|
Témaindító hozzászólás
|
2016.07.10. 17:14 - |
 |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Egyáltalán nem így terveztem a “bemutatkozásom” de persze ember tervez, isten végez. Amiatt már biztosan nem kell aggódnom, hogy mi fog történni, ha megtudja: vadász vagyok. Egészen olajozottan viselte… bár azt hiszem az közelebbi, és számomra fontosabb dologra nem jött rá. Azonban úgy tűnt, neki is feltűnhetett valami… Elvileg eléggé hasonlítottam anyámra, bár etéren a vélemények mindig megoszlanak.
- Nem terveztem… - ásom elő a hangomat, miközben óvatosan kinyúlok a fegyver felé. Hiába az apám, nem tudhatom mit tervez, elvégre nem ember és rájött, hogy vadász vagyok. Vajon azt is tudja, hogy ennél kicsit több is vagyok számára…? Furcsa érzés szembe állni vele, márcsak azért is, mert meg nem mondaná senki, hogy az apám. Mennyivel tűnhet nálam idősebbnek? Olyan 7-8 évvel? Azért az ember mégsem ezt várná. Csöndben bámulom, keresve a kettőnközti hasonlóságot. Sajnos találtam, nem is keveset. Könnyebb lenne elviselni, hogy otthagyott, ha nem hasonlítanánk… jobban megnézve arra eszmélek rá, hogy olyan, mintha a kettejük ötvözete lennék, ami furcsa érzéssel tölt el. Akaratlanul is megérintem az egyik barna tincsemet. Anya haja szőke volt, ráadásul egyenes, az enyém egészen biztosan Shanenek… köszönhető.
Gondolkodásom közepette a kezem leejtettem magam mellé, s fel sem tűnt, hogy finoman lóbálom a karót. Amikor azonban ráeszméltem, gyorsan eltettem.
- Ugye tudod, hogy ezzel elárulod magad? - döntöm oldalra a fejem, és célzok az előbbi szavaira. A karó eléggé jellegzetes, és nem gyakran rohangálnak vele egyszerű emberek, még itt se. Sokkal könnyebb semleges témákról csevegni, mint nyiltan belevágni a közepébe. Amúgyse tudom hogyan kezdjek hozzá. Ilyenkor azért nem szoktak ajtóstul a házba rontani, ugye? - De mint látod, nem is vagyok olyan állapotban. -biccentetem a sérült karom felé. Az már más kérdés, hogy a sérülés egyáltalán nem olyan súlyos, mint amennyire a vér mennyiségéből következtetni lehetne rá. Tesztelni kívánom őt: vajon megragadja a kínálkozó alkalmat, ha esélyt lát arra, hogy likvidáljon egy vadászt? |
Múltkor Hazelnél maradtam, és igazából jól elbeszélgettem vele. Más esetben lenet rámozdultam volna, de tisztában voltam a múltjával, illetve eléggé faszlohasztó volt, hogy kikezdtem körülbelül egy 18 évessel. Másnap természetesen leléptem Hazeltől, és inkább a melóba temetkeztem szókásomhoz híven. Sethet is nehezen elkaptam egy csevejre, és valóban beigazolódott sejtésem. Becsajozott a drága. Ejej, jött is a részünkről a perverzitás pár kör whiskey mellett. Ez is nagyon hiányzott már!
Mai napfolyamán ismét a lazulás mellett döntöttem, viszont beakartam szerezni egy kis füvet. Mi sem lenne jobb hely, mint a gettó. Volt pár ismerősöm errefelé, és tudtam, hogy ők nem basznak át. Ismertem őket.
Épp megvettem az anyagot, és indultam vissza a kocsimhoz. Kifejezetten ismerős arcvonásokkal találtam magam szembe. Olyan volt, mint Ő... Nyeltem egyet, de ekkor lábamnak koccant a fegyvere. Elsötétült a tekintetem, amikor a karóval néztem farkas szemet. Fintorogva kezem közé kaptam. Vadász? Ráadásul vámpír?
Végül közelebb léptem a lányhoz. Zavartan méregettem a vadászt. Egy idő után még a szemkontaktust is felvettem vele. Valóban hasonlít rá. Mintha kiköpött ő lett volna.
- Merem remélni, hogy nem támadsz nekem! - adtam át a karót, és ekkor szúrtam ki sérülését.
Mesés! Mégis mit mondjak neki? Elláthatom a sérülésed? Hülyén jönne ki ezek után, hiszen valószínáleg épp a magamfajtákat nyírbálja. Ám még mindig baszta a csőrömet, hogy miként lehetséges ez a hatalmas hasonlóság köztük. Azt képtelenségnek találom, hogy... Vagy talán mégsem? Az nem lehet!
Belegondolva nem is tudom mit lépnék. Kétségbeesnék? Lehetséges. Örülnék? Nem tudom. Teljesen tanácstalan voltam ezzel kapcsolatban. Totózni meg tippelni nem akartam! Majd kiderül, hogy mi lesz, de tényleg reménykedem, hogy nem akar megölni... Én biztos, hogy nem akarom bántani őt! |
A gettó nappal sem volt túlságosan barátságos hely, hát még sötétedéskor a lámpák legtöbbje nem is égett, a Hold fénye pedig baljóslatú árnyékot vetett a házak tövébe. Jobb kezemből csöpögött a vér, ami tovább bonyolította a már amúgyis kényes helyzetem. Mivel Max a magát Albrechtnek nevező angyallal kalandozott ki tudja hol, egyedül küldtek egy vámpír nyomába. Persze a drága vérszívónak nem volt jó nappal, inkább az éjszakát preferálta. Ami azonban furcsa volt számomra, hogy hagyta magát meglepni. Egyáltalán nem figyelt a környezetére. Alig két méter választott el tőle, amikor végre észrevett. Ész nélkül nekem ugrott és megszúrta a kezem. Feltételezhetőleg a sötét miatt nem vettem észre a kezében lévő kést. Vámpírhoz képest meglehetősen gyenge volt -ezért is kelhetett neki a kés- bár nem értettem miért, hiszen napközben nem láttam, itt pedig bőségesen találhatott volna magának vért, az itt élő szerencsétleneket megcsapolva. A történtek ellenére is igyekeztem beszélni vele, hátha jobb belátásra tudom bírni, ám szavaim süket fülekre találtak.
Szemei őrülten csillogtak, így kénytelen voltam rájönni: reménytelen meggyőzni, meg kell ölnöm. Alig futott végig a gondolat a fejemen, máris újra támadott. Ezúttal, számítva mind a késre, mind pedig a fogaira -amikkel megkísérelt megharapni- könnyedén elléptem előle. Meglendítettem a kezem, a karóval pontosan a szívére célozva. Arra számítottam, ő is kitér, így nem volt a mozdulatban túlságosan sok erő, ám nem tette, így a fegyver pontosan a szívébe szúródott. Tényleg le volt gyengülve, ugyanis könnyedén fúródott bele testébe a karó. Szinte azonnal meghalt, a teste pedig elporladt a karó körül, ám az véres maradt.
Elindultam visszafelé, miközben egy nedves kendővel letörölgettem. Azt hiszem volt benne valami vegyszer -remélem nem kóla- amivel könnyedén lejött a vér a fegyverről. Kidobtam a véres kendőt és elindultam az enyhén lejtő utcán. Pár lépés után azonban -amikor el akartam tenni a karót- rosszul mozdítottam a sebesült karom és elejtettem azt. Hiába volt a sérülés csupán felszínes, az érzés egyáltalán nem volt kellemes, révén, hogy a vállamtól a könyökömig húzódott. Fáradtan pillantottam utána, elvégre nem akartam még a karómat is üldözni ma. Egy pillanatra behunytam a szemem, mire a fegyverem nekikoccant valaminek. Meglepedten nyitottam ki a szemem, elvégre az üres utcán nem nagyon kerülhet az útjába semmi. Egy cipőnek koppant neki. Ez mindig rossz ómennek számított a szakmában, elvégre az esetleges szemtanú sose jó. Lassan emeltem felfelé a fejem, annyira nem akartam tudni kibe botlottam bele. Végülis felpillantottam az arcára, mire teljesen ledöbbentem. Az apámmal álltam szemben. El kell ismernem, nem így terveztem az első találkozásunkat. Szívás! Remélem nem látta, hogy mit tettem. No meg, hogy nem a barátja volt a másik vámpír! |
- Nem becsüllek alá, ne aggódj emiatt! - vakargattam meg zavartan a tarkóm. - Egyszerűen féltelek, ami szerintem teljesen normális... Az én részemről legalábbis - magyarázkodtam, majd inkább legyintettem az egészre.
Kikerekedett szemekkel néztem hátra, amikor Aylin felnyüszített. Mi a fene?! Valami rosszat csináltam? Amint végeztem áldozatommal felhúzott szemöldökkel néztem rá. Nem értettem mi történt. Csüggedten sóhajtottam egyet, majd ennyit fűztem hozzá a dologhoz.
- Nem volt más választásom! - fogtam rövidre mondandóm, de szerintem ebben minden benne volt!
Végül ez a csendes, dermesztő közeg csak megtört. Szerencsére lelkesen fogadta a kíséretemet. Talán túlságosan is lelkesen. Lehet én magyarázok bele a dologba. Szokásom! Jó, nem szokásom...! Csak most az egyszer akarom ezt hinni, mert fogalmam sincs mit kezdenék a helyzettel, ha valóban belém szeretne vagy bármi ilyesmi.
Ezután adtam is a gázt a kocsinak, és pillanatok alatt megérkeztünk a rendőrségre, ahol a két tettest átadtam. Pár perc múlva visszaültem az autómba, és Aylinnal az oldalamon hozzá vettem az irányt. Annyi mákom volt, hogy a lány jó koordinátor így tudtam merre kell menni. Azért ciki lett volna, ha eltévedek vagy nem találom meg hol is lakik.
Megérkezve hozzá óvatosan meg is álltam, majd mielőtt kiszállt volna se szó, se beszéd halvány félmosolyst villantva ennyit mondtam:
- Szia! Vigyázz magadra! Jó éjt és szép álmokat! - ahogy kiszállt még a lehúzott ablakon intettem neki egyet, majd bagózva elhajtottam vissza a rendőrségre. Megint el fogok szórakozni jó darabig! Aludni egyáltalán mikor fogok?!
[NOEL & AYLIN OFF] |
Úgy éreztem ő sem várja el tőlem, hogy választ adjak a kérdésére. Más esetben idegbajt kaptam volna, ha bárki is ilyesmit merészel nekem mondani, de Noelnek elnéztem, sőt, jól esett, hogy aggódik értem.
- Köszönöm, hogy féltesz, de ne becsülj alá! - mosolyodtam el.
Csendben figyeltem Noelt, aki éppen a vámpír sorsáról hozott döntést. Voltaképp az utolsó pillanatig hittem, hogy életben marad a vérszívó, ám tévedtem. Lefagyva bámultam, miközben Noel felemelte a kezét, majd lesújtott. Akaratlanul is felnyüszítettem, tisztán emlékeztem az utlsó alkalomra, amikor ilyet láttam. Akkor is pont ilyen egyszerűen és gyorsan végeztek az anyámmal, majd a nővéremmel, én pedig elszaladtam farkas alakban, amikor apám rám kiáltott. Vajon… vajon Noel engem is ugyanilyen hidegvérűen kivégezne, ha úgy gondolná, veszélyt jelentek? Elvégre azt jelentettem, hiába uralkodtam egészen jól még teliholdkor is a farkas énemen, azért nem mertem volna emberek közé menni. Reméltem belső vívódásom nem ült ki az arcomra, nem szívesen reklámozom, hogy mire gondolok valójából. Szemeimet azonban nem tudtam levenni a vámpír hullájáról.
Türelmesen vártam, amíg tárcsázta a kollégáit és beszélt velük. Mosolyogva bólogattam a szavaira. Oda se neki, hogy mindent hallottam. Olyan cuki, ahogy magyaráz! Figyeltem félredöntött, érdeklődő fejjel.
Fogjaink nem voltak elájulva attól, hogy útban vannak a börtön felé, s ugyan nem ellenkeztek Noellel, de azért bemutattam a fogsorom, így igyekezve kedvüket szegni az esetleges mutatványoktól.
Lelkesen bólogattam Noel szavaira. Persze, hogy megfelel, ha hazakísér!
- Igen, teljesen. - mosolyogtam vissza. Vajon a nevelőapám otthon van? Valószínűleg nincs, kihasználja, hogy én sem vagyok, és nem kérdezősködöm, hova megy. Az meg amúgyis miért zavarja őt? Hiszen ő is mindig megkérdezi, merre jártam. |
- Az alfát? - húztam fel a szemöldököm. - Azért vigyázz magadra! Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű dolgod vele és nem szeretném, hogy meghalj! - mondtam kissé aggódóan.
Amikor rám hagyta a döntést csak sóhajtottam egyet. Viszont be kell vinnem, és a kollégáim nem tudják, hogy vámpír. Lehet kiszabadulna pár áldozatot követően. Végül ridegebbik énemet előre engedve megfogtam egy éles tárgyat, majd egy könnyed mozdulattal határozottan lecsaptam rá. Elválasztottam a fejét a nyakától.
- Vége - jegyeztem meg csendesen.
Jobb lesz így! Mindenesetre egyfajta rossz érzés is elkapott. Meg kell tanulnom ölni, mert anélkül én járom meg, esetleg ártatlan emberek!
Inkább néztem csillogó szemekkel Aylint. Elterelte még ha kis időre is a figyelmemet. Legalább megúszta épségben, és örül, boldog... Vagyis gondolom én, mert a kutyák ugye farok járással jelzik.
- Egy pillanat - válaszoltam, amint feltette kérdését.
Elő is vettem a telefonom, és közben hívtam néhány helyszínelőt. Ahogy ezzel is végeztem ismét minden figyelmemet a lánynak és a bűnözőkre szenteltem. A vámpír ez idő alatt elporladt és eltűnt. Nem maradt más a helyén, mint egy vértócsa.
- Nos - kezdtem bele mondandómba. - Mindjárt kiér pár kollégám, akik innét átveszik az ügyet. Én meg kihallgatom ezt a két jó madarat. Egy egész hálózat van kiépítve a városban - ingattam fejem.
Nemsokára megérkeztek társaim, akik átvették a terepet. A két drogdíllert a kocsimba bevágtam, akiknek nem igazán tetszett az irányításom. Szökni viszont nem próbálkoztak. Már ígyis hulla vagyok, és nincs semmi kedvem velük birkózni.
- Amint megérkezünk a rendőrségre megfigyelés alatt lesznek, és utána hazakísérlek - mosolyogtam. - Ideje hazamenned! Nem akarom, hogy bármi gond legyen ebből! - beindítottam lassan a motort. - Megfelel neked? - pillantottam rá szemem sarkából. |
- Nem, eddig nem. Viszont még nem találkoztam a másik alfával. Gondolom majd meg kell vele küzdenem. - vontam meg a vállam. - Áhh, dehogy - feleltem a mentegetőzésére.
Nem tűnt túl határozottnak a vámpírral kapcsolatban. Igazából én nem pártoltam túlságosan a vérszívó láb alól való eltevését. Nem öltem meg még soha senkit, és nem most akartam elkezdeni.
- Jah, ha meg akarod ölni, akkor nem ártana. - néztem rá vissza. Nem kívántam befolyásolni a döntését, mindenesetre én az életben hagyására tettem le a voksom. Ha azonban Noel úgy dönt, hogy a lénynek vesznie kell, segédkezek neki.
Az utolsó “ellenfelünk” csak annyit ért el golyózáporával, hogy mindenképp leteperendő személynek nyilvánítottam. Kevés dologgal lehetett úgy felébreszteni a farkasösztöneimet, mint a támadás, majd hirtelen menekülés kombinációjával. Ilyenkor szerintem bármelyik vérfarkas üldözőbe venné a menekülő lényt. Kicsit aggódtam Noel miatt, nehogy az én védelmem alatt baja essen, de úgy tűnik, épségben átvészelte a kalandot.
A méltatásra hatalmas csillogó szemekkel bámultam rá, a simogatásra pedig odanyomtam a fejem a kezéhez. Méééég! Mindeközben lelkesen ide-oda mancsoltam, akár a gazda hazatérésére a kutyák, mire az alattam fekvő ember csak nyöszörgött. Úgy kell neki! Miért támadt Noelre?!
Amíg Noel megbilincselte a rossz útra tért bandát, én átváltoztam, és érdeklődve figyeltem a folyamatot.
- És most mit csinálunk? - tettem fel a kérdést. Eddig minden rendben ment, valahogy úgy ahogy terveztem, de ezekutánra nem volt épkézláb ötletem. - Előbb kiürítjük a droglabort, aztán bevisszük a gyártókat, és sittre vágjuk őket? - érdeklődtem. A filmeken mindig kihagyják ezt a részt… |
- Ó, és ebből nem volt semmi gond? Hatalmi cécók emiatt nincsenek? - érdeklődtem kíváncsian. - Remélem nem túl személyes - mentegetőztem.
Hümmögve, bólogatva vettem tudomásul magyarázatát. Jesszusom, hogy még ez is ennyire összetett. Mindenesetre legalább a vérfarkasok ranglétráját jobban áttudom már látni! Ez még nagy segítségemre lehet egyszer!
Amikor mellém lépett Aylin, és válaszolt csak eltűnődtem. Nos, elég rendesen elbántam a vámpírral, de csak azért, mert némi fogalmam volt, hogy mit kell csinálni.
- Őőő, fogalmam sincs - köszörültem meg a torkom. - Le kéne fejezni, igaz? - nyeltem egyet, és pillantottam rá a lányra.
Nem nagyon állt szándékomban ölni. Ezen a téren kezdő vagyok. Eddig még nem öltem konkrétan... És egyelőre nem is akartam! Ám ha ennyire belecsöppenek ebbe a világba egyre inkább tűnik úgy, hogy kénytelen leszek vért ontani!
Ekkor került elő az utolsó rosszfiú, aki igencsak lövöldözött mindenfele. Én természetesen megúsztam, viszont amikor Aylin lett a célpontja aggódni kezdtem! Nem hiányzik nekem, hogy megsérüljön!
Erre a lány már be is vettette magát, és leteperte egy pillanat alatt. Előjöttem búvóhelyemről, és megnéztem a fogásunkat.
- Szép! - simogattam meg mosolyogva a farkaska fejét.
Az meg végképp megmosolyogtatott, ahogy csóválta a farkát örömébe. Eskü, ha nem tudnám, hogy ember adnék neki kutyakekszet is meg minden. Ilyenkor nagyon aranyos!
Ezután tekintetem visszaterelődött a vámpírra. Gondolkoztam még mindig, hogy mitévő legyek. Igaz, eközben az angyalt és az embert lazán összebilincseltem, és mindkettőt egy tarkón vágással kiütöttem. Hadd aludjanak még! |
- Nem, alfa, mint alfa - húztam ki magam büszkén. Igen, nem is olyan régen alkottam magamnak egy falkát. Hárman önként csatlakoztak, kettőt pedig erővel győztem meg. (Dahlia megengedte, hogy Aylin addig alfa legyen a pici falkájában, amíg nem találkozik Wadedel, és az utóbbi meg nem tépi.) Most is nagyban kerestem a tagokat. - Én vagyok a vezér. Amúgyis az apám lassan több, mint tizenkét éve halott. És ő sosem volt alfa. - tettem még hozzá. Kicsit sértőnek találtam ezt az apa-lányás dolgot. Milyen lenne ez már? Jaj, úgy szerettük az előző vezért, most örökölje a lánya a címet, biztos olyan jó vezér lesz, mint az apja volt… diplomatikus, kedves, szeretetteljes… és abszolút peaceful… Na persze ő ezt nem tudhatja, hisz arról is csak pár napja tud, hogy egyáltalán létezünk. Na meg mivel Noelről volt szó, ezért eltekintettem a megsértésemért járó harapástól. Sőt, még a kérdésére is aranyosan válaszoltam. Noel a legjobbat hozza ki belőlem… huh, ezt furcsa kimondani! - Hát a béták az alfa jobb mancsai, az omegák meg számkivetettek. De vannak rendes falkatagok is. Azt hiszem ők sorolhatók az általad említett kategóriába a leginkább. - okítottam a falkák viselt dolgairól.
Miután botrányosan egyszerűen letudtam az angyalt. Az igazat megvallva nagyobb kihívásra számítottam, dehát ez van, nagyszerűségem előtt meghajolnak még az angyalok is! Visszafordulva Noel felé azonban remek káromkodás áradatot tudtam volna megindítani. Neki akartam ugyanis a könnyebb ellenfelet hagyni, de mégis ő kapta a keményebbet, méghozzá egy vámpír személyében. Nem hiába, egy vámpír esetében a méret nem kifejezetten számít. Mindezek mellett pedig nagyon zavart a tény, amely szerint a kint tett megállapításommal tévedtem, és mégis vámpírba botlottunk.
Aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult, ugyanis Noel meglepően könnyen vette a vámpír jelentette akadályt. Gyorsan visszaváltoztam, mivel nem bírtam magamban tartani a csodálatom, feltétlen hangot is kellett neki adnom.
- Ja, persze, én jól vagyok. - léptem mellé. - De ez igen! Mostmár nem csak te tehetsz a veszélyességemre megjegyzéseket. - vigyorogtam rá. - Megölöd? A vámpírok eléggé bosszúálló népség. Ráadásul ez itt tisztavérű. - ebben egészen biztos voltam. Még most is csak a saját vérét éreztem rajta, másét egyáltalán nem. Na akkor ezért nem tűnt fel, hogy vámpír! Mindezek mellett most eléggé kiütöttnek tűnt. Visszaváltoztam, felkészülve arra, hogy az emeleten lévő rosszfiút is lekapcsoljuk, hozzá azonban fel sem kellett menni, lejött magától.
Persze próbált volna menekülni, na dehát farkas hatalmasságom elől ez alapjáraton lehetetlen. Noel felé is megreptetett pár golyót, meg felém is. Noelnek szerencsére kutyabaja se lett, s bár engem az egyik golyó megkarcolt, sima vasgolyóval lövöldözött az idiótája. Ránk ürítette a tárát, majd menekülőre kívánta volna fogni a dolgot, azonban addigra már átszeltem akörülöttünk lévő három farkasugrásnyi távolságból kettőt, így vagy két lépés után landoltam a hátán. Haragosan levicsorogtam rá, csakhogy tudja, mi lesz ha bármivel is próbálkozik, majd vakkantottam Noelnek.
- Nézd mit fogtam neked! - csóváltam lelkesen a farkam, továbbra is farkas alakban. |
- Alfa? Mármint a főnöknek a lánya? - húztam fel a szemöldökömet. - Az alfák irányítanak ugye... Akkor tegyük fel, ha meghal az apád, akkor te kerülsz a helyére? Mellesleg olvastam valamit bétákkal meg omegákkal kapcsolatosan is. Ők az alattvalók, ha fogalmazhatok ennyire borzalmasan, ugye? - tűnődtem el.
Fel sem tűnt, hogy amikor jeleztem neki már a lábamnál volt. Elmosolyodtam, ahogy várta az ajtó nyitását. Aranyos volt, ahogy fejét neki nyomta, és türelmesen várt a többire.
Követtem nesztelen léptekkel Aylint, és pillanatokon belül már azt vettem észre, hogy egy bűnözőt leterített a fenébe. Szép! Lepetten pislogtam a hatalmas szárnyakra, majd közben a másikat én vettem kezelésbe. Egy könnyed gyomorszájba vágással, és tarkón ütéssel padlóra küldtem. Legalábbis azt hittem. Ó, szóval ez egy lény! Hamar leszűrtem a szemfogaiból, hogy egy vámpírral van dolgom. Bassza meg!
Belé is eresztettem jó pár golyót, de hasztalan... Csak lelassítottam. Végül eszembe jutott, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Sóhajtva egyet felkaptam egy rúdat, és azzal mentem neki. Akármennyire is szar volt a tudat, hogy megölöm... Muszáj volt! Szívébe szúrtam erőteljes lendítéssel, ami igencsak megviselte. Még ígyis élt, de ahogy elnéztem veszteg maradt.
- Basszus... - töröltem meg kezemet, majd Aylin felé fordultam. Talán eközben még az vigasztalt, hogy nem halt meg, és ha szerencsém van nem is fog megmurdelni a tag. - Veled minden rendben? - néztem hátra aggódóan a farkaskára.
Ám nemsokára megjött a közvetlen célpontunk. Ahogy leért nyomban menekülésbe fogott. Néhány golyó megint csak gördült, de szerencsém volt, hogy van rajtam golyóállómellény. Amatőr! Azt hiszi felszerelés nélkül jövök? Szánalmas...
- Gyerünk! - szóltam rá a lányra és remélhetőleg siettősen neki iramodtunk a férfinek. |
Hmm… azt hiszem sikerült alaposan meglepnem Noelt. No de legalább a barátaimmal hagy legyek gyerek… csak egy picit. Elvégre mégiscsak az vagyok, vagy mi a szösz! Noelt pedig teljes mértékben a barátomnak tartottam, és ragszkodtam is hozzá elég rendesen.
- Mit vártál? Hisz született alfa vagyok! - húztam ki magam büszkén vigyorogva. - Drága, de hasznos! - csak azért sem hagytam magamat bosszantani.
Nem mondhatnám, hogy nem vártam volna aktívabb közreműködést, elvégre ő a rendőr én meg az… enyhén tudatlan farkas, aki általában fejjel ment a falnak, és tette mindezt legalább háromszor, majd még negyedjére is, biztos, ami biztos alapon. Ellenben nem kaptam részletes magyarázatot a benti teendőimről, így maradt a szokásos módszer: a meglepetés, és ha ellenállásba ütközök, akkor harapás, farkaspofon, ugrás, majd mellkason ücsörgés, mindezeket persze tetszőlegesen variált formátumban kiadva a mancsaim közül.
Odaosont az ajtóhoz, majd intett nekem, bár a mozdulat teljesen felesleges volt, ugyanis már régen ott tolongtam a lábánál. Sikerült maximálisan felspanolni, a kételyeimet pedig a lehető legjobban eloszlatni, így már abszolút tettrekész voltam. Legszívesebben lelkesen kapartam volna az ajtót, és vadul nyüszítettem volna, hogy engedjen már be. Ellenben aranyosan, bár az ajtónak préselt fejjel, azért igen lelkesen vártam, az út megnyitását. Persze ha nem nyitotta volna ki valami szerkentyűvel az ajtót -csak annyit láttam, hogy valamivel a zárban matat- én akkoris bejutottam volna, mégha ehhez meg is kellett volna ostromolnom az ajtót. Amint Noel végzett az ajtóval, benyomultam, és a fal mellett halkan végigszaladtam az előszobán. Az ajtó előtt egy kicsivel meglapultam, ugyanis a nyílásból fény szűrődött ki, s onnan hallatszódtak a hangok. Bevártam Noelt, majd ha nem tett ez ellen semmit, akkor egy gyors sprintes irányváltással bevágódtam a szobába, és megcéloztam a nagyobbik személyt, aki bent tartózkodott. A mellkasára ugrottam, ezzel alaposan meglepve és eldöntve őt. A mutatvány túl jól is sikerült, ellenfelem -egy angyal- tudományos alapossággal bevágta a fejét valami fa cucc oldalába, s abban a minutumban el is ájult. Miután megbizonyosodtam róla, hogy még él, elegánsan átugrottam az angyalka szárnyait -amelyek gondolom maguktól nyíltak ki, legalábbis nem találtam valószínűnek, hogy önként mutogatta volna- és Noel segítségére indultam, ha szüksége volt rá. |
Kikerekedett szemekkel hallgattam Aylin élménybeszámolóját. Egy székkel harcolt? Én esküszöm, hogy nem tudok rá nőként tekinteni lassan. Kezdem magam zavarba érezni. Tarkóm vakargatásával szerintem tökéletesen tükröztem ezt.
- Hát, ilyen szempontból én sem - nevettem. - Mindent terrorban tartasz! - ingattam fejem mosolyogva. - Mondom drága vagy te apádnak - zártam le az egészet egy cukkolással.
A házőrzői pozíciót hallva csak kezeimet emeltem meg megadóan. Én nem azért mondtam! Fogalmam sincs, hogy működik falkán belül az ilyen pozíció betöltések meg mit tudom én. Azért meglepődtem mi tagadás, hogy van ilyen is! Saját lányából kutyát csinál. Érdekes...
Ezután már a falnál voltunk, és vártam a lány jeleit - esetlegesen -, kommunikációját, hogy mi legyen. Egy pillanat erejéig újra emberi formát vett fel, hogy tudjon hozzám beszélni. Hümmögések közepette próbáltam összeszedni gondolataimat.
Ekkor kaptam egy amulettet, amire felvontam a szemöldökömet. Tovább hallgatva magyarázatát csak bólintottam aprót. Nem is kellett több, hogy felvegyem.
- Nos, akkor vágjunk bele! - mosolyodtam el. - Nem lesz gond! - én is némi optimizmussal a hangomban reagáltam le a hallottakat.
Megvártam, hogy a lány változzon vissza farkas formájában, majd az ajtóhoz settenkedtem. Kezemmel jeleztem, hogy jöjjön. Közben megvizsgáltam a zárat, de egyszerűen nem jutunk be! Höhö, nem csak betörőknek van ám lockpick! Kihalásztam zsebemből a ketyerét, és megbabráltam az ajtót. Jobb szerettem halkra, csendesre venni a harcokat. Hátba támadva könnyebb!
- Shhh! - intettem csendességre, és ezt kézjelekkel is tudtára adtam. |
- Hehe, ez még sosem jutott az eszembe - vigyorogtam rá. - Bár mondjuk egyszer mérges voltam és megtámadtam az egyik székünket… kemény harc volt, de én nyertem! Mind a négy lábától megszabadítottam. Az ács, vagy tudod, az az emberke, aki az ilyen fa cuclikkal foglalkozik, teljesen meg volt lepve és azt mondta, hogy nem szívesen találkozna a kutyánkkal, meg hogy hozzánk biztos nem jár betörő. - Basszus, tök büszke voltam magamra, csak mert leszámoltam egy székkel! Olyan gyerekes vagyok néha… de szigorúan csak azokkal, akiket kedvelek! - Amúgyis, szerintem ház őrzőnek tart… tudod hányszor mentettem már meg az életét? Kész haszon vagyok a számára. - No igen, kb havi rendszerességgel próbáltak az életére törni. Ötletem sem volt, miért utálhatták ennyire, hisz legjobb tudomásom szerint nem ártott még egyetlen lénynek sem, bár erre még direktbe nem kérdeztem rá.
Aggódtam egy csöppet, de amikor végre megszólaltak a bent lévők, megnyugodtam egy kicsit. Csak ketten voltak, de mindezek mellett erős gyanúm volt, hogy egyik sem ember. Kérdésére visszaváltoztam, hogy tudjak válaszolni.
- Hárman vannak bent, az emeleten lévő biztosan ember. - suttogtam halkra fogva a hangom. - Ő éppen a drog gyártásával van elfoglalva, szóval még a tetten érés is sikerül. - küldtem felé egy halvány, biztató mosolyt. - Hát esetleg a vadászod, de mást nem mernék iderendelni… azért szerintem megoldjuk ketten is. - a optimizmusommal nem volt gond, én mindig bíztam magamban. - A földszinten lévőkről azonban nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy micsodák. Nem vámpírok, és nem is sárkányok, ez egészen biztos, mintahogy nem is boszik, de van valami furcsa a szagukban. Minimum az egyikük nem ember. - hirtelen ötlettől vezérelve a nyakamból leemeltem az egyik amulettemet. - Ezt tedd fel. Eltéríti a golyókat… meg a varázslatok nagy részének sem engedi, hogy kifejtse a hatását. - magyaráztam neki. Még volt nálam ilyenből vagy három, Cei az istennek nem hagyott nélkülük kilépni a lakásából. Annyira aggódott értem...Pedig én meg tudom magam védeni! Mindezek mellett azonban jól jött az amulett, főleg a vadászok és néha a boszik ellen is. |
- Jaj, drága lehetsz neki! - cukkoltam.
Nos, az én dzsekim nem épp gagyi! Emlékszem, hogy tavalyelőtt vettem legelső rendes fizetésemből. Igyekszem rá vigyázni, de Aylin mellett még jobban kell majd erre fókuszálni. Azért kiakadnék, ha cafatokban látnám a szájában.
Mivel nem adott további jelet a lány, hogy bemenjünk. Lehet gondban leszünk? Végül halkan rákérdeztem, hogy mi a probléma.
- Kellene még ember ahhoz, hogy ne járjuk meg? - utaltam a bent lévők számára.
Ha kell tudok erősítést hívni, de ekkor leesett, hogy komplikáltabb is lehet ez az ügy. Mi van, ha más lények is vannak bent? Ő nekik fogalmuk sincs ezekről! Őket bajba keverni nem akarom, mert ha nem tudják miként kezelni őket és megfékezni akkor akár az életükbe is kerülhet! Értelmetlen vérengzést meg nem akarok!
- Vannak más fajok bent? - tettem fel következő kérdésem elmerengve. - Esetleg csak azok vannak bent? - folytattam ennyivel, majd elhallgattam.
Remélem tévedek és egyszerű emberekkel lesz dolgunk... Mégse ez fog beigazolódni akkor fogalmam sincs, hogy mit tegyünk. Igyekszem addig kilogikázni a helyzetünket és minden eshetőséget kellően átgondolni... Nem akarom, hogy számításaimba hiba essen! |
Hehe, fogadjunk, hogy félti a kabátját tőlem… nem is ok nélkül tenné. Ha tudná, hány dzsekit gyilkoltam már meg! És mind finom volt. Muhaha!
- A nevelőapám tapasztalt versenyző, így kb havi rendszerességgel vesz nekem valami bőr cuccot, amit szétrághatok. - ismertettem vele, a bőrből lévő dolgok szemszögéből szomorú tényállást. - Nagyon veszélyes vagyok az ilyesmikre… szóval vigyázz a kabátodra máskor, és ne ejts kísértésbe. - kacsintottam rá. - Óóó, hát én nagyon meggyőző tudok lenni, ráadásul akaratos is vagyok… no meg a küldetéseimet is nagyon komolyan veszem. - vetettem a szememsarkából sanda pillantást a cigisdobozra.
Úgy tűnt a kis ide-oda rohangálós produkciómmal alaposan megleptem. Legszívesebben visszaváltoztam volna, hogy tudathassam vele, nem mozgáshiányom van, hanem csak nem örülnék neki, ha egy éjfúria, vagy egy vámpír a nyakunkba ugrana. Széttépném őket, ez nem is kérdés, hisz én vagyok az ő hősies védelmezője, de azért szeretném ha szemből támadnának, úgy sportszerűbb lenne. Én mindig aranyosan figyelmeztettem az ellenfelemet, hogy jövök, bár időt sosem hagytam a felkészülésre… elvégre harcolunk, nem pedig logikai fejtörőt oldunk meg!
Elvezettem a házhoz, ahol legjobb tudásom -és nem mellesleg az orrom- szerint ennek a lepratelepnek lennie kellett. Amikor lehajolt hozzám odadörgöltem a pofim az oldalához, és mint mindig, most is hálásan fogadtam a simit.
Határozottan bólintottam kérdésére, bár nagyon zavart, hogy nem tudtam pontosan megállapítani, hányan is lehetnek benn. Egy valaki biztosan, aki a zajok alapján most is épp a drog készítésével foglalkozott, de ő fent matatott az emeleten. Mintha azonban a földszinten is lettek volna emberek, vagy valamik, hisz a miféleségüket nem tudtam megállapítani. Egy-vagy kettő? Basszuskulcs, beszélgethetnének, akkor tudnám! |
Nem kommentáltam, amikor besértődött beszólásomon. Ahogy leszűrtem éppenséggel nem vette a szívére, szóval nincs gond!
Ahogy hallgattam őt rájöttem, hogy eléggé állatias.. Mármint nem tudom. Sokkalta jobban enged farkas ösztöneinek, mint az emberinek. Nincs ezzel semmi bajom. Egyszerűen ez még nekem furcsa. Mindegyis, majd megszokom egyszer ezeket az ellentéteket.
- Milyen bőrdarabok? - kérdeztem rá inkább erre. - Olyasmi, mint a kabátom, ami rajta van? - húztam fel egyik szemöldökömet, majd folytattam. - Az meg érdekes lesz, hogy te engem miként fogsz leszoktatni a bagóról - ingattam fejem.
Amint kocsiba pattantunk nem gondoltam volna, hogy egyből farkassá változik. Mondjuk engem nem zavar csak... Azt hittem, hogy majd a terepen fogja megtenni.
Ahogy megérkeztünk kikapcsoltam a biztonsági övét, és figyeltem, hogy mit csinál. Követtem őt a falhoz ahova ossont, majd kíváncsian néztem rá. Bólintottam egyet, amikor jelzett nekem, és épp ezért vettem elő az anyagot.
Aylint végig követtem, míg végül megérkeztünk egy házhoz. Leguggoldtam mellé, és megsimogattam fejét, majd fületövét is megvakargattam.
- Ügyes! - mosolyogtam halványan. - Készen állsz, hogy bemenjünk? - végül vártam türelmesen jelére.
Ez idő alatt elővettem hangtompítós stukkeremet, amit fel is húztam. Résen kell lennem! Azért én mégsem vagyok se vérfarkas, se vámpír, se kutyaélet! Engem könnyedén ki lehet iktatni, ha úgy van, hogy mégis olyan ellenféllel kerülök szembe, aki természetfeletti! Nem véletlenül kötöttem szövetséget Aylinnal és Asherrel is. Tudtam, hogy valami bűzlik ebben a városban! |
Vigyorogva néztem rá. Igazából eddig mindig a gyerekesség rovására lett felírva, hogy időnként elástam ezt-azt a kertben, de Noel magyarázata sokkal jobban tetszett.
- Ez azért változó. Van, aki sohasem veszi fel a farkas alakját, csupán teliholdkor, de olyan is van, aki meg csak abban lófrál. - osztottam meg vele. - Nem is ások el mindent a hátsókertben! - tettettem a sértődöttet. - Csak a cigis dobozokat, meg a zsákmányaimat. Bár mondjuk az első is az utóbbiba tartozik. - tűnődtem el. - De mivel a föld nem tesz túl jót a bőrdaraboknak, szóval elég hamar kiásom őket. - gondolkodtam el, visszaemlékezve a kert végében, szigorúan lefedett helyen álló bőrkupacra. - Viszont a nevelőapám időnként ki akarja dobni a foszlányokat, pedig azok szentek! Majdnem mindig őriznem kell őket! - panaszoltam el neki a bánatomat. - Féltsd is, úgyis leszoktatlak róla! - nyújtottam ki rá a nyelvem.
Küldtem egy bánatos pillantást a kabátja irányába, bár magam sem tudtam, hogy azt sajnálom-e, hogy megcsócsáltam, vagy azt, hogy nincs még mindig a számban.
- Oksi - pillogtam nagyot, ahogy felugrott. Most gondolta? Csak mert én ráérek, csupán egy pöppet késő van… mondjuk a kalandnak mindig itt az ideje! Én is felálltam és odaléptem hozzá. Kíváncsian figyeltem mind a jelvényt, mind a pisztolyt. Nem tartoztam azok közé, akik elájultak ezek látványától, nem voltam én valami nyüves fan… bár a lőfegyvert elfogadtam volna, mivel még használni is tudom. - Persze, persze. - siettem megnyugtatni.
Hagytam, hogy Noel sétáljon előttem a kocsijához, bár én is pontosan tudtam melyik az. Meglepett milyen udvarias… jaj, olyan édes! Lecsücsentem mellé az ülésre és bekötöttem magam, majd átváltoztam farkassá. Amúgy is, futás közben is imádtam, ahogy a szél borzolta a bundámat, de kocsiban ülve még királyabb érzés volt. megérkezve megbökdöstem az orrommal Noelt, vadul mutogatva, hogy kapcsolja ki nekem az övet és amint megtette és a szíj visszacsúszott a helyére valósággal kiröppentem az autóból. Elszaladtam a legközelebbi fal árnyékos részéig, majd körbeszaglásztam és a mancsommal picit megütögettem, végül pedig meg is morogtam, csakhogy tudja, nem változhat holmi éjfúriává. Azt körülüttünk mindenhol megismételtem, majd visszaügettem Noelhez és csillogó szemekkel “szalutáltam” neki: Tiszta a terep! Erős késztetést éreztem, hogy viháncoljak egy kicsit a lábainál, de hálistennek sikerült magamra parancsolnom.
Engedelmesen megszaglásztam amit az orrom alá dugott, majd elkezdtem keresni.
Jósok helyről jött drogszag, bár egyik sem volt ugyanolyan. Hallottam valami olyat, hogy minden drognak van valami minimális eltérése a többitől, így jelöli meg a készítője… az én legnagyobb örömömre, így könnyebb lebuktatni!
Követve a nyomot találtam egy helyet ahol… egészen biztosan vettek elő drogot, bár abban nem voltam biztos, hogy azt, amit nekünk kell. Mindezek mellett a tetthely mástól is bűzlött… egy vámpír és egy fajtársam… na de miért az utca közepén?! Inkább odébb is tappancsoltam, ki tudja mibe lépek bele! |
Hamar észhez tértem, miután még egy kicsit pihegtem a karjaiban. Végül óvatosan letett és kihúzódott belőlem. Hátamat a falnak vetetem, fehérneműmet pedig helyre igazítottam, majd a kissé megszakadt felsőmet is valahogy sikerült rendeznem.
- Csak nyugodtan... - sóhajtottam fel, mikor menni készült. - Sejtettem. Nehogy véletlenül te gyere... - forgattam meg a szemeimet, majd megigazgattam a hajamat. Most már úgy hiszem, hogy teljesen stabilan álltam. Eltettem a telefonszámát, majd körbe néztem. Alig láttam valamit, mármint nem láttam mozgást a sötétben szerencsére, bár éreztem pár idegen jelenlétét, de nem érdekelt. Ha nagyon akarták, akkor végig is nézhették a műsort, de ez soha nem zavart engem... Jó, mondjuk amennyit én valaha dugtam férfival. Mindegy.
- Én is szintén. Viszlát... - halkult el hangon, majd lehunytam egy pillanatra pilláimat.
Figyeltem, ahogy Josh elment, majd én is felszívódtam, de előtte még egy nagyot szippantottam a levegőből. Még mindig éreztem azt a bódító illatot, ami az orrjárataimban ragadt. Nem fogom egy könnyen elfelejteni ezt a találkozást, főleg nem őt. Kíváncsian várom, hogy mi sül ki a legküzelebbi találkozóból.
[DYLAN OFF] |
Én is ki voltam még fúlva a menet után. Eszem ágába nem volt, hogy egyből elengedjem őt. Nekem is pihennem kellett azért. Viszont ekkor tűnt fel, hogy a pólómat elég rendesen szétszaggatta. Ejej, úgy néz ki megint csak megvillogtattam szexisteni oldalam. Nem mintha ez meglepő lenne a részemről! Ez alap! Ezt vártam el magamtól.
Ezután nemcsak miatta, de magam miatt is még pihent. Nem kellett kétszer kérnie, kérem! Amint mindketten magunkhoz tértünk kihúzódtam belőle. A használt kotont eldobtam a fenébe, és rendeztem hacukámat ahogy tudtam. Arcvonásaimat is rendeztem.
- Nos, akkor mennék! - köszörültem meg a torkom. - Az anyag pedig jó... Talán egy emberemet hozzád küldöm,hogy vegye meg - túrtam bele a hajamba.
Szerencsére a fejemből már totál kiszállt az extázi, így nyugodt szívvel fordítottam neki hátat. Remélhetőleg ő is kijózanult már. Átadtam a telefonszámon, majd folytattam:
- Örültem a szerencsének! Viszlát! - intettem neki egyet, és nadrágom zsebéből kihalásztam még egy szál cigit, és bagózva tértem vissza a kocsimhoz.
Embereim ott vártak, és eltátottták a szájukat, hogy a harcias szukát így megfektettem. Akarom mondani, hogy függőlegesben megraktam egy cseszett falnál. Úgy hívják, hogy vámpír sárm!
A hátsóülésen ülve továbbra is cigiztem komótosan, és nézelődtem kifele az ablakon. Amint megérkeztem luxus házamban már a háremem várt rám, ám amikor meglátták a felsőm és egyebek eléggé hitetlenkedtek. Némelyik be is durcizott. Nos, hosszú még az éjszaka... Ráérek a kiengesztelésre, nemde?
[JOSH OFF] |
+18
Persze ezek után már nem pocsákoltunk több szót, hiszen mégis csak épp szex közben voltunk. Egy nem is akarámilyen szex közben. Ahogy nyakába karoltam és szint vállára tettem a fejemet még mindig bódító volt az illata. Képtelen voltam betelni vele és azzal, amit odalnet csinál. Halk, bár egyre hangosodó nyögéseim remélhetőleg nem bassza a fülét, mert ha igen, akkor így járt. Végigkarmoltam a hátát, ami hát... sajnos annyiból állt, hogy a felsőjének hátán lett egy szép karmolás és szét is szakadt. Inkább hajába túrtam és lábaimmal közel szorítottam magamhoz, de azért hagytam, hogy magunk közé furakodjon a kezével.
Vágytól fűtött nyöszörgések hagyták el ajkaimat, mikor csiklómat kezdte izgatni. Azt hittem, hogy mentem elalélok a karjaiban, hiszen isteni, amit csinál, de szerintem tisztában van ezzel.
Hamarosan furcsa érzésem volt, olyan, amit még nem tapasztaltam. Josh gyorsabban, erőteljesebben mozgott bennem, annak hatására kezdtem azt érezni, hogy szét fogok esni. Az orgazmus szele hamarosan azonban megkísértett. Ereztem, ahogy megtölti az óvszer és ennek hatására és az ujjainak játékára élveztem el. Testem megfeszült és jobban kezdtem kapaszkodni a nyakába, a vállába nyögtem, majd apró remegésekbe kezdett a testem, miután elélveztem.
Ez a hullám még egy kis ideig tartott és helyét átvette a jóleső fáradtság, amit még nem tapasztaltam. A kérdésére kicsit megkésve, de sikerült válaszolnom.
- Hmmm... - nyöszörögtem először, de aztán vörösre, inkább bordóra festett ajkaimból sikerül kipréselnem a szavakat. - Igen... - ziháltam, és még kicsit remegtem az élvezetektől. Ha most elenged, lehet, hogy a földök kötök ki. Rá néztem, mogyóróbarna szemeim csillogtak és bár kissé bódolt voltam most már még jobban, de tudhatta, hogy a tekintetem mindent elárul. Észvesztő volt ez az egész...
- Tarts még egy kicsit, kérlek... - szuszogtam neki és közelebb húztam a fejét magamhoz, majd lehunytam szemeimet és próbáltam észhez térni, de még farka természetesen bennem lüktetett. Hüvelyem szintén kissé még rángatózott. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
