|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:22 - |
 |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Nos nem akarta megkönnyíteni a dolgom annyi szent. Jó, persze nem vártam, hogy csak úgy benyögje, hogy megszálló, ehhez azért nagy fokú felelőtlenség szükséges bár… ha egyszerűen benyögi, a reakciómtól függően még mindig változtathat rajta. Habár azt hiszem én se kísérleteznék ezzel. No mindegy. Rendeztem le magamban ennyivel. Először az zavart, hogy engem néz, miközben mélyen bele vagyok temetkezve a gondolataimban, majd az, hogy nem. Hmm… bárcsak legalább annyira érdekelném, mint a hátam mögötti falon lévő repedés! Kezdtem úgy érezni, hogy egy kicsit túlságosan is hiperaktív lettem, gondolatok szintjén legalábbis mindenképp, így igyekeztem lecsendesíteni az elmém. Eközben jutottam el addig, hogy rákérdezzek a megszállós dologra.
Figyelmesen hallgattam a szavait. - Igen, az vagyok. - biccentettem a megállapítására. Nem szoktam igazán más lények után kutatni, arra pedig nem számítottam, hogy megosztja velem az előző pszichológusa fajtáját is. Ezt kicsit meggondolatlanságnak tartottam, elvégre mi van ha vadász vagyok… apropó! - A megszállód honnan tudta, hogy sárkány vagyok? Megérezte? Azt is tudja, hogy melyik alfajhoz tartozom? - érdeklődtem kíváncsian. Még sosem értekeztem a kelleténél többet megszállókkal, és ott sem ilyesmi volt elsősorban a téma. Ezt azért érdemes volna tudni a megszállókról. Mármint, hogy egyből megérzik, vagy megtudják-e mondani, melyik fajhoz tartozol.
Érdeklődve hallgattam végig a beszámolóját, ám a végére kezdetem rádöbbenni, hogy nagyjából semmi nem az, aminek gondoltam a találkozásunk előtt, tehát feleslegesen szememzek a papírjaival. - Hát erre is kár volt pazarolni a papírt, meg a nyomdafestéket. - állapítottam meg tömören, miközben összecsuktam az aktát, majd kidobtam az asztalom melletti fedeles kukába. Amikor kézhez kaptam még meleg volt, tehát a kijelentésem teljesen helytálló lehetett. Mindazon által kifejezetten érdekelt volna, hogy vajon az “elődöm” mit művelt az övével.
- Hogy hívják a megszállódat? - nos nem igazán próbáltam még e fajhoz tartozó párost kezelni, így egyenlőre igyekeztem rájönni, mit is kéne tennem. Esetleg meg kéne ismernem a másik felet is, bár nem kérném arra Hazelt, hogy adja át neki az irányítást, így csak szóban próbáltam puhatolózni utána. Eléggé valószínűtlennek tűnt, hogy a “szokványos” kezelési módszerek közül bármelyik beválna. Nem akartam azonban megint rákérdezni Shane módszerére, elvégre nem is kicsit lenne égő az “elődöm” munkáját aszkve ellopni. - Nos azt hiszem jó felé próbálkozol. Azt hiszem fölösleges lenne azon erőlködnöm, hogy megmondjam a tuti veletek kapcsolatban, mert arra úgysem lennék képes. - könnyedén elmosolyodtam, elvégre azt hiszem ez talán nem is olyan nagy baj, és mivel fogalmam sincs milyen egy megszállóval együtt élni. Amúgysem hiszem, hogy a problémája beleesne a betegség kategóriába.
- Köszönöm - mosolyodtam el az esélyre. - Ami a mappát illeti, bejársz hozzám heti egyszer, aztán elbeszélgetünk, én meg írom, hogy javulsz. Nem hiszem, hogy többet tehetünk. Persze, ha van jobb ötleted szívesen meghallgatlak. - mindig is nyitott voltam az új megoldásokra, sosem éreztem, hogy a szavam kőbe lenne vésve. Aztán ki tudja, talán később rájövök hogyan tudnék neki többet segíteni. |
* Sajnálom, hogy egy jó ideje nem voltam :/ Sajnos nagyon offon voltam meg a többi, szóval jah. Megértem, ha a következőben offolni akarsz, elvégre cseszett sokáig foglaltam a karidat és a kör is már egy ideje húzódik, szóval jah. Csak nyugodtan, gondolom másnak is kell Ray :3 *
Láttam rajta, hogy csak csikorognak az agyában lévő fogaskerekek, hogy mégis mi lehet a titkom. Ezek után én nem szóltam semmit sem az biztos, csak közömbös arccal figyeltem őt, később pedig a szoba különböző pontjait. Ám ekkor olyan kérdést tett fel, hiszen magamban simán kidőltem székből így gondolatban, de igyekeztem nem kimutatni nagyon nyíltan, csak egy szemöldökfelvonás lett a vége. Azon tűnődtem magamban, hogy tényleg elmondjam az igazat megint egy embernek, vagy pedig inkább tegyek úgy mintha azt se tudnám miről beszélne? Nehéz dilemma. Végül Saber győzött meg róla, hogy beszéljek inkább, hiszen ha később rájön akkor biztosan mérges lesz. Egy sárkány haragját pedig nem kéne kivívnunk, hiszen ők azért...mégiscsak sárkányok basszus! Jól van, jól van. Nem akarok tűzben égve szétporladni, így inkább bólintottam:
- Megszállott. Erre rájött Cole doki is aki mellesleg vámpír volt. Te meg egy sárkány vagy, legalábbis a megszállóm azt mondja - ingattam a fejemet kicsit hitetlenkedve. Erről a boszorkány exem azért nem mesélt. Lehet még ő sem tudta basszus. Hozzáfűztem azért kis magyarázatként:
- Szóval minden gyilkosság meg a többi a megszállómhoz köthető, mert ő meg akart engem védeni, mert ugye gazdatest vagyok számára. Viszont nem kommunikált velem, vagyis próbált, de nem voltam rá vevő ha lehet így fogalmazni. Próbáltam is emiatt öngyilkos lenni ami nem sikerült, hiszen az az idióta csak átvette megint az irányítást, hogy mentse a bőrét - sóhajtottam végül. Persze morgolódott Saber ezen a megállapításomon, de nem kommentáltam. Tudom jól, hogy semmi kötelék nincs köztünk, én csak egy eszköz vagyok a számára. A maga véres módszereivel is, de nem engem védelmezett, csak a testemet ami kell neki, szóval önhaszon miatt csinálja ez biztos. Hiába ámít, bár szerencsére nem teszi. Elhúztam fanyaran a számat:
- Így végül muszáj vagyok vele most már kommunikálni, hacsak nem akarom azt, hogy megint arra eszméljek fel, hogy véres a kezem de nem emlékszem semmire. Sajnos rendkívül hiperaktív egyén, így elég nehéz elviselnem. Mondhatni tűz és víz vagyunk jellemileg, de igyekszem vele megbírkózni. Ráadásul önvédelemre is járok a volt dokim tanácsára, így könnyebben meg tudom magam védeni... - tűnődtem el egy picit. Azt viszont nem akartam az orrára kötni, hogy tudom a megszállók képességét is használni ha szépen megkérem Sabert. Bár szerintem úgyis ki fogja következtetni. Beletúrtam kicsit a hajamba, majd szórakozottam bizergálni kezdtem a két karkötőmet ami a csúnya vágásokat rejtette a csuklóimnál:
- Viszont hiába jöttem félig-meddig rendbe, a kórház mindig terápiához fog kötni, hiszen amik a vaskos mappában vannak...nos nem tudom őket emiatt hibáztatni. De igazából nem zavar, hiszen amúgysem vagyok nagy társasági lény. Most is úgy jöttem ide, hogy nem fogok egy mukkot se mondani, de mégis arra jutottam, hogy érdemes még egy esélyt adni egy ismeretlennek - utaltam arra, hogy ezt senkinek se szoktam ugye nyíltan elmondani, szóval na. Bár Shannek se egyből mondtam el, sőt. Saber jött elő én meg totál szétestem utána. Megint ilyet nem akarok, bár sejtem, hogy nem kerülhetem el ezt sem. Lehet jóban vagyunk nagyjából, de ettől függetlenül még ugyanúgy átveheti az irányítást. Sőt, így már valószínűleg sokkal könnyebb is. |
Kicsivel több, mint háromszáz évemmel azt hiszem nem voltam fiatalnak mondható, legalábbis emberi viszonylatban semmiképpen se. Ennek ellenére csak elvétve merült fel másokban, hogy “öreg” lennék, még azok között is ritka volt, akik tudtak sárkány mivoltamról. Határozottan nem úgy viselkedtem, mint egy begyöpösödött vénsárkány. Talán a néha már túlzott udvariasságom volt az egyetlen, amin meglepődtek mások. Mostanság egyre több kőbunkóval találkozom, sajnos nemcsak a férfiak között. Néhányan még köszönni sem képesek, ami azért szerintem még mindig alapkövetelmény, persze lehet, hogy csak én támasztok túl nagy elvárásokat. Úgy tűnt megleptem a kérdésemmel, amit végülis meg tudtam érteni. Az emberek ritkán voltak kíváncsiak egymás eredményeire, mégha az őket is előrébb vihette volna. Érdekes kérdés, miért, hiszen az emberi faj éppen azért lehetett annyira “sikeres” mert képesek voltak összedolgozni. Jó, nyilván akadtak kivételek, de sokakra ez volt a jellemző.
Bár nem teljesen idetartozott, de kíváncsi voltam erre a Shane Cole nevű ürgére, ugyanis a vezetékneve ismerősen csengett. Némi kutakodás után -illetve Reyna hathatós közbenjárásával- megvilágosodtam, hogy honnan is.
- Ez igazán nagy szerencse, tekintve, hogy a pszichológusok nem is tehetnek ilyesmit. - jegyeztem meg szórakozottan, s egyúttal biztosítottam is, hogy tőlem sem kell ilyesmire számítania. Sosem voltam igazán gyógyszerpárti, mindig igyekeztem ellógni annak a beszedését is, amit nekem írtak fel, elvégre az orvosok mindig csak az emberekre való hatásaikkal voltak tisztában, így sosem tudhattam hogyan reagál rájuk a szervezetem. Aztán kitudja, talán nagyobb bajt okoznak, mint ami amúgy fent állt.
Érdeklődve hallgattam mire jutott elődöm. Amikor kimondta a hasadásos dolgot, szinte vártam, hogy letagadja, vagy… nem is értettem miért említette meg. Annyira nem tartott hosszú ideig a kezelés, hogy komoly eredményekre számíthassak, legalábbis én úgy hittem, de ezekszerint tévedtem. Vagy Shane volt nagyon nagyon jó, vagy Hazelnek nem éppen tudathasadásban szenved… avagy kicsit másfélében.
Némi szünet következett be a kettőnk közti kommunikációban, legalábbis számomra úgy tűnt, ő most el van foglalva magával, amikor pedig újra nekem szentelte a teljes figyelmét, akkor még az eredményt is megosztotta velem, amire csak biccentettem egyet.
Nos az eddigiek alapján sanszos volt, hogy nem ember az előttem ücsörgő nő. Túlságosan könnyedén beszélt a másik személyiségéről, ami furcsa volt számomra, igaz az ilyesmi mindenkinél más. Azonban éltem a feltételzéssel, hogy egy megszállóval van dolgom. Persze az, hogy nem lehettem biztos benne nagyban nehezítette a munkámat. - Hmm… esetleg megszálló, vagy megszállt vagy? - tettem fel kerekperec a kérdést. Óvatos puhatolózásnak úgyse lett volna sok értelme, ráadásul így a közvetlen reakcióit is kielemezhetem. Amennyiben pedig a megérzéseim csalnak, és Hazel mégse az előbb szóban említett kategóriába tartozik, hát kimagyarázom magam valahogy, bár ez utóbbiért nem rajongtam túlságosan. Sokkal jobban szerettem igazat mondani, ráadásul nem is hazudtam jól, de időnként kénytelen voltam eképpen cselekedni. Vannak dolgok amiket a vendégeimnek nem csakhogy nem kell, de nem is szabad tudnia. Sokan nem viselték túl jól, amikor először rájöttek, nem csak a “szűk” varázslat, illetve különleges lények nélküli, pusztán tudományos világ létezik, hanem ennél messze több. Aztán ott voltak még a “balesetekből” származó betegeim. Ott általában a vámpírharapás volt a legenyhébb sokkhatás. Az is igaz viszont, hogy sosem tudtam hogyan tegyem fel ezt a kérdést, mivel sosem tudhattam pontosan, melyik a “dirigáló” fél, és még véletlenül se szerettem volna egy megszálló képességeivel rendelkező egyént felbosszantani. Meg amúgy senkit se. |
- Most miért? Szerintem normális - vontam vállat. - Egy kis ösztönzés a melóhoz! - ingattam a fejem. - De valld be, azért bejött! Ne merd letagadni! - mutattam fel mutatóujjam, amit orra elé tartottam nyomatékul.
Nos, nem vártam igazából más reakciót tőle, amikor szóba került az utazgatásom a bratyómmal. Ha már egyszer megmurdeltunk, akkor van időnk kihasználni a helyzetet és ez is ilyen. Illetve nem is öregszünk, szóval rá is vagyunk kényszerülve a folyamatos helyváltoztatásra. Valahogy feltűnne a bossnak jócskán, hogy ugyanúgy pelyhedző selyemfiúka vagyok, míg ő egy vén impontens fasszá vált. Szomorú, nem? Ja, nope. Hupsz?
Pont a csodás színészi játékomat toltam, akarom mondani durcázásomat, amikor egy faszi hozzánk keveredett. Automatikusan a szemöldökömet összeráncoltam, és bekussolva hallgattam végig a beszélgetést. Öcsém, hogy pont a legjobb résznél kell lelépnie!
Végül még mielőtt lelépett volna gyorsan előhalásztam pulcsim zsebéből egy zsebit, majd random egy nővérke kezéből kikaptam egy tollat, majd írni kezdtem. Természetesen a telefonszámomat pingáltam fel rá, majd átnyújtottam neki a zsebit. Ezután a nővérke is visszakapta a tollát, aki eléggé morgolódva vette el tőlem. Pfft, mégha egy regényt toltam volna!
- Ha netán unatkozol csak csörgess meg! - kacsintottam rá. - Ha meg én unom halálra magam, akkor hívom a 911-et, ha már te nem adtad meg a számod - sóhajtottam fel színpadiasan. - ...De még megadhatod SMS-ben, ne feledd! - vigyorodtam el féloldalasan.
Ezzel el is köszöntem tőle, majd még benéztem a beteges luvnyához is, hogy mi van vele. Szerencsére magához is tért, és nincs semmi gond. Tőle is elköszöntem, és először a főnökömnek írtam egy üzit, hogy minden rendben van a kolleganővel, majd ezek után zaklattam kicsit Villet. Most már tényleg nem bánnám, ha találkoznánk! Annyira elnyelte az élet vagy egy-két pina, hogy nem is figyel az egy szem öccsére! Pfft, tuti, hogy kiharcolok tőle egy oreos nagytáblás milkát, ha már így leszarja a pofámat!
Amint ez is meg volt hazamentem, és a gépemet az ölembe kapva már kockultam is. Azért a napvégére számomra elegedhetetlen volt egy ízlésesebb pornó, amire csapattam. Nem kérdés, hogy végül kidőltem a fenébe egy jó fürdőzés után...
[CLAES OFF] |
|
Fúj és fuj! Minek mondtam én, hogy sokkal nagyobb szófosó, mint én? Minek jártatom ennyit a számat? Most komolyan néha még én is megbánom, mert saját magamnak ártok! És miért kell nekem mindent elképzelnem?! Claes, ahogy az én Irisemmel! Áldom az eget, hogy Paris nős és nem hasonlítunk annyira! De megint megbántam, hogy dumáltam. Ritkán történik meg az ilyen dolog velem! A következő mondatára, csak megforgattam a szemeimet. Sajnálom, de nem akarok semmit kockáztatni, így másokra hagytam a fantáziát, bár van, de nem használom, erre. Jól vagyok, így is, asszem. A sajnáltatás, vagyis a látszat sajnáltatás, viszont jól megy nekem.
Lesmárolás előtt, közben, de utána már nem fagyott le az agyam. Ez is sikernek számít, ha úgy vesszük.
- Persze, mert ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy Vera basztat, de hogy valaki így lekapjon engem, a munkahelyemen, na ahhoz nem.
Jó, jó tudom, hogy én kezdtem ez piszkálni, de nem számítottam rá, hogy tényleg meg is teszi. Mondjuk Claesról beszélünk, mit is várhattam én, nem de? Na ugye.
- Nézd, ha megtehetitek, akkor miért ne? Én aztán nem ellenzem - vontam meg a vállam.
Néha inkább látnék világot, minthogy gubbasszak a mentőautóban, de erre adtam az életemet, most már igazán nem változtathatok ezen, max majd olyan 5 év múlva, ha észreveszik, hogy egyáltalán nem öregszem. Affene. Ebbe bele sem gondoltam. Talán Európában fogok következőleg letelepedni, ott még úgy sem voltam, Hollandiát pedig szívesen megnézném, különlegesek tűnik. A durci fejére csak megráztam a fejem. Hiába tagadja, akkor is egy drámakirálynő marad, amit én nem bánok, végül is, ha nem lenne ez a tulajdonsága, akkor nem lenne ő.
- Ajjaj, nem is tudom most így hirtelen elképzelni
A csevegésünket Frank szakította meg, hogy át kéne hurcolgatni az elhagyatott gyárhoz, mert a főnök azt mondta, hogy a külváros pontjait el tudjuk gyorsan érni, kicsit nyafogtam, majd felálltam.
- Hát nekem ennyi volt a szünet, sajna. Azért remélem még találkozunk, Claes - elköszöntem tőle, majd gyorsan elindultunk a célállomásunkhoz. A nap többi részében nem riasztottak, így olyan unalmas volt, hogy még én is elálmosodtam!
[KAI OFF] |
Furcsamód már megint egy fiatalnak kinéző pszichológust kaptam basszus. Nem véletlenül mondom, hogy kinéző. Shane is fiatalos volt aztán kiderült, hogy már rég egy ráncos vén csóka lenne, csak ugye vámpír. Kezet fogtam, bár nem mosolyogva és bólintottam a bemutatkozásra majd az invitálásra is. Amint leültem és tanulmányozta az aktámat már egyből felsóhajtottam magamban. Kezdődik...
Ekkor olyan kérdést tett fel amin egy kicsit meghökkentem. Sok agyturkászt jártam meg, de eddig még egy se volt az elődje munkájára és a nemlétező eredményeire kíváncsi. Na még a végén kiderül, hogy olyan dilidokit kaptam aki még Shannel is dilisebb. Ja igen, szóval válaszolnom is kéne a kérdésére. Mégis mire jutottam volna Shane Coleal? Hát izé...elvitt bulizni az az idióta és panaszkodott nekem arról, hogy majdnem pedomaci lett. Ó és ne felejtsem el, a másik énem ez a zakkant megszálló totálisan csöpögött utána. Bár ő igazából lényegtelen, hiszen bármi után ácsingózik, csak fasza legyen. Ekkor megszólalt a fejemben bosszúsan:
- Hé, zoofil azért még nem vagyok! Amúgy neked is bejött egy picit a faszi... - ehh. Inkább válaszoltam Rayat kérdésére teljesen figyelmen kívül hagyva Sabert ami nem tetszett neki:
- Szerencsére még csak fel sem ajánlotta a gyógyszeres kezelést. Amúgy arra jutott, hogy tudathasadásom van és próbáljak a másik énemmel egyensúlyba kerülni - forgattam meg a szemeimet. Végülis ez még reálisnak is hatott hiszen nyíltan mégse mondhattam ki, hogy hé megszállott vagyok a bennem lévő megszálló pedig folyamatosan arra vágyik, hogy jól helyre rakjanak mert nagy hiánya van. Bár tény, hogy nekem is, de nem futkorászok senki után, egyéjszakába pláne nem megyek bele. Ekkor megszólalt újból ez a hülye a fejemben:
- Hm, nem is rossz pasi ez az éjfúria! - jó most kiégtem. Mi van?! Bár furcsán ismerősnek hatott a név de nem tudtam hova tenni.
- Neked mégis mi a bajod? Ha kell még felirathatok gyógyszert...
- Éjfúria te gyoggyant. Ő egy sárkány - na még szerencse, hogy nem ittam semmit se mert akkor helyben kiköptem volna de az a minimum, hogy félrenyelem.
- Most mi van?! Tudsz róluk nem? A boszorkány exed minden lényről mesélt. Vagy csak nem figyeltél rá? Ó, tudom én! Már untad az egészet és inkább a hancúrozáson járt az eszed! Amit végülis megértek mert határozottan jó volt az ágyban... - inkább belevágtam a szavába mielőtt a fejemben elkezdte volna ecsetelni a régi ágyakrobatikákat:
- Nem erről van szó! Csak valahogy annyira hihetetlennek tűnt ez a sárkányos és főnixes dolog. Körülbelül olyan mintha kiderülne, hogy a Télapó mégis létezik - nem mintha a vámpírok meg a többi annyira reális lenne. Valahogy könnyebb volt azt számomra elfogadni. Talán azért mert ezeket már láttam. Bár aláírom a vérmacskák is végtelenül debilnek hangzanak, de ha már vannak vérkutyulik is akkor talán-talán elhiszem. Közben a megszálló a fejemben csak vállat vont és ecsetelte tovább a maga hülyeségét, hogy mennyire jó pasi az éppen velem szemben ülő férfi. Jajj nekem én kiégek mindjárt a picsába. Lehúnyt szemmel próbáltam azon lenni, hogy kizárjam a csipogását ennek a hülye libának ami idővel sikerült is. Tudom, hogy nem sokáig fog ez az állapot tartani főleg, hogy érzem a sértődését amiért elnyomtam. Remélem bosszúból nem kezdi el kaparni az agyamat, hogy átvehesse az irányítást mint Shanenél. Unott fejjel hozzátettem azért a dokimnak:
- Ez nagyjából sikerült is, bár roppant idegesítő - inkább megelőztem a felesleges kérdéseket amivel arra tért volna ki, hogy egyensúlyban vagyok-e. Nos közel sem, de jobb a helyzet mint régebben. |
Az elmúlt napok nagy részét Cassyvel töltöttem, továbbra is élvezve a gyereknevelés minden másodpercét. Készségesen álltam a szolgálatára, bármit is szeretett volna, és örömmel vittem el bárhova, ahova menni szeretett volna. Sokan úgy bámultak rám, mint egy idiótára, amiért befogadtam egy árvát, amit nem teljesen értettem… na jó, mi mondjuk hárman voltunk egy gyerekre -ha a szüleimet nem számoljuk, akik ugyancsak Cassy kívánságait lesték- tehát volt annyi időnk, hogy minden kívánságát teljesítsük, és egyáltalán ne érezzük tehernek a jelenlétét.
Vidámságom pedig segítette a munkámat, ugyanis sokakra átragadt mosolyom egy darabja, és a legtöbben nem fintorogva mentek haza. Na nem mintha ez olyan gyakori lett volna, hiszen igyekeztem a pácienseim kedvébe járni, de aki nem akarta a segítségemet egyáltalán, azzal csak bámultuk egymást, időnként pedig kérdeztem tőle valamit, amire természetesen nem válaszolt. Aztán meg a családtagok meredtek rám, hogy miért nincs semmi eredmény. Ilyentájt közöltem velük, hogy nem vagyok se mágus, se Jézus, csodát pedig nem tudok menni, vegyék rá az emberünket, hogy működjön velem együtt. Nagyjából fele-fele volt az aránya a maradóknak és az eltávozóknak, ami ékes tanúbizonyságot tett arról, mennyire érdekeli őket a hozzátartozójuk lelki állapota. Bár ki tudja… lehet, találtak nálam jobb “dilidokit” aztán átvitték hozzá a problémás delikvenseket. Sosem tartottam magam a legjobbnak a szakmában, de azért érdekelt volna, hogy mások mit alkotnak a kb nulla érdeklődéssel. Az egyik megkérdezettek legtöbbje csak legyintett rá, szóval nem törhették túlságosan magukat ők se etéren.
Pár napja egyszercsak rám csöngettek, hogy van egy új páciensem. De ezt így kijelentették, oszt’ jól van. Próbáltam volna ugyan tudakozódni, hogy miért, ki ő, egyáltalán miért pont én, de az ügyeletes személy csak annyit ugatott bele a telefonba: mindjárt átküldi a nő aktáját, abban benne lesz minden. No nem hiába éltem a gyanúperrel, hogy nem. Az első és az utolsó kérdésemre természetesen nem kaptam választ, csak némi kutatás után. A nő előző pszichológusa felszívódott, és engem találtak meg először, ezért nekem jutott a megtiszteltetés. Persze mondták, avagy írták, már nem emlékszem hogyan, avagy honnan szereztem az infót, hogy a hozzáértésem miatt kaptam én a pácienst és nem más. Na de egy pszichológusnak ilyet beadni! Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy az első megtalálthoz küdték.
Na de letudva a bosszankodást, átnyálaztam Hazel aktáját. Elolvastam egyszer. Átlapoztam mégegyszer. Aztán még vagy tízszer, de sehogysem állt össze a fejemben. Kb olyan volt, mintha egy nagyon fontos dolgot kihagytak volna belőle, ami nélkül sehogy sem lehetett egész a róla alkotott kép.
Végül -üres időpontok révén- rászántam magam a felhívására. Szépen bemutatkoztam neki, elmondtam ki vagyok, mi vagyok -na jó, azt nem pontosan- majd egy másopercnyi statikus csönd után elemeltem a fülemtől a telefont. Ennyi idő kellett ugyanis minimum ahhoz, hogy a delikvens felfogja a rázúdított információáradatot. És hogy miért vettem el a fülemtől a szerkezetet? Hát számtalan olyan alkalom volt, amikor a páciens full hangerővel üvöltött bele, mint akinek elmentek otthonról. Ezúttal azonban ez elmaradt, ami határozottan jó pont volt, bár emberileg inkább alap dolognak mondanám.
Heti max két nap dolgoztam a kórházban, ugyanis nem rajongtam a helyért. Némiképp talán kórházfóbiás vagyok, de a fertőtlenítők és a különböző gyógyszerek szagát nem bírom, a vér látványától meg majdnem rosszul leszek. Kijelenthetjük hát: ez itt nem olyan környezet, ahol én otthonosan tudnék mozogni, de ez a legtöbbeknek fel sem tűnik.
Enyhén aggódva nyitottam ki a váróba nyíló ajtóm. Volt már olyan betegem, aki azzal kezdte az ismerkedést, hogy agyon akart verni, látatlanba is akár -ugyanis nekiment egy orvosnak- tehát azt hiszem indokolt volt az óvatosságom. Mivel nem ültek túl sokan kint -konkrétan egyetlen egy személy várakozott-, hamar rájöttem ki is jött hozzám. - Üdvözletem Hazel Wade! Rayat Narracott vagyok. - mosolyogtam a nőre, kézfogásra nyújtva a kezem. Ezután betessékeltem a számomra -illetve más pszichológusoknak- fenttartott helyiségbe.
Páciensem nem tűnt túl lelkesnek, amit valamilyen szinten meg tudtam érteni, de azért reméltem, hogy legalább minimálisan együtt működik majd velem. Visszacsüccsentem az asztalom mögé, és intettem neki is, hogy nyugodtan foglaljon helyet. Kinyitottam és belelapoztam a kartonjába. - Szóval, elárulnád neked mennyire jutottatok Shane Colelal? - bezzeg az aktualitásokat sosem írják bele ezekbe a nyavalyás dolgokba, néztem csúnyán a kartonra. Igazán szép, hogy mindent tudok az előéletéről, de azt nem, hogy mostanság mire jutott, avagy jutottak. |
Jó ideje nem jelentkezett Shane és valamiért rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Hónapok teltek el, legalábbis annak éreztem. Persze én is hívhattam volna, de egy makacs dög vagyok és csakazért sem kerestem. Viszont nem kellett sokáig várnom, hiszen hívott is csak nem ő, hanem a kórház, hogy másik pszichomókust ajánlanak nekem. Naneee! Egyből olyan érzésem volt mintha lefagytam volna a fenébe. Halkan azért megkérdeztem, hogy miért nem akar már tovább engem vállalni betegként az a drága jó ember...khm...vámpír...erre felvilágosítottak, hogy félre ne értsem nem személyes csak felmondott és el kellett költöznie. Hümmögtem pár sort a telefonba majd sóhajtva elfogadtam az új dokit akinek érdekes neve volt, de nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet.
Az utóbbi időszakban amúgyis visszaestem ha lehet ilyen hülyén fogalmazni. Hiába próbáltam nyitni az emberek felé, de megint nem hazudtolta meg magát az emberiség arról, hogy mekkora egy kretén. Újból egy pinaéhes fasz próbált molesztálni amit egy tökönrúgással és orrcsonttöréssel jutalmaztam. Igazán gáláns voltam, mert ha Saberen múlik lazán halott lenne, de őt legalább nem kellett előhívnom. Viszont jó ideje gyakoroltam a kis képességemet, így jól elcsesztem a hangulatát. Körülbelül annyira, hogy jövőre se néz egy nő fele, hogy megdughassa. Erre legalább jó a megszállós dolog, viszont néha a hangja a fejemben idegesítő főleg, hogy arra bíztat, hogy keressek már magamnak pasit. Nem érrtem minek képzel engem. Nem vagyok én holmi fasz után loholó picsa, bőven elég amennyit látok. Némelyik kraw maga edzésen is csak azért van mert az egyik edző jó csávó. Engem meg hidegen hagy ez a tény, mert szerintem túl nyálas, szőke herceg fehér lovon, ráadásul el is van szállva magától.
Szóval teltek múltak a napok, a flegma és antiszoc jellemem újból felülkerekedett és az egyik részben lebontott falam is újjáépült mint régen. Persze kijártam néhanapján, mert az edzés és a bevásárlás szükséges, de amúgy inkább pötyögtem a könyvemet a gépemen. Az idő csak repült, míg egyik nap kerestek telefonon. Számomra ismeretlen szám és jó idő múlva vettem csak fel. Kurvára remélem, hogy nem egy nagyon kitartó Teleshopos, mert elküldöm melegebb éghajlatra ahogy nem illik, de előtte megkérdezem tőle, hogy mégis honnan a büdös életből szerezte a számomat. Már pont vettem volna levegőt, hogy felkészüljek erre, de jobb, hogy nem mondtam semmit, mert egy ismerős név mutatkozott be a vonal másik végéről. Ah, az új pszichomókus. Hát ez csodás! Pont ez kellett a mai naphoz. Kaptam időpontot, közölte, hogy az aktám is nála van amit igazából furcsálltam mert Shane lazán felgyújtotta a picsába az első napon a szemem láttára, de rájöttem, hogy ó a csodálatos kórházi rendszer, a gépben megvan. Fenomenális!
Szóval most itt vagyok és ücsögök a váróteremben unott fejjel. Jóval hasznosabban is eltölthetném ezt az időt és egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hogy mégis milyen idiótával probálják a problémámat kezelni. Engem ne akarjon már megint valaki megfejteni, majd itthagyni a francba. Dacos tekintettel néztem rá a pasasra ahogy kinyitotta az ajtót, hogy jöhetek. Leültem vele szembe keresztbe tett lábakkal magamhoz képest azért viszonylag elegánsan és vártam...jah bocsánat igazából egyáltalán nem vártam a kérdéseket. Válaszolni talán fogok, attól függ, hogyan teszi fel ezeket. Totális fapovával mértem fel azért közben a terepet, hátha valami érdekeset is találok esetleg. Persze Sabert nem kell félteni, ő már egyből izgatott lett az új "husi" láttán. Könyörgöm, egy idióta van a fejemben és ki sem űzhetem boszi segítségével mert akkor becsavarodok jó esetben. Rosszabb esetben meg olyan leszek mint egy zsák krumpli agyilag legalábbis biztosan. |
- Szerintem a húgodba is könnyedén belefolytanám a szót - utalgattam. - Én a meglepetések királya és császára vagyok! - húztam ki magam diadalittasan, büszkén.
Az más kérdés, hogy a húgicájával meddig jutnék. Ha nagyon jó bőr és vevő rám, akkor biztos, hogy bevetném magam. Kivéve ha totál ugyanúgy viselkedne, mint Kai. Akkor nem nagyon tudnék vele mit kezdezni. Előtte várhatnék órákat és napokat, hogy rájöjjön mi is van. Ez az én formám!
Fejem csóváltam meg, amikor mondta, hogy van amikor 24 órát is letud, Végül nem álltam meg az egészet szó nélkül, és visszavágtam rá.
- Na látod! Sajnáltatás helyett simán mozgosíthatnád fantáziád! - vigyorogtam perverzen, féloldalasan.
Ahogy piszkálni kezdett egyből lesmároltam. Ám már megint az agya lefagyott. Szájától elszakadva és arcát látva csak egy fáradt sóhaj hagyta el ajkaimat.
- Bezzeg erre fog az agyad! - prüszköltem morcosan, amikor jött a melóval és kollégájával.
Csak somolyogtam kérdésére. Én már csak ilyen vagyok! Perverzitás lételemem és szeretem is kiélni ezeket a vágyakat. Igaz, testvéremmel ellentétben én nem görény módon, mint ő. Én nem szarom telibe a partneremet még akkorsem, ha nem épp úgy alakulnak a dolgok, hogy a javamra. Illetve nem igazán szoktam megbántani a másikat, ha úgy van. Inkább nyelek egyet, és túllendülök az egészen. Ez testvéremről is elmondható... Néha nála is nyelni kell!
- Tudom, nem eget rengető, de ha már van lehetőségünk, akkor világot látunk! - mosolyodtam el.
Cukkolására felszaladt a szemöldököm, és szemeimet forgattam meg. Na szép! Nem is vagyok Dramaqueen! Legalábbis szerintem. Mondjuk Ville párszor már ezt is hozzám vágta, de tőle megszoktam, mert egy gyökérállat!
- Végén szívemre veszem! - fordítottam el puffogva a buksimat.
Következő kérdését hallva elnevettem magam. Jesszusom! Ettől szarabbul végképp nem tud fogalmazni, igaz? Végül válaszoltam rá vigyorogva.
- Rosszabb, ne aggódj! - kacsintottam rá. |
|
Tudom, vagyis tudtam, hogy ha ilyeneket dumálok, akkor rettentően hülyén ki tud jönni az egész. Oh, de jó nekem most komolyan. Mondjuk... én is idióta vagyok, egy kibaszott nagy. Mindegy már, legalább Claes még ezzel is piszkálhat. Sajna, van nálam is rosszabb; a húgom. Iristől még én is kiégek, mint a hétszentség.
- Igen, igen, mintha nem hallottam volna ezerszer meg egyszer - forgattam meg a szemeimet, de nem voltam megsértődve. Ezzel még nem leszek kispicsa. Vágom, ez egy borzasztó rossz tulajdonságom, ez van, ezzel kell élnie. Ha nem dumálnék ennyit, akkor nem is lennék Kai Meyer. - Ejj, van nálam is rosszabb, amúgy. A húgom. Ő rajta még én is kiakadok, mint a szar.
Szerintem ez a köztünk lévő kis csipkelődés örökké fog menni, persze ha csak még egyszer találkozunk, amiről fogalmam sincsen, hiszen nem látok a jövőbe. Hm, milyen jó is lenne. Most lehetne mondani, hogy a szellemléttel nem vagyok megelégedve, de azért pár plusz nyugodt szívvel el tudnék fogadni. Viszont ilyen nem lesz, ugye.
- Mintha arra lenne nekem időm! - sóhajtottam fel. - Valamikor ledolgozok 24 órát is! Hol lenne ilyenekre időm gondolni! - kicsikét sajnáltattam magam. Amúgy az érdekel engem, hogy a francba lehet nekünk szellemeknek merevedésünk?! Sajnálom, igen, tudom természetfeletti vagyok, ne keressem a logikát az egészben, de egyben egészségügyit végeztem, érdekel!
Kíváncsi voltam, ha egy kicsit piszkálom, lekap-e engem. Őszintén nem gondoltam volna, hogy még egyszer megteszi, így az agyam teljesen kikapcsolt. Teljesen fullba. Nem voltam, ott, csak a felénél kapcsoltam vissza, hogy hupsz, ez tényleg megtörtént.
- Khm, nem tudom, újra kellet indítanom az agyam, szóval, jah. Tőled nem rettegek, csak az én drága zöldfülűmtől. Ha ezt meglátta, akkor irtó nagy hisztit fog csapni, ami fájni fog nekem - lehet boszorkány és elküld engem a fenébe. Nem is akarok belegondolni, basszus! Most paranoiásabb vagyok, így azért is körbenéztem, hogy nem látom-e Verácskát. Lehet elbújt és nincs szerencsém.
- Miért nem lepődök meg ezen? - sóhajtottam fel, újra.
Igazából tényleg jól tettük, hogy egy kicsit más témáról kezdtünk dumálni. Ki tudja mi lett volna a végén.
- Ó, értem! Végülis az is egy ok - vontam meg a vállam. Én meg hülye gyerek azért jöttem ide, hogy szépen távol legyek a szüleimtől is mindentől, ami a régi életem. Nem tudtam, hogy a testvéreim is itt élnek. Én nem bánom. - Már értem miért vagy ilyen cseszett drámai! - vigyorodtam el. Mi a szar, van egy ikertestvére? Belőle kettő van? Igen, megfogtam a lényeget. - Oké, szóval belőled kettő van. Milyen jó. Rosszabb vagy jobb, mint te? |
Összeráncoltam a szemöldökömet, amikor jött az időutazással, és hogy a kicsi Claes jobb lehetett, mint a mostani szerény személyem. Elég furán adta ki magát, főleg, hogy elkezdtem taglalni a pedoságot. Őőő, nem mondok inkább semmit sem... Ja, de, hupsz?!
- Néha, tényleg jobban járnál, ha befognád a szófosókád, mert félelmetes tudsz lenni! - nevettem el magam. - Végén félreértelek! - csipkelődtem szokásomhoz híven.
Erre már mondta is, hogy elképzelte a jelenetet, amit mondtam. Jajne! Blöe, az a baj, hogy én is! A hideg is kirázott egyből. Ez valami borzalmas! Lehet az extanáraimra nem fogok tudni ugyanúgy nézni, ahogy az óvonőimre is. Brr...
Jót szórakoztam azon, ahogy megjegyezte a jelenkort. Ó, mikre rá nem kérdez. Mivel köcsög voltam én is kérdéssel válaszoltam.
- Jelenkor? - hajoltam közelebb hozzá. - Hm, én tudhatom? Ám ezek szerint te nagyon is jól tudod, ha kitértél rá. Te hogy vagy ezzel? - néztem bele kisfiúsan szemeibe.
Nevettem jóízűen hallva, hogy igazat adott nekem. Szinte heccelésnek vettem az egészet, és ugyan alig ismerem... Pfft, kit érdekel? Az előző csajt se ismertem nagyon, akit szűztelenítettem... Szóval telibe tojva mindent lazán magamhoz rántottam és lekaptam nyelvessel. Igaz, igyekeztem úgy csinálni, hogy más ne lássa. Próbáltam takarni magunkat. Mellesleg a csók kifejezetten jó volt. Éreztem a csoki mámorító ízét, és emiatt igencsak elvesztem az egész pillanatban. Egész testem megremegett a gerincem mentén, ám mohóságomat igyekeztem háttérbe szorítani. Megemberelve magam elszakadtam tőle, és visszatottyantam a helyemre.
- Szar volt? Belehaltál? Rettegsz? - kérdeztem tőle vigyorogva.
Ismételten kitört belőlem a nevetés. Szóval tényleg játszadozott egy-két gondolattal? Na szép! Valaki nagyon ki van éhezve, ha erre a szintre jutott.
- Én napi szinten képzelek el ilyen dolgokat - tűnődtem el.
Kai szerintem csak jól járt, hogy más vizekre eveztünk. Itt már azért normálisabb is voltam, és kérdésére elgondolkoztam igazából. A fene se tudja igazán miért jöttünk ide!
- Testvéremmel költöztünk ide, de az egész miért ne alapon. Veszíteni valónk nincs, illetve most egész jól megy nekünk a színészkedés. Én sima színész vagyok, míg ő kaszkadőr - vontam vállat. - Mondhatni nekünk szórakozás az egész lét, és igyekszünk "élni" is velük - mosolyodtam el halványan. - Lassan ikertestvéremmel kikúrt polihisztorok leszünk - ingattam fejem szórakozottan a végére. |
|
Amikor kibújt belőle az egómanó, én csak forgattam a szemeimet. Kezdjük ott, hogy azt hittem soha büdös életben nem fogok vele találkozni. Pontosabban azzal, aki rettenetesen ki tud engem égetni. Nagyon jó, most komolyan és tudom; ő bizony ezt az egészet élvezte. Nem egy alpári pasis, így nem olyan rémes vele a találkozás, csak ne piszkálna azzal, hogy őő... sokat pironkodok.
- Hát szerintem jobban, mint a mostani énedet. A gyerekeket jobban csípem - igen üvöltöznek, taknyuk, nyáluk összefolynak, de én azért se tudom őket utálni. Olyan kis tudatlanok, viszont annyit tudnak magyarázni, mintha ők jobban tudnák! Ah, komolyan imádom őket. - Most már tényleg azon gondolkozom, hogy időt utazok és megkeresem a gyerek Claest - vigyorogtam. Na jó ez most geci fura mondat volt. Eh, mindegy. - Fuj - fintorogtam egyet. Sok mindent láttam és hallottam, de néhány dolog még nekem is fúj, nagyon. - Hát.. jah. De már késő én elképzeltem - ráztam meg a fejem. - És jelen korban, hogy állsz ezzel? - nem, nem mondtam ki azért se.
Nem hazudott egyáltalán, szerintem tényleg azért tapasztotta be a szám hogy egy jó ideig ne is tudjak beszélni. El is érte a célját. Csodálom is, hogy ez a módszer nem jutott sokak eszébe.
- Végülis, nem hazudsz - adtam neki az igazat. - Ó te szegény pára. És ó, szegény én. Milyen szar lenne, ha nyelvest adnál, jaj rettegek! Ja.. nem is
Hát na, nem volt rossz, azt be lehet vallani. Csak hát, ha megint csinálja, akkor kikapcsol az én drága agyam. Kérlek, kérlek, ne égj ki egyszer az életben ne csináld nekem a kellemetlen helyzetet, kérlek agy!
- Cseszem, hja. Elképzeltem egy pár szituációt - csóváltam meg a fejem. - Hát akkor túlságosan kiégettél, de kösz baszki, hogy eszembe juttattad!
Ha még nem lett volna még jobb a nap, még Verácska anyja is feltűnt. Ennél már nincsen jobb, komolyan. Egy nyugodt napot akarok, ahol csak sérültekkel kell foglalkoznom. Olyan sok ez talán?
- Nem tudom igazából - vakartam, meg a tarkóm. - Mert biztos, rengeteg alap kérdést céloztak feléd és biztos, hogy unnod, de eh, mást most nem tudok kérdezni. Szóval, hogy kerültél ebbe a városkába? |
- Nanáhogy! - puffogtam. - Mégis milyen lenne már, ha nem büszkén viselnéd azt a nevet, amit én adtam neked?! A nagy Claes Avalon adta a neved! - nos, most kicsit előtört az egómanó, de nem kell komolyan venni.
Én nem vagyok kóros eset, mint a testvérem. Remélem egyszer valaki letöri a szarvát. Az biztos, hogy nem én leszek, mert egy az, hogy nem akarok és nem is tudnék a lelkébe taposni. Talán egyszer egy csaj, ha végre elcsavarja a fejét. Hogy lesz-e olyan? Fogalmam sincs, de mint említettem mostanság nagy ritkán találkozom vele. Lehet van valakije mégis, aki el tudja viselni? Te jóságos ég, én esküszöm meghajolok előtte és kezet csókolok neki!
- Akkor is imádtál volna - vigyorogtam, amikor velem helyeselt, hogy nem változtam semmit. - Igaz, akkoriban nem járt az eszem a szexen - biccentettem felé fejemmel utalgatva. - Vagy épp nem fantáziált rólam más perverz dolgok főszereplőjeként - kuncogtam. - Hm, vagy ki tudja? Mindegy, inkább nem gondolok bele, hogy egy pedofil állat rám kiveri vagy megujjazza magát - fintorogtam.
Majdnem benyögtem Kai-nek, hogy neki megvan engedve a rám való kiverés, de ígyis valószínűleg vörösödik, mint a paradicsom.
Nemsokára képbe került a szűziességem, amire helyeslően bólogattam. Még szép, hogy ő visz bele a rosszba!
- A múltkori csók is miattad volt, hogy befogd a szád! - cukkoltam. - Belekényszerítettél abba, hogy lesmároljalak... Máskor nyelvessel támadok! - jelentettem ki pimaszul.
Az élénk fantáziára felemeltem megadóan kezeimet. Ó, Istenem, nem tudom miről beszél!!! Én nem vagyok olyan... Még egy pina vagy fasz se jutott eszembe eddigi létem során... Jaj! Oké, befejeztem az ironizálást, és inkább nem válaszoltam semmit sem egy ideig.
- Nézd, kettőnk közül te pirulsz el állandóan, ami azt sugallja, hogy elképzeltél velem egy-két dolgot - rántottam meg a vállam. - Tuti, hogy a csókunkat is tovább képzelted! - húztam az agyát szórakozottan.
Végül ezzel a csokim majszolása mellett döntöttem. Jött a dilis vénnyanya, majd amikor lelépett végre szóhoz jutottam. Rövid morgolódásomat követően fejemet ingatva néztem rá Kai-re.
- Na és mire vagy kíváncsi? - kérdeztem tőle kedvesen, közvetlenül. - Nem igazán tudom, hogy hol kezdhetném - nevettem fel zavartan. |
|
- Perszeee, büszkén fogom viselni a becenevet - forgattam meg a szemeimet. Na de, komolyan rohadtul nem fogom megharagudni. Alviláginak hívtak kiskoromban, szóval mondom, hogy ennél csak is jobb lehet és tudom, hogy azért nem akar megharagítani, csak szeret piszkálni. Vagyis nagyon remélem, ha nem, akkor se fogom a szívemre venni. Lehet, hogy ha páciens lenne, akkor nem, de így, eh.
- Igeeen, még az is vagy. Nem változtál sokat - vigyorogtam. Mondjuk az is igaz, hogy én se. Basszus én már totyogósként benne voltam az egészségügyben. Igaz, könnyű, ha mindkettő szülőd ott dolgozik. Meg az öltözködésem se változott nagyon. Simán parádézok rajzfilmes cuccokban. De az, ami jó, azt miért dobjam ki? Úgy se fogok soha TV-ben szerepelni, esetleg ha dolgozom.
Hát baszki! Igen elmerültem egy kicsit a gondolataimban, jobb, mintha rá figyeltem volna és olyannyira, hogy úgy bedöglik az agyam, hogy újat kell vennem. Akkor már tényleg zombi lennék. Bár, ha úgy vesszük az vagyok, csak nem aggyal táplálkozom.
- Persze, te vagy a szüzesség - geci, nem hittem, hogy valaha is mondok ilyet neki, de valahogy válaszolnom kellett, de ez akkor is nagyon röhejes. - És én vagyok a gonosz bácsi, aki itt a rosszba visz, ugye? - ki hitte volna, hogy ilyet is kimondok egyszer? Mert én nem.
Hm.. az Őnagysága nem is rossz titulus neki. Ha már így ellátott engem a CucóMucóval és Szófosóval.
- Élénk a fantáziám, de valakié asszem' élénkebb - igen, rá utaltam. Kell ahhoz kreativitás, hogy engem kiégessenek.- Inkább örülj, hogy a munkádnak eredménye van!
Aztán jött Vera öregebb változata, de nem nagyon érdekelt. Hallani ebben az órában csak Claest akartam, ha drágalátos diszpécser nem lép közbe. Legalább egy órácska szabadott kérek, légyszi.
- Nagyjából? Igen. Kórház tényleg őrültekkel van tele.Mentőállomás még cukibb. De mindegy, hol is tartottunk? - fordultam felé, miközben kibontottam az én csokimat. |
- Hát, figyi, ha már a Szófosó neked túlságosan nyers volt, akkor kapsz ilyen buzis nevet - vigyorogtam. - Másokkal meg nem kell foglalkozni! Amúgyis csak irigyekednek majd a csodás nevedre, amit én adtam neked! - húztam ki magam nagy büszkén, amiért én kereszteltem át.
A nem mindennapi eszmecserés dolgait hallva kuncogtam. Miért lenne jó mindig halálkomolynak lenni? Felesleges igazából! Az életet ki kell élvezni, és amit csak lehet el kell hülyéskedni. Nevetni és mosolyogni kell minden, mert másképp nem lehet olykor elviselni a kialakult helyzetet. Igaz, én jó magam halott vagyok, és sejtéseim szerint Kai is... De sokkal érdemesebb így élni túlvilági életünket, mintsem keseregve és a miérteket keresve!
- Hm, én kiskoromban is ennyire kedves és bájos teremtés voltam - ironizáltam, és egóztam is ezzel egyúttal valamennyire. Igazából attól függ, hogy ki miként szűrte le a hangsúlyom alapján mondatomat.
Szemeimet forgattam meg szarkasztikusan, amikor hirtelen felkapta a fejét, és egyből azzal jött, hogy baj van-e. Jól elmélyülheted a gondolatai közt, ha ennyire nincs képben. Végén szívemre veszem, hogy nem vagyok szórakoztató társaság ej-ej!
- Pedig nem is vagyok annyira vészes! Nem értem, hogy mi bajod! - varázsoltam elő ártatlan pofikámat. - Én arról nem tehetek, hogy mindenről perverz dolog jut eszedbe, pedig eszemágában sem volt utalgatni! - ó, hát persze, én tényleg ártatlan vagyok, kac-kac.
Az Őnagysága titulusra csak elégedett fejet vágtam be, majd szórakozottan meg is csóváltam. Bocsánatkérésére egyből éreztem a késztetést, hogy beszóljak neki, és nem is történt ez másképp!
- Ejj, én meg mindig azt felejtem el, hogy az emberek mindig rosszra gondolnak, és perverzek - utaltam rá. - Mindig pironkodnak mellettem! - csipkelődtem játékosan.
Már épp beszédre nyitottam volna ajkaim, hogy pofázzak valamit magamról, de egy csúnya doktornéni hozzánk keveredett. Összeráncoltam a szemöldökömet a szócsatát hallgatva. Most úgy voltam vele, hogy inkább nem folyok bele. Amúgyis elvoltam foglalva az édességemmel. Ahogy lelépett a véntrotty kérdően néztem Kaire, aki hamarosan locsogásba is kezdett.
- Itt mindenki megvan kergülve? Kiégek a melóhelyeden! - ingattam fejem. - Mindegy, legalább leszállt rólad - rántottam meg a vállam. |
|
- Perfekt a CucóMucó. Nem fognak egy csöppet se hülyének nevezni. Bár engem nem nagyon érdekel - vállat von. - Bírom az ilyeneket, amúgy. Mármint ilyen nem mindennapi kis eszmecseréket. Néha az agyamra megy a komolyság, talán lehet, hogy ezért vagyok ilyen idióta. Vagyis, még nagyobb. Kiskoromban is mindenki agyára mentem.
Hajjajaj, de még mennyire. Régi szép idők, amikor még minden jó volt. Amikor nem azon kellett gondolkoznunk, hogy hova fogunk költözni, miután nagykorúak leszünk. Azt már rég elmúlt. Eh, pedig tiszta jó volt. Szószerint mindent megkaptunk, amit csak kértünk, hiszen a pénz soha az életben nem volt nálunk akadály. Csak hát debil szüleink vannak. Basszus, nem is tudják, hogy élek. A testvéreim igen, de ők, eh. Mindegy, úgysem találkozom velük, hiszen gy teljesen más államban is élnek. Képtelenség, hogy a legkisebb szartól is beadjam a cseszett kulcsot, basszus! Kellett nekem akkor a parkolóban dumálnom, most így simán elhallgattathat bármikor és most is megtette. Most lehet rajtam röhögni, hogy ilyen kis szartól is meghalok, megint. Lehet, ha élnék, akkor már rég feldobtam volna bakancsot miatta. Hm. Azon gondolkozom, hogy ha Lilith nem késelt volna meg, akkor kipurcantam volna, hamarabb, mint az várható lenne, de amilyen szerencsétlen vagyok szerintem simán meglehet. Csak akkor tértem vissza a valóságban, mikor a srác összecsapta a tenyerét...
- Basszus. azt hittem, hogy valami baj van - hja. Hülye vagyok tudom, de nagyobb zajra mindig azt hiszi, hogy valaki megsérült. - Újraindítottam az agyam, mert nem reagált semmire. De, jah már itt vagyok.
Közben elmentünk a büfében, amit én azért nagyon vártam, mert hja, végre édességet tudok zabálni! Ez nálam ám fontos! Cukorkával és csokival simán rá lehet engem mindenre venni. Meglengeti valaki előttem és már ugrok is megcsinálni.
- Szívesen. Őnagyságának tényleg mindent - vigyorogtam. az a szar, hogy valóban így gondoltam ezt. Bár nem csak vele kedveskedek, de most ő van itt. A kisfiúságga tényleg megérte nekem.
Leülve a padra már el is kezdtem panaszkodni, majd a fintorgására, csak nevettem egyet.
- Ejj, mindig elfelejtem, hogy a civilek nem bírják, ha ilyenekről beszélek. Bocsi - mosolyogtam, még mindig. - Jó, jó. Most az egyszer befogom a lepénylesőm és hagylak beszélni. Csak azért, mert kíváncsi vagyok rád - magyaráztam hosszan. Azért, még sokat beszélek, abban nem tud megállítani. Vagyis de. Már igen. Hupszi. - Őnagysága bármiről beszámolhat nekem, én szívesen elhallgatom.
De nem hallgathattam meg Claest, mert egy orvos jött oda hozzánk. Mi a szar?
- Hogy merik a lányomat kifigurázni?! Csak be akarja tartani a szabályokat, erre maguk le se szarják - oh, fasza. Vera anyja.
- Először, jó napot magának is. Másodszor, sehol sincs megírva, hogy nem lehetne civilekkel beszélgetni vagy akármit csinálni. A maga kislánya csupán a főnökünk segít akarja nyalni a sok idiótaságával - amint az asszony eltűnt, én teljesen Claes felé fordultam. - Baszki az anyjának ment panaszkodni. Pff. Akkor én mikor gyakorlatoztam mehettem volna apámhoz baszki. A kórház főorvosa, vagyis ahol anno éltem. De befogom, most már te fogsz beszélni. |
Látva, ahogy felvonta a szemöldökét és várta az újabb nevet, amit ráaggathatok... Nos, belül rohadt jól szórakoztam, ami szerintem idővel kiültem a külsőre is. Komolyan már csak dobpergés kellett volna ehhez a borzasztóan epikus jelenethez.
Kinyögve a új nevét szerintem menten minusz 10 IQ-val lett kevesebb. Fennakadására felemeltem megadóan kezeimet.
- Munkatársam így becézte a pasiját, hogy Cucóka - válaszoltam. - Gondoltam nálad is bevetem, ha már annyira a szófosó nem jött be - sóhajtottam fel színpadiasan. - Szóval CucóMucó leszel - öltöttem ki a nyelvem pimaszul, és csipkelődtem vele.
Bólintottam egyet, amikor megjegyezte kreatív neveket hozok össze. Hát, kérem szépen, ilyen ez a showbiznisz! Improvizálni mindig tudni kell, és ahhoz én mindig is értettem! Pont ezért is hoztam zavarba újból kacsintásommal. Ejej, vajon mikor lesz megint paradicsom vörös? Feszegessem a határait? Hm...
Kellett neki ezek után olyan magas labdákat adni, hogy adja kékhalált kapjon. Így szerencsésnek vallhatja magát, mert nem fűztem semmit sem hozzá. Igaz, olykor egy arcmimika, a gesztikuláció sokkal többet ér minden szónál. Ez jelenleg sem volt másképp!
- Nah... - csaptam össze tenyeremet. - Befrissítettél vagy újraindítottál? Most már itt vagy? - cukkoltam megint, majd legyintettem egyet lemondóan.
Inkább a büfé felé vettük az irányt, és megkapva az édességemet azon kezdtem el nyammogni. Kedvencem az egész mogyorós. Képes lennék a végtelenségig zabálni. Ezzel mindenképp meg lehetne engem vesztegetni!
- Köfönöm fépen, hogy megfetted - dünnyögtem orrom alatt, és mondtam kisfiús bájjal.
Végül lazán lehuppantam egy székre, és figyelmesen hallgattam végig őt. Lehet nem kellett volna! Fintorogtam, amikor szóbakerült a hányás, és inkább fejem ráztam meg, hogy még véletlenül se képzeljem el a jelenetet. Ahh, fúúúj! Böeh...
- Ha egyszer nem adsz esélyt, hogy szóhoz jussak! - szúrtam oda neki szórakozottan, játékosan. Alap, hogy nem sértésnek szántam. - Amúgy kérsz? - nyújtottam át a felbontott csokit. |
|
- Az... nagyon.
Mármint nincs bajom azzal, ha így hívnak, de azért egy zsúfolt kórházban ne hívjon így. Nehezen megérdemelt tiszteletemet, amit itt kivívtam, nos rögtön földig rombolná. Azért nézzek ki egy mentősnek itt. Máshol, vagy ha nem munkában vagyok, akkor szerintem nyugodtan lehet. Hiszen Nina a barátom, jobbnál jobb beceneveket adott nekem, így megszoktam már. Mondjuk nem azt mondom, hogy képtelen vagyok kiégni rajtuk.
Felvont szemöldökkel vártam a következő becenevet. Tippelve, pont olyan rémes lesz, mint az előző. Vagy talán még annál is rosszabb lesz? Szerintem megint túl bonyolítom az egészet, de nem lehetek biztos e mellett talán semmiben. és meg is kaptam... - CsevegőCucó? A csevegőt megértem, de az istenverte Cucó, honnan jött? - kérdeztem rá. Biztos, hogy van rá valami cuki kis magyarázata. - Abban igazad van. Elég kreatív beceneveket hozol össze.
Hát istenem... mikor Csipkerózsika és a Nagy Gonosz Farkas a barátod, kapsz néhány igazán rémes nevet. Az alvilági akkor is a kedvencem, meg a Casper! Oké, az utóbbit használom is, de azért nem gondoltam volna, hogy ezek is rájönnek ilyenre. Na mindegy. Bírom azért, hogy úgy viselkednek velem, mint egy öt évessel, közben meg én vagyok köztük a legidősebb! Nem is lehet tudni, mi?
Minek beszélek ennyit, basszus? Most komolyan saját magamnak ártok ezzel, mert Claes már is jött a kacsintással. Faszomat... anyu, vigyél el. Egy kicsit csendben maradtam, hogy ne kezdjek el hülyeségeket beszélni, még nagyobbakat. Ez is elég most, szerintem.
- Azt majd meglátjuk. Egyszer úgy is sikerülni fog, ahogy téged ismerlek.
Még egyszer megkérdezem, mi a faszért beszélek ennyit? Hahó, Kai előtte simán gondolkozhatnál! Ez itt melletted élvezi, ahogy kiégsz! A kérdés után mindent megbántam. Mindent a világon. Jó, most elég drámai voltam, de amint megláttam a másik mosolyát egyből megállt bennem az ütő. Atyám fasza, én itt ki fogok purcanni. Még egyszer. Viszont a mondatára kifújtam a levegőt és hálát adtam az égnek. Gondolom nem akart nekem, meg másnak sem szívrohamot okozni. A saját esetemben nem tudok semmit csinálni. Gyorsan tereltem a témát, most az egyszer eszem ágában sem fejtegetni az így is meghalós helyzetben. El is mentünk a büfébe, ahol sok fajta finomság volt és én képtelen voltam dönteni. Claes szakított meg a nagy gondolkozásban. Legyek olyan cuki, hogy megvegyem neki? Leszek.
- Na... akkor a srácnak lesz az a táblacsoki. Nekem m&m's és két darab abból a csokis kalácsból - magyaráztam és, amint megkaptam, mindent, ki is fizettem. A csokit pedig átnyújtottam Claesnak. - Végre egy kis nyugalom basszus! Azt hittem, hogy megdöglök mire vége lesz a műszakomnak! Ma azért ordították le a fejem, mert egy nőnek akartam segíteni, ami a dolgom, de nem baj. Hogy biztos a mentőautóban fogok valamit csinálni vele. Ahaa, persze. Aztán az a nő meg szépen lehányott. Csodás nap, én mondhatom. Hupsziii... megint túl sokat beszéltem - csóváltam meg a fejem. - Lassan mindent fogsz tudni rólam, én meg rólad semmit... |
- Na látod! Pont találó - vigyorogtam rá, amikor a nevéről volt szó.
Ám csak megjegyezte, hogy finomabb kifejezést is találhattam volna rá. Nos, szokásom a nyers nyelvhasználat, és lehet a pasik felé is kacsintgatok, de azért nem érződik rajtam teljesen, hogy homár lennék.
- Akkor leszel... - hümmögtem egy ideig orrom alatt, és gondolkoztam. - CsevegőCucó - ingattam fejem. - A Dumagép az annyira unalmas - rántottam meg a vállam.
A Cucó honnan jött? Egyik munkatársam a pasiját Cucókának becézi. Kész borzalom, és amikor ezt meghallom már a hátamon feláll a nemlétező szőr is. Blöe, annyira nyálasok, habár mostanra múlik a láv közöttük, és lehet szakítás lesz a vége!
Elégedetten vigyorogtam, mint a tejbe tök, amikor bevallotta, hogy valóban megtaláltam egy gyengepontját. A visszagondolásra csak rákacsintottam szórakozottan. Direkt nem mondtam semmit sem. Hátha némileg felidéződött benne az a szájra puszi. Höhö..
- Ha már te addig beszélsz, hogy a másikfél megmurdel az elüldözés a legkevesebb a részemről - kuncogtam. - Talán sikerül majd halálosan köcsögnek is lennem - jegyeztem meg fennhangon.
Ahogy elzavartam az idegesítő kollegát már csak az én társaságomat élvezhette. Ezután egy újabb szócsata kezdődött kettőnk között. Viszont hallva kérdését, hogy mégis mit tudnék kiváltani belőle még... Nos, felcsillantak a szemeim, és megvillantottam erotikával túlfűtött perverz mosolyom.
- Nem is tudom! - hajoltam közel a füléhez, de eltávolodtam tőle még mielőtt a félvilág megbámul minket, és a 82 éves Marika néni szívinfarktust kap.
Nem is kellett több, hogy Kai meghátráljon kissé, amire diadalittasan nevetgéltem. Mintha én lennék a világ ura basszus! Végül követtem őt a büféhez se szó, se beszéd.
- Na, akkor már én is veszek magamnak valamit! - léptem mellé, és nézelődni kezdtem az édességek között. - Hm, az a táblacsoki vonzó - szemeztem vele hunyorogva. |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
