|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:32 - |
 |
[108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Csak felnevettem mikor meghallottam Ivan úgymond ajánlását, közben pedig megcsóváltam a fejem. Tényleg semmit sem változott, aminek nagyon is örültem. Több, mint ötven év telt el, mégis ugyanolyan, mint volt. Jó persze mindenki életében vannak nehézségek, ahogyan az ő életében is voltak. Tudom jól, hogy volt szerelmes is..de amint elveszítette szerelmét, teljesen megváltozott ezen a téren. Azóta mondhatni nem mert szerelembe esni, ahogyan tudta elkerülte. Mondjuk azon csodálakozom, hogy engem közelebb engedett magához. Nem félt, attól, hogy belémszeret, ami így kissé hogyan is mondjam..rám nézve fájdalmas, mert azt is hihetem nem vagyok neki túl jó..gőzom sincs, de nem is érdekel addig, míg velem van és fontos vagyok a számára.
- Szóval kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot..értem. - csóváltam meg ismét vigyorogva a fejem, de konkrétan nem adtam választ, hogy benne lennék e. Elég ha én tudom..bár gondolom sejti ő is, hogy nem közömbös a számomra még így 'idegenen" sem.
Na de, hogy természetesen semmi sem menjen gondmentesen, sikerült lebuktatnom saját magamat egy egyszerű régi szokásommal. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű szemforgatás lebuktat majd..vagy vajon nem csak az? Igazából jó magam sem tudtam, hogy hogyan is jöhetett rá. Bár Ivan nem hülye..ahogyan azt a tizenöt évet se lehet olyan könnyen elfelejteni. Szinte én is mindent tudok róla, ahogyan elfelejteni sem felejtettem el. Őt egyszerűen nem lehet..
Amint mondhatni elárultam, hogy tényleg én vagyok az a Nastasiya, akit anno még megismert, minden megváltozott. Ivan sajnálkozni kezdett, amiért még akkor úgymond elhagyott. Pedig tényleg nem vártam el ezt tőle, vagyis egyáltalán nem őt hibáztattam. Tudtam jól miért is teszi, azt viszont nem..hogy ki és miért vonszolják el mellőlem. Megakartam akadályozni, de semmit sem tudtam tenni. Hiába is kerestem annyi éven keresztül, mind hiába volt..szóval itt akinek bocsánatot kell kérnie az én vagyok.
- Ne magadat hibáztasd..kérlek. - súgtam, miközben egyfolytában őt figyeltem és a kezét fogtam. - Gondolom nem saját akaratodból mentél..velük. - sóhajtottam fel, de aztán csak újra halványan elmosolyodtam. - Nem érdekes mi volt akkor..lényeg, hogy végre..megtaláltalak. Hogy itt vagy mellettem.. - tényleg szörnyen boldog voltam és örülök, hogy végül mégis csak megtudta Ivan. Igaz nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahgyan azt terveztem, de nem is lényeges már. - Még..meggondolom.. - értettem ezt a pisilős részre, de könnyeimnek ezúton sem tudtam parancsolni. - Az nem kifejezés..mindennl jobban..Nélküled olyan elveszett voltam.. - súgtam és lebiggyesztettem ajkaimat. - Igen, tudom.. - bólintottam mosolyogva, a csókjára pedig csak lehunytam a szemem.
- Annyira tudtam, hogy ez lesz az első mondatod a testemre.. - nevettem fel halkan, ami tényleg így volt. Biztos voltam benne, hogy megjegyzést tesz erre..Mármint igen valóban egész csinos testben élek, de ezt így..kissé furcsa kijelenteni, hiszen mégis csak én vagyok.. - Igen..örülnék neki. - bólintottam kedvesen, és amint megittam az utolsó korty kávémat is, intettem a pincérfiúnak aki nem sokkal később meg is indult felénk. Ivan kérte is a számlát, majd amint fizetett felálltunk és le is léptünk.
[Akkor folytatás Nasta lakásán] |
|
- Most teszteljük, hogy nem akarja-e kikaparni a szemed - mosolyodtam el. Igazán utálom, ha elkezdenek féltékenykedni a nagy semmiért. Főleg ha elmondom, hogy milyen vagyok. Igazán nem szeretek egy ember mellett letelepedni. Anno azért volt ez, mert egyszerűen nem érdekelt a szerelem, viszont most félek, hogy ártani fogok annak, akibe nos beleszerettem. - Visszatérve az előző kérdésedre... még nem vagy az, de ezen tudunk még változtatni - vigyorodtam el újra. Most szépen megkérdeztem, hogy lefekszik-e velem többször. Csodás dolog a fogalmazás. Végülis rajta áll a dolog, nem fogom magamat ráerőszakolni, ugyanis akkora balfasz még tényleg nem vagyok, de szívesen eltölteném vele az éjszakát, többször.
Igen ám, de ekkor fordult a világ úgy száznyolcvan fokkal. Képtelen voltam azt elképzelni, hogy az a nő, akit 15 évig ismertem és szerettem, itt ül mellettem. Az a nő, aki túl makacs volt hozzám is, akivel nap, mint nap azért veszekedtünk, hogy a másiknak jó legyen. Akit szinte láttam felnőni. Ő az, akinek először elmeséltem, miként veszítettem el az első szerelmemet, Petrát. S ő szépen végig hallgatta. Szerettem ezt a nőt, igaz nem úgy, ahogy lehetne azt gondolni, de mellettem volt, így fontos volt nekem, ez pedig hozzájárult a szeretet is. Nem tudom milyen fajta is volt, de ha leírhatnám, akkor inkább azt mondanám, hogy barátság extrákkal. Eh. De faszomat, nem érdekelt. Megint itt van mellettem és az fix, hogy soha többet nem fogom elengedni amíg én élek. Soha. Buta lettem volna, ha az ő csókját nem ismerem fel. Igaz, hogy rossz memóriám van, de akitől 15 évig kaptam az ajkaimra és máshova csókokat, azt egy jó ideig nem fogom elfelejteni. Főleg őt. Keisarinna-t. Az űrnőmet. Ahogy láttam, mindjárt sírni fog, erre csak mosolyogni tudtam. Én is örültem, hogy látom. Nem érdekelt más. Most, hogy így vele voltam szinte minden elfelejtettem, minden szenvedésemet. Mintha megint '50-es években lettünk volna, ahol én öltönyben olvastam az újságot, ő pedig csak mesélt nekem. Nem mondom, rá jobban figyeltem. Csak ez... véget ért. Egy mocsoknak köszönhetően, akinek a neve; Wolfgang Grosz. Vérbeli német, aki Amerikában akart újra meggazdagodni, mert a világháborúban elvesztette a pénzét. Új életet akart, ahogy én is. Csak ő ezt elvette tőlem. Mindegy. Lassan visszakapom az életemet. Szívesen átöleltem volna, bújtam volna hozzá, addig még nem szed le magáról. Kávézóban voltunk. Ezt nem tehettem volna meg. Ehelyett, régi szokásomat elővéve, a kezét csókoltam meg. Ha úgy lett volna, még le is térdelek neki, de mint már említettem, nem akartam jelenetet rendezni. Bár Nastasiya megérdemelt volna mindent. Jobbat nálam. Mégis valamiért szeretett engem és erre a mai napig sem tudok rájönni. Szerette ezt a kakast és ezért hálás vagyok. Nem lökött el magától, ha éppen rossz kedvem volt.
Sajnálkozni kezdtem. Nem akartam elválni tőle, de muszáj volt. Nem akartam, hogy baja essen. Ebből az lett, hogy én szenvedtem. De tudjátok mit? Teljesen megérte. Három évig raboskodtam Wolfgang pincéjében. Nem csak fizikailag kínoztak meg, hanem lelkileg is, amikor Ori engem megmentett engem, én csak egy egyszerű zombi voltam. Nem éltem, csak vegetáltam. Rengeteg idő kellett nekem míg összeszedtem magam.
- De az én hibámból váltunk el - igen az én hibám volt, hogy egy teljesen jó korszak hirtelen lezárult. Itt nem volt olyan, hogy happy end, csak keserű vég. - Sajnálom, Nasta. Sajnálom - csak ezt tudtam ismételgetni. Kereshettem volna én is, még is el akartam hagyni a múltamat és új ember lenni. - Én is kereshettelek volna, viszont nem tettem meg, egyáltalán - hajtottam le a fejem. Szégyelltem magam. Megvolt a képességem, hogy megtaláljam még sem tettem meg. - Azért pisilni el engedsz majd? - mosolyodtam el. Tudom, hogy hiányoztam neki, de én bamba nem kutattam utána.
Ezután megláttam a könnyeit. Gondoltam, hogy örömből van ezek. - Ejjejj. Ennyire hiányzott neked ez a vénszatyor? - megint elmosolyodtam lágyan. Hihetetlenül örültem, hogy láthattam őt. Már nem tudom szavakkal leírni mennyire, így már csak ismételni tudom. Kezemmel óvatosan, letörültem a könnyeit. - Nem kell ezért sírni. Én vagyok az és most már nem hagylak el. Tudod, ugye? - csak homlokát megcsókoltam és újra rápillantottam. Tudom nincs itt a vicc ideje, viszont úgysem szeretem a túl nyálas pillanatokat. - Ha nem ismernélek téged, Nasta, azt hinném miattam választottad ezt a testet - vigyorodtam el. Beszélgetni akartam vele. Mindent meg akartam tudni róla, amiről én lemaradtam. - Hmm... Keisarinna, mi lenne, ha elmennék hozzád? Ott nyugodtan tudnánk beszélgetni is. |
Na igen, Ivan sosem szerette ha valaki féltékeny és jelenetet rendez. Pontosan ilyen ez is amit felhozott, vagyis én ehhez hasonlítanám. Mármint maga az első konkrétan az volt, de a második mondata is ahhoz kapcsolódott. Arra viszont kissé felvontam a szemöldököm, hogy felhozott engem példának.
- A partnered lennék? Ezt jó így előtte tisztázni.. - nevettem fel halkan, miközben megcsóváltam a fejem. Mondjuk soha sem voltunk azok, bár ha csak a szexet nézzük..akkor valóban. De az már a múlt..vagy a jelenben is előfordulhat ez? Én nem bánnám..egy cseppet sem, hiszem szeretem és jó vele lenni.
Na de ami ezután jött, hát mit mondjak..jobban örültem volna ha ezzel még várunk. Nem gondoltam volna, hogy majd ilyen gyorsan, az első találkozásunkkor rájön, hogy bizony én vagyok az, a régi Nasta akiben megbízhat és akiben meg is bízott. Az a nő, akivel tizenöt évig szinte együtt volt és mindent tudott róla. Akire számíthatott ha baj van és ez mind mind kölcsönös is volt. Ezért sem éreztem már szükségét, hogy tagadjam. Na meg nem akartam, hogy olyan dolgokat higgyen rólam, ami nem igaz. Persze nem hiáztatom érte, biztosan nekem is eszembe jutott volna ez a dolog. Viszont nem akarom bemocskolni saját magam, pontosabban a csodálatos emlékeinket. Nem akartam piszkos módszerekkel közelebb férkőzni Ivanhoz. A közeljövőben elárulta volna neki az igazat, csak kellett volna még egy kis idő..de így már teljesen mindegy.
Amint megcsókoltam, ő szinte abban a percben rájött, hogy tényleg én vagyok. Hát persze..hogyan is gondolhattam, hogy majd pont ő nem ismer meg? Ő, aki mindenkinél jobban ismert. A csókja csodálatos volt most is, pont amilyenre emlékeztem. Kezemet továbbra is az arcán tartottam, majd csak a csók után megsimítottam, végül pedig elvettem onnan. Arcomra természetesen azonnal mosoly ült. Szavai hallatán szemembe könnyek gyűltek, és kezét kölcsönösen megfogtam. Mikor sajnálkozni kezdett, csak megcsóváltam a fejem..és kezemet lassan a szájához emeltem.
- Kérlek ne..ne kérj bocsánatot. Tudom, hogy értem tetted..hogy nekem ne essen bajom. Ezért az egyért haragszom csak.. - mosolyogtam továbbra is, de persze nem haragudtam rá. - Tudod..mennyire aggódtam miattad? Aztán..hosszú évekig nem is láttalak..pedig hosszú-hosszú ideig kerestelek.. - sóhajtottam. Nem is akarok erről beszélni.ugyanis lényeg az, hogy most itt van ő is és én is. Végre újra együtt lehetünk..abban viszont biztos vagyok, hogy soha többé nem engedem el. - Most már..soha többé..nem vakarsz le magadról..ugye tudod? - kérdeztem nevetve, majd mikor megsimította arcomat, szinte belesimultam tenyerébe. - Te is nekem.. - mondtam halkan, de mégis érthetően. A könnyeimnek eközben már utat engedtem, azonban ezek mind örömkönnyek voltak. Most legszívesebben azonnal a nyakába ugranék és nem engedném el..de azért egy kávézóban még sem fogok hirtelen neki esni. Alig vártam, hogy elhagyjuk ezt a helyet..hogy elmenjünk egy nyugodtabbra, ahol végre nyugodtan tudunk beszélgetni..na meg persze mást is..öhöm. |
|
- Csak ne legyen mindenki másra féltékeny, akkor engem nem zavar. Vagy mészárolja le a többi partneremet - vontam meg a vállam. - Mint például téged - vigyorodtam el.
Igazán nem vagyok az a férfi, aki próbálná befolyásolni más emberek, vagy lények... érzelmeit, tudom milyen kicseszett kiszámíthatatlanok, így nem fogok ebbe beleszólni, de ha nem tudnak azzal az élettel megbékélni, amit én élek, akkor pápá lesz abból. Azt hittem, anno, hogy Nasta-t zavarni fogja, hogy mással is lefekszek és csak szex az egész, viszont meglepődtem, mikor rájöttem, hogy tényleg nincs baja ezzel. Vagy csak nagyon jól leplezte az egészet, akkor meg bravó neki.
Fenekestől felfordult minden, mikor újabb Nastasiya szokását vettem észre... csak az a baj, hogy nem ő volt, legalábbis a test nem, amire én emlékszem. Fogalmam sem volt mit gondoljak, kezdtem nagyon kétségbeesni, hogy mi is történik most. Minden szar lejátszódott a fejembe, hogy Adeena egy beteges zaklató vagy szimplán így akar közelembe kerül és aztán kinyírni engem. De a jó eszembe sem jutott, teljesen hülye voltam hozzá. Csak kérdéseket szórtam, könyörgéseket. Ha tényleg ő az, büdös életbe nem fogom megint elengedni. Hülye lennék. Nem tudtam őt elfelejteni. Képtelen voltam rá, pedig dolgoztam rajta. Tizenöt évet nem felejt el egy könnyen az ember, ugye?
Miután kimondtam mindent, csak vártam, őt nézve. Egy darabig még mindig nem nézett az én szemembe, viszont lassacskán csak rám emelte a tekintetét. Továbbra is vártam, mert mit tettem vola? Akárminek örültem volna, nem kell nekem ide szó. Akárminek... Meg is kaptam. Megcsókolt. Én csak vigyorogni tudtam, de azért hevesen viszonoztam. Hány éve nem találkoztunk? Hány évig kínlódtunk egymás nélkül? Túl sokat. Elválva egymástól, csak megfogtam a kezét.
- Keisarinna - ezután csak egy csókot nyomtam a kacsójára. - Nasta.. sajnálom, hogy az nap elhagytalak... nem akartam, de azt sem, hogy téged bántsanak - simítottam meg az arcát. - 51 éve nem láttuk egymást. Sok mindenről kéne beszélnünk. Retkesen, rohadtul hiányoztál nekem. |
Jól estek a szavai, bár eyben furcsa érzés is volt, hiszen régen volt már ilyen. Oké, hogy most nem tudja, hogy én vagyok..na meg az akkori testem sem volt éppen ennyire megnyerő. Viszont ettől még nem érzem úgy, hogy magabiztos lennék. Vagy legalábbis nem a testem miatt leszek az. Sok mindent elértem már az életben amire igenis büszke lehetek. Mint például a munkámra..saját erőmből vagyok ott, ahol.
Na de, hogy ne térjünk el a tárgytól, csak egy mosollyal intéztem el a bókját. Mert annak szánta, nem? Nem tudtam mit is mondhatnék rá. Általában lenne egy frappáns beszólásom, de most kivételesen nem ment. Nem mondanám, hogy nagyképű vagyok..mert nem, csak néhanapján azt mutatom. Illetve mutattam..ezt az énemet ismeri Ivan is.
Amint beértünk és megrendeltük az italokat, nem sokkal később már meg is kaptuk. Eközben sikerült rájönnöm arra, hogy Nornak volt köze ehhez a fiúhoz, ugyanis nem igyekszik ezt eltitkolni. Még vak is látja, hogy teljesen bele van zúgva a kissrác ebbe az öntelt pasiba. Természetesen nem zavart, tudom jól milyen is Ivan. Ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy nem nehéz belezúgni..anno velem is ez volt. Halálosan rajongtam érte..amit szerintem Nor észre sem vett. Vagy legalábbis azt nem, hogy miként néztem rá. De ez már a múlt..persze továbbra is szeretem őt, de ez már más, mint régen. Hiszen rengeteg idő telt el..abban sem bíztam eddig, hogy láthatom még őt újra.
- Szerintem már késő..halálosan beléd van zúgva.. - vigyorodtam el, miközben ajkaimhoz emelve a csészét beleittam az italomba. Mindig is szerettem Ivant pszkálni, legyen szó bármiről is. De ez kölcsönös volt..sosem telt el egy olyan nap sem, hogy ne szóltunk volna be egymásnak. De ezt követően mindig az ágyban kötöttünk ki..szép emlékek.
De, hogy a következő észrevétele honnan is jött fogalmam sincs. Hiszen semmit sem mondtam, ahogyan tudom titkolom, hogy ki is lennék. Nem akarom, hogy még rájöjjön..egyenlőre nem. Mg azt hiszem én sem állok erre készen..sőt Nor sem, ismerem. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget szenvedett..ahogyan most is. Tudom, ilyenkor kellene mellette lennem..de félek. Félek hogyan reagálna arra, hogy valójában akivel már közel egy órája beszélget, az Nastasiya.
Kérdései váratlanul értek..egyre jobban kezdtem kétségbe esni és nem tudtam mit is mondhatnék. Igyekeztem mindent letagadni, ahogyan beadni neki azt is, hogy nem tudom kiről beszél. Ivan nem hülye..rájött már ez pedig megrémít. Nem tudom tovább tagadni..nincs is értelme. Ahogyan kiejtette azt az egy szót száján..kellemes érzés fogott el. "De ha tényleg te vagy az én Keisarinnám..." a szívem majd darabokra törött. Persze, hogy én vagyok..és te is szörnyen hiányoztál..de mégis hogyan mondhatnám el? Továbbra is próbáltam kerülni a tekintetét, de már tudtam jól, hogy ebből nem mászhatok ki újabb hazugsággal. Végül csak nagy nehezen ugyan, de szó nélkül ráemeltem a tekintetem..egyenesen a szemeit vettem célba, majd lassan kezembe vettem az arcát és ajkaihoz hajolva gyengéden megcsókoltam. Biztos vagyok benne, hogy ennyi is elég, hogy rájöjjön..hiszen már így is biztos volt benne, hogy én vagyok. Lebuktam, gyorsabban, mint gondoltam. Nem tudom mit is hittem..tizenöt évet nem lehet csak úgy elrejteni, hiszen ismer..mindent tud rólam. |
|
- Őszintén, nem lepődnék meg, ha kicsit, vagy épp nagyon magabiztos lennél a testeddel kapcsolatban - ilyen szépen még nem mondtam el senkinek, hogy nem döbbennék le, ha egy nagyképű nőszemély állna itt előttem, ugyan ez nincs így, hiszen a nyilvánvalót, még a vak is lássa. - Ami jó, azt meg kell nézni - vontam meg a vállam. Nem szeretek hazudni, ami meg jól is esik a másiknak, azt perszehogy szeretem kijelenteni. Viszont szokásomhoz hűen, ez is balul sülhet el, mint bármi más, ismerkedések során. De valahogy a nagyja, még így is kapható volt többre, ritkán sértődtek meg vérig. Kivéve Ebonyt, ha újra látnám, szerintem addig forgatnám a szemeimet, míg el nem szédülök.
Beérve a kávézóba ismerős fogadott, perszehogy olyannal nyitok, amit imád. Szeretem látni, ahogy utánam csorgatják a nyálukat, de nem akarok én ezzel senkinek ártani. Még az kéne, hogy valaki féltékeny legyen, annyira, hogy az összes eddigi partneremet levadássza, durva elképzelni, de én már tényleg nem lepődnék meg. Máson lehetséges, de ezen, nem éppen. - Hát szerintem van oka rá - vigyorodtam el. - Remélem ő éppenséggel nem szeret belém.
Nem az a fajta vagyok, ezt pedig, aki ismer engem, az igenis tudja rólam. Hiszen eddigi földi életem során csak kétszer voltam szerelmes. Minden jó véget ért, mikor Adeena egyre jobban kezdett hasonlítani Nasta-ra. Én.... fogalmam sincs, hogy mit higgyek és az a sok tagadás, amit csak úgy szór... Akármilyen próbálja higgadtan kezelni a helyzetet, a hangján még mindig lehetett hallani, hogy valami gond van. Megcsóváltam a fejem, de végül, miután ittam a teámból, megszólaltam:
- Akkor miért vagy ideges? - kérdeztem a nyilvánvalóra. - Mit rejtegetsz? Sokszor pillantasz félre, nem nézel az arcomra. Láthatóan zavar valami. És nem vagyok olyan hülye, mint ahogy kinézek. Ha kell nyomozok utánad. De ha tényleg te vagy az én Keisarinnám... - megremegett a hangom, ahogy kimondtam az utolsó szót. - kérlek mondd el. Anno, nem voltam ilyen paranoiás, de mostanra, egyre jobban vagyok az és talán a sok szar miatt, amit átéltem... van is okom rá. Kérlek mondd ki, ha tényleg te vagy az. Nem érdekel, milyen hatással lesz ez rám, ez még szarabb. Tudod, hogy hiányoztál? |
Nem mondom, régebben is megvolt köztünk a vonzalom és a kémia, ez pedig úgy tűnik most sincs másképp. Sőt, alig fél órája találkozunk Ivan pedig már az ágyába is akar csalni. Hogy honnan tudom? Nagyon is elég volt az a 15 év, hogy jól kiismerjem. Azt hiszem nagyon is nyerő ez a test a számomra, hiszen felhívom a figyelmet magamra. Persze egyáltalán nem ez volt a tervem, hiszen jó magam sem tudhattam, hogy ez lesz. De nem is nagyon bánom. Természetesen én nem vagyok megelégedve magammal, bár ezzel szerintem mindenki így van.
- Miért azt kellene gondolnom? - vigyorodtam el, majd csak megvontam a vállamat. - Nem igazán, ugyanis én csak a tényeket közöltem..most pedig be is vallottad, hogy valóban így van. Én csak felfigyeltem rá..ez minden. - magyaráztam el az én szemszögemből a dolgokat. Valóban nem érzem azt, hogy nagyképű lennék. Simán csak flörtölök vele meg nyíltan kimondom, hogy látom ám, hogy engem bámul.
Beérve a kávézóba azonnal helyet is foglaltunk és felvették a rendelést. Én a szokásos kávémat kértem, közben észrevettem, hogy a két férfi között van vagy legalábbis volt valami. A kis pincér fiúban mély benyomást hagyhatott Ivan, hiszen látható volt mennyire is oda van érte. Ezen csak mosolyogni tudtam, majd amint elment ezt szóvá is tettem. - Hát..a kis pincér fiúcska..nyíltan kimutatta mennyire rajong érted.. - vigyorodtam el, majd amint megkavartam a forró italomat lenyaltam a kiskanalat és félretettem a csészém allatt lévő tányérra. Igazából fel sem tűnt, hogy mit tettem, nálam ez már megszokott volt és a tudatom alatt cselekedtem. Azonban a férfi kissé ledermedt és újra azt a kérdést tette fel, hogy valóban nem e ismerjük egymást. Hát basszus de, rohadtul ismerjük, de ezt mégsem mondhatom. Nem tudtam hogyan is reagáljak, vagy mit mondjak. Csak ajkaimtól elhúzva a csészét letettem és homlokomat ráncolva Ivanra pillantottam.
- Nem hiszem, ugyanis..arr biztosan emlékeznék. - reagáltam le ennyire, ami azt hittem elég lesz, de tévedtem. Valamit sürgősen ki kell találnom, ugyanis egyenlőre még nem akartam elárulni sem a kis titkomat, ahogyan lebukni sem terveztem. Amint felhozta, hogy amit teszek undorító és ne használjam fel Nastasiyat arra, hogy közelebb férkőzzek hozzá, még a vér is megállt ereimbe. Szóval..rájött. Illetve nem teljesen, mert nem ez volt a célom..hiszen én magam vagyok az a lány, akiről beszél.
- Fogalmam sincs miről beszélsz..ahogyan arról sem, hogy ki az a Nastasiya.. - próbáltam higgadt maradni, de ez kissé nehezemre esett. Csak ajkaimhoz emelve a csészét a kávémba kortyoltam..reméltem, hogy feladja ezt az egészet és nem kérdezget tovább. - Én csak simán megakartalak hívni egy italra, amiért kishíján fellöktelek..de nem kell velem lenned, ha ezeket feltételezed rólam.. - néztem szemeibe, bár nem tagadom kissé bűntudatom votl, amiért így beszéltem vele és ilyeneket mondtam. Hazudtam neki, amit nem akartam..de nem álltam készen arra, hogy elmondjam az igazat és biztos vagyok benne, hogy Ivan sem..hiszen rengeteg idő telt el azóta.. |
|
Kiéhezve, egyáltalán nem voltam, hiszen még ha drága felhőkarcoló dobott is engem, brühühü, van kihez mennem. Viszont, ami jó, az jó. És mondom, hogy ha úgy van... akkor bevállalom egy-két vagy több menetre is. A több igazán jól hangzik, úgy gondolom. És ahogy a lány viselkedett, szerintem ő se bánná. Miért is? Hiszen Ivan Norup lenne az, akivel lefeküdne. Oké, oké, nem nagyképűsködöm. Szerintem én lennék megtisztelve, ha végül beadná azt a derekát. Úgy tudom, hogy az ilyen nők nem adják könnyen magukat. Volt párral dolgom, így hiszem, hogy igazam van. Ki tudja, lehet ő is ilyen. Majd én kiderítem.
- Ó, nem gondolod, hogy egy kicsit sokat képzelsz magadról? - vigyorogtam újra. Bár tényleg elég sokat megnéztem, de ami jó, az igenis jó. Nem vagyok vadállat, hogy itt tapogatom, a szemnek még szabad nem? Úgy tartja a mondás, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Viszont, itt lehet ám több is. - De nem mondtál hazugságot - még neki is elmondtam, hagy növeljem picit az önbizalmát. Bár ilyen testtel szerintem sok van neki. Talán túl sok, de még nem ismerem annyira, hogy el is ítéljem. Az Ori reszortja, ő szokta ám ezt csinálni. Én nem vagyok ilyen... jó a kopókat utálom, az igaz.
Beérve a kávézóba, egy ismerős fogadott, aminek igazából örültem. Feleslegesen nem akarom tenni a nagy romantikust, az nem én vagyok. Ha soha nem is voltam. Davidnek, az újságírónak egyszer főztem, az számít? Eh, mindegy. Közben megtudtam a nevét; Adeena.
- Én, népszerű? Ilyet is rég hallottam - csóváltam meg a fejem. A vigyor viszont lefagyott az arcomról, mikor láttam mi is csinál a nőszemély. Nem foglalkoztam semmivel ezután, a kérdésére nem válaszoltam. Mi a picsa ez? Először a szemforgatás, utána ez. Nasta szokta lenyalni a kiskanalat és félretenni. - Biztos, hogy nem ismerjük egymást? - gondoltam. Tagadja, amire felsóhajtottam. - Nézd... ha akarsz tőlem valamit, mondd ki. De ne Nastasiya-t használd fel erre. Fontos volt nekem, amit csinálsz... az meg undorító. Általa akarsz közelebb kerülni, igaz? - féltem. Nem tudom mit képzeljek erről... az is lehetséges, hogy az igazi Keisarinna ül előttem. |
Olyan furcsa érzés volt újra a közelében lenni, nem beszélve arról, hogy azt sem tudja ki vagyok. Egyedül én vagyok azzal tisztában, hogy ő Ivan..az a férfi, aki tizenöt éven át mellettem volt, és akit rajongásaig szerettem. Nem tudom, hogy ez szerelem e volt nálam vagy csak egyszerű rajongás, de azt tudom, hogy mindennél fontosabb volt a számomra..Ahogyan persze most is. Nem hiába kerestem meg és jöttem ide.
Az feltűnt, hogy flörtölget velem, amiből azt sikerült levennem, hogy semmit sem változott ezen a téren sem. Észrevettem, hogy többször szemügyre vesz engem, ami ugyan nem zavart, de mégis furcsa érzéssel töltött el. Régi énemért, pontosabban a testemért nem volt oda ennyire, mint most. Ami mondjuk érthető, hiszen annak már több éve..Szinte biztos vagyok abban, hogy ha a széttenném neki lábaimat, nem ellenekezne túlzottan. De nem, vissza kell magamat fogni..lassan kell haladnom, ugyanis Ivanról van szó. Nem akarom becsapni őt, de még arra sem állok készen, hogy megmondjam ki is vagyok.
- Ez már feltűnt nekem..ugyanis amióta összefutottunk le sem veszed rólam a szemed.. - vigyorodtam el és alsó ajkamra haraptam. Najó, kissé túloztam, hiszen nem erre figyeltem. Jobban lefoglal az, hogy elhiggyem tényleg Ivan az, akibe belefutottam alig fél órája. Mondjuk az, hogy felhozta Nastát, pontosabban engem kissé megijesztett. Nem lepődnék meg azon sem ha leleplezne, viszont én tagadni fogom..mondjon bármit is. Jobban kellene figyelnem a régi szokásaimra, mert ezzel fogom elárulni magam.
Amint a pincér felvette a rendelést, észrevettem, hogy szikrázik köztük a levegő, vagy legalábbis a pincér fiúcska nagyon csorgassa a nyálát a drága Nor után. Ezt szóvá is tette, pontosabban nem titkolta mennyire is szereti a férfi bókajit. Viszont egy újabb dolog, amitől az angyalkám nem szabadult meg. A becézgetése..úgy tűnik sosem szok le erről. Természetesen emlékszem engem hogyan is becézett anno. Keisarinna, ami ugye úrnőt jelent. Ma is mosolyt csal az arcomra, amit most sem rejtettem el.
- Hm..köszönöm. - mosolyogtam rá bájosan, ekkor viszont megjöttek az italok is. Amint letette elém megköszöntem, az viszont feltűnt, hogy a fiúcska hogyan incselkedik Ivannal. Erre csak vigyorogva felvontam a szemöldököm, miközben ízesítettem a forró italomat. - Hű de népszerű valaki.. - szólaltam meg továbbra is vigyorogva, közben megkevergettem a kávémat, amibe utána bele is kortyoltam. - Örülök Ivan.. - de még mennyire. Évek óta erre a napra várok..most pedig eljött. - Részben igen..de mellette..egy fontos személy miatt is..Itt lakik a városban.. - mondtam el az igazat, mert tényleg így volt. Ivan miatt vagyok itt.. - ..viszont még nem volt alkalmam felkeresni. - tettem még hozzá. - Na és te mióta élsz itt? - ez a kérdés nagyon is érdekelt..kíváncsi vagyok minden részletre. Hogy mi volt vele, mi történt az elmúlt jó pár évben. |
Ebony nagyon kedves lány és tényleg aranyos, de nem értem, miért kér Leslie helyett bocsánatot. Mármint oké, nem bunkónak ismeri, rendben, de nem az ő dolga, hogy a plázacica megbántott. Nem is kéne magára vennie.
- Nincs miért bocsánatot kérned. Nem a te hibád és igazáb9l már az egész titeket érintő dolog előtt is bunkó és gonosz volt vekem, de nem érdekel. Hogy úgy mondjam nem érdekel, hogy Leslie mit vág a fejemhez. Nem ismer így könnyen dobálózik olyan dolgokkal, amikről nem tud semmit. Tehát kérlek, ne kérj helyette bocsánatot, nem érdemes. Akárhogy szeretnéd nem tudod megváltoztatni a gondolkodásmódját. Leslie csak azokat tiszteli, akiket méltónak tart rá és én nem tartozom ebbe a körbe. - mondtam kicsit hosszűra nyújtva, de ha egyszer tényleg ezt gondoltam....
Csak halgattam, amikor azt ecsetelte, hogy szerinte sokkal jobb nekem így, mint a szüleimmel eleinte csak értetlenkedve vagy talán inkább hitetlenkedve vontam fel a szemöldökömet. De amikor kifejtette, mire gondol az arcom kisimult és máris megértettem.
- Azt hiszem igazad van, köszönöm. - mosolyodtam el miután belekortyoltam ismét a forrócsokimba.
Türelmesen vártam, amíg telefonál, majd szomorúan hallgattam, hogy mennie kell. Elvettem a kis kártyát, amin a száma volt majd gyorsan megittam én is a forrócsokim maradékát.
- Rendeb, köszönök mindent, további szép napot Ebony. - köszöntem el tőle mosolyogva majd szépen lassan visszaindultam az árvaházba.
*Bea off* |
Nem tehetek róla, hogy a jelenetek, amiket lerendeztem Nastával csak úgy bevillantak. Kedveltem őt, nagyon közel állt hozzám, hiszen 15 évig ismertük egymást. Akármilyen kis makacs volt, franc, mindketten azok voltunk. Vagyis én mindig az vagyok és leszek. Azt gondoltuk, hogy két ilyen személy nem fog egymás mellet megférni, a nagy szart. Talán nem is bíztam meg senkiben Olgáékon kívül, mint benne. Szószerint tud róla mindent, egyszerűen mindent. Tizenöt év... nos csodákra képes. Szegény, nagyon furcsállta, hogy én egyáltalán nem vagyok belé zúgva és még is akarok vele szexelni. Hát igen, akkoriban ilyet nem mondtak ki ilyet nyíltan, de én mindig is perverz egy kakas voltam. Viszont nem vágtam a csaj kifejezését, ennyire a központba akar lenni, hogy még másról se beszélhetek? Eh, na mindegy. Úgy is be fogom vállalni egy jó menetre, vagy akár többre is, ha beadja a derekát. Nem fogok ráerőszakolni semmit se. Talán csak az egómat fogom csak mutogatni neki, ma. - Szóval így állunk - a vigyorom még hatalmasabb lett. - Nem mondom, te se vagy semmi - néztem végig rajta. Megint Nasta jutott az eszembe, ami zavart. El kéne felejtenem. Megszálló, lehet egyáltalán nem is emlékszik rám, ha már új teste van. Eh, ez így szar.
Sírhatnékom van, hogy nem mehetek a munkahelyemre leinni magamat. Ha Ori megérezné rajtam, akkor igenis kettétörne engem. Azt pedig nincs kedvem végigszenvedni. Szóval marad szépen a kávézó, bár nem szeretem a kávét... valszeg csak kérni fogok valamilyen másik italt. Odaérve, csak kinyitottam a hölgynek az ajtót. Nem vagyok olyannyira tuskó állat, igaz nem segítettem felszedni a dolgokat, de nem fogok feleslegesen hajolgatni, viszont ezt szívesen megtettem. A pincért, aki jött kérdezni, mit is iszunk, ismertem. Ittunk is együtt és... a hálóban is kikötöttünk jó párszor. Megbeszéltem vele, hogy mit is iszok, pontosan fekete teát akartam, amit fel is írt. majd megszólaltam:
- Köszönöm, mon chéri - miközben elsétált az asztalunktól, megjegyezte, hogy imádja, ha franciául beszélek, amire én szórakozottan megráztam a fejem. Újra csak a nőre figyeltem. - Szóval, Adeena, elég ritka név. Viszont nemest jelent. Illik is rád - kommentáltam. Mire nem jó z internet. Meg az, hogy néha nem tudok aludni. Eh. - Amúgy én Ivan vagyok - mutatkoztam be. - A munkád miatt jöttél ide, vagy régóta itt élsz? |
Talán nem ártana kicsit visszafognom magam, hiszen Ivannal beszélek. Fogalmam sincs mit hozhatunk ki ebből az egész találkozásból, ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy mégis csak jó ez, hogy találkoztunk. Neki lehet nem gond, hiszen nem tudja ki vagyok..nekem azonban egyre nehezebb lesz. Hiszen annyira hiányozott és hihetetlenül boldog vagyok, hogy láthatom. Legszívesebben magamhoz ölelném és a fülébe suttognám, hogy itt vagyok..én vagyok, Nasta és soha többé nem hagyom el. Helyette viszont tartanom kell magam a tervekhez, ami annyiból állt, hogy nem közeledek felé. Vagy legalábbis lassan..majd távolról figyelem őt..ami lehet hülyeség lenne, ugyanis nehezen bírom majd visszafogni magam.
Amint megpillantottam a mosolyt az arcán, a szívem majd kiugrott a helyéről. Istenem, hogy mennyire hiányzott már ez. Azalatt a tizenöt év alatt rengetegszer láttam..Mellette pedig a bókja, amit a terveimnek szánt, de mégis jól esett. - Köszönöm.. - mosolyodtam el, miközben fülem mögé kotortam egy kósza tincset. Ezt követően Ivan továbbra sem hagyta abba a mosolygást, végül pedig még el is nevette magát. Oké, most mi a francért nevet? Van valami az arcomon? Kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam, amit lehet ő is észrevett, ugyanis azonnal magyarázkodni kezdett.
De talán jobb lett volna ha nem is hallom. Amint kinyögte hogy emlékeztetem egy régi ismerősére, ráadásul az egyik rossz szokásommal, még a vér is megállt ereimben. Ha így folytatom rohadtul le fogok bukni..ami nem azt mondom, hogy rossz lenne, mert amúgy is ezt akarom, nem? Hogy újra a régi legyen minden..de még nem most. Nem tudom Ivan hogyan fogadná ezt a egészet..
- Öhm..értem.. - moslyodtam el én is kissé zavartan, amit próbáltam leplezni. Persze ezalatt nem vettem le tekintetem róla. A szemeit fürkésztem, amik még most is csodálatosat voltak. A kis beszólásán elvigyorodtam és azt hiszem kezdtem visszatérni. Ugyanaz a nagyképű pasi állt előttem, aki jó pár évvel ezelőtt. - Hát..még az is meglehet.. - vontam fel a szemöldököm továbbra is vigyorogva.
Örültem, hogy elfogadta a meghívásomat, az viszont már kicsit aggasztott, hogy nem alkoholizál. Mármint nem mintha alkoholistának tartanám, soha sem tartottam annak, de régebben messziről elkerülte a kávézót, most meg..Lehet ez a kis döbbenet az arcomon is megjelent, de aztán csak mint ha mi sem történt volna bólintottam egyet. - Persze, tökéletesen megfelel.. - válaszoltam végül, majd csak eindultunk a megbeszélt helyre.
Odaérve be is mentünk, Ivan, mint mindig most is nagyon udvarias volt és előre engedett. Ezt egy mosollyal fogadtam, majd csak helyet foglaltam az egyik üres asztalnál. Nem sokkal később megjelent a pincér, én pedig kértem is egy kávét magamnak. Ivannak is megtettem volna, de nem tudtam azt fog e inni vagy esetleg mást. - Jaj, igaz is..még be sem mutatkoztam..Adeena Brochen. - árultam el a nevem mosolyogva. |
Megmondom őszintén ha ezt az egészet azelőtt mondja Beatrice - értem az egészet Lesliere..- mielőtt úgy beszélt és viselkedett velem..komolyan nem hiszem el. Hiszen teljesen máshogyan ismertem meg a lányt. Sosem volt ilyen, mint amilyennek Beatrice leírta. De sajnos bekell látnom, hogy amióta megtudtam, hogy Emyrbe szerelmes..Leslie pedig meglátott minket együtt..teljesne megváltozott. Valóban egy elkényeztett, bunkó lánynak tűnik..pedig ő nem ilyen.
- Igazából Leslie nem mindig volt ilyen..vagyis én egy rendes és kedves lánynak ismertem meg..csak most ez a dolog eléggé betett neki. Szóval sajnálom a nevében is ha netán bunkó volt veled és megbántott. Remélhetőleg hamar sikerül túllépnie ezen és visszatér a régi Leslie. - mondtam egy sóhaj kiséretében, majd csak mosolyogva a lányra pillantottam.
A további dolgokra nem tett megjegyzést. Gondolom elsőre is felfogta mit is akartam mondani, hiszen nem buta lány. Mellette pedig bevallom örültem is, hogy ennyiben hagytuk, ugyanis nem akartam erről felvilágosítást tartani. Oké, hogy megéltem sok mindent..de nekem sem egy kellemes téma ez.
- Hát igen..és még kitudja..lehet még több van, csak nem tudunk róla. - mosolyodtam el. Ezt követően kaptuk meg az italokat, és amint ízesítettem már bele is kortyoltam. Amit viszont ezután tettem fel, értem a kérdésre..azonnal meg is bántam, hiszen Beatrice láthatóan is rosszkedvű lett. Talán túlságosan is kíváncsi vagyok. Persze egyenlőre nem szólaltam meg, csak végighallgattam a mondanivalóját. Hazudnék ha azt mondanám nem sajnálom, mert igenis sajnáltam, hogy ilyen életet kell élnie. Mikor viszont kijelentette, hogy ne mondjam azt, hogy sajnálom..csak kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam. - Hidd el..sokkal jobb életed van így..mintha velük maradtál volna. - kezdtem bele végül, majd csak egy újabb korty tea után folytattam. - Mondanám, hogy sajnálom..de..nem. Vagyis ne érts félre..csak szerintem sokkal jobb életet érdemelsz. Kezdjük azzal, hogy ott van Erin, aki szerintem kiállna melletted bármi történjen is..Ott van Emyr..aki szintén melletted van..és itt vagyok végül én. Rám is bármiben számíthatsz..rendben? - mosolyodtam el kedvesen, majd csak átnyúlva az asztal felett újra megsimogattam az arcát.
- Szóval ne szomorkodj..sokan szeretnek, hidd el.. - jelentettem ki és ezt így is gondoltam. Ezt követően viszont megszólalt a már ismerős hang, pontosabban a telefonom. Volt egy olyan érzésem, hogy Emyr az.. - Neharagudj.. - kértem bocsánatot, majd csak előkotorva a készüléket felvettem. Valóban ő volt az és afelől érdeklődött, hogy haza e mentem már. - Szia..nem, beültem egy teára a kávézóba..Beatrice társaságába.. - mondtam mosolyogva. - Persze, nemsokára megyek..nem, nyugodtan menj csak haza..sietek. - mondtam, végül pedig letettem a telefont.
- Lassan nekem mennem kell.. - mondtam kedvesen, de hozzá is tettem. - ..viszont tessék itt van a számom.. - nyújtottam át egy névjegykártya féleséget, amint rajta volt a számom. - Ha bármi van..csak hívj nyugodtan..rendben? - ittam meg végül az utolsó korty teámat is, végül pedig felálltam. Tettem le még az asztalra némi pénzt, ami fedezi mind a két italt, majd belebújtam a kabátomba és odaléptem a lányhoz. - Vigyázz magadra, Drágám.. - pusziltam arcon, végül pedig elmentem.
[EBONY OFF] |
Csak hallgattam, amit mondott és mosolyogva bólintottam. Nem tudtam mit mondani, de szerintem nem is kellett ezt tovább ragozni. Leslie meglátta őket együtt. Nem tudtam, mire kéne pontosan gondolnom így inkább nem értettem félre, egyszerűen csak olyanra gondoltam, hogy beszélgettek vagy valami.
- Leslienek szerintem van egy nagyon elfuserált világképe. Mintha úgy gondolná, hogy mindenki azért van, hogy körülötte ugráljon, persze én csak az alapján mondom ezt, amit a suliban látok. De nekem nagyon úgy tűnik, hogy Leslie egy elkényeztetett lány, aki azt hiszi, hogy az ő élete a legrosszabb és mindenki más csak sajnáltatja magát. Néha nem tudom megérteni, hogy lehet valakinek az a legnagyobb gond, hogy akibe szerelmes az nem szeret miközben én senkinek nem beszéltem eddig arról, hogy miért vagy hogy lettem árva. - csóváltan meg szomorkásan a fejemet. A szerelmes dologra sem mondtam többet, csak bólintottam, ezt a témát is kibeszéltük, nem kell tovább ragozni.
Úgy éreztem végre van valaki, aki nem mondhatni csak kötelességből szeret. Olyan jól esett az ölelése, általában csak Erikáékat szoktam megölelni meg néha Erint, de velük annyira más. Vagy hogy is mondjam... Nem más, csak talán kevés. Meg Erikáékat azért ölelgetem, hogy nekik jó legyen, akkor nem azzal foglalkozom, hogy én érezzem, hogy engem szeretnek, hanem azt akarom, hogy ők érezzék, hogy valaki szereti őket. Hiszen nekik rosszabb, őket szerették a szüleik, de meghaltak. Engem sosem szerettek, hiszen akkor nem hagytak volna el. Én csak hálásan mosolyogtam Ebonyra, sose reméltem, hogy lesz majd valaki, aki tényleg szeret.
- Az. Nem gondoltam volna, hogy lesz igazából két közös ismerősünk is. Sőt, ha Lesliet is annak vesszük, akkor három. - nevettem vele együtt.
Amint megkaptuk a rendekést és Ebony kerdezett valamit kicsit elkomorodtam. Nem szeretek beszélni erről, de azt sem engedem meg magamnak, hogy ne válaszoljak.
- Árvaházban lakom 6 éves korom óta. Apám elhagyott minket, aztán amikor elvittek hozzá kijelentette, hogy ha ott hagynak nála, megöl, így mivel anyunak drig és pénzügyi problémái is voltak mentem árvaházba. Azóta három évvel ezelőtt anyu meghalt, pedig azt mondta, meg fog látogatni. - hajtottam le a fejemet. - Kérlek csak ne mondd azt, higy sajnálod, akkor inkább ne mondj semmit. - kértem halkan. Így egyben még a tanár úrnak sem mondtam el. Továbbra sem tudtam Ebonyra nézni, nem akartam a szánalmat, a sajnálkozást látni a szemében. Inkább csak belekortyoltam a forrócsokimba. |
Hát valóban egy nagyon okos lánnyal állok szemben, akinek felesleges hazudnom, hiszen át lát rajtam. Jó, amúgy sem akartam hazudni, ugyanis nem tudtam mit is válaszolhatnék a kérdésére. Én magam sem voltam tisztában azzal, hogy mi is van köztünk. De az meglepett, hogy így a külvilágnak másnak tűnünk. Mármint ennyire látni..hogy szeretem? Eddig ezen el sem gondolkoztam, mármint maga azon, hogy mások mit gondolhatnak rólunk. Kezdtem kissé zavarban érezni magam ettől a témától, de persze..nem zavart, hogy Beatrice kíváncsiskodik.
- Igazából..magam sem tudom, hogy mi is van köztünk.. - mosolyodtam el halványan, miközben a lányra pillantottam. - ..Én valóban többet érzek iránta..de fogalmam sincs Emyr mit is érezhet..persze érzem a törődését..látom, hogy figyel rám..de ez minden. Nem tudom, hogy az érzéseim kölcsönösek e.. - árultam el az igazat és kissé olyan érzésem támadt, mint ha ez a lány..mellettem lenne. Olyan, mintha ezer éve ismerném és legjobb barátnők lennék. Hiszen olyan dolgokat árulok el neki, amit másnak nem.
- Leslie nem mindig volt ilyen.. - kezdtem bele, majd csak folytattam is. - ..mielőtt kiderült volna, hogy Emyrbe szerelmes..megbízott bennem és szinte mindent megosztott velem. Azt is tudtam jól..hogy van valaki az életében..tudtam, hogy az iskolába jár.. - sóhajtotam fel, de arcomon ott volt továbbra is a mosoly. - Az anyjával sem volt bajom..jól bántak velem, kezdtem úgy érezni, hogy befogadtak..hogy úgy tekintettek rám, mint egy családtagra.. - árultam el még egy olyan dolgot a lánynak, amit eddig még másnak nem. Jó, persze Emyr tud róla..de ez minden. - Minden azután kezdődött, hogy Leslie meglátott minket együtt.. - remélhetőleg nem érti majd félre, ugyanis aznap éppen segítettem a férfinek. Szüksége volt valakire, én pedig mellette voltam.
Miután megsimítottam az arcát, észrevettem, hogy mennyire jól esett neki. Szemmel látható volt, hogy vágyik erre a szeretetre, amit nem nagyon kap meg. Annyira szörnyű ez...egy ilyen kedves és rendes lány..hogy lehet mégis egyedül? Nem értem a szüleit, hogy csak így..árvaházba adni egy ilyen remek lányt.
Kérdései csak mosolyt csaltak az arcomra..végülis teljesen igaza van. Hiszen mi jó abban, ha a szerelmed mást szeret? - Hát..valóban..a szerelem is lehet..rossz. - kezdtem bele, bár nem tudom hogyan is fejtsem ki magam. Én már átéltem, szóval taapsztaltam, hogy mivel is jár..de még így is nehéz róla beszélni, persze nem azért, mert még lennének a férfi iránt érzéseim, aki nem viszonozta akkoriban. - Boldog vagy azért..mert látod, hogy az az ember is boldog, aki sokat jelent neked. De mellette..természetesen fáj is, hogy nem veled az.. - mondtam mosolyogva, ezzel pedig azt hiszem le is zártam ezt. Hiszen nincs mit ragozni..valóban szarul tud esni, ha nem viszonozzák szerelmedet, mellette pedig másna adja azt. De nem tudsz ellene tenni semmi..csakis azt, hogy elfogadod.
Nem tagadom az ölelése meglepett, hiszen hirtelen ért, de természetesen hatalmas mosollyal az arcomon viszonoztam azt. Átölelve a lány simítottam meg a hátát és csakis azután engedtem csak el, amikor ő is megtette azt. Hiányzik ennek a lánynak a szeretet, ezt még a vak is látja. Viszont én mától itt leszek neki..rám tényleg számíthat. - Persze, hogy így gondolom.. - erősítettem meg állításom.
- Hát valóban kicsi.. - nevettem fel, közben persze engem is meglepett, hogy tényleg..mennyire is az. Hiszen nem sok esély van arra, hogy közös ismerőseid legyenek..főleg annak, aki ugye több száz éve él már a földön. Amint beértünk a kávézóba mind a ketten rendeltünk, nem sokkal később pedig már meg is kaptuk. - És egyébként..kinél élsz, ha nem túl személyes a kérdésem..? - néztem rá, persze nem akartam megbántani ezzel és remélem nem is fogom. Miközben a válaszra vártam a mézet és a citromot a teámba kevertem, majd csak óvatosan belekortyoltam. |
Szerencsére vette a lapot, hogy nem kéne az agyamat húznia nyílvánosan sem, hiszen a tűrőképességemmel szórakozik. Elég régóta nem voltunk együtt basszus és hiányom van az hótziher. Lehet egy jó ideje nem is egyéjszakáztam azért mert egy csaj se tudott már rendesen beindítani. Abba még bele is törődtem viszonylag könnyen, de abba már nem, hogy végre van egy izgalmas partnerem aki letojom, hogy pasi de még vele se tudok rendszeresen együtt lenni...nos elég nagy érvágás ez számomra. Viszont muszáj türelmesnek lennem ami egyébként kurvára nem az erényem. Simán megfenyegetném úgy a nőt, hogy elfelejtse egyből azt a gyökér tévképzetét, hogy terhes és még Noelt is elfelejtené egy életre...de nem tehetem, pedig egy szavába kerülne basszus. Szívzörej nélkül megcsinálnám, még egy kicsit élvezném is. Bár az utána együtt töltött éjszakát sokkal jobban, de ez részletkérdés.
Szó nélkül végighallgattam a magyarázatot és sóhajtottam a kérdő tekintetét látva. Mégis mi a faszt csináljak vele de most komolyan?! Még mindig nem lépett annak érdekében, hogy véget vessen ennek az ügynek, így vessen magára. Inkább ittam a kávémból és próbáltam nem kiakadni, amiben az erős fekete segített, hiszen a félhulla állapotból fokozatosan a használhatóbb szintre emelt. Sokáig tartott a vadászat, köcsög vérmacska. Még ezek kellettek a nyakamba. A következő faj már a faszom se tudja mi lesz, de remélem vérpatkány! Még azok is keveredjenek ide és kurvára teljes lesz az életem. Ja nem. Én már annak bőven örülnék ha Noel pontot tenne arra a bizonyos i-re, de csak hagyja magát lelkiterrorban tartani ami eleve totálisan alaptalan. Hiába pofáztam a múltkor baszki, egy szó nem jutott el az agyáig. Vagyis biztosan valami átment a szűrőn, de az körülbelül olyan mint halottnak a csók. Gőzöm sincs mi a picsának kéne történnie, hogy végre a sarkára álljon, de már ott tartok, hogy nem osztom ki. Le vagyok amortizálva és ő is megkért erre, hogy ne tegyem. Normális embert simán kiröhögtem volna ezért és lazán pörölnék, de most tiszteletben tartom a kérését. Lemondóan sóhajtottam újból két korty közt és megszólaltam:
- Múltkor megmondtam a véleményem és mivel nem vagyok papagáj, így nem ismétlem el. De ha a drága exed annyira benne van a gyerektémában akkor csináljon a szemed előtt tesztet. Az orvosi papír hamisítható szóval... - más hugyát tudná felhasználni, de ha előtte csinálja meg nyitott ajtónál akkor nem. Jobbat nem tudok mondani. Ekkor visszajött megint a pincérnőcske illegetni magát, mire beintettem neki és morogva mondtam:
- Na jól van, húzzunk innen a picsába! Elegem van a rámenős riherongyokból - utaltam ezzel a gyökér exasszonyára is. Morogva felálltam rohadtul csúnyán ránézve a csajra és ki is trappoltam a kávézóból. Noel nem kocsival jött így simán bepattanhatott ő is és nyakunkba kaphattuk a várost. Betértem a kocsmába egy Jackybát felkapva és folytattuk tovább a céltalan barangolást, míg végül a kastélynál kötöttünk ki és addigra be is esteledett már. Vigyorogva leparkoltam a közelébe és ingattam a fejemet:
- Ó, de rég voltunk itt. Azok a jó emlékek... - lehúnytam egy pillanatra a szememet, majd átnyújtottam neki majd kiszálltam a járgányból. Kinyitva a csomagtartót, előhalásztam a bőrkabátomat és magamra hánytam, közben a doboz szivar is már a kezemben csücsült. Ha látta az ásót a csomiban, csak lazán rávágtam, hogy sorry, de ilyen ez a meló, hogy néha sírásónak is át kell csapnom. Lazán nekidőltem a motorháztetőnek majd nyújtottam a dobozt. Ezzel legalább visszaadom a múltkori tarhált szivarját is amit voltam olyan pöcs és megkérdezés nélkül nyúltam el. Ha elfogadta adtam és meg is gyújtottam neki, ha nem akkor nem, ez van. Több marad. Nekem amúgyis mindegy. Ha nem rákban akkor a munkám miatt fogok megdögleni. Úgysem terveztem aggastyán éveket, jobb fiatalon és jól kinézően elhalálozni nemde?
Tűnődve szívtam a cigit, majd rákérdeztem végül:
- Na és most meddig fogod ezt játszani? Addig amíg teljesen be nem kattansz? - utaltam erre az exmenyasszonyos ügyre, hiszen mondjuk ki nyíltan: az lesz a vége ha így megy tovább. Elég fosul nézett ki először. Most meg csak aránylag szarul, hiszen tudom, hogy lehetne boldogabb is. Közben ha megnyitotta a piát akkor elvettem tőle egy kis idő erejéig, hogy meghúzzam, majd vissza is szolgáltattam. Bár hiányosan nem a legjobb innom, de most perpill ez nem érdekelt.
[ NOEL és ASHER el a kastélyhoz ] |
- Bocsáss meg a kérdéseimért csak tudod nekem az előbb nem úgy tűnt, mintha csak barátok lennétek. Vagyis nem vonom kétségbe amit mondtál, hogy nincs köztetek semmi, de nekem úgy tűnik több is lehet ott akár. De persze nem is kéne elmondanod ezt nekem, semmi közöm hozzá. - mondtam halkan.
- Leslievel nem érdemes foglalkozni, úgy viselkedik, mint egy hisztis öt éves. Persze fogalmam soncs, hogy ő meg az anyja hogy bántak veled, de én eddig azt láttam, hogy mindkettwn elviselhetetlenek. - vontam vállat. Nem bírom azt a családot. Valahogy ilyenkor örülök annak, hogy nekem nincs családom, megúszom az ilyen gondolkat.
Amikor végig simított az arcomon én csak elmosolyodtam. Kevesem csináltak ilyet velem eddig, pedig annyira jó, úgy szeretem.
- De akkor a szerelem annyira nem is jó dolog ugye? Mármint akkor, ha az akit szeretsz nem veled boldog? - kérdeztem. Lehet, hogy ostobaság, de még sosem éreztem ilyet legalábbis szerintem. Na meg a jó pap holtig tanul, nem?
Amikor meghallottam, mit mondott Ebony, egy hirtelen ötlettől vezérelve szorosan megöleltem. Olyan jó volt valakivel beszélni, aki így gobdolkodik és nem feltétlen az osztályfőnököm. Jó volt látni, hogy nem szánakozva néz rám, hanem ugyanúgy, mint másra. Bár az igazat megvallva már azt hittem elsírom magam, de nem tettem, annyira még össze tudtam szedni magam.
- Jó hallani, hogy így gondolod te is. - mondtam halkan miután elengedtem. Valamiért úgy éreztem, hogy megbízhatok Ebonyban és ez csak még jobban erősödött bennem, amikor meghallottam, hogy Erin egy régi jó barátnöje.
- Kicsi a világ, nem? De jó megismerni valakit a barátnői közül, akikről annyit mesél. - mosolyodtam el ismét szélesen.
Az úton a kávézóba sokat beszélgettünk majd hamarosan meg is érkeztünk és leültünk egy asztalhoz.
- Én egy csilis forrócsokit kérek. - mosolyogtam kedvesen a pincérre. Igazából nem rajongok a teákért, tehát ha van rá lehetőségem forrócsokit iszom. |
Furcsáltam kissé a lány kérdéseit, illetve maga a kérdéssel nem volt baj, csak egyszerűen nem értettem miért nekem teszi fel őket. Hiszen az előbb is annyit válaszoltam, hogy barátok vagyunk Emyrrel, de úgy tűnik nem nagyon hisz ebben. Vagy esetleg Em mondott neki valamit rólunk? Hiszen az előbb is mondta, hogy többet tud róla, mint bárki más.
- De, boldog vagyok. - válaszoltam végül és hogy Emet annak látom e magam mellett? Hát végülis igen, azthiszem..- ..igen, úgy érzem Emyr is az.. - tettem még hozzá halkan, de arcomon ott volt a mosoly is. - Nem foglalkozom Leslievel..ugyanis mikor megpróbáltam vele megbeszélni a dolgokat, ő elutasított..nem hiszem, hogy tehetnék ez ügyben valamit..addig nem ameddig úgy érzi miattam..nem lehet együtt azzal, akit szeret. - mondtam egy sóhajjal, az utolsó kérdés viszont elmosolyodtam. - De igen..pontosan arról, még ha szörnyen is fáj.. - simítottam meg az arcát. Nagyon okos lány volt Beatrice, bár gondolom nem volt valami csodálatos gyerekkora. Ezt pedig nem sokkal meg is tudtam, hiszen nekem is elmesélt valamit..meglep, hogy először találkozunk, mégis megbíz bennem. Persze bízhat is, hiszen én nem akarok rosszat neki.
- Ez pontosan így van..a Tanár úrnak igaza van..mindenkinek van egy nehéz időszak az életében..tarthat az rövidebb de hosszabb ideig is. Azonban mindenki saját maga dönt arról, hogy milyen életet is szeretne magának. Azért mert te árvaházban nőttél fel, még a jövőben sokkal szebb és jobb életed lehet, mint annak akinek családja van..sőt biztos is vagyok benne, hogy jobb is lesz.. Hidd el.. - mondtam mosolyogva és ezt így is gondoltam. Vehetjük példának Lesliet..egy elkényesztett kislány, aki ha egyet csettint minden az öébe hullik. Végre rá kellett jönnie, hogy ez nem mindig van így. Félek ha az anyja továbbra is így neveli majd..nem lesz egyszerű felnőnie.
Úgy tűnik viszont, hogy a ledöbbenésemet sikerült a lánynak is észrevennie, így azonnal visszakérdezett, hogy ismerem e Erint. - Igen..azt hiszem egy Erinre gondolunk..régi jó barátnőm.. - mosolyodtam el. Hát igen, valóban kicsit a világ..
Ezt követően jött az ötlet hogy igyunk meg egy forró teát, mellette pedig beszélgethetünk kicsit. Amint rábólintott a lány, már el is indultunk a helyszínre. Szinte az odavezető úton is csak beszélgettünk. Egyre jobban kedvelem a lányt, hiszen annyira okos és szörnyen értelmes. Odaérve be is mentünk, majd helyet foglalva egy szimpatikus ablak melletti asztalnál, meg is jött a pincér. - Nekem egy zöldtea lesz citrommal és mézzel.. - adtam le a rendelésem mosolyogva, majd csak az előttem ülő lányra pillantottam. |
Előre láttam, hogy fennakad majd az ezotériás marhaságomon... Nem értem miért veszi ennyire véresen komolyan. Pfft, pszichológusok! Mondjuk még mindig nem fér a fejemben, hogy lett ez a tökkel ütött lélek-doki. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ül jó kisfiú módjára az előadóterembe, és hallgatja a különféle professzorokat a lélek rejtelmeiről. Hmm...
- Nem akartam kétségbe vonni képességeidet! - kuncogtam.
Morgolódni kezdtem orrom alatt, amikor mondta, hogyha felhúzom lelép. Na még mit nem! Biztos, hogy nem! Pont a legjobbkor szambázott vissza a pincér, és hozta meg a rendelésünket. Törtem egy kis falatot az édességből, amit be is kaptam, majd hagytam, hogy szétmáljon a számban a csodás vajas tészta.
Lassan lelépett eközben a pincér, és én szórakoztam az asztal alatt. Nem gondoltam volna, hogy csupán Asher tekintete eszembe jutatt pár emléket egy-két éjszakáról! Egyszerűen belém égett vágytól égő szempárja, és a hideg futkos a hátamon, amikor meglátom... Egyből beindít!
Egyelőre viszont tereltem még a vacsorás témáról a szót. Hajamba beletúrtam, amikor mondta, hogy elintézte. Na csodás!
- Akkor egy gonddal kevesebb! - ingattam fejem.
Végül neki készültem a mesélésnek. Kezeimet az asztalra helyeztem, és ujjaimmal játszadoztam. Tördeltem, esetleg doboltam vele. Fejben igyekeztem összeszedni magam. Sóhajtva egyet megszólaltam.
- Nos, esélyt sem kaptam, hogy megmagyarázzam mi ez az egész, mert menyasszonyom egyből benyögte, hogy terhes és arra hivatkozott, hogy megijedtem az apaságtól. Mégis mit mondhatnék erre? Emellett volt még egy beszélgetésünk a vacsorán kívül, és konkrétan kérdőre vontam. Abból csak ez lett, hogy nem akarja egyedül felnevelni a gyereket meg ha szét is mennénk, és továbbra is veled lennék... Mit mondana a gyerekünknek. Kijelenthetem, hogy szégyell, és... Végülis valamilyen szinten jogos. Hogy tálalná idővel neki? - kocogtattam meg mondandóm végére az üres kávés poharam, majd Asherre emeltem tekintetem véleményét várva. |
Nos igen, nehezen tudom rejtegetni az érzelmeimet. Ha valakit utálok, akkor látszik a tömény undor a képemen, amint ideges vagyok az is egyből észrevehető, szóval még az a szerencse, hogy annyira nem figyeltek ránk körülöttünk. Bár azt is leszarom igazából, csak a drága menyasszony...akarom mondani exmenyasszony ne keveredjen elő. Az EzoTV-s megszólalására csak prüszköltem:
- EzoTV a francokat, csak ismerlek és eleve jó emberismerő vagyok - tök egyszerű a képlet. Csak akkor fog tálalni, ha már teljesen ki lesz idegileg. Amivel talán nem is lenne probléma, csak attól félek, hogy esetleg túl későn jön el ez a pillanat. Úgy gondolom ez a feltételezés nem alaptalan a részemről. Most már kíváncsi vagyok mégis mi a fene volt ha már előre szól nekem, hogy ne szóljam meg érte és a többi. Ha nagyon felbasz biztos itthagyom szó nélkül! Sóhajtottam egyet szemforgatva és beleegyeztem:
- Jól van, maximum ha nagyon felcsesződök agyilag akkor lelépek. Nos, mi történt? - könyököltem unott fejjel, de a látszat kedvéért. Ekkor jött a pincércsaj akit kicsit sárba tiportam remélhetőleg annyira, hogy többet ne próbálkozzon. Az eszetlen tyúk jelző igazából még enyhe kifejezés is volt basszus, szóval igazán boldog lehet.
Jól esett az érintése az asztal alatt, de ha zavarban van akkor teljesen el tud vörösödni és már most is kezdett. Jesszusom pedig semmit se csináltam csak ránéztem. Az még hagyjám, hogy velem szórakozik, bár ez sem túl jó ötlet, hiszen rohadtul hiányom van...viszont még magával is kicseszik?! Jobb is, hogy terelte a témát mert el tudtam vonatkoztatni és ő is. Prüszköltem a karmolásokra meg a többire és a macska említésére csak legyintettem:
- Nyugi, pont azt intéztem miközben írtál sms-t. Végeztem vele. Alapvetően ők nem táplálkoznak emberekkel, csakis vadállatokra vadásznak, de egy megkergült valamiért és rákapott az emberhusira - gőzöm sincs mi lehetett, talán egy boszi?! Végülis képesek irányítani embereket, lényeket ha úgy tartja kedvük. Azt nem engedhettem meg, hogy élve hagyom a macsekot, hiszen mire rájönnék mi van a háttérben, legyilkolná a fél várost. Így is eleget ölt, megérdemelte az arany nyílvesszőket a szívébe. |
[108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
