|
Témaindító hozzászólás
|
2016.05.22. 17:20 - |
 |
[16-1]
Egyszerűen nem fért a fejemben, hogy mi a fene folyik ezen a szertartáson. Volt itt veszekedéstől kezdve korcsolyapályától kezdve minden. Azért féltem, hogy apámmal eltanyázik a jégen, de szerencsére anyám segített neki még, ha legszívesebben otthagyta volna a fenébe, amiért ilyen idióta. Ahogy lecsengett ez a cirkusz előmásztam. Én meg Hawke és a házasság? Istenem, hogy a fenébe juthatott ilyen az eszébe? Persze, egyszer férjhez akarok menni, de egyelőre ez túl korai. Legalábbis én úgy vélem!
Zavartan foglaltam helyet, hiszen úgy sejtettem, hogy Hawke nem egy kérdést fog ezzel kapcsolatban feltenni. Emellett ígyis ciki volt, hogy miattam lett valamilyen szinten elrontva az esküvő. Habár elnézve a párocskát… Nem igazán hatotta meg őket. Jesszusom, ezek mégis mit művelnek a pap előtt? Hogy lehet valaki ennyire erkölcstelen és szemérmetlen?! Agyam lerohad! Mindenesetre nem igazán érdekelt. Örültem, hogy mellettem van Hawke, és zavarom is hamar elillant. Egyszerűen megnyugtatott a közelsége, illetve az, ahogy fogtuk egymás kezét.
Miután véget ért a ceremónia és képek is készültek, nem kellett több, hogy a menyasszony eldobja a csokrát. Szerintem direkt nekem dobta, csakhogy zavarban legyek. Elpirultam picit, viszont a vámpír barátnőjének a rokonai eléggé csúnyán néztek rám. Legalábbis a női részleg, akik el akarták kapni a liliomokat. Basszus, most ez komoly?! Inkább előre is mentünk még mielőtt hisztizni kezdtek volna. Bepattanva a kocsiba már meg is jegyezte szórakozottan az elébb történteket. Én csak fejem csóváltam meg. Nem kerültem el végül a magyarázkodást úgy fest!
- Apámról nem is tudtam, hogy itthon van… - sóhajtottam. – Anyámnak meg azért nem mondtam, mert elszólja magát előtte. Habár mindegy, ígyis idetalált – ingattam fejem. – Anyám amúgy ismer téged. Csak ezért engedett el múltkor, és azt hiszem ő jobban tudta, hogy jövök ide, mint jó magam – magyaráztam. – Apám meg veszett ügy, de legalább most anyámmal lesz elfoglalva – vontam vállat.
Az más dolog, hogy elméletileg a barátnőimnél alszom… Az meg megint más, hogy a barátnőim szűztelenítésre készítettek fel. Ha már megkínoztak mindenképp szintet akarok lépni. Úgyis lassan másfél hónapja vagyunk együtt, és megbízom benne.
Pár perc alatt a hotelnél is voltunk. Kiszállva az autóból egyből összetalálkozott a tekintetem a férj öccsével. Ahh, jesszusom! Szerintem nem akarom közelebbről megismerni! Alaric is készkatasztrófa, ahogy… Katarina is… Én nem merek belegondolni, hogy az öccse mit szólna be nekem… vagy nekünk.
Inkább megfogtam Hawke kezét újonnan, majd mentünk is be. Megérkezve a helyszínre mosolyogva konstáltam a terepet. Nagyon ízlésesen volt kivitelezve az egész. Érdekes is lett volna fehér meg habos-babos díszítéssel a lakodalom, főleg, hogy a párocska a sötét, fekete erotikát sugározza mindenfele nyers stílussal és erkölcstelen jellemmel körítve.
- Kegyetlen jól meg lett csinálva! – mondtam elismerően.
Ekkor tévedt tekintetem a párocskára, és pillogtam zavartan, amikor felénk biccentett fejével a menyasszony.
- Őhm, Hawke szerintem félj! – utaltam a fejbiccentésre.
Lehet nekem sem ártana… Az az egy vígasztalt, hogy apám már békén hagy. Viszont a lakodalom még hosszadalmas, és ki tudja mennyire fogunk agyilag lezsibbadni teljesen. Annyi jó van az egészben, hogy rajtam azonkívül, hogy szűzies vagyok nincs fogás, hisz nem ismernek… Viszont szegény Hawke… Nos, nem tudom…
[HAWKE – HANNA & KIERAN A HOTELNÉL] |
- Mást nem igazán tudok tenni! – ingattam fejem, amikor mondta, hogy vele elégedjek meg. – Mindenesetre azért Alaricot nem cserélem le rád! – vigyorogtam. – Nem értem miért mondta, hogy borzalmas vagy… Eddig normálisnak tűnsz! – az más kérdés, hogy mesélt róla. Tudom, hogy mivel foglalkozik, de ettől függetlenül tényleg normális. Majd elválik, hogy mi lesz az esküvő további részében.
Ahogy az oltárhoz értem feltűnt, hogy Alaric tekintete lágy. Mintha elérzékenyült volna. Jaj nekem! Hirtelen nem tudtam hova tenni reakcióját, mert ilyenre kurvára nem voltam felkészülve! Igaz, az esküvő ezen részét még én sem fogtam fel. Annyi volt meg bennem, hogy megházasodom, ám ez mégis mivel jár… Leginkább érzelmileg fogalmam sem volt. Ekkor kiszúrtam kacsintását, amire elmosolyodtam. Egyelőre többre nem tellett tőlem!
Belecsaptunk ezek után a lecsóba, és a pap már pont az esküs résznél járt ugye, és jött ez az idióta főnix. Hitetlenkedve méregettem a férfit, amikor Hawke nevét kiejtette száján. Istenem, mégis milyen csajt szedett össze?! Végén a szülők gyertyát fognak tartani az ágyuknál és tanácsokat adnak majd neki, hogy miként rakja be neki.
Azon viszont meglepődtem, hogy Kieran simán felállt, és elővarázsolta ridegségét. Nem azon akadtam fent, hogy tud rideg lenni, hanem azon, ahogy elintézte a problémát. Ahh, te jó ég! Most komolyan jégkorcsolyapályát kellett csinálni a templomból? A pap meg agyilag végképp… Öhm, lefagyott. Ma elememben vagyok! Ez a második pocsék szóviccem!
- Szerencséd! – kuncogtam, és élveztem, hogy végre megérintett… Még, ha csak arcomat simogatta. Ám ezután hagytam, hogy visszategyem a fátylam, és a csibike előkeveredése után folytatódott tovább minden.
Miután kimondtunk a boldogító igent Alaric magához húzott, és közelebb simultam hozzá. Mit is pofázott nekem Harley? Ja, igen, fogjam vissza magam! Hupsz? Nemsokára nem zavartattuk magunkat, és egyszerű csókunk átváltott heves, szenvedélyes nyelvezésbe. Kicsit engedtem még perverzségemnek, hisz lassacskán kezemet lejjebb csúsztattam… Vagyis, hát, Alaric formás fenekére. Meg is markoltam valamennyire, amire barátnőm szemeit forgatta, és ránk szólt, hogy elég lesz. Nem kéne pont itt csinálni.
- Most miért? A gyóntatófülke sok mindenre jó! – szólaltam meg, amire a pap kikerekedett szemekkel nézett ránk. Lehet szerencsétlennek már szanatóriumba kell vonulnia!
Újabb mosoly jelent meg arcomon, amikor összekulcsolta ujjainkat. Épphogy átléptük a templom küszöbét már csodálhattuk is a hóesést. Pillanatokon belül az öcsi már vette is az adást, és már adta is a szőrmémet. Barátnőm még csinált jó pár képet rólunk, és még mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, eldobtam a csokromat. Annyira nyaggatott ezért is Harley! Erre elkapta a Szűzike, amire elnevettem magam. Ezek után indultunk csak el a hotelbe.
Helyet foglalva a hátsó ülésen már vállamba is csókolt, amire felsóhajtottam halkan. Bókját hallva egyből cukkolódni kezdtem.
- Csak voltam? – néztem rá rosszallóan. – Ne akard, hogy összevesszünk! – jegyeztem meg szórakozottan, miközben vele szembe fordultam. – Ha nem lenne ez a lakodalom, akkor már most… A lényegre térnék, és emiatt a fogalmazási baki miatt kárpótolhatnál – vontam magamhoz a nyakkendője segítségével egy vad csókra.
Játékosan ostromoltam száját, hiszen olykor ajkának alsórészére ráharaptam gyengéden, sőt, valamikor még meg is húztam. Egyik kezemmel nyakkendőjét markoltam, míg másikkal fürtjei közé szántottam.
Kissé hosszúra sikeredett a pillanat, és igyekeztem a röpke időt is az élvezeteknek szánni. Természetesen nem akartam, hogy felizguljon. Öhm, kicsit, érdekes lenne, ha álló fasszal állítana be. Jó, hát, engem nem zavarna. Én simán lepippantanám akár a lakodalomba is, de nem hiszem, hogy Harley és a többiek tolerálnál és értékelnék!
Végül még mielőtt jobban belelendültem volna a dologba leálltam, és pihegve döntöttem neki a vállának a fejemet. Csillogó szemekkel vizslattam arcát. Talán csak most esett le a tantusz. Olyan meghitt volt minden, és… Én… Biztonságban éreztem magam. Nem zavart, hogy elköteleztem magam. Mint mondtam talán megnyugtatott. Tartozom valahova… Ismét tartozom valahova…
Lassan eközben megérkeztünk a hotelhez, ahol előre is lendültünk. A luxus részhez érve ámulva néztem körbe.
- Uhh, azt hittem borzalmasan fog kinézni, de ez rohadt jól fest! – nem sok kellett, hogy elfüttyentsem magam. De ennek örömére Harley is betoppant, aki nagy egózva megszólalt, hogy az ő műve. Pfft, ha rajta múlott volna hófehér meg rózsaszín minden, hagyjuk már!
- Amúgy ki mond beszédet? Ki a vőfély? – tette fel kérdését összeráncolt szemöldökkel, majd Alaricra néztem.
- Hawke? – biccentettem fejemmel feléjük. – Esetleg testvérednek adjuk meg eme csodás lehetőséget? – vigyorogtam.
Nos, Hawket lehetne még ezzel is pluszba kínozni. Az a gond az öcsivel, hogy jó a beszélőkéje és rajta nem lehet szórakozni. Habár… Ha normális beszédre vágyunk, hm… Nekem igazából mindegy! Társamra hagytam a választás lehetőségét.
[ALARINA A HOTELNÉL] |
Szép páros voltak, így örülök neki, hogy együtt vannak. A maguk furcsa és kiégetős módján de összeillenek az biztos. Viszont a ceremónia közben hallottam, hogy Hannah mobilja megrezgett és már állt is fel abban a pillanatban amit szemöldökráncolva fogadtam. Jó most csak én nem értem, hogy mi van vagy...?! Bepattant a gyóntatófülkébe amin végképp meghökkentem, de a pappal együtt basszus. Rá pár percre már be is rontott egy másik főnix és kiabálta, hogy tiltakozik. Nem megy hozzá semmilyen Hawkehoz?!?! HOGYMICSODA?! Egyből leesett, hogy basszus ez a féltős bolond azt hiszi, hogy a mi esküvőnk zajlik itt perpill. Kicsit a fülke felé sandítottam rosszallóan, hiszen basszus igazán elmondhatta volna. Nem értem miért lenne az baj, ha a tanú kísérőjeként részt vesz egy esküvőn.
Ám mindez nem elég, Alaric egyből égetett a kérdésével, Katarina pedig kiakadt ami nem csoda, bár az ő megszólalása is agyilag rohasztó volt, de ez részletkérdés ugye. Viszont az öcsike vitte a prímet aki szinte totálisan udvariasan küldte el a vérbe a drága apóst. Akinek balszerencséjére csak pattogott tovább, így hamar jégkorcsolya pálya lett a talpa alatt. Basszus! Végül csak feladta a szélmalom harcot és anyóssal az élen elhúzták a csíkot mire megkönnyebbültem.
Hannah is visszaült mellém amit egyelőre nem kommentáltam, csak összekulcsoltam finoman az ujjainkat. Idővel végre véget is ért és ment kifele a párocska. Mi is a kocsim fele vettük az irányt, majd miután beültünk a volán mögé csak szórakozottan megszólaltam:
- Azért vicces volt apudtól, hogy azt hitte, hogy összeházasodunk. Kicsit korai nem? - kuncogtam a végére. Persze beindítottam a járgányt és komolyra vettem a szót - De azért szerintem szólnod kellett volna nekik. Csak nem olyan nem bűn, hogy egy esküvőre mész, ahol a tanúnak a kísérője vagy - ingattam picit a fejemet.
Bár tény, kiderült most már végképp, hogy a faterja nagyon beteges, főleg amit leművel féltés címszóval, de basszus. Közben tartottunk a hotel felé. Az ajándékom a zakóm zsebében pihent és minden bizonnyal értékelni is fogják. Befizettem őket egy wellnesshétvégére amit akkor váltanak ki amikor csak akarnak. Őket ismerve simán ki fogják használni minden bizonnyal különféle dolgokat művelve. Jakuzziban csinálják, esetleg a masszőrt égetik ki és a többi. Ha már a múltkor előtte Katarina vibrátora volt a téma akkor innentől kezdve bármit kinézek belőlük. Persze semmi gond ezzel én is csinálnám, csak hm...egyelőre még nem lehet ugye. |
Persze nem tudott arról, hogy én kísérem az oltárhoz. Még szerencse, hogy nem kellett feleslegesen a számat tépnem és magyarázkodnom, nem szokásom az ilyen. Vállat vontam a végére mikor a barátnő közölte a helyzetet és lazán kinyögtem:
- Bocsi, de sajnos vagy nem sajnos velem kell megelégedned - vigyorogtam rá. Ekkor jött a megszólalása amire egyből felnevettem. Nem csodálom, hogy nem mennek nászútra és inkább csak maratonoznak. Nos a ház elég nagy, bőven lesz rá hely. Minden szobát kipróbálhatnak, nyáron még a medencét is. Persze nem lőttem le a poént, majd úgyis megtudja a hotelban mikor átnyújtom a borítékot a kulccsal.
Nemsokára már mentünk is kifele lassan és hagytam, hogy belém karoljon. Szinte messziről is lehetett látni, hogy Alaric oda meg vissza van, hogy végre láthatja a jövendőbeli feleségét ráadásul ilyen szép ruhában, így alap dolog, hogy ezt a feladatot elvállaltam. Nagyon szerethetik egymást, bár őket együttnézve ezt egyáltalán nem nyálasan mutatják ki. Talán még ki sem mondták egymásnak nyíltan, de az biztos, hogy összeillenek. Rohadtul büszke vagyok erre a hülye bátyámra, hogy talált maga mellé valakit aki el tudja viselni a baromságait és kiegészítik egymást. Bár úgy vélem ez egy csodával ér fel.
A hálás tekintetére csak felvettem a szokásos rókavigyoromat és vissza is vonultam az első sorba a padokhoz. Nagyban ment a ceromónia mikor egy vadbarom berontott és elkezdett kiabálni, hogy tiltakozik. Mi a franc?! Összeráncoltam a szemöldökömet, de mit ne mondjak hamar felkaptam a vizet ami nálam nagy szó. Senki ne tegye tönkre a bátyám esküvőjét basszus! Nehéz engem kihozni a sodromból de akárki ez a tag, most megkapja a magáét amiért elcseszte a hangulatot. Felpattantam a padból és szépen beálltam középre, hogy lásson rendesen ez az idióta majd megszólaltam a legjegesebb hangomon:
- Amíg szépen kérem addig hordja el magát innen. Ez egy zárt körű rendezvény és az ég világon semmi keresnivalója nincs itt...pláne nem elrontani azt teljesen - persze nagyon erősködött, így bevetettem a jeges képességemet aminek következtében a padsorok közt lévő kis út ahol nemrég vonultunk végig teljesen jeges lett és egy picit direkt oda is fagyasztottam a férfi cipőjét is. Hm, úgy érzem közben nekiállt esni a hó. Csodás. Ha nagyon felcsesz még jobban akkor jégszobor lesz belőle. Dermesztően fagyos kék tekintetemet továbbra is rajta tartottam, hogy úgy pattogjon itt nekem ez a főnix, hogy neki annyi. Szerencsére elkotródott, így minden mehetett tovább a normális kerékvágásban. Alaric vigyorgására csak lazán vállat vontam, hiszen ez semmiség igazából. Persze a szemem is most már normális színűvé vált, amint lenyugodtam és leültem.
Hamarosan kimondták végre, hogy házasok, így ez is végetért. Amíg sétáltak kifele és meg is szereztem a hátsó részlegből a kis szőrmét, így készségesen át is nyújtottam nekik, majd útjukra is engedtem őket, hogy menjenek csak a hotelba. Ott majd még úgyis találkozunk. Lazán pöfékeltem egy sort, mielőtt én is beszálltam volna a kocsimba, hogy a következő állomáshoz érjek... |
Pár perc múlva már jöttek is Katarináék és mit ne mondjak káprázatos volt. Bár láttam rajta, hogy a lassú haladás miatt aggódik, hogy elesik a ruhában, de egyszerűen pompásan állt rá. Mintha direkt neki szánták volna. Más csontváz nőcin pocsékul állna és nem is lenne hozzá megfelelő stílusa ezt rendesen viselni, így tökéletes rajta ahogy van. Rohadtul meghatódtam a látványtól ami nálam nagy szó. Végre csak hozzám értek, így átvettem Kierantól a társamat hálás tekintettel, majd rákacsintottam Katára jelezve neki, hogy jó a ruha. Milyen jó lesz belőle kihámozni basszus. Hallgattuk a pap beszédét, már pont az esküs résznél jártunk és már hozták a gyűrűket is közben, mikor valamilyen baromállat aki egy idősebb főnix volt berontott. Ordibálta, hogy ő tiltakozik az esküvő ellen mire kérdően ránéztem a félig feleségemre, hogy ez meg ki a franc. Ő egyből passzolt persze elhittem neki:
- Maga meg ki a faszom és miért zavarja meg az esküvőnket?! - ekkor merült fel Hawke neve. Óóóó...a drága após zabos mert a szüzinyóját a barátom szűztelenítheti? Milyen aranyos. Egyből elröhögtem magamat a helyzetre, hiszen leesett a dolog. Kata ráadásul beintett még káromkodva is, szóval pompás ez az esküvő eddig az biztos. Nem is mi lennénk ha tökéletesen lezajlott volna minden. Közben már előkerült az öcsém is aki megelégelte a helyzetet így könnyedén kipattant a padsorból és rohadtul zabos volt. Mivel ő jégsárkány, így nem tombolva mutatja ki a haragját, inkább hűvösen ami talán még rosszabb mint az én kiakadásom.
A jeges mutatványára csak elvigyorogtam magamat, szép-szép! Mikor végre elkotródott a fazon csak felsóhajtottam a fejemet ingatva majd végigsimítva a társam arcán majd súgtam neki:
- Ne aggódj én is már csak erre vágyom - végül fogtam a fátylát és visszahajtottam a helyére. Komolyan, ennél jobban még az igazgatóm beszédét se vártam, hogy vége legyen, pedig az nagy szó. Hosszú és unalmas szokott lenni. Viszont ez?! Valami nagyon elkattant a papban, de mindegy is, kimondta, hogy végre férj és feleség vagyunk, megcsókolhatom a menyasszonyt. Már legfőbb ideje, az engedélye nélkül is megtettem volna már rég de azok a fránya szokások...borzalmas. Fellibbentettem a fátylát majd meg is csókoltam közelebb húzva magamhoz, bár eleinte rendesen, de a végére már nyelvesen. Ha-ha, Harley! Azt hitte majd engedelmeskedem neki? Jó vicc. Idővel persze elszakadtam tőle, de mondanom sem kell, hogy nagyon nem akartam. Alig várom, hogy a hotelos banzáj is lecsengjen.
Bár furcsa volt ez az érzés, mégsem riasztott meg, inkább még jobban megnyugodtam. Igaz eddig is rendesen együtt voltunk, de ez mégis más, hiszen most már nem csak a nőm, hanem a feleségem. Persze semmin se változtat ez, hiszen így is szeretem, talán még jobban is. Sokan hülyeségnek tarthatják ezt, hiszen viszonylag rövid ideje kavargunk meg vagyunk együtt, ráadásul magam se gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, de egyáltalán nem bánom. Biztosan nem fogunk egymás fejére unni. Összekulcsoltam finoman az ujjainkat majd előre lendültünk kifele a templomból. Kiérve rájöttünk, hogy hoppá esik a hó is, valószínűleg ezért volt egy kicsit jobban is elemében az öcsém. Az emlegetett szamár már nyújtotta is a feleségem kis szőrme fekete stóláját és be is szállhattunk a kocsiba miután kifotózta magát Harley.
Mehettünk a hotelbe, hogy együnk végre valamit. Veszettül éhes voltam, bár arra is vágytam már, hogy vége legyen ennek az egésznek és végre kettesben lehessünk, de most csak a hátsó ülés maradt egyelőre, így megcsókoltam lágyan a vállát és mondtam halkan:
- Gyönyörű voltál - tudom, hogy tudja, de azért mindig mondom neki. |
Most sokkal többet lógtam a telefonon, mint általában. Nemcsoda, hisz általában Hawkekal beszélgettem. Volt amikor vigyorogtam egy idióta, mert visszaírt, esetleg olyan volt a téma, ami egyszerűen csak rávarázsolta arcomra. Barátnőimnek is feltűnt ez, és igen, megbocsájtottam nekik. Nem volt nagyon más választásom, hiszen szükségem volt a segítségükre.
Beszéltem is velük erről még, ha nehézkesen is, és mindenki csak pillogott. Nem értem mi olyan meglepő, hogy összejöttem vele. Ők jól tudták mennyire odavoltam érte, illetve… Elkezdték magyarázni, hogy eddig igazából azt hitték, hogy Hawke homokos. Ezen a ponton agyam lerohadt. Mindenesetre miután megbeszéltük a helyzetemet elfogadták, és örültek, hogy végre van pasim, viszont ennek hatására teljesen fellelkesültek!
***
Tegnap felcsalt egyik barátnőm magukhoz, hogy „aludjak nála”, és a hogy a többiek is jönnek. Belementem, és amúgyis apám szerencsére nem volt porondon. Anyámmal megbeszéltem, hogy a csajoknál fogok aludni, és vasárnap, majd hazakeveredem. Bele is ment szülőm, így nem volt kérdéses, hogy felkészülve mindenre elmentem hozzájuk.
Barátnőmnél sem voltak otthon a szülők, mert elmentek kicsit szórakozni, és eleve ezért is gondolta, hogy legyen ma este folyamán egy totálisan, teljesegészében egy csajos este. Ezzel nem is volt gond egészen addig, amíg szóba nem került megint Hawke meg a szüzesség és a többi. Zavartan pillogtam, amire egyből azt a kérdést szegezték hozzám, hogy lent… Öhm, szoktam-e borotválni vagy valami. Most komolyan?! Erre mit lehetne reagálni?! Ekkor kisunnyogott az egyik barátnőm, de perceken belül visszatért egy patron gyantával és gyantacsíkkal. NEEEEE! Konkrétan elkezdtek kergetni a lakásban, és azt visongták, hogy dzsungellel ki fogom ábrándítani! Ennyit az őszinteségről! Pedig mondtam, hogy fazonra szoktam igazítani és a többi, de csak elkaptak és megkínoztak…
Az éjszaka végére fagyasztott borsót tartottam az ágyékomhoz. Ahh, eszméletlenül fájt. Erre poénkodni kezdtek, hogy lehet soha a büdös életbe nem fog majd tudni felizgatni, mert nem érzem lent a dolgokat. Végigmorgolódtam az egészet… Ez nem volt kérdéses!
***
Mostanra már nem volt gond, és semennyi szőr nem volt rajtam. Felvettem magamra egy szexis fehérneműt, amit még múlthéten vettem, majd jöhetett a ruha is. Barátnőim ámultak, hogy milyen szép vagyok, és megszólalt az egyik, hogy kibaszottul faszállító vagyok. Ennek örülnöm kéne? Fejem ingattam meg, és az esküvőre készen elindultam a templomhoz.
Fogtam egy taxit, és barátnőim úgy engedtek el, hogy aludjak Hawkenál ma este. Legyek nő, és vessem be magam! Tény, hogy elhatároztam magam végre, de… Mindegy, ezen gondolatokra a taxiban elkezdtem tördelni az ujjaim. Zavarban voltam pusztán ettől is.
Végül megérkezve a helyszínre már ki is léptem a járgányból, és egyenest Hawkehoz vettem az irányt.
- Szia, köszönöm! – piszkáltam pár tincset, ami arcomnál volt. – Te sem panaszkodhatsz! – mosolyodtam el halványan, és pillantottam rá csillogó, zöld íriszeimmel.
Ekkor jelent meg az egyik sárkány, aki valószínűleg a vőlegény volt. Bemutatkozását barátságosan fogadtam, és épp nevemet nyögtem volna ki, amikor megint terítékre került a… szüzesség téma. EZT NEM HISZEM EL! Komolyan már kezd frusztrálni!
Ezek ellenére azért bemutatkoztam, majd mentem is a férfival az oldalamon a helyünkre. Sóhajtottam egyet, amikor megjegyezte, hogy ő szólt előre.
- Nem sejtettem, hogy… Ennyire… - túrtam bele zavartan hajamba.
Végül megjelent a menyasszony, aki ment is az oltárhoz. Még mindig hamarább jut eszembe a feketeözvegy, mintsem egy menyasszony. Hátborzongató volt látni egymás mellett őket. Mint egy sötét pár, és szinte szikrázott körülöttük a levegő. Szinte már zavaróan nagy volt köztük az erotika és a vonzalom…
Ám volt még valami, ami zavaró volt. A ceremónia közepén rezgett a telefonom, és a barátnőim voltak azok. JÖN APÁM! Mi a fene?! Felpattantam a helyemről, és egy elnézést atyámmal megbújtam valahol. Végül a gyóntatószék mellett döntöttem. A pap hitetlenkedve és kikerekedett szemekkel nézett rám, ám nemsokára berontott apám.
- TILTAKOZOM! NEM ENGEDEM, HOGY HAWKE-HOZ VAGY KI A FENÉHEZ HOZZÁMENJ! – kiabált apám, amire majdnem fejelgetni kezdtem a gyóntatómarhaság falát.
Mivel volt egy apró lyukacska rajta, így azon kukucskáltam ki, és mindenki beszélni kezdett. A pap agyilag lesokkolódott a menyasszony meg morcos volt. Egyből lekapta a fejéről a fátylat, amire barátnője rászólt. Majd kialakult egy csodás szituáció. Anyám is betoppant, aki rákontrázott, és apámmal kezdett veszekedni, hogy beteges amit csinál. Jesszusom! Ez már indul a bakterház! Fejemet fogtam, és meg is csóváltam. Végül nehezen anyám leráncigálta apámat, és úgy néz ki lesz mit megbeszélniük, mert a végére inkább már személyeskedés volt, mintsem rajtam veszekedtek. Végre leszáll rólam! Most biztos anyám kedvében akar majd járni! Mi volt még vicc az egészben? Hogy egyes emberek még be is szálltak a buliba… Ez nagyon ciki!
- Ahh, végre! – másztam elő, és minden szem rám szegeződött. Inkább csak némán visszaslisszoltam, és leültem. Megköszörültem a torkom, és vártam, hogy menjen tovább a szertartás. Ahh, Istenem! Ez megalázó volt. |
Lemondhattam jó pár melómat az közeledő esküvőm miatt. De fura ezzel megbarátkozni. Még mindig hihetetlen, hogy mibe vágtam a fejszém. Sosem hittem volna, hogy egyszer én fogok oltárhoz állni. Már gyerekként is különc voltam… Mindig úgy képzeltem el, hogy a testvére fog egyszer valakit elvenni, majd lesz egy normális családja. Ő tisztességes és jó volt, míg én állandójelleggel bajba keveredtem. Ő tanította meg milyen az emberi érzelem, és ezzel legjobban halálakor szembesültem.
Igazából nem tehettem róla, hogy két tortamérgezés között elméláztam, esetleg amikor a ruhák tömkelegében vesztem el. Miután mind a kettőt elintéztük azt hittem végre lehet némi pihenő, de tévedtem! Barátnőm tovább sorvasztotta agyamat, de ez még nem minden…
***
Egyik nap exkúrópajtim meglátogatott. Első reakciója a hahotázás volt, majd fapofával tette fel sorra a kérdéseket. Arra számított, hogy hozzámegyek majd megváltásért, viszont Alarickal elég rendesen beleköptünk a levesébe! Annyit vágott végül hozzám, hogy nem fejezte be ennyivel… Na meg ha hozzámegyek Alarichez biztos, hogy az ő ótvaros – jó, ezt nem tette hozzá, de én annál inkább – faszára fogok vágyni. Pfft, hagyjuk már! Nincs az az Isten, hogy félrekúrjak… Vicces, ám egyáltalán nem vonzott ennek a gondolata. Lassan már taszított… Vagy talán már taszított is?
***
Az esküvő napján segítettem valamennyire a díszítésben, így tudtam Hawket is boldogítani. Természetesen csóri agyát, ahogy tudtam sorvasztottam és a csibikéről kérdezgettem egyfolytában. Ám szórakozásomat hamar elcseszte barátnőm, aki már el is ráncigált, hogy kínozhasson. Morgolódva vele tartottam, majd hajamat igazgatta, állította be és ruhámba erőszakolt bele. Meg kell hagyni nagyon szép volt, csakhát… Nem épp az én stílusom, vagyis… Maga a ruha kinézetre tükrözz engem, de semmiképp nem viselnél hosszútávon az szent!
Ekkor rám nézett Harley, hogy nemsokára jön a kísérő. Őőő, van nekem olyan is? Zavartan néztem rá az öcsire. Ahh, te jó ég! Eddig csak látni láttam, de nem beszéltem vele. Sóhajtottam egyet, majd vállat vonva mellé léptem.
- Na, tudjuk le ezt a vackot, mert elegem van! – morgolódtam, és karoltam át a karját. – Alarickal akarok lenni végre, mert egyrészt nem volt időm vele lenni… - közben fújkáltam a fátylat a pofámból, mert idegesített, de barátnőm rám mordult. - …másrészt rohadtul feszkós vagyok emiatt a hülyeség miatt és maratozni akarok már végre! – sóhajtottam fel.
Erre barátnőm benyögte, hogy nekem mindig csak a szexen jár az eszem, és semmi romantika nem szorult belém. Nos, igen, én nem nagyon rajongtam a nászútért sem… És nem is lett végül belőle semmi sem! Hawaii meg a Bahamák? Na menjen oda! Majd elmegyek vele utazni, ha akarunk és olyan helyre, ami mindkettőnek megfelel. Ennyi…
De ha ez még nem elég, barátnőm elhívta a brancsát. Mi a faszomnak? Kellettek statiszták? Ezen a ponton azt hittem beleszarok az egészbe! Mindegyis…
Egyik kezemben fogtam a vörös liliomokból álló csokrot, és megindultunk az oltár felé. Mellesleg nem akartam klisés lenni, hogy rózsa meg a többi. Amúgyis ha már virágok inkább liliom. Egyszerű és mégis van benne némi elegancia egyszerűségében.
Lassú léptekkel Alaric mellé léptem. Uhh, attól féltem, hogy elesek a hatalmas ruhában. Sajnos a miniruhák és szoknyák a mindenem!
Halványan rámosolyogtam végül. Ám tekintetem hamar elvettem róla, hiszen már el is kezdett papolni a pap. Oké, ez fos szóvicc volt, de ettől több most nem tellett tőlem!
Unalmas és hosszadalmas volt a ceremónia, és mikor végre a lényeghez tértünk volna berontott egy idióta ordítozva. Mi a faszom?!
- Őőő, nyugi Alaric, ő nem egy régi kúrópajtásom! – vontam vállat, de amikor továbbra is csinálta a műsort lekaptam a fejemről morcosan a fátylat, és barátnőm rám szólt, hogy most végképp elrontottam a pillantott és az egész jelképes marhaságot, amire beintettem. – Szarok rá! Én már hozzá akarok menni Alarichoz, és végigszeretkezni az éjszakát vele! Mit nem lehet ezen érteni?! – fakadtam ki kislányosan. Ezt nem hiszem el! Ám ezt a helyzetet még fokozta valami…Vagyis valaki... |
****folytatás, hiszen úgy tűnik túlléptem a limitet és nagy szerencséje a gp-nek, hogy visszatudtam lépni***
szóval Keiran end:
Csak úgy járattam a szemeimet köztük hitetlenkedve közben az ajtófélfának dőlve. Közben megfigyeltem Katarinát is és külső szemmel nézve is érdekesnek tűnt a szememben. Persze a bátyám mondta, hogy mégis micsoda és mi a foglalkozása, így már teljes mértékben megértem, hogy miért rá esett a választása. Nem is nézném ki belőle, hogy valami kis ártatlan lánykával az oldalán állítana be. Szóval büszke vagyok rá, tökéletes lesz neki úgy vélem. Ránéztem az egyik drága órám egyikére és sóhajtottam:
- Mehetünk? 5 percetek van még... - gondoltam megjegyzem, hiszen nem kéne azt a hülye idiótát ott kint megváratni. Így is kikészítettem agyilag mikor csak mosolyogtam rá már-már kárörvendően. Háháhá láttam már az asszonykádat te gyökér!
Örültem, hogy végre egyenesben vagyunk Hannahval, igaz eddig is úgy voltunk, csak a sokáig nem beszélés miatt kételkedtem és aggódtam. Szerencsére most már rendesen tudunk beszélgetni hála, hogy van már telefonja is. Facebookon is zaklatjuk egymást folyamatosan, szóval probléma nincsen. Pár munkatársam már kiszúrta, hogy magamhoz képest sokat lógok mobilon, így egyből gyanút fogtak, de szerencsére még elsimítottam a dolgokat. Nem akarom őt kényelmetlen helyzetbe hozni és magamat se egyelőre. Persze Alaric folyamatosan nyaggatott, hogy ne felejtsem el, hogy én vagyok a tanú. Ember! Hogyan felejteném el pont a te esküvődet?! Kész csodával egyenlő, hogy ő házasodik. Eleve az is nagy szám, hogy talált maga mellé olyan nőt aki elviseli az okoskodó fejét. Nem sok minden történt az elmúlt napokban velem.
Rá kellett jönnöm, hogy Orion nagyon piszkosszájú gazdánál volt, hiszen nem semmi kérdéseket tett fel nekem, illetve elég választékosan tud káromkodni. Ami valamilyen szinten nagyon röhejes, csak akkor nem mikor már sokadjára hallom. Tegnap nagyon beakadt nála a lemez és egész nap csak a Mozi-t hajtogatta. Egy élmény volt így öltönyt választanom a nagy napra. Végül csak túlestem rajta és meg is beszéltem Hannahval, hogy ő is ott lesz. Bár nekem előbb be kell mennem egy picivel, de mindenképp találkozunk a templomnál.
Reggel segítettem picit a díszitéssel, hogy minden a helyén legyen és Katarinával is találkoztam. Mit ne mondjak megint kiégetett, de sokáig nem volt rá ideje, hiszen a barátnője már tuszkolta is őt öltöztetni meg sminkelni. Hála égnek! Futó pillanat erejéig az öcsikéhez is volt szerencsém aki nagyon furcsa egyénnek tűnt a számomra. Ami nagy szó, hiszen lehetne még valaki furcsább is Alaricnál?! Valamiért olyan...titokzatos és megfoghatatlan, mint a levegő. Ott van, de kisiklik a kezeid közül. Vagy csak beképzelem? Az kétségtelen, hogy nem igazán hasonlítanak egymásra külsőleg, így összekeverni őket semmiképp sem lehet. Alig kaptam észbe a merengésből, már jött is Hannah akit mosolyogva fogadtam:
- Szia! Csodásan nézel ki - dícsértem meg és mentünk is a barátomhoz, hogy bemutassam őket egymásnak, de ő már meg is előzött. Majd a következő pillanatban már ki is égetett agyilag teljesen. Szűztelenítés?! Ez most komoly? Muszáj volt egyből ezzel kezdeni?
Felsóhajtottam picit és dünnyögtem:
- Kösz...téged is öröm látni mint mindig - ránéztem az órámra és megjegyeztem - Javaslom menjél inkább a helyedre, mindjárt jön Katarina - ingattam a fejemet és vezettem is kettőnket kicsit szemforgatva a helyünkre - Bocsi, mondtam, hogy kiégetős. Ő már csak ilyen...szókimondó. |
El se hiszem. Tényleg megházasodom. Mármint komolyan elveszek egy nőt, amit soha a büdös életbe nem gondoltam volna. Persze mit ne mondjak, gyorsan híre kelt a dolognak, hiszen utólag kiderült, hogy nem egy munkatársam ott volt a színházban a múltkor. Természetesen a pletykás fajtából, így hamar az igazgató fülébe jutott a hír. Alig léptem be a kórház ajtaján már le is támadott a gratulációjával. Pedig gondoltam közlöm vele én először az újdonságot, hadd röhögjek ahogy leesik az állkapcsa. Erre elrontották a szórakozásomat.
Következő pillanatban már egyből le is cseszett a lábamról, hogy mégis mit keresek itt, ilyenkor ne dolgozzak már, hiszen ez egy nagy pillanat, nem szabad kimaradni belőle. Okééé...szóval elhessegettek haza. Ám legyen. Végülis nem nagyon veszek ki pihenőnapot, így most legfőbb ideje. Alig végeztem már kaptam is a zaklatást a mobilomról Katarina barátnőjétől...jobb ha nem tudom, hogy szerezte meg a számomat. Mivel nagyon titkos ügyről volt szó. Segítsek a dekorációban. Ó, basszus. Mindjárt visszamegyek inkább a hullákhoz.
Végül úgy döntöttem legyen hát, essünk túl rajta. Minél előbb lefixáljuk a dolgokat annál jobb, hiszen szoros a határidő. Mit ne mondjak, egy kínzással ért fel az egész, de csak sikerült valamit összehozni ami nem fehér és nem giccses hányás. Később a lakodalom - ami szerintem felesleges, de Harley erőltette nagyon - helyszínével és rombolta az agyamat, így arra a hotel egyik luxus részlegét használtuk fel. Szerencsére itt is kiharcoltam olyat, hogy ne legyen túl csicsás. Kész vicc, hogy nem a jövendőbeli feleségemmel vitatkozom ezen, hanem annak a barátnőjével. Aki ráadásul úgy csinál, mintha az ő esküvőjét szerveznénk. Isten mentsem meg engem az ilyen nőtől! Már nagyon hiányoltam magam mellől a társamat, de őt elragadták sötét erők mint például a torta kiválasztása és a sok ruhapróba. Kiderült, hogy utolsó pillanatban találtak végül megfelelőt és még azért is harcolni kellett.
Ekkor szóba került megint az összeköltözés mire csak sóhajtottam egy nagyot. Igazából nézegettem házakat, hiszen biztos voltam benne, hogy megint szomszédokat már nem akarok elviselni. Öcsém is előkerült időközben aki azonnal lecsapott egy kis házikóra a tóparton és meg is vette nekünk amolyan nászajándékként. Persze volt olyan sunyi, hogy nem is szólt róla, csak mikor meg akartam nézni akkor közölték velem, hogy ez az enyém már. Ekkor jött meg ez az idióta vigyorogva. Oké, úgy tűnik mindenkit kiforgat önmagából az esküvőm ténye. Ettől függetlenül örültem a hülye fejének hiszen rég láttam. Már nagyon kíváncsi volt Katarinára, mire közöltem vele, hogy én is, hiszen régóta nem láttam. Jó lesz már ha lemegy ez az esküvő mizéria és minden a rendes kerékvágásban folytatódik.
Harley talán még jobban örült mikor meglátta a házat, de hamar ünneprontó lett, hiszen közölte, hogy gőze sincs ki fogja Katát odakísérni az oltárhoz. Ó, basszus mennyi apróság...nagyon szemezett Kierannal, de az öcsém csak nem vette a lapot - pontosabban nem akarta - míg végül parancsba kapta, hogy már pedig ő lesz a kiválasztott. Na szépen vagyunk.
Szóval nagyon hamar eljött az esküvő időpontja, így öltöny fel, haj kicsit beállít és részemről ennyi is volt a nagy készülődés a templomba menetel előtt. A drága testvérem meg csak sejtelmesen vigyorgott, hiszen már találkozott a társammal és láthatta is. Mázlista! Újból agyilag rohasztott Harley, de nagyon nem voltam itt agyilag, hogy figyeljek a szavaira. Már valahogy nem érdekelt, hiába dumált olyasmit, hogy ne nyelvezzünk a csóknál. Hahaha! Nem is ismer minket, hiszen mindketten polgárpukkasztók vagyunk. Jó vicc. Inkább Hawkeot üdvözöltem aki már jött is a kiscsibéjével az oldalán. Te jó ég, ők ketten annyira...nagyon nyálasan aranyosak. Totálisan mások mint mi. Vigyorogva bemutatkoztam az új csibehusinak:
- Üdv, Alaric Ravenscare - elismerően hátbavágtam finoman a barátomat majd közöltem totál lazán - Jó szűztelenítést majd! - persze egyből lerohadt Hawke agya pillanatok töredéke alatt, de Hannah-é is, mint utólag kiderült a neve. Ekkor közölte velem, hogy idő van így ránéztem az órámra gyorsan:
- Basszus tényleg! - gyorsan a helyemre léptem és vártam is, hogy végre láthassam Katarinát. Már éppen ideje ennyi tortúra és idióta szervezkedés után.
Mégis mit mondhatnék? Az összes ember közül nem nagyképűségből, de én lepődtem meg a legjobban a bátyám esküvőjének a híre hallattán. Kettőnk közül ő házasodik előbb, kész agyam eldobom! Nem mintha én annyira pattognék azért, hogy oltár elé vonuljak. Sőt, kétlem hogy valaha is erre vetemednék. Engem hosszútávon nem tud lekötni senki sem, hiszen számomra annyira unalmasak és slamposak az emberek. Semmi újat nem látok ami felcsigázna és arra késztetne, hogy ne erre kíváncsi vagyok és meg akarom fejteni. Ráadásul a gyengébb jellemek manipulálása bár szórakoztató, mégis unom néhanapján. Viszont a melómhoz ez kell, így igyekszem mindig bonyolul ügyeket elvállalni. Akikről sokan azt mondják, hogy lehetetlen őket megmenteni a kötél általi haláltól, mert olyan súlyos bűncselekményt követett el. Az én szememben ilyen nincsen. Akár egy pedofilt is féltisztára tudnék mosni ha akarnék, de mivel azokat elítélem, így olyanok védelmére nem is kelek. Otthagyom a börtönben megrohani ahol bizony megkapja minden egyes nap a magáét. Elvégre a raboknál is van börtönbecsület. Lehetsz erőszakoló disznó, de náluk is tabu a gyerektéma. Ha valaki ártatlan kölykökbe dugja a farkát az a minimum, hogy megvagdossák egy kicsit. Ó, hogy nem lehet?! Dehogynem, ők megoldják és pontosan tudom hogyan. Van egy csomó trükkük amikről alig tudnak a börtönőrök. Honnan vagyok ilyenekkel tisztában? Gyakorlat során sokszor látogatást tettem és csak megfigyeltem. Ahhoz, hogy védeni tudjam őket előbb nem árt megismerni és a helyet ahol leélnének jó pár évet az életükből. Könnyen felhasználhatom a látottakat akár fenyegetési alapnak is ha valamibe nem akarnak belemenni. Szóval az a lényeg, hogy most Magnoliában vagyok és mit ne mondjak hamar találtam itt is munkát. Hemzseg a kis város a piti és durvább bűnözőktől és szegényeket senki se akarja pártolni. Milyen elborult rendszer! Muszáj a mérleg másik nyelét is megbillenteni, hogy egyensúlyba kerüljenek a dolgok.
Közben gondoltam házat is nézek magamnak ha már így letelepszem, hogy a bátyám idegein táncoljak és meg is vettem egyet, de végül meggondoltam magamat és találtam egy másikat ami jobban elnyerte a tetszéseimet. Mit ad isten, amit először vásároltam azt akarta Alaric. Legalábbis már pont járkált benne, hogy megnézze magának. Vigyorogva sétáltam elé mondva:
- Nyugi ez a tiétek! Vedd nászajándéknak - pörgettem vigyorogva az ujjamon a díszes kulcsot. Majd megkapják borítékban. Legalább jól jártak én meg nem kell, hogy azon gondolkozzak mégis mi a pöcsömet műveljek két házikóval. Legalább a tó másik felén vagyok majdnem velük szemben. Nem mondhatja, hogy a nyakán csüngök, nem is akarok.
Végül eljött az esküvő napja is ahol hirtelen az előtte lévő napokban közölték velem, hogy jah amúgy te hülyegyerek te kíséred az oltárhoz a menyasszonyt. Hát okéééé! Mit mondhatnék? Persze elvállaltam, bár még egy perc erejéig se láttam azt a szerencsétlent aki a hülye bátyám társa. Merész vállalkozó az biztos. Szóval totálisan elegánsan léptem a templomba és mentem a hátsó részleghez ahol totális felfordulás volt és inkább egy madárkalitkához hasonlított. Csak egy a gond: egy nő beszélt de ő folyamatosan. Mint egy rossz papagáj. Csak úgy járattam a szemeimet köztük hitetlenkedve közben az ajtófélfának dőlve. Közben megfigyeltem Katarinát is és külső szemmel nézve is érdekesnek tűnt a szemembe |
*Kiegészítés mert sokáig nem lesz dea, így offolom a csajomat*
Egy kicsit talán jobban éreztem magam, hogy elmondhattam ezt az egészet, de nem a teljes igazságot meséltem el. Szóval igazából semmit nem használt. De rendes volt tőle, hogy megpróbált segíteni. Az a gond, hogy tudom jól: rajtam semmi és senki sem segíthet. Beletörődtem, tényleg. Azért is próbáltam öngyilkos lenni, sikertelenül.
Kicsit még beszélgettünk, aztán végül gondolataimba merülve lassan elhagytam a templomot. Nem sok újat tudtam meg, de legalább kibeszélhettem magamból a dolgokat. Bár tény, ezt egy csoportterápián is megtehettem volna, de nem akartam. Mindegy, mehetek majd a pszichomókusomhoz. Csodás, már alig várom! Irónia bekapcsol.
[ HAZEL OFF ] |
Isten lehet kegyelmes, de ha ezt meghallja biztosan kiégne a picsába. Bár ha létezik akkor úgyis tud róla. Na mindegy igazából. Kicsit megszeppentem, mert láttam, hogy mintha fehér lett volna az arca. Jesszus. Talán mégse volt olyan jó ötlet ide jönnöm. Basszus-basszus! Mennyire lenne bunkóság itthagyni? Na jó, eléggé. Pedig jó ötletnek tűnt.
Végül csak reagált a tömény agyfaszomra, bár nem nyugtatott meg, hogy direkt úgy ült, hogy ne láthassam. Mindegy, ez van. Figyelmesen hallgattam a mondatait végül sóhajtottam egyet:
- Tudom nem megoldás, de kétlem, hogy Ön együtt tudna élni azzal a tudattal, hogy megölt...vagy majdnem embereket. Mert nekem már szabályosan undorom van magamtól... - kezeimet a tenyerembe temettem és a térdeimre támaszkodtam. Ha tudnék sírni, biztosan azt csinálnám most.
- Egyszerűen nem láttam más kiutat. De hiába, csak nem sikerült, pedig mertem remélni, hogy összejön... - az alkalmazkodós szövegre csak ingattam a fejemet. Gőzöm sincs, hogyan alkalmazkodhatnék. Menjek el rendszeresen pszichomókushoz? Hátha tud nekem valami jóságot mondani? Esetleg valami gyógyszert is adna ami kiüt a fenébe teljesen? Azt tudom, hogy már hívtak engem, hogyha nem vagyok hajlandó bejárni arra amit írtak nekem, akkor legalább egyhez menjek el. Talán még átgondolom. Az biztos, hogy a mappámat megkapta a doki, mert nagy nehezen, de beleegyeztem a kezelésbe. Lesz mit átnyálaznia. Gyerekkoromtól kezdve minden szar benne van abban a csodás kartonban. Már alig várom az első rendelést.
Normális ülőhelyzetet vettem fel egy idő múlva majd elmosolyodtam azért halványan:
- Köszönöm a tanácsot azért. Sajnálom, hogy ennyi mindent magára zúdítottam, csak már besokalltam és nem tudtam hova jönni. Csoportterápiára is küldtek nem egyszer, semmit sem ért... - buzeráltam megint újból a kendőim rojtjait. |
 Mivel előre engedtem a lányt, ezért mögötte lépkedtem, mközben eltűnődtem azon, hogy vajon mi meggyónni valója van.
Már nem azért, de ide általában a nála kétszer idősebbek szoktak ide járni, vagy ha akadt is pár fiatalabb nő, esetleg lány, azok nagyrészt olyan szülőkkel voltak megáldva, mint az én drága anyám.
Persze ez nem feltlenül volt gond, de amai előrehaladott világban sokszor kevés volt a hit, bár nekem segített valamennyire.
Időközben elfoglaltam a fejemet én is a gyóntatóban, majd az elhúzott kis ablak nyílásán figyeltem a lányt.
Amikor bele kezdett kissé meglepődtem. Általában ilyen dumát a filmekben szoktak lenyomni, ezért nem is reagáltam rá hirtelen semmit. Jó, nem volt ebben nagy tapasztalatom, lehet a valóságban is így kell kezdeni, de mindenesetre eléggé komikusan hagzott, főleg, hogy nekem mondták.
-Hallgatlak...-nem akartam hozzá tenni, hogy gyermekem, mert hát bakker, ha az apja lennék, akkor jó korán kellett volna kezdenem az ipart.... és még én készülök papnak. Kac kac.
-...Isten kegyelmes, ne tartsd magadban hát, ami a lelked nyomja.-fejeztem be végül a betanult szöveggel. Attól tartottam ez a gyóntatás mindkettőnk számára meglehetősen kínos lesz.
Amint belekezdett a történetébe pár fokkal halványabb színt öltött az arcom és kiszáradt torokkal hallgattam, amit mesélt. Éreztem, hogy a gerincemen felkúszik egy ismert borzongás és tudtam mi jön ezután.
Muszáj volt vissza fognom magam, itt nem rendezhettem jelenetet, éppen ezért minden erőmmel azon voltam, nehogy elszakadjon az a bizonyos cérna. A története előrehaladtával kissé magamra ismertem benne, de én sose öltem!
Ráadásul a sztoriban is sántított valami, itt nem lehetett szó egyszerű emberről, képtelenség lett volna.
Ökölbe szorítottam a kezem és lehunyt szemmel mély levegőt vettem, miközben a fülke hátuljának dőltam, csak hogy a lány ne lásson.
Kis idő múlva leküzdöttem az érzést és zihálva újra tudtam figyelni. Kicsit rendeztem a vonásaimat, mielőtt ismét rendesen felültem volna.
-Az öngyilkosság nem megoldás...-mormoltam csendesen.-Kicsit hasonlít a történeted az enyémhez, de nem is ez a lényeg. Ha már másban nem is legalább istenben hinned kéne. Nekem valamennyire segített a vallásosság, pedig én se voltam hívő... Tudod egyenlőre még csak gyakornok féle lennék. Nincs nagy tapasztalatom ebben, de eleget megéltam már, szóval annyit tudok mondani, hogy az életet ne dobd el magadtól, próbálj meg alkalmazkodni, ha változtatni nem tudsz.-mondtam, abban reménykedve, hogy nem hadarok össze zagyvaságokat. |
Kicsit zavartan tekintettem a férfira, de végül beültem az egyik gyóntatófülkébe. Remélem a jó felére. Van egyáltalán jó fele? Őőő...
Soha, de soha a büdös életbe nem voltam templomban még eddig. Sosem szerettem ahogy a temetőket sem. Azt viszont egyből konstatáltam, hogy veszettül alul vagyok öltözve. Egy csomóan kirittyentették magukat, én meg itt vagyok egy rajzolt rajzfilmes béna pólóban meg farmerban. Csoda, hogy nem küldött el szerencsétlen pap cseszem. Na mindegy...
Kicsit elgondolkoztam, hogy mit is kéne mondanom. Hogy is kezdik a filmekben? Hűűű a büdös mindenit. Ú, asszem vágom!
- Vétkeztem Atyám... - kicsit elhallgattam, hogy összeszedjem a gondolataimat. Ah, basszus. Nem értem mégis mi a francot keresek itt. Nem is tudna rajtam segíteni. De a cseszett csoportos terápia sem.
- Már egészen kis koromban öltem. Apám molesztált és valami elkattant nálam mikor őhm, egyszer túllépett egy bizonyos határt. Ellenkeztem, meg akart verni, én meg leszúrtam konyhakéssel. Azóta csak egyre jobban csúszom lefele a lejtőn. Árva maradtam, magamba fordultam gyerekként... - zavartan elkezdtem a kendőimet buzerálni, elvégre még soha a büdös életbe még senkinek nem beszéltem erről. Pláne egy teljesen idegennek - ...családról családra mentem, mert a többi gyerek nem bírt elviselni. De a különböző szülők sem. Mintha tudnák, hogy valami nem stimmel velem. Én is tudom nagyon jól. Mintha valami átvenné az irányítást felettem, ha nagy gond van. Nem emlékszem sosem a gyilkosságokra. Állatok tetemeire. Semmire, amíg vissza nem tér az én tudatom... - sóhajtottam egyet de végül folytattam:
- Múlt héten is majdnem megöltem egy embert basszus. Arra eszméltem, hogy fojtogatom. Mindez csak azért, mert egy idegen barom az állatkertben le mert tapogatni, semmi engedély nélkül. Elkattantam megint, de időben visszatértem és totál lefagytam. Azt hittem végre nyugtom van, azért jöttem ide, hogy végre helyrerázódjak, de semmi értelme. Másnap meg öngyilkos akartam lenni. Simán sikerült is volna, de túléltem, mert ez a valami nem hagyta, hogy meghaljak végre a fenébe és végetérjen a szenvedésem... - húztam el a számat fanyaran. Kicsit remegett a kezem ahogy a kendőmön lévő rojtokkal szórakoztam de végül csak felnéztem a pap felé fordulva:
- Mégis mit tehetnék? Ezek után Isten se bocsájtana meg nekem. Nem mintha hívő lennék... - sóhajtottam nehezen. |
Reggel meglehetősen korán keltem fel, hogy még időben be tudjm szedni a gyógyzsereimet, és Ethannek is előállhassak a reggelijével, na meg persze az iskolai uzsonnájával. Ez minden napos rutin volt, de nálam, igaz rá értem volna én is később kelni.
-Nem arról volt szó, hogy esetleg szégyelném a fiam előtt bevenni a gyógyszereket, már ég nem erről szólt ez az egész. egyszerűen jobb szerettem minnél előbb a valóságban tudni magam, mert ezt legalább valamennyire kontrolálni tudtam, nem úgy mint az álmaimat, már pedig azok semmi jóval nem kecsegtettek. Éppen ezért a rég felírt nyugtatókat mai napig szedtem lefekvés előtt.
Azóta az eset óta többször is voltak rohamaim éjjelente. igen én rohamnak nevezem, nem hiszek az orvosok állításának miszerint meghasadt volna a személyiségem... nem akarok hinni nekik.
Minden esetre úgy éreztem szükségesek a gyógyszerek, hogy este elnyomjam azt ami bennem van, bármi is legyen.
A katonaságnál sok szörnyűséget láttam, így hallottam már olyan esetekről, hogy egy leszerelt tengerészgyalogos évekig boldogan élt a csládjával, míg nem egy napon az egyik szörnyűség vissza nem tért az álmába, és be nem kattant nála valami. A vége egy halott feleség és két halott gyerek lett.
Nos én nem terveztem így járni, főleg, hogy a halott feleséget már kihúzhattam a listáról, gyerek pedig csak egyetlen egy volt.
Amikor a feleségemet megölték jobban meggondolva nálam is bekattant valami, de vissza sose tudtam rá emlékezni, egyszerűen nem ment, csak annyit tudtam, hogy Ethan teljesen le volt sokkolva és hónapokig rettegett tőlem, a saját apjától. Nos akkor valóban szégyeltem azt, ami lettem, de ellene nem tehettem. Időben elmentem az orvosokhoz Ethannal együtt, és ha nem ért volna kellően nagy szégyen még akkoriban, ráadásnak, engem bent fogtak. Akkoriban nem volt egyszerű megtartani a gyámság jogot. Havont többször is jöttek hozzánk ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a fiammal, én pedig tehetetlenül figyeltem, hisz senki nem hitt abban, hogy tényleg nem tudnék soha kárt tenni benne.
Idővel csitultak a dolgok és viszonylag helyre rázódott az életünk, bár nem az agykurkászoknak volt köszönhető, sokkal inkáb az idős atyának, aki gondunkat viselte azokban az időkben. Nem hittem benne, hogy istenfelé fordulok, mint anyám, de mostanra már készülök felesküdni, és végre úgy érzem nagyjából sínen mennek a dolgok a rohamoktól eltekintve.
Fel se tűnt mikor, de rendesen eltelt az idő és még az ételt is elkészítettem. Elgondolkodva meredtem a két tükörtojásra, amik bárgyú szalonna vigyorukkal néztek fel rám. Lassan megcsóváltam a fejem és inkább kitettem a tányérra, majd az asztal azon felére csúsztattam, ahol Ethan szokott ülni. Én magamnak sima rántottát készítettem, és mivel hallottam már fentről a mocorgást még előszdtem a hűtőből valami üdítőt, majd helyet foglaltam.
Nem sokkal később már hallani lehetett, ahogy lustavánszorgással csattog végig Ethan papucsa a lépcsőfokokon, miközben álomittas tekintettel már az asztalt fürkészte. Anyjától örökölt fekete kócos tincsei a szélrózsa minden irányába meredeztek, miközben fáradt mozdulattal össze túrta.
-Jó reggelt.-köszöntöttem mosolyogva, de aztán abba is hagytam, mivel nem akartam úgy kinézni, mint azok a tojások.
Válasz helyett csak morgást kaptam részéről, amit szórakozottan vettem tudomásul, nekem ennyi is bőven elég volt.
-Ma hamarabb indulok, szóval...-kezdtem bele, de szavamba vágott és közölte, hogy tudja mi a teendője, nem kell aggódnom, meg lesz egyedül is.
Ezúttal én vontam vállat, majd temeteztem bele a reggelimbe, ami közel se volt annyira remek, hogy ennyire lefoglalja a figyelmem, de rá kellett jönnöm, nincs semmi közös témánk a 12 éves fiammal. Nem volt rossz a kapcsolatunk cseppet se, de ahogy idősebb lett egyre inkább elkezdett távolodni, amit én hagyta is neki bizonyos mértékig. Meg tudtam értenivalahol, ezért nem erőltettem rá semmit.
Amint végeztem felálltam és elbúcsúztam tőle, majd cipőmbe bújva menet készzen álltam az ajtóban.
Még utoljára elhadartam azért, hogy mire figyeljen, majd ki is léptem az utccára. A templom nem volt tőlünk túl messze, ezért távot gyalog tettem meg.
Az atya legnagyobb meglepetésemre már várt engem. Miután átöltöztem közölte, hogy ma el kell mennie egy temetésre, így nekem kell tartani a frontot. Nem szerettem, ha nyakamba varrta ezt a helyet, de nem mondtam nemet rá.
Tehát így kerültem a padsorok közé az oltárt vizslatva, mikor egy kissé reszelős női hang törte meg a csendet, érezhető volt, hogy valami nem stimmel vele, tehát készségesen felé fordulva kíváncsian fürkésztem az arcát.
-Jó napot.-feleltem kedves mosollyal az arcomon. Remélhetőleg ez se tükörtojásosra sikerült. Nem sokszor gyóntattam még, de mivel rajtam kívül más nem votl, ráadásul nem úgy nézett ki, mint akinek ne lenne erre szüksége, bólintottam, majd a fülke felé mutattam.
-Menj csak be és meséld el, mi nyomja a lelked.-mondtam türelmesen. Kicsit ideges voltam, mert hát még nem volt olyan nagy gyakorlatom ebben, de kívülről a lehető legmagabiztosabb arcomat vettem elő. Nem akartam idő előtt elrettenteni, nyilván nem egyzserű döntés egy ilyen fülkébe belépni és gyónni. |
Múlt hétig semmi gondom nem volt itt Magnoliában. De komolyan, ám azon a héten csütörtökön valami elpattant bennem. Egész jól tűrtem eddig Saber kicsapongásait és néhanapján az öléshajlamait is el tudtam csitítani. Viszont előtte nap egy kretén le mert tapizni úgy, hogy kurvára semmi közünk nincs egymáshoz. Azt hinné az ember, hogy az állatkertben biztonságban lehet elvégre tömeg meg minden. Bár tény, rühellem...egyenesen gyűlölöm az emberforgatagot, de nem is arra voltam kíváncsi. Inkább az állatokra. Mindig is szerettem őket, az más kérdés, hogy a sötétebb énem is szerette régen...belezni őket. Egy a lényeg, ez a faszkalap molesztált és erre nagyon pipa vagyok. Simán előjött a másik énem kitúrva a helyemről. Gőzöm sincs mi a picsa történt, de mikor észhez tértem pont fojtogattam a faszi nyakát. Majdnem megfulladt. Az a szerencséje, hogy rohadtul megijedtem, hogy mégis mi a fenét művelek. Akkor volt annyi ideje, hogy menekülőre fogja, miután kapott rendesen levegőt egy kissé krákogva. Itt sokalltam be.
Csütörtökön pedig rohadtul eltört nálam a mécses. De én egyesekkel ellentétben nem sírok, eddig még soha nem tettem azt. Ilyenkor török-zúzok. Pont a fürdőben voltam és a tükörképemet néztem, majd megundorodtam magamtól és istenesen beleöklöztem. Nem is kell mondanom, széttörött az egész ahogy van csörömpölve, de a kezem nem törött el valami csodával határos módon. Majd a végső löketet az adta meg nekem, ahogy néztem a darabokat. Mintha magamra emlékeztetett volna, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mégis hogyan tudnék így élni tovább. Szinte ösztönszerűen nyúltam az egyik nagyobb darabért és a csuklóm belső felébe vágtam egy frankó hosszanti vágással. Rohadtul fájt. Komolyan. De nem érdekelt innentől. A másik kezemmel is ugyanezt megtettem. Tényleg kész voltam meghalni. Ekkor jött elő Saber és az istenért se tudtam visszavenni az irányítást.
Fingom sincs mit csinált, de sajnos felkeltem utána. Egy kórházban ébredtem, a két csuklómon varrás és kötések. Az öklözős kezem is fásliba volt bugyolálva. Csodás. Vagyis nem, undorodtam továbbra is magamtól. Ez történt picivel több mint egy hete. Levették a kötéseket, a varratokat kiszedték, de egyszerűen nem bírtam ránézni a sebekre, így mindig kendőkkel takartam el azokat, frankón rácsavarva a csuklóimra. Az ujjaim lévő pár vágásra inkább nem figyeltem. Próbáltak engem elküldeni terápiára, de tudom jól, hogy nem fog semmit se használni. Rajtam nem fog az segíteni, hogy leültetnek egy valag ember közé körbe és végighallgatom az elbaszott életüket. Elvégre tudom jól, hogy nálam nagyon szarban egyikük sem úszik. Voltam ilyeneken kiskoromban, nem egyszer.
Most meg én barom egy cseszem templomnál állok. Totál nem vagyok komplett, de ezt eddig is tudtam. Végülis mit veszíthetek már? Maximum körbenézek, aztán hazamegyek és próbálok kezdeni valamit magammal. Beléptem és egyből megcsapott a hűvös, amit nem csodáltam, elvégre vékony pólót (sapka nélkül, és a szürke) is vettem fel. Szívem szerint hosszujjút akartam volna, de totál idiótának néznének az emberek. Legalább a hosszúgatya miatt nem akarnak megölni szemmel.
Körbevizslattam a helyet és magam sem értem még mindig mi a fenét keresek itt. Nem törődtem ezzel az érzéssel inkább előrelendültem a hosszú padsorok közt, míg végül el nem értem egy paphoz.
Kicsit halkan megszólaltam:
- Jó napot! Azt hiszem... - elhallgattam egy kicsit - ...gyónni szeretnék.
Basszus, de kurva rég hallottam a saját hangomat. Szinte rá sem ismertem annyira reszelős volt. |
|
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
