|
Témaindító hozzászólás
|
2016.12.04. 19:27 - |
 |
[9-1]
|
Látva a meglepettségét, egy apró, halvány mosoly ült ki az arcomra. Ezért is csinálom, amit. Szeretem látni, mit is váltok ki az emberekből, lehet az a viselkedésemtől vagy pusztán a műveim miatt. Tény, hogy sokszor, sőt rengetegszer megbotránkoznak, mert képes vagyok ilyet rajzolni. Kedvenc kérdésem; hogyan? Hát hogyan. Így gondolkodok. Látom mindenben a lehetőséget és meg akarom ragadni. Szemtanúja vagyok az érzéseknek, amit még inkább meg akarok örökíteni. Felháborodást akarok. Lássák, hogy milyen kellemetlen dolgokat is képes vagyok vászonra vetni. Vagy épp a melegséget, amit a tájképeim sugároznak. Oly sok célom van velük és igyekszem ezt végre is hajtani.
- Ugyan - legyintettem. - Olyannak, aki tudja értékelni a művészetet, annak szívesen alkotok - nem volt hazugság. Egyszerűen ezzel akarom kimutatni a hálám, hogy még valaki érdeklődik az én művészetem iránt. Meglep már igazán, ha valaki ért is hozzá. - Igazán méltányolom, hogy nem szab ki határidőt, viszont azért nem akarom nagyon megváratatni.
Ezután az eszmecsere után kissé átkerültem az én világomban, azaz elmém műhelyében, hiszen itt pattan ki először mihez is kezdjek. Örülök annak, hogy nem szakított meg ebben a gondolatmenetben, sokaknak zavaró lehet, de nekem ez természetes, ezért se beszélek túl sokat, hogy ne vegyék észre; másról gondolkoztam, mint amiről kéne.
- Egyre több türelmetlen egyén létezik - sóhajtottam fel. Igaz, voltak ám a régmúltban is, de csak most adnak igazán hangot az egésznek, amit én sajnálok. Képes vagyok arra, hogy ezt soha ne tegyék meg, szoktam használni a képességemet, nem tagadom, de minek van, ha nem arra, hogy kiélvezzem az előnyeit? Bár a hátrányaival még nem találkoztam, viszont biztos, hogy van, hiszen mindennek van.
Ezután következett a képeim bemutatása, amin igenis izgultam, hisz olyan vizsgálja őket, akinek szinte ez a munkája. Melyik művész nem érezne így? Hegkönnyebülés volt számomra a szavai, sokszor hihetetlen, hogy képesek dicsérni a műveket, mert gyakran csak ocsmányságokat szórnak rá a műfaja miatt.
- Csak hangoztatni tudom, hogy megtisztelő Öntől ilyet hallani. Értem, örülök, hogy találtam hozzávaló festményt - miután megegyeztünk az árban, Mr. Nils már utalta is át nekem a pénzt. - Igen, tisztában vagyok vele. Hm, akkor nem ez volt az utolsó találkozásunk, hiszen megszeretném őket nézni - válaszoltam. Felemelő volt ilyen férfival társalognom, igénylem már az egyedül létet. Jobban szeretek egyedül lenni. Ez van. Így miután segítettem a festménnyel, csak az ajtófélfában figyeltem, ahogy elhajt a házam elől. Az ajtót bezárva, csak visszaléptem a munkaasztalomhoz és folytattam a munkát, mert sajna a könyvborító határidőre van.
[WOLSANDER OFF] |
Azt hittem, hogy az egyik kész festményei közül fogok kapni egyet, ám ő másképp gondolta amin meglepődtem, de természetesen nem utasítottam el az ajánlatát. Elvégre egyedi művet még senkitől se kaptam, így meg végképp nem fogom eladni. Nagy surmóság lenne egy ajándékot tovább passzolni, nem mintha gondolkoztam volna ezen:
- Ó, köszönöm szépen. Igazán megtisztelő Öntől, természetesen nem sürgetem az alkotásban és nem zargatom felesleges határidővel. Tudom jól, hogy a jó munkához idő kell.
Eleve hülyeségnek tartottam, hogy sokan ilyenhez folyamodnak. A művészeknek ihlet kell, ha nincsen akkor nehéz egy meghatározott időpontra kész lenni. Valószínűleg már pörögtek az agyából a fogaskerekek, hogy milyen művet szán nekem, így nem is zavartam meg a gondolatmenetét felesleges beszéddel. Nem mintha olyan típus lennék aki állandóan járatja a száját még akkor is mikor nem kéne. Meghagyom másoknak, meg a pletykás nőknek. Megjegyzésére fanyaran elhúztam a számat mondva:
- Sajnos ez valóban így van. Nekem is néha nagyon türelmesen kell bánnom némelyik vevővel mert eléggé türelmetlen típusok. Azt hiszik, hogy letesznek nagy summát az asztalra akkor egyből ott terem az amit akarnak. Csak elfelejtik, hogy nem vagyok varázsló. Szóval ha idő kell a beszerzéshez akkor bizony várniuk kell. Azt viszont badarság azt feltételezniük, hogy a művészek ingyen dolgoznak. Őket kéne a legjobban megfizetniük - ingattam a fejemet a végére. Jó magam is tudok festeni, de tudom jól, hogy egy igazi művész sokkal jobb alkotást tesz le az asztalra mint én. Ez a nem mindegy és sokan ezt nem veszik tudomásul. Ráadásul ők valamilyen szinten másképp látják a dolgokat a hétköznapi emberekkel ellentétben. Bőven elég ha Wolfgangot nézzük és a morbid alkotásait.
Természetesen türelmesen vártam amíg hoz pár új művet és továbbra sem kellett csalódnom benne, hiszen egyik jobb volt mint a másik. Elgondolkozva hallgattam a lelkes magyarázatát aminek kifejezetten örültem, hiszen jó volt látni, hogy tényleg szereti ezt csinálni. Viszont a konyhapultos nagyon jó főleg, hogy a vevő szeret főzni ami manapság amúgy nagy ritka, pláne ha tehetős az ember. Kétségtelen, hogy mindegyik a maga formájában páratlan mű volt, de az összeset nem vihetem hozzá, így emellett tettem le a voksomat:
- Eddig az össze műve nagyon elnyete a tetszésem, viszont úgy vélem, hogy a konyhapultos fogja elnyerni ügyfelem tetszését, így azt választom - miután megegyeztünk az árban, már utaltam is neki az összeget a telefonomról. Az okosvilág nagy előnye, hogy már nem kell géphez ülnöm, hogy ilyet elintézzek. Azért pár modernizációt nem vetek meg, hiába vagyok a vénnél is vénebb róka.
- Amúgy ha gondolja, mikor kész lesz a mű ellátogathat hozzám vendégségbe és ott kiválaszthatja magának a megfelelő teáskannát. Mindegyik más-más karaktert ad a teák ízének így érdemes előtte kicsit válogatni - meg eleve a kanna választja a gazdáját. Ha érzi, hogy neki az kell akkor mindenképpen azt kell választani. Lehet más ezt badarságnak tartja, de úgy vélem nem az. Hiszen a régebbi időkben sokkal közelebb álltak az emberek a természettel kár, hogy ez mára szinte teljesen eltűnt és csak faölelgetésben nyílvánul meg. De lassan már abba sem. |
|
Meglepődtem az ajánlatán. Tisztában vagyok azzal, hogy azért csinálja, hogy mégis egy művésszel jó viszonyban legyen, viszont akkor is nagy dolognak számít nekem. De még egy apróság volt a festmény. Ugyan szerintem tudok többet ajánlani, ami az ízléséhez illő, mégis úgy hiszem, kiérdemel egy sajátot. Úgy is megihletett az egész énje a különleges kisugárzás, a modora és a stílusa, ami kiérdemel egy képet. Régen találkoztam ilyen személlyel, talán túlságosan régen. Öregnek érzem magam néha. Láttam oly sok Birodalom bukás és újak felemelkedését, tanúja voltam a színházak felemelkedésének. Olyan sok változást megéltem, de alkalmazkodni az emberekhez képtelen vagyok. A művészet az én egyedüli otthonom.
- Ez igazán csábító ajánlat - kissé elgondolkoztam, de végül újra kinyitottam a szám. - Mit szólna hozzá, ha készítenék önnek egy festményt? Ne keressen benne semmi mögöttes tartalmat igazából, de ha már ilyen dolgokról beszélünk, meg akarom adni a módját ennek. A telefonszáma megvan, ugyanúgy magának is az enyém, így tudnánk egymást értesíteni. Mit szól hozzá? És igazán köszönöm - biccentettem. Egyszerű cserekereskedelem, mégis különlegesebbé akarom tenni a dolgot, hiszen kevés ember ajánlott fel nekem ilyet. Vagy adott nekem valaha valamit, úgy hogy nem várta a sok ezer hálát. Így, úgy gondoltam, miért ne? Egy festmény mindig belefér, legalábbis szerintem.
Titkok lengik körül ezt a férfit és úgy gondoltam, hogy ezt igazán meg kéne ragadnom. Azt agyam már elkezdett kattogni, hogy mi is lenne a legjobb ehhez a festményhez. Arany, ezüst, sötétség? Egy árny? Aztán a fejemben megszületett egy kép, ami sejtelmes, mégis sokat mond. Egy szoba, ami sötét, de pár nagyobb tárgy a körvonalakból kitalálható mik is azok, az ajtó félig nyitva, de csak a helységbe áramló fényből lehet megtudni, az ajtónál pedig egy személy áll, akit ugyancsak az árnyékből lehet kikövetkeztetni. Szerintem csodás lesz, remélem majd Mr. Nils-nek is megfelel, remélem.
- Igen, sajnos manapság csak a pénzről szól minden - húztam el a szám. - Én igyekszem azért, nem pénzéhesnek tűnni, bár valaki már csak azért is annak mondd, mert pénzt kérek azért, amiért egy hónapig dolgoztam. Szerintük mindenki képes bár ecset vonásra. Akkor nem is értem engem miért is kérnek fel rá - csóváltam meg a fejem.
Volt olyan valaha, hogy mindenki elfogadta egymást? Ezer száz éve vagyok itt, de kétlem. Egyszer csak felfogják, hogy az állandó viszályok senkinek nem tesznek jót, még nekik se. Király voltam, tanultam egymást a jó modorról és mennyire romlottak is tudnak lenni az emberek.
Öröm volt megmutatni a képeket, amiken olyan sokat dolgoztam, főleg egy olyan embernek, aki ért is mindehhez, felemelő volt, mindig is az.
- Köszönöm szépen. Igazán megtisztel, hogy ilyet mond. Értem. Igazán kellemetlen lenne, ha a hölgy félreértené a szándékait, nem szeretnék közrejátszani ebben. Volt már dolgom rámenős nőkkel, így teljesen megértem. Akkor kérek pár pillanatot míg összeszedek több képet - próbáltam összepontosítana, arra, amit mondott. A második a rossz családról szól, ami megtalálható pár képemen még. Még gondolkoztam pár percig a műhelyben, majd csak kivittem őket a nappaliba. - Itt vagyok. Próbáltam jól válogatni. Nos... az első festményem talán érzelmesebb, mint a többi. Egy nő konyhapultját láthatjuk. Rajta furcsa hozzávalók, de először nem nagyon vesszük észre. külön tálikóban; férgek, darazsak, mérges pókok. A feleség épp egy kígyó fejét vágja le, a kezén látható sérülések, amik férje miatt keletkeztek. Ezzel az ebéddel akarja megbosszulni a tettet. A következő is étellel kapcsolatos ugyan még is az egyik kedvesebb művem. Hárman ülnek az asztalnál, mint ahogy látni lehet álarcot viselnek, még is a szájrésznél ki van vágva egy lyuk. Első férfi egy fogolyt eszik, tudniillik, hogy ez az állat a hazugságot jelképezi. Igazság szerint próbálják az emberek a rossz tulajdonságaikat megenni, eltüntetni. A következő férfi kutyát eszik, ami a irigységet jelképezi. Az utolsó tányéron pedig egy egyszarvú feje van, ezáltal akar újra tisztává válni. |
Mikor megszólalt, hogy neki nincs lehetősége ilyen tradicionális teát innia csak ingattam a fejemet. Valahogy furcsa számomra, hogy megvan hozzá a tudása de mégsincs hozzá felszerelése. Elvégre biztosan nem szűkölködhet anyagiakban. Mivel szimpatikus a tag és eleve jó dolog a művészekkel rendes kapcsolatot ápolnom, így felajánlottam neki egy opciót:
- Ezen könnyedén tudok változtatni ha óhajtja. Mivel régiségkereskedő vagyok így nem egy megfelelő kannám és alapanyagom van ehhez... - tűnődtem el egy kicsit. Pénzt viszont nem kérnék érte, nekem bőven van. Inkább egy cserekereskedelemben jobban benne lennék. Mint a régi szép időkben.
- Mit szólna hozzá ha egy festményért cserébe odaadnék Önnek egy komplett készletet? Természetesen bármikor tudok hozzá szerezni eredeti teafa leves pótlást is, ha igényli azt - szerencsére van egy megbízható forrásom aki szintén rajong ezért, így könnyedén hozzájuthatok egy-egy különleges darabhoz is. Múltkor bambuszkosaras érlelt keveréket kaptam. Úgy tűnik már kísérletezik is különböző dolgokkal amit természetesen nem bánok - Persze azt mondanom se kell, hogy nem fogom eladni a művet amit Ön ad majd - nem sok megtartott alkotás van amit eddig kaptam, hiszen a többség annyira nem maradandó dolog számomra, de az imént látott könyvborító eléggé meggyőzött arról, hogy Mr. Roux tud számomra különleges képet alkotni amiben mindig örömömet lelem majd. Érdeklődve hallgattam a magyarázatát mire halványan elmosolyodtam. Érthető részéről, hogy megválogatja mit vállal el. A szabadkozására csak legyintettem lazán:
- Ó, kérem ne aggodalmaskodjon ilyen apróság miatt. Számomra csodálatos dolog látni, ha egy művész ennyire szereti azt amit csinál. Sajnos manapság ez nem mindegyikről elmondható, hiszen a többség már csak a pénzhajhászás miatt foglalkozik azzal ami. Legyen szó zenéről akármiről - ez igazán sajnálatos, de tényleg üdítő érzés az ellenkezőjét látni és tapasztalni. Amint helyet foglaltam már mutatott is három művet amit érdeklődve figyeltem és hallgattam a mögöttes tartalmukat is. A vörös farkasos dolog érdekesen hangzott és úgy tűnt számomra, hogy közelebb is áll hozzá valamilyen szinten. Végülis felmenőkről van szó és egy buta legendáról. Viszont elég sokat éltem ahhoz, hogy tudjam sok legendának van alapja, nem is kevés. Természetesen nem tettem szóvá, hiszen mindenkinek vannak titkai amiket nem óhajtok feszegetni. Badarság lenne, hiszen nekem is van, mégse büszkélkedek vele. Az idiotizmussal lenne az egyenlő. Sokan meg is botránkoznának rajta, ha tudnák, hogy a saját fajtámat is ölöm előszeretettel.
Nemsokára inkább megpróbáltam az ügyfelem agyával mérlegelni a mutatott képeket. Valamiért az elsőt választanám neki, de félő, hogy félreértené. Úgy vélem azt hinné, hogy ezzel imponálni akarok neki, ami természetesen ostoba következtetés részéről. A harmadikat semmiképp sem ajánlanám neki, hiszen nem tudna azonosulni vele. A második végülis nem rossz döntés, hiszen tisztában vagyok vele, hogy rossz családi háttérrel rendelkezik. Szerintem az tökéletes lesz:
- Pompásak és a kidolgozásuk is tökéletes. Letisztult, de szerencsére nem annyira mint mostanában amit modern művészetnek mernek csúfolni két ecsetvonással - dícsértem meg a festményeit, hiszen mi tagadás tényleg megérdemli. Akik jók azokkal szemben emelem kalapom és nem fukarkodok a dícsérettel - Egyelőre a második tűnik megfelelőnek a vevőmnek az ízlését tekintve. Az első mellett is letenném a voksomat, de félek, hogy mást is belegondolna. Eleve tisztában vagyok vele, hogy nagyon örülne szerény személyemnek. Amivel talán nem is lenne probléma, csak az a gond vele, hogy rámenős, mint manapság a nők többsége - próbáltam vázolni a helyzetet Wolfgangnak - Szóval kíváncsi lennék több műre is ha nem bánja. Nekem nem gond a várakozás, időm van rá bőven - talán még sok is. Több mint 1200 éve itt élek, nálam türelmesebb embert nehéz találni az biztos. |
|
Őszinte leszek, nem szeretek nagyon kiöltözni, már meg vagyok elégedve egy stílusos magas nyakúval, vagy egy inggel, nem az én világom az, igaz azt mondják, hogy szinte minden jól áll nekem, én az egyszerű stílust szeretem, ami néha nem fér össze sok ruhával. Megfigyeltem azért, ki is állt előttem. Különös volt, nem rossz értelemben, hanem inkább jóban. Nem igen látogat meg engem, olyan ember, aki túlságosan is ért a művészethez, általában pénzzel töltött egyének vásárolják fel a műveimet, hogy büszkélkedhessenek, mennyire jó festőtől szereztek képet. Viszont, Mr. Nils, értett hozzájuk, hiszen ez a szakmája és talán ezért egy kicsit ideges vagyok, mit fog szólni hozzá.
- Egyetértek. Ugyan a tudásom megvan hozzá, de az eszközöm sajna nincsen. Pedig szívesebben innék olyat, mint egy filtereset. Elképzelve, hogy kéznél lenne olyan tea, talán még tökéletesebbek lennének a napjaim, mint általában szokott lenni. De úgy hiszem, egyszer még olyan teát fogok inni, igazán remélem - kommentáltam. Igazából én mindenből jobban szeretem a tradicionálisabb fajtát, ezért is festek még mindig. Mondják, hogy van erre digitális program, amit használok néha, ha illusztráció van szó, de a festést még nem akarom elhanyagolni, hiszen az a mindenem. Ha festek, olyan mintha egy teljes más világban lennék, mintha nem is ezen a Földön lennék. Úgy érzem magam olyankor, mint egy Teremtő, aki világokat hoz létre magának, de tudjuk ez nincs így, hiszen csak magával ragad a saját művem, ami szerintem a legjobb dolog. Nem az a személy vagyok, aki félvállról odadob valamit a nagyközönségnek, akár lehet egy személy is, igyekszem mindig tökéletest kiadni a kezei közül, aminek van jelentése, nem úgy, mint néhány mai műnek, ami annyiból áll, hogy két különböző szín van a vásznon, művész vagyok, lassan 800 éve űzöm ezt a szakmát, lehet tudom minden kis titkát egy vonalnak, de amit manapság felmutatnak és amennyi pénzt is kapnak érte, az már undorító. Ellustulunk, mi, festők is? Képtelen vagyok nem a keseredésemet kimutatni. Újra egy DaVinci-t akarok látni, egy Picasso-t. Új zseniket, de lehet nem ismerjük őket. Lehet csak száz év múlva tudjuk meg, hogy léteztek, mert akkor jöttek rá, vannak ilyenek is. Nem baj. Én ott leszek, hogy lássam.
Kicsit feszültnek éreztem magam, mikor a félkész rajzaim között haladtunk el, hiszen ez még nem a végleges. Itt vannak még hibák, rengeteg. Lehet, hogy csak én látom, de akkor is kellemetlen volt. Kicsit megkönnyebbültem, mikor a társaságom a könyvborítót hozzáillőnek ítélte.
- Köszönöm. Valóban az lesz, lehet, most nagyképűnek fogok hangzani, amiért előre bocsánatot kérek, de hiszem, hogy az én rajzom fog bennük megmaradni, nem pedig a regény, amit rejt. Ezért is törekszem arra, hogy a legjobbamat mutassam. Volt egy másik felkérésem, ami plakátok lettek volna, úgy hiszem, hogy azzal kidobnám a hírnevemet a kukába és mindent, amit felépítettem körré. Az ilyesfajta dolgokat hamar elfelejtik és én fent akarok maradni egy darabig. Elnézését kérem, ha túl sokat beszélek, de sejtheti, hogy a művészet a mindenem, így arról rengeteget tudok mondani - emeltem fel a kezem védekezően.
Ezután a nappaliba mentünk, ugyanis itt nem kell sokat várnia arra, hogy megmutassam a képeimet, hiszen itt három is van. Bár szinte minden szobában van egy, kivéve az illemhelyen. Lelepleztek az elsőt; a mostani kedvencemet.
- Nem csak ennyit tudok most felmutatni, de ezeket tudom megmutatni anélkül, hogy megváratatnám Önt - magyaráztam, majd a festményhez fordulva, persze még nem fordított hátat Mr. Nilsnek, beszélni kezdtem róla. Ez nekem oly' természetes, mint a lélegzés. - Ez az egyik személyes kedvenc, igazából, nem vall rám a túl sok részlet, csak a kép főszereplőkre szoktam figyelni, de itt minden az, hiszen azt akartam, hogy a részleteket figyeljük, könnyen el tudunk siklani az felett, ami igazán megmutatja, hogy én készítettem. Szokásom az egyszerű mondatokat, amit a mindennapjainkban is használni, eltorzítani és megmutatni mit is jelent egy morbid helyzetben. A hölgy, aki láthatóan tehetős, háttal ül a másiknak, mégis... őt figyeli. Így már észrevehető miért is, hiszen ki van tekerve a nyaka, de észre sem veszi. Egy férfi elcsavarta a fejét, szerelmes lett belé, itt meg is mutatom mit jelentene, ha szószerint értenénk - kis szünetet tartottam, majd rátértem a másodikra. - Ez is a szó szerint értésről szól. Régen, egy iskola társam beszélt arról, hogy az anyja mekkora egy hárpia és az apja pedig egy alkoholista disznó. Láthatóan a férfinak disznó fejet adtam, a kezében egy üveg sör és nézi közben a televíziót. A konyhából pedig a felesége ordítozik, akinek hárpia testet adtam. Ügyeltem az anatómiára, hogy igazán gyomorforgató képet alkosson az egész jelenet igazából - végül az utolsó képre tértem. - Nem hazudok, ez egy felmenőmről szól. Egy állítólagos, vöröslő farkast ölt meg és ahogy végzett vele ráragadt, átáramlott a színe és az ereje is. Persze ez csupán egy buta legenda. Megpróbáltam épeszűen felfogni mi is történt, amit nem is magyarázok, mert látja. Igaz, nem közvetlen közel rajzoltam a két alakot, de így is látszik mi történik, a férfi felvágja az állat mellkasát, így vér megy mindenhova - újabb szünetet tartottam, majd megszólaltam;
- Nos, eddig mit szól hozzájuk? - kíváncsian vártam a választ. Nem mondom, de kissé izgultam. |
Végignéztem egy kicsit a férfin, persze nem zavaróan és félreérthetően. Hamar fel tudom mérni a helyzeteket és az embereket is. Bár nem öltözött ki, legalábbis annyira nem mint én, de szerencsére nem is úgy nézett ki mint egy ágrólszakadt életművész. Igenis ad magára, bár ez az arcán is látszik. Nem zsíros a haja, szóval törődik magával. Ez igazán megkönnyebbülés számomra, hiszen nem egy művésszel találkoztam, akiknek a tisztálkodás szinte nem is ismert fogalom. Annyira képesek belemerülni a műbe, hogy még arról is elfeledkeznek. Valamilyen szinten csodálatra méltó, a másik oldalát nézve kicsit elgondolkodtató. Jó magam is próbálkoztam festészettel és rajzolással is, de ennyire nem vagyok művészlélek, hogy abból éljek meg. Tudom hobbiszinten, ahogy pár hangszeren is játszani, de nem ragadtam le. Jobban szeretem inkább elemezni a műveket, ebben vagyok a legjobb.
A határozott kézrázása csak megerősített abban, hogy nem egy bunkó egyénhez van szerencsém, így minden eddig csak halványan meglévő aggodalmamat is félretettem. Bólintottam az invitálásra:
- Szintúgy örvendek - léptem is beljebb és a kérdésén kicsit elgondolkoztam majd válaszoltam is - Egy jó tea mindig ihlető hatással bír. Bár jó magam inkább a tradicionálisabb oldalát szeretem, rendes öntött vas és filter nélküli verzióban. Így sokkal jobb az ízvilága, legyen az bármilyen - ingattam meg a fejemet majd hozzátettem - Persze ezt senkitől se várom el, hogy rendelkezzen hozzá megfelelő felszereléssel és hozzáértő tudással - elvégre manapság már csak vízforralót használnak, ráöntik és kész is. Miközben haladtunk előre, továbbra is érdeklődő tekintettel figyeltem a társaságomat. Valami furcsa érzésem támadt, de nem tudtam hirtelen hova tenni. Tőlem eléggé érdekes ilyet is hallani, hiszen én vagyok az élő példa a furcsaságra.
Természetesen elhaladtunk pár készülő mű közt amiket kíváncsian vettem felületesen szemügyre, ám megakadtam egy könyvborítónál ami nagyon ismerős volt számomra. Legalábbis a könyv, hiszen a borító már teljesen új köntöst fog kapni Wolfgangnak hála, de a jelentése és a címe egyből beugrott mire halványan elmosolyodtam:
- Ó, a Hold átka és titka! Frappáns kompozíció, illik hozzá. Viszont a kötet úgy vélem inkább ponyvaregény lesz - ahogy az ifjúságiak többsége. Ráadásul manapság nagyon oda meg vissza vannak a természetfeletti témákért. Amikor a Twilight széria volt porondon teljesen megőrültek. Mondanom se kell, jó pár vámpír kihasználta a helyzetet. Legalábbis addig amíg éltek és meg nem haltak a kezeim által. Természetesen csak akkor ha szárazra szívták az áldozatukat.
Idővel a nappaliba érkeztünk (gondolom :D) így helyet is foglaltam illedelmesen amint ő azt felajánlotta. Bár kívül nem mutattam mégis nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen festményekkel rukkol elő. Ilyen különös aurával rendelkező férfi biztos tud pár jó dolgot mutatni. Félreértés ne essék, nem vagyok én boszorkány meg ilyesmi, hogy aurát olvassak, vagy a kisugárzásból ítélek. Ráadásul amikor kezet fogtam vele a szemébe is néztem ami azt sugallta nekem, hogy ő bizony tele van titkokkal. Valószínűleg sötéttel. Kíváncsi jellem vagyok, de szerencsére nem nyomulok és kérdezősködök idióta módjára, így csak csendben figyeltem ahogy azt mindig is szoktam. |
|
Három éve vagyok Magnolia Valleyban, mert Washington egyszerűen túl unalmas volt és nem fogott meg benne semmi, bár busásan megfizettek engem, de az ihlet igazán ritkán jött rám. A múltból nem szeretek meríteni, túl sokat használtam fel így is, plusz jelenben szeretek élni, kár lenne azon nyafogni, amit végképp nem tudunk megváltoztatni. Döntöttem, mint az ezer éves itt létem során tengernyiszer és nem bántam meg. Kedveltem az alapítókat, igaz nem a mentális egészség mintapéldányai voltak, de engem megmentettek és ezért mindig is hálás leszek nekik, viszont az az élet, amit mellettük éltem, kezdett több szociálódást igényelni, amit én nem tudtam elfogadni. A sok kínzást is eléggé rossz volt látni.
A napjaim ideálisak voltak számomra; felkeltem, megmosakodtam, felöltöztem, neki láttam a munkámnak, majd este - mert akkor veszem észre néha, hogy egész nap rajzoltam és festettem - elmentem a boltban, hogy holnap reggelre és ebédre legyen mit ennem. Néha edzeni is elmentem, hogy formában legyek. Ha nagyon muszáj, akkor kiülök a városligetbe alkotni, bár a kezdetkor, mikor kimegyek, soha nem tudom pontosan, mi lesz a témája a műnek, de néhány mondatfoszlány is képes engem megihletni. Innen ered az egyik kedvencem is igazából. "Mindig a szíveddel gondolkozol, nem pedig az agyaddal". Akkor abban a pillanatban csak vázoltam a dolgokat, majd otthon született meg a végleges formája, amire máig is büszke vagyok. Egy kettévágott, anatómiailag pontos szívet ábrázol, amiben pedig agytekervények helyezkednek el. Sokaknak botrányos, még is szeretem én. Napokban felkeresett valaki, hogy megszeretné venni az egyik festményemet, ami még nem volt olyan furcsa, de amikor megemlítette, hogy a morbid műveim közül, akkor kissé meglepődtem. Nem mindenki akar a közelükben tartózkodni, valami kellemesebbeket vásárolnak fel, mint például a tájképeimet. Az igaz, hogy sokszor kombinálom a témáimat is. Bár mondta, hogy ügyfelének akarja, viszont akkor is furcsálltam. Nekem teljesen mindegy, csak ne bánja meg, ugyanis én tényleg felháborodást akarok kelteni az ilyen műveimmel. Nem a mai tinédzserek közül származom, akik cukinak találják a ketté vágott testet - ami nem mellesleg szörnyű, rajzfilm stílusban van megrajzolva - és odahánynak pár csillagot és mi egymást. Amikor először láttam ilyet, mit ne mondjak, felháborodtam, hogy már mindenből aranyos kinézetett akarnak kihozni. Rájöttem, hogy a két ellentét üti egymást és rendesen megoldva, művészi lenne, de így, számomra, egy hányadék. Nem az én dolgom, csak kifejtettem a véleményemet.
Ma, mint mindig, egy rajzommal foglalkoztam, ami jelen pillanatban, egy könyvborítónak készül, valami ifjúsági könyvhöz. Szintén nem az én terepem, de még is el kellett fogadnom, ez vagy plakátok a globális felmelegedés ellen. Az utóbbit vissza kellett utasítanom, mert nem akarok világot váltani a képeimmel, csak érzéseket akarok kiváltani. Nem én vagyok Jézus Krisztus, a Megváltó. Nem akarom ezt. Így illedelmesen visszautasítottam, mire fejemhez vágták, hogy nem is törődök az Anya természettel, válaszképp, csak negatív irányba vittem a kedvét, ezután remélem egy kiváló művészt sem fog zargatni. Szóval a könyvvel foglalkoztam, ami ócska volt, mégis vállalkoztam rá, már a címénél volt egy ötletem "Hold átka és titka". Azt mondták szabad kezet adnak nekem és ezt a lehetőséget meg is ragadtam. Egy kart és kézfejet terveztem, a csuklón pedig még füstölgő égési sérülés volt, ami a Holdat ábrázolta. A csukló alatt pedig a női kezet, egy erősebb férfiasabb szorítja, erősen. A csengő szakított meg a műveletben, felkeltem a székemből, az előtérben pedig megnéztem magam, hogy nem nézek ki, úgy mint egy hajléktalan. Szeretnék jó benyomást kelteni. Ezek után, pedig csak kinyitottam az ajtót.
- Örvendek, Mr. Nils - ráztam vele kezet. - Kérem, fáradjon beljebb - intettem a folyosó felé. - Wolfgang Roux a becses nevem, viszont ezt már Ön tudja. Nos, kér valamit? Esetleg egy teát? Vagy inkább térjünk át arra, amiért itt van?
Nem, nem szoktam ennyit beszélni, de valamikor, főleg munkával kapcsolatban, muszáj. Meg nem akarok udvariatlan paraszt lenni. Kiváncsi is voltam melyik művemet fogja kiválasztani a sok közül. Talán a legmegtévesztőbbet? Senki nem veszi észre, hogy azon a festményen a hölgy háttal ül a barátnéjának, viszont még is ránéz. Egyszerű; ki van csavarva a nyaka. "Elcsavarta a fejed" mondatból jött. |
Jó ideje tevékenykedtem Magnoliában és nem csodálom, hogy ennyi lény van itt, hiszen tényleg vonzó hely. Eleinte a hotelban laktam, de tudtam jól, hogy huzamosabb ideig nem tudnék ott élni, viszont az irritáló szomszédokat se bírom elviselni, így ház után kellett néznem. Eddig a legnagyobb előnye ennek a kisvárosnak az az, hogy van egy tó. Több se kellett nekem, már válogattam is az eladó nyaralók közt, míg végül meg nem találtam a tökéletest. Modern, letisztult és nem csicsás, mégis pazar. Megtehetném, hogy aranyban úszkálok, mint Dagobert bácsi a Kacsamesékben - amit furcsán érdeklődve néztem eleinte, de ráuntam idővel - de nem izgat a dolog. Inkább az ezüstöt szeretem több szempontból is. Kevésbé hívalkodó, másrészt meg nem szeretik bizonyos kutyusok...if you know...
Bár tény, hogy az arany is hasznos, de eddig a vérmacskákkal nem gyűlt meg a bajom. Úgy vélem ez nem véletlen, hiszen ők nem szoktak általában embereket ölni, hiszen vadállatok a fő táplálékuk. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez sosem mérvadó hiszen biztos van náluk is pár zakkant elméjű egyed, így természetesen fel vagyok szerelkezve velük szemben is ha esetleg bármi súlyos dolog történne.
Mai nap folyamán pont takarítgattam picit a díszes régi tárgyaimat mikor bejött az egyik rendszeres vevőm. Talán más számára ez nem lenne meglepő, de számomra igenis az volt, hiszen ő londoni és ideáig repült, hogy rám találjon. Gazdag úrinő és hiába próbál nekem bájologni, sajnos nem tud meghatni a nyílt közeledése, hiszen ez számomra inkább taszító. Persze ezt érzékeltetem vele mindig a hűvös és távolságtartó szavaimmal, de ő nem hagyja abba ezt a feledtébb bosszantó szokását. Viszont vevő, így akármit is akar előbb azzal foglalkozom előbb. Én már csak ilyen vagyok. Kiderült, hogy morbid stílusú festmény kéne neki. Nos, mit ne mondjak, van nálam jó pár darab raktáron, így körbe is mutattam neki elegáns mozdulatottak és ízlésesen körülírva azokat, de egyik se hatotta meg és csak csóválta a fejét. Nem-nem-nem...majdnem de mégse. Na fene, ilyen még nem volt. Elnézést kértem és megígértem, hogy hozok neki számára megfelelőt ami vélhetően megfelel majd a kifinomult ízlésének...ami igazából nincsen, csak tudom jól, hogy húzni szeretné az ittlétének az idejét. Eléggé sablonos megnyílvánulás, de nem érdekel.
Gyorsan keresgéltem a morbid és groteszk műfaj jelentős alkotói közül, míg egy érdekes névre nem bukkantam ami valamiért meg is fogott egy kicsit: Wolfgang Roux. Több se kellett, hogy felvegyem vele a kapcsolatot ami igazából kis nyomozásba is került, de határozottan megérte, hiszen kiderült, hogy pont itt él. Ennél több nem is kellett számomra, hiszen nem hiszek a véletlenekben és a csodákban, de most valamiért ezen kicsit el kellett gondolkoznom. Talán furcsa egyeesés. Egyeztettem vele telefonon időpontot, hogy mikor és hol tudna fogadni, majd az adott napon időben útnak is indultam a szokásos öltönyeim egyikében. Bár azokból sok van ez való igaz.
Megérkezve a házhoz leparkoltam és az ajtóhoz érve csengettem. Persze nem feküdtem rá a csengőre ahogy bunkóéknál szokás. Illedelmesen vártam amíg ki nem nyitották az ajtót, majd üdvözöltem a ház urát:
- Jó estét! Aleksander Nils vagyok - nyújtottam kézfogásra a kezemet. Remélem többet nem kell magyarázkodnom, hogy miért is vagyok itt, elvégre meg van beszélve. |
|
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
