|
Témaindító hozzászólás
|
2016.09.01. 19:07 - |
 |
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Damien szavai megnyugtattak, hogy ő ezt csak értem teszi. Reméltem, hogy ezt fogja mondani. Vagy csak azt mondta, amit hallani akartam tőle? Nem tudom, de bízom benne! Nagyon bízom abban, hogy ez a dolog, hogy ha lassan is, de működni fog kettőnk között és több lehet, mint egy csók. Sokkal több… Végre élni akarom az életemet és tudom, hogy Damien segíteni fog ebben, még akkor is, hogy ha máshogy alakulnak a dolgok. Ő annyira kedves, jófej és vicces én meg… én meg nem… Nem tudom, hogy mit kezdjek a helyzettel, de jó lenne hogy ha több lenne köztünk, mint barátság. Nagyon jó lenne…
- Köszönöm, ez nekem nagyon sokat jelent – mosolyogtam végül fel rá sokkal nyugodtabban, mint fél perce. Tényleg örültem, hogy egy ilyen sráccal hozott össze az élet, nem hittem volna. Mondjuk nem akarom elkiabálni, mert még nem tudja, hogy mi is vagyok valójában. Egy sárkány és a sárkányok irtandóak a vadászok szerint… Félek, hogy ha kiderül, akkor megutál. Reménykedtem abban, hogy ez nem így lesz.
- Igen, eléggé fáradt vagyok – ásítottam egyet azonnal, majd miközben a hátamat simogatta én felhúztam a lábamat és hozzá bújtam. Beszívtam kellemes illatát és nem mozdultam a közeléből. Olyan közel voltam hozzá, mint még soha egy férfihez se eddig. Ő az első az életemben és remélem, hogy az egyetlen…
- Jó éjt, Damien – sóhajtottam fel, majd lassan lehunytam a szemeimet és el is aludtam. Éjszaka már nem kergettek az álmaimban a férfiak, teljesen nyugodt voltam Damine karjaiban és tudtam, hogy ennek így kellett lennie. |
Reméltem, hogy nem kapok majd konkrét választ arra, hogy mit is akar..így csak kicsit megkönnyebbültem, de persze ezt nem mutattam ki. Úgy tettem, mint aki nem tudja mit tegyen, bár részben ez igaz is volt. Nem akartam semmit sem a lánytól szexen kívül, de mégis sikerült közelebb kerülnöm hozzá hála a sok hőstettemnek.
- Értem.. - csak ennyit válaszoltam, tettetve kissé csalódottsgáomat, de aztán hozzá is tettem. - Megértelek..akkor haladjunk most is lassan. Rendben? Nem akarok semmit sem elsietni..tudom, hogy neked idő kell.. - mondtam kedvesen, de persze ez csak a duma volt. Mégis mit mondhatnék? Hogy figyelj, nem akarok tőled semmit..csak jól megkefélni, így ne is számíts semmi másra? Akkor felejthetném el ez egészet.
- Mert fontos vagy nekem..azért teszem. - válaszoltam végül, bár így belegondolva, lehet még sem ezt kellett volna. Mondjuk csak simán aggódtam miatta, amit nem értettem. Talán csak mert egy védtelen lány, aki szinte semmit sem tud a világról. - Mellettem nem kell félned..biztonságban vagy. Nem hagyom, hogy bajod essen. - súgtam, de közben a hátát kezdtem el simogatni, miközben a mellkasomon pihent.
- Adok időt..rendben? Magunknak..és neked. - mégis minek beszélek ennyit? El lehetett volna ezt egyszerűbben is intézni, még sem tettem. Alig hallhatóan felsóhajtottam, végül pedig csak nyomtam egy puszit a fejére. - Most viszont aludjunk..biztosan fáradt vagy. - simogattam továbbra is hátát, közben pedig a mennyezetet bámultam.
- Jó éjt! - tettem még hozzá halkan. |
Fáradt voltam, ez a nap nekem nagyon sok volt, de ez a csók… Nem is tudom, hogy most mit is kellene gondolnom. Össze vagyok zavarodva picikét, mert hát mégis csak egy olyan valakiről van szó, aki hét évvel idősebb nálam és most csókolt meg, ami csak azt jelentheti, hogy tetszem neki. Annyira nem vagyok tisztában az emberek szándékaival, és érzéseivel, hogy az hihetetlen. A sajátjaimmal se vagyok tisztában, főleg most.
- Hát én… - kezdtem el halkan, de nem is igazán tudtam, hogy most mi kéne mondanom. Azt, amit akarok? – Nem tudom, hogy mit akarok. Kicsit félek… - húztam el a számat, de hogy ne tűnjön úgy, hogy tőle félek, gyorsan hozzá hadartam.
- Mármint nem tőled félek, hanem a helyzettől egy kicsit. Az új dolgoktól és az érzésektől. Bután hangzik, de így van – sóhajtottam és inkább lehunytam a szememet, mielőtt rám nézne. Nem akartam a szemébe nézni, nem akartam tudni, hogy hogyan is néz rám, mert biztos, hogy nem azt kapnám, amit várok. Várok én egyáltalán bármit is? Semmit se…
- Nagyon kedves vagy velem, segítesz nekem, de nem tudom, hogy miért teszed… Nem tudom, hogy mit gondoljak, senki nem tanította meg nekem, hogy hogyan is közelítsem meg az ilyen helyzetet. Csak újságokból olvastam, de nincs tapasztalatom – nyitottam ki pilláimat, majd felnéztem rá, bár eléggé kétségbe voltam esve. Ez a csók sok mindent jelenthet. Valaminek a kezdetét, valaminek a végét. Ez attól függ, hogy mi mit akarunk egymástól… Magam sem tudom, hogy most mit kezdjek a helyzettel. Damien biztos, hogy tudja, mert neki van tapasztalata a nőkkel már, ebben biztos vagyok. Hisz most is ő kezdeményezett. |
Meglepett, hogy képes voltam eddig várni, ahogyan az is, hogy ennyinél meg is álltam. Akármennyire is jól esett a csókja, nem folytathattam tovább, mert akkor biztosan eltaszítottam volna magamtól. Azt pedig nem akartam, ugyanis vágytam arra, hogy benne lehessek. Feltűnt, hogy mikor nyelvemmel próbálkoztam be ajkai közé, kicsit megijedt, de aztán felbátorodva utat engedett nekem. A csókunk nem volt túl hosszú, amit sajnáltam, de nem mertem kockáztatni. Feltűnt az is, hogy Midori is élezte, ugyanis csókunk után elmosolyodott, mire nekem is mosoly került arcomra.
Örültem, hogy nem ijesztettem el ezzel magamtól, hanem továbbr is mellettem maradt, ráadásul még velem is alszik. Ami szintén furcsa volt, mert eddig senkivel sem aludtam még együtt. Az ágyat csakis szexre használtam eddig más nőkkel, most viszont itt fekszem karjaimban a lánnyal, akitől csak egy éjszakát akarok..vagy akár többet is, az attól függ.
Mikor kijelentette, hogy ez volt első csókja, hazudnék ha azt mondanám, nem tudtam. Illetve nem..tényleg nem tudtam, csak sejtettem. Hiszen annyira emberkerülő volt, hogy az hihetetlen. Viszont ahhoz képest, hogy tőlem kapta az első csókját, én sem panaszkodhatom. Nagyon izgató volt számomra a csókja, ezért is volt nehéz abba hagynom. Ezt követően lehunyta szemeit, így én is azt tettem, majd egy kis ideig mind a ketten csendben maradtunk. De amint meghallottam kérdését, szemeim kipattantak és nem tudtam mi a fenét is mondhatnék. Egyáltalán nem számítottam erre a kérdésre. Most simán hazudhatnék, hogy vele akarok lenni, így pedig könnyebb lenne a bugyijától megszabadítani, ám nem akarom megbántani.
- Hogy érted? - kérdeztem torkomat megköszörülve, persze nagyon is jól tudtam mire gondolt. - Kettőnkre? - kérdeztem rá végül, majd miután csak megerősítette, hogy igen, pont erre gondolt elgondolkoztam kissé. - Hát..ez attól is függ..te mit szeretnél. - mondtam ki végül, ami szerintem egy nagyon jó válasz lett. Így legalább lesz időm még gondolkozni a válaszon. |
Éreztem nagy és férfias kezét az arcomon pihenni, ahogy még közelebb von magához, hogy a csókot elmélyítse. Nem hittem el ezt az egészet. Egy olyan férfival csókolózom, amit alig ismerek, de már úgy bízom benne, hogy hagytam neki ezt az egészet. Én féltem… most nagyon féltem, de nem tudom, hogy miért. Nem a helyzet és nem is Damien rémített meg, hanem egy olyan belső érzet, ami valami mást súgott. Egy olyan új érzéstől féltem, amit még soha nem tapasztaltam meg.
Amint megéreztem, hogy nyelvével megpróbált behatolni az ajkaimon keresztül a számba ettől egy kicsit megrándultam és visszakoztam, de végül mégis hagytam, hogy nyelvünk lágy csatába kezdjen. Annyira furcsa volt ezt érezni és nem is tudom, hogy mit mondjak vagy tegyek most. Bevallom, csodálatos érzés volt a csókját érezni. Ahogy magához húzott és is teljesen hozzásimultam. Mind két kezemet a mellkasára vagy épp a vállára tettem, miközben csókolóztunk.
Hamarosan elszakadtunk egymástól és én egy kicsit levegő után kapkodtam, hogy feleszméljek. Zavarban voltam, de nem voltam rémült. Teljesen nyugodt voltam a karjaiban. Homlokunkat összeérintette, mire kicsit el is mosolyodtam.
- Nem számít… - suttogtam, mire ismét megcsókolt, de ez a csók már sokkalta rövidebb volt, amit bántam is egy kicsit. Jó lett volna tovább érezni a puha ajkát, de én így is boldog voltam. Valamiért legbelül erre vágytam csak nem vallottam be magamnak.
Ahogy elfeküdt velem együtt itt kicsit megijedtem, hogy el fogok esni, de mikor a puha mellkasára érkeztem csak beszívtam kellemes illatát.
- Ez volt életem első csókja… - mondtam halkan és nagyon zavartan. Lehunytam a szememet és halk szuszogásba kezdtem. Azonban valami nagyon is érdekelt. – Most… most mi lesz? – kérdeztem. Egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy Damien mit is akar pontosan. Nem akartam, hogy összetörjön. Nem akartam fájdalmat érezni már többet soha se, így csak a Damienben vetett bizalmam maradt meg és a csókja, ami talán elindított valamit. Valami olyat, amira egész életemben vágytam. |
Teljesen abban a hitben voltam, hogy majd eltávoldoik tőlem, mellé pedig jól arcon is ken, de nem így lett. Meglepetésemre bátortalanul ugyan, de viszonozta apró, lágy csókomat. Hihetetlenül jó érzés volt csókolni azokat a puha ajkakat és egyszerűen nem akartam eltávolodni tőlük. Csak egyre többet és többet akartam, de tudtam jól..ha tovább lépek meg fog rémülni tőlem. Kezdésnek azt hiszem elég lesz ennyi is. De miért érzek akkor ekkora vágyat, hogy folytassam?
Mindkét kezemet óvatosan a lány arcára helyeztem, így közelebb húzva magamhoz. Próbáltam lassú tempóban haladni, ami nehezemre esett, de szerencsére sikerült. Eleinte csak apró csókokkal halmoztam el telt ajkait, majd megpróbálkozva behatolni nyelvemmel, lassan áttoltam azt. Ha engedte, nyelveink lassú csatába kezdtek, miközben kezem levándorolt derekára, így csak közelebb vontam magamhoz. Éreztem, hogy odalent kezd éledezni férfiasságom, így csak nagyon nehezen ugyan, de befejeztem a csókot. Persze nem távolodtam még el tőle, homlokomat az övének döntöttem és úgy vizslattam a szemeit.
- Ne haragudj..egyszerűen.. - sóhajtottam egyet, majd csak újabb rövidke csókot leheltem ajkaira. - ..nem bírtam uralkodni magamon. - fejeztem be mondatomat, viszont azt csak remélni tudtam, hogy ezzel nm ijesztettem el magamtól, ahogyan a bizalmat sem veszítettem el. Mondjuk viszonozta a csókot, így csak bíztam abban, hogy itt marad velem továbbra is. Természetesen akármennyire is nehéz volt leállni és nem tovbb lépni, nem tettem. Csak szó nélkül magamhoz öleltem, ezzel együtt ledőltem, így a lány a mellkasomon feküdt tovább.
- Pihenj csak..nehéz napod volt. - nyomtam egy hosszabb csókot a fejére, majd csakmégjobban magamhoz húztam, de továbbra is öleltem. Remélhetőleg nem vette észre előbb az éledező farkamat, mert ha igen..nem is tudom mit kezdek majd. Egyenlőre várok..már ez is nagy lépés volt, hiszen ha most beadra a derekát egy csókra, legközelebb ujjaim is beférkőznek majd bugyijába, ezt követően pedig marad végül a farkam. |
Szipogva bólogattam, mikor azt mondta, hogy ő soha nem hagyna magamra. Hittem neki, bíztam benne, ezért is bújtam oda hozzá, mert tudtam, hogy az álombeli Damien a rossz és, aki most itt van velem, az soha nem hagyna magamra, még ha nem is ismer annyira. Ez alatt a két találkozás alatt és az itt eltöltött idő alatt és a sok segítség miatt bízom csak benne. Tudom, hogy nem fog bántani, ebben biztos vagyok!
- Kö… köszönöm… - motyogtam és szipogtam egy kicsit, mikor azt mondta, hogy addig maradhatok az ölelő karjaiban, míg csak szeretnék. Megnyugodtam, nem értem, hogy miért, de a karjaiban biztonságban éreztem magamat, még akkor is, hogy ha semmitől nem kellene félnem. Az a furcsa csend, ami ránk telepedett néhány pillanatra, miközben a szemébe néztem olyan más volt. A félhomályban láttam csodálatosan csillogó kék szemét is, ami annyira tetszett és a markáns, férfias arca, amit én még csak újságokban láttam. Nem gondoltam volna, hogy valaki így nézhet ki…
Nyeltem egyet, mikor észre vettem, hogy egyre közelebb ér hozzám Damien arca. Nem rémültem meg, nem ugrottam el és nem ütöttem meg. Bíztam benne, így hagytam, hogy megcsókoljon. Ahogy ajkai az enyémekhez értek az új és merőben szokatlan érzéstől egy kicsit megugrottam, de a lány csókra lehunytam pilláimat és bátortalanul, de visszacsókoltam. A romantikus filmekben láttam már, hogy hogyan csinálják. Hagytam, hogy az ő ajka vezesse az enyémet, így lágy, lassú csókolózásba kezdtünk, ami olyan… olyan hihetetlen volt.
|
Szerencsére nem utasított el, így valószínű, hogy magához is tért kissé. Mikor átkarolta nyakam, csak mégjobban magamhoz húztam és továbbra is a hátát simogattam. Természetesen szavakkal is nyugtattam, bár nagyon lesokkolhatta a dolog, hiszen nem nagyon használt. Nagyjából sikerült rájönnöm abból a pár szóból, hogy mit is álmodhatott. A történteket élte át újra, bár rosszabbul, hiszen nem segítettem neki. Csoda, hogy ezeket után még hagyja, hogy én vígasztaljam. Oké, hogy nem tettem meg vele..de mégis csak ezt álmodta, ami alig pár perce volt csak.
- Hé, nincs semmi baj..csak álmodtam. Sosem hagynálak magadra, érted? - próbáltam továbbra is nyugtatni, ami nem tudom mennyire sikerült. Bocsánat kérésére csak halványan elmosolyodtam, miközben megcsóváltam a fejem.
- Ugyan már..nem számít. - jelentettem ki és tényleg nem zavart, hogy felébresztett. Ez az eset csak még közelebb hozta hozzám, ami jó úthoz vezet. Szerencsére a sírást már abba hagyta, én viszont a simogatást még nem. Vajon meddig fog ez a szerencsétlen lány ez miatt szenvedni? Nem lehetett könnyű, főleg nem egy olyan lánynak, aki eddig szinte bezárva élt. Nem sokkal később viszont újra zokogni kezdett, amit nem értettem. Csak a visszatérő emlékek? Vagy..mégis mi a franc van megint?
- Nyugalom.. - súgtam, majd csak nyomtam egy puszit a fejére. Meglepetésemre ez után Midori befészkelte magát az ölembe, ami meglepett, de persze hagytam. - Persze. - mosolyodtam el, majd csak mégjobban megöleltem.
- Addig maradsz így, ameddig szeretnél. - tettem még hozzá, majd kissé eltávolodtam tőle, de csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni. Szemeiről tekintetem levándorolt ajkaira, és akármennyire is próbálkoztam visszafogni magam, nem ment.. Lassan közelebb hajolva hozzá ajkaira tapadtam, amit lágyan csókolni kezdtem. Számítok az elutasításra, ahogyan egy hatalma pofonra is..de már késő. Utat engedtem vágyaimnak. |
Az érzés, hogy sötét van és egy idegen helyen vagyok még jobban félelmetessé alakította ezt a helyzetet, mert nem tudtam, hogy hol vagyok. Azt se tudtam, hogy meghaltam vagy élek-e még, de mikor hirtelen fény gyúlt és meghallottam Damien hangját felnéztem és elengedtem térdeimet, de hangom még most is remegett a sírástól. A félhomályban láttam, ahogy értem nyúl és átölel én pedig semmivel se törődve ismét átkaroltam a nyakát és úgy pityeregtem a karjaiban.
Észre se vettem, hogy a póló kicsit feljebb csúszott a fenekemen, de jobban érdekelt az, hogy csak velem legyen valaki és átöleljen.
- Annyira féltem… Nem jöttél értem… Nem segítettél – pityeregtem. Éreztem, ahogy könnyeim végigcsorogtak a srác mellkasán, hiszen rajta nem volt póló. Nem tudtam megnyugodni, testem remegett, de az, ahogy a fejemet simogatta sokkalta jobb érzés volt, mint azt bárhogyan is gondoltam volna.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek… - motyogtam halkan és hamar abba is hagytam a sírást, de még mindig a nyakába kapaszkodtam, mint ha nem lenne más menedékem csak az ő karjaiban. Nem tudom, hogy miért ragaszkodom ehhez a sráchoz ennyire, de már úgy érzem, hogy benne tényleg megbízhatok és… hirtelen elgondolkodtam azon, hogy mi lesz majd akkor, hogy ha megtudja, hogy sárkány vagyok. Egy szörnyetegnek fog tartani, ebben biztos vagyok. Erre a gondolatra sírni kezdtem. Már nem az álom miatt, hanem a gondolatra, hogy Damien meg fog gyűlölni. Nem értem, hogy miért gondolkozom most ezen, mikor alig ismerem őt. Nem értek semmit se…
Bevackoltam magamat az ölébe és úgy bújtam hozzá.
- Így maradhatok egy kicsit? – kérdeztem nagyon zavarban és az arcomat törölgettem, de nem néztem rá, csak mellkasát bámultam, miközben szuszogtam. |
Csak mosolyogva néztem a lányra, bár nem válaszoltam már semmit. Felesgesnek éreztem annyiszor kimondani, hogy nincs mit köszönnie, hiszen egy párszor már elmondtam. Aranyosnak találtam őt, ugyanis tisztán leolvasható volt róla, hogy mennyire zavarban van. Nekem pedig egyre nehezebb volt visszafognom magam, hiszen legszívesebben magam alá gyűrném. De nem tettem, még nem..ki kell várnom a megfelelő pillantot, ameddig meg nem bízik bennem teljesen. Az után már nyert ügyem lesz.
Nem tagadom kezdtem már álmos lenni én is, de addig nem akartam elaludni, míg a lány nem alszik. Úgy tűnt ő is elég fáradt már, hiszen szemei egyre gyakrabban csukódtak le. Csak egyszerűen nem mert elaludni, ami a történtek után érthető is.
- Azért csak nézzék meg.. - válaszoltam arra a kijelentésére, hogy megnézeti, de szerinte semmi komoly baj nincs a lábával. Én nem úgy vettem észre, hiszen szinte lábra sem tudott állni, nem beszélve arról, hogy mennyire is be van dagadva a bokája.
- Hát..örülök, hogy tetszik.. - vigyorodtam el, viszont ekkor a lány szája elé tette a kezét, miközben ásított egy nagyot. - Aludj csak.. - mosolyodtam el, de továbbra is csak őt figyeltem, ő pedig eközben lassan lehunyta szemeit.
- Jó éjt, Midori. - köszöntem el én is, végül követve a lányt, én is lehunytam szemem, nem sokkal később pedig már aludtam is. Ahhoz képest, hogy szinte semmi megterhelőt nem csináltam a mai nap folyamán, eléggé elfáradtam. Akkor még mit szólhat a lány? Sajnáltam őt, de tényleg. Viszont annyira még sem, hogy ne akarjam csak megdugni. Jó, persze kissé aggódtam is miatta, mert ha nem tenném, nem is tettem volna meg érte ennyi mindent.
Fogalmam sincs mennyi idő is telhetett el, azaz mióta is aludhattam, de egyszer csak arra riadtam fel, hogy a lány mellettem a nevemet ordítsa. Szemeim szinte kipattantak és kellett egy kis idő, míg magamhoz tértem és rájöttem, hogy tényleg a lány volt az. Felülve felkapcsoltam a mellettem levő lámpát, majd csak Midorira emeltem a tekintetem. A látvány meglepett, hiszen a lány összekuporodva ült, lábait átkarolva, miközben megállás nélkül zokogott. Amint újra kimondta a nevem, megszólaltam én is.
- Hé, nincs semmi baj. Itt vagyok.. - mondtam, majd csak reflexből is átkaroltam őt és magamhoz húztam. A teste szinte remegett, ahogyan tűz forró is volt. - Nyugodj meg..csak egy rossz álom.. - súgtam, de továbbra is csak öleltem magamhoz. Egyik kezemmel a hátát, másikkal pedig a fejét simogattam. Azt pedig csak remélni tudtam, hogy menyugszik végre. |
Szavai még jobban megnyugtattak, hogy bízhatok benne. Számomra ő volt akiben, biztosan megbízhatok és úgy gondoltam, hogy tényleg igazat mond. Mármint, ha bántani akarna, akkor már simán kihasznált volna, akár most is, de nem tette. Még ráadásként ott van az is, hogy megmentette az életemet, pedig senki nem kérte rá. Nem lett volna kötelessége, de mégis megtette és most itt vagyok vele. Bízom benne… Azt hiszem…
- Tényleg köszönöm, nagyon – mosolyogtam rá most már sokkal nyugodtabban. Kényelmes volt az ágy is én az, hogy nem vagyok egyedül, megnyugtatott.
Kissé zavartan elpillantottam, mikor ismét megérintette az arcomat, de azonnal vissza is néztem rá. Jó érzés volt az érintése. Olyan… Nem is tudom, talán gyengéd és törődő? Igen!
- Rendben, szólni fogok, megígérem – szóltam halkan, majd ismét elmosolyodtam. Nem tudtam nem mosolyogni. Annak ellenére, hogy meg vagyok most egy kicsit illetődve, de mégis mosollyal az arcomon fekszem itt, mellette.
- Persze, jól vagyok… most már – sóhajtottam fel, majd kicsit megigazgattam a fejem alatt a párnát. Kényelmesen feküdtem mellette, de mégis olyan közel volt hozzám Damien, hogy nah… A gondolat, hogy láthattam őt félig ruha nélkül zavarba hozott ismét, de nem akartam erre gondolni. A barátomnak szeretném őt tartani, még akkor is, hogy ha tetszik nekem, de ő szerintem csak egy gyámoltalan kislányt lát bennem. Mint mindenki más… Erre a gondolatra kicsit elszomorodtam, de hamar ismét Damien hangja térített észhez.
- Rendben, akkor majd holnap megnézetem a lábamat, de szerintem semmi komoly – próbálkoztam be, mint ha tényleg semmi bajom nem lenne, pedig pokolian sajog még mindig. A meleg víz jót tett nekem nagyon.
- Oh, hát akkor most én mondom – mosolyogtam rá, de kezemet szám elé tettem, kénytelen voltam ásítani egyet. – Fáradt vagyok, szerintem inkább alszom. Köszönök tényleg mindent Damien… - néztem rá hálás pillantással hosszú, fekete szempilláim alól, amik alapból hosszúak voltak, majd lehunytam szememet.
- Jó éjt Damien… - suttogtam még, majd nyakig betakaróztam és tényleg nagyon hamar el is aludtam. Valószínűleg lelkileg és testileg is kimerített ez a nap, így hát hamar elszunnyadtam.
***
Hajnali kettő-három óra
Miután jó éjszakát kívántan Damiennek tényleg nagyon hamar el is aludtam, de nem tartott sokáig. Pár óra múlva ugyanis gyötrő, félelmetes és kétségbeejtő álmok kergettek. Újra átéltem ugyan azt, amit az aluljáróban és borzalmas volt. Damien nem jött értem, csak állt és nézett a szemembe távolról és hagyta, hogy megerőszakoljon az a két férfi. Hiába könyörögtem neki, hiába sikoltottam a nevét, elfordult és ott hagyott. Sírni kezdtem, ismét sírtam és Damien után kiabáltam, azonban nem vettem észre, hogy már agyam felébredt, csak a testem alszik még.
- Damien! – ültem fel hirtelen, mint ha felrántottak volna az ágyból. Sírtam, éreztem, hogy könnyeim folyamatosan potyogtak és kissé megrémültem, mikor megláttam, hogy egy sötét és ismeretlen szobában vagyok. A víz teljesen levert, reszkettem a félelemről. Éreztem, ahogy azok a férfiak elveszik minden tisztaságomat és ártatlanságomat, majd ott hagynak a földön, hogy meghaljak. Damien arcát láttam magam előtt, ahogy elfordul és magamra hagy. Senkinek se kívántam még egy ilyen álmot. Összekuporodtam az ágyon és térdeimet átkarolva reszkettem.
- Damien… - motyogtam a srác nevét még mindig teljesen sokkban. |
Láttam rajta, hogy tart etől az egésztől. Sőt, még azt is merném állítani, hogy megbánta, hogy erre kért, viszont a félelme nagy, ezért nem mondta, hogy hagyjuk a francba. Szintecsigatempóba bújt be mellém az ágyba, de tartotta a tisztes távolságot, amivel mondjuk semmi bajom sem volt. Az lett volna furcsa, ha az eddigi történtek után máris rám mozdult volna.
- Figyelj, ez teljesen érthető. És nem kérlek semmire, ahogyan aggódnod sem kell, ugyanis mint már említettem..nincs semmi hátsószándékom. - néztem rá mosolyogva, de nem érintettem meg. Pedig legszívesebben megtettem volna, de pont itt ecsetelem, hogy semmit sem akarok tőle.
- Csak segíteni akarok..és nem akarom, hogy egyedül legyél.. - tettem még hozzá, remélve végre meggyőztem már és sikerül kicsit megnyugodnia. Mikor felémfordult és a szememet kezdte vizslatni, lett egy olyan érzésem, hogy nyugodtabban fekszik mellettem. Csak továbbra is mosolyogtam, majd végül mégis csak odanyúltam hozzá és megsimítottam az arcát. - Ha bármire szükséged lenne, csak szólj..rendben? - kértem, de kezemet azonnal vissza is húztam. Nem akartam, hogy azt érezze vagy higyje, tényleg csak arra megyek, hogy ne csak így itt feküdjünk egymás mellett, hanem, hogy jól meg is tömködjem. Még ha így is van..na de ezt most félretéve, igyekeznem kell, hogy még közelebb kerüljek hozzá.
- Minden rendben? - kérdeztem kedvesen, miközben egyfolytában őt figyeltem. Kérdésén kissé elgondolkoztam, majd csak amint kigondoltam a holnapi napot, válaszoltam is.
- Hát..a lábadat mindenképp megkellene néznie egy orvosnak.. És mivel így nem akarlak egyedül hagyni..elkísérlek. És nem..nem fogadok el nemleges választ.. - húztam féloldalas mosolyra ajkaimat, de ekkor feltűnt, mintha kicsit jobban figyelne. Homlokomat ráncolva vártam, hátha kapok valami magyarázatot. Persze nem zavart egyáltalán, hogy bámul. Csak egyszerűen meglepett, ugyanis eddig állandóan zavarba jött tőlem. Végül meg is kaptam a választ, pontosabban a bókot. A mosolyom még szélesebb lett, közben egy pillanatra elpillantottam róla, de utána nem sokkal később újra rá.
- Hát..köszönöm. Ezt sem mondták még. - vallottam be, de egyébként tényleg így volt. Azt sem mondták, hogy nem áll jól.de így megjegyzést még senki sem tett rá..csak Ő. |
Én kértem arra, hogy aludjon velem, mert biztos voltam abban, hogy rettegni fogok éjszaka, de most mégis annyira furcsa volt ez a helyzet. Féltem attól, hogy most mi is van igazából. Mindentől rettegtem, kivéve Daminetől, de most mégis olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy… nem tudom! Bízom benne, meg nem is. Kettősséget érzek vele kapcsolatban.
Amint megemelte a takarót és bíztatott, hogy nincs semmi hátsó szándéka, óvatosan becsúsztattam apró testemet a takaró alá és Damien mellé feküdtem, de azért volt körtünk elég hely ahhoz, hogy ne érezzem magamat annyira kellemetlenül.
- Én bízom benned, de ne kérd azt, hogy megszokjam ezt a helyzetet. Tudom, hogy én kértelek meg rá, de… - itt nyeltem egyet, majd felsóhajtottam és a párnára hajtottam a fejemet ismét.
- Csak nekem ez az egész annyira szokatlan – fordultam felé, ahogy az oldalamra feküdtem.
- Az egész élet, ami most nyitva áll előttem annyira rémisztő – sóhajtottam fel, majd egy kicsit a testem megremegett. Nem fáztam, pusztán csak furcsán éreztem magamat, de azt hiszem ahogy őt nézem és a kék szemeit, kezdtem megnyugodni teljesen. El is lazultam, testem nem volt már annyira merev, mint pár perccel ezelőtt.
- Mi lesz holnap? – kérdeztem halkan tőle, miközben fejem alá tettem a kezemet és úgy nézte rá.
Ahogy arcát fürkésztem volt időm közelebbről is megszemlélni vonásait és be kellett, hogy valljam nagyon is tetszett, de ő valószínűleg nem gondolkodik arról, hogy én tetszem-e neki. Ő biztosan nem érez így, de azért jó lenne. Arcáról rátértem pillantásommal az ajkára, és ott láttam meg a szájpiercinget. Én nem tudnám elképzelni azt, hogy egy fém legyen a számban, de neki kifejezetten tetszett.
- Jól áll a piercing – csúszott ki a számon, miközben arcát figyeltem, de időm se volt helyesbíteni, így egy kicsit megakadva nézte rá, hogy mit fog szólni a bókhoz. |
Eléggé furcsa volt ez a helyzet. Soha sem hoztam haza még egy csajt sem, ráadásul vele is fogok aludni. Ilyen sem történt még meg velem soha, hogy egy lány mellettem lesz az ágyban, még sem szexel fogjuk elütni az időt. Hogy hogyan is fogom tudni magam vsszafogni, arról még halvány lila gőzöm sincs, hiszen elég csak ránéznem, a farkam máris vigyázban áll. Egyetlen egy vékonyka anyag választ el a gyönyörtől. Amint beértünk a szobába és letettem az ágyra, felkapcsoltam az éjjeli szekrényen levő lámpákat, a nagyot pedig le. Ezt követően megkerültem az ágyat és a másik felére érve leültem rá.
- Ha gondolod éjjelre is maradhat így.. - értettem ezt a fényekre, közben én befeküdtem az ágyba. A kis bókjára, amit persze a szobám kapott csak elmosolyodtam. - Köszi.. - dőltem ki végül, de tekintetem egy percre sem vettem le róla. Láttam rajta, hogy mennyire zavarban van. Szinte ézeni lehetett a levegőben is. Nem csak számomra volt furcsa ez az egész, hanem a lány számára is.
- Ne aggódj..nincs semmi hátsó szándékom. Feküdj csak le.. - bíztattam és kissé megemeltem a takarót. - Egész éjjel az ágy másik felén leszek, igérem.. - mosolyodtam el, majd csak lassan a lány befeküdt mellém. Nem volt túlzottan nagy az ágy, de azért így is volt köztünk jócskán hely. Oldalamra feküdve támasztottam meg a fejem, közben mosolyogva néztem rá.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem rá végül, ugyanis a konyhában afelől érdeklődött, gond e lenne, ha még egy kicsit társalgunk. Nem fogok hazudni, nagy volt a kísértés, hogy ne másszak rá, vagy csak simán ne csókoljam meg. De azzal elrontanék mindent..gáz volt ez a nap neki, így kell még egy kis idő. |
Jó volt a müzli, meg amúgy se akartam gondot okozni neki, hogy most épp rendeljen nekem valami ételt. Nem is biztos, hogy tudtam volna enni, mert így is keveset szedtem a tálba a müzliből. Olyan érzésem volt, mint ha egy gombóc keletkezett volna a torkomba, ami egyre nagyobb lesz bármit is próbálok tenni ellene. Lehet, hogy még nem tettem túl magamat azon, ami történt és ebben biztos vagyok, hogy nagyon nagy következményei lesznek.
Hallva, hogy ő nem eszik ilyeneket és inkább elmegy fürödni, míg én eszek, addig volt időm átgondolni azt, hogy mégis mi a fene van igazából. Annyira zavarba ejtő az, hogy én itt vagyok nála, pedig nem is ismerem. Ennek ellenére megvédett, segített és most is itt van velem, hogy ne érjen baj. Tényleg ilyen lenne? Nem tudom… soha nem ismertem az emberek igazi természetét, ami olykor megrémít. Mindenkiben a jót látom és nem tudom, hogy ki mire is készül. Annyira rossz az egész, de mégis biztonságban érzem magamat vele.
Gondolataiba merülve piszkáltam egy-két müzli darabot, ami a tányér alján maradt, miközben Damien hamarosan meg is érkezett. Azonban arra nem számította, hogy így látom majd. Most látom csak, hogy milyen sok tetoválás van a karján és a mellkasán és a nyaka körül. Pár pillanatra ott ragadt a tekintetem, de gyorsan észbe kaptam, hogy nem kéne őt bámulnom, még a végén félre érti a dolgot, amit nem akartam.
- Igen, kissé már elfáradtam… - mondtam halkan, majd óvatosan felálltam és elfogadtam a segítségét, de mikor megint a karjaiba vett én egy kicsit megilletődve hajtottam le a fejemet és egész úton a hálóig nagyon csendben voltam. Megpróbáltam nem hozzá érni semennyire se a saját érdekemben.
Amint letett az ágyra én felsóhajtottam és körbe néztem. A háló szintén szép volt, olyan, amit Damiennek el tudtam volna képzelni, viszont most nagyon zavarban éreztem magamat. Felhúztam a lábaimat és úgy néztem rá, bár lehet, hogy látta rajtam, hogy mennyire meg voltam illetődve, ami szerintem jogos volt. Soha se aludtam még egy férfi ágyában se és nem tudom, hogy mit csináljak. Valahogy meg szeretném hálálni neki, de nem tudom, hogy hogyan…
- Szép a szoba – jegyeztem meg suttogva, mert hangom megakadt néha. |
Csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, miközben hozzátettem. - Az lehet, de ha erőltetni fogod sosem gyógyul meg. - mondtam, miközben leültem én is az asztalhoz. Komolyan olyanok vagyunk, mint apa és lánya..vagy mintha a bátyja lennék..esetleg a párja. Najó, ez egy kicsit sok már. Maradjunk annál, hogy rohadt jószívű vagyok és segítek egy bajban levő lányon.
- Akkor jó, örülök..maximum rendelni tudtunk volna valamit, ha netán ez nem lenne jó. - mondtam mosolyogva, miközben egyfolytában őt figyeltem. Annyira kis ártatlan tekintete van. Mégis hogy a francba fogom az ágyamba csalogatni? Szerintem ezelőtt még egy pasi sem ért hozzá, azok után amit mondott. De engem meg így mégjobban mardos a kíváncsiság, mennyire szűk is lehet odalent. Fejezd be Bradford. állítottam le magam, ugyanis kezdtem érezni, hogy a gatyámban férfiasságom már szűkösebben van.
- Nem, egyél csak..Én ilyeneken nem élek.. - vigyorodtam el. Ezt a szemetet is Rosanna eszi, mert, hogy vigyáznia kell a vonalaira. Hát nem tudom, de ha nekem ezt kellene ennem, csak, hogy ne hízzak..Még belegondolni is rossz. - Meg amúgy sem vagyok túlzottan éhes..de te egyél csak. - mosolyogtam rá bíztatóan. Talán lekellene tusolnom is, mielőtt lefekszünk. Igen, azt fogom tenni, míg a lány falatozik. Amúgy sem akarom kinézni a szájából az ételt.
- Ameddig eszel, én gyorsan elszaladok letusolni. Sietek, szóval ne aggódj. - mondtam mosolyogva, de mielőtt elmentem volna válaszoltam a lány következő kérdésére. - Nem, persze..beszélgethetünk. - simogattam meg az arcát, majd csak bevonulva a fürdőszobába beálltam a zuhany alá. Nem akartam túlzottan elidőzni, így körülbelül tíz perc múlva már a derekam köré tekertem egy törölközőt. A szobámban felkaptam egy boxert, és igazából nem is terveztem mást felvenni, mert általába így alszok. Remélhetőleg Midorit sem fogja zavarni.
Amint elkészültem visszamentem a konyhába, ahol a lány még az asztalnál ült. - Na itt is vagyok.. - mosolyodtam el, közben feltűnt, hogy a lány végzett. - Ha netán elég..mehetünk is a szobába. Gondolom lefárasztott ez a nap.. - húztam félre a számat. Ha rábólintott, segítettem neki felállni, majd csak karjaimba kapva bevittem a szobába, ahol egyenesen letettem az ágyra. |
Kezdtem magamat zavarban érezni, hogy megint rá vagyok utalva, pedig ennek nem így kellene lennie. Haza kellett volna vinnie, bár örültem neki, hogy mégse tette, mert most sokkal nyugodtabb vagyok. Ha a hotelban lennék, rettegnék az ágyamban a takaró alatt és soha többé nem mozdulnék ki. Talán jobb is, hogy így alakult a helyzet. Damien igazán rendes, hogy megengedte, hogy itt maradjak éjszakára és még gondoskodik is rólam, ami nem is lenne kötelessége. Sajnos én ezt nem tudom neki meghálálni, mert semmire se vagyok jó. Semmire!
Miközben a gondolataimmal küzdöttem meghallottam a hangját, majd bólintottam, mikor mondta, hogy hoz nekem valami ruhát, amiben alhatok is. Nem tudom miért, de ettől is zavarba jöttem, hogy semmi nincs köztünk és mégis itt vagyok, mégis egy ilyen helyzetbe keveredtem, ami kissé furcsa és zavaros, de eddig semmi baj nincs vele.
- Oké – mosolyogtam rá, majd pár perc múlva adott egy fekete ruhát, ami mint kiderült egy rövid ujjú felső volt, ami… nagy volt! Felvettem a fekete francia bugyimat és úgy húztam magamra a felsőt is, ami így a combom közepéig ért, kicsit talán feljebb, mint a szoknyáim, de mindent jól takart. Nagyon nagy volt, pedig Damien se egy nagydarab srác, csak nagyon magas. Így hát felvettem a felsőt, majd lebicegtem hozzá a konyhába, amit nem nézett jó szemmel.
- Nem akartam gondot okozni. Már nem olyan vészes a lábam. A meleg víz jót tett neki – mosolyogtam, majd óvatosan, kissé bénán, de leültem az asztalhoz, ahol müzli volt kitéve és egy kis tej.
- Nem gond, jó lesz ez is – néztem fel rá mosolyogva. – Amúgy meg szeretem a müzlit, nincs vele bajom – vettem magamhoz a dobozt és megvizsgáltam, majd öntöttem a tálba belőle egy keveset. Nem bírnék ebből olyan hű, de sokat megenni, az egész hasam görcsben van az eset óta, hiába, hogy én magam már megnyugodtam.
- Te is eszel, ugye? – pillogtam fel rá, majd ha bólintott, akkor átadtam neki a dobozt, de ha nem, akkor egyedül kezdtem falatozni. Evés közben kezdtem már elálmosodni, így hát nagyokat ásítottam, de nem akartam még aludni. Féltem, hogy a történtek nagyon megbolygatták az elmémet és rémeket fogok álmodni.
- Nem lenne gond, hogy ha még kicsit beszélgetnénk? – kérdeztem, miközben a müzlimet turkáltam.
- Félek elaludni… - motyogtam halkan és nem is nézte rá, annyira zavarban voltam, mert hülyén éreztem magamat. |
A konyhába sürögtem-forogtam, bár fogalmam sem volt arról, mit is csinálok. Persze úgy éreztem minden szuper, én pedig király vagyok, amiért meg tudok csinálni egy vacsorát. De sikerült ezt elkiabálnom, ugyanis abban a percben odaégett. - Hogyaza.. - basztam félre a serpenyőt, miközben azon gondolkoztam mit csináljak. Valamit azért ennie kell..de mit? Újra benéztem hát a hűtőbe, ami mondhatni tele volt, de mind nyersanyagnak számított. Egy sóhaj kiséretében odaséáltam a szekrényhez, hátha ott szerencsém lesz. Homlokomat ráncolva szemeztem a müzlis dobozzal, míg végül egy vállrándítással levettem a polcról és az asztalra helyeztem. A hűtőből előhalásztam a tejet, majd jött a tányér és az evőeszköz. Na nem is rossz..mégis csak sikerült valamit összedobnom. Egy vigyorral az arcomon pásztáztam a művemet, miközben elképzeltem a lány reakcióját.
Éppen készültem kinyitni a dobozos sörömet, mikor meghallottam a lány hangját. Kérdőn felvonva a szemöldököm tettem le az előbb említett italt, ls merészkedtem közelebb a fürdőszobához. - Mi a gond? - kérdeztem kíváncsian, de szinte utána már azonnal mondta is, hogy mire van szüksége. Igaz is..a blúza szakad, egy szoknyában pedig még sem aludhat csak.
- Ő, oké..egy perc. - szóltam oda és megindultam a szobám felé. Biztos van valami felső, ami megfelel neki. Mondjuk amilyen kis vékonyka alkata van, az én gönceimbe kétszer is beleférne. Végül csak előhalásztam a szekrényből egy hosszabb pólót, remélve megfelel a célnak, majd csak visszasétáltam hozzá és odanyújtottam.
- Remélem megfelel..mással nem igazán tudok szolgálni.. - húzódott mosolyra ajkam. Hú így belegondolva lehet magamnak okozok csak nehézséget. Hiszen egy szál felsőbe fog mellettem aludni..hogy hogyan fogok uralkodni magamon..az egy iszonyat jó kérdés. A konyhába várakoztam a lányra, és amint megvolt ki is sántikált szegénykém hozzám. - Szólhattál volna.. - mondtam mosolyogva, majd kihúztam a széket, hgy üljön le. - Hát..az a helyzet.. - vakartam meg tarkómat, miközben az asztalon levő müzlivel szemeztem. - A serpenyővel nem sikerült összehaverkodnom.. - vigyorodtam el.. - Szóval remélem nincs bajod a magvakkal.. |
Csak bólintottam, mikor azt mondta, hogy úgy cselekszik, hogy nekem jó legyen. Megértette, hogy a történtek nagyon megviseltek és nem biztos, hogy olyan gyorsan sikerül feldolgoznom ezt az egészet, mint ahogy egy normális, szocializált embernek mennie kéne. Én sokkal nehezebb eset vagyok, pont ezért lesz nekem ez az egész olyan, mint ha teljesen a nulláról kellene kezdenem. Így is volt, de nem sok ember érti meg, hogy mi is van velem. Félek lassan az árnyékomtól is, miközben egy vérszomjas sárkány vagyok. Elvileg!
Ahogy arcomat simogatta, lehunytam a szememet és éreztem tenyerének puhaságát, ami nagyon jól esett az arcomnak. Meleg volt a keze.
- Oké – bólintottam, majd kezemet felé nyújtottam, mikor azt mondta, hogy segít a felállásban. Azt hittem, hogy felkiáltok a hirtelen ért éles fájdalomtól, mert mikor megpróbáltam letenni a lábamat nagyon nem ment egyedül ez nekem. Segítséggel is alig haladtam valamit, ami persze Damiennek is nagyon feltűnt, így ismét a karjaiban voltam, a dzsekijét szorosan magamon tartottam és hagytam, hogy a fürdőig vigyen, miközben nyakába karoltam.
- Rendben, még egyszer köszönöm – mosolyogtam rá kislányos bájjal, miközben nekitámaszkodtam a kád szélének. – Majd kiabálok, hogy ha valami van – sóhajtottam fel, majd miután magamra hagyott még egy darabig álltam tehetetlenül a kád mellett, majd nehezen levetkőztem. Éljen a végig cipzáras szoknya, hogy nem kell kibújnom belőle. A blúzomnak annyi, szóval kukába is dobhatnám akár.
Miután levettem mindent, nagyon nehezen, de betornásztam magamat a kádba, de persze a kötést levettem a bokámról, ami nagyon be volt dagadva, lila és kék színekben pompázott és látszódott, hogy hol is ütöttem be.
Nagyjából húsz percig áztattam magamat a kádban, majd felálltam. Iszonyat nehéz volt, de sikerült kikászálódnom a kádból úgy, hogy nem estem el a vizes kövöm. Hajam alsó tincsei, amik a hátam közepéig értek, most kissé nedvesen tapadtak a bőrömhöz. Kerestem egy törülközőt az egyik szekrényben, valószínűleg Damien nem bánja, hogy ha ilyen téren kiszolgálom magamat. Azonban ekkor jutott eszembe, hogy semmi sincs, amiben aludhatnék. Jajj! Kissé megriadtam, hogy most mégis mi a fene lesz, de aztán arra jutottam, hogy szólok Damiennek.
- Damien… - szóltam neki a résnyire nyitott ajtón keresztül, remélve, hogy meghallja. – Öhm… nincs mit felvennem! – kiáltottam ki neki a segélykiáltásomat, hogy most kicsit tanácstalan vagyok és hülyén, zavartan érzem magamat, mert nincs semmi rajtam a törülközőn kívül. Gáz helyzet. |
Persze, hogy fél a történtek után. Mondjuk gondolhattamis volna rá, hogy majd valami ilyen lesz. Értem ezt arra, hogy velem akar aludni. Bár így jobb, hogy ő kérdezett rá, ugyanis az mégis csak furcsán jött volna ki, ha én ajánlom fel, hogy alszok vele. Még valami perverz állatnak nézne, aki csak kiakarja használni naivitását. Na jó, ez részben igaz is..de most megígérem..kivételesen, hogy hozzá nem fogok hozzáérni. Még nem..
- Ne aggódj..ha neked jobb lenne úgy aludni, hogy ott vagyok melletted..megoldható. - kacsintottam egyet, miközben megsimítottam az arcát. Istenem, hogy mennyire nehéz is lesz csak úgy feküdni mellette, mint egy darab fa. Mikor csak majd egy fél karnyújtásnyira fekszik tőlem. Egy szál semmiben szinte..kész szenvedés lesz. Hogyan fogom én ezt kibírni..nemtudom. Mondhatnám, hogy gondoljak csak arra, mikor Rose-al alszom, de az rohadtul más. Hiszen ő nincs a listámon, őt nem akarom megdugni..jézusom, még belegondolni is rossz, ugyanis olyan mintha a húgom lenne. Grr..verd ki gyorsan a fejedből Bradford.
Mikor arról kezedett el fecsegni, hogy nagyon hálás, amiért másodszor is megmentettem a pici életét, és szeretné majd meghálálni, akaratom ellenére is elvigyorodtam. Ó, hogy mennyi ötletem lenne..de ezeket jobb lenne most azonnal kiverni a fejemből, míg késő nem lesz. Még csak az hiányozna, hogy az eddigi kemény munkámat elbasszam azzal, hogy nem bírok parancsolni a farkamnak és ráugrok itt a csajra. Szó sem lehet róla..még nem, meg lesz..csak kell még egy kis idő..
- Jó, jó..de ráérsz még ezen gondolkozni. Na gyere..segítek. - nyújtottam felé a kezem, hogy könnyebben menjen a felállás, majd amint sikerült neki elvettem tőle a bögrét, és azt letettem az asztalra.- Ha gondolod vegyél egy forró fürdőt..a lábadat pedig majd átkötöm.. - mondtam egy mosollyal, miközben elindultunk a fürdő felé. De amint megláttam mennyire nehézkesen is megy neki a járás, újra karjaimba kaptam és úgy haladtunk tovább. A pokróc ugyan leesett róla, de szerencsére a dzseki rajta maradt. Amint beértem vele, letettem és megengedtem a vizet.
- Ha szükséged van valamire..csak kiállts..tudod a nevem. - vigyorodtam el..Mondjuk, hogy hogyan is fog neki menni a beszállás, úgy értem a kádba..magam sem tudom, de ha kellene segítség..természetesen állok rendelkezésére. - Odakint leszek.. - tettem még hozzá, majd miután elhagytam a helységet a konyhába vonulva neki estem valami vacsora féleséget összeütni. Nem sűrűn forgok a konyhában, az inkább Rosanna dolga, de mivel most nincs itthon..nincs más választásom. Remélhetőleg felgyújtani azért nem fogom.. |
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
