|
Témaindító hozzászólás
|
2016.12.10. 23:03 - |
 |
[3-1]
Rochelle szembement a sok sztereotípiával, mivel szerintem minden második ember úgy gondolja, hogy aki tetoválónak áll az maga is jó párszor varratott már. Csak bólintottam, mikor közölte, hogy egy eldugott helyen van egy kisebb kaliberű alkotás. Szerintem ez okos döntés, hiszen nincs arra garancia, hogy tetoválóként fog dolgozni élete végéig, s manapság nagyon sok munkahelyen kizáró ok lehet, hogyha valakinek túl feltűnű tetoválása van.
- Biztos különleges érzés lehet valakinek a bőrébe ütni egy mintát, hiszen jobbik esetben azt örökké viselni fogja. - Én legalábbis úgy gondolom, hogy az ha valakire rávarrjuk azt a bizonyos ábrát vagy rajzot az teljesen más érzés, mintha egy egyszerű lapra rajzolnák. És nem csak azért, mert a lap nem vérzik meg nem jajjgat, hogy mikor lesz már vége, mert nagyon fáj. Elraktároztam azt az információt, ami a szalonjával kapcsolatban hintett el. Ha arra vetemednék, hogy tetováltassak akkor majd hozzá fordulok. Nehezen bízok meg akárkiben is, főleg hogyha tetoválásról van szó, de őt még mindig jobban ismerem, mint más teljesen idegen tetoválókat.
- Akkor ez sem lehet egy unalmas munka. Gondolom van benne kihívás bőven, hiszen ahány ember annyi féle ízlés, elképzelés. - Na meg ilyen téren szerintem mindenkinek magasak az elvárásai, ki akarna egy pocsékul elkészített tetoválást magán hordozni?
- Azért nem nevezném őket firkának. Annál jobbnak tűntek - Csak azért tűntek, mert a lapok elég rossz állapotban voltak ahhoz, hogy alaposabban megtudjam szemlélni. Igaz, hogy a firka nem feltétlenül a rajz minőségére utal, hanem arra is, hogy milyen gyorsan készítették azt el, de nem szeretek szépen kidolgozott rajzokat ezzel a jelzővel illetni.
- Hát igen... nem nőttél valami nagyra - Elég nagy volt köztünk a méretkülönbség, a két véglet. Én nagyon magas voltam ő pedig nagyon alacsony. Emiatt beszéd közben folyamatosan le kellett néznem rá a tekintetét keresve. Mondjuk számomra az a legkevesebb, hogy ránézek ha egyszer már hozzá beszélek.
- Azért majd legközelebb, ha összefutunk akkor azt más körülmények között tegyük, kezdve azzal, hogy nem rohanunk neki a másiknak - Na nem mintha ezt annyira percre pontosan meg lehetne tervezni. Szerencsére a névmemóriámmal sosem voltak problémáim, ezért az arcához hozzákapcsoltam a keresztnevét. Az évszázadok alatt már találkoztam jó pár emberrel és mindegyiknek emlékszek az arcára meg a nevére is. Annál nincs is kellemetlenebb, hogyha szívélyesen rád köszön valaki neked pedig fogalmad sincs arról, hogy ki is ő. Na nem mintha az a veszély fenyegetne, hogy rám köszönnének a több száz éve halott ismerőseim.
- Szívesen - magamban mosolyogtam egy jót a megjegyzésén, de ennek az arcomon semmi jele sem volt. Az biztos, hogy a Rochellével való találkozás feldobta a napomat, még ha nem is látszott meg rajtam, de a kedvem jelentősen javult. - Jóéjszakát, azért legközelebb ne nagyon ülj be mások mellé, mert lehet mások nem engednek el ilyen könnyen - Megvártam még bemegy az épületbe, aztán sebességbe tettem a járművet és elindultam haza.
Harley off |
A "felelőtlen" jelző még pontosabban leírta a helyzetet - és valójában itt nem is csak arról volt szó, hogy nyilvános helyen nekiáll az ember kefélni egy ismeretlennel, aki egyébként nyugodt szívvel árthatna is neki; nem hiába költöztem Magnoliába, a kíváncsiságom hajtott, mikor megtudtam, hogy ez a hely bizony sokféle szerzetnek ad otthont. Noha boszorkány lévén azért meg tudom magam védeni ilyen-olyan helyzetekből, azért feleslegesen nem szeretek kellemetlenségekbe bonyolódni senkivel. Újdonsült útitársam pedig mogorvasága ellenére nem tűnt veszélyesnek.
Kérdésére megráztam a fejem. - Nem. Nem szoktam. - talán furcsának találta, hogy a legtöbb szakmabelivel ellentétben az én bőröm éppoly' sima és tetoválásoktól mentes, mint születésemkor. Kivéve persze azt az egyetlen darabot, amit még alig két hónappal a tizennyolcadik születésnapom előtt varrattam a hátamra. - Csak egy van nekem, nem túl látható helyen. - amilyen nagy, olyan ritka a szemnek. Nyáron látható leginkább egy-egy lengébb ruhadarabnak vagy fürdőruhának köszönhetően, de mivel sem úszkálni nem szoktam, se hátulról kivágott ruhákban járni, így mérete ellenére tényleg nem mondhatom, hogy szembetűnő darabot viselek magamon. - Pár éve került rám. Feltűnő, de mégse. Többet nem tervezek, szeretem a letisztultságot. Nem akarom...túlzsúfolni magam. Én csak az alkotó vagyok, véghez viszem a folyamatot, s végül örvendek a munkámnak. - valóban mindig csodás érzéssel tölt el, mikor látom egy-egy befejezett művemet, pláne ha a vendég is örül. Szerencsémre hamar kedveltté váltam a célközönség szemében, így ügyfelekben sem szenvedtem hiányt, nap, mint nap akadtak emberek a szalonban. Mellé néhány képszerkesztői munka is akadt, így egész jól megvoltam mindig is. - Ez egészen változó, és függ attól is, ki milyen céllal jön hozzám. Van aki csak úgy akar valamit, másoknak konkrét elképzelésük van. Sokszor találnak megfelelőt a katalógusban, esetleg kisebb kiegészítést vagy változtatást kérve. - ecseteltem, noha fogalmam sem volt, tényleg érdekli-e a dolog, vagy csak "beszéltessük el a nővel az időt " címszó alatt érdeklődik, de igazság szerint annyira nem foglalkoztatott a dolog; ha már egyszer kérdezett én szívesen beszéltem annak ellenére, hogy nem vagyok egy társaság gyöngyszeme. - Hallgatom a kis titkaikat, miközben újabb rejtvényeket szabok rájuk. A bonyolultabb művek a kedvenceim. Egy kívülálló rájuk néz, és elsőre csak próbálja kibogozni a szálakat, összefüggéseket találni, bele látni dolgokat, elgondolkodik az alkotás miértjén, próbálja megérteni. Igen, azok a kedvenceim. A kevésbé magától értetődő dolgok. Hiszen ott van a szemed előtt, és mégse látod. - folytattam lassan elmélkedésemet, és mialatt azon járt az eszem, mikor fogja már be a számat, kiderült, hogy jól sejtettem és jómaga is szokott rajzolgatni. - Igazán? Nos, akkor tudod, mennyi munka lehet egy ilyen halom firkával. - utaltam ezzel a satnya papírlapokra, amelyek valahol megggyötörten hevertek a táskámban. Szívesen megnéztem volna pár munkáját, hiszen ha valamivel fel lehet kelteni a figyelmem, azok a bárminemű szellemi alkotások voltak, de erre egyelőre nem engedtem sok esélyt.
- Szóval kosár. Gondolhattam volna, bár az én szememben szinte bárki kosaras lehetne. - tettem hozzá grimaszolva, elvégre tényleg én voltam az, aki olykor már nyakát törve bámul fel a másik emberre, olyannyira, hogy ha ennyin múlna, már megszámlálhatatlan koslárlabda játékost tippelhettem volna.
Beleegyeztem, hogy hazavigyen, így hamar meg is indultunk a parkoló felé. A kocsihoz érve gyors pittyegést hallottam, s felgyúltak a lámpák, én pedig hamar bepattantam az anyósülésre Harley mellé. - Roch...Rochelle. - a bemutatkozás amolyan "felmentés" hatást keltett, mint egy kis kibúvó, amiért beszálltam egy idegenhez. De kit is akarok átverni? Való igaz, rég nem cipeltettem haza magam ismeretlenekkel, de nem is olyan régen még rutinszerű volt, hogy idegenekkel tűntem el az éjszakában.
Elmondtam a címemet, majd vártam. Úgy tűnt a férfi szívesebben töltené el csendben az este hátralevő részét, így nem is erőltettem a beszélgetést, noha amilyen közömbös, olyan kíváncsivá tett hallgatagságával. Becsatoltam magam, majd némán hallgattam az ablaküveget verdeső esőcseppeket; a kocsiban az összes létező fűtést bekapcsolta, én pedig a csend, kimerültség és a meleg hatására lassan elbóbiskoltam - nem aludtam el teljesen, de szemmel láthatóan kikapcsoltam valamelyest, noha egy apró, szokatlan hang biztosan felnyitotta volna szemeimet. Így ültünk hát némán, Harley az utat figyelve, én pedig hátradőltem, hasonlóképp átadva magam a csendnek. Mikor megérkeztünk nem eszméltem fel azonnal, s Harley hangja helyett inkább a jármű lassulása majd megállása zökkentett ki ebből a különös, katatónikus állapotból. Néhány másodperc elteltével felkaptam a fejem és pislogtam párat, majd mély levegőt véve a férfire emeltem immár nagyra nyílt jégkék szemeimet, s egy rövid pillanatig még vizsgálgattam az ő sötét íriszeit. A továbbra is rezzenéstelen arcát megvilágító utcai lámpák félhomályában olyan volt, mintha csak két nagy, komor szembogár nézett volna vissza rám. Az eső már alább hagyott, apró szemekben szitált tovább odakinn, az ablaküvegeken kisebb-nagyobb esőcseppek sorakoztak. - Nos, köszönöm a fuvart, Harley. Megkérdezném, hogy mivel adhatom vissza, de egy ideje már nem dugok idegenekkel. - álmos, halovány mosoly jelent meg arcomon, majd kicsatoltam a biztonsági övet. - No meg, gondolom te is alig várod, hogy hazaérj végre. - úgy éreztem nem is kéne tovább rabolnom az idejét, így amennyiben a továbbiakban ő is így gondolta, kiszálltam a kocsiból, majd egy "jóéjszakát" mellett elbúcsúztam tőle. |
|
[3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
