|
Témaindító hozzászólás
|
2016.10.18. 20:49 - |
 |
[13-1]
Nem értem miért nevetett mikor mondtam neki, hogy hozzá nem csak én vonzódnék hanem igazából bárki basszus. Mégis mit mondhatnék? Ez tényleg így van és úgy gondolom kimondtam a nyílvánvalót. Viszont elmosolyodtam mikor reagált is erre és ingattam kicsit a fejemet:
- Szerintem jobb ha nem is tudod ki tart vonzónak, illetve mit gondol. Pláne mikor teljesen vizes a pólód és csak úgy tapad rád - sóhajtottam egy picit és utaltam a múltkori nagy zuhéra ami természetesen nagyon kellemes látvány volt, de ezt tudhatja jól.
Ekkor már jött is a következő mondata mire nevettem picit. Fenyegetni természetesen nem akarom, nem is állt szándékomban. A kellesz nekem megszólalására is azért komolyabban válaszoltam:
- Nanáhogy kellesz nekem, főleg ez után - a csókja szinte mámorító, szóval mindenképp ragaszkodok hozzá, bár amúgyis, így meg végképp.
Ekkor jött a következő megszólalása amit bár nem folytatott, tudom mit akart mondani. Sóhajtottam egyet és eltökélten mondtam:
- Tudom, én se viselném már el, hogyha más érne hozzám, vagy csókolna meg - tényleg megértem, hogy őt bántaná a tudat. Eleve a normális pasik csakis magukénak akarják a nőt. Most már van célom is ami miatt kiszállhatok és azt hiszem van is hozzá tervem elkezdtem akadozva:
- Mindenképp ki fogok szállni, viszont nem biztos, hogy tetszeni fog a kivitelezés. Tudom jól, hogy nem úgy megy, hogy kijelentem és kilépek. Vagy nekem kell hozzá a halálomat eljátszanom, ami sok év bújkálást jelent utána, vagy pedig a főnökömnek kell meghalnia - húztam el a számat fanyaran. Nem tudom még melyik opciót válasszam, de majd elválik igazából. Nem is tudtam tovább gondolkodni, hiszen meg is csókolt amit ezer örömmel viszonoztam. Nagyon jól estek a szavai és tudom jól, hogy komolyan is gondolta ezeket ez a legjobb az egészben. Végre úgy éreztem, hogy valami értelmet is nyert az életem.
Idővel a levegőhiány miatt muszáj volt megszakítani a csókunkat amibe szívesen elvesztem volna, de még nem akarok meghalni.
Bár menni akart volna nagy nehezen, de marasztaltam, hogy aludjon inkább velem. Biztosítottam afelől, hogy ebben az ágyban senki nem volt velem ő az első. Tudom jól, hogy olyat úgyse tenne amit én nem akarok, igaz én nem bánnám, de korai lenne ez tény. A vége úgyis az lett, hogy egymás karjaiban aludtunk el és végre volt egy nyugodt éjszakám. Azért kellemesen csalódtam a fogadtatásban, hiszen azt hittem úgy elküld a fenébe ahogy vagyok. Szerencsére ő nem egy átlagos férfi, így nem csinált belőle nagy ügyet.
[ JAMIE és LISSANDRA OFF ] |
Hát, jót somolyogtam magamban, hogy tényleg megleptem. Csupa meglepetés vagyok, vagy mi a szösz. Viszont arra kénytelen volna felnevetni, mikor azt kérdezte hitetlenkedve, hogy ki ne vonzódna hozzá. Elmosolyodtam ezen.
- Hát, nem tudom, hogy ki tart vonzónak és ki nem, de nekem bőven elég az, hogy te annak tartasz. Amúgy meg nem vagyok egoista, szóval… - ingattam meg kissé a fejemet.
- Ha azt mondom, akkor mit teszel? Megfenyegetsz? Jamie, igen is jó pasi vagy! Kellesz nekem! – imitáltam, hogy valami hasonló lesz majd, amit mondani fog, bár az utolsó mondatot csak a saját szórakoztatásom és az ő megviccelése kedvéért mondtam. Szeretem, hogy ha nevet és mosolyog. Engem soha nem izgatott az, hogy jó pasi vagyok-e vagy se. A kellő önbizalmam meg volt, nem tartottam magamat csúnyának, csak épp nem a nők álmának. Nekem egy nő bőven elég, akit most a karjaimban tarthatok.
Nevetését jó volt hallani végre, legalább most. Ha elmegyek, akkor valószínűleg megint azon fog agyalni, hogy mit is kezdjen most ezzel. Egyáltalán lesz ez után kedvem autóba ülni és elhajtani a saját üres lakásomba? Nem hiszem.
- Liss, ami minket illet most… jó ez így. Nekem legalábbis megfelel, hogy velem vagy. Csak… - akadtam meg, mert nem akarom bántani a szavaimmal őt. Be kell vallanom magamnak, hogy nem igazán tetszett az a tudat, hogy bárki más érjen hozzá. Nem szoktam kisajátítani senkit se, de ebben a helyzetben muszáj. Nem muszáj csak… Ne érjen hozzá senki és kész!
- Bárki bármit mond rólad azért, amit tettél az elmúlt évek során, az engem nem érdekel. Csak az számít, ami most van – hajoltam lejjebb, hogy ajkát egy pillanatra birtokba vehessem. Talán bátrabb voltam, mint először. Most már tudom, hogy mit gondol és, hogy mit érez. Jamie Ray Reynolds, több évtized elmúltával elmondhatod magadról, hogy vonzó vagy és a nő szemnek megkapó. Tudsz valamit! |
Mit ne mondjak, még sose csókoltak így, pedig már egy jó ideje élek, ráadásul a foglalkozásomat tekintve nem egyszer történt velem ilyen. Viszont még érzéssel sosem csinálták, vagy ha mégis, akkor sem volt ilyen és ezt sosem engedném el. Bár tény, hogy ez nem rajtam múlik, de már ennyinek is örülök. Mi lesz velem akkor később? Már most is úgy érzem menten elolvadok itt a kanapén. Főleg ahogy még szinte megrögzött szokásként is a hajába túrt. Ez annyira hozzá tartozik és nem is ő lenne ha nem csinálná ezt állandóan. Természetesen semmi bajom vele, sőt nagyon is tetszik...még jobban emiatt. Jesszusom, úgy viselkedek mint egy rossz szerelmes tini, holott még sosem éreztem komolyabban ilyet. De az biztos, hogy ez most más, de még pontosan nem tudom miért, viszont jelen pillanatban ezt nem is szándékozom megfejteni, csak élvezni akarom minden pillanatát. Ami gondolom nem rövid időn keresztül fog tartani, elvégre Jamie nem olyan férfi aki csak egy menetre akarna maga mellett tudni egy nőt, nem így ismertem meg.
- Nanáhogy megleptél - ingattam a fejemet egy picit. Nem értettem, hogy miért nem gondolta, hogy én vonzódnék hozzá így prüszköltem egy kicsit, persze nem azért mert mérges voltam. Hagytam, hogy még közelebb húzzon magához, sőt még örültem is neki de nagyon és megszólaltam:
- Hozzád ki ne vonzódna? Nehogy azt mondd nekem, hogy nem tartod magad jó pasinak... - ilyenkor általában mindig az szokott kiderülni, hogy ez azért van mert egy nő kikosarazta a faszit. Sok olyan kliensem volt akik ilyen önbizalomhiánnyal küzdöttek és egy menet után kicsit lelkiztek. Ilyenkorr meg mindig fel kellett őket világosítanom, hogy azért nem néznek ki olyan rosszul, inkább próbálkozzanak más nőnél ne siránkozzanak. A megszólalására elmosolyodtam és élveztem ahogy egy tincset kisimított az arcomból majd súgtam:
- Én sem engedlek el az biztos - sárkány vagyok basszus, ha kell foggal és körömmel is küzdök érte, de ha muszáj lesz akkor bizony kénytelen leszek, de erre inkább nem is gondolok. A bíztatására bólintottam egy rendben keretén belül, de közben azon kattogtam, hogy mégis hogy szabadulhatnék ebből az ördögi körből. Illetve ha ez megtörténik akkor mégis mit kezdjek magammal. Lehet pötyögök néha a gépemen, de ettől még nem vagyok profi író, még Jamie közelébe se érek aki jó irományt dobott ki még először mikor találkoztunk. Az is mintha ezer éve lett volna, pedig annyira azért nem volt az messze. Megszólalására picit felnevettem mondva:
- Emiatt egy percig se aggódj, hiszen gondolhatod, hogy nem mindennapos a romantika az életemben, így nekem ez is bőven az volt - de komolyan, emiatt felesleges kattognia. |
Nos, be kell, hogy valljam magamnak, nem pont így terveztem ezt. Valamikor máskor biztosan megcsókoltam volna, de most tudnia kellett, hogy nem pusztán azért vagyok itt, hogy eljátsszam a lovagot és mindenkinek felajánljam a segítségemet. Nem! Ő más! Mondjuk kicsit tartottam attól, hogy talán meg fog ijedni tőlem. Igen, egy szelíd főnixtől egy vérmes sárkány csak úgy megijed. Nem erre gondoltam.
Viszont mikor lágyan, de visszacsókolt, magamban elmosolyodtam, hiszen ha csak egy kicsit is, de vonzódik hozzám. Amint közelebb húzott magától, már nem kételkedtem abban, hogy ugyan azt érzi, mint én. Tiszta vonzalmat a másik iránt, ami most talán mind a kettőnknek újdonság. Régi érzés, amit most valaki más ébresztett fel a szívben.
El kellett szakadnunk egymástól, de azért mosolyát látva és is megeresztettem felé egy kisfiús mosolyt, majd beletúrtam fél kézzel a hajamba, ami lehet, hogy nekem egy rossz szokás, de másnak tetszik talán.
- Megleptelek volna? – pislogtam rá fél mosollyal, miközben hozzám bújt és a mellkasomat simogatta.
- Én is ezt akartam mondani… - nevettem fel halkan, hogy ne rázkódjon mellkasomon pihenve. Most már szabadabban irányítottam kezemet, átkaroltam derekát és közelebb húztam magamhoz.
- Most már nem engedlek el, remélem, hogy ezzel tisztában vagy – simította el egy vörös tincset az arcából, majd elmosolyodtam.
- Megoldjuk, jó? – bíztattam, hogy kerül, amibe kerül, de most már nem engedem, hogy bárki is bántsa őt. Legyen szó lelki vagy testi sérelemről. Ha erővel nem is, de ésszel meg tudom védeni. A főnix erő hát… semmit se ér, de ezért kell okosnak lenni.
Most minden olyan nyugis volt körülöttünk. A rádió halkan szólt, miközben a kanapén ültünk és valami máson járt az eszem. Lissandrán. Azon, hogy mennyi mindent ki kellett bírni az életben, de ő még most is erősnek mutatja magát.
- Nem épp a legromantikusabb szituáció, de remélem nincs ellenedre, hogy végül így sült el – pillantottam le rá, majd nyugtatóan oldalát simogattam. Reméltem, hogy nem gondol semmire se a múltjával kapcsolatban és nem agyal azon, hogy mi is lesz most… |
Tényleg nem így terveztem, hogy kiderüljön, nem mintha egyáltalán szoktam ezt tervezni. Csak hirtelen jött. De értékelem, hogy legalább nem egy kávézóban kellett megbeszélni ezt a kényes témát. Még a természetben sem okos döntés, elvégre ott is füle van a fáknak...pontosabban az erdőben élő, vagy csak arra tévedő lényeknek. Jobb volt így lakáson megbeszélni ezt az egészet. A maximalizmusára azért elmosolyodtam ahogy említette, hiszen tudom jól, hogy tényleg az basszus. De kétlem, hogy ez itt segíteni fog, bár a fene se tudja. Van olyan makacs mint én, talán most még jobban is az lesz. A kemény szavaira csak lehajtottam a fejemet és az arcomat a kezeimbe temettem:
- Egyszer próbáltam kiszállni, de megfenyegettek. Persze régen volt... - de mégis azzal jöttek, hogy megöletnek sárkányvadásszal és még jobban bemocskolják a nevemet és a múltamat. Erre igazából manapság is vetemedhetnek, de inkább nem gondolok bele. A gondolataimból megint ő húzott ki azzal, hogy az arcomhoz ét, mire össze is rezzentem. Természetesen figyeltem rá és még a kezeimet is leeresztettem, ám meglepődtem a mondatán. Nem akarja, hogy ezt csináljam tovább?! Mivan? Jó oké értem, hogy nem egy álommeló, de ennyire csak nem viselheti a szívén a sorsomat...
Ám ekkor jött a következő meglepetés amire azért hirtelen kicsit le is fagytam. Basszus megcsókolt! Nem mintha bántam volna, csak egyszerűen annyira furcsa volt. Eleve tudja jól most már, hogy mivel foglalkozom, erre ahelyett, hogy undorodik tőlem, inkább vonzódik hozzám és még segíteni is akar. Persze azért viszonoztam lágyan, hiszen nem akartam, hogy azt higyje, hogy nem akarom. Ó, dehogynem akartam, csak legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont velem történhet ez meg. Viszont az biztos, hogy majd elolvadok ettől is, de nem érdekel igazán. Közelebb húztam magamhoz, hogy a tarkóját elérhessem és ott finoman simogatni tudjam csók közben. Természetesen most semmi negatív dologra nem tudtam gondolni, hiszen annyira magával sodort mint egy erős áramlat. Eddig még senkinél sem éreztem ilyet, még azoknál sem akiknél próbáltam kapcsolatot összehozni. Egyszerűen beleremegtem az érzésbe és nagyon jól esett, sőt még többet is akartam belőle. Úgy tűnik ilyen az újdonság öröme. Végül kezdett azért vészesen fogyni a levegőnk, hiszen időközben kissé hevessé vált a csók, így pihegve lassan elszakadtam tőle mosolyogva mondva:
- Most megleptél! - ami azért nagy szó mert engem nehéz. Hozzábújtam és a mellkasát simogattam gyengéden és súgtam - Nem gondoltam volna, hogy pont hozzám vonzódsz - bár megszoktam, hogy csak egy menetre kellek, de tudom jól, hogy neki nem, egyszerűen szavak nélkül is elárulta az előbb mindezt és ez nagyon jólesett. |
Ebből már semmi jó nem sülhet ki, de reméltem, hogy meg lehet oldani. Mindennek van legalább egy megoldása, így azon kezdtem el agyalni.
- Előbb vagy utóbb… - ingattam a fejemet. Hát eléggé most derült ki ez a dolog, így mind a kettőnknek fel kell fognia. Neki talán rosszabb. Sőt! Biztosan, mert látom rajta, hogy félt ettől.
Viszont nem értem, hogy miért hökkent meg ennyire, mikor felajánlottam neki, hogy segítek. Ennyire hihetetlen a dolog? Elmosolyodtam kissé ezen azért, majd elgondolkodtam kérdésén.
- Hát… nem lesz könnyű, de tudod, maximalista vagyok, szóval biztosan meg lehet oldani – bíztattam, hogy ne adja fel ezt az egészet. Belefásult és bele is törődött ez már nagyon látszik. A döntését, miszerint marad a régi életében meg kell változtatnom. Tudom is, hogy hogyan!
- Nem jó hozzáállás! Ha most kiszállt, akkor csak jobb lesz. Egész életedben ezt akarod csinálni? Több száz évig? – intéztem hozzá talán kicsit kemény szavaimat, de úgy éreztem, hogy erre szükség van.
- Figyelj ide… - néztem rá egy mosoly kíséretében, majd mégis felé nyúltam, majd meleg kezemmel óvatosan hideg arcához értem.
- Nem akarom, hogy ezt csináld tovább – sóhajtottam fel. Legszívesebben máshogy is éreztetném vele, hogy fontos lett a számomra. Senkivel se találkoztam egész életemben olyan nővel, aki bármennyire is érdekelt volna. Ő más! Vele felszabadult vagyok, ki tudok kapcsolni, így arra a következtetésre jutottam, hogy nem hagyom, hogy tovább legyen a szarban. Pénz ide vagy oda!
Végül nemes egyszerűséggel közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Ajka hideg volt, mint ahogy az arca is. Most vagy elbasztam a pillanatot ezzel vagy nem. Ez csak rajta múlik. Ha bízik bennem annyira, hogy ne rúgjon ki páros lábbal ezek után, akkor annak nagyon örülök.
Egyik kezem még mindig az arcán pihent, most egyelőre csak azt szeretném, hogy ne foglalkozzon semmivel se. Főleg nem azzal, hogy hogyan oldom meg azt, hogy kiszállhasson. Talán érte képes lennék nagy áldozatot is hozni. |
A lemondó sóhaja és a szomorú arca igazából mindent elmondott. Akármit mondhat ez akkor is nagyon rossz szituáció. Ezért nem is szoktam elmondani senkinek sem. Inkább nem mondok semmit és mindenki azt feltételez amit akar. Üzletasszony, úri picsa aki a férje vagy sok faszijának a kártyáját használja meg a többi. Az emberek többsége ezt nem érti. Vagy ha esetleg mégis, akkor fel nem tudja fogni. Főleg azt, hogy ez igazából hosszútávon egy nagy tortúra és nem azért csinálom mert...faszhiányos vagyok. Igazából a férfiak többségétől már megundorodtam, mert ahogy viselkednek az kritikán aluli. Ezért is kész csoda, hogy érzek Jamie irányába vonzalmat. Tudom, hogy valószínűleg azért mert ő másképp viselkedik mint a többi, hiszen nem feltétlenül csak lyukra pályázik. Ez az én szememben szinte hihetetlen csoda. A kezem szorítására legszívesebben elbőgtem volna magamat, de már régóta nem sírok viszont a szívem határozottan összeszorult. A bocsánatkérésére csak sóhajtottam és motyogtam halkan:
- Semmi gond, nem vagy az. Előbb vagy utóbb meg úgyis kiderült volna... - ahogy ez lenni szokott annak rendje és módja szerint. Még régebben próbáltam társat találni és próbáltam eljátszani, hogy normális vagyok semmi gond nincs velem. De mindig rájöttek. Vagy maguktól, vagy mástól. Szóval erről szépen le is mondtam. Barátaim se igazán vannak pont emiatt, hiszen a többség félti a pasiját tőlem mert hivatásos vagyok és kéznél lennék egy fizetős numerára, ha ők esetleg passzolnák az estét. Így régóta nincsen egy barátnőm se, nem véletlenül. Hiába nem csinálnék semmi ilyesmit, az emberek szeretnek tévesen következtetni és egyből elítélni egy rosszul megválasztott szakma miatt, amibe igazából nem is volt nagy beleszólásom.
Ekkor meghallottam egy olyan mondatot amit eddig még egy ember szájából se hallottam. Pláne ilyen könnyedén felajánlva. Meghökkentem pislogtam majd rekedtesen megkérdeztem:
- Mégis hogyan? - annyira hihetetlennek tűnik. Főleg, hogy akármilyen munkát is szeretnék sok helyre kell munkatapasztalat ami nekem igazából a testem árúba bocsájtása volt több évig. Úgy vélem nem túl jó kezdés. Ráadásul ha kiszabadulok ebből a szférából akkor simán az orrom alá dörgölik a klienseim ezt akármilyen munkakörnyezetben. Nehéz levakarni az évek mocskát. A kézfejem simítására csak kicsit megremegtem belül és megszólaltam akadozva:
- Persze, nincs rá szükségem, de nem lesz olyan hely ahol ne tudódna ki, ne dörgölnék az orrom alá... - és ez eléggé zavaró. Majd fájóan azért hozzátettem:
- Akárminek is tekintem magamat, pontosan az vagyok, mert azt csinálom. De legalább most már nem kell teljes munkaidőben - nagy haladás azért ez tény.
Amint elvette a kezét egyből visszakúszott a hűvösség a kézfejemre és még talán a szívemre is. Bár tény, értékelem, hogy feljánlotta a segítségét, de szerintem ebből nehezen lehetne szabadulni, pedig olyan jó lenne. Egyszerűen hiába intenék be és fordítanék hátat az egésznek, mindig visszaköszönne a legváratlanabb élethelyzetekben. Aztán jönne a "hű de ismerős vagy" és a "ó, igen luxusprosti vagy/voltál" és mindig ott lenne...akár csak egy billog. Egy lakatlan sziget lenne számomra a megváltás ez elől.
Mikor nyújtotta felém a kezét és mégis inkább visszahúzta igazából nem értettem. Undorodna tőlem? Bár tudom bízhatok benne, de basszus. Ez lenne a megszokott emberi reakció. Nem tudtam mit reagálni erre az egészre, hiszen teljesen kiégtem a fenébe. |
Basszus! Nem pont így akartam ezt a helyzetet megalapozni, de ez van. Titkon azért reméltem, hogy nem igaz, de mikor elfordult tőlem, lemondóan felsóhajtottam.
- Értem… - néztem rá elszomorodva. Valamiért hibásnak éreztem magamat a helyzet miatt, hiszen nem kellett volna ilyen hamar egyből rákérdeznem.
- Ne haragudj, hogy felhoztam. Egy barom vagyok, nem kellett volna… - szorítottam meg kezét kissé, hogy érezze, hogy tényleg törődöm vele. Keze jéghideg volt, de talán az én melegemből már kevésbé volt jeges a bőre. Sárkány a fagyos fajtából, szóval nem várhatok mást. Nem is szeretnék mást.
Szépen végighallgattam a történetét, miszerint az egész élete egy csőd volt a családja miatt. Csendben, egy szó nélkül hallgattam őt, majd mikor befejezte a mesélést, akkor elgondolkodtam. Valahogy éreztem, hogy nem azért csinálja ezt, mert olyan nagyon szeretné. Egyáltalán nem!
- Nem tudsz kiszállni? Segítek, hogy ha kell… - mosolyodtam el félig. Bármit is gondoltam vagy gondolok, most az nem számít, mert tényleg nem érdekel, hogy mivel foglalkozik. Azt viszont már nem hagyhatom, hogy ezt csinálja.
- Tudod, mikor odaültél hozzám a könyvtárban és egyáltalán nem gondoltam rád úgy, mint aminek te tekinted magadat. Nem hiszem, hogy szükséged van arra, hogy ezt csináld többé - simítottam végig kézfején. Azt szerettem volna, hogy megnyugodjon, de nem tudom, hogy miért.
- Na, a lényeg, hogy rám bármikor számíthatsz, ha kellene a segítségem – vettem el kezemet a kezéről. Ahogy ott ült mellettem a kanapén és eléggé őrlődött a múltja és a mostani helyzete miatt azt éreztem, hogy ezt tényleg nem lehet tovább csinálni. Neki már nem!
- Hallod? Bennem bízhatsz, Liss… – nyújtottam felé a kezemet, de visszahúztam. Nem akartam tolakodó lenni, főleg most, hogy kiderült a dolog. Még a végén félre értené, pedig én csak segíteni akarok neki. Kedvelem, nagyon is… Azt meg nem szeretném, hogy szenvedjen. |
Az ideges hadonászása nem igazán nyugtatott meg, hiába mondta, hogy semmi baj nincsen. Összeszűkült szemmel néztem rá visszakérdezve:
- Biztos? Nem probléma ha esetleg kell ásó vagy lapát... - jó elég morbid téma, de tényleg nem csinálnék belőle ügyet ha esetleg tényleg olyasmi helyzet lenne. Viszont ha már leült akkor csak nincs bárki megölése a képben, hiszen akkor senki se ücsörögne nyugodtan úgy vélem. Amint elutasította a felkínált italt és ételt csak vállat vontam lazán. Nekem aztán mindegy. Leültem mellé a kanapéra és pillázva hallgattam a szavait, amik mit ne mondjak eléggé zavarosak voltak. Mi a fene lehet? Mégis mi lehet olyan egetrengető dolog amit telefonon se lehet megbeszélni, pláne nem egy kávézóban vagy akárhol máshol? Egy kicsit azért félek basszus!
Ahogy haladt tovább a magyarázattal egyre jobban nem értettem mire akar kilyukadni szóval rendesen értetlen és aggódó fejet vágtam, főleg mikor szóba került, hogy ő nem ítél el engem. Jó most már nagyon kíváncsi vagyok mi a fene van, de úgy tényleg. Ekkor elkezdett hadoválni honlapról meg nem is ő nyitotta meg csak a tulaj hagyta bekapcsolva a gépét. Te jó ég! Rájött, hogy mivel foglalkozom, ráadásul úgy, hogy nem is én mondtam el neki. Bár őszintén szólva gőzöm sincs, hogy magamtól képes lettem volna ezt elmesélni. Idővel...talán de nagyon maximum csak akkor ha muszáj. A kérdésére csak zavartan elfordítottam a fejemet. Basszus én most totálisan kiégtem! Tagadni már nem tagadhatom, hiszen azzal még inkább lejjebb süllyednék és bár nem ítél el emiatt nekem ez akkoris szégyen. Kicsit összerezzentem ahogy megéreztem a meleg kezét a kezeimen, de csakis azért mert hirtelen ért. Meg eleve szinte jéghidegek voltak az ujjaim szokás szerint így jól esett természetesen.
- I-i-gaz... - sóhajtottam akadozva.
Nem tudom ilyenkor mit kéne tenni, mondani, elvégre szinte senki sem tudja miből élek kivéve azok akikhez ilyen téren közöm van, de azokkal természetesen csakis üzleti kapcsolatot tartok. Ha esetleg nyílt utcán találkozom velük keresztül nézek rajtuk ahogy ők is rajtam. Úgy döntöttem végül elmesélem ha már úgyis rájött akkor legalább értse meg miért vagyok benne a szarban nyakig:
- Norvégiában születtem és ahogy felnőttem egyre inkább rájöttem, hogy a bátyámat szeretik jobban a családban. Nem igazán kaptam meg a megszokott anyai pláne nem apai szeretetet. Csakis Ő volt és körülötte forgott a világ. Én meg ezt meguntam és torkig lettem az egésszel és dühömben kirepültem a fészekből. Csak akkor szálltam le mikor már erő nem volt a szárnyaimban és éhes is voltam már nagyon. Japánban értem földet egy piroslámpás negyed közelében. Az ételt viszont nem ingyen osztogatják, meg kell dolgozni érte - húztam el fanyaran a számat.
- Szóval nem volt egy leányálom a szűzességem elvesztése sem, de később az évek folyamán ki tudtam magam vásárolni mert kerestem hozzá eleget, hiszen eléggé népszerű voltam a hajszínem és a bőröm miatt. Maradt pénzem, így tovább utaztam szerte a világban, de ebből elég nehéz kiszakadni... - még most sem sikerült, bár tény, hogy anyagilag nem vagyok rászorulva. Viszont ha az ember örökké él akkor bizony mindig kell a pénz, mert az csak megy és a semmitől sosem lesz több.
Persze mindezeket totálisan zavartan hadováltam el, hiszen ez igazán kényes téma számomra. Nem szoktam csak úgy bárkinek elmesélni. Ha meg még kérdése van akkor úgyis válaszolok rá. |
Még most sem voltam tisztában azzal, hogy el kéne mondanom neki azt, amit tudok. Elvégre nem érdekel… Talán meg kéne várnom, míg magától mondja el és akkor talán nem érzem magamat annyira gyökérnek, hogy most itt vagyok.
Kiszálltam a kocsiból, majd egy mosoly kíséretében léptem be a nappaliba. Annyira nem akartam a frászt hozni rá, hogy akkora baj lenne, de hát mégis aggódott.
- Nem! Nyugi! Semmi baj sincs… - hadonásztam kezemmel kissé idegesen, majd beletúrtam barna hajamba. Ennyit arról, hogy eltitkolom azt, hogy mi is van. Soha nem voltam jó a hazudozásban, mert mindig lebuktam és ez vagy jól sült el vagy sem. Általában utóbbi… Köhintetem egyet, hogy elkezdhessek beszélni, de ekkor megkérdezte, hogy van-e bárki óhajom, sóhajom. Nem volt!
- Nem kérek semmit se, köszi – mosolyogtam rá, majd leültem a kanapéra. – Csak beszélni szerettem volna veled valamiről, de kicsit… - sóhajtottam fel. Egész nap azon agyaltam, míg be nem léptem hozzá, hogy mit hogyan kellene mondanom neki, de semmit…
- Nem szívesen kérdezem meg, mert talán magad is elmondtad volna. Előbb vagy utóbb… Legalábbis reménykedem benne, de én viszont szeretnék tisztán látni ezzel kapcsolatban. – Valamiért azt éreztem, hogy nem nagyon vágja, hogy miről hadoválok neki, így kénytelen voltam rátérni a dolgokra.
- Először is leszögezem, hogy nem érdekel az egész. Nem ítéllek el érte… - néztem rá, mikor leült mellém és érdeklődve, de mégis aggódva nézett vissza rám.
- Tök véletlenül találtam rá a honlapra… Az épület tulajdonos úgy hagyta a gépet, majd mikor ki akartam kapcsolni… téged láttalak a képernyőn… - sóhajtottam fel.
- Igaz ez? – kérdeztem rá, de semmi megrovás vagy számonkérés nem volt a hangomban. Pusztán tisztán akartam látni, majd megbeszélni vele a dolgot. Vagyis… ez hülyeség, mert ez az ő élete. Csak remélem, hogy ezek után is szívesen fog találkozni velem és nem érzi majd magát kellemetlenül a társaságomban. Még mielőtt válaszolhatott volna és óvatosan kezére tettem az én meleg kezeimet. Talán azt hittem, hogy ez majd könnyebbé teszi a válaszadást. Majd kiderül… |
Napok óta nem találkoztam Jamievel, de nem is zargattam, hiszen biztosan úszik a munkában szokás szerint. Jó magam hála égnek nem. Már régóta nem olyan a napirendem, hogy délutánig sok ügyfél és csak utána vagyok szabad, de akkor sincs erőm semmihez sem. Hála égnek az már történelem és senki sem emlékezik rá, mert már rég meghalt. Ez az egy előnye a sárkányéletnek ebben a szakmában. Nem mintha szívesen űzném, sosem tettem azt. Persze tény, néha akadnak normális ügyfelek akik tényleg nem kezelnek tárgyként, de a többség idióta. Ráadásul másik faj is létezik akik igazából magányosak és csak beszélgetésre vágynak. Viszont ez ugye mondhatom, hogy nagyon ritka, de természetesen szívesen meghallgatom a problémákat.
Egész nap otthon voltam és pihentem, persze nem édes semmittevés volt, hiszen olvastam, főztem is és pötyögtem gépen. Igen, saját irományok, de igazából semmi extra, csak magamnak írok regényt, vagy valami hasonlót. Egy ideje már csinálom viszont nem kérkedek vele, hiszen nem olyan jó ezt tudom jól. Milliós eladások nem lesznek vele, illetve össze-vissza dolog. Inkább több kis novellából állt mint egy nagy összefüggő regényből.
A pötyögésből a privát telóm csengőhangja szakított ki és meglepődtem, hogy ilyenkor pont Jamie keres engem, de természetesen felvettem. Kicsit pillogtam, hogy beszélni akar velem személyesen olyan helyen ahol hát...nincs a falnak füle. Húhaaa...mi a fene történhetett basszus?! Persze beleegyeztem abba, hogy jöjjön ide, így meg is adtam a címemet. Itt nincs mitől tartanom, hiszen ez a hely nekem pont a nyugalom szigete. Ide egy ügyfelem se jár, akármilyen ügyről van szó. Erre van külön szint a hotelban amit a főnököm bérel baráti áron. Kis idő múlva még a hifiből játszódó zenéken kívül is kiszűrtem, hogy egy kocsi jött hozzám, így le is mentem az udvarra, hogy a kis elektromos távirányítóval kaput nyissak neki. Ó igen, kis modernizáció azért van, hiába tűnik ez átlagos nyaralónak. Elvégre nem ideiglenesen tartózkodom itt, szóval muszáj is.
Megvártam a bejáratnál kicsit lehet aggódó tekintettel, elvége elég szótlan volt a telefonban, biztosan nagy baj lehet. Beinvitáltam és közben már váltott is a hifi más zenére, de nem törődtem vele, inkább kérdeztem nyugtalanul:
- Szia! Mi a baj, történt valami? - mutattam a nappalit ahol kényelmesen helyet foglalhatott. A laptopomat azért lecsuktam, hogy ne lássa a szánalmas irományaimat és érdeklődtem - Kérsz valamit esetleg inni, vagy enni? - mivel főztem, így az utóbbi se jelent gondot. |
Pár napja már épp indultam volna haza a munkából, majd mikor szokásos körutamat tettem meg a stúdióban megláttam, hogy az egyik irodában ég a villany. Azért éjfél után nem nagyon szokott senki se maradni rajtam kívül, így arra jutottam, hogy talán az egyik gyakornokom nem kapcsolta le a villanyt és úgy ment el este. Végül is majdnem igazam lett. A leghátsó iroda azonban nem tartozott az én hatáskörömhöz. Az épület tulajdonosa, akitől béreljük a helyet, mostanában elég sokat tartózkodik az itteni irodájában, de ma úgy emlékszem, hogy sietve távozott. Talán visszajöhetett?
Bekopogtam, de senki nem nyitott ajtót. Benyitottam. Nem a villany égett, hanem a sarokban egy kupac papír mellé rejtve egy laptop világított. Ki akartam kapcsolni, amikor valami egészen mást pillantottam meg a képernyőn.
- Mi a fene… - emeltem meg szemöldökömet. A gép tulajdonosa elfelejtette kikapcsolni a gépet, olyan sebtében távozott. Meg is lett az eredménye. Egy pillanatra nem hittem a szememnek, mert amit láttam az… Neeeem! Ez valami vicc! Lissandrát láttam és hát… nem mondom, hogy nem láttam volna szívesen így őt, de basszus! Mi a fene ez? Mondjuk nem esett nehezemre felfogni a dolgot, de nem akartam elhinni.
Hamar kikapcsoltam a gépet és sietősen távoztam. Otthon azonban még napokig rágódtam ezen az egészen. Fel akartam hívni őt, hogy beszélhessek vele, de persze nem erről. Nem fogom elmondani neki, hogy nagy valószínűséggel rájöttem, hogy mi is ő valójában. Azon gondolkoztam, hogy semmi értelme ennek…
Végül csak tárcsázni kezdtem este a számát pár nappal az eset után. Viszont a gépen talált dolgok nem voltak még elegek. Lehet, hogy nem is őt láttam… Mondjuk, csak nem vagyok olyan hülye, hogy ne ismerjem fel pont őt. Amint felvette a telefont már el is mosolyodtam.
Azt nem mondta, hogy voltaképp az oldal miatt hívtam fel. Jó lenne már látni. Valamiért vele érdekesebb az életem és ki nem szarja le, hogy mi a foglalkozása? Mondjuk, nem örülök neki, mert biztosra veszem, hogy jobbat érdemelt volna. Sokkal jobbat! Na, majd elintézem!
Megbeszéltem vele, hogy találkoznunk kéne egy sürgős dolog miatt. Nem tudtam, hogy hová is mehetnék megbeszélni ezt az egészet rendesen, így megkérdeztem, hogy hátha felmehetnék-e hozzá. Mondjuk érdekes lesz… Tudni akarom az igazságot, de őt se akarom megbántani ezzel. Valahogy megoldom, de most egyelőre kocsiba ültem és elkocsikáztam Lissandrához, hogy beszélni tudjunk. A kapuban vártam, hogy kinyissa és beállhassak az autóval, miközben folyamatosan doboltam a kormányon. Bevallom, hogy nem tudom, hogy most mi is legyen… |
|
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
