|
Témaindító hozzászólás
|
2016.08.15. 12:16 - |
 |
[20-1]
Sóhajtottam egyet, amikor kijelentette, hogy nem a szavak embere. Oké, akkor megelégedem ezzel. Úgyis eléggé egyértelmű, hogy csak rám nedvel. Másnak úgyse hagyná, hogy megbassza. Oda meg vissza van értem, höhö... Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült még neki teljesen ellent mondania büszkeségének.
Szerencsére Dylan is eldőlt, és szavait hallva bólintottam aprót. Legalább nem kell majd attól tartanom, hogy apámmal találkozik és szétszedik egymást. Valóban nem hiányzik ez nekem... Meg valószínűleg neki sem. Most megtapasztalhatta, hogy milyen és szerintem nem épp ilyen após a vágya. Mondjuk mégis kinek lenne az?
Ákaroltam derekánál ezek után, és lágyan cirógatni kezdtem oldalát. Így pont tökéletesen hozzáfértem. Ám amikor arcomat kezdte fürkészni tekintetével csak felszaladt a szemöldököm.
- Őőő, látsz valami érdekeset? - kérdeztem kacéran tőle.
Remélem nem várja el, hogy toljak valami nyálas szöveget... Még ha szerelmes lennék belé, akkorsem menne. Én nem ilyen vagyok! Slusz, passz! Sosem leszek mocskos buzi, aki picsog meg ömleng. Blöe...
- Lassan szerintem aludjunk - szólaltam meg kisebb csend után egy ásítás keretein belül.
Már én is ki voltam agyilag... Főleg a napom vége betett. Itt gondolok arra, hogy faterom majdnem megölte a kutyulit.
- Jó éjt! - mormoltam halkan, és lehunytam szemeim.
Jó ideig még simogattam, majd bealudtam. Remélhetőleg a kutyuska is így tett, és álomra hajtotta a fejét. Következő alkalommal garantálom, hogy nyalások közepette fog felébredni a drága orgazmussal körítve, höhö...!
[JOSH & DYLAN OFF] |
Persze megértettem, hogy normális választ vár, de nem voltam képes arra, hogy keres perec kimondjam azt, hogy mit is érzek. Azért, mert nem tudtam! Nem tudtam, hogy most mi is történik körülöttem. Csak egy hülye kalandnak indult, de nem is értem… Miért kell bármint is éreznem? Miért nem lehet csak szex és kész? Mármint valószínűleg, hogy ettől függetlenül csak ez lesz, de… Mindegy!
- Nem volt elég a pár perccel ezelőtti nyomatékom? Nem vagyok a szavak embere… - forgattam meg szememet kissé morcosan. Természetes, hogy nem tudom magamat kifejezni, mert még soha nem kellett kimutatnom az érzéseimet. Eddig olyan voltam, mint egy… Talán egy robot? Nem tudom, most már talán vannak érzéseim.
Csak pislogtam, mikor felfeküdt mellém az ágyra és kényelembe helyezte magát és a plafont bámulta. Vártam, hogy mit fog mondani, de nem erre számítottam. Marasztalt. Nem akarja, hogy elmenjek? Amint felém fordult és megérintette, majd megsimította karomat, elmosolyodtam ezen a gesztuson. Nem szoktam hozzá tőle még ezekhez, nem szokott ilyen lenni. Talán neki is betett ez az egész, hogy az apja majdnem megölt. Csak pár pillanaton múlott… Kirázott a hideg erre a gondolatra kissé, hogy tényleg majdnem meghaltam.
- Kösz… - sóhajtottam fel, mert kajak nem tudtam, hogy mit kezdjek a helyzettel. Furcsa és szokatlan volt, hogy nem csinálunk semmit se és minden olyan… nyugis? – Reggel, mire felébredsz, már nem leszek itt… - húztam el a számat kissé, mert azért jó lett volna vele ébredni, de tudtam, hogy jobb lesz így minden.
- Apád meg… ha szerencsém van, akkor nem küld rám egy nyomorultat se a lakásomhoz, hogy megöljön… - dőltem el én is az ágyon, majd felé fordultam és pár pillanatig az arcát fürkésztem, mint ha kerestem volna a kérdéseimre a válaszokat benne, de persze nem találtam, mert olyan kifürkészhetetlen volt még mindig. |
Eskü kíváncsian vártam, hogy mit fog benyögni kérdésemre. Mondjuk arra számítottam, hogy végre bevallja mi van, de csak nem. Először jött a Dylan-féle fenyegetőzés, amire felsóhajtottam. Ezt még sejtettem, hogy be fog következni. Mindig van, és ezután jött volna a vallomás, ám..
Eléggé semilyenesre sikeredett válasza. Ezt vehetem vallomásnak vagy sem? Fogalmam sincs. Fel is prüszköltem a végére, és egy ideig csak szótlanul vártam, hogy mondjon még valamit ezzel kapcsolatban, de ez nem történt meg.
- Most akkor ezt minek is vegyem? - húztam fel a szemöldökömet, és vártam a nyomatékot a részéről...
Habár lehet inkább fejen vág, esetleg kiüt egy laza mozdulattal. Na jó, az utóbbi kétséges, hiszen tudom, hogy offon van apám miatt. Milyen kár, hogy nem miattam... Mondjuk én részemről más miatt lenne leszívva, kac-kac.
Megcsóváltam a fejemet válaszul, amikor mondta, hogy rajtam áll az egész maradásával kapcs. Nem is kellett több, hogy felfeküdjek mellé az ágyba. Fejem alá helyeztem kezemet, és úgy néztem elgondolkozva a plafont. Idővel lábaimat is keresztbe tettem az ágyon.
- Nem akarom, hogy elmenj - mondtam ki magamhoz képest csendesen.
Hátnah, nekem is nehéz azért elnyomnom a büszkeségem. Eddig nőket nem nagyon marasztaltam szerény hajlékomban. Mindig elzavartam őket, vagy elküldtem... Vagy valami ilyesmi. Egy a lényeg, hogy nem maradtak, és kész!
- Ma estére nyugodtan maradhatsz - fordítottam fejem felé, és lágyan végigsimítottam karján. - Reggel viszont nem tudom. Lehet apám megint színre fog lépni a holnapi napfolyamán - sóhajtottam morcossan. - Te érdekedben mondom! - zártam le ennyivel. |
A zsigereimben éreztem azt, hogy meg fog szólalni és így is lett. Felültem és törökülésben ültem az ágyon, miközben át néztem. Kérdésén elgondolkodtam. Ha akartam se tudtam volna rá válaszolni, de előtte még jól képen töröltem volna ezt a faszt, hogy ne vigyorogjon így.
- Ne vigyorogj, mert elkenem a szádat még sérülten is – mordultam rá idegesen, de ez nem pont azért volt, mert megkérdezte. A kérdés volt maga frusztráló számomra. Nem tudom, hogy mit mondjak.
Lehajtottam a fejemet, hajam előre borult és az ágytakarót piszkálgattam, miközben gondolkodtam.
- Én… - kezdtem volna el, de rájöttem, hogy feleslegesen nem kellene megnyílnom előtte. Ki fog nevetni, porig rombolja az amúgy is ramaty önbizalmamat. A látszatot pedig már alig bírom fent tartani előtte. Kezdem elveszíteni azt a Dylant, aki vagyok és újra a régi leszek. A semmire se jó, gyenge és kétségbeesett farkas.
- Még soha nem voltam szerelmes, szóval a fene se tudja, hogy most mi is ez… - rántottam meg a vállamat. – De sokkal jobban kötődöm hozzád, mint azt szerettem volna… - vallottam be felsóhajtva. Nem szívesen mondtam ki, de már rég letettem a fene nagy büszkeségemről. Ha akar, akkor kinevet, ha nem, akkor meg nem.
- Nekem már több vagy, mint egy két lábon járó farok – túrtam bele hajamba kelletlenül. A saját stílusomban mondtam ki, hogy érzek-e egyáltalán bármit is iránta. Évekkel ezelőtt porig rombolták az életemet, nem hittem, hogy túl fogom élni, de most itt vagyok. Évekig érzelmek nélkül éltem, gyűlöltem mindenkit és egy férfi se érhetett hozzám. Azonban ez hónapokkal ezelőtt megváltozott. Jött ez a hülye vámpír, egyből levett a lábamról és azóta is a rabja vagyok önhibámon kívül. Kezdek érezni és ez nem jó…
- Ha nem küldesz el, akkor maradnék… - pillantottam fel rá és vártam. Ha ő úgy dönt, hogy elküld, akkor többet nem jövök. Beismertem, hogy fontos számomra. Amúgy máskülönben nem is jöttem volna el idáig és tettem volna ki magamat ennek. |
Már megint az, hogy kikezdte meg ki a nagypofájú. Ajh, apámnak tűrni kell, ez van! Máskor, ha ilyen nagy szájat fog nyitni tuti, hogy kinyírja. Ismerem azért már ennyire fatert, hogy tudjam mi lesz a következő lépése. Habár az sincs kizárva, hogy jól megkínozná, majd úgy ölné meg. Betegfasz, mitagadás!
- Okos enged szamár szenved! - nyögtem ki egy klisés szólást, ami jelenleg igaz volt csak morbid verzióban. - Jobb lesz megtanulnod apámnál, hogy csendben maradsz! - vontam vállat.
Ugyanúgy állítottam saját igazam, és hiába fog durcizni, amiért apám mellé állok... Vagyis nem mellé, hanem Dylant védem egyszerűen. Jó lenne, ha felfogná, hogy nem szeretném a megmurdelását... Jelenleg pedig nem sok kellett hozzá!
- Az lesz a legjobb - tudtam le ennyivel, amikor kijelentette, hogy nem jön.
Valahogy ezek után nem csodálnám, ha Dylan tartana apámtól, illetve gyűlölné is. Elég rendesen megalázta őt... Vagy nem tudom. Fura volt számomra az egész szitu, és borzalmas volt ezt is végignézni!
- Helyes - bólintottam, amint kinyögte, hogy meghúzza magát. - Akkor most mégsem akarsz elmenni? - tettem fel kerekperec kérdésemet.
Lepetten pislogtam párat, amikor nehézkesen felült, és megcsókolt lágyan. Nos, azt hiszem felfogtam a nyomatékot! Ahogy elszakadt tőlem egyből nem bírtam ezt szónélkül megállni!
- Szerelmes vagy belém? - vigyorogtam elégedetten. - Na szép! Habár tudom, hogy nem nehéz belém zúgni! - sóhajtottam fel színpadiasan. |
Hallva, hogy ébren van felsóhajtottam kissé. Nem akartam elmenni, mégis csak miatta jöttem és végül is semmit se tettem annak érdekében, hogy jóvá tegyem azt, amit a múltkor elkövettem. Tény és való, hogy a büszkeségem volt akkor a legfontosabb, mikor elküldtem őt. Mert azt tettem! Hiába volt az ott, hogy nem bánnám, ha maradna, de amit azután mondtam… csoda, hogy most szóba áll velem most is.
- Én ne legyek nagypofájú? – szaladt fel a szemöldököm. – Nem is tudom, hogy ki volt az, aki felhúzott. Én csak megvédtem magamat… - horkantottam kelletlenül, mert semmire se mentem vele. Végül azért ismét összekulcsoltam kezünket, már nem akartam elmenni. Az más kérdés, hogy nem is tudtam volna elhúzni a csíkot.
- Ő is ugyan úgy kihúzta nálam a gyufát, pedig én kussban voltam – sóhajtottam fel. – Tudod jól, hogy milyen vagyok… A faterod kóstolt belém úgy, hogy neki kéne vissza vennie az arcából… De oké, ha itt van nem jövök – feküdtem oldalamra és úgy néztem Joshra. Hallva a kérdéseit lesütöttem a szememet. Igennel akartam válaszolni, de nem akartam megint elkövetni ugyan azt a hibát.
- Nem! Elég volt a múltkor a büszkeségemre hallgatni és hagyni, hogy elmenj… - pillantottam el róla, majd a bekötött kezemet figyeltem. Haragot éreztem az apja iránt, de rá nem tudtam dühös lenni. Valamiért nem. Különleges dolgot éreztem iránta, de nem tudnám megmondani, hogy mi is ez.
- Szóóóóval… - túrtam bele hajamba, majd – Ha legközelebb találkozom vele, meghúzom magamat. Nem szívesen teszem, mert gyávaság, de azért életben akarok maradni még sokáig – mosolyodtam el halványan, majd gondolva egyet közel hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam Josh ajkait egyfajta nyomatékot adva szavaimnak, hogy lehet, elképzelhető, hogy miatta akarok még élni. Egyszer már vágytam a halálra, de nem jött el. Most valami sokkal másabb dologra vágyom. Rá! |
Azért valamennyire beszunyáltam, amikor Dylan szavai térítettek észhez. Ásítottam egy kicsit, majd tekintetem automatikusan a lányra tereltem. Kérdésére felsóhajtottam. Most kivételesen nem leszek egy bunkó fasz, pedig legszívesebben benyögtem volna, hogy ja, most már igen… Meg eleve, ha nem válaszolok valszeg alszom még, nem? Na mindegy…
- Ja – válaszoltam röviden.
Azon ám meglepődtem, amikor sajnálkozni kezdett. Mi van? Nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni, mert igazából nem lett volna gáz… Ha faterom nem lett volna itt. Dylan meg amúgysem tudtam, hogy itt van ezért sem tudtam rá haragudni konkrétan.
- Nincs semmi baj! Máskor azért ne legyél ilyen nagypofájú, ha faterom is itt van – figyelmeztettem előre, majd folytattam. – Szerintem azzal húztad ki a gyufát nála – vontam vállat hanyagul.
Pillogtam, ahogy megszorította a kezem. Nem esett rosszul, sőt… Kifejezetten, öhm, melegséggel töltött el? Azta kurva, ez de buzis! Valami ilyesmit éreztem… Franc se tudja, hogy kell ezt szavakba önteni. Valami még számomra is lehetetlen!
- Miért akarsz ezek után így elhúzni? – húztam fel a szemöldökömet. – Már most menekülsz, amikor késő és bajban vagy? – kérdeztem tőle vigyorogva, majd legyintettem egyet szabad kezemmel. – Apám már úgyis lelépett, és nem hiszem, hogy már vissza fog jönni – sóhajtottam. – Vagy esetleg a büszkeségednek akarsz eleget tenni? – komorult el az arcom, és ha valóban ez van az egészben, akkor én baszom ki a lakásomból. Pfft.. |
Az álujálon után történtekre nem emlékeztem. Teljesen homályos volt minden. Azonban mikor kezdtem ébredezni ki tudja, hogy mennyi idő után valami furcsát éreztem az ujjaim között. Egy ismerős aura lengte körül a szobát és nagyon közel volt hozzám. Egyből tudtam, hogy Josh az. Lassan kinyitottam pilláimat, majd ujjaim kicsit megremegtek, ahogy észre vettem, hogy összekulcsolta kezeinket. Sérült csukéómat kötés fedte, ami néhol már kissé átázott.
Az emlékre felszisszentem, mire Josh is felébredt. Úgy éreztem magamat, mint, akin egy úthenger átment, pedig… pedig nem! Csak az a fasz lecsapolt belőlem ki tudja, hogy hány deci vért, ami majdnem a halálomat okozta. Az a szerencsém, hogy elengedett, de eléggé szétbaszta a csuklómat, aminek kell egy kis idő… Nem fog begyógyulni automatikusan, mint minden más.
- Ébren vagy? – szólaltam meg kissé rekedtes, halk hangon, majd felsóhajtottam, de kezemet nem húztam el. Jól esett az érintése. Viszont kezdtem magamat rosszul érezni, hogy megint csak bajt csinálok. Erről nem lehet leszokni…
- Sajnálom, hogy ide jöttem… - fordítottam el a fejemet kissé tőle, hogy ne láthassa, hogy mennyire rosszul érintett ez a dolog. Gyenge vagyok, semmire se elég. Egy vámpír ilyen könnyen el tud intézni. Ha akarta volna, már rég halott lennék. Nem is tudom, hogy miért hagyott életben…
Végül a plafont kezdtem bámulni, majd gyengécske ujjaimmal megszorítottam Josh kezét. Érezni, akartam, hogy itt van velem, hiszen csak miatta jöttem. Fáradt voltam, elcsigázott és baromira szédültem még úgy is, hogy feküdtem az ágyban.
- Összeszedem magamat és már itt se vagyok… - húztam el óvatosan kezemet tőle. Megint a fene nagy büszkeségem. Felültem, de fejemhez kaptam, mert megszédültem. Bassza már meg! Hülye vámpír papa!
|
Amikor halkan nyögte ki a nevemet egy perc erejéig lefagytam. Mintha megijedtem volna, hogy lehet menten megmurdel a vérveszteségben. Ekkor jött hülye kérdésemre, és ehhez hasonló válaszra számítottam. Jobban magamhoz húztam, majd megragadtam csuklóját, ami vérzett. Egyelőre átmarkoltam kezemmel Dylan a sérülése felett, és igyekeztem így lassítani vérveszteségétt.
Gyors léptekkel vettem az irányt a hálóm felé, majd szóltam egyik csicskásomnak, hogy segítsen. Én nem nagyon értettem ilyenhez, de fatális marhaság lett volna, ha a kórházba viszem. Mégis mit mondtam volna? Ennyit erről!
Rendesen ellátta a szobalányom, majd leültem az ágytövébe. Aggódtam érte. Talán némi bűntudatom is lett, amiért azért jött hozzám, hogy bocsánatot kérjen a múltkoriért. Nem akartam, hogy ez legyen! Még ha szar is beismernem, de valamennyire közel került hozzám. Ezt letagadni sem tudnám. Igaz, ha valóban terhes lenne tőlem leszarnám. Egyrészt, mert a nők többsége ezzel szeretik a faszikat magukhoz láncolni, másrészt én szóltam előre! Amúgyis pocsék apa lennék! Egy szervkereskedő, akinek állandóan baszhatnéka van? Milyen kettyós gyerek lenne te jóságos ég! Emellett Dylan, mint anya? Hagyj! Kész vicc lenne! Nem is értem miért filóztam ezen.
Ahogy ücsörögtem az ágyam mellett néha megnéztem a kutyuli pulzusát, és de ahogy észrevettem szerencsére stabilizálódni fog a helyzete. Így hogy valamennyire megnyugodtam, és mivel nem tudom hány órája talpon vagyok némi alvást megengedtem magamnak.
Fel sem tűnt, hogy az eszméletlen Dylan kezével összekulcsolom ujjaim, és fejemet az ágyszélére helyeztem. Nem akartam felébreszteni... Tudtam, hogy most már rendben lesz és kis pihenés után magához tér.
Végül halk szuszogások mellett örködtem a lány mellett. Természetesen valamennyire éber voltam, hiszen minden egyes neszt hallottam. Basszus, kajak a végén valami őrangyal leszek! |
Szét tudtam volna tépni ezt a férfit, de komolyan. Azt viszont tudtam jól, hogy csak én járok rosszul, mert bizkurva isten, hogy innét én élve nem megyek haza. Ideges voltam, fe tudtam volna robbanni ettől most, főleg, mikor azzal jött, hogy pórázt is kapok.
Morogva néztem rá, szemeim szikrákat szórtak. Persze a férfi tökre nyugodt volt, de nem is vártam mást tőle. Josra pillantottam, aki csak állt, mint valami fasz. Komolyan nem értem ezt! Ennyire félelmetes lenne ez a férfi? Kötve hiszem!
Azonban egy nem várt esemény megriasztott, el akartam ugrani, mikor olyan hirtelen kapott a csuklóm után, hogy a hátam neki csapódott a falnak. Ekkor éreztem meg, hogy csuklómba mélyesztette szemfogait, mire elrántottam volna a karomat, de szorosan tartott. Olyan erősen szorította a karomat és kezdte kiszívni belőlem a vért, mint ha valami pohárból inna.
Csak pár másodperc volt az egész, de úgy megremegett a térdem, hogy a falnak támaszkodtam. Teljesen magatehetetlenül álltam és egyre rosszabbul néztem ki, ahogy teltek a másodpercek és a vérem is fogyóban volt.
Josh ekkor próbálta leszedni rólam a fatert, de egy rossz mozdulat és az érhálózatomnak annyi a csuklómon. Így is ki tudja, hogy mikor gyógyul meg. Mégis csak egy több száz éves vámpír harapott meg. Amint elengedett és azonnal a földre hullottam, csuklómból ömlött a vér, nagyon szépen elintézte ezt a fater.
- Josh… - nyögtem halkan, mikor megéreztem, hogy felemelt a földről és az ölébe kapott. A padlóra csöpögött a vérem faszán összemocskolva azt. Alig hallottam a férfi hangját, de a fater jelenléte hamar köddé lett, eltűnt.
- Úgy nézek ki, mint, aki… - akadtam meg, majd mellkasának döntöttem a fejemet. – Jól van…? – remegtem meg. – Én csak bocsánatot akartam kérni tőled… - akadt fel egy pillanat múlva a szemem hirtelen, majd elájultam. |
Morgolódását nem vettem a szívemre. Tudhatná, hogy milyen vagyok, viszont amikor kérdeztem, hogy normális-e... Azt komolyan gondoltam.
Összefontam mellkasom előtt karjaim, amikor apám lépett a porondra. Provokálását, ami Dylan elé irányult csendben figyeltem. Nem nagyon tudtam, hogy miről van szó. Futólag megjegyezte egyszer-kétszer a csaj, de hátnah.. Ebből mit tudok meg? Lófaszt se!
Ekkor apám beszólására egy nyers replikával válaszolt. Ajaj, szét lesz szedve a lakás hamarosan! Ahogymegpillantottam Dylan agyarait tudtam, hogy elszakadt nála valami. Ó, bassza meg! Épp közbe szóltam volna, amikor apám ezt is könnyedén kezelte.
- De édes... Mindjárt adok neked pórázt is - vont vállat. - Pont van is egy. Szegecses - hajolt közelebb hozzá.
Jézusom, mindjárt szexrabszolgát csinál belőle. Fintorogva akartam pont felszólalni, amikor egyik pillanatról a másikra a vöröske csuklójához kap, és fogait belé mélyeszti. Oké, azt hiszem az én idegrendszerem is most adta fel a szolgálatot! Azt hittem nyomban behúzok neki egyet!
Próbáltam leszedni róla, de basszus, ha cibálom vagy egyéb hirtelen megmozdulást teszek kárt tehet az ereibe... És ahogy láttam, pont a főeret vette célba.
Szerencsétlen Dylan meg falfehérré kezdett változni. Hogy az a mocskos...! Végül apám elengedte, és véres száját törölte meg. A kutyuli totál ki volt, így ölembe vettem.
- Most megkegyelmeztem a szukádnak, de neveld meg! Legszívesebben ezt a korcsot nem látnám a közeledben! Bajt fog rád hozni - vett elő közben egy szivart, és rágyújtott. - További szép estét! - ezzel távozott is.
- Dylan, jól vagy? - ütögettem meg lágyan az arcát, hogy térjen magához. |
Csak figyeltem a két vámpírt, de jobban érdekelt most Josh, mint az apja, bár azt be kellett, hogy valljam nagyon erős aurája volt, amitől egy kicsit talán megriadtam. Ezért se mentem beljebb a szobába, arra vártam, hogy Josh jöjjön oda. Hátha leléphetünk. Beszédem van vele, bocsánatot akarok kérni tőle elsőként.
Mikor átkarolta a vállamat éreztem, hogy ideges, nem is kicsit. Felhúztam a szemöldökömet, mert marhára nem tudtam, hogy most mi baja van. Már intéztem a papi felé a szavaimat, mire a fülembe súgta, hogy normális vagyok-e?
- Miért ne lennék? – pillogtam rá, de kissé értetlenül. Talán nem lehet annyira durva a fater, hogy itt helyben elagyabugyál. Vagy mégis?
- Amúgy csak beszélni akartam veled, idióta… - forgattam meg a szememet, mikor azt mondta, hogy szerelmet vallani jöttem neki. Persze, egyből meg is kérem, hogy vegyen el.
A faterra néztem, mikor az felállt. Egyből felszaladt a szemöldököm, mikor cafkénak nevezett. Nyugi Dylan! Csak provokál a rohadék! Josh egyből a védelmemre kelt, amin elmosolyodtam, mert jól esett, de úgy látom, hogy feleslegesen örültem. Megvillantak vörös szemeim hirtelen, amint a videót emlegette.
- Maga mégis honnan tud róla? – kérdeztem ingerülten, de nem válaszolt, helyette ellökte Josht mellőlem és magához rántott, majd végigsimított az arcomon.
- Bocs, de jobb szeretem, hogy ha a fia simogat, papa – szorult ökölbe a kezem, persze tartottam magamat. Ettől függetlenül féltem ettől a vámpírtól. Ki tudja, hogy milyen erős. Joshnál erősebb, az biztos.
Ekkor jött az, hogy már tudja, hogy miért erőszakoltak meg annyiszor. Ezt viszont már nem tűrtem. Agyaraim előjöttem és vicsorogva löktem el a fatert a közelemből.
- Magának kurvára nincs köze ahhoz, hogy én hogy nézek ki! Tizenhat éves voltam, mikor az történt és nem így néztem ki… Seggfej… - remegtem az idegtől, de megpróbáltam lenyugodni a saját érdekemben. – Egyébként se magához jöttem, szóval még egyszer ne nyúljon hozzám – prüszköltem fintorogva, majd Megigazítottam kabátomat, ami most is rajtam volt. |
A múltkori eksön után folytattam tovább a kúrógatást más nőknél. Hát faszomat azt... Ha egyszer ennyire nyomi a kutyuli, hogy nem képes bevallani önmagának és nekem érzéseit így járt. Tudom, hogy birtokolni akar... Tudom, hogy kellek neki, de tőlem ne számítson másra, minthogy kihasználom a szűk pináját és ennyi. Ezért mondtam neki a zokni nélküliségre, hogy saját felelőssége. Ha felcsináltatja magát szarok rá és a gyerekre is. Engem ne fárasszon majd a hülyeségeivel.
Mai napon, viszont no szex jutott nekem. Faterom végig engem terrorizált, és hallgathattam, hogy ne kúrogassak kutyákkal, mert a végén veszett leszek és a többi. Ahha, veszett? Értem. Ettől függetlenül értettem a célzásait. Nem állt szándékomban, hogy visszaszájaljak. Ismertem őt, és nem épp egy olyan apáról van szó, akinek a gyereke a szeme fénye. Simán kórházba jutatt ő is... Igaz, nem ölne meg. Ez az egy vigasztalt!
Az öreggel lazán elpiázgattunk, és beszélgettünk, amikor egy ismerős aurát éreztem. Nem is akárkiét! Jajneeeee... Tudtam, hogy ki az aki trapol fel hozzám. Mi a faszomat csinálnak ilyenkor a szolgák? Mindegy, valószínűleg a dilis úgyis kitekerte volna a nyakukat, ha útjukba álltak volna.
Pillanatokon belül már nyílt is az ajtó. Szemeim kikerekedtek, és hitetlenkedve néztem rá Dylanre. Kérdésére sóhajtottam egyet. Mit akar mégis?
- Talán most akarsz szerelmet vallani? - kérdeztem tőle szarkasztikusan, és inkább lehúztam a piámat.
Odaléptem hozzá, és vállait átkaroltam. Ki kell mentenem innét, mert a végén apám itt menten kinyírja ezt a gyoggyantat. A köszönését hallva, amit apának intézett egyből falfehérré váltam.
- Te normális vagy?! - súgtam, de totál feleslegesen, mert apám is hallhatta.
- Ismerem pont ezt a cafkát - fintorgott. - A pornós kutyuli - állt fel, és fogta meg botját. - Röhejes, hogy pitizik a gazdijának a videóért - szinte direkt provokálta Dylant.
- Fejezd be! - emeltem meg hangomat, de mindhiába.
Közénk furakodott, és ellökött a lánytól. Magához rántotta, és arcán végigsimított. Mindjárt hányok! Méregetni kezdte tekintetével.
- Már értem, hogy miért basztak téged orrba-szájba azon a videón - mondta lenézően. - Fiam, mégis hogy szop ez a korcs? - emelte rám a tekintetét, de nem voltam hajlandó válaszolni. |
A múltkor lehet, hogy nem kellet volna olyannak lennem velem. Most már talán belátom, hogy lehet, hogy kicsit talán máshogy kellene viselkednem vele. Nem csak egy két lábon járó faszt látok benne, hanem többet. Az már más, hogy ő mit lát bennem. A megdugható pinán kívül természetesen… Nekem több kell! Lefogadom, hogy ha nem vagyok olyan, amilyen, akkor marad volna. Azt szerettem volna, de nem bírtam megmondani neki. Pech!
Most, hogy erre rájöttem, arra gondoltam, hogy elmegyek hozzá. Emlékszem, hogy hol lakik, így remélhetőleg nem lesz nehéz elmenni hozzá. Elkészülődtem, feltettem a szokásos erős goth sminket, fekete rúzst, majd egy jó kis ruhát, de mivel kint fújt a szél, így felé vettem egy kabátot is, hogy ne fagyjak meg míg oda érek.
Taxiba ültem, majd pontosan a ház előtt ki is szálltam. Felsóhajtottam, majd hajamat előre húztam, fejemre pedig a kapucnit, majd mikor a kapun nem tudtam bemenni úgy döntöttem, hogy besurranok. Amint a nagy kapun bejutottam már sima ügy volt végigsétálni a bejárati ajtón. Néhány szolga és szobalány, meg persze kurva úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Éreztem, hogy nem mind ember, a vámpír szolgák alig mertek megmozdulni, míg végig nem sétáltam a bejárati ajtóig, ahol persze nem volt kérdés, hogy be fogok menni.
- Merre találom Josht? – kérdeztem szokásos lealacsonyító hanggal az egyik szolgától, aki beengedve meg is mutattam, hogy épp fent van, de a helyemben nem zavarná, mert az apjával tárgyal. Szóval az apjával? Érdekes lesz és merem remélni, hogy a vénember megérezte a jelenlétemet, ahogy Josh is.
Felmentem az emeletre, majd megkerestem őket. Igazából nem a szolga szava vezérelt, hanem az illat. Josh illata. Amint megtaláltam azt a bizonyos ajtót nem voltam rest egy mozdulattal benyitni. Nem úgy tűnt, mint ha egy iroda lenne, inkább egy könyvtár szerűség.
A két férfi egy asztalnál ült és whiskeyt kortyolgattak. Joshra emeltem a tekintetemet.
- Hozzád jöttem. Tudunk beszélni? – kérdeztem, majd mint, aki most vette észre a fatert, kapcsoltam.
- Üdv, ha jól sejtem, akkor ön a fater. Elnézését kérem a múltkori miatt, hogy fültanúja volt a játékunknak – mosolyogtam a férfira angyalian, majd várakozóan megtámaszkodtam az ajtófélfában, és Joshra vártam. |
Megforgattam a szememet, majd egy mozdulattal felálltam. Nem fogok itt jó pofizni ezzel a faszkalappal.
- Látszik, hogy nem értesz semmit se. Nem fogom elmagyarázni, majd talán egyszer rá fogsz jönni, amikor a te nyakad lesz az agyaraim között… - horkantottam, majd hallva, hogy minek nevezett, csak megrántottam a vállamat.
- Nevezz, aminek csak akarsz, engem hidegen hagy, hogy minek nézel… - sóhajtottam fel, majd mikor már indulni készültem, akkor jelent meg két csaj.
- Na, azok ott a kurvák. Azért van különbség szerintem, majd te is rá fogsz jönni – léptem el tőle, majd egy pillanat alatt farkassá változtam, mire a két kis csitri visítva szaladt vissza onnét, ahonnét jött. Joshra néztem egy fél pillanatra, majd elkaptam a tekintetemet róla és kisétáltam a házból. Még láthattam, ahogy átugrottam a kerítést, de aztán eltűntem a sötétben.
Most felcseszett agyilag, nem érdekel többé. Elfogadom a bérgyilkos felhívás ismét, aztán nem fog érdekelni, hogy ha valaki esetleg az ő fejét kívánja trófeának. Egy pillanat alatt végzek vele. Nem tudja, hogy kivel áll szemben, de hamarosan meg fogja tudni. Nem is tudom, hogy miért gyengültem el egy kissé. Ez nem én vagyok. Az a Dylan, aki gyűlöli a férfiakat egytől egyik nem hagyná, hogy holmi játékszernek nézzék. Főleg nem egy ilyen vérszopó, mint ő…
[DYLAN OFF] |
- Ééééértem… Szóval, ha meglenne a bajom, akkor szétszednék mindenkit, mint Chuck Norris – forgattam meg szemeimet én is. – Teljesen normális – ingattam meg fejemet.
Most legyek empatikus vele, amikor random faszságokat csinál? Totál hibbant. Amúgyis egy szerencséje van, hogy szűk, mint kurvaélet… Amúgy leszarnám. Hát, végülis, ez egy jó tulajdonság, nem? Igaz, nem épp jellemvonás, de sajnos arról semmi jót nem tudok elmondani, haha… Pozitív tulajdonságokkal ellátott nőszemély!
- Őőő… - szaladt fel a szemöldököm a szexuális kielégítős dologra. – Cseszem, te kajak kurva vagy? Hm, szűzkurva – csettintettem egyet, amikor megállapítottam mi van. – Ugye tudod, hogy ez fájt?! – vigyorogtam gúnyosan.
Hátna, nem hittem volna, hogy kimondja. Azt hittem tettekkel fogja alátámasztani, esetleg kertel. Nekem lehet volt egy-két ötletem… De az ötlet volt, és az megint más, ha nem nekem kell elérni a dolgokat! Végén genyó leszek, és hozzácseszek egy köteg dolcsit szex után, hogy érezze a törődésem. Én a kurvákat elítéltem attól függetlenül, hogy tartom őket. Beléjük üríteni jó dolog, dehogy beszélgetni egyikkel sem fogok, az bizkurvaisten!
Erre folytatta a vértasaksággal. OMG! Mindjárt vöröskereszt is lesz. Sóhajtottam miután elszívtam maradék csikkem, és elnyomtam a hamusba.
- Ennyire könnyen kapható vagy? – tettem fel hitetlenkedve. – Ennyi erővel el is mehetsz a francba – fintorogtam. – Esetleg megkeféllek és úgy lépsz le. Nekem mindegy – rántottam meg vállam.
Nem azért akartam megdugni és dugtam meg, mert könnyen kaphatónak tűnt. Ellenkezőleg. Mindegy, nekem ígyis jó, de szarrá fogom használni… Kihasználom, ahol csak tudom! Én már csak ilyen vagyok, és valakinek vagy tetszik a rideg fasz énem, vagy nem! Engem sosem érdekelt. Én senkinek sem fogok megfelelni! |
Felsóhajtottam. Végtére is én nem vagyok mindig ilyen, csak most voltam úgy, hogy teljesen idegbeteg voltam. A vörös köd leszállt és akkor aztán óvakodjon mindenki tőlem. Legyen az ember vagy állat, nem érdekelt, hogy ki az. Amúgy meg ha nem tetszik neki ez a helyzet, akkor kénytelen lesz megbékélni vele, mert én nem változom meg senki kedvéért se. Főleg nem egy ilyen fasz kedvéért.
- Ha ebben a helyzetben lennél, mint most én, akkor te is leszarnád, hogy ki jön az utadba, mindenkivel végeztél volna. Az meg, hogy épp néhány vadászba botlottam az már az én szerencsétlenségem… - forgattam meg a szememet inkább.
- Hmmm… - gondolkodtam el egy pillanatra. – Szerintem ott még nem tartunk, hogy bármi féle szexuális kielégítésben részesítselek a szexen kívül. Szóval vagy beéred most egy kis előjátékkal, vagy pedig nem kapsz semmit se – rántottam meg a vállamat.
- Vagy a másik eshetőség, hogy ihatsz a véremből – rántottam meg a vállamat ismét lazán. A múltkor is hagytam, hogy megízlelje a véremet, ez most se lenne akkora probléma. Ha már szerencsétlennek így felkopott az álla az erdőben. – Nos? Választhatsz eme felajánlások közül – sóhajtottam, majd hátamat a kanapénak vetettem és a fekete karmaimat néztem, amivel az embereket szinte egy mozdulattal szétkaptam. |
- De harapósak vagyunk! Végén szerzek egy szájkosarat neked csak, hogy ne legyél harapós kedvedben az igazság miatt - vontam meg vállam.
Kiégtem amikor bóknak vette az idegbeteg picsa beszólásom. Jesszusom, ez kajak nem százas! Végén a szájkosár mellé pórázt is veszek, bassza meg!
- Nincs mit. Örülök, hogy tetszett és ezzel teljes az életed - fújtattam.
Eleve ez a kislányos reakció még jobban ütött hozzá. Mint valami rossz pszichopata. Megjegyzésére egy facepalmet toltam be, és felhorkantam.
- Elébb azt mondtad, hogy random nyírtad ki őket, mert feszkós vagy, mert nemsokár a megjön - forgattam meg szemeim. - Jó, az utóbbi én kalkuláltam ki! - köszörültem meg a torkom.
Köszönetét nem reagáltam le inkább. Egyelőre fortyogtam magamban. Kecómban is csak fortyogtam mellesleg. Piáltam meg bagóztam, és vártam, hogy a vöröske előjöjjön.
A bocsánatkérésére felnevettem, főleg, amikor jött a nehéz esettel. Basszus, ha nem mondja nem tűnik fel! Simán lenyakaztak volna meg szarrá pörköltek volna... Haha...
- Értem, ez mindennapos nálad - masszíroztam orrnyergemet. - Pedig egyszerű a megoldás... Nem akarsz mindenkit kinyírni a picsába és kész! - tártam szét karjaimat, mint aki ossza az igét.
Következő kérdésére legyintettem egyet. Találjon kettőt. Vannak nőim. Mégis hova a faszba raknám őket? A szekrénybe? Na ennyit erről. Szóval kérdését megválaszolatlanul hagytam.
Ekkor jött a lehetetlennek tűnő felajánlása. Azt hülyéskedik, de tévedtem. Ezt komolyan gondolja. Kész vicc!
- Mégis mivel kárpótolnál? - tettem fel értetlenül kérdésem. Nekem lenne egy-két ötletem, de shh... |
Josh igazán őszinte volt velem, de nem is vártam mást. Nyíltan kimondta, hogy csak meg akart dugni, ennyi. Nem tudom miért, de nem vettem magamra ezt a dolgot.
- Kuss vagy leharapom a nyelvedet legközelebb – ingerkedtem vele megint mikor beszólt, hogy biztosan magam alá niagaráztam azért, mert mondjuk megcsókolt. Chhh… hülye seggfej még mindig! Az egója meg lassan nem fér el mellette, akkora van már neki. Néha nem ártana kicsit megnyírbálnom, hogy visszavegyen ebből az arcából. Mondjuk, eddig még tetszik.
- Köszönöm a bókot – mosolyogtam kislányosan rá, ami tőlem nagyon furcsa volt. – Amúgy meg igen, de mindennek meg van az oka. Az, hogy ilyen könnyen elveszem más életét az csak azért van, mert megérdemlik. Ne akarjanak megölni és akkor én se szedem cafatokra őket – rántottam meg a vállamat.
Hamar több vámpír is megjelent, amire nem számítottam, így el tudtunk menekülni a vadászok elől. Josh még a dzsekijét is oda adta, aminek kifejezetten örültem, nem szeretek azért annyira nudizni. Fel is vettem, pont eltakart mindent, amit kellett. Mint egy nagyon mini bőr ruha.
- Kösz… - vágtam oda neki, majd megérkeztünk a házhoz, ami… hát nem ház volt, mert ahhoz túl nagy és csicsás. Attól függetlenül még tetszett. Hamar kaptam is ruhát, ami marhára nem az én stílusom volt, de most hidegen hagyott. Egy felsőt kaptam meg egy rövidnadrágot. Ez van. Felöltöztem, majd kimentem a nappaliba Joshhoz, aki a kanapén ült. Lehuppantam mellé, majd hátamat a kanapé támlájának vetettem.
- Bocs, hogy belerondítottam az estébe. Senki nem mondta, hogy egyszerű eset vagyok. Ez előfordul nálam – ingattam meg a fejemet kissé lemondóan, majd körbe néztem. – Kissé nem nagy ez a ház neked? – mordultam felé ismét. Láttam, hogy kissé morcos az iménti eset miatt, de jogosan. Én se örültem volna, hogy ha ez történik fordított esetben.
- Na, nyugi már! Kárpótoljalak? Vagy inkább húzzak el a bréba? – kérdeztem a hajamat igazgatva kissé. Az ő döntése, hogy maradjak vagy menjek. Nekem aztán mindegy, hogy mi lesz.
|
|
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
