|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:36 - |
 |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
- Akkor jó - nevettem el magam. - Te is valami ilyesmi hatással vagy rám - mondtam mosolyogva. Ugyan kérlek, enyhe kifejezés a javából, hogy nekem hirtelen minden jó, vagy egyszerűen csak jobb lesz tőle. Ha pontosak akarunk lenni, a felhők fölött sétálgatok, nem is kicsivel, amikor Quinn közelében vagyok. Sőt, még csak a közelében sem kell hozzá lennem, az is elég az elvarázsolódásomhoz, ha meghallom a hangját a telefonban. Én már attól is teljesen kész vagyok, és úgy járkálok, mint egy holdkóros. Aztán még csodálkozom, ha néha idiótának néztek mostanában...
- Aha - mosolyogtam. Nem is volt kérdés, hogy idejövök-e. Minden lehetséges alkalmat megragadtam a találkozásra, és ez sem volt kivétel. - Akkor nézzük, ha már így elgondoltad - válaszoltam nevetve. Nekem teljesen mindegy volt, hogy mit csinálunk, ha mellette lehetek. Akár az is tökéletesen megfelel, ha szó szerint semmit nem csinálunk, csak úgy vagyunk a semmiben. Egy volt a kikötésem, ha jól akartam magam érezni, az pedig maga Quinn. Ha mellette voltam, akkor az összes többi már nem is számított. Egyáltalán nem.
Miközben beszéltem, csak azt reméltem, hogy kívülről annyira nem látszik, hogy mennyire be vagyok szarva, és hogy a magabiztosságom meg mindenem lelépett és elbújt a bokrok között. Merthogy én nagyon bénán éreztem magam, úgyhogy reméltem, hogy csak belülről van így, magamnak, kívülről már nem. Bár, ahogy elképzeltem, de. Bénán néztem ki. Nem is kicsit. Fogalmam se volt, hogy mi van velem, mert szinte soha nem szoktam ilyen lenni. Most azonban összehoztam, és ha már így sikerült, akkor így sikerült, ez van.
- Mindjárt visszakapod, oké? Csak... várj egy kicsit, mert még mindig nem hiszem el, hogy... hogy ezt így képes voltam kimondani - nevettem, immár egy fokkal talán normálisabban. Azt hiszem. Kezdtem visszatérni, csak az volt vele a baj, hogy elég lassan és nehezen ment. - Nagyon szörnyű volt? - kérdeztem.
Ne már. Most ezt komolyan képes voltam megkérdezni így? Na nem baj, talán annyira nem halál ciki. Annál legalább biztosan nem gázabb, mint az, hogy most újra meg kell majd tanulnom beszélni... Meg amúgy is, most már érdekelt, hogy mit is alakítottam.
- Öhm, én nem is tudom, hogy mit tudnék még mondani - mondtam. Bár már nem éreztem magam annyira hülyén, a beszédkészségem azért jó lenne, ha szintén visszatérne, de ő még nem döntött úgy, hogy ideje lenne befejezni a bujkálást, úgyhogy csak vigyorogni tudtam, de azt nagyon. Szerintem még soha nem voltam ilyen boldog. A francokat, ha az eddigi összes boldogságomat összegyúrjuk, az sem ér fel ehhez, még csak meg sem közelíti. - Azt mondtam már, hogy menthetetlenül belédszerettem? - tettem fel a költői kérdést, és ha még lehetett ettől jobban, akkor még szélesebb lett a mosolyom.
Már épp viszonylag kezdtem volna normálisba visszaállni, amikor valami olyan dolog történt, ami még véletlenül sem szerepelt a számításaim között. Nem, nem akartam elhinni, ez már tényleg túl csodálatos volt ahhoz, hogy igaz legyen. Quinn csókjának hatására a szívritmuszavarom visszatért hozzám, és nem tudtam befejezni a vigyorgást. Azonban nagyon úgy nézett ki, hogy visszatértünk oda, hogy magát sokkal jobban kiakasztotta a saját tettével, mint engem. Oké, most így két sokk között csak annyi a kérdésem még mindig, hogy hogy lehet valaki ennyire kis aranyos?
Aztán észbekaptam, hogy erre valami érdemi reakciót is alakítanom kéne, nem csak vigyorogni, mint egy idióta, ahogy szoktam. Úgyhogy félig oldaltfekvő helyzetbe tornáztam magam, egyenesen mellé, és megtámaszkodtam az egyik könyökömön. A szabad kezemmel lassan lehúztam Quinn arcáról a törölközőt, de közben egy pillanatra sem tudtam befejezni a mosolygást.
- Most már ne bújkálj - mondtam vigyorogva, aztán közelebb hajolva hozzá, viszonoztam a csókját. |
 Ó, ha tudta volna, hogy mennyire örülök, hogy itt van mellettem. Nem is tudom kifejezni. Csodálatos volt. Lehet picit önzőnek fogok hallatszani, de... imádtam ezt az érzést. Imádtam, hogy mellettem van és pár dolog miatt mosolygott és nevetett. Egyszerűen lenyűgöző. Ez az egész lassan függővé tesz engem. Viszont nem hiszem, hogy bánom. Mert ez legalább leköt engem és tudok mire gondolni. Jó, szimplán meg akartam már őrülni, szóval keresnem kellet egy kifogást, miért oké minden, ami bennem folyik. Kezdtem azt gondolni, én itt teljesen megbolondultam és nem szerelmes vagyok, csak rettentően vonz a srác. Nem. Mit beszélek én itt? Száz százalékosan bele vagyok zúgva. Most nem rontom el a dolgot a pesszimizmusommal.
- Igen, jól vagyok, Darry. Ha itt vagy, akkor nekem minden jó lesz - mosolyogtam.
Na jó, szerintem én itt ki akartam nyírni a gyereket. Másképp nem mondanék ilyen dolgot. De mi van itt, mert itt nagyon felcserélődtek a szerepek? Darry hallgatag. Én meg elkezdtem itt flörtölni vele. Fejére esett a világ vagy mi van? Hahó, kérem vissza a szótlan énemet. Azonnal. Mi ez már? Tök fura volt. A fejem mellett lebegő rózsaszín köd teszi ezt. Igen, igen megtaláltam rá a normális választ. Alleluja. Már kezdtem azt hinni, hogy megint álmodok.
- Tényleg? - vigyorogtam. - Én meg gondolkodtam azon, hogy mennyire jó lenne, ha néznék az eget.
Oké, köszönöm, visszakaptam a normális énemet, mert megint össze vissza habogtam meg hebegtem. Jó viszont látni azt a személyt magam, akit ismerek. De a vigyorgás még mindig nem hagytam abba. Bár sejtem, hogy képtelen lennék rá, ha ő itt van. Szerintem simán megsajdulhatott volna az arcom. Viszont ha egyszerűen nem tudtam abbahagyni! Nem ment. Az már más, hogy akartam is. Most már mindegy. Fogalmam sincs hogyan nézhetek ki így, hogy folyton mosolyogtam, megállás nélkül. Jajj, nekem. Minden baj már számomra.
- Semmi baj, hidd el - mosolyogtam.
Hát fura volt nekem így látni Darryt. Mindenért bocsánatot kért. Fura dolgom történtek. Aztán belevágtunk a közebébe. Mit ne mondjak különös volt. Főleg, hogy most ő akadozott és simán kerülte a szemkontaktust. Hát én ott fel akartam zabálni rögtös-rögtön. Nem tudom elképzelni miért ilyen aranyos. Már tudom hogyan érez, amikor én szoktam így lenni. De azért voltam most ott, hogy kussba legyek és hallgassam a monológját. Eleget tettem neki. És hihetetlenül boldog voltam. Ki akartam ugrani a bőrömből vagy egyszerűen csak egyet kiáltani örömömben. Olyan jó érzés volt, mert ő is ugyan úgy érzett irántam. De össze kellet szednem magam, ha már másik fél nem tudta magát.
- Oké, még beszélni se tudsz, Jézusom. Kérem vissza azt a Darryt akit ismerek és szeretek! - mosolyogtam.
Szegény srácot elhagyta az önbizalma. Egyszerűen sarkon fordult és azt monda neki viszlát. Már kezdtem sajnálni szegényt. Jó érzés volt megölelni, de az még jobb volt, hogy vissza is ölelt. És akkor akart kiugrani a szívem a helyéről. Faszom. Ha neki nem tombolt jobban a szíve, akkor simán érezhette. Quinn el akart patkolni szívrohamban. Akármit csináltam, nem volt hajlandó lenyugodni. Csak egy percet akartam, amíg én is el tudom mondani a monológomat.
- Igen, Darry. Teljesen beléd zúgtam. Hidd el - mosolyogtam.
Normálisan én sem tudtam kommunikálni, de meg akartam próbálni, hogy egy picit visszanyerje régi önmagát. Annyira édes volt, megint meg akartam ölelni. De helyette sokkal kockázatosabb dolgot csináltam - megcsókoltam. És csak akkor jöttem rá, amikor elhajoltam tőle. Pár másodpercig csak pislogtam, nem tudtam mi történt. Aztán elfeküdtem. Felmondtam a szolgálatot. Egyszerűen kikapcsolt az agyam. Elment kirándulni. A szívem meg valóságosan toporzékolt odabent. Az arcomra húztam a törülközőt, hogy én se meg ő se lásson engem. Szólni akartam, hiszen belülről ordítottam, de egy hang se jött ki a torkomon. |
|
Arra, hogy örült a telefonon való zaklatásomnak, csak elnevettem magam. Én meg örültem neki, hogy örül, ezt viszont annyiszor elmondtam már mindenre az előzőekben, hogy már nem akartam ismételni magam többször. Már így is unalmas volt, hogy erre a kijelentésre állandóan ez a válaszom.
- Az tök jó, mármint... Nagyon örülök, hogy te is így vagy vele - vigyorogtam. Hja, nem is kicsit. Most már lassan tényleg úgy nézhettem ki, mint aki teljesen kattos. Mint az elmebeteg a filmekben, aki semmit nem csinál, csak vigyorogva bámul maga elé, összekuporodva billeg, és ha meg is szólal, akkor sem tud kinyögni túl sok értelmeset. Na, pontosan ilyennek éreztem magam, és gondolom, kívülről is ilyen lehettem. Billegés mínusz, ott azért még nem tartok.
- Ja, értem. De most már jól vagy, ugye? - kérdeztem.
Nagyon reméltem, hogy így van, mert bár amúgy is mindenki irányába ilyen vagyok, azt végképp nem tudtam elviselni, ha valamelyik szerettemnek van rossz kedve, vagy bármilyen baja. Ráadásul itt most éppen a szívem választottjáról volt szó. Szinte már a gondolattól is éreztem, hogy szorítani kezd a mellkasom. Gyakran aggódtam túl magam, sokszor ok nélkül és akkor is, ha biztosítottak a dolgok ellenkezőjéről. Utáltam, hogy így van, de nem sok mindent tudtam vele kezdeni, de azért próbálkoztam.
- Ja, szerintem is szerencse - nevettem. - Ahogy megláttalak, az első dolgom volt idejönni - tettem hozzá. Oké, az is része volt a sztorinak, hogy Noah már eleve miatta hagyott itt, amit még mindig nem értek, hogy hogy rakta ezt össze. Szerintem akkor is szimplán gondolatolvasó, de az biztos, hogy ha rákérdezek, mint mindenre, erre is meglesz a magyarázata, ami logikusabb a gondolatolvasós-jósolós teóriámnál. Minden esetre, ügyes volt, Sherlock.
- Bocsi, ha megijesztettelek - mondtam.
Aztán ezek után elkezdtem felvezetni a szép kis monológomat, amiből magam sem tudtam, hogy pontosan hogyan fogok kijönni. Hirtelen jött az ötlet, és előtte át sem gondoltam, csak nekirohantam, aminek hála az első mondataim teljesen katasztrofálisak voltak. Rá sem ismertem magamra... de azért próbáltam menteni, ami még menthető. Miután félig-meddig sikeresen összeszedtem magam, talán nem is voltam annyira szörnyű. Persze egy párszor megremegett a hangom, és néha meg kellett állnom egy-két másodpercre, mire normálisan összeraktam a következő mondatomat, de azért teljesen szánalmasnak mégsem néztem ki. Vagy de...? Ritkán szoktam félni, mert tudtam, hogy szinte bármiből kivágom magam egy poénnal. Most azonban féltem a reakciótól, a következményektől, a totális égéstől, meg úgy nagyjából mindentől, amitől csak lehetett. Baromi szánalmasan összehozott kis vallomásom alatt a tekintetem többször is a földre tévedt, amitől csak még idiótábban éreztem magam.
Az utolsó mondatom utáni másodpercek kínoztak. A fejemben már tényleg mindenféle rémsztori összeállt, kábé kétszer annyi, mint ahány normális végkimenetel, ami talán nem töri darabokra a szívemet. Mégis mi a franc lett az optimizmusommal, elhagytam, vagy mi van? Amint Quinn elkezdett nevetni, hirtelen fel se fogtam. Aztán mégis, és teljesen leblokkoltam. Na oké, helló, ez akkor ennyi volt, viszlát, szép remények. A következő mondata azonban megnyugtatott. Vagyis, a lelkemet igen, a szívemet viszont nem, mert az még mindig nem állt vissza a normális tempójába, és ha ez így folytatódik, itt fogok szívrohamban elpatkolni.
- Öhm, eh, izé... oké - nyögtem ki, de közben már halványan bár, de elmosolyodtam. Beszélni pedig megint nem tudok. De jó lesz így kommunikálni... Fantasztikus, komolyan mondom. Ezek után, ahogy megölelt, én is megszorongattam egy kissé esetlenül, mire a szívem újra kapcsolt egy tempóval fentebb. Mondom én, hogy infarktust fogok kapni hamarosan. Az azonban egy kicsit fájt, hogy el kell engednem (simán el lettem volna még így egy darabig, vagy esetleg sokáig), de hát muszáj volt.
Ezután viszont ő is beszélni kezdett, amit pedig csillogó szemekkel, de még mindig hitetlenkedve hallgattam végig. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Ez túlságosan mesébe illő lett volna, vagy... vagy nem is tudom, egyszerűen csak hihetetlen, és kész.
- M-most komolyan? Tényleg? Mondd, hogy nem viccelsz, mert én megőrülök, ha esetleg igen, és csak... Wow. Azta.
Na, király. Csodálnám, ha ebből egy szót is megértett, de reméltem, hogy igen, mert nem tudtam összerakni egy épkézláb mondatot jelen pillanatokban. Csak azt tudtam, hogy ha ez tényleg komoly, és ugyanazt érzi, amit én, akkor kedvem lett volna a boldogságtól körbeszaladni a várost. |
- És én nem is bánom, Darry - vigyorogtam, mint az állat.
Oké, szerintem ez a srác mindent megtehetne velem és örülnék is neki. Franc tudja mi van velem már, de komolyan. Teljesen olyan vagyok, mint egy kislány, aki kész odaadni mindenét, csak hogy szeresse a szerelme. Vagy esetleg rosszabb mint gondolnám. Jó lenne egyszer megtudni, hogy Darry ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. De nem hiszem. Tudom, tudom én vagyok a megtestesült pesszimizmus. Ilyen vagyok, nem tehetek róla. Őt viszont nem akarta lelombozni. Előbb futnék a busz alá, minthogy megbántsam azt a személyt, aki rettentően belezúgtam. Csak egyszer lenne bátorságom bevallani...
- Igen - és megint ott volt az arcomon az a hatalmas mosoly.
De fogalmam sem volt, mi van vele. Olyan mintha teljesen kicserélték volna. Az a imádott mosolya még mindig ott volt, de nem is tudtam. Mintha valamit magában tartott volna. Oké, én megártott, hogy rengeteget vagyok Lenával. De valahogy én ezt szűrtem le. Lehet...lehet már meg is unt engemet, de nem merte elmondani. Én egyszerűen nem lennék meglepve. De nem szólok semmit, nem vagyok gondolatolvasó. Pedig olyan egyszerű lenne az életem. Kitalálhatnám, mit akar tőlem állandóan Izzy. Tudnám, hogy mit kellene mondani az embereknek és ne érezzem magam szarul.
- Semmi, az egész. Csak sok munkám lett és már nem bírtam.
Azt már nem mondtam el, hogy azért volt szar kedvem, mert azt hittem, hogy nem fog szeretni és magányos leszek az életem végig. Na az furán hangzott volna, így visszatartottam. Legalább ezt megtudtam csinálni. Nem tudom milyen kínos helyzet lett volna, szerintem a legrosszabb az eddigiek közül. Egyszerűen nem bírtam volna azt. Belefutottam volna a tóba. Abban a percben, ahogy kimondtam volna. Hú, én mikre gondolok. Egy kicsit veszélyesek ezek a gondolatok. De na, nem akartam kínosan, idiótán mutatkozni előtte. Azt el se tudtam képzelni, mi van, ha kinevetne.
- Uh. De szerencse, hogy itt kötöttél ki, mert most már többet lehetek veled - vigyorogtam.
Nem, nem vágtam mi az isten van velem. Én se értettem, hogy miért tettem mind ezt. De azt a mindenségét. Én csak... látni akartam megint hogyan örül. Nem tudom, hogy ez önzőségnek számít vagy nem, de én ellennék, ha azt a gyönyörű mosolyát bámulhatnám állandóan. Valaki segítsen rajtam, mert komoly függőségem van. A neve; Darius Chase ellenállhatatlan mosolya.Többet akartam belőle látni, sokkal többet. Bár mint nem imádtam benne? Én komolyan mondom, hogy ez egyben picit idegesítő, mert nem merem kimondani, más résszel kellemes volt.
- Már megijedtem - húztam a szám egy féloldalas mosolyra. - Igen eléggé elszaladt - azt nem mondtam, hogy az én születésnapomra őt vinném valahova. - Mond csak, én hallgatlak - helyeztem magam kényelmesebb ülőpozícióba.
- Darry, tudod, hogy én mindig meghallgatlak. És nem, nem fogok közbe szólni, ígérem - eresztettem el egy biztató mosolyt. - Valamit nehéz elmondani, én csak tudom. Szóval hajrá.
Persze közben úgy zakatolt a szívem, mint akinek készült felrobbanni. Azt gondoltam, hogy itt én ki leszek dobva, nem akar soha többet látni engem.
Érdeklődve hallgattam az egészet. Amikor azt mondta, hogy mindig rám gondol, kikerekedtek a szemeim. Először nem hittem volna, de tényleg. Ez mást is jelentett, viszont. Azt, hogy talán majdnem ugyanazt érzi, mint jó magam. Aztán elkezdte, hogy másról se tud beszélni csak rólam... nos szerintem meg akart ölni engem ezzel. Olyan öröm tombolt, bennem, amit én már nem tudtam kifejezni. Aztán kimondta... belém szeretett. A megkönnyebbüléstől én elnevettem magam. Annyira röhögtem, hogy majdnem eldőltem.
- Ó, bassza meg - tértem magamhoz. - Szögezzük le - nem rajtad nevettem. A megkönnyebbüléstől. De először gyere ide, hagyj öleljelek meg, mert úgy nézel ki, mint az elveszett kiskutya, aki nem találja az anyját.
Akármit mondott, én nem bírtam ki, hogy ne öleljem meg. De ha már itt vagyok, én is tisztázni akartam az érzéseimet, ezért elengedtem őt.
- Az a helyzet, hogy én is így érzek. Darius Chase neked fogalmad sincs mennyire beléd zúgtam - nevettem fel megint. - Neked sikerült összeszedned, hogyan érzel. Nem tudom, hogy nekem menne. De egyszerűen... minden pozitívumot hozzád kötök. Minden dologról te jutsz az eszembe. Legyen az a kiscica egy videóban vagy egy póló. Akármi. Nem vagy egész nap velem, de mindig elgondolkozom, hogy épp mi csinálsz. Mint te is mondtad, én se tudlak kiverni a fejemből. Sőt, nem is akarom. |
|
- Ja - mosolyogtam. - Nem bírtam ki, hogy ne zaklassalak állandóan - vigyorodtam el. Hiába, mikor senki nem ért rá, vagy csak az időjárás miatt nem lehetett kimozdulni, vagy csak úgy miért is ne alapon, nem bírtam ki telefonálás vagy sms-ezés nélkül sem. Nekem totálisan mindegy volt, hogy épp otthon voltam, vagy valahol máshol, esetleg a melóban nem tudtam magammal mit kezdeni (unalmasabb recepción dolgozni, mint gondoltam, de azért tök jól szórakoztam az orosz házaspáron, akik úgy gondolták, hogy nem fogom érteni, hogy éppen a szállodát szidják távozás közben, hogy mennyire béna - könyörgöm, mit vártatok ezért az árért?), ha volt pár szabad pillanatom, azonnal nyúltam is a telefonért. Szerintem ki leszek nyírva, mert sok lesz a telefonszámla, de hát most sajnálom, nem bírtam ki.
- Tényleg? - kérdeztem vissza felcsillanó szemekkel. Na jó, most tutira olyan voltam, mint egy tizenkét éves kislány, akire ránézett a kedvenc sztárja. Vagy valami olyasmi. De hogy nem normálisan, az biztos. Még mindig képtelen voltam rá, hogy elhiggyem ezeket, és hurrá, már egy normális reakcióra sem futotta. Erre még itt volt Quinn azzal a híres pirulásával, aminek hála csak vigyorogni tudtam. Valamiért úgy éreztem, hogy ha most lett volna közönségünk, az külső szemlélőként megállapította volna, hogy egész egyszerűen nem vagyunk teljesen okésak, és hívta volna az aranyos, fehér köpenyes bácsikat meg néniket, akik majd segítenek rajtunk. Legalábbis részemről én teljesen idiótának éreztem magam. Kérem vissza az önbizalmam.
- Rossz nap? Hogyhogy? - néztem rá, talán egy kicsit aggódva. Tulajdonképpen, ha valami idióta miatt, akkor én kész voltam elintézni. Eljutottam oda, hogy ha valaki bántani meri, simán nekimegyek, még akkor is, ha egy kétajtós szekrény az illető. - Uh, asszem' meséltem már a legjobb barátomról, Noah-ról. Ma szépen elintézte a kilométerhiányomat, ami amúgy nem is volt... de mindegy, itt kötöttünk ki a közelben, aztán szépen csak úgy itthagyott - vontam vállat.
Azt ismét kihagytam, hogy előtte azért még volt kedves Rómeónak hívni, és csak utána lépett le, azt viszont tényleg egy szempillantás alatt. Szó szerint egyik pillanatról a másikra már több méternyire járt tőlem, a közelben lévő fák takarása miatt pedig végképp úgy tűnt, mintha már itt sem lenne. Nem, azt sem nyögtem csak így be, hogy Noah tulajdonképpen egész végig róla kérdezgetett. Mi van most velem, bakker... Én már tényleg nem értem.
- Dehogy, nincs semmi - mosolyodtam el, közben pedig megráztam a fejem. - Már most mentek? Fel se tűnt, hogy így elszaladt az idő - állapítottam meg, de közben még az előző kérdésén rágódtam. Tényleg elég feltűnő volt, hogy néhány napja megváltozott a viselkedésem. - De az előzőre visszatérve... főleg, izé, hogy hamarosan lesz egy "icipici" távolság közöttünk... valamiért úgy érzem, hogy ezt még azelőtt el kell mondanom - sóhajtottam fel. Valójában még én sem tudtam, hogy mit fogok mondani, és hogyan, de ha már így nekifutottam, akkor nem hagyhatom félbe. Erre meg már nem tudok teljesen más témáról improvizálni, úgyhogy hajrá nekem. - Kérlek, hallgass végig mindenképpen, mert már nagyon nem tudok magammal mit kezdeni, é-és szerintem már bekattanok, ha nem mondom el. Csak annyit kérek, hogy majd ne szakíts félbe. - Hogyan égessük be magunkat lendületből? Na, valahogy pontosan így, ebből már tuti nem jövök ki jól. - Oké, ez most totálisan nem én vagyok így - nevettem fel kínosan. Mégis mi van velem, ember? Miért beszélek össze-vissza, mint valami fogyatékos? Tuti ijesztő látványt nyújtottam, de ha azt nem is, akkor vércikit legalább. Remélem, van valahol kamera bekészítve, mert ezt szívesen visszanézném... Nagy levegőt vettem és összekapartam valami önbizalmat, ami úgy tűnt, cserben hagyott az utóbbi másodpercekben, ráadásul úgy elbújt a rohadék, hogy úgy kellett előkeresnem. Na de akkor már csináljuk, mielőtt újra eltűnik és még tovább égetném magam. - Sz-szóval, na. Ismét nem mondok vele újat, ha azt mondom, hogy nem tudtalak kiverni a fejemből. Nos, ez... ez azóta van így, hogy találkoztunk a fagyizóban, de azóta valahogy egyre többször, most pedig már szinte nem is maradt hely a többi gondolatomnak. Szinte észre sem vettem, hogy ez mikor történt, egyik pillanatról a másikra sikerült összehoznom, és nem én vagyok az egyetlen, akinek feltűnt, hogy néhány napja... pontosabban, a randink óta még csak beszélni sem tudok másról normálisan, csakis rólad. E-először furcsának tartottam, hogy mindez ilyen hamar történt, de ez az érzés nem tartott túl sokáig, mert olyan egyszerűen megbarátkoztam vele, hogy még én sem hiszem el. Valami eddig majdnem teljesen ismeretlen érzés kerített hatalmába miattad, csakis miattad. De az biztos, hogy én élvezem, és egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy mi ez, és sosem hittem volna, hogy ezt így ki fogom egyszer mondani... Viszont most megteszem - mondtam egy újabb sóhaj kíséretében, miközben azért megnyugtattam magam, hogy nem voltam teljesen borzasztó. Illetve, én azt hiszem, hogy nem voltam az. Annyira. - Röviden összefoglalva, én... úgy szerettem beléd, hogy az szinte fel sem tűnt, pillanatok alatt és teljesen menthetetlenül.
Amint befejeztem, újra köszönthettem az előző állapotomat. Úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, miközben próbáltam felkészülni minden lehetséges reakcióra a legborzalmasabbtól kezdve egészen a legjobbakig. |
- Hát kár. Viszont nem meglepő hiszen, szinte minden egyes nap beszélünk - mosolyodtam el.
Hja, én nagyon igényeltem a társaságát és úgy látszott, hogy ő is azt teszi. Még ha személyesen nem is találkoztunk, telefon bombáztuk egymást. Éjjel szerintem átkoztak a testvéreim, hogy még mindig csörög a telefonom és a hülye gyerek nem vette le a hangot. Reggel viszont egy panaszt sem hallottam, szóval nem csinált kényszer pizsamapartit úgy látszik. Inkább úgy vigyorogtam rám, mintha valamit tudnak, amiről nekem fogalmam sincs. De szerintem az én esküvőmet tervezték sunyiba. El tudom képzelni, hogy túlságosan beleélték magukat az én szerelmi életembe.
- Hát...hát az a helyzet, hogy nekem is folyton az eszembe jársz - arcom égett, szét égett a pirulástól.
Nem tudom miért váltottam át, enyhe zavarból erre. Lehet már meg is fázott a fejem és azért olyan meleg. Gőzöm sincs, hogyan, de meleg van még és még nem fázhattam meg. Elvégre nyár van. Vagy azért mert rájöttem, hogy egy szál pólóban és fürdőgatyában parádéztam a szívem választottja szeme láttára. Hmm, lehet az biztos vagyok már. De hülyeség ez tőlem már, hogy ezért is el kezdek dadogni. Quinn Kool a hihetetlen ember. Jó kis sorozat cím lenne, amiben látható lenne mennyit bénázok.
- Ühüm - bólogattam. - Tegnap rossz napom volt és a húgommal úgy döntöttünk, ide jövünk, mert nem ártana, ha szívnék egy kis friss levegőt - meséltem. - És te hogy-hogy itt vagy?
Nem volt bántam, tényleg nagyon, nagyon örültem neki, viszont fogalmam sem volt hogyan s miként került ide. Talán az én kívánságomra. Akkor még kérnék egy csokis fagyit, minden tökéletes lenne. Könnyű lenne igazán, ha minden megjelenne a kívánságomra. Például azért a vizsga válaszai is szívesen elfogadnám, nem haragudnék meg az biztos. Tudom, hogy csalásnak számítana ez, de én már nagyon kész voltam a sok tanulástól, készüléstől.
- Darry, van valami baj? Elég keveset beszélsz, még ha nem is tudsz mit mondani, akkor Casanováról szoktál nekem mesélni - inkább elkezdtem terelni a témát. - Holnapután megyek Disney Land-be. Szóval olyan öt napig nem fogjuk látni egymást. |
|
Direkt lassan közelítettem meg, elvégre nem akartam csak úgy rátörni. Még azelőtt idenézett, mint hogy odaértem volna, de hát úgyse terveztem volna meglepiből ráugrani, vagy mit tudom én. Viszont nagyon is úgy tűnt, hogy örül a felbukkanásomnak, titkolni se tudta volna. De azt hiszem, hogy rajtam is látszott ugyanez.
- Akkor jó - válaszoltam nevetve, miközben ledobtam magam. - Hát, újat nem hinném, hogy tudok - mondtam. Annyi biztos, hogy nekem tutira nem volt új a tény, nagyjából az első (avagy hát ugye második) találkozásunk óta együtt éltem vele, csak valahogy napról napra erősödött. Nem is keveset, ugyanis már sikeresen eljutottam oda, hogy null-huszonnégyben álomvilágban járjak, de úgy ténylegesen, szó szerint. - És nem is tudom, hogy neked érdekes-e egyáltalán, mert nekem igen... de megmondom őszintén, hogy a randink óta, ha akarnálak se tudnálak kiverni a fejemből - mondtam elmosolyodva.
Oké, és még így is "szépítettem" a sztorin. A teljes igazság valahogy úgy hangzott volna, hogy lassan már szó szerint mindenki hülyének néz a környezetemben, figyelemzavarban szenvedek, semmi másra nem tudok gondolni az ég világon és semmi nem tud lekötni normálisan fél óránál tovább, és amikor otthon vagyok, folyton ódákat zengek Casanovának az érzéseimről, amíg szerencsétlen macska szintén be nem dilizik. Ez viszont nem enyhén hangzott volna úgy, mint egy megszálott szexuális zaklató sorozatgyilkos monológja, úgyhogy inkább nem mondtam ki. Az már azért ijesztő lenne, de tényleg. Szóval igen. Jobb, ha ezt így kihagytam és nem mentem bele a részletekbe.
- Csak így egyedül itt? - érdeklődtem. Mondjuk ugyanezt tőlem is meg lehetett volna kérdezni, bár engem rohadtul itt hagytak. Nem mintha amúgy ellenemre lett volna, főleg ezért a társaságért cserébe. Kifejezetten örültem ennek a találkozásnak. Egész egyszerűen szerencsés véletlen volt. Ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy így bele fogok esni a hősszerelmes kategóriába, de hát úgy tűnt, hogy de, ez nagyon is megtörtént, és pont emiatt mentem szép lassan a környezetem agyára.
De Casanova legalább normálisan meghallgatott - jó, ma már Noah is eljutott erre a szintre, de egész eddig csak egy macskának tudtam részletesen beszámolni minden egyes dologról. De lehet, hogy ha tudna beszélni, már rég leállított volna, amilyen antiszoc és rohadék néha a csóri. Így viszont nem, nekem meg ez volt vele a szerencsém. |
Csodálatos nap volt az már biztos. Próbáltam nem a munkámra gondolni és a családommal lenni a legtöbbet. Be is váltottam ezt magamnak. De mindig ott motoszkált egy, két gondolatról. És ki másról, mint Darius Chase-ről? Úgy beleestem, hogy egy darabig nem fogok kimászni belőle. Nem tudtam, hogy akarom-e. Hiszen ez az egész olyan álomszerű és gyönyörű. Egyszerűen akartam, hogy bekövetkezzen, amit már nagyon rég akartam. Már a jövőt is terveztem, tök úgy, mint a kislányok szokták. Rendesen elképzeltem, hogy összeköltözünk, együtt élünk és minden jó és szép, mint a mesékben szokott lenni. Még az a fejembe járt, hogy egyszer összeházasodunk. Igen, egy kicsit túl messzire mentem, de jó volt nagyon elképzelni.
Persze az a kis gonosz manó, ott piszkált hogy úgy se fog valóra válni. És ez olykor rohadtul tudott fájni. Ez általában akkor szokott jelentkezni, amikor szar napom, kedvem volt. Mikor máskor, igazán. Sőt annyira, hogy néha még el is bőgtem magam. A nagy semmiért. Próbáltam, nem nyilvános tenni, amire a családomat értem, mert mint már említettem nem mozdultam ki pár napja a szobámból se. Egyszer viszont Lena hozott nekem vacsorát, miközben én a tablet előtt bőgtem. Rögtön megijedt persze, hogy valami baj van. Meg is kérdezte, mire én ordítva rávágtam, hogy Darry úgy se fog szeretni engem. A sógornőm rögtön átölelt, hogy ilyen hülyeségeket ne beszéljek. Meg amúgy is úgy meséltem nekik, milyen szintem vallottam be mennyire szeretem őt és ő is kedvel engem. Szóval Lena megnyugtatott engem egy picit.
Másnap direkt ezért mentem bele, hogy elmegyek Sam-mel meg a drága húgommal a tópartra. Kellet egy kis friss levegő. Talán azért depiztem be annyira, mert nem voltam kint. Nekem azt volt az első dolgom amikor odaértünk, hogy beleugorjak a vízbe. A két másik persze követett engem. Ő nekik elég 2 órácska, viszont én maradtam. Fejemre dobtak egy törülközőt, nehogy megfázzon a fejem.
Nagyban szárítottam a fejemet az anyaggal, amikor megláttam azt a személyt, akibe belezúgtam. Öröm volt tényleg.
- Nem, dehogy! Még örülnék is neki - a hatalmas mosoly még mindig ott virított az arcomon. - Mizujs? Tudsz valami újat mondani nekem, vagy érdekeset? |
|
A múltkori óta gyakorlatilag nem volt olyan perc, hogy ne jutna eszembe Quinn, vagy bármi vele kapcsolatban. Folyton ő járt az eszemben, úgy éreztem, mintha a világ összes többi dolga megszűnt volna létezni. Talán ez lenne az a híres rózsaszín köd, amiről mindig, mindenhol annyit lehet hallani? Valószínűleg igen, legalábbis nekem abszolút annak tűnt. Ha eddig nem voltam elvarázsolt állapotban, akkor most mindenképpen - totál olyan voltam mostanában, mint egy figyelemzavaros, ha nem rosszabb. Szinte semmivel nem tudtam elterelni a gondolataimat, de ha mégis, akkor sem tartott tovább fél óránál.
Tulajdonképpen így is minden nap voltam közösségben, de akárkivel futottam össze, az mind megjegyezte, hogy fura vagyok és még magamhoz képest is túl sokat vigyorgok, miközben elrévedve bámulok a semmibe, és mindenképp elmeséltette, hogy mégis mi bajom van. Én pedig meséltem. Olyan lelkesen, mint egy kisgyerek, ha nem még attól is lelkesebben. Erre pedig általában jött az egyszerű válasz mindenkitől: "te szerelmes vagy." Nem tudtam mást mondani rá, csak annyit, hogy tudom. Mert nagyon is tudtam, hogy az vagyok, ez egy fél másodpercig sem volt kérdéses számomra soha. Viszont akkor tökéletesen jött barátaimtól a megerősítés arról, hogy tényleg így van.
A mai napon a legjobb haverom rángatott ki sétáljunk címszóval. Nem szokása csak úgy sétálgatni hívni, úgyhogy valamiért gondoltam, hogy nem egy szimpla összeruccanásról lesz szó a részéről, és milyen jól gondoltam. A sétálós részével nem volt gond, mert ha volt is kilométerhiányom, azt rendesen kigyilkoltatta, szó szerint keresztülcaplattunk a fél városon, sőt, már kint is voltunk belőle. Sokkal inkább a témaválasztása volt az, ami érdekesebbnek bizonyult; kijelentette, hogy most nem fog leállítani, pofázzam ki magam, ha kell, minden egyes részletet mondjak el kétszer is, mert bár ezer éve ismer, még soha nem látott ilyennek, és azt is látja, hogy mindez, ami végbemegy bennem, az vérkomoly. Úgyhogy most már tényleg érdekli, hogy mizu van, nehogy vissza merjem fogni magam egy percig is. Hát, nem tettem meg, ő pedig tényleg készségesen és érdeklődve hallgatott végig.
A nap végére egyikünknek sem tűnt fel, hogy a tótól nem messze lévő területeken sétálgatunk, de amint észrevettük, hogy erre járunk, megszületett az ötlet, hogy lemehetnénk, ha már itt vagyunk. Arra azonban nem számított egyikünk sem, hogy még egészen a távolból, pont itt sikerül majd kiszúrnom a szívszerelmemet. Drága barátom pedig pár másodperc alatt összerakta a képet (fogalmam sincs, hogy honnan, de szerintem gondolatolvasó), és egy "nem is zavarlak, menj, Rómeó" kijelentéssel sietősen le is lépett, még csak reakcióidőt sem hagyott. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg mást csináljak, lassú léptekkel közelítettem meg Quinn alakját. Közben ő is sikeresen észrevett engem, amire csak egy mosollyal tudtam válaszolni.
- Megharagszol, ha esetleg csatlakozom? - tettem fel a kérdést vigyorogva, ahogy hallótávolságon belülre kerültem, végül megálltam. Ha biztosított róla, hogy nem, azonnal letelepedtem mellé. |
Nem sok nap telt el azóta, hogy találkoztam, bocsánat randiztam Darryval. Mit ne mondjak, utána még jobban a fellegben jártam. Nem is tudom, hányszor kellet valakinek észhez téríteni és ne ábrándozzak a talán nem létező jövőnkről. Fogalmam sem volt, hogy tényleg be fog következni, amit reméltem. Mert hárt pesszimista voltam, nem optimista. Még mindig hittem abban, hogy megun engem. Nem hibáztatom őt, nem vagyok érdekes ember az már biztos. Meg amúgy se akartam reménykedni, mert úgy is nekem törne a szívem, nem neki. Tudom rossz gondolok állandóan, a nap minden egyes percében, de sajnos én ilyen vagyok, próbálom elkerülni a csalódásokat.
Viszont megint azt csináltam, ami a szokásom; bent ültem a tablet ellőtt és csak rajzoltam és rajzoltam. Néha a kaját is behozattam mással. Egy darabig elnézték nekem, hogy nem mutattam semmi életjelek felőjük. Elterveztem, hogy még ebben az évben végzek a nem sulis rajzaimmal. A szoba falat inkább ne említsük, az tényleg nem lesz meg, szerintem. Meg valahogy most zúdítottak rám az ismerősök munkát. Nem, nem mondtam, hogy el is fogadom őket, csak úgy odaadták az ötletüket. Én vagyok olyan idióta, hogy nem tudom visszautasítani, bármit kérnek tőlem. Ez van, sajna. Most már mindet meg kell csinálnom. Az az aranyos, hogy ezek még határ időre is vannak.
Izzy viszont ezt nem tudta sokáig tűrnni, hogy szinte nem is beszélek hozzá. Néha már ki akart húzni a szobámból, szó szerint. Egy közös barátunk felvetette, hogy elmetnénk a tópartra. Végül is nyár van, döglesztő meleg és mind a hárman tündék vagyunk, így miért ne? Nem kellett sokat terveznük, hiszen csak egy táskát vittünk. Fürdőruhát és fürdőgatyát azért magunkra kaptunk, hát ha kedvünk lenne egy kis lubickoláshoz. Délután mentünk, hogy ne süljünk meg. Az nem volt kérdéses; remekül el voltunk egész idő alatt. Mondjuk Sam és Isa is hamarabb mentek el, mint én. Én meg maradtam, hogy bámuljam egy picit az eget, mert szép tiszta volt.
Nem sokat pihenhettem, mert hallottam, hogy valaki sétál. Én meg beszartam. Készen voltam, azt hittem valaki meg akar támadni. Viszont amikor meg láttamaz egyént csak szélesen elmosolyodtam. |
| (Inaktivitás miatt a kör lezárva) |
Zsebre tett kézzel lépkedtem a tóparton. Egy olyan tóparton, ahol még soha nem jártam, holott nem most költöztem Magnolia Valleybe. Hogy hogyan kerültem én oda? Halványlila segédfogalmam sincs arról. Mentem az orron után és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy ismeretlen tóna a partján vagyok. A gázabb az, hogy elvileg vérfarkas lennék, vagy mi a szösz, ennek köszönhetően pedig elég éles és pontos érzékeim vannak. Valahogy mégis rossz irányba indultam valahol, vagy elnéztem valamit, ugyanis a városnak a túlsó végén akartam kilyukadni. Nah de lényeg lényeg, hogy ott voltam, rádásul senki nem volt a környezetemben.
Megálltam. Megálltam és felnétem az ére, ami annak ellenére, hogy a nyár kellős közepét tapostuk már, igencsak felhősnek bizonyult. Félre ne értsetek nem volt vágyam, hogy megrohadjak a napon, de ez a felhős idő csak untatott. unatkoztam. Ezért is indultam el otthonról, mondván, hogy talán még én is el tudom szórakoztati magam, ha egy kicsit kimzdulok. Tévedtem. Ugyanolyan unalmas volt ez a hely is mint a lakásom. Azt viszont magam sem tagadhattam, hogy kicsit talán szebb volt. így hát rá is vettem magam, hogy leüljek a partjára és ölembe véve a gitáromat elkezdjek játszani.
Nah igen, természetesen a gitárom is a vállamon volt. Nem kell rögtön úgy nézni... egyelőre még nem tartok ott, hogy érdekből hordjam magamnál a gitáromat. Nagyon nem lenne király a helyzet, ha már így a hónap első harmadának a végén abból kéne fenntartanom magam, amit a zenémmel összekodulok, szóval csak nem kell ráncolni azokat a szemöldököket. Már majdne le is ültem, amikor a távolból egy másik gitár hangjára lettem figyelmes. A hang irányába fordultam és egy kb velem egykorú srácot pillantottam meg a távolban, akinek épp ugyanaz járt a fejében, mint nekem, amikor leült errefelé. Felsóhajtottam és elindultam felé. Unalmamban ugyanis előszászott valahonnan mélyról az az énem, aki szeret szívatni másokat. Két lépéssel késbb meg is volt mivel szívathatom, ugyanis a gitár hangja mellett a fiú saját hangját is meghallottam, ami azér valljuk be nem volt legjobb, sőt... Elvigyorodtam és odaléptem hozzá.
- Nem vagy béna.... - szólaltam meg unottam, majd hozzátettem. - De az éneklésről jobban tennéd, ha lemondanál, ugyanis még azt a kevéske tehetségedet is elrejti. - elvigyorodtam... Nem, egyáltalán nincs rossz modorom, de legalább élvezem. |
Nyár van, ezért még jó, hogy az ember nem szeretne semmit sem csinálni. Viszont a drága gazdatestem nővére - Elisabeth Fray - úgy döntött, hogy elég idős vagyok már ahhoz, hogy aktívan részt vegyek a házimunkában. Eleinte nem akartam megcsinálni, de miután megvolt a belső monológom Cooperrel, máris lenyugodtam. Meg is csináltam mindent, amit Lisa mondott, hogy csináljam meg.
Egyébként hangosan furcsán hangzana ha kimondanám, de Lisa amúgy jó csaj. Csak a két bökkenő, hogy férjnél van, az öccsének a testében vagyok, és látszólag tizenhárom évvel idősebb nálam. Illetve milyen lenne ha a kis öt éves Dorothynak az anyai nagybátyja összejönne az anyjával. Ez is már egy absztrakt dolognak hangzik, de mindenesetre Cooper szokott emiatt nyaggatni. Szerencse, hogy rajtunk kívül senki sem tudja hallani a kis belső párbeszédünket, de amúgy sem érdeke tudni róla.
Amint mindent megcsináltam, felkaptam a gitárt tokostul és úgy indultam el. Egy békés helyre vágytam, így kerültem a tópartra, ahol már sokszor voltam. Ehhez a helyhez tudok kötni pár emléket, ami lehet pozitív is, meg negatív is. Például amikor itt volt egy randink Cooper legjobb lánybarátjával. Sarah Jane Morgan nem sokkal vallott szerelmet Coopernek, azután hogy megszálltam a testét. Itt volt a nem tudom hányadik randink, amikor először smároltam le, amit természetesen viszonzott. De azóta szakítottunk, mert én voltam annyira balfácán, hogy elcsesztem a kapcsolatot egy szaftos megcsalással. Ezen kívül meg jó sok emlékem van még, de mire felsorolom az összeset arra már harmadszorra fog lemenni a nap.
Lazán leültem a tótól úgy másfél méterre és kicsomagoltam a hangszert. Miután kiszedtem a gitárt, azután egy kis hangolgatás után elkezdtem játszani az első számot, ami az eszembe jutott. Most jelenleg leszartam a környezetet, és csak játszottam, miközben megpróbáltam dúdolni mellé a dallamot. Meg kell hogy mondjam, hogy Coopernek borzalmas énekhangja van, ellenben az előző gazdatestemnek. Emlékszem, hogy az előző gazdatestem egy dalszerző-énekes volt, csak meguntam az évek során. Benne nem tudtam úgy kiszórakozni magam, mint most Cooper testében. |
A fintorgására elmosolyodtam halványan. Nem csodálom, hogy az agyára mennek. A nők többsége ilyen. A kibeszélőshowra bólintottam lazán:
- Ó, igen. Jellemző főleg nőknél. Mint valami rossz pletyfészkek, holott ők is ugyanolyan sárosak. Hacsak nem jobban.
Sejtettem, hogy vissza akart volna szájalni, azért is tettem hozzá az utolsó mondatot. Ejj, pedig gondolhatta, hogy nem gondoltam komolyan:
- Alap dolog... - felnevettem egy kicsit a következő megszólalására. Jajj, szerencsére nem vagyok impotens, szóval ilyen téren nem küszködöm gondokkal. A papa jelzőre csak felvontam a szemöldökömet vigyorogva:
- Ó, akkor te mama vagy? Szexi mami grrr... - vigyorogtam végül. Hát na, inkább csinálok hülyét magamból mitsem depüljünk. Hmm, lehet jobb lenne ha nem taglalnám kikkel feküdtem össze. Ez van:
- Mondanám, hogy kikkel nem, de azért a fél világot nem tettem helyre szerintem. Amúgy igen, te is jobb ha hallgatsz! - böktem kicsit oldalba játékosan. Engem nem zavar, ő dolga eleve. Nem vagyok én senki sem, hogy ítélkezzek felette.
Ekkor lehúzott magához egy mohó csókra amibe bele is mosolyogtam egy kicsit. Természetesen viszonoztam ahogy csak tudtam. Beletúrtam a hajába és közelebb is húztam magamhoz. Idővel persze a levegőhiány megszakította a dolgokat így el kellett szakadnunk. A megszólalására csak elvigyorogtam mondva:
- Hmm...a lakásomon szerintem folytathatjuk is a nagyon kemény munkát... - enyhe utalás kac-kac. Ha beleegyezett, hivattam egy taxit magunknak amit persze én is fizettem, majd útnak is indultunk.
[ ARINA és BLAKE el a férfi lakására ] |
- Na igen. Valamit kénytelen vagyok kihozni a helyzetből. Ígyis agyamra tudnak menni. - fintorogtam. - Amúgy az a legrosszabb, amikor visszahallom "barátnőimtől", hogy XY milyen ribancnak hordott le. Emellett ő rosszabb, mint én. Például más férjétől terhes. - mondtam színpadiasan. - Szánalom. - ingattam fejem, és mondtam lenézően.
A vigyorgására felszaladt a szemöldököm, viszont meglepődtem a magyarázatán. Már épp visszaszájtalm volna, amikor egy egyszerű mondattal mindent elsimított.
- Ritka az ilyen ember... Akarom mondani szirén. - mosolyodtam el. - Legalább te értékelsz. - sóhajtottam fel.
A róka vigyorra elkuncogtam magam. A színpadias megnyilvánulására elmosolyodtam halványan kislányosan.
- A kor nem számít. ~ mondta egy naiv lány, majd a szexpillanatában nem állt fel a férfi farka, akit szeretett. - vigyorogtam. - Ne aggódj, jó kondiban vagy, papa! - cukkoltam szórakozottan.
Nem mondtam semmit a csalódásra. Az nem kis szó, viszont emiatt letargikus hangulatba francnak sem volt kedve kerülni. Nincs értelme ezen rágódnom már, és marcangolnom magam. Így történt és jobb elfogadnom a múltamat, még ha nehéz is.
Közben végighallgattam Blaket elmerengve. Már meg sem lepődök, hogy csak az én életem merő dráma. Nekem van ilyen szerencsém!
- Azért az nem semmi, hogy 245 éves vagy, és senki nem fogott meg. Elképzelni nem tudom, hogy kikkel hemperegtél. - fogtam a fejem. - Habár én inkább meg se szólalok a 120 évemmel. - túrtam bele a hajamba.
Végül megfogtam a felsőjének a nyakát, és lehúztam magamhoz. Valami kijárt már nekem! Szenvedélyesen megcsókoltam őt. Elmondhatom, hogy kicsit vad és mohó is voltam. A levegőhiány miatt elszakadtam tőle, majd villantottam egy féloldalas mosolyt.
- Papa, ha kell munka, mert unatkozol, hozzám fordulhatsz! - válaszoltam neki játékosan, és sötétbarna szemeibe is felpillantottam eközben. |
Fintorogva hallgattam a mondatait és végül sóhajtottam:
- Végülis, amíg van belőlük hasznod is, addig nem gond igazából. Viszont ha már az sem elmondható róluk az már gáz.
Valószínűleg telibe találtam az egyik problémájának a gyökerét. Bár várható volt. De én nem vetem meg az egyéjszakás nőket. Megértem, én is eleve ezt csinálom. Minek nézzem le őket ezért?! Eléggé belelendült a magyarázásba mire vigyorogva megszólaltam:
- Nem, nem szerethet szexelni egy nő. A nőknek a konyhában a helyük fakanállal a kezükben amit tudnak is használni - persze nem gondoltam komolyan, de azok akik ilyeneket gondolnak azok pont így vélekednek erről a dologról. Vállat vontam hozzátéve - ...nem vagyok képmutató - ezzel meg is indokoltam azt, hogy miért nem nézem le ezért.
Rókavigyort villantottam rá mondva:
- Hát kérem. Borzalmas vagyok. Ja és paraszt is. Amúgy ha te öreg vagy, akkor én egy vén fasz vagyok. Egyik jelző sem jobb... - sóhajtottam színpadiasan.
Komoly arccal végighallgattam a történetét és sóhajtottam a végére:
- Ó, így már érthető. Nagy csalódás lehetett ez számodra... - a visszakérdezésére elgondolkoztam egy picit és kijelentettem - ...nos, sajnos vagy nem sajnos én nem rendelkezem ilyen drámai sztorival. Pusztán amióta az eszemet tudom senki az ég világon nem tudott lekötni semmilyen távon sem. Főleg nem magához láncolni ugye. Persze voltak akikkel egynél több numerát toltam régen, de az is inkább érdekből volt. Ráadásul folyamatosan jártam a világot, elvégre nem telepedhetek le. Azt csinálom, hogy mindig jelentkezem egyetemekre, főiskolákra zenei szakra és kész. Bejárok a kötelező órákra, faszán megírom a vizsgákat, ösztöndíjakból meg frankón eléldegélek. Eddig kolikban csapattam, de most meguntam így először van itt lakásom is - nem érdekel, hogy ha ezzel még jobban lenéz esetleg.
- Ki tudja? Ha nagyon unatkozom lehet szerzek valami melót is - prüszköltem a végére. |
- Nekem sincs szükségem rájuk, viszont nyakamon ragadtak akaratom ellenére. Jó mellettem csillogni, hogy: Ő az én barátom! - rántottam meg a vállam. - Engem igazából hidegen hagynak, és ha netán úgy adja a sors, akkor próbálom kihasználni őket. Végülis ezt teszik ők is. - ingattam fejem.
Csak némán hallgattam őt.Tökéletesen rátapintott a lényegre, amire bosszúsan sóhajtottam fel. Ezt követően válaszoltam is.
- Igazából én már nem tudom, hogy a férfiaknak mi számít kurvának meg ribancnak. - fintorogtam. - Egy nő talán nem szeretethet szexelni, se semmi? - forgattam meg szemeimet. - Megfejthetetlenek. Ám örülök, hogy te nem nézel le és valóban nőként tekintesz rám. - mosolyogtam.
Elfogadtam Blaketől egy szál cigit, és miután meggyújtotta pöfékeltem is lassacskán. Remélem az ujjaim nem fognak besárgulni. Nem véletlenül van szipkám, hisz annak segítségével ezt a problémát megoldottam.
- Most leöregeztél egy nőt? - vontam fel a szemöldökömet. - Megszegted az illemkódexet. - nevettem. - De igen, én is éltem meg dolgokat. - sóhajtottam.
A kérdést, amit nekem szegezett hirtelen csak pillogtam. Ó, váó, erre végképp nem számítottam. Végén elkezdünk lelkizni és jaj. Mindegy, amilyen bunkó, sznob cafka voltam ez belefér.
- Öhm, hát, Oroszország nem épp virágkorát élte az első és második világháború közt. Elsőnél olyan 20-30 éves lehetttem, és olyan dolgokra vetemedtem, amiről nem akarok beszélni. - húztam el a számat. - Maradjunk annyiban, hogy a férfiak megaláztak és ezután csak azért is elcsábítgattam őket. Igaz, ekkor már fordítva sült el a dolog. A második világháborúra.. Hát, jó, kimondom: streaptease táncos voltam, és egy gazdag férfi kinézett magának. Untam a nyomort. A megaláztatásokat, és hogy lepratelepeken kell konkrétan sínylődnöm. Be is fogtam a férfit könnyedén. Természetesen pocsék volt az ágyban, és mivel eléggé aktív voltam szexualitás terén félrekacsingattam, viszont testvérénél leragadtam. Szerelmes lettem. Tényleg olyan őrültségeken gondolkoztam, hogy gyereket akarok tőle meg minden. Szerettem azt a férfit, viszont miután a férjecském meghalt a szeretőm kiakadt, és leléptem. Én vittem el az egész balhét. Röviden ennyi. - meséltem neki őszintén, és lehet kicsit mégis hosszúra sikeredett. - És te miért vagy egyéjszakás? - szegeztem neki én is ezt a kérdést. Most már érdekelt. |
Legalább nem sértődött meg a pontosításomon. Már az is haladás. A motyogására bólintottam egyet, bár nem hiszek nagyon az ígéretekben de azért egy szirén szájából egy fokkal komolyabban veszem. Legyintettem egy újabb a bocsánatkérésére:
- Semmi gond, tényleg. Megértem.
Biztosan jól eshetett neki, hogy ezt mondtam neki, hogy vele volt eddig jó a szex. Hát kérem. Ez tény, nem csak egósimogatásnak mondtam. Tűnődve hallgattam a mondatait és végül vállat vontam:
- Nekem nincs szükségem álbarátokra. Semmi hasznuk. Ha tehetnék előbb szúrnának hátba, nekem meg az nem kell. Persze neked sejtem a pénz miatt vannak ezek. Ezért sem akarok gazdag lenni. Nem szokásom másokkal jópofizni akiket igazából megvetek, vagy szimplán magasról leszarok.
Figyeltem a sztorijára majd sóhajtottam a végére:
- Na ez képmutatás. Ők egyéjszakáznak, de egy nő ezt nem teheti meg, vagy ha meg meri akkor egy ribanc. Ha meg van pénze az illetőnek akkor még rosszabb a helyzet. Én értem, de hát más úgy tűnik nem. Vagy csak szimplán nem akarja pont azért mert lenéz... - előkapartam a zakómból a doboz cigikémet és megkínáltam. Ha elfogadta akkor meg is gyújtottam neki, ha nem akkor szimplán vállat vontam. Nekem tökmindegy igazából. Pöfékeltem egy kicsit felfele fújva a füstöt és végül sóhajtottam:
- Te se vagy azért hű de fiatal, szóval nincs miért panaszkodnod. Amúgy meg jah megszoktam, hogy nem nézik ki belőlem... - elgondolkozva fújtam ki néha a füstöt és végül megkérdeztem - ...amúgy mi volt az annyira negatív tapasztalatod szerelem terén? Sejtem nem azért lettél egyéjszakás mert annyira viszket. Valami kiválthatta, hogy emellett döntöttél. |
A pontosítására oldalba böktem, de elmosolyodtam azért kislányosan. Igaza volt, szóval nem ellenkeztem vele. Miért tettem volna? Én el tudom fogadni az igazságot. Azért vicces, hogy a kutyuli lehordott mindennek az lepergett rólam, viszont Blake szavai meg megfogtam és elgondolkoztam rajtuk. Innen is látszik, hogy nálam sokat számít kivel állok szemben és mi köt hozzá.
Jól esett, ahogy átkarolt hátulról, és hajamba való csók is szintén melegséggel töltött el belül. Szavaival megnyugtatott, de mégis felkavart kissé. Paradoxon folyamat, ami jelenleg le megy bennem.
- Elhiszem. Ígérem, többet nem leszek ilyen veled! - motyogtam.
További magyarázatára bólintottam egyet. Megbántam, hogy megszóltam őt, viszont nálam azért számít a pénz. Nem tehetek róla! Eleve a köreimben megszólnak, ha nem épp olyannal vagyok együtt, aki nem épp dúskál a pénzbe. Emellett most fogalmam sincs, hogy mi van azzal a férfivel, akit szépen helyben hagyott Blake. Ez is aggasztott kicsit, hisz lehet ezzel ellenséget szereztem, sőt... Biztosan.
- Tényleg sajnálom azt a megjegyzést. Véletlenül mondtam... Nem gondolkoztam normálisan a zavarom miatt. - sóhajtottam fel.
Jó volt hallani azért, hogy velem élvezte mondhatni a legjobban a szexet. Mindemellett ő is bevallotta, hogy valamennyire megkedvelt.
- Szintén a jellemem miatt nem kedvelnek. Vannak áll barátaim, de sejtheted milyenek és a szőr feláll a hátamon, ami nincs. - fintorogtam.
Végül válaszoltam a férfi lepett kérdésére és lereagáltam megnyilvánulását is egyben. Pedig azt hittem érthető lesz neki.
- Mert egyéjszakás vagyok... Avagy mások szemében gazdag ribanc, leginkább csak megkefélnek és ennyi. Egyáltalán nem úgy kezel némelyik, mintha nő lennék és vágynék röpke gyengédségre, szenvedélyre meg vadságra. Mintha ilyen érzésektől is elvonatkoztatnának, pedig nem azt várom el, hogy szerelmesek legyenek belém vagy bármi. Remélem érted, hogy mit mondok. - túrtam bele a hajamba. - Amúgy nem hittem volna, hogy ilyen idős vagy. Én még csak 120 éves vagyok. - kuncogtam. |
Legalább csendben maradt egy ideig amíg jártattam a számat. Mertem remélni, hogy nem feleslegesen trécseltem, hála égnek nem. Szerencsére rájött, hogy mekkora bolond volt. Bólintottam így:
- Bocsánatkérés elfogadva és pontosítok, idióta sznob cafka voltál. Legalábbis úgy viselkedtél az előbb... - motyogására csak sóhajtottam, majd átkaroltam hátulról a vállánál és belecsókoltam a hajába - ...nyugi nem marlak el. Csak észhez akartalak téríteni. De ha tovább folytattad volna makacsan, akkor tényleg bunkó fasz lettem volna. Te azt nem akarod, ezt komolyan mondom.
A sóhajtására csak ingattam a fejemet. Még szerencse, hogy egy ketyere nem tud helyettesíteni.
- Nekem is furcsa, de csak azért mert újdonság, de semmi bajom vele. Viszont neked azért rémisztő mert eddig csak sznobokkal voltál együtt akik semmit sem tudtak neked felmutatni a pénzen kívül. A sok pénztől pedig sokszor elszállnak maguktól az emberek. Vannak akik kicsit és vannak akik nagyon. Engem nem érdekel, hogy te mennyire, csak velem ne legyél sznob meg lenéző. Azt rühellem.
Hát na. Úgy leírnak az ilyenek engem, hogy nem is ismernek. Holott gazdagabb is lehetnék náluk, illegális úton főleg, de nem akarok. Persze munkanélküli vagyok, egyetemen dekkolok de hát így a legegyszerűbb. Bár most először költöztem albiba. Eddig még soha nem vetemedtem erre. Barátság extrákkal meg vonzalommal kicsit kiégetős volt, de valami ilyesmiként végülis leírható:
- Én is megkedveltelek azért. Nekem meg eleve nincsenek barátaim, az alapvető jellemem miatt ezt nem is csodálom - vontam meg a vállat.
A zárómondatára csak felvontam a szemöldökömet és kérdően ránéztem:
- Már miért ne tekintenélek nőnek? Basszus, 245 éve élek ezen a cseszett földön, de még senkivel nem élveztem ennyire a szexet. Ez már azért valami... |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ó, ha tudta volna, hogy mennyire örülök, hogy itt van mellettem. Nem is tudom kifejezni. Csodálatos volt. Lehet picit önzőnek fogok hallatszani, de... imádtam ezt az érzést. Imádtam, hogy mellettem van és pár dolog miatt mosolygott és nevetett. Egyszerűen lenyűgöző. Ez az egész lassan függővé tesz engem. Viszont nem hiszem, hogy bánom. Mert ez legalább leköt engem és tudok mire gondolni. Jó, szimplán meg akartam már őrülni, szóval keresnem kellet egy kifogást, miért oké minden, ami bennem folyik. Kezdtem azt gondolni, én itt teljesen megbolondultam és nem szerelmes vagyok, csak rettentően vonz a srác. Nem. Mit beszélek én itt? Száz százalékosan bele vagyok zúgva. Most nem rontom el a dolgot a pesszimizmusommal. 
