|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:35 - |
 |
[142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
- Ez tény. Tudom, de azért érthető az ő rámenősge is. Az kevésbé, hogy nem hagyott békén, pedig látta elutasító reakcióidat. Nem ártott volna ott feladni! - sóhajtottam, és helyeseltem vele.
Én sem örülnék különösebben, ha egy pasi rám akaszkodna. Oké, volt már rá példa, de Victorhoz hasonlóan elküldtem a fenébe. Ha úgy sem megy, akkor kicsit bedurvulok. Nem vagyok az a fajta, akit csak úgy meg lehet dugni. Nem is értem miért?! Ezen a téren talán sosem fogok megváltozni. Jó ideje nem volt semmiféle kapcsolatom testiségtől meg tartózkodtam. Tíz év alatt lehet már újból szűz vagyok. Kész vicc!
- Azért próbálj meg megnyugodni...! - szólaltam meg csendesen.
Érezhető volt, hogy nem kissé idegesítette fel a munkatársam az elébb. Mindenesetre nem állt szándékomban most hegyi beszédet tartani. Jobb, ha ő maga lenyugtatja magát valahogy. Pontosan emiatt hallgattam el egy ideig, hogy nagyjából rendezze sorait, vagy ha esetleg rágyújtana legyen ideje békésen elszívni. Nem akartam jobban felhúzni agyilag. Úgy vélem bőven elég volt kolléganőm produkciója.
- Hm, legalább van valaki, aki nálam rosszabb - utaltam munkatársamra.
Káröröm, ez van emberek! Végre nem én akasztottam ki! Na jó, azért ez köcsög. De végre elkönyvelhetem, hogy én vagyok a hősnő! Oké, még szerencse, hogy ezeket nyíltan nem mondom ki, mert tuti beintene nekem és itthagyna a fenébe.
- Amúgy... - vettem fel a földről egy faágat, és közben rajzolgatni kezdtem a hóba. - ...gondolom örülsz, hogy végre jöhetsz snowboardozni - pillantottam rá, majd tekintetem meg akadt a snowboardján. - Mellesleg szép darab - biccentettem fejemmel a deszka felé. - Nem értek hozzá, de nagyon menő, ahogy kinéz! - hümmögtem a végére.
Tudtam, hogy egy valamivel lehet gondolatait elterelni az pedig a mániája. Múltkor azért érezhető volt, hogy amikor a snowboard volt porondon megeredt a nyelve, és örömmel beszélt róla. Talán ezzel is segítek neki lenyugodni. Fogalmam sincs... Nem mintha amúgy nem gondoltam volna komolyan, hogy tetszik a deszkája, mert tényleg nem semmi, ahogy kinéz. |
Éppen tűnödtem ki bambán a fejemből a teámat iszogatva és néztem a lezúgó lavina eredményét. Nem is lett olyan rossz. Talán megint felmegyek oda, de mindenképp kell egy kis pihenőt tartanom. Furcsamód most nem pangott a tüdőm, pedig az évek folyamán jól rászoktam a cigire basszus. Bár ahányszor le kellett nyugtatnom magamat, nos nem csoda, hogy függök attól a szartól. Igazából annyira nem zavar, valamiért jó ez a kis rutin. Ráadásul amíg elmerülök a szálló füst nézegetésében addig kikapcsol az agyam teljesen. Plusz egy pozitívum, szóval igazából nem érdekel a tüdőrák. Úgyse halnék bele basszus. A nagy elmerengésemből egy hang zavart meg mire összeráncolt szemöldökkel néztem az illető fele. Úgy beszélt hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást meg minden. Mi a faszom?! Ráadásul még próbált utalgatni is mire már jegesen és veszélyesen villogó szemekkel néztem rá morogva:
- Jobban tennéd ha elhúznál mellőlem, zavarod a kilátást! - ha már ennyire tegezni akar akkor megkapja. Csak nem esett le neki a dolog, pedig úgy vélem eléggé egyértelműen a tudtára adtam, hogy táguljon mellőlem és megkíméli magát. Ekkor jött közbe Anastasia mire már azt hittem ki fogok akadni. Ha ő is nekiáll rohasztani az agyamat akkor biztosan lelépek innen a picsába az hótziher!
- Nem zavartál meg semmit - löktem oda neki mérgesen, mert már most a plafonon voltam. Gyűlölöm ha rám akarnak mászni. Nem csak úgy, hanem úgy is ha beszéltetni akarnak mikor én kurvára kussban vagyok. Szinte olyan érzés mintha tépnék a bőrömet, ha meg agyilag fárasztanak csak még fájdalmasabb az egész. Erre nekiálltak előttem vitatkozni és a csaj kiakadására csak prüszköltem. Jó parti?! IDIÓTA! Nekem az a jó parti ha egyedül vagyok és békén hagynak engem a picsába. A bemutatásra csak forgattam a szemeimet és most szívesen lettem volna inkább egy cseszett vakond. Beásnám magamat a földbe és valahol a világ másik végén csak kikötnék. Egy lakatlan sziget is megteszi, nem is értem miért pont ebbe a buzi városba jöttem.
Legalább már lelépett a nőci hála égnek. Már ideje volt, hiszen eléggé felbasztam magam és belül már fortyogtam. Mindjárt rágyújtok, pedig előtte még nem is fordult meg ez a fejemben. Ennyit erről...
- Nem érdekel. Az hogy válik nem indok arra, hogy rámásszanak az emberre úgy, hogy a másik fél egyáltalán nem akarja és ezt nyíltan szóvá is teszi - szólaltam meg rekedtesen és ingerülten.
Teljesen hidegen hagy, hogy esetleg faszhiányos vagy úgy érzi nem kell senkinek sem. Ittam inkább az italomból és próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, bár belül remegtem az idegtől, így ez kurvára nehéz volt. Már éreztem az agyamban a kaparó és késztető érzést, hogy rágyújtsak ami kicsit zavaró volt, de egyelőre még tartottam magamat. |
Most kivételesen lehet jobb, hogy Victor elhúzta a csíkot. Imádom, hogy szeretnek zavarba hozni! Emellett lerítt a frissen vált kolleganőmről, hogy képes lenne széttenni neki a lábait. Erre természetesen morcosan prüszköltem is egyet. Pfft, és engem kell zavarba hozni miatt, igaz?! Ismerem annyira, hogy ne habarodjak belé! Eleve én sem tudtam totálisan elrugaszkodni a múltamtól.
Végül inkább összekapartam magam a hóból, és mindenki jobban járt, ha csak a diákok biztonságára szenteltem figyelmemet. Igazából nem is volt nagyobb probléma. Legalábbis az én csoportomat eltekintve. Ahogy a fakuckókhoz értem láttam, hogy tényleg mindenki megvan... Kivéve egy ember, aki hivatalosan a rohadt osztályfőnök. Erre a lányok vihogva beszélték ki őt, és fejükkel biccentettek Victor felé. Azt a kurva! Komolyan a fejébe vette, hogy...?! Úristen! Neeeeeeeeh! Neeeeh! Franc se gondolta, hogy van nálam fájdalmasabb ember!
Megköszörültem a torkomat, és mondtam a diákoknak, hogy mindjárt itt lesz az osztályfőnök és a többi. Értem, ő úgy tervezte, hogy majd 28 diákra fogok vigyázni, míg ő pasizik és kikészíti szerencsétlent?! Bwahh...
- Öhm, elnézést, ha megzavartam valamit - fontam össze morcosan karjaimat mellkasom előtt. - De szerintem mindenkinek jobb lenne, ha nem pasiznál, hanem a munkádat végeznéd! - sóhajtottam fel. - Ismerem ezt a férfit, és hidd el, a legjobban rád nem vevő! - próbáltam normálisan megfogalmazni, de erre nekem állt.
- Persze, mert te olyan jó parti vagy, mi? Koromhoz képest jól tartom magam! - fakadt ki.
- Őőő, tudom, hogy most válsz, de kérlek, én nem erre gondoltam, hanem szerencsétlen nem az a fajta! - helyesbítettem. - Tőlem rendesen a falra mászik! - ingattam a fejem.
- De én nem te vagyok, szóval igazán bemutathatnál neki és...! - vágtam végül a szavába.
- Az Isten szerelmére, nem azért vagyunk itt, hogy pasizzunk és megfektessük magunkat! - dünnyögtem. - Úgy vélem hatalmas marhaság lenne a részedről és a gyerekeknek rossz példa még, ha a te szavaiddal élve 18 éves nagyra nőtt lovak! - sóhajtottam.
Végre ezen a ponton eljutott a tudatáig és fülét-farkát behúzva elvonult. Nem érdekel, ha megríkkattam, de ha én nem teszem lehet Victor kegyetlenebb lett volna. Első találkozásunkkor tökéletesen kiakasztott csupán azzal, hogy faképnél hagyott.
- Bocs a munkatársam miatt! - szóltam oda csendesen Victornak. - Kissé összezavarodott és remélem megérted. Nem rossz ő csak, hát, válás meg miegymás a részéről - pillantottam le rá. |
Végre beköszöntött a tél! Esküszöm nálam jobban senki se várja a méteres havat minden egyes évben. Bár legutoljára kicsit égetett ki Anastasia, így is örültem neki, hogy jó ideje nem futottam vele össze valami újabb idióta véletlen folyamán. Nem hiányzott nekem a Leonardo Dicaprios papolás és azt sem, hogy folyton emlékeztessen egy másik személyre, pusztán csak a neve miatt. Arról nem is beszélve nem egy ízben csavarta meg már a szívemben azt a bizonyos tőrt, persze tudom jól, hogy akaratlanul. Természetesen nem hívtam fel, sőt örültem is neki, hogy kicsit nyugodtabb vagyok. Persze ez nem azt jelenti, hogy elmúltak a rémálmaim és úgy alszom mint egy csecsemő. Még mindig kísért a vérben úszó halott társam látványa. Sőt, múltkor már azt is megálmodtam, hogy ölték meg. Hatszor lőtt bele újból és újból az a nyomorék aranygolyóval. Ő mindig felkelt és próbált küzdeni. Nem csoda, hogy úsztam a verejtékben este és nem bírtam visszaaludni. Igazából meg se próbáltam, hiszen féltem, hogy megint látnom kell a jelenetsort. Így is megszakadt a szívem, pláne ezt félig-meddig átélni úgy, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, pláne nem megakadályozni.
Normális ember azt mondaná, hogy menjek egy pszichológushoz majd az segíteni fog. Igazából az edzőm is ezt javasolta, de képen röhögtem. Biztosan nem, illetve semmi hasznát nem venném az egésznek, hiszen nem tudna velem mit kezdeni. Nyugtatókat meg ilyen szarokat pláne nem fogok szedni, hogy túléljem ezt. Előbb sodrom magamat újból és újból veszélybe a foglalkozásomnak hála. Amíg tűnődtem ki bambán a fejemből észrevettem, hogy esik a hó, nem is akárhogy! Ha a szerencse mellém áll akkor délután már mehetek is a hegyekbe szelni a havat. Hála égnek fortuna most kívételesen kegyeibe fogadott, hiszen már most caplatok is egyenesen a hegynek. Engem nem érdekel a többi divatsielő idióta, én már csak arra vágyom, hogy a frissen leesett - és legveszélyesebb - hórétegen száguldhassak végre. Miután magamra aggattam a snowboardos teljesen fekete felszerelésemet már mentem is a felvonóhoz. Deszkámmal kicsit szórakoztam amíg fel nem érkeztem, majd a macskákat is megirigyelve szinte kecsesen landoltam a földön. Éppen tettem volna fel a símaszkomat, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Egyből kiszúrtam a vöröst és sóhajtottam egyet. Ó basszameg. Pedig azt hittem lehet nyugtom. Ennyit az örömömről, de nem adom fel...inkább megpróbálok láthatatlan üzemmódban arrébb menni. Aha, álmomban. Észrevett cseszem. Ekkor jött az egyik - gondolom - kollégája csodálatos megjegyzése. JÓ AZ ÍZLÉSE?!?! Nem, kurvára nem és engem hagyjon békén mindenki a picsába basszameg. Gyorsan inkább magamra kaptam a símaszkot, mielőtt a nőci esetleg elélvezne az arcom látványától is. Jesszusom, kretének kíméljenek kérem!
Suhantam is gyorsan előre, totálisan más irányba. Nem is értem miért pont a kezdők pályáján keresztül kell menniük a profiknak ahhoz, hogy eljussanak olyan szakaszra ahol nyugtuk is van. A logika meg az idióta szervezés. Amint a frissen leesett terepre értem már egyből megkönnyebbültem. Errefele még a bátrabbak se merészkednek akik gyakorlottak. Csend és nyugalom...ja meg sok hó. Ez kellett nekem. Jó ideig elszórakoztam ott, majd egy másik felvonó segítségével még magasabbra mentem, később pedig sétálva el is érkeztem a kedvenc gleccseres terepemhez. Gleccser és frissen esett csúszó hó szabályosan életveszélyes. Pont ezért imádom és pontosan ezért is vagyok freerider. Már szeltem is a havat és dübörgött a vér az ereimben, végre kicsit élek! Már éppen a közepe felé tartottam a szakasznak, mikor éreztem, hogy valami nem oké. Hátratekintettem egy kicsit és konstatáltam, hogy egy lavina fog nemsokára üldözni. Igazából nem hatott meg nagyon a dolog, hiszen nekem halálfélelmem gyakorlatilag nincsen. Egy dolog bántott, hogy nem hirtelen ért. Fene a hülye megérzéseimbe. Ha nem lennének akkor talán már csak egy életem lenne hátra és hamar elpatkolnék. De így?!
Természetesen balra tartottam, hogy kikerülhessem a nagy hótömeget ami szinte zúgva és majdnem elsodorva haladt el mellettem. Éreztem a - mások számára egyáltalán nem - kellemes fuvallatát. Bosszankodtam egy kicsit, hogy ez történt, hiszen így vissza kell mennem a kezdők részére. Remélem eltűnt már onnan a lány. Az egyik fakuckó fele tartottam amint odaértem és kértem egy adag forró teát. Nem ültem le egy padhoz sem, mert nem voltam kíváncsi a többi idiótára, így inkább távolabb letottyamtam a hóba, lazán mellém állítva a deszkát és ittam is a meleg italt. Bár nem fáztam de jól esett ez tény. |
Hazakeveredve a múltkori kukatúráról barátnőm örült a szobornak. Én meg pláne örültem, hogy nem végre itt tartottak maratont. Egy idő után még mindig frusztráló, ha órákon keresztül nyögéseket hallgat az ember. Barátnőm és a vőlegénye pedig nem igazán szeretik visszafogni magukat. Borzalmasak!
Ezután belemerültem totálisan a melóba. Dogákat javítottam szinte naponta, és agyam olykor lerohadt a helyesírásuktól na meg a dolgozat tartalmától. Igaz, kicsitket tanítok, de ígyis néha fájdalmas, amit írnak. Lakótársam jobban megszívta, mert ő meg felsősöket tanít, akik meg... Mintha direkt hülyék lennének. Ilyenkor elgondolkozom, hogy én mennyi hülyeséget írhattam össze diákként. Lehet jobb is, ha nem mélyedek el ebben. Saját magamon is tekeregnék!
***
Meglepő módon egy ideig nem találkoztam Vickyvel. Ejej, eddig tartott a sors játéka? Remélhetőleg nem nyíratta ki magát egy vadásszal, esetleg nem végzett magával. Ezen gondolatok alatt rohamozott meg a családom a karácsony és a szilveszter miatt. Vehettem tonnányi kaját, piát és ajándékokat. A múlthét végére már azon gondolkoztam, hogy miből fogok megélni a fizetésemig. Remek!
Pont emiatt vállaltam be egy felügyelő tanári posztot az egyik kiránduláson. Mivel nem vagyok köteles elmenni, és beugrottam egyik kollégám helyett, így kapok egy kis pluszt a fizumhoz. Muszáj volt!
Ekkor derült ki, hogy a hegyekbe megyünk, amire kikerekedtek a szemeim. Erről nem volt szó! Síelés, snowboard és társai. Csodás! Én mindegyikből profi vagyok! Ezen kezdtem el végül aggodalmaskodni...
***
Megérkezve a hegységhez és kellően felöltözve mindenki ment a sífelvonóhoz. Őszintén szólva nekem még ez is egy kész kínlódás volt! MIÉRT?! Én ezért több fizut kérek, mint holmi plusz! Felültem kollégám mellé, és ő csak random otthagyott, amikor le kellett volna mászni erről a fos felvonóról. Jobbra-balra kapdosta a fejemet, és ekkor nézett hátra, hogy nem ártana leugranom.
Nem is kellett több, hogy szó szerint pofára essek. Szerencse, hogy a hó tompított mindent. Ijedten odafutott hozzám, és tetőtől talpig merő hó voltam.
- Miért kell belekényszeríteni, hogy síeljek, amikor nem tudok?! - fakadtam ki, és töröltem le az arcomról a hót.
- Te vállaltad el! - sóhajtott.
- De én ezt nem.. - erre nem megpillantottam Victort. Lehet kissé útban voltam, de bassza meg! - ...nem tudtam... - ah, istenem, nem tudom mi kellett még!
Erre kolléganőm is szemet vetett Victorra, és oldalba bökött, majd felsegített a hóból. De jó! Most nézhetem, hogy miként csöpög rá.
- Jó ízlésed van! - dünnyögte, amire homlokon csaptam magam. |
A megszólalására csak ingattam a fejemet. Nem is vagyok az! Na jó egy kicsit igen. Vagy nagyon, lehetséges. De akkoris röhejes, hogy egy olyan emberért aggódna akinek van kilenc élete basszus. Ahogy sorolta a családját egyből eszembe jutott az enyém is, mire elszorult a szívem megint. Kevesen voltunk de már ők sincsenek. A gondolataim közül végül az a mondata rángatott ki, hogy tanítsam őt snowboardra, mire prüszköltem:
- Biztosan nem! Ha a síelés se ment akkor ez végképp nem fog menni basszus! - ne is álmodozzon róla. Ekkor jött szóba a gyerektéma ami végképp kiégetett engem. Persze ő is észrevette mert miért ne vette volna basszameg. Nem érdekelt, hiszen volt nagyobb gondom is mint például az, hogy a múltam démonaival küzdjek már megint. Előjöttek a csodás emlékképek amiket nem elég, hogy rémálmaimban látok szinte minden egyes nap, még most is. Szinte kínoz de próbálom nem mutatni, természetesen totálisan feleslegesen elvégre már tudja, hogy megint rossz dologra tapintott akaratán kívül.
Szerencsére a kínos csöndnek vége lett, hiszen megpillantottam végre a kocsimat ami felért most egy világító zöld exit táblával. Alig vártam, hogy végre odaérhessek basszus. Erre csak megállított még és egy papírt nyomott a kezembe. Szinte fel se fogtam a szavait, így szemöldökráncolva megnéztem a számokat és sóhajtottam:
- Jó éjt... - tudom most már miért adta meg a számát, de kétlem, hogy élni fogok vele. Inkább a kocsim fele haladtam célirányosan és már indítottam is a járgányt. Az anyósülésre tettem a papírt, mivel gőzöm se volt, hogy mi a lótúrót csináljak így hirtelen vele. Nem fogom beírni a telefonomba az hótziher. Még a halott társam számát se töröltem ki basszus. Útközben idegesített az a nyomorék fecni, ahogy múltkor maga Ana is, így inkább bevágtam a kesztyűtartóba, hogy ne legyen szem előtt. Végül hazaestem és sokáig tartó hidegzuhany után csak lenyugodtam és kidőltem aludni.
[ VICTOR OFF ] |
- Kárörvendő - prüszköltem egyet.
Természetesen nem sértődtem be. Ugyanúgy vigyorogtam, mint egy idióta. Hallva, hogy mégse függ össze annyira a macskaléttel csak elgondolkoztam.
- Nos, keresztfiam nagy gördeszkás, keresztlányom imád táncolni, és hát... Igazából a családomnak nagyrésze sportokért és olyan dolgokért vannak oda, amik mozgással kapcsolatosak. Röhejes, hogy én kilógok a sorból - kuncogtam.
A poénkodására felvontam a szemöldököm. Vettem szintén a lapot, és örültem, hogy szórakozik azon mennyire két bal lábas vagyok, és szerencsétlen.
- Akkor majd taníthatsz snowboardozni, ha valóban nem vagyok másra veszélyes - nevettem el magam.
Ekkor taglaltam, hogy én miben lelem örömöm, de... Bassza meg a retkes kurvaélet!!! Szám elé kaptam, és rájöttem, hogy megint valami olyat mondtam, amit nagyon nem kellett volna. Fasza, jöjjek rá melyik szó tiltott nála. Úgy néz ki itt a gyerektéma gáz... Múltkor a bemutatkozásom után depizett... Talán van némi összefüggés a kettő között. Lett volna egy gyereke, akit Anastasiának hívtak, de meghalt? Beteg? Talán volt családja, de a nője elhagyta, és nem engedi, hogy lássa a gyerekét. Oké, totálisan felesleges ezen agyalnom.
Viszont ezután inkább csendben maradtam. Némán haladtam mellette, és kattogtak agyamban a fogaskerekek.
Kiérve végre a rengetegből megpillantottam a kocsiját. Gyorsan előkaptam egy cetlit a táskám mélyéről, és rápingáltam a telefonszámom. Maximum kidobja a fenébe... Én megpróbáltam!
- Figyi... - ahogy rám figyelt kezébe nyomtam a papírdarabot. - Én megyek! Jó éjt és vigyázz magadra! Ha beszélgetni támad kedved nyugodtan hívj! - már-már nyiltan felajánlottam neki, hogy változtasson felfogásán és merjen emberekkel beszélgetni.
Zsebre vágott kezekkel sétáltam el tőle, és picit elbújtam előle. Kíváncsi voltam, hogy mit lép. Mindenesetre idővel felhívtam barátnőmet, és beszéltem vele, emellett eljött értem, és felszedett. Lelkem mélyén izgatott voltam, amiért ezt is megléptem... Igaz, lelkiismeret-furdalásom megint előjött, amiért feltéptem neki egy sebet. Nem állt szándékomban, de tényleg... Ám egyelőre nagyon a múltjában ragadt... Még jobban, mint én, de én sem tartanék ott ahol, ha nem szakadtam volna ki a traumámból. Talán idővel erre rájön...
[ANA OFF] |
Látszódott a fején ahogy a taglalásomra teljesen kiégett. Legalább visszakapta a múltkori attrakcióját mikor engem égetett ki teljesen a DiCaprios hülyeségével. Basszus az nagyon durva volt, még így visszagondolva is. Ingattam kicsit a fejemet mikor mondta, hogy igazam van és még ki is röhögném:
- Ó, igen biztosan jót derülnék a halálra vált fejeden - végülis ezért megérné ha végignézné tényleg. Ebben is különbözik a volt társamtól. Ő simán bízott a képességeimben és egyáltalán nem féltett sőt ő bíztatott, hogy legyek az ami most vagyok. Az is lettem csak ő sajnos már nem érte azt meg. Talán jobb is, hogy ő nem akar snowboardozni. Szerintem első alkalommal úgy borulna, hogy lazán valami komoly baja is esik. Igazából nem furcsa, hogy ő macska és nem sportember, hiszen a társam is masszőr volt, de a sportokat nem szívesen űzte, maximum az úszást, de profi akkor sem akart lenni.
- Nem függ össze a sporttehetség a macskaléttel. Valaki fogékony rá, van aki nem - vontam vállat a végére. Kicsi facepalmot toltam ahogy ecsetelte a kínlódását a deszkával. Te jó ég, ezt mondhatni profiként hallgatni szabályosan fáj. A jégkorcsolyára csak ingattam a fejemet, hiszen régen még mikor Bostonban voltam a régi életemmel akkoriban edző voltam és akkor még sínen volt az életem. Később meg vakvágányra futott. Kicsit elkomorodott rá a tekintetem, de igyekeztem nagyjából rendezni az arcvonásaimat. A jégkorcsolya nem hiányzik annyira, bár azt is szeretem az igaz. Inkább próbáltam elpoénkodni:
- Nézd a pozitívumát: ha snowboardozol akkor csak magadra vagy veszélyes. Hacsak nem olyat akarsz űzni amit csapatban csinálnak. Bár mint mondtad nem akarsz master lenni, így egyik veszély sem fenyeget - ugrattam egy kicsit.
Ekkor hozott fel egy olyan témát ami nekem még jobban fájt, szinte szabályosan elszorult rá a szívem. Nos igen, a gyerektéma elég kényes dolog nálam az biztos. Hiszen nem elég, hogy a társamat elveszítettem, vele a gyerekemet is. Ha talán elég idős lett volna és meglehetett volna menteni akkor simán felneveltem volna és legalább emlékeztetett volna kicsit a társamra. Lehet a felejtés is könnyebb lett volna úgy, elvégre egy gyerek rendesen lefoglalja az ember energiáit, de nekem még ennyi sem adatott meg. Akadozva csak megszólaltam nagy nehezen:
- Valóban... - viszont amint kimondtam már azt se tudtam mire nyögtem ezt ki reakciónak. Éreztem, hogy megint kezdek szétesni úgy ahogy a múltkor. Nem akarom, hogy aggódjon értem, azt meg pláne nem, hogy kiokítson DiCapriós szöveggel. |
Ahogy elkezdte taglalni a snowboardozás örömeit... Hát, instant kiégtem. Valahogy nem tudom megérteni. Mármint sejtem, hogy neki miért jó, de valószínűleg összefosnám magam. Jézusom!
- Oké, oké, oké, lehet igazad van a szétaggódással kapcsolatban. Lehet én kapnék egy szívinfarktust te meg röhögnél egy jót rajtam - sóhajtottam fel, de azért ugyanúgy mosolyogtam. - Mindenesetre eldöntöttem, hogy nem szándékozom snowboard master lenni - kuncogtam.
Legalább van egy közös téma, amiről szeret beszélni. Az azért már valami! Lelkem mélyén megvoltam elégedve teljesítményemmel. Mint megjegyeztem előzőleg is magamban: nem feltétlen segíteni akarok vele, habár tudtam és sejtettem, hogy talán... Ezzel neki is lehet. De shh...
- Mindegyis, az sem megy nekem igazából - legyintettem. - Ami azért vicces, mert macska vagyok, és mégis... - kuncogtam. - Bármilyen sportról legyen szó én totálisan béna voltam - ingattam fejem.
De ez tényleg igaz! Eljutottam addig, hogy felmászok a kötélen, de tuti az lett a vége, hogy leestem a francba. Na meg kicsi koromban a koncentrációs képességem egyenlő volt a nullával. Így belegondolva, hogy egykor színész akartam lenni, és tanár lettem... Kész vicc! Habár már nem bánom! Jól megvagyok én a gyerekekkel... Általuk felejtem el a múltam!
Uhuhuhu, mosolyog a Grumpy! Még egy sikerélmény! Basszus, ha kutya lettem volna most tuti járt volna jobbra-balra a farkincám. Ha meg cirmi formámban lennék dorombolnék, de tűrtőztetem magam! Nem mutattam ki!
- Hát, szerintem tuti, hogy nincs! Ezt én is megállapítottam - ingattam fejemet mosolyogva. - De legalább jót nevettek rajtam a kollégák, amikor kínlódtam pusztán azzal, hogy megálljak a lábamon. Érdekes pozitúrákat vettem fel az tény! - forgattam meg szemeim. - A jégkorcsojába bele se merek gondolni! Életveszélyes lennék másokra nézve.. Na meg magamra nézve is - sóhajtottam, és túrtam bele zavartan a hajamba.
Bólogattam, amikor ecsetelte, hogy mindenki más. Ez természetes! Én biztos, hogy nem igazán örülnék, ha lelöknének egy meredek hegyről, és hja... Ott fosnám magam össze helyben!
- Nos, én gyerekkel szeretek foglalkozni, ezért lettem tanár. Kikapcsolják az agyamat, és egyben le is sorvasztják azt - kuncogtam. - Így már szerintem érthető a pihent agyam. Másképp nem lehet olykor elviselni őket! - magyaráztam mosolyogva. |
A nagy pillogására legszívesebben elnevettem volna magamat, de inkább csak egy félvigyorra futotta tőlem. Hát kérem, nem mindennapi foglalkozás az biztos, de imádom. Főleg, hogy teljesen kikapcsolja az agyamat. A megjegyzéseire csak vállat vontam:
- Meg se kottyan, ráadásul nekem tökmindegy már, hogy bajom esik-e vagy sem. Ezért direkt csinálom az egyre veszélyesebb dolgokat - felvontam kicsit a szemöldökömet mikor mondta, hogy szívesen megnézné ahogy snowboardozok - Hidd el, nem szívesen néznéd. Gyakorlatilag halálra aggódnád magad, mert egy öngyilkos merénylőként szelem a havat. Bár ezért is vagyok jó benne, hiszen normális ember nem vetemedne arra amiket én leművelek.
Valóban, még az edzőm füle is kettéáll néha akiről azért sejtem, hogy nem teljesen ember. Valami van a fasziban, de pontosan nem tudom micsoda. Szóval ha sokszor ő is félt, akkor Anastasia kétszer elájulna az aggodalomtól mire leérnék a hegyről.
A gördeszkázásra ingattam a fejemet de a kérdésére válaszoltam csak:
- Nagyon picit hasonlít a kettő. Igazából a terep miatt teljesen különbözőek. Határozottan más csak úgy szabadon csúszni fenn a hegytetőn, mint gurulni egy aszfalton - ezért is nem elégíti ki teljesen a hiányomat ilyen téren a gördeszkázás. Más hiányról inkább nem beszélek, ami ugye rendesen megvan, de próbálok róla tudomást sem venni. Elvagyok magamban is, egyéjszakás meg sosem voltam és nem is leszek. Persze közben hallgattam tovább a taglalását és a sielésre elmosolyodtam egy picit:
- A sielés sem rossz, de akinek nincsen érzéke hozzá, annak nehéz. Lehet te is ezek közé tartozol, ráadásul az extrém sportokhoz külön beállítottság kell, legalábbis fent agyban mindenképp - csak úgy nem lehet nekimenni mint a hülye. Én csak kivételes eset vagyok, mert nekem tökmindegy, hogy belehalok vagy sem. Legalább több életem használódna el, de sajnos túl jó vagyok, eddig még nem volt balesetem basszus. A kérdésére kicsit pillogtam és a hajamba túrtam:
- Nem is tudom. Mindenkinek változó, nekem kikapcsolja az agyamat teljesen ezért is jó. Mások a szabadságot meg egyéb baromságot mondanák, ami igaz is, de én teljesen másért csinálnom. Mondhatni rossz embert kérdezel most - vontam vállat lazán. |
Megint egy mosollyal nyugtáztam, ahogy kijelentette, hogy nincs harag. Örültem neki ez nem kérdés, főleg, hogy nyomatékosította.
A csendet végül lassacskán megtörtem. Szerintem sejtette, hogy nem lesz végig némaság, hiszen a múltkor is megtapasztalhatta, hogy nem vagyok igazán hallgatag, illetve most tényleg igyekeztem egy hím feé nyitni, és jelenleg Victor tökéletes alanynak tűnt. Annak még jobban örülnék, ha ezáltal sikerülne icipicit változnia. Akármennyire mondja, hogy vágyik a magányra... Én tudom, hogy szeretne valahova tartozni... Szeretne olykor társaságot. Az emberek és állatok társas lények, amióta világ a világ. Ennyire egyszerű...
Kíváncsian, érdeklődve hallgattam végig a férfit, és szerencsére csak elkezdett beszélni. Így kevésbé éreztem magam kínosan, amiért sokat csacsogtam. Magához képest szerintem egész sokat beszélt. Hallva, hogy freeride snowboardos pillogtam egy ideig. Őőő, ettől veszélyes sportágat nem tudna űzni, igaz?!
- Nem mondom, de neked valóban lételemed az adrenalin - jegyeztem meg eltűnődve. - Csoda, hogy még nem esett bajod. Nagyon profi lehetsz... - tűnődtem el. - Egyszer szívesen megnézném, hogyan is snowboardozol - mosolyogtam kislányosan.
Bólogattam, ahogy taglalta a gördeszkások "fajait". Nos, az valóban rég gáz, ha valaki menőségből csinálja. Aki belém kötött az szinte biztos, hogy csak puncimágnesnek használja, illetve, hogy tudjon mivel kérkedni. Szánalom a köbön...
- Erre rájöttem én is - sóhajtottam. - Addig eljutottam, hogy lendületem legyen, de utána... - nevettem el magam. - Amúgy van némi kapcsolat a snowboard meg a gördeszka között, nem? Mármint a mechanikája hasonló vagy mi fene - itt utaltam az ugrásokra, trükkökre és a többi. - Mindenesetre nekem a gördeszkázás is elég félelmetes volt... A snowboard meg még extrémebb - ingattam fejem. - Téli sportok terén a síelést próbáltam meg, de...Őőő... Lenyomtam egy spárgát basszus - köszörültem meg a torkom. - Nem igazán megy... Pedig ahogy elnéztem másokat jó kikapcsolódás mindegyik sport - sóhajtottam.
Van egy pont, ahol tudok vele beszélgetni, és ezek alapján a szenvedélye az extrémsport azonbelül a snowboard. Remélhetőleg szeret erről beszélni, és nem lesz gond a témával.
- Letudnád írni egy olyan analfabétának, mint én, hogy milyen érzés a snowboard? Mihez tudnád hasonlítani? - mosolyodtam el. - Tényleg érdekelne - vakargattam meg a tarkóm. |
Nem érdekel, hogy nem hiszi el amit mondok. Én tudom jól, hogy mi volt és ebbe őt nem is akartam beavatni. Jobb ha nem tud erről. Inkább emésztem magamat, ráadásul még egy épkézláb szpichológus se segíthetne rajtam. Mégis mit mondhatnék neki? Vérmacska vagyok és a családomat is azért mészárolták le, ahogy a volt társamat is a gyerekkel együtt? Na persze, egyből küldene az elmegyógyintézetbe. Bár nem hittem neki, hogy nem próbál rajtam segíteni. A múltkor rendesen bebizonyította, hogy makacs jelleme van, így akármit is mond. Nem mondtam semmit végül, majd úgyis rájön, hogy felesleges. Csak bólintottam egyet és kész.
Harag a múltkor sem volt, csak szimplán kiégtem a picsába és kész. Ha haragszom az rég rossz basszus akkor szóra se méltatnám.
- Nincs harag - válaszoltam tömören. Sétáltunk tovább egy ideig némán, bár sejtettem, hogy ez az idilli pillanat nem sokáig fog tartani, elvégre a múltkor is ment a beszélőkéje rendesen. Végighallgattam a sok ömlengést és végül csak belekezdtem miután a deszkás témát is elmondta csak akkor válaszoltam szépen sorban:
- Télen többet vagyok kint, de néha muszáj az év többi részében is - sóhajtottam fel. Nos igen, ha valakit megkérdeznének, hogy várja-e a telet, nost én ugrálva jelentkeznék. Nem mintha ilyet tennék, mert idiótát nem csinálok magamból, de biztosan állíthatom, hogy nálam jobban senki se akar méteres havat. A gyerekek az ajándékok miatt várják, jómagam meg a snowboard miatt.
Rájöttem, hogy végül azért nem változott át mert megtalálta a cuccaimat és nagyon beszélni akart velem. Eh, erre nem mondok inkább semmit. Szerencsére mint kiderült, nem jaguár, úgy mint a halott társam, így végképp nem nagy a hasonlóság hála égnek. Ez azért jobb így. Nem mintha rá asszociálnék teljesen, csak a neve...
A gördeszkázós témára csak ingattam a fejemet és sóhajtottam:
- Nekem nem elég jó feszültséglevezető. Csak olyan szükséges átmenet. Igazából én freerider snowboardos vagyok, így ez nekem csak egy laza kocogással ér fel. De amíg nincsen hó, vagy nincs rá lehetőségem, hogy olyan helyre menjek ahol nyáron is van, addig marad ez, bár közel sem ugyanaz sajnos.
Hozzátettem azért mondva:
- A gördeszkázás amúgysem könnyű egy teljesen kezdőnek, a profiknak is évek mire megtanulják rendesen és sok gyakorlás. Persze aki komolyan is gondolja. Akik csak azért csinálják mert menő, nos azok olyan szinten vannak amilyenen - vontam vállat a végére. |
Ezt nem hiszem el! Olyan hisztit lenyom, hogy hajam égnek áll. Mindegy, amíg kint várakoztam addig rendeztem gondolataim. Igyekeztem összeszedni magam. Azért mertem remélni, hogy emberként nem kezd el hisztizni meg rinyálni, mint macskaként, mert esküszöm kiégek. A ragequit még okés, de ha elkezd itt izélni nekem, akkor agyam eldobom.
Szerencsére most nem ez volt. Nem hisztizett. Sóhajtottam egyet, amikor belekezdett az önostorozásba. Nem mondtam inkább semmit és csak fejemet csóváltam meg nemleges válasszal. Szentbeszédet most nem szándékoztam tartani, mert tudom, hogy csak felhúznám. Majd rájön egyszer, hogy totálisan felesleges magát hibáztatnia mindenért.
- Én nem erőlködöm - válaszoltam tömören. - Azt sem mondtam most, hogy segíteni akarok rajtad! - sóhajtottam.
Basszus, most mit mondjak? Ha azt állítom, hogy segíteni akarok rajta fix elzavar. Most meg nem feltétlen a lelki dolgaiba akartam beleszólni vagy mi a fene. Múltkorit eléggé annak vette, és ezért lett a találkozásnak csúf vége.
Ekkor mondta, hogy a bocsánatomat elfogadta, amire automatikusan elmosolyodtam. Legalább ennek tudtam örülni.
- Tudom - feleltem megint magamhoz képest tömören. - Ettől függetlenül nekem jól esett, és tudom, hogy nincs harag - válaszoltam csendesen.
Némán haladtam mellette, és néztem a tájat. Amúgyis hazafelé készülődtem, szóval nem feltétlen a nyakán lógok... Vagyis nem teljesen, ami részletkérdés!
Én egyszerűen azt nem értem vele kapcsolatban, hogy miért nem próbál picit kitörni. Annyira rossz látni, hogy a múltban ragadt. Lehet én sem lennék másképp, ha egyedül lennék... És ezek szerint Victor igenis egyedül van. Nem lát kiutat... Nem lát jövőt... Csak a múlt és a múlt. Ez annyira elszomorító. Én tényleg hálát adok az égnek, hogy van szerető családom, és barátaim, akik mellettem álltak.
- Régóta voltál kint? - szólaltam meg csendesen. - Én általában akkor szoktam kimozdulni, ha felhúznak esetleg a család elráncigál... - nah meg ha magam alatt vagyok, de azért sem térek ki erre. - Megnyugtató olykor sétálni, vagy teret engedni a macska-énnek - mosolyodtam el, és próbáltam valahogy kommunikálni vele, ha már most nem hagyott itt egyből. - Amúgy dettó azért jöttem, hogy kiengedjem kicsit a gőzt, netán szórakozzak az állatokkal pumaként, de nah... - megtaláltam a cuccait, és inkább vele akartam beszélni.
Remélem nem fog kiakadni, amiért igyekszem cseverészni. Legalább csak addig, amíg el nem válnak útjaink... megint... Én pusztán annak örülnék, ha kicsit szocializálódna. Emellett az én részemről annyi pozitívum, hogy most pasiként nézek rá, és akarok vele beszélgetni. Bwah, jelenleg én is a traumámat akarok legyűrni, és Victort elnézve... Még mindig nem kell tartanom attól, hogy megerőszakol. Mint mondtam nem feltétlen azon görcsölök most, hogy rajta segítsek! Nem görcsölök semmin sem...
- Mondjuk tény, hogy a gördeszkázás is jó feszkólevezető lehet, meg agykikapcsoló. Én egyszer próbáltam, de inkább hagyjuk mi lett a vége - sóhajtottam fel, és elmosolyodtam a gondolatra.
Habár tény, hogy azt megszegtem miszerint csendben maradok. Hm, mindegy, hátha nem fogja leharapni a fejem... Hátha picit járatja a száját. Én most csak ennyit szeretnék! |
Úgy tűnik nem ijesztettem meg eléggé mert sajnos maradt tovább és dumált, vagyis motyogott lehajtott fejjel. Jó értem, megbánta de basszus ezért nem kellett volna itt dekkolnia sokáig a ruháim mellett. Ezt komolyan nem hiszem el. Csak morogtam egyet a végére és közben gyanakodva méregettem amíg megint szentbeszédet tartott. Erre azt hittem megúszom a többi találkozást vele, de neeem perszehogy nem, ő megvár kint amíg átöltözöm. Ráadásul szívesen megismerne. Basszameg! Egy követ lendítettem el a mancsommal, hogy a fal egyik oldalához vágódjon ahol nemrég dumált. Nem értem miért nem száll le rólam, semmi különös nincsen bennem csak egy nyomorék vagyok aki a múltjában ragadt és nem is akar megváltozni. Miért nem lehet felfogni, hogy csak magányra vágyom már és semmi másra. Főleg nem olyanra aki állandóan arra az emberre emlékeztet a nevével akivel régen sokkal jobb volt az életem. Egy hangosat morogtam válaszként majd mikor teljesen kilépett a barlangból csak akkor változtam át az emberi alakomba. Komótosan aggattam magamra a gönceimet és mélyen belül reméltem, hogy mire kilépek sehol nem lesz. Elvégre azért elég nagy hisztit vágtam le macskaként.
Sajnos nem így történt, így mikor megint megláttam a vörös koronáját csak sóhajtottam egyet. Inkább szó nélkül mentem előre és azért válaszoltam valamit rekedtes mély hangon:
- Igazából rossz vagyok, sőt a legrosszabb - mindenki életébe csak a halált hoztam el. Először anyám és apám, majd később a társam a gyerekemmel együtt a hasában. Tudom, nem én tehetek róla, de mégis mi más miatt ölték meg őket? Azért amik és én is az vagyok. Tényleg sokszor kívántam azt az évek során, hogy inkább csak én haltam volna meg helyettük. De nem ez történt sajnos és nem tudom visszatekerni az időt. Ráadásul harakirit se csinálhatok, mert tízszer kéne véghez vinnem. Picsába ezzel a kurva kilenc macskaélettel!
- Segíteni pedig nem tudsz rajtam, felesleges ezzel erőlködnöd - remélem felfogja most már úgy tényleg végre. Talán le is mondd arról, hogy jobban megismerjen. Az lenne a legjobb úgy istenigazából basszus. végül azért még kinyögtem valamit, hogy annyira ne érezze magát szarul:
- Bocsánatkérés elfogadva, bár felesleges volt részedről. Úgysem ismersz, illetve olyanért kértél bocsánatot amiről igazából nem is tehetsz - annyi Anastasia van, eddig még eggyel találkoztam eddig, erre most jött egy másik sok év után. De miért, már megint? Miért nem Anne? Vagy akármi, bármi? Annyira elbaszott ez az egész. Hiába mondaná azt nekem bárki, hogy de külsőre nem is hasonlít és belsőre sem, mit rinyálok. Maga a neve már egyből olyan személyre emlékeztet akit sosem fogok elfelejteni. Mit mondhatnék? Nehezen tudom tovább lépni főleg, hogy nem egy egyszerű szakítás volt. Ha az lett volna akkor sokkal könnyebb dolgom lenne, már rég elfelejtettem volna és csak egy szép emlékként élne tovább bennem. De így egy olyan szál ami folytatódhatott volna, de hirtelen elvágták. Ez az ami igazán kínoz és ezért nehéz a felejtés. |
Jó ideje vártam, hogy előkerüljön Victor. Komolyan azt hittem, hogy kiszúrt engem, és inkább lelépett a fenébe csakhogy ne találkozzon velem. Ez igazából szarul esett még annak ellenére is, hogy nem ismerjük egymást. Én már csak ilyen idióta vagyok...
Ekkor tévedt be a hópárduc, akit észrevettem. Nolám, hát mégis ő lenne Victor? Sóhajtottam egyet látva reakcióját. Remek! Ettől függetlenül nem hátráltam meg...
- Csak bocsánatot szerettem volna kérni a múltkoriért - motyogtam lehajtott fejjel. - Sejtettem, hogy nem vagy valami beszédes, és ezért örültem, hogy valamennyire tudtunk csevegni... Aztán jött a depi, és én tényleg csak segíteni próbáltam... Nem akartalak kiokítani! - rugdostam el egy kavicsot. - Igazából... Ennyit akartam. Ez lett volna a lényeg! - haraptam be alsó ajkamat, és emeltem rá tekintetem bűnbánóan.
Ezzel meg is indultam a barlang kijárata felé. Ám mielőtt kiléptem volna hátrapillantottam vissza a párducra.
- Kint azért megvárlak, de ígérem csendben maradok - szólaltam meg csendesen.
Mégis mit mondhatnék? Azért reméltem, hogy szól majd hozzám, és valami reakciót látok ezenkívül. Kis csend után ennyit mondtam még:
- Én szívesen megismernélek téged, mert tudom, hogy nem vagy rossz - ezzel eltávolodtam a barlangtól, és megint várni kezdtem.
Hátamat neki vetettem a barlangfalának. Igyekeztem lenyugtatni magam. Nekem azért nagy dolog volt az utóbbit nagy dolog volt kimondani. Amikor ki is nyögtem éreztem, hogy gyomrom görcsbe rándult, és egy picit lelkem megremegett. Igazából csak az vezérelt, hogy tudtam nem árthat nekem úgy... Nem olyan! Talán ezért is szerettem volna vele jóban lenni és megismerni őt! Ez olyan nagy bűn lenne? Azhogy végre valahára megpróbálom leküzdeni a traumám? Nem hiszem. Voltam ígyis vakrandikon borzalmasak. Esetleg meglepetés társaságot kaptam... Szintén förtelmes volt. Most meg én próbálok nyitni, és nem szexre vagy kapcsolatra megyek... Egyszerűen csak barátkozni akarok. Emellett bevallom, hogy vonz, amiért ennyire nagyfalat. Kihívást látok benne. |
Szerencsére nem fogott gyanút, hogy én nem egy átlagos macska vagyok, így miután lelépett folytathattam tovább a szórakozásomat. Hol is vannak azok a hegyi kecskék? Felnéztem vissza a sziklához és már messze jártak. Na ne! Bosszúsan elmorrantottam magam és mentem is futva utánuk. Most már pipa vagyok, így bizony levadászom őket az hótziher! Fél óra kergetőzés után csak meglett az egyik, bár abból is csak fárasztás volt a nagy része. Tudom jól, hogy ezek az állatok ilyen terepen érzik magukat biztonságban, ahogy én is, de a fáradság bizony nagy rizikó. Miután véger jóllaktam, elterültem komótosan az egyik sziklán és mosakodni kezdtem macskamódra. Tudom jól, hogy ilyenkor véres szokott lenni az arcom, így letisztítottam, bár tény, hogy időbe került mire ez a művelet sikerült, de gyakorlott vagyok ez kétségtelen. Ráadásul a vadászat kicsit jobb kedvre is derített. Persze ettől nem ölelném keblemre a világot de...
Ekkor tértem vissza a barlanghoz ahol egyből megéreztem a csaj illatát. Ezt komolyan nem hiszem el! Felmordultam mérgesen és fújtattam hátracsapott fülekkel. Hallottam az utolsó mondatát is messziről, így sejtettem, hogy tudja mi vagyok. Csodás, bár ő is vérmacska így kiszagolta a ruhámat. Ennél pompásabb nem lehet, komolyan. Jó lenne ha nem tapadna rám mert én ezt nem preferálom. Nem igaz, hogy nem lehet megérteni azt, hogy én elvagyok a kis világomban. Igen magam alatt vagyok már évek óta és soha büdös életben nem fogok kikerülni ebből a gödörből és csak arra várok, hogy végre egy csomó olyan balesetem legyen snowboardozás közben, hogy egyszer tényleg belehaljak basszus. De ő meg próbál felvidítani ami kedves tőle, de igazából úgy vélem hasztalan.
Az biztos, hogy nem fogok előtte pucérkodni, csak azért, hogy felvehessem a ruháimat. Mérgesen villogó tekintettel néztem rá, hogy húzzon már el a vérbe de úgy tényleg. |
Káromkodásomat követően felálltam, és leporoltam magam. Ekkor szúrtam ki, hogy a hópárduc szemez velem. Mi a fene?! Összeráncoltam a szemöldökömet látva az állat reakcióit. Őőő, nem mintha annyira félnék tőle, mert ha nagyon akarom én is megtudnám gyepálni!
- Mit nézel ciculi? Játszani szeretnél? - fontam össze mellkasom előtt karjaim, és mosolyodtam el. - Szívesen szórakoztatnálak, de van egy fontosabb dolgom - sóhajtottam.
Totálisan normálisan viselkedett... mint egy vadcicmic. Nem nagyon tudtam volna így megállapítani, hogy vérmacska lenne vagy sem. Bennem motoszkált, hogy talán ő az, de mégis elvetettem. Maradok a biztos módszernél! Nem csinálok még nagyobb hülyét magamból!
Miután összekaptam magam visszabattyogtam a barlanghoz, ahol megtaláltam a férfi ruháit. Leültem lazán a földre, és amíg várakoztam telefonomat kezdtem el nyomkodni. Volt rajta Dumb Ways To Die-tól kezdve mindenféle unaloműző. Most a Color Switchet toltam, és majdnem megdöntöttem a rekordomat, amikor elrontottam. Azt hittem a telót menten a falhoz vágom, de csak leesett, hogy eléggé drága mulatság lenne a részemről.
- Ahh, basszus... Hol van már? - mormoltam orrom alatt. - Csak nem menne haza miattam nudizva a múltkori miatt - húztam fel lábaim, és öleltem át azokat.
Mindenáron beszélni akartam vele! Igazából a bűntudatomat akartam volna enyhíteni. Én tényleg nem kiokítani szerettem volna meg az agyát felhúzni. Teljesen tehetetlen voltam, amikor egyik pillanatról a másikra összeroppant... A legrosszabb az egészben, hogy az okát sem tudtam. Én csak igyekeztem valami normális és egyben elhülyült monológot előadni, de hát... Lényegtelen. Egyszerűen csak bocsánatot szerettem volna kérni a múltkoriért. Tisztázni, hogy amiket mondtam azt nem olyan célzattal mondtam... Félreértettük egymást, és konkrétan totálisan elkanyarodott az egész. Amikor még nem volt maga alatt zökkenőmentes volt, és érződött, hogy nem épp egy társasági lény... Ezért is örültem, hogy összejött vele a beszélgetés... |
Nagyon lefoglaltak a hegyi kecskék így tűnődve néztem őket és néha továbbra is folytattam a játékot velük. Kis időre letelepedtem azért az egyik kiálló sziklára és úgy szemeztem az állatokkal, közben a farkincámat lengettem jobbra-balra. Nemsokára viszont egy túlságosan is ismerős hangra lettem figyelmes, mire összerezzentem hiszen jól kellett játszanom a vadcica szerepet. Egyből a számomra fájdalmas nevű csajra néztem és nem sokkal később már láttam is, hogy majdnem leesett, de ekkor előjöttek neki jellegzetes macskakarmok. Mi a fene?! Szóval ő is vérmacska lenne? Ezért volt olyan furcsán ismerős energia a múlkor a közelében. Miért pont ő is vérmacska? Ha kiderül, hogy jaguár akkor eskü fejbelövöm magam...jah, hogy azt tízszer kell tennem, hogy végre meghaljak ténylegesen? Inkább kihagyom!
A szidkozódását ha nem akartam volna még akkoris meghallottam volna basszus, bár magamban jót nevettem, de tény, hogy nem szívesen néztem volna végig a halálát. Lehet felidegesített a sok dumálással amitől szinte rohadásnak indult az agyam, de ettől függetlenül semmi rosszat nem kívánok neki. Egyelőre még csak farkas...akarom mondani macskaszemeztem vele és úgy helyezkedtem direkt, mintha le akarnám vadászni őt. Eleve feküdtem a földön, így még könnyebb volt ezt véghezvinni. Kicsit kimutattam a fogam fehérjét is, bár ténylegesen nem akartam megtámadni. De ha valami olyan hülye terve van megint, hogy kiéget agyilag akkor simán nekiugrok, hogy jól megijesszem azért. Mégis miért? Mert fájdalmas érezni ahogy rohad az ember agya basszus!
Illetve vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Szinte keserédes a dolog, hiszen úgy, hogy ő is vérmacska csak még jobban fájdítja a szívemet amiben a múltkor még meg is csavarta a képzeletbeli tőrt. Tudom nem tehet róla és nem is hibáztatom ezért, csak nekem szar ez az egész. Hiába mondja, hogy fel a fejjel meg a többi szarság a Leonardo DiCaprioval az élen - baszki mekkora egy gyökér hasonlat volt! - ha egyszer nem is ismeri a történetemet és nem tudja miért váltam ilyenné. Persze mindezt nem is akarom feltétlen az orrára kötni, hiszen a múltkor is sokat mondtam neki. Amit persze nem értett, illetve gondolom nem is jól értelmezte, de engem ez totálisan hidegen is hagy. |
Eléggé feszült voltam az utóbbi napokban. Mindenki észrevette rajta. Gyerekek, kollégák és családom. Barátnőmmel csúnyán összevesztem mostanság. Le lettem tolva, hogy megint sajnáltatom magam. Természetesen nem reagáltam semmit. Úgy tettem, mintha lepergett volna, de ez korántsem volt igaz. Mindenesetre a munka után arra jutottam, hogy ideje szabit kivenni. Mondtam, hogy holnap nem jönnék be. Csak egy picit hosszabbítanám meg a szünetem.
Magamra kaptam egy szolid túrázós ruhát. Végig nyalog voltam. Fülemben üvöltött a zene. Néha dúdolásztam is mellé. Utam felénél egy barlangot véltem felfedezni. Gondoltam megnézem milyen cseppkövek vannak, esetleg denevérek. Valamiért vonzottak, ahogy repkedtek, és néha szórakoztam, hogy elkapok őket. Ez nem csak cicaként vonzott, hanem emberként is. Olyan jó puha szőrük van. Mint a nyuszikáknak. Ám ahogy beljebb merészkedtem ruhákra lettem figyelmes. Melyik idióta...?! Ahogy közelebb léptem hozzá már kíváncsiságból kezeim közé is kaparintottam egyben. Felsőbe beleszimatolva rá kellett jönnöm... Hogy ez a deszkás pasi a parkból. Ezt az illatot bárhol felismerném! Eleve nem sok férfi van az életemben. Szóval lény lenne? Már csak az a kérdés, hogy mi. Lehet macska, farkas, főnix, sárkány... Nagy a felhozatal. Mondjuk múltkor eléggé házisárkány volt. Lehet az lenne a legideálisabb. Ha meg cica lenne, akkor tökéletes GrumpyCat. Főnix meg... Pfft, zárjuk ki!!! Szerintem letépném a tollát, és el lennék átkozva a fenébe! Kutya meg... Hát maximum veszett. Tudom, szemét vagyok!
Végül tovább haladtam utamon. Ahogy mentem tovább az ösvényen kiszúrtam egy hópárduct. Mi a fene?! Erre hópárduc? Oké, hegyekben vagyunk, de... De... Ázsiában őshonos, illet Oroszországban van jó pár. Mondhatni Középkelet-Európa. Amerikában, meg valamennyire Angliában a pumák vannak elterjedve és annak alfajai. Tudom, hisz jó magam is puma vagyok.
- Mi a fene...?! - pillogtam. Ha most tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy Victor. - Hé! - kiáltottam el magam.
Sóhajtottam egyet, és integettem neki. Lehet hülyének néz az állat, ha valóban megérzésem becsap. Mindegy. Próbáltam ezután úgy helyezkedni, hogy jobban szemügyre vegyem az állatot. Nos, az a legnagyobb gond, hogy vadállat.... Elmenekül. Victor is elmenekülne előlem a múltkori után úgy érzem. Nem igazán tudom így megállapítani, hogy a mi a helyzet. Maximum, ha átváltoznik.
Ahogy igyekeztem úgy bepózolni, hogy tudjam méregetni párducot kicsit megcsúsztam, szépen lefele. Őőő... Picit magason vagyunk úgy vélem és meghalni nem akarok. Lebukok vagy nem bukok ösztönösen előjöttek karmaim, és belekapaszkodtam a sziklába karmaim segítségével. Mintha mi sem történt volna felhúztam magam, és fejem csóváltam meg.
- Rohadnál meg! - dünnyögtem, és káromkodtam. |
Jó ideje nem mozdultam ki megint, de az biztos, hogy jó ideig nem fogok a deszkázók közé menni. Nem akartam találkozni még egy olyan személlyel aki a szar múltamra emlékeztet basszus. Viszont muszáj valamit kezdenem magammal, hiszen mégis hiányzik a friss levegő és várom, hogy végre tél legyen. Akkor legalább felmenekülhetek a hegyekbe snowboardozni.
Ezt viszont nem tehetem most meg, így marad a sima kirándulás. Ott talán nincs sok idióta. Ó, igen. Tökéletes lesz ez nekem. Kicsit át is fogok változni, hiszen rég kaptam magamra a cicaformámat ami mellesleg még jobban megkönnyíti az életemet, hiszen segít a munkám során is. Nem véletlenül vagyok ebben a legjobb, hiszen a fajom is jobban szereti a havat. Egy ideig kocsival merészkedtem előre, majd később miután két lábon is kitúráztam magamat és a hegy lábánál jártam csak akkor változtam át az egyik kisebb barlangocskában. Nos igen, tenyeremből ismertem a terepet és annak nem kevés veszélyét is. A ruháimat otthagytam, majd visszatérek ha kiugráltam és mászkáltam magamat. Most nem vadászni akartam, csak ki kellett eresztenem rendesen a gőzt basszus. Hiszen mégse lettem teljesen láncdohányos azért. Még az bebaszna. Egy szájtépős nő miatt még nem válok azzá ott rohadjon meg a büdös élet.
Az átvedlés után jól kinyújtóztam az egyik kiugró sziklát használva támasztéknak és lustán lépdeltem előre. Néha felfele másztam éles karmaim segítségével. Pár hegyi kecskét is megkergettem de puszta szórakozásból, hiszen mégis röhejes volt, hogy féltek tőlem és majdnem elestek úgy menekültek. Hosszú farkincámat játékosan lengettem jobbra balra, amit valami macskaológus annak hinne, hogy ideges vagyok de ez közel sincs így. Majd ha hátracsapom a füleimet akkor oké, igazat adok neki. |
[142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
