|
Témaindító hozzászólás
|
2016.07.25. 14:59 - |
 |
[20-1]
- Egy pillanat és itt vagyok. - szóltam a férfinak, miután befejeztem a szükséges dolgok felírását. A mondatot követően gyorsan el is szaladtam a szekrényemig, ahonnan csak kikaptam egy világos kék farmernadrágot, és egy fehér inget. Az egy dolog, hogy nyár van... de ki mondta, hogy kötelezőek a rövid darabok? Megszoktam a hosszú nadrágokat, és a hosszú ujjú felsőket. Mégis csak hülyén nézne ki, ha egy picsagatyába, és haspólóba jelennék meg egy gyilkosság helyszínén...Egyszer ki kéne próbálni, szerintem sokakat sokkolnék.
A felsővel, és a nadrággal együtt bevonultam a fürdőbe, ahol magamhoz képest gyorsan átöltöztem. A hajamon is igazítottam egy kicsit, de azt még reggel megfésültem, így nem volt kócos. Ezek után elhagytam a fürdőt, de nem mentem vissza a fiúhoz, hanem megkerestem a táskám, és beledobáltam a szükséges dolgokat. A pénztárcám, a telefonom, pár darab papírzsepit, és a kártyákat, amik igazolják, hogy én én vagyok, és nekem van engedélyem vezetni. De még mielőtt visszamentem volna a fiúhoz az autókulcsot is felkaptam, ugyanis úgy terveztem, hogy az én kocsimmal megyünk.
- Ha végeztél szólj, és akkor mehetünk. - mondtam a fiúnak nem sokkal miután beléptem a konyhába. Közben felkaptam a pultról a bevásárlólistámat. Ezt a zsebembe süllyesztettem, mert a táskámba sose találnám meg.
(Alice és Anxo bevásárlóközpontba) |
|
Végignéztem, ahogy Alice kirakja a dolgokat. Ez azt jelentette, hogy tényleg megyünk. Örülj has. Nem, fogalmam sem volt miért vagyok ilyen éhen korász, de tényleg ez van. Jó, én egymás után képes vagyok befalni három szendvicset, most viszont nem tehettem meg, mert nem az enyém a kaja, hanem másé. Még hozzá a társamé, őt meg nem akartam kifosztani a maradék ételéből. Pedig párszor már megettem. Még az ismeretségünk elején. Nem kapta ki, de szerintem azóta is ingyenélőként gondol rám. Nekem mindegy. Meg amúgy is néha már elaludtunk az asztaloknál, legyen az nálam vagy nála, vagy a rendőrségen. Régen még simán tudtunk aludni.
- Jól, van csak nyugodtan - bólogattam.
Nekem hála istennek nem kellet átöltöznöm. Rettentően nem szeretem azt a procedúrát, amivel járt. Én elővettem a a telefonomba kezdtem elírni a dolgokat. Mindig odajegyzem fel a fontos dolgokat, mert szerintem a mobilt nehezebb elveszíteni. Jó már megtörtént, hogy az ismerősömnek simán kilopták a kezéből. De én próbálok vigyázni rá. Mindent megteszek, hogy nos ne vesszen el. Bajban lennék, mert a nyomozói dolgokat is ide írom, így ha eltűnne fogalmam sincs mi lenne velem. Talán csak néznék ki a fejemből. Vagy megint más segítségére szorulnék. Na, azt inkább, ha lehet elkerülném.
- Nem, nem kell. Írom a telómban - mutattam fel. |
Mivel a mosogatást befejeztük, ezért nekiálltam bepakolni a szárazabb tányérokat, és bögréket a szekrénybe. Ez nem volt nagy feladat, gyorsan végeztem vele. Ezek után visszapakoltam a felvágottakat a hűtőbe, majd a gyümölcslevet, ami a még maradt kiöntöttem egy pohárba, és leküldtem a torkomon. Az üres poharat ott hagytam a konyhapulton, mert lusta lettem volna neki állni elmosni.
- Engem is kényszeríteni kéne. - reagáltam a férfi a munkától való elszakadással kapcsolatos mondatára, majd nekiálltam keresni valami kis papírt, meg egy tollat. Papírt végül a jegyzetfüzetemből téptem ki, a tollat pedig földről szedtem fel. Ezek után mindkettőt letettem az étkezőasztalra, majd a férfi felé fordultam.
- Mehetünk most is, csak akkor adj pár percet, mert át kell öltöznöm. - bár mehettem volna úgy is, ahogy most vagyok, de a póló kicsit elhasznált, és kopottas már, shortban pedig amit most viselek nem igazán mennék utcára. Nem volt különösebb oka a dolognak, egyszerűen ez csak ilyen otthoni darab. A szövegelésem befejeztével vissza is fordultam, és nekiálltam felírni mi kell.
- Én elkezdtem írni a bevásárlólistát, szóval ha lap kell neked azt találsz ott, tollat pedig valahol a földön találsz.- pillantottam még egy pillanatra hátra a fiúra.Lassan elkezdtem felírni a dolgokat, kezdve azzal, hogy csoki, mert az a legfontosabb. |
|
- Én még ott se fordultam meg! Szerintem a múlthéten még otthon se voltam.
Komolyan, minden időmet felzabálta a munka. A munka. Jó, hogy tudok másról is beszélni. Viszont ez volt az egyik leghúzósabb esetünk. Jó, én négy éve dolgozok Magnolia Valleyban. Ki tudja milyen csudálatos dologba keveredünk még. Lehet.. lehet egyszer az egyik fajtársam fog gyilkolni. Az lenne a csodálatos, ha esetleg még a falkába is tartozna. Akkor jaj nekünk. Tutira az lenne, hogy mindenki el kezdene találgatni és semmire nem jutunk. De nem szólom el magam, mert végül bekövetkezik, amit nagyon nem kívántam. Bár mindig meglepődök az ügyek kapcsán. Szóval lehet mázlim lenne.
- Neem...neeem. Ahhoz már túl gyáva volt. Mondjuk azt mondta, hogy már büdös életben nem fogsz segíteni a rendőrségen. Nem lehet idősebb nálunk, így nem hiszem, hogy valaha is megfordult a rendőrségen. De nem is kívánom látni.
Ezért is bírtam a munkát, érdekes emberekkel találkoztam. Nagyon fura egyénekkel. Volt olyan is, aki fel akart vágni engem, mert azt hitte földönkívüli vagyok. Csak vérfarkas vagyok, az azért nem olyan vészes. Bár szerintem arra is azt mondta volna. De egész kedves volt, mindent elmondott. Olyat is, amit egyáltalán nem akartam hallani, de jól van kínos mosollyal elintéztem az egészet.
- Én nem is tudnék, csak ha valaki rákényszeríteni, de amúgy nem - vallottam be.
Aztán megint arra gondoltam, hogy megyünk boltba és elkezdett korogni a hasam. Most ettél, baszod.
- Öm, akkor mikor indulunk pontosan? - kérdeztem rá újra. |
- Ami azt illeti, én múlt hónapban voltam lent a sarki közértbe. De nagy bevásárlás... pff, az tényleg ötezer éve volt. - gondoltam bele. Idő hiányába nem is csoda, hogy így történt, de azért rossz belegondolni, hogy ennyit dolgozom. Egyszer a munkámba fogok belehalni ez fix... vagy a túlterheltségbe, vagy mert lelőnek. Egyik se valami kecsegtető ajánlat, én szeretnék élni... sokáig. Unokákat is szeretnék. Bár ahhoz először nekem kéne szülnöm valakit. És ahhoz, hogy teherbe essek valakivel szeretkeznem kell. Ez utóbbit se csináltam már jó ideje. Mindig, csak a munka.. a munka... Tényleg bele fogok őrülni. Viszont, ha nem dolgozom, akkor rájövök, hogy unalmas az élet. Nehéz megtalálni a közös pontot. Talán az megfelelhetne közte megoldásnak, hogy nem ölnek meg annyi embert rejtélyes módon. A kedvenceim a vámpírok. Vagyis nincs bizonyítva, hogy ők voltak egyszerűen csak az áldozatból minden vér eltűnt, és két egymás mellett lévő szúrás van a nyakukon. Ezek azok a gyilkosságok, amiket nem tudunk megoldani, mert semmilyen bizonyíték nincs.
- De végül nem perelte, ugye? - erre elfelejtettem rákérdeni már az eset óta, és mindig eszembe jut, aztán mikor találkozom Anxo-val elfelejtem. .. De végre itt az alkalom, ki nem hagynám.
- Mindig. - erősítettem meg a férfi állítását. - Nehéz enne elszakadni tőle, hiszen mindig van dolgunk, nincs olyan, hogy unatkozva ülünk. Nehéz lenne elszokni a folytonos munkától. - tényleg az lenne. Hogy tudom sajnálni szegény bátyám, aki banki dolgozó lett. A másik ügyvéd, amit egy elviselhető szakmának találok, de nem tudnék annyit tanulni, hogy én is azzá válhassak. Nem tudom ő hogy csinálta. |
|
- Biztos, hogy kéne. Nekem is, meg neked. Öt ezer éve nem vásároltunk. Szóval, igen - magyaráztam. - Vagy a telefonomba fogom írni vagy egy kis cetlire. Meglátom.
Már régen volt, hogy nem azért mentünk más épületbe, mert egy helyszín kellett megnézni. Oda-vissza menetelés volt a rendőrség és tetthely között. Édességet is kéne vennem. Csokit rég óta nem ettem. Sőt az már lehet fél éve is. Az a csoda, hogy még élek! Csokoládé nélkül meglenni kész bűnnek számít nálunk. Ejnye. Nem baj. Majd veszek egy hatalmas táblát, akkorát, hogy nem fog a számba férni. Látszik; édesség hiányom volt és sürgős eset.
Én nálam már szó szerint nem volt semmi. Semmi. Még penészes dolog se volt. Csak ott állt magányosan egy magában. Kihúzhattam volna, mert akkor nem fogyasztott volna áramot. De erről is megfelejtkeztem. Mint minden másról, Kemény munkám volt, nem tudtam vele mi csinálni. De mondom, inkább ültem az akták felet, minthogy éljek "normális" életet. Fogalmam sincs képes lennék rá. Mármint civil életet élni. Szerintem az csak akkor fog menni, ha esetleg nyugdíjba megyek vagy nyomorékká válok. Mást nem tudtam elképzelni magamnak. Azt se tudom, hogy családod képes lennék állapítani. De szerintem jobb így. Mostanira sincs időm, nemhogy egy jövőbeliről.
- Azt hittem, hogy nem fogod már szóvá tenni - mosolyogtam. - Majdnem térden csúszva kellett könyörögnöm, hogy ne perelje be a rendőrséget, se engem.
Az nap nem aludtam és még nem is ettem. Így nehezebb volt visszafogni jó magamat. És az a férfi, azt hitte ő szarta a spanyol viaszt. Szóval, igen teljesen felidegesített engem. Pedig én csak a gyilkost akartam megtalálni, de erre ő neki állt feljebb. Utáltam. És amikor elkezdett minket ócsárolni, na akkor telt be nekem a pohár. Mert ő biztos jobb nálunk. Ő mindenben az. Kivéve abban, hogy én erősebbet ütök. El is törtem, azt a "nőhozó" orrát, ahogyan az a seggfej nevezte.
- Ebben a városban mindig történik valami - sóhajtottam. - Bár nem tudom, képes lennék elszakadni ettől az élettől. |
- Tudom. - tudni tudom, hogy ő segítene nekem, de ez nem ok arra, hogy megkérjem rá. Persze, könnyebb lenne az életem, de ha megkérném erre arra, csak sajnos én a nehezebb utat választottam magamnak, és tudniillik, hogy az utakról nem jó letérni, mert a végén még eltévedsz. Úgy meg főleg nem fogok tőle segítséget kérni, hogy ő se tőlem.
- Lehet, hogy kéne lista. - gondoltam bele... azért a kaják nem tartoztak azok közé a fontos dolgok közé, amiket megjegyzek, így azt hiszem tényleg kéne egy kis cetli, amire felírok pár fontos dolgot. Főleg, mert időközbe rájöttem, hogy sütit is szeretnék sütni. A sütés sokkal jobban megy, mint a főzés, talán mert az előbbit élvezem is, mivel kóstolgathatom a tésztát, ami gyakran még finom is... persze csak a benne található cukor miatt. Abszolút édesség függő vagyok, de igyekszem visszafogni magam, mert nem szeretnék elhízni. És mostanában semmilyen sporthoz kapcsolódó tevékenységre nincs időm... ha csak a bizonyíték vadászat nem számít annak. Mert az is borzasztó fárasztó tud lenni.
- Hát igen... én nem vagyok olyan mint te... én nem húznék be egy gyanúsítottnak. - ezen elvigyorodtam. Én is ott voltam, HD minőségbe néztem végig a jelenetet, ami először kicsit sokkolt, de utólag remekül szórakoztam rajta. Mondjuk sajnáltam szegény pasast, mert nem épp egy gyenge férfitól kapta az ütést... Csak hát kiprovokálta. Nincs mit tenni. Nála idegesítőbb gyanúsítottal még nem volt dolgunk.
- Jaa, megérdemelnénk. De nehéz lenne elszabadulni egy napnál továbbra. Mostanában sok az ügy. - sóhajtottam fel, majd nyúltam volna a következő mosogatnivalóért, de már nem volt több. Ezzel végeztünk is... Remek. |
|
- De tudod, hogy bármikor segítek neked - taglaltam.
Egyikünk se szeret segítséget kérni, viszont ő legalább elfogadja nem mint én. Jó magam rengeteg ideig húzom, ha valamire szükségem van. Emlékszem, amikor meglőttek, akkor is rögtön haza akartam menni és senki idejét nem pazarolni. Tudom őrültséget csinál, de egyszerűen utálom, ha sajnáltatnak vagy segítségre szorulok. Akkor még az ülés is nehéz volt nekem, nemhogy a járás. Bonyolítom magamnak a dolgokat. Pont akkor kaptam golyót, amikor egy fontos ügyön dolgoztunk. Mikor máskor, ugyebár? A sorozatokban is mindig így van, pont akkor lövik meg a nyomozót, amikor legnagyobb szükség van rá. Én meg nem voltam hajlandó a seggemen ülni és várni, hogy meggyógyuljak.
- Tőlem okés. De nem kéne valamilyen listát állítani, hogy mit akarunk venni? - tettem fel a kérdést.
Persze az "ebéd" és a "főzök" szóra felcsillant szemem. Rég nem ettünk normális kaját. Nem is tudom utoljára. De Magnolia Valley ügyei teljesen elveszik időmet. Néha még wc-re se jutott időm menni, mert mindig találtunk valami nyomot. Ami vagy releváns volt, vagy nem. Egyik ügyben már abban sem voltunk biztosak, hogy van egyáltalán gyilkos vagy sem. Nincs idők pihenni se, viszont nem tudom, hogy lenne időnk rá egyáltalán. Vagy kedvünk, mert úgy gondolnánk, hogy túl unalmas az életünk.
- Igaz, te nem vagy olyan, mint én - mosolyogtam. - Megérdemelnénk már egy kis pihenést igazán. |
- Megkérhettelek volna... de nem tettem. - vontam meg a vállam. Nem szeretek segítséget kérni, főleg olyan emberektől, akiket ismerek. Egy teljesen ismeretlentől még talán, mert vele valószínűleg soha többé nem találkozok, de egy hozzám közel álló személlyel még elég sokszor fogok találkozni. És nem szeretném, ha azt hinné, hogy egyedül nem tudom megoldani a dolgot. Viszont, ha felajánlja, akkor miért ne fogadhatnám el? Nem én kértem meg, tehát teljesen más eset.
- Ez van. - közöltem a fiúval, miközben végeztem egy bögre elmosásával. Csak most láttam igazán, hogy mennyi koszos edényt tudok összehozni egyedül is. Ha az edények mennyiségéből kellene megsaccolnom, hogy mennyi ideje nem mosogattam, akkor egy hónapot mondanék... és jól tenném, mert majdnem annyi. Elég sűrű volt az elmúlt három hét. Nem tudom a mi a franc történik itt Magnolia Valleyben, de sok nekem. Volt olyan, hogy két ügyünk volt egyszerre. Nos, ebből az egyik pofon egyszerű volt, így azt egy nap alatt letudtuk zárni, de a másikkal szerintem szenvedtünk vagy egy hetet. Szükségem lenne egy kis nyaralásra... de reménytelen az ügy. Nem hiszem, hogy elengednének, mert mint mondtam mostanában sok az ügy, így meg kell elégednem a szerény egy nap pihenéssel.
- Tőlem akár mehetünk most is, mert akkor visszaérünk ebédre, és tudok főzni valamit. - nem vagyok a főzés nagymestere, de össze tudok hozni ehető, sőt néha finom ételeket is, és mivel mostanában szendvicsen, vagy gyors kaján éltem az idő hiánya miatt, ezért kell valami rendes táplálék is. - De délután is mehetünk. Neked mikor jobb? - kérdeztem a férfit.
- Nyugodj le, nem fogom bajba keverni magam. - tényleg nem terveztem, és amúgy sem vagyok valami balhés egy nőszemély. |
|
- Jogos - bólogattam.
De nem akartam azt megtapasztalni, mivel fene tudja meddig leszünk társak. Ha úgy vesszük, még igazán az elején járunk az egésznek. A karrierünk kezdetén vagyunk és ha esetleg nem helyeznek át minket, akkor jó sokáig együtt leszünk. Szerintem simán el tenne lábam alól. És nyomozó is simán megúszna. Miken gondolkodtam, jesszusom. De na, örültem, hogy őt kapnak meg, mint partnert. Fogalmam sincs mi lenne, ha valami vad barommal kerülnék össze. Őt is megverném az már biztos. Akkor meg ő kérne áthelyezést és én egyedül maradnék. Mindegy. Örülök, hogy az a társam, aki nem más. Hálás vagyok, igazán.
- Megkérhettél volna, hamarabb is.
Amint bevágtam a szendvics és lehúztam a gyümölcslét - a tányérokkal együtt odalépkedtem hozzá. Így el nézve elég sok köztünk a magasság különbség. Én vagyok olyan 189 centiméter. Alice nem tudom mennyi. De azt igen, hogy körül-belül lehet köztünk olyan minimum tizenöt centi különbség. Ha valaki most belépne biztos elnevetné magát. Meg biztos azt mondaná, hogy a lány irodai munkát végez. Leesni az álla, ha megtudná, hogy nyomozó. Nem is hinné el. Jó, én se hittem, hogy egy ilyen társat kapok, de végén még meg is kedveltem őt. Felhúztam a felsőm ujját - mert vagyok olyan hülye, hogy nyáron is háromnegyedes ujjút veszek fel - és elkezdtem az én tányéromat mosogatni.
- De most már meg utólag van nekem! - dünnyögtem.
Tényleg nem voltam az a fajta, aki szeret másokra szorulni. Sőt egyenesen elkerüli azt. De most ezt kellett csinálnom. Így döntöttem, az ajtó előtt meg nem gondolhatom meg magam. Főleg amikor már be is léptem a lakásba. Szóval ez volt. De legalább megspóroljuk az utat és ketten megyünk elvásárolni. Bár én tudom, biztos vagyok benne, hogy el fogok veszni a sok áru miatt. Meg olyat is fogok venni, ami nem is kell, de akciós, szóval megérné.
- Igen, igazad van. És te mikor tervezted a bevásárlást, mert akkor úgy tervezem a napom - hirtelen homlokomra csaptam, tudtam, hogy valamit csak azért is elfelejtek. - Este jönnek a szüleim a városba. Bár hotelban fognak lakni, engem is meglátogatnak. Szóval addigra otthon kell lennem - magyaráztam.
Kellene valaki, aki fogná a kezem és emlékeztetni mindenre.
- Alice! - sóhajtottam. - Te legalább ne kerülj bajba. Tudom, sok ez a haláleset, de valakinek meg kell oldania és ha mi kaptuk az ügyet, akkor nekünk muszáj.
Nem tudom mit váltok ki belőle ezzel, de reméltem semmi rosszat. |
- Ha utálnánk egymást, akkor valószínűleg utálnánk egymást, és most nem ennél itt a konyhámba. - adtam teljesen logikus választ a dologra. Meg ha utálnám őt, és mégis mindennap vele kellett volna dolgoznom, akkor valószínűleg megöltem volna. Nyomozó vagyok, tudom milyen bizonyítékokat nem szabad hagyni, mert egyértelműen elárulják a tettest.... De ha nem is öltem volna meg, akkor valószínűleg öngyilkos lettem volna. Az emberek, akiket utálok, azokat nem szeretem, és pont ezért lehet, hogy semmit sem csináltak, de már csak a létezésükkel is az agyamra mennek. Pont így vagyok az egyik nővel is, akivel sajnos mindennap összefutok, mert egy helyen dolgozunk. Néha még beszélgetnem is kell vele... egyszer rákenek egy gyilkosságot az fix. És akkor nem kell bemocskolnom a kezem. Mármint vérrel.
- Deee, kell segítség. - ha már ilyen kedvesen felajánlotta minek utasítsam vissza? Megkönnyíti a dolgomat, én meg megnehezítem az övét. Jobb nem is lehetne. És, hogy lássa komolyan gondolom még pár centit odébb is lépkedtem, helyet adva neki. Megpaskoltam a konyhapultot, és vártam, hogy jöjjön.
- Persze, hogy nem mondtam. Még a végén bűntudatod lenne. - meg már amúgy is itt az ideje a vásárlásnak, így nem bántam, hogy evett. Legalább nem marad fölösleg, ugyanis én nem eszem sokat, ráadásul kevésszer, ami pedig azt jelenti, hogy a legtöbb étel rám rohad, aztán dobhatom ki. Azaz fölöslegesen fizettem érte...
- A pláza is megfelel. Van ott élelmiszer bolt, és ha már egyszer te is vásárolgatsz, én is felpróbálhatnék egy két pólót, nadrágot, vagy épp ruhát. Inkább legyen több, mint kevesebb. Nem? - kérdeztem a fiút. Meg amúgy is hiányom volt vékony ruhadarabokból, mert valamiért jobban szeretem a farmereket, és a hosszú ujjú felsőket, mint a nyári darabokat.
- Lehet, hogy hívott... valamire csak fel kellett ébrednem. - mondjuk ez nem volt elég motiváció ahhoz, hogy megnézzem a telefonom hátha hívtak, mert a mienk. - Majd kiderül. -vontam meg a vállam. |
|
- Igen, az vagy, Alice - mosolyogtam el.
Ebben én biztos voltam. Már ismertem ezt a nőt nagyon rég óta. S eddig ő volt a legkedvesebb velem. Mármint az őrsön. Máshol inkább csak azért kedveskednek, hogy lefeküdjenek vele. Nem is tudom mióta voltam nővel. Utolsó, amire tényleg is emlékszem az egyetemen volt. És én már rég kijártam. Viszont sajna vagy nem a munka teljesen felemészti a szabadidőmet. Amit én nem is bánok igazán. Hiszen ezt akartam csinálni mindig is - igazságot az embereknek. Mondjuk, ez csak akkor fogalmazódott meg, amikor Beatrix... anyám meghalt. Nem tudtam soha rávenni magam arra, hogy utáljam. Mindenki követett el hibát és neki az volt, hogy elhagyta a fiát. Túl jó szívű vagyok.
- Köszönöm, nos tényleg nehéz eset vagyok. De három vagy négy év alatt sikerült a bizalmamat elnyerned - megint vigyorogtam. - Nem is tudom mi lenne, ha utálnánk egymást.
Hajjaj, én valahogy mindig megérdemlem a csúnya jelzőket. Mint az, hogy a seggüket nyalom, hogy megkedveljenek. Komolyan mondom a vérfarkas már nem is lehet udvarias rögtön valamit kitalálnak. Néha csak azért vagyok ilyen, hogy lássam a mások arcán a mosolyt. Mint most Alice-on. Nem tehettem mást, muszáj volt segítséget nyújtanom a mosogatásban, de először megkérdeztem.
- Alice, nem kell segítség a mosogatásban?
Igen, tudom! Túlságosan a kedvében akartam járni, de na. Legalább neki legyen jó kedve, ha már én itt meg akartam halni a fáradságtól. Talán majd a sétálástól észhez térek, ha nem mástól. De szerintem rajtam nem segít más nagyon, csak az. Meg ma el kéne mennem futni is, mert ezen a héten egyáltalán nem voltam. Teljesen ellustultam. Mintha kicseréltek volna engem. 60 százalékban biztos vagyok abban, hogy a telihold teszi, mert nem sokára az lesz. Majd mehetek futkározni az erdőben. Az olyan kellemes szokott lenni és senki nem tud engem zavar, egyedül szoktam lenni. Persze néha a falkával is megejtek egy két találkozót.
- Héj, nem mondtad, hogy fogyóban vannak az ennivaló! - tettem, mintha morcos lennék, de nem tudtam ezért haragudni. - De én a plázába megyek, mert nincs se rövid ujjú felsőm vagy ujjatlan. A nadrágokról ne is beszéljünk.
Nyári ruhákat mindig hanyagolni szoktam, de most döglesztő meleg van.
- Nem, még nem. De tudtam, hogy itt nincs nyugalom - sóhajtottam. - Remélem nem a mi ügyünk. Mondjuk a főnök téged hívna, rám még mindig nagyon dühös, mert behúztam az egyik gyanúsítottnak -vakartam a tarkót.
Én és a híres dühkezelési problémáim. |
- Megértem, mert én vagyok ott a legjobb fej. - mosolyodtam el a saját megjegyzésemen. - De nem vagy annyira utálható... legfeljebb nehéz eset. - fordultam vissza a mosogatnivaló felé, amiket már szerettem volna egyszer, s mindenkorra lerendezni végre. - Ők meg nem fordítanak elég időt arra, hogy megismerjenek. Csak azt látják, amit mutatsz nekik. - magyaráztam, miközben legalább két tányér megtisztításával végeztem. De még sok volt... kéne szereznem egy mosogatógépet, mert ez így nem mehet tovább. Megkönnyítené az életem, és bár sok áramot fogyaszt, ami egyenlő azzal, hogy többet kéne fizetnem, de így belegondolva szerintem megérné. - Ami pedig a vásárlásodat illeti... ha nem gond én is mennék. Mivel valaki épp felzabálja készleteim. - nyomtam meg a valaki szót, bár gondoltam így is értette mire céloztam, nem kell neki külön kiemelni a dolgot.
Hirtelen két szóra lettem figyelmes, ami a tévéből jött; Magnolia Valley, és gyilkosság. Már megint... Megfordultam, és tekintetem a tévére függesztettem. Egyetlenegy boldog napom nem lehet? Remélem nem mienk az ügy. Mostanában túl sok a halott, nem bírja már a gyomrom. Még egy, és esküszöm, hogy lehányok valakit.
- Hallottál róla? - kérdeztem a fiút, a fejemmel a tévé felé biccentve. |
Nos, nem én vagyok az a személy, aki károk nélkül tud csinálni szendvicset. De megpróbáltam. Nem akartam összetörni semmit.Tudom, úgy hangzok, mint egy kiskutya, aki a gazdija után lohol, de ennek a nőnek rengeteget köszönhetek. Tengernyi időt töltöttünk együtt. A legszarabb pillanatokban is ott volt nekem. Akkor is amikor.. Gabby-t azzal vádolták, hogy drogozik. ismertem már annyi és nem volt titka előttem. Hiszen, apa nem jött velünk, így én gondoskodtam róluk. Bár ők koleszben laknak, néha hiányzik nekik a nagy tesó. Akármennyire én vagyok az öregebbik, ők szoktak néha nekem bevásárolni. Vagy megfőzni. Tudom, tudom; lusta vagyok és felnőttként kéne viselkednem. Na de, leültem az egyik székre és úgy ettem azt a szenyót, mint aki sohasem látott ételt. Talán ezek a gyors kaják nem tettek jót nekem. Az volt a leggyorsabb. És héj, a munkahelyemről sem kellett elmennem. Mert igen, néha ott éjszakáztam. Főleg, ha ilyen eseteink vannak, mint az utóbbiak. Egyszerűen meg akartam találni azt a rohadékot. Ezért remélem nem lettem olyan maszatos, mint egy öt éves szokott lenni. Miért ne viselkedjek még jobban kiskölyökként? Lehet, majd valaki konfirmálja, hogy belém egy gyerek lelke szorult és a testem növekszik csak. Nem lepődnék meg. De igazán én már mitől tudnék? Talán az emberek kedvességétől, talán.
- Akkor jó - eresztettem el egy mosolyt. - Nekem se sikerült.
Éjfélkor kerültem haza, de még pár óráig folyamatosan felkeltem vagy felriadtam valamire. Nem vagyok valami nagy alvó, mindig a biztonságom miatt aggódok. Meg mások épségéért is. Áh, mondták már, hogy nem kéne mindenkit féltenem, mert ketté szakadok. Lehet igazuk van. Lehet csak az enyémért kellene aggódnom. És nem kéne a szívemre venni az ügyeket és akkor talán jobb lenne az egészet hidegvérrel kezelni és a dicséret miatt csinálni az egészet. Bár nem értem azokat, akik csak azért vállalták el ezt, hogy magasabb rangúak legyenek.
- Megvagyok - sóhajtottam. - Nem nagyon aludtam, olyan három órácskát, max. Szerintem. Hiányozni fogsz az őrsön. Talán te vagy az egyetlen, aki nem utál engem ott. Mondjuk ma szerintem nem leszek sokat bent. El fogok menni vásárolni |
Megnyugodtam, mert láttam, hogy minden rendben, megoldotta ezt az étel dolgot, és közbe semmimbe nem okozott kárt. Azért azt utólag megbántam, hogy a gyümölcsléről is beszéltem neki, mivel ha ő most megissza, akkor én mit fogok iszogatni a magányos napjaimon? Asszem tényleg el kéne mennem boltba, de mostanában mindig későn értem haza, és viszonylag korán mentem dolgozni. Mára szabadnapot vettem ki, de rá kell jönnöm, hogy munka nélkül unalmas az életem.
- Nincs mit. - reagáltam le a köszönömjét, majd miután ráuntam a férfi evésének bámulására, felpattantam, és nekiálltam mosogatni, ugyanis eddig ezt is lusta voltam megcsinálni. Nem sokkal később meghallottam a kérdését, és valahogy sejtettem mire céloz vele. Nos, igen. Az az ügy nem tartozott a kedvenceim közé. A helyszínen majdnem hánytam, ugyanis iszonyatosan kegyetlenül végeztek az áldozatokkal. Öröm az ürömbe, a gyilkost végül rács mögé juttattuk. A tárgyalása ugyan még nem volt meg, de szinte teljesen biztos, hogy elítélik, ugyanis eléggé sok bizonyítékot hagyott maga után, és mind azt mutatják, hogy igenis ő volt.
- Jól vagyok. - megfordultam, és pultnak dőltem, hogy normálisan tudjak válaszolni a kérdései. - Kialudni viszont nem sikerült magamat. Nagyon korán keltem. - egy ásítással nyomatékosítottam a mondanivalóm. Viszont bármennyire is fáradt voltam, visszaaludni nem tudtam.
- És te hogy vagy? - tettem fel ugyanazt a kérdést mint ő. - Az alvásról inkább nem kérdezek, én is későn mentem haza, de ha te még később, és most itt ülsz, akkor nem aludhattál olyan sokat. - hozzá képest elég jól jártam, mert hamarabb aludhattam el nála. |
|
Gondolom, úgy reagált, mint én csináltam volna - fegyverért nyúlni. Szakmai ártalom, ugyebár. Még jó, hogy nem tudna olyan hatalmas gondot okozni, ha esetleg meglő vagy megszúr. Azért picikét féltettem néha az életemet én is. Na mindegy, beléptem, köszöntem először, nehogy véletlenül megtámadjon. Egyszer majdnem megcsináltam a húgommal, amit máig szégyenlek nagyon. Mondjuk az az után volt, hogy a semmiből belém lőttek és nem is akármivel hanem ezüst golyóval. Szerencsémre szarul célzott az illető és a medencémet találta el. Mondjuk kurvára fájt így is és akármennyire tudtam, hogy nem halok bele, mégis az éreztem akkor, hogy ott a vég számomra.
- Hálás vagyok - mosolyogtam és a boci szemeket is felvettem.
Nem szerettem másra szorulni sohasem. Gyerekként is az voltam, aki másoknak adott tanácsot. Apa mindig emlékeztetett arra, ha én nem lennék, akkor talán soha nem lett volna Ada az anyám és nem lett volna két gyönyörű húgocskám. De legyen most ez volt, ezt kellett csinálnom, hogy ne menjek korgó hassal sehová. Mondjuk, ha átváltoznék simán megehettem volna egy nyulat vagy többet is. De farkas alakomban elvesztem sokszor az időérzékemet. Az miatt meg igazán nem akartam késni sehonnan sem. Még az kéne nekem. A férfi , aki soha nem késett, most jobban hallgatott a hasára.
- Értem, értem és értem. És nagyon, de nagyon köszönöm, hogy ehetek nálad - hálálkodtam megint.
Azért egyszer meg kéne ejtenem egy vásárlást. Talán, ha az a két kamaszlány meglátogat engem megkérdezem őket. Alice-tól nem mertem. Már így is fel akartam zabálni a fél készletét. De neki álltam azért a szendvicsemnek. Igyekeztem nem túl megpakolni a szenyót, hogy maradjon neki reggelire vagy vacsorára. Vagy amikor megeszi, mindegy. Közben kivettem a gyümölcslét, mert hatalmas gyerek vagyok és imádtam az édességet. Legyen az folyadék vagy szilárd. Gyors összedobtak a kajámat, persze vettem ki tányért. Egy közeli székre lehuppantam.
- Hogy vagy, Alice? Kitudtad magad aludni? Nem tudom mikor mentél haza, én tovább maradtam - magyaráztam.
Egy elég kellemetlen és megrázó ügyet zártunk le, így persze hogy érdekelt a lelkiállapota. |
Mikor zajt hallottam az ajtó felől már automatikusan nyúltam volna a fegyveremért, amit nem találtam, így maradtak a konyha kések. Odasaszzéztam melléjük, de ekkor a konyha ajtajában megjelent a betörő, és a félelmeim egy pillanat szertefoszlottak. Egy halk sóhaj kíséretében visszaültem a konyha pult mellé kikészített székre.
- Szia Anxo. - köszöntöttem a férfit, majd már készültem volna megkérdezni, hogy mi járatban erre, amikor eljutott az agyamig a mondata, ami választ adott a fel nem tett kérdésemre. - Csak nyugodtan. - vontam meg a vállam. Legalább lesz társaságom, még ha az egy ingyenélő is. Talán ez egy kicsit gonosz volt, de tudtommal nem olvas a gondolataimba. - A kenyér ott van, a felvágott itt, ha vizet akarsz az ott, ha pedig valami százszázalékos gyümölcslére vágysz, akkor találsz a hűtőbe. - mutogattam a dolgokra, majd miután ezt befejeztem, felálltam, és a tányéromat megfogva a mosogatóhoz léptem. - Ohh... és ha lehet használj tányért is. - tettem hozzá, bár sejtettem, hogy nem állna neki anélkül étkezni. - Ott találod őket. - mutattam a szekrényre. A tányéromat a mosogatóba hagytam, majd visszasétáltam a székemhez, és lehuppantam rá. Ekkor tűnt fel, hogy a tévé még mindig megy, de nem kapcsoltam lenne, csak elfordultam tőle, és a tekintetem a fiúra ragasztottam. |
Az a helyzet, hogy megint elaludtam. Ruhástól. Nem öltöztem át, de még nem is zuhanyoztam le, ami már nagyon zavart. Éjfélig dolgoztam, a papírmunkáknak hála. Végre lezártunk egy ügyet Alice-szal, ami mindig ezzel jár. A fura dolog az; én nem szoktam szétszórt lenne vagy egyáltalán ilyesmi. Lehet azért történt ez, mert pár napja semmit sem aludtam. Egy szemhunyásnyit sem. Szóval úgy látszik a szervezetem megparancsolta, hogy szunyáljak. És ez így is lett. A főnök nem hívott, szóval még nem kellet bemennem korábban, mint kellett volna. Megtehettem, hogy simán ellustálkodjam a reggelemet. Bár azt hittem, simán behívnak, mert Magnolia-ban mindig történik valami.
Egy óráig voltam az ágyban, a tegnapi cuccok pedig rajtam voltak. Nyersen mondva, szartam rá őket levetni. Bár az én szobámban nincs TV vagy számítógép, el voltam azzal, hogy játszottam a telefonomon. Valami régi akasztófa játék volt rajta. Ezzel el is voltam olyan egy óráig. Meguntam az egészet. Oldalra dobtam a mobilomat és mentem zuhanyozni. Ha már tegnap nem csináltak, akkor most. Ez is eltartott egy darabig. Nem tudom, ma reggel minden olyan lassan, komótosan ment. Talán azért, mert még mindig álmos volt. Viszont nem volt képes többet aludni, ez volt. Miután a fürdőből kiléptem, rögtön a hűtőhöz másztam. Na ó, azért vettem fel alsógatyát. És szó szerint nem volt benne semmi. Sokáig csak rendelt kaját ettem.
Drasztikus lépést kellett tennem - e kellett mennem Alice-hoz. Reméltem nem harapja le fejem. Meg amúgy is ő közelebb van, mint a bolt. Kaptam magamra kényelmes dolgokat és indultam hozzá. Közel lakik hozzám, egy utcában lakunk. Ahogy elértem az ajtaját, megkerestem a pótkulcsát - amit egy betonkocka alatt tartott. Imádkoztam, hogy nem eszi le a fejem. Szóval belépte,m hozzá, levetettem a cipőmet.
- Szia, Alice! - köszöntem neki. - Remélem nem gond, hogy beengedtem magam. képzeld nincs semmi enni való nálam. Kiszolgálhatom magam? |
Lassan már egy órája fekszem a laptopom előtt, köszönhetően annak, hogy borzasztó korán sikerült fekelnem. Próbáltam minden reggeli tevékenységem a leghosszabb módon megcsinálni, de még úgyse telt igazán az idő. Zuhanyzás helyett például nekiálltam fürödni, de azzal is nagyon hamar végeztem, pedig még hajat is mostam. Örülhetnék, hogy van egy kis időm, de ezt én szívesebben használnám szundikálásra, mintsem ébrenlétre. De most így jártam, használja ki. Felmerül a kérdés, hogy mivel? Én az internet felfedezését választottam, ami hosszútávón egészen unalmas volt. Végül inkább lecsaptam a laptopom tetejét, és megindultam a konyhába enni valamit. Eddig, csak azért nem reggeliztem, mert rögtön kelés után már az éte gondolatától is hányingerem támad, utána meg simán csak elfelejtettem. De most eszembe jutott, és rájöttem, hogy igazság szerint éhes vagyok.
A konyhába érve előszedtem a hűűtőböl a vajat, a felvágottat, meg a sajtot, és nekiálltam egy szendvicsnek. Ekkor tűnt fel, hogy zöldségekből hiány van, és nem ártana elmenni a boltba. Mjad délután, mert biztos van valami programom délelőtt, csak most épp nem jut eszembe. Van ilyen. Majd megnézem a naptáramba. Nem aggódtam különösebben, ha fontos, akkor valószínűleg megjegyeztem volna. Pont ezért nyugodtan fogyasztottam el a reggelimet. A szendvics elfogyasztása után bekapcsoltam a konyhába elhelyezkedő tévét, és elkezdtem nézni valamiféle hírműsort. Terroristák itt, terroristák ott... nem is az a kérdés, hogy hol vannak, hanem hogy hol nincsnek. |
|
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
