|
Témaindító hozzászólás
|
2016.09.01. 19:07 - |
 |
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
A lábamnak sokkal kellemesebb volt, hogy be volt fáslizva és a borogatás is nagyon jól esett. Maga az, hogy törődtek velem és itt volt valaki, aki foglalkozott velem és nem hagyott magamra, pedig akár meg is tehette volna. Damien is megtehette volna azt, hogy csak úgy ott hagy annak a két férfinek a karmai között.
Mikor megkérdeztem, hogy nem-e alszik-e mellettem láttam, hogy visszakozik, ami hát… nem is tudom, olyan rosszul esett, hogy esetleg inkább magamra akar hagyni éjszaka. Persze megértettem volna, hogy ha inkább magamra hagy éjjelre, de mikor megláttam az arcán a vigyort én is elmosolyodtam.
- Hát, nekem jó, hogy ha neked se okoz kellemetlenséget – mosolyodtam el zavartan kissé.
- Köszönöm, nagyon sokat jelent, mert… nem is tudom, félek egyedül – motyogtam és a bögrémet fixíroztam, miközben azon agyaltam, hogy vajon jó ötlet volt-e az, hogy megkértem Damient, hogy aludjon mellettem. Én nagyobb biztonságban fogom érezni magamat, főleg, hogy egy olyan valaki van velem, akiben megbízhatok. Kezdem úgy érezni, hogy lassan jobban bízom benne, mint kéne.
Mikor átnyúlt rajtam és megfogta a takarót, és visszahúzta a vállaimra azonnal utána kaptam és akkor esett le, hogy eddig teljesen le volt csúszva és a szakadt blúz miatt kilátszódott a mellkasom és a fekete csipkés melltartóm is, ahogy hófehér vállaim is és bőröm. Miután ismét a takaróba burkolóztam és zavarom is nagyon lassan eltűnt.
- Rendben, én így is hálás vagyok neked, amiért megmentetted konkrétan másodjára az életemet és… és én majd szeretném meghálálni – néztem rá, miközben ő azt taglalta, hogy csinál valami kaját.
- Nem tudom, hogy hogyan de egyszer biztosan meghálálom – mosolyogtam rá kedvesen és talán túl naiv voltam. Mindig is az voltam sajnos, ez azzal jár, hogy az egész életemet úgy éltem, hogy el voltam zárva az emberektől és mindentől, ami a kinti világhoz tartozik. Újságokat láttam rengeteget, a goth stílus is onnan tetszett meg és fiatal korom óta arról álmodtam, hogy így öltözhessek. Meg is valósult.
- Igen, egy zuhany nagyon jól esne… Le szeretném mosni magamról azt az undorító, mocskos nyomokat, amiket rajtam hagytak – borzongtam meg és megpróbáltam nem arra gondolni, hogy majdnem megerőszakoltak az aluljáróban. |
A hidegborogatás után még be is fásliztam a lábát, hogy azért még is csak tarton valamennyire. Persze nem nem gyógyítja meg, ettől függetlenül még remélem elmegy vele orvoshoz. Sőt, ha kell elmegyek vele..de tényleg jobb lenne megnézetnie. - Tényleg nincs mit.. - mosolyodtam el, miközben elpakoltam a kint hagyott és nem felhasznált dolgokat. Midori eközben iszogatni kezdte a teát, amin csak újra elmosolyodtam, főleg mikor közölte, hogy ízlik neki.
- Örülök, hogy ízlik.. - mondtam, miközben újra hátradőltem a kanapén és onnan figyeltem a lányt. Persze átadtam neki az ágyam, mert hát azért annyira bunkó én sem vagyok, hogy hagyjam, hogy itt aludjon. Ráadásul még meghúzott bokával. De meglepetésemre nem egyezett bele, sőt még valami olyan dolgot is kért, ami a büdös életben nem gondoltam, hogy majd pont ő fogja kérni. Csak felvont szemöldökkel néztem rá, végül akaratom ellenére is elvigyorodtam. Nem Bradford..nem azt kéri, hogy keféld meg..csak simán veled akar aludni.. emlékeztetett belső énem, mire csak képzeltben megforgattam a szemeimet. Igen, valóban csak fél, és nagyobb biztonságban érezné magát velem, de én mégis csak férfiból vagyok..nem tudok másra gondolni, mint hogy jól helyre rakjam.
- Hát.. - sóhajottam fel, mint aki nagyon gondolkozik ezen az egészen. Természetesen benne voltam, bár, hogy hogyan fogom majd magam vissza, azt még nem tudom..de nem mászhatok rá azonnal. - ..nem is tudom, Midori.. - játszottam meg magam továbbra is, majd csak egy vigyorral az arcomon megcsóváltam a fejem. - Persze, nem gond..ha neked így jó..nekem is. - egyeztem bele végül, nem húzva tovább a lány agyát. Mondjuk az meglep, hogy még csak másodszor lát, de már ilyenre kér. Maga a kéréssel nincs is bajom, de ennyire megbízna bennem? Ugyanis lehetnék egy erőszakos fasz is, aki eddig csak játszotta a jófejt, majd az első ilyen alkalommal rámozdulok..Annyira naiv, istenem..
- Viszont..a holnapi napot még megbeszéljük.. - tettem még hozzá, ekkor viszont észrevettem, hogy a pokróc és egyben a dzsekim is lecsúszott a válláról. Megköszörülve a torkom pillantottam el onnan, de nagy volt a kísértés, hogy ne bámuljam meg. Végül aztán csak áthajolva kicsit a lányon, a pokrócért nyúltam és visszahúztam a meztelen részre. - Ha gondolod..lefekvés előtt tusolj le..én addig összedobok valami kaját. - mondtam és fel is álltam. Most is simán letámadhattam volna, de akkor oda a bizalomnak..Ahogyan azt is megtehettem volna, hogy simán nem szólok vagy nem teszek semmit, csak élvezkedek hívogató vállain - ami lehet később még többet is mutatott volna -. Viszont ez így jó..higgye csak azt, hogy tényleg nincs semmi hásó szándékom, miközben arra már vágyom, hogy alaposan megkeféljem. |
Igaza volt Damiennek. Bíznom kell benne, mert máshogy nem fog működni az, hogy segíthessen. Ő tényleg csak segíteni akar, semmi hátsó szándék nélkül és én erre csak most jöttem rá. Ha bántani akarna, akkor már rég megtette volna, hiszen volt rá lehetősége, de ő mégis azt választotta, hogy itt van mellettem és istápolja a lelkemet.
- Oké… - mondtam halkan. – Tényleg köszönöm – mosolyogtam rá, miközben ő a karomat simogatta és nyugtatgatott. Most már tényleg megnyugodtam és magamhoz vettem a teát, miközben ő hozott egy elsősegély dobozt, amivel befáslizta a lábamat, de előtte még hidegborogatást tett rá, ami nem volt annyira kellemes. Felszisszentem, de egy idő után kellemes érzés fogott el, hogy már meg zsibogott annyira a lábam. A teámat kortyolgattam, ami amúgy nagyon finom lett.
- Nagyon finom a tea – mosolyogta halványan, miközben a poharat fogtam és a meleg teát iszogattam. Viszont mikor meghallottam, hogy ő akar itt aludni és engem küld a szobába csak elgondolkoztam kicsit.
- Biztos, mármint… - akadtam meg kicsit. – Nem akarok ilyet kérni tőled, meg nem is olyan, hogy hát… - akadozott a hangom. – Nem aludnál inkább velem? Én… félek egyedül és csak téged ismerlek ebben a városban és hát… Nem tudnék rendesen aludni egyedül egy idegen helyen – hajtottam le a fejemet és inkább a teámat fixíroztam, ami nagyon érdekesnek tűnt. Sokkal érdekesebb, mint Damien reakciója erre a bugyuta ötletre. Féltem, hogy visszautasítja a dolgot, és inkább itt alszik kint. Nem tudom, hogy miért, de nagyon féltem. Féltem attól, hogy vajon mi lesz ezek után, hogy ha egyedül maradok, de nem akartam ebbe most belegondolni.
- Nem lenne gond? Holnap már úgy is otthon… vagyis a hotelban maradok és csak most ez egyszer… - néztem rá kérlelően azokkal a nagy fekete szemeimmel, miközben a bögrét magam előtt tartottam. Kissé lecsúszott a takaró és Damien kabátja is a vállaimról, így szakadt blúzom teljesen szabad utat engedett a srác esetleges tekintetének, de én persze nem vettem észre. |
Egyszerűen kénytelen vagyok ilyen heéyzetben csak arra gondolni, milyen is lehet az ágyban. Annyira törékeny, és szinte teljesen sokkban van még mindig. Nem tehetek vele ilyet, egyenlőre még nem. Most csak annyit tehetek, hogy mellette leszek és vigyázok rá. Hogy több ilyen baj ne érje..ő pedig ezidő alatt megbízik majd bennem és könnyű lesz a formás kis lábai közé férkőznöm. Egy rohadék vagy Bradford.. emlékeztetett belső énem, de igyekeztem erre nem gondolni.
- Hé, hé..na állj le..figyelj, mondtam, hogy nem gond ha itt maradsz..és ne gondolj már ilyen hülyeségeket..miért lennél a terhemre? Midori kérlek ezt verd ki a fejedből..és ne sírj.. - öleltem magamhoz, miközben simogatni kezdtem újra, de most a karját. Mégis hogyan lehet ennyire tönkre egy fiatal lány? Egyszerűen kegyetlen ezt nézni..valamit tennem kell, hogy nagyobb legyen végre az önbizalma.
Miután a lábát kezdtem el vizsgálgatni, Midori abban a percben elakarta rántani, amitől csak neki lett rosszabb. Félszemmel az arcára pillantottam, amiről teljesen leolvasható volt, hogy fájdalmai vannak. Csak egy sóhaj kiséretében megcsóváltam a fejem, miközben lassan felálltam és letettem a helyemre a sérült lábát.
- Igen, látom, hogy mennyire.. - mondtam, majd csak elindultam a fürdőszoba felé. Még mielőtt beértem volna hallottam a lány kérdését. - A szobámban.. - jelentettem ki, de eközben eltűntem a fürdőszoba falai között. Egy elsősegély dobozzal és egy nedves ronggyal tértem vissza, majd csak újra leültem mellé, ugyanúgy visszahelyezve lábát a lábaimra. - ..ne aggódj én itt alszom a kanapén.. - fejeztem be előző mondatomat. Eközben lassan ráhelyeztem a vizes anyagot a feldagadt bokájára, ami gondolom nem lehetett túl kellemes, de legalább jót tesz a lábával. - Tudom, hogy fáj..de ez segíteni fog..egy kicsit. Viszont azt ajánlom, hogy holnap nézze meg egy orvos.. - néztem rá, de a lába továbbra is az ölemben volt. |
Nagyon jól esett Damientől az, hogy ennyire törődik velem, de tényleg. Nem gondoltam, hogy anyám után lesz valaki, aki ennyit törődik velem. Persze volt a dadusom, aki felnevelt, de ő pár éve meghalt, apám pedig nem foglalkozott velem, mert engem hibáztatott azért, ami anyuval történt. Ezért is szoktam meg azt, hogy egyedül vagyok, mindig is magányos voltam, de most már itt van Damien is, akit noha nem ismerek, de megpróbálom megismerni. Tényleg igyekszem, hogy ne kellejen újra egyedül lennem.
- Tudom, de nem ismerlek, nem tudom, hogy milyen vagy és, hogy mit gondolsz valójában erről és… - akadtam meg kicsit, majd ismét könnybe lábadt a szemem, de hamar kitöröltem a szememből a nedvességet.
- Mindegy, csak nem akarok senki terhére lenni, elég volt egész életemben apámtól azt hallgatnom – pityeredtem el, miközben Damine meghozta a teát, amit letett az asztalra és leült mellém. Arra nem számítottam, hogy a lábammal is fog foglalkozni, így vissza akartam rántani, de felszisszentem, de mikor rájöttem, hogy csak segíteni akar, megnyugodtam és az ölébe tettem apró lábamat, ami így is nagyon vékonyka volt, szinte egy erős mozdulattól el is törhet.
- Egy kicsit… - hazudtam, mert nem kicsit fájt, hanem nagyon, mikor megérintette és arcomra is kiült, ahogy megpróbáltam visszatartani a fájdalmas nyögést, ami ki akart szökni az ajkaim közül.
- Holnapra semmi baja nem lesz – mondtam neki, de láttam, hogy a lábam bedagadt és nem néz ki szépen. Valószínűleg meghúzhattam valami izmomat, mikor leesetem a lépcsőről, mert még a könyökömet is lehorzsoltam a betonon, ami fel se tűnt a történtek után.
- Hol fogok aludni? – kérdeztem halkan. – Jó nekem ez a kanapé… - motyogtam halkan, miközben ujjaimat piszkáltam, mert lábam még most is Damien ölében volt, én magam pedig az ő kabátjában és a takaróba bugyolálva ültem mellette, miközben őt néztem. |
Sosem voltam ennyire jófej másokkal. Egyedül Rosanna van az életemben, pontosabban ő az a személy, akiért megtennék bármit. Most pedig jött ez a lány, és még haza is hozom, csak azért, hogy megvédjem. Viszont azt most is meg kell, hogy említsem..nem érdekel mi is van vele pontosan. Ő csak egy lány a sok közül. Tennem kell azért, hogy megbízzon bennem, másképp nem fogom tudni az ágyamba csalni. De hazudnék ha azt mondanám, hogy nem aggódtam, illetve aggódom miatta. Hiszen mégis csak egy nőről beszélünk..egy törékeny nőről. Alig hallhatóan felsóhajtottam, miközben a lányt próbáltam megnyugtatni.
- Jaj ne beszélj már hülyeséget..persze, hogy törődöm veled.. - simogattam meg a hátát, miközben felálltam. Lehet nem csak ma kellene itt maradnia..hiszen lakása sincs. Hotelban lakik, ami nem lehet túl kényelmes, magányos is..nem beszélve a pénzről. Vajon beleegyezne abba, hogy ideköltözzön. Istenem..mégis miről beszélek? futott át agyamon. Hiszen nem is tudok róla semmit..mi van ha nem is..ember? Iszonyatosan csalódnék, sőt..az nem kifejezés. Miután rákérdeztem arra, mire van szüksége..a teát választotta.
- Rendben, akkor hozok egy teát. - mosolyodtam el, majd el is idultam a konyha felé, ami a nappalival volt egybe nyitva, így a lányra is tudtam figyelni. - Nem zavarsz..ha zavarnál nem hozlak ide.. - intéztem el ennyivel, miközben a teát készítettem. Amint felforrt a víz, leöntöttem a filtert és megkérdezve mivel issza, beletettem azt is. Csak sietősen odavittem neki és letettem az asztalra, majd csak helyet foglaltam mellette.
- Jobban vagy? Figyelj..ha szükséged van valamire..csak szólj..rendben? - néztem rá mosolyogva, miközben megsimogattam az arcát. Ekkor jutott eszembe a lába..Csak szó nélkül megfogtam, persze óvatosan és az lábamra fektettem azt. A bokáját kezdtem nézegetni, ami kissé meg is volt dagadva. Lassan levéve a cipőt a lábáról értem hozzá bokájához, közben az arcát is figyeltem. - Ez fáj? |
Csak egyfolytában Damienbe kapaszkodtam, hogy ne engedjen el, mert rettegtem attól, hogy bármi baj fog történni. Nagyon megviseltek a történtek, de még szerencse, hogy csak ennyit történi és nem több. Damine megmentett, így kétség sem fér hozzá, hogy bízom benne, nagyon is.
Amint letett a kanapéra, én azonnal összekuporodtam, felhúztam a lábaimat és most itt nem érdekelt, hogy szoknya van rajtam. A lábam sajgott és nagyon fájt a gondolat, hogy ez történt. Holnap meg kell nézetnem egy orvossal.
Hallva, hogy nála vagyok, csak bólintottam egyet, jelezve, hogy értettem, de annyira remegtek az ajkaim, hogy azt hittem, azonnal elsírom magamat. Főleg, mikor megkérdezte azt, hogy jól vagyok-e.
- Köszönöm, hogy törődsz velem… - törölgettem a kitörni készülő könnyeimet, miközben szokásos sminkem teljesen elfolyt. Amint megfogta a kezemet és megrezzentem, de ismét megnyugodtam. Keze melege megnyugtatott és kezdtem jobban érezni magamat, de tudtam, hogy napokig, vagy akár hetekig rémeket fogok látni és sírni fogok éjszakánként, de nem akarok gond lenni Damien nyakán. Egyáltalán nem!
- Egy… egy teának talán… - motyogtam, majd ahogy betakart én begubóztam a takaróba és közben körbe pillantottam a házba, ami igazán szép volt, bár nekem nagyon idegen.
- Biztos, hogy nem zavarok? Én… nem akarok a terhedre lenni. Vissza is vihettél volna a hotelba… - motyogtam halkan, miközben a remegő ujjaimat figyeltem. Damien kabátja még mindig rajtam volt, testem még most is remegett, de az illat, ami körül lengett megnyugtatott. |
Fogalmam sincs Rosanna mit fog szólni ahhoz, hogy idehoztam a lányt, bár nem hiszem, hogy lenne beleszólása. Bár ha megtudná mi is történt, valószínű, hogy megértené a helyzetet. Az úton szinte meg sem szólaltam..csak simogattam a hátát, ezzel is nyugtatva a lányt. Éreztem, hogy a szívverése kezd lecsillapodni, ahogyan ő is kezdett megnyugodni, viszont voltak olyan pillanatok, ahol törékeny teste újra remegni kezdett. Ilyenkor mégjobban magamhoz öleltem és suttogni kezdtem a fülébe, hogy nincs semmi baj.
Nem sokkal később már elértünk a műhelyhez, azaz a lakásomhoz és kinyitva az ajtót beléptem vele. Egyenlőre még nem tettem le, csak lassan tovább haladtam vele a nappali felé. Ekkor tűnt csak fel Midorinak, hogy nem ismerős a hely, vagy legalábbis nekem így jött le a dolog. Alig, hogy befejeződtek gondolataim, már kérdezett is rá arra, hogy hol van.
- Ne aggódj..nálam. Itt már nem érhet baj.. - válaszoltam kedvesen, miközben leültettem őt a kanapéra. - Maradj itt éjszakára..én vigyázok rád. - guggoltam le elé, miközben apró kezeit a sajátom közé fogtam. Az arcát figyeltem egyfolytában..tudni akartam, hogy jól van e. - Szükséged van valamire? Csináljak egy forró teát? - kérdeztem, majd csak hozzá is tettem. - ..vagy veszel egy forró fürdőt? - tettem fel az újabb kérdést, végül csak felegyenesedtem, hogy tudni hozzak egy pokrócot. Amint visszaértem, betakartam vele, közben vártam a válaszát. Ötletem sem volt ilyenkor mit is kellene tenni..még soha sem kerültem ilyen helyzetbe, értem ezt arra, hogy nem mentettem ki egy nőt sem két perverz karjaiból, majd hoztam haza. |
Nem érdekelt semmi már, annyira sokkban voltam még most is. Azt se vettem észre, hogy Damien rám terítette a dzsekit és felkapta könnyű testemet és én még most is úgy csimpaszkodtam a nyakába, ahogy csak tudtam. A nyugtatgatása használt, egész úton csöndben szuszogtam a karjaiban. Azt észre vettem, hogy felszálltunk a vonatra és egész végig az ölében voltam és nem engedett el. Lehunytam a szememet és megpróbáltam megnyugodni, ami egyre könnyebb volt, de ahogy visszagondoltam minden mocskos érintésre, újra remegni kezdtem, amit Damien is észre vehetett, mert folyamatosan a hátamat simogatta.
Nem tudtam, hogy hová megyünk, de nem akartam egyedül lenni, féltem egyedül és attól, hogy újra megtörténik másnap vagy a hét másik napján ez az eset vagy rosszabb. Ha nincs Damien, akkor biztos, hogy megerőszakolt volna mind a két férfi, amit sem testileg, sem pedig lelkileg nem éltem volna túl. Így is azt érzem, hogy egy idegroncs vagyok már most.
Miután leszálltunk a vonatról és elindultunk nem is tudom, hogy merre azt éreztem, hogy Damien már csak egy kézzel tart és kinyit egy ajtót. Ekkor éreztem azt, hogy nem a hotelba vitt, így nem tudtam, hogy hol vagyunk, így könnyes szemeimet rá emeltem és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet.
- Damien… - szóltam hozzá, miközben továbbra is a nyakába karoltam. – Hol vagyok? – kérdeztem tőle halkan, miközben szipogtam. Testem még mindig remegett. Damien kabátját magamhoz öleltem és beszívtam kellemes, férfias illatát és olyan jó volt. |
|
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
