|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:30 - |
 |
[57-38] [37-18] [17-1]
Ha olvastam, az nagyjából olyan volt, mint amikor valakit elrabolnak az ufók. Se kép, se hang. Teljesen magam elé tudtam képzelni a könyvben történteket, néha -mint most- ennek nem örültem annyira. Hiszen a külvilágot teljesen kizártam, pedig néhány percenként ellenőrizni akartam, hogy ugyanannyira néptelen a könyvtár, mint eddig.
Annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy észre sem vettem a tőlem nem sokkal messzebb helyet foglaló srácot. Ez egy ideig nem is lett volna probléma, csakhogy amikor megszólított -és egyben felfedte előttem a jelenlétét- túlságosan is hevesen reagáltam. Az előző plusz tizennyolcas jeleneten már túl voltam, de mostanra már a következőnél tartottam. Kicsit aggódtam, hogy csak erről fog szólni a könyv, de valamiért lekötött annyira, hogy ne tudjam letenni. Azonban még mindig nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy ilyesmit olvasok, ezért a hangra hirtelen összecsaptam a könyvet és félig-meddig vöröslő arccal pillantottam a hang irányába, mintha legalább lopáson, vagy valami hasonló bűntényen kaptak volna. Ennél kislányosabban aligha reagálhattam volna le. Ha szép lassan csukom be, még gyanakodni sem kezdett volna, de így tuti tudja mit olvasok… na ha eddig nem volt lángvörös az arcom, most egészen biztosan az lett. - Öhm… nem, egyáltalán nem. - válaszoltam neki, amint eljutott a kérdése a tudatomig. Azt hiszem ennél nehezen lehetett volna kínosabb a helyzet… na jó mégis, ugyanis feltűnt, hogy a könyvemet bámulja. - Öhm… - először el akartam kezdeni magyarázkodni neki, hogy igazából semmi közöm a könyvhöz, itt találtam és csak véletlenül lapoztam bele, de tekintve, hogy már ki tudja mióta ücsörgött itt velem, ez azt hiszem veszett fejsze nyele lett volna. Legszívesebben elástam volna magam, de ez az opció nem játszott, márcsak azért sem, mert tutira nem piszkolnám össze a bundám földdel, vagy bármi egyébbel. Igyekeztem mélyeket lélegezni, és a szívem heves dobogásán lassítani egy picit. Nézzük a jó oldalát, mégha prűd picsának is tart, ennél lejjebb már úgysem süllyedhetek a szemében. Nos nem hiszem, hogy az emberek ezzel szokták magukat nyugtatni, de asszem az előzőek után mindegy. |
Miután Kai-t lesorvasztottam teljesen agyilag távoztam is a kórházból. Sajnálom, hogy elrabolták tőlem. Pedig még mennyi mindent tudtam volna mondani neki. Na mindegy! Majd következőleg leverem rajta. Ami késik az nem múlik ugyebár!
A héten végül sikerült találkoznom bratyóval, de eléggé futólagosan. Basszus, ezt komolyan nem hiszem el! Már hiányzik a testvérkém, meeeeh! Oké, túlteszem magam, és inkább melózom!
Nem is volt ez másképp, hiszen elég rendesen beletemetkeztem, illetve eléggé érdekes karaktert kaptam most. Ilyen elvont filozófus-féle egyént. Nem véletlen, hogy végül a könyvtárban kötöttem ki, hogy kicsit tanulmányozzam egy-két filozófus nézetét. Szerettem teljesen átszellemülni a karakterem jellemébe és helyzetébe, ám ehhez elengedhetetlen volt az ismeret.
Ahogy beléptem a könyvtárba odaszóltam a könyvtáros faszinak, hogy tudna-e segíteni ebben. Természetesen hamar talált nekem jó pár könyvet, ami egy-egy filozófiai nézetet boncolgatott.
Végül tíz könyv után megálljt parancsoltam, mert ennyit biztos, hogy nem fogok elolvasni! Lehet a végén túlságosan is elvont leszek baszki!
Ezt követően random lecuccoltam egy asztalhol, majd lehuppantam. Csak ekkor vettem észre, hogy egy csaj lett a társaságom, amire felvontam a szemöldökömet. Hm, csajozzak vagy inkább olvassak? Mindenesetre pár perc erejéig inkább az olvasás mellett döntöttem, hogy ne legyek túlságosan feltűnő. Miután ez megvolt csak megszólítottam.
- Tudom, fura így tíz perc után mondani, de remélem nem zavarok! - kuncogtam orrom alatt.
Közben rásandítottam a lány könyvére, amiről hamar megállapítottam, hogy valami nyálas, romantikus regény. Már csak az érdekelne, hogy vajon van benne egyáltalán szexjelenet? Tudom, megint a lényeget ragadtam meg, de basszus, puszta kíváncsiság. Úgyis ez nőknek gyártott pornó. Amit tény, hgoy sosem értettem nagyon. Persze, jobb érzelmekkel csinálni, de mégis, ami a könyvekbe meg a filmekbe megy az már túlontúl sok! Legalábbis nekem meg jó néhány hímtársamnak! |
Sajnos nem voltam túlságosan gyakori vendég a könyvtárban, ugyanis havonta csak egyszer volt időm meglátogatni. Igaz, a suli nem terhelt le annyira, mint másokat, de jó néhány különórám volt, ami mellett persze tanultam is. A szüleim sosem hajtottak igazán a jó jegyekért, viszont mindig megdícsértek értük, ezért igyekeztem majdnem mindenből ötös lenni.
Valamilyen szinten reméltem, hogy összefutok itt valamelyik osztálytársammal, de a hiányukat sem bántam igazán. Sokukkal jóban voltam és bármelyikükkel szívesen elbeszélgettem, de ezt nyilván máshol is könnyűszerrel meg tudtam ejteni. Azt hiszem azért valamennyire hiányoltam a nyüzsit, azonban magamban is jól megvoltam. Rengetegszer kószáltam egyedül az erdőben, természetesen párducalakban, igaz legalább annyiszor jártam ott Aylinnal. Már komplett kis jelnyelvet fejlesztettünk ki, hogy állatalakban is megértessük magunkat a másikkal.
Most azonban a társaság hiányában belevetettem magam a könyvtár megnyugtató csendjébe. Az eddig nálam lévő kölcsönzött könyveket már leadtam, így most a polcok között sétálgattam. Feladtak egy kötelezően kiolvasandó könyvet, így annak előkerítésével kezdtem. Nagyon ritkán kérdeztem meg bármelyik itt dolgozót a művek tartózkodási helyéről, néhánynál még emlékeztem hol láttam őket a múltkor. Amelyiknél pedig nem ez a helyzet állt fent, azt is szerettem magam megkeresni. Nem is egy kifejezetten érdekes könyvet találtam már így, hiszen alaposan átböngésztem a polcokat a kötelező keresése közben, és megnézegettem a többi kötetet is.
Némi keresgélés, és pár érdekesnek tűnő könyv átböngészése után végül megtaláltam a kötelező olvasmányt, amit magamhoz is vettem, hogy amikor távozom, akkor már ne keljen kutatnom utána, illetve addigra ne kölcsönözze ki más, bár erre igen kevés esélyt láttam, mivel nem tűnt túl érdekesnek. No majd otthon átszenvedem magam rajta. Hátha jó lesz! Próbáltam magam némi optimizmussal feldobni. Végülis olvastam már olyan tanár által feladott könyvet, ami jó volt, mégha ez csak a kisebbségre volt is jellemző.
Ezután az enyhén borús gondolatmenet után végre visszatértem a polcokon sorakozó kötetek tanulmányozásához. Némi szemlélődés után végül találtam egy könyvet, amit többnek éreztem egy nyálas szerelmesregénynél. Nem mintha az utóbbival komolyabb problémáim lettek volna, csakhát a huszonakárhanyadik után már egy csöppet uncsi volt folyamatosan erről olvasni. Bár azt beismerem, hogy én is egy ilyen “szőke -bár tőlem aztán barna is lehet- herceg fehér lovon” típusú fiúról ábrándoztam, de egyenlőre nem akart az életem mesés fordulatot venni. Na de mostmár végre tényleg a kiválasztott könyvre fókuszálva, illetve annak társaságában elsétáltam a legközelebbi ülőalkalmatosságig, majd -jó macsek lévén- megkerestem a legkényelmesebb pontját és elkezdtem olvasgatni a regényt. Nem tudom, hogyan lehet olyan érzékem, hogy egy lap után már a plusz tizennyolcas résznél tartsak, de az valahogy mindig megtalált. Körbenéztem, majd mivel nem láttam senkit a környéken elkezdetem olvasni, mivel volt benne néhány érdekes utalás a történet többi részére a khmm… tartalom között. |
Ahogy mondtam, hogy eszemben sincs megcsináltatni a varázsigét, akkor a lány látszólag megkönnyebbült. De őszintén, ki az az elvetemült féleszű, aki megcsinálná a varázsigét, mert az mégis kinek jó? Még az is jobb lenne, ha valaki valami elpusztíthatatlan hibrid kreálásával kísérletezne. Vagyis az se jobb, de ha az a hibrid nem gyilkos haljlamú, akkor mindenkinek boldog. Vagy ha már apokalipszist akarna az a boszorkány, akkor hozzon sáskajárást, vagy árassza el az egész Földet idióta poloskákkal, de zombiknál már álljon meg a menet. Emlékszem is arra, hogy néhai édesapám, Lord Nicholas, mindig mondogatta, hogy az általa ördög játékszerének nevezett mágia sokkal jobban felemészti és megrohasztja az emberiséget, mint egy pestisjárvány.
A következő téma az Miranda elvesztésének a témája volt. Én abban a pillanatban magamat hibáztatta, meg amúgy mindenki, Miranda elvesztése miatt. Mert ha nem húzom az időt és rögtön leereszkedtem volna a kútba, akkor talán nem tűnt volna el a kishúgom, de ki tudja. De most inkább értelmes azon gondolkozni, hogy mégis hova tűnt annyi idő alatt, meg azóta mi lett vele. Meghalt és a túloldalon van, szellem lett, vagy átváltozott valami hosszú életű fajjá? Azt egyelőre csak a szakálas öreg tudja, aki teremtette a Világot. Most már úgy is voltam, hogy ha kiderül, hogy Mira is elhagyta mindenféle értelemben az élők sorát, akkor én is békére lelek.
A következő pillanatban már látványosan elkomorodtam, amikor a lány megemlítette, hogy Ő meg a nővérét keresi. Első pillanatban sajnálatot éreztem, utána elgondondolkoztam és nem akartam elhinni a dolgot, aztán megint csak néztem hogy ha engem is emészt a testvérem keresése, akkor egy ilyen fiatal lánykának milyen lehet. Főleg, hogy nem is a kistestvérét, hanem a nővérét keresi.
- Köszönöm a felajánlást, de már van egy boszorkány és vámpír segítségem is, szóval hárman majd rájövünk a dologra. Talán csak annyi, hogy ha hall rólam valamit valakitől, akkor a történés hangulatából majd rá fog jönni, hogy megtaláltam-e vagy sem - válaszoltam halkan és halványan mosolyogva - A nevem meg Lyla Geyer - árultam el a nevemet, mert ha nem tudja a nevemet, akkor hiába hall rólam akármit is.
Aztán még beszélgettünk egy kicsit a lánnyal, és ha elárulta a nevét, akkor megjegyeztem. De utána már úgy éreztem, hogy ideje mennem, mert úgy Amadeus ráakadt valami nyomra.
- Viszont nekem már ideje mennem, szóval további szép napot. És remélhetőleg összefutunk még akármilyen formában - köszöntem el és már pakoltam is össze közben. Végül a helyére téve a könyveimet, el is hagytam a könyvtárat.
[ Lyla részéről lezárt, köszöntem a játékot. Amúgy meg nem tudtam már mit írni és amúgy is terveztem már Lyla halálának reagját. Ha érdekel, majd az országúton olvashatod ] |
Úgy lászott a nő teljes mértékben tisztában volt a papír tartlamának veszéyeivel, annak ellenére, hogy állítása szerint csak tanult boszorkány. Bár mondjuk ha jobban belegondolok, a tanult boszorkányoknak is meg kell tanulniuk mindent, meg aztán ha a szálemi boszorkányüldözések srán vesztette életét, ahogy állította akkor van mögötte néhány évnyi tapasztalat is, szóval fogalmam sincs miért is lepődtem meg ezen. De mindegy is. A lényeg, hogy tisztában volt a veszélyekkel és mégis magával tartotta azt a papírdarabot. Nem kellett sokat törnöm a fejem azon, hogy tudjam eléggé elhivatott a óz ügyének megldásában.
És sikerült összeraknom a kirakóst. Boszorkány létemből fakadóan pedig az alapműveltséghez tartozik a szellemek létezését illető problémakor. És egyáltalán miért is léteznek szellemek? Szellemek kétféleképpen születhetnek. Az egyi, hogyha az illető, aki épp a halálán van túlságosan is ragaszkodik az életéhez, ezért mondhatni képtelen meghalni, így szellem formájában a földön ragad. A msik eshetőség, hogyha olyan elvégzetlen dolg akad, amit mindenképpen el kell végeznie. Gyanítottam, hogy velem szemben álló nő ügye épp ez lehet. Így máris tisztábbá vált a kép számomra, hisz így lehet elég elhivatott ahhoz, hogy egy ilyen horderejű sötét mágiát tartalmazó fecnit hurcoljon magával.
Amikor kérdésemre válaszolva hevesn tiltakozott, hogy neki esze ágában sincs elvégeztetni a bűbűájt senkivel, akkor azért eléggé megnyugodtam. Ugyanis tudat alatt eléggé be voltam parázva, hogy mi lesz, ha talál olyan sötét boszorányt, aki képes lesz és mgcsinálja... mert akkor tényleg elszabadul a pokol és az aztán szerintem senkinek nem hiányzik ebben a városban. Nem véleltlenül nevezzük az ilyet sötét mágiának.
- Ez így megnyugtató. - mosolyodtam el, s persze az én figyelmemet sem kerülte el a mellettünk elvonuló kisfiú aki vette a lapot és a Walking Dead című sorozatról kezdett el beszélni. Őszintén nem vagyok ellene ezeknek az ilyen-olyan sorozatoknak, főleg hogy az emberek nagy többsége azt hiszi, hogy ilyesmi sosem történhet, mert természetfeletti nem létezik (de igen!). Nem vagyok ellenük, amíg a képernyőn belül maradnak. Nagy bajban lennénk, hogyha egy olyan szituációba kerülnénk, mint azok az emberek a sorozatban. Főleg, hogy némelyik ottani "járkáló halott" barátságosabb, mint amilyeneket egy sötét boszorkány létre tudna hozni. Nem véletlenül nm hborgatjuk a holtak lelkét.
Végül abba is beavatott, hogy mi a konkrét célja a papírral, én pedig hirtelen úgy éreztem, hogyha ezzel én is megtalálhatnm a tesómat, akkor ugyanezt tenném. Így hát semmi jogom nem volt krittizálni, amit csinál. Jól tudtam milyen érzés az, hogyha valaki a testvérét keresi, bár én valószínűleg korántsem keresem Emert annyi ideje, mint ő a húgát.... de tökéletesen megértettem.
- Igen. Tudom ilyen elveszíteni egy testvért... és remélni, hogy valaha viszontlátom. - feleltem egy rövidebb szünet után. - Én is keresem a nővéremet... - magyarztam, majd gondolatban hozzátettem, hogy ő valójában önszántából ment el... de a vesztébe rohant. Tényleg csak remélni merem, hogy egyszer még épségben viszontlátom, bár akárhogy is lesz, sose lesz ő olyan, mint azelőtt... de én se. Azonban ekkor elhatároztam magam. - Ha gondolja segíthetek... aminben csak tudok. - ajánlottam fel neki anélkül, hogy akár mégegszer átgondoltam volna a dolgot, majd még afféle nyomatékként, szintén habozás nélkül, figyelvén arra, hogy rajta kívül senki ne hallja, hozzátettem. - Született boszorkány vagyok és még ha a koromból nem is látszik, azért elég jól képzett. - mután kimondtam kételkedni kezdtem abban, hogy vajon jól tettem-e, de végül is arra úgyis rájött, hogy boszorkány vagyok, már abból, hogy felismertem az írást... meg aztán én is tudtam róla, hogy szellem, így kvittek voltunk. A nagyinak meg nem kell erről tudnia... |
Ahogy számítottam rá egy általam tapasztaltnak nyílvánított boszorkányhoz képest, tényleg fel tudta fogni az argóhoz hasonló mondataimat. Igaz, hogy szellem vagyok és hogy csak a boszorkányok tudnak komolyabban bántani, de azért még nem szeretném magamat veszélybe sodorni. Az ifjú hölgyet meg végképp nem, mert még előtte áll az egész élet, és most vegyük azt az általános esetet, amikor a boszorkány nem használt fiatalsági főzetet a magnolia leveléből, és nem azért fiatal. Illetve a felszívódási tervemhez szükséges az, hogy az emberek ne tudják meg hogy szellem vagyok. Kivéve Mr. Saltzmann a boszorkány történelem tanár és az osztályomban lévő Cooper Christopher Fray, akiről meg tudom, hogy megszálló.
Amikor a lány elkezdte azt a mondatot, hogy akkor szellem vagyok, akkor bólintottam egyet és tudattam vele, hogy nem igazán kell kimondania a szellem szót.
- Tudom, hogy nem biztonságos a dolog, ha mondjuk egy bizonyos valaki meglátja. Ami pedig a másik oldalát illeti, már láttam működésben a kezdetleges állapotát, szóval tudom, hogy ha elveszítjük az irányítást rajta, akkor szó szerint elszabadulhat a Pokol. Vagy akár zombiapokalipszis is bekövetkezhet - reagáltam le a nem biztonságos megszólalást a végére szinte a kívülállók számára metafórákban. Tudom, hogy a legtöbb boszorkány abban a nézetben van, hogy a halottak lelkét nem háborgatjuk, szóval gondoltam, hogy pont ez a gondolatmenet játszódott végig a fejében. Illetve tisztában voltam vele, hogy csak azért nem mondhatta ki, mert én szellem vagyok. De nyugodtan hallgattam volna, hiszen csak Mary Hale volt annyira makacs, hogy háborgatni akarta a szülei lelkét. Én sem akartam szellem lenni, csak volt még olyan dolog, amit meg kell csinálnom mielőtt a túlvilágra kerülnék. Mindenkinek van valami, amit meg kell csinálnia még életében. A szellemek meg vagy nem csinálták meg azt a feladatukat vagy pedig nagyon bennük van az élni akarás. Én személy szerint már az akasztófánál elfogadtam, hogy most meg fogok halni, és most is készen fogok állni arra, hogy a túlvilágra kerüljek.
A következő pilanatban le is esett, hogy szinte beavattam mindenbe, de most már mindegy. Úgyse tehet semmi, maximum előbb kerülök el a földi síkról. Szóval ha már belekezdtem, akkor be is fejezem. Amúgy is neki lesz rosszabb, hogy tudja valaki idegennek a "titkát" és nem mondhatja el akárkinek, mert ha vadásszal fut össze, akkor ő is bajba kerül. Ha meg sima embernek mondaná, akkor kinevetnék. Ha meg egyéb természetfelettivel, akkor vállrándítással ívben tojnának az egészre. De félreértés ne essék, nem akarom, hogy ő húzza a rövidebbiket.
- Szó se legyen róla. Senkivel sem akarom elvégeztetni ezt a dolgot, mert nem kell nekem jelenleg egy horda járkáló halott - itt egy elhaladó kisfiú csillogó szemekkel elkezdett beszélgenti halkan a haverjával arról, hogy mi valószínüleg a Walking Dead sorozatról beszélgethetünk, mert valószínüleg csak a járkáló halott részt hallhatta. Hát elvontan tényleg arról a sorozatról beszélgethettünk, mert mondhattam volna azt is, hogy nem akarok belekerülni a Walking Dead világába. - Ez a cetli csak azért kell, hogy megtaláljam azt a varázslatos személyt, aki segíthet megtalálni a rég elveszett húgomat. Sokáig feladtam a reményt, de nem sokkal ezelőtt megtaláltam a szintén rég elveszett öcsémet. Ha van testvére, akkor gondolhatja, hogy milyen lehet elveszíteni egy testvért és reménykedni hogy egyszer épségben előkerül. - ha már eddig is majdnem részletesen elmeséltem neki mindent, akkor most is így lesz. Nem nyíltam meg előtte, csak jó emberismerő vagyok és nem hiszem, hogy egy pszichopata állat lenne, aki egyébként a vadászoknak a dolgozik. |
Sokáig szeeztünk egymással és én magam is kíváncsi voltam a reakciójára, hogy belőjem, mgis kivel van dolgom. Igazából az is megfordult a fejemben - természetesen azután, hogy kiejtettem azt a bizonyos mondatot a számn - hogy boszrkányvadásszal van dolgom és teljesen szándkoltam ejtette el azt a papírt, ugyanis már korábban is gyanakoddott a kilétemre és így akart megbizonyosodni róla. Ezzel azonban el is árulhattam magam és ez nagyon nem tetszett. El bírtam képzelni azt a szidás mennyiséget, amire a nagyitól számíthattam, ha minderre fény derül, ugyanis gyerekkorunktól ezdve, de főleg azóta, hogy Magnolia Valleybe kényszerültün költözni folyamatosan azt hangoztatta, hogy senki előtt ne fedjük fel a kilétünket. Én pedig pontosan ezt tettem. Csak remélni mertem, hogy a velem szemben álló nő fglalkozása nem vadász, ugyanis akkor nehezen vágtam volna ki magam a szituációból.
Ő viszont hamarosan reagált a szavaimra, először csak egy bólintással (ami mit ne mondjak egyáltalán nem nyugtatott meg) később pedig szavakkal is. Ekkor pedig megdöbbentem. Annak ellenére, hogy bele tartott egy kis időbe, amíg összeraktam a képet... mármint hogyha szálemben felakasztották, akkor most... így néhány évszázaddal később mégis mi a fneét kereshet ebben a könyvtárban éppen velem szemben. De cak rájöttem a dolog nyitjára. egy bizonyos szinten megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem vadásszal volt dolgom, egy darabig ugyanis a torkomban dobogott a szívem a félelemtől, bár ezt igyekeztem nem közvetíteni kifelé.
- Szóval te sz... akarom mondani ön egy... - konstatáltam, de nem akartam kimondani, hogy szellem, isz oly sokan voltak ebben a könyvtárban, így reméltem, hogy veszi a lapot. Közben pedig nem álltam meg, hogy el ne kezdjen pörögni az agyam azn a sötét mágián és újból összehúztam a szemem. - Akkor azzal minden bizonnyal tisztában van, hogy így még veszélyesebb a dolog... - utaltam arra, hogy még csak nem is tanult boszorkány. Lehet, hogy kicsit túlzába vittem a dolgot, de nem rajngtam azért, hogy előkerült egy sötét varázslat. Méghozzá egy ilyen horderejű... Mindenki tudja, hogy a halottakat nem háborgatjuk, a boszorkányok pedig még inkább. (Maximum a lelkükkel kommunikálunk, de az eljesen más tészta.) Bár mondjuk ezt icsit fura lenne egy szellemmel közölni, így inkább nem hoztam szóba a dolgot.
A továbbiakban elmagyarázta, hogy valamiféle üyön dolgozik és igazából csodáltam, hgy mindebbe beavat, annak ellenére, hogy csak pár perce találkoztunk és még a nevemet sem tudja... csak annyit, hgy boszorkány vagyok. Vajon miért teszi ezt?
- Feltétlenül szükséges az a papír az ügy megoldásához? - kérdeztem tőle továbbra is tőlem szokatlanul komolyan. - Vagy egyáltalán mire kell az? El akarja végeztetni valakivel? - húztam össze a szememet. |
Mielőtt elraktam volna azt a lapot - amit tény, hogy nem kellett volna magamnál tartanom -, még észrevettem, hogy a kisasszony érdeklődést mutat a lap iránt. Először gondolom azért nyúlt utána, hogy segítsen visszakaparintani, de utána meg az elkerekedett szemeiből gondoltam, hogy most aztán egy boszorkánnyal van dolgom. Mert csak egy boszorkány ismerhetett volna fel valamit a normál emberek számára ismeretlen katyvaszban. Én is csak azért tudom a jelek jelentését, mert elméletben elsajátítottam a boszorkányság fortélyait, csak gyakorolatban nem volt meg az adottságom hozzá.
Aztán miután elraktam, akkor konkrétan egymás arcát fürkésztük. Én láttam rajta, hogy egy kicsit elgondolkozik, mert ha tényleg boszorkánnyal van dolgom, akkor ez egy sötét mágia volt, amivel amúgy jobb lett volna, ha nem is kezdünk el játszadozni Maryvel. Csak Marynek kiskorában meghaltak a szülei, és neki nem volt elég csak a lelkükkel való kommunikálás, makacs módon a természet törvényeit áthágva újjá akarta éleszteni őket. Ezért próbálkozott a Magicae du Mort varázslatcsoporttal évekig. Aztán miután elmenekült Salemből, nem tudom, hogy mi lett vele, vagy mit csinált. Viszont az egyetlen dolog, ami vele kapcsolatban zavart, hogy amikor megkérdeztem, hogy mi a véleménye erről a szüleinek, akkor mindig terelte a témát, mintha amúgy se említette volna meg a szüleinek, hogy mit akar csinálni. Na de most már több, mint háromszáz éves távlatban mindegy.
Amikor a lány elkomorodott, akkor én már tudtam, hogy mi fog következni. Szóval meg sem akartam szólalni, amikor összecsukta a könyvét és a szemembe nézett. A halk megjegyzésére biccentettem egyet, és már tudtam is, hogy mit akarok mondani neki. Először is tisztázni akartam azokat dolgokat, amik megfogalmazódhattak benne, aztán jöhet a többi dolog.
- Tudom, de nem vagyok boszorkány. Bár boszorkányság miatt akasztottok fel Salemben, de tanultnak se lehetett nevezni engem - itt tartottam egy kis szünetet a halk gondolatmenetemben, míg leesik neki, hogy szellem vagyok, és hogy pontosan mikor történhetett az a bizonyos felakasztás. Meg ha már itt tartunk, akkor halott lelket csak egy boszorkány tud komolyan bántani - Az előbbi papír meg a rég elveszett mentorom és barátnőm...khm... könyvéből származik, és jelenleg egy ügyön dolgozom, amiben fontos lehet a dolog származása - a végére próbáltam úgy fogalmazni, hogy ha elhaladt mellettünk is valaki, akkor se tudja, hogy miről beszélünk. Kezdve azzal, hogy grimoire helyett könyvet mondtam. Meg varázsige helyett dolgot. Aztán én is becsuktam a könyvemet, amiről leolvashatta gyorsan, hogy a salemi boszorkányperekről szól, és ha eddig nem jött rá, hogy mikor haltam meg, akkor most már tudja. Aprópó halálom, valamikor meg kéne látogatnom a testemet, mármint a rothadó holttestemet. Talán majd akkor, amikor elküldetem magam a túlvilágra, amikor már a bejezetlen ügyeim befejezettek lesznek. |
Nah végül, miután sikerült elég nagy feltűnést keltenem a kis akciómmal, sikerült helyet foglalnom és picit talán megnyugodnom is. El bírtam képzelni mennyire vörös lehetett az arcom egyrészt zavaromban... másrészt ki tudja miért, az ilyesmi nálam gyakorta lőfordul, én magam már meg sem lepődöm rajta.
Szabadkozásomra csak megnyugtatott, hogy hozzá vn szokva az ilyesmihez, bár ezzel nem lettem nyugodtabb. Nem tesz jót az önbizalmamnak sha egy ilyen baki és alapvetően sem bővelkedem benne, de azért bólintottam. Az ilyen akciók sem voltak szokatlanok tőlem. Azonban a bólintáson kívül nem volt időm több reakcióra, mert hozzáfűzni valója is volt az iménti eseményekhez. Ha lehet tovább pirultam, már egész éredt lehettem. De igaza volt, azonban én sosem szeretk másokra hagyatkozni, mindenki másnak van jobb dolga, minthogy velem fglalkozzon. Egy ilyen szerencsétlenséggel.
- Öhm... igen... valóban. - feleltem elismerve az asztaltársaságomat gyarapító hölgy igazát és csak bámultam zavaromban az előttem lévő könyvet.
Ha lehet ilyet mondani, kínos csend állt be... egy könytárban. Legalábbis én nagyon kínosnak éreztem és egyáltalán nem tudtam rákoncentrálni a könyvre. El--el is bambultam, puszta kíváncsiságból megpróbáltam kisilabizálni, hogy mit olvas a velem szemben ülő, de olan szögben tartotta a könyvét, hogy ez nem sikerült.
Hamarosan viszont fel is állt és távozni késült, amikor is valami elhullajtott. Egy papírdarab volt és már csak udvariasságból is nyúltam volna érte, hogy felhívjam rá a figyelmét és odaadjam neki, amikor láttam, hogy ő is észrevette a dolgot. Nekem pedig eljutott az agyamig, hogy mit tartalmaz a papír. Elkerekedtek a szemeim és megint refleből nyúltam a papír után, hogy jobban szemügyre vehessem, tényeg azt látom-e amit, de addigra már felkapta.
Felnéztem rá. Az arcából ítélve nem tévedtem. Láttam rajta, hogy nem igazn akarta ezt senkinek sem mutogatni, hiszen ki tudja ki természetfeletti. Mint például én... És én igen is tudtam, hogy mik azok a jelek, amik rajta vannak azon a papíron. Hogyne tudtam volna, gyerekkoromban herótom volt tőlük és ha valamlyiket nem tanultam meg rendesen meg volt a megtorlás. ráadásul Emer mindig jobban tudott mindent.
Elkomorodtam. Nem tudtam miért lehet egy ilyen papír, méghozzá egy ilyen mágiával egy tanárnál. Hiszen egyedül a mágia nevét tudtam elolvasni ennyi idő alatt. Elkezdett pörögni az agyam, mondjak-e valamit vagy sem. Vonjam kérdőre, hogy honnan szerezte? És ha boszorkány? De ez akkor is sötét mágia... De ha nem tudja mi van rajta, csak hozzá került? Na ebben nem igazán hittem... akkor nem takargatta volna.... Így hát összecsuktam a könyvemet, a szemébe néztem és megkockáztattam pár szót.
- Nem biztonságos ilyesmit magunknál tartani. - jegyeztem meg komolyan és úgy, hgy csak ő hallja. |
Csak lapozgattam a könyvet, és egy lapra kezdtem kijegyzetelni azokat a részleteket a boszorkányüldözésről, amik a 17. század végén elkerülték a figyelmemet. De persze történelem szakos tanárként és lassan négy évszázados szellemként tudtam, hogy mik lehetnek csak feltételezések, és mik voltak tények. Aztán egy kicsit ideges lettem, amikor olyan neveket láttam a könyvet, amik olyan emberekhez tartoztak, akiket ismertem is. Mert hát nem mindenki, aki boszorkányság miatt lett kivégezve, volt ténylegesen boszorkány. Volt ott egy idős hölgy, akit azért végeztek ki, mert kattos volt, és azt hitték, hogy megszállta maga a Sátán. Miután túl tettem magam ezen, lapoztam is tovább a következő szekcióba.
Nemsokára arra lettem figyelmes, hogy egy vörös hajú lány nyújtózkodik egy magasabb polcon lévő könyvért, miközben a másik kezében egy kupac könyvvel egyensúlyozgatott. Már éreztem, hogy nem lesz jó vége ennek. De mielőtt felálltam volna, hogy segíthessek neki, arra már megtörtént a baj. Nagy hangzavart csapva le is ejtette a könyveket, miközben ő maga is hátra esett. Innentől már úgy gondoltam, hogy megoldja, szóval csak olvastam tovább a könyvemet, ami néha még mindig ingerültté varázsolt. Igen varázslás szót használok egy boszorkányokról szóló könyvre, egy kiló körömtaps nekem!
Viszont ahogy láttam, végül úgy döntött, hogy az én asztalomhoz táborozik le. Most is csapott egy kis zajt, de ha valaki már tud úgy leadni egy órát, hogy néhány gyerek beszélget az órán, akkor megtanul úgy is olvasni, hogy közben hangzavar van.
- Semmi baj, tanár vagyok tudok hangzavarban olvasni vagy munkálkodni - nyugtattam vagyis reagáltam neki suttogva - De amúgy ha segítséget kértél volna egy magasabb illetőtől, akkor talán elkerülhetted volna az előbbi kis incidenst. Nem sértésből - a végén utaltam a magasságára tett burkolt megjegyzésre.
Ez után hagytam olvasni, ha ő is úgy akarta. De közben elkezdett rezegni a telefonom, ami könyvtárban kínos dolog volt. Szóval a lehető leggyorsabban kezdtem kipakolni a táskám, hogy kivegyem a telefonom mélyéről a készüléket. Amadeus hívott fel, majd írt egy üzenetet, hogy azt hiszi talált valamilyen nyomot. Én meg válaszoltam neki, hogy akkor majd a megszokott helyen találkozzunk.
Aztán elkezdtem elpakolni a cuccaimat, mire megláttam valamit az asztalom, amire elsápadtam volna, ha amúgy élnék. A vörös hajú lány pont egy olyan cetlit láthatott meg, amit nem lett volna szabad bárkinek megmutatnom. Hiszen az Mary Hale grimoire-jának egy oldalának a másolata volt, és jó nagy betükkel ott volt a lap tetején, hogy: "Magicae du Mort" . Mi ezt a halottidézéses cuccot a Halál mágijának hívtuk. Ezen kívül még olyan jelek is voltak a lapon, amiket a boszorkányok szoktak használni és csak ők értik meg a jelentésüket. Szóval nagyon reméltem, hogy a vöröske nem boszorkányvadász vagy olyan ember, aki majd elkezd kérdezősködni. De ha pont boszival van dolgom, akkor nem akarom félrevezetni őt, hogy azt higyje a fajtársa vagyok. Vagyis anno egy boszi segédje voltam, de ex-tanult boszorkánynak se lehet engem nevezni, mert nem volt meg az bennem.
Enyhe félénk tekintettel pillantottam a lányra, hogy mit reagált, miközben gyorsan félbe is hajtottam a papírdarabot, és elraktam a táskámba. |
Annyira elkesen lépkedtem a könyvtárban, amennyire egyáltalán képes lehet rá az ember lánya. Hogy erre mi okom volt? Ez rém egyszerű. Maga az, hogy könyvtárban lehettem felvillanyozott. Sorra le is kapkodtam a könyveket a polcról, amelyek érdekesnek ígérkeztek és hamarosan már egy csinos kis stóc olvasnivalóval sétálgattam. Volt ott minden a legújabb növényhatározótól kezdve a legritkább gyógynövények tulajdonságait és fellelhető helyeit tartalmazó kötetig. Jó, oké lebuktam. Kivételesen nem a magam szórakoztatása céljából voltam itt, hanem a nagymamám megbízásából, aki mostanéban a fejébe vette, hogy még nem tudok eleget a gyógynövényekről ahhoz, hogy egy nap átvehessem tőle az árudát. Lehet, hogy igaza volt, hiszen én sem voltam eléggé biztos magamban ahhoz, hogy egyszer lyen felelősség kerüljön a vállamra. Ez azonban csak az egyik ok volt és én ezt jól tudtam.
A másik ok, az a jelenlegi szituációra vonatkozik. Az elmúlt hetekben ugyanis a beszerző körútjaink során arra lettünk figelmesek, hogy egy-egy fajta gyógynövény a korábban jól ismert élőhelyén megfogytkozott vagy eltűnt. Mghozzá olyan növények, amelyeket boszorányok gyakran használnak. És igen volta közöttük elég veszélyesek is. Így most nagyon fontos, hogy réjöjjünk vajon ennek termszetben gyökeredző okai vannak avagy sem... De persze mindketten erősen gyanakszunk arra, hogy mindebben az ember.... vagyis a boszorkány keze van benne.
Mindazonáltal nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lehetőséget, miszerint különböő környezeti anomáliák is állhatnak a háttérben és múgy sem akarjuk felhívni magunkra a figyelmet. Nem hiányzik nekünk az, hogy kiderüljön honnan származunk, vagy vadászok találjanak ránk. Így is elég probléma az, hogy Emerről már évek óta egy szót sem hallottunk.
De mindegy. A feladatra kell koncentrálnom! futott át az agyamon, miközben épp egy felső polcon lévő könyvért nyújtózkodtam pipiskedve (ó az az áldott magasságom...) másik kezemben pedig azzal a kupac könyvvel egyensúlyoztam. És ekkor jött a katasztrófa. Hiszen nem is én lettem volna, ha hirtelen nem veszítem el az egyensúlyomat és ejtem le az összes könyvet a kezemből. Még volt olyan szerencsém, hogy nem kapaszkodtam bele a polcba reflexből, hszen azt is elrántottam voln, így viszont csak én magam estem hanyatt. Természetesen ezzel némi hangzavart is keltettem, úgyhogy bele is vörösödtem a dologba, hiszen midenki aki felfigyelt, rögtön rám is nézett. Összeszedtem a könyveket a földön egy kupacba és után póbáltam meg ismét megszerezni a korábban kinézett példányt, ami végül nagy nehezen sikerült is. Végül továbbra is rákvörös fejjel mentem, hogy találjak magamnak egy asztalt, ahova leülhetek olvasni, ami sikerült is. Az első elém kerülő asztalra lepakoltam, észre sem véve, hogy ott már ül valaki. Csak mikor lehuppantam akkor lettem figyelmes a velem szemben ülő nőre, aki épp olvasott. Ami egy könyvtárban nem meglepő. Én viszont lehet, hogy időközben megzavartam, elképzelhető, hogy a kelleténél hangoabb voltam ugyanis.
- Bocsánat, ha megzavartalak. - szabadkoztam suttogva, mert ugyan tisztában vagyok a könyvtár szabályaival és általában be is szoktam tartani őket, csak nha bénázok ennyit. Akár válaszolt valamit, akár nem én felütöttem a stóc legtetején lévő könyvet és belelapoztam. |
Miután elkezdődött a tanítás időszaka muszáj volt összekapnom magam, és legalább a tanítványaim hangulatát nem elrontani a halványodó félben lévő gyászomtól. Már régóta hiányzik John, és sikerült úgy elhunynia, hogy még beszélni sem tudtunk, hogy mi az átkozott pokol volt vele eddig. Elbúcsúzni sem tudtam tőle, és ez zavart a legjobban. Édesapám legalább mondott valamit, mielőtt felakaszottak volna.
Szóval a legutóbbi üzenetből kiderült. hogy a férfi, aki rám talált az Miranda húgom egyik udvarlója volt, aki ezek szerint vámpír lett. Amadeus szerény személyének neve, és szavát adta, hogy segít megkeresni nekem a rég elveszett húgomat, több reménnyel, mint pár száz évvel ezelőtt. De közben eszembe jutott, hogy az utolsó darab nyom, ami a húgomból maradt az Mary Hale-nél maradt. Szóval mivel a boszorkány faj emberi életű faj, ezért meg kell keresnem először a barátnőm lehetséges leszármazottját előbb. Aztán ha megtaláltam azt a boszorkányt, akkor megkérem kedvesen, hogy meséljen el nekem mindent, amit a felmenőjéről tud. Ha megszerzem azt a dolgot, ami a húgom megtalálásához kell, akkor térhetek vissza arra az ösvényre.
Mivel sokszor járok könyvtárba, ezért tudom, hogy vannak olyan esetek, amikor egy sima átlagos könyv egy mondata többet mond például bármely boszorkány grimoire-nál. Így valami nyom reményében jöttem le ide. Találtam is egy könyvet, ami kezdetnek megteszi, így leültem egy szabad helyre és elkezdtem lapozgatni. Folyton azon kattogtam, hogy meg kell találnom azt a testvéremet, akinek még meg van a lehetősége, hogy még valamilyen formában létezik. Ha kiderül, hogy csatlakozott John-hoz, akkor arra gondoltam, hogy akkor a földi életem véget fog érni, mert a befejezetlen ügyeimet már akkorra befejeztem. A tanári karba úgy is van természetfeletti lény, majd megkérek valakit, hogy megpróbáljon nekem segíteni szó szerint eltűnni. Vagy ha nem, akkor emlékezettörlő bájitalt kell alkalmaznom mindenkin, aki ember egy boszorkány segítségével. |
Komolyan ettől durvább és kiégetősebb helyzetben nem igazán voltam. Mármint komolyan! Ahogy néztem őket egyre jobban leesett, hogy miért is vannak együtt. Mindkettő annyira gátlástalan és pozitív értelembe véve fogyatékosok! Egyszerűen gyoggyantak basszus és hidegen hagyják a társadalmi normákat mint például az, hogy a pasid haverja előtt nem mászol rá a pasidra szinte nyílvánosan. Ráadásul azt se jelenti ki, hogy már pedig itt a könyvtárban, had ne mondjam mit gyakorolhatnak! Nem mondom, hogy prűd lennék meg ilyenek, de azért rohadtul besokalltam. Ráadásul az okos vibrátort se tudtam hova tenni, de érthető módon nem akarok rákeresni. Nem, nem nem és NEEEM!
Ezt komolyan mondom fel kell dolgoznom. Majd miután ez sikerült ki is faggatom ezt a hibbant idiótát. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mégis hogyan jöttek ezek össze. Nem azért mert szarul nézne ki Alaric, csak furcsa, hogy egy ilyen bombanő pont mellette tette le a voksát. A stílusáról nem is beszélve, de ahogy elnézem őket, hasonlóak basszus. Talán pont ezért vannak együtt mert meg tudják érteni egymást és el is fogadják egymás hülyeségeit ami náluk nem nehéz tekintve, hogy nem sok különbség van köztük így első látásra. Kiégetésből színjeles.
Alig kaptam észbe már le is léptek. Fáradtan rogytam le a székemre mikor végre nem éreztem a pokol kénköves energiáit, mert komolyan mondom totál úgy éreztem köztük magamat. Ráadásul még direkt rá is tettek egy lapáttal!
[ HAWKE OFF ÉS FATAL ERROR ] |
- Megölt az unalom - motyogtam édesen, majd füléhez hajoltam. - Vártam, hogy keress! - tévedt lejjebb a kezem, és rámarkoltam rá gyengéden Alaric férfiasságára. - Kárpótolnod kell! - leheltem csókot arcára, és búgtam még mindig csábosan.
Amikor felhoztam a vibrátorom, és jött a költői kérdés. Fejem ingattam meg játékosan, és végigsimítottam mellkasán, majd megigazítottam ingjének gallérját. Remélem nem gond, hogy nem firtattam a barátjával kapcsolatos csevejt. Sokkalta jobban izgatott Alaric, mint a kis nyuszifül... Vagyis csibike. Lehet egyszer lopok tőle egy tollacskát... Szerencse jó jönne, haha... Na jó, nem tépkedném meg, mert megutálna ezek után Alaric. Ezért vagyok jó kislány vele szemben, de amúgy kihasználnám, mint a szart. Tény, a dokikánál is ezt terveztem, hogy testileg teljesen kihasználom, de olyan erotikus, akaraterőn alapuló játékba kezdtünk, ami egyre jobban sodor ahhoz, hogy birtokba vegyem, és ne engedjem senki másnak, hogy akár rápillantson... Magaménak akarom! Ilyen kisajátítás normális nálam, főleg, ha az adott egyén kedvemre való, viszont még mindig itt vannak a zavaros érzéseim, amikről azt hittem lemondtam és kihalt.
A könyves megjegyzésére elgondolkoztam, majd nevetgélve ennyit válaszoltam.
- Nem kell! Az okos vibrátoromra letöltöttem már a kedvenc erotikus könyveim. Eszméletlen, hogy a könyv alapján képes a benne zajló aktust imitálni - hümmögtem, majd ránéztem a könyvtáros főnixre. - Nyugi, ilyenekhez nem nyúlok! Itt van nekem Alaric - igazítottam meg mély dekoltált ruhámat.
Ezzel kérdően pillantottam Alaricre, és megindultam a könyvtár ajtaja felé. Végül még perverzen annyit megjegyeztem:
- Amúgy gyakoroltam a halkan nyögést! Egyszer kipróbálhatnánk itt! - túrtam bele szexisen hajamba, majd a férfivel az oldalamon megindultam a kocsija felé. - Viszlát Hawke! - intettem neki. - Máskor azért menj kicsit szocializálódni... Az éjszaka fiatal még! - kacsintottam rá, hogy picit zavarba hozzam.
Beültem a férfi mellé a kocsiba, és már vártam is, hogy hajtson az étteremhez, hisz a gála az ott lesz. Megérkezve a terephez ámulva néztem körbe. Azért igencsak kitettek magukért a rendezők!
- Nem semmi! - füttyentettem el magam, és már éreztem is magamon jó pár zsaru tekintetét. Valakik nagyon féltékenyek. De az az elhűlt, elámult arckifejezések, hogy Alaricnak ILYEN NŐ lett a társasága. Kifejezetten szórakoztató volt ez nekem. - Vigyáznod kell rám, mert a végén letámadnak a hímek! - adtam el magam színpadiasan.
[KATA & ALA AZ ÉTTEREMNÉL] |
Éppen hívtam mikor belibbent nem kissé kirívó ruhában Katarina. Mi a fene? A szemrehányására csak a szemeimet forgattam meg mondva:
- Elnézést kérek, hogy először egy régebbi ismerősömet próbáltam invitálni aki minden egyes áldott nap csak a könyvekbe fúrja magát és ha tehetné, inkább könyvvé varázsolódna és úgy vegetálna élete végéig... - néztem rá a főnixre és sóhajtottam bemutatva - ...akit mellesleg Hawkenak hívnak és remélhetőleg nem fog a föld alá süllyedni - morogtam az utolsó szót. Szerencsére még mielőtt elfolyott volna, nagy nehezen kezet rázott a nővel. Helyes! Összeráncoltam a szemöldökömet mikor említette a játékszerét, így visszakérdeztem:
- Nálam maradt volna? - ám ekkor a gálás mondata is bogarat ültetett a fejemben. Hm, mivel én nem hívtam még meg és kétlem, hogy sok jó barátja van a zsaruknál, így arra következtettem, hogy kémkedett egyet. Kérdés, hogy utánam is? Ejj-ejj! Na majd kiderül. Én nem tettem meg ugyanezt, hiszen úsztam a melóban, ráadásul a szomszéddal is le kellett rendeznem egy veszekedést, aki nem tudta, hogy nézek ki de csak azért tudott engem kiszúrni, mert nem voltam számára ismerős. Okos, de nálam biztosan nem, főleg hogy a szópárbajt én nyertem, így duzzogva el is vonult. Ráadásul az este után nem egyszer könnyítettem magamon, elvégre basszus hiányom van. Hiába tagadom néha, ezek után már nagyon vágyom rá, hogy benne lehessek és sokkal jobb kéjes hangokat hallhassak tőle. Basszus, még óvszert is vettem, hogy le legyen gond, pedig amúgy nincsen rá szükségem, hiszen csak a fajtámmal tudok szaporodni, meg egyébként sincsenek ilyen kalandjaim. Eme gondolatok és emlékek kavalkádjából végül csak eleresztettem egy vigyort és lazán kiböktem:
- Nos, én is így gondoltam! Mehetünk, vagy még szeretnél esetleg valami könyvet kivenni? - kérdeztem kajánul. Hát na, égjen kicsit Hawke még tovább. Akinek szinte kattognak a fogaskerekek az agyában, hogy mégis mi van. Simán azt hiszi, hogy mi rendesen egy pár vagyunk főleg, hogy Katarina még belém is karol. Biztosan szétesnék a röhögéstől, ha hallanám miket gondol.
Amint kigondoltam magamban, hogy szerencsétlen akárki, már be is jött az a valaki...aki mit ne mondjak, rendesen kitett magáért basszus. Még azt hittem, hogy Lissandrát nem múlhatja felül senki. Na jó, igazából vetekedhetnek az való igaz. Jó ez nekem így sok volt egyszerre főleg, hogy éreztem, hogy ő bizony szintén sárkány mint Alaric. Bár, fiatalabb az igaz. Viszont meglepődtem, hiszen a gálát tudta a nő, de mégse a barátom hívta meg. Akkor most mivan? Zsaru lenne? Őszintén szólva ki nem nézném belőle, sőt gőzöm sincs mit képzeljek el erről a nőről. Bár ezzel a kirívó ruhával simán elmehet escortnak is, de manapság igazából ez nem vészes ruha. Tudom, vészesen maradi vagyok, de valahogy a visszafogott elegancia híve vagyok. Ráadásul amint beszélni kezdett, te jó ég! Sorban égtem ki rajta! Na várjunk csak, jól hallottam? Vibrátor? Ami ALARICNÉL maradt?! Ők most...együtt vannak? Mármint tényleg egy pár meg minden? Ráadásul erről miért nem tudok?! Azt hittem én leszek az első akinek bemutat majd egy nőt...
Alig kaptam észbe, már be is mutatkozott mint most már tudom Katarina és én is megtettem volna viszonylag zavartan, de egyből kaptam a sárkány beszólását. Természetesen nem vettem magamra, sőt el is eresztettem a fülem mellett, mivel bőven hozzászoktam. A leírása amit rólam mondott, nos nem tagadtam, mert jelen pillanatban tényleg inkább lettem volna egy porosodó könyv, mitsem ilyen nagy energiák közt csipogjak. Mármint basszus, úgy izzik körülöttük a terep, hogy menten kigyulladok és nem is csinálnak semmit hála égnek! Jó oké, ezek fix, hogy már egy jó ideje együtt vannak, csak valamiért titkolják!
Akadozva megszólaltam végül viszonozva a kézfogást:
- Hawke Eirwen, örvendek... - na jó az utolsót nem tudtam egyenlőre eldönteni, mivel gőzöm sincs hova tegyem a nőcit, de ha el tudja viselni a barátomat, ráadásul fordítva is rendben van a helyzet akkor nagy probléma nem lehet. Eleve nehéz felkelteni Alaric érdeklődését, mégis ő képes volt rá. Elnézve...nos nem csodálom. |
A múltkori incidens után semmi extra feladatot nem kaptam. Állandóan gondolataim Alaric körül forogtak. Az érintése... A csókja... Az ujjai... Az illata.... Maga a lénye. Vágytam rá, és ez elemileg vonz magához, ami egyre jobban kétségbeejt, de mégis akarom.
Erre amikor hazaértem kiderült, hogy a vibrátorom nála maradt. Morgolódtam jó ideig, de mindenestre meghagytam ezen indokomat későbbre, ha netán találkozni akarnék. Így újabbnál-újabb vibrátorokkal próbálkoztam, és némelyik annyira borzalmas, hogy mehetett a kukába. Szerintem lassan a szomszédom gyerekei azzal játszottak Star Warst, de nem nagyon zavartattam magam ezen a téren. Egy valamit tudtam, hogy minden... egyes... nap... Rámaszturbáltam.
Végül ideje volt megkeresnek Alaricot. Kell a vibrátorom!!! Azt akarom, hogy ő tolja fel nekem tövig... Azt akarom, hogy végre valahára őt is érezzem magamban!
Mindenesetre a hetem másikfele "kémkedésről"szólt.... Illetve információ szerzésről. Nagyon sok mindent megtudtam a férfiről... És múltjáról. Ezért jó a besúgó hálózatban is lenni. Nem hittem volna, hogy ennyire felcsigázz, hogy lelkének rejtelmei érdekelni fognak a puszta testiségen kívül.Valóban megrémít, de egyben megbabonázva vonz ez az érzés... Érzés? Egyáltalán maradt még bennem? Ezek szerint igen!
Ki is derítettem a továbbiakat, és szerintem Alarictól vagy bármelyik zsernyáktól hamarább megtudtam mi készülődik szerény köreikben. Felöltöztem kedvem szerint. Egy testhez álló, mélyen dekoltált darab mellett döntöttem, és egy pin up-os beütésű hajstílusnál maradtam. Fekete, füstös szemeket varázsoltam magamnak, amihez vörös rúzst társítottam. Felvéve utolsó kiegészítőknek a neccharisnyát, combfixet, és a tűsarkút már mentem is a dokikához.
Rettenetes, hogy képes voltam követni őt... Feledtébb rettenetes! Megérkezve a könyvtárhoz kecsesesen tipegtem be a helyre.
- Ez most szarul esett - sóhajtottam, és nyomtam ki a telefont. - Második vagyok? Én?! - léptem mellé, és karoltam át karját. - Mellesleg nálad maradt a vibrátorom! - ingattam fejem. - Majd a gála végére felmehetnék érte... - vigyorogtam kajánul, majd rápillantottam a könyvtárosra. - Uhh, üdvözletem! Katarina vagyok! - nyújtottam felé kezem, de tudtam kivel állok szemben... Természetesen Alaric múltjára visszamenőleg tudom.
Csendesen várakoztam ezután, ha netán szeretnék még valamit barátjától. De legalább engem is felkeresett volna. Van egy érzésem, hogy előre fél mibe is fogom konkrétan belekeverni az éjszaka folyamán, és mellette nehéz visszafognom magam. Hív a veszély és az élvezet... Mellette önmagam vagyok, és nem egy nő, aki megjátsza magát. Amikor nélküle mozdulok ki a nagyvilágban és nem épp dolgozom egy vagyok a többi ember közül... Viszont ilyenkor.... Kell a tűz és az őrültség, amit mellette találok meg! |
Katarinával való múltkori esténk viszonylag rég volt és azóta furcsa módon nem is hallottam felőle. Gőzöm sincs mi a jó büdös fenét csinálhat, de már előre félek. Ez amolyan vihar előtti csendnek tűnt, így egyelőre. Abból pedig nem sok jó fog kisülni úgy velem. Félreértés ne essék, nem félek a nagy dörgéstől és zuhétól. Az időjárással semmi bajom, csak a nő jelleme kis aggodalomra adhat okot. Bár igyekszem azért kezelni a helyzetet. Úgy gondolom a múltkori után már szinte minden megoldható. Elvégre valamilyen csodával határos módon nem szexeltünk az ajzószerek ellenére sem. Bár reggel azt hittem, hogy igen, de hamar előugrottak az emlékek, ráadásul milyen jók is voltak!
Na mindegy, napközben kaptam Noeltől hívást is, hogy lesz rendőrségi gála vagy mi a fene. Egye penész, ha már ennyire szeretnek a zsaruk, elmegyek az ingyenpiájukért és kajáukért. Bár érzem előre, jót fogok röhögni rajtuk. Otthon kiöltöztem jó kis laza de mégis fess pingvinszerelésbe és útnak is indultam először a könyvtárba. Tudtam, hogy ott fog gubbasztani kedvenc főnix haverom, akinek az istenért se ismerem el, hogy ő az egyetlen jó barátom, de úgy gondoltam, hogy meghívom erre a rakás fos puccpartira. Ne csak könyveket olvasson - amivel amúgyis nincs nagy bajom - ...hanem mozduljon ki néha, mert megeszi a penész és az össze molylepke ami a lakásában van. Remélem néha takarít is azért.
Nekem a múltkori után, elég nagy ereszdelahajamat kellett rendeznem. Basszus az a sok toll! Még harmadnap is kerültek elő cseszem! Jó én kiégtem! Ráadásul ágycsere is kellett természetesen. Mindegy, most már legalább jól néz ki megint a hálóm. Ki tudja meddig...
Betrappoltam a könyvtárba és célirányosan Hawke fele vettem az irányt akit persze tudtam merrre találok. Rohadtul nem nehéz bárkivel is összetéveszteni. Rávigyorogtam és már láttam a fején, hogy már tart tőlem, hogy mégis mit is akarok. Ó, ha ő azt tudná...
- Hellóóó, rég láttalak, mert remélni, hogy még élsz... - alig hagytam, hogy kibontakozzon már bele is kezdtem - ...meghívtak rendőrségi gálára és jössz velem! - na igen, nem kérdezem meg a véleményét erről. Persze egyből tagadta is, de nem adtam fel. Engem egy ilyen kis félénk búzgómócsing nem ráz le ennyivel! Próbáltam fenyegetni is...nos itt inkább hagytam a fenébe. Pedig éppen az elrablásának a részleteit is ecseteltem neki, de nem hatotta meg. Basszus! Nos akkor nincs mese...
Elő is kaptam a telómat, hogy kikeressem a meglehetősen rövid telefonkönyv listájából Kata számát és már pont hívni is akartam volna...
Meglepődtem a múltkor Hannah reakcióján. Mármint basszus, számot is kaptam tőle és még...mentor is leszek? Nane! Még ellenkezni se volt időm, sürgősen le is lépett. De...én nem vagyok tanártípus. Meg amúgyis...simán kidobtam volna amúgy a papírfecnit, viszont valamiért inkább nem tettem. Igazából belegondoltam, hogy mennyire rossz lehet szinte tudatlanul ilyennel élni és a fene se tudja mikor fog robbanni nála az a bizonyos bomba. Inkább meg kéne előzni ezt. Nem értem, hogy a szülei miért nem gondoltak erre. Nekik kéne tanítani őt, nem nekem. Nem elég, hogy egy elcseszett aggastyánnak, de minimum apának is érzem magam mellette, de még ez is! Miért?! Jó mindegy, megtartottam végül a számát és otthon bepötyögtem a telómba. Innentől a hetem igazából egybefüggő unalom volt, amíg meg nem éreztem egy rám zúduló ismerősen tüzes sárkány energiáját. Fel se kellett tekintenem a könyvből, pontosan tudtam ki áll velem szemben és mászik a nyakamra. Szerencséjére nem szószerint.
- Üdv Alaric, jó téged is látni... - viszont mikor jött a meghívásával csak akkor kaptam fel a fejemet. Mivan?! Engem tényleg ennyire utál a sors? Csak nyugalmat akarok az istenért már! - ...biztos, hogy nem megyek veled, hagyjál! Ha csak ezért ugrottál be akkor hátra arc! - erre jött a kérleléssel, meggyőzéssel és még a fenyegetéssel is, mire felvontam a szemöldökömet. Ez már tényleg túlzás, így bosszúsan megszólaltam - Akár a megölésemet is részletezheted, akkor sem fogok menni!
Ekkor olyan dolgot tett amin meglepődtem. Előkapta a mobilját, mintha már hívni akar valamit. Te jó ég! Van még valaki akit magával tud ráncigálni? Szerencsétlen akárki! Ha most tudná mi fog vele történni... |
- Lehet, de én türelmetlen vagyok – nyaffogtam kislányosan, aminek a végére elnevettem magam.
Természetesen nem kell komolyan venni. Habár tényleg türelmetlen tudok lenni olykor… Néhány hibám nekem is lehet! Na jó van több is, ami jaj! Mindegy, inkább ezt nem firtatom, mert jobban elmegy az önbizalmam.
- Ez valahogy így van – sóhajtottam bosszúsan. – Én sem vagyok feltétlen menő, mert nem feküdtem le nem tudom hány fiúval – fintorogtam.
Mostanra már az erkölcstelen életvitel a példa. Nem csoda, hisz a média és maga a világ ez sugározza a fiataloknak. Nem mintha én annyira öreg lennék, de egyszerűen ez a nézet nem vonzz, sőt… Megbotránkozom rajta! Ilyenkor szokták hozzám vágni, hogy olyan vagyok akár egy vénasszony. Pedig ez csak mentalitás kérdése. Neveltetésről ne is beszéljünk!
- Tényleg ne aggódj, csak én dramatizáltam túl a nyelvbotlásod – kuncogtam, és igyekeztem még inkább megnyugtatni.
Ekkor jött érdeklődésem a fajtám felől, amit kíváncsian hallgattam végig. Annyira bizarr volt nekem erről beszélni, illetve kérdezni, de mégis tudni akartam. Ha más ember hallotta volna, akkor biztos holmi mesedélutánnak szűrhette volna le.
Szóval érzékelhetem a lényeket? Jó tudni! Szóval néha, ha elfogott egy érdekes, megmagyarázhatatlan érzés, akkor ez annak tudható be? Már ezzel is okosabb lettem, mert szüleim valóban elfelejtettek teljes egészében felvilágosítani ezzel kapcsolatosan. Nem tudom pontosan, hogy mitől vagy kitől védenek ennyire, de egy biztos, hogy vigyáznom kell magamra, és betartani a szabályokat. Lehet a főnixeknek nem kis szerepük van és ezért védenek? Amikor láttam féltestvéremet alakjában csak ámultam, és hitetlenkedve, megrökönyödve álltam. Mintha egy álom lett volna csupán az egész, de nem… Megérintettem, és tollát is megkaptam. Az nem egy álom volt, hanem maga a valóság, ami rejtve volt előttem idáig!
- Értem – hümmögtem halkan.
Ekkor felpillantottam a faliórára, és kétségbeesetten kaptam össze magam. El fogok késni, és anyáméktól kaphatom a szidást, amiért lemaradok a családi vacsoráról. Gyorsan lepingáltam a telefonszámom, majd ennyit makogtam össze:
- Kérlek, tartsd meg! Egyedül benned bízom jelenleg ezzel kapcsolatosan! – nyomtam kezébe. – Akarok még veled találkozni, és könyörgöm… Segíts megérteni ezt az egész főnix dolgot! – hadartam. – Tudni szeretnék mindent! – sóhajtottam egyet fáradtkásan, majd gyorsan, gyengéden arcon pusziltam. – Köszönöm eddigi segítséged…! - suttogtam halkan, és vállamra kaptam a táskát.
Néhány könyvet még kezeim közé vettem, és száguldottam is haza. Elérve a legközelebbi buszt megérkeztem a négy fal közé, ahol édesanyám és apám gyanakvóan méregette néhány perces késésem miatt. Mintha érezték volna, hogy valami történt volna velem... Igazából izgatott és boldog voltam, hogy jó úton haladok saját magam megismeréséhez.
[HANNAH & HAWKE OFF] |
A lelkitársas dologra csak ingattam a fejemet és tűnődve megszólaltam:
- Biztosan meg fogod találni főleg, hogy lesz rá időd... - ha már nyíltan felvállalta, hogy főnix ezzel nem kellett foglalkoznom, hogy körülírjam. Az elmélázásra csak legyintettem. Nem gond számomra, sőt. Ha a szemrehánynám emiatt akkor még képmutató is lennék. Kettőnk közül én sokkal borzalmasabb eset vagyok ilyen téren. Őszintén szólva én ilyen dologról még csak nem is ábrándoztam, hiszen tudom jól, hogy ebben az állapotomban senki sem tűr meg maga mellett, főleg hosszútávon. Pláne egy nő, akik köztudottan a határozott és magabiztos pasikat szeretik. Én meg most közel sem vagyok olyan, ráadásul nem is mostanában lesz ez számomra elérhető esély. Nehéz lesz újra bárkiben is megbíznom. Alaric csak egy kívéletes eset. Hannah, nos ő valóban fiatal még és ártatlan kétlem, hogy ő bárkiben és bármiben kárt tenne. De azt, hogy eláruljam neki miért vagyok ilyen? Áh, ahhoz még túl korai az ismertség. Ráadásul ki tudja, lehet ez után már sosem találkozunk. Az élet meg a rögös útjai ugye.
Felvontam a szemöldökömet mikor mondta, hogy csúfolják, illetve a szüleivel való kapcsolata is érdekes lehet. Rövid pórázon tartják ami végülis nagyjából érthető, elvégre fiatal főnix. Most próbálgatja a szányait...talán a szó szoros értelmében is véve.
- Nem értem miért gond az, ha valaki tanul. Régebben a butákat csúfolták, most meg már az a kínos ha valaki könyvet olvas és művelt...legalábbis a fiatalok körében. Valahogy annyira logikátlan. Szinte kifordult magából a világ... - inkább nem kommentáltam a pasizós dolgot. Ez nem az én asztalom szóval ezzel kapcsolatban nem is adok tippeket meg semmit sem inkább. Kicsit elnevettem magam én is a megszólalására majd elmosolyodtam halványan:
- Ah, hála égnek... - nem szeretném ha emiatt tényleg megbántódna, merrt szándékomban sem állt őt csúfolni meg ilyenek. Csak pislogtam nagyokat mikor kiderült, hogy tényleg durva lehet a szülői szigor, hiszen titkolták előle azt, hogy főnix. Basszus! Miért csinálnák ezt? Talán történt valami? Nálunk semmi ilyesmi nem volt akkoriban, pedig régebben még rosszabb és nehezebb volt ezt titokban tartani. Nem tudtam, hogy mennyit mondjak elvégre elég érdekes volt a helyzete:
- Ösztönösen fog menni neked idővel minden. Bár lehet előtte kis gyakorlás nem árt, elvégre mégis emberek közt élsz és ha lebuksz akkor minden romba dől. Amúgy a kor megállapítása elég egyszerű, megfelelő érzékkel és koncentrációval persze. Például a tiédet egy halványan pislákoló lángnak érzem, viszont nemrég volt itt egy pasas ő is főnix volt, neki már kisebb tábortűz igazából. Van erőkülönbség. Jó magam kicsit idősebb lehetek mint ő... - tűnődtem el hosszasan - ...a vörös hajú nő pedig sárkány volt, ráadásul most már megtudtam, hogy jégtörő is. A két faj viszonylag közel áll egymáshoz, de mégis teljesen mások. Nekik totálisan különböző aurájuk van, egyből felismerhető. Ráadásul ők is ki tudnak minket könnyedén szúrni. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
