|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:36 - |
 |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
- Lényegében ja. Bár azt hiszem a meséknek, illetve egyéb történeteknek is komoly szerepük van a lények megítélésében, ahogy azt te is említetted. Ezzel már magam is találkoztam… egy két vacsim komolyan meglepett. Azt hitték ők is vámpírrá fognak válni, csak mert megharaptam őket… na meg, hogy halhatatlanok lesznek… az Alkonyat olyan baromságokat állít rólunk. - az első ilyen áldozatom után még csak legyintettem, de aztán már megérdeklődtem, hogy honnan szedik ezeket a zöldségeket. Nos a könyv elolvasása után arra jutottam, az emberek tényleg komoly hányadát használják fel a fantáziájuknak saját maguk riogatására. - Csak a nő neműek. A hím neműek a hangszeres játékukkal csábítanak el. És azért nem mindig ölnek ám. - nem tudom pontosan volt-e már alkalmam találkozni szirénnel, olyannal még biztos nem, ami el is árulta nekem, hogy az.
- Figyelj… fuh… - most úgy meg akartam neki mondani a tutit, pedig kettőnk helyzete azt hiszem nem is különbözhetett jobban. - fogalmam sincs te mit gondolsz az élet és a halál kapcsolatáról, és valószínű, hogy az én felfogásom nagyon más a világ mostani rendjétől a családom és a háborúk miatt, így csak annyit tudok mondani, hogy erre csak éles helyzetben jöhetsz rá, ha az életed a tét. Addig fölösleges túl gondolnod. - egy pillanatra ránéztem, azt elemezve, meséljek-e még neki az életemből valamit. - Az első élő lény, akit megöltem egy vadász volt. Ittam a testvérének a véréből, amit feltétlen meg akart bosszulni, pedig az öccsének kutya baja sem volt utána. Persze a vadászok elvei… na mindegy. Igyekeztem magam visszafogni, de nem tudtam pontosan meddig mehetek el, így minden igyekezetem ellenére megöltem. Nem kiszívtam a vérét, hanem túlságosan erősen csaptam hozzá valamihez. - valamennyi sajnálat csengett a hangomban, de az évtizedek folyamán már megbékéltem ezzel a tettemmel… ami azt illeti követtem el rosszabbat is. - Nagyon sokáig volt bűntudatom, de aztán… idővel az is jobb lesz. Na meg az elvett életekkel. Bár… továbbra sem ölök szívesen. - tettem még hozzá, hogy ne tűnjek egy érzéketlen seggfejnek. Legalábbis ne akkorának…
- Nem, csak nyugodtan. Kaphatok én is egy szálat? - érdeklődtem meg kedvesen. Semmi bajom nem volt a dohányzással, alkalomadtán én is el-el szívtam egy-egy szálat, ez azonban nem volt túl gyakori. Én nem igazán találtam meg benne azt a varázst, amiért több százezren csinálták. Amennyiben adott nekem is, előkotortam az öngyújtómat a zsebemből és vidáman pöfékeltem mellette. Az öngyújtó amúgy fontos kellék volt az életemben, elvégre ki tudja mikor kell valakit felgyújtani…
- Ohh ne aggódj, némi edzéssel a fizikai részén segíthetünk. A lelki része meg talán jobb is így, ahogy most van. A zsebtolvajok pedig eléggé dörzsöltek, egyszer majdnem rajtam is kifogott egy. De nem terhellek a részletekkel, mert egy elég csúnya harapással végződött… azt hiszem a delikvens egy életre leszokott a lopkodásról utána. - De meglepően ízletes vére volt, annyi szent!
No igen, sosem értettem az információ kíméletes tálalásához, ez van. Szegényt megrázta egy csöppet a veszélyes és őrült tisztavérű híre. Csak egyetlen egy ilyennel találkoztam… talán mégsem kellett volna neki megemlítenem?
- Na látod én erre javallom a meglapulást. Még én is nehezen bírnék egy másik tisztavérű vámpírral. Pedig a családom aztán nagyon dolgozott az ügyön. - húztam el a szám a végére. No igen, eléggé nehéz elbánni egy másik tisztavérűvel. Talán ez volt annak is az oka, hogy eddig még nem gondolkoztam el komolyabban “imádott” családom kiírtásán.
- Áhh… több mint kétszázötven évem volt kiheverni őket. - rántottam meg a vállam. - Számukra az volt a legfontosabb, hogy a vérvonalunk a lehető legerősebb legyen. Ha így nézzük, számtalanszor mentették meg az életemet. És ha veszélybe kerülne az életem, feltehetőleg megkísérelnének kihúzni a bajból, bár azt akarnám a legkevésbé. Sokszor gondolok a megölésükre, de lehet, hogyha szemben állnék velük, akkor nem tudnám megtenni. - te jó ég, az nem egészséges ha ennyit gondolkodom, csupa ilyen hülyeség jut az eszembe. Ha összetalálkozom a családom valamelyik tagjával, akkor azt nagyon megverem. Ha Sandro az akkor még annál is jobban! - Ja, simán lehet. De az is megeshet, hogy ők voltak a vadászok, és bosszút álltak a családjukon. A vadász lét kétoldalú fegyver ám. - emlékeztettem.
- Nem akarod tudni. - tanácsoltam neki. - A családomnak eléggé bevált módszerei voltak a kegyetlenkedésre. - hát… sosem éreztem késztetést a minta megalkotásának részletezésére, és ez nem volt véletlen. Mindig is magas volt a fájdalomküszöböm, de… soha többet nem akarom átélni.
- Ejnye, ne szemetelj! Légy környezet tudatos vámpír! - pirítottam rá, amikor láttam, hogy eldobja az elszívott cigijét. - Még ezer éved hátra van! - küldtem felé egy vigyort. - Úgy amúgy nem nagyon, de véren keresztül egészen hatásos. - adtam tudtára. Gondolkoztam rajta, hogy le kéne ülnöm, ám egészen eddig az ácsorgás mellett döntöttem, de most végül lecsüccsentem elé. |
Figyelmesen hallgattam, amit mondott. De még szoknom kellett ezt a dogot. Szirének, főnixek, szellemek, vérfarkasok. Ezek nekem mind olyan szokatlanok, furcsák és talán félelmetesek is. Persze talán akkor fognék a legjobban padlót, ha kiderülne mondjuk ofőmről, az ikrekről vagy Cassyről, hogy nem ember valamelyikük. Bár, ha azt nézzük azon is kiakadnék, ha mondjuk Erin bejelentené, hogy sem ő sem Ebony nem emberek. Na jó, minden esetben kiégnék a picsába. És nem mondom, hogy megutálnám őket, hiszen az én érdekemben nem mondták el eddig, de akkor is. Hogy lehet hogy nem vettem eddig észre, hogy nem csak emberek élnek itt?
- Azt hiszem értem. A főnixeket és a tündéket nem azért viselik el jobban mert békések? Vagy legalábbis ha jól tudom, akkor a mitológiák meg mondák ezeket állítják róluk. A szirének meg tényleg a hangjukkal csalogatják a halálba az áldozataikat? - kíváncsiskodtam. Az, hogy nem hittem el ezeket a dolgokat nem jelenti azt, hogy nem vagyok viszonylag tájékozott a mitológiák, babonák, mondák terén. Persze az ember még akkor se biztos, hogy elég tájékozott, ha a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat.
De amit ezután mondott lesokkolt. Hogy mi? Nem, nem, nem és NEM! Értem én, hogy megölöm vagy meghalok, de nem áll szándékomban gyilkolni inkább menekülök. Persze az arcomon is látszott a döbbenet. Nem bírtam mit kezdeni ezzel az egésszel.
- Értem én, hogy megölöm vagy meghalok, de ez nekem nem megy. Amúgy is csak nézz rám. Csoda ha a szél nem fúj el. Hogy lennék képes megölni valakit? Mármint most komolyan, oké lehet, hogy fizikailag még megoldható lenne, de lelkileg nem. Akkor inkább öljön meg ha nem tudok elmenekülni, de nem akarom, hogy vér tapadjon a kezemhez. - ráztam meg a fejemet hátha ki tudom hessegetni az ott gyülekező borzalmas képeket. Szinte láttam magam előtt ahogy eltöröm egy vadász nyakát akink emiatt kiesik a fegyver a kezéből. Vagy láttam azt is amit addig szívom egy másik, szintén arctalan vadász vérét amíg bele nem hal. Ez lehetetlen, nem akarom!
Mivel a kelleténél jobban felizgatott a dolog elég rosszul voltam. Nálam ritka az ilyen, de úgy éreztem, mint aki menten összeesik. Felpattantam és beletúrtam a táskámba. Nagy nehezen megtaláltam amit kerestem: az inni valómat és a cigimet. Nem tudtam, mennyire fog hatni a cigi, de a szokás hatalma. Ittam egy kicsit majd Christine felé fordultam.
- Zavar, ha rágyújtok? - kérdeztem nyugodtabban, majd ha azt mndta, hogy nem zavarja, rágyújtottam.
- Na de visszatérve, most, hogy összeszedtem magam. A legnagyobb gond itt még mindig a lelkiismereti résszel van na meg azzal, hogy nem vagyok képes megvédeni magam egy egyszerű zsebtolvaj ellen sem, nemhogy egy erre kiképzett vadász ellen. - összegeztem nagy nehezen a dolgot és szívtam egy nagyot a cigimből majd lassan kifújtam a füstöt.
De megint olyan dolog következett aminek hála a cigi is majdnem kiesett a kezemből, úgy meglepődtem. Vannak olyan tiszta vérűek akik átváltoztatottakat gyilkolnak? Na ne már! Csoda ha egy vadásztól meg fogom tundi védeni magam, de egy tiszta vérűtől? Azt mégis hogy a kurvaanyámba kéne?
- És mégis hogy kéne megmenekülnöm egy ilyen elmebeteg állattól? - kérdeztem még mindig döbbenten és kicsit hitetlenkedve hiszen esélyem sincs ellenük. Egy egyszerű ember ellen se lenne nemhogy egy tisztavérű vámpír ellen.
Viszont ahogy a családjáról kezdett mesélni csak bámultam magam elé eleinte fapofával aztán a végére úgy kellett visszafognom magam, hogy ne röhögjem el magam. Hár úgy látszik Sernek is kijutott bőven a jóból. Fasza kis családja volt mindkettőnknek, ezzel nem is lehetne vitatkozni. Nem tuom melyikőnknek a szarabb hiszen ezidáig nem voltam vámpír és nem is tutam róluk így nem tudom, milyen lehet elmebeteg vámpír szülőkkel felnőni de az biztos, hogy elmebetegek ha csak családon belül hajlandóak házasodni. De mikor eljutott a heges részhez szinte a vér megfagyott az ereimben. Hogy lehet olyan sérülést okozni egy vámpírnak, ami nem gyógyul be?
- Fasza családod volt neked is az biztos. És sajnálom hogy velük kellett élned, de komolyan. Sose volt olyan a fejemben, hogy a világ legrosszabb családja, hiszen tudtam, hogy mindig jön valaki akinek rosszabb sorsa volt, de talán eddig a te családod a leggázabb. Pedig az árvaházban hallottam már durva dolgokat. Egy ikerpárnak a nevelők szerint autóbalesetben haltak meg a szülei de ők eleinte azt állították, hogy megölték a szüleiket a szemük láttára úgy, hogy a kislány, Erika meg is sérült. Azóta egy csúnya hosszú heg van a karján a csuklójától a válláig. Egy másik kislány a mai napig váltig állítja, hogy kegyetlen felnőttek rájuk törtek hajnalban az erdei házukban és megölték az anyját. Ezekkel eddig nem tudtam mit kezdni, de lehet, hogy ezek a gyerekek nem emberek és a relytéjes gyilkosok vadászok voltak? - zúdítottam minden gondolatomat Ser nyakába. Egyszerűen csak jöttk a gondolatok, szavakat alkottak és özönlöttek ki a számon mert miért ne.
- De hogy lehet olyan sérülést okozni egy vámpírnak ami után heg marad? - értetlenkedtem bár lehet jobb lenne, han em tudnám meg soha.
- Tényleg! - jutott eszembe valami amikor eldobtam a csikket. - Az alkohol és a hasonló dolgok mennyire hatnak ránk? - kérdeztem kíváncsian fürkészve a velem szemben álló ((vagy ülő, döntsd el)) lány/nő arcát. |
- Hát öhm… ez eléggé egyéntől függő. Mármint találkoztam már olyan vérfarkassal, aki cafatokra akart tépni, csak azért, mert vámpír vagyok, illetve most is van olyan vérfarkas, akivel nagyon jóban vagyok. És ez jellemző nagyjából minden fajra, tehát nincsen kőbe vésve. - merengtem el. - Talán a szirének az egyetlenek, akiket általában nem szeretnek, illetve a magukat nagyon viccesnek gondoló szellemek. Ezzel ellentétben pedig a tündéreket és a főnixet meg jobban eltűrik maguk mellett. - próbáltam általánosítani, hogy könnyebb legyen megértenie. Az évtizedek folyamán, amiket különböző helyeken eltöltöttem, kaptam jót is, rosszat is a különböző lényektől, ez alapján pedig nem tudtam volna mondani neki semmit.
- Nos… - nem tudtam mennyire szívesen hallaná bármelyik opciót egy gyilkolni vágyó vadásszal való találkozás végkifejleteként. - Végezhetsz velük te. Képzettek és általában okosak is, de a testi erejük sosem vetekedhet egy vámpíréval. - hát… legvégső esetben. De sajnos ezt is számításba kell venni. Én legalábbis inkább ölnék, minthogy meghaljak.
- Pontosan! - kishíján hozzátettem, hogy okos kislány, de az lehet ártott volna a kapcsolatunknak. - Illetve azért a tisztavérű vámpírokkal is csak óvatosan. Néhányan eléggé elborult elmével rendelkeznek… - lásd a családom - Akadtam már össze olyannal, aki irtotta az átváltoztatottakat. - említettem meg neki. Bár nem gondoltam, hogy túlságosan sokan lennének, de azért sosem árt vigyázni. Az tény, amely szerint találkoztam eggyel okot ad arra a hitre, nem csak egy flangál ilyenből a világon. Némiképp ironikusnak találtam, hogy a családi szimbólumomnak köszönhettem azt, hogy békén hagyott.
Figyelmesen hallgattam a történetét, és biccentettem a velem kapcsolatos részre, ám azt már korántsem hagytam, hogy letudjuk ennyivel a “mese” részt.
- Ácsi, ácsi, ácsi! - ingattam az orra előtt az ujjam. - Most én jövök. - vigyorodtam el. Nehogy már megússza az én családi történetemet! Tuti lekörözik a Loewe-k az általa eddig elképzelt legborzalmasabb családot. Igaz, azzal nem tudtam vitatkozni, hogy neki se volt gyöngyélete, ahogy nem éreztem a saját sztorimat rosszabbnak az övénél… csak gázabbnak. - Na lássuk! - kezdtem bele, igyekezve nagy vonalakban elétárni a következőket. - Gyilkosnak neveltek, a vérengzés és a kegyetlenkedés “művészetére” okítottak. A szüleim testvérek voltak. - nem álltam meg, mivel nem akartam feszültséget kelteni, avagy drámai csöndet tartani. - A “családunk” évszázadok óta vigyáz a vérünk tisztaságára, éppen ezért rokonok kelnek egybe. A szüleim elvonultan éltek -természtesen vidáman gyilkolászva- és odaígértek a család főágának, csak hagyják őket békén. Az unokatestvéremet választották ki a vőlegényemmé, kétszer pedig kishíján megöltük egymást, amit vidáman végignéztek. Az egyetlen emlék, ami tőlük megmaradt, az a hátamon lévő hegtetoválás. Még a gyógyulási képességem mellett sem fog sohasem eltűnni. - büszke voltam magamra, mivel szenvtelen hangom ejtettem ki a szavakat, pedig időnként nagyon bele szoktam lovalni magam. Talán az segített megőrizni a nyugalmamat, hogy Beatrice élete sem volt túl szép, és nem csak légbőlkapottan puffogott semmiségekért.
- Hát, nagyjából. - biccentettem a szavaira. A lényeget úgy tűnt felfogta, tanítani pedig majd még lesz időm. Bőven, ami azt illeti, hiszen még legalább ezer évet élhetünk. |
Teljesen lesokkolt amikor meghallottam, hogy hány féle lény él és mindből van itt is, legalábbis gondolom. De ha még az ilyen alap lények, mint boszorkány, verfarkas meg vámpír hihetőek is voltak, de a többit olyan nehéz volt elhinnem... Vérmacskáról még nem is hallottam soha! És tényleg léteznek angyalok? Talán ezt tudtam a legnehezebben elfogadni, még a sárkányokat is egyszerűbben tudtam elhinni.
- Tudsz mesélni róluk valamit? Mármint gondolom a vérfarkasok nem épp barátságosak pláne hozzánk, de érdekelne, hogy mégis hogy viszonyulnak a fajok egymáshoz. - próbáltam értelmesen kérdezni, de annyira össze voltam zavarva, hogy a nevemet se tudtam volna elmondani, ha kérdezik.
Vadászok? De mit csináljak velük? Nem tudom megvédeni magam alapból se, nemhogy lények gyilkolására nevelt emberekkel, akik úgy gondolják, hogy mindenki halált érdemel, aki nem ember...
- És hogy lehet védekezni ellenük, vagy csak annyi, hogy meghúzom magam és nem bukok le? - tudom, ostoba kerdések áradata, de tanulnom kell, nem aradhatok tudatlan, úgy túl gyorsan elpatkolnék.
Ezután elkezdte ecsetelni, hogy mire vagyok képes én meg csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy miafaszvan? Tehát sokkal erősebb vagyok, mint egy ember, képes lennék akár zsonglőrködni is autókkal. De ha ez nem lenne elég olyan lettem, mint egy kibaszott denevér, ultrahangot érzékelek és bocsátok ki, hát bazdmeg mi vagyok én, radar?
- Tehát ha jól értem, akkor óvatosan ölelgessek bárkit is, mert összetörhetem, és éjjel könnyebben tájékozódok, mert hallom, ha útban van valami. - összegeztem gondolkodva a dolgokat miután befejezte. Ezután elgondolkodtam kicsit, valahogy tényleg furcsább volt az egész. De, hogy mi volt benne a szokatlan, nem tudnám elmondani. Csak az egész annyira bizar és hihetetlen volt. Miért pont velem történik ez?
Ezután tovább jöttek az infók én pedig kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy eddig vagy nagyon ostoba voltam vagy Christine mond túl sok mindent, amit szinte biztos, hogy nem fogok tudni elsőre megjegyezni, de lehet, hogy felfogni sem. De ezután jött az, hogy ő örült volna, ha árva lehetett volna, mire mintha mindent kitöröltek volna a fejemből, nem is foglalkoztam mással csak ezzel a dologgal, na meg azzal, hogy nem is ezt a nevet használja.
- Én pontosan értem, mire gondolsz. Nekem is szinte maga a pokol volt az életem a szüleimmel, aztán előbb apám, majd anyám is lemondott rólam. Apám, az az újgazdag köcsög meg alart ölni, amikor elvittek hozzá, hogy maradhatnék-e ott. Az az olcsó ribanc anyám meg berakott árvaházba és hagyta, hogy minden nap várjam, hiszen azt ígérte, meglátogat, küld levelet, pénzt, gondoskodik rólam. Majd 14 éves koromban kaptam a hírt, hogy megölték. Tehát pontosan tudom, milyen azt kívánni, hogy bár ne lennének szüleid. - mondtam a végét halkan. Amikor anyámékról beszéltem, akaratom ellenére is indulatos voltam. Oké, hogy kicsinek szerettem anyámat, de amikor lemondott rólam valami megváltozott, a szeretet átalakult végtelen gyűlöletté, pláne, amikor úgy kaptam hírt a haláláról, hogy előtte felém se nézett.
- Na de bocsánat az előbbiért, örülök, hogy megismerhettelek Ser. - mondtam végül kuncogva. Borzalmas vagyok? Tudom.
Na de végre eszembe jutott minden, amit a neve meg a családos dolog előtt mondott.
- Na de visszatérve, azt hiszem értem, tehát nehezen sérülünk, ne támadjak fényes nappal szemtől szembe és inkább e!bervért igyak, amíg nem bírok rendesen uralkodni magamon. - összegeztem a hallottakat.
Ezután végighallgattam a kajás dolgokat és csak bólintottam, hogy megertettem, az egészet. |
- Vámpírokon kívül? Vérfarkas, szellem, boszorkány, megszálló, angyal, szirén, tünde, sárkány, főnix, vérmacska… lehet kihagytam valamit, de egyenlőre ennyi jut az eszembe. - soroltam föl a környéken esetlegesen mászkáló lényeket. - Jah, és akikről még érdemes tudnod, azok a vadászok. Ők sima emberek, akiket gyakran egészen fiatalkoruktól fogva arra neveltek és tanítottak, hogy végezzenek ki minket, akik nem vagyunk emberek. Persze embereket is ölhetnek, de ez a ritkább. - találkoztam már olyan vadásszal, aki embert ölt. A pontos sztorija nem rajzolódott ki előttem, miközben fojtogattam, de valami olyasmi volt, hogy egy emberről azt hitte, nem az, aztán addig kínozta, remélve, hogy bevallja, amit hallani akar, hogy a végén belehalt a szerencsétlen.
- Persze, szívesen. Addig úgysem hagylak elmenni, amíg nem tudod mire vagy képes. - no igen, ebbe én is belefutottam. Azt hiszem dühös lenne rám, ha nem figyelmeztetném milyen hatalmas erőt birtokol most. - Vámpírként jelentősen erősebb vagy, mint emberként, például simán fel tudsz kapni a válladra egy autót, majd pedig úgy el tudod dobni, mintha kislabdát hajítanál. - reméltem a sulis példa közelebb hozzá számára a dolog lényegét. - Szóval laza két tonnát hajigálhatsz anélkül, hogy megerőltetnéd magad. - vigyorogtam rá. Ez volt a kellemesebb része. - Ezzel azért is kell vigyáznod, mert nem mindegy, hogyan fogod meg mondjuk egy másik személy kezét. Könnyedén össze is roppanthatod azt. - nem akartam elvenni a kedvét, de jobb, ha már most tudja, mire kell majd nagyon figyelnie. - A következő dolgot talán már most is érzékeled. Képes vagy ultrahangot kibocsátani és felfogni, akár egy denevér. Ez főleg éjszaka hasznos. -
- Igen, begyógyul. - válaszoltam kicsit talán szűkszavúan a feltett kérdésére, de erre ezúttal nem volt más, amit mondhattam volna.
- Ha a megölés alatt azt érted, hogy kiszívod az utolsó csepp vérét is, akkor igen. Hát részben. Alapból nem egyszerű egy vámpírt megsebesíteni, és gyorsabban is gyógyulunk az embereknél, de legyengült állapotban ez már nincs így. Igen, bár rövidtávon ihatod állatokét. De az embereké nagyobb önkontrollra ad lehetőséget. Szóval én helyedben egy ideig biztosan az emberekét részesíteném előnyben. Vissza, csak tudj uralkodni magadon, nyilvánosan pedig senkit ne támadj le, ha lehet. - árvaság… ez valami olyasmi volt a számomra, ami… - Én nagyon örültem volna, ha árva lehettem volna. -osztottam meg vele. - Rengetegen nem értik, de… ők nem nézték, illetve hallgatták végig, amit én. Tényleg, erről jut eszembe. A Christine a születési nevem, de mióta elszöktem otthonról nem használom… annak pedig már jó hosszú ideje. Szóval Sernek, vagy Sereadénak szoktak szólítani. - már nem aggódtam amiatt, hogy esetleg elárul, vagy valami meggondolatlanságot tesz. Azt hiszem sikerült elnyernie a szimpátiámat.
- Úgy működik, mint a vérnél, azt leszámítva, hogy nem halhatsz meg tőle. - zártam rövidre a témát. - Bizony-bizony. Légből kapott mese. - nyugtattam meg.
- Hát… van valamennyire, de nem számottevő, a vért pedig egyáltalán nem pótolja. Sokkal több vért kell innod, mint amennyi ételt kell enned. - világosítottam fel. |
- Ne aggódj, nem is állt szándékomban álomvilágban tengetni hátralévő napjaimat. - mosolyodtam el szárazon. A kérdésén nem lepődtem meg. - Csak a pletykákat hallottam arról, hogy itt nem csak emberek élnek, de azokat sem hittem el. Semmi logikát nem láttam az egészben. De milyen lények vannak még? - kérdeztem kicsit tartottam attól, amit hallani fogok, de muszáj megtudnom, hogy mik vellett mentem el eddig úgy, hogy észre se vettem, ami az orrom előtt van.
- Én is örülök vagy mi. - mondtam bizonytalanul, hiszen oké, megmentette az életemet meg tudom is én de akkor is most dőlt össze az eddigi világképem. Valahogy nem éreztem kellemetlennek, hogy Christine-nel vagyok, nem is volt olyan borzalmas személy, még egész kedves is volt így nem bántam, hogy a társaságát kell élveznem.
- Lehet, jobb lenne, ha tanítanál még, ha mesélnél. - mondtam elgondolkodva. Idő közben egyre jobban megnyugodtam, már nem féltem egyre kíváncsibb lettem és talán kezdtem valahogy elfogadni a dolgot még ha hozzászokni nem is fogok tudni soha.
- Tehát csak annyi a dolgom miután ittam valaki véréből, hogy végignyalom a sebet és be is gyógyul? - kérdeztem csak azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy jól értelmeztem-e a dolgot.
Csak mosolyogtam a vidámságán, aranyos volt. Örültem, hogy megbocsátott, hiszen engem zavart volna legjobban, ha az ok nélküli hisztim miatt haragszik meg rám. Önuralom? Hát ha nem mondja, akkor hülyén halok meg... Baszki ezt eddig is tudtam, hogy majd kell meg, hogy tanulható, de hogyan? De amit ezután mondott az mar többet segített. Figyelmesen végighallgattam, amit mondott és csak azután szólaltam meg.
- Azt hiszem értem. A lényeg az, hogy ne koplaljak mert akkor vagy ok nélkül megölök valakit vagy én halok meg. Ezért igyak minél gyakrabban, ugye? És akkor most jön a kérdés eső, muszáj emberek vérét inni vagy állatoké is elég? Visszamehetek-e még valaha az árvaházba, a suliba vagy a munkahelyemre? És mielőtt megkerdezed vagy sajnálkozni kezdenél, igen, árva vagyok, de engem nem zavar, jobb így, mintha a családommal maradtam volna. - mondtam miután megsoroztam a kérdéseimmel. Igyekeztem nem idegesítő lenni, de muszáj volt minél többet megtudnom a dolgokról, hogy legyen mihez viszonyulnom ezentúl. Azt sem mondhatom, hogy ne aggódtam volna az ikrekért, hogy hogyan fognak boldogulni, ha nem leszek velük, ki fog kiállni melletük a többiek ellen. Arra meg nem kérdeztem rá, hogy ezek szerint volt olyan, akit így akart megölni, hiszen nem rám tartozik, hogy mit csinált vagy mit nem.
- Ha alapból legyengülve megyünk napra, az képes akár meg is ölni minket vagy csak tovább gyengít? - tettem fel egy lehet, elég ostoba kérdést. De inkább ostobaságot kerdezzek, mint a tudatlanságba haljak bele, nem?
- De várj, akkor ez azt jelenti, hogy simán megehetek egy pirítóst jó sok fokhagymával, ha ahhoz van kedvem? És amúgy van szükségünk rendes kajára? - tettem fel ismét két elég bugyuta kérdést, de hát, ha tudni akarok mindent, akkor csa így fogok rájönni, nem? |
- Jah, ezt nem vitatom, de akkor elég hamar el fogsz patkolni. Szóval nem célszerű. - Hmm… azt hiszem nem éppen a pozitív életszemléletemről ismerszem meg. - Még semmit nem tudtál eddig a természet feletti lényekről, ugye? - érdeklődtem meg tőle. - Nos nagyon örvendek Beatrice, mégha az érzés nem is kölcsönös. - vidáman folytattam a szövegelést - mindemellett azt hiszem egy kicsit kénytelen leszel még élvezni a társaságomat, igaz utána simán elválhatnak az útjaink, ha azt szeretnéd. - igazából azt hiszem ez csak rajta múlik. Eddig is elvoltam állandó társaság nélkül, könyörögni egészen biztosan nem fogok neki, hogy maradjon mellettem, de ha szeretné, én elvagyok vele.
Szinte éreztem kíváncsi tekintetét a bőrömön, amikor begyógyítottam a pasi nyakát. Nem is kellett csalódnom, jött is a kérdés. - A nyálammal. Te is képes vagy rá mostmár. - osztottam meg vele.
- Bocsánatkérés elfogadva! - vágtam rá vidáman. - Hát… önuralom. - tuuuudom… információs feketelyuk vagyok időnként. - Nehéz, de tanulható és fejleszthető. - azt hiszem ezzel se sokat segítettem. - Gyakran igyál vért, akkor jobban fog menni, sose hagyd, hogy a vérszomjad eluralkodjon rajtad. Az is segít, ha az egyik kezed folyamatosan az áldozatod nyakán tartod, és figyelsz a pulzusára. - tettem még hozzá. - Egy idő után pontosan fogod tudni, mennyi vért vehetsz el. - no igen, tapasztalat. - Figyelj… hazudnék, ha azt mondanám, valaha is lesz olyan, amikor nem fogod kívánni a vért. De ha gyakran iszol, kibírható, egy idő után pedig az állandó vágyakozáshoz is hozzá lehet szokni. - szerettem volna biztató lenni, de nem voltam benne biztos, hogy ezeket a szavakat szeretné hallani. - Én eddig még senkit nem öltem meg vérszívással, akit nem akartam. - ez talán nem fest rólam túlságosan pozitív képet, de ez van, még mindig messze járok családom többi tagjától. - Valamint, ha nem iszol vért, akkor nem csak a vérszomjad fog nőni, hanem gyengülni is fogsz, és meg is halhatsz.
Kérdése egyáltalán nem zavart, sőt biztos voltam benne, hogy felteszi. - Mehetünk nyugodtan napra, csak nem tölthetünk el alatta sok időt, mert nagy mértékben gyengít minket. Kit jobban, kit kevésbé. - utaltam rá, hogy bizony itt is, mint minden másban vannak különbségek. - A különböző babonákról jut eszembe: fokhagymát is ehetsz nyugodtan, nem lesz tőle semmi bajod. Bár én személy szerint nem komálom. Sem ízét, sem a szagát, azt meg főleg nem, ha a szemembe próbálják nyomni. - volt már az utóbbira példa. |
Jajj de jó.... Nem elég, hogy egy vámpírral csevegek, még szarkasztikus is a drága. De oké, igaz, megmentette az életemet vagy mi, talán meg kéne köszönnöm. Talán.
- Tényleg, élhetek álomvilágban is, ha nem hiszem el, mi a valóság. - mondtam szarkasztikusan. De most komolyan. Mi az, hogy nem kell elhinnem? Muszáj elhinnem, ha valaha még élni akarok, mármint úgy normálisan. - Beatrice vagyok. - mutatkoztam be végül én is.
Az eddigiekkel ellentétben kezdtem talán megnyugodni, bár amikor itthagyott, hogy elmegy kajŕért újra frusztrált lettem és ideges. Végül ugye Christine meg is érkezett a pasival akit én le is tŕmadtam. Csak ittam és ittam, nem bírtam leállni, annyira jó volt. Aztán mondta, hogy elég lesz, de mintha a fülem mellett ment volna el ez a két szó. Majd még én is meglepődtem azon, hogy képes voltam elengedni a férfit akinek a vére még mindig nagyon csábított.
Amikor odahajolt a pasi nyakához, én csak nagy szemekkel néztem, hogy most mi is történik, de csak végignyalt a seben mire az azonnal begyógyult.
- Ezt hogy csináltad? - kíváncsiskodtam azonnal. Lassacskán kezdtem talán elfogadni, hogy most már nem az az egyszerű diáklány vagyok, aki eddig voltam.
Igaza volt, nem kéne hisztiznem mégis csak megmentett meg hasonlók.
- Jó, bocsánat, asszem igazad van, nem nyafogok csak akkor magyarázd el nekem, hogy most mi a francot csináljak mert oké, hogy most sikerült leállnom, de lehet, hogy legközelebb már nem fog menni. - néztem rá félig-meddig türelmetlenül, zavarodottan és még estig sorolhatnám az árzelmeket amik az arcomon lehettek.
- Köszönöm, hogy megmentettél meg, hogy nem hagytál magamra. - mondtam végül halkan. De még mindig nem értettem semmit, mivel jár ez az egész.
- De akkor most nem mehetek a napra ezentú vagy hogy működik ez? - kérdeztem és krben is néztem. Világs volt még, tehát már meg lett cáfolva a kérdésem. - Jó, bocs, látom nappal van, hülye kérdés volt, de azért továbbra is érdekel, hogy hogy is van ez. - mondtam és végre úgy döntöttem ideje felkelni a földről. Felálltam és meglepődve tapasztaltam, hogy semmim nem fáj, de vér még kellett volna, hogy fogok így iskolába járni vagy visszamenni az árvaházba? |
Kíváncsian lestem a lány mozdulatait, és az arcára esetlegesen kiülő érzelmeit. Fogalmam sem volt hogyan kéne reagálnia a hírre, amely szerint voltaképp átváltoztattam őt vámpírrá. Ugyan kimondásra még nem került ez a tény, határozottan úgy éreztem, kapisgálja már a dolgot.
- Hát ez valóban örvendetes lenne. - bólogattam, enyhe szarkazmussal a hangomban. - Kelleni nem kell, de azért érdemes. - sosem voltam a bíztatás nagy mestere. - Hogy hívnak? - végre én is eljutottam eddig a kérdésig.
Nem voltam teljes mértékben megnyugodva, amikor magára hagytam a lányt, de abban biztos voltam, hogy vér nélkül nem élné túl az éjszakát, így eltipliztem vacsorát fogni. Már visszafelé tartottam az elkapott férfivel, amikor rám is rám tört némi vérszomj. Azonban nem volt vészes, így nem kóstoltam meg. A lányon először látszott, hogy igyekszik ellenállni, de relatíve hamar megadta magát az ösztöneinek. Ameddig a szomját csillapította, le sem vettem róla a szemem. Készen álltam, hogy bármikor közbelépjek, ha a férfi élete veszélyben forogna. Határozottan nem most akartam elkövetni, avagy bűnrészes lenni életem második indokolatlan gyilkosságában. Mármint… az első indokolt volt… na szóval nem akartam, hogy meghaljon a csákó, később is jó lesz még vacsinak, az illata alapján remek vére lehet. Összefutott a nyál a számban, de nekem sok vámpírral ellentétben van önuralmam, így türelmesen vártam, hogy “védencem” befejezze a táplálkozást.
- Elég lesz… - már éppen mozdultam volna, hogy közbelépjek, és ha kell erővel szedjem le a pasas nyakáról, amikor legnagyobb meglepetésemre magától leállt a vérszívással. Szinte éreztem, ahogy koppan az állam a földön, erre egyáltalán nem számítottam. Talán mégiscsak volt értelmem megmentenem. Most, hogy lecsatlakozott a férfi nyakáról, közelebb hajoltam a pasashoz, és finoman végignyaltam a nyakán. Tényleg bitang jó vére volt, de nem akartam újabb fognyomokat gyógyítgatni, miután az előzőeket már eltűntettem. Kérdésére csak megforgattam a szemem. Néha komolyan fennakadok az embereken. Nem hagytam meghalni, ennek örülnie kéne, erre most itt nyafog nekem!
- Mert egy mazochista állat vagyok, aki élvezi, ha hisztis kisvámpírokat abajgathat. - nyilatkoztam szarkasztikusan. - Hát kösz szépen! - forgattam meg a szemeimet, bár egyáltalán nem vettem a szívemre a szörnyeteg dolgot, ami voltaképp engem is degradált. Minden kezdet nehéz. - De ha gondolod megölhetlek. - ajánlottam fel neki a lehetőséget fapofával. Nehogy már valaki azt mondja nekem, hogy nem hagytam neki választást! Fogalmam sem volt most mi lehet a problémája, elvégre él és virul, amúgy meg halott lenne. Igaz én alapból is vámpírnak születtem, szóval sosem tudom meg milyen embernek lenni. Ráadásul még mindig itt ácsorgok neki, készen arra, hogy válaszoljak a kérdéseire, illetve, hogy segítsek neki. Velem -a szüleimhez képest legalábbis- iszonyatosan jól jár, mint tanár. |
Ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Itt van valami rejtélyes macska ami majdnem megöl majd jön valami nő, aki nem ember, hanem vámpír és valamit csinál velem amitől elkezdek gyógyulni és meg is változok. De most komolyan vámpírrá változtatott?
Akármennyire szerettem volna higgadtan és nyugodtan kezelni a dolgot nem ment. Egyszerűen nem bírtam nyugodt maradni.
Hogy mi?! 300 évvel idősebb nálam? Akkor igaz, hogy sokáig fogok én is élni? De én nem akarok! Én családot akartam meg egy szerető férjet akivel együtt öregszünk meg az unokák között.
- Christine azt hiszem muszáj lenne elhinnem akármit is mondasz. Be kell látnom, hogy ez a valóság. - mondtam nehézkesen. Tényleg nem tudtam elhinni.
Amint parancsba kaptam, hogy ne mozduljak csak bólintottam. Hova is mehetnék? Az árvaházba nem mehetek, bajba sodornék mindenkit. Veszélyes vagyok. De így kezdenek értelmet nyerni a dolgok. Ha igaz a szóbeszéd, hogy nem csak emberek élnek a városban....De akkor Cassy micsoda? A kislány, aki olyan furán viselkedett eleinte, aki időnként eltűnt majd előkerült. Mi ez az egész?
Rövidesen megérkezett Christine egy emberrel... Ugye nem azt akarja, hogy ő legyen az ebédem? Nem, nem, nem. Az nem lehet.
De nem bírtam sokat gondolkodni, amint megláttam az előttem heverő eszméletlen férfit az agyam hihetetlen sebességgel kapcsolt ki és már rá is vetettem magam a férfira. De mi lesz, ha megölöm?
Mohón ittam az ismeretlen vérét, iszonyat jól esett, nem bírtam betelni vele. Éreztem, ahogy egyre több energiám lesz, hogy szinte kicsattanok az egészségtől. De közben egyre többet és többet ittam, nem bírtam abbahagyni, a férfi egyre halványabb lett a vérveszteségtől de én még mindig csak ittam.
Végül villámcsapásként hatolt a gondolataim közé az ofőm, Ebony, Erin és az ikrek hangja, ahogy azt mondják, hogy jó ember vagyok. De ha jó ember vagyok, nem ölhetek meg valakit önzően. Mintha áram rázott volna meg úgy engedtem el a férfit és húzódtam távolabb tőle. Én ezt nem akarom. Ilyen élet nekem nem kell.
- Miért nem hagytál meghalni? Szörnyeteg lettem. - néztem könnyes szemekkel a "megmentőmre". Ennél még a halál is jobb lett volna.
Szinte biztos vagyok benne, hogy akik eddig szerettek most meg fognak gyűlölni, félni fognak tőlem. Egyedül maradok, de azt nem akarom. |
No igen, hiába voltak olyan terveim, hogy körbefutom a tavat, egy bizonyos vérmacska eltérített ettől a célomtól. Még szerencséje, hogy nem értem rá vele foglalkozni, különben biztosan mélyen elbeszélgettem volna vele…
Szerencsére -bár lehet később még megbánom- a lány elkezdett gyógyulni, és magához is tért, ami azt jelezte, hogy a vérem célba ért. Rögvest feltett két teljesen jogos kérdést, ám egyikre se nagyon akaródzott válaszolnom. Az elsőre azért, mert fogalmam sem volt, hogyan fog majd reagálni a vámpírságára, illetve kivel osztja még meg az információt, nemcsak arról, hogy mi ő, hanem, hogy ki tette ezt vele. És itt nem a vérmacska támadására gondoltam. A másodikra azonban még ennél is furcsább okból nem szerettem volna felelni. Még magam se akartam elhinni, hogy tényleg megtettem. Eddig soha, senkit nem változtattam vámpírrá, és úgy voltam vele, ez így is marad, ám most hirtelenjében megtettem. Kicsit tartottam a felelősségtől, ami a tettemmel járt.
- Christine vagyok - Annyi név van, miért pont ez jutott az eszembe?! - Hamar rá fogsz jönni… amúgy nem hinnél nekem. De ha az egyszerű magyarázatra vagy kíváncsi, megmentettem az életed. - adtam választ neki, mégha csak rébuszokban is. - És nem kell magáznod. Csak röpke 300 évvel vagyok nálad idősebb. - Nem tudtam mit mondhatnék neki, abban viszont biztos voltam, hogy vért kell neki szereznem, ráadásul minél előbb.
- Mindjárt visszajövök, addig el ne mozdulj innen! - reméltem, még elég sokkos ahhoz, hogy valami oktalanságot kövessen el az alatt a pár perc alatt, amíg én vacsora után nézek számára. Sebességem maximumáig gyorsultam, miközben egy megfelelő embert kerestem. Szerencsémre a közelben ráakadtam egy gyanútlan kocogóra. A férfi erős volt, tökéletes kondival rendelkezett, így reméltem nem lesz komoly problémája a vérveszteséggel. Mögé osontam, illetve mögé kocogtam, bár a hangnak nem volt jelentősége, hiszen be volt dugva a füle, így nem hallhatott. Tudom, nem volt szép dolog tőlem, de egyszerűen leütöttem egy, a katonaságnál tanult fogással. Nem akartam tovább nehezíteni a lány helyzetét azzal, hogy az első kajája kapálódzon. Majd visszatértem vele hozzá, és ledobtam az orra elé, arra várva, hogy mit reagál. |
Miután elájultam egy dolog van amire mondhatni emlékszem: az pedig az, hogy egyszer csak lekerült rólam az a tigris, ami nem is tudom hogyan került ide, hiszen ha jól tudom az itteni állatkertben nem él fehér tigris, így nem szökhetett meg onnan.
A következő, amire emlékszem az az, hogy köhögve felébredek és a mellettem lévő nőre pillantok, aki összetartja a csuklóinkat és mindkettőn van egy-egy vágás. Nem értettem semmit. Bele kellett volna halnom a sétülésekbe, de most nemhogy élek, még a sebeim is folyamatosan gyógyulnak.
- Ki maga és mit csinált velem? - kérdeztem kiszáradt szájjal miután még egyszer elkezdtem köhögni. De olyan furcsa érzés kerített hatalmába, nem tudtam mire vélni a dolgot, olyan volt, mintha hosszú ideje szomjaznék. Égett és kapart a torkom, a szemfogaim !egnyúltak és hegyesebbek lettek. Mi ez az egész?
Ha ez az, amire gondolok..... De nem, nem, nem! Az nem lehet! Vámpítok csak a mesékben meg rémtörténetekben léteznek. Ez csak valami ostoba poén, semmi több!
De azért körbepillantottam, hogy itt van-e még a tigris, de nem volt már sehol. Nagyon reméltem, hogy többet nem látom az állatot vagy mi is legyen az. |
Az utóbbi napjaim néma unatkozással teltek, ugyanis fogalmam sem volt mit kezdhetnék magammal. Eszméletlenül hiányzott Nor, jobban, mint azt bármikor is el tudtam volna képzelni. Egyenlőre azonban meg tudtam állni, hogy felhívjam. Nem akartam zargatni -ezért sem telefonáltam neki végül- elvégre ki tudja mit csinál éppen. Helyette mindenfélével igyekeztem magam elfoglalni. Kipróbáltam már egy csomó sportot az utóbbi pár napban -éppen távgyalogoltam, vagy hogy hívják ezt-, de semmi sem tudta róla hatásosan elterelni a gondolataimat. Még amikor táplálkoztam, akkor is ő jutott eszembe, legalábbis a vérének mámorító illata és íze, ami után rögtön jött csőstül a többi. Apropó, vérszag! Két pillanattal ezelőtt még nem éreztem, de mostmár egyre hevesebben ostromolta az orromat, pedig nem is voltam éhes, hogy komolyabban felfigyeljek rá. Ez viszont sok vért jelentett… túl sokat, az meg végképp nem könnyített a helyzeten, hogy embertől származott. Még jóllakottan is csábított… Ellenben közel sem ezért indultam meg a tópartján -jelenlegi tartózkodási helyemen- futólépésben. Még azelőtt oda kívántam érni a szerencsétlen emberhez, mielőtt valamelyik -netán fajtársam- megöli.
Nem is kellett sok, hogy megpillantsam a támadó lényt. Amúgy én szimpatizálok a macskákkal és a hozzájuk hasonló létformákkal, de a most látottak után ezt a macskát valahogy nem kedveltem meg. Nem értettem, hogy mit tehetett az alatta fekvő, még jó ha eszméletlen, s nem halott lány, de nem is érdekelt különösebben. Nem is erőlködtem, hogy fenttartsam az emberi formám, vöröses szemeim és fogaim jól láthatóak voltak. Nem is figyelmeztettem a macskát, élni akartam a meglepetés erejével, ráadásul széllel szemben érkeztem, így reméltem élhetek a meglepetés erejével. Közel érve hozzá nem vesződtem sokat vele, megragadtam az első kezem ügyébe eső tagját -ami nem volt karmos, vagy fogas- majd minden erőmet beleadva elhajítottam. Sokkal égetőbb dolgom is volt, semmint, hogy elkenjem egy macsek száját. Az se kifejezetten érdekelt, hogy pár percen belül könnyedén visszatérhet, számomra most az idő volt a legfontosabb tényező, s annyi pont elég volt, a lány megmentésére. Legalábbis reméltem, még időben érkeztem. Lélegezni még lélegzett, bár az állapota eléggé válságos volt. Átfordítottam a hátára, majd először a saját csuklómat, majd az övét is felhasítottam a fogaimmal, könnyedén összeérintettem a sérült részeket, és hagytam a véreinket elkeveredni. Még soha életemben nem próbáltam meg senkit átváltoztatni, így nem tudtam, meddig kell fenttartanom a kapcsolatot a csuklóink között. Volt már olyan, aki azt akarta, hogy átváltoztassam, de nem tettem meg, bármennyire is erősködött. Semmiképpen nem akartam vállalni, a lehetőséget, amely szerint akár egy dühöngő gyilkost is teremthetek. Ennek a lánynak azonban nem láttam más módot ezen kívül a megmentésére, és csak remélni mertem, hogy a későbbiekben nem átkoz el a tettemért. |
2-3 munkával és sulival teli nap telt el azóta, hogy megismettem Ebonyt. Hogy miért nem tudom pontosan? Mert már összefolytak a napok. Viszont egy biztos, ma szombat van és szabadnapos vagyok. Ritka az ilyen, de úgy szeretem! Se suli, se meló, azt tehetek, amit akarok.
Rajzórám volt Erinnel a pataknál, ahol elmeséltem, hogy megismertem Ebonyt, aminek a nő nagyon is örült. Emellett segített magyarul tanulni, hogy beszélgethessek az ikrekkel az anyanyelvükön. Olyan fura nekem, hogy Erin ilyen fiatap mégis Írországban született, de jár Magyarországon is és tud magyarul, legalábbis ezt mesélte nekem.
Na de a lényeg az, hogy miután vége lett az órának én még maradtam kicsit a pataknál, rajzolgattam zenét hallgattam, sétálgattam stb ám egyszer csak furcsa hangokat hallottam a fák közül. Mintha valamilyen állat morgott volna, de lehet, hogy több is, nem tudom.
Próbáltam nem megijedni, hiszen ki tudja, mi lehet az. De nem volt jó, hogy nem figyeltem oda. Egyszer csak kiugrott a fák közül egy tigris. Hogy hogyan került ide, fogalmam sincs, de egy fehér tigris volt.
Mintha egy pillanatra töprengett volna, hogy mit tegyen, de úgy látszik, nem hatotta meg a korom meg semmi sem, így fenyegetően elindult felém. Én felugrottam és futni kezdtem, de gyorsabb volt. Utolért, rám ugrott. Hallottam, ahogy roppantak a csontjaim a súlya alatt éreztem, ahogy a karmai a húsomba vájnak, felsikítottam fájdalmamban, de ennyit tudtam tenni, mozdulni nem bírtam majd egyszer csak elkezdett elsötétülni a világ. Még köhögtem egyet-kettőt, amikor is vér jött fel, de ennyi. Innentől egyre nehezebben bírtam nyitva tartani a szememet végül a szemhélyaim lezáródtak. De egy biztos, a macska súlya alatt szinte egyáltalán nem kaptam levegőt. |
Pislogva hallgattam a pasas leírását és közben somolyogva arra jutottam, hogy ő aztán nagyon benne van a témaban. Beleesett mint Micimackó a mézesbödönbe basszus. Persze ezzel semmi gond nincsen, de én tudom jól, hogy nem minden tart örökké, ahogy a lángoló szerelem sem. Talán ezért nem is jöttem össze senkivel sem az exem után. Valahogy nem is tudott senki se megfogni úgy igazán. Elszórakozom meg dumálok az emberekkel és igazából ennyi. Egyre se mondtam még, hogy na fúúú ő kell nekem és vele szeretnék lenni. Holott ez fordítva volt már. Tény, nem egy pasi bepróbálkozott nálam de valahogy mindegyik ugyanaz. Ráadásul sok az egyéjszakás, én az olyanokkal eleve nem tervezek semmit, hiába van hiányom elvégre elég régóta nem nyúltak hozzám. Ez részletkérdés ugye.
Meghallottam, hogy két hete vannak együtt és elmosolyodtam:
- Ó, akkor nagyon elborított az a bizonyos rózsaszín köd - ez már mindent megmagyaráz. Persze nem vagyok pesszimista, tényleg kívánom neki, hogy nála ne múljon el ez az érzés teljesen mint ahogy nálam. Pedig jó lett volna nekem is az angyalkámmal való kapcsolatom, de mégse jött össze. Ha egyszer kihűltek az érzelmek és jó messze is kerül tőlem akkor nincs miért erőlködni.
- Amúgy biztosan helyes lehet és aranyosak vagytok együtt - kacsintottam rá vigyorogva. Hát na ez alap dolog nemde? Ekkor hallottam meg a fekete levest mire ingattam a fejemet:
- A nagy korkülönbség nem feltétlenül rossz, ráadásul mivel mindketten főnixek vagytok ez igazából nem is olyan nagy gond. Általában az idősebb pasik alapból figyelmesek és mondhatni tudják, hogy mitől döglik igazán a légy - ezt vehette nyugodtan kétértelműen amire még rá is tettem egy lapáttal, hiszen vonogattam a szemöldökömet továbbra is széles mosollyal az arcomon. Ám mikor előhozakodott a faterjával csak bosszúsan sóhajtottam:
- Tudom milyen ez. Az én családom is kretén, mindent el akartak terveztek nekem, de én úgy döntöttem, hogy nem kívánok a terveik része lenni és egy gyökér pöcs karakálhoz se akarok férjhez menni. Egy olyan szakmában végképp nem akarok elhelyezkedni amit nem élveznék. Szóval nagy vita volt és én így keveredtem ide egyenesen Olaszországból. Azóta élem a boldog életemet. Néha felhívom őket, durciznak én letojom, rosszabb esetben még egy vita aztán ennyi - vontam vállat a végére. A rangos dolgon csak megforgattam a szemeimet és dünnyögtem:
- Legalább művelt a faszid és nem egy fekete lyuk vagy az agya helyén. Igazán értékelhetnék, elvégre a mai világban ez szinte ritkaságnak mondható az agyatlan pávák fénykorában - legyintettem végül, hiszen tudom jól, hogy a puffogással sok mindent úgysem érek el és neki sem lesz könnyebb. Mondanám, hogy betrappolok hozzájuk és kiosztom az apját, ha kell az anyját is...de ismerve magamat, nos abban nem lenne köszönet. Azért jó, hogy határozott egy picit, viszont van egy olyan érzésem, hogy ez nem biztos, hogy elég lesz.
- Sok sikert hozzá - mosolyogtam rá halványan majd ránéztem a telóm órájára és sóhajtottam - Viszont most már lépnem kell sajna. Örvendtem! - ha akarta megadtam neki a számomat is és már léptem is le. Várt a meló.
[ HANNA és SHY OFF ] |
Érdeklődve hallgattam végig Shyvon-t. A szürke kisegér titulusra nem mondtam semmit sem. Valóban az vagyok, de nem hiszem, hogy valaha olyan leszek, mint ez a nő. Vadnak semmiképpnek sem vagyok mondható... Még a lázadás is távoláll tőlem. Legalábbis szerintem az, hogy párkapcsolatom van, illetve érdekel a fajom nem épp mondható lázadásnak. Ez alap mindenkinél... Az más dolog, hogy apám tárgyként kezel... Egy olyan tárgyként, akire büszke lehet, és dicsekedhet másoknak, holott meg sem becsül!
Ezután jött hangos gondolkodásom, amit le is reagált Shy. Elhúztam a számat fanyaran, amikor valóban megbizonyosodhattam arról, hogy hasonlóak vagyunk ezen a téren. Egyre inkább kezdtem szimpatizálni vele. Tudom, nem jó még, ha csendes is vagyok, de olykor őszintén válaszolni egy-egy kérdésére. Shyvon számomra jónak tűnik, és nem olyan, aki... Fenébe a jóhiszeműségemmel és gondjaimmal! Mi van, ha tévedek? Nem egyszer jártam meg emiatt...
- Ühhüm - bólintottam első kérdésére. - Hasonló jellem, mint én. Igaz, ő sokkal zárkózottabb hozzámképest - tértem ki kicsit a jellemére, majd folytattam tovább a válaszadást. - Tőlem azért jóval magasabb - mutattam a fejem fölé. - Vörös haja van és zöld szemei, ami mellé szeplő is párosul. Eszméletlenül aranyos és helyes külsőre. Nem csoda, hisz a szeplői rátesznek egy lapáttal a külsejére - kalandoztam el picit a végére, majd fejem csóváltam meg, hogy visszatérjek a Földre. - Körülbelül amúgy 2 hete vagyunk együtt, szóval nem kell olyan nagy időre gondolni - vakargattam meg a tarkóm.
Végül kifújtam magam, mert nagyon sokat beszéltem... Nekem mindenképp tömérdek locsogásnak tűnt. Sosem szoktam ennyit csacsogni. Talán Hawkenál könnyebb, és hamarább elengedem magam beszéd terén is, de így idegenekkel... Nos, nem igazán. Még a barátnőimnél sem beszélek ennyit!
- Főnix ő is - sóhajtottam fel, majd dünnyögtem orrom alatt bosszúsan. - Csak... Hát... Van egy "kis" korkülönbség köztünk... - röpke csend után folytattam. - ...inkább az anyagi miatt nem fogadnák el meg közrejátszik a "rang" is - húztam el a számat fanyaran. - A barátom könyvtáros, szóval sejtheted, hogy apám mennyire térne ki a hitéből, ha megtudná az igazságot. Ígyis gyanakodnak már a szüleim, hogy van valakim - motyogtam halkan.
Miközben az almát ettem végigfigyeltem szavaira, és hiába mondjam szarjam le teljesen a szüleim... Mégse megy! Anyám még talán megértené. Ő tényleg szeret engem, de apám... Biztos, hogy nem megy bele! Kinézem belőle a legnagyobb őrültséget csak, hogy az ő akarata érvényesüljön.
- Tudom - Hawke is ezt mondta, amikor összejöttünk. Hiszek is benne, viszont azért félek is tőle. - Igazából szüleimen kívül az emberek nem érdekelnek már, hogy mit gondolnak rólam vagy épp rólunk... Apámtól tartok nagyon, ám el fogom érni, hogy hagyjon élni és felejtse el a hülye terveit, amiben szerepelek! - jelentettem ki a végére határozottan.
Itt utaltam érdekházasságra, és társaira. Például apám ügyvédet vagy vállalkozót szeretne belőlem faragni, de egyiksem vonz igazán. Jobban érdekel a pszichológia, és szívesen lennék pszichológus, viszont apám ellenzi az egészet! Mégis mit vártam tőle?! |
Ingattam a fejemet mikor mondta, hogy nem egy társasági lény, hiszen nehezen nyit mások fele:
- Ah, régen én is ilyen voltam. Kis szürkeegér gyakorlatilag. Szerencsére az exem rázott helyre és alakult ki a saját stílusom. Persze nem a pasim miatt lettem ilyen... - prüszköltem - ...csak ő adta meg a kezdőlökést a változás fele. Ami szüleim szerint szarul sikerült, szerintem meg egyáltalán nem - vontam vállat a magyarázatom végére. Elgondolkoztam egy kicsit ezen a titkolásos dolgon amit mondott, hiszen belegondolva is furcsa, hogy a szülők miért titkolják ezt, elvégre hozzá tartozik a lényéhez. Minden elő fog jönni. Persze nem szokásom kritizálni mások nevelését, de azért ez mégis túlzás, még ha esetleg a vadászok miatt csinálják. Inkább nem kommentáltam ami nálam igenis nagy szó.
Bólintottam inkább a fajommal kapcsolatos megállapítására és sóhajtottam:
- Jah. Ráadásul vérmacskának csak születni lehet, más fajjal nem is nagyon szoktunk keveredni ha komoly kapcsolatról van szó. Bár én ezt a hülye szabályt is felrúgtam, hiszen bukott angyallal voltam együtt sokáig, ami persze nem nyerte el a tetszésüket. De engem nem érdekelt, mert a beképzelt karakál pöcst előbb vertem agyon mitsem egy újjal hozzám érhessen - tényleg agyonvertem ez nem vicc. Engem nem érdekel, hogy fajtabeli és ritka, ha egyszer egy gyökér akkor nem érdemli meg azt, hogy a közelemben legyen. Elégedetten elvigyorodtam a gondolatmenetem végére majd rásandítottam a lányra miközben mesélte a helyzetét. Ó, szóval az ő kapcsolatának se örülnének. Megértem, tényleg. Tudom milyen szar szituáció. Izgatottan kérdeztem a végére:
- Ó, szóval dúl a láv? - vigyorogtam mint a tejbetök - Na mesélj róla, milyen? Hogy néz ki meg a többi? Mióta vagytok együtt? - legalább terelem kicsit a gondolatait arról, hogy mennyire nem örülnének neki a szülei ha kitudódna - Amúgy miért nem támogatnák a kapcsolatot? Nem főnix az illető esetleg? - azt tudom, hogy ők csak egymás közt szaporodhatnak, hiszen más fajjal nem tud keveredni a génjük. Pont úgy mint a sárkányoknál is. Könnyedén ketté szedtem az almát és átnyújtottam majd szórakozottan nyammodva vártam a válaszát és hozzáfűztem mellékesen:
- Amúgy szard le az ősöket. Idővel majd megbékélnek, vagy legalább úgy tesznek. Ha látják rajtad, hogy boldog vagy akkor nem tudnak ellene mit csinálni. Nagy erőt lehet meríteni egy jó kapcsolatból és sok baromságot ki lehet bírni a segítségével és azzal, hogy ő melletted áll...jobb esetben ugye - mert mindig van rossz eset. Némelyik faszi kívülről nagymenőnek mutatja magát hatalmas arccal, majd mikor helyzet van és segíteni kéne akkor beszari nyulak. Na ilyen nekem nem kell az fix! |
Csibe? Csibuci? Mik ezek a becenevek? Agyam fokozatosan kezd leépülésbe. Jesszusom, mégis kivel hozott össze a szél? Mindegy, amíg nem árt nekem addig semmi gond. Lehet nem is ártana a társaság. Ettől függetlenül hiába mondta, hogy nem láttam újdonságot mégis vörösödem elég rendesen. Főleg így, hogy meg is jegyezte talán jobban zavarba jöttem!
Inkább ujjaimat tördeltem lehajtott fejjel, amíg visszaöltözött. Zavarban voltam még mindig. Majd alábbhagy... Remélhetőleg!
Ezután jött bizonytalan bemutatkozásom. Valószínűleg jól szórakozik szótlanságomon. Azon viszont felszaladt a szemöldököm, amikor a karmait kieresztette. Mi a fene?! Pillogtam lepetten, de vettem a lapot még mielőtt arra gondoltam volna, hogy úgy járok, mint egy madárka, akit csócsálni fognak.
- Nem igazán szoktam nyitni mások felé... Ezért vagyok ilyen! - köszörültem meg a torkom.
Ekkor jött a ledöbbenés Shyvon részéről. Elkuncogtam magam halkan, majd kicsit tovább fűztem beszédem, hogy értse miről van szó.
- Eddig konkrétan titkolva volt előlem ez az egész lényes dolog - sóhajtottam. - Tudtam valami nincs rendben velem meg úgy az egész várossal, viszont most csöppenek bele igazán - húztam el a számat fanyaran.
Kerülni szerettem volna azért a témát. Elég, ha Hawke tud róla részletesebben... Emellett nem bízom annyira a nőben, hogy kiöntsem a lelkem. Majd meglátjuk, hogy hova is lyukadunk ki!
Halvány mosolyát ezek után viszonoztam, és bólogattam, amikor magyarázta, hogy azért veszélyesek. Valahogy sejtettem, de úgy vélem alapjáraton nem egy vérszomjas oroszlán, aki széttép két másodperc alatt, mert miért ne... Ennyi!
- Őőő... - akadtam meg. - Aha, értem - esett le. - Szóval a hím génjeit örökli a gyerek - gondolkoztam hangosan.
Legalább még egy idióta apával megáldott személy. Tudom, szemtelen a részemről, de tényleg nem csak én szenvedek ilyentől! Lehet mégis érdemes lenne mesélni a helyzetemről? Lehet megértene?
- Családi dolog - birizgáltam arcomnál lévő tincseim. - Lett egy párkapcsolatom, és kitudódott. Nem igazán preferálja apám, ha önállósodom - sóhajtottam. - Szerencsémre azt nem tudja, hogy ki az az illető, akivel együtt vagyok - szinte biztos voltam, ha megtudná és látná még jobban kiakadna.. Azon is, hogy van röpke 10 év közte és köztem, de leginkább azon, hogy "csóró".
Halvány mosolyt csalva arcomra csak bólintottam egyet felajánlására. Ha elfelezte átvettem tőle az almát, és haraptam belőle egy kis darabot.
- Köszönöm - dünnyögtem teli szájjal, majd lenyeltem a falatot. |
Prüszköltem egyet vigyorogva a zavarára és doromboltam vidáman:
- Ugyanmár csibuci, sok újdonságot úgyse láthattál - vontam vállat lazán. Most miért, nincs igazam? Ő is nő én is. Jó igazából ő még csak lány, mert fiatalnak tűnik, ráadásul a főnix energiája se túl nagy, így nem lehet vénasszony kérem. De azért ennyire gátlásosnak lenni azért mégis furcsa, elvégre nem vagyok pasi meg ilyenek. Legalábbis úgy vélem még nem nőtt hímvessző a két lábam közt. Jó ez már debil tőlem is, inkább elvonatkoztatok.
Szélesen elmosolyodtam ahogy bemutatkozott az átöltözésem után majd biccentettem:
- Nyugi nem harapok, még ha vércica vagyok is. Harr...! - meresztettem ki játékosan a karmomat és csináltam macskamódra. Persze visszahúztam utána, így a kicsit hegyesre reszelt és feketére lakkozott körmeim maradtak. Végül a kis szegecses tüskés táskámból előkaptam a Labellomat és bekentem vele a számat. Pislogtam egy kicsit a kijelentésére majd megszólaltam döbbenten:
- Váó! Pedig van itt jó pár fajtársam. Bár milyen faj nincsen itt még basszus? Azon se lepődnék meg ha maga az Ördög is idetévedne. Esetleg a Mikulás - nevettem fel. Úgy vélem teljesen reális lenne, hiszen ennek az esélye hatalmas, mert ez a város szinte mágnesként vonzza a természetfelettit. Ez pedig nagyon jó dolog. Nem úgy mint a hazámban ahol állandóan bújkálni kell meg a többi. Persze vannak itt is vadászok, de a többség úgy vélem olyan, hogy amig nem balhézunk addig békesség boldogság. Van nem egy haverom tőlük, érdekes egyik sem szegezett a szívemhez aranytőrt azért ami vagyok. Ekkor kijelentette a csibe, hogy aranyos az alakom, mire elmosolyodtam újból és mondtam:
- Jajj, köszi! Bár azért lehet aranyosak a karakálok, de mégis vadak és igenis veszélyesek is tudnak lenni - ingattam a fejemet - ...apámtól örököltem ezt a formát és ő nagyon büszke volt rá, hogy az ami. Engem meg hidegen hagynak a baromságai - kuncogtam végül. Éreztem, hogy megszeppent a hangja, elvégre jó cicafüleim vannak, meg látszik is rajta, ahogy az is, hogy stíröl, hogy nézek ki. Hű, még a végén félreértem basszus. Persze nincsenek lezbosz hajlamaim jesszusom. Csak lehúnyt szemmel tűrtem egy darabig majd megszólaltam hirtelen:
- Amúgy te hogy-hogy errefele? Kicsit úgy tűntél mint akinek valami gondja van... - újból kinyitottam a táskát és előkaptam belőle egy fényes almát majd felajánlottam - Kérsz? Elfelezhetem, nekem nem gond - mosolyogtam végül. Ha elutasította akkor lazán vállat vontam, hiszen akkor több jut nekem. Nem mérgezett az biztos. Ha viszont élt az ingyenkaja lehetőségével akkor könnyedén elfeleztem kis erőfeszítéssel. |
Hawkekal igazából jól el voltam, és szerintem ez kölcsönös volt. Nem mondom azt, hogy agyba-főbe egymáson csüggtünk volna, mert nem... Eleve egyikünk sem olyan! Az más dolog, hogy számomra Hawke eszméletlenül romantikus. Mindig ilyenre vágytam, és végre megkaptam... Megtaláltam ezt a személyében!
Viszont semmi sem ennyire egyszerű azért.. Szüleim nem nagyon hagynak nyugodni! Emellett barátnőim is beköptek náluk. Annyi szerencsém volt, hogy nem emlékeztek rá, hogy kivel "enyelegtem"... De ígyis kaptam elég rendesen a fejemre szüleimtől. Ma is kicsit összeugrottam apámmal, és mindenki jobbnak látta, ha egyik jobbra a másik balra megy. Mondtam anyámnak, hogy kiszellőztetem a fejem, és igyekszem visszajönni. Apám most úgysem fog hozzám szólni egy ideig.
Végül a természet mellett tettem le a voksomat. Nem szerettem volna Hawket terhelni a marhaságaimmal. Mint mindig most is rendesen maga alá gyűrtek apám szavai, de azt mantráztam végig, hogy fel a fejjel. Igaz, olykor semmit nem ér, és inkább kibőgöm magam. Nem tehetek róla, hogy ennyire érzékényen érint minden. Tiszta labilis vagyok!
Megérkezve a patakhoz leültem annak partjára, majd képességemmel szórakoztam. Legalább itt van némi nyugtom, és ezzel eltudom terelni gondolataim, érzéseim.
Eleinte figyelmen kívül hagytam a macsekot, és koncentráltam az erőmre. Habár sejtettem, sőt éreztem, hogy valami nem stimmel vele... Mondjuk, hogy nem mertem tudomást venni róla.
Ekkor lazán átváltozott emberré. Szemeim kikerekedtek a lepettségtől... Ám ahogy végignéztem rajta elkaptam a tekintetem. NEEE! Most komolyan csupaszon van?!
- He-He-Helló! - intettem neki zavartan.
Agyam eldobom komolyan mondom! Itt van mellettem egy nő, aki négykézláb van és teljesen meztelen... Erre ideköszön, mintha ez olyan természetes lenne. Ahogy lelépett átöltözni egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat. Hála égnek! Én meg azt hittem, hogy a férfiak azok, akik ennyire zavarba tudnak hozni... Nos, tévedtem!
- Ha-Hannah - makogtam a cicusnak. - Szintén örülök...! - azt hiszem, habár ezek után fogalmam sincs.
Valamiért a kifejezetten magabiztos emberek elbátortalanítottak. Most pont ez volt nálam! Ebből a nőből csak úgy sugárzik a magabiztosság és az a tipikus: leszarom ki mit gondol rólam. Ezt tanítani kéne, de tényleg! Én is szeretnék ilyet! Jó, mondjuk az utóbbi az egyre jobban megy.
- Én még soha nem találkoztam vérmacskával - jegyeztem meg csendesen, amikor mondta, hogy ő meg hozzám hasonló főnixszel van így. - Aranyos a formád - folytattam ennyivel, de hangomon még mindig érződött a megszeppentség
Azért ruhában szemügyre vettem rendesen. Borzasztó kirívó és vad külseje van, amivel nekem nincs semmi bajom... Igazából az futott először végig az agyamon, hogy egy ilyen vad nőszemélynek, hogy lehet ilyen aranyos cica alakja. |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
