|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:36 - |
 |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Ez az aggódás, féltés.. ugyanannyira újnak számít az életemben, ahogy az iránta való kölcsönös érzéseim is. Csupán egyetlen egy találkozás.. és teljesen a feje tetejére borította az életemet. De már lassan nem tudom, hogy bánom - e egyáltalán.. vagy, hogyha lenne rá esélyem, arra, hogy visszamenjek az időben tennék - e bármit is a változtatás érdekében... hiszen a szívem mélyén örülök hogy így alakult. Örülök, hogy egyáltalán megízlelhetem mi is az élet.. hiszen erről szól.. a szerelemről, a családról, egy normális ember élete. Csak egy a baj.. hogy én nem számítok ebbe a kategóriába, ahogy Kim se az emberek közé. Ő egy vámpír, az ősellenségem, a családom ellensége.. viszont ez a tény a közelében.. a gyűlöletem.. kezd teljesen megszűnni. És nem tudom hogy mit tehetnék.. hogy mit merjek megtenni, vagy mit nem. Nem akarom megölni.. nem tudnám egyszerűen megtenni.. nem tudnám elszakítani magamtól, hiszen.. valószínűleg beleőrülnék a hiányában, s abba, hogy az én kezemen szárad a vére a szerelmemnek. Hisz' az.. a szerelmem.. az első szerelmem ez a lány. Csupán a nézése elég hogy megőrüljek tőle.. és olyan dolgokra késztet, amit nem sűrűn tennék meg bárkivel. - Miért , Kim? Miért pont én? Vagy inkább.. miért pont mi? Miért ölted meg a szüleimet? - Tudni akarom az igazságot. A szájából akarom hallani. Tudom, érzem, hogy nem hazudna nekem.. hogy bízhatok benne.. ahogy azt is, hogy a családom sem az ártatlanabb típusból való, s immár azt is, hogy nem jókedvéből tette azt, amit tett.. mint azt eddig hittem, ő nem az a tipikus vámpír, hogy unaloműzésből öljön, vagy hogy szétszakítson egy családot. - Akkor azon az estén.. te mentettél meg, nem igaz? Miért? Hiszen megakartalak ölni! -Újabban megemelem a hangom értetlenkedve. Nem értem ezt a lányt.. miért mentené meg azt, aki az életére tőrt?! Valahogy be kellett jutnom a kórházban.. s ha ő nincs, valószínűleg most nem állnék itt, és belehaltam volna sérüléseimbe.. éreztem, hogy nincs sok hátra.. hogy amilyen gyorsasággal távozik belőlem a vér, olyan gyorsasággal megy el erőm is.. - Ha hagytál volna.. most nem kéne az érzéseiddel küzdened.. nem éreznéd ezt.. az ellenséged iránt.. minden könnyebb lenne.. nem bántad meg? -Lesütöm szemeimet a földre, várva a helyeslő válaszát. Ha én nem lennék, akkor az ő élete  is sokkal könnyebb lett volna... kérdésem után olyan érzelem lánc fogad, ami körbeölel, és érzem hogy minden egyes levegővételnél egyre csak szorosabb és szorosabb lesz.. a torkomban lévő kis gombóc fojtogat, hiszen nem akarom hallani tőle azt, amit én így előre eldöntöttem.. hogy nélkülem minden könnyebb lenne, hogy megbánta, hogy segített rajtam.. már a lehetséges válasz lehetőség is ennyire földbe döngöl.. szeretem ezt a lányt, és nem akarom hogy lemondjon rólam.. rólunk. De a bennem rejlő kettősség az önyilkosságra ösztönöz. Szüleim emléke átveszi testem felett az irányítást, és egy olyan lépést teszek, amit a visszafordíthatatlan pillanatban azonnal megbánok. Nem akartam látni ahogy ennyire sír, szenved azért mert újra elveszíthet.. nem akartam ezt tenni vele.. a szívem majd megszakad ahogy ránézek.. viszont egyik pillanatról a másikra elveszítem a szemem elől.. minden elsötétül körülöttem, és csak foszlányokat hallok abból amit felém címez..nem engedem hogy meghalj...ezen szavai a halálom pillanatáig a fülemben csengenek, mosolyra késztet, hiszen ha vele nem találkozok, valószínűleg soha nem tapasztalom meg a szerelem édes, de mégis jelenpillanatban keserű ízét. Keserű.. és visszataszító is egyben azon gondolat, hogy egy lettem egy rossz döntés miatt azok közül, kik ellen szüleim évtizedek óta küzdöttek, hála Kimnek.. illetve magamnak. Igazából magamtól jobban undorodok immár, mint Kim tettétől.. ő csak.. talán helyében én is ezt tettem volna, annak ellenére is, hogy tudom a másik fél mennyire nem örülne neki. Bár egy részem örül, hálás tetteiért, a másik viszont ugyanennyire gyűlöli is.. szavaira egy erőltetett mosolyt eresztek. Többre nem telik tőlem. Úgy érzem, hogy torkomban lassan egy sivatag kerekedik, és tevék futkoznak szomjamtól.. viszont ez a szomjúság az eddigiektől teljesen más.. az őrületbe kerget, csak egy dologra tudok koncentrálni ami nem más mint a; vér. Ölni akarok. Vérben fürödni. Kimmel. Csak erre vágyom.. semmi másra. - V- vér.. - Megköszörülöm a torkomat, és egy zombiszintjén szólalok fel a vér iránti sóvárgásom miatt, nem érdekelve a nap által okozott károk. - Ölni akarok, Kim - Nyögöm ki szavaimat rendíthetetlenül. |
Fájtak a szavai, de tudtam, hogy miért teszi. Egyszerűen csak fájt, hogy nem lehetünk együtt, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve, és nem is szabadna léteznie. Vannak ilyenek, mégis..már lassan elhiszem, hogy komolyan gondolja amiket mondd, és csak játszott velem. Akko talán egyszerűbb lenne a halál, hogy tudnám, nem is szeret. Mégis őszintén beszélek hozzá titkon remélve, hogy megtörik, és befejezi. Tudom, hogy neki is nehéz hallani a szavaimat, s korántsem azért csinálom, hogy én is fájdalmat okozzak neki, ahogyan ő is, még ha csak lelkileg is.
Hisz nehezen nyomom el az érzéseimet, főleg egy ilyen helyzetben. Tudatni akartam vele, hogy aggódtam érte, és féltettem. Talán mégis ő csinálja jól, nem én. Hisz ez nem egy heppi enddel végződő romantikus regény, hanem a kegydetlen, és fájó valóság.
-Nem becsüllek alá... - az igazság, hogy bár tudom, hogy tud vigyázni magára mégis féltettem. Talán soha nem volt olyan, hogy aggódtam volna valakiért. Mielőt a testvéreim meghaltak sosem aggódtam, elképzelhetetlen volt hogy meghalnak, vagy bajuk esik. Most meg már felesleges félni emiatt. Jólesett keresni, és egy kicsit szorongani miatta, de jobb volt a megkönnyebbülés, mikor megtaláltam. Végre van egy személy aki felé produkálhatok normális érzelmeket, de a világ olyan, hogy ezt is elveszi tőlem. Lehet nincs is ételme élnem, hisz senkinek sem hiányoznék.
Könnyeim szinte oktalanul folytak, egyszerűen csak jöttek. Mert ilyeneket mondott, mert el kell engednem, pedig képtelen vagyok rá...Soha nem gondoltam volna, ogy az élet ilyen nehéz akadályt gurít elém. Másoknak biztos csak felesleges drámázásnak tűnhet, de nem az, egyeltalán nem. Egyszerűen csak kicseszett velünk az éle, és nem a megfelelő személybe szerettünk bele, ennyi. és csak egyetlen megoldást tudunk elképzelni. És neki több bátorsága van mint nekem. Mély sóhajt vettem, hátha el tudom folytani a könnyeimet, de nem sikerült.
Mikor megáll a partnál egy pillanatra felcsillan bennem a remény, hogy megfordul, és kiröhög, hogy ez az egtész egy rossz vicc volt, de nem ez történt.
A következő néhány perc olyan, mintha lelassították volna. A levegőt sűrű masszának érzem, aiben nem tudok elég gyorsan haladni. Aingelre koncentrálok, semmi másra, még sírni is elfelejtek. Konkrétan lesokkolt a dolog, és egyetlen dolog lebeg előttem: Nem hagyhatom meghalni. Mert szeretem. Mikor megsimítja az arcom remegő kezével heves zokogásban török ki. Olyan ez, mint az elmúlt estén, mikor kidobtak a bárból. Bárcsak most is olyan erős lehetne mint akkor vollt. Megfogom a kezét, és az arcomhoz szorítom. Kell az érintése, hogy erőt adjon, ahhoz amit tenni fogok vele. -Shhh..ne beszélj - suttogom neki de nem hallgat rám. - Nem megy AIngie...nem engedhetem, hogy meghalj...ne haragudj de nincs választásom - mondom remegő hangon. Nem tudom hallotta -e, a következő pillanatban viszont látom ahogyan elhagyja az élet. Keze leesik a földre, lecsukódik a szeme. Arcán már nem látszik szenvedés, és fájdalom, csak megnyugvás. Bűntudatom van, mikor visszarántom a békés halálból. Talán önző dolog volt megmentenem, de képtelen lettem volna elengednem. Szükségem van rá. Egy ideig csak zokogva hajolok felette, egészen addig amíg meg nem szólal. Felkapom a fejem, először azt hiszem csak képzelődök. De nem. Megmentettem, és él. Itt van előttem, teljes valójában. Életem legnagyobb sóhaja tör ki belőllem, és szorosan magamhoz ölelem. Abban a percben úgy érzem hogy soha többé nem akarom elengedni. Hitetlenkedve meredek a tájra a válla felett. Most már örömöben sírok. Vámpír lett belőlle, és talán ez a legrosszabb dolog ami történhetett vele. A halál előtt. - Annyira örülök hogy élsz... - suttogom a fülébe megkönnyebbülten. Ahogyan a sokk kezd elmúlni érzem, hogy az erőm még kevesebb mint azelőtt. Akkor vajon ő hogy lehet? - El kell tűnnünk a napról... -körbenézek, hogy merre van árnyékos hely, majd az erődő mellett döntök. Muszj segítenem neki, holott én sem vagyok olyan jól. És vér is kell, gyorsan... |
Álmodok? Ugye..most álmodok? Mert ha így van.. akkor egyáltalán nem akarok felkelni, hisz akkor következmények nélkül bármi kedvemre valót tehetek vele. Meg aztán.. a találkozásunk óta csak is legmerészebb álmaimban hittem azt, hogy belém esett.. hogy látni akar... hogy aggódik értem. De nem. A fájó igazságba csöppenek, ahogy sikerül megállítania, és egyáltalán nem kímél szavaival. Meglepő, de ezúttal ő nem rejti el érzéseit, színtiszta őszinteséget érzek irányából ,ezzel lezárva azon gondolataimat, hogy csak játszik velem, miközben én elutasítóan bánok vele. De.. mindezt a kettőnk érdekében teszem. Viszont ha kitartóan továbbra is így áll hozzám, akkor nem tudom hogy pontosan meddig tudom fenn tartani az álarcom.. hisz érzem, hogy már töredezik ketté minden egyes szavánál, és minél tovább húzzuk ezt a találkozást, annál nehezebbnek és távolibbnak tűnik az öngyilkos elhatározásom. Mosolyogni akarom látni őt.. nem pedig a könnyeiben szeretném megfojtani.. mert igen, lassan már ott tartunk, hisz hozzá hasonlóan, minden egyes szavam a lelkéből tép ki egy darabkát. - Nagyon alábecsülsz, nem igaz ?- Oldalra döntve fejemet nézek a lányra, s felhúzom szemöldököm kérdésemnél. Semmiféle kedvesség, vagy kölcsönös törődés nem hallható hangomon, sőt, annál inkább a lenézés. Bár, valószínű csak a vadászi mivoltom miatt félt ennyire, meg hogy mindez mellé még belém is zúgott.. de tudok vigyázni magamra, nélküle is.. eddig is megvoltam egyedül, ez egy éjszakától miért változott volna? Attól hogy elutasított.. bár fájt, de nem fogok fejjel rohanni a falnak, nem követek el öngyilkosságot... legalábbis.. nem az elutasítás miatt. Vele ellentétben. Látva, ha mindezt tovább folytatom teljesen összetöröm lelkileg a lányt.. nem tud a szemembe nézni, kerüli tekintetem ahogy hozzábeszélek, s lassan vízesést varázsol a helyszínre könnyeivel. Ezért is fordulok el, ezért is indulok ki, a partra. Tényleg nem bírom már tovább nézni ahogy magába zuhan, s mindezt miattam.. olyan szintű együttérzést fog el, hogy egy pillanatra megállok amint kiérek a partra, mielőtt teszek bármit is.. csak nagyot nyelve nézek rá, majd a földre szegezem tekintetem, és összeszorítom fogaimat. Maradj erős, Aingel! Biztatom magam, most már nem állhatok le.. nem a haláltól való félelem miatt hezitálok, hanem azért, mert tudom, ha a szavak ennyire bántják, mi lesz vele ha megteszem, amit meg kell tennem.. így sem könnyű, de minden amit mondott csak nehezít a dolgomon.. érzem, hogy mellette ha lehetne tökéletesen érezném magam, hogy megtaláltam.. megtaláltam azt az embert, akit más az élete végéig keres.. és most el kell hagynom. Amint szembesül valódi tervemmel hangos kiabálásba kezd. Ahogy a tőrt a testem irányában szúrom, mintha az idő is mellette állna, s azt sugallná, hogy ne tegyem meg. Hogy nem tehetem ezt vele, nem hagyhatom így itt, mikor.. mindketten szeretjük a másikat, és ezzel életem legnagyobb hibáját követem el.. de már késő.. a kezem lendül, én pedig nem tudom már megállítani, hiába szeretném. A lány arcát figyelem, ahogy próbál elérni mielőtt bekövetkezhetne a halált okozó szúrás, de láthatóan nem fog ideérni időben. Mosolyom őszinte, nem bánok semmit.. beletörődtem a halálba, hisz ellene már nem tudok tenni semmit. Bár, Kim reakcióját elnézve.. ahogy kétségbeesetten rohan felém, és próbál leállítani.. tudom, sejtem , hogy ennek mi lesz a vége, hogy nem fog tudni elengedni, én mégis, megpróbálok kilépni az életéből.. az ő döntése ezután, hogy mit tesz, és mit nem. Érzem, ahogy a lassan átszabja érzékeny testemet, érzem, ahogy a szívem dobban már - már hozzáér a fegyverhez, hisz hiába száll el az erőm, ahogy a közelembe ér ez a lány, az utolsó erejével is próbál majd kiugrani a helyéről.. semmi kétség. Szeretem. Térdre rogyok, de elkap. Kétségbeesetten próbálja tartani bennem a lelket, én mégis érzem.. közel a vég.. pupillám tágul, homályosan látok, s érzem, ahogy arcomra fagy a mosolyom, a lány közelségétől.
Maradék erőmmel előre nyúlok.. egyenesen, az arcához, és gyengéden végig simítok rajta. - Kim.. - Nyögöm ki a nevét nehezen a lánynak. Torkom száraz, hangszálaim is már az utolsókat járják, én mégis erőltetem a beszédet, annak ellenére is hogy tudom, nincs értelme.. hisz vére már az enyémmel keveredik.. érzem. - El.. kell ..engedned.. Kim.. - Utolsó lehelletemmel küzdve szólok hozzá, s ahogy befejezem mondandómat kezem az arcáról testem mellé zuhan. A lelkem utolsó darabkája is elhagyja testemet. Megcsókol.. harcol.. helyettem, kettőnk helyett. De hirtelen eltűnik előlem.. a zord, véres környezetből hirtelen egy békés, zöld mezőn találom magam.. anya, és apa tárja felém a kezeit, hogy menjek, társuljak hozzájuk. S mikor elindulnék feléjük, valami.. valami erős visszaránt. Visszaránt a csúj, fájdalmas valóságba. Oda, ahol Kim felettem kétségbeesetten sír. Arcom könnyében ázik, mégsem szólalok meg.. csak élvezem a helyzetet.. ahogy hozzámbújik.. örökké így tudnék maradni. És ez az örökké.. azt hiszem, immár lehetséges. - Meddig szándékozol még siránkozni? - Szólalok meg végül, ezzel megtörve a pillanatot. A hangok.. illetve minden más.. felerősödött. Hallom ahogy madarak szállnak a fák lombjai között, ahogy egy őz nem túl messze tőlünk legel, s hallom a lány..sóhajait.. szinte magamon érzem megkönnyebbülését.. szomjam pedig szinte megállíthatatlanul erős. Már a saját vérem illata megőrjít. A nap pedig.. olyan szinten éget, mintha lenne vagy 50 fok itt. De ettől függetlenül tudom, hogy vér kell. Azt pedig itt nem a legegyszerübb találni.. de a túléléshez szükséges hiszen.. harmat gyenge vagyok. A nap pedig érzem, ahogy húzza ki belőlem a maradék erőmet. |
Szerintem soha nem volt még semmi olyan nehéz, mint ez a pár perc a tóban vele. Minden porcikám azt kívánta, hogy öleljem , és csókoljam meg, de nem lehetett. Eleve annyira halálra ítélt ez a kapcsolat...filme illő, de mindenki tudja, hogy nem végződhet happy enddel. Talán...vannak nagyon elvetemült megoldások, de az emlékek ott maradnak végig. Soha nem lehet őket törölni. És az emlékek teszik tönkre az egészet.
Ha nem lennének emlékek, ha nem lenne múltunk akkor most lehet, hogy már régen egymáséi lehettünk volna. Viszont ha akkor éjszaka nem tallkozunk akkor mi nem ismernénk egymást. Kicsi a valószínűsége, hogy bármikor is találkozunk. Így viszont rosszabb. Ha nem ismertük volna meg egymást most nem kéne ennyit szenvednünk. Nem kéne a halálon gondolkoznunk, és normális életet élhetnénk. Ha nem lettem volna olyan bosszúszomjas, és nem öltem volna meg a szüleit akkor most nem kéne szenvednie....egyikőnknek sem. Talán ez történt egy párhuzamos univerzumban, de itt nem. Legalább megéreztem -egy rövid időre is - hogy milyen szerelemből szeretni valakit. A reakciója mindennél jobban fáj, ha tudom is hogy csak színleli. Jobb ha azt hiszem utál. Akkor talán könyebben veszem a halált.
- Háát - hangom már rekedt a sok sírástó - i gazad van. De legalább tudom, hogy élsz - sütöm le a szemem, és szipogva nyelem vissza a könnyeimet. Nem tudok a szemébe nézni mert akkor biztosan megtörnék,még ennélk is jobban. Valahonann a föld túlsó feléről kéne összekaparnom a büszkeségemet. Amikor a nevemet mondja felkapom a fejem. Kerülöm a tekintetét, iokább a válla felett nézem a vizet. Rettenetesen értelmes fejem lehet. Viszont mikor az ölelést említi ránézek. Olyan vagyok mint egy éhes kiskutya akinek felajánlják az ételt. De aztán inkább jól belerúgnak párszor. Átkozom magam amiért ilyen naiv, és szörnyen gyenge vagyok. Letörlöm akönnyeimet az arcomról, és ránézek. Próbálom megkeményíteni magam, kevés sikerrel. Egyszerűen nem tudok mit mondani. Várnám, hogy itt égessen el a nap, és kkor jó, vége. De az erőmmel együtt elveszítettem azt is, hogy megembereljem magam, és hogy azt mutassam neki, hogy nem fáj amit monnd. De nem tudok úgy tenni, mert fáj. A szavakat fegyverként használta, és rosszabb,m mint akkor, amikor megsebezett azon az éjszakán. Minden egyes szava jeges zuhanyként fut át a testemen. A mondatára, miszerint nem kell bemocskolnia magát velem, meglepődöm. Ez az Aingie fájóan más, mint akit megismertem. De ennyire jó színész lenne, hogy képes becsapni? Vagy csak én akarom úgy látni, ahogy látom? Utána nézek, ahogyan a part felé közeledik, és akkor rájövök, hogy valami nagyon nem stimmel. Nagyon rossz ötlet mnerült fel bennem, de tudom, hogy igaz - Ne.... - suttogom magam elé, és próbálok minnél gyorsabban kiérni a vízből. Pár méter marad köztünk. Jeges rémület fut végig rajtam, és rájövök, hogy iszonyatosan ostoba voltam. Rá kellett volna jönnöm. A könnyeim újra elerednek, de nem állok meg, meegyek tána a part felé. A nap miatt viszont nem vagyok elég gyors. Mikor kiér a vízből kezdem úgy érezni, hogy menten szívrohamot kapok. - Aingie ne csináld!  Kérlek ne... - zokogok, mint még soha, és kétségbeesetten nyúlok utána, háha elkapom. De túl messze van. Én meg csak megyek, hogy megállítsam, holott tudom: elkéstem. Nem vagyok elég gyors ahhoz, hogy megállítsam. Mire mókiérek a partra már a táskájánál áll tőrrel a kezében. Kikerekedett szemmel nézek rá, könyörögve. - Ne tedd ezt...Nem kell meghalnod... - futásnak eredek, de tisztán látom magam előtt a jelentet ahogyan leszúrja saját magát. Lassítva, mint egy rossz álomban. Borzalmas látni, ahogyan a tőr belehatol a testébe. Ahogyan a vére ellepi a gyönyörű testét. A fájdalmat az arcán. Mire odaérek mellé már térdre rogyott. Ránézek az arcára, és csak őszinteséget látok. Szeretlek...ez a szó hagyja el a száját. Erre vártam végig, eről áémodtam, de nem így. Ez egy rossz vicc. Karjaim közé zárom vértől áztatott testét, és fejét simogatom gyengéden. - Aingel...Szeretlek kérlek....neked élned kell. Könyörgöm. Ne halj meg..ne- Könnyeim patakokban csorognak végig az arcomon. Meg kell menetenem. Egyetlenegy módja van...kockázatos. Veszélyes. Meg fog gyűlölni. De legalább élni fog. Fogaim maguktól előjöttek a vérszagra, de most nem máson élesítettem őket. A csuklómat a számhoz emeltem, és felszakítottam a bőrt. Vér. Ez kell most nekem. - Angie...hallasz engem? -Az arcára néztem, ami ijesztően sápadt volt, és ijesztően mozdulatlan. Sietnem kell. - Annyira sajnálom - A vérző csuklómat a szíve melletti sebre helyezem, és bár látszólag nem történik semmi, érzem, hogy valami másikus dolog megy végba. Sikerülnie kell. Odahajolok hozzá, és apró csókot nyomok az ajkára. Kezemet továbbra sem veszem le az övéről - tarts ki. Miattam, magad miatt. Kérlek. - közben tudom, hogy akár én is meghalhatok. A nap mellé nem jött jól a vérveszteség, de nem érdekel. Meg kell mentenem Aingiet. Ez a legfontosabb.Minden erőmet összeszedve kitartok mellette, amíg fel nem ébred. Fel kell ébrednie. Vámpír esz belőlle, de élni fog.
|
Megkockáztatom azon kijelentést, hogy a szüleim halálának feldolgozásánál is nehezebbnek bizonyul az, hogy lekezelően , és hogy legfőképp elutasítóan bánjak vele. Tudom, ha minden múltbeli dolog nem történt volna meg, már rég egymás karjaiban végeztük volna.. feltéve, ha a sors úgyis összehozott volna minket. Talán.. még saját magamnak is nehéz bevallanom, de bármi is volt az oka.. ebből a szempontból hálás vagyok Kimnek hogy megölte a szüleimet.. hogy találkozhattam vele.. és hogy megismerhettem egy olyan oldalát, amit nem hittem volna, de létezik. Ő igen is tud törődni.. és immár biztos vagyok benne, hogy nem csak jókedvből támadt a családomra.. de minden szenvedésünknek a mai nap folyamán véget vetek.. nem hagyhatom hogy ennél is nagyobb szégyent hozzak a szüleimre, mert tudom, ha most nem, akkor később nem fogom tudni leállítani magam. Annyira de annyira akarom őt.. és most is nehéz ellenállnom, de meg kell tennem, addig míg el nem fajulnak olyan irányba a dolgok, amikor már nem tudok változtatni rajta. És ha már a bosszúról letettem, igazából .. az életemnek sem maradt értelme e földön. Az elhatározás meg van, már csak tenni is kell ennek az érdekében. Csak.. meg kell várnom a megfelelő pillanatot.. hogy ő se tehessen semmit ellene. Mert hallhatóan..egy éjszaka alatt sikerült olyan szintű kötődést kialakítanom benne, hogy nem tudna elengedni. - Én.. - Egy pillanat erejéig elgyengülök. Nem könnyű tartani a színjátékot, ha ilyet hall az ember attól a személytől, akiért lassan bármit megtenne. Olyan kibaszott nehéz neki ellenállni.. és a szívem ebben a pillanatban majd megszakad hogy ezt teszem vele.. velünk. - Szar neked. - Vállat rántok. Hosszabb szünet után ennyit sikerült kipréselni magamból. Nyilvánvaló, hogy én is ugyanennyire aggódtam érte, és ennyire látni akartam , mint ő engem.. de nem engedhetem, hogy ő erről tudomást vegyen. Ha..ellenszenvet váltok ki belőle ilyen érzések helyett, talán eszébe sem jut megmenteni a végén. Hisz annak semmi értelme nem lenne ha most a karjaiban végezném, s utána vetnék véget az életemnek. Vámpír.. tehetne ellene, bármennyire is nem szeretném.. s ezzel csak még jobban magamhoz kötném, így hát inkább folytatom továbbra is az elutasítást. - Kim.. - Látva ahogy a tavat töltik könnyei legszívesebben magamhoz ölelném, megnyugtatnám, de nem tehetem.. még ennél is jobban össze kell törnöm a lányt, és úgy kell tennem, mint aki jól szórakozik a helyzetén. Ezért is teszek úgy - bár lássuk be, ez nem nyilvánul nehéz feladatnak - hogy aggódást imitáljak, ahogy megszólítom. - Szeretnéd, hogy megöleljelek, ugye? - Már - már kitárom a kezeimet, hogy magamhoz hívjam, de ehelyett lenéző mosolyra húzom csókolni való ajkaimat. - Nos.. én is sok mindent szeretnék. - Egy újabb nem törődöm vállrántást engedek el, és leengedem a kezem, mindeközben távolodni kezdek a lánytól. Nem akarok a közelében maradni, hiszen .. már az nehezemre esik hogy csak a szemébe nézzek.. és nem láthat át rajtam.. szóval, szép lassan kiindulok a tóból. Látom rajta hogy folyamatosan gyengül, és itt a környéken a napnak ezen szakaszában nem túl egyszerű olyan helyet találni, ahol eltudna előle bújni. - Nézzük a jó oldalát.. így nem kell bemocskolnom magam a véreddel . -Fejezem be a mondatát a lánynak. Megteszi helyettem a nap is. Bár, így lassabban elérve a kívánt hatást. De az már mellékes. A sajnálkozására inkább nem reagálok már semmit, hisz tudom ha megtenném megtörnék.. szóval inkább csak szépen elengedem a fülem mellett, éskimegyek a vízből, s egy utolsót hátrapillantok rá, egy az eddigiektől eltérő, őszinte mosolyt eresztve irányában.- Talán még találkozunk.. - Alig hallhatóan préselem ki
 magamból ezen szavakat, és egyenesen a táskám felé veszem az irányt. Tudom, hogy már nincs az ereje teljében a lány, így van időm a tervem véghez vitelére. Kiveszem belőle a sokat emlegetett tőrt, azt, amivel őt is megsebeztem, és pontosan ugyanoda, szándékosan szúrok szívem mellé, hogy átélhessem azon fájdalmat, amit én okoztam neki a múltban. A tőrt a maradék erőmmel kihúzom.. a vérem szépen lassan ellepi a testemet, s ahogy elhagyja a szúrt sebet, úgy az én lábaimat sem érzem már lassan, és térdre rogyok. - Sajnálom.. Kim.. Szeretlek. -Nyögöm ki végül szakadozva szavaimat a fájdalomtól, s könnyeim ismételten potyogni kezdenek. Ezúttal.. teljesen őszinte vagyok. Nem így terveztem, de egyszerűen nem bírtam, hogy ne adjam tudtára érzéseimet..így utoljára. |
Legszívesebben itt helyben megöleltem volna, víz, és ruhátlanság ide, vagy oda. Megölelném, megcsólnám, és soha többé nem engedném el. De nem tettem..nem tehettem. Kötelességből, vagy azért, mert mégis csak megölte a testvéreimet? Sosem neveltek megbocsájtásra, mindig csak bosszú, és bosszú....Elhatároztam, hogy feladom a szüleimtől kapott elveimet, de vajon ekkora bűnt képest leszek megbocájtani? Vajon..ez a megmagyarázhatatlan vonzalom felűlmúlja ezt? Vágyakozom azért, hogy folytassuk amit elkezdtünk akkor. De nem lehet. Egyszerűen nem. És az egyetlen megoldás fájdalmas....
Hanghordozása megijeszt, és megijedek. Egy pillanat alatt elszáll az önbizalmam. Ennyire haragudna a múltkoriért? Vagy...tényleg csak játszott? Már a gondolatra is könnyek gyűlnek a szemembe, de még tartom magam. Nem is tudtam mire számítottam, mi lesz ha újra találkzunk. Eleve nem egy ilyen szituációt képzeltem el, nem mintha bajom lenne ezzel. Csak...valahogy olyan nehéz áttörni a falat az érzések előtt. - Mert..látni akartalak bassza meg...Aingel mióta elváltunk téged kereslek. Azt hittem bajod esett - az utolsó szavakat csak halkan sikerül kimondanom. Hatalmas megkönnyebbülés, hogy él és itt van. Tudom, hogy nem így kéne viselkednünk egymással, nem azért kéne kutatni a másikat, hogy baja esett -e, hanem hogy megöljük. De az nem menne. Nem lennék képes megölni őt, ha az életem múlna is rajta. Furcsán szótlan lett, és ahogyan nézem fokozódik bennem a vágy. Olyan gynyörű...már így hátulról is. Nyelek egyet, hogy a könnyeim ne eredjenek el, nem is tudom miért. Miért kéne sírnom, hisz él...csak nem
lehetünk egymással. Ez az, amiért sírok. Mikor összerezzen az érintésemre visszakapom a kezem. pedig nem akartam, csak...félek hogy bántanám. Mikor megfordul látom a szemeit. Sírt. letörölném őket, mint a múltkor, de a szavai megállítanak. Már emeltem volna a kezem, de megszólalt. Minden egyes szavávalegyre jobban remegni kezd a kezem, és a könnyeim egyre jobban folynak. Nem tudom, hogy hazudott -evagy sem. Nem tudom igaz -e amit mondd. Az arca mást mondd. De legszívesebben én elhinném, mert úgy könnyebb lenne. Fájna, de könnyebb lenne. Sokkal könnyebb. -Értem.... - sütöm le a szemem. Könnyeim a víz felszínére potyognak. Nem tudom eldönteni, hogy hinni szeretnék neki, vagy nem. Lehet, hogy hazudik, de legalább ő tud erős maradni. Én nem lennék képest ilyet mondani...AHogyan folytatja mély sóhaj hagyja el a számat. -Akkor sikeres volt a játékod. - pillantok rá megtörten. Igen, a büszke és erős Kim két mondat hatására összetört. Talán nem is vagyok olyan szuper mint amilyennek képzeltem magam. Láss csodát, ez a lány az, aki olyan szinten tud érzelmileg hatni rám, mint eddig senki. És több mint 100 éve élek már. -Hm... talán naiv voltam. Jobb is így. - próbálok a szemébe nézni, de folyamatosan elkalandoznak a gondoltaim, és a pillantásom is. Az ajkaira, majd a melleire...inkább vissza az ajkaira. Nem érdemes fantáziálni, ki van mondva, hogy halott ügy az egész. - Úgy látszik itt a vége. Meg fogsz ölni...nem is lesz olyan nehéz. Egy ideje napon vagyok. - tárom szét a kezem. Ha most egy idióta filmben lennék csillámpónivá változnék, de így csak az életerőm hagy el. Ha még egy darabig itt vagyunk ez is felér egy öngyilkossággal. Akkor talán nem is neki kell megölni. Csak húzni kell az időt. - Aingie én...úgy sajnálom. Mindent. - ennyit tudtam mondani, és csak néztam a gyönyörű, könnyes szemeibe. Mire készül? Én már teljesen össze vagyok zavarodva. |
Nem.. egyszerűen, nem tudom hogy mihez kezdhetnék. Feszülve érzem magam, ahogy mögöttem áll, a parton, és minden bizonnyal engem.. a testemet nézi. Nem mondom hogy nem tetszik a helyzet.. az nem tetszik, hogy nekem ezt nem szabad kimutatnom.. hibát követtünk el múltkor.. nagy hibát, aminek mindketten nem kicsit isszuk a levét..legalábbis, akkor majd főleg ha tényleg végeznünk kell a másikkal. Illetve nekem magammal.. én nem akarom bántani őt. Továbbra sem.. bőven elég hogy szavakkal kénytelen leszek.. hisz elhatároztam.. ha a vadászi.. nem is.. a saját kötelességem nem tudom elvégezni.. el kell üldöznöm magamtól. Ennek nem így kellett volna végződnie.. csak egyszerűen a hatalmas egymás iránti vágy, aminek nem tudtunk ellenállni mozgatta a testünket. Én nem hittem volna hogy ő egy ilyen lány.. legalábbis, nem tudom mit keres itt. De van egy olyan sejtésem hogy utánam jött. Hangjából pedig hallható az aggodalom, és a megbánás.. legalábbis azért, mert lelépett a múltkor. - Akkor mégis miért?! - Ahogy megemelem hangomat, még az én testem is összerezdül. A könnyeim újra potyogni kezdenek. Ne már Aingel.. mióta vagy ilyen érzékeny?! Még saját magam is meglepődök érzékenységemen.. szerencsémre, háttal vagyok. Nem akarom hogy lássa.. hogy lássa azt, milyen gyenge is vagyok... a tudat, hogy el kell engednem.. illetve hogy elkéne engednem.. már a puszta tudat sírásra kényszerít. Hisz nem akarom... és rohadt nehéz. Életem talán legnehezebb döntése.. de meg kell tennem. Feltéve, ha meg tudom tenni. Nem kellenek vámpír fülek, hogy halljam éppen vetkőzik.. minden porcikám megakar fordulni.. hogy láthassa gyönyörű meztelen testét, de nem tehetem. Akkor látná a már vörössé sírt szemeimet. Olyan szinten összezavart ez a lány.. hogy az már fájdalmas. Sokkal jobban tud fájni ez az egész, mintsem az hogy megölne. Ahogy gyengéden a vállamat érinti összerezzenek, de egyszerűen.. nem tudok tenni ellene. Csak érezni akarom az érintését. És élvezni. Legszívesebben folytatnám ahol abbahagytuk a múltkor, de nem tehetem. Fogaimat összeszorítom, majd ellépek tőle, és  megfordulok. - Csak játszottam veled, Kim. Ezt akartam elérni. - Könnyeim még mindig megállíthatatlanul potyognak. Ez az! Nem hogy egy vak, de még egy süket sem hinné el azt, amit most kimondtam. Érezhetően nagy a vágyakozás a másik iránt, én pedig.. minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt tagadjam, és az ellenkezőjét tudassam a lánnyal. Bár be kell vallani, nem túl sok sikerrel. - Te sem hihetted el, hogy majd pont irántad fogok érezni bármit is a .. gyűlöleten kívül. - Mondandóm végén mikor egy kis hatásszünetet tartok ajkaira pillantok akaratlanul. Határozottan beleszerettem ebbe a lányba, és ezért olyan rohadt nehéz minden. Igazából.. egy részem örül, hogy itt van, és nem hagyott csak úgy elmenni.. ez is azt bizonyítja, hogy részéről is van valami. - Egyenesen a csapdámba sétáltál, vámpír. - Nyelek egy nagyot , és az idáig vágott fájdalmas arcomon változtatva próbálok valamiféle mosolyt kiereszteni magamból, hogy most már lassan én is elhiggyem, hogy ez volt a cél. A nap egyenesen idetűz.. vélhetően percről percre gyengébb és gyengébb lesz. Eldöntöttem. Előtte fogok végezni magammal.. mikor már nem tehet ellene semmit.
zene:[url=https://www.youtube.com/watch?v=hZ0mnucaQ4A] we kissed, i fell..[/url] |
Nem is hittem, hogy így akadok rá. Ahogy elnéztem a cuccait tényleg el akart menni. De, hát miért? Nem s ez volt igazából a kérdés, a lényeg, hogy megtaláltam, és semmi baja sincsen. Kezdtem félni, hogy megtámadták őt...esetleg a szülem megtalálták. Ők sosem rajongtak azért, hogy a lányokat szeretem, a vadászokat meg még inkább utálta. Demár nem érdekel mit gondolnak. Többé már nem vagyok a robotjuk. Nem vagyok hajlandó úgy cselekedni, ahogyan ők csettintenek, azt csinálok, amit szeretnék. Viszont a testvéreim lehet, hogy forognak a sírjukban - ha egyeltalán van sírjuk - ha tudnák, hogy a gyilkosukkal fantáziálok. Mert igen, fantáziálok róla, mióta megcsókoltam. Csak rá tudok gondolni, és ez feletébb zavaró. De ezzel szemben meg kellett találnom, hogy tudjam,nem esett baja, és hogy újra láthassam. Mikor észrevett látszólag meglepődött...Nem akartam hogy elforduljon, elvégre nem mindennapi átványban volt részem.
Kérdésére meglepődök...nem tudom mire érti,de van egy olyan sejtésem, hogy nem a csókra gondol. Pedig egyedül csak azt szeretném folytatni. -Nem ezért jöttem - mondom, és közben lerúgom a cipőmet. Szavai összezavarnak, hisz tudom, hogy ő is vonzódik irántam, elvégre megcsókolt. És az már nem a játék része volt. Lassan lekerül rólam az összes ruhadarab, és az övéi mellé teszem őket, majd én is lassan belegázolok a vízbe, nem is törődve azzal, hogy nagyon hideg.Mondjuk lehet, hogy nem szerencsés nekem a napon pancsizásba kezdeni. De most nem számít - Nem foglak megölni Aingel. Képtelen lennék rá. - hangom csupa gyengédség, és közben egyre közelebb érek hozzá a a hideg vízban. Mikor már elég közel vagyok finoman megérintem a vállát. - ne haragudj, hogy elrohantam...csak féltem, hogy fájdalmat okozok neked...Még többet. - még egy lépéssel közelebb megyek hozzá. - Nem tudjuk befejezni..így. - egyetlen megoldás van, és ezt ő is tudja. De azt is, hogy ez is fájdalmat okoz majd. Bármelyikőnk is hal meg, a másik szenvedni fog tőle. De aztán végre szabad lesz. Nem kell tovább bújkálni az érzések előll. |
A hideg víz ahogy éri a Kimmel való képzelgéstől okozott túlhevült testemet kiborsózik mindenem. Jó ötletnek bizonyult lehűteni magam mindentéren, hiszen a gondolataimat is sikerült ezáltal elterelni a lányról.. akinek bár eddig féltem bevallani, de elég volt egy pillantása hogy elrabolja a nem létező szívemet. Hisz a csókunk óta.. megállás nélkül az ajkaimat simogatom.. mert az a csók.. nem kellettek a szavak, hogy tudjam ő is hasonlóan érez, mégis elmenekült. Talán jobban is tette.. én nem tudtam volna akkor és ott leállítani magam, viszont a szüleimre nem szerettem volna ennél is nagyobb szégyent hozni.. vagy akár a saját büszkeségemre. Hiszen az, hogy az ősellenségem iránt így érzek már eléggé.. szánalmasnak igérkezik. És inkább elmenekülök előle.. mikor tudom, hogy az nem vetne véget semminek, csak újabb szenvedést húzna maga után. Rajtunk csak egy dolog segíthet.. csak egy dolog állíthat meg, az pedig nem mást mint a halál. Vagy ő.. vagy én. S immár biztos vagyok benne, hogy a saját életemet előbb tudnám elvenni mint az övét. Hiszen ha megtudtam volna ölni, akkor már réges rég megtettem volna.. nem egyszer volt rá esélyem. Hiába a szüleim tanítása.. hogy az érzelmek csak elgyengítenek, sikerült beleesnem ezen hibába. De ott van még a másik.. hogy ne a szívemmel, hanem a fejemmel hozzam a döntéseimet. S ezúttal, a döntés az, hogy elveszem a saját életemet. Őt nem tudnám.. megölni, míg azok után sem, hogy miatta hatlak meg a szüleim. Amint a táskám irányában nézek hogy végre a tettek mezejére is lépjek, ne csak agyaljak rajta egyszer csak ismerős hangokat vélek felfedezni, s nem sokkal rá megjelennek a számomra már szemet kiegétően szőke hajfürtök, amik bevilágítják a helyet..ő számomra olyan, akár egy angyal. Ahogy közelebb megyek hozzá, s megyek ki a vízbőligyekszem kezemmel eltakarni mindenemet, kevés sikerrel, így inkább csak hátat fordítok a lánynak. - Jöttél, hogy befejezd a múltkorit? - Nem köszönök, helyette inkább csak egy kérdést teszek fel. Bár, ezúttal én nem a csókra gondolok a befejezés alatt. -
 Fejezzük be a játszadozást. - Nyelek egy nagyot, ahogy kimondom szavaimat. Annak ellenére is ezt mondom, hogy biztos vagyok benne ő is tudja, hogyan érzek iránta.. - Ha megakarsz ölni most tedd. Fegyvertelen vagyok. - Ahogy ruházatlan is. Kissé zavarba ejtő ez a szituáció számomra.. a látszat ellenére, nem szoktam túl sűrűn mutogatni a testemet.. nem elég a csók utáni találkozás, de ez a szituáció pedig felettéb kínos, ellene pedig sok mindent nem tudok tenni. |
Az Aingellel való találkozás ta megszállott lettem. Nem tudtam alidni és egyre csak ő járt a fejemben. Nem kellett volna elfutnom. De ha nem teszem meg..az csak fájdalmat okozott volna. Talán csak gyáva voltam és menekültem az érzéseimtől. De úgy döntöttem, hogy megkeresem, és megcsókolom. Mert vonzódom hozzá. Viszont ebben a városban megtalálni valakit nem volt olyan egyszerű. Az elmúlt néhány napban, nem törődve a napfénnyel, az éhséggel, és egyéb tényezőkkel csak őt kerestem. De nem találtam meg. Kezdtem feladni a keresést. Ma másodszorra jártam körbe az erdőt, és semmi. Elment? Meglehet. De akkor uána megyek, mert nem nyugszom addig, amíg meg nem találom. Nem tudom miért, egyszerűen szükségem van rá. Az erdő szélén bóklásztam éppen, nem messze a tótól, mikor hangokat hallottam. Elindultam arra, hogy megnézzem ki, vagy mi az. De erre nagyon nem számtottam. Ő volt ott személyesen. Ruha nélkül, a vízben. Percekig csak álltam, és néztem rá, megbabonázva. Gyönyörű volt, és az eddig bennem lévő érzés intenzíven megcsapott. Alaposan végigszemléltem őt. Közelebb mentem hozzá, de nem akartam megijeszteni. Bár...ha kussban maradok akkor azt hiszi kukkolom. Elvégre ezt teszem. Persze Kim béna, úgyhogy ügyese beléerúgtam a földön hagyott táskába, aminek volt egy kis hangja. Felkaptam a szemem, és ránéztem.
-Szia - mosolyogtam rá - jó újra látni - hangom meglepően gyengéden szólalt meg. Nagyon reméltem, hogy szüba áll velem, miután jól otthagytam. De az ő érdekében tettem; hogy ne bántsam.
|
Egyszerűen.. képtelen vagyok kiverni a fejemből. Mondjuk, nem mintha eddig más járt volna a fantáziámban, csak egészen más irányban. A csók.. ahogy testünk összeér.. azóta is csak erre tudok gondolni, kettős érzések között ragadva. Akarom is, annak ellenére, hogy tudom, hülyeség amit csináltunk. Mindketten tudjuk, hogy hiba volt.. talán ezért is menekült el Kim.. ő megálljt tudott parancsolni érzéseinek, míg én.. hagytam hogy átvegyék testem felett az irányítást. Kissé irónikus.. az életem arra szenteltem hogy megtaláljam, most pedig.. úgy érzem , hogy minél messzebbre akarok tőle kerülni.. ezért is indultam el, ebből a városból hogy hagyjam el. Ha megbosszulni nem is fogom a szüleimet, legalább ne mocskoljam be emléküket azzal hogy a gyilkosukkal fekszek össze. Már pedig.. ha Kim hagyja.. ez részemről megtörtént volna, bármennyire is fájó, és szégyenlem miatta magam. Egyszerűen közelsége annyira részegítő számomra, hogy még én sem tehetek ellene semmit sem. Ezért is döntöttem úgy, hogy ideje távoznom. Nem találkozhatok vele.. ilyen egyszerűen feladtam a bosszút. Mert tudom, ha találkoznék vele abból semmiféle bosszúállás nem lenne. A táska fegyveremmel amivel érkeztem távozok, ezúttal gyalog, ám időközben meglátva egy tavat közelítek hozzá. Nagy szükségét érzem annak hogy lehűtsem magam, ugyanis.. a gondolataimtól túl felforrosódott a testem főleg egy érzékeny pontja. Hihetetlen Aingel.. már csak a gondolattól felizgultál? Kérdezi egy hang bennem.. és fájó igazság, így történt. Ahogy közeledek a tóhoz ledobom táskámat a földre, s ugyanilyen gyorsasággal igyekszem megszabadulni a testemet takaró ruházattól is, hogy aztán a vízhez érve fejest ugorhassak benne. Egy kicsit úszkálok benne, majd végül a víz tetején kezdek lebegni egészen addig, míg hangokat nem hallok, a ruháim irányából.
|
 - Én meg soha sem hittem, hogy valaha belém szeret valaki. És itt vagy mi után, bevallottad, hogy belém zúgtál. Fura, de nem cserélném el semmire - mosolyogtam lágyan.
Hát ja, eléggé összetörtém, amikor Mike dobott engem és megmondta, hogy igazából mire is kellettem neki. Nem jól esett, nagyon nem. Mintha, ha csak valami tárgy lettem volna neki, akit szabadon megdughat, amikor csak akar. Azt mondta, hogy ezzel a prűdségemmel senki nem fog engem szererni, de itt voltam. Itt voltam a rohadt szőke hercegemmel. Nem is álmodhattam volna jobb jövőt magamnak. Bárki, aki ezt alkotta nekem, köszönöm. Nem is tudom kifejezni, hogy milyen szerencsésnek érzem magam.
- Annak nagyon, de nagyon örülnék - vigyorogtam, mint egy bamba hülye gyerek.
Kellett valami bizonyíték nekem, hogy ez mind valóság. Most megkaptam. Darry az ajkaimon csüngött és idióta lettem volna, ha nem örültem volna neki, ennek. Ezért nem tudtam abbahagyni a mosolygást, az más, hogy abba is akartam hagyni, bár bevallom, hogy az arcom már fájt, de kit érdekelt, most komolyan?! Basszus, ha nem állítanám meg magam már rég elbőgtem volna magam örömömben. Miért kaptam meg? Ez költői kérdés senkinek nem kell rá válaszolni. Az biztos, hogy rohadt boldog egy tünde vagyok. Nem akartam, hogy vége szakadjon ennek az egésznek, de ha nem akartunk megfulladni, muszáj volt. Aj, pedig sokáig kibírtam volna.
- Reméltem! - még mindig mosolyogtam, mint egy debil, de egy ideig nem fogom abbahagyni szerintem. - Sőt! El is várom.
Hagyj legyek egy icipicikét önző, na. Megfogta a kezem, amire még szélesebben elvigyorodtam. Japp, it nem lesz az, hogy abbahagyom egy darabig. A felhők között éreztem. Nem is tudom, hogy valaha megtörtént ez. De most figyelj, megkaptam azt a szőke herceget, akiről mindig is álmodunk. Most ne legyek boldog, mint az ökör? Na ugye. Ezeknek a pillanatoknak akartam élni és semmi többnek.
- Hazafelé jó fogsz kinézni - nevettem fel.
Eddig elbújt a szűz Quinn, de most. Atya isten ments meg! Még mi lesz itt, komolyan?! Ha lefagyok, akkor tényleg sajnálom, ilyen vagyok. Még jó hogy nekem vannak tiszta ruháim itt. Jól néznénk ki. Végig fogta a kezem a kis aranyos. Én meg nem hagytam abba a mosolygást. Darry tényleg betartotta az ígéretét és megcsókolt. Nem tudtam megunni. Szerintem soha nem is fogom.
Viszont, amikor kezdte lehúzni magáról a felsőt, bennem megszóláltak a riasztók. Megpróbáltam nem mutatni, hogy belülről ordítottam, de nem sikerült, ugyan is elpirultam. Most komolyan, Quinn ennél szűziesebb nem lehetsz. De aztán eszembe jutott, hogy nekem is le kéne vetnem magamról a pólómat. Nem tudtam mi lesz, amúgyis szégyenlős vagyok, de így. Főleg, hogy hasamon még mindig ott volt a heg. Nem olyan hatalmas, de észrevehető. De azért megadtam magam és lehúztam magamról. Siker volt ez nekem komolyan.
- Én is - mosolyogtam.
Lassacskán belecsúsztam a vízbe.
- Jössz? - kérdeztem rá, de nem vártam meg a választ, rögtön be is húztam. Persze figyeltem arra, hogy ne sérüljön meg. Még az kellet volna nekem még. Me amúgy is az ő a legfontosabb nekem! Meg is hasadna a szívem, ha történne vele valami. |
|
- Eddig sosem gondoltam volna, hogy ennyire bírsz, és így fogsz reagálni - mondtam egy félmosollyal és kissé oldalra döntött fejjel, miközben az arcát fürkésztem. Álmodni sem mertem volna erről az egészről, rengeteget kételkedtem, és sosem voltam biztos benne, nem rontottam-e el valahol. De most már minden biztos volt, csak annyi lehetett volna a szívás, ha kiderül, hogy ez nem is a valóság - viszont nekem nagyon is annak tűnt, úgyhogy a boldogságom teljes volt.
- Akár kettőt vagy többet is - válaszoltam vigyorogva, miközben közelebb léptem. Ezután nem vártam sokat, azonnal rátapadtam Quinn ajkaira, és igyekeztem minden érzésemet beleadni. Azt is, ami eddig esetlegesen nem sikerült, vagy nem pont úgy, mint ahogy terveztem. Ekkor jöttem rá teljesen biztosan, hogy ezt mostantól kezdve szinte bármikor megtehetem majd. Már nem volt bennem semmiféle kétség, így az esetlenségem is megszűnt létezni, minden lecserélődött a gyengédségre, és a lehető legszerelmesebb csókomban részesítettem, miközben a kezemet a derekára vezettem. Nem nagyon voltam hajlandó befejezni, de végül is muszáj voltam megtenni. - Remélem, azt tudod, hogy még sok ilyenben lesz részed - jegyeztem meg egy széles mosoly kíséretében. És én ezt tényleg így terveztem.
Ezután megfogtam a kezét - most nehogy már ne tegyem meg -, és úgy indultam el a nem túl messzi stég felé. Persze közben vigyorogtam, szokásosan, mint egy elmeháborodott, de képtelen voltam befejezni.
- Eredetileg ilyesmi nem volt a terveim között, úgyhogy fürdőgatyám sincs... de asszem' az is megfelelő, amiben most vagyok - mondtam. Ez majd hazafelé fog hülyén kinézni, mi a francot csinálhatott szerencsétlen gyerek, hogy talpig vizesen caplat végig a városon, pedig még csak eső sem volt. De ez tudott érdekelni jelen pillanatban a legkevésbé, hülyének meg néztek enélkül is, úgyhogy komolyan, mégis kit érdekel? Amikor a stég végéhez érkeztünk, mielőtt elengedtem volna Quinn kezét, újra megcsókoltam. Nem tudtam kihagyni, hogy ne tegyem meg. Szerintem most már minden alkalmat meg fogok ragadni erre. Ezután megszabadultam a pólómtól és a cipőmtől, hogy legalább ennyivel kevesebb ruhadarabot áztassak szét magamon. - Én kész vagyok - jelentettem ki az egyértelműt. |
Én voltam a világ legboldogabb tündéje. Nem is tudom mikor voltam ilyen boldog utoljára. Jó, talán amikor Izzy megszületett. Nem érdekel mást mit mond. Az voltam. Nem érdekel, ha azt mondják nekem ez a szerelmes nem volt felmérhető ahhoz, amit a felnőttek éreznek, bár én mindjártt nem leszek tinédszer így nem tudom, hogy rám már vonatkozna ez. Mindegy, leszarom már. Ez a fiú nekem a mindenemet jelentette. És végre hajlandó voltam nyíltan kimondani, kimutatni, ami rohadt jó érzés volt, meg kell, hogy mondjam. Jó, mi nem lehet tökéletes ebben a napban, azt nem tudom. Talán, ha lenne egy halál eset, de nem vagyunk olyan feltűnőek és betegesek. Meg amúgy is szerettem volna ezt az estét neki szentelni.
- Hallod, jobban fogok örülni a hangodnak, mint néhány attrakciónak - nevettem fel.
Ez rettenetesen igaz volt, még egy picit sem szépítettem a dolgom. Szegény X, féltékeny lesz, hogy jobban fogok örülni annak, aki nincs is melettem, mint annak, aki ott áll végig mellettem. Most az egyszer rossz testvér leszek. Ilyennek is kell lennem egyszer vagy még többször. De nem fog kisajátítani a helyzetemet és mindent arra fogni, hogy szerelmes vagyok. Mint a drága húgocskám szokta csinálni. Én, akármennyire is hasonlítok rá, nem leszek így.
- Tőlem nyugodtan, a víz is jó, amúgy. Tudom, pár perccel ezelőtt teszteltem - vigyorogtam. - De még előtte kaphatok egy csókot?
Nem... nem tudtam ezzel betelni, sajnálom. |
|
- Jó, befejezem, most már komolyan - válaszoltam, miközben elmosolyodtam. - Ja, de még meglátjuk - nevettem el magam.
Nem akartam letörölni a mosolyt az arcomról, de azt hiszem, hogy még akarattal sem ment volna. Így meg aztán végképp nem. Alapból is sokat vigyorogtam, de szerintem ez már véglegesen így marad, bár nem mintha annyira bánnám. Még akkor sem, ha fájni fog az arcom.
- Azt azért nem akarom - mondtam mosolyogva. - Nem hiszem, hogy zavarni fog, ha fog, ha megtartod ezt a szokást még ezek után is. Még mindig aranyosnak tartom - vallottam be a nyilvánvalót vigyorogva. Valamiért úgy sejtettem, hogy ezzel még jobban ki fogom akasztani, de soha nem tudtam megállni, hogy ne jegyezzem meg akár ezt, akár valami hasonlót. Na, jó, néha direkt csináltam, de az esetek többségében akkor is csak úgy kicsúszott a számon. Szinte mondhatni, hogy a szokásommá vált.
- Inkább utóbb, mint soha - vontam vállat vigyorogva. - Hidd el, én is nagyon örülök, körbe sem tudom írni, hogy mennyire. Ja, és nem is tudtam, hogy ilyen csodákat is el tudok érni a mosolyommal... de akkor most áldom magam érte - válaszoltam nevetve. - Na, akkor el is van intézve - vigyorogtam. - De azért majd próbáld meg, nem akarom teljesen elvonni a figyelmedet mindenről. Mondjuk nem haragszom meg, ha felhívsz, hogy ha lesz egy kis időd - tettem hozzá, még mindig olyan százezer wattos mosollyal, amilyennel a fogkrémeket szokták reklámozni. - Egyetértek - mondtam. - Nagyon-nagyon örülök, hogy te is így vagy vele - állapítottam meg nevetve.
Ha egy ékes szavú íróra bíztam volna, az sem tudta volna megfelelően szavakba önteni a jelenlegi boldogságomat és hangulatomat. Ezt csak én tudtam érezni, de a megfogalmazása már nem ment volna. Van egy olyan érzésem, hogy vigyorogva fogok kipusztulni az elkövetkezendő napokban.
Ekkor pedig bevillant egy ötlet.
- Figyelj, Quinn - kezdtem el, miközben felültem -, ha már itt vagyunk, és hamarosan szét leszünk választva egymástól, miért ne használhatnánk ki a maradék időnket, és ünnepelhetnénk? Akár elkezdetnénk most is - vigyorodtam el, és odapillantottam a tó tükrére. Közben felálltam, és a kezemet nyújtottam, hogy felhúzhassam Quinnt. |
- Perszehogy. Ne kételkedj már - nevettem fel. - Legalább nem lesz katasztrófa, ha olyan esemény lesz, ami sokkolna minket.
Olyan álomszerű ez mindig. Nem mondom, hogy rossz, de istenem, képtelen voltam elhinni ezt az egészet. Bár a pesszimizmusomat sikerült csillapítanom, így nem volt nagyon gáz. De tudjátok mi volt ebben a jó? Tervezhettem a dolgokat Darry-val. Ja, mert ez a legjobb dolog benne, hogy így bejelentette. Viccelek. Örültem az egésznek. Örültem, hogy nem hét lakatra zárni az érzéseimet. Ah, basszus... olyan nehéz volt már. Azt hittem, hogy egyszer ugyanúgy elmondom, mint a többi mondanivalómat szoktam. Viszont akkor inkább elsüllyesztettem volna magam.
- Remélem menni fog, mert hanem, szívbeteg leszek - mosolyogtam. - Öm...izé.. - belém szorította a szót. - Na tessék, Darry. Már megint zavarba jöttem.
Azt nem tudom hogyan fogom túlélni ezt az egészet, anélkül, hogy leálljon az adjam. Valahogy csak sikerülni fog, mert akkor nagy bajban leszek. Mi lesz még itt és mennyiszer fogok én még leállni a működésben. Félek, attól. Imádkozom, hogy azért, ha sokáig együtt leszünk, akkor nem nyiffanok ki minden kis megmozdulásától. Akkor súlyos bajok lesznek akkor. Így felsorakoztatva élek sok mindentől ki fogok sülni. Reménykedjünk, hogy tudom magam kontrollálni és semmi rossz nem fog történni.
- Egyszer...talán hetek kérdése. Hát igen az nem most lesz, de nem hiszem, hogy az baj lenne - mondtam el. - Annyira örülök, Darry... hogy megismerkedtünk, hogy találkozgattunk. Örülök, hogy volt bátorságom megadni a számom. De ki tudja lehet pont azért bátorkodtam fel, mert mosolyogtál - nevettem fel megint. - Végül is igazad van. Simán mondhatok nekik bármit. Biztos elhinnék. Például, hogy azokkal ábrázolom az érzéseim - tudom, hogy pár kritikus képes rá. - Nem haragszom, na... csak nehéz lesz így bármire is figyelnem - röhögtem. - Gondoltam - pillantottam rá. - Nem baj. Én se váltosztatnám meg, ha lehetne. Akármennyire pánikolunk... nekem így tökéletes - imádtam ezeket a perceket. - E-én is imádok veled lenni - megint zavarba jöttem. |
|
- Remélem, jó értelemben vett volt a sokk - jegyeztem meg mosolyogva, bár nagyon is úgy tűnt, hogy igen. Csak a megerősítést vártam a dologról. Oh, helló újra, hitetlenség. Mondjuk erről anélkül is szívesen bebizonyosodok. - Jól van, megpróbálkozhatunk vele, hátha összejön - vigyorogtam.
Egyszerűen nem hittem el, még mindig. Mintha csak egy nap telt volna el az első beszélgetésünk öta, és már akkor elindult bennem egy folyamat, ami elintézte azt, hogy teljesen belezúgjak Quinnbe. A kezdetektől fogva volt valami, ami miatt kerestem a társaságát, és szépen el is kezdtem belátni magamnak, hogy igen, beleszerettem. Ha valaki pár héttel korábban azt mondja, hogy eljutunk oda, hogy szerelmet fogok vallani... nemes egyszerűséggel kiröhögöm, hogy amilyen szerencsém van, soha nem lesz meg az alkalom sem. Még arra is órákig készültem, hogy hivatalosan is randira hívjam. Erre, na bumm, most mégis itt vagyunk, és megtettem azt, amiről azt hittem, hogy soha nem merem majd. Igaz, állati bénán, és teljesen spontán jött... de akkor is. Megtettem. Még így, percekkel utána is dolgozta fel az agyam az eseményeket, de nem igazán ment.
- Hát sajnálom, mellettem meg kell majd barátkoznod a ténnyel - nevettem el magam. Valószínűleg tényleg rengeteget fogja tőlem hallani. Ha akarnám, se tudnám innentől kezdve megállni, hogy ne mondjam el naponta olyan nyolcszázhetvenöterszer, ismerem annyira magamat. - Amúgy, nekem már a puszta jelenlétedtől is szívritmuszavarom van, úgyhogy kvittek vagyunk - tettem hozzá, ugyanis a szívem sehogy sem akart visszaállni a normális tempójába. Már akkor is sebesebben vert, ha csak megláttam Quinnt, vagy hallhattam a hangját, de az utóbbiakban teljesen bekattant. Néha szívrohamközelben jártam, néha meg még verni is elfelejtett. De be kell vallani, jó érzés volt, hiszen mindezt Ő hozta ki belőlem.
Tényleg, annyira meseszerű volt ez az egész. Ahogy hozta a véletlen, annál jobban tervezni se lehetett volna. Talán ezért sem akartuk elhinni, vagy nem is tudom. Már csak azt reméltem, hogy nem egy álomban vagyok, és nem kelek fel pár percen belül, mert az már tényleg egy rohadék húzás lenne... Na nem mintha nem szerepelt volna már Quinn így is az álmaimban.
- Valamikor biztos menni fog... de ahogy jelenleg állunk, az nem most lesz - állapítottam meg vigyorogva. - Most miért, tuti lenne pár egyén, aki megveszi, ha meg annyira remeg a kezed rajzolás közben, hogy felismerhetetlen, akkor meg azt magyarázol bele, amit akarsz, még ha nincs is sok köze az eredeti koncepcióhoz - nevettem fel. - Hm, hát... ezt nem gondoltam át, mielőtt belekezdtem... Úgyhogy tőlem ne várj túl sok értelmes ötletet, hogy hogy fogjuk kibírni, mert fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem csak te fogsz beleőrülni, hanem én is, csak ennyit tudok biztosra - mondtam, miközben teljesen elfeküdtem a földön, az egyik karomat pedig a fejem alá tettem. - Ebből a szempontból lehet, hogy jobb ötlet lett volna akkor elmondanom, miután hazajöttetek, de már nem bírtam tovább, és tuti, hogy ha tudnám, akkor se törölném ki, ami az elmúlt percekben történt. Még akkor sem, ha érted még akárhányszor megtenném ugyanezt - mosolyodtam el. Lehet, hogy ez most így nyálasan hangzott... de igen, még százszor, ezerszer, tízezerszer, végtelenszer szerelmet vallanék, ha kellene, még akkor is, ha minden alkalommal ugyanígy félnem kéne. - Nem hinném, hogy zavarni fog. Imádok veled lenni, úgyhogy még élvezni is fogom - válaszoltam vigyorogva. |
Na jó, kellett olyan néhány perc, hogy felfogjam mi is történik körülöttem és nem utolsó sorban velem. Megint úgy mintha az egész álom lenne. Igen, Quinn Kool arról álmodozik, hogy itt van a szerelmével és nem rég vallották be egymásnak. Tinidráma az életem és lassan már nem fogok tinédzsernek számítani. Két hónap és megint egy kerek szám. Szóval, ja. De simán megengedhetem magamnak az ábrándozást, mert eljutottam addig, hogy ténylegesen belezúgjak valakibe. Nem csak az van, hogy arról gondolkodom mikor fogom megszólítani. És az már egy ideje megtörtént velem. Egy jó ideje. Csak annyit akartam; itt és ezekben a percekben akartam élni. Ki tudja. Talán örökké.
- Mit mondjak most? Talán jobban megleptél az önbizalom hiányoddal...mint a másikkal. Azzal inkább sokkoltál - nevettem szelíden. Durvábban is kifejezhettem volna, hogy egy párszor kihagyott a szívem és készültem meghalni. - De próbáljuk szét osztani a dolgot. Mármint az egyik helyzetnél én parázok, máskor meg te.
Az a vicc, hogy Izzy-vel ezt tényleg megcsináltuk. Mindketten rettentően tudunk pánikolni és ha úgy jön ki, hogy mindketten meg akarunk őrülni valamitől, akkor kész káosz lenne. Ezért abban állapodtunk meg, hogy a másik kedvéért összeszedjük magunkat. Gőzöm sincs, hogy itt működne, de na megnézném szívesen hogyan alakulna.
- Csak tud: akármennyiszer fogod kimondani, kisebb szívrohamot fogok kapni - vigyorogtam.
Szerintem nem fogom megunni. Inkább azon fogok gondolkozni, hogy szeret-e még és megkérdem. Quinn Kool képes rá. Én tipikusan az vagyok, aki ritkán mondja ki. Inkább adjon ölelgetem azt a személyt, akit szerettem. Ha így vesszük a testvéreimnek is talán egyszer mondtam el az életemben. Rendben, Isa-nak többször, mert ő is ugyanolyan hitetlenkedő, mint én. Nem is tudom, talán testvérek vagyunk.
Őrültséget tettem. Egy egyénnek, aki még az idegeneket is szájon csókolja, annak talán nem, de... Miután elmondta, hogy mennyire szerelmes belém, lesmároltam. Olyan hatással volt ez rám, hogy kikapcsolt az agyam. Darry, se segített azzal, hogy viszonozta.
- Hát lassan tényleg azt kéne, igen - mosolyogtam, mint a komplett idióta. - Ja, persze - röhögtem. - Bár az emberek egy feketére festett vásznat is művészetnek hív, szóval ki tudja. Lehet szerencsém lesz - én már mindent eltudtam képzelni. - Pedig ki kéne találni, hogy bírjuk ki, mert az egyikünk bele fog őrülni - nevettem el újra magam. - Pedig sajnáld, mert nem foglak elereszteni mellőlem |
|
- Hogy őszinte legyek, nem is kell mondanod, ismerem, hogy miről van szó - mosolyogtam. Jól van, lassan már tényleg minden mondatom arról szól, hogy mennyire imádok vele lenni, és egyáltalán, mennyire imádom Őt. Tökre olyan a lelkivilágom, mint egy első nagy szerelmes kiscsajnak. De tulajdonképpen ez nem is hülyeség abból a szempontból, hogy ha belegondolok, és összehasonlítom ezt az érzést azzal, amit én ezelőtt szerelemnek merészeltem nevezni... Akkor igen, egy első nagy szerelmes kissrác voltam.
A kijelentésére csak újra elnevettem magam. Jesszusom, még csak nem is tudja, hogy egy teljesen egyszerű, másnak hétköznapi mondata is mit tud tenni a szívemmel.
- Hát, nem. Szerinted miért felejtettem el még normálisan beszélni is? - kérdeztem nevetve, bár választ nem igazán vártam, inkább csak amolyan költői-féle volt. És jé, kinyögtem egy értelmes mondatot! Ez azt jelenti, hogy nem kell totálisan újra talulnom mindent, ezaz. - Jó, néha azért majd engedd meg, hogy én is féljek. Ha valami fontosat akarok mondani, akkor a végletekig parás vagyok - vallottam be őszintén, a szememet forgatva. Persze közben még mindig nem hittem el én sem, hogy megtettem. Nemrég még azon gondolkodtam, hogy hogy fogunk előrébb jutni, ha egyáltalán előrébb is jutunk... mert az sem volt kizárva, hogy nem, csak én áltatom magam a fantáziálgatásommal. De nem. Ez most kibaszottul megtörtént, és ideje lenne elhinnem, bár azt hiszem, hogy nem fog sikerülni valami könnyen.
- Ha rajtam múlik, akkor egy párszor fogod még hallani. Vagy inkább sokszor - vigyorogtam. Sokaktól hallottam már, hogy ezt nem mondani kell, hanem éreztetni, főleg, hogy a mai világban már mindenki csak úgy, üresen dobálózik a szavakkal. Ennek egy részével nem tudtam vitatkozni; igen, voltak olyanok, akik csuklóból odavágták a "szeretlek" szót anélkül, hogy ténylegesen érezték is volna, de én nem. Borzalmasan hazudtam, és egy ilyen jelentőséggel bíró dolgot nem tudtam csak úgy kiejteni a számon, ha nem gondoltam így, és amúgy is, amit bizonyítani akarok, azt mindkétféleképpen megteszem. Az a biztos.
Ami véglegesen kiakasztotta a szívemet, az az volt, hogy kaptam egy csókot Quinntől; akkor nemhogy felgyorsult, kihagyott nem egy, hanem két ütemet is. Aztán kezdte elölről az őrült tempót. Mondom én, hogy ez már szívritmuszavar. A következő lépés már a szívroham lesz, én érzem.
Ezután már majdnem teljesen visszanyertem a magabiztosságom, mert kezdett bebizonyosodni, hogy igen, mindketten ugyanazt érezzük. Ennek hatására már sikerült bátrabban viszonoznom, ami miatt pedig ő készült ki. Szuperek vagyunk.
- Oké, adok én tízet is - vigyorogtam. - Még én sem nagyon, de azt hiszem, hogy lassan mindkettőnknek muszáj lesz - mondtam, de a mosolyt még mindig lehetetlenség volt letörölni a képemről. Szerintem innentől kezdve állandóan ott lesz, bármit akarok vele csinálni. Mondjuk nem is akartam eltüntetni, ez tény. - Hát, majd feltalálsz egy új ágazatot, és ki tudja, talán majd a kacskaringós vonalaidról leszel híres - nevettem el magam. - Majd továbbra is zaklatlak telefonon, mondjuk úgy hatszor ennyiszer, mint eddig, attól nem kell félned. Aztán... valahogy majdcsak kibírjuk, bár azt még nem tudom, hogy hogy - nevettem. Igen, ez mindenképpen nehéz lesz. - Várj, most ez büntetés lesz? Hogy veled kell majd lennem? Hű, hát meg ne sajnáljam magam érte - nevettem el magam újra. |
- Én... én nem tudom mit mondják már igazán. Fogalmam sincs, hogy mondjam mennyire boldog vagyok... nos ő te is boldog vagy mellettem.
Igen, látható, épp készültem feladni a kommunikációs képességemet. Plusz dolog, zakatolt a szívem és el akartam olvadni. Bár ez mindig így szokott lenni, de most még jobban csinálta nekem. Olyan jó volt, nem tudom hogyan kifejezni. Egyszerűen, ha vele voltam valami álomszerű világba költöztem. Tök jó hely volt, igazán. Voltak kis manók, meg rengeteg csokoládé és rajzolhattam egy folytában, nem fáradtam el és nem kaptam dührohamot, ha egyszerűen cserben hagyott a múzsa. Beköltöznék szívesen, vinném magammal, Darryt és tök jól ellenék.
- Tőlem... nyugodtan nézhetjük - nem tudtam mást kinyögni.
Bár én azzal is minden okézs lenne, ha egyszerűen csak őt tudnám bámulni. Nem is kellett más nekem, csak ez a személy. Már nem mutattam a normális egyén jeleit. Ezután mi lesz? Becsukni se akarom a szemem, mert akkor nem látom? Kezdek nagyon megőrülni. Ezek mások szerint rossz lehet, de gőzöm sincs, hogy valóban rossz dolog ez az egész. Elvére boldog vagyok, alszom is és nem tettem kárt benne. Más antiszociális vonások így is mellettem voltak mindig is, szóval azok nem aggasztottak, nagyon, most. Kérdéses az, mennyit bámultam ezt a gyereket?
Ez után lement az, amire én büdös életembe nem is hittem volna, hogy egyáltalán egyszer bekövetkezik. De itt vagyunk most már. És remélem nem akarta visszavonni amit mondott. Utolsó pillanatig pesszimista vagyok, sajnálom. De jesszusom, én majd ki akartam ugrani bőrömből. Azért merész volt tőle, mert ilyet elég nehéz elmondani. És lám, neki sikerült. Még hozzá megtudta, hogy a szerelme ugyan úgy, ha nem jobban szereti. Mi ez a hanem csodás, bámulatos? Az már más, én hogyan éreztem magam. Ez a hülye gyerek itt, akit Quinn Kool-nak, hívnak, sokkos állapotban volt. Viszont tudott beszélni és ez is valami már.
- Nem kis bátorság kellet ehhez azt bevallom. Te viszont megcsináltad - mosolyogtam, mint egy idióta. - Nem volt az, Csak eléggé furcsa volt tőled, hogy nos.. teljesen be vagy szarva. Ez az én stílusom - nevettem el magam.
Húha, hát nem én nyerem el a biztató egyének díját. De azta mindenségét miben volt részem. Most vagyok a világ legboldogabb tündéje. El se hiszem, hogy idáig eljutottunk. Fergeteges volt, kifogytam a szavakból. A szívem viszont továbbra is úgy vert, mint a bolond. Le kellett volna valahogy csillapítani, de semmi, de semmi nem jutott el az én agyamhoz.
- Ühüm, de én szívesen elhallgatom.
Ó mi az hogy. Ne,m akartam elhinni, hogy ez megtörtént, szóval jó ha valaki bizonyít erről többször is. Új kedvenc mondatom lett az már biztos.
Aztán tettem olyat, amit én se hittem, hogy megteszek , de még is megtörtént. Mi történt? Megcsókoltam és nekem fogalmam sem volt egy darabig. Végül kikapcsolt az agyam és még mozdulni se voltam képes. Csak annyira voltam képes, hogy eltakarjam az arcom. Azon gondolkoztam, hogy mikor fogok valamit is kimondani. Közben nem is tudtam hol van Darry. Még az kellett volna nekem, hogy itt hagyjon. De valaki elkezdte lehúzni rólam a törülközőt és amikor megláttam, hogy ki az, elmosolyodtam.
- Aaa - ennyit tudtam kipréselni a torkomból mielőtt megcsókolt. És bassza meg milyen jó érzés volt. - A-a-adj öt..öt másodpercet - fújtam ki magam. - Visszanyertem magamat, itt vagyok! Darry, el se hiszem, hogy mind ez valóság - nevettem tiszta szívemből. - Remegek, basszuskulcs! Grafikus vagyok, így hogyan fogok rajzolni, hmm? - kacagtam még mindig. - És így hagyjalak itt. Így. Most még jobban meg fog szakadni a szívem, pedig csak öt napra megyek. Ezért... ezért te neked kell el jönnöd velem valahova a szülinapomon! - vigyor még mindig ott volt. |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Én meg soha sem hittem, hogy valaha belém szeret valaki. És itt vagy mi után, bevallottad, hogy belém zúgtál. Fura, de nem cserélném el semmire - mosolyogtam lágyan.
