|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:16 - |
 |
[50-31] [30-11] [10-1]
|
Mindig is kifejtettem mások felé a véleményemet, még ha azt nyersen is mondom. Tudom, tudom, hogy ezzel bajba sodrom és talán másokat is, de oly sok éven át elnyomtak, hogy képtelen vagyok nem hangot adni a véleményemnek. Ez az egész, csak bizonyítgatás, hogy én is vagyok, létezem és mi egymás. A válaszára kicsit összehúztam a szemöldökömet. Oké, hogy szereti a gyerekeket, meg a családot, de azért ne hárítsák rá a munkát. Kicsit agresszív voltam ezzel szemben, mert utálom, ha mást kérnek tőlem, amit mondtam, hogy szívesen megcsinálok, de az nincsen benne, hogy az ő feladatukat is megcsinálom. Ezzel az erővel én írnám meg nekik a dolgozatot.
- Szívesség az, lenne, ha megfőznél nekik. Nem az, hogy buszozol vagy vezetsz, mert pár papírt kellett idehozni - mutattam a nyomtatványra. - Ezt simán elküldhette volna Leslievel is az év elején. Szívből szeretem a diákjaimat, de ez nekem picit sok. |
Türelmes ember vagyok - illetve angyal vagyok -, így nem zavart, hogy kicsit várnom kell a papírokra. Margaret is tudja, hogy mivel buszoznom kell nem leszek ott azonnal, így valószínű, hogy a gyerkekre is addig tud vigyázni. Miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben, Emyr is végzett és kilépett az ajtón. Amint átnyújtotta a nyomtatványokat elvettem és megköszöntem.
- Rendben, ennek örülök.. - mosolyodtam el, miközben magamhoz öleltem a dossziét. A bocsánatkérésre csak megcsóváltam a fejem. - Ugyan..nincs semmi gond. Igazából nem is hallottam nagyon semmit.. - hazudtam, de igazából tényleg nem is érdekelt. Fogalmam sincs mi van köztük, vagy mi sem de nem is tartozik rám. Azt tesznek amit akarnak, bár így lehet féltenem kellene Lesliet is tőle? Remélhetőleg nem..
A következő kérdése kicsit meglepett, és nem tagadom rosszul is esett. Homlokomat ráncolva figyeltem őt, majd csak kis gondolkodás után megszólaltam. - Nem vagyok a futára, ahogyan ezt a durva jelzőt sem kellene rám aggatnia.. - mosolyodtam el, majd csak folytattam. - Valóban nem ez a dolga egy bébiszitternek..viszont én csak szívességet teszek egy egyedülálló anyának, aki azért dolgozik napokig, hogy a két gyerekének ne legyen semmiből sem hiánya. - vontam meg a vállamat. Tényleg így volt, ismerem Margaret-et, és soha sem használna ki engem. - Nem kényszerít semmire sem..én csak segíteni akarok neki..hiszen szeretem Lesliet, ahogyan Philip-et is. - tettem még hozzá, közben végig őt figyeltem. Nem értem miért gondolja, hogy a család cselédje vagyok. Csak mert ő nem tesz meg semmit sem másokért? Hát én igen.. |
|
Nekem mindig is természes volt, hogy aggódom vagy érdeklődöm a diákjaimért. Megszerettem őket, még ha nem is mutatom ki. Én a szeretetet úgy mutatom ki, hogy két oldalnyi házit adok nekik. De nem panaszkodhatnak, ugyanis néha még feladatot se kapnak nálam. Melyik matek tanár csinálja meg ezt a gyerekek kevéért, főleg ebben a gimiben? Na ugye. Bár a kollégáim akkor se bírnak, mert tényleg van egy jó tervem, amit tartani is tudok. A többiek meg panaszkodnak, hogy le vannak maradva, hát ez van! Sokáig viszont nem maradhatok itt tanárként, mert kiderülne, hogy hohó, én már nem öregszem, abból pedig oltári nagy baj lenne.
Nem voltam abban a kedvemben, hogy a titkárnő a pináját hajtsa a munka helyet. Amúgy se szeretem, ha nem végzik a munkájukat, az emberek és így is panaszkodik, mert nehéz a munkája! Hát istenem. Akkor lépjen és találjon jobb munkát, én azt mondtam. Az teljesen más, ha a kollégák úgy bánnak veled, mint egy darab szarral, azt akkor teljesen megértem, de amikor mindenki nyalja a seggét és így panaszkodik, az böki a csőrömet. Nem voltam sokáig bent, ha jól néztem az órát, akkor lehettem bent olyan, hét percet. Megszokásommá vált, hogy az órát bámulom. De hamarosan adott egy nyomtatványt, hogy minden rendben van és el is vannak fogadva. Ezzel ki is mentem.
- Igen, minden megvan, szerencsére - bólintottam. - Elnézést, ha hallottad az előbbi eszmecserét a titkárnővel, az csak ránk tartozik, nem kéne másra is kivetíteni. Megkérdezhetem, hogy mióta vagy Margaret futára és a cselédje? Úgy tudom nem ez a dolgok a bébiszittereknek. |
Kérdésére, miszerint indulhatunk e csak bólintottam. Nem mintha sietnék, de jó lenne már elintézni ezt a dolgot. Mondjuk gőzöm sincs, hogy mit is hoztam be pontosan, de remélhetőleg itt majd tudják. Nekem csak az a fontos, hogy minden meglegyen, ugyanis nem akarok csalódást okozni Margaret-nek. Miközben követtem a férfit, szavaira figyeltem fel, amire mondjuk nem is tudtam mit mondhatnék. Sosem foglalkoztam a nevemmel, vagy azzal, hogy milyen gyakori, így nem is tudtam mit reagáljak rá.
- Az ő bébiszittere is vagyok..de rá már kevésbé kell vigyázni, hiszen majdnem, hogy felnőtt. - mondtam egy mosollyal az arcomon, miközben tovább haladtam magamhoz szorítva a dossziét. - A szerelmi életéhez viszont nekem semmi közöm..meghallgatom őt szívesen, de ez minden. - válaszoltam hirtelen, remélve nem beszéltem feleslegesen. Vajon tud róla, hogy őt szereti? Remélem, hogy nem..bár még fiatal, ráadásul semmi kapcsolat sem lehet közte és a tanára között. El kell őt felejtenie, hiszen semmi jó sem fog ebből kisülni. Bár ameddig csak messziről figyeli, gond nem lehet.
- Persze, minden rendben..ahogyan Leslie is jól van. - bólintottam mosolyogva. Csak ha tudnád mennyit is emleget téged..én hülye, pedig azt hittem, hogy az egyik iskolatársáról beszél. Nem sokkal később, vagy legalábbis nem tűnt olyan hosszú útnak, odaértünk a titkársághoz. Szinte időm sem volt felfogni, bár Emyr vette is ki a kezemből a papírokat, amit persze átadtam, majd csak csendben álltam és vártam. Ám a nő szavai odabentről eléggé megleptek. ...ribanca? Az én lennék? futott át agyamon, miközben csak nagy szemekkel psilogtam. Mégis miért lennék én a ribanca? Vagy nem rám gondolt? Én csak továbbra is vártam az ajtó előtt, és jobbnak láttam, ha ott meg is várom. Kissé zavartan és kellemetlenül éreztem magam, így csak a földet bámulva harapdálni kezdtem alsó ajkamat.
Fogalmam sincs mddig várhattam, míg végül Emyr kilépett az ajtón. Csak felpillantottam rá és halványan elmosolyodtam, de nem szólaltam meg. Nem terveztem rákérdezni az előbb hallottakra sem, hanem inkább cssk csendben vártam. Láttam a kezében a dossziét, így végül úgy terveztem arra azért rákérdezek.
- Öhm..meg van? Minden rendben van a papírokkal? - kérdeztem kedvesen. |
|
Én ilyen vagyok, egy bunkó pöcs. Nem érdekel mit mondanak rá, hogy miért csinálom. Én ilyen vagyok és kész. A nevelőszüleimnek köszönhető az egész dolog, kiöltek belőlem minden kis udvariasságot az idegenekkel és másokkal szemben is. Nem én tehetek erről az egész, bár megehettem volna őket simán, de a kisfiú mindig is félt, pedig erősebb az egyik alakjában, mint egy normál ember. De gyerek voltam, könnyen manipulálható. De amikor izzadva felébretsz, mert rémálmaid vannak, átkozod azt a napot, mikor a szüleid elhagytak. Én voltam ez a személy. Azóta se értem meg azokat az embereket, akik kisgyerekekhez vonzódnak. Mindig is teszek érte. Amanda esetében is tettem valamit, hiszen őt is bántálmazták, de hála az égnek, nem molesztálták. Bár így is együutérzek vele, hiszen a élő hamutár voltam és ez mindig meglátszik.
- Akkor indulhatunk, ugye? - kérdeztem rá, csak a formalitás kedvéért.
Bár Margot nem fog egyáltalán örülni nekem, hiszen nem akartam az irodájában megdugni! De ugyanmár, ennyire tüzelt vagy mi a jó fing? Nem bírta ki volna míg haza érünk, valamelyik lakására? Úgy látszik nem, vagy inkább az izgatta fel, hogy tiltott helyen csináljuk. Én nem dugok meg senkit a munkahelyement, azért ne már! Tiltott terület. Azt már csinálják a gyerekek, a tanároknak nem kell!
- Nem minden nap hallható neved van, Ebony. Mármint névként, amúgy megtalálható a mindennapokban - magyaráztam, de csak magamnak szinte. - Ó! Hát neki se ártana egy bébiszitter igazából - nevettem fel. - Amennyiszer összetört a szíve a szerelem miatt... Nem is lehetne megszámolni igazából, hányszor panaszkodott nekem! De amúgy minden rendben a családnál? Leslie, jól van?
Igen is, érdekeltek a diákjaim. Hiszen velük vagyok összezárva négy évre és szinte minden tudok róluk. Ezért is kötődök hozzájuk, mert sokat tudok róluk és érdekel a jó létük is. Elindultunk és egy picit hosszú út volt, olyan öt perc, de a gyerekek szerint ez sok is. Ahogy odaértünk, én bekopogtam és vártam ara, hogy beengedjem vagy szólítson. Egy erős "bejöhetsz" szót kaptam. Nyitva az ajtót, elvettem a lánytól a dossziét, persze ha csak megengedte.
- Szia, Marie. Ezt neked h - de mielőtt mondthattam volna bármit, félbe szakított egy mondattal.
"Emyr Macar és a ribanca". Ez durva volt! Főleg, hogy a lányt is belevonta az egészbe. Ő nem is nézett ki úgy, mint egy kibaszottélő guminő, inkább egy szende szűzre vokksoltam, de az mellékes.
- Na ide figyelj Margot Williams! Ne a pináddal, foglalkozz - indultam hozzá, majd az asztalra vágtam a papírokat. - Inkább a cseszett munkáddal!
Elégedett mosoly volt az arcomon, amikor meghallottam, hogy ezt megcsinálja, de várnunk kellett. |
Most komolyan miért lett ennyire morci? Nem szándékosan mentem belé, bár igen, valóban figyelhettem volna, de ettől függetlenül nem kellene leharapnia a fejem. Amilyen jóképű férfi, olyan undok is. Nem értem mit is gondol magáról. - Jó, rendben..sajnálom. - nyögtem ki egy újabb bocsánatkérést, majd csak zavartan a földre pillantottam. Ezt követően viszont úgy tűnik még is csak a segítségemre lesz.
- Értem..rendben, azt megköszönném. - mondtam mosolyogva, miközben én már indulni is készültem, de a férfi feltett felém is egy kérdést. Meglepett, nem tagadom..hiszen első látásra honnan is tudhajta, hogy közöm van Leslie-hez? Meg milyen képről beszél? Csak homlokomat ráncolva figyeltem fel rá, miközben bemutatkozott.
- Ebony Truth Waller. - árultam el a nevem, így rájöhetett arra is, hogy nem állunk rokoni kapcsolatban, bár ettől függetlenül az unokahúgom még lehet. - Egyébként..a bébiszittere vagyok.. - adtam meg a választ, bár ez így kicsit furcsa lehet, hiszen ő már nagylány, tud magára vigyázni. - Illetve az öccsére vigyázok általában.. - javítottam ki magam mosolyogva. Miközben ezeket a szavakat ejtettem ki, eszembe jutott a neve, pontosabban csak most kezdtem el ízlelgetni azt. Emyr Macar? Miért volt ennyire ismerős? Ekkor esett le, hogy Leslie osztályfőnöke - amit ugye mondott is -, akiről beszél nekem állandóan. A pasi, akibe fülig szerelmes. Uramisten, Leslie.. képzeltebne kezemet a fejemhez emeltem, hiszen azt elfelejtette megmelíteni, hogy a tanáráról van szó. Csupán annyit mondott nekem, hogy tetszik neki egy fiú, de most komolyan..pont a tanára? Csak nagy szemekkel bámultam az előttem álló férfira és öteltem se volt, hogy mit is mondhatnék. Még sem árulhatom el az igazat..sőt, meg sem fogom említeni. |
|
Fárasztó napom volt, az már biztos. Nem elég, hogy az órarend összetétele egy egész rémálom. Szerencsére nem én vagyok matematika vezető, mert akkor annyi dolgom lenne, hogy nem tudnám, hol áll a fejem. Igen, tényleg örülök ennek, bár imádom a munkámat a gyerekeim miatt, ha lehet így mondani, de azért nem akarok belefulladni, hogy az igazgató úgy ráncigáljon engem, mint marionette bábut. Szegény, Mary, szerintem idegileg már nem az a személy, aki először idekerült. De mindegy, én nem szólok bele nem az a dolgom. Az lenne a dolgom, hogy legalább legyen egy előkészített dolgozatom, hogy legalább azzal ne kelljen éjjel szórakoznom.
Egy gyors kávé után indultam, ami mindig szar, mert a kávéfőző, olyan örög, mint én magam. Pedig aztán én se vagyok fiatal az 50 évesen, de mindegy, iszom, mert anélkül halálomon lennék. Nekem kell ez, hogy rendesen működjek. Meg ez is ad energiát az osztályomhoz. Hála istennek, hogy én nem maradok ki sokszor, mert valójában nincs életem a sulin kívül. 100 százalékban rájuk koncentrálok. Csak néha vagyok olyan merész, hogy befűzözök magam mellé, egy éjszaka kedvéért. Nyáron volt ezt időm bepótólni, szóval remek vagyok, már csak a matek maradt egy ideig számomra. Aztán, ha hiányom lesz, belevágok a dolgokba.
Még mindig próbáltam kitalálni, hogy honnan ismerős nekem a lány, hiszem emlékszem az arcára. Biztos az egyik diákom mutatta nekem. Imádják az életüket elpanaszolni nekem és én, személy szerint nem is haragszom. Talán, ha jól emlékszem, Leslie telefonján láttam talán, de akkor se tudom ki lehet ő. Ki lehet ő Leslienek. Lehet a nővére, bár Blackmore-ék, nem épp kis növésűek, de lehet, hogy az egyik nagyszülője ilyen alacsony. Nem szeretem, ha nem ismerek egy arcot, főleg ha már láttam egyszer. De mivel megvolt a nedű, amitől nem voltam olyan, kibaszott nyers, visszafogtam magam. Mert lehet tényleg itt tanul és sírva haza menekül. A szülők meg beperelnek, az kéne még nekem.
- Nem mész semmire a bocsánatkéréssel, csak utána figyelj a lábad elé - hát ez nem sikerült Emyr. - Ezeket az irodába kéne, jobban megmondva a titkárnő irodájába. De az épület másik felén van. Egyszerűbb, ha megmutatom, hogy hol van, túl bonyolult, hogy magyarázzam - sóhajtottam fel. - Elnézést, de ki vagy Leslie Blackmorenak? Nála láttam a képet. Én Emyr Macar vagyok, az osztályfőnöke. |
Már lassan két éve, hogy a Blackmore család bébiszittere vagyok. Nem tagadom, szeretek ott dologzni, hiszen jól kijövök a két gyerekkel. Leslie, a 17 és kamaszlány eleinte nem volt oda azért, hogy nekem kell rájuk vigyáznom, de mára nagyon is jól kijövünk egymással. Még a szerelmi dolgairól is beszámol nekem, ami nagyon is meglepett, de örülök, hiszen így tudom, hogy megbízik bennem. A kisebbik pedig Philip, a 7 éves ördögfiúka, aki nem bír megmaradni egy percre sem a seggén. Ebben mondjuk haosnlít rám, ugyanis nekem is nehezemre esik 10 percnél tovább egyhelyben maradnom.
Ma is éppen a családhoz indultam, de amint beléptem a házba, Margaret - az édesanyjuk - kezembe nyomott egy dossziét, ami tele volt papírokkal, azzal a harci feladattal, hogy vigyem be ezt a suliba, ugyanis szükséges lesz a tanulmányok folytatásában és hasonlók. Természetesen szó nélkül elvettem és már indultam is. Sosem jelentett gondot számomra, ha nem csak vigyáznom kellett a gyerekire. Szívesen segítettem neki a ház körül, vagy éppen ilyen dolgokban. Mivel kocsim nem volt, ahogyan jogosítványom sem, így maradt a tömegközlekedés, ami igaz lassabb, de nem tehetek ellene semmit.
Körülbelül másfél óráig tartott az út, míg el nem értem a gimnáziumhoz. Egyenesen a bejárat felé vettem az irányt, bár, hogy onnan hova tovább, azt nem igazán tudom. Eddig még nem nagyon jártam itt, ugyanis a gyerekeket sem kellett behoznom. Szóval amint beértem egy hatalmas folyó tárult elém, ahonnan mégtöbb folyosó és ajtó nyitódott. Homlokomat ráncolva indultam meg, közben figyeltem, hátha összefutok valakivel.
- Jó napot! - kiáltottam, de sehol senki. Most komolyan, van itt egyáltalán valaki? Éppen megfordultam, hogy ott is körbenézzek, mikor sikeresen beleütköztem valakibe. Szemeim elkerekedtek, és kissé ledöbbenve az illetőre pillantottam. Egy magas, igazán jóképű férfi volt az. Nem tagadom, zavarban éreztem magam, hiszen mégis csak jobban figyelhettem volna.
- Bocsánat..én csak.. - de nem is tudtam mit mondhatnék. Csak pislogva néztem fel rá, ugyanis jóval magasabb volt nálam. - Ne haragudjon..csak pár papírt hoztam be..nem tudná megmondani..hova is vigyem? - kérdeztem, remélve tud nekem segíteni. |
|
Lassan itt van a tanév kezdete. Ami azt jelenti, hogy mi tanárok itt dekolhatunk a megbeszélesekeken és mi egymáson. Imádom ezt, komolyan. Inkább én is otthon lennék és nem csinálnék semmit, csak a TV-t bámulnám. Vagy kerítethetnék valakit, aki hajlandó lenne széttárni nekem a lábát, igen annyira unatkozom, hogy néha ehhez folyamodom. De na, attól még élvezem az életemet, még ha előtte egy nagy kalap szar is volt. A szexet nem éppen fogom magamtól megvonni, csak a más személyek társaságát. Bár akkor se tudnám eldobni a mostani osztályomat, hiszen csak most ismertem meg őket igazán. Mondjuk tényleg jó lenne Ivant áthívni egy estére, ő legalább nem nyávog, ha durva vagyok. Sőt! De nem erről kéne beszélnem igazából...
Inkább arra kellene fókuszálnom, hogy mekkorra értetlenek az én drága kollégáim. Át akarták venni az osztályomat, vagyis inkább ők akarták tanítani őket matekra! Álljon már meg a ment, legalább a saját osztályomat taníthassam, ha idegbajt kapok tőlük, úgyis átadom őket másnak, előző osztályommal megcsináltam, ugyanis átadtam őket a kegyetlen Bilynek, ahogy szoktuk őt emlegetni. Legalább tanultak egy kis önfegyelmet, meg könyörögtem nekek, hogy vegyem őket vissza, már jók lesznek. De én nem játszok úgy, megkapják, amit érdemelnek. Hála az égnek, hogy a mostaniakkal nincs gond.
Sőt még nagyon is megszerettem őket. Nem idegesítőek, szólnak amikor kell és odafigyelnek az óráimon. Bár lehet azért, mert az osztály nagyja lányból van és még nem láttak érett pasit vagy nem tudom tényleg. De hallottam, az egyik fiútól, a négy közül, hogy nagyon is oda vannak értem és hogy irigy rám. Ajjaj, de komolyan nem tudom mit hisznek rólam. Nem vagyok egy isten, csak egy sárkány. De jól van, én nem mondok semmit, ha nekik tetszek, nem bánom, csak ne várják, hogy el is jegyezzem őket vagy vegyem őket feleségül.
Éppen indulni akartam a kijárathoz, amikor egy lány belém ütközött. Még nem láttam, de a magasságából ítélve, lehetne itt tanuló is. Igaz, tőlem nem lehet nem kisebb egy személy, hiszen 190 valamennyi vagyok.
- Hohó, figyelj a lábad elé! - szóltam rá. |
|
[50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
