|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:15 - |
 |
[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Úgy láttam, elgondolkodtatta a felvetésem. Ha érdekelte a sárkány téma, bizonyára érdekes lehetett ez számára, így nem volt nehéz megérteni, ahogy nem sokkal később ki is fejtette, hogy érdekli ez az álláspont. Pedig tényleg csak egy hirtelen ötlet volt, mert hát mit csinálnak az emberek, ha bármi újat felfedeznek? Még szép, hogy kísérletezni kezdenek vele. Meg persze vonz egy csomó más dolgot is, kezdve a sztereotípiákkal, ami minden fajról kialakult, mint mondjuk a vérfarkasokról, vagy a vámpírokról. És ha tényleg léteznének sárkányok, bizonyára róluk is lenne néhány, ahogy most is vannak elméletek, hogyan is nézhetnek ki? De lehet, ha valaki szembetalálkozna egyel, teljesen mást látna. Ki tudja...
Mivel úgy tűnt, a fiatalember mindent megtalált, amit szeretett volna, így a pénztárhoz indultunk, én pedig kisvártatva már újból a pult mögül szemléltem a boltot és rutinos mozdulatokkal, mégsem pókerarccal, hanem valóban jelezve, hogy törődöm a vásárlókkal, kezdtem el foglalkozni a vevőkkel, végül pedig előbbi beszélgetőtársam is sorra került. Örültem, hogy sikerült megtalálni, amit keresett, mellé pedig talált még valamit, ami engem is mosolygásra késztetett. Úgy gondoltam, az édesanyja, ha egy kicsit is szereti, biztosan értékelni fogja az apró kedvességet, amit még a másik két kötet mellé választott.
- Örülök, hogy segíthettem. Mi köszönjük a vásárlást - búcsúztam, majd figyeltem, ahogy kisétál és halvány mosollyal visszaintettem neki. A bolt átmenetileg üres lett, de valószínűleg nem sokáig. Hátra volt még pár óra a műszakomból, úgyhogy egy darabig még biztosan elleszek itt ma. De az biztos, hogy a nap fénypontja ez a kicsit különös beszélgetéssel megspékelt vásárlás volt.
//Orla off// |
Nem sok emberrel beszélgettem mostanság, sőt egész életemre kiterjedően alig pár emberrel beszéltem a sárkányokról, de biztosan állíthatom, hoyg ez a beszélgetés volt magasan a legizgalmasabb. Persze ez főleg anyámék hibája, hogy ignorálni próbálták ezt az óriási dolgot, pedig gondolhatták volna, hoyg egyszer szembe kell néznem vele, ha akarok, ha nem.
Viszont a lány érdekes dolgot hozott fel. Mondandóján egy kicsit elgondolkodtam, emiatt egy pillanatra megtorpantam, de nem akartam túl feltűnő lenni.
- Hm, érdekes nézőpont, nem mondom. - nevettem fel. - Persze van alapja, az tuti. - emeltem meg célzóan a könyvet mosolyogva, majd bólintottam, hogy igen, csak ezek lesznek.
Türelmesen kivártam, hogy az előttem lévő vevőket elintézze, közben egy tíz éves izgatottságával lapoztam a sárkányos könyvbe. Nagyon tetszett, hogy nincsenek benne képek. Vaalamiért mindig fenntartásaim voltak a tudományos cikkekben vagy könyvekben megjelenő képek felé. Persze, kell a vizuális bemutatás, a magyarázat, de néha olyan gagyi képeket tudnak csatolni, hogy megáll az eszem.
Mikor én kerültem sorra, kiraktam a két könyvet a pultra a lány elé. A pult szélére oda volt pakolva egy csomó hülyeség; névrezsóló, gravírozott tollak, kicsi, tenyérbe illő könyvecskék Legjobb Apuka/Hugica/Nagymama, meg mindenfelé fölirattal. Megakadt a szemem egy Legjobb Anyuka feliratún, és gyorsan a vásárlásomhoz csaptam. Hátha ze nem végzi a hülye ajándékos dobozban. Még majd írok hozzá egy levelet, és kész.
- Köszi a segítséget mégegyszer. - mondtam egy félmosollyal az arcomon. - Nemhiszem, hoyg egyedül rábukkantam volna ezekre.. - míg beszéltem, előrántottam a kártyámat, amin hát.. egy félreértés miatt a saját képem díszelgett. Amikor kaptma a banktól e-mailt, hogy küldjek nekik egy képet, nem értettem, mire kell, ezért magamról küldtem képet. Azt hittem valami adatbázis cucchoz kell fotó rólam, hogy benne legyek a rendszerbe, erre mikor megkaptam postána kártyát én mosolyogtam róla vissza. Biztosan azt hitték, valami egoista fasz vagyok.
A lány lehúzta a kártyámat, gyorsan bepötyögtam a kódot, és már zacskózta is a vásárlást. Mikor megvoltunk, elindultam kifelé, és az ajtóból még intettem neki.
- További szép napot!
//Baako off// |
Folytattam már egy pár furcsa beszélgetést, de biztos, ha listát kellene készítenem róluk, akkor most ez is felkerült volna. A természetfelettiben benne voltam én is, nyakig, arról inkább nem kezdenék el regélni sajnos, vagy szerencsére, mert az nálam tartós depresszióhoz vezet, de a lényeg, hogy valószínűleg máshogy álltam hozzá, mint egy átlag ember. Máshogy álltam volna hozzá, ha nem lettem volna az, ami. De az, hogy sárkányok léteznek, még így is túl soknak tűnt. Bár talán ilyen szempontból túlságosan is naív voltam, emberként még arra is habozás nélkül nemet mondtam volna, ha valaki megkérdezi, hiszek-e a vámpírokban.
Kijelentésére felvontam a szemöldököm, nem túlzott, de azért nyilvánvaló érdeklődéssel. - Nem tudom, mióta vagy a városban, de itt nagyon sok a furcsa pletyka. Ami például az újságíróknak jó, a nyugodt életben reménykedő lakosoknak kevésbé, de történt itt már pár furcsaság - próbáltam nemtörődöm szinten vállat vonni, mint aki ezt tényleg mellékesnek találja. - De ha tényleg léteznek sárkányok, ajánlom nekik, jól rejtőzzenek el, különben rájuk talál egy ilyen tudós koponya, mint ennek a könyvnek a szerzője és egy laborban találják magukat - szerintem nagyon ritkán beszéltem ennyit, de a furcsa helyzetek talán ilyet hoznak ki belőlem. Nem igazán mutattam heves érzelmeket, mindezt nyugodt arccal adtam elő, végig a vevőt nézve.
- Akkor ez a kettő lesz? - Kérdeztem, s amennyiben igent mondott, visszaindultam a pult felé, hogy befejezzük a vásárlási procedúrát, közben láttam, hogy már más is vár ott, nem is egy ember. Ha esetleg szeretett volna még valamit, akkor viszont ismét elnézést kértem, hogy rendezzem a többi vevőt, utána viszont hajlandó voltam segíteni, természetesen. |
Ebben a szent pillanatban irigyeltem a vérmacskák "fajfelismerő" képességét. Jó lett volna megmondanom, ki micsoda körülttem. Érdekelt, hogy egy tudatlan emberrel, vagy egy agyafúrt természetfelettivel van dolgom, aki az utolsó másodpercig köntörfonalazik.
Mióta Anját láttam átváltozva, és hát a maga aranyos módján belémfagyasztotta a szart is, azóta próbálok kicsit éberebben járni a városban. A minimális tudásommal igyekszem felmérni, hoyg ki micsoda lehet, és a saját szórakoztatásomra rövid élettörténetet találok ki azok számára, akiket valamilyen lénynek tituláltam. Erről a lányról mondjuk nem nagyon sikerül eldöntenem. Habár Anjáról se gondoltam volna ránézésre. Viszont mikor oda mert jönni két idegen csávóhoz a sikátorban, az azért elárult valamit. Vagy ő szimplán alapból is ilyen óvatlan. Nem tudni.
A diplomatikus, mindentől távolmaradó énemnek nagyon is imponált a lány válasza. Nem hagyta szó nélkül a kérdésemet, mégis mondott valamit. "A mai világban.." Hát igen. Régebben más volt, mondjuk a hatvanöt évemmel annyira nem tudok a régi időkről mesélni, de negyven éve tényleg más volt.
- Azt rebesgetik egyébként, hogy élnek a városban sárkányok. - mondtam neki halkan, bizalmaskodva. - Azt ugyan nem tudom, milyen számban, de egy biztosan van, ha ez a pletyka szárnyra tudott kelni. - szárnyra kelni. Baako, bazd meg, a szavak mestere vagy.
- Egyébként pedig is-is. Tényleg érdekel, de az interneten található dolgokban nem bízom. - közben a két könyvet a hónom alá kaptam, jelezvén, yhog mindkettőre szükségem lesz. - Minden forrás túl fiktív, és már nem tudom, minek higgyek. - aprót sóhajtottam. |
A kérdésemre nem tudott egyértelmű választ adni, ez viszont egyáltalán nem lepett meg, mert közel sem ez volt az első eset, hogy ilyen vevővel dolgoztam. Úgy tekintettem erre az egészre, hogy kihívás nekik megtalálni a megfelelő könyvet. Ha saját maguknak kerestek olvasnivalót, akkor tudtam a személyiségükhöz viszonyítani, vagy legalábbis próbáltam, de így, hogy ajándéknak szánta a kötetet, nehezebb dolgom volt főleg, hogy nem kaptam pontos választ, de azt azért értékeltem, hogy belenézett a könyvbe, mielőtt elmentem a sárkányosért.
Egy halvány mosollyal jutalmaztam, mikor felmutatta a vastagabbik utazásról szóló könyvet. Valahol szintén siker volt az számomra is, ha valaki olyan könyvet vitt el, ami látszólag tényleg tetszett neki.
A következő kérdésén nagyon meglepődtem, de vigyáztam az arcvonásaimra. Ha tudta volna, hogy kivel, vagy inkább mivel beszélget, nem tudom, feltette volna ezt a kérdést, vagy sem. Aztán rájöttem, hogy máshogy is értelmezhetem ezt a kérdést és úgy gondoltam, ez a biztonságosabb.
- A sárkányokban? - Ténylegesen elgondolkodtam. - Elég realista ember vagyok, de... Őszintén nem tudom, nem tudom sem azt mondani, hogy igen, sem azt, hogy nem. Amennyi furcsaság van a mai világban, már ezen sem lepődnék meg - mosolyodtam el futólag. Az is nehéz volt elfogadni, hogy én mivé váltam, de ezt az egész problémát próbáltam mélyen magamba temetni. Tudtam, hogy vannak más természetfeletti fajok, többjük képviselőivel találkoztam is, de sárkányokról még nem hallottam. Valahol azért biztos van határ, hogy mi létezik ténylegesen és mi nem. De őszintén, nekem a sárkány soknak tűnt. Még szürreálisabbnak, mint a vámpírok.
- Na és te? Tényleg érdekel a téma, vagy ez valami új dolog, amiről szívesen olvasnál? - A személyesebb téma miatt nem gondoltam, hogy magázódnunk kellene, ráadásul nem nézett ki sokkal idősebbnek nálam, így hülyén is jött volna ki. Komolyan érdekelt, hogy mit mond erre, különösen egy ilyen furcsa városban. Ki tudja? Lehet, ő is valami különös faj képviselője, őszintén erre még nem is figyeltem, pedig azt azért elég könnyen megérzem, ha nem ember van épp a közelemben. |
Az utazós könyvet lapozgatva hallgattam a lány szavait.
- Régebbi helyek? Hát, nem is tudom. - hangomon egyértelműen hallatszott a bizonytalanság. A vevők gyönyge lehetek ilyen szintű tétovasággal, de na, őt azért fizetik, hyog kibírjon.
Ahogy jobban belegondoltam szavaiba, rá kellett jönnöm, hoyg gőzöm sincs anyám miylen helyekre kirándul szívesen. Egyetlen hely volt, ahova minden évebn elmentünk, ahogy lett keretünk az útiköltségre, az pedig anyám nővérének a tanyája volt, Afrikában. Mindenféle állatokat nevelt ott, a lehető legfurcsább elrendezésben és körülmények között. Na nem az hogy szegény volt, csak néha úgy aludt, hogy a párnáján osztozkodott egy tyúkkal. Minden nyáron sírtam, amikor kijelentették, hogy ismét ott töltünk egy hetet, és már megvan a repülőjegy.
- Najó, hát gőzöm sincs, anya hova utazna szívesen, de megnézem a régebbi helyekről szólósat is, habár eddig ez viszi a prímet. - emeltem diadalittasan meg a vaskos könyvet. Ekkor egy kicsit eltűnt, gondoloma másik könyvet is kereste, mege gy vevőt is intézett. De én nem siettetem. Ráérek holnap feladni mert az elsőbbségi légiposta egy nap alatt elviszi Amerikán belül bárhova.
Szopás lehet amúgy az ünnepek előtt itt dolgozni. Biztos jön egy csomó döntésképtelen fasz.. mondjuk mitn én, akik akarnak valamit, de nemtudják, hogy mit. Össze kell szednem magam.
Amikor visszaért a sárkányos könyvvel, azonnal a fülszövegre ugrott a szemem. LÁtszólag tudományos jellegű iromány volt, és ahogy azt illik a nagyobb kritikusok szarba se vették a szavait. Pár nagyobb kritikustól voltak még a hátulján kiemelt gondolatok például hogy "A sárkányok ugyanúgy léteznek akár a vámpírok és az egyszarvúak. Ennek fényében nagyszerű könyv."
Te meg egy konzervatív fasz vagy.
- Te egyébként hiszel bennük? - néztem fel a fülszövegből a lányra. Érdekelt a válasza, főleg, mivel én is még a "felfedezem Magnoliát" szakaszban voltam. |
Miközben a vásárló a köteteket tanulmányozta, fél szemmel a reakcióját figyeltem. Sok dolgot ki lehetett következtetni abból is, amit nem mondtak ki, itt töltött időm során pedig jól megtanultam olvasni a vevők arcvonásaiból és tudtam, hogy csak akkor éri meg megvenni egy könyvet, ha az tényleg megfogja az embert. Tapasztalatból, sokkal volt már dolgom és nekem sem tetszett mindegyik. Bár munkám során azokkal is foglalkoznom kellett és nem tehettem csak úgy félre, mint egy átlag olvasó, ha berág az íróra, mert nem úgy alakítja a kedvenc karaktere sorsát, ahogy az neki tetszik, vagy éppen unalmasnak találja a cselekményt. De a szakmám, legalábbis az egyik, ezzel járt.
Mikor a fiatalember ismét megszólalt, természetesne megint rá figyeltem, a tréfája nyomán pedig futó mosoly suhant át az arcomon. - Ezt értsem úgy, hogy szívesebben vinne neki olyan könyvet, ami egy kicsit régebbi helyekre fókuszál? - Kérdeztem, emlékeztem egyre, ami különböző helyek óvárosainak kultúrkincseiről szólt és volt benne egy csomó múzeum is, meg hasonlók, amiket érdemes lehet megnézni. Beletelt egy kis időbe, míg meg is találtam, nem hiába, elég sok mindenünk volt, aztán visszatértem vele a vevőhöz.
Ekkor kaptam az újabb kérdést, ami homlokráncolásra késztetett. Nem lepődtem meg, mert hozzá voltam szokva az extra kérésekhez, ez sem volt furcsa, de át kellett gondolnom. - Azt hiszem, hogy van valami hasonlónk, igen - bólintottam. - Mindjárt visszajövök - siettem el, hogy megkeressem, ráadásul a pénztárhoz is közeledett közben valaki, úgyhogy azt is gyorsan le kellett rendeznem. Szerencsére hamar végeztünk, megköszöntem az idősebb úrnak a vásárlást, aki nagyon udvarias volt, az a tipikus jólelkű öregúr, aztán elhagyta a boltot, én pedig mehettem az említett kötetért. Nem igazán tudtam, a fantasy, vagy tudományos kategóriába kellene-e sorolnom és abban sem voltam biztos, megfelel-e a vevőnek, de ez jutott per pillanat eszembe.
- Nem olyan régen jött ki, úgyhogy feltételezem egész friss tudományos eredményekkel dolgozik - tértem vissza közben a keresett könyvvel. Nagyon kíváncsi voltam, mit fog rá reagálni, én egy kicsit kételkedtem abban, vajon erre gondolt-e, de aligha tudtam volna szolgálni mással, ami kevésbé fantasy. A borítón egy igényes illusztráció díszelgett, de mivel soha nem ástam bele magam a sárkány témába, szakértői véleményt nem tudtam róla alkotni. |
Hálásan követtem a lányt, várván miket ajánl. Magabiztosan járt-kelt a sorok között, ami jeges szívemet nyugalommal töltötte el. Ha más nem, legalább ő tudja mit akar. Vagy hogy én mit akarok.
Amikor a kezembe adta az első könyvet, azonnal a képeket kezdtem méregetni. Elképzeltem, ahogyan anyám a kezében tartja a könyvet, egy pillantás alatt kitalálja mi lehet az, majd a "Hülye ajándékok Baakotól" feliratú dobozba dobja. Ezen egy pillanatra elmosolyodtam, aztán jött a fájdalmas felismerés: sosem tudom, hogy tetszik-e anyának, amit kap tőlem. Persze, előttem dícséri, de mi van, ha mindet utálja?
- Igazából nem kell, hogy nagyon egzotikus legyen. Anyámnak első lépésként valami elérhető dolog kell, ami van annyira érdekes, és jól tálalt, hogy megérje neki kimozdulnia. - közben a szorongatott könyvet felcsaptam, és belelapoztam. A képek alapján egyre biztosabban érzetem, hoyg ez a könyv is a hülye ajándékok dobozban landolna.
- Anyám elég régimódi nő, neki a divat csúcspontja az angol királynő gardróbja. - szabadkoztam tréfálkozva - Apámmal együtt valamiért azt hiszik, hogy megöregedtek, és bezárult előttük a világ, pedig ez korántsem igaz. Ebből a tévhitből akarom őket valahogy kirángatni. - a kezemben lévő könyvet azzal vissza is tettem a polcra, és a másikkal kezdtem szemezni, amit mutogatott.
- Ez talán közelebb van az ő ízléséhez. - vettem át a kötetet elgondolkodva, de mielőtt kinyithattam volna eszembe jutott mégegy dolog, amiről szívesen olvasnék:
- A sárkányokról van esetleg könyvetek? Minimális fantasy, maximális tudományos jelleggel. - próbáltam száraz, és jellegtelen maradni, hogy lássa; nem viccelek. Olyan keveset tudok a saját fajomról, hoyg az már kétségbeejtő, és egy könyvnek hamarab hiszek mint valami kocka fórum pattanásos adminjai által indított "szóval mik is a sárkányok?" című témának, ami alatt még 500 komment van arról, ki hogyan KÉPZELI el a sárkányokat. Inkább nem, köszi. |
Látszólag tényleg jól tettem, hogy megkérdeztem, tudok-e segíteni, mert rögtön közlékenyebb lett. Teljes figyelmemet a szavaira fordítottam, közben fejben már számba is vettem a lehetőségeket. Álmomból felébresztve is tudtam, mit hol találok, ráadásul akár konkrétan is lett volna egy pár javaslatom, de szerettem, ha minél szűkebb a kör, mert annál több volt rá az esély, hogy találunk a vevőnek valami leginkább megfelelőt.
Közben még valaki bejött, mire a vásárló, akivel beszélgettem, gyorsan arrébb lépett, így nekem is követnem kellett.
- Értem - bólintottam. - Lenne egy pár javaslatom, ami talán megfelelne a leírásnak - indultam el a polcok között, gyorsan körbepásztázva az üzletet, de ahogy láttam, a bent lévők közül még mindig nem választott senki, ami nem volt szokatlan, sokan, főleg olyanok, akik gyakran könyvesboltba jártak, szerettek hosszan nézelődni.
Volt külön részlegünk az útikönyveknek és hasonlóknak, így oda mentem remélve, hogy a vevő is követ. - Gondolom, valami egzotikusabbra célzott - futtattam végig gyorsan pillantásom a polcokon, aztán leemeltem egy nem túl vaskos, leginkább közepesnek mondható kötetet, amit átnyújtottam neki. - A képvilága igen figyelemreméltó - jegyeztem meg, a borítón lévő lélegzetelállító tájképre pillantva. Én is jártam már sok helyen, de ezek a fotók így is ámulatba ejtettek, biztos, hogy profi volt a készítőjük. - Inkább természetközeli helyeket céloz meg, de szerintem hamar megragadja az ember figyelmét - magyaráztam, miközben figyelmem félig ismét a környező polcokra fordult, míg rá nem találtam egy valamivel terjedelmesebb, de szintén képekkel megspékelt könyvre, amivel szintén visszaléptem a vevőhöz. - Ha inkább városiasabb célpontokra gondolt, akkor ezt ajánlanám, vagy valami hasonlót - Régebben még én is elolvastam, ami különösen tetszett benne, hogy nem száraz leírásokra, hanem személyes, az író általi beszámolókra épült, ami sokkal vonzóbbá tette a benne szereplő, egyébként nem kevés, helyet. Vártam, hogy melyik vonal fog neki jobban tetszeni, hogy esetleg az alapján javasoljak még egy pár művet. |
Kibaszottul tanácstalannak tűnhettem, és biztos hosszú percekig ácsorogtam az ajtóban, mint egy darab szar, mert odajött hozzám a pénztáros lány, hogy segíthet-e. Jártam már könyvesboltban, tudom hogy megy ez: az ember bejön, szétnéz kicsit, és ha nagyon tanácstalan, akkor lép hozzá oda valaki, hogy segíthet-e.
Mondjuk tényleg nem vagyok annyira biztos a dolgomban, de.. na minedgy.
- Az édesanyámnak keresek valami könyvet születésnapjára. - mondtam elgondolkodva. - De nem ezeket za unalmas szakácskönyveket, hanem valami újat, és frisset. - míg beszéltem, egy újabb vevő jött be, vagyis csak jött volna, ha nem álltam volna még mindig az ajtóban.
- Párdon. - egy gyors lépést tettem jobbra, de az eladólánynak minimum kettőbe került, hogy utolérjen.
- Szóval valami olyasmire gondoltam, ami kimozdítja kicsit a házból, vagy új dolgok felfedezésére készteti. - tudtam, hogy ő ismeri az üzlet kínálatát oda-vissza, vagyis simernie kéne, szóval minnél alaposabb leírást adoka kívánságomról, annál biztosabb a teli találat. Persze nem akartam kisregényt nyomni a csajnak, meg kiteregetni itt a családi szennyest, de ha van valami, amit épp nekem ajánlana, akkor elő vele.
- Mondjuk egy olyan utazós könyv, ami azt montudogatja, mennyire király ide meg oda elutazni, és nagy képek is vannak benne, hogy még ellenállhatatlanabb legyen. Vagy.. valami iylesmi. - vontam vállat hanyagul. Hozzá akartam tenni, hoyga pénz nem probléma, de nem akartam nagyképűnek tűnni. |
Az igazat megvalva nem szerettem a karácsonyt. Már nagyon régóta. Ez valahogy nem a magányos emberek ünnepe, azt hiszem, ebben nagyon sokan egyetértenének velem, az pedig túlságosan soknak tűnt, hogy mindenhol azt erőltették, szeressük egymást. Ezzel nekem nem lett volna gondom, ha lett volna bárki is, akivel ünnepelhettem volna, de nem volt. Soha nem tudtam mit kezdeni magammal ebben az időszakban, így szinte mindig a munkámba temetkeztem. Ennek persze a munkatársaim örültek, mert előszeretettel szótak a nyakamba több műszakot. A nemtörődömségüket bizonyította, hogy meg sem kérdezték, esetleg nem túl nagy gond-e, még szerencse, hogy valahol örültem is neki, hogy ennyit dolgozom. A plusz pénz meg soha sem jön rosszul, bár jelen helyzetben nem igazán számított.
Ma is bent voltam már reggel nyolc óta és este nyolcig itt is leszek. A forgalom egészen szép volt, valahol jól esett, hogy ezek szerint szívesen vesznek könyvet az emberek karácsonyra. Ebbe mondjuk beletartoztak a gyerekkönyvek is, amik elég népszerűek voltak, de szép számban vittek más stílusúakat is. Ilyenkor öröm volt itt dolgozni, bár a magányt is szerettem, mikor kevesebben voltak, és a sok embertől sem lettem igazán hiperaktív, inkább az a visszafogottan mosolygós fajta, de tőlem már ez is sok volt. A munkám viszont megkívánt minimum ennyit. Voltak persze olyan vevők, akik egyáltalán nem értékelték még az ember mértékletes kedvességét sem, de azon már rég túl voltam, hogy ezt felvegyem, vagy akár sértésként fogjam fel.
Éppen egy, talán a harmincas éveiben járó nő vett könyveit adtam át, miután az anyagiakat lerendeztük és elköszöntem tőle, ő pedig hamar ki is sietett az üzletből. Ezt követően ismét nyílt az ajtó, a belépőt pedig akkor sem lehetett volna nem észrevenni, ha nem nézek oda szándékosan, már csak a két métert súroló magassága miatt sem. Valahogy a magabiztos fellépése ellenére is kissé tanácstalannak tűnt. Miután köszöntem neki, vártam egy kicsit, hátha elindul és körülnéz, vagy odajön a pulthoz és lesz valami kérdése, de mert továbbra sem tett semmit, kötelezségtudóan én álltam fel a pult mögül és léptem ki mögüle. Fél szememet a többi vevőn tartottam, de ők még javában nézelődtek.
- Segíthetek valamiben? - Léptem oda a fiatalemberhez, felnézve rá, ami valljuk be, nem kis feladat volt. Arcomon csak egy halvány, de őszinte mosoly látszott, pillantásomban visszafogott, de őszinte kíváncsisággal és türelmesen vártam, mond-e valamit, ami alapján esetleg tudok segíteni abban, hol találja, amit keres. |
Szégyen, vagy sem, megint nem tudok hazamenni anyám születésnapjára. Immáron a második éve. Szerencsére apám is, és ő is tisztelik annyira a jól elvégzett munkát, hogy ha annyit mondok, dolgoznom kell, mindent megbocsátanak.
Tudom, ez nem mehet így soká, de most tényleg fontos melóm van, és a szokásos kérdéseikhez sincs annyira kedvem. Mikor lesz barátnőm, fleségem.. mikor jön az unoka. Komolyan? Sosem tudtam meg, hogy ők hány évesek, mert az ő születésnapjukon valahogyan mindig fontosságát vesztik a számok. Szóval lehet, hogy 120 körül jártak mindketten, mire én megszülettem. Ehhez képest még előttem az élet.
Tavaly ékszereket vettem anyámnak - nyakláncot, s a medálhoz passzoló fülbevalókat. Szépek voltak, de visszafogottak, mégis úgy éreztem, hoyg mellé lőttem. Anya nem az a kiöltözős típus. Egy fülbevalója van kb 50 éve, azt hordja mindenhova, és hogy őszinte legyek, ezen változtatni akartam kicsit. A szüleim mindketten úgy viselkednek, mint a nyugdíjasok, mintha olyan ütemben öregednének mint az emberek, és ezáltal megragadtak egy helyen. Bármibe belefoghatnának, de mindenre za a válaszuk, hogy ők már öregek ehhez.
Öregek. Meg a nagy lófaszt.
Szóval innen szeretném kicsit kimozdítani, ha más nem anyát, mert ő magával tudja rángatni apát is. Annyi mindent felfedezhetnének még a világból; apának van egy tonna szabija, mert kb csak karácsonykor használt el 1-2 napot, de egyébként mindig dolgozott.
Hosszú, fekete szövetkabátomat magamra kaptam, hozzá egy bordó, anyagában mintás sálat, félvállasan felvettem a fekete bőrhátizsákomat, és már indultam is a bevásárlóközpontba.
A kirakatokat nézegetve sétálgattam a karácsonyivá varázsolt épületben. Mindenhol karácsony előtti árleszállításokat hirdettek, meg hogy ebben za évben a Mikulás alacsony árakat hozott, ezért mindenképpen vásároljunk. És én vásároltam is volna, Isten a tanúm, hogy vásárolni akartam, de minden teli volt hasztalan, fényűző cuccokkal. Amiknek mondjuk én örültem volna, de semmi olyan nem volt, ami anyának is tetszett volna.
Na tessék, ezért nincs barátnőm: mert lehetetlen nekik vásárolni. Ahogy ez a gondoloat megjelent a fejemben, egy könyvesbolt elé értem. Ó, egy könyv! Mondjuk páratlan utazásokról a világ körül! Nagy, kívánatos képekkel, meg minden. Ez kell nekem.
- Jónapot! - nyitottam be kissé bátortalanul. Odabenn 3-4 ember ha volt, de mind valami könyvet bújt. A háttérben halkan szólt vegy lejátszási lista, ilyesmi hangulatú a Spotify-on a "Your favourite coffee house songs" is. Felbukkanásomra senki nem szólt egy szót sem, talána pénztáros lány halkan köszönt, de az sem lepett volna meg, ha nem akarja megtörni a csendet. |
- Háááát - gondolkoztam el az előléptetésen. - Vehetjük úgy! - szólaltam meg végül szórakozottan. - Eddig csak Rómeóm voltál... - igen, édesanyán szavaival éltem. - ...utána már lovag leszel! Gondolj bele, következő fokozat a hercegség! - kuncogtam.
Igaz, nekem ígyis a lovagom és a hercegem, de shh... Amúgyis kissé nyálas, de mit tehetnék! Az embert mégis csak formálja a szerelem! Ám mégis úgy vélem nem estem át a ló túloldalára. Még nem kretén módon mutatom ki, és Hawke sem. Szerintem ez így van rendjén. Elég a másikkal pusztán éreztetni, hogy mennyire fontos a számára.
Vártam némi reakciót véleményemre, de gesztusokon, arcjátékon kívül mást nem kaptam. Logikus, hogy fél az elvesztéstől, de mint mondtam a kaszás nem válogat. Durva belegondolni, de velünk is simán lehet végezni. Jön egy vadász, és simán véget érhet az életünk ide vagy oda halhatatlanság!
Jobb is, hogy megzavarta kissé letargikus gondolatmenetem a madárka. Ahogy elkezdtem fogni a madárka pártját már Hawke be is vágta a szenvedő és egyben könyörgő fejet. Késő bánat! Épp ezért is tettem rá egy lapáttal az egészre. Épp jókor jött az eladó is, amire vidáman összecsaptam tenyereimet. Ezután már néztünk is az állatkának kalitkát és mindenféle cuccot, amire szükség lehet.
Miután meg lettek a a papagáj dolgai már ki is vette Hawke a madárkát. Elkezdtem én is simogatni őt. Ahogy láttam nem igazán volt ellenére, hogy körbe lett rajongva szerény személye. Ahogy berakta a ketrecébe már folytatta is tovább a parancsolgást, amire fejem csóváltam meg.
- Bizony, hogy nem gondolod meg magad! - szájaltam én is a papagájjal az élen Hawkenak vigyorogva.
Kifizetve mindent már indultunk is ki az üzletből. Természetesen segítettem vinni egy-két holmit. Mivel nem épp célszerű így tovább flangálni a plázában, így Hawke kocsija felé vettük az irányt. Elrendeztük a csomagtartóban a szatyorkat, majd zavartan megszólaltam.
- Öhm, most felmehetek hozzád, ha gondolod... - tördeltem ujjaimat. - Szívesen veled tartanék! - motyogtam, miközben kiült a pír arcomra.
Papagáj egyből elkezdte azt mantrázni, hogy: Gyere!, ám volt egy sejtésem, hogy Hawke se bánná. Amint beleegyezett be is ültem mellé a kocsiban, és anyámnak írtam egy SMS-t, hogy később megyek, mert egy ismerősömmel lógok. Erre kaptam egy kacsintós smileyt emellé az üzenet mellé: Aha, ismerős ;) Erre csak fejemet fogtam meg, de szerencsére hozzátette, hogy apámnak nem szól róla. Végén kiderül, hogy mellettem áll, és örül, hogy végre van valakim. Viszont nem értem, hogy egykor miért pont ő ellenezte a legjobban a kapcsolatomat azzal a fiúval.Talán mert ember volt? Talán ismeri Hawket? Fogalmam sincs..
- Amúgy most megint neveken kell gondolkozni! - csúsztattam végül vissza telefonomat táskámba. - Mégse lehet új társad anonym - kuncogtam.
Eközben már meg is érkeztünk a lakásához. Kivettem a cuccokat a csomagtartóból, majd vártam, hogy Hawke bevezessen lakására. Uh, sohasem voltam férfi lakásán... Soha! Annyira zavarban vagyok.
[HAWKE & HANNAH A FÉRFI LAKÁSÁN] |
Valóban, nem a ruhák taszítóak, hanem az ottani emberek és az idiotizmusuk. Bár nem vagyok olyan durván kritikus mint Alaric, illetve ki sem figurázom őket vele ellentétben, de igenis zavar. Viszont nem tudok és nem is akarok velük mit kezdeni, így inkább ahogy lehetséges kerülöm ezeket a helyeket. Esetleg kevesebb időt töltök ott. Végülis múltkor a bár jó kiruccanás volt az igaz, bár nem gondoltam volna, hogy pont az lesz a vége, hogy összejövök Hannahval.
Ekkor jött a pókos probléma mire csak somolyogtam:
- Ó értem, szóval ha fogok egy darab papírt és úgy tessékelek ki egy pókot a lakásból akkor már elő leszek léptetve lovagnak? Nem is rossz főleg, hogy alapból is ezt szoktam csinálni - állatot nem bántanék még akkor sem, ha egy csúf pókról van szó. Meg amúgyis: ha megölöd szerencsétlenséget okoz. Igaz nem vagyok babonás, de az emberek ezt mondják. Nem is rossz indok az állatvédelemhez.
Ekkor jött az indoka, hogy miét baromság az amit mondtam, így csak szótlanul ingattam a fejemet. Persze ez részemről tényleg hülyeség, de kapcsolataim is előző életeimben csak olyanokkal volt akikről tudtam, hogy nem halnak meg egyhamar. Ezért is jó, hogy tudom érzékelni rendesen a körülöttem élő lényeket. Viszont az állatoknál nincsen ilyen, hogy örökké élnek, őket nem tudom ilyenn alapján megválogatni. Bár tény, hogy érdemes úgy választani ilyet, hogy az állat választja ki a gazdáját. Nos ez a drága papagáj pont ezt tette. Szinte egyértelműen a tudtomra adta, hogy engem akar a gazdájának. Ne már! Oké, hogy csőröm van nekem is és szinte biztos vagyok benne, hogy érzi. Nem hülyék. De basszus ez nem indok könyörgöm! Simán léptem volna tovább, de erre Hannah is megjelent és simán rákapott a madár "dalszövegére" ő is. Jajjj, ne! Bevágtam egy kis szenvedő fejet és könyörgő képpel néztem rá az agyament papagájra, hogy legyen olyan kedves és fogja már be csacsogóját, de csak nem tette. Ekkor rákontrázott a lány azzal, hogy a fülembe is súgta, hogy vegyem meg. Ah, basszus!
Erre jött az egyik eladó mosolyogva és kérdezte, hogy meg akarom-e venni az állatot. Na most nagy a baj igazán. De legalább abbahagyta a csőrös a dumálást, így megadóan sóhajtottam:
- Nos, úgy tűnik, hogy igen... - erre már rá is kezdett a tollas a Hurrá-Hurrá-Hurrá-ra. Ó basszus, azt hiszem meg kéne gondolnom magamat, de már totálisan mindegy, hiszen Hannah is örül ennek, meg a papagáj is. Ám legyen.
Néztünk neki elég tágas kalitkát is, hiszen még fiatal és bőven nőni fog. Ne kelljen azt folyamatosan cserélni. Magkeverék is megvan, alom, pár faág és egyebek amivel játszadozhat. Mondta az eladó, hogy nyugodtan nyúljak be érte hiszen kézhez van szoktatva. Mondta, hogy ennek az állatkának már volt gazdája csak lepasszolták. Nem tudta az okot, hogy mégis miért amit igazából furcsálltam. Elvégre meg kell indokolni, hogy miért hoz vissza az ember egy kisállatot nem?! Akadt ezzel kapcsolatban egy furcsa érzésem de hamar elhessegettem mikor elkezdtem simogatni az állatka nyakát és az lehúnyt szemmel élvezte. Direkt úgy tartottam, hogy Hannah is tudja babusgatni a kis tollast, majd idővel visszaraktam a ketrecébe mire elkezdte a magyarázást. Menjünk menjünk menjünk!
Megforgattam a szemeimet és visszaszóltam neki:
- Na és ha meggondoltam magam?
- Nem, nem, nem!
Ó, basszuskulcs... |
Jó volt hallani, hogy nem vél fárasztónak. Én olykor azt érzem, hogy nagyon is az vagyok. Barátnőimtől nem egyszer hallottam ezt. Tény, hogy a más és más nézetek miatt. Most meg szimplán következtetni próbáltam, de tévedtem. Lehet szetereótípia vagy sem, de a férfiak képesek kiszaladni a világból, ha barátnőjüket elnyeli ruhák tömkelege. Úgy néz ki Hawke egész jól kezeli!
- Ismerős - bólintottam. - Főleg ha még idióták is! - sóhajtottam fel.
Iskolában, munkahelyen és úgy eleve, ha kiteszed a lábad otthonról nem egy gyökér szaladgál az utcákon. Nagy az Isten álletkertje, és vészesen alacsony a kerítés! Ez most azért ironikus, hisz már be is tévedtünk a megannyi édes állatka közé. Pedig valóban olykor az állatok sokkal értelmesebbek, mint maga az ember.
- Én a pókoktól és a kígyóktól falra tudok mászni - borzongtam, és grimaszoltam. - Szóval ha látok egy pókot biztos, hogy neked szólok! Én hozzá nem nyúlok! - kuncogtam. - Te leszel a lovagom, aki megvéd a csúf szörnyetegtől! - mosolyodtam el halványan.
Kard helyett a kezében seprű, esetleg egy összecsavart újságpapír lenne. Ettől függetlenül nekem tényleg hős volna!
Ezt követően jött az indoka, hogy miért nem volt eddig házi kedvence. Ez végülis érthető, de ennyi erővel nem lenne érdemes senkivel sem kapcsolatot kialakítani. Az elmúlás normális! Az elkerülhetetlen! Viszont az nagymértékben számít, hogy miként vagy épphogy, na meg mikor ér véget létünk.
- Ez igaz! - húztam el a számat fanyaran. - De nem kell egyből erre gondolni! - simítottam végig karján. - Egy állatka plusz öröm tud lenni és olykor jobb társaság bárkinél - mosolyogtam.
A pókok részéhez érve csak fintorogva szuggeráltam a dögöt, és észre se vettem, hogy eltűnt mellőlem Hawke. Akkor kaptam észbe, amikor nagy ricsaj lettem figyelmes. Vegyél meg? Odamentem Hawkehoz, majd felvont szemöldökkel néztem a mantrázó állatra.
- Istenem, annyira édes! - léptem közelebb a ketrechez, és egy pillanatra se fogta be a papagáj. - VEDD MEG! - nevetgéltem, és mondtam a papagájjal szinkronban.
Ezután szórakozottan átkaroltam Hawke karját. Lábujjhegyre álltam, hogy fülét elérjem, majd súgni kezdtem:
- Vedd meg! Kérlek szépen! - ezután eltávolodtam tőle, és izgatottan vártam reakcióját. Ezek után muszáj belemennie! Ha nem megy bele, akkor kőszívű, az szent! |
Felvontam a szemöldökömet egy ugye te most csak viccelsz velem fej keretében és sóhajtottam:
- Tőled nem sorvad le az agyam. Inkább a sok embertől - ez így is van. Ezért tökéletes nekem a könyvtár mint melóhely. Van forgalma, de nem olyan nagy mint például itt a plázában. Pislogtam egy kicsit mikor felcsillantak a szemei az állatkereskedés szóra. Nem gondoltam volna, hogy ekkora lelkesedéssel lesz ez iránt. Persze nem panaszkodom, hiszen ez tök jó dolog. Elmosolyodtam halványan és már mentünk is a bolt felé. Betérve igazi állatkert fogadott minket. Jajj nekem! Ez a hely lesz a végzetem már érzem. Főleg, hogy Hannah is oda meg vissza volt. Van egy olyan sejtésem, hogy innen se fogok üres kézzel távozni. Nem mintha az anyagiakkal lenne gond. Bármelyik állatkát meg tudnám venni azzal nincs is probléma.
Hallva, hogy társamnak sosem volt állata csak fanyaran elhúztam a számat. Ó, szegény. Bár nekem se volt, de nem azért mert nem engedték meg.
- Ne is mondd, én is simán felvásárolnám az egészet, csak a lakásom szűkös azért ehhez - kuncogtam halkan. Elhallgattam milyen állatokat szeret és ingattam a fejemet:
- Én igazából mindegyik állatot imádom, kivéve a pókokat meg az ilyeneket. Bár kígyókban is vannak szemet gyönyörködtetőek... - tűnődtem el egy picit. Elnéztem vele az egyik pókos terráriumot majd tovább is haladtam. Sajnos nem túl bizalomgerjesztő egy szőrös pók a szemeivel. Viszont aki szereti ezeket, hát hajrá! Az egyik patkánnyal is elszórakoztam halványan mosolyogva, hiszen ahogy az üveg falán húztam az egyik ujjamat ő simán követte azt. Ez de bolond basszus! A lány kérdésére elgondolkoztam és végül megszólaltam:
- Gőzöm sincs. Igazából annyira nem vagyok képben ezzel a hellyel kapcsolatban. Nem vagyok pláza kompatibilis. Általában a könyvesboltba és az elektronikus részhez szoktam benézni, esetleg még a papír-írószereshez. Itt még nem voltam... - kicsit elhallgattam majd kiegészítettem halkan - ...mert még sosem volt háziállatom. Tudom jól, ha a szívemhez nőne rossz lenne elengedni, mivel egyik sem örökéletű - nem úgy mint a fajtánk ugye. Legalábbis ha nem fosztanak meg a képességeinktől ugye.
Ekkor haladtunk el a papagájok mellett ahol elég nagy volt a ricsaj főleg, hogy csoportosan voltak. Elvigyorogtam magamat egy kicsit rajtuk, ám ekkor egy egyszemélyes kalitkán is megakadt a szemem, így halványan mosolyogva közeledtem a fiatal szürke papagájhoz, mire az csak nézett egy ideig. Majd valami nagyon elkattant nála, mert fel-le járatta a fejét és mondta:
- Vegyél meg! Vegyél meg! Vegyél meg! - mire bevágtam egy csodálkozó fejet. Mi a fene?! Persze ő csak nem hagyta abba és ahogy arrébb léptem csak egy lépést, már ment is a rácsához és rágcsálta a fémet. Majd újból rákezdett a mantrázásra. Te jó ég! De erőszakos valaki basszus. Nem dőlök be, nem-nem! Tudom, hogy hangutánzóak, biztos hallotta már valahol és most beakadt nála a lemez. |
Kuncogtam kislányosan orrom alatt, amikor a sapkába mégse ment bele. Nem fogom a fejére erőszakolni, ha egyszer nem szeretné. Én már annak is örültem, hogy a sál tetszett neki és meg is veszi ráadásul. Apró örömök az életben!
Viszont zavartan pillogtam, hogy nyaksimításomra milyen intenzíven reagált rá a teste. Rendesen éreztem ujjbegyeimmel, ahogy megborzong a teste érintésem miatt. Basszus, ez annyira rossz! Szegénykém itt szenved képletesen. Én meg itt kínlódok a szüzességemmel. Szívesen odaadnám magam, de tényleg... De... Egyelőre nyuszi vagyok hozzá! Mégis csak az első és ugye fáj meg minden. Az meg a másik, hogy titkolhatom a szüleim előtt, és apám már ígyis azzal jött, hogy "be vagyok törve" és oda az ártatlanságom! Mindegy, elhatároztam magam, hogy a közeljövőben tényleg megkap. Addigra összeszedem magam, és remélhetőleg minden rendben fog menni. Nem véletlenül néztem azért pár szexisebb fehérneműt! Fel akarok készülni! Ha ez megvan, akkor meg nincs más hátra, hogy minden bizalmamat belevessem Hawkeba... Amit ha úgy veszünk már most is jelen van!
- Igyekeztem rövidre fogni! - mosolyogtam rá halványan. - De legalább nem sorvadt le tőlem teljesen az agyad! - vakargattam meg zavartan a tarkómat.
A kisállatkereskedést hallva felcsillantak újból íriszeim, és már mentünk is oda. Imádom az állatokat, de a szüleim miatt nem tarthattam sohasem! Kutyát azért mert sokat fel foglalkozni vele és a lakás romokban lenne. Macskát azért mert hullajtja szőrét szerteszéjjel. Hörcsögöt azért mert mindent szétrág és zajos, illetve ha elszökök, akkor senki se fogja tudni megtalálni. Szóval sorolhatnám a sok-sok ellenérvet, hogy miért nem lehet állatom!
Belépve a kereskedésbe már szembe is találtam magam a papagájokkal. Mindenféle színben pompáztak és mosolyogva néztem őket.
- Rossz helyre hoztál be! - nevettem. - Mindegyiket hazavinném! - ingattam fejem. - Kárhogy nem tehetem meg pedig pénzem lenne rá! - sóhajtottam fel csüggedten. - Én mindig a kisállatokat bírtam... Például csincsilla, pele vagy épp cukormókus - gondolkoztam el. - Kicsikoromban nagyon szerettem volna egy állatkát, de hát a szüleim sosem engedték! - húztam el a számat fanyaran.
Közben beljebb haladtunk, és egy-két hüllőt meg pókot látva elfintorodtam. Oké, úgy néz ki mindet mégse vinném haza! A kígyót, skorpiót és a pókot biztos, hogy nem! Falra tudnék tőlük mászni. Mondhatni egy fóbiám! Meglátok egy pókot, és képes vagyok elmenekülni otthonról!
- Amúgy hogyhogy emellett döntöttél? Mármint a kisállatkereskedés mellett - nem mintha bármi gond lenne ezzel, hiszen mint mondtam imádom az állatokat! |
Nem is tudom mi lesz a kapcsolatunkkal. Borzalmas, egyszerűen nem ünnepeltünk meg, hogy több mint egy hete vagyunk. Azt hiszem össze fog dőlni a világ. Nem is tudom, hogy lehetünk még együtt ilyen után. Bár ezt amúgysem értem és nem az ünneplés miatt. Egyszerűen nem tartom magam annyira jó partinak, de mégis itt van velem és ennek nagyon örülök de tényleg. Persze ezt igyekszem vele éreztetni is.
Kicsit ingattam a fejemet mikor rákérdezett a sálra:
- Igen, megtartom hiszen tényleg jó. A sapkát viszont biztosan nem - inkább lefagy a fejem, de én biztos nem veszek fel olyat. Brrr, nem tehetek róla, hogy nem bírom ezt a kiegészítőt. A nyaksimítására egyből libabőrös lettem persze csakis kellemesen borzongtam meg. Nagyon nem kéne hergelnie mert már nem is számolom mióta nem voltam együtt senkivel sem. Nem szeretném elsietni a dolgokat emiatt, illetve azért sem mert ugye még szűz.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam mikor kijelentette, hogy kinézelődte magát a boltban. Jajj de jó! Nem szeretek ilyen helyeken járkálni, illetve a nagy tömeget se szívlelem nem véletlenül. Bár tény, hogy nem vagyok annyira antiszociális mint az elején. Csoda, hogy Alariccel jóban voltam és nem martam el magam mellől. Igaz őt nehéz is, mert teljes mértékben hidegen hagyják a dolgok, hiszen annyira jó emberismerő, hogy tudja jól, hogy a szavak sokszor nem igazak, inkább a...hogy is mondta?...mikrogesztusok azok amik árulkodnak. Aha, szóval testbeszéd. Persze ő azt mondja, hogy nem csak az de részben igaz az is. Bár sokszor úgy pöröl ha beindul a magyarázásba, hogy a felénél lemaradok mert némelyik tudományos szakszavát szerintem csak ő érti. Lényegtelen igazából.
Fizetés után jött az egymilliós kérdés, hogy mégis hova menjünk. Ráadásul a választás lehetősége is nálam volt, elvégre ő kínzott engem:
- Annyira azért nem volt kínzás, mivel viszonylag rövid ideig tartott - vakartam a tarkómat kicsit zavartan. Főleg úgy, hogy jó magam tudom milyen az igazi testi és lelkiörlő kínzás. Ahhoz képest ez semmiség volt. Szóval inkább így fogom fel, ráadásul láthattam egy szép felsőben is. Elgondolkoztam egy kicsit, hogy mégis hová mehetnénk és végül elmosolyodtam:
- Ha jól emlékszem van itt valami kisállatkereskedés. Oda benézhetünk ha gondolod - tűnődtem el egy pillanatra. Nálam nagy a veszélye annak, hogy a fél boltot szívem szerint felvásárolnám mert annyira aranyosak az állatok. Bár nagyon szeretem őket, mégsincs otthon háziállatom. Gőzöm sincs miért, ezen igazából sosem gondolkoztam. |
- Uhh, úgy néz ki be kell pótolnunk a fordulót! - nevettem vele együtt. - Mi lesz így a kapcsolatunkkal, hogy ez kimaradt?! - adtam elő magam színpadiasan.
Úgy néz ki, hogy osztja véleményem a becézgetéssel kapcsolatosan. Annyira nyálas, és olykor semmi alapja sincs. Lehet annyira mutatják, hogy oda meg vissza vannak a másikért, közben meg egymást csalják fűvel-fával, vagy lehordják egymást. Barátnőimnél nem egyszer láttam ilyet. Sosem tartottam egy szerelmi kapcsolatnak azt, amiben ők voltak. Az egész csak a szexre ment ki és a másik kihasználása volt a célja! Ez azért elkeserítő, hogy itt tartunk!
- Jogos - sóhajtottam fel. - De szerintem hanyagoljuk ezeket a beceneveket, mert csapnivalóak! - vágtam be fintorgó fejet megint. Brr...
Ekkor tévedtem el a megannyi ruha között, és tartottam rövid divatbemutatót Hawkenak. Amikor mondta, hogy a második tetszik neiki igazán csak elmosolyodtam. Azt megtartottam, és fenn maradó két ruhadarabot visszaraktam a helyére.
- Akkor a második lesz! - túrtam bele a hajamba.
Végül csak engedtem shopaholic szenvedélyemnek. Miután meguntam, akkor támadt hátba Hawket. A csókunk után eltávolodtam tőle. Mostanra olyan természetesnek hat, hogy megcsókolhatom. Ahhoz képest, hogy az elején félve viszonoztam csókját, és szívem kiugrott a helyéről... Mostanra profinak számítok csókolózás terén. Ez borzalmasan hangzik, basszuskulcs!
- Nolám, megtartod a sálat? - néztem rá csillogó szemekkel. - Habár szerintem a sapka is jól áll, de a sál az mindenképp - simítottam végig nyakán.
Szemeztem vele így egy ideig, majd válaszoltam is kérdésére, amit feltett nekem mosolyogva. Ilyenkor komolyan mondom, hogy képes lennék elolvadni. Annyira helyes, ha mosolyog!
- Igen, szóval nem kínozlak tovább! - közben már lopott is tőlem egy csókot, amit ugyancsak örömmel viszonoztam.
Ezzel mentünk is a kasszához, ahol kifizettük a holmikat. Kilépve a boltból megfogtam a kezét, és úgy néztem még a kirakatokat.
- Mihez lenne kedved? - kérdeztem tőle érdeklődve. - Most, hogy túlestél a kínzásomon rajtad a sor! - kuncogtam. |
Az ironizálására kicsit felnevettem és sóhajtottam színpadiasan:
- Valóban! Annyira borzalmas, hogy az ilyeneket csak személyesen tudjuk megünnepelni, nem a világ szeme láttára - a szüleiről nem is beszélve. Nem mintha amúgy ünnepelnék egy hetes fordulót. Inkább az évfordulóra voksolok ha már nagyon kell. Bár az is szerintem hülyeség, hiszen normális esetben mindig kedveskednek a felek egymásnak különböző apróságokkal. Felesleges erre egy évforduló keretében is nagy hűhót csapni. Persze megjegyzem a dátumot, de akkor se lesz nagy dolog. Például nem csak akkor viszem el egy étterembe és egyebek.
A cuncimókus említésére én is csak fintorogtam. Szerencsére nem hív így meg nem becézget idióta módon amit értékelek. Úgy vélem a Hawke elég rövid név, nehéz még jobban rövidíteni úgy, hogy becenév legyen belőle.
- Kétlem, hogy azt gondolják majd, elvégre az AtiMati nem éppen olyan mint például a Mackókám... - brr, még kimondani is rossz basszus.Közben már a ruhás boltban voltunk ahol bizony Hannah rendesen elveszett a különböző dolgok közt amiről talán jobb ha nem is tudok. A női divat rejtelmei néha elég rettentőek tudnak lenni. Például a tűsarkúk számomra ilyenek. Komolyan, önvédelmi fegyverként is lehet használni. Biztos nagyon fájó lehet ha érzékeny pontra talál be izomból, ráadásul ahogy kopog. Az agyamra megy, nem tudom, hogy a többi pasi mégis hogyan találja azt irtó szexinek. Inkább legyen kisebb sarok, de tudjon benne járni a nő és ne imbolyogjon benne.
Kis idő múlva kézen is fogott és már vezetett is az öltözőkhöz. Jajj nekem, nem tudja eldönteni melyik a jobb? Nem vagyok én divat expert. Türelmesen megvártam míg mindegyiket felpróbálta majd elgondolkoztam egy picit. Igazából mindegyik jól állt neki. Olyan alkata van, hogy ha kukászsákot venne fel még az is tökéletesen mutatna rajta. Tudom, elég nagy túlzás de igaz. Ingattam egy kicsit a fejemet és sóhajtottam:
- Talán a második. De igazából mind a három jó... - vakartam meg zavartan a tarkómat. Szerencsére több ruha közül nem kellett válogatnom, így vissza menekülhettem a férfirészlegre megint ahol még mindig semmi olyat nem találtam ami jó lett volna. Viszont hagytam inkább, hogy nézelődjön, úgyis alig mozdult ki az apja miatt, így egy kicsit felszabadulhatott. Pár pillanattal később már egy sapka is landolt a fejemen, később egy sál is a nyakamba, így hagytam is magam lehúzni egy csók erejéig. Hülye lettem volna nem megtenni.
- Nem igazán... - annyira nem is erőltettem meg magamat ez való igaz - Viszont ez a sál nem is rossz. A sapkákat utálom - tartottam tűnődve az ujjaim közt. Kis idő múlva eldöntöttem, hogy megveszem, hiszen rá fog emlékeztetni, mert ő találta.
- Na és te? Kinézelődted magadat? - kérdeztem vissza halványan mosolyogva, majd loptam tőle egy rövid csókot. |
[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
