|
Témaindító hozzászólás
|
2016.12.29. 17:16 - |
 |
[7-1]
|
Isa cuki volt és kicsit se fogta vissza magát, ami nekem tényleg nem baj, csak hát utána még hajnalban is fogja folytatni. Valszeg, megint velem fog aludni, ezzel meg az baj, hogy a végére rám fekszik és nem fogok tudni levegőt kapni. A plüssmacik se fogják megakadályozni a fulladásos halálomat.
- A legrosszabb, amire tudsz gondolna és azt meg kell duplázni, na annyira tudja fokozni a húgom. Szerintem a házat is leégetné, ha nem lennénk itthon - csóváltam meg a fejem. Egyszer arra fogok hazajönni talán száz év múlva, hogy a konyha füstöl. Talán még most meg kéne tanítanom főzni, hogy ilyen bakik ne legyenek. Bár ki tudja, lehet egymás agyára megyünk, mire valamelyikünk betölti a százat. - Ennek örülök, bár nem számítottam más válaszra, igazából - vallottam be. Ezeket a hülyéket igazán nem lehet nem szeretni, még ha elsőnek furák is, nagy szívük van és ez a lényeg. Igen, még X-nek is, csak az a rohadék inkább bunkóskodik, minthogy csinálni valami jót, de szeretjük egymást, csak rengetegszer összekapunk valamin. Öt perc úgy is megint nagyon szeretni fogjuk egymást. Ez a szép, a mi testvériségünkben. Bár az igaz, hogy inkább számíthatok Isa-ra, ha van valami gond, de én nem bánom. A kis cukor a keze hőmérséklete miatt aggódik, hát egyem meg. - Drága életem, kibírom igazán, ha nem, akkor a kezedbe nyomom a forrócsokit, hát ha végre felmelegszik - a csoki csodákra képes, ezt tudom bizonyítani.
Szerintem a családom már el is felejtené a bemutatkozást, ha nem kértem volna meg, hogy légyszi legalább az. Már úgyis családtagként kezelik, pedig személyesen csak most találkoznak vele először, nagyon cukik. Ha nem a nővérem, akkor a sógornőm parancsolgat nekünk, Charles meg ez ellen semmit sem tesz, örül, ha nem kell fegyelmezni minket. Caseytől és Lenától még mindig jobban félünk, mint azt kellene nekünk. Szóval a kanapén ültünk, kézen fogva és vártuk a többieket. Lena rögtön el is kezdte a szokásos szövegét, amitől én kicsit kellemetlenül éreztem magam, de amit Darry mondott, na az megmelengette a szívemet.
- Azért megpróbálok nem eltaszítani, ha ilyen lesz. Ha még is, előfordul, előre bocsánatot kérek - mosolyodtam el halványan, majd én is megszorítottam a kezét. Nagyon, de nagyon bunkó is szoktam lenni, szóval jah. Félnék, hogy megbántom valamivel életem szerelmét, amit nem akarok. Következőleg már csak Isa huppant mellém, aki már bombázta is Darryt egy kérdéssel. A kedvesem monológján csak vigyorogni tudtam.
- Azt ne felejtsd ki, hogy mennyit bénáskodtunk közben - nevettem fel. Isa már nem bírta a száját befogni, vagy épp egy helyben maradni, ezért megszólalt:
- Olyan cukik vagytok! - ezzel a mondattal át is mászott rajtam és megölelte a szívem csücskét. Nem maradhattunk így, mert a lábaim és a többi szervem.
- Te is az vagy, Izzy, de a bátyuskádon még nem kéne átmásznod ezért - szólaltam meg és abban a pillanatban a húgom újra mellettem ült. Végre Casey is megjelent és odaadta mindenkinek a forrócsokit. Utoljára pedig a bátyáim toppantak be, végre. Vagyis inkább jajj nekem.
- Ez a két idióta, Charles és Xavier - mondta a húgom. - És illene nekik köszönni, de leszarják, úgy látszik.
Azért köszöntek, X meg mindjárt elkezdett dumálni.
- Na jó... ti túl tökéletesek vagytok, mintha csak egy romkomból léptetek ki volna - vigyorgott. - Amúgy, Darry, ha vanvalami, amit tudni akarsz Quinnről vagy a mi családunk, kérdezz csak.
- Asszem' a párom, mindent tud rólam, ami lényeges - ez ki fog kotyogni valamit és ha megteszi, megverem mindenki szeme láttára, nem érdekel, még ha szobafogságot is kapok.
- Q-na igaza van, mondjuk Darryról is szinte mindent tudunk, szóval ez a kérdezősködés sehova sem jutna - szeretem a nővérem. - De azért sztorizhatunk - vagy nem. |
|
- Az elmondásaid alapján, efelől nem aggódom - mondtam nevetve. Na meg, amúgy sem voltam egy aggódós típus. Oké, érdekelt, hogy jó benyomást keltsek Quinn családjánál, de azt nem mondanám, hogy görcsöltem az ügyön. Úgyis az a legjobb megoldás, ha csak magamat adom, akkor meg?
Még mindig a bejáratnál álltunk, amikor éktelen ordítás rázta meg a házat, és alig telt bele kis idő, megjelent a hang tulajdonosa is, és azonnal ráragadt kedvesemre, amin én csak mosolyogni tudtam. Aztán úgy tűnt, leesett neki, hogy én is ott vagyok, és bemutatkozott, és - a maga módján - beljebb invitált minket a házba.
- Örülök a találkozásnak - mondtam nevetve, és ha már ilyen egyértelműen a tudtomra adta, hogy felesleges lenne a bemutatkozás részemről, nem is törtem magam vele. Főleg, hogy mire megtettem volna, már el is tűnt, így ha nem is mondja, akkor is esélytelen a dolog. Azt azért sikerült megállapítanom magamban, hogy aranyos.
- Ja, hogy ezt még tudja fokozni? - kérdeztem nevetve. Igen, jópár sztorit hallottam már Quinntől a családjáról, így valamennyire tudtam, mire számítsak, de élesben azért mégis minden más volt. - Eddig bírom őket - válaszoltam őszintén. De tényleg. Mondjuk engem hiperaktivitással nem lehet kiakasztani, talán azért, mert néha én is, ha rámjött az öt perc, nem a nyugodtságomról voltam híres. Meg alapesetben sem bírtam sokáig egy helyben, úgyhogy meg tudtam érteni a súlyosabb eseteket is. - Okés - mondtam, aztán megfogtam a kezét. Szinte már reflex volt nálam, imádtam vele kézen fogva mászkálni, még akkor is, ha csak pár méterről volt szó. Olyankor méginkább úgy éreztem, hogy összetartozunk. - Izé, bocsi, ha túl hideg a kezem - mondtam, miután leesett, hogy kintről jöttem be, ami egyet jelentett azzal, hogy még le lehettem fagyva egy kissé. Az egy dolog, hogy belülről azonnal melegséggel töltött el, ha csak megláttam a szerelmemet, igy nem nagyon érzékeltem a hideget, de ez a kihűlt bőrömön nem hinném, hogy kicsit is segitett.
Alighogy átléptük a konyha kuszöbét, már le is támadott a következő "jelölt." Közben rájöttem, hogy egy normális köszönés eddig minden esetben elmaradt, de senkit nem tudtam hibáztatni érte; látszott, hogy tényleg mennyire be vannak lelkesedve, és ez tök jó érzés.
- Én is nagyon örülök - mosolyogtam, immár többedszer megismételve, amit már kimondtam. Úgy látszott, a bemutatkozással most sem kell bajlódnom - azaz tuti senkinél sem kéne -, mert szinte azonnal a megszólításommal kezdte. Teljesen biztosan merem állítani, hogy Quinn minimum annyit mesélt rólam a családjának, mint amennyit én is róla az enyémnek, úgyhogy valószínűleg még többet is tudnak rólam a nevemen kívül.
A "parancs" pedig elhangzott, így el kellett hagynunk a konyhát. Kint leültünk a kanapéra, én meg, mint valami kisgyerek, még ott sem engedtem el a drágám kezét. Eszem ágában sem volt megszüntetni a kapcsolatot magunk között. Ezután hamarosan újra előkerült Lena, és a lelkemre kötötte, amit amúgy sem csináltam volna másképpen.
- Persze, hogy vigyázni fogok rá - bólintottam komoly képpel, és megszorítottam Quinn kezét. - Egy pillanatig sem hagynám cserben vagy rossz passzban; és már neki is rengetegszer elmondtam, hogy ha bármi baj van, rám számíthat - tettem hozzá, a végét már úgy, hogy a drágámra néztem. Mert ez részben neki is szólt, hogy megerősítsem a dologban. Tulajdonképpen már a kapcsolatunk is azzal kezdődött, hogy megvigasztaltam (és szerintem még mindig nem bocsátottam meg magamnak, hogy tényleg sírt miattam), és már akkor megfogadtam magamban, hogy minden helyzetben mellette fogok állni, és azonnal ugrani fogok, ha megint meg kéne tennem.
Szinte már számítottam egy olyan kérdésre, amilyet Isa feltett, mégis, amikor konkrétan elhangzott, ezerféle gondolat cikázott a fejemben. Hogy is tudnám én azt szavakba önteni...? De valahogy mindenképpen meg kell próbálnom.
- Szerintem, mindenféle túlzás nélkül, életem legszebb napjának tekinthetem, ha a reakciót is nézzük - válaszoltam óriási mosollyal az arcomon. - Előtte nem kicsit paráztam, meg közben is, úgyhogy egy rakás szerencsétlenségnek nézhettem ki... de őszintén? Azt se bántam. Már képtelen lettem volna tovább magamban tartani. Úgyhogy azt hiszem, életem eddigi legjobb döntése volt, hogy végül meg mertem tenni - fejtettem ki bővebben, és ahogy befejeztem a mondandómat, oda hajoltam Quinnhez, és puszit nyomtam a nyakába. |
- Szerintem ők jobban várták ezt a találkozást, mint mi ketten, de ne aggódj, öt perc múlva úgy is családtagként fognak kezelni - mosolyodtam el. Akármilyen furák vagyunk, szeretetben soha nem volt semmi sem kérdéses és könnyen megszeretünk bárkit. Ez van, leragadtunk az öt évesek szintjén, pedig már harminc évesünk is van, de nem baj. Sejtek olyat, hogy a legújabb családtag sem lesz másképp. Még mindig nem tudom elhinni, az is biztos, hogy ez a valaha legszebb születésnapi ajándék, azt nem mondom, hogy nem kaphatok szebbet, viszont eddigi életem során, tényleg ez volt a legjobb. Persze, képzelem, hogy a bátyuskám még jobban örült. Pár lépést sem tettem és valaki elkezdte ordítani, hogy Quinn, tokkaszarátából. Kizárásos alapon, ez a drága húgicám volt. Fun fact, hogy még Izzy-nek sipítós hangja van, addig Caseynek elég mély, néha össze lehet téveszteni Charleséval. Visszatérve, időm se volt megkérdezni, hogy mi a szent baja van, már rohant is felénk és rögtön átölelt engem. Néha tényleg elgondolkozom, hogy a húgom lemaradt és a nyolc évesek szintjén ragadt. Nem baj, én szeretem.
- Quinn, Quinn! Nem tudod, hogy örülök neked! - képtelen voltam nem vigyorogni, mint a tökkelütött. Isa leszakadt rólam, majd Darry felé fordult. - Gondolom a drága bátyám sokat mesélt rólam, többet, mint kellene, de azért bemutatkozok! - levakarhatatlan mosoly ült az arcán, mint nekem is. - Isabella Kool vagyok, személyesen. Te neked felesleges bemutatkoznod, az egész ház tud rólad mindent. Amúgy gyertek már beljebb, mindjárt lesz forrócsoki! - és ezzel el tűnt pár másodperc alatt. Mintha nem is léteznék, úgy beszélgetnének Darryval, de nem bánom, csak imádkozom, hogy ne hozzon senki minket kínos helyzetbe, én csak ezt akarom, viszont ahogy ismerem őket... ments meg atyám.
- Isa még mindig hiperaktív, néha átrohanja az egész házat és a kertet is. Félek mi lesz, ha csokit fog inni - nevettem fel. - Tudom, hogy nem most kéne megkérdezni és blabla... de eddig mi a benyomásod? - a vigyor még mindig ott volt az arcomon. - Gyere, bemutatlak a családom normális felének is - ezzel pedig el is indultunk a konyha felé. Ahol igazából Charles és Lena volt, a mi sütinket, mert ja mi is csináltunk, de minden el fog pusztulni, azt mondhatom, rakták tálcákra és a forró csokit is, alig léptünk be a sógornőm már le is támadott minket.
- Örvendek a találkozásnak, Darry! - mosolygott, úgy, mint egy vadalma. - Lena Kool lennék, Quinn bátyjának a felesége. Nem akarom, hogy itt ácsorogjatok, ezért sipirc a kanapéra! - parancsolta meg. Caseyvel együtt játsszák az anya szerepet, de egy is elég lenne.
- Legalább Charlesnak köszönhetünk?
- Nem - ezzel az egyszerű kijelentéssel már ki is lettünk tessékelve. Csodálatos én mondhatom, de azért leültünk a kanapéra és már pillanatok alatt ott termett Lena és letette a sütis tálcát. Ismerem ezt a nézést, elfogja a drágámat árasztani kérdésekkel vagy rosszabbal. - Quinn, én rohadtul örülök nektek. Igaz, Darry, hogy még nem ismerlek, csak amit mesélt a párod rólad, de úgy hiszem, remekül ellesztek. Vigyázz rá, rendben? Quinn érzelmileg nagyon instabil és a hangulatingadozásai elég gyakran vannak, néha elég komolyak és nem lehet tudni néha mi fog történni. Csak azt akarom mondani, hogy vigyázz rá, kérlek - pszichológust játszik, mint az szokása. Pár másodperces késés után azért megszólaltam:
- A bátyáim hol vannak? - tettem fel a kérdést, bár nem bánnám, ha X egy kicsit távol maradna. A húgom huppant mellém, azt gondolom, válaszokkal tud szolgálni.
- Ah csak, Charles rá akarja szedni, hogy öltözködjön fel X normálisan, szóval a szokásos - vonta meg a vállát. - Darry, Darry! Akarok valamit kérdezni! Milyen volt az a nap, mikor szerelmet vallottál az én szerencsétlenemnek? |
A telefonom elővételével együtt, kicsit gyorsítottam is a lépteimen. Nem voltam csúszásban, úgyhogy inkább reflexszerű volt a dolog.
- Én is puszillak - válaszoltam halkan elnevetve magam. Ezután visszacsúsztattam a mobilt a zsebembe, és csak vigyorogtam magamban. Egy hatalmas, rózsaszín felhőben lebegtem, ami még totálra is volt giccsezve szívecskékkel meg csillámporral. Legalább is így éreztem magam, valahányszor is bármiféle kapcsolatot létesítettem szívszerelmemmel. Aki éppen szembejött velem az utcán, csak annyit láthatott belőlem, hogy egy debil gyerek vigyorogva sétálgat. De nem baj, megszokott dolog. Bár külső szemlélőként lehet, hogy egy icipicit para...
Ezután nem sokkal tényleg a ház elé értem, és nem haboztam, meg is nyomtam a csengőt. Alig pár másodpercen belül meg is jelent a drágám az ajtóban.
- Szia - köszöntem ezúttal személyesen is, és ugyanezzel a nekifutással, egy gyors csókkal üdvözöltem. - Azért remélem, jót választottam - mondtam mosolyogva. Ahogy a dobozt elvette, kicsit megmozgattam az elgémberedett-megfagyott karomat, amiben eddig tartottam. Közben beléptem az ajtón, és megszabadultam a kabátomtól, és azzal együtt a cipőmtől is, hogy ne mocskoljak össze mindent. Éppenhogy csak visszaegyenesedtem, amikor - kizárásos alapon - Quinn nővérével találtam szembe magam, aki azzal együtt, hogy elvitte a sütit, le is tudta a bemutatkozását.
- Örülök a találkozásnak - néztem rá mosolyogva. - Nos, valószínűleg tudod, de azért... Darius, de mivel az túl komoly, csak Darry. - A bemutatkozásaim nagy része mindig abból állt, hogy "szigorúan" kikötöttem: a becenevemet kéretik használni. Nincs bajom a rendessel, de ha huzamosan kell hallgatnom, öregnek érzem magam tőle. Fura dolog, de így van.
- Képzelem, az alapján, amit tőled hallottam - válaszoltam nevetve. - Őszintén szólva, már én is vártam a találkozást - tettem hozzá mosolyogva. |
Azt hittem, hogy 2016 nagyon, de nagyon szar év lesz nekem. Már a hangulatom, úgy hullámzódott, mint egy kibaszott hullámvasút, már az elejétől fogva, szóval a legrosszabbra számítottam én. Mint általában. Ha, pesszimista Quinn még mindig nem tűnt el, velem maradt, igaz idővel csillapodni kezdett, hála a sok jónak, ami velem történt. Valaki cseszettül megáldott engem. Valszeg a cseszett Földanya. Mik voltak ezek a jó dolgok? Nos, először is és a legfontosabb, hogy Darius Chase szerelmet vallott nekem. Már mint nekem, ennek a nagyon idiótának, elképzelhető, hogy mennyire cseszettül boldog voltam. Persze távol voltam, mert pont akkor kellett ezt kijelentenie mikor épp mentem szülinapozni X-szel. Viszont, amint visszajöttem, nem nagyon szakadtam le róla. Végre eljutottam odáig, hogy nem, nem álmodtam, ami sikernek számított. Aztán születésnapomkor, ami szeptember elsején van (igen, sulikezdéskor), betöltöttem a huszadik élet évemet, de nem ez volt a legjobb az egészben, kiderült, hogy Lena terhes, a testvéreim meg durcáskodtak, hogy milyen jó szülinapi ajándékom van. Szóval, nagybácsi leszek, még jó pár hónap múlva, de ja, bővül a Kool család. Bár fogalmam sincsen hova teszünk még egy gyereket, viszont nem az én gondom, örülök, hogy lesz kit dajkálnom, de remélem, hogy nem az én családomra üt, mert akkor az Antikrisztus lesz maga.
Az, hogy én találkozom Darry barátaival, kicsit nehézkesen ment, mert ugye én félek minden ismeretlen embertől, de tök jól beolvadtam, ilyen is ritkán történik. az én haverjaim meg furák, mint én, kitalálható, hogy azért, mert művészek vagyunk. Viszont az én hercegemnek csak mosolyognia kellett és máris elnyerte mindenki szívét. Holly, színészkedett, hogy milyen féltékeny, hogy milyen jó pasim van és el fogja lopni tőlem. Tudom, hogy ez nála azt jelenti; rohadtul örülök nektek. Egyik barátom sem tud normális lenni, viszont én barátkozom velük, az is igaz. Végül noszogatva lettünk, hogy a családdal is kéne találkozni és beláttuk, hogy ja, jól lenne. A testvéreim ki fogják nyírni őt, vagy legalább kiégetik. Alig várom....
Szóval, elkövetkezett az a nap, mikor a drágám találkozni fog az én tündéri testvéreimmel. Azt hiszem, csak én nem pánikoltam, mindenki megvolt halva, meg ment az úristenezés. Casey mondjuk rám parancsolt, hogy vegyek fel valamit, amit nem művészetre használok, viszont eh, nem értettem miért, látott már ilyen szerkóban. Tudom, most laza vagyok, de olyanok vesznek körül, akit imádok. Csak attól parázok, hogy drága bátyám, Xavier olyat mond, amit nem kéne. Szóval felkaptam wegy pulóvert, meg egy nadrágot és továbbra is vártam az én lovagomat.
Pár perc múlva kaptam is egy hívást. Ha becéz engem, akkor tényleg kihagy néhányszor a szívem, még mindig.
- Szia, életem! - mosolyodtam el. Nem tudom megunni. - Jó, várunk már, nagyon! Addig is puszillak - tettem le a telefont, kikászálódtam a székemből és a nappaliba mentem. Tényleg csak annyi volt, hogy a nővéremmel pár szót váltottam az öltözékemről, utána már hallottam is csengőt. X erősködött, hogy ő nyissa ki az ajtót, de én beelőztem.
- Hát szia, újra - a vigyor újra az arcomon volt. - Illatról véve sütit hoztál nekünk, ne aggódj, öt perc után ellesz pusztítva - nevettem fel, a dobozt elvettem tőle, majd csak betessékeltem, nem akarom, hogy sokáig fagyoskodjon kint. Miközben kint váltottunk pár szót a családom olyan gyorsan szétszéledt, mintha mostanáig nem leskelődtek volna. Valaki átkarolta a vállamat, majd megszólalt:
- Ezt szépen elveszem - értette a dobozra. - Amúgy üdv, Casey vagyok, ennek a tökfilkónak a nővére - mutatkozott be a drága nővérem, kis szóváltás után már el is tűnt.
- Fogalmad sincs, mennyire vártak már, nem bírtak a seggükön maradni. |
Már nem kevés idő telt el azóta, hogy sikeresen szerelmet vallottam Quinnek, és onnantól kezdve kijelenthettük, hogy egy párt alkotunk. A visszajelzések szerint végre megint normális vagyok (már ahhoz képest, amiről indultunk ugyebár), és nem úgy kell visszarángatni az álmodozásaimból egy-egy beszélgetés közepén. Azaz visszatértem a régi kerékvágásba. Annyi különbséggel, hogy a szabadidőm nem kis részét életem szerelme foglalta le - és meg kell hagyni, hogy élveztem minden pillanatot, amit vele töltöttem. Ugyan ezelőtt is így volt, de így már duplán, és azt hiszem, most már mindketten eljutottunk oda, hogy felfogjuk, nem álmodjuk az egészet.
Az már megtörtént, hogy találkozzunk egymás barátaival, és talán még be is olvadni a társaságokba - mondjuk ez nekem mindig is könnyen ment, teljesen mindegy, hogy magamtól, vagy valakin keresztül. De a lényeg, hogy ez megvolt, ahogy az is, hogy néha egy pár órácskára járjunk egymásnál, eddig azonban mindig kettesben. Azonban most nagyon úgy nézett ki, hogy a családdal való összeismerkedést is le fogjuk tudni, főleg, hogy mindkettőnket nyaggattak érte nem is kicsit, én pedig szíves örömest vállaltam be elsőként.
Mintha forgatókönyv szerint folyt volna, mint az első randinkkor, anyu véleményét kértem ki róla, hogy hogy nézek ki. Bár azzal tisztában voltam, hogy még kukásmellényben meg olajfoltos gatyában is az ő kicsi fia lennék, és akkor is ugyanúgy azt mondaná, hogy "igen, persze, fantasztikusan festesz", de azért jól jött a visszajelzés. Mondjuk az a lelkemre lett kötve, hogy nehogy túlöltözzek, mert nem az elnökkel fogok találkozni, de azért szerettem volna jó pontot szerezni azzal, ha nem játszósban jelenek meg, hanem valamivel elfogadhatóbb szerkóban. Úgyhogy nagyjából úgy néztem ki, mint általában, csak egy fokkal jobban.
Szintén a jó pont érdekében, meg mert egyébként sem szerettem volna beállítani üres kézzel, előszedtem a konyhatündér énemet egy tálca süti erejéig. Bár anya nem hagyta, hogy hozzákezdjek egyedül, úgyhogy azzal indultunk neki a történetnek, hogy segíteni fog benne, végül is szerepcsere lett belőle, azaz örültem, ha hozzányúlhattam. Na, mindegy. Legalább tudom, hogy ő is legalább annyira lelkes, mint én.
Lassan elérkezett a megbeszélt időpont ideje, és szokásom szerint, meg a biztonság kedvéért is, pár perccel hamarabb indultam el, hogy tuti időben érjek. Amikor már egészen közel voltam, és egyébként is így beszéltük meg, úgy döntöttem, hogy odacsörgök.
- Szia, szívem - köszöntem bele a telefonba, vigyorral a képemen. - Most fordultam le az utcátok sarkán, két perc és ott vagyok. |
|
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
