|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:22 - |
 |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
Akartam lépni, igen, de először nem mertem. Féltem is mit reagálna, ugyanis semmit nem tudok a működéséről. Jó formán semmit. Teljesen kiszámíthatatlan nekem és először kellemetlen volt, de beletörődtem, hogy egyáltalán nem fog nekem megnyílni. Ha meg is teszi ezt, nem hiszem, hogy azonnal meg fog történni. Aprócska információkat talán kaphatok, viszont az sem biztos. Az sem, hogy még valaha találkozom vele. Nagyon remélem, őt most nem akarom elveszíteni. Látom rajta, hogy nem kedvel engem, viszont hiszem, ezen tudok, tudunk változtatni. Persze, ha ő is benne van. Nem szeretek ám semmit sem erőltetni. akkor kedveljen meg valaki a saját akaratából.
Lehet játéknak veszi az egészet, amit most művelek. Ami nem is olyan nagy hazugság, hiszen magamnak akarom, egy kicsit. Egy éjszakával is megelégszem. Fogalmam sincs, mit akarok jobban, melyiket is akarom igazán, a szexet( ha eljutunk odáig) vagy egyszerűen azt, hogy végre valakihez hozzá tudjak bújni. Lehet fura, de igénylem valaki közelségét és ezt már sok éve nem kaptam meg. Nem azt mondom, hogy Ryu lesz az, akivel leélem az életemet, nem is jelentem ki, hogy ki lesz az, viszont már nagyon vágyok valakire, akivel szinte mindent meg tudok osztani és feltétlenül szerethetem. Oly sokat kérek, így nem kaphatom meg? Vagy miért vagyok még mindig ennyire magányos?
Miután visszautasítottam a cigarettát, egy pillanatig sem gondolkoztam, hogy mit kéne tennem. Akartam őt, de amikor már lent volt a keze, kicsit megtorpantam, féltem, mit is lépne. Rájöttem viszont; nem bámulhatom a végtelenségig. Homlokráncolásnál már gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége, vettem a bátorságot és megcsókoltam. Nem számítottam másra, sejtettem, hogy ugyanazt fogja csinálni, mint múltkor. Meglepődtem, mikor éreztem, hogy viszonozza. Még is lehet valami? Még mindig reménykedem.
- Ó, mintha olyan kellemetlen lenne neked. Eddig egyszer se visszakoztál - gondoltam, hogy nem komolyan gondolja, reméltem, az én mondatomat se veszi annak. - Persze, szívesen veled tartok - bólintottam. Igaz, hogy egy táska volt nálam, de egy kis kitérő nem árt. Oda úton, nem beszéltünk, ami elég kínos volt. A pékségbe nem mentem be, inkább csak kint várva. Ryu vett magának pár édességet és mentünk tovább, a célállomás pedig nem más volt, mint a lakásom.
/ folyt. köv. Xil lakása. A drágám örülget/ |
Megmondom őszintén, meglepett, hogy ma ennyire szótlan. Hiszen legutóbb szinte be sem állt a szája és állandóan kérdéseket tett fel. De persze nem mintha bánnám, sőt örülök is neki hiszen semmi kedvem sincs válaszolgatni, bár nem mintha meg is tenném. Csak egymás után szívtam bele a cigimbe, végül a füstöt kis és ez ment míg el nem fogyott. Kezdtem kissé hülyén érezni magam, hiszen csak bámultunk egymásra némán. A következő kijelentésemre egy féloldalas mosolyra húzódtak ajkai, ami kissé meglepett, de nem tagadom, jól állt neki. Többször is mosolyoghatna..
Köszönöm? Most meg mi a francnak kér bocsánatot? Csak biccentettem egyet, ezzel azt jelezve hogy oké..tényleg el van felejtve, na meg hálás vagyok amiért nem fog kellemetlen helyzetbe hozni. Bár amúgy sem hagynám..csak egy dolog miatt érezzem magam kellemetlenül már itt is hagyom a faszba. De egyenlőre..lehet nem sietek. Amúgy sincs dolgom, és ameddig Xil nem faggatózik, talán okés lesz. Viszont ebbe se élje bele magát..ugyanis ma tényleg csak annyi, hogy jó napom van. Ilyen se lesz többet vagy legalábbis..nem mindig.
Miután újabb cigarettára gyújtottam rá, rákérdeztem, hogy ő esetleg nem e kér, de mivel elutasította, így újra csak a zsebembe süllyesztettem. Meggyújtva bele is szívtam, de a másodikat már nem tudtam ajkaimhoz emelni, ugyanis Xil megfogva a kezem magam mellé helyezte. Csak homlokomat ráncolva néztem rá, ugyanis nem értettem mit akar. Csak állt előttem, ráadásul nem túl messze és bámult. Már éppen szólaltam volna meg, hogy hagyja ezt abba, mikor megcsókolt..újra. Szóval mert lépni..hát jó, legyen. A csókot úgy, mint múltkor is..nem viszonoztam. Az elején..de aztán rábólintva a kis játékra visszacsókoltam.
- Éppen az előbb mondtad, hogy nem fogsz kellemetlen helyzetbe hozni.. - jelentettem ki a csók után, de aztán csak elvigyorodtam. Természetesen nem gondoltam komolyan, hiszen nem ellenkeztem, ugyanúgy viszonoztam a csókját. Végül ha már úgy is összefutottunk.. - ..éppen a pékségbe tartottam..van kedved jönni? - kérdeztem rá, de amolyan nemtörődöm hangnemben. - Persze ha nem érsz rá.. - ezzel pedig el is indultam, ha pedig velem akar jönni, csak tessék. Nem tartom vissza..most kivételesen nem. |
|
Nem tudom mit kéne mondanom, igazából. Hiszen mindig abból állt egy beszélgetésem, hogy én rengeteget kérdeztem, de most nem tehettem meg. Így is sok gondot okoztam azzal, hogy kérdeztem, de én mindig is ezt tettem, hiszen nem tudtam fékezni a kíváncsiságomat. Úgy látszik pont olyanba futottam bele, aki nem bírja, ha túl sokat beszélek. Képes vagyok egy ideig elhallgatni, ha azt a társaság megkívánja. Viszont nem szeretek túl csöndes lenni, akkor állandóan kattog az agyam, ami néha rosszra is szokott vezetni engem. Ryu miatt még is meg fogom tenni azt, hogy nem kérdezek túl sokat. Valahogy csak kibírnom. Csak sikerül.
A másik meg; nem mertem kezdeményezni. Nem érdekelne engem, ha egy kaland után, csak úgy eldobna engem. Tényleg nem, hiszen még is több kapcsolatom ilyen volt. Csak tényleg akarok már olyan személy magam mellett tudni, akit a páromnak hívhatok és szerethetek feltétlen nélkül és minden kis hibájával együtt. Nagyon jól lenne. Tény, meg akartam csókolni és nem csak az ajkain. És az a tudat, hogy még a férfiakhoz is vonzódik, még jobban kínoz engem. Lehet meg fogom tenni és nem fog érdekelni következménye. Bár az soha nem érdekelt. Meg tudom fenyegetni az embereket úgy, hogy még el is felejtsék a csókot.
- Tényleg örülök - bizonygattam. Miért nem tudja ezt elfogadni?! Akármennyire ellenszenves velem szemben, képtelen vagyok nem kedvelni Őt. - Igen... most már még jobb a napom - az arcomon megjelent egy féloldalas mosoly. Képtelen voltam kontrollálni. Fura volt ilyet hallani és kimondani, de jó volt. Végül is jól éreztem magam.
- Köszönöm. Igyekszem nem kellemetlen helyzetbe hozni téged - kommentáltam. Nem akarom elszúrni. Most érdekelt a másik is. Fura volt ez, de nem bántam. Szinte új volt a helyzet. A cigarettát pedig szépen csak visszautasítottam. Megvártam, amíg szívott belőle párat, majd a füstöt kifújta. Nem engedtem, hogy megint a szájához tegye, csak szépen megfogtam a karját és a teste mellé eresztettem. Pár másodpercig csak figyeltem, majd megcsókoltam. Végre megtettem. |
Igazából fogalmam sincs mit is kellene mondanom vagy hogyan is kellene viselkednem. Már akkor este a bárban sem volt éppenséggel túl jó a kapcsolatunk, ugyanis nem szeretem a nyomulós embereket. Xil pedig kissé annak számított, hiszen be nem állt a szája és állandóan csak kérdéseket tett fel. Igaz, ott akkor az is közrejátszott, hogy alapból nem volt túl jó kedvem, mert hát kinek lenne ha már több napja húzza azt a rohadt éjszakai műszakot? Mondjuk nem mintha amúgy valami beszédes lennék, de ki lehet fogni egy olyan napot is. Bár való igaz, az sem a mai.
Láttam rajta, hogy mondani akar valamit és, hogy nem akar elengedni olyan egyszerűen. Pedig ha rajtam múlna már itt sem lennék. Semmi kedvem sincs jópofizni, viszont egy bunkó paraszt sem akarok lenni, hiszen nem érdemli meg. Csakis azzal vagyok geci, aki velem is az. De azért az kezd kissé idegesítő lenni, hogy ennyire érdeklődik irántam. Nem tudom mit akar ezzel elérni, de nem sok mindent fog, szóval készüljön fel.
A kis semmit nem érő kijelentésére bólintottam, ugyanis gőzöm sem volt mit is lehetne egy ilyen dologra mondani. Egyértelmű, hogy mindenki szereti a szabadnapot és jól is jön az embernek. Szuper, szóval nem várja el, hogy visszakérdezzek..ez már kezd jól alakulni. Így csak azt kell elviselnem ha feltesz pár kérdést, amire nem biztos hogy válaszolok, mellette viszont szerencsére nem kell játszanom azt a személyt, aki érdeklődik iránta. Mert nem tettem..semmi extrát nem láttam a srácban, max egy éjszakát, mert miért ne. De nem fogok neki esni, ahogyan kezdeményezni sem. Ha akar valamit, tegye meg..úgy mint a bárban. Na igen az a csók se volt semmi..csak úgy a semmiből letámadni..merész a kölyök, az egyszer biztos.
Örül, hogy lát?! alig hallhatóan felsóhajtottam. - El tudom képzelni.. - nyögtem ki alig hallhatóan, majd egy utolsót szívva a cigimből eldobtam azt. - ..de oké..szerencsés nap ez a mai neked..hiszen láthatsz.. - emeltem rá vissza tekintetem, közben meg azon gondolkoztam, hogy előveszek egy újabb szálat. Ami viszont ezután jött meglepett kissé, mármint az, hogy bocsánatot kért. Szemöldököm a magasba emelkedett, de aztán csak bólintottam egyet.
- Oké..el van felejtve.. - jelentettem ki végül..majd csak eleget téve előző gondolataimnak, előkotortam a zsebemből még egy szál cigit és a számba helyezve meg is gyújtottam. Már éppen tettem volna el, mikor eszembe jutott, hogy talán bunkóság lenne nem megkínálni. - Ja, kérsz? - nyújtottam felé a dobozt. |
|
Őszintén? Akartam vele találkozni, de még se kérdezhetem meg a bárban a telefonszámát vagy ilyesmi. Biztos, hogy így nem válaszol nekem. Örültem, ha a mostani találkozásunk nem fog elküldeni a francba, amit teljesen meg is értenék, amúgy, hiszen nagyon kellemetlen helyzetbe hoztam őt és olyanokról kérdeztem, amit nem kellett volna. Már bánom, lehet nem fog jobbra fordulni a hozzám való hozzáállása vagy mindenkivel így viselkedik? Nem tudom, de szerintem igen, amit múltkor mondott, hogy sokan tapostak bele... az ilyen személyek általában jobban távolságtartóak, vagy pontosan az ellentétük. Úgy látszik Ryu az előbbi. Nem szabad erőltetnem semmit sem. Viszont vele akarok lenni.
A fintorára felsóhajtottam. Igazam volt, teljesen. Nem szívesen lát engem. Én viszont mit csináljak, ha én meg igen? Fogalmam sincs, reménytelen vagyok. Egy ideig csak néztem őt. Még mindig meg akartam, csókolni, tudom, hogy nem lökne el magától, de még is. Tudom, hogy egyáltalán nem bánna, de akkor is. Leszarná, hogy mit csinálok. Tovább ignorálna engem és talán néha elszórna egy-egy információ morzsát, de már vele kapcsolatban semmiben nem vagyok biztos. Talán ő fog egyszer lépni valamit. Persze, közben köszöntem, erre biccentett. Perszehogy köszönésnek vettem, ami azért szép lassú haladás. A múltkori szóváltásunk ennél hevesebb volt és drámaibb volt.
- A szabadnap az jó, mindenkinek kell egy kicsi - mintha én annyit pihennék. Mindig az az első dolgom, hogy beesek a céghez, még ünnepnapokkor is. Hiszen nekem igazából ez van csak. Ha nem ez, akkor otthon tanulok nyelveket vagy bármit, ami még jól jöhet nekem. - Jönne, de igazán nem muszáj. Amúgy, nekem is szokásosan telt el a napom, semmi újdonság. Viszont örülök, hogy látlak - szóltam picit halkabban. Nem tudom hogyan fog erre reagálni. Lehet visszaugat, megint, hogy nem is akartam látni, csak az akarom befejezni, amit elkezdtem. - Figyelj. Nem értek az emberekhez. Túlságosan kuszák. Ezért sajnálom a múltkorit - léptem hozzá. |
Végre eljött ez a nap is, pontosabban hét. Igaz még nem sikerült teljesen kipihennem a múlt hét fáradalmait és azt a rengeteg éjszakázást a bárban, de legalább már akkor alszok, mint egy normális ember. Éppen a szabadnapomat élveztem, így eldöntöttem, hogy ma nem otthon eszek. Ráadásul friss péksüteményre vágytam, ezért is indultam el a pékségbe. Nem voltam szörnyen éhes, ezért sem siettem. Ma egész szép idő volt bár annak elelnére, hogy kissé sütött a nap, hideg volt. De mivel beöltöztem jól, nem volt bajom ezzel sem.
Zsebretett kézzel sétálgattam az utcán, számból egy szál cigi lógott ki, ami kitudja hanyadik már. Sosem számolom, csak egyszerűen rágyújtok ha olyan kedvem van, bár nem mondom, hogy nagy dohányos vagyok.
Éppen lefordultam az egyik utca végén, mikor megütötte fülemet egy hang, ami elsőre nem volt ismerős, de amint megpillantottam az illetőt, rá kellett jönnöm, hogy ismerem. Nem tagadom, nem repdestem az örömtől, hogy látom, ugyais képes most is addig zaklatni, míg meg nem tud valamit. Múltkor is addig a nyakamon lógott, ameddig meg nem dobtam némi információval. Csak egy fintorral az arcomon néztem vissza rá, ugyanis úgy terveztem először, hogy szó nélkül lelépek, de aztán meggondoltam magam. Kivéve a cigit a számból fújtam ki a füstöt, majd biccentettem a fiú felé, nevén ugye Xil.
- A szokásos..szabadnapom van, amint látod.. - nyögtem ki, és bár a köszönés szóban elmaradt, a biccentést annak szántam. Remélhetőleg elég lesz neki, és nem nyaggat majd tovább ezzel sem.
- Most az jönne, hogy visszakérdezek, nem? - ráncoltam a homlokomat, ezzel pedig egyúttal úgy gondoltam fel is tettem a kérdést. Ma kivételesen normálisabb hangnemben beszéltem vele, mint aznap este. Bár akkor sokat betett az is, hogy napok óta nem voltam kialaudva. |
|
Több napja nem láttam Ryut. Azt hittem, hogy egy egyszerű szóváltás lesz, de igazam volt, kicsit hiányzott, de nem volt időm nagyon máson gondolkozni, mint a munkámon, mindegy szeretem ezt. Vagyis azt, hogy mással nem tudok foglalkozni, csak, ami nagyon szükséges. Nem álmodozom, nem jár az eszem máson és olyan kérdéseken, amire nem tudom a választ. Még. Mai napom is szokásosan indult. Felkeltem, kicsit még lustultam az ágyban, majd ki is keltem onnan. Szerencsémre kifogtam olyan napot, hogy se a fejem nem fájt és nem is volt hányinger, illetve nem kellett hánynom. Hittem benne, hogy jól kezdődik a napom. Hittem benne.
Munkában, mint mondtam, nem volt időm máson gondolkozni, mint ami a dolgom. Túl nagy luxus lett volna. Így volt is volt pár olyan megbeszélésem ma, amin nekem ellett tolmácsolnom, hiszen úgy is tudok öt nyelven. A többiek megakarták spórolni azt a pénzt amit a tolmácsért költöttek volna el. Na mindegy, én úgy is szívesen tettem meg. Haza felé után gondoltam megállók az üzletben, hogy vegyek a hűtőbe ennivalót. Vagyis van még, de nem olyanok, amit jól is lehet összepárosítani. Tudom, hogy mással is simán megcsinálhattam volna a bevásárlást, de még is jobban szeretem én elrendezni. Szeretek ott lenni és válogatni.
Hazafelé, pedig egy ismerős arcot láttam. Bár minden személyt próbálok megjegyezni, ezt még képtelen voltam elfelejteni. Nem is nagyon akartam. Azt viszont nem tudtam, hogy akar-e látni, vagy is a múltkori után nem nagyon hiszem, de én még is akarnék vele beszélni. Csak megint visszautasító lenne szerintem. Remélem most az egyszer nincs igazam. Még is, lassan odasétáltam hozzá, még mindig azon, hogy még is mit ehhez fog szólni. Majd megszólaltam:
- Jó napot, Ryu. Milyen napod volt? |
Komolyan elég szar helyzetben voltam most, viszont meghallottam valamit. Emberek hangját, akik a sikátor felé igyekeztek. Nem tudtam, hogy kik voltak és mit kerestek itt, de egy vámpírnál mindenki jobb társaság számomra.
Végül egy esélyt láttam arra, hogy megtaláljanak. Kiabálni kezdtem.
- Segítség! Ide! Itt vagyok! Megtámadtam! – kiabáltam, mire a vámpír rám nézett és ha nem jön az a banda, akkor biztos, hogy két pillanat múlva eltöri a nyakamat ez a férfi. Viszont megjött három srác, akik normálisnak tűntek. Volt velük két csaj is. Valószínűleg egy buliból tarthattak hazafelé.
- Hál’ Istennek – sóhajtottam fel, mert a vámpír már elszelelt. Szerencsém volt. A banda haza is kísért, mert látták, hogy milyen állapotban vagyok. Hamar haza is keveredtem szerencsére, az otthoniak meg már nagyon aggódtak miattam. Le is lettem cseszve, de aztán mindenki örült, hogy haza keveredtem.
[Arcana off] |
Amit először mondott komolyan elgondolkoztam rajta.
- Talán... miért örülnél neki? nevetek fel.
Figyelembe sem vettem amit előtte mondott. Olyan kis naiv lány. Azt hiszem valakinek meg kell nevelnie. Az a valaki pedig én leszek. Ebben biztos vagyok. Jól nézett ki ez a csaj. Ha jobban belegondolok tényleg nem lenne rossz parti. Valószínűleg még szűz a kicsike. Talán segítsek benne ,hogy ne legyen sokáig az?
/Bocsi ,hogy ilyen rövid lett. :P / |
Orla Donovan
Kissé furcsa volt, hogy pont akkor haladtam el a night club előtt, amikor a szórakozáson kezdtem el filozofálni, meg azon, hogy nekem már mennyire rég nem volt részem olyanban. Bár, ahogy elhallgattam a bentről kiszűrődő zenét és zajokat, rögtön meg is állapítottam, hogy kedvem sem lenne ilyesmihez, egyébként is nagy a tömeg és az már túl sok lenne az érzékeimnek. Habár az évek alatt már megszoktam valamelyest az emberek társaságát felfokozott érzékekkel is és szert tettem némi önuraomra, azért egy ekkora tömeggel nem szerettem volna kísérletezni, a helyzet több, mint feszélyező lett volna. Egyébként sem vagyok az a tipikus társasági ember, legalábbis nem olyan, aki ilyen helyekre jár.
Most, ahogy elnéztem a vidám fiatalokat, jöttem csak rá, mennyire lemaradtam arról, mit is csinálnak mostanában az ilyen helyeken. Persze tisztában voltam az alapvető dolgokkal, hiszen haladtam a korral, de akkor is... Eközben átkeltem az úton, ahol a másik oldalon egy magányos alakot pillantottam meg, aki az egyik padon ücsörgött. Elég elveszettnek tűnt, lehet észre sem vettem volna, ha nem lenne jóval élesebb a látásom a normálisnál, mert a fekete ruhájában eléggé beleolvadt a sötétségbe, még az utcai lámpák gyér megvilágítása sem tette túlságosan feltűnővé. Valószínűleg simán elmentem volna mellette, ha nem nézek körül alaposabban, de úgy döntöttem, mégsem megyek tovább. Innen szemmel tudtam tartani a szórakozóhelyet is, végül is ráértem, mi rossz van abban, ha fiyelem a városi forgatagot, ha már én nem tudok részt venni benne? Így hát odaléptem a padhoz és az ott ücsörgő lányra néztem:
- Szia! Nem baj, ha csatlakozom egy kis időre? - Szólítottam meg elég visszafogottan, de nem mondhatnám félénknek a megnyilvánulásom, csak olyan voltam, mint máskor is általában. Be kellett, hogy valljam magamnak elsőre azt gondoltam, rögtön elutasít, úgy tűnt, mint aki azért ült oda, hogy egyedül legyen. Persze nem feltétlen beszélgetni akartam, de azért mégsem szerettem volna úgy a közelébe telepedni, hogy esetleg ez rosszul érintse őt. |
| Cora
A sötétedő utcán a fények csillagokként ragyogtak. Cora egy padon ült, fekete vintage kalapjában, hosszú ruhâjâban és rövid sötétkék kabátjában igencsak kilógott a sorból. Egyedül nézte az út túloldalán álló nightclubot és az előtte âlló különböző csoportokat. Mindegyik más klikkhez tartooztt,amit Cora a ruhâzatuk és viselkedésük alapján állapított meg. Mosolyogva hallgatta a clubból kiáradó zenét. Kezét fázósan a kabátja zsebébe dugta. |
Orla Donovan
Egy kicsit tovább kellett bent maradnom ma a boltban, ami csak azért esett meg, mert leltároztunk. Plusz el is beszélgettünk egy darabig a tulajjal, akivel jóban lettünk, mióta nála dolgozom és volt is közös témánk bőven. Így eshetett meg, hogy viszonylag későn indultam el, de tekintve, hogy számomra az éjszakai órák jelentették az igazi életet, így hamar arra az elhatározásra jutottam, hogy teszek egy sétát a belvárosban, mielőtt bevenném magam a város széli házikómba. Semmi tervem nem volt, mihez is kezdek az utcákat róva, csak túl sok volt az energiám ahhoz, hogy egyenesen hazamenjek.
Magnolia a szokásos éjszakai képet mutatta, a fiatalság nagy része ezekben az órákban indult szórakozni. Nekem hasonló már rég meg sem fordult a fejemben, az már más kérdés, hogy nem is lett volna kivel. Így csak elnéztem a tovasiető embereket és ki tudja még milyen lényeket és én is a saját tempómban igyekeztem előre, ami most viszonylag ráérős volt. Abban biztos voltam, hogy arra jó lesz a séta, egy kicsit rendezzem a gondolataim. |
Nyeltem egyet, miközben tekintetemmel a férfit kerestem, de nem láttam. Amint megszólalt a hang irányába fordultam és keresni kezdtem, de nem láttam. Egyáltalán nem. Szavai hallatán felsóhajtottam. Nem tudom, miért, de megkönnyebbültem egy kicsit.
- Ha nem akarsz megcsapolni, akkor mit akarsz tőlem? Esetleg megerőszakolni vagy mi? – kezdtem el a vámpírral flegmulni, de tudom, hogy ez nem a legjobb döntés volt az életemben, mert rohadtul meg fogom bánni, hogy ha esetleg úgy óhajtja, hogy itt és most meghaljak. Előtte lehet, hogy megkóstol, vagy nem… Nem tudom! Nem hiszek neki!
- Életemben most látok másodjára vámpírt és nincsenek jó tapasztalataim… - mondtam ki egyszerűen. – Nekem mind ugyan olyan. Mind ugyan azt akarják… - szorongattam a kezemben a vas rudat, talán ettől is lettem kicsit bátrabb, de amint közel jött és hirtelen kicsavarta a kezemből a rudat, hátráltam, de nem sokat tudtam tenni. Ismét sokkal védtelenebb voltam.
- Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor el is engedhetnél. Várnak haza! – fordultam körbe, hogy hátha látom a sikátorból kivezető utat, de korom sötét volt. Egy lámpa se volt itt. Hogyan jutok én innét ki?
- Nagyon megköszönném, hogy ha békén hagynál. Keress magadnak másik játékszert! – emeltem meg a hangomat, de féltem. Nagyon féltem, hogy bántani fog. Megpróbáltam elvenni a kedvét attól, hogy bármit is tegyen velem. |
Láttam rajta ,hogy félt. Hallottam ahogy a szíve hevesen dobog a félelemtől és éreztem. Ezt is akartam. Féljen, sőt, egyenesen rettegjen tőlem. Amikor felsikoltott azonnal oda akartam menni hozzá és kitörni a nyakát, de hamar abba hagyta. Ezért nem éreztem létfontosságúnak. Vicces volt látni ahogy felvett a földről egy fém csövet és azzal hadonászott. Ezt most nem gondolhatja komolyan... Hangosan felnevetve, néztem minden mozdulatát. Bevallom nem igazán akarok megölni egy ilyen szép nőt...
- Azért mert te jöttél erre és csinosnak tartalak, cicám. Nem kell minden vámpírt ugyanannak a ,,vérszopó" köcsögnek beállítani. Tudod vannak kivételek. Nekem eszem ágában sincs megcsapolni. Csak tudod nem éppen neveltek jó és én így tudok udvarolni.
Persze jól tudtam magamról ,hogy pontosan az vagyok mint amit említettem. Viszont úgy látom stílust kell váltanom.
-Ezt pedig ha kérhetem, letennéd?
Sétálok oda halkan hozzá és nehezen de sikerül valahogy kiforgatnom a kezéből és elhajítani az egyik irányba. |
Sírni lett volna kedvem ettől a helyzettől, hiszen teljesen kikészültem a vámpír jelenlétében. Nem bírom! Sikítani fogok, hogy ha ez a fasz hozzám mer érni! Egyre csak néztem rá, láttam a vörös szemeket felém közeledni, majd mikor belerúgott egy üres üvegbe megrezzentem. Azonban hamar eltűnt a szeme elől, mire azonnal körbe-körbe tekintgettem, de nem láttam semmit se. Nyeltem egy nagyot, amint meghallottam szavait. Tényleg nem tudtam már elmenekülni. A lábam rettenetesen sajgott és rettegtem. Minden porcikámból áradt a félelem, amit most éreztem.
Pupilláim kitágultak, amint végigcsókolta a nyakat és azt hittem, hogy meg fog harapni. Felsikkantottam ijedtemben, majd amint eltűnt már remegve tapogattam meg a nyakamat, hogy egyben vagyok-e még. Nem tett semmit se! Nem voltam prűd, nem egy pasi volt már az életemben, de ez más! Ő vámpír és meg akar enni! Ki akarja szívni a véremet, de előtte még szórakozik velem a rohadék!
- Csak a sötétben elbújva tudsz megfélemlíteni, igaz? – kérdeztem remegő hangon, majd ekkor, mint ha valami vasba rúgtam volna, de az elgurult. A sötétben lenyúltam érte és a csővel a kezemben álltam és vártam. Tudom, hogy nem ér semmit se, de engem kicsit megnyugtat. Kész voltam arra, hogy megmutassam neki azt, hogy egy ember se haszontalan. Reméltem, hogy nem fogom megjárni.
- Miért pont én? Azért, mert nem tudok elszaladni? – fordultam körbe a csővel a kezemben. – Azért, mert gipsz van a lábamon? – nyeltem egyet. Attól féltem, hogy túl feszítem a húrt és azonnal nekem esik. Nem jó értelemben persze! Senkinek se jó, hogy ha megcsapolják. |
Úgy láttam megbátorodott a kicsike! Na ezt szeretem! Viszont úgy éreztem ellentmond magának. Csak a szája jár de nem harap. Az ilyen lányokat viszont nem nagyon csípem. Igaz, az ő esetében ez aranyos volt. Még is ,hogy akar nekem ellenállni? Kíváncsi lennék rá...
- Tudtommal azt mondtam neked ha veszteg maradsz semmit nem teszek veled...hát ez nem nagyon sikerült....
Vigyorgok, közben pedig elnevetem magam és felé tartok lassú léptekkel. Közben elrugdosom az útból az üres sörös dobozokat ,hogy legalább hallja ,hogy felé tartok, igaz a szemeimet láthatta még távolról is. Úgy döntöttem felbaszom az idegeit még egy kicsit...ezért vissza vettem kicsit és a szemem fénye pár percig eltűnt, mintha ott sem lennék.
- Nem tudsz hová menni...
Nevetek fel hangosan. Mennyire szeretem amikor egy nőt beszorítok valahova. Olyankor azt teszem vele amit csak akarok. Sőt....a sötét most kedvez is nekem. Nesztelenül sétálok oda hozzá és végig csókolom lassan a nyakát majd újra eltűnök a sötétben. Már csak ez is felizgatott.
- Hoppá, hozzád értem. Most mit csinálsz? Csak te lehetsz ilyen okos ,hogy a támadódnak még vissza pofázol...
Mondom halkan, alig halhatóan. Élvezem ezt a helyzetet. Elég izgalmas a számomra. Még talán várok egy kicsit és majd csak utána ,,kóstolom meg". Persze ha kibírom addig. |
Kezdtem elég bátorságot gyújtani ahhoz, hogy képes legyek talán arra, hogy ellenálljak neki. Bár azt mondta, hogy ha nem ellenkezem, akkor nem fog bántani, de csak nem állhattam itt, mint egy hülye, és várom, hogy lecsapoljon? Azt nem! A múltkor majdnem megtörtént, de most nem hagyom magamat.
- Nem! – rántottam el a fejemet tőle, mikor közel hajolt hozzám. – Soha nem leszek egy vérszívó játékszere! – rántottam meg úgy a karomat, hogy sikerült kihúznom a szorításból, de lehet, hogy a vérem elvonta a figyelmét, ami a bőröm alatt lüktetett egyre hangosabban. Elugrottam, már amennyire ezt a sérült és gipszes lábam engedte. Ekkor láttam meg vörös szemeit és agyarait, ami biztosította, hogy ez egy vámpír.
- Ne gyere közelebb, vagy sikítok! – hátráltam a fal mentén, miközben a férfi ott állt. Attól féltem, hogy nekem fog esni. Ha nem halok bele abba, hogy ha esetleg lecsapol, akkor… talán én is olyan leszek, mint ő? Nem! Az nem történhet meg, így az a legjobb megoldás, hogy ha menekülök! Mégis hová és merre? Nem tudom, hogy hová mehetnék. Senkit se tudok hívni, mert ez a seggfej tönkre tette a telefonomat.
- Nem engedem, hogy hozzám érj! – hangom remegett, mert féltem, de persze nagyképűsködtem. Én a hülye! A falnak dőlve távolodtam tőle, de megakadtam. Nem volt hová mennem most már és a vörös szemű vámpír, aki magát Danténak hívta, ott állt, de ha ez megiramodik felém, akkor vége. Bárcsak felébrednék ebből az álomból! |
Ahogy felkapott a szél és besüvített a sötét sikátorba, félresöpörte a haját. Alig tudtam ellenállni. Azon gondolkoztam ,hogy itt és most, belemélyesztem a fogaimat és addig el nem engedem amíg az utolsó csepp életet is kiszívom belőle. Megpróbáltam ellenállni. Fogaim kibújtak és szemem is tűzvörössé változott az éhségtől vagy nem tudom. Talán az izgalomtól. A sötétben világított a szemem. Most már hiába is tagadnám le ,hogy vámpír vagyok. Hisz csak látja ,hogy nem vagyok ember. vagy már ezekkel a modern teknikákkal ilyen kontaklencsét is feltaláltak? Ki tudja.... Kicsit elfordítottam fejem , így talán jobban uralkodni tudok magamon és kevésbé látja a szemeimet. Halottam kristály tisztán ahogy az erei hevesen lüktettek és a vér végig folyt minden egyes porcikájában.
- Ha kérhetem, ne magázz. Nem érzem magamat olyan öregnek még. nevetek fel.
Próbálom elvonni a figyelmemet a lány nyakáról.
- Nem örülnél neki ha mostantól a kedvesem lehetnél, nyuszi?
Nem bírtam magamon uralkodni. Közelebb hajoltam és szinte súroltam az arcát, miközben suttogtam a fülébe. Szinte bármelyik pillanatba neki eshetek, úgy érzem. |
Egyáltalán nem voltam nyugodt, de nem mozdultam a szorításból. Testem még mindig remegett a félelemtől, de most nincs itt se Slade, se Valence, hogy megvédjen, szóval mindegy. Egy gyenge, haszontalan ember vagyok és nem fogom túl élni. Bármennyire is hinni akarok abban, hogy ép bőrrel megúszom, de már tudom, hogy nem fogom.
Hideg volt, kirázott a hideg, a hajamat elfújta a szél a nyakamat szabadon hagyva, így megrezzentem és összehúztam magamat. Féltem, hogy bántani fog. Nem tudtam mit mondani, nem is akartam semmit se szólni, csak vártam, hogy mi lesz. A lábam sajgott a gipszben, túl sokat ácsorogtam és ez nem tesz jót nekem.
Azért jó volt hallani, hogy nem fog bántani, míg nem ellenkezem.
- Akkor mit fog tenni velem? – kérdeztem, majd nyeltem egyet. Még mindig nem tudtam, hogy mi is valójában, de valamiért azt éreztem, hogy vámpír. A vérem hangosan lüktetett az ereimben, amit megpróbáltam lenyugtatni, de felesleges lenne próbálkoznom, mert úgy se sikerülne.
- Engem várnak haza… - motyogtam halkan. Olyan közel volt hozzám a férfi, hogy éreztem hideg testét magam körül, ami még jobban arra késztetett, hogy fázzak. Kezeim hidegek voltak már, ahogy hátra fogtam. Kényelmetlen volt, így mocorogni kezdtem. Nem értettem, hogy miért állunk még most is egy helyben és várunk. Ha tenni akar valamit, akkor tegye meg most. Túl akarok esni rajta.
Az azonban zavart, hogy ő lát engem én meg nem. Lehunytam pilláimat és összeszorított fogakkal feszegettem a karomat, ami már teljesen elzsibbadt a próbálkozások miatt. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
