|
Témaindító hozzászólás
|
2016.05.22. 22:45 - |
 |
[17-1]
Nem tántorodtam meg, csak a lábaim hátra ugrottak velem. És vakkantam is egyet, aztán elkezdtem kergetni a farkam, és miután elkaptam, ismét erőt gyűjtve neki mentem. Igaz vissza is pattantam. De nem rettenek meg egy kislánytól. Szóval kikerülve őt elkezdtem rohanni fel az emeletre, hogy végre bejuthassak a szobájába. A felfutást a lépcsön még farkasként tettem meg, de aztán odaérve át változtam emberré és beléptem. Ezúttal viszont ha tudtam bezártam. Ha nem, oda tettem egy széket, hogy legyen időm feltúrni a szekrényeit és koszosan az ágyába dörgölőzni. Kényelmes volt. Nem olyan mint az intézetben. Ledobáltam a ruháim, lerúgtam a cipőm és pucéran feküdtem vissza. |
nem tartott sokáig, amíg ráeszméltem, hogy ezúttal nem ép a délutánihoz hasonló állattal van dolgom. A délutáni sokkal veszélyesebb volt. Ez viszont, amint észrevett szinte rögtön is ugrott (ami megvallom őszintén kicsit megijesztett, hiszen az ilyen hirtelen helyzetektől való ijedelmet még a legdurvább edzés sem tudja kiűzni az emberből) azonban mikor a cipőfűzőmet kezdte tépni azon nyomban lenyugodtam és felsóhajtottam... Ez most komoly? Berontott a házamba egy nagyobbacska farkas, nekem ugrott és a ciőfűzőm érdekli... A szememt orgattam és kezdtem úgy érezni, hogy ma nem csak egy kölyökkel, hanem egy kölyökkutyával is el kell bánnom. Ugyanis nagyon annak tűnt, ahogy ott farok csóválv ugrándozott és megpróbálta a nagyfiút játszani. Ekkorra ugyanis már bőven észrevettem a közte és a délutáni ellenfelem közti ülönbséget. Kezdtem úgy érezni nem is lesz szükségem a fegyverre. Az állat a földön gubbasztva kapdosott állkapcsával felém, mintha csak játékból akarna megijeszteni, ráadásul egy idő után csuklani is elkezdett. Pontosan olyan volt mint egy kölyökkutya.
Ekkor átvillant a felismerés az agyamon és összeráncoltam a szemöldökömet, majd hátra léptem egyet. Ez a farkas túlságosan is hasonlított arra a korábbi kölyökra és hirtelen az is eszembe jutott, hogy őt hogyan neveztem kölyökkutyának. Ráadásul a farkas is nagyobbnak látszódott, mint egy átlagos méretű farkas, akivel az ember az erdőben találkozhat... Majd az is bevillant, hogy hogyan nevezte magát állatnak a kölyök és kezdett összeállni a kép, bár nem nagyon akartam hinni mindennek. Viszont az, hogy a kölyök és a faras egy és ugyanaz, az választ adna arra, hogy mégis mit keresne az állat a házamban. Nem tetszett ez nekem. Ránéztem az állatra és újra szemügyre vettem.
- Elég! - szóltam rá komolyan. |
Úgy tűnt sikerült ráijesztenem, aminek nagyon is örültem. Általában nem tudok megijeszteni egy nagyobb kutyát sem, de ezúttal úgy éreztem én vagyok a hatalmasabb. Már akkor láttam mekkora király vagyok és félelmet keltő, mikor szemeiben szembe szállást véltem látni. Bizonyára van nálam valami fegyver, de se baj. Nekem is van fogam, karmom. Bekészültem alap állásba, hogy majd aztán egy lendülettel rá ugrohassak. Nem tudom mit számolhattam el, mert a lendület erőteljes volt, de túl távol volt, így legfeljebb egy fél métert ha előrébb jutottam. Mindegy is...
Helyette odafutottam hozzá, hogy akkor majd aztán jól ellátom a baját. Úgy meg harapom, hogy azt még Hello Kitty sem gyógyítja meg. Elkaptam a cipőfűzőjét és jól kihúztam neki. Muháhá! Most aztán majd jól el fog esni, mikor futni akar. Na de nem hagytam annyiban. Farok csóválva hátrébb szökdécseltem hogy újabb támadásra készüljek. Fejem és mellső mancsaim a földön voltak, seggem az égbe meresztve és úgy néztem fel rá. Na gyere! Vakkantottam oda neki. Persze hülye leszek megvárni míg rám támad, mert biztos megpróbálna megszúrni.  Szóval odakúsztam hozzá már seggemet is letéve és elharaptam felé. Úgy érzem ez a harc nagyon szoros, de azt hiszem én állok nyerésre. Minden bizonnyal még néhány hasonló támadás és megadja magát. Vaagy: Annyira megrémül, hogy elmenekül a házból és az enyém lesz. Ő pedig sosem jön vissza. Annyira felvillanyozódtam a tudattól, hogy nem sokára sakkmatt lesz a részemről, hogy izgalmamban...hát... elkezdtem csuklani... |
Láttam az arcát, hogy nem tetszett neki, hogy megállítottam, de az van, ezt kell szeretni, barátkozzon meg a gondolattal, hogy nem fog bejutni a hálószobámba. A vendégszoba gondolata sem hozta túlságosan lázba, de végül csak utáaom jött, biztos azt gondolhatta, ezzel is beéri, hacsak ez van. Viszont nekem természetesen eszem ágában sem volt megmutatni neki a vendégszbát, ehelyett a bejárati ajtóhoz vezettem, majd amikor intésemre kilépett rajta azonnal el is frdítottam a kulcsot a zárban. Jó lehet, hogy eléggé gonosz... kicsit talán gerekes megoldás volt részemről, de kezdett már eléggé az agyamra menni a kölyök. Kezdett? Nah az egy kicsit túlzás... már rég az agyamra ment. Viszont így fellélegeztem egy pillanatra és abból ítélve, hogy nem ezdett el azonnal dörömbölni a bejárati ajtón arra következtettem, hogy időbe telik neki még feldolgozza a csalást.
AKkor el is indultam vissza a szobámba, hogy átöltözzek valami normáis ruhába, útközben pedig bezártam a hátsó ajtót is, ha netán ott próbána meg újból bejönni. Mivel azonban, ha erre is kerülne a sor, ahhoz egy jó nagy területet kell megkerülnie, hiszen szinte csak az erdő felől közelíthető meg a hátsó udvar, így volt időm arra, hogy a dörömbölése előtt visszacaplassak a hálószobámhoz. Koszos gönceimet azonnal ledobtam magamról és helyettük felvettem egy sortot meg egy sport-topot, ami engedte, hogy a hasam teljes egészében kilátszódjon. Természetesen ennek is megvolt az oka, méghozzá szerettem volna megszabadulni a sebtapaszoktól és rendesen bekötözni a sebet, de nem óhajtottam újabb felsőt összevizezni.
Miután átöltöztem el is indultam a ürdő felé, de abban a pillanatban valami hangus zajt hallottam, mire reflexszerűen a hang irányába fordultam és nekilódultam. Gyanús volt, hogy a kölyök tette, ami mit ne mndjak nem igazán tett boldoggá, sőt már azon törtem a fejem, hogy mit csináljak vele... azonban amikor az ajtó közelébe értem egy újabb farkassal találtam szembe magam. Egy dühös fakassal. Azon nyomban elkerekedett szemekkel megtorpantam. Fogalmam sem volt hogy kerülhetett ide az állat (na jó fizikai értelemben volt róla ötletem hiszen a hátsó ajtó már csak részben volt meg mögötte, de nem tudtam mit kereshetett itt9. Nem ugyanaz az állat volt, akitől a délután folyamán a sebeket szereztem, de az is nagyobbnak mutatkozott z átlagnál. Úgy tűnt ma tényleg nem volt szerencsém, összeszedtem két farkast, egy kölyköt és még egy sebet is.... Gratulálok, Abby!
Nah, de mint már azt említettem a farkas nem volt éppen barátságos hangultában, nekem meg tennem kellett valamit, ahelyett, hogy azon törtem a fejemet, hogy mégis mi a fene vezethette a házamba, holott erre sose volt példa. (Na jó, láttam már házban farkast, de az vérfarkas volt emberi alakban és már nem húzta sokáig...). Az állat a hatás kedvéért még morgott is és úgy tűnt nem áll szándékában távozni... sőt kiszemelt magának valamiért, úgyhogy áldottam az eget, hogy a késemtől még nem szabadultam meg aznapra. |
Borzasztóan elutasító volt. Pedig hát... meg is erőszakolhattam volna, de én udvariasan megkérdeztem. Ki érti a lányokat...??? Már komolyan kezdtem feladni s mikor kitettem sorompóként kezét elém, komolyan úgy érezem, hogy nem lát is szívesen. A hősőket nem szeretik vagy mi a csuda? De végűl láttam kezdi megadni magát. Kezdtem megnyugodni és még egy kis mosolyt is engedtem. - Jaj hát igazából a vendégszoba annyira nem érdekel... csak hozzád akartam benézni... - sétáltam utána, mert ha már vendég szobát kínál, akkor biztosan szeretné ha maradnék, csak még kicsit szégyenlős, hogy együtt is aludjunk. Később aztán persze megbátorodik és együtt fürdünk majd, meg szexelünk, néha leköpködjük egymást vízzel a nagy melegben.... Szóval ide morcosság, oda eddigi ellenszenv, úgy éreztem végre kezdünk egyenesbe jönni.
Nem is várattam meg sokáig, kíváncsi is voltam arra a szobára, szóval megfogtam a kilincset és miután még egyszer ránéztem, kinyitottam és ki is léptem. Ha jól sejtem, nem várt sokat, bizonyára kilépésemkor becsukta s talán be is zárta az ajtót. Én meg nagyokat pislogtam, hogy hát ez mi...? Azt hiszem amíg távol volt, ledózerolták a szobáját. Fordultam is hogy bekopogjak, hogy hát itt nincs semmiféle vendég szoba. Sőt, ami azt illeti az út is közel van és bármikor erre járhat egy rendőr kocsi hogy vissza vigyenek. Ám mikor megfordultam s emeltem a kacsóm, hogy bekopogjak, észrevettem a kiírt nevet, azt a kis izét amibe a leveleket dugják, s ha volt rajta, akkor a kukucskálót. - Ez nem is vendégszoba... - suttogom magam elé, először kissé ledöbbent arc kifejezéssel, majd kissé szomorúbb lettem a tudattól, hogy ilyen csúnyán pali madárnak nézett. De legyen! Ha harc hát legyen harc! Morcos lettem, és úgy döntöttem vérfarkasként oldom meg a dolgot, hogy aztán majd legyen mit félnie. Átváltoztam farkas alakomban, majd mivel elég masszívnak tűnt a bejárati ajtó, megkerültem. S reméltem, hogy azt az ajtót nem zárta be. Na jó, talán hülyeség volt elsietni, ezért visszaváltoztam, hogy kinyithassam. Ha zárva volt betörtem. Majd ismét felvéve alakom, megkerestem - márha nem jelent meg a hangra ott - és hogy fitogtassam hatalmam, veszedelmes tekintetemmel rá nézve rá morogtam, hogy biztosan rá ijesszek s talán ki is fut a világból félelmében. |
- Nem azt nem állítom, hogy nem eszek húst, de jobb szeretem... de miért is mondom én ezt neked? - ráztam meg a fejem, mikor rádöbbentem, hogy nem igazán akarom beavatni a kölyköt mindenbe, ami velem kapcsolatos, sőt leginkább meg akarok tőle szabadulni. Azonban a fiú nem úgy tűnt, mint aki nagyon távozni akarna, szóval ki kellett találnom valamit. Mindeközben a srác továbbra is kutatgatott valami után a konyhában, ami ha édesség volt, akkor nem talált, ugyanis azokat se sokszor tartok itthon, az egészséges táplálkozás híve vagyok ugyanis.
Az újabb hasonlításomra felkapta a fejét, ez valahogy más hatással volt rá, mint a kisgyerek megnevezés, ugyanis ezúttal nem adta elő a hisztis kislányt. Nem tudtam rájönni, hogy hogyan is értelmezhette a dolgot, talán egy kis sértődöttséget és egy kis örömöt (?) is kihallottam a reakciójából, de nem ez volt az első alkalom a délután során, hogy nem tudtam mire vélni a kölyök szövegét. Mindazonáltal egyáltalán nem szántam sértőnek (pedig vgül is azt is tehettem volna), amit mondtam, hanem komolyan úgy gondoltam, hiszen tnyleg úgy viselkedett, mint valami kiskutya. De akér megsértődött, akár nem, nem sikerült még csak magutáltatnom se magam vele, pedig ehet, hogy azt kellett volna elérnem. Viszont kezdtem azt hinni, hogy a gyerek nem épp száza... vagyis... inkább buta.
Miközben tovább indult felfedezőútján a házamban újabb eszevszett ötlete támadt, amire azonnal meg kellett állnom.
- Nem! - válaszoltam azonnal. Először a fürdés, most meg a szex. Mit gondolt, ha nem fürdöm vele, akkor fel fogok vele feküdni? Hogy juthatott ez eszébe? - Nem érdekel, hogy "mekkora állat" vagy vagy mekkora nem, semmiképp nem fogok szexelni veled! - tiltakoztam hevesen és összeráncoltam a szemöldökömet, közben pedig megpróbáltam nem elképzelni, hogy mi lett azzal a macskával, az viszont megmaradt bennem, hogy a kölyök valamiféle intézetből szabadult. Időközben jó érzékkel rálelt a hálószobámra, ahova végképp nem óhajtottam beengedni, szóval még mielőtt be tudott volna nyitni (ugyanis megint nem várta meg a válaszomat) gyorsan közé és az ajtó közé csúsztam/csúsztattam a kezem (amelyikre lehetőségem volt) és megállítottam. - Ha annyira szobát keresel, megutatom a vendégszobát. - mondtam komolyan és kicsit élesen. Azzal, ha beleegyezett elindultam a bejárati ajtó felé, amin szerencsére nem volt üveg, így nem látszódott, hogy az a bejárat. - Íme! - mutattam az ajtóra. |
Olyat? Nem eszel húst? Te is olyan zöld evő valami vagy? - húzom a szám még mikor azzal a valamivel amit találtam megtömtem, bár így hogy tudatában vagyok, hogy nem husi, már nincs sok kedvem a hasamban tudni, de nem akartam undi lenni. Tudom, hogy a lányok allergiások a kiköpött ételre, szóval lenyeltem. Na de semmi pánik, mert csináltam kakaót, amit két húzásra ki is szloppanttottam a bögréből, amit aztán az asztalon hagytam és a számat nyalogatva nézelődtem még, merre találhatok valami nassolnivalót. Valam nem egészségeset és nagyon finomat. - Kóbor kutyára? - néztem rá felvont szemöldökkel. Majdnem eltalálta. Nagyon közel volt. De én a kutyánál sokkalta rosszabb fenevad vagyok. - Szóval állatnak... értem én.... Hát bosszants még egy kicsit, és meglátod milyen állat tudok lenni. - öltöttem ki a nyelvem duzzogva megjegyzésére, ami csak egy részben volt sértő. Az állatokat mindig is többre tartottam mint az embereket, így lényegében ez amolyan dícséret. Mégha nem is annak szánta. Nem is értem mi baja. Én...én jófej vagyok, megmentettem, segítek enni, hogy ne romoljon rá minden, és még a sebét is elláttam. Nem értem...ezek a mai lányok túl sokat akarnak... Gondolkodtam kifelé sétálva, vajon mitől kerülhetnék közelebb hozzá, hogy ne legyen már ilyen ellenséges. Na jó... körmöt azért nem festek, de tudom, hogy a lányok romantikus típusok... szeretik ha szeretik őket, szóval készségesen felajánlottam magam, miközben ha volt emelet, elindult fel a lépcsőn. - Szeretnél mondjuk szexelni? Ne aggódj az állatság miatt... állatokkal is szoktak szexelni. A gyerekekről már nem is beszélve... Én egy mikor megszöktem az intézetből az utcát járva láttam egy macskát... kicsit borzas volt, itt ott ki hulott a szőre és mintha csorgot volna a szája, de mikor sikerült elkapnom... hé ez a te szobád? - böktem rá az egyik ajtóra, máris másfelé járva agyilag. Nem, nem arra gondoltam, hogy mint becsületes alfa farkas, a sarokba hugyozok és megjelölöm a területem, inkább körbenézni, illetve hát... melyik fenevad ne szeretne sok galoppozás után egy pihe puha ágyba dőlni és neki dörgölőzni, hogy aztán majd jól átvegyem az uralmat fölötte a szagommal. Tetszik vagy sem, benyitottam... |
Felsóhajtottam. Amint megszólalt rájöttem, hogy sikerült kihoznom belőle a durcás kislányt, szóval a helyzet nem hogy egyre jobb nem lett, de erőteljest elindult lefelé a lejtőn. Nem szeretem én ezt. Ráadásul még az a gyerekes visszabeszélés is jött utána, amitől a hideg futkos a játamon. Nyugodj le Abby, ne hagyd, hogy egy ilyen kis kölyök kihozzon a sodrodból. Légy érettebb nála, e süllyedj e az ő szintjére! bíztattam magamat és újból nagy levegőt vettem. Inkább nem reagáltam le a visszavágását, mert akkor csak tovább folytatódott volna ez az egész és már úgyis láttam, hogy nem lehet jobb belátásra bírni.
Időközben elindult kifelé a fürdőszobából és nagyon úgy tűnt, hogy szét akar nézni. Én persze követtem, hiszen nem hagyok egy ilyen kölyköt randalírozni a házamban, bár mondjuk egy picit le voltam maradva tőle, mert attól függetlenül, hogy tele lettem ragasztgatva Hello Kittys matricákkal... öhm sebtapaszokkal attól még a sebek nem múltak el és a mozgás még fájdalmas volt. Közben a srác megint csak beszélt, ki akart oktatni arról, hogy szükségem van barátokra. Hát én ezt nem így gondoltam. Ha vannak barátaim azokat úgyis csak elveszítem, ráadásul még veszélbe is sodorhatom és ezáltal ők is veszélyt jelentenének rám. Nincs szükségem egy újabb dologra amit észben kell tartanono.. jegyeztem meg magamban, de ezt természetesen nem kötöttem a kölyök orrára. A kölyökére, aki megtalálta a konyhát és máris a hűtő felé vette az irányt. Karba font kézzel megálltam a konyha bejáratánál és felsóhajtottam, miközben a srác a hűtőben turkált.
- Nem, az nem szalámi. Én nem eszek olyat. - feleltem hűvösen majd hirtelen felvontam a szemöldököm a következő kérdésére. - Nem! - reagáltam habozás nélkül, kicsit talán hevesebben a kelleténél. - Nem fürdöm sem gyerekekkel sem állatokkal. Te pedig az imént látottak alapján inkább hasonlítasz egy kóbor kölyökkutyára, mint egy kisgyerekre. Szóval vissza is vonom a korábbi állításomat. - mondtam ezúttal már jóval nyugodtabban és inkább le sem reagáltam a kakaózását. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyn érjem el, hogy a gyerek lelépjen, én ugyanis nem játszom bébiszitter... se meg állatgondozót se. |
Ez nem is igaaaz. - vágtam be a durcit felfújt pofival. - Azért mintás, mert Hello Kittys és azért Hello Kittys, mert ő barátságos és ha nem sír a sebed miatt, ő is a barátod lesz. De te ezt nem értheted, mert nem akarsz barátokat... - mondtam oda neki durcizva. - És nem, mert a kisgyerekek úgy beszélnek, mint tee! - bököm meg a mellkasát. Hehe, most aztán jól visszavágtam.
Miközben hallgattam vagy épp én dumáltam, nézelődtem mindenfelé. Főleg a konyhát kerestem, mert már igen éhes voltam. - Mindenkinek van szüksége barátokra... Ezt még a magányosok is tudják... - léptem be a konyhába, és első utam a hütő felé vezetet, ahol aztán benéztem a fagyasztóba, hátha találok fagyit. Amennyiben minden fagyasztott holmi kiszórása után sem találtam jégkrémet, vagy fagylaltot, lehetőleg antigyümölcsöset, úgy tovább kutakodtam a hütő részében. - Ebben mi van, szalámi? - veszem ki az egyik csomagot és belekukkantok. Amennyiben tart magánál szalámit, azt be is falom. Ne hagyjuk elrohadni... Aztán kutakszom tovább. - Fürdünk együtt? - kérdem hangosabban, tele szájjal, és még mindig édesség után kutakodva.
Na de nem vagyok ám főzésből analfabéta... Amennyiben volt mikrója, szedtem elő bögrét, öntöttem bele tejet és jó sok kakaótport. Azt a nyuszisat. Mert csak az a finom. Aztán összekevertem és beraktam a mikróba kicsit melegedni. Na de aztán jött ám a jujuj. Kivettem leültem és belekortyoltam... na jó...kicsit nagyobb korty volt, de isteni...
 |
- Vagy legalábbis csak azt hiszed. - reagáltam le azonnal hidegen a tiltakozását, miszerint ő már nem kisgyerek. - Csak a kisgyerekek akarnak minden sebtapasszal... ráadásul mintás sebtapasszal megjavítani, holott felvilágosítalak, az nem jó erre, és csak a kisgyerekek beszélnek úgy ahogy te. Az öcsém érettebb nálad. Nőj fel! - nem voltam ingerült egyáltalán, teljesen nyugodtan mondtam minden szavamat, de úgy gondoltam, ahogy hallatszott.
Az, hogy megköszöntem elnyerte a tetszését, nekem meg nem volt mit tennem, nem szoktam hazudni és szeretem, ha a dolgok egyenesek. Viszont abban nem nagyon hitt, hogy meg tudtam volna oldani magam is és ez nem igazán tetszett. Milyen jogon mond ilyet? Nem is ismer és nem tudja, hogy hogyan harcolok... Ráadásul sikerült letornáznom magamról az állatot, ez volt a legllényegesebb lépés, onnan már simán tudtam volna harcolni.
- Miért hiszed, hogy olyan erős lenne az a "lehet"? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn, hiszen nem tetszett a dolog, időközben pedig a kezeimet is karba fontam és időközben rájöttem, hogy igazán jó lenne végre átöltöni, ugyanis a ruháim egy része csupa vér meg víz volt, ráadásul még kozos is, tele voltam állatszőrrel és szerintem a hajam is tele volt mindennel. De a kölyök még itt volt, ráadásul megint csak nem állt be a szája, mindenárom a barátom akart lenni. Hidegen ránéztem és kerek perec közöltem vele. - Nem keresek barátokat, mert nincs szükségem barátokra. Főleg nem kölykökre. Ha neked igen, akkor keress máshol. |
Eh...nem, nem vagyok kisgyerek... - ráztam meg mosolyogva a fejem. Lehet, hogy nem látszik, de már igenis férfi vagyok. Ráadásul szexi és férfias. Nem szeretem a le kisgyerekeznek, noha eddig ez nem is nagyon fordult elő. Mostanáig... Ám ahogy belekezdett a kifogásba, ő is rájött, hogy nekem van igazam. El is vigyorodtam, mert csak megköszönte. Büszke is voltam magamra és persze rá is. - Azért a lehet, elég erős szó rá szerintem... - lengettem meg mutatóujjam. Ám nagy meglepődésre adott okot, mikor kijelentette, hogy nem nézz rajzfilmeket. Elképesztő! - V-vár hogy mi? Miért nem? M-mármint... nem kell hozzá keresned... Itt vagyok. Én szívesen leszek a barátod. Ugyan már, ugye nem utasítanál vissza? - néztem rá, majd fordulva egyet kisétáltam körbenézni. - Szobatiszta vagyok, jó házőrző és barátságos is... Minden témában jártas vagyok és ne aggódj nem annyira perverz, mint a legtöbb férfi... - válaszoltam neki és azt hiszem minden fontosat elmondtam. |
Úgy tűnt sikerült belé fojtanom a szót, most először azóta, mióta találkoztunk. Ezek szerint nem volt felkészülve arra, hogy éppen az én házamba téved be, habár nem is volt erre olyan hatalmas esély, ha jobban belegondolok. Szóval szimplán csak pechje volt. Végül csak megszólalt s beismerte, hogy egy kicsit "kölcsönvette" a lakásomat, de nem vitt el semmit. Ez utóbbit elhittem. Azonban a stílusát továbbra sem tudtam elviselni.
- Te vagy a kisgyerek. - mondtam komolyan és lassan egyre inkább nehezemre esett lenyugodnom, ehhez nekem sose volt elég türelmem. - A farkas csak úgy le.... - próbáltam ellenkezni, de hirtelen összeált a kép, hiszen magától csak nem hagyott volna ott engem az az állat, és valami hangot is hallani véltem, szóval ebben akár igaza is lehetett a kölyöknek. Felsóhajtottam. - Oké... lehet, hogy te csaltad el a farkast.. szóval meg kell köszönnöm. Köszönöm. - mondtam, hogy boldog legyen. - De lehet hogy boldogultam volna magam is. - tettem hozzá. - Végül pedig, csak hogy tisztázzuk, nem keresek barátokat és nem nézek rajzfilmeket. |
Naívan azt hittem, hogy ezúttal tényleg megköszönni. Ígyhát az elejét széles mosollyal hallgattam, ami aztán fokozatosan tűnt el és a végé lebiggyesztett ajkakkal tudtam meg, hogy tulajdonképp az ő házának akarok házi gazdája lenni. Kellemetlen szitu, és ritka eset. Igyekesztem nem kimutatni felé zavarodottságom, és kiszáradt ajkaim is csak lassan nyaltam meg, mert szóhoz most nem igen jutottam. Persze...kitalálhatnék rá bénábbnál bénább dolgokat, hogy biztos ő írta oda a nevét és a képek is csak azért vannak róla az albumban, mert hamar selfiezet párat és berakosgatta, de azt hiszem ez még tőlem is gyenge kifogás lenne. De ami tény, hogy az életét csakis nekem köszönhette. - Miért vagy ilyen rideg? Barátságos akartam lenni, segíteni, és jóó, lehet hogy szavakkal kisajátítottam a házad ha néhány percre is, de semmit sem loptam el. Na meg... - néztem körbe. - Én is nem látok kisgyereket... - néztem rá. - Lásd be, ha nem csalom el az ordast, egyedül nem tudtad volna megvédeni magad... Az életed köszönheted nekem. Pedig hagyhattam volna, hogy újra rád támadjon... De nem tettem, mert megsajnáltalak és azt gondoltam, örülni fogsz egy újabb lehetőségnek és majd aztán barátok leszünk, mint a filmekben. Vagy mint Zsebibaba és az a lila plüss elefánt. Először ők sem szerették egymást, de aztán tök jó pajtik lettek. Ugye ismered a micimackót? |
Dommiel nem úgy tűnt, mint aki vágja a sziutut, sőt valószínűleg meglehetősen félreértette a szavaimat, ami nem javított természetesen a hangulatomon. Ráadásul teljesen értetlenül nézett, nem értette, hogy miért húztam fel magam. Pedig teljesen egyértelmű volt, már alapból a stílusa bicskanyitogató volt... legalábbis a számomra, de az, ahogy ő hősként állította be magát, holott nem volt más, mint egy betörő kisgyerek... na mindegy. Le kellett nyugodnom és tisztázni a szituációt a kölyökkel.
- Igazad van, nem köszöntem meg. - mondtam mereven szándékosan figyelmen kívül hagyva az illetéktelen behatolásra tett megjegyzését. - Nagyon hálás vagyok... vagyis az lennék, ha mindezt nem udtam volna én is megcsinálni, mert meg tudtam volna, sokkal precízebben és sokkal jobban, nem úgy mint eg kisgyerek. És nagyon hálás lennék, ha nem sétáltál volna be csak úgy a házamba, ugyanis ez az én házam. - magyaráztam neki ugyanolyan hangszínen halálos komolysággal. - A nevem Abigail Rosenberg, ugyanezt a nevet fogod megtalálni a bejárati ajtó előtt a postaládán is. Szóval hálás lennék, ha visszavennél a stílusodból és nem próbálnál mindenképpen meggyőzni arról, hogy ez a te házad. Ezt valóban megköszönném... |
Szerintem teljesen megfelelt a követelményeknek. A Hello Kittyk sorjában voltak és egyenesen ragasztottam végig a karmolás nyomokat. Mondjuk így elnézve, lehet átfognak ázni, és akkor majd cserélgetni kell őket, de az is lehet, hogy a kiscicák megállítják a problémát. Közben pedig be is fogtam a csőröm, gondolván, hogy na most aztán majd hálásan agyon ölelget és puszilgat, majd összebarátkozunk és innentől kedzve elválaszthatatlan öribarik leszünk... Ezzel szembe... ,,Tudod, hogy az illetéktelen behatolást a törvény bünteti " Egyből a szexről kezd beszélni. Összevont szemöldökkel hallgattam. Nem mintha ellenemre lenne a dolog, dehát még a nevét sem tudom. - Illetéktelen behatolás? Ejha... te aztán hamar a lényegre térsz, babám... Ne légy butus, a törvény nem egy ember. Az csak egy szó, nem tud bántani, főleg nem büntetni. - magyaráztam meg neki, mert hát tudom, hogy van, aki ezt nem tudja. - De nem értem a hirtelen dühöd... Megmentettelek, elhozlak a házamba, és még meg is műtelek. Te mindenkinek így mutatod ki a hálád? - néztem rá értetlenkedve. - Nem mintha ez akkora baj lenne, de akkor nem csodálkozom, hogy a farkasod is megakart enni. - billentettem oldalra a fejem. - De ha nem tetszik a házam, nyugodtan el lehet menni... - tettem karba a kezem és igyekesztem az egekbe tolni orrom, hogy lássa hogyha ő ilyen, akkor én is. |
|
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
