|
Témaindító hozzászólás
|
2016.12.13. 20:41 - |
 |
[5-1]
A motorokra tett megjegyzésére nem mondtam semmit, mert tényleg nem tűnt egy mocikedvelőnek. Már amennyire ezt így ismeretlenül meglehet mondani. Elég jó emberismerő vagyok, amit csak alátámaszt, hogy eltaláltam, hogy a lány érdeklődési körében nem szerepelnek motororok. Ha az embernek több száz éve van arra, hogy első benyomás alapján próbálja kiismerni az embereket akkor egy idő után belejön. - Pedig nem. Egyáltalán nem hoz lázba, szerintem túlságosan is fel van fújva mostanában - mondtam kissé nemtörődően. Persze az emberek bizonyára máshogy ítélik meg, mivel ők azért jelentősen kevesebb karácsonyt élnek meg és az sem elhanyagolható szempont, hogy nekik semmi közük a Mennyországhoz a hiú reményeiket leszámítva, hogy egyszer majd odakerülnek. Nem tudom, hogy Chavának voltak-e ilyen ábrándjai, de inkább nem közöltem vele a csúnya igazságot, mert azzal alaposan megnehezítettem volna számára, hogy megkedveljen. - A nagy tömegtől én is falra tudnék mászni - Alapból sem vagyok egy társasági lény, sokkal jobban szeretem a magányt, mint hogy körülöttem ugráljanak. De azért pár embert még el tudok viselni, anéllkül hogy túlságosan antiszociálisan viselkedjek velük szemben. Ez a pár ember ki is fullad az edzőtársaimnál, habár néha őket is nagyon nehezen tudom elviselni, főleg hogy folyamatosan lökik a faszságot. Egy ilyen last-minute karácsonyi vásárló tömegben pedig biztosan kijönne az emberundorom. Ha én ennyire utálok összezárva lenni sok emberrel akkor Chavának még rosszabb lehet a betegsége miatt. Emiatt nem meglepő, hogy szereti a karácsonyi vásárlást hamarabb elvégezni, mikor még nincs akkora őrület.
Nagyon aranyosnak találtam, ahogy próbált felhívni. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon nehéz lehetett számára, mivel ő sem egy társasági ember... na meg a pirulása is nagyon árulkodó jele volt annak, hogy mennyire zavarban van. Eszem ágában sem volt kinevetni, ezért csak egy mosoly jelent meg az arcomon. Tudtam, hogy nem lehetett egyszerű kilépnie a komfortzónájából, de mégis megtette. Ráadásul miattam. Azért ez elég hízelgő. Miután bementünk a lakásába körbenéztem, viszont nem kezdtem el feltérképezni a helyet. Mindig csak azt a helységet vettem szemügyre, ahol éppen tartózkodtunk. Felfüggesztettem a nézelődést, mikor megkérdezte, hogy mit iszok. Feléfordultam és felvettem vele a szemkontaktust. - Elég szánalmas érezném magam, ha egyedül innék alkoholt, tehát borozni csak akkor fogok, ha te is iszol velem - Nem tudom, hogy ő szokott-e alkoholizálni, de most úgyis kiderül. - De a víz is jó - Ezt arra az esetre értettem, hogy ő valami okból kifolyólag nem akar borozni. Az sem lett volna számomra probléma, hogyha maradunk a víznél, mivel nem vagyok olyan, aki ne bírna meglenni alkohol nélkül. Sőt, egyáltalán nem szoktam sűrűn inni, a rendszeres alkoholbevitel meg a sport nem igazán fér meg egymás mellett. - Nem, nem vagyok éhes - Láttam rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát és hogy nagyon zavarban van. Leültem a kanapéra, így ő dönthetett arról, hogy mekkora távolság legyen köztünk, mivel én egy fix helyen üldögéltem. Nem akartam ráijeszteni a közelségemmel, majd ő a maga tempójában eldönti, hogy milyen közel merészkedik hozzám. Olyan akár egy őzike, akivel türelmesnek kell lenni, mert a kapkodás csak elijeszti, ahelyett hogy elnyerné a bizalmát. Én pedig az utóbbit szerettem volna.
- Régóta élsz itt? - kérdeztem, hogy oldjam valamennyire a hangulatot. Nem akartam túl személyes témára kérdezni, de azért az olyan laposakat is hanyagolnám, mint például az időjárás. Szerettem volna minél több mindent megtudni róla. Szerencsére türelmes ember vagyok, így nem ugrottam egyből a dolgok közepébe és kérdeztem rá olyan érzékeny témára, mint például a betegsége. Majd ha ő úgy érzi akkor megosztja velem, addig pedig maradjunk a semlegesebb kérdéseknél. |
Miért érzem azt, hogy Harley még örül is annak, hogy haza tud kísérni? Nem beszélve a hosszú sétáról..bár ez biztosan csak az én hülye képzelet szüleményem és nem is így van. Egyszerűen nem tudok épp ésszel gondolkozni, amióta találkoztam vele. Mégis mi a franc történhetett? Hogyan csinálja ezt? Kezdett tényleg megrémíteni és lehet talán az lenne a legjobb ha távol tartanám magam tőle..viszont ő az egyetlen akiben úgy érzem megbízhatom. Ahj, miért ennyire nehéz erre az egészre a válasz? Nem tudom mit kellene tennem..de azt hiszem óvatos leszek. Vagy legalábbis majd igyekszem.
A kijelentésére, miszerint gondolja hogy hol lakom, de ha tévedne majd max útba igazítom..csak bólintottam egyet. Hogy nincs messze neki, annak csak örülni tudtam, ugyanis nem akartam, hogy miattam kelljen ilyen messzire eljönnie, ráadásul úgy, hogy kedve sincs hozzá. Bár ha nem lenne..akkor simán itt hagyott volna, nem?
Igaz a lábaimat szednem kellett néha, ugyanis Harley akárhogyan is próbált visszavenni, úgy tűnik néha megfeledkezett arról, hogy nem egyedül van. Persze egy kicsit sem zavart, igaz, hogy fárasztóbb volt..de azt hiszem túl fogom élni. Feltűnt, hogy Harley sem a szavak embere, amit egy kicsit sem bántam, ugyanis ha ő nem beszél, nekem sem kell. Egyszerűen utálok beszélgetni vagy magamról mesélni..nem a férfi miatt, így általánosságban mindig így van. Természetesen ha kérdeznek, nem vagyok bunkó és válaszolok, de örülök, hogy Harley nem kérdezősködik felőlem túl sokat..Sőt eddig talán még nem is tette..de hálás vagyok érte, de tényleg.
Mikor áttértünk a nevemre, majd a férfi nevére is csak mosolyogva felpillantottam rá. - Hát..megmondom őszintén, ha nem említed meg ezt a motor dolgot, eszembe sem jutott volna. - vállotta be, ami tényleg így is volt. Nem vagyok valami motorrajongó, így nem is tudok róluk túl sok mindent. Mellette pedig még soha sem ültem motron, de többször is meggodolnám, hogy fel e üljek akár valaki mögé is.
- Pedig nem tűnsz olyan pasinak, aki nincs oda a karácsonyért..simán kinéztem volna belőled, hogy szereted. - mondtam mosolyogva. Mikor elárulta, hogy maga a hangulatát szereti..csak egy mosollyal az arcomon a kis bódék felé pillantottam. - Igen..pontosan ezek azok a dolgok, amit a karácsonyban szeretek. Maga az a kellemes illat, a sok színes fény.. - ami most is körbeölelt minket. - Igen..nem szeretem az utolsó pillantra hagyni a vásárlást.. - néztem vissza Harleyra mosolyogva. Most tűnt fel, hogy amióta vele vagyok, csak moslyogni tudok..de egyszerűen jól érzem magam vele, fogalmam sincs miért..de így érzem.
Elérve az épülethez ahol laktam, megköszöntem, hogy ma segített és, hogy haza is kísért, azonban ezt szerettem volna valamivel meghálálni, így úgy gondoltam talán felhívhatnám egy italra. Persze nehezemre esett kinyögni, ugyanis soha sem hívtam meg még senkit sem, ahogyan még soha senki nem is járt a laksomon - persze a szüleimen kívül -. Kissé megkönnyebbültem, amint rákérdeztem, de a válasza meglepett. Tényleg nem gondoltam volna, hogy majd rábólint, de persze örültem. Igaz lehet meggondolatlan voltam, mert nem is ismerem, de azok után amit tett..úgy érzem benne bízhatok.
Amint beértünk a lakásomba is először én léptem be, ugyanis Harley volt olyan udvarias, hogy előre engedett..majd csak követett ő is. Most már kezdtem úgy érezni, hogy hülyeség volt..egyre jobban elöntött az izgatottság és a félelem érzet. Lassan levettem a kabátomat és a sálat, majd kibújtam a csizmámból is. A továbbiakban sem szólaltam meg, csak beljebb léptem a nappaliba. Bókjára csak félszemmel rápillantottam és halkan megköszöntem.
- Hát..mondhatjuk úgy is.. - válaszoltam egy halvány mosollyal az arcomon. - Öhm..mit iszol? - kérdeztem rá végül, ugyanis ezért hívtam fel magamhoz, nem? - Azt hiszem..van itthon gyümölcsé.. - viszont ekkor jutott eszembe, hogy nem valószínű, hogy Harley otthon gyümölcsleveket iszik.. - ..vagy ásványvíz.. - jobbnál jobbak, de tényleg. Viszont én nem iszom alkoholt..ezért mással nem is nagyon tudok szolgálni. De ekkor beugrott, hogy tavaly karácsoykor az egyik kollégám borral ajándékozott meg. - Igaz is..van vörösbor is.. - néztem rá a férfira, közben vártam, hogy mit választ.
- Vagy..nem vagy éhes? - tettem fel egy újabb kérdést, viszont egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Próbáltam tartani a távolságot a férfitól, mert olyan érzésem volt, ha közelebb kerülök hozzá..megfulladok. Így, hogy mondhatni be vagyunk zárva a négy fal közé..furcsa érzések törnek rám. Persze erről nem ő tehet..csak egyszerűen nem vagyok ehhez..hozzászokva. |
Teljesen mindegy volt számomra, hogy milyen messze lakik, ahogyan az is, hogy milyen irányba. Nem tudott volna olyan világ végi címet mondani, ahova ne kísértem volna el. Ahogy közölte velem a címét megpróbáltam beazonosítani a helyet, volt egy sejtésem, hogy melyik utca lehet az, de nem voltam benne teljesen biztos. - Van egy tippem, hogy az melyik utca. Maximum ha rossz helyen akarnék lefordulni akkor majd útba igazítasz - pillantottam le a lányra. - Az egyáltalán nem sok - Tényleg nem sokaltam azt a negyven perces sétát. Elég gáz is lett volna, hogyha sportember létemre nem bírnék ki egy kis sétát. Igazából reméltem, hogy nem csak pár utcával lakik arébb, mert így hogy hosszabb az út a lakásáig több időt tudok vele tölteni.
Én tényleg nagyon próbáltam odafigyelni arra, hogy ne kelljen kapkodnia a lábát azért, hogy tartani tudja velem a tempót. De a megszokás miatt sokszor azt vettem észre, hogy már megint túl hosszúakat lépek, ilyenkor lerövidítettem a lépteim hosszát, hogy feltudjon zárkózni a lány. Nagyon furcsa volt ilyen kicsiket lépni, ezért amint valami másra figyeltem megint csak azt vettem észre, hogy újra egyre hosszabbakat lépek. Igaz Chava nem mondott semmit, de láttam rajta, hogy mikor már túl hosszúakat léptem át kellett váltania pár lépésig futólépésbe, hogy fel tudjon zárkózni mellém. Mondjuk nem volt csoda, hogy ha nem rövidítettem le a lépéseimet akkor nem tudta velem kényelmesen tartani a tempót, mivel sokkal alacsonyabb volt nálam. Durván a vállamig érhetett. Nem mintha én ezt pillanatig is bántam volna.
Egy darabig csendben sétáltunk egymás mellett, de ez nem olyan csend volt, amikor kínosan érzed amiatt magad, hogy nem tudsz mit mondani. Rengeteg mindent tudtam volna kérdezni a lánytól, de nem akartam letámadni. Nekem se nagyon tetszene, hogy egy olyan ember, akit nem rég ismertem meg folyamatosan bombáz a kérdéseivel. Valószínűleg a lány is osztja ebben a véleményemet, mivel ő sem mondott semmit. Eddig nem sok olyan emberrel találkoztam, aki még nálam is kevesebbet beszélt volna. Nem azért törtem meg a csendet, mert zavart volna, egyszerűen csak beszélgetni szerettem volna a lánnyal és lassan egyre több mindent megtudni róla. Ezért megtörtem a csendet egy a nevével kapcsolatos megjegyzéssel.
Elmosolyodtam volna azon, hogy továbbvitte a beszélgetést, ha nem lennék olyan típus, aki elrejti az érzelmeit. Arról, hogy ennyire visszahúzódó arra következtettem, hogy biztos átélhetett egy traumát, ami miatt a pánikbetegsége is kialakult. Bármennyire is érdekelt az, hogy ez mi lehetett eszembe sem jutott rákérdezni. Az ilyen megrázóbb dolgokról nem könnyű beszélni még az olyanoknak sem, akiket már ismerünk egy ideje. - Annyira tényleg nem fordul elő sűrűn, mondjuk szerintem a megrögzött motorrajongók hajlamosak így elnevezni a fiukat. - Hiszen a Harley Davidson elég közkedvelt motoros márka, szerintem még azok is ismerik vagy legalább hallottak róla, akik nem érdekeltek a motoros témában. Nem, az én nevem nem ebből a márkából ered.
A karácsonyi falun áthaladva szóba jött a karácsony is, ráadásul Chava kérdése keretein belül. Azt, hogy egyre többet beszél annak a jelének veszem, hogy kezd felengedni a közelemben. Reméltem, hogy nem gondolom rosszul és tényleg így van. Na meg ha valaki beszélgetést kezdeményez az annak a jele, hogy élvezi a másik fél társaságát, nem? Ha így van akkor már ketten vagyunk. - Annyira nem vonz - Sosem hozott nagyon lázba ez az ünnep. Tudom, hogy a szeretet ünnepe, de a családoknak nem csak ilyenkor kéne egybe gyűlniük meg meglepi egymást különféle ajándékokkal. - de a hangulatát szeretem. A feldíszített utcák, a fahéj meg a narancs illata... nem beszélve a forralt borról - Szívesen meghívtam volna egy finom forralt borra, de most elég nagy volt a tömeg, a sok ember között pedig nem hiszem, hogy túl jól érezné magát, főleg a pánikrohama után. De ha rajtam múlik akkor bepótoljuk majd ezt a forralt borozást. - És te hogy állsz vele? Megvetted már az ajándékokat? - Én még senkinek sem vettem semmit, nem is nagyon tervezek, csupán a csapattársaimnak vásárolok majd valami apróságot. Másnak nem is tudnék venni, mert rajtuk kívül nincsenek más barátaim. Ahogy közelebb lépett hozzám, mikor egy nagyobb tömeg haladt el mellettünk leküzdtem egy késztetést arra, hogy átkaroljam. A közelsége meleg érzéssel töltött el, még úgy is, hogy csak pár pillanatig tartott az egész.
A lakóhelyével való megérzésem jónak bizonyult, mivel abba az utcába fordultunk be, amire én is gondoltam. Így hogy már ilyen közel volt a lakása nem kellett figyelnem a lépteimre, mert már önkétlenül lelassítottam, hogy minél később érjünk oda több időt töltve együtt. Ahogy az ajtóhoz értünk eljött a búcsú pillanata. Még rákérdeztem a hogylétére. A válaszára csak bólintottam, tényleg sokkal jobban nézett ki, a szín is visszatért az arcába. A zavara miatt már sejtettem, hogy mit szeretne kérdezni. - Nagyon szívesen. Remélem legközelebb jobb körülmények között találkozunk - néztem egyenesen a szemeibe, hogy tudja komolyan gondolom és szeretnék még vele találkozni. Az arca már szinte vörös volt, mikor sikerült kiböknie a kérdését. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy felfog majd hívni. Persze reménykedtem benne, de nem láttam rá sok esélyt. Az arcomon egy mosoly jelent meg a mentegetőzése hallatán. Nagyon aranyosnak találtam, hogy egy ilyen egyszerű kérdés ennyire zavarba ejti. - Teljes mértékben ráérek. Az edzéssel már végeztem, tehát nincs a továbbiakra programom. Szívesen fel megyek egy italra - Hülye lettem volna elutasítani a meghívását, miközben azt reméltem, hogy még tölthetek vele egy kis időt a búcsú előtt.
Megvártam még kinyitja az ajtót, aztán intettem, hogy menjen csak. Bementem utána becsukva magam mögött az ajtót. Levettem a bejáratban a kabátomat meg a cipőimet, hogy ne koszoljak össze semmit. Szétnéztem, ahogy beljebb haladtunk a lakásban. Nagyon kis otthonos volt leszámítva azt is, hogy egyáltalán nem az én ízlésvilágom volt. - Szép lakás. Te rendezted be? - kérdeztem, miközben szétnéztem a nappaliban. Csak abban a szobában nézelődtem, amiben éppen tartózkodtunk. Nem akartam önállósítani magam és benézni minden egyes helységbe. Nem biztos, hogy értékelné és őszintén szólva mi a fenéért hagytam volna itt a lányt, csak azért, hogy körbenézzek?! Engem Chava érdekel és nem a lakása. |
Igazából fogalmam sincs, hogy jó ötlet volt rábólintani arra, hogy hazakísérjen, de ameddig nem teszi ki sem derülhet. Oké, mondjuk akkor már késő lenne, ha netán tenni akarna velem valami. De Harley nem olyannak tűnt. Hiszen segített, ő volt az egyedüli aki odajött hozzám és segített, hogy elmúljon a rohamom. A magán szférámba sem mászott bele, ezért pedig hálás is vagyok. Akkor meg miért utasítottam volna el az ajánlatát? Talán még jobban is fogom magam érezni, hogy nem kell egyedül hazamennem, ráadásul már sötétedett is. Metróval egyébként sem mennék már ezek után, így ha választani kellene, hogy egyedül vagy társaságban..pontosabban Harleyval, azt hiszem őt választom.
Amint ő is rábólintott arra, hogy gyalog menjünk már indulni is készültem, közben a férfi afelől érdeklődött, hogy merre lakom. Félszemmel rábólintottam, majd csak elárultam a címet vagy legalábbis az utca nevet.
- Railroad Street..az innen olyan 40 perces út.. - mondtam és hát nem volt túl közel, de tényleg nem tehettem mást. Persze ha ezeket után Harleynak nincs kedve elkísérni, azt is megértem. Nem akarom feltartani, főleg nem ha siet vagy ő is haza készül.
Ezt követően egy darabig csak némán sétáltunk egymás mellett, ami egyáltalán nem zavart, ugyanis nem szeretek sokat beszélni. Gondolom a férfi sem érztt késztetést hogy mindenképp szóljon valamit, így jól megvoltunk, csak haladtunk szépen egymás mellett. Volt, hogy sietősebbre kellett vennem lépteimet, ugyanis Harley jóval nagyobbakat lépett. Persze mikor ezt észrevette, feltűnt, hogy visszavett, amin csak mosolygni tudtam. Amint felértünk az aluljáróból egy kicsit fellélegeztem. Talán itt kint jobban érzem magam, bár itt több az ember most, mint az előbb odalent, de most, hogy itt van velem Harley, azt hiszem sokkal jobban lettem.
Amint végül megtört a csend csak ráemeltem tekintetem a férfira a kijelentésén viszont csak újra mosolyogni tudtam. Hát ez valóban így votl, hiszen nem egy mindennapi nevem van. Páran is már megjegyzést tettek rá, volt aki jót e akadt már rossz is. Természetesen ezt nem veszem magamra, ugyanis csak egy névről van szó. Harley persze nem rosszból említette meg, így csak végül mosolyogva megköszöntem.
- Köszönöm. - emeltem vissza tekintetem magam elé, bár nem tudtam mit is mondhatnék még. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, amiért szinte csak ő beszélt azóta, hogy odajött hozzám. Csak hát tényleg nem vagyok valami társasági ember, ahogyan jó beszélgető partner sem. - A te neved..sem éppen túl gyakori. - vettem erőt végül magamon és szintén a nevéhez fűztem egy megjegyzést. - Vagy legalábbis én nem sokat hallottam.. - tettem még hozzá halkan, miközben kicsit jobban magamhoz szorítottam a táskámat. Nem mintha attól félnék, hogy meg lop, csak egyszerűen kicsit furcsa volt, hogy munkán kívül beszélgetek valakivel, aki ráadásul egy férfi. Talán csak a zavaromat próbáltam leplezni..nem tudom, tényleg.
Mikor elértünk a város annak részéhez, ahol egy kisebb vásár feléseg volt, ahol a karácsony hangulata mégjobban megmutatkozott és rengeteg karácsonyi dologgal lehetett találkozni, kicsit újra elkapott ez az egész. Érezni lehetett a forraltbor illatát, a fahéjnak..amik mind az ünnepre emlékéztettek. Mindig is szerettem ezt az időszakot..annyi kellemes emléket ébresztett fel bennem..még a régi időkből. Azóta már nem telik annyira boldogan, mint még kislány koromban, de továbbra is szeretem.
- Na és örülsz, hogy rohamosan közeledik a karácsony? Vagy..téged annyira nem vonzz? - kérdeztem, ami egy meglepetés volt a számomra is, ugyanis mondhatni egyszerre két kérdést is feltettem. Miközben a kérdésre vártam, szemben egy kisebb tömeg közeledett felénk, így akaratom ellenére is közelebb húzódtam Harleyhoz, majd amint elmentek visszaléptem. Úgy tűnik ez a férfi tényleg kiváltott belőlem valamit, hiszen azt hiszem meg tudok benne bízni vagy legalábbis meg fogok tudni. Eddig csak pozitív vélemény született bennem róla..talán ez az egyik oka.
Már nem voltunk messze a lakásomtól, nem sokkal később pedig meg is érkeztünk. Nem tagadom fontolgattam, hogy fel hívjam e, de az annyira furcsán jönne ki. Még soha senki sem jött fel, ráadásul Harleyval most találkoztam először. Nem tudom mi lenne a helyes vagy mit is kellene tennem, de úgy érzem vele szívesen beszélgetnék még egy kicsit. De féltem attól is, hogy mit gondol majd rólam..hogy csak így alig egy óra ismertség után felhívom magamhoz. Az utolsó pár lépésben amit az épülethez tettem csak ezen kattogtam, a férfi kérdése viszont visszahozott a jelenbe.
- Igen, köszönöm. - pillantottam rá mosolyogva, közben bólintottam is. Elérve az épület ajtaját megálltam és..csak álltam szótlanul. Most mégis mit kellene mondanom? Tényleg örülnék ha még beszélgetnénk kicsit..de nem tudom mit szólna ha felhívnám. Még sosem tettem ilyet..vagy csak simán köszönjem meg és ennyi? Kezdtem kellemetlenül érezni magam, mellette pedig zavarban is voltam. Ennek köszönhetően csak a fülem mögé kotortam egy kósza tincset, végül egy alig hallható sóhaj után megszólaltam halkan.
- Köszönöm, hogy ma segítettél..és hogy haza is kisértél.. - kezdtem bele, végül felpillantottam rá. - Esetleg..szeretnél feljönni kicsit? - és kimondtam, komolyan nem értem mi lett velem. Sosem tettem még ilyet.. - ..persze csak..egy italra, amiért..segítettél. - tettem hozzá gyorsan, de az arcom már égett, annyira zavarban voltam. - Ha nem érsz rá..és menned kell, persze..menj nyugodtan..nem akarlak feltartani.. - istenem..ez annyira kínos, de már felesleg lenne bármi mást is mondani, így is elég gáz amit teszek. |
|
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
