|
Témaindító hozzászólás
|
2016.09.02. 12:41 - |
 |
[23-4] [3-1]
Csak mosolyogni tudtam Emyren, pontosabban azon, hogy mennyire kiakadt bocsánatkérésemen. Csak bólintottam, de nem tudtam mit is mondhatnék rá. Nem akarok sírni, de egyszerűen nem bírtam visszatartani. Boldog voltam, azért, hogy itt van mellettem és ő is viszont szeret engem. Jól esett közelsége, az, hogy magához ölel. Eltudtam volna ezt viselni egész nap is. De persze Emyrnek tervei voltak, én pedig nem akartam ebbe megakadályozni. Na meg soha sem főztem még együtt senkivel sem. Kíváncsi vagyok milyen lehet, főleg ha róla van szó
Csak elvigyorodtam válaszán, mire megvontam a vállamat. - Lehet jól kezelném.. - mondtam mosolyogva, miközben követtem a konyhába. Figyeltem ahogyan kipakol, én pedig vártam a feladatomra. Mikor megkért, hogy vegyem ki a fazekat csak lehajoltam a szekrényhez és kiemeltem az edényt.
- Hagyjad, majd én.. - mondtam mosolyogva, majd miután Emyr odaadta a hámozós cuccot, neki is kezdtem. Ahhoz képest elég gyorsan meglettünk, a főzés közben végig beszélgettünk és hülyéskedtünk. Mialatt a leves főtt, a nappaliba behurcolkodtunk és teáztunk - vagy legalábbis én azt ittam -. Itt-ott megnéztük a levest, majd amint megfőttek a zöldségek is találtunk. A kaja után még egy kicsit maradtam, de mivel másnap mind a ketten dolgoztunk, kénytelen volta hazamenni.
[EMYR & EBONY OFF] |
|
-Ne, ne... ezért még egyszer ne merj ezért bocsánatot kérni, jesszusom! Én is nagyon boldog vagyok, főleg melletted - mosolyodtam el. - Annak is örülök, hogy te boldog vagy.
Hihetetlenül jó érzés töltött el, de még nem feledkeztem meg, miért is jöttem haza. Az pedig a forró leves. Kávén nem élhetek, pedig tényleg szívesen csinálnám, csak hát a jóból is megárt a sok. Viszont a leves is lé, szóval nekem az is megfelel. Válaszára nem mondtam semmit, csak újra felvettem a zacskót, amiben az élelmiszerek voltak és pár ital is. Én nem vagyok Norup, csak ásványvizet vettem és gyümölcslevet.
- Az már régen rossz lenne! - nevettem fel. - Akkor állandóan parancsolgatnék és hidd el, azt nem szeretnéd - ráztam meg a fejem. - Zöldség levest szeretnék csinálni - mondtam, miközben kirakodtam a szatyorból a dolgokat. Majd csak elkezdtem gondolkozni, mit is csinálhatna Ebony - Kiveheted a fazekat, ott van alul pont ott, ahol állsz, abban a szekrényben. A zöldséget én vagy te pucolod meg? |
Kérdésére csak hirtelen megcsóváltam a fejem és igyekeztem abba hagyni a sírást. Könnyes szemeimet törölgetni kezdtem, majd csak halkan megszólaltam. - Neharagudj..nem akartam sírni..csak annyira..boldog vagyok.. - magyarázkodtam, bár tényleg leállhatnék ezzel. - Sajnálom.. - tettem még hozzá halkna, de továbbra is öleltem Emyrt.
Az újabb kérdésére feleszméltem, majd csak gyorsan elengedtem őt. - Persze..csináljunk.. - bólintottam és mosolyogva elléptem tőle. Emyr ekkor felvette a földön levő szatyrot és a konyha felé indultunk. Arcomon végig ott ült a mosoly, egyszerűen nem bírtam nem mosolyogni. Talán az az eset hozott minket össze? Hiszen mind a ketten nehezen viseltük el a másik hiányát.
Beérve a konyhába csak Emyrre pillantottam, ugyanis nem tudtam pontosan mit is szeretne csinálni. - Milyen levesre gondoltál? - kérdeztem kíváncsian, egyenlőre viszont nem nyúlta semmihez. Még sosem főzte Emyr lakásán, így kell majd egy kis idő, hogy megismerjem a konyhát. Otthon sokat főzök, hiszen ha nem akarok éhen halni, meg kell tennem. Ezért is gondolom azt, hogy megy is valamennyire. Ezt pedig szeretném Emyrnek is megmutatni, hogy van helyem a konyhában, ahogyan a további házimunkát is el tudom végezni.
- Gondolj rám úgy, mint a segédedre.. - mosolyogtam és vártam, hogy megmondja mihez kezdjek én. |
|
Úgy látszik Ebony-t is meglepte a válaszom. Nem csak őt, á ugyan, saját magamat is megleptem, pedig az én számon jöttek ki a szavak. De jó érzés volt végre kimondani és nem hitegetni magam, hogy nem, ez nem az, amit érzek iránta. De bizony az volt és talán nem is baj, nem is tudom
- Pedig csak az igazságot mondtam el - mosolyodtam el. - Aminek én is nagyon örülök, hogy kimondtam. Basszuskulcs, te mindenért sírsz? - csipkelődtem egy picit. Persze nem bántásból, csak hamar akartam terelni a témát, mert hát levest akartam még mindig főzni. A hasamról még mindig nem feledkeztem meg a hasamról. Arról sosem! - De csinálunk levest... vagy szeretnél így maradni? |
Mikor azzal kezdett fenyegetni, hogy ne nyújtogassam rá a nyelvem, mert kikapja a helyéről, csak gyorsan játékosan visszahúztam, majd csak felnevettem. Eddig ilyennek sem láttam Emyrt..játékos és viccelődik is. Általában mindig komoly és ritkán látni őt mosolyogni.
Feltűnt, hoty meglepte közeledésem, de végül csak átkarolt ő is és szorosan magához vont. A szívem újra csak verni kezdett és nehezen bírt magával. Hihetelten mit ki tud váltani belőlem ez a férfi. Megmondom őszintén a vallomásomra nem vártam választ, ahogyan semmi mást sem. Csak szerettem volna ha tudja hogyan is érzek. Erre viszont valami olyat kaptam, ami lesokkolt. Mármint maga a válasz. Ő is szeret?! futott át agyamon és nem akartam felfogni. Általában ha beleszeretek valakibe, sohasem kapok viszonzást. Mindig is így volt..erre itt van Em, aki viszont szeret engem.
Szemembe könnyek gyűltek, majd csak arcomat a mellkasába temettem, hátul pedig belemarkolva felsőjébe közelebb vontam magamhoz. Nagyon boldog voltam most..szörnyen jó érzés volt tudni azt, hogy a legfontosabb ember az életemben szeret engem.
- Most..hihetetlenül boldoggá tettél. - mondtam halkan, majd csak mosolyogva felpillantottam rá. Szemeim csillogtak a könnyektől, de ezek örömkönnyek voltak. - Sosem..gondoltam volna, hogy majd pont te fogsz viszontszeretni engem.. - árultam el halkan, kissé zavartan, de végig mosolyogtam. |
|
Ebonyra pillantva láttam, hogy meglepte a kérdésem. Pedig én tényleg ezt gondolom, vagyis érzem, hogy nem mindenki akar nekem rögtös-rögtön segíteni vagy ha még is, mindig szoktam kérni érte valamit. De Ebony nem ilyen. Teljesen más és nekem ez teljesen új dolog. Mikor maradt velem valaki még a legrosszabb pillanataimban? Csak két személy.
- Ne nyújtogasd a nyelved, mert kikapom a helyéről - gratulálunk Emyr, megint felvetted a tanár énedet, de úgy, hogy ez még téged is meglepett. Emiatt az egész miatt kissé elnevettem magamat, majd amikor megnyugodtam, beljebb mentem. Hiányzott már Ebony nagyon is. Még ezerszer el fogom mondani.
Meglepett, amikor hozzám bújt, de nem tettem semmit, csak lassan kicsúsztattam a szatyrot a földre, persze ügyelve arra, hogy ne törjön össze benne semmi, bár nem emlékszem, hogy lett volna benne olyan. Jól esően felsóhajtottam és rájöttem, hogy egy ideig nem fogunk ebből a helyzetből mozdulni. De nem is nagyon bántam.
- Ugyan már, Ebony - csóváltam meg a fejem, majd szorosan átöleltem én is. - Ha nem hibáznánk akkor nem lennénk azok, akik, nem igaz? Meg hibáznunk is kell, anélkül unalmas lenne az élet - megleptek a szavai, először nem is tudtam, mit válaszolhatnék, de utána... csak jöttek a szavak. - Az a helyzet, Ebony... hogy én is szeretlek téged. |
Amint meghallottam Emyr hangját, rápillantottam mosolyogva. Meglepett kérdése, mert hát miért ne segítenék neki? Ezért jöttem, illetve ezért is. Meg persze, hogy vele legyek..de ha már feljöttem hozzá segítek a főzésbe is. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy vajon Emyr hogyan is főz. Biztos vagyok benne, hogy ügyes, hiszen eddig is magára főzött.
- Persze..segítek. - kuncogtam el magam, hiszen nem hittem volna azt, hogy ennyire hihetetlen ez az egész. - Akármennyire is hihetetlenül hangzik..megy valamennyire a főzés. - vigyorodtam el, majd csak kinyújtottam rá a nyelvem. Eközben viszont már megindultam felé, a szavai viszont megleptek, de nagyon jól estek. Nem bírtam ki, hogy ne bújjak hozzá.
- Én is sajnálom..az én hülyeségem volt.. - öleltem át, fejemet pedig a mellkasának döntöttem. - Te is szörnyen hiányoztál.. - súgtam, majd csak lassan rápillantottam és halványan elmosolyodtam. Mennyire is hiányozott már ez az érzés, ez a tekintet..és maga az ölelése. Soha többé nem csinálok akkora hülyeséget, mint a múltkor. Nem akarom elveszíteni őt..túlságosan fontos lett a számomra.
- Emyr..én.. - pillantottam le egy kis időre, majd csak összeszedve magam ismét rápillantottam és kimondtam amit már réges rég kiakartam. - ...szeretlek. Mindennél jobban..és nem tudnám elviselni a hiányodat..többé már nem.. - csóváltam meg a fejem, de egy percre sem engedtem el, továbbra is öleltem őt. |
|
Sohasem törődtem annyira a lakásommal. Ez volt az egyetlen otthonom, ahol tudtam, hogy sokáig maradok, de még is félek berendezkedni. Hiszen, ha úgy vesszük én házról, házra jártam és mire el fogadtam, hogy ott fogok élni, már el is hurcoltak engem onnan. Mindig más házba kerültem és már nem volt erőm, hogy egyáltalán elmondjam magamnak, hogy ez az otthonom. Ott éltem, de otthon sosem éreztem magam sehol. Ezért se rendeztem be a mostani lakásom, bár reméltem, hogy sokáig itt maradok, de bármi megtörténhet az évek alatt, én már semmin nem lepődnék meg, igazán. Azért remélem, hogy egyszer azt mondhatom, hogy haza megyek.
A kabátomat az akasztóra helyeztem, majd a cipőmet is levetettem. Ha tehetném ötven pulóver lenne rajtam. Nem szeretem a hideget, sőt nagyon is utálom. Szóval igen, igen is imádtam a meleget.
- Tényleg segítenél nekem? - mosolyodtam el. - Hiányzott mindez, sajnálom, hogy így sikerültek a dolgok, de tényleg. Már rettenetesen hiányoztál. |
Mit érezhet mégis irántam Emyr? Hiszen teljesen másképp viselkedik, mint mondjuk pár hete. Azt mondja én is hiányoztam neki, mégis..fogalmam sincs mi járhat a fejében. Örültem, hogy végre újra találkoztunk és sikerült megbeszélnünk a dolgokat. Úgy érzem már nincs miért kellemetlenül éreznem magam. Persze tisztában vagyok vele mekkora hülyeséget is csináltam. Még mindig előttem van Em arca, miközben én szinte pucéran állok előtte.
- Örülök, hogy így..érzel. - pillantottam rá mosolyogva, mikor pedig kicsit átölelt és magához vont meglepetten pislogtam fel rá. A szívem hevesen kezdett verni és szinte kiakart esni a helyéről. Emyr lakása nem volt éppen túl közel, de mégsem bántam, még így a hűvös idő miatt sem. Szerettem vele lenni, még ha néha egyikünk sem szólalt meg. Miután megérkeztünk a férfi lakásához, csak bólintottam a kérdésére. Természetesen bemegyek, ugyanis nem gondoltam meg magam. Egy percre sem fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy talán még sem kellene felmennem hozzá. Mikor voltam itt utoljára? Már magam sem tudom, de jó régen. Hiányozott már ez a rendezettség, ez a tisztaság..ez volt Emyr..kissé hűvös is ugyan, de azért vagyok itt, hogy ezen változtassak. Fontos akarok lenni számára, azt akarom, hogy szeressen és tudja, hogy van valaki, akire mindig számíthat.
- Persze, de..segítek. - mosolyodtam el, közben amint Emyr kinyitotta az ajtót be is léptünk. Csak kibújva a cipőmből és a kabátból, amit fel is akasztottam, követtem őt a nappaliba. A sálat is kivettem a nyakamból, ugyanis idebent már nincs rá szükség. Körbenézve sikerült felfedeznem, hogy semmi sem változott, ezen pedig csak halványan elmsolyodtam. |
|
- Aranyos vagy - mosolyodtam el.
Hallottam én valaha ezt? Hogy nem bírják nézni a szenvedésemet? Mondták valaha ilyet nekem? Nem nagyon hiszem el. De miért csinálja ezt magával? Én egy bunkóparaszt vagyok, aki talán soha nem engedett senkit magához. Ebony azt akarja, viszont az a furcsa, hogy én is kíváncsi vagyok mi lesz ebből az egészből. Talán semmi. Furcsálltam, hogy megint megállított.
- Ha... ez megnyugtatja a lelked... lehet.
Ezek után nem szóltam hozzá és ő se hozzám. Én gyorsan elaludtam, ahogy mostanság szokásom volt.
/lezárt kör/ |
Igazából magamnak sem tudtam volna megfelelő választ adni, miért is érint ennyire rosszul, ha valami kegyetlen dolog történik Emyrrel. Az érzelmek irányítanak? Maga az, hogy szeretem? Valószínű, hogy ez történt..beleszerettem egy olyan férfiba, akivel alig találkoztam három alkalommal, ráadásul a találkozásaink sem voltak túl kellemesek. De még ennek ellenére is így érzek. Persze ez nem kölcsönös, hiszen Emyr nyíltan közölte velem, hogy nem tu megbízni bennem. Amiért persze nem haragszom, hiszen sok csalódás érte őt is, ahogyan sokan is bántották.
- Csak egyszerűen nem bírom elviselni ha szenvedsz.. - jelentettem ki választ adva a kérdésére. Ezt követően biztosított arról, hogy egyenlőre még nem tud bízni bennem, de a továbbiakban még bármi megtörténhet. Én pedig pontosan, hogy ezt fogom tenni..továbbra is mellette maradok, segítek neki..hogy higgye végre el, bennem bízhat és bármiben számíthat rám. Itt leszek mindig..mellette. Mert szeretem.
Amint kijelentette, hogy menjünk aludjunk, csak megfogtam a kezét, ezzel megállítva őt. - Aludhatok..veled? - kérdeztem remélve nem zavarja a dolog. Igazából miatta is akartam vele tölteni az éjszakát, na meg mint már rengetegszer említettem, mellette akarok lenni. Ha netán megint rátörne egy rémálom, ott lehessek és megnyugtathassam. Mert ezt szeretném..ezért vagyok itt.
Ha netán beleegyezett, akkor lassan elindultunk a szobája felé, ha pedig nem..akkor nem tehettem mást, mint, hogy visszamentem az úgymond saját szobámba. |
|
Magamat hibáztatom. Mert igazából így a legkönnyebb. Nem veszem azt, hogy vannak ilyen mocskos emberek a világon, és nem is kevés. Sokszor mondják, hogy ez velük soha nem fog megtörténni, hogy ilyenek csak a vásznon van. Még is itt vagyok. Nem bántak velem rendesen, nem neveltek úgy, mint a kis hercegüket. Sajnos túl sokszor meg is történik az emberekkel. Hiszen Amanda, a diákom, is ugyanabban a helyzetben van, őt is bántalmazták a szülei. És tényleg senkiben nem bízott meg senkiben, bennem csak akkor, mikor megmutattam a hátamat. Szörnyű a világ, sajna és nem is válogat, legyen az ember vagy szirén, neki teljesen mindegy neki.
Ugyan, megint meglepődtem, amikor átölelt. Hallva a szipogását, felsóhajtottam. Mégis miért sír megint? Hihetetlen ez a lány, de tényleg. Nem éri miattam egyáltalán ezt csinálni, már úgy is elmúlt ez az egész, csak igazán néha kapok rosszat, mint most. De az égiek küldtek egy igazi angyalt a megmentésemre. Milyen szép mese is lenne. A csúnya sárkányt megmentette a gyönyörűséges angyal.
- Ebony, te miért sírsz... állandóan? - vetettem oda, de még se volt bunkó, csak egyszerű kíváncsiság. Vicces látvány volt az biztos ez az egész, de most nem törődtem vele. - Ebony, Ebony. Nevetséges, de nehezen hiszek bárkinek is - húztam el a számat. - Értem, csak nehéz feldolgozni - töröltem le megint a könnyeit. - Meglássuk mi lesz, jó? - kérdeztem, de visszapillantani nem tudtam rá. - Gyere, aludnunk kéne. |
Ahogyan gondoltam nem nagyon engedett a közeledésemnek, ugyanis nem sokkal később, hogy átöleltem őt elutasított úgymond. Kérdésemre meg is kaptam a választ, miszerint azért menekült el, mert szégyenli magát. Pedig nincs oka, nem értem miért is érez így. Csak alig hallhatóan felsóhajtottam, miközben továbbra is hallgattam őt. Egyáltalán nem értettem vele egyet, ezt pedig a tudtára is adtam.
- Nem, ez nem igaz..Semmit sem tehettél, hiszen egy gyerek voltál. - mondtam, de valószínű, hogy feleslegesek szavaim. Amint felállt, kénytelen voltam elengedni, így csak nagy szemekkel meredtem rá tovább. Az a dolog, hogy ő egy sárkány eléggé meglepett, de ezt nem fogom a tudtára adni. Természetesen ettől még továbbra is ugyanúgy gondolok rá, mint eddig. Semmit sem változott a szívemben, hiszen ő Emyr, legyen farkas, ember vagy akár sárkány. Mindegy. Nem tagadom azt hittem ő "normális", viszont nem, tévedtem..
Továbbá abban sem voltam biztos, hogy elárulja mit is álmodott, hiszen így kezdte el a mndatát, de végül rászánta magát, bár féltem a választól. Nem velem történtek azok a kegyetlen dolgok, mégis iszonyatosan rosszul érzem magam és fáj ez az egész. Továbbra sem értettem hogyan is tehették ezt egy gyerekkel. Fogalmam sincs mit is mondjak..mert akármit is mondanék, Emyr nem díjazná. Így hát csak közelebb léptem hozzá és újra megöleltem, most viszont már előről. Arcomat a mellkasába fúrtam és utat engedtem könnyeimnek. Most mégis miért sírok már megint?
- Ne mond ezt..én.. - kezdtem bele, de egy percre sem engedtem el őt. - ..mert én sosem ártanék neked. Fontos vagy nekem, érted? - néztem fel rá nagy, könnyes szemekkel. - Melletted leszek, legyen bármi..én itt leszek. Csak bízz bennem, kérlek.. - mondtam ki a szavakat, bár az utolsókat már halkabban. |
|
Persze hogy elbújtam, mindig is ezt tettem, ha tudtam. Vicces. Azoktól menekülök, akik épp segíteni akarnak. De nem tudok, nem így cselekedtem mindig is. Mást nem csináltam soha, bezzeg akik bántottak, azokat közel engedtem magamhoz, láttak teljes valómban. Olyan hülye voltam, hiszen tehettem volna azért, hogy ez egyáltalán ne történjen meg ez az egész velem. De mégis itt vagyunk és én szenvedem meg a következményeit. Idióta vagyok ez teljesen igaz. De nekem így jó, kizárom az embereket így biztosan nem lesz nagy bajom, érzelmileg. Mert hát a fizikai fájdalmakat már megszoktam, mindennapivá vált nekem. De még egy csalódást nem bírnék ki. Teljesen meglepődtem, amikor éreztem, hogy valaki átkarol, de fel is sóhajtottam.
- Miért..miért. Mert szégyenlem magam. Egész ellen tehettem volna valamit. És ne mond, hogy nem. Mert tudtam volna! - mordultam fel. - Kicseszett sárkány vagyok, egy éjfúria, aki el tudna bújni az árnyékokban. De ahelyett, hogy tényleg tettem volna valamit, csak bőgtem, mint egy kis szar - álltam fel. - Szerintem tudod. Amúgy, múltkor is elszörnyülködtél, amikor elmondtam, hogy mi történt velem, nem hiszem, hogy ezt kibírnád. Legyen! - csattantam ki. - Újra és újra megtörtént. Csak egy különbség volt, hogy nem láttam az apucik arcát, vagy éppenséggel anyuciét. Mert arra használtak, mert én voltam a személyes dugható gumibabájuk. Csak az volt a különbség, hogy itt nem ájultam el a sok ellenkezés miatt. De az a vicc, hogy egy idő után még ordítani se tudtam. Kedves kis álmok, bazmeg! Tudod mit csinált az, akit utoljára közel engedtem magam? Szétverte az agyam! Bocsánat, nem ő, hanem az izomagyai! |
Nem tagadom kissé megijesztett Emyr, amiről persz enem tehet hiszen rémálma volt. Láthatólag ő is nehezen viselte, hiszen ordítozott álmában, nem besszélve arról, hogy teste remegett és tűz forró is volt. Miután sikerült felébresztenem, úgy tűnt megdöbbent, hogy engem lát. Csak kimondva nevem már ki is mászott az ágyból, majd bejelentette, hogy kimegy a fürdőszobába. Még időm sem volt válaszolni, hiszen amint befejezte a mondatot, már az ajtón túl volt. Én csak nagy szemekkel merdtem utána, de egyenlőre nem mozdultam. Lehet most arra van szüksége, hogy egyedül legyen..én pedig ez tiszteletben tartom. Viszont..annyira rossz volt őt úgy látni. Mégis miről álmodhatott?
Kis idő elteltével rá kellett jönnöm, hogy Emyr ugyan nem jön vissza. Ezért csak lassan kimásztam én is az ágyból és elindultam, hogy megnézzem jól van e. Először a fürdőszobába mentem, hiszen azt mondta, oda indul. De nem volt ott. Homlokomat ráncolva indultam el tovább, majd miután megpillantottam a konyhában ülve csak felsóhajtottam. Ennyire megviselte volna az az álom? Lassan közelebb sétáltam hozzá, majd amint a háta mögé értem, csak szó nélkül átkaroltam.
- Miért menekülsz el állandóan? - kérdeztem halkan, de továbbra is csak átkarolva álltam. - Elmondod..mit álmodtál? - kérdeztem ismét halkan. Valóban érdekelt, hiszen látom, hogy megviselte őt. Nem szeretném így látni..hogy szenved. - Nekem elmondhatod.. - tettem még hozzá kedvesen, remélve nem utasít el. Bár ahogyan eddig sikerült megismernem, meg fogja tenni. A múltja miatt nem enged magához senki sem közel..pedig rá kellene jönnie, hogy nem mindenki olyan. Én mellette vagyok, segíteni akarok neki..ezt miért nem fogja fel?
- Kérlek..bízz bennem..én nem akarok rosszat. Segíteni akarok.. - súgtam, de egy percre sem engedtem el őt. Persze, hogy segíteni akartam neki..hiszen szeretem. |
|
Az egészből az lett, hogy kaptam egy lakótársat, aminek nem nagyon repesek, mert soha nem kommunikáltam senkivel soha rendesen. A mentorom is csak pár dolgot tud rólam, de tényleg csak alapvető dolgokat, pont, mint Ebony. De persze ez az egész a dokinak köszönhető, mert azt mondta nekem, hogy ilyen sérülésekkel maradjak otthon. Majdnem mondtam, hogy oké, de maga fogja meghallgatni a főnököm nyávogását. Végül nekem kellett meghallgatni az egész kis monológját, én mondhatom, hogy nagyon örültem neki. Basszus, szívesebben dolgoznék, mint itt, otthon ülni a fenekemen. Amúgy se tudnék sok mindet csinálni. A könyveimet legalább százszor kiolvastam. A neten meg a tévében alig van valami értelmes.
Visszatérve a lányra itt maradt nálam, mert jobbnak látta, ha ügyel rám, mert biztos túl dolgoznám magam. Mondjuk ebben egyáltalán nem vitatkozom, de nem kell nekem ide bébicsősz, ötven éves vagyok basszus kulcs. Nem kell, hogy rám vigyázzanak, eddig se tették, minek most? Amúgy nincs kedvem arról veszekedni erről az egésztől, szóval ez lett az egészből. Bár nem is nagyon kommunikálunk. Én rengeteget alszok, mert egy részt unatkozok a nap huszonnégy órájában nem csinálok semmit, de így is kifáradok, de nagyon. Utálom ezt és alig várom, hogy kimásszak ebből az egészből, mert kezdek megőrülni.
Most is korán feküdtem. Azt hiszem, hogy este nyolc volt, amikor lefeküdtem. Nem az a lényeg, most ebben az átkozott pillanatban. Hanem, hogy nem épp bájos álmaim voltak. Nem tudom mi a franctól lett rémálmom, de lett. De minden a szokásos volt. Ugyanaz volt, mint mindig. Sötét volt, az orromig sem láttam el, de tudom, valahonnan, hogy én még mindig kisgyerek vagyok és az ágyban vagyok, de nem tudtam mozdulni. Aztán sorba jelentek meg az arctalan figurák, akik kitalálható mit kezdtek el csinálni. Amit kibaszott 18 éven át. Én úgy visítottam, ahogy csak tudtam, de aztán csak egyszer már azt sem tudtam csinálni. Nekem végtelennek tűnt az egész, de végül is valamire vagy valakire felkeltem. Pár másodperc kellett, mire fel is ébredtem. Nem lepett meg, hogy Ebony volt az. Talán halhatta ezt az egészet és én elszégyelltem magam
- Ebony - szóltam - Én elmegyek a fürdőszobába.
Választ egyáltalán nem vártam meg, egy választ sem. Rögtön elmenekültem a fürdőszobába. Ott megmostam az arcomat, bár leg kellett volna zuhanyoznom is, de arra, őszintén lusta voltam. Pár percig bámultam a tükörképemet, majd felsóhajtottam. Ez olyan idióta helyzet. Legszívesebben elment volna, de hát ez az én lakásom, nincs máshova mennem. Szóval kimásztam a konyhába és leültem egy székre. Nem tudtam, hogy mit fog ezután Ebony csinálni. |
Annyira furcsa volt ez a helyzet, hogy az hihetetlen. Ötletem sem volt, hogy mit is érzek Emyr iránt, de biztos vagyok benne, hogy valamilyen érzéseim vannak. Azt már bevallottam neki, hogy kedvelem, de miért érzem azt, hogy ez nem minden? Persze nem fogok neki többet mondani, hiszen ő biztosan nem így érez irántam. Én pedig nem akarok senki terhére sem lenni. Most is attól félek, hogy Emyr alig várja, hogy elmenjek. Én viszont maradni szeretnék, de utálom ha gondot okozok.
Miután arról kezdett papolni, hogy nem is vészes a sérülése, na meg utálja az orvosokat, csak rámeltem a tekintetem. - Akkor is meg kell néznie. Nem tudhatod mégis mit tettek veled azok a.. - de nem végül nem fejeztem be a mondatomat. Lehet ezzel újra csak gondot okozok neki, hogy ennyire erőszakos vagyok, de mégis csak róla és az egészégéről van szó. - Kérlek..engedd, hogy megvizsgáljanak.. - kértem, remélve rábólint a dologra. Nem tudom mit is tennék, ha utólag derülne ki, hogy valami komolyabb baja is van. A másik pedig, hogy éreztem milyen fájdalmai is voltak. Az pedig nem egy egyszerű zúzódás, hanem valószínű, hogy valami súlyosabb.
***
Már pár napja már, hogy itt vagyok. Végül is ez lett abból, hogy nem akarok neki gondot okozni. De úgy érzem szüksége van rám, hiszen mégis csak itthon kell lennie. Arra sikerült rábeszélnem, hogy menjen el orvoshoz, ami nem is volt felesleges. Megtiltotta, hogy egy darabig dolgozzon, így nincs más választása, mint otthon pihenni. Azóta szinte minden nap nála vagyok én is, ami iszonyatosan furcsa. Csak annyi időre megyek el, mikor dolgozom. Meló után pedig itt-ott van, hogy hazanézek, de egyébként erre az órisásbébire vigyázok, mert biztos vagyok benne, ha nem tartanám szemmel, képes lenne túlhajszolni magát.
Körülbelül a negyedik napja alszom itt, persze külön szobában. Kezd teljesen olyan érzésem lenni, mintha együtt élnénk, pedig erről eyáltalán szó sincs. A kapcsolatunk bár javult valamennyit, mégis úgy érzem Emyr távolságtartó. Feltűnt, hogy nem szeret magáról beszélni, amit nem is fogok erőltetni. A napokban Leslie siránkozását is végig kellett hallgatnom, miszerint a fiú, akiért oda van - ugye Emyrről bezélünk -, beteg és már napok óta nem jár be a suliba. Kissé bűntudatot is érzek, hiszen nem beszéltem neki arról, hogy milyen is a kapcsolatom a férfival. Ha megtudná biztosan elveszíteném a bizalmát, amit nem szeretnék. Bár nincs semmi sem köztünk Emyrrel, mégis rosszul érzem magam, mikor róla mesél nekem.
Éppen a fürdőszobából léptem ki, majd csak célba vettem a vendégszobát, ami jelent helyzetben az én szobám volt. Már későre járt, Emyr pedig már egy ideje, hogy lefeküdt. Mostanában fáradékonyabb, ami persze érthető a sérülése miatt. Beérve a szobába azonnal be is bújtam a takaró alá és jólesően felsóhajtottam. Már nem tagadom én is eléggé fáradt voltam, így nem is telt sok időbe, hogy elaludjak. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de szinte felriadtam amint meghallottam a férfi hangját. Először nem reagáltam rá, de később sikerült rájönnöm, hogy ez valóban Emyr. Szemeim szinte kipattantak és kiugorva az ágyból rohantam át hozzá. Leülve mellé próbáltam felébreszteni, hiszen láttam rajta, hogy szenved. A teste forró volt, ahogyan folyt róla a víz is.
- Hé, Emyr..ébredj.. - keltegetettem, majd amint kinyitotta a szemét, meredten bámult maga elé. A szíve hevesen vert, ahogyan lihegett a kimerültségtől is. - Emyr.. - szólítottam meg újra, ugyanis még nem teljesen volt magánál. |
|
Persze nem volt azon a szintem Ebony, mint a diákjaim, de igen, valahogy megkedveltem, ezt az egész jellemét. Nem is tudom miért éreztem így, de talán az fogott meg, hogy naiv még is, ki áll a véleményéért, én mindig bírtam az ilyet. A tanulóktól is elvárom, hogy mondják meg mit gondolnak egy adott témáról, én szívesen meghallgatom, csak kulturált módon tegye ezt velem. Csak egy dologra nem tudok reagálni egyáltalán, ha szerelmet vallanak nekem. Már nem is tudom hány embert utasítottam vissza. Szegények, hát igen ezeket próbálom elkerülni, mert nem vagyok ilyenekben jó. De ez van. Remélem Ebony nem készül ilyenekre, mert lehet összetöröm a szívét.
Azért örülök, hogy visszarángattam a földre, Ms Waller-t a Földre, mert nem szerettem volna még tovább maradni nyitott sebekkel maradni. Mert ha esetleg begyullad vagy elfertőződik nekem annyi. De azért láttam, hogy enyhén remeg a keze, amire én elmosolyodtam, halványan. A fertőtlenítő egy picit meglepet, ezért felszisszentem.
- Tudom, tudom, Ebony. Ennyi még nem a világvége.
Amúgy is nagy a fájdalom küszöböm van, így ennyitől még nem fogok elkezdeni ordítani. Még az kéne nekem. Fura volt a közelsége, nem is tudtam igazán mit kéne csinálnom, inkább a plafont bámultam. Fellélegeztem, amikor hallottam, hogy készen vagyunk.
-Miért? A bordáimat nem tudja begipszelni. Nincs olyan mély sebem, amit be kéne varrni. Amúgy is utálom a dokikat - motyogtam. |
Hihetetlen mennyire zavarba tudtam jönni egyetlen egy kérdéstől, pontosabban inkább választól. Nem is értem úgy igazán, hogy miért is árultam el, hogy kedvelem. Bár talán ez még nem is annyira sok információ, de még így is zavarban érzem magam. Csak továbbra is a padlót pásztáztam, miközben zavartan a felsőm alját piszkáltam. Azonban Emyr válasza meglepett. Szemeim elkerekedtek és abban a percben fel is pillantottam rá. Kedvel? De mégis.. nem, biztosan nem úgy értette, ahogyan én. De egyáltalán én hogyan is gondolom ezt? A kedvelem lehet egy egyszerű kedvelem..nem peidig egy olyan dolog. Vagy én többet éreznék? Máris beleszerettem volna? Nem, az lehetetlen..Ugyan már Ebony, hiszen minden második emberbe, aki veled jön szembe az utcán, beleszeretsz. emlékeztetett belső énem, mire gyorsan el is hesegettem a gondolataimat. Ez nem teljesen igaz. Valóban könnyen szerelmes tudok lenni, de elég válogatós is vagyok. Emyr pedig..teljesen más helyzet.
Gondolataimból Emyr hozott vissza a jelenbe, mire csak gyorsan munkának is láttam. - Jaj, igen..de, segítek. - bólintottam, miközben kissé remegő kezekkel az asztalon levő dobozkáért nyúltam és kiszedtem belőle minden szükséges dolgot. Ezután Emyr felé fordultam és kinyitottam a fertőtlenítőszert, majd öntöttem belőle egy keveset az anyagra, amivel óvatosan megtörölgettem a sebeket. - Sajnálom..ha netán csípne. De muszáj lefertőtleníteni.. - nyögtem ki, de nem néztem fel rá. Egyszerűen nem ment még a történtek miatt sem.
Amint ezzel végeztem, kezembe vettem a kötszert is, és nekiláttam körbetekerni a férfi derekánál. Igazából ez a sebek miatt is fontos, de szerintem valamit segít abban is, hogy megsérült a bordája. Kissé közelebb kellett hozzá ülnöm, hogy elérjem, így viszont megcsapott a férfias illata. Nem tagadom, nagyon is tetszett, de egyre jobban kezdtem ismét zavarba jönni. Főleg mert ha ráemeltem volna tekintetem, alig pár centi választott volna el minket.
- Azt hiszem, megvagyunk. De jobb lenne ha látná egy orvos is a sérüléseid. - pakoltam el, miközben beszéltem hozzá. Amint meglettem, újra kezembe vettem a pohár vizet és belekortyoltam. Annyira furcsán érzem magam a történtek miatt. Furcsa érzések kavarognak bennem és olyan érzésem van, hogy ha továbbra is a közelében maradok..megőrülök. |
|
Mindenki azt mondja a lakásomra, hogy élettelen vagy nagyon üres. Én soha nem tudtam, mire is gondolnak igazán ilyen esetben. Rákérdezek, aztán persze kiderül, hogy semmi nincs benne, ami igazán hoznám kötődne. De nem is tudom, soha nem volt időm rendesen valahol letelepedni, mindig tovább kellett mennem egy idő után, mert hát észre lehet venni, hogy hahó Emyr bácsi semmit se öregszik. Szóval, igen nem szeretnek nagyon kötődni, mert tudom, hogy úgyis el fog kellenem menni a városból. Nincs mese. Ha csak addig rejtőzködik, amíg meg nem halnak azok, akik ismernek. Azt tudom, hogy Ebony nem lesz rá képes, egy jó ideig.
Örültem, hogy a lány elment nekem a szükséges dolgokért. Bár a bordáim nem fájtak hála a jó égnek, azért próbáltam kímélni őket, mert ki tudja, hogy így, mi történik velük, simán lehetne rosszabb, vagy rosszabbodhatna az állapotom, szóval ja, próbáltam kímélni. Meg úgy furcsa is az egész, hogy nem nekem kell szaladgálnom mindenhova, vagy azon kell törnöm a fejem, hogy mi lesz a munkában. Bár tényleg, hogy most említem, tényleg halvány lila gőzöm sincsen. Lehet tényleg muszáj lesz szabadot kivennem. Jesszusom, már nem is tudom, hogy valaha is csináltam ilyet. Hát ez van, nem én tehetek róla, soha nem is tehettem róla.
- Nyugodtan mond, nem fogom levenni a fejed- biztattam.
Nem is tudtam, hogy ilyen könnyen zavarba lehet hozni, a sárkány is meglepődhet az évek alatt, úgy látszik. Mondjuk nem panaszkodom, vannak olyan diákjaim, akik már attól is összehugyozzák magukat, ha esetleg picit, de nagyon picit felemelem a hangomat. El, elsírták már magukat, tapasztaltam. De nem mint mondtam, nem fogom leharapni a fejét, remélhetőleg. Viszont, amikor megkaptam a választ.
- Nem azért, Ebony, de furcsán választasz ilyenekben az már biztos. Viszont, én is kedvellek, ahhoz képest, hogy a találkozásaink, nem éppen voltak valami felemelőek. De.. - húztam le magamról az inget. - Munkához kéne látnunk. Persze, ha nem akarod, meg tudom én is csinálni. |
[23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
