|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:21 - |
 |
[22-3] [2-1]
-Hát, azért elbántál volna vele, de lehet kárt tett volna benned, azt pedig nem szerettem volna. - Visszagondolva azért elég menő volt, hoy hőstettet hajtottam végre, már csak azért is, mert megimertem egy nagyszerű embert...És tényleg nagyon örülök, hogy egymásra találtunk, mert hát..ez is egy új, és bár fura, de jó élmény nekem, ez az egész. Nem is tudom eldönteni mitől kötődöm annyira hozzá. Egyszerűen csak égek a vágytól, hogy a közelébe férkőzzek.
-Szerintem egyeltalán nem vagy ézéketlen. És nagyon szívesen - mosolygok rá a szokásomhoz híven kedvesen, és örültem, hogy ő is elmosolyodott. Nem gyakran látni tőle ilyet, de ha igen, és őszinte, akkor biztos, hogy kedvel. Legalábbis én így vélekedem róla. Lehet, hogy tévedek, de eddigi tapasztalataim alapján így van. -Nem a te szégyened lenne szerintem. Sőt, azoké, akik ilyennek neveltek. De belegondolva nekem sem igazán magyarázták el, milyen érzés mit jelent. Egyszerűen hozzászoksz az élet során..Olyan ez, hogy bólogatsz mikor egyetértesz. Vagy ilyesmi. De persze rengeteg olyan van, és volt amit nem értek magammal kapcsolatban sem. Mit miért érzek, stb. - Vonom meg a vállam. Az igazat mondom neki, talán segítek neki megérteni, hogy hogyan is működnek a dolgok. Elég sajátos módon, de el tudom magyarázni. Legalábbis remélem érthető. Örültem, hogy szívesen fogadná a segítségem. Már csak ez a pár szó is nagy örömöt okozott nekem. - Hát jó, remélem biztos menni fog - bólintottam, majd rábíztam a lábamat Nyxre. Eleinte kicsit bizsergett, olyasmi érzés volt, mint a gyors gyógyulás, csak erősebb. Szerencsére egyeltalán nem fájt, és Nyx sem ájult el a végére. Sokkal boldogabban mozogtam végre, hogy nem kellett titkolnom a "sántaságom". -Köszönöm. Tényleg, mindent. - Kiegyeztünk végül, hogy jobb, ha mára elválnak útjaink, nem azért mert meguntuk volna egymást....egyszerűen csak mára kifogytunk. Azért persze még gyorsan megadtam neki a számom, hogy el tudjon érni, ha baj lenne. Vagy csak úgy. Búcsúzóul szorosan megöleltem, majd felvisulva mentem vissza a szobámba.
//Nyx, és Gabby off <33 // |
|
- Nem is tudom, Gabby. Ha te nem lettél volna, akkor a vámpír már réges régen ivott volna a véremből. Az aluljáróban megmentetted az életemet - kommentáltam.
Én tényleg hálás voltam, mindenért, amit értem tett. Sokan nem is lennének erre se képesek. Csak nézték volna biztos távolból az egészet, hogy nekik ne essen semmi bajuk sem. Viszont ezt, vagyis a saját épségét kockára tette, valamennyire. Hiszen vérfarkas, nem sérül olyan könnyen. De lehet, hogy pont ezért tette ezt az egészet? Mert tudta, hogy nem lesz komolyabb baja, csak akkor, ha a vámpírnál ezüst lett volna? Ki tudja, csak ő. Viszont én nem fogom megkérdőjelezni. Megint.
- Sokan azt mondanák, hogy csak érzéketlen vagyok, hogy ilyesmit képes voltam túl élni, akármilyen lelki sérelem nélkül. De te itt vagy azzal a kijelentéssel, miszerint erős vagyok. Talán nem így kéne reagálna erre, de köszönöm - húztam a számra egy őszinte mosolyt. Ritka az ilyen. Általában csak azért mosolygok, hogy másokat el ne ijesszek. - Lehet igazad van, csak könnyebb úgy értelmezni nekem, hogy egyszer tudtam, hogy mit érzek. A te elméleted miatt inkább szégyent kéne éreznem, hiszen a legalapvetőbb dolgokat se tudom. Én meg szívesen fogadnám - bólintottam, egy halovány mosoly kíséretében. - Értem. Csak kíváncsi voltam. Köszönöm, hogy megmondtad. Szerintem már képes vagyok varázslatot elvégezni. |
-Akkor majd vigyázunk egymásra...Bár, nem tudom én mennyire lennék jó ebben... - vigyorodtam el. Azért jó volt belegondolni, hogy esetlek a "személyi testőre" lehetek. Mondjuk szerintem ezt én sem gondoltam komolyan. Lehet, hogy vérfarkas vagyok, de nagyon durva, és elvetelmült dolgot kell csinálnia annak az embernek, akit én komolyan bántok. Ilyen tényleg nem sok van. A meéjéből arra következtettem, hogy az előbbi feltételezésem, miszerint bántja magát, bármilyen formában is, nem igaz. Bármennyiszer megtehette volna élete során, nem hiszem, hogy pont most jut eszébe, mikor mondhatni, megsztbadult a rossztól.
Szörnyű volt belegondolni, hogy ennyi mindent át kellett élnie élete során, eleve a gondolat, hogy bántják..valamiért eléglérzékenyen érintettek az ilyen, vele kapcsolatos dolgok. És az én piciny kis lelkem eleve elég érzékeny, ezért kerültem épp ilyen felfokozott állapotba. Viszont nem szerettem volna, ha kellemetlenül érzi magát, így gyorsan megpróbáltam elállítani a pityergést, több.-kevesebb sikerrel.
-De most az vagy. Az én szememben biztosan... - arra, hogy mi lenne, ha a halottnak hitt anyukája visszatérne nem igazán tudtam mit reagálni. Ijesztő lenne..és és nagyon félteném őt. Ha az anyja tényleg olyan kegyetlen, mint ahogyan elmondja, nagy a valószínűsége, hogy Nyx nehezen jönne ki győztesként. Bár, látva amit a vadásszal művelt lehet, hogy mégsem kéne ennyire alábecsülnöm... - Tényleg furcsa...de biztos nem felejtettél el érezni, csak talán..soha nem volt lehetőséged mélyebb érzéseket táplálni valaki iránt. Vagy egyszerűen csak nem tudod, hogy mit érzel. Dee én tényleg segíteni szeretnék. - húztam széles mosolyra a számat. A kérdésére viszont egy darabig gondolkoztam..nem azért, mert ki akartam találni, hoy mit hazudjak, egyszerűen csak nehéz volt visszaemlékezni, hogy mikor féltem tőle. -Talán a legelején kicsit tartottam tőled...meg a vadászos incidensnél inkább csak meglepődtem, de nem hiszem, hogy félnem kéne tőled. Úgy hiszem, hogy engem és azokat akiket szeretek nem bántanál. |
|
- Látod, látod. Rád tudok vigyázni, de magamra nem - mosolyodtam el.
Ezt az egészet, hogy nem ettem semmit, nem direkt csináltam. Egyszerűen csak kizökkenten a saját rutinomból, azzal, hogy későn keltem. Ennyi az egész. Soha nem gondoltam arra, hogy valaha is bántom magam. Igen, másokat kérleltem, hogy öljenek meg, mert nem bírtam, ahogy velem bánnak, ami talán érthető dolog. De igen, még úgy, hogy azért bántom magam, hogy szenvedjek, azt soha nem tenném magammal. Egy részt, sokan ezt akarják, ezért nem teszem meg. A vágások, a hegeim azok mások, azt azért tettem, mert szükséges volt és azt hittem jót teszek vele.
A köszönömjére csak bólintottam egyet és jobban szétnyitottam a zacskót. A mondandójára nem reagáltam, ugyan is nem tudtam hogyan kell, kellene. Belekezdtem az egész történetemben. Próbáltam szimplán mondani és kihagyni pár mocskos részletet, de volt néhány dolog, amit muszáj volt elmondanom, hiszen nem tudom, tudtam hogyan szépíteni egyes dolgokat. Láttam rajta, hogy néhány dolog nagyon megviseli, de ő vállalkozott erre, ő mondta, olykor, olykor felsóhajtottam, amikor láttam az arcán a szenvedést. Csak mondogatni tudtam magamnak, hogy ő akarta ezt. De nem akartam, hogy miattam sírjon, ezt az én nem akartam. Nincs már értelme annak, ez a múltban van.
- Én se voltam mindig erős - ráztam meg a fejem. - Máig rettegek, hogy az anyám még se halt meg és utánam jön. És tudom, hogy ha ez megtörténne, megölne engem, megölne, mert elhagytam őt. Csak nem akarom, hogy mások is lássák, hogy érzek, viszont az a baj, hogy annyira elzártam azokat, hogy én se emlékszem hogyan kell érezni. Furcsa az én helyzetem, tudom - sóhajtottam fel. - Köszönöm, tényleg. Mindig megörülök, ha ezt mondod nekem, jól esik, tényleg. De, ha lehet egy kérdésem és remélem őszintén válaszolsz rá. Gondoltál már, hogy megfutamodsz, hogy nem akarsz többet velem lenni? Féltél-e tőlem? |
-Jajj Nyx figyelj már jobban magadra - nézek rá megjátszott szemrehányással, de vigyorogva. Nem akarok nekiállni itt anyáskodni, csak jelzem, hogy nem örülnék neki, ha esetleg komolyabbra fajulna a dolog...remélem nem szokása éheztetni magát.. a mai fiataloknál ez már gyakori. Persze én mindig az a túl aggodalmas típus voltam, aki szeret megbizonyosodni arról, hogy akiket kedvel, azok jól vannak. Viazont nem tudom eldönteni, ő képes lenne -e önpusztító tevékenységre. Mindesetre hagyom a témát, mert nem kellemes egyikünknek sem. Figyeltem, ahogyan az ágyához megy, és egy zacskó gyümölccsel tér vissza. Szőlő..szeretem a szőlőt, és örülök, mikor felajánlja, hogy vegyek belőlle, és gyorsan le is csapok egy fürtre. -Köszönöm - mosolygok a lányra, mielőtt bekapok egy szemet. A szőlőnek egyetlenegy része a magja, amit nem szeretek, úgyhogy általában azt egyben lenyelem. De persze közben figyelmesen hallgatom Nyx beszámolóját, mert valljuk be, nagyon kíváncsi vagyok rá. Elhúzom a számat, mikor közli, hogy eddig nem volt lehetősége elmondani senkinek. -Sajnálom. De most itt vagyok, bepótolhatod, és remélem, hogy kicsit talán könnyebb lesz, ha kiöntöd a lelked. Megbízhatsz bennem, nem fogom tovább adni. -Most komolyra váltok, mert szeretném ha tudná, hogy betartom a szavam. Harapófogóval sem fogják tudni belőllem kihúzni, hogy itt mit mondott el. Ha kihallgatnak az más tészta, de nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne ez a dolog. Inenntől figyelmesem hallgatom, de kezd olyan érzésem lenni, már a legelején, mintha egy rossz filmet mesélnének el nekem. Ahogyan egyre jobban halad beljebb a történetében kivilágosonak a fejemben a dolgok. Hogy miért tud ilyden keveset a világról, mire jók a tetoválásai, miért hiszi, hogy félnek tőle. Viszont mikor a testvérét említi már eléggé kiborultam. Belegondoltam, hogy mi lenne, ha az én testvéreimet ölnék meg...ha nem lenne Tammy, vagy Ben...És ez a lány nem tudta megtapasztalni, milyen a testvéri szeretet. Soha nem volt normális gyerekkora, lemaradt az élete legjobb részéről... És mikor kimondja, hogy majdnem meghalt...Néhány könnycsepp akaratlanul is legördül az arcomon, ahogyan hallgatom őt. Csoda, hogy még nem roppant össze teljesen, és még mindig tud erős maradni. Most csak jobban megbizonyosodm magamban arról, hogy mellette kell maradnom, egyfajta támaszként. És az is felkelti az érdeklődésemet, amit a vége felé mondott: hallhatatlanság. Vajon létezik? Tényleg lehet hallhatatlanság? És vajon ki vágyik erre? Szerintem szörnyű lehet halhatatlannak lenni. Nem is tudom mit kéne csinálnom...meg szeretném ölelni, de jelen pillanatban nem hsizem, hogy praktikus lenne, tekintve, hogy ül, és nem szerenék az ölében landolni egy félresikerült ölelés általl.
-Nyx..ez...szörnyű lehetett. Nem is értem, hogyan tudtál ilyen erős maradni. Én tudom hogy nem érek el semmit ezzel, de sajnálom, és tényleg szeretném...ha megtapasztalhatád az élet szép oldalát is. Mármint...a történetedből nézve nem igazán volt erre lehetőséged. Én el sem hiszem, hogy ilyen szörnyen bántak veled... - gyorsan letörlöm az arcomat, mert ezen aztán tényleg nem nekem kéne pityeregnem... - Szóval..csak hogy tudd én melletted vagyok. És remélem jó volt, hogy el tudtad mondani nekem. Legalább egy kicsit tudtam segíteni így is. És ezután sem futamodom meg, csak hogy tudd - halvány mosollyal zárom a mondandóm végét, holott messze nem vagyok mosolygós állapotban. Szegény érzékeny lelkemet eléggé megérintette a története. Főleg, hogy Róla van szó. |
|
Nem akartam, hogy így legyen, hogy ilyen gyengének lásson, olyan szégyen volt ez nekem. Szinte soha nem látott engem senki, így. Mindig is próbáltam a saját lábamon megállni. Úgy gondoltam, hogy nincs szánalmasabb, ha valaki gyenge. Mert ha az, akkor el tudják kapni és az erőseket képtelen. Én ezt hittem. Meg amúgy se akartam másoknak megadni azt az örömet, hogy az emberi énemet. Ők nem érdemlik meg azt a kiváltságot, de Gabby, igen. Én, rájöttem, hogy túl sokáig tartottam fel azt a látszatot, hogy én nem vagyok egy érző lény. És talán már meguntam az egész dolgot. Benne úgy is megbízok, remélem nem fogok rosszul járni ezzel.
- Nem volt egyáltalán időm rá, sajnos. Meglett az ára ennek az egésznek - mosolyodtam el, halványan. - Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de azért tájékoztattalak. Lehet igazad van, talán erőre kapok tőle.
Azt tudtam, hogy van nálam pár gyümölcs, hiszen tegnap vettem őket magamnak. Csak azt nem, hogy hova tettem őket, mert mire vissza a kollégiumba, nagyon fáradt volta és ahogy betettem a lábam, be is vágódtam az ágyba és el is aludtam. Lassan felálltam és az ösztöneim szerint az ágyamhoz mentem. Ott volt a zacskó, tele szőlővel és pár almával. Én a szőlőt kezdtem el enni.
- Kérsz esetleg? - kérdeztem meg Gabbyt. - Az a meglepő, hogy akarok. Nem tudtam senki, soha elmondani. Részletesen nem. Szeretném, ha meghallgatnám, ha lehet - húztam a számra egy mosolyt. - Jobb, ha sz elején kezdjük. Volt egyszer egy nő, aki nagyon manipulálható és állítólag mentális problémái is voltak, de ez csak egy pletyka. Ez a nő beleszeretett egy gazdag, festő férfiba, Viktor Goossens-be. Udvaroltak egymásnak, randevúztak egymással és megtörtént a nagy előrelépés, összeházasodtak. Nora, a feleség és az én anyám, mindig is féltékeny volt és mindig azt hitte, hogy a férje, az apám, csalja őt. De ez soha nem volt így, de nem hitte el a nő. Mikor terhes volt a lánnyal, vagyis velem, annyira összeveszett Viktorral, hogy megölte. Nem akárhogy, 26-szor szúrta meg. Mindezt azért, mert egy nem túl jó közeg elhitette vele, hogy a férje tényleg félrelép. Ez a csoport, egy szekta volt, ő hozzájuk lépett be, miután a férj meghalt. A szekta csak női boszorkányokból állt. A neve Bellerose volt. Mindenki azt hitte ott, hogy vissza tudják hozni a szeretteiket lélekkel együtt. Ez badarság volt. Ez nem lehetséges. Nora otthon érezte magát és hivatalosan is belépett a boszorkányokhoz. Meg is változtatta a nevét, Persephone Nora Bellerose-ra. A lány, pár napon megszületett, akinek a neve, máig is, Nyx Bina Bellerose. Nora olyan jól kijött a többi taggal, hogy lassan vezetővé vált. Engem is azzá akart tenni. A legkegyetlenebb varázslatokat mutatták meg nekem, vérmágiát és hogyan kell egy ember szervét orrvérzés nélkül kitépni a helyéről, hogy mi hozzá se nyúljunk. Nora akart mellém egy gyereket, így lefeküdt pár férfival. Egyszer teherbe esett, akkor voltam én kis gyerek. Sajnos fiú lett s mivel nem lehetett a szektában férfi vagy megölnie kell a fiúgyermeket vagy örökbe adni. Soha nem tudtam meg, hogy anyám mit is választott. De úgy hiszem, megölte. Teltek az évek s én elsajátítottam a mágiát. Anyám rákényszerített, hogy csináltassam meg ezt a tetoválást. Nem ellenkezhettem. Végül megkaptam a saját feladatomat, meg kellett találnom a halhatatlanság forrását. De ehhez el kellett engedniük. Világot kezdtem járni. Ahogy olvastam a boszorkányságról, annál jobban rájöttem, hogy, amit mi csináltunk, az hibás és velejéig romlott. Megszakítottam minden kapcsolatot a szektával, de egy idő után üldözni kezdtek. Egy vadásztársaság segítségét kértem, akik valamiért segítettem, annak a lánynak, aki 19 évig, nem is tudta, hogy létezik külvilág. Ők mondták el anyám történetét. Viszont sajna, addig fajult el a helyzet, amíg majdnem meghaltam. A vadászok úgy döntöttek, hogy eltörlik a földszínéről a Bellerose szektát, ami így is lett. Csak páran maradtak életben, de rengetegen meghaltak, köztük az anyám is. A vadászok megszakították a kapcsolatot, így én ide költöztem, Magnolia Valleybe, szinte semmit nem tudva a külvilágról s a világról, hisz én csak gyilkolásra lettem tanítva. Féltem, hogy más foglaltságot nem is találok magamnak, de szerencsémre a történelmet megszerettem. Így lettem egyetemista. Így lettem én, aki vagyok. |
A legjobb úton haladtam affelé, hogy jó barátok legyünk, és hogy közel kerüljek hozzá, mindezt úgy, hogy még segítek is neki. Megtanítom élni...bármit is jelentsen ez, és bármi is álljon emögött. Furdal a kíváncsiság, hogy vajon miért lett ilyen. Csodálom, hogy erős, és, hogy viszonylag egyedül is képes megállni a saját lábán. Vajon félnem kéne tőle, mert semmit nem tudok róla, a nevén, és pár más alap dolgon kívül? Nem hsizem, de ha mégis, akkor a saját hülyeségem lesz a hiba. Mégis teljesen megbízom benne. -Hát, mert legalább addig is együtt vagyunk. Meg, kíváncsi vagyok a szobádra, de igazából nincsen különösebb oka. - őszinte vagyok vele, semmi értelme ködösíteni, vagy ilyesmi. Ténysleg örülöjk, hogy még egy kicsi időt tölthetek vele. Nem mintha tiltott lenne találkoznunk, vagy nem mintha meg lennének számlálva a perceink mennyit lehetünk együtt. Remélem nem fog rá rosszul reagálni...azt nem szeretném. Szerencsére feljutottunk a szobába, bár nem mondom, hogy épségben. Megijedtem, hogy komoly baja esik, ezért is siettem oda hozzá, meg szerettem volna egy kis törődést nyújtani neki. -Nem igazán nézel ki úgy. Azért csak ülj le. - mutattam az egyik székre. Bármennyire is az volt a célja, a szuperhallásomnak köszönhetően meghallottam amit mondott,. -Mi..miért? Akkor érthető, hogy rosszul lettél... -csóválom meg a fejem. Egyszer az egyik bartátnőmmel is volt ilyen, szegény nagyon kevesett evett, de sokat mozgott, és majdnem elájult, azt sem tudta hol van. Azért eléggé ijesztő volt, nem szeretném ha ez lenne Nyxel is.Legalább ez könnyen orvosolható probléma, de attól még probléma. És most báérmennyire is ellenkezik, szeretnék foglalkozni azal, hogy jobban legyen. -Egyél valamit, tényleg. Nem engedem, hogy meggyógyíts, amíg nem vagy teljesen stabil állapotban. Nehogy miattam legyen bajod, isten őrizz - barátságos mosolyt villantok felé, és örülök, hogy végre helyet foglalt. Nem akarok itt anyáskodni, de jólesik kicsit törődni valakivel. Főleg vele. A kérdésre viszont megálltam, és ránéztem. - Hát, igen...de ha nem akarsz róla beszélni megértem. Csak talán tudok segíteni. Meg...minden könnyebb, ha mesélsz róla. Legalábbis eddig így tapasztaltam. És nem mellesleg kíváncsi is vagyok. -félénk, óvatos mosollyal nézek rá, és érdeklődve várom, hogy mit fog mondani. Kicsit talán tartok attól, hogy szembesülnöm kell valami szörnyű dologgal. De lehet, hogy csak én bonyolítom túl a helyzetet. |
|
Azt nem tudom miért kerültünk ilyen közel egymáshoz. Fogalmam sincs, pedig érdekelne a válasz. Bár engem melyik válasz nem érdekel, tényleg? Hiszen... én egy elkerített helyen nőttem fel, ahol semmit se tudtam a való életről, vagy mi egymásról és talán ez hozott össze, úgy mond kettőnket. Engem az, hogy élni szeretnék tanulni, ha lehet így nevezni a dolgot, viszont máshogy nem lehet megfogalmazni. És Gabbyt biztosan érdekli, hogy miért vagyok ilyen. Bár kit nem érdekelne, hiszen nem vagyok egy mindennap látható nő. Az viszont fájna, ha már mindent megtudott rólam elhagyna. Nem is tudom miért izgat ez annyira, de annyira engem.
Tény és való, hogy aggódtam érte, bár nem tudom miért. Mi az oka ennek az egésznek? Mi ez? Csak ezeket tudtam feltenni magamnak. De választ nem tudtam adni a saját kérdéseimre. Igaz, mindig is én kérdeztem másokat és ők adták a választ. Gabby is ilyen volt, de ó még kedvesebb is volt velem, mint bárki, valaha. - Feljönni hozzám? Miért? Nem rosszból kérdezem igazán, csak kíváncsiságból!
Miért csinálja ezt? Nem is tudom, hogy érdemes vagyok erre a sok szeretetre. Teljesen összezavart. A köszönésére, csak bólintottam egyet, fogalmam sem volt, hogy mitől jöttem zavarba. A szobámba persze rögtön az ágyba parancsoltam, hogy ne erőltesse meg a lábát. Viszont én nem voltam olyan erőbe, hogy pár lépést is megtegyek, így az asztalomnál lévő székbe markoltam. Meglepődtem, hogy Gabby mellém állt. Igazán nem akartam, hogy így lásson engem, mert nem én vagyok ez. Csak egy utánzat. - Igen, jól vagyok, Gabby - mosolyodtam el, halványan. - Nem ettem semmit - suttogtam, hát ha nem hallja meg, de ő vérfarkas nem hiszem, hogy nem hallaná meg. Mindegy, én próbálkoztam. - Tudsz várni, egy picikét, Gabby. Talán csak össze kell gyűjtenem az erőmet, félek, ha most varázsolnék, akkor... - ráztam meg a fejem és leültem a székre. - Mindegy is. Tudni akarod, miért vagyok ilyen, igaz? |
Igazából elég abszurd, hogy ilyen hamar "összemelegedtünk". Mármint, valahogy nem úgy tekintek rá, mint egy lányra, aki egyszerűen csak szimpatikus nekem. Valahogy ennél sokkal de sokkal több, csak még nem jöttem rá miért. Persze vannak elborult gondoltaim, de azok minden bizonnyal, csak a fantáziámban élnek, és csak túlgondolom a dolgot. Egyszerűen csak hagytam, hogy történjenek a dolgok, hagytam, hogy hatalmukba kerítsenek aezek a furcs érzések. Hm...beszélnem kell erről valakivel. Lehet megint fel kéne keresnem a tesóimat. Vagy legalább az egyiket, Tammyt úgyis ki kell faggatnom, hogy ki volt az, aki miatt a múltkor késett.
Hálásan pillantottam rá, mikor kérte, hogy ne erőltessem, de kellemetlenül éreztem magam...nehogy már egy lépcsőn ne tudjam felszenvedni magam. Remélem Nyx nem gondolja, hogy gyenge, vagy béna vagyok, mert hát..nem vagyok az. Legalábbis nem gondolom magam annak. -Nem olyan vészes, nyugalom. Meg amúgy is, szeretnék elmenni hozzád. SZóval már csak azért is felmegyek. - Max farkassá változom akkor van három lábam. De szerencsére nem kellett szívbajt hoznom senkire a farkas alakommal, Nyx feltámagotatott. Azért nem volt rossz félig átölelni végig... -Köszönöm - mosolyogtam rá, mikor felértünk a lépcső tetejére. Beléptünk a szobába, ami a korábbi elmondása alapján annyira nem is volt kupis. Viszont látszott, hogy tényleg egyerdül lakik. Még mindig felfoghatatlan volt nekem, hogy hogyan lehet egyedül lenni ilyen sokat. Csak egy nbólintással nyugtáztam a mondatát, majd hálásan helyet foglaltam az egyik ágyon, és figyeltem, ahogya ő is belép. Szerintem órákon át tudnám figyelni...De miért? -Egyenlőre megvagyok, köszi. - egy kicsit gondolkodtam, hogy mit is kérdezhetnék, mikor feltűnt, hogy milyen hirtelen kapaszkodott meg a székben. -Héé Nyx jól vagy? - ahogyan tudtam odamentem hozzá, és finoman a hátára tettem a kezem. Az arcára pillantottam, és megállapítottam, hogy elég sápadt. A szokásosnál is jobban, mintha a tetoválások is halványabbak lettek volna. -Mi a baj? Nem akarsz leülni?-Elég ijesztő helyzet volt, mert nem igazán tudtam mi lehet a probléma. Mindenesetre nem akartam, hogy bármi baja legyen. Reméltem, hogy csak egy pillanati megingás, és semmi komoly, nem a vadász mérgezte meg sunyiban, vagy minden ilyen. Bár, szerintem csak túlbonyolítom. Miért aggódom ennyire érte? Mindenesetre a lábamról eljesen megfeledkeztem.
|
|
Nem is tudtam miért hívem meg magamhoz, pedig jól lenne észt, logikát, mert lehetetlen, hogy ilyen én ilyet csináltam, mert én nem könnyen bízok meg az emberekben, vagy akárkiben. Még is itt vagyok, az a lánnyal, akivel csak kétszer találkoztam és ez a második. Komolyan, mi van velem már? Mert... látszik, hogy ő nyitott arra, hogy velem legyen és meghallgasson. Talán ezt akarom, hogy végre valaki úgy fogadjon el, ahogy vagyok. De mégis, miért ő? Találhattam volna bárkit, akit az ujjaim közé csavarok, viszont a lány itt van önszántából és éreztette velem, hogy szívesen meghallgat. És meg is tanítani engem élni.
Tényleg olyan volt ez nekem, mint egy ismeretlen terep, hiszen nem is tudom, hogy mi ez az érzés, ami a hatalmába kerített. Meg ő is. Nem tudom miért pont ez a lány, aki így elbambított vagy valóssággal törtem a fejem rajta. Mert nekem ez az egész egy nagy rejtvény. Ki akartam zökkenteni magamat a nagy gondolkodásból, így muszáj volt valamit kérdeznem tőle, amire meg is kaptam a választ, bár nem nyugtatott meg.
- Másodikon, de ha tényleg nem tudsz jönni, kérlek ne erőltesd!
Mi ez, miért aggódok annyira? Persze, azért elindultunk, de folyamatosan figyeltem a lányt és láttam, elég nehéz neki.
- Úgy látszik - sóhajtottam fel. - Persze, ez nem is jutott eszembe!
Így azért gyorsabbak voltunk és sikeresen felértünk. Be is mentünk a szobába, de Gabby-t előre engedtem.
- Nyugodtan ülj le az ágyamra - vetettem fel. - Nos, kérsz valamit, esetleg? Vagy, akarsz kérdezni valamit? - muszáj volt valamit meg fognom, ami most az egyik szék volt, mert megszédültem. Ma csak egy kávét ittam, semmi mást, talán az ártott meg nekem. Ez történik velem, ha nem időben kelek fel. Utálom ezt, főleg, hogy most itt van Gabby is. Nem akartam, hogy gyengének lásson, amúgy se szeretem, de így még inkább. Mozgalmas és szerencsétlen egy napom von. |
-Semmi baj. Legalább látszik, hogy te nem vagy előítéletes, és el tudsz ettől tekinteni. - mosolygok rá kdvesen - De szerintem neked rosszabb. Mármint...eddig engem nem igazán szívattak így ahogyan téged...és mikor jobban megismertek, volt akivel teljesen jóban voltunk, pedig eleinte halálosan félt tőlem. Ilyen szempontból én sokkal szerencsésebb vagyok, mint te, de remélem tudod, hogy én tényleg nem félek tőled, bármilyen ritkaság is az ilyen manapság sajnos. - na meg ott voltak a testvéreim is, akik mindig kiálltak mellettem. A gimiben a legjobb barátnőmmel is úgy klezdtük - aki nem mellesleg tünde volt - hogy két méteres távolságot tartott tőlem, miután megtudta, hogy vérfarkas vagyok. Persze miután rájött, hogy a légynek sem tudnélk ártani nagyon jóban lettünk. Aztán akkor kezdtünk el eltávolodni, mikor kiderül, hogy leszbikus vagyok...Emiatt is sokan elítéltek...
-Akkor jó, nem kell aggódnom. - jó volt hallani amit mondott, még ha nem is mondta ki, éreztem, hogy kedvel, és hálás nekem, amiért máshogyan kezelem mint mások. Ez volt a célom minden ártó szándék nélkül, és úgy látszik be is vált. Nem bírtam volna ki, ha valamiért megutálna, vagy eltávolodna tőlem, pedig még alig találkoztunk. Ezen kevés idő alatt is olyan mély kötelék alakult ki köztünk..legalábbis irányomból biztosan. Mikor feltettem a múltjáról a kérdés nem igazán tudom, hogy mire számítottam. Tudtam, hogy nem lehetett neki egyszerű, és hogy nem szeret róla beszélni. Viszont így is megindított a válasza, valahogy mindig elszomorítottak a nehéz múltú, és sorsú személyek. Csodáltam őket, hogy még mindig talpon vannak. - Rendben, én tényleg nem erőltetem. Csak néha jobb, ha kiadod magadból. Sajnálom. Én tényleg igyekszem segíteni...igaz, nincs különösebb okom rá - zavartan elmosolyodom. Tényleg nincs semmilyen okom ilyen kedvesnek lenni vele, és tényleg nem vagyok mindenkivel ennyire aranyos, persze ez nem azt jelenti, hogy megjátszom magam. Egyszerűen ezt hozza ki belőllem ez a lány, nem tudom miért, vagy hogyan, de egyeltalán nem bánom, hisz hihetetlen jó érzés.
Hihetetlen megkönnyebbülés volt, hogy nem lökött el magától. Jó érzés volt megölelni, olyan, amire régóta vár az ember. Kár, hogy hamar véget vetettem neki, de nem tudhattam előre, hogy hogyan fog reagálni. Csak mosolyogtam a szavaira, majd mikor megölelt a szívverésem érezhetően felgyorsult. Nagyon jó érzés volt... -Persze menjünk. - Bólintottam, de magamban megallápítottam, hogy a nagy sietség a vadász elől nem tett neki túl jót. Mindenesetre próbáltam nem túl feltűnően sántikálni mellette. Sosem szerettem, ha sajnálnak, mindig olyan érzésem volt, hogy sajnáltatom magam, és mindenkinek elege van...persze vágytam egy kis törődésre, főleg tőle...A lépcsős kérdésre elhúztam a számat. - Meglátjuk, hanyadikon laksz? - Az első lépcsőfordulóig még valahogy elszenvedtem magam, de nem volt könnyű. Beharaptam számat, és úgy néztem Nyxre. -Hát, holnapra felérek...De esetleg támaszkodhatom rád? Úgy egy kicsit könnyebb lenne.. |
 -Hozzászoktam, persze. Olyan lenne emberi orral, mintha mindig be lenne dugulva az orrom, szerintem nagyon rossz lenne. - Ecsetelem a helyzetet - Találó elnevezés, meg kell hagyni. Igen, vannak olyanok, de néha mások tartanak vissza engem. És néha semmire sem emlékszem, nagyon rossz - a tesóim tudják igazolni, hogy van egy-két olyan tettem, amiket teliholdkor követtem el, és ég a pofám miattuk. Persze az átváltozottaknak sokkal rosszabb.
-Én összeroppantam volna, ha nincs ki mellettem álljon néha-néha. De viszonylag szerencsésnek mondhatom magam az életemmel. De ahogy látom, neked nehéz lehetett. - veszem komolyra a figurát, de nem szeretnék pszihomókust játszani, és osztani az észt az én majdnem tökéletes élettemmel. Már csak szerelmet szeretnék, és akkor minden jó lenne. Legalábbis most biztosan. A boszorkányos dologra csak bólogattam, pontosan ezt gondoltam, csak ő meg tudta fogalmazni. Izgalmas lehet egy ilyen fajhoz tartozni, de semmiképp sem adnám fel a farkaséletet. - Tényleg lenyűgöző. - bólintok. Akárcsak te...
-Hát, most mondom. - mosolyodok el - nekem aztán panaszkodhatsz, azért vagyok. - Azért már tényleg nagyon érdekelt, hogy milyen lehetett az élete. De majd egyszer, ha majd találkozunk jól kifaggatom. Ha egyszer találkozunk. Esetleg...talán mégegyszer... Régóta nem volt olyan ember, akivel ennyire szerettem volna jót tennie, és most kiélhettem végre az ilyen vágyaimat, De vajon a jó embert fogtam ki?
A várossal kapcsolatos dolgokkal teljesen egyetértettem, és csak bólogattam, nem fűztem hozzá semmit, szerintem már túltárgyaltuk a dolgot. - Csak akkor teszi tönkre, hagyod neki.
Viszont a kérdésére meghökkentem. Olyan volt, mintha most tanulna élni, és most ismerkedne önmagával. Mint egy földönkívüli, aki egyszer csak itt találta magát a földön, és el van tévedve. Ez inkább csak kíváncsibbá tett, mintsem elijesztett volna. - Talán mert mindenkinek kell valaki, aki meghallgatja, akire támaszkodhat, és ilyenek. Rossz lehet úgy élni, hogy nem tudod kiadni magadból a gondjaidat.... - amikor megsimítja a karom kissé elpirulok. Jó volt az érintése, legszívesebben csak megöleltem volna, jó erősen, és kértem volna, hogy mondjon el mindent, sírjon a vállamon, stb. De nem tettem. - Nem olyan nehéz, csak keresned kell egy személyt, akiben megbízol, és meghallgat.
- Nem tudom Nxy, tényleg. Még...még nem igazán éreztem ilyet. - mosolyogtam zavartan. Ki kell derítenem, hogy mi a fene ez. Vagy, csak sodródjak az árral, és hagyjam megtörténni...a mit is? A varázslatos dologra felcillant a szemem. - Gyönyörű lehet....
Aztán jött a tánc, amit nagyon élveztem, és nagyon tetszett neki is. - Szívesen. Bármikor táncolok, abban legalább jó vagyok. - mosolyogtam el, és örültem, hogy végre ő is megtette. Gyönyörű volt mosolyogva. - Persze, annyira különleges lehet. - bólogatok izgatottan. - Igen,tessék - nyomtam a kezébe a készüléket, és izgatottan vártam, hogy mi fog belőlle kisülni. Vigyorogva néztem, ahogyan a tárgy elrepül a plafonig, majd Nyx elveszi onann, mintha csak a pocról venné le.
-Kár, hogy én nem tudok ilyet. Ez olyan menő - vigyorgok,majd visszakapom a telefonom. Szerencsés kis tárgy, hogy lebeghetett egy kicsit. Egy kicsit még beszélgettünk, főleg a varázslatról, de tényleg semmi nagy dolog, hisz én nagyon be voltam fáradva. Annyira szerettem volna, hogy marad velem, és tudok még beszélgetni vele, de végül láthatta, hogy bármelyik percben elalszok, így elment.
-Remélem még találkozunk Nyx - suttogtam a csukot ajtónak, majd vigyorogva feküdtem be az ágyamba, és elnyomott az álom. Most nem voltam magányos.
/A két lány most off, de folyt köv ;)/
|
 - Értem. Igen, az rossz lehet, hogy jobb a szaglásod, mint az embereké. De hozzá szoktál nem? - teszek fel még egy kérdést. - Hogyan is szokták mondani az emberek? A telihold átka? Igen, talán az. De én úgy tudom, hogy valamelyik vérfarkasok képesek picit visszafogni magukat - nem tudom mennyire igaz ez, én csak könyvekben olvastam, de néha azok is hazudnak. - Ó az remek - legalább valakinek van igazi családja. Irigylem ezért. - Örülök, hogy neked van legalább valaki, akire rá tudod magad bízni. Nekem soha nem volt ilyen. Nem tudtam senkiben megbízni soha és nem tudom, de hiányzott ez az életemből.
Fogalmam sincs milyen egy összetartó közösség, milyennek kéne lenne. Mi azt hirdettük, hogy azok voltunk, de nem is tudom. Nekem ez nem úgy látszott, hiszen képesek voltak engem levadászni, csak mert nem mentem vissza. De miért? Miért akartak engem ott tartani soha nem fogom megérteni. És ez nekem nagyon fáj, d igazán. Telebeszélték a fejem, hogy minden rendben lesz és mi vagyunk a legjobbak az egész világon. Viszont az anyám nem szeretett senkit se. Szerintem még saját magát se. Az öcsémet is vízbe fojtotta, így nem lepődök meg. Néha azért reménykedem, hogy él és virul egy jobb családnál.
- Értem mire gondolsz. Hiszen a mágia itt van ősidők óta és a boszorkányok tudják ezt hasznosítani. Tényleg lenyűgöző lehet egy külsős személynek - mondtam el. - Köszönöm? Igazán nem mondtak ilyet rám, régóta. De nem akarok panaszkodni, igazán.
Nagyon kedves volt hozzám. Régóta nem volt valaki, ilyen rendes hozzám. Akármennyire önzőségnek hangzik én örültem, hogy valaki ezt mondja rólam. Így már van kedvem bármit csinálni, amit lehet csinálni itt. És ez furcsa volt nekem ez. Senki nem mondta ezt nekem. Nem is tudom, talán akkor történt meg amikor megcsináltam egy nagyon bonyolult varázslatot. Aztán másra nem is emlékszem.
- Rengeteg hasonlatot tudnánk ehhez a városhoz kapcsolni - mosolyodtam el. - Sajna mindennek van árnyoldala. Az mindent tönkre tud tenni.
- Értem. Miért lenne ez szomorú? - tettem fel a kérdés szokásomhoz szerint. - Köszönöm, tényleg - simítottam meg a karját. - Nekem az lassan megy, igazából nem is tudom, hogyan kéne azt csinálta - mondtam zavartan.
Tényleg fogalmam sincs. Eddig senki nem érdeklődött irántam ennyire. Szóval, igen ez új volt nekem. Teljesen. De sok mindent nem értek igazából. Olyan hülyének látszok ilyenkor, mint valami kis gyerek vagy egy csecsemő. Semmit nem tudok a világról vagy az emberekről.
- Szóval ezért - biccentettem. - Igazából én is így érzek, de miért? Mi ez az érzés?
Vártam, hogy leordítsa a fejemet vagy valami, mert ez után csak az következhetett.
Nem tudtam már kommentálni a magányt illető beszélgetésünk.
- Értem. Nekünk is kell néha együtt működnünk - kezdtem bele.- Néhány varázslatot csak ketten tudunk megcsinálni.
Amint elkezdett táncolni, engem beszívott a kis univerzumába, csodálatos volt.
- Nem, én köszönöm, hogy megmutattad - végre egy őszinte mosoly jelent meg az arcom. - Oh tényleg akarod? Rendben, miért is ne - vontam meg a vállam. - Odaadnád a telefonodat nekem?
Ha nem adta oda, akkor elővettem az én mobilomat. Kezemre helyeztem, majd lassan elkezdett lebegni. A szekrény magasságáig "reptettem", majd felálltam az ágyra - persze cipő nélkül - és elvettem a lebegő tárgyat. |
Lelepleztek az ösztöneim, de nem is bánom, hisz teljesen lelkes lett, aminek nagyon örültem. Nem is tudom, hogy mire számítottam, de nem is érdekes.
-Én szeretek vérfarkas lenni, szeretem a falkát, a képességeimet. Bár, néha a szuper szaglást hanyagolnám, néha inkább hátrány - gondolok itt arra, hogy mondjuk elmenni pár csöves mellett nekünk nem egy leányálom - viszont a teliholdas estéket gyűlölöm. Annyira...utálom magam olyankor. Az nem én vagyok, csak egy vérengző vadállat... - próbálok minnél kevesebbet dicsekedni, eleve nem vagyok olyan, főleg, ha tudom, hogy a másik irigykedik, még ha csak kicsit is. - Imádom viszont, hogy a falka nagyon összetartó. Az alfa akár a második apám is lehetne. - Na jó, azért nehéz elképzelni, hogy Wade az apám lenne...erre halvánan el is mosolyodok. Főleg, mert csupán kilenc év van köztünk, így maximum a bátyámnak menne el, másmilyen bátyust pedig nem tudo elképzelni, csak Bent. - De szerintem boszorkánynak lenni nagyon jó dolog. Annyi olyan dolgot képesek megtenni, amit senki más nem. Nekem ez a faj annyira...ősi. Talán nem ez a legjobb szó rá, de érted mire gondolok remélem - ha valakinek azt mondod: boszorkány akkor egy öreg, bibircsókos orrú nyanya jut eszedbe, pedig nem ilyenek. Erre a legjobb példa Nyx, aki minden, csak nem ronda banya. Viszont a kérdésére lefagyott a mosoly az arcomról. -Igazad van, nem ismerlek. - sütöm le a szemem. Kicsit el is biznytalanodom a kérdésre. Lehet, hogy elfogult vagyok vele szemben? -Nem tudom... Ez a benyomásom rólad. Bármennyire próbálkozom, nem bírlak gyengének elképzelni - visszavonhatnám, amit mondtam, de akkor nem mondanék igazat, neki pedig nem igazán szeretnék hazudni.
-Olyan, mint egy kis sziget, a világ közepén, amit ellepett a mágia. - annyiféleképpen lehet ezt megfogalmazni, de ugyanazt mondja. - Az a bizonyos sötét oldal, igen. Pikk-pakk tönkreteszi varázst. - húzom el picit a számat. Na igen, erről a városról órákat lehetne beszélni, úgy, hogy nem fogyunk ki a témákból, és nem unalmas. - Nem azt mondanám, hogy hülyeség inkább azt, hogy szomorú. - én nem bírnám ki, ha nem önthetném ki a szívem valakinek, ha összejönnek a dolgok, és nem is értem, hogy lehet, hogy ez a lány nem tört még össze, ha egész életében senki nem hallgatta meg. Ez is csak egy plusz bizonyíték arra, hogy erős lány. Próbáltam nem nagyon sajnálkozva nézni rá, hisz ilyenkor az nem segít. - Nézd, nekem bármit elmondhatsz, tényleg. Meghallgatlak nagyon szívesn. - mosolyogtam rá biztatóan, kitárva a karom, jelezve, hogy nyugodtan a nyakmaba zúdíthatja a bajait, szívesen segítek neki.
A kérdésére viszont fülig vörösödtem, és beharaptam a számat. Bevallom nem számítottam erre, vagyis de, csak a válasszal nem készültem fel. De a másik ami feltűnt, hogy azt mondta: nem bánja. Talán mégis van remény? És ha igen akkor mire? Biztos én vagyok túl optimista, és fantáziálgatós. Mindenesetre a gondolatra is liftezni kezdett a gyomrom. Tudni akartam, hogy ő mit érez. -Ne..nem tudom Nyx. Szeretném látni, hogy mosolyogsz miattam, hogy felvidítalak. Őszintén elmondom pillanatnyilag saját magamat sem értem, hogy mit miért mondok. - mosolygok rá halványan, és kíváncsian lesem a reakcióját. Őszinteségi rohamom után szinte vártam, hogy otthagy, vagy jön a "hetero vagyok bocsi" szöveggel.
-Ha így vagy vele, akkor megértem, hogy inkább a magányt választod - mosolygok rá, hisz megértem, hogy nem egy társasági személy. Nekem aztán semmi okom sincs ráerőltetni a dolgot. - szép dolog lehet varázsolni. Mindig is nagyon érdekeltek az ilyen dolgok.
- A tánc az egyik legkedvesebb dolgom az életben, így nem hiszem, hogy megterhelő. Amúgy meg a táncosoknál inkább csak más. Ha napokig egütt vagytok egy táncteremben, vagy együtt táncoltok, vagy duóban egyáshoz kerültök, akkor lehetetlen nem megismerni a másikat legalább név szerint. - vonom meg a vállam. Persze, nem ismerek mindenkit, de sokan vannak, akikkel nagyon jóban lettem. - Mondom, szívesen csinálom, nem vagyok fáradt. - erősködöm. Persze, ez nem igaz, fáradt vagyok, de annyira nem, hogy ne tudjak egy kicsit táncolni.
-Hát, köszönöm. Igyekeztem, hogy tetszen. - mosolyogtam rá, és nem is kérdés elpirultam. Ez már csak ilyen pirulós éjszaka, nincs mit tenni. Aztán felcsillant a szemem. - Varázsolsz nekem? Valami kis dolgot. Olyan különlges lehet. De csak, ha van kedved hozzá persze... |
- Ösztönösen? - tanakodtam egy kicsit, de aztán leesett. - Szóval te vérfarkas vagy! Azta mindenségit. És milyen?
Bocsássatok meg a kíváncsiságomat, de nem nagyon találkoztam más fajokkal. Nem soha életembe nem találkoztam másokkal. Csak emberekkel. De ők nem olyan érdekesek számomra. Hiszen nincs a lényükbe semmi titok. Semmi amit titkolni kell. És engem igazából a rejtélyek izgatnak. Más nem is nagyon érdekel igazából. Erre tanítottak az egész életemben. Ismerjem meg a Föld minden rejtélyét. Más célt nem tudom, hogy valaha találok magamnak. De nem tudom, hogy kell nekem egy másik? Ez is egy gyönyörű feladat volt számomra. Így okosabb és bölcsebb lehetek.
- Nem bántásból, de nem is ismersz engem. Hogy lehetsz benne annyira biztos? - most az egyszer nem költői kérdés volt.
Egy részből meg is érintett, mert nem hittem volna, hogy valaki képes ismerkedés nélkül is ilyet mondani. Hihetetlenül kedves és egy aranyos lány ez a Gabby és én úgy érzem szeretném közelebbről is megismerni. Minden akarnék tudni róla. Mindent. Még a botlásait is, egyszerűen érdekelt és ez lenyűgözött engem, hogy ennyire meg akarok ismerni egy másik személyt. Nem tudom mi volt ez, de igazán érdekelt. Mi ez és mi váltotta ki? Oh, az agyam nem tud ennyi kérdést megválaszolni.
- Igen, saját történetünket írjuk és ha belemártjuk magunkat a természet feletti részébe, akkor olyan, mintha nem is a Földön lennénk. Mintha egy másik univerzum lenne - gondolkoztam el.- Ez lenne az ideális neki, igen. Remélem nem találta meg a csúnya oldalát az egésznek. Mert az elrontaná a kedvét - magyaráztam megint neki. - Tényleg? Hülyeség lenne, ha azt mondanám, hogy... ilyet soha senki nem mondott nekem?
Anyám már abuzív volt hozzám. Nem érdekelte, hogy én mit mondok. Az ő szava volt az egyetlen és igaz. Nem tudom, hogyan kell utálni másokat, de őt biztos utáltam. Nem jól bánt a családjával.
- Gabby... miért bókolsz nekem ennyit? Nem bánom csak érdekel.
Nem értettem a lány viselkedést. Miért? Akart velem csinálni valamit?
- Én mindig is jobban szerettem lenni az a magányos fajta. Nem én lennék, ha tömegben kellene lennem - rázom meg a fejem.
Nem voltam az a társasági fajta. Hogyan kéne viselkednem több személlyel szemben? Nem... azt az énemet nem igazán ismerem. Sőt magamról se tudok sok mindent, az az igazság. Szóval kéne valami vagy valaki, aki segít nekem mindent felfedezni magamról. Mert idegesítő volt, hogy olyan butának tűnök. Nem akartam olyan lenni. Nem akarok befolyásolható lenni.
- Ismerem azt az érzést, mármint nekem ezt a varázslás adja meg nekem. De a tánc megterhelőbb lehet - fejtettem ki a véleményemet.- A táncosok összetartóbbak? - kíváncsiskodtam. - Tényleg nem vagy túl fáradt hozzá? Nem akarom erőltetni! Rendben, persze, ami neked kényelmes. Én tudok várni persze - bólogattam hevesen.
Nem tudom miért vártam azt, hogy táncoljon. Talán. mert valami újat ismerek meg ez által? Valami teljesen mást? Valami sokkal káprázatosabbat, amit valaha el tudtam képzelni? Nem tudom. De nagyon érdekelt mit fog kiváltani belőlem ez az egész. Nem tudom, hogy kész vagyok rá. Talán bután fogok viselkedni. Áh.
- Rendben! - szóltam, de megvártam, amíg megcsinálja a többi dolgot.
Amint elindította a zenét én csak őt figyeltem. Nem vonta el semmi az én figyelmemet. Utolsó mondatára nem tudtam mit mondani.
A tánc közben teljesen elbűvölt. Látszott mennyi energiát ad bele és mennyire élvezi és én ezt csodáltam benne nagyon. Meg akartam érinteni, de féltem, hogy megijesztem ezzel és elesik, megüti magát. Én azt nem akartam. Az volt az utolsó. Nem... nem is kívántam ezt neki. Neki nem. Nem tudom mi ragadott meg ennyire ebben a lányban. De majd egyszer kiderítem. Vagy esetleg megkérdezhetném tőle. Nem ez hülyeség. Nagyon.
- Gabby ez csodálatos volt... a szám a koreográfia, az energia, amit belevittél. De te magad is csodás voltál. |
-Lehet, hogy igazad van - mosolygok rá szélesen. Azért jó ilyeneket hallani néha. Szeretem felvidítani az embereket, mindig olyan jó érzés a mosolyt látni az arcukon. AZ ő arcán, meg végképp jó. Olyannak tűnik, aki inkább búslakodik, mintsem mosolyog. Na, majd én felvidítom, ezt most elhatároztam.
-Én ösztönösen nem bírom a vámpírokat. - mosolygok kicsit titokzatosan. Mikor elmondja, hogy boszorkány szinte azonnal rájövök, hogy egyértelmű, más nem nagyon lehetne, talán még megszálló. A többinek jellegzetes szaga van, de neki olyan, amiből nem derül ki, a faja. Már nyitottam volna a számat, hogy bevalljam, hogy én meg farkas vagyok, amikor folytatta, hogy jó a vérfarkasoknak, és a vámpíroknak, inkább nem mondtam semmit. Nem is tudom, hogy miért nem, talán úgy gondoltam, hogy irigy lesz? Az, hogy bszorkány egy csomó kérdést megválaszolt, de szinte többet felvetett - De hát ez egyeltalán nem így van. Te egyeltalán nem vagy gyenge Nyx. Hidd el, én ebben biztos vagyok - mosolyogtam rá biztatóan, és félénken megsimítottam a vállát. Őszintén mondtam, amit mondtam, biztos voltam abban, hogy kettőnk körül ő az erősebb.
-Filmbe illő dolgok történnek itt, és itt minden lakos a film egyik szereplője. Ez olyan izgalmas benne szerintem. Valószínű, hogy hamar kiderítette, főleg, ha jókor volt jó helyen. - magyarázom az "elméletem". gy a lehet a legjobban elmagyarázni szerintem, mi is folyik ebben a városban. Kérdés, hogy milyen film, hororr, vagy csak fantasy, esetleg romantikus? - Miért lenne baj? Engem egyeltalán nem zavar, ha sokat beszélsz, sőt. Szívesen meghallgatlak.
-Igen, lehet benne valami, sok önző, és irigy ember van, de persze, mindig vannak kivételek. Mint például te is.- mosolygok rá kedvesen.
-Ez fura nekem nagyon hiányozna a társaság, mondom, így is néha...magányos vagyok este. Szerencse, hogy elfoglalom magam, és tanulok, olvasok vagy ilyenek. - mosolyodok el kínosan. Nem is értem ezt miért kellett elmondanom, de most már mindegy...remélem nem fog bénának gondolni, vagy ilyesmi. A szobába érve, mivel ő nem kért semmit, én kiszolgáltam magam egy kis vízzel, mert éppen szomjan halni készültem, azt meg szerintem senki nem szeretné.
-Valóban gyönyörű, igazi művészet. Amikor csak te vagy, meg a zene...olyan fantasztikus érzés! Olyan, mintha repülnék... - áradozok neki, de észreveszem magam, inkább csak vigyorogva nézek rá. - Kár, hogy nem ismered, nagyon jófej csaj, de mondjuk nem is várom el, hogy mindenkit ismerj, a történelem nem olyan mint a tánc, ahol könnyen megismerkedsz a másikkal. - figyelem, miközben kibontja a haját, és megcsap az illata. Beharapom a szám, úgy figyelem őt, mikor előáll a kérdésével. Sokan kérték már ezt, így nem mondom, hogy meglepődtem, inkább csak nem gondoltam, hogy érdekli a dolog. Ezzel szemben felcsillan az arcom, mert ha valamit szeretek csinálni, az a tánc. - Dehogy, egy kicsit tudok táncolni - bólintok, majd körbenézek.Az egyik sarokba tolom a felesleges holmikat, hogy egy kis teret nyerjek- veszek egy kényelmesebb ruhát is, nem akarom, hogy szétrepedjen a farmerem. De persze, csak ha tudsz várni. - gyorsan felkapom a táskám, amiben a táncruhám van, és besietek a fürdőbe. És táncruha alatt egy sportmelltartót, és shortot értek.Kifejezetten örülök, hogy ez volt ma rajtam... Közben gondolkozom, mit is táncolhatnék, elvégre nincsen hatalmas helyünk nagy ugrabugrálásokra, de valami látványos is kéne. Aztán eszembe jut a tavalyi táncvizsgám, ahol pont volt egy ilyen tánc. Nem mellesleg azóta is a kedvencem, és bármikor el tudnám táncolni.
-Kész vagyok! - megyek vissza Nyxhez, és felkapom a telefonom. Csinálok pár nyújtást bemelegítésképp, majd mély lélegzetet veszek. Furcsamód izgulok, pedig általában nem vagyok lámpalázas. És most csak egy nézőm van. Kikeresem a zenét, majd leteszem az ágyra, és elindítom- Remélem tetszeni fog. - mosolygok rá, majd elkezdek táncolni. (végül nem tudtam dönteni, szóval amelyik jobban tetszik azt táncolja: egy kettő)
Két percig táncoltam teljesen átszellemülten körübelül, és mivel a hely miatt nem igazán tudtam nagyokat ugrani volt, ahol elcsúszott, de nem volt olyan vészes. Tény, hogy nem ez volt a legszebb előadásom, de nem érdekelt. Amikor véget ért a szám még egy ideig csak pihegtem, majd vigyorogva fordultam a lány felé. |
- És miért rossz az? Szerintem ilyen világnézetekkel sokkal többet el tudsz érni, mint bárki is. Én ezt hiszem.
Nem tudom, de mindenkinek jobb, ha egy olyan emberrel, személlyel van, aki csupa energia. Az mindig csodás érzés szerintem. Olyankor mások is olyanok lesznek. Mintha átragasztaná ránk búslakodó személyekre a jó kedvükre. Nem mondom, ránk férne. Mindenki csak a rossz, szomorú dolgokon gondolkozik és ez már lassan megárt nekünk Földi lényeknek ez a életvitel. De itt vannak ilyen egyének, mint ő és mindjárt jobb kedvünk lesz tőlük. Így történt ez velem is. Még egyszer nagyon, de nagyon hálás voltam ezért. Köszönöm, hogy vittél egy kis színt ebbe a percekbe.
- Akkor jó - sóhajtottam fel, mert megkönnyebbültem. - Fogalmam sincs, kevés más lénnyel találkoztam. Csak könyvekben olvastam róluk, olykor-olykor. De olyan gyengének érzem magam boszorkányként. Egy vérfarkas, vagy vámpár képes megvédeni magát, de én mire vagyok képes felkészülés nélkül? - tettem fel a költői kérdést.
Igazából nem bántam, hogy mi vagyok. De voltak ám hátrányai és előnyei. Csak az egyetlen gond, hogy én még tapasztalatlan voltam. Mi van, ha ez a lány vadász? Az nem lehet, képtelen volt megölni a vérszívót. Kicsit azért megnyugodnék, ha tudnám micsoda ő, de nem fogom kikényszeríteni.
- Igen, keveredett kultúrájú városokat is szeretem. De ez még különlegesebb, hiszen az emberek nagyja nem is tudja ki mellett megy el az utcán vagy kinek köszön. Esetleg mi történik a négy fal között. Remélem rájött a titkára. Megéri, sokkal nagyobb így a tudása - mosolyogtam. - E-elnézést, néha képes vagyok nagyon sokat beszélni. Főleg erről a városról.
Komolyan mi rejlik itt? Talán sokkal több, mint bárki tudná. Ki tudja. Talán az égiek se tudják. Bár azért egyszer megkérdeznék egy angyalt, hogy mi igaz és mi nem. Elvégre talán ők mindent tudnak. Én is szeretnék olyan lennie. Kíváncsi vagyok milyen lenne.
- Sajnos nem fog. Sokan csak magukra és magukra gondolnak.
Én is sokszor magamra gondolok, csak, de azért másokkal is próbálok foglalkozni. Mondjuk nem is ismerek sok embert. Ott vannak az Avci testvérek azt annyi. Más mindenki meghalt körülöttem.
- Igen, komolyan - bólintottam. - Szeretem a magányt. Nincs sok baj vele.
Nem vagyok egy társasági ember. Bár a szektában valóságos istennőként kezeltek. De én soha nem bírtam azt. Miért kellet ez a sok felhajtás egymást körül? Soha nem értettem. Mondjuk én sok mindent nem értettem az életben. De az legyen az én személyes kis gondocskám. Más törődjön a sajátjával.
- Nem baj. Nálam sokkal nagyobb szokott lenni- vontam meg a vállam. - Köszönöm, nem kérek.
Nem szeretek más dolgaiból venni. Még ha vendégségben is vagyok.
- Táncolsz? Olyan gyönyörű lehet - mondtam ki. - Nem nagyon nézek meg arcokat és nem is ismerkedek senkivel, így nem ismerhetem - közben kihúztam a hajamból a hajgumit, majd azt a csuklómra helyeztem. - E-esetleg megnézhetem, hogy táncolsz? Vagy túl fáradt vagy hozzá?
Mindig is érdekelt ez a mozgás fajta. Olyan káprázatosak akkor az egyének. Mintha hipnotizálnának. Vagy csak én beszélem be magamnak. Vagy az én agyam megint túl gondol mindent. |
-Néha túlságosan is...jámbornak hiszem magam. - vallom be. Persze, ez teliholdkor nem igaz, olyankor nagyon is durva tudok lenni. És mindjárt telihold lesz, jó is, hogy eszembe jutott. De nem szeretem ezt...de hát, nem tehetek róla, így születtem, még választásom sem volt. Szerencse, hogy a családomal nagy szerencsém volt, kivéve amikor el akarták vinni a batyámat. Akkor szörnyű volt, bár akkor sem a családom volt a gond. Sosem szeretnék senkinek sem rosszat, de akkor talán egy icipicit örültem, hogy az anyja meghalt. Lehetek én is egy kicsit gonosz nem? Kíváncsi vagyok, hogy ő mitől lett ilyen pesszimista, vagy, hogy van -e oka egyeltalán.
Aztán szerencsére feltette a vámpíros kérdést. Ilyenkor el sem hiszem, hogy annyit kerülgettük ezt a témát. Akkor lehet, hogy ő sem ember?
-Igen, tudom - bólintottam. Kicsit haboztam, hogy bevalljam -e igazi énemet. Lehet, hogy vadász, és ha megtudja, hogy mi is vagyok, akkor azonnal megöl. Erre a gondolatra megijedtem, ugyanis egyik legrosszabb rémálmomnak tűnt, hogy megöljön. Biztos nem tenne ilyet. De végül inkább hallgattam még egy kicsit. - Nem szeretem a vámpírokat. Visszataszító, és ritka ravasz lények. Biztos van köztük olyan, aki nem ilyen, nem szeretnék ítélkezni, de nekem eddig ez a tapasztalatom - magyarázom. Lehet, hogy a ösztönös ez az utálat, amiatt, hogy farkas vagyok. De ez tényleg csak a vérszívók felé van. Azon kívül, hogy jó illata volt, nem igazán tudtam megállapítani, hogy milyen lény is ő. De, talán nem is lényeges.
-Szerintem izgalmas, hogy ennyi faj van itt, Veszélyes, de izgalmas. Olyan, mintha rengeteg kultúra keveredne egy viszonylag kis helyen. Soha nem tudhatja az ember, hogy mi fog történni vele aznap. - Találkoztam már olyan emberrel, aki csupán azért, mert annyitt hallotta a Magnolia Valley nevet a tévében eljött ide, hogy megtudja mi is áll az ennyi furcsa eset mögött. Sajnos nem tudom, hogy végül rájött -e a nagy titokra. - mondom széles mosoly kíéretében. Olyan ez a város, mint egy külön kis sziget, kapu a varázslat világába.
A fájdalmas kijelentésre őszintén szólva meghökkentem. Mármint, hogy így mondta. Mintha csak természetes dolog lett volna neki a fájdalom. A csuklóján a vágások, a fura tetoválás, ez a támadás, és minden egyéb. Vonzott a titokzatosság, ami körüllebegte, és égtem a vágytól, hogy kiderítsem a dolgokat. Melyik fajhoz tartozik? Vajon van okom tartani tőle, és ostoba vagyok, hogy így "kitárulkozok" előtte? Eddig nem úgy tűnik, de mindenképpen szeretném jobban megismerni. Közelebbről. De féltem kérdezősködni, nehogy csak bezárkózzon inkább. Elmondja majd, ha akarja.
-Hát az biztos. Legalább elnézést kért volna, vagy valami. - zsörtölődöm egy kicsit. Az incidens után a metróban szinte görcsösen kapaszkodtam, nehogy megint elessek. Menthetetlenül szerencsétlennek lennék elkönyvelve, és minnél inkább a legjobb benyomást akartam kelteni. Persze, ez egyeltalán nem azt jelenti, hogy megjátszanám magam, tudom, hogy nem vezet semmi jóra. Mint amikor hazudik valaki a koráról, vagy ilyenek. Úgyis kiderül, és csak rosszabb lesz. Ráadásul örök hazudozásban kell élni, azt meg senki nem szereti. Legalábbis, én biztos beleőrülnék, és az lenne a vége, hogy mindent bőgve bevallok.
-Tényleg? És nem érzed magad magányosnak? Mióta elment a szoatársam alig birok éjjelente audni. Nem mintha félnék, csak megszoktam, hogy van valaki velem. - nem is tudtam, hogy lehet egyedül lenni szobában. Lehet, hogy senki nem akart vele lenni? Vagy belsősök intézték el? De szerintem csak én komplikálom túl a dolgot.
-Gyere, bocsi a kupi miatt - lépek be a helyiségbe. Ledobom a tánccuccomat az ágyra, és lerúgom a cipőmet. - Érezd magad otthon - mosolygok rá - kérsz valamit inni? Van víz.bor, sör és narancslé. - nézem meg a hűtő tartalmát. Éljenek az egyetemi évek! Amúgy meg a pia nem csak az enyém, közös használatra vettük. Néha a szomszédok is átjönnek, mikor kifogynak, mert tudják, hogy nálunk mindig van. Nem vagyok egy jó ivó, hamar meglátszik rajtam a pia, hiába vagyok vérfarkas.
-Táncot tanulok. Már kiskorom óta. Mondhatni, ezaz életem. - magyarázom kicsit túl lelkesen - Történelmet? Akkor lehet, hogy ismered a hugomat, ő is azt tanul,Tamarának hívják. Bár, lehet, hogy nem egy évfolyam, nem tudom. Én annyira nem vagyok oda érte, egyedül a különböző kultúrák érdekeltek, és ennyi. Szeretnél csinálni valamit, vagy csak dumáljunk? - megeredt a nyelvem, remélem nem untatom annyira. Lehuppanok az ágymra, felhúzom a lábam, és a vádlimat kezdem maszírozni, nehogy izomlázam legyen. Bár a nyújtás megvolt, mindig megcsinálom ezt, már csak azért is, mert jól esik. |
- És ez így is jó!
Kevés személlyel találkoztam, akik az mondták, vagy lehetett hallani tőlük. A szekta se vallotta ezt. Sőt! A férfiakat egyenesen a Pokolba kívánták a másik nemet. És ezt tanították nekünk. Olyan buta volt ez a világszemlélet. De sajna én is elhittem. Nem tudom magam elégszer ostorozni, hogy megbékéljek, én is ennyire befolyásolható voltam. Mire számítottam? Hiszen az anyám már akkor őrült volt, amikor én még meg se születtem. És úgy lettem tervezve, hogy a mása legyek. Hogy én legyek a kultusz vezetője. Kár, hogy túlságosan kíváncsi voltam. Hogy jobban érdekelt a kinti boszorkány élet, mint amit kialakítottunk magunknak.
Értékeltem, hogy nem kérdezett rá a sebeimre. Igen kényes egy téma ez nekem. Soha nem tudom hogyan kéne reagálni. Meg azt se tudják néha miért keletkeztek ezek, de máris elkezdik mondani, hogy nem éri meg ezt csinálni. De nem is hallgatják meg, a tulajdonosát. Egyáltalán és ez engem néha feldühít. De nem akarok nagy műsort rendezni. Bár néha nem bírom ki, hogy ne kommentáljam néha a dolgokat. Néha én is tudok olyat. Olyankor viszont nincs könyörület. Olyan bunkó szoktam lenni, hogy mindenki csak pislogni tud. Ja, tudok nagyon gonosz lenni, ritkán, de én is képes vagyok rá.
- Kérdezhetek valamit? Tudod, hogy ő... micsoda? Mármint, hogy vámpír.
Nekem rögtön letámadni, hogy ő micsoda, az még ráér. Így is talán lesokkolt picit. Meglássuk. Bár talán ő se ember. Ki tudja. Egy ilyen városban, mint ez, bárki lehet bármi. És boszorkányként én nekem fogalmam sincs ki micsoda. Tényleg cserélnék velük. Akkor tudnék nyíltan beszélni mindenkivel. És hogy mi vagyok. A tetoválásokat is könnyebben lenne kimagyaráznom. Az igen hasznos lenne. Lehetne valamilyen jelzés rajtunk, hogy nem vagyunk emberek. Mondjuk készíthetne valamilyen boszorkány egy ilyet. Á, nagyon álmodozok. Senki nem olyan erős, hogy készítsen egy ilyet. Talán bele is halna a készítésbe.
- Igen elég egyedi egy város. Talán ez a szép benne - mosolyogtam.
És sokan nem is tudják milyen különleges, hogy itt már nem csak emberek élnek, hanem minden más faj is. Tömegesen.
- Hát nagy fájdalmakat is kibírok, szóval ez tényleg elviselhető volt nekem.
Nem tudtam elmondani az igazat, hogy ez rám lett kényszerítve és a legkisebb gondom a fájdalom volt. De mára megszerettem. Így kitűnök a tömegből.
Miután beszálltunk a vagányba ment a parádé. Bunkó volt a férfi. És én azokat nem bírom ki. A lány - Gabby aranyos volt, ahogy elpirult, arra el is mosolyodtam.
- Igen, jó lenne. De a férfi volt a hibás, nem te - vontam meg a vállam.
Hosszú volt az út, mert mindketten olyan némák voltunk, hogy más hallottam a ciripelést. Mondjuk én elszórakoztam a tökéletes családon, akik pont velem szembe ültek. Hallottam, hogy a gyerekeiknek mondják, hogy ilyenek ne legyenek, mint én. Egy részből igazuk van.
- Végül is én egyedül vagyok a szobán, nem árt a társaság.
Gabby elvezetett a szobájába, rég nem voltam másnál
- Bemegyek, persze, ha már azt mondtam - ha beengedett, én bementem. - Milyen szakon tanulsz? Én történelmet tanulok. Az érdekel engem a legjobban. |
-Jó ember? Köszönöm. - pirulok el még jobban. Pedig nem szokásom. Egyszerűen csak jó volt ezt az ő szájából hallani - Én szinte mindig, és mindenkiben a jót veszem észre, talán ezért sem tudtam volna bántani azt a vám...fiút aki megtámadott - Ez alól ez Nyx sem volt kivétel. Láttam, hogy a tetoválások mögött egy igenis szerethető, és sokat megélt lélek lapul. Meg majdnem mondtam, hogy vámpír, de továbbra sem tudtam, hogy ismeri -e Magnolia Valley igazi oldalát. Lehet, hogy az ilyeneknek egy titkos jelet kéne hordani, mondjuk egy sárga karkötő, vagy ilyenek. Hogy ne legyen ilyen találgatás, meg bizonytalanság.
Nem akartam rákérdezni semmire, mert nem tűnt olyannak, aki hamar menyíl, vagy elárulja a nagy titkait. Majd, ha jobban megismerjük egymást. Már, ha lesz ilyen. Mert persze, észrevettem a csuklójána a vágásokat, és igen, kíváncsi voltam, hogy hogyan kerültek oda, mégsem érdeklődtem rögtön. Mikor rálépett a kezére rögtön megéreztem a vámpírvér illatát.
-Ehhh...vérszag van - húztam el az orrom. Automatikusan böktem ki, megszokásból. Mikor vérfarkasok között nő fel az ember az ilyeneket ösztönösen kimondja, és várja, hogy a többiek is szagolgatni kezdjék a levegőt. Persze, ez itt nem történik meg, ha vérfarkas lenne a lány, már megéreztem volna. Még a finom illata mögött is.
-Nem születtem ide. - rázom meg a fejem - csak az egyetem és a tesóim miatt jöttem ide egy éve körübelül. De megtetszett ez a kis város. Minden fura dolgával együtt. - mondom mosolyogva. Szerencsére nem sértődött meg, inkább ellenkezőleg, mosolygott, aminek örültem. - És nem fájt, mikor csinálták? - kérdezem a tetoválásáról. Nagyon érdekel, hogy mireföl tetoválta szét majdnem az egész felsőtestét, ezzel nagyjából elijesztve mindenkit. Lehet, hogy pont ezért. Végül ő is bemutatkozott, így kicsit könyebb volt, ha me kell szólítanom.
A metrón viszont az egyik állomásnál egy pasinak pont az utolsó pillanatban jutott eszébe leszállni, és akkorát taszított rajtam, hogy azt hittem lefejelem a padlót. Szerencsére nem így történt, ugyanis valaki elkapott. Hálásan, és fülig vörösödve néztem Nyxre, de jólesett az érintése. Ahhj gabby maradj már...fél órája ismered...
-Persze, jól vagyok, köszönöm. Talán kapaszkodnom is kéne. - mosolyogtam kicsit kínosan. Az út többi fele csendben telt, én leginkább a kusza gondolataimat próbáltam helyretenni. Eddig nem sok ember volt rám ilyen hatással, ennyi idő alatt. Mégis, égtem a vágytól, hogy többett megtudjak róla. A kolihoz érve előállt a kérdésével...Lehet, hogy már nagyon unatkozik velem, és szívesen lerázna, de csak udvarias akart lenni.
-Ha nem nagy gond, szeretném ha eljönnél velem, akár ott is maradhatsz, a szobatársam elutazott, mert beteg az anyja. Úgyhogy még nem is zavarnál.
Amennyiben beleegyezik el is viszem a szobámig. Nem teljesen volt igaz, hogy a szobatársam elutazott, ugyanis a városban tartózkodott, csak épp a beteg anyja mellett. Reméltem, hogy nem pont most jut eszébe visszajönni.
-Akkor bejössz, vagy nagyon fáradt vagy? - nyitom ki az ajtót. |
[22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
