|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:30 - |
 |
[22-3] [2-1]
-Igen,most oda megyünk.De az titok,hogy mit veszünk..-mondta,miközben az ölébe kapta a kisfiút.Az addigra már látott állatok mellett elhaladva beszélt kisfiúhoz.-Nem, a bátyám és az apukám még nem értek haza.Még nyaralni vannak.-felelte a lány szomorúságot tettetve.Eközben áthaladt az Állatkert kijáratán.
/Folyt. Külvárosi utcák/ |
 Pisilés után, ami nem volt egyszerű, de megoldottuk, még megnéztük a rejtélyes állatokat. A hitemmel ellentétben azonban nem sárkányról volt szó. De se baj. A fehér cicák is szépek votak. A farkasok is hangosabbak lettek, mikor odaértünk. A halakat és a pókokat is megnéztük, bár a lepkékhez nem mertem bemenni, mert az ijesztőek. Nem akarom, hogy rám szálljanak és megöljenek. Szóval azt mellőztük. Olyan sokat voltunk, hogy lassa beesteledett és már én is alig bírtam sétálni pedig anya egy csomoszór a kezébe vett. Lassan megjelentek a csillagok. - Akkor most megyünk megnézni az állatos boltot? - kérdem kíváncsian. - Veszünk is valamit? Ha haza megyünk majd, más is lesz otthon? - kíváncsiskodom. Még nem voltam a házban, egyből idejöttünk, ami nem is baj, mert most hogy közeledik, hogy haza menjünk, kicsit félek.... lehet nem fognak szeretni. Vagy ha egyedül leszünk, lehet nem lez olyan jó... vagy odahaza már szigorú lesz és félni fogok tőle. |
Pimasz arckifejezéssel sétált be a férfimosdóba. A bosszankodó férfiak miatt nem aggódott. Inkább egy szemtelen mosollyal nyugtázta a dolgot.-Persze, Kicsim!-mosolygott kedvesen a kisfiúra. A hónaljénél megfogva a fiút, majd felemelte. |
Hát akkor sajnos, haragudni fogok rá örökké. Ha valaki vállalja, hogy mama, az csak ne menjen sehova se. De a témát hamar lezártuk, é helyette a nyakláncról beszélt, amire eleinte bólogattam is. - Aha, aha, nem. - csóváltam a fejem. Ehhez én még gyerek vagyok. Egy csomó szót nem is értettem. A sok erőlködéstől pedig belül is éreztem a nyomást, amin hamar könnyíteni kell, mert aztán... ahogy az árvaházi nénik is mondják, baleset fog történni. Ezt senki sem akarhatja. Szóval elmentünk a wc-ig, ahova nem csak egy ember ment be, és mind ijesztő bácsi. Hát igazából én még félhetek, mert kicsi vagyok. - Hááát... igazából tudok egyedül pisilni, de azért megálsz ajtó előtt. Nem érném el a zárat, meg sosem zárom be magam, nehogy éhenhaljak. - néztem rá zavaromban összenyomkodva az mutatóujjaim. Amennyiben jött velem, beljebb mentünk. A bácsik furcsán néztek anyára és sokat köhögtek is. Szegények, biztos sok fagyit ettek. Ám nagy meglepetésemre, az összes wc foglalt volt. Körbenéztem és beljebb láttam valami mást is, ami nem tudom, mi és ha nem állnának ott bácsik, nem is tudnám, hogy kell használni. Ott álltak egymás mellett a fallal szemben és a fütyijüket fogva pisiltak abba az izébe. Hát... ez nekem kicsit magas. Hátra pillantottam anyucira. - Felemelsz?
 |
-Nem, már nem jön vissza többet..-mondta lágyan.Akuma láncos kijelentésére elnevette magát.-Nem kis nyaklánca van, Kicsim. Hanem van egy jól működő üzlete. Amiből sok kicsi is van, és ezek összekapcsolódnak. Úgy,mint a pókháló.Érted?-kérdezte mosolyogva...-Tényleg?Jajj....De jó, pont itt egy wc..-mondta , miközben belépett a mosdó ajtaján, majd lerakta a földre a kisfiút.-Innentől megy egyedül?-kérdezte aggodalmasan a lány.
|
Akkor még felsem merült, csak mikor említette, hogy mamám is van. Illetve volna, ha nem ment volna el. Nem szép tőle. Nagyon nem. - Hova ment? És visszajön majd? - érdeklődtem meg, mert megadom neki az esélyt, ha visszajön. Ám ezen a témán felülkerekedve jutunk el valahogy az én naggyá válásomhoz. Mit mondhatnék nehezet kérdez, és a válaszom sem túl biztos. Ki tudja még... az sok idő lehet. Remélem, hogy az. - Kis üzletlánca? És nem szorítja a nyakát, ha kicsi? Biztos kényelmetlen lehet... - húzom a szám elképzelve, hogy fájhat neki egy kis lánc. Meg az múgyis túl lányos. Én nem akarok láncokat. - Két gyereket? - hülledezem, mert szerintem belőlem egy is sok. Bár...nem mintha nem szeretnék testvért vagy ilyesmit, de hogy valaki két gyereket akarjon. Az nagyon sok. Szerintem lehetetlen kettőre vigyázni. Nem, ez kizárt. Amint pedig befejeztük a családi dolgok kivesézését, elfordultam az állatok felé és hallgattam miket tud róluk. Nagyon sokat tudott. Nem is értem, hogy jegyezte meg mindet. Nekem nem menne. Nem is ment. A végén semmire sem emlékeztem abból, amit mondott. - Elmegyünk pisilni? Pisilnom kell... - nézek rá. |
-Na, öcsi, ne vágj ilyen gondterhelt képet...-mondta kedvesen,s összeborzolta a kisfiú haját.- Nem, nagymamád már nincs. Ő elment,még azelőtt ,mielőtt megismerhettem volna.-felelte gyengéden rámosolyogva.Persze nem esett nehezére a halálról beszélni, de most mondja meg kerek perec egy 4 éves kisgyereknek?Az azért már tőle is nagy bunkóság lenne. meg nemtörődömség.Annyira nem vagyok olyan,hogy ezt megtegyem..-Csupán érdekelt,mit szeretnél csinálni,amikor már nagy leszel... És elárulom neked, hogy egy felnőtt igazán sok mindent csinálhat. Vegyük például a nagypapádat. Neki van egy jó kis üzletlánca, miközben még apa is. Ráadásul két gyereket nevel.-suttogta a isfiú fülébe úgy, mintha egy hatalmas titkot osztana meg vele.Lehet, hogy Papa szivesen rábizná az üzletet,ha majd felnő..Eközben ahogy haladtak el a különféle állatok előtt, az újdonsült pótanyuka különféle érdekes dolgokat mesélt azokró az állatokról,akik mellett elmentek.
|
 Vissza veszek a lelkesedésből és egy csöppnyi bűntudatom táma a megjegyzése gyanánt, hiszen igaza van. A többiek is örülnének, ha megnéznénk őket. Biztos nagyon unatkoznak már. - De igen, így van. - motyogom egyetértve bár furdal a kíváncsiság, hogy vajon milyen állat lehet az. Lehet süni vagy hörcsőg, de az is lehet, hogy...SÁRKÁNY!!! Az de menő lenne! Ez igazi sárkány karmokkal meg fogakkal. Hűűű, lehet, hogy az lesz! Uramisten! Milyen izgis lehet! Biztos jól el van rejtve, mert nem látok semmi barlangot vagy ilyesmit. - Van nagyapám?! - hűlök el rajta. De ha van nagy, akkor biztos van még kicsi és közepes is. Jézusom, három apukám van?!?! Ez egyáltalán jogos?! Uramisten! Van mindenkinek ennyi van? És akkor három anyukám is van?! Jézusom! Ez nagyon sok! Ennyi mindenkinek nem tudok szülinapjára rajzolni!! Fenébe... gyereknek lenni nem olyan egyszerű, nagyon nem. - És van nagyanyám is? - kérdezem meg, hátha csak az apából van ilyen sok. Na de közben haladtunk is, bár ezekkel a hírekkel igencsak lesokkolt. Alig bírtam figyelni az elefántra, aki egyébkēt aranyos volt, meg ügyes, hogy tudta mozgatni azt a hosszú izé a szája fölött. Ám őt se néztük örökké, hanem haladtunk tovább. - Hát... szerintem felnőtt, de ebben még nem vagyok biztos, mert elég sok problémája van egy felnőttnek, meg mindent tudnia kell, én meg még nem tudok mindent. - vonogattam vállam gondterhelt pofival figyelve a struccokat. - Aztán lehet, hogy apuka is leszek, bár egyszerre kettő nem lehetek, most vagy ez vagy az, én nem tudom. - motyogom, néha azért rá is nézve. - Miért kérdezed? |
A kisfiú lelkesedését látva elmosolyodott.-Az még egyenlőre titok!-suttogta sejtelmesen az újdonsült anyuka. -De előtte végigjátuk az állatkertet, ha már itt vagyunk. Különben is. Ma olyan állat is van itt, amilyen legközelebb nem lesz.Úgyhogy őt is meg kéne nézni, miután megnéztük a farkasokat meg a többieket,nem gondolod?-kérdezte kissé szemrehányóan,persze nem gondolta komolyan.Az állatkereskedés még ráér.Előtte szórakozni kell!Ráadásul ködfoltos párducot nem minennap lát az ember..És a hiúzok se semmik..-Előbb a szórakozás,aztán a vásárlás.Ez a nagyapád mottója.-mondta,mintegy mellékesen a maffiafőnök jelmondatát. Hiába, Akuma-t még nem avathatták be a titkba, de majd,ha már 10 éves lesz..-Mond csak, Akuma, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?- kérdezte, miközben fekapta az ölébe a kisfiút,s odaállt az Ázsiai elefántok karámjához.
|
Tulajdonképp sejthettem volna, hogy valami hasonló turpisságot jelent, mert hát az rendben, hogy az emberek a boltban megveszik maguknak az ennivalót és a wc papírt, na de az állatoknak is kell valami bolt, ahol megvehetik maguknak a csontot, meg a pórázt. Teljesen érthető. És őszintén szólva sokkal jobban tetszik, ahogy elképzelem mikor egy anyuka cica bemegy a kisfiú cicával vásárolni. Beteszi egy olyan kocsiba, aztán elindulnak és néha ahogy mennek a sorok közt odaköszönnek egy egy ismerős cicának vagy macinak. Mert hát egy egérnek nem köszönhetnek oda, mikor nem is szeretik egymást. Tom és Jerry sem vásárolna együtt. Szóval a cica család megveszi amit kell, aztán annál a szalagnál kifizetik a béka eladónak és hazamennek nyávogni. Valahogy így képzelem el, mármint ha cica megy épp boltba. De kérdés, hogy minket beengednek e. Mindenesetre Sira tudhat valamit, ha így felajánlotta. - IGEEN! MENJÜNK MOST!!! - tettem fel magasba a kezeim, hogy kifejezhessem tetszésemet az ötlet felé. - És mi mit fogunk ott venni? - érdeklődöm meg, ezt már halkabban, mert nem lenne jó, ha mindnki aki most itt van jönne. Nem hiszem, hogy elférnénk ennyien. Bár... egy elefánt családnak is nagy hely kell, de lehet nem örülnének az állatok, ha mi vennénk el az utolsó... hát... kolbászt. De ilyen komoly elméletek mellett el is felejti az ember, hogy miért is vannak most itt. |
| -Nem,nem..-felelte nevetve. -Az állatkereskedésben lehet venni ennivalót a kutyádnak, vagy netán a madárkádnak. Bár a halaknak is árulnak ott valamit,meg mindenféle rágcsálóknak. Egyszóval ott veszet meg a háziállatodnak az ennivalóját, a játékait és az egyéb dolgait. Így már érted?-kérdezte mosolyogva a gyermeket.Eközben már elhaladtak a flamingók, a krokodilok , az orrszarvúak és a vizilovak mellett. |
Olyan viccesek, alig bírtam abbahagyni a nevetést. Bár lehet nekik ez nem esik jól. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy nem a rácsokon keresztül kellett néznem. Így olyan, mintha benn lennék. Addig nevettem rajtuk, amígaz egyik oda nem jött és a nem messze lévő bácsi arcába köpött. Na akkor én is abbahagytam és inkább Sira felé fordultam, hogy átkarolhassam a nyakát. - Nem tudtam, hogy ilyen veszélyesek.. - hülledezek, mert lehet mi jöttünk volna soron. Na de hamarosan tovább mentünk. Megnéztük a zebrákat is. Ők is nagyon aranyosak, olyan mintha titokban megfestenék egymás csíkjait a pacik, hogy aztán zebrának nevezzék őket. És a hangjuk is vicces.
Aztán jöttek az oroszlánok. Én nem vagyok agresszív fiú, szóval nem szeretem ha egy állat gonosz, de azt tudom, hogyha nem ölik meg a gazellát, meg a zebrát, akkor meghal a picinyük. Mondjuk így meg a zebra meg a gazella hal meg... .... Hát ebbe inkább ne menjünk bele. Mindenesetre nagyon tetszettek. Szép a szemük, a szőrük és ahogy ásítanak. Az is szép. Az oroszlánok után jöttek a furcsa bocik.
Hát nekem nem tetszettek, de valamilyen szinten ők is aranyosak talán. A nózijuk például aranyos. De azért sajnálom őket, hogy mindnek leestek az ujjaik és most kemény cipőben kell járniuk. Nem lehet valami kényelmes. És bele se akarok gondolni, mi lesz ha kinövik... brrr. Már mentünk tovább, mikor a mami újra megszólalt. Mert egyébként csendesen is telne szerintem az idő, mert én nem tudom mit mondhatnék, túl sok minden akar egyszerre kijönni a számon, és ha ez megtörténne csak össze vissza beszélnék neki. - Az állatkereskedésbe? - kérdezek vissza. - Az mi? Segítünk keresni az állatoknak kedéseket? Az valami ennivaló? - pislogok rá kíváncsian. Még sosem hallottam ilyen szót. Nem is biztos, hogy jól értettem. |
| Siracrouse
-Különösen az,ott.-mutatott nevetve egy fehér színű egyedre,aki a kerítés közelében ólálkodott. Majd fogta,s felemelte a kisfiút,hogy a kerítésre állva jobban lássa az állatokat.-Ha jól megnézed őket,akkor olyanok,mint a lovak,mint amikor egy kissé elfâradtak.- viccelődött Sira.Mközben a kis emberke az öléből figyelte az állatokat,ő addig tekintetét körbejârtatta a környéken. A szomszédos ketrecekben és karámokban zebrák , oroszlánok és kafferbivalyok kaptak helyet. Majd megpillantott egy tâblát.-Mit szólnál hozzá,hogyha miután végeztünk,elmennénk az állatkereskedésbe?-kérdezte lelkesen. |
Tiszta ideg voltam, mert hát... ez az első napom úgy, hogy nem árva kisfiú vagyok, hanem van egy anyukám. Mondjuk furcsa lesz anyának hívni, szoknunk kell. Bár nem tudom, hogy ő most mikre gondolhat. Lehet ő is izgul meg minden... Ilyenkor sajnálom, hogy már nincs rajtam pelus, könnyebb dolgom lenne, de túl élem. Boldogabb nem is lehetnék. Ha egy szakadt kis plüssmacim lenne, se szomorkodnék mellett, de így, hogy az állatkertbe megyünk. Főleg mert mi elég ritkán mentünk, túl sok pénz meg minden... De úgy tűnnik, neki elég zöld papírja van hozzá, még kis érméket is kap ajándékba. Amíg a jegyárus nénivel beszél, addig én megpróbálok a kezét fogva kikuksizni a lábak közt, hátha ráláthatok végre, hogy mi van odabent. Dehát mindenki eltakarja. Se baj, így még izgalmasabb lesz. - Igen... - mosolyogtam szégyenlősen, egy helyben pattogva az izgalomtól. Még a kezem is fázott kicsit. Aztán végre valahára bejutottunk, ami csak néhány lépés volt, de máris mindent látni lehetett. - A lámákat! A lámákat! - huzkodtam meg a kezét. Igazából előbb a farkasokat akartam, meg a kacsákat, de most hogy bejöttünk és megláttam őket... Közel is voltak és így sorjába mindenkit megnézhetünk majd. Úristen a lámák mellett ott a simogató is!!!! Mennyi simiznivaló puha állatka!!!!! Mindenki olyan cuki!!! Hjaj remélem mindenkire lesz időnk... mi lesz ha idő előtt bezárnak és majd sírnak utánam, hogy nem néztem meg őket, pedig nyilvánvaló, hogy ezért vannak itt. Na de amennyiben anyucinak is kedvére vált, odahúztam a ketrechez, hogy együtt nézhessük őket. - Olyan kis viccesek, nem? - nevetek Sirára nézve.
 |
| Siracrouse a kicsi Akuma kezét fogva állt sorban az állatkert jegyárusító bódéjánál. -Várod már hogy bemenjünk?-kérdezte kedvesen mosolyogva a kisfiút. Ahyogy az emberek egyre jobban fogytak előttük, az idő is nőtt,amit az âllatok között tölthettek. -Melyik állatot szeretnéd először megnézni,amikor bemegyünk?-. Szabad kezében az âllatkert térképét tartotta. |
 - Igen, biztos. De azért köszi. - Mosologtam rá hálásan. - Inkább csoki párti vagyok. - Tettem még hozzá, miközben előhalásztam a táskámból egy nagyobb zacskónyi csokit. Érezhetően könnyebb lett a táskám, bár összsúlyát tekintve nem a csoki volt a legnehezebb… rengeteg fölös dolog tanyázott benne, a különböző papíroktól kezdve, színes tollak tucatjain át, pár apró rajfüzetig, amik legtöbbjét már rég telerajzoltam, de azért továbbra is magammal hordtam… néha olyan gyerekes vagyok… de igazán nehéz az amulettektől lett, amikből egyet sem mertem kitenni. Talán kicsit paranoiás voltam, a halott vadászos történtektől. Nem voltak kellemes esti mesék. Sőt.. de most nem akartam magam ezzel idegelni. A csokikhoz visszatérve, otthon tartottam egy hatalmas doboznyi különbözőt, olyanokat, amiket ilyen zacskóban vagy dobozban árusítanak és külön vannak csomagolva. Persze ettem táblás csokit is, de azokat speciálisan szállításra tartottam. Bár igyekeztem egészségesen étkezni, a csokiról egyszerűen nem tudtam lemondani. Ráadásul ha megvontam magamtól, később majd kétszer annyit befaltam belőle. Egyszóval édesszájú voltam, na.
- És te kérsz csokit? - Kínáltam meg én is. Soha senkitől nem sajnáltam semmit… na jó, az amuletteimet sosem adtam volna oda másnak, de elvégre boszorkány vagyok, vagy mi.
- Szuper különleges mágikus főzetet akarok belőlük kotyvasztani. - Emeltem fel és ráztam meg egy kicsit a kezem, mintha valami nagyon magic dologra készülnék. A legszebb az volt az egészben, hogy nemcsak igaz volt, de ha nem tud a kis khm… “árnyvilágról” akkor majd azt hiszi ugratom, illetve amennyiben mégis, de nem boszorkány, akkor is simán hiheti ezt, ahhoz elég viccesen adtam elő.
Igazából már nem volt szükségem több tollra, sőt; túl sok is volt már, de olyan lelkesen ajánlkozott, hogy nem akartam letörni.
- Ó igen, az jó lenne. - Kijelentésére, mely szerint szépek, csak bólintottam.
- Ugyan dehogy, én mindig örülök a társaságnak. - Nem volt sok barátom, s velük se sokszor tudtam találkozni, így gyakran voltam egyedül. - Ceithin Estor - fogtam meg a kezét - a barátaimnak csak Cei - reméltem érti a célzást, mely szerint ő is nyugodtan hívhat így. - Ehh… szerintem is, bár nekem nem igazán szokott lenni társaságom. - Elnéztem a pad felé. - Tőlem leülhetünk, ha szeretnél. Úgy ismerem az állatkertet, mint a tenyeremet. Most vagyok itt majdnem ezeregyére. Szóval már nem maradok le semmiről. Hopsz, bocsi, egy kicsit sokat dumálok, ha van kinek. Szóval nekem is mindegy. - |
-Biztos nem kérsz? A piros nagyon finom. Szólj, ha meggondolod magad,mert szívesen adok. - mosolyodtam el. Igazából nem is értem magamat minek ajnlgatom, elvéfógre ha nem kér az csak jó, mert annyival több marad nekem.
Végigmértem a láynt egy újabb darabka maci elrágcsálása közben. Nem igazán tudtam eldönteni,hogy ember, vagy valami más. Bár vadásznak nem néztem volna, mert ahhoz túl barátságos volt. Ekkor megakadt a tekintetem a kezében lévő tollakon. Mi a fene? Három lehetőséget állítottam fel magamban: azért gyűjtögeti nagyban a tollakat, mert nagyon nagyon tetszenek neki, és esetleg olyan cuccost akar csinálni ami az ágy felett van és olyan kerek...Álomfogó! Ezaz. Szóval vagy álomfogót akar csinálni, vagy valami díszt, második lehetőség,hogy csak jót akart tenni egy kicsit a tóban élő állatoknak, azzal, hogy megtisztítja a vizet a felszínén úszkáló tollaktól...vagy esetleg valami mágiához kell neki...lehet,hogy tünde, vagy boszorkány. Azok szoktak ilyen dolgokat összegyűjteni.
-Azok mire valók? - mutatok a tollakra. Lehet,hogy valami teljesen más, mint amire gondoltam. Amúgy tényleg nagyon kíváncsi voltam,hogy mire használna egy nagy adag madártollat. - de ha akarod segítek szedni még néhányat. - mondom felcsillanó szemmel, majd lehajolok, és felszedegetek pár tollat. - Milyen szépek... - nézegetem,ahogy a vizes, színes tollon megcsillan a fény.
-Jaaj amúgy még be sem mutatkoztam A nevem Roxy Ramsay. Remélem nem baj,hogy csak így letámadtalak. - nyújtom a kezem mosolyogva. Remélem elfogadja. Lehet,hogy elijesztem szegény lányt? - Tudod, nagyon unatkoztam ma, mert egyik barátom sem ért rá. Egyedül meg kicsi tuncsi az állatkert, ezért úgygondoltam,hogy szerzek valait társaságnmak, és hát te voltál az. -rágcsálom tovább a gumicukrot. - Amúgy nem ülünk le? - mutatok egy padra. - vagy mehetünk tovább is. Nekem mindegy. |
Egy ideig figyelmesen szemléltem a szárnyasokat, illetve egyéb lakótársaikat, ám hamar eluntam magam. Nem mondhatnám, hogy túlságosan érdekes népség lettek volna. Tudom, tudom ez kegyetlenül hangzik, de csak a tollaikat szemléltem, na meg azon gondolkoztam, miként vadásszak le belőlük párat. Mármint nem a madarakból, hanem a tollakból. Sosem bántottam volna az állatokat, csupán néhány színes szarufüggelékre pályáztam. Persze gonosz dolog volt tőlem, hogy meg akartam rövidíteni szegénykéket pár darabbal. Az egyetlen hátráltató tényező a nagy nyilvánosság volt. Azért mégsem szerettem volna látótávolságon belül kihirdetni faji hovatartozásom. Bár szerintem a vadászok imádták volna. Velem pedig relatíve könnyű dolguk lett volna, ugyanis az utolsó másodpercekig próbáltam volna a lelkükre beszélni, csak támadnom ne kelljen. Nem szerettem ártani másoknak, mágiával pedig még kevésbé. Anya mindig arra tanított, ne tegyek kárt senkiben se, ha van más mód. A vadászoknál viszont nem hiszem, hogy egyáltalán hagynák kinyitnom a számat. Mondjuk az is igaz, nem találkoztam még eggyel sem. Legalábbis olyannal nem, akiről tudtam, hogy az. Ígyhát kislányos lelkesedésemet félretéve lehajoltam a korlát alá tollat pecázni. Azzal nyugtattam magam, úgyis csak tönkretenném azokat a szép tollakat, a madárkákon meg amúgy is jobban mutatnak. Egészen jó volt a “kapás”, szép adag tollat tudtam összegyűjteni, viszonylag rövid idő alatt.
Mintha lépteket hallottam volna, szóval inkább abbahagytam a gyűjtögetést és felálltam, készen rá, hogy megfordulva szembetaláljam magam egy csúnyán néző alkalmazottal, aki nehezményezi a vadászatomat.
Óvatosan fordultam meg, nem rajongtam azokért, akik belehajoltak az aurámba, márpedig a mérges emberek gyakran tettek ilyet. Arra azonban, hogy egy zacskó gumicukrot nyomnak a képembe, egyáltalán nem számítottam.
- Öhm… - pislogtam döbbenten. - Nem köszi. És neked is szia - mosolyodtam el végül, mire megtaláltam a hangom. Roppantul idiótán festhettem értetlen fejjel és egy halom tollal a kezemben. Mint aki megkopasztott egy récét... |
Mit csinál egy egyeteimsta lány, ha unatkozik? Ja, a legtöbb ember válasza az,hogy tanul. Viszont, én túl hiperaktív vagyok ahhoz, hogy otthon üljek, és tanuljak. Komolyan, körübelül két hétig mást sem csináltam, csak tanultam. Kivéve teliholkor, de ugye akkor nem nagyon vagyok magamnál. Éljen a farkasélet!
Sajnos egyik barátom sem ért ma rá, nekik fontosabb a tanulás. De nem kesderedtem el, úgy voltam vele, hogy akkor egy újabb lehetőség barátokat szerezni. Hurrá, imádok új embreket megismerni. Talán valaki kapható lesz egy kis hülyéskedésre is. Mivel, eléggé régen jártam az állatlertben, - pedig rajongok a helyért, - úgy gondoltam, hogy oda fog vezetni az utam. Sajnos nem sikerült nem felnőt jegyet vennem, mert nem hitték el, hogy nem vagyok 18. Pedig próbáltam nagyon nagyon kislányos fejet vágni, de valahogy nem jött be.
De végül nagy nehezen bejutottam az állatkertbe. Teljesen lelkesedve, mint egy kisgyerek mentem egyik ketrectől a másikig. A fókák voltak a kedvenceim, pont sikerült elcsípnem egy fókashowt. Sajnos, kissé lelombozott, hogy nem engedték, hogy megsimogassam a fókát,vagy hogy odadobjak neki egy halat. Pedig annyira cukik voltak...úgyhogy duzzogva tovább is mentem. Hogy kényeztessem magam vettem egy nagy zacskó gumicukrot, és azt rágcsálva mentem tovább. Elérkeztem egy tóhoz, és ott a korlátnál állva, kihajolva figyeltem, ahogyan a különböző madarak úszkálnak a vízen. Láttam pár teknőst is, meg kisebb halakat, de semmi extra. Valahogy sosem vonzott annyira a vízi életvilág, talán abból adódóan, hogy farkas vagyok. Így, inkább arra álltam rá,hogy találjak valakit, akivel el tudok beszélgetni. Ki is szemeltem magamnak egy szőkésbarna hajú lányt.
-Szia! Kérsz gumicukrot? - pattantam oda elé és szélesen mosolyogva, az orra alá nyomtam a zacskót. Titokban reméltem, hogy nem pirosat vesz el, ha egyeltalán vesz, mert az a kedvenccem, és abból már kevés volt. Ha mégis, akkor visszatetetem vele...talán. |
[22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
