Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:36 - |
|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Nem szóltam egy árva mukkot sem miközben beszélt. A végén viszont meglepődtem. Lehet nem küldött el a fenébe rendesen, de értettem. Ahh, baszki, nagyon zavaró ez... És igazából igaza van. Én is csóró paraszt voltam egykor. Belegondolva, hogy streaptease meg rúdtáncos voltam, amire összeszedtem egy gazdag férjt és végre felemelkedhettem... Nem volt éppenséggel korrekt, tudom. Ám untam a nyomort és a megaláztatást a férfiakkal szemben. Családom eldobott én meg rohadjak meg. Aranyos gesztus volt. Mehettem a túlélésre. A szüzességem elvesztéséről meg nem akarok nyilatkozni. Sikeresen belekeveredtem az orosz nyomorba. Miért ez jutott eszembe? Amikor konkrétan utca gyermeke voltam, miért pont ez? Talán akkor még emberibb voltam.
- Ne haragudj! - szólaltam meg halkan és öleltem át karját. - Most úgy viselkedtem, mint egy idióta cafka. Igazad van mindenben! - hunytam le szemeim kis időre. - Viszont könyörgöm, ne marj el magadtól inkább. Legyél olyan velem, mint az első éjszakán. - motyogtam. - Pusztán nehéz elfogadnom. Nem tudom mikor éreztem ehhez hasonlót, és abból sem lett semmi jó. - sóhajtottam fel. - Nekem nem ketyere kell, ha nem te. El fogom fogadni ezt. Tényleg nekem ez fura... És a csóró parasztos beszólásom sajnálom. Abban is mélységesen igazad van. Én valóban senki voltam, és semmi nem volt, amíg nem tettem érte. Nem volt jogom ezt mondani rólad. Nem akarom ezek ellenére kerülni a társaságod, mert mint személy is megkedveltelek téged... Ami szintén bizarr a részemről. Nem nagyon vannak őszinte barátaim, de úgy vélem te teljes egészében annak számítasz. Egyfajta barátság extrákkal és vonzalommal. - néztem fel rá és motyogtam végig mondandómat.
Eközben éreztem, hogy picit a tömény megütött. Még utólag a mondandóm végére ennyit fűztem hozzá zárásképp.
- Köszönöm, hogy kiálltál értem... De leginkább azt, hogy nőként tekintesz rám. - mosolyodtam el halványan.
Igen, talán ezzel fogott meg valóban. Nem úgy kezelt, mint egy harangot, akit csak meg kell húzni. Úgy kezelt, mint egy NŐVEL. Szenvedélyes szeretőként viselkedett, ami eddig hiányzott az életemből. Igen, ez rémít meg... Megrémít és megrészegít egyszerre. |
Összeráncoltam a szemöldökömet mikor felemlegette a múltkori esetet:
- Te hívtál basszus, totál ki voltál akadva én meg csak normális akartam lenni. De akkor legközelebb majd otthagylak a fenébe akármilyen fáradt is vagyok. Na, most boldog vagy?!
A további morgására csak beletúrtam a hajamba. Öcsém én kezdek kiégni, pedig ez nálam nagy szó bassza meg! Csak hallgattam hallgattam végül megjegyeztem:
- Te akartad, hogy ne okozzak csalódást. Megtettem. De játszhatunk úgy is, hogy innentől nem érdekel és nem csinálok veled semmit. Ha ennyire zavar, hogy jó vagyok az ágyban. Te meg használod a vibrit...vagy ketyerét a tök tudja és kész!
Nem értem a logikát. Mintha szerelmes lennék belé és a nyakán lógok úgy csinál cseszem! Tudom, hogy a nők ilyenek, de ennyire?!
Csak felsóhajtottam a visszakérdezésére és válaszoltam:
- Mert nem vagy farönk. De ezt mondtam már, nem értem miért kell magyarázkodnom - ráadásul totálisan feleslegesen, mert úgy tűnik nem érti meg. Vagy nem akarja. Hagytam, hogy elvegye tőlem a piát és egyből megmerevedtem mikor le csóró parasztozott. Végül hidegen megszólaltam:
- Simán lehetnék egy kőgazdag pöcs, de nem akarok az lenni. Meg vagyok egy sima egyszerű életmóddal is amivel határozottan könnyebb folyamatosan költözni. Lehetne akár faroknövelő kocsim meg a többi szar de nem vágyom rá, enélkül is el vagyok. De ha ennyire zavar, hogy csóró vagyok akkor ne keresd a társaságomat és kész! Amúgy meg az igazán paraszt és szemétláda részemet még nem is láttad, mert veled rendes vagyok. Ha nagyon akarod játszhatunk melyikünk a köcsögebb játékot, de hidd el te azt kurvára nem akarod! - morogva visszavettem a piámat és meghúztam, bár nem emberesen. Majdnem ott tartottam, hogy lelépek a fenébe vissza a kecómba, de végül úgy döntöttem, hogy nem adom meg neki az örömöt.
Ahhoz képest, hogy csillagokat akartam ma nézni, frankón belekeveredtem egy verekedésbe és most itt veszekszem azzal a nővel akivel évek óta először élveztem a szexet. De ennek meg az a legnagyobb problémája, hogy nem vagyok sztárügyvéd meg nincs palotám és a többi szarság. Öcsém... |
Nos, a magyarázata nem nagyon nyugtatott meg. Egyre rosszabb az egész! Végén azt veszem észre, hogy szerelmes vagyok egy csóró parasztba! Még a vonzalom is az én részemről tragédia. Blake konkrétan senki hozzám képest. Nincs munkája, nincs pénze, nincs hatalma... Nincs semmije! Na jó, farka van, amit jól tud használni meg minden más, viszont ez nekem kevés!
- Akkor is... Ez, ez nem normális! - dünnyögtem, viszont csak leültem mellé. - A múltkori eset a hibás. - dünnyögtem továbbra is, és utaltam arra, amikor nálam aludt meg a többi.
Nekem ez hihetetlen. Egyszer kezdtem vonzódni valakihez és szerelmes lettem belé, majd én voltam a főszar, mert csábítgattam. Jó, volt valóság alapja, viszont utána fordítva ment inkább a dolog. Nekem még egyszer ilyen nem kell! Ha szirén az illető, ha nem!
- Francért voltál jó az ágyban. - morogtam. - Úgy érzem, mintha magadhoz láncolnál, és megfojtanál vele... - sóhajtottam fel. - Most őszintén, legnagyobb örömöt abban leltem, hogy előszedek egy G-pont stimulálos ketyerét és azt képzelem, hogy te vagy?! Huh? Sosem fantáziáltam konkrét személyről, akit ismerek...! De ne essek pánikba meg vonzalom. - forgattam meg szemeim, míg végül vállának döntöttem a fejem. - Na és neked miért? Ennyire nagy hatással voltam rád? - pillantottam fel rá. - Mondjuk tudom, hogy felejthetetlen jelenség vagyok. - egóztam kicsit, de jelenesetben lehet átcsapott inkább az egész iróniába.
Ezt követően elvettem tőle a töményt, és emberesen meg is húztam. Nekem erre innom kell, mert másképp nem bírom elviselni.
- Az összes farok semmit sem tud. Unalmasak, sznobok. Te meg csóró paraszt vagy, és mégis jobban megértesz minden téren. Kész röhej! - nevettem el magam. - Nem gondoltam volna, hogy pont te leszek az, aki magához köt. - sóhajtottam fel. |
Csak felvontam a szemöldökömet mikor simán távozni is akart. Mi a faszom? Megvédem a seggét és ez a hála? Már majdnem beszóltam neki, de szerencsére nem tettem ezt. Figyelmes hallgattam végig a magyarázatát és leesett, hogy mi van. Ó, váó akkor hasonló cipőben jár mint én. Te jó ég, ezt nem gondoltam volna basszus. A folyamatos nemet viszont már kezdtem unni. Jajj. Oké, legyen. Ha nem volt elég a héten nekem az agyleszívás akkor most már legyen csak hab a tortán. Megpaskoltam magam mellett a földet, hogy üljön már le ne álljon jót magáért és végül belekezdtem:
- Ha ez megnyugtat akkor nekem se egyszerű. Lehet meghúztam egy csajt, de semmi örömöt nem találtam benne. Szóval ennyi erővel én is kérdezhetném ugyanezt. Csak nem teszem. Illetve nem is zavar, vagyis kicsit furcsa és szuggeráló érzés. Talán azért mert újdonság számomra. Amúgy meg azért van, mert vonzódsz hozzám és én is hozzád. De szerintem ezt felesleges elmagyaráznom nemde?
Legalábbis úgy vélem tudja miért, csak zavart emiatt, hiszen biztosan egyéjszakás mint én. Mi szirének ritkán állapodunk meg, viszont ha ez megtörténik akkor tényleg mély érzelmekről van szó. Persze nem szerelemre gondolok, csak kölcsönös vonzalomra. Úgy vélem az előbbitől még messze vagyok. |
Kezdtem a hajamat tépni, amikor ez a fasz még be is mosott egyet Blakenek. Azt hittem, hogy menten megfojtom a vízbe.
- Jézusom, Blake! - tettem szám elé kezem.
Franc essen bele! Az a gond, hogy könnyűszerrel énekelhetnék csak furán adná ki magát, ha épp így irányítanám miután kiakadtam. Össze vagyok zavarodva és úgy érzem, hogy kezdek zuhanni le a mélységbe. Megmagyarázhatatlan.
Figyeltem, ahogy távozok a férfi, amikor végzett vele Blake. Rendesen nekem fájt az ütése. Basszus, mennyire lesz jó, hogy az ügyfelem fiát miattam verték el? Merem remélni nem keveredtem semmibe sem. Habár magamat ismerve. Nem lesz jó vége.
Az üdvözletére zavartan pislogtam rá. Intettem neki egyet, de amikor alkohollal szolgált csak megráztam a fejem.
- Csak le akartam állítani. Már nem is zavarok. - fordultam el tőle, és tettem pár lépést el tőle. Istenem, érzem, hogy kezdek kiakadni. Nem tudok elmenni szónélkül!
- Mondd... - akadtam meg, és vettem egy mély levegőt. - Mi a fenét csináltál velem? - hajtottam le a fejem, és vizes tincseim arcomba hullottak. Igaz, ezt ő nem láthatta, hisz háttal voltam. Mondjuk aláírom most eléggé frusztráló volt előtte vizes ruhában lenni. - Nem értem miért nem megy mással?! - fordultam vissza hozzá. - Borzalmas, hogy nem tudok mással lefeküdni! - akadtam ki rajta is. - Te meg itt piálsz lazán... Kúrod a nőket és éled életed... Én meg itt szenvedek. Eddig mindig ehhez tartottam magam: "Nem egy fasz van a világon!" erre te veled egyéjszakázom, és csak te... te és te... Mintha rajtad kívül más fasz nem lenne úgy csinálok! Mi a francot tettél velem?! Nem ilyen voltam!!! - morogtam a végére orrom alatt. - Ezt elfogadni nem tudom! Nem, nem és nem! - ráztam meg a fejemet. |
Az élet nagy értelmén merengtem...na jó nem, inkább újabb dallamok jártak a fejemben, mikor meghallottam egy ismerős hangot. Összeráncoltam a szemöldökömet és végre nem csak totálisan bambultam ki a fejemből, hanem figyeltem is a külvilágra.
Ó, elő is került Arina egy láthatóan zabos pasassal a seggében. Vagyis nem ott, na mindegy lényegtelen. Ekkor hangzott el az "amiatt a fasz miatt" mondat amire felém nézett. Ő...mivan?! Ez most miért nézett rám? Figyeltem a tekintetét és rájöttem, hogy ó rám pikkel részben. Ekkor tovább hallgattam a mondatait és őhm...a nő egyértelmű mondatából ítélve nos nem akarja, hogy meghúzza a faszi. Na jó kiégek. Főleg, hogy az előbb le is pofozta. Erre a gyökér hústorony itt ácsorog előttem, viszont az utolsó megszólalására felvontam a szemöldökömet:
- Hűtsd le magad haver...így még jobban nem akar majd tőled semmit - vontam meg a vállamat lazán - ...az meg, hogy leribancozod, tudod nem túl imponáló. Bóknak nem igazán nevezhető.
Ekkor bemosott nekem a kis nyomorék. Ó, a faszomat azt! Kicsit felmordultam, de nem fájt, kaptam már durvábbat is. Nem kevés dolgom volt féltékeny férjekkel. Most már felálltam és rámordultam:
- Mellesleg tiszteld meg az ellenfeledet azzal, hogy megvárod míg felkel a földről... - ó, igen az egyetemi klubnak hála sok harcművészetbe volt időm belekóstolni. Gyökérfej, nem tudja kivel áll szembe. Sorra kerültem az újabb ütéseit unott fejjel, majd végül az oldalába mértem egy igazán fájó ütést. Mikor észbe kapott elkaptam a kezét faszán megrántva és belebasztam a vízbe. Ha hű lennék a fajtámhoz még meg is ölném ott, amit néha meg is szoktam tenni. bár nem én teszem meg ezt, hanem a cápák. De sajnos a tóba ilyenek nincsenek. Milyen kár.
- Mondtam, hogy jegeld magad. Unalmas vagy, kotródj innen és értsd meg mit jelent a nem szó... - persze prüszkölt meg káromkodott tovább de idővel csak elhagyta a terepet. Hála égnek! Felsóhajtottam üdvözöltem az oroszt:
- Amúgy szia! - visszaültem a helyemre ahol voltam, majd nyújtottam felé az üveget - Ha szeretnél igyál nyugodtan. Egy ilyen után megértem - vontam vállat lazán. |
A múltkori dolog után eléggé össze voltam zavarodva. Ilyet nagyon rég éreztem, és ijesztő volt számomra. Mindenesetre a munkába temetkeztem. Természetesen nem csak dolgoztam, hisz igyekeztem lazítani is valamennyire. Először is férfiaknál kerestem az örömforrást, de mindhiába. egyiknél röhejes módon megfutamodtam, másiknál meg két ujjazás között Blake nevét nyögtem fel. Kissé libidógyilkos volt George... Greg... Őőőő... A pasi számára. Gőzöm sincs, hogy hívták, viszont egyre jobban bepánikoltam. Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem, és ez zavart!
Végül legnagyobb elkeseredésemben maradt az önkielégítés. Őszintén szólva sokkalta jobban szerettem, ha férfiak tesznek helyre, minthogy magamhoz nyúljak, de ilyen napokat élek... Muszáj lesz! Mivel egyedül is voltam otthon gondoltam megnézem milyen "játékszereim" vannak. Mindenféle jóság volt, és nevetséges, ha nem, de nemsokszor használtam őket. Valahogy a fantáziám ilyenkor cserben hagyott, és sokkalta könnyebb volt csikló általi orgazmust okoznom magamnak ujjaimmal... Most mégis vesztem meg annyira rám fért volna egy kiadós szex.
Találtam furábbnál-furább ketyeréket és kezdtem egyre jobban kihűlni magamon. Némelyiket poénból ki is próbáltam. Ilyen volt egy orálisan kielégítő szerkezet. Borzalmas volt. Mintha egy alganyaló próbálna varázsolni nyelvével. Brr... A többit ki se próbáltam. Ettől függetlenül elkezdtem szemezni valami G-pont stimulálós vibrátorral. Nem érdekelt, azt még félve kipróbáltam... Ez viszont működött. De milyen áron?! Na ki jutott eszembe? Egy szőrös, csóró paraszt!!! Istenem neeee...
Esküszöm szét szedtem közben az ágyat, és mi sem volt jobb, mint egy cigi utána. Ám a fusztráció még mindig rajtam volt ezután. Miért indít be? Rettegnem kell attól, hogy meglátom és tocsogni fogok pusztán a látványától. Fracba!
Ez volt a hétközepén, és végre eljött a hétvége és a biznisz lebonyolítása a nyaralómban. Délelőtt mindent elrendeztem. Jó kis üzletet kötöttem az új droggal kapcsolatban. Dőlt a pénz elég rendesen... Emellett volt ügyfelemnek egy szexi fia is. Be fogom bizonyítani magamnak, hogy Blake nem láncolt magához! Igen! Nem láncolt magához! Az nem lehet!
A napvégére elhívott, hogy sétáljunk és iszogassunk a jó biznisz megünnepléseként. Mertem remélni, hogy más is. Felvettem szokásomhoz híven egy szép, nőies és méregdrága ruhát, majd mentem is a férfivel.
A sétánk során pezsgőztünk, majd becsalt a vízbe. Mentem is vele, és nem érdekelt, hogy a ruhám csurom vizes lesz. Meleg van az Isten szerelmére! Ahogy sejtettem le is vadászott engem és szenvedélyesen csókoltam őt. Hajába bele is túrtam, és úgy ostromoltam őt hevesen... Közben éreztem, hogy eldugottabb helyre terel. Ám szemeimet picit kinyitottam, és kiszúrtam Blaket. MI A FENE?! Most hallucinálok vagy tényleg őt látom, miközben whiskeyt szlapál? Elszakadtam zihálva a férfitől és felszaladt a szemöldöke. Nem nagyon tetszett neki, hogy megakadt a tekintetem rajta, és visszarántott magához egy újabb csókra. Basszuskulcs! Nem megy, kész, vége, feladom! Nem tudok mással szexelni!
- Elég! - szóltam rá. - Nem megy! - böktem ki határozottan.
- Most mi?! Elébb még kacérkodtál velem, most meg lelépsz?! - akadt ki.
- Igen, elég volt. Értsd meg! - sóhajtottam fel.
- De miért? Ezt nem fogadom el válaszként! Miért nem akarod végigdugni az éjszakát velem? Amiatt a fasz miatt?! - morogtam tekintélyt parancsolóan és ingerülten. Ám parton elkapta a kezemet, amire pofon vágtam.
- Akadj le rólam, és űríts egy turistába! Nincs semmi közöd hozzá! - fintorogtam.
Ezt követően trapoltam előre. Ki kell fújnom magam. Nem hiszem el komolyan! Miért látom őt mindenhol?! Miért...?! Megbolondultam. Erre ez a szerencsétlen barom meg neki állt Blakenek. Én... Nem... Verjék szét egymást. Nem érdekel! Na jó, mégis...
Amint hallottam, hogy pofázni kezdett neki, visszamentem hozzá, és rákiabáltam. Ez már mindennek a teteje!
- Menj innét! - dörrent rám.
- Te komolyan ekkora idióta vagy?! - ekkor arrébb tolt. - Miért állsz neki? Még jogod sincs hozzá...! ...mert nem tudsz megbaszni?! Komolyan ennyire lelkedbe tapostam, te egómániás pöcs?! - fakadtam ki.
- Kuss ribanc! - nem is kellett több, hogy megint ledüljön a kezem. Nem mintha szívemre vettem volna... Inkább szálljon magába, ez volt a célja! |
Ez a hét tömény agyfasz volt. Koránkelés nyomorult vizsgák miatt, ráadásul Arina se hívott. Ejj-ejj...ó, és voltam múltkor buliban, totál rám mászott egy kis ribikóka, persze nem utasítottam vissza elvégre eh, kissé hiányom volt már. Szóval nagyban mentek simán a dolgok a maga rendjén, viszont mikor vége volt, csak unottan néztem ki a fejemből. Ki is dobtam az ágyamból a ribancot. Azt hittem, hogy végre megkönnyebülhetek, erre totál lelombozó volt az egész. Ez is csak széttenni tudja a lábát mást nem. Na mindegy. Egy a lényeg: ma vettem egy üveg Jackyt és egyenesen a tó fele tartok most. Az mindig megnyugtat. Úgyis túl vagyok a hű de nehéz vizsgaidőszakon, amit a kisujjamból rázok ki. Szerencsére jó idő volt, majd este biztosan csobbanni fogok. Olyankor a legjobb. Kicsit a tengert idézi. Csak ne nézzek körbe mert akkor egyből lelombozódok mikor meglátom a nyaralókat.
Viszont a csillagok ilyenkor csodálatosak. Kívül a városon lehet tisztán látni azokat. Szóval lazán lecsüccsentem a partra mikor végre megérkeztem és bele is kezdtem az egyszemélyes bulimba. Semmi kedvem nem volt a múltkori után a szórakozóhelyre menni. Amíg megint nem lesz hiányom addig nem is fogok visszatérni. Ha már nagyon tele lesz a pöcsöm majd akkor ürítek egyet és kész. Ezen mély tartalmú gondolatok közepedte faszán meg is egyeztem magammal és meg is nyitottam a piácskámat. Nem tervezek bebaszni, de nincs is jobb annál, hogy ül az ember a vízparton, egyik kezében piával és ennek tetejébe még nokken is. Közben persze vártam, hogy végre este legyen. |
Elrendeztem az elsősegélyes dolgokat miután kijelentette, hogy a többi sebei rendben vannak. Sejtettem, hogy miután kijelentem micsoda, egy kicsit azért megered a nyelve. De ennyire?!
A kérdésére szinte tükörképként vontam fel a szemöldökömet:
- Miért félnék? Láttad rajtam, hogy ki vagyok akadva? - sóhajtottam a további kérdésére és a hátamat a kanapénak döntöttem. Kicsit elgondolkoztam a dolgokon, de úgy döntöttem muszáj elmondanom basszus. Nem feltétlenül repesek az örömtől, de ez van.
- A lány valószínűleg szintén természetfeletti lény lehetett, mint ahogy én is... - tűnődtem el egy picit. Rohadtul bizarrul hangzott, de ez az igazság - ...szóval ezért tudhatott róla. Az emberek annyira nem ismerik. Vagy ha igen, akkor csak a halvány fogalmát, de nem a pontos megfelelőjét. De ha felvilágosított a lány akkor nem is ecsetelem tovább.
Az újabb kérdésére kicsit elhallgattam gondolkozva. Jó magam se tudom igazából. Főleg az után, hogy kiderült ugye micsoda. A megszállók érdekes lények és a többség nem éppen békés természetű. Bár helyzetfüggő ugye. Szóval egy a lényeg: nehéz bennük bízni. De Julie kétfele van szakadva, ő csupa jóság amúgy, de ahogy feltűnt a másik énje pont a szöges ellentette. Mikor előkerült az exem akkor azért szerintem megvillantotta a foga fehérjét.
- Természetesen nem szánalomból, ilyet még csak ne is feltételezz rólam kérlek... - túrtam bele a hajamba egy kicsit. Viszont azt sem mondhatom ki, hogy vonzódom hozzá valamilyen szinten. Elvégre most örül, ha össze tudja szedni magát meg a de hát na - ...de úgy tűnik nem emlékszel rá mit mondtam a múltkor. Más vagy mint a többi nő. De nem csak azért mert mint kiderült most, hogy mi vagy.
Már folytattam volna tovább, de ekkor olyan hangosan megkordult a gyomra, hogy csak pislogtam nagyokat. Végül a fejemet ingattam és felkeltem a kanapéról sóhajtva:
- Menjünk hozzám. Sejtem, haza nem szeretnél menni...más nyaralójában meg nem kéne itt lennünk - jegyeztem meg. Ó, igen sejtettem, hogy nem az övé, már ahogy beléptem. A kulcslyuk környékén egy valag karc volt. Illetve olyan családi képek vannak itt, ahová ő tökéletesen nem illik bele.
[ JULIE és LEANDER el a sráchoz ] |
Nem hittem volna, hogy be is merészkedik a lakásba. Mi a franc?! Erre még a sebek ellátásában is segített.
- Vannak, de azok okésak. - sóhajtottam fel, és öleltem át lábaimat.
Azért lelkem mélyén értékeltem kedvességét, és hogy segített ellátni sérüléseimet. Viszont megakadtam kicsit fejben. Ő tudja, hogy mi ez? Mindenki tisztában van vele vagy mi? De ez hülyeség... Anyám és az orvosok bolondnak találnak. Jó, anyám nem, de na... Fogalmuk sincs mi ez. Depresszió és krónikus pánikbetegség. Ezzel vagyok megbélyegezve.
- Egyáltalán nem félsz tőlem? Nem akadsz ki? - vontam fel a szemöldökömet. - Mégis honnan a fenéből tudod, hogy mi ez? Múltkor találkoztam egy lánnyal és ő világosított fel. Mi ez az egész? Te miért tudsz erről? Az a lány miért tudhatott róla? - tettem fel sorra kérdéseim.
Ezután elcsendestem, és elmerengtem. Nem értem miért foglalkozik ennyire velem. Ez is elkezdett foglalkoztatni, majd a némaságot meg is törtem újabb kérdéseimmel.
- Miért segítesz nekem? Miért vagy itt velem? Szánalomból? - motyogtam orrom alatt halkan.
Tényleg érdekelt. Nem tudtam hovatenni, hogy így ragaszkodik hozzám, és védelmez.. Aggódik értem. Lehet most kombinálok? Beképzelem? Talán szánalomból teszi mindezt? Halvány fogalmam sincs, de ha az utóbbi az kegyetlenül fájna. Akkor inkább hagyjon békén. Nincs szükségem szánalomra, sajnálatra... Én nem azért tettem magammal azt, amit tettem... Én nem azért teszem, hogy felfigyeljenek rám. Pusztán menekülnék, de a fájdalomba és csak fejben játszadozom el a halállal. Ez az én zavaros felfogásom!
Erre még gyomrom is közbeszólt. Elég hangosan felkorgult, amire dünnyögni kezdtem magamba. Végül gyomromat öleltem át lábaim helyet, de nem mondtam egy szót sem éhségemmel kapcsolatban. Feleslegesen tartottam, és tudom még tartani magam. Ez igazából semmiség... Volt ettől durvább is, amikor éheztetni kezdtem magam. |
Azt hittem végig kussban lesz és nem válaszol, de legnagyobb meglepetésemre végre kinyögte, hogy mi a baja. Fura és különc.
- Mondj újat, ezt eddig is tudtam. Azt meg, hogy hülye vagy felejtsd el de gyorsan... - sóhajtottam egyet bosszúsan. Tovább szajkózza a szokásos hülyeségeit akkor kiégek komolyan. Ekkor viszont csak fény derült a dologra. Egy démon?! Ó, basszus! Szomorúság ült ki az arcomra egy kis ideig, mert ismertem pár megszállót az éveim folyamán. Van aki tudott szimbiózisban élni, van aki meg direkt kiűzte a gazdatest tudatát. Megértem, hogy egyedül akar maradni, de ez nem olyan ügy ahol ez megoldás lehet. A kérdésére egyenlőre nem válaszoltam, ahogy a többi mondatát se reagáltam le. Tudtam, hogy megint menekülni fog, de nem érdekelt. Hagytam, hogy előre menjen, úgyis látom rendesen tudom követni. Nem igazán izgatott, hogy egy házba ment ugyanúgy követtem. Nagyot sóhajtva léptem be becsukva magam mögött az ajtót és megkerestem Juliet. Mertem remélni, hogy nem kötötte fel magát, mert akkor tudom, hogy szétesnék a picsába. Gőzöm sincs miért és ez azért rohadtul idegesített.
Némán hozzáléptem és leültem a kanapéra átvéve tőle a dolgokat. Amint végeztem a sebeivel, nyugodtan rákérdeztem:
- Máshol is vannak vágások? - igen, a hülye is láthatta, hogy magát vagdosta basszus. Ezek nem szimpla elestem a lépcsőn sebek. Közben azért csak megszólaltam én is:
- Szóval te megszállott vagy, most már világos. Gyanítottam, de nem gondoltam volna, hogy tényleg... - ingattam a fejemet egy kicsit. Ha hagyta, akkor a többi sebét is elláttam, basszus nagyon csúnyák. Jó idő lesz mire begyógyul. Ráadásul valószínűleg sokáig meg is fog maradni. Jajj, mekkora hibát követett el. Nem hányom a szemére, elvégre vagy jómaga is tudja, vagy szimplán nem érdekli. Óvatosan fertőtlenítettem neki, elvégre nem akartam fájdalmat okozni neki. Bőven elég amennyit magának ártott. |
Nem válaszoltam semmit sem. Mentem egyenesen előre. Úgy gondoltam nem tartozom neki magyarázattal. Követett ezek ellenére ugyanúgy... Éreztem tekintetét magamon. Nem bírtam már tovább. Felfordultam, és nem érdekelt, hogy véres a nadrágom... Már nem! Ennyire kíváncsi?! Legyen!
- Mit vársz mégis tőlem? Mondtam, hogy fura és különc vagyok, nem?! - töröltem le könnyeimet. - Nézz hülyének, jó?! Nyugodtan! - fakadtam ki.
Vettem egy mély levegőt, és annak ellenére, hogy fejben eldöntöttem hirtelen felindulásból kimondom... Most mégis hátráltam ettől. Nem, ezzel biztos elmarhatom!
- Van egy másik énem... - tettem mellkasomhoz kezem. - Egy démon. - szorítottam ökölbe kezem. - Erre voltál kíváncsi? - pillantottam fel szemeibe. - Kibuktam... És mindenki hülyének és bolondnak tart. Anyámnak is fájdalmat okozok minden megmozdulásommal! - fordítottam el fejemet. - Egyedül akarok lenni... Ez való nekem. Ezért lettem az aki. Nem érdemlek mást! - sóhajtottam, majd egész testtel elfordultam tőle. - Most pedig megyek és felkötöm magam... Hogy szószerint-e...? Fogalmam sincs, de lehet jobb lenne gyakorlatban is. - vontam vállat.
Ha ettől nem ég ki... Ha ez nem tántorítja el, akkor nem tudom, hogy mit teszek! Ezzel elindultam a ház felé ahová betörtem. Kicsit gyorsabban mentem hátha lerázom. Nemsokára meg is érkeztem, és felkapcsoltam a lámpát. Nem foglalkoztam, hogy követ-e... Esetleg szól hozzám bármit is. Jelenleg úgy érzem reménytelen vagyok.
Levettem a véres nadrágot, majd körbenéztem, hogy hol is van fertőtlenítő és kötszer. Amint megtaláltam csak leültem a kanapéra és felhúztam lábamat. Jobban hozzátudtam így férni a felszakadt sebhez. Ez nem tartott sokáig és a csípő érzés sem hatott meg. Ezután jobban összehúztam magamon a zakóját, amit nekem adott a srác. Olyan megnyugtató illata van... Mindenesetre mindegy... Most mindent elrontottam... Így a legjobb. |
Az ellökése és a kiabálása megint rohadt szarul esett, de már nem érdekelt miért, én is tudok makacs dög lenni, nem csak ő. Ó, hogy miből gondolom ezt? Pontosan ezért! De legalább most már nyugton maradt és nem érdekelt, hogy nedves lett a zakóm, sőt még levettem és rá is terítettem a hátára, nehogy megfázzon itt nekem cseszem. Hűvös van és a pulcsi rajta azért nagyon vékony. Eszembe se jutott most, hogy szét van a hátamnál cseszve a pólóm.
Éreztem, hogy megcsóválja a fejét jelezve, hogy nem amiatt ilyen. Akkor mégis mi a fene történt és miért pont nekem kell őt békén hagyni meg a többi? Nem, még mindig nem értettem. De most egyenlőre nem firtattam a dolgot bőven elég, hogy hűvösen néztem rá és maradt is. A francokat! Már megint jött a hülye dumával és távolodott is el tőlem felállva. Mintha lett volna egy sötét folt a nadrágján de úgy gondoltam, hogy biztos az éjszakai fény miatt tűnt úgy. Optikai csalódás...
A hátatfordításra csak felmordultam. Ezt komolyan nem hiszem el!
- Miért lenne neked attól jobb? Na várjál... - elhallgattam egy kicsit - ...mikor voltál te otthon utoljára?! - kérdeztem tőle halkan. Ha régóta nem járt ott akkor biztosan aggódhat az anyukája. Basszus! Ha tovább sétált akkor követtem őt szó nélkül. Tőlem aztán felpofozhat meg a többi, addig úgy sem tágítok amíg olyan indokot ad amit el is tudok fogadni. Eddig ebben nem brilliózott szóval...
- Mi történt? - rohadjak meg, tőlem el is áshat itt helybe, de most már megkérdezem. Közben kutatóan néztem a szemébe ha tudtam. Ha nem, akkor csak szuggeráltam a hátát, hogy végre nézzen már rám. |
Nem érdekeltek szavai. El akartam tűnni. Amint elestem és sírni kezdett már meg is ölelt, amire ellöktem magamtól.
- Ne érj hozzám! - kiabáltam el magam, és ellenkeztem vele. - Hagyj békén! - jelentettem ki határozottan.
Amint megint átölelt csak fejemet vállának döntöttem és hagytam, hogy könnyeim mossák arcomat. Legszívesebben még mindig itthagytam volna a fenébe... De most nem ment már. Minden erőm elszállt. Ekkor jött a magyarázkodása, és nyugtató simogatása. Szavaira csak megráztam a fejem ezzel nemleges választadva neki.
Már épp mondtam volna, hogy megyek tovább... Vagyis megpróbálok tovább menni, amikor rám nézett hűvösen, és ereimbe hirtelen a vér is megállt tekintete miatt. Megcsóváltam a fejemet, és így már leesett a kapucni a fejemről.
- Neked is jobb lenne! Csak hagyj elmenni! Ennyit kérek tőled! - távolodtam el tőle, és álltam fel. - A te érdekedben mondom! Nekem a magány való! - hajtottam le a fejem, és közben észrevettem, hogy véres lett a farmerom a combomnál.
Francba már! Ezt nem hiszem el! Úgy néz ki, hogy ahogy elestem felsértettem a sebeket, amiket magamnak okoztam.
Végül gyorsan elfordultam még mielőtt láthatta volna. Annyira morbid... Nem is éreztem... Nem is vettem észre egyből, hogy zsibognak izmaim a fájdalomtól. Igen, ez annyira ismerős. Mint amikor minden elkezdődött. Ez az a szint számomra, amikor fel sem tűnik a fájdalom annyira hozzászoktam már. Mintha elemi részemmé vált volna. Egyfajta mazochista hajlam. Ez az önpusztító tortúra, amiről beszéltem. Van, amikor saját idegrendszerem kínoz akaratom ellenére. Amikor mindenem fáj, amiben ideg van. Szerencsére ilyen nem volt... Akkor nem itt lennék, hanem a kórházban tehetetlen, és tömnék belém a nyugtatót, mint egykor. |
A rövid megszólalására csak elképedtem és zavartan csak kinyögtem:
- Nem azért mondtam Julie... - de már vette ki a kártyát és a kezembe is nyomta a gépet. Erre már el is köszönt én meg totál lefagytam. Mégis mi a jó istent csináltam, hogy így berágott rám?! Hamar észbe kaptam és követtem őt, bármennyire is letojta, vagy idegesítette. Engem aztán ilyen könnyen nem ráz le. Ha nem indokolja meg, akkor bizony a sarkában leszek.
Már pont megszólaltam volna mikor láttam, hogy elesett és nem sokkal később már kuporogva zokogott. Jó most már tényleg hivatalosan is aggódom. Basszus mi a franc van vele? Egyből hozzá futottam és átöleltem őt. Valószínűleg lecsapott a fenébe, hogy hagyjam békén, de nem igazán érdekelt a sipákolása ha ez történt. Csak leültem a földre és hagytam, hogy kisírja magát a vállamon.
Gőzöm sincs mi az isten történt, de végül megszólaltam csendesen:
- Ha azért vagy rám berágva mert nem hívtalak, akkor ne tedd, mert Londonba kellett mennem melóügyben... - sóhajtottam egy kicsit, közben továbbra is nyugtatóan simogattam a hátát. Egyszerűen hirtelen nem tudtam másra gondolni. Csak emiatt lehet ilyen velem nem? De én tényleg nem akartam megbántani. Remélem kapok valami épkézláb magyarázatot.
- Nem fogok addig elmenni amíg nem leszel jobban, ne is álmodozz róla... - néztem rá kicsit hűvösen, ezzel megpróbáltam megállítani, hogy tovább makacskodjon ha esetleg erre vetemedik. Ha meg egyszerűen feláll és tovább sétál megint, akkor újból követem. Nekem aztán kötélidegeim vannak, eddig nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy kihoztak engem a sodromból. |
Remek! Nemsokára egy ismerős hangra lettem figyelmes, és elkomorult a tekintetem. A cukkolsára felsóhajtottam, majd vállat vontam.
- Jó. - böktem ki röviden, majd mégse töröltem a képet csak kivettem az SD-kártyát és kezébe adtam a gépet. - Kösz mindent, de azt hiszem megyek is! - álltam fel, majd elfordultam tőle. - Örültem a találkozásnak! - indultam egyenesen előre.
Nem szándékoztam vele beszélni! Nem, egyáltalán nem! De annyira köcsög ez a rohadt sors, hogy véletlenül se egy random ember szólít le... Neeem, pont Leandernek kell itt lennie.
Zsebre is vágtam kezeim, mert éreztem remegni kezdek... Hogy mitől? Talán az idegtől és attól, hogy legszívesebben bőgnék, zokognék. Úgy megölném magam... Úgy eldobnám az életem, viszont mégse megy... Miért? Tudatalatt Hope nem engedi? Fogalmam sincs. Félek, és úgy érzem így a legjobb, ha elmarom magam mellől a srácot. Anyámat is el kell. Mindenkit. Mi van, ha egyszer a penge nem az én kezembe fog kikötni, hanem tegyük fel valakinek a torkát vágom el. Én azt nem élném túl, ha valaki keze száradna a véremen, ami nem saját.
Lehet tényleg bolond lennék? Kezdem elhinni szerintem a pszichiáterem szavait. Viszont ha én nyugtatót vennék be most... Egy dobozzal tenném, és hátha nem találna meg senki sem! Végülis... Fájdalommentes halál. Mi sem jobb?!
Komolyan nem értek semmit, és frusztrált a tudat, hogy társam valamiben mesterkedik, ami korántsem arról szól, hogy miként jótékonykodjunk öregek és gyerekek javára.. Hamarább tudok elképzelni gyilkolászást, és így nem ment, hogy éljek mintha semmi nem történt volna. Összezavarodtam. Éljek valakiért? Éljek valamiért? Éljek valakiért? Éljek valamiért? Miért? Potyára mantrázom ezeket magamnak. Nincs semmi célom az életemben... Lehet szó bármiről. Amióta a baleset volt... Már nincsenek álmaim... Konkrét céljaim. Mindent elveszítettem... Önmagamat is.
Elmerültem gondolataimba teljesen... Olyannyira, hogy sikeresen eltanyáztam. Felállni sem volt erőm. Csak összekuporodtam és eltört valami. Nem, nem csontra gondolok... A lelki mécsesem tört el. Sírni kezdtem... |
Julieval való találkozásom után muszáj volt elutaznom, hívott egy kis munka. Egyenesen Angliába kellett repülnöm. Mindig is imádtam ezt a helyet, így nem okozott nagy gondot számomra. Szereztem egy kis szuvenírt is, így miután végeztem visszatértem haza Magnoliába. Hívtam a lányt, de csak nem vette fel. Na basszus. Nem tudom, hogy most hirtelen mit gondoljak erről. Féljek, vagy csak intézzem el annyival, hogy biztos le van némítva?
Mivel nincsen semmilyen különleges képességem ilyen téren, így arra jutottam, hogy biztosan az utóbbi volt és ne aggódjak feleslegesen. Kipakoltam, de muszáj volt a tóparthoz lelépnem. Szerettem azt a helyet, a közelében lévő erdős rész különösen megnyugtató volt. Főleg, hogy ott vannak olyan részek amerre a vadászok sem járnak. Nem bírtam magammal egyenesen odamentem fényképezővel a kezemben. Úgyis esteledett, sok bajom nem lehet. Zakómat és a gépemet a kezembe kaptam, majd a fákhoz érve egyből kieresztettem a szinte elgémberedett szárnyaimat. Jó ideig repkedtem a lombok magasságában és hála égnek senkivel meg semmivel se találkoztam. Még szerencse. Néha lőttem pár éjszakai fotót a fák tetejéről és most nem igazán érdekelt az sem, hogy az egyik pólómat szarrá szaggatta a szárnyam hátul. Nem véletlenül hoztam zakót is.
Miután kiörömködtem magamat leszálltam a földre és visszahúztam a tollas végtagjaimat. Ez most nagyon jól esett basszus. Most egy ideig sajnos megint nem fogom ezt egy jó ideig csinálni. Kisétáltam az erdőből, egyenesen a tó felé véve az irányt. Közben megnézegettem a fotóimat a fejemet ingatva. Idővel éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Őőő? Messziről mintha ismerős lett volna az alakja...
Közelebb érve leesett, hogy Julie, de valami nem stimmelt vele. Mintha nagyon magába lenne fordulva...lehet beképzelem?!
Mosolyogva megindultam felé és kikaptam gyorsan a kezéből a gépet mondva:
- Vigyázz, nehogy ez is a vízben kössön ki! - cukkoltam, ám ekkor megláttam a kijelzőn a közös képünket amin éppen a rákérdezés van, hogy törölni akarja vagy sem. Egyből elsötétült az arcom amit nem tudtam hirtelen mire vélni, de azt tudom, hogy ez most nagyon szarul esett nekem. Remélem lesz rá valami épkézláb magyarázata, mert ez így kurvára nem logikus! Nemrég annyira akarta a közös képet, erre meg most törölni akarja?! Kérdően néztem rá és némán visszaadtam neki a gépet. |
Ez a hét maga a borzalom volt. Akármennyire akartam leplezni zavarom... Elszerettem volna felejteni mindazt, aki vagyok, viszont mindhiába. Anyám is észrevette, hogy valami nyomaszt. Épp ezért próbált kirángatni a szobámból. Ez mondjuk valóban jót tett nekem, de nem sokáig. Lehívott a konyhába főzni, mert már rég volt ilyen anya-lánya nap. Tényleg azt hittem, hogy mégse történhet semmi rossz. Viszont Hope másképp gondolta. Olyannyira beszélt hozzám mindenfélét, mintha újra azt szerette volna bízzek benne... de nem engedtem! Magam sem hittem el, hogy mit tettem! Konkrétan megragadtam egy éles, hegyes kést, és belevágtam kezemnél az ütőérbe. Sarkaimra ültem, és anyám meg egyből kiakadt. Nem értett semmit sem, hogy miért tettem ezt magammal. Én meg csak meredten néztem alkaromat, amiből fokozatosan buggyant ki a vér, és folyt végig rajta... Ami végül a hófehér padlón kötött ki.
Szétestem. Darabokra hulltam. Hiába járt eszembe annak a lánynak a szavai is.. Inkább csak az lengte be elmém, hogy előbb vagy utóbb ki leszek taszítva a testemből... Hogy nincs semmi gyógymód erre... Nem tudok elmenekülni. Éljek valamiért? Éljek valakiért? Mégis kiért?
Miközben ültem a kórházban és vérzésemet állították el... Csak az jutott eszembe, ahogy anyám sír miattam. Neki is könnyebb lenne nélkülem... Mindenkinek.
Végül csak a psziátrián kötöttem ki. Amint az orvos mondta, hogy erősebb nyugtató meg lehet más kedélyállapot javítót akar felírni én csak hátráltam. Rivotril? Na velem ne szórakozzon! Ki is akadtam, és mondtam, hogy nem vagyok hülye... Nem vagyok bolond! Adhat róla akármilyen papírt arról milyen idegi és szellemi problémáim vannak, viszont senki nem tudja démonomat. El is küldtem a fenébe és a papírokat is, amit kezembe adott széttéptem. Azon állt rajta minden... Az a bélyeg, ami által őrült, bolond, nem normális vagyok! Nem... NEM!
Kirontottam a teremből és anyám meg az orvos nézett rám. Szülőm elkapta a karomat, amire felsziszentem, de csak ellöktem magamtól. Mondtam elég lesz. A székről a cuccaimat felkaptam, és kirontottam a kórházból. Nem bírom már...
***
Ezután a tóparton kötöttem ki. Körülbelül két napja vagyok itt, és nem adok magamról semmiféle életjelet. Ma van a második napja ennek. Egyedüllétre vágytam. Hope az én démonom... Nem őrült vagyok... Csak vívódok valakivel, aki idővel megölne. Épp ez volt a fura, hogy nem is jelentkezett jó ideje. Nem értettem. Mindenestre ez nem tántorított el attól, hogy magányos napokat tengessek egy tópart menti nyaralóban. Nem vagyok rá büszke, de ha valaki annyira gazdag és nem is használja a házat... Akkor betörök. Apámtól és bátyámtól egykor tanultam mindenféle ezermesterséget... Az egyik ilyen a zárak megbuherálása volt. Itt is ezt tettem.
Most elindult bennem egy tortúra. Alig ettem valamit. Alig ittam valamit. Mindemellett tovább fokoztam az egészet. Volt nálam egy borotvapenge, amivel épalkaromat is szétvagdostam... Majd jöttek combjaim. Nem tudtam öngyilkos lenni... Csak annyira mélyen hasítottam bele húsomba, hogy fájdalmat okozzak magamnak és valamennyire vérezzek. Mintha magamat ostoroznám társam miatt... Mintha lelkem fájdalmán ez bármit is enyhítene, de nem. Ez mind tévhit! Annyira menekülnék, viszont ez sem ad menedéket... Semmi.
Eltűnt a baleset előtti énem. Az életvidám, hiperaktív és magabiztos lány. Már pusztán ebbe belegondoltam és sírhatnékom támadt. Ahogy édesanyám arca is beugrott a hülyeségeim miatt. Ahogy szenved miattam... Ezek ösztönöztek legjobban cselekedetemre, hogy kínozzam, és szenvedést okozzak magamnak.
Végül a ma este folyamán nehezen kimentem a lakásból, és tóparthoz közel telepedtem. Felvettem fejemre a kapucnit. Felsőm ujjára ügyeltem, hogy ne csússzon fel, és a nadrágom száraira is igaz volt ez. Ezt követően elővettem a fényképezőgépem, és nézegetni kezdtem a képeket. Ekkor megpillantottam Leanderrel készült képemet, és már a törlés gombon tartottam ujjamat. Hogy hihettem el ezt az egészet?! Ő normális... Egy ember... Én meg... Meg egy selejt vagyok. Mégis annyira jó lett volna, ha valóban.. Áhh, mindegy... Egy álom számomra mindez. Kezdem megszokni... |
|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|