|
Témaindító hozzászólás
|
2016.09.01. 15:31 - |
 |
[34-15] [14-1]
Elmosolyodtam azon, hogy megköszönte, amiért mellette vagyok. Ez számomra normális, hogy az mellett állok mindenben, akit szeretek. És azt hiszem Emyr is kezd megnyílni előttem..úgy érzem közelebb áll már hozzám, mint az elején. Nem beszélve arról, hogy mikor kifakadt, bevallotta azt is, hogy kedvel. Nagyon is kedvel, ami iszonyatosan boldoggá tett. Amit viszont ezután tettem még magamat is megleptem vele, nem, hogy őt. Nem is értem mi jutott eszembe..mintha elveszítettem volna a fejem. Vagy a rózsaszín füst vagy felhő vagy akármi..elárasztotta teljesen az elmémet.
Láttam, hgy a férfi végigézett rajtam, de aztán, mint aki megbánta kerülni kezdte a tekintetem. Lassan odalépett hozzám és visszaadta rám a ruhát, majd valami olyasmiba kezdett bele, amire én sem számítottam. Meglepett, hogy elutasított, de ez azt is jelenti, hogy nem akar kihasználni. Más vagy legalábbis a legtöbb férfi már réges rég kihasználta volna ezt a helyzetet..de ő még sem tette. Még a végén hálás is leszek neki..sőt, nem..hálás is vagyok. Meggondolatlanul cselekedtem...fogalmam sincs hogyan is juthatott ez az eszembe, de már késő..hiszen megtettem.
Belém tudna szeretni?! akadtam fenn az egyik mondatán, amire hevesen kezdett verni a szívem, de ettől még jobban elszégyelltem magam. Azt hiszi csakis azért tettem, hogy megszerezzem magammal. Így..ilyen módszerrel..pedig nem ez volt a tervem. Egyáltalán nem.
- Én.. - kezdtem bele, de azt sem tudtam mit is kellenes mondanom. Szörnyen zavarban voltam és egy idióta vagyok. - ..sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. - nyögtem ki remegő hanggal, majd aztán csak gyors léptekkel elhagytam a szobát. Egyszerűen nem tudok ránézni..nem tudok a szemeibe pillantani. Ezek után mégis hogyan fogok? Most biztosan egy olcsó szajhának tart..pedig nem az vagyok. Amint beértem a szobámba magamra zártam az ajtót és nem is akartam kinyitni. Az lesz a legjobb ha Emyr hazamegy..egyszerűen nem tudnék most egy helységben lenni vele. Ez pedig az én hibám..az én hülyeségem.
[Emyr & Ebony OFF] |
|
- Köszönöm szépen, hogy itt vagy mellettem - mosolyodtam el.
Nem is tudom, de tényleg örültem annak, hogy volt valaki, aki törődik velem. És, hogy ő volt az. Igen, kezdtem azt érezni, hogy lassan megnyílok ennek a lánynak, vagy is szeretném, hogy ez végre ne legyen akadály köztünk. Mert mindig akkor voltam bunkófasz, amikor a múltamról kezdtünk el társalogni. Igen, hát az soha nem volt az erősségem soha, hogy azokat a drága pillanatokat. Amikor a bordám is eltörött, akkor is hazudtam, mert egyszerűen féltem, mi lenne ha valaki megtudná milyen gyáva is voltam. Ez az egyetlen gyenge pontom, ami befolyásolta az életem.
- Okééééé - szóltam röviden.
Magamban azért imádkoztam az éghez, hogy a picsába is, remélem félre értettem az egészet és nem egy helyen és egy időpontban akar velem lefürdeni, mert akkor nálam fogja kiírni a gép, hogy error, az hót biztos. A kis aranyos viszont odarakta a de szócskát. Én már akkor sóhajtottam egy hatalmasat. Viszont amikor lecsúszott a ruha és kimondta a mondat másik felét. Hát akkor tényleg kikapcsolt az agyam. Még hallottam, hogy ordítva menekül el. Talán ezután vele tartok, majd az északi sarkra. Ott sokáig is van éjszaka, tök jól ellennék ott. Azért nem tudtam megállni, hogy ne nézzek végig rajta. És igen, tetszett, amit láttam, de most komolyan? Kérlek ne mondjátok, hogy végig ez volt a terve, mert a végén még az űrbe is elrepülök, baszkikám. Lehunytam a szemem, elszámoltam háromig és megpróbáltam megfogalmazni, hogy mit is akarok és kéne mondanom. Hova kerültem, istenverte tinifilmbe?
- Öhm, nos ez irtóra meglepett - gratulálunk Emyr, nem tudsz beszélni - Én viszont nem akarok, még. Mert, ha azért csinálod, hogy jobban... megkedveljelek, mert így nem fog sikerülni - szemkontaktust kerülve, visszaadtam rá a ruhát. Öcsém. - Mert igen, kezdek valamit érezni, ami talán ki fog alakulni szerelemmé, de nem így... Így nem megy...
Csodálom, ha valamit megértene belőle. |
Nagy szemekkel nézem Emyrre, majd csak megcsóváltam a fejem. - Nem, azt nem hagynám.. - mondtam, de végül csak sóhajtottam. Igen, itt az ideje, hogy lezárjuk végre ezt az egészet. Nincs kedvem ezen filózni, majd beszélek Margarettel..remélhetőleg lehet majd értelmesen. Ha pedig nem..hát nem. Nem tudok ellene mit tenni. Akármennyire is szeretem ezt a munkámat, egy olyan családnál nem fogok dolgozni, akik hazugságokkal vádolnak.
- Tudom..de..én majd itt leszek melletted, ha netán nem tudnál aludni. - simítottam meg a karját, közben halványan elmosolyodtam. Örültem, hogy itt marad velem..mellettem. Úgy érzem kezdek egyre jobban beleszeretni, ami nem tudom mennyire jó. Hiszen nem tudom Emyr hogyan érez..nem akarok egy egyodalú szerelmet..bár azt mondta kedvel..de ez még semmit sem jelent.
Ezt követően támadt egy ötletem, ami nem is tudom hogyan is juthatott eszembe. Kissé zavarba is jöttem, pedig még csak a gondolataimban szerepelt az elképzelésem. - Kezd lassan sötétedni..mit szólnál ha letusolnánk..és utána megnéznénk egy filmet? - kérdeztem, de ezután csak lepillantottam a földre, majd folytattam.. - ...de. - toltam le ruhám pántját, aminek köszönhetően az lecsúszott testemen, így már csak egy szál bugyiban álltam Emyr előtt. Fogalmam sincs hogyan is fog erre reagálni, de tényleg..szerettem volna vele letusolni. Tudom, hogy ez eléggé furcsa, vagy legalábbis furcsálni fogja, viszont azt csak remélni tudtam, hogy nem utasít el.
- ..szeretném ha velem..illetve közösen tennénk.. - fejeztem be előző gondolatomat. Őt figyeltem egyfolytában..a reakcióját és persze vártam a válaszát. Nem tagadom zavarban voltam, amit talán ő is észrevett. |
|
Gondoltam, hogy nem lehet egy ilyet átélni. Engem még nem rúgtak ki, mert előtte én hagytam ott a munkahelyet. Barátai meg amúgy se voltak sokan, azok meg szerencséjüknek már meghaltak és nem, nem az én kezem által el lehet hinni. Plusz, amilyen érzékeny lelkű elég komolyan magára tudja venni a dolgokat. Természetes volt, hogy akarok rajta segíteni, még ha pár dolog nem is tetszik benne, mint például a naivsága. De ez nem azt jelenti, hogy a legrosszabbat érdemeli. Az meg a másik, hogy a kicsi Leslienek a saját lábára kéne állnia. Azt is el tudom képzelni, hogy engem ki akarnak rúgatni.
- Tőlük még azt is kinézném, hogy engem akarnak, majd kirúgni. Rossz nekik, hogy az igazgató nem fog elengedni, akárhogy se. Én meg önszántamból nem fogok elmenni, Leslien kívül még 23 gyereket kell tanítanom és nevelnem is. De mindegy, téma lezárva - sóhajtottam fel. - Szívesen átjövök, majd tényleg - mosolyodtam el. - Persze hogy, de tudod jól, hogy nem vagyok jó alvó. |
Nagyon jól esett ez az egész Emyrtől. Mellettem áll, amitől boldog vagyok. Úgy érzem ez a kellemetlen szitu még közelebb hozott minket egyáshoz. Bár azt sajnáltam, hogy elveszítettem egy jó barátot - mert ige Leslie a barátom volt - és egy jó munkahelyet is. Azt tettem amit szeretek, most viszont lehet ennek vége. Mindenképpen beszélni szerettem volna Margarettel, mert lehet még menthető ez az egész helyzet. Bár tudom, hogy Leslie mennyire közel áll az anyjához, így azt sem kétlem..hogy Margaret meg sem hallgat majd, vagy, hogy neki hisz majd. A legrosszabb pedig, hogy azt sem tudom mit is mondhatott erről az egészről. Van egy olyan érzésem, hogy nem mondott igazat..ettől pedig dühös leszek. Mert így csak én járok rosszul..egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetek. Persze nem haragudtam Leslie-re. Érthető miért tette, mellette pedig az érzelmei is irányították, sőt lehet csak azok. Az érzelmek és a düh.
- Tudom..hiszen nem tudok mit kezdeni azzal, amit érzek..de megtörtént. Nem tudok már mit tenni ellene, csak..majd beszélek velük. - mosolyodtam el, miközben egyfolytában Emyrt figyeltem. - Minden rendben lesz..ha netán még sem..kénytelen leszel újra átjönni. - haraptam alsó ajkamra, ezzel elharaptam kissé a mosolyom. Viszont azt csak remélni tudtam, hogy neki sem gond, hogy a lelkem kell ápolgatnia. Nekem tényleg sokat jelent az, hogy itt van mellettem.
A kis homlok-csókja meglepett, de egyben örültem is neki. Egy pillanatra még a szemem is lehunytam, majd csak apró mosollyal az arcomon felpillantottam rá. A kérdésén gondolkozni kezdtem, de nem volt túl sok ötletem. Igazából mielőtt idehívtam, nem is gondolkoztam el azon, hogy mit is fogunk csinálni.
- Hát..nem is tudom. - kotortam el zavartan egy kósza tincset, majd végül csak halkan megszólaltam. - Itt maradnál..éjszakára is? - kérdeztem kissé félve, de csak remélni tudtam, hogy rábólint. Tényleg vele szerettem volna lenni és bár már nem is annyira új ez az együttalvós dolog, mégis izgalommal tölt el már csak a gondolat is. |
|
Azon kezdtem meglepődni, hogy nekem hiányzok Ebony, ha nincs velem. Nem tudom miért, talán megszoktam, hogy minden egyes nap vele vagyok vagyis voltam. Mióta elköltözött egy picit üresnek éreztem a lakást. De ezelőtt még soha nem panaszkodtam emiatt soha sem. Úgy is mindig a dolgozószobában gubbasztottam és erősen leszartam, mi van a másik szobában, másik teremben. De mióta az a lány elment, én picit nagyon magányosnak éreztem magam. Nem is tudtam mit csinálni magammal, állandóan az erdőben voltam, még jó, hogy volt annyi eszem, hogy az árnyékokban maradtam, nem pedig félsárkányként mászkálok a túraösvénynél és minden ott mentnek köszönök egyet.
Nekem természetes volt, hogy kiakadtam, hiszen igazságtalanság történt. S mind tudjuk, hogy én gecire utálom azokat. Ha már magamért nem álltam ki, mert kis pöcs voltam, akkor már másokért csak megtehetem, basszus már. Tudom, hogy nem kéne forró fejjel ilyeneket mondom, mert később még talán megbánom, de az is csak kicsi százalék.
- Nem tudok - sóhajtottam fel. - Baszki, nem te vagy az, aki ezt az egész szart - ráztam meg a fejem, de azért örültem, hogy megint ölelt engem. - Ez semmiség, megtenném ezt érted, bármikor. Egy hatalmas férfit jobban meghallgatna, téged megint csak elküldene. Rendben, ha te meg tudsz ezzel békélni, nekem is oké - hagytam rá. - Szívesen, tényleg - picit eltoltam magamtól, hogy megtudjam csókolni a homlokát. - Mit csináljunk? |
Csak lassan bólintottam arra a kijelentésére, hogy maradhatunk így is ha szeretnék. Nagyon is szerettem volna, hiszen jó érzés volt a közelében lenni. Emyr az a személy, aki újra színt vitt az életembe. Az a vicces, hogy nélküle már nem is tudnám elképzelni az életemet. Ha most a történtek miatt elveszíteném, abba belahalnék.
- Köszönöm, hogy megérted.. - mondtam kedvesen, miközben egy mosollyal felpillantottam rá. Mondjuk az meglepett, hogy ő akart beszélni Leslie-vel. Bár félek ezzel csak rontanánk a helyzeten, hiszen a lány mégjobban félreértené a dolgokat. Emyr mellettem állt, ami nagyon jól esett, de egyben magunk ellen fordítottuk Lesliet. Amint feltűnt, hogy az italok még mindig az asztalon voltak elengedtem a férfit, de ekkor meg is csörrent a telefonom. Iszonyatosan meglepett a hívás, ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy Leslie mit mondhatott otthon at anyjának, amiért képes volt kirúgni. Nem tudom ezek után mi lesz, hiszen szerettem ott dolgozni. Nagyon megkedveltem őket, erre egy ilyen dolog miatt..úgy érzem igazságtalnok velem. Mert egyáltalán nem tehetek róla, hogy így alakult. Nem én erőszakoltam Emyrt magamra, úgy értem sosem kényszerítettem, hogy velem legyen.
Úgy tűnik Emyr mindent hallott a beszélgetésből és eléggé meglepett az is, hogy így kiakadt miatta. Idegesen felállt, én pedig csak nagy szemekkel néztem fel rá. Mégis miért lett ennyire ideges? Mi miatt akadt ki ennyire? Azonban azon a dolgon fennakadtam, hogy ő is megkedvelt engem. Továbbra is csak nagy szemekkel meredtem rá, végül pedig felálltam én is és átöleltem őt.
- Emyr..nyugodj meg kérlek..ezzel nem oldunk meg semmit. - mondtam halkan, de egy percre sem engedtem el. - Annyira..jól esik, hogy mellettem állsz..Tényleg sokat jelent ez nekem..de ezzel nem fogunk elérni semmit sem. Nekem kellene beszélnem Margarettel..elmondok majd mindent..és ha azok után is így gondolja majd, hogy jobb lesz nélkülem..hát rendben, nem fogok..könyörögni. - sóhajtottam, miközben kezemet Emyr arcára helyeztem és megsimítottam azt.
- De tényleg köszönöm.. - mosolyodtam el halványan, majd csak újra megöleltem úgy, hogy fejem a mellkasának nyomtam. |
|
- Ha azt akarod, szívesen teszem. Sőt, így is maradhatunk, ha akarod.
Igazán nem bántam, hogy mellettem van és így. Jól esett, hogy valakivel tudtam törődni, aki nem gyerek. Főleg, hogy ez a személy nagyon is megérdemli az egészet. Rendesen igényli, hogy törődjek vele és szeressem. Csak az az egyetlen probléma, hogy valaki szeretésével, problémáim vannak, egyáltalán nem Ebony hibája, hanem azoké, akik elbaszták az életemet, de ők azt szívesen is tették. Szóval csak ezen kéne javítanom és talán megadhatom azt, amit a lány akar. Nem azért, mert kényszerítene rá, hanem azért, mert szívesen tenném meg érte ezt az egészet.
- Hát, nem sértésből, Ebony, de te túl aranyos vagy és kedves, hogy észt verj a lány fejébe - sóhajtottam. - De legyen, megpróbálok nem beleavatkozni. Ígérni nem tudom, mert ha eldurran az agyam, semmi nem állít meg engem.
Hát igen. Nem vagyok egy forróvérű ember, inkább hidegvérű, sok minden eltűrök, de nekem is van egy határ, amit átlépsz, nem biztos, hogy száraz megússza vagy éppenséggel élve, ha olyan dühös vagyok. Hiszen a nevelő szüleimet is próbáltam egyszer felfalni, de visszaváltoztam emberré. Szóval igen, velem nem érdemes újat húzni. Bár nem szoktam fenyegetni az embereket azzal, hogy simán megölhetem őket.
- Ó, igen az életmentőm - mosolyodtam el és elvettem a bögrét az asztalról.
Ahogyan megcsörrent a telefon egy picit közelebb csúsztam, hogy halljam, mit is akar mondani a drágalátos Margaret a szolgájának. Mert száz százalékosan biztos voltam még mindig benne, hogy még mindig annak használja szegény Ebony-t. Aki persze, ezt az nem érdemli meg. De ez már rengetegszer elmondtam. Inkább hallgattam, hogy mit mond. Ledöbbenve a számhoz emeltem a kezem. Ezt felváltotta a dühössége és majdnem összetörtem a kávépoharat. Mielőtt megtettem volna, letettem, de a kanapéról is felálltam.
- Bazd meg, ezt nem hiszem el! Azért rúgott ki, mert éppenséggel jobban megkedveltél és én is téged?! Hát bazdmeg ezután azt is elképzelem, hogy a drága Margaret kitörli Leslie szaros seggét! Esküszöm, hogy én fogom felhívni és a gatyájába pisál! |
Jó valóban nem csak én tehetek at egészről, de részben igen. Bár nem úgy tűnik, mintha Emyr nem akarna látni. Ha nem kedvelne, ma sem jött volna el, igaz? Csak remélni tudtam még a történtek után is, hogy érez irántam valamit. Nekem tényleg sokat jelentett a férfi, nagyon sokat. Csak alig hallhatóan felsóhajtottam, de nem válaszoltam semmit. Nem tudtam mi is mondhatnék. Mostmár tényleg annyi kellene, hogy lenyugodjak. Csak továbbra is Emyrt ölelve pihentem, és végre sikerült lenyugodnom is.
- Igen, szeretném ha itt maradnál.. - pillantottam fel rá mosolyogva, miközben megsimítottam az arcát. Az viszont már nem nagyon tetszett, hogy beszélni akar Leslie-vel. - Szerintem ezt nekem kellene megbeszélnem vele.. - sóhajottam, végül csak hozzátettem. - Ha..nem sülne el jól..akkor..beszélhetsz vele te is..rendben? - kérdeztem és reméltem, hogy megérti a helyzetet. Tényleg én akartam megoldani, hiszen én okoztam.
- Ó, igaz is a kávéd. Idd meg mielőtt kihűlne teljesen. - engedtem el és távolodtam el tőle kicsit. Ekkor azonban megcsörrent a telefonom. Homlokomat ráncolva nztem rá a kijelzőre, ahol Margaret neve szerepelt. Nem tagadom kissé megijedtem, hiszen fogalmam sem volt róla mit is akarhat. Csak lassan a készülékért nyúltam és felvettem. - Tessék? - szóltam bele, mire a nő azonnal beszélni is kezdett. - Ebony..Leslie mindent elmondott. Arra kérlek..hogy többé ne gyere. Ki vagy rúgva..- mondta, majd csak szó nélkül kinyomta a telefont. Én ettől teljesen ledermedtem. Csak ültem némán és bámultam magam elé, végül pedig leengedtem a kezem magam mellé, amiben a telefon volt. Ezt nem akarom elhinni..mégis mit mondott neki Leslie, amiért elbocsájtott? Mert nem hiszem, hogy Emyrt említette meg. Hiszen az anyja is tudhatja, hogy egy tanárral nem lehet viszonya..de akkor mégis mi?! |
|
Szimplán azért tettem, mert nem akartam, hogy Ebony összetört legyen. Olyan rossz őt úgy látni. Én megpróbálhatom őt megvigasztalni, de ilyenkor általában, azt mondják, hogy az egészről ők tehetnek. Pedig abszolút nem. A diákok képesek a semmiért is teljesen kiakadni. Igen, sokszor megtapasztaltam már. Azért is képesek kiakadni, mert a nagy szerelmük nem kommentált a profilképük alá, nem hazudok, mert az egyik lányka csinálta a másik osztályban. Az én órámon panaszolta el a barátnőinek a szörnyű hírt, amikor meg rászóltam, hogy bassza meg óra van, ő kezdtem el nekem duzzogni. Nem kevés házit adtam az osztályának akkor, és mondtam, hogy köszönjék neki.
- Tény, jobban örültem volna, ha nem öntöd rám a kávét vagy simán otthagyhattál volna az utcán, de akkor is. Nem minden a te hibád. Ha mindenért magadat hibáztatod, mindenki ki fog használni. Mert akkor azt fogják hinni, hogy mindent megtehetnek veled - tudom, hogy ezt nem kellene, de na. - Vannak, bizony. És kétszer erősebbek, mint egy felnőtté, de nem kell a szívedre venni, Ebony.
Hát nem ezzel fogom most lenyugtatni, de valahol csak elkezdhetem, hogy egy picit beszélek hozzá. Talán nem így, de valahol el kell kezdenem, ugyebár. Felsóhajtottam, amikor kimondta, hogy szeretet. Ó, drága Ebony, csak nehogy csalódnod kelljen. Ki tudja, hogy sikerül ez az egész...
- Ha muszáj - mosolyodtam el, majd megsimogattam a hátát. - Maradjak itt? És ne aggódj, majd beszélek Leslievel. |
Nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt, viszont egyben azt is gondolom, hogy nem tehetek erről. Nem tudok parancsolni az érzelmeimnek, de szerintem senki sem. Egyszerűen így sikerült..beleszerettem Emyrbe. Még csak nem is kerestem fel őt, hiszen azt sem tudtam..mikor Leslie mesélt róla, hogy egy tanárról van szó. Akármennyire is próbáltam visszafogni magam az elején, nem bírtam ki, hogy ne segítsek egy olyan személynek akinek szüksége van rá. Így következett a többi, mégpedig, hogy sikerült belezúgnom.
Akármit is szerettem volna mondnai, Leslie nem adott rá esélyt. Bár mégis mit mondhatnék? Hogy sajnálom, hogy beleszerette abba a férfiba, akibe te is? Ez hülyeség..hiszen semmi sem volt köztük. De mégis bűntudatom van miatta. Az viszont meglepett és egyben jól is esett, hogy Emyr mellém állt. Csak nagy könnyes szemekkel néztem rá, majd miután Leslie kirohant csak leültem vissza a kanapéra. Emyr követett és ő is helyet foglalt mellettem, végül pedig megfogta a kezem. Nagyon jól esett közelsége, ahogyan az is, hogy próbált megvígasztalni. Még viccelődött is, amin csak halványan elmosolyodtam.
- Valóban nem tudhattam..de..tudta jól, hogy te vagy az akit szeret..mégis..közeledtem feléd. - csóváltam meg a fejem egy sóhaj közepette. - Tudom, hogy egy kislány..de neki is vannak érzései. - tettem még hozzá, miközben fepillantottam Emyrre. Végüé csak újabb sóhaj hagyta el a számat, de nem bírtam ki, hogy ne bújjak hozzá. Így hát csak közelebb csúsztam hozzá, átöleltem a derekát fejemet pedig a mellkásra döntöttem. - Köszönöm..hogy mellettem vagy.. - súgtam és így, hogy a közelemben volt, kezdtem kicsit megnyugodni.
- Látod..ebbe az énedbe szerettem bele..annyira figyelmes vagy.. - súgtam, de egy percre sem távolodtam el tőled..csak továbbra is a mellkasán pihentettem fejem. |
|
Csak döbbenten figyeltem az eseményeket.Mi a szar van? Csak azért akadna ki Leslie, mert éppenséggel engem választott ki bálom férjének? Ismerem ezt a lány és amit csinál, az nem szerelem.Lehetne mondani, hogy én, mit beszélek Lehetne mondani, hogy én alig voltam párkapcsolat, de szerelmes az már voltam. Amúgy is, a diákom, 17 éves. Nem éppen ilyen pasikba kéne "beleszeretnie". Amúgy se vagyok olyan megnyílós fajta, Ebonynak is kell még rengeteget dolgoznia, hogy engem teljes valóban lásson, hát igen, azért én se vagyok semmi. De nem mondtam semmit, hogy hahó, rájöttem, hogy kiválasztottál trófea férjednek. A mondandójára csak megforgattam a szemem. Ugyan már, ne mondjon ilyen hülyeséget. Jó, hogy nem azt mondja, hogy megöli magát, ha nem szeretem viszont.
- Leslie Blackmore! Gondolkozz már józan ésszel! Csak azt látod, amit előadok az órán. Nem ismersz engem - ráztam meg a fejem
Jó szerrel majdnem beolvastam egy tinédzsernek, de tudtam, hogy nem kéne, mert attól csak még jobban kiakadna.
- Héj, héj! Szerinted az ember tudja irányítani az érzéseit? Én se akartam, hogy örökbe fogadjak huszonnégy lázadó két lábon járó hormon túltengést! De ez van. És az istenit is fogadd el, hogy nem lehet mindenki a tiéd! Nem egyszer vigasztaltunk az órán, mert az úgy mondott álompasid nem szeret.
Egy kicsit nagyon paprikás voltam, hogy így beszélt. Kivételesen nem hozzám, hanem Ebony-t. És nem akartam megint szomorúnak látni, olyan rossz, azt akarom, hogy boldog legyen.
- Már rájöttem - sóhajtottam, de Leslie már ki is rohant. Istenem, hogy én miért foglalkozok tinédzserekkel azt nem tudom, migrént okoznak.
Nem mertem Ebony arcára nézni, mert gondoltam, hogy elsírta magát. Szegény... nem érdemli meg ezt. Sietősen leültem hozzá és megfogtam a kezét.
- Ugyan már, tinédzser, sok minden miatt felkapják a vizet. Nekem két tucatnyival kell megküzdenem mindennap - mosolyodtam el halványan. - Nem igaz, nem tudhattad, hogy egyszer megkedvelsz egy ilyen ember... Ebony... nem... a ... te... hibád! |
Jól estek Emyr szavai, ahogyan arról beszélt, hogy szerinte senkinek sem tudnék ártani. Csak mosolyogtam, mert nem tudtam mit is mondhatnék. Jó érzés ilyet hallani attól a férfitól akit szeretsz. Mert igen, szerelmes voltam Emyrbe, akármennyire is nehéz elhinni. Nekem elég volt ez a pár találkozás is.
- Én itt vagyok neked..melletted leszek..mindig. - súgtam, miközben lassan ráemeltem tekintetem. Legyen szó bármiről is, én itt leszek vele, mellette. Csak ezt Emyr nem akarja megérteni. Valahogy nem hisz abban, hogy vannak még olyan emberek is, akikben bízhat. Fogalmam sincs hogyan is bizonyítsam ezt be neki..de valamit tenni fogok mindenképpen.
- Pedig néha nem árt a pihenés. - csóváltam meg a fejem lassan, közben pedig a fejét simogattam. Hihetetlen milyen nyugodtság járta a testem és a lelkem. Megnyugtató érzés volt magam mellett tudni. Meg bírnám ezt szokni, az egyszer biztos. Azt, hogy Emyr itt van mellettem..mindig. Kellemes volt ez a pillanat, örültem, hogy nem ellenkezik és tényleg pihenni fog kicsit. Csak azután ért véget ez a csodálatos pillanat, mikor Leslie berontott. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy miért is van itt. Nem szokása csak szó nélkül megjelenni. Persze nem zavar, bármikor szívesen látom..de ez most nem a megfelelő pillanat volt. Tudtam jól, hogy azzal, hogy Emyr itt van..ráadásul az ölemben fekszik, félre fog mindent érteni és meg fog utálni.
- Mégis mit sajnálsz? Hogy elvetted azt az embert, aki a mindent jelentette számomra? - kérdezte, de én csak pislogtam értetlenül, ugyanis fogalmam sem volt róla mit is kellene mondom. Igazság szerint nem is kellene magyarázkodnom. Az csakis ránk tartozik Emyrrel, hogy mi van köztünk. Hiszen Leslie és Emyr között nincs és nem is lehet semmi. De akkor miért érzem magam rosszul? Úgy érzem elárultam őt. - Hogy lehetsz ennyire szemét, Ebony? Azt hittem..benned bízhatok..erre pont te árultál el? - tette fel újabb kérdését, amjd csak Emyrre emelte tekintetét. Szemei csillogtak a könnyektől, ettől pedig majd megszakadt a szívem. - Még kérdezi? - nevetett fel, majd csak folytatta. - ..majd ő elmond mindent.. - bökött felém, de ezután már szó nélkül ki is rohant a lakásból. A könnyeim ekkor már nekem is folytak..iszonyat bűntudatom volt. Pedig nem tettem semmi rosszat sem.
- Emyr..pont..pont most okoztam fájdalmat valakinek.. - csóváltam meg a fejem, majd csak zokogva visszaültem az előző helyemre. - Elárultam őt..pedig bízott bennem.. - tettem még hozzá halkan, de végig a földet bámultam. |
|
Igen jól esett, Ebony törődése. Nem igen kaptam az életben, de soha nem is vágytam arra, hogy adjanak, mert én azt gondoltam, hogy csak baj sülne ki abból, meg úgy is, nem szoktam megbízni senkiben, de itt van az a lány, akinek valahogy sikerül kiolvasztani vagy épp megkeresni a szívem. Igen, kedves vagyok és csak pár ember mondhatja el magáról, hogy tényleg kedvel, bírom. Jó, olyan 25 ember és az a huszonnégy az osztályom. Az az egy meg Ebony. És tényleg így volt csak az egész. Vicces dolog, ha valakit megszeretek, azt nagyon. De nem leszek egy önző ember, az nem én lennék.
- Ó, Ebony, te a légynek se tudsz ártani - mosolyodtam el és megsimogattam az arcát. - Még akaratlanul se.
Nem tudom elképzelni, hogy ő tudna valaha is bárkinek ártani, de tényleg. Olyan ártatlannak és törékenynek látszik. Nem mondom, hogy nem képes a saját lábára állni, de tudom, hogy ő szimplán belerokkanna abba, ha mást fizikailag bántana. S én azt sehogy se tudnám elfogadni már múltkor is fájt, amikor miattam sírt. Nem akarom megint úgy látni, én ezt tudom. Ha más bántaná, tudom, hogy én vadásznám le azt a mocskot. A dolgozat írásos válaszára én csak elmosolyodtam, megint. Örültem, ha valaki értékeli a munkám.
- Tudom, hogy fontos, de nincs senkim vagy olyan elfoglaltságom, amivel ezt kitölthetném. - jó, most egy picit hazudtam, de nagyjából így van. - Hm, nem is tudom, elegem volt a múltkorinál is. A pihenés nem az én asztalom.
A törődéssé még mindig nagyon, de nagyon jól esett nekem. Egy kis bűntudatom is van, hogy csak ő ad, de nem akar semmit tőlem. Vagy csak nem mondja ki. A kis nyugodt perceimet, egy másik ismerős hang szakította meg. Még szombaton se lehetek távol tőlünk. Nem mintha bánnám, engem akkor is megzavarhatnának, ha van valaki alattam. Mondjuk lófing gőzöm sem volt, hogy miről beszél. Lassan felültem és nagy szemekkel figyeltem az eseményeket. Azért nem tűröm, hogy így legyek és mit tett egyáltalán, amit gondolom nem is követett el. Lassan odasétáltam hozzájuk, majd leguggoltam.
- Leslie, mi a baj? Mit ártott, Ebony? |
Kezdett olyan érzésem lenni, hogy Emyr szeret velem lenni. Vagyis nem tudom, hogy ez most pontosan igaz e, de nagyon remélem, hogy igen. Ugyanis én is szeretek vele lenni, nagyon is. Úgy érzem mellette önmagam lehetek, ezért is szeretek vele lenni. Most is szörnyen boldog voltam, amiért eljött. pedig tényleg azt hittem nem fog. - Igen, tudsz.. - bólintottam mosolyogva, miközben rápillantottam. Ezt pedig tényleg így is gondoltam. Valóban volt, hogy bunkóbban szólt hozzám, de ezért nem hibáztatom őt. Hiszen nem volt valami jó gyerekkora, sosem volt mellette senki, akiben megbízhatott.
- Én sem tudnék senkinek sem ártana..vagyis önszántamból biztosan nem. Ezért is remélem, hogy nem okoztam senkinek sem még fájdalmat. - mondtam halkan, de mosolyogva. Szerencsére ezt a nem túl vidám témát, sikerült elterelnem Leslie-vel, majd mikor Emyr rákérdezett arra, hogy vajon arról mesélt e, hogy megszokta őket íratni, csak felnevettem.
- Igen, hallottam róla..de Leslie-nek nincs ezzel problémája..szereti az óraidat. - mondtam továbbra is egy mosollyal az arcomon. Ekkor tört rám újra a bűntudat. Mégis mit csinálok? Leslie a barátom..aki szereti ezt a férfit, én mégis..vele vagyok. Ennyit arról, hogy nem okozok másoknak fájdalmat. Ha ezt látná a lány..sosem bocsájtaná meg nekem.
- Pedig fontos a magánélet is.. - sóhajtottam, majd csak belekortyoltam a még mindig forró és kellemes italomba. Nem szerettem Emyr így látni..most is tisztán tükröződött róla, hogy fáradt. Egyáltalán nem figyel az egészségére és ez zavart engem. Ez miatt is kértem arra, hogy pihenjen akkor itt, nálam. Engem nem zavart ha nem beszélgetünk. Nekem az is tökéletesen megfelel ha csak mellettem van. Jó érzéssel tölt el.
- Nem számít..néha gondolj magadra is.. - mosolyogtam, közben folytattam a simogatást. - Csak pihenj..ne aggódj most semmi máson. - súgtam, közben lehajolva nyomtam egy csókot a homlokára. Pont ebben a percben vágódott ki az ajtó, mire csak nagy szemekkel abba az irányba pillantottam. Leslie volt..aki ledermedve állt és nézett ránk. Szemeim elkerekedtek és nem tudtam mit is mondhatnék. - Leslie.. - kezdtem volna bele, de ő közbeszólt. - Fogd be a pofád Ebony..mégis..hogy tehetted ezt? Tudod jól mit érzek..akkor mégis miért? Miért? - kérdezte zokogva, mire csak felálltam és odasiettem hozzá. Mégis mit mondhatnék? Hogy sajnálom de elszerettem tőled azt a férfit, akiért oda vagy? Ami igazából nincs így, hiszen Emyr nem így érez...
- Leslie..én sajnálom.. - nyögtem ki, majd csak zavaromban a földre pillantottam. Gondolom Emyr nem ért semmit, bár ez érthető. Hiszen nem tudja, hogyan is érez iránta a diákja. |
|
Nem tudom mikor kezdtem el magamat ilyen jól érezni Ebony mellett, de valahogy így lett. És őszintén én is örültem ha láthattam őt, de én nyuszi voltam kimondani ezt. Mindig is szar voltam az érzelmeim kimutatásában, ez szokott lenne, általában. A rosszabbik esett pedig az, ha annyira bepánikolok, hogy ellököm a másik személyt magamtól. Nem tudok ez ellen nagyon tenni, csak lassan közölni magammal, hogy van olyan személy, aki nem akar nekem ártani, sehogy se. Lehet gyerekes, sőt biztosan, de ilyen vagyok. Nem vagyok én se tökéletes, pedig sokszor, kiskoromban azt kívántam. Hogy valamilyen szuperhős legyek, aki megmenti más árvákat. Szép elképzelés volt.
- Ó, szóval az is tudok lenni? - mosolyodtam el és kicsit nevettem, mikor megkaptam a puszit az arcomra. - Természetes, hogy az vagyok.Már, ha nem baj, hogy ezt mondom, de tudom, milyen, ha rosszul bánnak az emberek veled. Én nem akarnám azt csinálni másokkal, inkább végeznék a saját életemmel - sóhajtottam, majd megráztam a fejem. - De nem kéne erről beszélnem. Ó, igen? - húztam össze a szemöldököm. - Remélem azt is mondta, hogy sokszor büntetésből iratok velük - nevettem fel újra.
Na igen, ha nem csinálnak meg, amit kértem, általában jött ez, akármennyit könyörögtek nekem. Persze, ha karó lett, mindig javíthattak nálam.
- Végül is, nincs magán életem, nekem csak a munkám van - vontam meg a vállam, mintha ez nekem olyan természetes enne. Pedig nem kéne annak lennie. Arc simítására csak lehunytam a szemem. A mondatára, csak magamban mosolyodtam el. Én pihenek, csak szerintem nem akarja tudni hogyan is. Amikor kivette a kezemből a kávét, csak nagy szemekkel néztem a csészére. A kávémat akarooom. Pár pillanat alatt a fejem az ölében volt. Meglepődtem, ugyan, de nem szóltam semmit. Még. Jól esett a simogatása még mindig. Régen kaptam ennyit, picit kihasználhatom, nem? - Csak nem azért jöttem ide, hogy megint engem ápolgass... |
Emyr nagyon szeretheti az osztályát, hiszen sokat beszél róluk. Most már megértem Lesliet is miért van oda ennyire érte. Bár részéről nem a leghelyesebb, hiszen a tanára. Nem lehet köztük semmi sem. Viszont mostanában én is egyre többet gondolok rá, ettől pedig bűntudatom van. Hiszen Leslie annyit beszél nekem róla, oda van érte..én pedig beleszeretek pontosan abba a személybe. Alig hallhatóan felsóhajtottam, de továbbra is fejem a vállán pihent.
- Ez nem igaz..vagyis..részben de.. - mondtam, végül csak elmosolyodtam és ráemeltem tekintetem. - ..tudsz te kedves is lenni.. - nyomtam egy puszit az arcára, majd csak odahajoltam az asztalon levő bögréért, amibe a tea volt. Kicsit megfújogattam, majd lassan belekortyoltam. - Igazából..nagyon jó ember vagy Emyr..önzetlen és figyelmes is..Leslie rengeteget beszél rólad.. - mondtam továbbra is mosolyogva, persze ennél többet nem akartam elárulni. Ezzel mondjuk nem sok mindent árultam el, vagyis remélhetőleg nem. Hiszen egy diák beszélhet a tanáráról, nem?
- Nem kellene túlhajszolnod magad.. - húzam félre a számat, majd csak sóhajtottam egyet. Kezem lassan a homlokához emeltem, majd lecsúsztatva azt megsimítottam az arcát. - Néha pihenhetnél egy kicsit.. - mondtam, majd csak újra a teámba kortyoltam. Ezt követően a bögrét visszatettem az asztalra, majd arrébb ülve a kanapén Emyrre pillantottam.
- Pihenj most.. - mosolyodtam el, és kivéve kezéből a csészét, az enyém mellé helyeztem, majd csak megfogva kezét lehúztam, a feje pedig így az ölembe került. - ..csak pihenj. - simítottam meg az arcát, majd a fejét és azt abba sem hagytam. |
|
Hihetetlenül aranyos volt így látni Ebonyt. Olyan volt, mint egy aranyos kis lány, aki nagyon régen látta a szerettét. Mondjuk az én magasságommal annak is látszik, de na örültem, hogy azért valakinek hiányzok. Nem vagyok egy szeretetéhes ember, vagyis sárkány, de na, szerintem mindenki akar magának egy kis törődőst és ezzel nincs semmi gond. Hiszen érző lényekből vagyunk.
- Most itt vagyok. Hétvégén elérhető vagyok általában, kivéve , ha az osztállyal megyek kirándulni, de az nem most lesz - sóhajtottam fel.
Na igen az egy kész katasztrófa volt, főleg, hogy én engedtem meg, hogy megcsinálják, csak nem tudtam, hogy kész káosz lesz az egészből.
- Köszönöm szépen - mivel már beléptem a lakásba, csak beljebb mentem, hogy ha esetleg le akarok ülni, ne kelljen mászkálnom még. - Rendben, hát itt lennék. De még mindig nem értem miért kedvelték meg, hiszen csak kiabáltam veled.
Igen még mindig ezen gondoskodtam. Lassan odalépkedtem hozzá, majd leültem mellé a kanapéra. Óvatosan elvettem a csészét, majd csak fogtam azt, mivel gondoltam, hogy még forró. És nem vagyok egy tűzokádó, hogy kibírjam azt. Közben azért gondolkoztam miről is beszélhetnénk. Egy picit meglepődtem, amikor Ebony a vállamra hajtotta a fejét, de nem toltam el magamtól.
- Nincs mit, komolyan. Amúgy is jól esik a kis pihenés, két napja fáj a fejem a munkától. |
Tényleg szükségem volt már valaki társaságára, pontosabban Emyrére, hiszen a napokban nem voltam egyedül. De mégis..rá volt szükségem, ami annyira furcsa érzés. Évek óta nem éreztem így. Amint a nyakába ugrottam és megöleltem, egy darabig nem is engedtem el. Csak azután tettem, miután a férfi is megszólalt.
- Igen..hihetetlenül. - súgtam, majd miután elengedtem csak mosolyogva rápillantottam. A szemeit fürkésztem, azokat a csodálatos szemeket. Mondjuk abban igaza volt, hogy nem sok mindenről tudunk beszélgetni, hiszen nincs közös témánk. Viszont nekem az se lenne gond, ha csak simán egymás mellett ülnénk és meg sem szólalnánk. Csak legyen itt mellettem, semmi más nem kell.
- Rendben, hozom.. - mondtam és már indultam is meg a konyhába, hogy elkészítsem a forró italt. Mivel én ma már ittam, maradok most a tea mellett. Levettem két bögrét, egyikbe teafiltert tettem, másikba pedig kávét, majd miután meglett tálcára raka bevittem a nappaliba. Nem tettem semmit sem a kávéjába, ugyanis nem tudom hogyan is ihatja.
- Igazából..csak azért hívtalak át..mert veled szeretnék lenni. - ültem le a kanapéra, amit meg is paskoltam magam mellett, hogy üljön le. Ha megtette, csak úgy helyezkedtem, hogy rá tudjak nézni. Igazából tényleg nem tudtam miről is beszélhetnénk. Lesliet is felhozhatnám, de róla sem tudok nagyon semmit sem mondani. Gondolom Emyr nem tud arról, hogy a kislány teljesen bele van esve. Alig hallhatón felsóhajtottam, majd csak közelebb ültem hozzá, fejemet pedig a vállára döntöttem.
- Köszönöm, hogy eljöttél.. - mondtam halkan. |
|
Meglepett, az ölelésével hiszen engem nem mindennap ölelget, igazából rajta kívül csak tíz évvel ölelt meg valaki, jó ez most egy rohadt nagy hazugság volt, de nagyjából csak a diákjaim olyan merészek, hogy nyúljanak hozzám. Mert én valamiért nagyon ijesztő vagyok. Jó, mondjuk néha a modorom nem semmi, de ha picit tisztelnek engem, akkor kibírható vagyok, néha meg kedves is. Viszont igen, ha véletlenül átölelnek a gyerekek, megijedve hátrálnak, mert azt hiszik, hogy ott helyben meg fogom őket ölni, pedig én csak nevetek rajtuk, meg mosolygok, hogy milyen arcot vágnak. Most is mosolyogtam, csak nem azért, mert Ebony pofákat vágott volna, csak meglepődtem, hogy így hiányoztam neki.
- Ennyire? - mosolyodtam el. - Semmi baj, Ebony, igazán. De igazán nem tudom, hogy miről is tudnánk beszélni. Nincs közös témánk. Csak Leslie - húztam el a szám. - Kávét szívesen innék.
Hát igen, a kávé. Tudják, a gyerekeim, hogy, ha valami bajom van, akkor nem kávéztam még az nap. Általában el is akarnak küldeni érte, hogy csináljak, főleg, amikor dupla óránk van együtt. Nem is tudom miért, ugye. De ezen még soha nem sértődtem meg, inkább örülök, hogy tudják mi az én függőségem. Ebony persze beengedett, de nem ültem le, csak körül néztem. |
[34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
