|
Témaindító hozzászólás
|
2016.07.10. 17:16 - |
 |
[54-35] [34-15] [14-1]
A beszólásán elvigyorodtam és a fejemet csóváltam. Öregíti mi? Hát rajtam már nincs mit öregíteni, de nem baj, részlet kérdés.
-Nekem azt hiszem már mindegy, de kösz, hogy szóltál.-mondtam.
Láttam rajta, hogy kezd megvilágosodni ködös buksija belülről, mikor eljut hozzá, amit mondtam. Magammal teljesen megelégedve elmosolyodtam. Nos igen, sose árt egy második személy, aki kívülről is meg tudja ítélni a helyzetet. Legalább ennyi hasznom volt.
-Na igen, azt én is akartam mondani, de nem akartam egyből ilyen dolgokat felhozni. Az ilyesmikről, mindig a hippik jutnak eszembe, és nekem elhiheted, hogy amikor azok élték a fénykorukat , az utcára is fájt kilépni.-csóváltam meg a fejemet vissza emlékezve.
Na igen, nem szívesen mentem volna vissza annyi időt a múltban. Számomra szörnyű időszak volt. Sose szívleletem a hippiket, ki tudja miért?
Hitetlenkedve néztem rá, majd kitört belőlem a nevetés.
-Bellát, mi?-kuncogtam.- Na persze, inkább passzolom, nem akarok tátogó aranyhalat játszani, kösz.. Komolyan megalázóak ezek a filmek.-csóváltam meg mosolyogva a fejem.-Rég öngyilkos lettem volna, ha nappali diszkóbömbbé változtattak volna.-borzongtam meg a gondolatától is.
Egyáltalán nem vettm magamra, amit mondott, szóval leintettem. Inkább figyelembe vettem az asztalon lévő csíkos golyóim elhelyezkedését. Most tűnt csak fel, hogy jobban sikerült az első lövés, mint gondoltam, bár a fekete az utamba lesz.
A vadászos dolgon felvont szemöldökkel néztem rá, de inkább ráhagytam.
-Nem is baj, a mostani nők többsége van, hogy meg se érdemli.-vontam vállat. |
A vállveregetésre csak elvigyorodtam mondva:
- Jajj ne aggodalmaskodj, az öregíti az embert - hát na. Bár tény, hogy lehet van benne valami amit mond, illetve tisztában vagyok vele, hogy egy vámpírnak ilyet mondani totális marhaság. Ők nem öregszenek külsőre, szóval mindegy neki.
Pislogtam a magyarázatára figyelmesen hallgatva majd ekkor kapcsolt a fejemben egy villanykörte, ami pislákoló fényt, hozott a totális sötétségbe ami a fűszaggal keveredett. Na jó, igazából ez rohadtul nagy túlzás. Nem vagyok teljesen hülye, csak néhanapján:
- Ahh, ebben lehet, hogy van valami. Na majd kipróbálom! Ha az nem megy akkor végső elkeseredésembe elmegyek valami meditációs szarra. Állítólag az segít a koncentrációban - ingattam kicsit a fejemet. Lehet ebben lesz a megoldás? Igazából mindegy, én nem nagy hatalmat akarok, csak a mostani fölött kéne uralkodnom és kész. A melltartós témára végül csak megadóan felemeltem a kezeimet. Bocs mester, én nem vágom mi a téma, de akkoris furcsállom, hogy nagyobb méret nincs szivacs nélkül. Totál logikátlan, főleg hogy a mostani csajok nem mozdulnak csak úgy meg a többi.
Nem értettem mi a baja a vámpírságával, így csak összeráncoltam a szemöldökömet:
- Szerintem állat. Meg amúgyis, mehetnél castingolni a Bellát a Twilightból. Nem is kellenének vizuális effektek - vigyorogtam, de hozzáfűztem - ...nem bántásból, csak vicceltem.
A tanácsára halványan elmosolyodtam mondva:
-A vadászok nos őhm... érdekes állatfaj - zártam le végül a beszélgetést ennyivel, ha már megint ezek az idióták a témát. A szemforgatós megszólalására csak széles vigyorra húztam a számat. Hát kérem, jobb ha egy nő kezd. Az elején van idő nem túl látványosan végigmérni a terepet..
- Ó, igen az udvarias végülis igaz rám, csak nem minden helyzetben - vontam vállat végül. |
Nem számítottam ilen szintű kitálalásra, szóval csak kamilláztam párat, mikor ömleni kezdett belőle a szó, majd kicsit össze szedv magam értelmesebb kifejezést vettem fel, csak hogy ne érezze úgy, hogy teljesen hülyének nézem, amiért így kitálal egy idegennek.
Nyilván jó lehetett ilyesmiről dumálni, de azért csak úgy random az első "embernek" aki flfdezi micsoda...
-Humm... nos értékelem a közvetlenséget, de azért így nem teregetném ki a lapjaimat.-veregettem vállba, amolyan "nincs semmi baj, minden jobb lesz idővel" stílusban.
-Őszintén szólva, még nem volt szerencsém ennyire elszabadult mágiához, de nem vagy reménytelen, valahogy biztos meglehet oldani. Esetleg azért tör ki az ilyen kis dolgokra, mert tényleg nagy és le kell valahol vezetni a felgyülemlett erőt. Ha kiadod magadból lehet jobb lesz. Mint a hiperkatív emberek, megkell őket dolgoztatni és le kell vezetni az energiát és kész,vagy ott vannak az idegbeteg természetüek, menjen el boksz zsákot püfölni és már is fokkal jobb.-magyaráztam kicsit érthető példákat eresve.
-Na meg talán gyakorolni se ártana..-gondolkodtam el.
A melltartós hozzászólására felröhögtem. Na igen, képzelem mekkora csalódás lehet egy olyan melltartó a pasiknak.
-Nos, a gond ott kezdődik, hogy szinte lehetetlen már bazinagy szivacsnélkülieket venni, de a remény hal megutoljára, na meg aki keres az talál.-mondtam szórakozottan.
Mikor legutoljára akartam magamnak fehérneműt venni, a melltartóval úgy jártam, hogy konkrétan a méretemhez passzoló akkora tőgyeket kreállt nekem, hogy azóta inkább alaposan gondjátviselem a régieknek.Az hogy teljesen közvetlen és semmit mondóan reagálta le a vámpírságom nem kicsit lepett meg, de aztán végül betudtam a tompult agyának.
Általában még a többi lény is tartozkodóvá vált, ha azt hallotta, hogy vámpír, szóval nem lepett volna meg, ha ő is hasonlóan tesz, de egész normálisan kezelte, a maga fura módján.
-Állat, mi?-motyogtam összeráncolt szemöldökel.-Én nem éppen ilyen kifejezést használtam volna, de asszem kösz.-vigyorodtam el fejemet csóválva.
-Örvendek és semmi gond, én örömmel meghallgatlak, de szerintem nagyon nem kéne híresztelned, mert vannak erre bájos vadászok, akik örömmel ütnek lyukat a mellkasodba, ha hagyod.-moslyodtam el.
-Naná, és azt azért megnézném, mint valami elcseszett mesefilmben, mikor előveszik a bazinagy mágnest.-kuncogtam, majd elvettem tőle a dákót, amit választott nekem.
-Ah, milyen udvarias.-forgattam meg a szemeimet, majd oda álltam az asztalhoz és bevittem az első lökést.
elégedetten vigyorodtam el, mikor az első golyó begurult. Kezdtem én már ennél jobban is, de hát ez se rossz. |
Bosszúsan sóhajtottam mikor mondta, hogy kellemetlen lehet:
- Jah eléggé fostalicska a szituáció. A legnagyobb problémám mégis inkább az, hogy hiába származom boszicsaládból, nekem jóval később jött elő. Már totálisan beletörődtem, hogy én csak az egyszerű ember vagyok, erre nemrég betrollkodott nekem. Azt mondták az ősök, hogy ne parázzak rajta, idővel javulni fog a helyzet amit igazából banális ökörségnek tartok...sőt néha úgy érzem, hogy egyre rosszabb - prüszköltem a végére egyet. Azért bevallom, jó volt erről beszélnem egy olyannal aki nem az anyám-apám-tesóm. Engem az sem érdekelne, ha kiderülne, hogy nem is boszi hanem egy sellő vagy csillámpóni basszus.De túlságosan nem örülhetek megint mert akkor a fasz se tudja mi fog történni...viszont befásulni sem akarok cseszem!
Felnevettem egy kicsit mikor mondta a pánt nélküli melltartókat. Ó basszus, tényleg!
- Nos, főleg ilyen eseteknél hasznos állat. Inkább azok, mint a push-upok, ami hatalmas becsapás - hát kérem. Úgy megemelik a semmit, hogy csak les nagyokat a férfi ember. Aztán ha lekerül akkor jön a meglepődés. Rosszabb mint egy díszes csomagolásba került fos karácsonyi ajándék.
Nem vettem a szívemre, hogy nem hivatta meg magát italra, de a spanglit legalább elfogadta illetve a billiárdozást is. Olálá! Összeráncolt szemöldökkel hallgattam a mondatait és el kellett gondolkoznom ezen a megérzéses dolgon. Ehh, kétlem, hogy valaha egyensúlyba kerülök az erőmmel:
- Jó neked, én mágiát használók körében nevelkedtem, de az ilyesmik szinte fel se tűntek nekem, csak akkor ha történt valami - sóhajtottam a végére. Bár apám valami olyan faszságot pofázott, hogy lehet azért nem érzem az ő mágiájukat mert az enyém erősebb, így a gyengébb fel se tűnik nekem. Ez is megmagyarázza állítólag azt, hogy később jött elő. Jó, hogy egy ideje már elkönyvelt egyszerű embernek nem? Kac-kac. Persze lehet van benne logika, de basszus, hagyjon már a gyökérségekkel. Hiába van nagyobb erőm amúgyis, ha egyszer az önkontrollom a béka segge alatt, illetve egy érzelmi hullámvasút vagyok. Pontosítok, állandóan vigyorgok, jó kedvem van, de ekkor előjön ez a szar és már egyből elbassza a hangulatomat és szétvernék akkor bármit abban a pillanatban.
- Óóó...szóval vámpír vagy? Állat! - határozottan kezet ráztam vele a bemutatkozásra - ...amúgy Zaiden vagyok, üdv és bocsi az ömlengésért a problémámmal kapcsolatban - vontam vállat a végére. Persze nem kiabálva mondtam a vámpírságot, elvégre ez mégiscsak kényes téma. Megpörgettem vigyorogva a dákót majd kérdeztem:
- Akkor áll a játék? Mondanám, hogy a Jedi erőmmel iderepítem neked az ütőt, de félek, hogy az egész kóceráj hozzám vágódna - igen, körülbelül ennyi a kontrollom. Inkább odasétáltam az állványhoz és felemeltem egy kisebb ütőt ami nagyjából arányos lehetett a magasságához. Átnyújtottam neki mondva:
- Hölgyeké az elsőbbség - vigyorogtam mutatva elegánsan a háromszög alakba rendezett színes golyók felé. |
Magamba meg kell vallanom, hogy azért valahol mulatatott a szerencsétlensége, bár nyilván nem lehetett től kellemes egy olyan erővel rendelkezni, aminek nem tudsz parancsolni.
Mondjuk ezt részben meg is tudtam érteni, mivel vámpír voltam, márpedig egy vámpír vérszomja...na igen. az egy olyan dolog, amit sose tanul meg teljesen az uralma alá vonni, mert nem mi fogjuk eldönteni, hogy mikor leszünk picit éhesek, vagy kurva éhesek. Kellemetlen.
-Hüm. Nos az kellemetlen lehet.-biccentettem oldalra a fejem, mivel nem igazán tudtam ezt hova tenni. Persze találkoztam zöldülüekkel, de hogy ennyire ne legyen uralma az ereje felett? Nos ez nekem még új. Kicsit szántam, mivel a vámpírságom első éveiben, nekem ott volt a teremtőm, aki szépen kiokított, de ahogy elnéztem mellette aligha ált egy tapasztaltam boszi.
-Ugyan, semmiség, pánt nélkül hordható melltartóknak is vannak nagy előnyeik.-vontam vállat szórakozottan. Lehet az ilyesmit nem szokás ennyire részletezni, de meg kell valljam sose voltam a szégyenlős fajta.
Az az voltam, de az emberiénem már egy másik történet tragikus véggel. Mert ugye nem lehet minden happy end.
Elmosolyodtam a gesztuson, és el is vettem tőle, de csak egy kis időre. Általában nem szoktam ilyenekkel élni, csak néha, ha éppen kedvem szottyant, bár aztán sok kárt már nem tehetett bennem.
Mielőtt még bármit is feleltem volna egy slukkot szívtam azért, majd elgondolkodva néztem a már kissé tompa srácra.
-Az ital nem rossz ötlet, de nem kell meghívni, viszont játszani szívesen játszok.-feleltem, és inkább nem osztottam meg vele, hogy volt bőven időm, már akkor mesterien űzni az ilyesiket, amikor még csak éppen feltalálták őket.
Amikor feltette a már várt kérdést,jobbnak láttam még egy slukkor szívni aztán vissza nyomni a kezébe a szálat.
-Megérzés. Régen egy hozzád hasonlóval éltem évekig, volt időm megtapasztalni, milyen mikor a közelemben mágiát használnak.-húztam fanyar mosolyra a számat. Errőla részről nem szívesen regéltem, de mivel a múltban történt, ráadásul nem éppen mostanság, így már teljesen mindegy volt.
-Egyáltalán nem.-kuncogtam el magam akaratlanul is. Mondjuk jogos fltételezés volt a részéről. Na meg sokan közölték már velem, hogy egy boszorka vagyok, bár az inább a személyemnek szólt, mint a külsőmnek.
-Vámpír vagyok drága, és nem mellesleg Nathalie, de eggyezünk ki a Natyban.-mondtam kezetnyújtva neki. |
Már egyre jobban fortyogtam magamban és rohadtul idegesített a helyzet. Komolyan, hogy mindig elbassza az erőm a szórakozásom? Miért? Direkt keresztbe tesz nekem, mibe fogadok! Ha tudnék beszélni vele állandóan vitatkoznánk és acsarkodnánk. Még szerencse, hogy nem pofázik a fejemben, mert különben megfojtanám bassza meg. Már éppen löktem volna a fehér golyót, mikor hozzám sétált egy csaj, aki nagyon úgy tűnik, hogy képben van az ilyen boszis fos témákkal kapcsolatban. Pislogtam nagyokat és arra a következtetésre jutottam még félig beállt aggyal is, hogy bizony őt nem hülyíthetem idióta terelő szövegekkel. Bizony vágja mi a zörgés...vagy dörgés? Hű a kurvaélet.
Felsóhajtottam végül lemondóan:
- Franc aki próbálgatja basszus. Rohadtul nem tudom irányítani és annyira hangulatérzékeny egy fos... - morogtam a végére. Elhúztam fanyaran a számat és hozzátettem azért:
- Bocs, ha te is áldozatául estél ennek a szarnak - legszívesebben a dákót szétvágtam volna a billiárdasztal szélén, annyira pipa voltam.
Mindegy, minél inkább felbaszom magam annál szarabb lesz, muszáj valahogy lenyugodnom cseszem. Beleszívtam a jó kis mariskába, majd átnyújtottam a lánynak lazán vállat vonva:
- Ha akarod kiengesztelő ajándéknak veheted. Esetleg meghívhatlak egy italra ha gondolod, vagy játszhatunk is - félreértések elkerülése végett rámutattam a billiárdra. Elvégre na, lehet máshogy is játszani. Enyhe +18-as karika. Húpsz megint kicsit perverz vagyok. Viszont mivel nagyon jellemző rám a kíváncsiság, így csak nem bírtam befogni a lepénylesőmet:
- Amúgy...honnan tudtad, hogy mi vagyok? Talán te is boszi vagy? - érdeklődtem halkan. Behalnék ha ő is az lenne. Lehet meg is kövezne egy "boszorkák szégyene" megszólalással. HÚPSZ! Bár igaza lenne valójában. |
Amikor a biliárd feléhaladtam ismerős borzongás futott végig a gerincemen. Az ösztöneim sikítva tiltakoztak, hisz rossz emlékek tömkelege rohant meg, amiket évekkel ezelőtt igyekeztem elfojtani magamban, erre tessék!
Szinte biztos voltam benne, hogy valahol a közelben egy boszorkány munkálkodik. Én a magam idióta módján tekintetemmel természetesen egyből a régi ismerős arcot kerestem, hiába tudtam, hogy aligha bukkanhat fel, hiszen már rég halott.
Nos igen, nem is vettem őt észre viszont tekintetem megakadt egy szőke buksin. Igazán romantikus is lehetett volna, ahogy a tekintetünk találkozik, miközben a melltartójuk miatt sikongató lányok hada közt utat török felé.
Na ja. Egy gond volt, hogy egyáltalán nem találkozott a tekintetünk, a lányok pedig nem voltak elég sokan ahhoz, hogy komoly erőfeszítésembe teljen utattörni rajtuk, mivel szimplán ki is kerülhettem őket. Milyen praktikus.
Már éppen tetlegesség mezejére lépzem volna, mikor fülemet megütötte a hang... Lepillantottam és természetesen tökéletes rálátásom nyilhatott arra, hogy az én bántom se bírta a gyűrődést.
Halkan sóhajtottam és mit sem törődve az emberekkel nemes egyszerüséggel és helyzethez adottan legméltóságtejesebb kifejezéssel halásztam elő a pántokat a rugámból, amiket aztán a táskámba gyömöszöltem. Szerencsémre a melltartómat pántnélkül is lehetett hordani, szóval én nem kezdtem hülyemódon visongatni.
Ezúttal nem vártam meg, hogy esetleg még abugyim is lepattanjon rólam, inkább a szöszi mögött ellépve egyike kezemet végighúztam a lapockája mentén, majd megállapodtam a másikoldalán.
-Nem szép dolog tömeges nudizást szervezni a résztvevők megkérdezése nélkül.-mondtam mindezt úgy, hogy mások ne hallják.
Végig futtatam tekintetemet a srácon, mivel jóformán szikrázott belőle a mágia, pedig nem úgy tűnt, mint aki puszta szórakozásból csinálja ezt.
-Hmm... csak nem most ízlelgeted a hatalmad szöszi?-kérdeztem szórakozott mosollyal. Nos a rutin meg az évek, bár igazából arról volt csak szó, hogy meglehetősen sokat láthattam a régi...hmm "barátom" mellett. Nem volt annyira nehéz átlátni azon merről fúj a szél. |
A múltkori agyfasz után muszáj volt elmerülnöm a melóban, hiszen csakis akkor nem érhet semmi kellemetlenség engem. Mármint olyan dolgok, hogy a konfettik például nem esnek le, hanem pörögnek a levegőben, illetve később hamuvá is égnek mert rohadtul pipa vagyok.
Viszont a mai nap máshogy alakult. Úgy döntöttem ideje kicsit szórakozni és telibeszarni, hogy egy nyomorék boszorkány vagyok aki semennyire nem tudja kontrollálni az erejét, mert később jött elő. Így történt az, hogy a nightclubba mentem egy kis beszerző útra...természetesen egy jóféle Mariskát véve, illetve egy Jimbácsit örökbefogadva. Örökbe? Na persze. Csakis addig lesz hű társam amíg el nem fogy. Ha az megtörténik, nos az eléggé sad story. Basszus! Utam később a játéktermes cucchoz vezetett ahol leragadtam a dartsnál egy ideig. Eleinte írtózatosan balfaszul ment, viszont később az erőm kurvára látványosan segített. Naneee...!
Inkább átnyargaltam a billiárdhoz. Lazán rágyújtottam a friss zöldellőre és már pöfékeltem rajta, közben a dákót jedi kardként pörgettem a kezeim közt, pár idiótát elszórakoztatva ezzel. Bár nem vagyok cirkuszi majom, hogy másokat szórakoztassak, de legalább már nem fapofával szórakoznak. Na kérem, indulhat az ereszdelahajam! Temészetesen megint felpörögtem, így pár távolabbi csajnak már ki is szakadt a melltartópántja akik bizony néha sikkantottak. Jajne, kezdődik... |
Miután teljesítettem az óvonéni szerepét egy emberke felett, nem igazán akadt más érdekesség a magam kis világában. Sőt... meglehetősen ellaposodott az életem, aminek köszönhetően már szinte mániákusan kutattam valami után, amiről írni tudnék. Természetesen ilyenkor nem volt semmi botrány, így hát szépen lassan elkezdtem haldokolni. Na jó ez így hülyeség, mert lényegében már nem is éek, de részlet kérdés.
Mindenesetre ma a lazítás mellett döntöttem, mert már tényleg szükségem volt valaire, ami kicsit kikapcsol, na meg jól érzem magam közben.
Nem vittem tulzásba az öltözékem.Az egyszerű daraboknál maradtam, bár az esti levegőhöz képest talán túl lengén öltöztem, viszont ez nekem aligha jelentett túl nagy problémát. Mivel azért még se akartam, hogy teljesen hülyének nézzenek, magamra kaptam az egyik pulcsim, ami kb comközépig ért, így teljesen eltakarta a rövidnadrágom, de nem foglalkoztam vele.
Őszintén szólva nem akartam sokáig benne lenni, csak amíg oda nem érek a játékterembe. Mert igen, én oda igyekeztem ma, ugyanis a szórakozóhelyekhez semmi kedvem nem volt, legalábbis az olyanokhoz, ahol túl sok a részeg és a táncoló tömeg. Felkapva a táskámat végül elindultam sietős léptekkel. Eléggé messze voltam a kitűzött célomtól, de ez vámpírsebességgel nem volt akkora gond, persze nem az utcán alkalmaztam a háztatők jobban megfeleltek a célnak.
Végül az egyik sikátorból oldalogtam elő és léptem be. Azonnal megütötte afülemet a sok zajt, mire szórakozott mosollyal néztem körbe. Mivel kezdhetnék?
Lassú léptekkel mentem beljebb, miközbn lehámoztam magamról a kényszerzubbonyom. Egyenlőre semmi se keltett fel a figyelmem.
|
- A testvéreim nélkül szine már halott vagyok. Hiszen, ha gond volt ők védtek meg. Én erre képtelen vagyok. Nem tudom rendesen megvédeni magamat. Ahhoz gyenge vagyok és ügyetlen. - hajtottam le szomorúan a fejem.
Az agyhúzásán kuncogtam egy sort, e mégis, valahol mélyen bántam, hogy csak ennyi. Minden érintést szeretek. Amikor az ajkamat simította végig, finoman, mégis érzékien bekaptam az ujját. Hogy miért? Nem tudom, ezzel húztam mindkettőnk agyát. Ráadásul farkas vagyok, ha hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek, akkor nem csak az emberi, hanem a farkas ösztönök is előtörnek. És már erősen súroltam ennek a határát. De azért átváltozni nem fogok, csak kicsit állatiasabban vislekedem, mint azt kéne olykor.
- Szerintem tökéletesen illene hozzád egy húgica. Remek báty lennél. - mondtam ki kertelés nélkül a véleményem, és tényleg igaz volt. Shane a gondoskodó báty tipus. Pont olyan, mint Josh volt. - Egy fiú tesóval csak egymást ölnétek állandóan, bár azért az se rossz, nekem elhiheted. Két nővérem, egy bátyám és két öcsém volt, tudom, milyen ennyi tesóval körülvéve élni. - nevettem halkan.
Hiányoznak a testvéreim, a családom. Még apa is az állandó utálkozásával. Akármennyire utáltam meg utálom a mai napig mégis csak az apám.
Amint lőttem, Shane átkarolta a vállamat és mondta, hogy már nem érdekli a játék, csak menjünk innen. Végre! Már untam.
- Menjünk mosolyodtam el. - elindultunk kifelé.
/Shane és Joy folyt. köv. valahol/ |
- Miért gondolod így? - tettem fel lepetten kérdésem. - Előtted áll még az élet! - ráncoltam össze közben a szemöldökömet is.
A cinkos mosolyát látva az én ajkaim is vigyorra görbültek. Ó, vagy úgy! Attrakcióját látva felcsillantak szemeim. Lágyan megsimítottam a haját, majd ezután ajkaira helyeztem ujjamat... Itt is egy könnyed mozdulattal végigsimítottam rajtuk, de nem tettem egyelőre semmit sem! Húzzuk csak egymás agyát a végtelenségig!
Végül eltávolodott tőlem. Na majd meglátjuk, hogy mégis meddig tart az a fránya távolság, kac-kac. A testvérrel kapcsolos megjegyzésére csak helyeslően bólogattam.
- Mondjuk, ha húgom, esetleg nővérem lenne szerintem az nem olyan gázos rám nézve... Maximum rájuk nézve! - vigyorogtam. - Ha öcsém vagy bátyám lenne... Nos, bele se merek gondolni! - nevettem fel.
Na igen, Seth olyasmi, mintha az öcsém lenne és amiket leművelünk... Normális embernek fájdalmas lenne nézni! Perverzségünk határtalan! Emellett hogy még jobban kihangsúlyozzam a kötelékemet vele... Pont, hogy én rángattam ide ebbe a városba. Ez sem véletlen!
Ám ekkor a kialakult pillanatot, amit én indítottam egy szemezéssel megszakította. Ó, váó, oké. Lövését látva csak átkaroltam a vállát, majd fülébe súgtam.
- Engem már nem izgat ki nyer! Mit szólnál, ha elmennénk valamerre? - feszegettem még jobban nála a fránya határt azzal, hogy lágyan beleharaptam fülcimpájába. Nyugiii emberek! Fogam korántsincs kint, és ez csak egy apró beindító gesztus, kérem szépen! |
- Igazad van, lehet óvatosabbnak kéne lennem, de szerintem nekem már édes mindegy, hogy most halok meg, vagy 40 év múlva. - vontam vállat.
- Hmmm.... Leginkább akkor, ha valamit nagyon szeretnék elérni, na meg akkor, ha valaki direkt arra játszik, hogy elfogyjon a türelmem. - vetettem rá egy cinkos mosolyt. - Most szeretnéd látni, vagy később? - léptem oda hozzá, tenyeremet a mellkasára fektettem, de közben pillanatra sem szakítottam meg a szemkontaktust. Igaz, hogy jóval magasabb nálam, de felnęztem rá. A szemei egyenesen elvarázsoltak. Hogy lehet az, hogy eddig nem bírtam a vámpírokat? Hiszen Shane olyan jóképű és olyan fura, hogy ennyire szimpatikus nekem. Hiszen elvileg nem bírja egymást a fajtánk, és valahol mélyen belül, egy kis hang azt súgra, hogy hagyjam ott és gyűlöljem, hiszen csak egy mocskos vámpír, de nem ment, nem tudtsm megtenni, ahhoz túl jó hozzám. Ráadásul jól néz kis, és a személyiség- már amennyit mutat belőle- szintén lenyűgöz.
Végül, ha nem csinált semmit, elléptem tőle, tartva a tisztes távolságot. Úgyis leszünk még ennél közelebb is egymáshoz, egy másmilyen módon. De az sokkal szórakoztatóbb lesz.
A válaszán elgondolkodtam. Egyke volt.... Volt? Mivan? Jaaaaaaa! Hogy ő nem vámpírnak született... Szegény, az olyan rossz lehet.
- Hát igen, néha a barátok még jobbak is, mint a testvérek. Gondolj bele, nem látod őket mindig, amikor otthon vagy, nem idegesítenek 0-24-ben, és még csak a cuccaidat se nyúlják le állandóan. - nevettem. Hát igen, ez volt a sok testvér árnyoldala, de ott volt az összetartás is, az, hogy volt kinek sírni a vállan, ha baj volt, ha más nem is, ők mindig megértettek
Ő az ajkamat nézte, én az övét, pont tökéletes pillanat lenne egy csókhoz egy romantikus filmben. De nem ott vagyunk, ez a kegyetlen valóság és biztos, hogy nem fogom csak úgy letámadni itt, mindenki előtt. Majd visszafordultam az asztalhoz és lőttem még egyet, de nem talált be, ő jön. |
- Ez tény, de azért én is kiszúrom ki milyen – mosolyodtam el. – Csak néha, ha valakit közelebb engedek magamhoz nehéz az eszemre hallgatni – húztam el fanyaran a számat. – Sokat számít, hogy mi erősebb… Az ész vagy az érzelem. Ezért is mondom, hogy vigyázz! Nehogy észre sem veszed, és véged – sóhajtottam.
Következő megállapítására csak helyeslően bólintottam párat. Nem érdemes ragozni, mert szóról szóra minden igaz velem kapcsolatban. Én személyes dolgaimat mindig megtartottam magamnak, és csak olyanokkal osztottam meg, akik nagyon közel kerültek hozzám. Mint említettem ilyen Seth és Hazel eddig.
Az érzelemmentességét mellesleg megértettem. Ezen nem nagyon lehet mosolyogni… Sírni… Nevetni… Ezek fájó tények!
- Milyenkor nem vagy a türelmedről híres? – vigyorogtam vissza rá, és tértünk át a flörtölésre. – Kezd érdekelni, hogy milyen, amikor türelmetlen vagy – utalgattam kicsit, és ha már benne van a játékban kell élni a helyzettel!
Testének reakciója elégedettséggel tölt el. Ejej, mi lesz vele, ha benne leszünk a dologban? Már előre fel voltam csigázva emiatt az eszmefutás miatt. Alig várom, hogy ott tartsunk! Remélem egy jó szex lesz a hátunk mögött!
Ezután nyögtem be, hogy nyugodtan kérdezzen. Mentegetőzésére legyintettem egyet lezseren. Semmi indiszkrét nem volt benne. Ettől durvábbra és intimebbre számítottam.
- Egyke voltam – válaszoltam tömören. – Annyira nem is hiányzott testvér a nyakamba, hisz helyette voltak idióta spanok… Szerintem ők is megfeleltek és betöltötték ezt a pozíciót – kuncogtam halkan.
Ahogy dicséretemet lereagálta… Én ajkait fixíroztam mindvégig… Ahogy szája mozgott, miközben a köszönetet mondta. Ez is egyfajta agyhúzás! Eközben kézfejére helyeztem a kezem, és ajkáról felpillantottam szemeibe. |
- Csak nekem annyi előnyöm van, hogy könnyebben meg tudom állapítani, ki ember és ki nem az. - mosolyogtam rá. Aztán jött, hogy jobb elrejteni a valós érzéseinket. Na igen, ezzel én is így vagyok.
- Őszintén szólva, ne vedd sértésnek, de hogy is mondjam... Nem tűnsz nekem olyan személynek, aki a nevén kívül nagyon hajlandó elárulni bárnit is bárkinek. De javíts ki ha tévedek. Na meg az is igaz, hogy nem kell másoknak feltétlen látni az érzéseinket. Sőt, talán jobb, ha senki nem látja őket. - vontam vállat. Az arcomon semmi érzelem nem látszott, nem tudtam, minek kellett volna lennie.
Hitetlenkedve pislogott arra, hogy ne nézzen nimfománnak, miét? Bár nem értettem, inkább nem tettem szóvá hiszen neki lehet, hogy természetes, ha az ember a kalandokat keres, de akadnak olyanok is, akiknek ez nemhogy nem tetszenes, egyenesen elítélnének. Főleg, ha azt is utdnák, hogy nőkhöz is vonzódom.
- Hosszú még, bizony. Bár olykor nem a türelmemről vagyok híres. - mosolyodtam el pajkosan, a szemkontaktust továbbra is tartva.
Ahogy végigsimított a karomon, jólesően megborzongtam. Ahogy minden más érintés, ez is nagyon jól esett. De ahogy minden, az is gyorsan véget ért.
- Hmmmm, nem szeretnék indiszkrét lenni, vagy megbántani téged, de ez érdekel. - kezdtem. - Van testvéred? - kérdeztem kíváncsian.
- Köszönöm. - mondtam. Ritkán dicsérik meg a gondolkodás módomat. |
- Érthető. Én is szeretek meghúzódva lenni. Igaz, az is közrejátszik, hogy nem nagyon személyeskedem bárkivel is - eddig talán Seth meg Hazel, aki közelebbről is ismer.
Azért érdekes, hogy amilyen közvetlen meg idióta tudok lenni, annyira vagyok magamba forduló, ha az életemről kéne mesélni és ki is vagyok valójában. Ez szerintem sok embernél van így... Na meg főleg lényeknél!
- Néha jobb elrejteni a valós érzéseinket - sóhajtottam. - Én tudom, hogy milyen ez. Megértelek - nem tudtam végülis ehhez milyen arcmimika illik, ezért is mondtam inkább érzelemmentes arccal.
Kíváncsian vártam játékos kérdésemre a választ. A nimfómános megjegyzésre hitetlenkedve pislogtam, majd legyintettem egyet. Nem értem, hogy miért egyből nimfómánnak venném a dolgait. Szerintem nincs ebben a reakcióban semmi kivetnivaló!
- Én szerintem is jól ellennénk! - erősítettem meg kijelentésében. - Ám hosszú még az éjszaka, nemde? - néztem még mindig bele szemébe, és egy pillanatra sem szakítottam félbe a szemkontaktust.
Bólintottam egyet, amikor mondta, hogy reméli más, új élet vár rá, és karján is gyengéden végigsimítottam. Ezután már át is adtam a terepet a lánynak, és vártam alakítását. Egész rendesen beelőzött.
A csacsogásával kapcsolatos megjegyzésére fejem ingattam meg picit, majd mosolyogva ennyit mondtam.
- Ha gondolod, akkor kérdezz! - ajánlottam fel neki ezt az opciót.
Következő reagálásán pillogtam kicsit lepetten. Ilyen felfogással is rég találkoztam, ami szerintem ha úgy vesszük pozitív.
- Szép! - bólogottam, mint valami elbaszott kutya. - Ahhoz képest, hogy fiatal vagy nagyon bölcsen tudsz gondolkodni! Ez értékelendő - mosolyodtam el |
- Persze, de erre igyekszem is odafigyelni. Az emberekkel szemben sosem voltam ennyire nyitott és nem is leszek. Nem akarom feldfedni magam, hiszen, ha elkapnak, nem biztos, hogy le tudom rázni őket. - mondtam. Na igen, sosem voltam elég erős ahhoz, hogy rendesen meg tudjam védeni magam, ha bekerítenek a vadászok.
Néztem rá nagy, értetlen szemekkel, hogy vajon mi kuncogni való van a csacsogásomon? De már jött is a cukkolás, meg a filozofálas, hogy unalmas lenne az élet egyforma emberekkel, stb.
- Na igen, de én szeretek is fura lenni. Hiszen, ha az ember egy fura, de vidám lányt lát, mirecgondol? Valószínűleg arra, hogy milyen boldog, és milyen jó neki, hogy nem érzi magát egynek a sokból, nem? - kérdeztem. - Talán pont ez a jó az egészben. Ha rám néznek, egy boldog, gondtalan lányt látnak és nem egy roncsot, aki keresztbe-kasul végigutazta az országot, mielőtt idetalált volna a nővérével. - vontam vállat.
- Igazából nem tudom megfogalmazni. - kezdtem, majd jött a kérdése. Először csak bólintottam egy kicsit, közben végig a szemébe néztem, majd összeszedtem magam és válaszoltam is. - Hogy mondjam, hogy ne tűnjek nimfománnak? De lényegében igen, ha ennél több lenne, biztos, hogy nem alakulna rosszul. - mosolyodtam elfélig-meddig titokzatosan, félig meddig játékosan.
Láttam, hogy ledöbbent. Senki nem azt várná, hogy egy ilyeb lány, mint én, olyan családból jött, ahol az apja mondhatni nőgyűlölő. Ráadásul még két testvérem és a vőlegényem, akit tényleg nagyon szerettem, is halott. Kell ennél több?
- Remélem igazad van, és tényleg tiszta lapot kaptunk a nővéremmel, amikor idejöttünk. - mondtam, majd amint arrébb lépett, felvettem a tökéletes pózt lövéshez és sikerült is, bement két golyó. Még egyet lőttem, az is bement.
- Na de ne csak rólam beszéljünk, hiszen lassan tényleg úgy fogom érezni magsm, mintha visszakerültem volna Texasba. Ott is én beszéltem a legtöbbet. - nevettem el magam. Remélem tényleg nem zavarja Shanet az állandó csacsogásom. De hát mit tegyek? Imádok beszélni!
- Ne sajnáld, hiszen nem te ölted meg azokat, akiket szerettem és még csak nem is te bántottál minket. Jobb, hogy eljöttünk onnan. - mondtam, majd jött azzal, hogy reméli sikerül elfelejtenem minden rosszat. - Igszából felejteni nem akarok. Emlékezni akarok mindenre, hogy tudjak változtatni. Ha lesz családom, akkor ők ne úgy járjanak, mint én. Hogy lehessen egy szebb életem. - mosolyodtam el. De trljesen őszinte voltam, tényleg emlékezni akarok minden percre. |
- Azért vadászok közt is van megtévesztő. Nehogy valamelyik közeledbe férkőzzön, és úgy bánjon el veled - húzogattam a számat. - Habár azt is bevallom némelyik normális, és kompromisszum képes, sőt... - merengtem el kis időre.
Ekkor Joy már mesélésbe is kezdett. Ennyit erről. Mondtam, hogy embere válogatja ki milyen. Még szerencse, hogy nem mindegyik pszichopata, retardált seggfej. El is mosolyodtam ezen a történeten. Lehet ha velem találkozott volna, akkor nem mosolyognék így ezen. Inkább nem gondolok bele, hogy mi történt volna akkor!
További csacsogására elkuncogtam magam. Egyelőre más épkézláb reakciót nem tudtam kierőszakolni, viszont költői kérdését csak megválaszoltam neki.
- Hát, tényleg fura vagy - cukkoltam. - De szerintem ez teljesen normális! Mégse lehet mindenki ugyanolyan. Unalmas is lenne az élet - vágtam át kicsit filozofálásba.
Nem számítottam arra, hogy simogatásom követően csalódottság fog arcán kirajzolódni. Ejej, végén teljesen félreértem reakcióit. Végén kiderül ő is egyéjszakás, amivel végülis is nincs semmi probléma.
- Miért vagy csalódott? - húztam fel a szemöldökömet, majd kicsit utalgatva feltettem következő kérdésem. - Talán szeretnél folytatást? - vigyorodtam el halványan, mégis magabiztosan kissé felpillantva szemeibe.
Ez a hangulat nem tartott sokáig, hisz jött is a storytime. Eléggé belemerült a mesélésbe, és korántsem ilyen sztorira számítottam. Ajkamat fanyaran elhúztam, amint befejezte a beszédet. Nem épp leány álom élete van a hallottak alapján, ha valóban minden szóról szóra igaz.
- Sajnálom - lepettségembe mást mondani nem tudtam. - Remélem sikerül elfelejteni ezt a sok szart, ami történt veled - mosolyogtam rá biztatóan, és ennyit még hozzá fűztem. - Magnólia a lehetőségek és az új élet városa. Én már csak tudom - közben már be is pózoltam, és meglöktem a fehér golyót. Ez nem talált be, viszont jó kis helyzetet adtam ezzel Joynak. Ha onnan nem lövibe, akkor biztos, hogy végigcukkolni fogom. |
- A vadászok többsége ember, és nem is az, hogy elbánok velük, mert azért annyira ügyes nem vagyok, de a szaglásom az nem rossz. Így általában rájövök, hogy kinek nem szabad felfedni magam. - vontam vállat. És az igaz is, hogy nem vagyok olyan ügyes, mert bár a tesóimmal sokat harcoltunk, olykor csak játékból, de sajnos nem lettem elég erős és ügyes.
- Ebben igazad van, bár én alálkoztam nem rég egyel, aki rájött, hogy mi vagyok, de hagyott elmenni. Mintha valami olyat mondott volna, hogy őt csak a vámpírok érdeklik, vagy mi a fene. De legalább ő nem a világ megváltós fajta, aki mindent ki akar nyírni, ami nem ember. - gondolkodtam el félig hangosan. Fura volt? Lehet, dehát én magam is az vagyok néha.
Hallgattam, amit mond és széles mosoly kúszott fel az arcomra. A személyiségre megy? Hehe, akkor engem még nem ismer eléggé, biztos, hogy jóban leszünk? Hiszen én elég őrült tudok lenni, ha összeszedem magam.
- Én is a személyiséget nézem, bár én általában mindenkivel megtalálom a közös hangot, hiszen, ha valaki nálam furább, akkor az már nagy szó. Tényleg, lehet nálam furább valaki? - nevettem el magam. Hát igen, ez vagyok én. Egy fura, barátkozós, kicsit őrült, néha enyhén elmebeteg vérfarkas.
Szabadkozott, hogy nem vette hirtelen a lapot, hogy mondhatni bókoltam neki az előbb. De ezt persze megértettem, hiszen nem biztos, hogy tudta, hogy a fajtájának van egy jellegzetes szaga. Ezen belül ugye van mindannyiunknak egy saját, egyéni illatunk, minden embernek, de a vámpíroknál érezhető a vámpír szag is, nem csak a saját illatuk.
- Nem gond. Igazán nincs mit, csak őszinte voltam. - mosolyogtam. Amint közelebb lépett és végigsimítot az arcomon, ösztönösen nyomtam közelebb egy kicsit az arcomat a kezéhez. Na igen. Én így is meg farkasként is kifejezetten szeretem, ha simogatnak. - Köszönöm. - mondtam lehunyt szemekkel. Minden érintést szerettem. Ha cirógatnak, simogatnak, a hajammal babrálnak, vagy a hátamat vakargatják. Egyszerűen mindent. Bár farkas alakban ezek másabbak, valahogy sokkal jobbak. Talán a bunda miatt, nem tudom. De pesze így is remek érzés.
Amikor ellépett, kicsit csalódott voltam. Ennyi? De ne már!
A kérdésein elgondolkodtam. Nem tudtam, hogy fogalmazzam meg, hogy milyen is az apám, meg, hogy mit éltünk át a testvéreimmel.
- Hát... akár így is mondhatjuk. A falkánkban alapból sem értek soha szinte semmit a nők, mi csak a szükséges rossz voltunk mindig is. Nem becsültek minket semmire. Apám meg különösen. A két öcsémet elkényeztete, a bátyámat meg utálta, amiért kiállt melletünk anyánkkal és a két nővéremmel. Az egész családunk fura volt. A két öcsémet a saját képére nevelte apánk, minket a három idősebb esómmal meg anya nevelt. Apa kitagadott minket, hiszen a nők ne ellenkezzenek, hajtsanak fejet a férfinak és szüljenek sok gyereket. - kezdtem szomorúan. - Azt hittem büszke lesz rám, ha hozzámegyek az alfa fiához. És kicsit talán emberségesebben is bánt velem, de aztán az esküvő meghiúsult, mert egy másik falka betört a területünkre. A vőlegényem, a bátyám és az egyik nővérem meg is halt. Ezután minden rosszabb lett. Apám nem csak anyát verte már, hanem a tesómmal minket is, hogy legalább haltunk volna meg a többiekkel együtt a tarület védelméért. Így eljöttünk új életet kezdeni. És most itt vagyok és elmeséltem a történetemet egy vadidegen vámpírnak. - nevettem fel keserűen. Hát igen... borzalmas családom volt, de legalább a tesóimmal tartotuk egymásban a lelket, hogy majd jobb lesz, együtt elmegyün, visszük anyát is és új életet kezdünk. Erre mi lett? tönkrement minden. |
- Na és a vadászoktól nem tartasz? Mindenesetre óvatosan ilyenekkel nehogy megjárd! - sóhajtottam fel, és intettem óvatosságra. - A legtöbbje eléggé degenerált vadbarom - ingattam meg fejem.
Megnyilvánulása és magyarázata azért kezdett megnyugtatni. Lehet kicsit félreértettem, de végre egyenesben vagyunk azt hiszem. Én sem a gyűlölködő fajtába tartozom csak egyszerűen megrökönyödtem, ahogy és amint felfedte magát. Nem épp így terveztem mitagadás!
- Ennek kifejezetten örülök! - nevettem el magam zavartan. - Én bennem sem él ez a fajok iránti gyűlölet. Én személyiségre, és magára az egyénre megyek, habár igaz, akkor sem mennék neki és ölném meg - túrtam bele göndör fürtjeimbe.
Egyszer majdnem öltem, de akkor még vérszomjamon nem tudtam uralkodni. Ez még a kezdetek kezdetén volt, és teljesen magamba roskadtam. Mostanra van kontrollom, amire büszke vagyok!
Ahogy szóba hozta a pofimat végigsimítottam rajta. Őőő, fel sem tűnt, hogy bókolt nekem. Leragadtam azon a ponton, hogy vérfarkas és hogy rólam tudja mi vagyok.
- Bocsi, hirtelen nem vettem a lapot! - kuncogtam. - Köszi vagy mi... - léptem hozzá közelebb, majd belenéztem szemébe. - Neked is kifejezetten szép arcod van - húztam huncut félmosolyt arcomra, és arcvonala mentén végigcirógattam.
Végül komótosan eltávolodtam tőle, és a billiárdasztalhoz léptem. Miközben lőttem egyet hallgattam Joyt is, és figyelmemet neki is szenteltem. Szerencsére azért két golyó közben célba talált.
- Miért nem fogad el az apád? Hímsoviniszta? - néztem rá kérdően, és neki támaszkodtam az asztalnak. Mindjárt folytatom tovább a játékot, de ez a komolyabb téma már érdekelt.
Kijelenetésére már bólintottam is játékosan, majd az előző téma kitárgyalását követően újból lövéshez készülődtem. |
Láttam, hogy Shane teljesen lefagyott. Köpni-nyelni nem tudott hirtelen szegény. De végül csak csak kikényszerített magából valami reakciót.
- Sosem voltam átlagos. Mindig is szermegym kitűnni a tömegből. Nyíltan vállalom, ki vagyok, persze arra mindig is odafigyeltem, hogy embereknek ne fedjem fel magam. - vontam lazán vállat.
- Sokkal elfogadóbb és barátságosabb vagyok mások felé, mint a társaim többsége. Talán ezért is jobb falka nélkül nekem, nem cseszegetnek állndóan, mert nem gyűlölködök. -mosokyogtam.
Nem értettem a megrökönyödését.
- Valami rosszat mondtam? Nem hittem volna, hogy nem fog tetszeni a pofidra tett megjegyzésem. Pedig tényleg szép arcod van, hogy úgy mondjam. - biggyesztettem le az ajkamat szomorkásan. Nem akartam bántani a megjegyzésemmel, csak viccnek szántam.
- A kihívás arra való, hogy megküzdjünk vele. Amúgy nem is feltétlen arról van szó, hogy meg akarok felelni másoknak. Szimplán talán csak apámnak akarok megfelelni. Sosem fogadott el se engem se a két nővéremet. - elfordítottam Shaneről a tekintetemet, meg a fejemet is oldalra fordítottam kicsit, hogy ne lássa a fájdalmat a szememben.
- Igen, háromig megyünk. Gyôzzön a jobb! - mosolyodtam el. |
[54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
