|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:15 - |
 |
[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Ismét csak lepergett róla a nemtörődöm válaszom, ami azért egyrészt elismeréssel, másrészt érdeklődéssel töltött el. Mások kapásból ugrottak volna valamelyik megszólalásomra, bár az is lehet, hogy gyenge udvariaskodásom tompított a dolgon egy kicsit. De mindegy is, majd megutáltatom magam vele is... csak azt tudnám akkor a nevére miért kérdeztem rá.
A nevére, amit végül el is árult, persze csak az után, hogy bocsánatot kért. Csak tudnám miért. Ő volt az, aki odajött hozzám beszélgetni és ő volt az, akit zavart, hogy idegennek tarthatom, én csak megoldást kínáltam. Nem mintha minden vágym az lett volna, hogy megtudjam a nevét. Sőt. Úgyse találkozunk többször, ahogy magamat ismerem ugyanis tökéletesen értek az emberek elriasztásához és ez jól is van így.
Egy szó mint száz cak kiderült, hogy Cassandrának hívják, sőt még a becenevét is megosztotta velem, bár ahogy a szavaiból kivettem nem igazán volt járatos ebben a becenév dologban, de lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak. Mindezek után még a kezét is nyújtotta, mire csinos kis kacsójára pillantottam és felsóhajtottam. Kihúztam az egyik kezem a zsebemből is megfogtam a kezét csak, hogy bodog legyen. Asszem.
Eddig még egész szép is volt a dolog. A bökkenő ott volt, amikor ő is meg akarta tudni az én nevem. Nem sűrűn kürtölöm szét ugyanis, de végül meggyőztem maga, hogy ő is csa a kereztnevét árulta el én is csak azt fogom. Lehet még több ezer másik Xavier is ebben a városban.... mondjuk... na jó ezt én se hittem el, de mindegy. A lényeg, hogy megint visszafogtam modortalan énemet.
- Xavier. - közöltem nyersen, mindenféle körítés nélkül. |
Legbelül örültem, hogy egy kicsit is van társaságom. A száműzetésem alatt nem igazán ismerkedtem össze senkivel, aminek nagyon is jó oka volt. Féltem. Persze pár hónapnak el kellett telnie, mire sikerült lakást találnom, pénzt keresnem, bár most speckó munkanélküli vagyok, de igyekszem valami normális melót találni, amivel fent tudom tartani magamat. Angyali képességeimet alig ha tudom idelent, a Földön kamatoztatni, szóval mindegy. Ez van.
Mikor mondta, hogy be is mutatkozhatnák, akkor hirtelen észbe kaptam.
- Ja, persze. Bocsánat – mosolyogtam zavartan. Kissé szétszórt vagyok néha, hogy ha új emberekkel találkozom és próbálok barátokat szerezni. Az emberi lét nem nekem való, de most már ez van és ez is marad ki tudja, hogy hány száz évre még.
- Cassandra vagyok, de nyugodtan szólíthatsz Cassinek, az ilyen becenévféleség – mosolyogtam rá, majd kinyújtottam felé a kezemet, hogy esetleg kezet rázzunk. Ez bevett szokás volt idelent és sikerült pár taktikát meg ilyen egyéb szokást ellesnem tőlük, így ha kicsit furának is tartanak, még nem fognak gyanakodni rám, hogy véletlenül nem a földről jöttem. Persze más lényeg biztosan megérzik, hogy mi vagyok. Bár még nem volt szerencsém soha semmilyen más fajhoz az embereken kívül.
- Benned kit tisztelhetek, csak hogy te se légy idegen nekem – mosolyogtam, de a kezemet még most is felé nyújtottam, mert illedelmes és kedves akartam lenni. Nem mint, hogy ha amúgy nem lennék az, csak hát na. |
Vagy nagyon érdekeltem a csajt, vagy nagyon kitartó volt vagy tényleg tetszett neki a zeném... vagy valami tök más okból, de ott maradt egészen addig, amíg el nem szállingóztak lassan az emberek és újból odalépett hozzám. Nem úgy tűnt, mint aki túlságosan szívére vette volna a korábbi viselkedésemet, de mivel jó kedvemben voltam éppan, a sikeres délutánom miatt, ezért nem is koptattam le, amikor ismét hozzám szólt.
Az első kérdése ezúttal eléggé személyes volt, meg is lepett, de azért igyekeztem visszafogni magam válaszadás eőtt. Nem tudom mi késztetett minderre.
- Hol igen, hol nem. - vontam meg a vállam miután egy szinte semmilyen válszt adtam a lánynak. Közben pedig a vállamra kaptam a gitáromat. Ha ma még zenélni fogok, akkor már nem itt, tartottam tőle ugyanis, hogy feltűnik a szokatlan tömeg a biztnsági őröknek és annyi a szerencsémnek.
A következő kérdését inkább figyelmen kívül hagytam. Eőjött a jobbik énem, valamóhnnan mélyről és udvariasságra sarkallott... ha csak egy kicsit is. erre a kérdésre azonban csak gorombán tudtam volna válaszolni, szóval inkább nem montam semmit. Utolsó megszólalása hallatán azonban ránéztem. Pontosabban végigfuttattam a tekintetem rajta. (Meg kell hagynom nem volt egy csúnya teremtés.... sőt... na de most nem ez volt a lényeg...)
- Ha megmondod a neved, máris nem lesel idegen. - néztem rá végül sokatmondóan. |
Annak azért örültem, hogy nem hajtott el a srác. Sajnos tényleg el tudom magamat ragadtatni, hogy ha valami olyan dologról van szó, ami tetszik és én mégse vagyok rá képes sajnos. Valóban szerettem volna valamilyen hangszeren játszani, de ez nem adatott meg sajnos. Emberi hangszereken játszani még megtanulhatok. Csak fél éve vagyok ezen a helyen, így azt tudom mondani, hogy rengeteg időm van még hátra.
Szépen leültem vissza a helyemre, majd hallgatni kezdtem a különböző dalokat, amit eljátszott. Nem énekelt, pedig szerettem volna, hogy ha hallgatom, de meg kellett, hogy elégedjek azzal, hogy hallgathattam a játékot. Ahhoz képest, hogy enni akartam marhára nem ez jött össze, de nem igazán bánom. Max majd eszek otthon, hogy ha lesz hozzá kedvem. Hamarosan elkezdett szálingózni a tömeg, mivel a fiatal srác abba is hagyta a zenélést. Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz egy utcazenésznek, de úgy látszik, ez a város tele van meglepetésekkel. Nekem is rengeteg meglepetést okoz ez a hely, de azért örülök, hogy itt lehetek. Sehol se érzem magamat otthon azonban. Még keresem a helyemet.
Látva, hogy elkezdte elpakolni a gitárját, felálltam és odaléptem mellé. Nem tudom, hogy mit gondoltam, mikor leszólítottam, de kicsit félelmetes volt az, hogy idegen emberekkel beszélgettem. Közvetlen voltam, de aztán mindig kicsit visszahúzódó is olykor.
- Ezzel tartod fent magadat?- kérdeztem hirtelen tőle, mikor eltette a gyűjtött pénzt is. Elég sokat sikerült keresnie szerencsére és nem miattam kell üres kézzel haza indulnia.
- Biztos, hogy nem zavarlak? Mármint… - akadtam meg egy pillanatra, mert bután éreztem magamat.
- Mégis csak idegen vagyok – hajtottam le a fejemet kicsit. |
Úgy tűnt kicsit megijedt az első válaszomtól, vagy legalábbis nem erre számított. A vigyrom épp ezért is maradt fenn végig. ehet, hogy kicsit önelégült vagyok és szeretem, ha az emberek efféle reakciókat mutatnak, de azért nem vagyok teljesen beteg. Csak tudom, hogyan tartsam távol magamtól az embereket... és olykor szeretek kicseszni is velük. Most azoban talán nem szerettem volna, így hát kicsit udvariaskodtam is.Igazán kedves volt tőlem az is, hogy felajánlottam neki, hogy kiválaszthassa a következő számot, olyannyira kedves, hogy egy kicsit még magam is megleptem ezzel. Azonban mindezt a mai fenenagy sikeremnek könyveltem el, egy rövid ideig én is megengedhetek magamnak egy kis kedvességet.
A lány élt is a lehetőséggel én meg áldottam az eget, hogy ismertem a számot, különben besültem volna. Na nem mintha olyan sokféle szám lenne, amit nem ismerek és népszerű, de azért előfordulhatott volna az is. Már majdnem bele is kezdtem volna, de újabb kérdéssel támadott.
- Csak, ha olyan kedvemben vagyok. - vontam meg a vállam a kérdésre válaszolván és, ha már úgyis rájött kérdezősködhetnék, egy kicsit meg is igazítottam az egyik húrt, mert eszembe jutott, hogy az előző számnál nem ttszett a hangja. - Most éppen még nem vagyok. - néztem fel rá és mivel a hosszú szünet, ami az előző szűm óta tartott kicsit csökkentett a tömegen, ezért úgy gondoltam itt lenne az ideje folytatni a játékot. - Tudod mit? - néztem rá, mert úgy tűnt nagyon beszédes kedvében van, de legalább észre vette magát. - Beszélgetünk, ha befejeztem. - mondtam és vilantottam egy újabb vigyort, majd meg sem várva a válaszát belekezdtem az általa kért számba.
Szerencsére sikerült marasztanom még egy kicsit az mbereket, szóval lejátszottam még egy pár számot, amíg meguntam. Énekelni egyszer sem jött meg a kedvem, szóval nem csillantottam meg a hangom. Belelestem a tokba Voltak még páran akik tetszésüket pár érmével, sőt volt aki bankjeggyel, fejezték ki, szóval úgy megaccolva azért valamire csak elég lesz az eddigi gázsi. Szóval szünetet tartottam és pénzt eltéve viszafektettem a gitáromat a tokjába. Már csak az volt a kérdés mennyire sikerült elijesztenem a sajt vagy éppen mennyire unta meg a várakozást. |
Mikor még pár ember megállt a srác előtt és azt várták, hogy folytassa a zenélést, de ő még hozzám beszélt elmosolyodtam.
- Aha, hát jó, hogy ha tisztában vagy azzal, hogy mihez van tehetséges – mondtam neki halkan. Mondjuk kicsit furcsálltam a modortalanságát az elején, de nem gondoltam arra, hogy esetleg ez az ember, srác esetleg mogorva lenne az emberekkel. Körbe pillantottam, majd már hátra akartam lépni, hogy leülhessek és hagyhassam az embereket szórakozni és hallgatni a gitárt, mikor azt mondta, hogy ha szeretném, akkor ki is választhatom azt, hogy mégis milyen számot gitározzon el.
- Komolyan. Kedves vagy – mosolyogtam és végül kiválasztottam egy számot.
- Énekelni is szoktál? – kérdeztem, de nem akartam belerondítani a sok buta kérdésemmel az ő pénzszerzési lehetőségébe, mert még a végén a várakozás miatt fogják őt a hallgatók itt hagyni. Amit persze nem akartam.
- Izé… szólj, hogy ha zavarok, mert kissé elragadtattam magamat. Sajnos én nem értek a hangszerekhez, de nagyon szeretem őket. Jó lehet ilyen tehetségesnek lenni – ámuldoztam a srácon még mindig. Nekem tényleg nagyon tetszett. A Mennyekben nincsenek ilyen hangszerek, nincsenek emberi dolgok, így talán jobb is, hogy kitaszított lettem. Így már sok mindent kipróbálhatok legalább, de még mindig úgy érzem, hogy semmihez se értek és nem tudom, hogy mit is kezdjek az életemmel. |
Úgy tűnt ez alkalommal már rögtön az elején sikerült zajos sikert aratnom. Még nem tartottam csak a harmadik számnál, de már voltk jó páran, akik megálltk hallgatni a zenémet, sőt többen még egy két érmét is odadobtak. Ettől persze hamar jókedvem lett, örültem a szerencsémnek. Előforult már olyan is, hogy még bee sem kezdtem a harmadik számba, amikor már a biztonsági őrök akartak kilökdösni, mondván, hogy amit csinálok az illegális. De olyan is elfordult, hogy kétszer enni szám után sem volt feleennyi emberből álló hallgatóságom. Ezúttal jól fogtam ki a tömeget.
Éppen befejeztem a harmadik számot és újabb érmék repültek a gitártokomba, egy lány is közelebb jött és ő is beledobott egy is pénzt, azonban a többi nézővel ellentétben, ő tovább is ott maradt (csak ezért is jegyeztem meg) sőt még hozzám is szólt.
- Tisztában vagyok vele. - vigyorodtam el azonnal, majd azért hozzátettem. - De köszönöm. - hiszen mégiscsak fizető vendég volt, és nem kellett volna elijeszteni a modortalanságommal, ami természetesen még mindig megvolt. Viszont most jó kedvemben talált, szóval még beszéltem is hozzá. - Akár ki is választhatod a következő számot. - mondtam neki. Jólvan, jól van, hogy már kerestem valamennyit, de innen, ami a gitártokomban volt nem tűnt elegendőnek még másnapra sem. |
Ma egész nap otthon voltam, de aztán valamilyen meggondolásból sétálni indultam. Az utam valamiért a bevásárlóközpontba vitt, de fogalmam se volt, hogy miért. Ez amolyan női megérzés, hogy ott most jó lesz vagy legalábbis történik majd valami. Bár ettől kicsit féltem, mert ilyenkor nem tudom, hogy jó vagy rossz az, ami történni fog. Végül arra jutottam, hogy mégis csak bemegyek.
Felmentem a mozgólépcsőn egy emeletet, majd mikor már indultam, hogy nézzek valami nyakláncot magamnak, meg korrdult a hasam. Nem igazán volt kedvem az éttermek felé menni, nem is akartam itt enni, de hát nah. Elmentem sok étterem és büfé mellett, csak haladtam a tömeggel, mikor meghallottam egy gitár szót a közelben. A zajos bevásárló központban valaki gitározott. Arra indultam, hogy felleljem a hang forrását, majd egy fiatal srácot láttam és hallottam. Pár ember körül vette őt már jó ideje, így én meghúzódtam a háttérben és leültem egy puha puffra, ami a központban sokfelé volt ülő alkalmatosság itt.
Csak hallgattam a srácot már jó ideje, majd hamarosan vége lett a számnak, az emberek adtak neki aprót a gitártokjába, mire én felálltam és megtapsoltam. Én is adtam neki pénzt, de még nem mentem el.
- Nagyon szép volt – mosolyogtam rá. – Tehetséges vagy a zenéhez – mondtam neki halkan, de közben a tömeg még most is nagy volt. Az emberek folyamatosan rohantak. |
Hogy mégis mit keresett egy bevsárlóközpontban? Hát nem vásárolgatni ment... egyrészt mert épp rohadtul nem futotta neki most arra, másrészt pedig, ha bármikor is futná akkor se vetmedne ilyesféle időpocsékolásra. Nem. Az ő célja teljesen más volt.
Pontosan tudta, hogy nagyon sok ember van Magnolia Valleyben, aki kevesebb sütnivalóval rendelkezik, mint ő, vagyis szívesen pazarolja az idejét butikok és egyb csili-vili üzletek végiglátogatására, ezáltal általában rengetegen voltak a bevásárlóközpntban. Ahogy most is. Neki pedig éppen a tömegre volt szüksége... pontosabban nem a tömegre, hanem nmi pénzre, dehát a nagyobb a tömeg akkor neki is nagyobb esélye van arra, hogy keressen is valamit. Közeledett a hónap vége, szóval eléggé le volt már égve és azért volt még jó pár nap a nagybátyja következő apanázsáig. Szóval az oka már meg volt arra, hogy miért menjen egy ilyen helyre, már csak szerencséjének kellett lennie.
Zsebre tett kézzel lépdelt az üzletek előtt vállán ott csüngött a gitárja. Kereste a megfelelő helyet, ahol kamatoztathatj tehetségét. Hamarosan meg is lelte, ugynis az egy helyen található sok gyorsétterem mellett épp volt egy beugró folyosó is, ami egy vészkijárathoz vezetett. Mivel azonban az éttermeknél legyen bármilyen napszak is sokan voltak, így megfelelőnek találta a helyet. Hanyagul lekapta a válláról a gitártokot, majd kihámozta belőle a hagszerét. Gitárja már több éves olt, közelebbről látszott is rajta, de mivel életben talán a legfontosabb dolog, ezért nagyon gondosan foglalkozott vele, így nagyon jól is festett. Gitárja tokját lefektette a földre, majd szinte azonnal el is kezdett játszani. Énektudását még nem csillogtatta meg, azt későbbre tartogatta... bár lehet hogy később se fogja elővenni, valamiért ugyanis azután kisebb a bevétele. |
A nagy szájtátogására csak felröhögtem. Te jó ég:
- Igen szoktam néha. Nem lányregényeket, mielőtt egyből arra gondolnál. Inkább krimit, horrort. De direkt titokban, hogy senki se tudja meg... - mondtam vigyorogva - ...ez alól kivételt képeznek a művészetis könyvek. Azokat nem bűn olvasnom, elvégre grafikus vagyok.
Hát kérem. Vannak a polcomon könyvek, csak sokan nem nézik meg, hogy mégis milyenek. Nagyjából látják, hogy művészetisek, meg különböző anatómiások de ennyi.
A megjátszott könyörgésére csak prüszköltem mondva:
- Igazából tényleg nem jutott eszembe jobb hasonlat. Amint meghallottam a nevét a csajnak, egyből arra asszociáltam - vontam vállat lazán.
A meglepődésére csak felvontam a szemöldökömet. Te jó ég, most derül ki ki az idősebb kettőnk közül? Oké, azt hiszem most egy kicsit kiégtem.
- Igen, te születtél előbb. De szerintem az az egy perc nem oszt nem szoroz - ingattam kicsit a fejemet. A hangos érvelésére csak elmosolyodtam. Na fenébe, pedig azt hittem beveszi. Akkor legyen tovább:
- Nemrég rajzoltam, de a faragóm bedöglött. Anélkül meg agyhalál az egész. Szóval eljöttem ide és vettem. Az, hogy még papírok és ceruza is került a kosárba arról én már nem tehetek - emeltem fel egy kicsit megadóan a kezeimet - ...amúgyis, jöhet később is a csaj.
Erre meghallottam, hogy ő lazán nézi a filmet amíg én kúrok a hálóban. Hát ő dolga. Én biztosan nem szívesen hallgatnám a hangokat az fix! Brr...még belegondolni is rossz.
Nyomattam egy hatalmas facepalmet mikor kijelentette, hogy béna a letöltéshez. Te jó ég. Látszik, hogy már nem lakunk együtt.
- Már ezerszer elmagyaráztam basszus. Jó mindegy! Gyere nyugodtan, úgyse várok vendéget.
Tűnődve iszogattam a forrócsokimat közben majdnem kiköptem az italomat mikor arra utalt, hogy a két szép szeméért szinte biztos volt benne, hogy feljöhet. Inkább a pizzásra reagáltam:
- Csak nyugodtan... - sóhajtottam megadóan.
Idővel elmentünk hozzám pizzáztunk tv-ztünk elvoltunk. Ideje volt. Úgyis rég tartottunk ilyet.
[ HATHAI és ZAIRE OFF ] |
- Jó, rendben, elfelejtem. - vontam meg a vállam. - De amúgy... te szoktál könyveket olvasni? - tátottam el a számat, de közben vigyorogtam, ami persze egy elég bonyolult művelet volt, de megoldottam. Végül összecsuktam a számat, és már csak a mosoly maradt meg. - Nagyon kiakadnék, ha ez most kiderülne. Szerintem elájulnék, szóval mondd, hogy csak jobb hasonlat nem jutott eszedbe. - néztem rá megjátszott könyörgéssel.
- Én vagyok az idősebb? Én mindig azt hittem te vagy az...- néztem az öcsémre, vagy a bátyámra. Franc se tudja. Lehet anyu, csak azért mondta, hogy én vagyok a fiatalabb, mert mindig is akartam egy nagy testvért. És így legalább azt hittem, hogy van. - Tudod... ha csajt várnál, akkor most nem ülnél itt velem a pláza egyik kávézójába, sőt eleve nem jöttél volna ide. - magyaráztam. - De egyébként sem érdekelne az, hogy csaj van nálad. Ti a hálóba lerendezitek a dolgotokat, míg én nézem a tévét. -közöltem vele, de tudtam, hogy úgyse megy fel hozzá senki, mert nem. Megérzés.
- Egyszer próbáltam meg letölteni egy filmet... szegény laptopomra annyi vírus került, hogy dobhattam ki. Meg amúgy se vagyok elég okos ahhoz, hogy jó minőségbe töltsem le. - meséltem. Közben kihozták a fagyimat, és Zaire forrócsokiját. Rögtön nekiestem, de hát nincs mit tenni... ha valami ennyire finoman néz ki, akkor nem lehet várni. - Egyébként nem is idióta indok. Tényleg játszani fogják, és én meg akarom nézni. - mentegetőztem. - Tudtam, hogy mehetek, mert ennek - mutttam az arcomra. - nem lehet ellenálni. - mosolyogtam. - Egyébként kösz a pizzát, de majd a tiedből is kérek, mert azt is szeretem - igazábból nem figyeltem, hogy milyet rendel, de pizzák terén nincs olyan borzalmas ízlése, meg én is szinte mindenevő vagyok, szóval nem ronthatta el. |
Ah, sejtettem, hogy kamu amit nyomatott. Szerencsére el is terelte a témát. Felvontam kicsit a szemöldökömet és megszólaltam:
- Csak akkor felejtem el, ha te is a...hogy a rákba hívják?! Audrey? Mint valami rossz romantikus nyálas könyvszereplő - fintorogtam el magamat egy kicsit. De basszus, komolyan. Nem mintha név alapján választanék partnert de nah.
Erre nem kirúgja a lábam alól a széket? Bosszúsan ránéztem mondva:
- Lehet te vagy az idősebb egy perccel, de borzasztóan gyerekes tudsz lenni néha. Sokszor még engem is überelsz ami kurva nagy szó! - vigyorogtam rá.
Azt hittem, hogy azt a cseszem pónis mesét akarja velem nézni, de szerencsére nem. Felvont szemöldökkel hallgattam az ecsetelését majd full komoly képpel benyögtem:
- Na és ha csajt várok és sietnem kéne haza? Rendezzem le gyorsan szerencsétlent, hogy te filmezhessél? Pedig én utálom az öt perces meneteket, nem igazán vetemednék rá... - sóhajtottam végül egy nagyot színpadiasan.
- Amúgy meg van laptopod és neted. Töltsed le és már nézheted is! - vigyorogtam rá. Persze csak kamu volt, hogy csajt fogok a lakásomra vinni. Ilyen már rég történt. Mert azért akárkit nem cipelek fel oda kérem.
Végül csóri pincércsaj szedte fel a széket, de segítettem neki. Mint mindig most is kibaszott gentleman vagyok. Visszaültem a helyemre és végül a kérdésére vállat vontam:
- Egy forrócsokival bőven megelégszem - mosolyogtam rá halványan a csajra. Igen, jó időben is iszom olyat. Egy idióta vagyok, de egyszerűen imádom az ízét. Főleg ha jól készítik el. Miután lelépett a rendeléssel újból visszatértem a témához:
- Amúgy nyugodtan jöhetsz, nem kell idióta indokot mondanod... - közben felhívtam a pizzériát és rendeltem is a kedvenceinkt. Letéve a telefont mondtam:
- Egy óránk van míg kihozzák a pizzát... - ingattam a fejemet - ...biztosan csigák készítik majd. |
- Rendben, oké, lehet nem te jössz be csajnak, de akkor felejtsd el a My Little Ponys fiút. - hajoltam előre, majd kissé odébb csusszantam, pont annnyira, hogy elérjem a széket, amin a lábát pihenteti. - A My LIttle Pony-t veled szeretem nézni. - vigyorodtam el, de közben fehúztam a lábam, hogy pont kitudjam rúgni a széket a lába alól. Nem is tartottam ilyen pozícióba sokáig a lábam, mert eléggé fárasztó volt. Minden erőmet a rúgásba sűrítettem, és a tervem végülis sikerült, talán túlságosan is jól, mert miután a bátyám lába alól eltávozott még fel is borult. Mondjuk ez utóbbi miatt kicsit szégyelltem magam, de nem különösebben nagyon. Az sem zavart, hogy mindenki minket nézett. - Egyébként rég néztük már eggyütt... én ráérek ma este, és akkor még a pizzámat is megrendelheted nekem, amit az előbb olyan kedvesen felajánlottál. - tereltem gyorsan a témát a szék rugdosásomról. - Vagy esetleg hölgy vendéget vársz estére? Mert akkor igazán nem zavarnék. - úgy mosolyogtam, mint valami idióta. - Ez hazugság. Bedöglött a tv-m és muszáj valahol megnéznem a kedvenc filmem. És arra a bizonyos pizzára is szükségem van. - időközben idejött egy pincérnő, aki miután felállította az általam feldöntött széket, megkérdezte, hogy mit is szeretnénk. Én megmutattam neki a fagyi lapon, majd az én egyetlen, drága ikremre néztem.- Te mit kérsz? - kérdeztem hátradőlve a székemben. |
A fenébe! Nem sikerült megijesztenem. Persze úgy csináltam mintha nem vettem volna ezt észre. Csak sunyin vigyorogva rákontráztam:
- Jujjj, bizony megijedtél. Nem értem miért kérdezed tőlem az egyértelműt.
Hát na. Ilyen ez a testvéri szeretet nálunk. Lehet szivatjuk egymást, de összetartóbbak vagyunk mint egy átlagos tesópár. Erre megszólalt egy olyat, hogy az égig emelkedett a szemöldököm. Na jó nem, de a homlokom feléig biztosan. Ráadásul a vigyorgása sem volt éppenséggel bizalomgerjesztő. Végül megszólaltam:
- Aha, értem szóval pizzázni szeretnél. Nem kell kuncsorognod, tudod jól, hogy bármikor szívesen berendelek neked olyat amilyet csak akarsz... - tereltem a dolgot egy kis viccelődéssel. Bár tényleg hívom a pizzázót ezen ne múljon. Csak verjen ki ilyen baromságot a fejéből. A szemrehányó mondtára csak prüszköltem egyet elnyomva ezzel egy kitörő röhögést:
- Nem is tudom kettőnk közül melyikünk is az aki számolgatja a kalóriákat és a mérleget is a lábához ragasztaná...?! - vigyorogtam rá.
Csak beültünk végre a nyomorék kávézóba éééés mertem remélni, hogy az út alatt elfelejtette a hülyeségét, de nem. Basszus! Unottan feltettem a mellettem lévő székre a lábaimat és az asztalan könyököltem direkt, hogy ezzel felhúzhassam. Lehet, hogy nem néz rám, de nem vak így láthatja.
- Nem, nem emlékszem. Gőzöm sincs miről beszélsz. Menj fuss tíz kört itt a pláza körül, hátha te is elfelejted ezt a blődséget - bele se néztem az itallapba, de mikor el is kezdte felsorolni a csaj jellemzőit unottan ásítottam egy nagyot. Természetesen megjátszott volt, hogy észbe kapjon. Bólogattam párszor majd mikor végre rám nézett színpadias izgatottsággal megjegyeztem:
- Ó, erről jut eszembe! Neked is találtam férjecskét. Szőke hajú, kék szemű, tipik nyálas lovag... - kis hallgatás után még hozzátettem - ...de neki nem szimplán fehér lova van. Hanem egy unikornisa. Váóó! Ugye milyen jó? My Little Pony...nyomathatjátok a Friendship & Magicet meg a többi szarságot! Gratulálok! - mutattam neki felemelve a hüvelyujjamat, hogy csak így tovább. Jó úton halad ahhoz, hogy végleg kiégessen a fenébe. Elhallgattam majd én is összefontam tüntetőleg a karjaimat a mellkasom előtt.
- Ó vágom! Valakit keresel és fantomképet akarsz velem rajzoltatni. Bocsi, nem hoztam magammal papírt. De vettem cerkákat. Viszont nem szívesen pazarolnám erre. Szóval kímélj meg a hülyeségtől. Tudod jól, hogy nem szeretem a kerítőnősködést - túrtam bele a hajamba.
- Amúgy sem ismer. Honnan tudná, hogy pont én jönnék be neki?! - vontam fel a szemöldökömet. |
Jön az a hülye. Egy halk sóhaj hagyta el ajkaim, majd felkészültem a becsapódásra. Nem is kellett sokat várnom, pontosan tíz másodperc múlva megéreztem az én egyetlen testvérem, drága kezét a vállamon. - Jujj, de megijedtem? - vontam fel a szemöldököm, miközben ráemeltem a tekintetem. - Egyébként szia.- még integettem is mellé, de gyorsan abba is hagytam, mert nem akartam magam égetni.
- A fasziról jut eszembe... képzeld megtláltam a jövendőbelidet. - vigyorodtam el. - De ezt később. Most gyere. - húztam magammal a legközelebb eső kávézóhoz. Közben azt ecseteltem neki, hogy milyen finom sütit ettem múltkor a szomszéd városban, amikor átszaladtam oda egy könyvért, amit itt nem találtam. Mikor megérkeztünk leültettem egy kétszemélyes asztalhoz, a sarokba. - Nehéz téged húzni. Fogyj le. - néztem rá szemrehányóan. Elvettem a fagyilapot, és azt kezdtem böngészni. -Szóval mondtam, hogy mgtaláltam a jövendőbelid.. emlékszel? - kérdeztem anélkül, hogy akár egy pillantásra méltattam volna. - Velünk egykorú, és egész csinos. Körübelül százhetven centi, vörösesbarna haj, zöldes szemek. Vékony, és nem az elöl deszka, hátul léc típus. Audreynak hívják. Kedves lány. -magyaráztam, és közbe még a kelyhemet is kinéztem. - Szerintem tetszene. - ennyi idő után végre hajlandó voltam ránézni, s közbe a fagyilapot az asztal közepére dobtam. - És az olyan fiúk jönnek be neki, mint te.- karba fontam a kezem, és hátra dőltem a székembe. Teekintetem Zaeri arcára irányítottam. |
Egész nap alkottam különböző megrendeléseken, de csak arra lettem figyelmes, hogy a Derwent hegyezőm éle már tompa mint a picsa. Na ne már! Most komolyan?! Ilyenkor le kell lépnem? Na mindegy, muszáj mert különben nem tudom rendesen folytatni a rajzaimat. Egy életlen hegyezővel ezeket a strapabíró ceruzákat egyszerűen képtelenség rendesen kihegyezni. Inkább pazarlás lenne. Szóval nincs mese. Ki kell mozdulnom otthonról.
Be is mentem a bevásárlóközpontba ami a legközelebb volt hozzám és célirányosan a papír-írószer boltba tartottam. Szerencsére pont volt EGY darab hegyező ott amire már le is csapott volna egy csaj. Nem-nem-nem! Ez az enyém lesz ott rohadjon meg az a cseszem faragó, engem nem érdekel!
Egy laza kézlegyintéssel már el is tűnt a csaj szeme elől a kis tárgyacska amin csak meglepedten pislogott. Én meg röhögtem lassan a markomban. Azt se tudta csóri mi a fene van. De legalább betudta egy hallucinációnak valószínűleg, így tovább is lépett egy másik olcsóbb és szarabb típussal. Bizony, ügyes kislány, pont úgy kell azt. Felkaptam magamnak a kis zsákmányomat, így szerencsére nem kellett érte ökölharcot vívnom. Pedig simán ment volna ma már az is. Engem nem érdekel. Beszereztem még pár egész jó minőségű papírt meg akvarellceruzát is és már csapattam is magamat a pénztárhoz. Fizetés után távoztam, erre kilépve az üzletből nem a tesómat láttam meg? Nanáhogy már megint ruhát vásárolt. Te jó ég. Felé tartottam vigyorogva és kicsit somfordálva is, majd átkaroltam hirtelen a vállát. Húpsz, lehet egy kicsit megijedhetett. De az is lehet, hogy a kommandós tervem csődött mondott és simán érzékelt. Igazából ez teljesen mindegy, így derűsen üdvözöltem:
- Hejhó! Örülök, hogy nem hívtál fel ruhapróbálás miatt. Ezt a szokásodat majd tartsad meg a faszidnál is ha lesz. Csak egy bölcs tanács.
Nincs is unalmasabb a hímneműek számára mint a ruhavásárlás. Talán a fehérneműs részleg még az amivel fel lehet dobni a fantáziát, de a tesómat nem akarom látni ott az bizkurvaisten. Pfúj!
Ahogy észrevettem céltalanul ténferegtünk előre, így javasoltam egy ötletet:
- Beülhetünk egy kávézóba ha gondolod. De ha van jobb terved akkor csak nyugodtan csacsogj - vontam vállat lazán. Kicsit eltűnődtem, de nem bírtam befogni a pofám, így érdeklődtem:
- Amúgy mi a helyzet veled? Nem készítettek ki még idegileg a diákok? - vigyorogtam rá. |
Mivel lassan itt a nyár, és jelenleg a legszellősebb ruhadarabom egy kiszagatatott nadrág, ezért úgy éreztem itt az ideje elmenni vásárolgatni. Persze senki nem ért rá eljönni velem, de ezen már meg sem lepődöm. Lassan rá kell jönnöm, hogy a több szabadidőm van mindenkinél, akit elrángathatnék magammal, ami egyenlő azzal, hogy egyedül kell otthon ülnöm, egy hatalmas tábla csokival, mert annyira magányos vagyok. Ez azért egy erős túlzás, de vannak órák, amikor minden ismerősöm csinál valamit. Lehet, hogy ha elmennék egy iskolába tanítani, akkor elfoglaltabb lennék... de akkor meg lehet, hogy nekem kellene a munkám miatt kihagynom remek dolgokat... Inkább a sok szabadídőt választom. Viszonylag közel lakom a bevásárlóközponthoz, ezért nem kellet kocsiba ülnöm, hogy eljussak ide. Egy tíz perces séta utána már a forgó ajtóval eggyütt forogtam be az épületbe. Rögtön a kedvenc boltom felé vettem az irányt, de rá kellett jönnöm, hogy ott csak farmerokat találok, hatalmas szakadásokkal, ráadásul egészen színesek. Így végül egy hatalmas, de annál fekete-fehérebb bolt előtt kötöttem ki. Egy ruha miatt kötöttem ki itt, de az a ruha valami mesés volt. Már csak az a kérdés, hogy hogy áll rajtam, mert ha borzalmasan, akkor biztosan nem veszem meg. Azt a bizonyos ruhát hamarosan meg is találtam a bolt egyik eldugott részébe. Az ára eltántoríthatott volna, más esetbe, de ezért a darabért most oda meg vissza voltam. Ilyen se volt még, de egyszer mindennek meg kell történie. A próbafülkékhez érve láttam, hogy egy, egyetlen egy szabad van. Ezt el is foglalta valaki, de szerencsére nem kellett sokat várnom arra, hogy felszabaduljon egy. Rögtön lecsaptam rá. A táskámat felakasztottam a fogasra, a polómmal egyetembe. A nadrágomat fölöslegesnek tartottam levenni, így nem is vettem. Magamra húztam a ruhát, majd megcsodáltam magam a tükörbe.- Ez kell.- közöltem magammal. Lehámoztam magamról a darabot, visszavettem polóm, megfogtam a táskát, a ruha fogasát, és a ruhát, majd megindultam a kassza felé. Miután kifizettem a ruhadarabot, felfedező sétára indultam a bevásárlóközpontba.
|
|
[98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
