|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:36 - |
 |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
**jólvan nem érdekel, ide fogok írni egy hónapja volt itt kör könyörgöm :D**
Egyszerűen imádom ezt a várost! Sokkal jobb mint Olaszország hiszen a bőrömön érzem, hogy van egy különleges energiája és minden egyes nap találkozom különböző lényekkel a klubban is. Az emberek normálisan és nem begyöpösödött unalmas idióták. Sokkal jobban befogadóbbak, talán azért mert kicsi a település vagy a fene se tudja. Igazából nem is érdekel. Viszont ma szabin vagyok ami ideje, hiszen néha kell egy kis felszusszanás az éjszakai életből. Egy hetet kivettem, hiszen muszáj. Tudom utána megint nehéz lesz visszaszoknom, de most ezzel nem akarok egyelőre foglalkozni. Úgy döntöttem, hogy kimozdulok a természetbe és vadászom egy kicsit. Nem foglalkoztam táskával meg ilyenekkel mikor átváltoztam. Úgyis a ruháim közelében leszek, ha bárki el meri lopni halál fia! Amint végre tappancsaim földet értek egyből jóleső érzés kapott el. Na ez már kellett basszus! Szinte hiányom volt, hogy nem voltam egy jó ideje az eredeti alakomban. Ekkor meghallottam egy madár repülését. Olálá! Kamikáze reggeli kérem.
Lassan közelítettem meg az egyik közelebbi fa tövét és lopakodtam, majd mikor nagyon biztonságban érezte magát és hátat fordított nekem a kis agyatlan csőrös már el is kaptam hátulról. Szórakozottan tépkedtem a tollait és nyammogtam a húsán. Igazából nem voltam éhes, de a vadászat öröme mindig jó és néha muszáj ilyet is ennem. Amint végeztem arrébb vonultam és mosakodtam a patak vizét is felhasználva. Simán úsznék is benne, de basszus ez már jéghideg. Ekkor egy zajra lettem figyelmes mire a kis pamacsos füleimet megmozdítottam felfigyelve. Egy főnix keveredett ide, ráadásul eléggé fiatal is. Érdeklődve pillantottam fel cicaszemeimmel majd a mancsommal megtöröltem a vizes pofikámat és visszaváltoztam simán köszönve neki:
- Szia kiscsibe! - mit ne mondjak, nem vagyok szívbajos és nem is szégyellem a testemet. Bár csórikámnak ez a nudizás lehet kiégető volt, hiszen nagyon kis ártatlannak tűnt. Könnyedén a ruháimhoz lépdeltem és gyorsan magamra kaptam, majd visszatérve hozzá hatalmas mosollyal bemutatkoztam mintha mi sem történt volna:
- Shyvon vagyok, örvendek! Rég találkoztam főnixel... - tűnődtem el és helyesbítettem - ...végül a múlt hét messze van már nekem. Pláne szórakozóhelyi időt nézve mércének. Téged hogy hívnak? - érdeklődtem kedvesen. |
- Alapszabály, hogy kétbalkezes kezébe nem adunk értékes dolgokat - Maga is meglepődött, hogy nem csak pillanatnyi volt a bátorsága, hiszen idegenek előtt még jobban behúzódik a csigaházába, vagy ezek szerint mégsem, mert a mellékelt ábra azt mutatja, hogy valami hatására komoly pálforduláson esett át. Talán, amikor rázuhant majdnem egy egész hipermarket... Vagy a halott pasas a lakásban... Igen, ezek elég mély nyomot hagytak benne, ehhez kétség sem férhet. Azóta sem tudott boltba menni, se túlzottan messzire a háztól.
Ám most épp a természetben ácsorog, szemben egy érdekes férfival, aki úgy játszik a hegedűjén, ami enyhe kifejezéssel élve is profikra vall.
Farrah miután gondolatban is feladta az ellenkezést zavara felett, igyekezett másra koncentrálni, mondjuk egy elég alap gesztusra, a bemutatkozásra. S, lám, felemelte hozzá a kezét, ahogy illik, pedig retteg az érintéstől, némi túlzással élve.
- Farrah vagyok - Mosolya nem sokat erősödött, de legalább megmaradt, ami szintén nagy szó. A végén magára sem fog ismerni. Vagy talán ez a férfi hatása? Nem, ez saját érdem, maradjunk ennyiben. Erről győzködte magát, meg bíztatta és nyugtatta egyszerre. Kicsit összekuszálódtak száguló gondolatai. |
| Alexander
A lány első kijelentésére halkan felnevetett. - Akkor úgy teszek,mintha hallanám,ahogy fütyülsz.- felelte kedvesen. Hangja lágyan csengett,se túl magasan,se túl mélyen. Hegedűlyét és a vonót lelógatva ment közelebb a lányhoz.-Köszönöm. Igazán kedves tőled,hogy ezz mondod..... Megpróbálod?-nyújtotta a hangszert. |
Lelepleződött. Amire egyébként számítani lehetett, de addig már nem jutott a tudata, hogy ezt a lehetőséget is számba vegye. Amúgy sem tudott mozdulni, viszont elvörösödött, gondolatban. A külvilág számára sápadtsága sápadt is maradt, csak belül érezte úgy, mintha az arca fel akarna robbanni a forróságtól. Azért ő maradt ott tovább, mert még nem ért véget a dal, úgy nagyjából másfél percig.
Akkor önkéntelenül felemelte a kezeit és megtapsolta az ismeretlen művészt.
- Ha tudnék fütyülni, megtenném - Szólalt meg önmagát is meglepve, amit tetőzött egy félénk, ám látható minőségű mosollyal. Ez egyáltalán nem jellemző rá, sem a beszéd, sem az első pillanatban megmutatott mosoly. Inkább egy félénk nyuszira szokott hasonlítani, s nem is igazán értette, hogyan lehet ilyen... közvetlen. Vagy legalábbis, már rálépett a "normális" útra. - Nagyon szépen játszol. Igazán... lenyűgöző. |
| Alexander
Mikor észrevette,hogy figyelik,arra pillantott. Tekintete egy lányéval nem találkozott.Mikor látta,hogy kicsúszott a száján a "hű",elmosolyodott. Zenéjét a pillanat ihlette. A patak folydogálása adta a háttérzenét,míg a madarak csicsergése volt a kórus,mely kísérte a hegedű lágy hangjât. Aki hallgatta a hangszer dallamos jâtékát, annak a nyári naplemente juthatott eszébe. Mikor a képzet ahhoz a részhez ért,amikor a lap már eltűnt a horizont alatt,abbahagyta a játékát. Egy mosollyal az arcán hajolt meg a lány felé. |
Szokott még csöngeni a füle, vagy hirtelen megszólal körülötte egy telefon, miközben elkalandozva dudorászik, de most valahogy túlságosan is... élőnek hangzott számára, amit hallani vélt. És annyira... csodálatos volt. Farrah azonnal elnémult, kinyitotta szemeit, amiket nem is vett észre, mikor hunyt le és a hang forrását kereste. Előbb a fejének mozgási szabadságában, aztán már testével is forgolódni kezdett.
Teljesen lenyűgözötten ugrott le a fatörzsről, még az sem érdekelte, hogy beletoccsant egy tócsába, amitől térdig saras lett világoskék farmere. Már ment is tovább a fák közé, hogy aztán valamivel arrébb ismét a parton álljon, és a tőle néhány lépéssel arrébb álló férfit nézze, szinte megbabonázva.
Egy halk "hű" csúszott ki a száján, pislogni is elfelejtett, csak bámult és nézett. Ha még számított volna, tuti, levegőt is elfelejtett volna venni, de ugye ez már nála nem játszott, noha nem volt észrevehető a különbség. |
| Alexander Rose
Mindig is szeretett magában furikázni. Az anyósülésen hegedűje nyugodott,így tehát nem csoda,hogy tekintete az útról folyton a hangszerre vándorolt. A terepjárója csak úgy száguldott az orszâgúton,jócskán csak túllépve a sebességhatárt. Kis idő múlva a megfelelő lehajtónál lehajtott. A kis tisztáson leparkolt,s hegedűjét a kezébe véve kiszállt az autóból. Léptei sietősen vezették a patak hegyhez közel eső része felé. Mikor odaért, állához emelte a hangszert és játszani kezdett. |
Az egyetlen nap a héten, amikor nem esik az eső. Ez pedig határozottan arra sarkallt, hogy végre felvegyem a szögön porosodó fekete dzsekim és felhúzzam hozzá a bakancsom. Kocsi híján kibuszoztam a városból és elindultam csak úgy az egyik ösvényen a fák között. Utólag átgondolva, a farmeromat is lecserélhettem volna valami kényelmesebbre, de amíg nem változott meg az út milyesége, nem volt problémám. És én pont azt az ösvényt választottam, amin a patakhoz jutottam, s nem is kellett másznom vagy dagonyásznom az eső alkotta sárban. Azért mégis sikerült megcsúsznom, de megkapaszkodtam egy fában és csak a tenyerem horzsoltam le.
A patakot meglátva, megkerestem a kidőlt fatörzset, aminek egy része már a vízbe nyúlt és letelepedtem rá. Lábam lógásztam, nagy lendülettel indult, majd épp csak koccant sarkam a törzzsel. Közben dudorásztam, amitől mosolyra húzódott a szám és csak úgy léteztem a világban. Teljes csend, nyugalom, béke. Erre volt szükségem már egy jó ideje. |
/lezárt kör, remélem még játszunk, és bocs a bénázásért/ |
Pislogtam nagyokat mikor ecsetelte az építészeti dolgokat. Szent szar! Oké, én is tudok beszélni, de ennyit azért azt hiszem nem. Bár tény, ez igazából társaságfüggő, de viszonylag kevés ember mondhatja el magáról, hogy lyukat beszéltem a hasába. Persze ez nem véletlen, hiszen sok újdonságot nem tudnak mutatni nekem és nem csak pusztán az emberekről beszélek, főnix, sárkány és a többiek. Sejtettem azért, hogy mi lehet Joy, elvégre a levegőbe szimatolás eléggé gyanús és jellegzetes is, de nem tettem szóvá. Amíg nem támad rám, addig én se baszom el a hangulatát. Már pedig úgy méginkább hatásos vagyok, hogy tudom körülbelül miből eredhet a gyenge pontja. Egy számára kedves valaki elvesztése...elég népszerű dolog ugye. Ha valakinél nem tudom pontosan mi lehet ilyen és úgy használom a képességemet akkor csak pusztán rossz kedvet, durvább esetben letargiát okozok neki. Természetesen egyik sem áll szándékomban egyelőre. Amíg nem ad rá okot addig nem bántom az agyát.
- Ó, hallottam a városról de még nem jártam ott - hazudtam végül. Na persze, ha ott is jártam volna akkor már túl sok lenne a helyszín nem? Amúgyis, nekem a hazudozás totálisan könnyen megy, jó régóta élek vele, így a vízfolyással felér nálam. Ingattam a fejemet a furcsa ételekre majd mondtam:
- Az olaszok sok mindent nem bírnak megenni, ezért vannak olyan helyeken is az éttermükből ahol alapvetően közük sincs - vontam vállat a végére. Ez bizony így van. Ha a franciák csigazabálók akkor ezek bizony tésztazabálók és mindkettő finnyás a végtelenségig. Legalább az olaszok nincsenek elszállva maguktól, nem úgy mint a francicák...kac-kac. Voltam pár nővel ott együtt, de az ágyban is válogatnak cseszem. Kutyapózban ők egyáltalán nem csinálják, pedig nem tudják mit hagynak ki. Bár lehet azért van ez mert a pasijuk csak megrakja őket és kész annyi. Lehet egyéjszakás vagyok, de mindenképp arra megyek, hogy ne csak én élvezzem a dolgot basszus...még akkor is ha hátulról csinálom cseszem. Szóval ez részemről aljas rágalom, de az erőltetés híve nem vagyok.
Hamar megérkeztünk az erdőhöz, elvégre nem egy csotrogányom van, így kis séta után már meg is érkeztünk a patakhoz. Kiszálltam a kocsiból de ő még mindig bent ült, így kérdően felvontam a szemöldökömet. Természetesen azért vette a lapot így követett ő is. Bár elég szar tanár vagyok, nem is értem miért vállalkoztam erre. Na jó legyen, először felmérem mit tud:
- Üss meg! - ...ha tud persze. Ha-ha. Lehet az a lény akire tippelek, de sajnos gyors vagyok és jók a reflexeim is. Évek meg a tapasztalat. Előbb elhajolok vagy arrébb ugrok mitsem ő esetleg betörje az orromat. Amint lendítette a kezét ütésre, már mozdultam is arrébb és útközben elkaptam az alkarját és mondtam:
- Így kell hárítani... - ellöktem kicsit a végtagját amit eddig nem túl erős bilincsben tartottam, majd hozzáfűztem - ...de így is kivédheted. Ha bemosni akarsz akkor célszerű az elsőt csinálni, ha viszont csak blokkolni akarod, de nem óhajtasz leállni harcolni, akkor érdemesebb az utóbbit.
Bár az előbb közel kerültem hozzá ahogy megragadtam a karját, de hiába volt kicsit bódító illata, azért nem részegített meg teljesen. Tudok még mindig tisztán gondolkozni, hiába vagyok pasi, nagy tévhit, hogy nem tudunk egyszerre két dologra figyelni. Dehogynem, ha akarok akkor tudok. |
Ha tudná, hogy diploma után én Európában is akarok maradni... Hiszen ott jobb építésznek lenni, itt ugyan van pár építészeti érdekesség, de közel sem annyi, mint ott. Ott országonként változik, hogy melyik korstílusban milyenek voltak a házak, épületek.
- Na igen, az átlag amerikai ostoba, de engem meg kifejezetten érdekel Európa építészete. Az amerikai ahhoz képest valami egysíkú cucc, amíg európában országonként változik, hogy a különböző korszakokban hogyan építkeztek. Pl Európa közepén van egy nem túl nagy ország, ha jól emlékszem Magyarországnak hívják, a fővárosa szerintem nagyon érdekes, mert egy folyó fut át a városon, a Duna, és a Duna egyik partján van Buda a másikon meg Pest. És a két városrész építészete teljesen különbözik egymástól, pedig az épületek szintw egyszerre épültek. - azt hiszem kicsit belelendültem a szövegelésbe.... Hát van ilyen, szeretek az építészetről beszélni. És Magyarország meg tényleg érdekel, a falvak, a kis-, és nagyvárosok, mindegyik annyira különbözik egymástól.
Folytattuk az angliáról való beszélgetést, bár mar kicsit untam. Na meg, hogy jó sör? Olyan nincs! Utálom a sört!
- Furcsa étel mindenhol van, itt is akad olyan, amit mondjuk egy olasz nem hajlandó megenni. - vontam vállat. Na de az ötlet, hogy menjünk innen, bunyózni(?), kicsit felkeltette az érdeklődésemet. Mielőtt megszólelhattam volna már folytatta is, hogy menjünk a patakhoz.
- Rendben, menjünk. - bólintottam. Lehúztam a maradék italomat, majd fizettem, giszen mondtam, hogy meghívom, és amint ő is végzett az italával, elindultunk kifelé. |
Úgy hiszem sikeres lesz a kis támadásom, hiszen érzem, hogy egyre csak gyengül az állat. Vagy lehet egyáltalán annak nevezni? Az igazi löketet az adta meg, hogy lerántottam a földre. A kis dög fájdalmasan nyüszögött, de nem tudott meghatni. Már csak egy erősebb szúrás kellene, és szerintem végeznék vele. De ekkor váratlan fordulat jött. A földön fekve erős fény kezdett kiáradni belőle, mire kezemet automatikusan is a szemem elé tettem. Mikor azonban visszapillantottam rá, teljesen ledermedtem. Szemeim elkerekedtek, a kezemben levő kötél pedig a földre hullott. Nem akartam hinni a szememnek..Ez ugye csak egy vicc? Midori feküdt tőlem alig pár méterre, apró testét vér borította, majd mire sikerült rájönnöm, hogy mi is történt idegese a hajamba túrtam.
- A kibaszott életbe.. - szólaltam meg végül, majd csak észhez térve odasiettem hozzá. Ha másról lenne szó, biztos, hogy hagynám elvérezni. Sőt még rosszul is lennék tőle, hiszen nem változott át teljesen. De Midoriról volt szó, az istenit. Csak letérdelve mellé néztem végig rajta és nem akarta elhinni, hogy ez történt. Miért? Miért nem mondta el a rohadt életbe? Bár..valószínű, hogy félt. Hiszen még is csak egy szörnyeteg. Mondjuk én sem árultam el mi is vagyok igazából. De bassza meg..pontosan ettől féltem, hogy ő is közéjük tartozik.
Végül csak lassan nem érdeklve, hogy meztelenül van, ahogyan az sem, hogy véres leszek..karjaimba vettem és magamhoz vontam törékeny testét. Iszonyatos bűntudat árasztotta el testem, viszont rá nem tudtam haragudni. Magamra haragudtam, amiért képes voltam..ezt tenni vele. - Midori..annyira..sajnálom. - nyögtem ki a szavakat, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon. Már csak ez a dolog is teljesen lesokkolt. Szemeim újra elkerekedtek, de a lányt nem engedtem el. Tennem kell valamit..nem hagyhatom meghalni. Viszont..így hogyan is vihetném el bárhova is? Nekem kell megoldani..Csak gyors mozdulatokkal levettem magamról a dzsekit és a lányra terítettem, miközben felkaptam karjaimba. Nem tagadom nehezebb volt, mint az előző alkalommal, de most semmi sem tudott érdekelni.
- Kérlek..bírd ki..maradj velem..hallod? - kértem, miközben a kocsimhoz rohantam. A hátsó ülésre fektettem, majd beugorva előre már hajtottam is a lakásomhoz. Odaérve csak gyorsan kiszedtem a kocsiból és egyenesen besiettem vele.
[Damien & Midori a pasi lakásán] |
Nem tudtam mit tenni, egyre közelebb rángatott a kötéllel és én nem ellenkeztem. Ha meghalok, hát meghalok, ez van. Azonban azt nem tudtam, hogy ha bármi féle baj ér, akkor visszaváltozom emberré. Most meg fogom tapasztalni azt, amit nem akartam.
Szemem kitágult, mikor megláttam a tőrt a kezében. Most azonban megrémültem. Farkammal csapkodtam ide-oda, hogy ne tudjon kárt okozni bennem, de mind hiába volt. Egy gyors mozdulattal elhajította a tőrt és éreztem, hogy a szárnyam tövébe szúródott. Nem készültem fel ekkora fájdalomra, így felüvöltöttem és kitártam szárnyaimat a fájdalom ellenére, de hirtelen a földre rántott és én magatehetetlenül feküdtem előtte, miközben a fájdalom átvette testem felett az uralmat. Vérem a földre folyt, de ekkor egy nem várt esemény következett be.
Hirtelen fény járta át a testemet és a pillanat tört része alatt változtam vissza emberré. Apró, meztelen testemet vér borította, a tőr mivel egy sárkányhoz volt méretezve, így a földre esett, a kötél körülöttem meglazult, szinte kiesett Damien kezéből. A földet kapartam fájdalmamba, de nem tettem semmit se. Ez az, amit el akartam kerülni… Nem akartam, hogy megtudja, hogy mi vagyok. Egy szörnyeteg vagyok a szemében. Azonban csak félig változtam vissza emberré… Sárkány farkam, agyaraim, aranyszínű szemeim fájdalomtól csillogtak és könnyesek voltak. Sárkány füleim megmaradtad, szárnyaim szintén. Egy tor szülött képét festettem most, ahogy a földön fekszem, magatehetetlenül és hamarosan elvérzem a tőr okozta mély sebből.
- Sajnálom… - nyögtem ki végül. Tudnia kell, hogy nem így akartam. Nem akartam, hogy így tudja meg ezt az egészet. El akartam mondani neki, de nem így és nem most. Borzalmasan fájt a seb, szárnyaimmal meztelen testemet takartam, sárkány farkam a földön hevert szorosan a testem mellett. Néhol a bőrömet pikkelyek borították. Azon se csodálkoznék, hogy ha most itt hagyna meghalni. |
Soha sem terveztem el semmit sem, ahogyan most sem tettem. Mindent a pillantra hagytam és maga a helyzetre. Hogy mi lesz ennek a kis szörnyetegnek a sorsa, még nem döntöttem el. Bár nem szokásom elengedni egy áldozatot sem, de valahogy ettől most kezd elmenni a kedvem. Hiszen csak áll ledermedve és nem tesz az ellen semmit sem, hogy el akarom kapni. Végre azután éledt fel, hogy a kötél a nyakára szorult. Rángatni kezdte a fejét, gondolom ezzel azt akarta elérni, hogy elengedjem, de én persze nem tettem. Csak tartottam erősen, miközben arcomra egy vigyor ült ki. Ez az..ellenkezz csak..
Mondhatni támadni készült, hiszen felém csapott a farkával, de mintha ügyelt volna arra, hogy csakis kizárólag mellém tegye azt. Furcsáltam a helyzetet, mert téynleg nem értettem mi ez az egész. Fajtársai már réges régen megpróbáltak volna megszabadulni tőlem, de ő nem tette. Csak menekülni próbált, de mind hiába, hiszen nem fogom elengedni. Lehet még a végére felbőszítem. Most pontosan ezt vártam tőle.
- Na mi az? Feladod? - kérdeztem, miközben egyik kezemmel a lábam szárához nyúltam, majd elővettem egy tőrt. Közelebb kell férkőznöm hozzá, bár azért nem ártana óvatosnak maradnom. Sosem tudhatom mire készül egy ilyen dög. Még ha eddig nem is okozott bennem kárt..lehet annyira berezel majd, hogy tényleg nekem jön. Csak lassan közelítettem, miközben a kötelet csak húztam magam felé, ezzel tartva és egyben közelebb hozva magamhoz őt. - Ne aggódj..nem fog fájni.. - beszéltem hozzá, mint ha értené egyáltalán.
Végül csak egy gyors mozdulattal felé dobtam az éles tárgyat, ami telibe a szárny melletti érzékenyebb és vékonyabb részbe beleállt. Ez a részük egy gyengepontnak számjt, hiszen könnyebb iss megsebezni őket, mint bármely más helyen. A kis szörnyeteg ekkor fájdalmasan felüvöltött, mire egy erősebbett rántva a kötelén a földre kényszerítettem. Ez innen már gyerekjáték lesz. |
Belül tejesen össze voltam törve. Nem akartam hinni a szememnek, hogy Damien egy vadász. Egyszerűen képtelenség ez az egész, hogy ő a fajtársaimra vadásszon. Rám! Most rám vadászik, most engem próbál elkapni, hogy aztán még az írmagomat is kiirtsa, mert veszélyes vagyok az emberi fajra.
Ahogy egyre jobban hátráltam tudtam, hogy nagyon nagy bajba kerültem. Ha Damien megtudja, hogy mi vagyok, akkor soha nem akar majd velem lenni.
Hátsó lábammal már a patakba léptem, fejemet lehajtottam és úgy néztem rá. Morogni kezdtem, hátha ezzel elijesztem vagy nem is tudom. A villám gömböt nem mertem bevetni, mert ha véletlenül eltalálom, akkor meghal. Azt meg nem viselném el.
Amint elővette a kötelet és a nyakamra lendítette, éreztem, hogy megszorult a hurok. Felágaskodtam, szárnyaimat kitártam, szabadulni próbáltam, de őt nem bántottam. Farkammal felé csaptam, hogy hátráljon és elengedje a kötelet, de nem tette. Erősen tartott én pedig folyamatosan a fejemet rángattam. Nem tudhatja meg, hogy ki vagyok valójában. A kötelet rángattam, de mind hiába. Megvetettem a lábaimat, de még most se támadtam rá, csak védekeztem. Kénytelen voltam, mert ha megtámadom, abba lehet, hogy bele is hal.
Kérlek, menj el! Bárcsak ez történne most. Elengedne, de egy vadász soha nem ereszti el a zsákmányát, főleg, hogy ha már a nyakán van a hurok.
Minden tiltakozásom ellenére úgy határoztam, hogy el repülök, de nem tudtam. Kitártam szárnyaimat, de a kötél erősen fogott és én a földhöz lettem kötve szó szerint. Félő, hogy ez az utolsó alkalom, hogy Damient valaha láthatom. Nem így akartam. Nem itt és nem most! |
Egy ideig csak figyeltem őt, ugyanis nem akartam azonnal lecsapni rá. Bár meglehet, hogy addig lenne logikus, míg ő alszik, vagy csak simán bóbiskol a patak mellett. Viszont az nem én lennék, nem vadászok egy tehetetlen lényre sem. Meg akarok vele küzdeni, úgy sokkal élvezetesebb az egész. Viszont amint gondolataim végéhez értem, úgy tűnik a kis barátom észrevette, hogy nem egyedül van. Láttam a döbbenetet az arcán, viszont még sem tett semmit. Általában ilyenkor már réges rég megtámadtak, de ő csak állt ledermedve. Szemeiből sugárzott a félelem, ahogyan az is, hogy menekülni akar. Azt viszont nem fogom hagyni. Meg fogom szerezni a kicsikét, kerüljön bármibe is.
Csak lassan közeledni kezdtem felé, ő pedig csak hátrált, bár nem volt már túl nagy a távolság közte és a patak között. Na gyerünk, miért nem támadsz? kérdeztem magamban, hiszen így még több okom lenne megölni. Bár ez túl egyszerű lenne..érezni akarom azt, hogy küzd az életéért. Persze az is benne van a pakliban, hogy én sérülök meg..mondjuk így jobban megfigyelve a dögöt, nem hiszem, hogy sokat tudna ártani.
- Nyugi kicsikém..nem akarlak bántani. - húztam féloldalas mosolyra ajkaimat, miközben már a kötelet halásztam elő. Először elkapom, utána jöhet a többi. Addig kell cselekednem, míg meg nem gondolja magát és nem kezd el menekülni. Mert kinézném belőle.. Végül csak előkészítve az előző tárgyat felédobtam, ami sikeresen a sárkány nyakára került. Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam. Végül nem habozva tovább, rántottam egyet rajta, mire a kis kékség kénytelen volt pár lépést előre tenni. Egyre jobban meg volt rémülve, még sem támadott. Egyáltalán van ennek értelme? Így még a kedvemet is elvette az egésztől..Pff. |
Újra hallottam a neszezést körülöttem, de meg kellett nyugodnom. Egy sárkánynak senki sem tud ártani, meg kell nyugodnom most azonnal! Nem bírtam. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mennyire védtelen vagyok most. Repülni alig tudok, a villámgömbjeim méterekkel célt tévesztenek és egyszerűen semmire se vagyok jó. Inkább otthon kellett volna maradnom, hogy pihenjek. Esetleg felhívtam volna Daminet, hogy beszéljek vele lefekvés előtt, de arra se volt időm, hogy levegőt vegyek a gyakorlások közeledte. Mindent egyedül kell csinálnom! Mindent!
Hamar megéreztem, hogy egy ember van a közelemben. Nem hirtelenkedtem, de nagyon megijedtem, hogy egy vadász az, és most isten bizony, hogy meg fogok halni. Lassan felálltam és körbe pillantottam, majd megláttam a… azt, aki itt volt velem egy erdő széli patakban. Megdermedtem, nem bírtam megmozdulni.
Damien volt az, ott volt nála a fegyver és a kötél, meg még ki tudja, hogy milyen éles tárgyak voltak nála, amivel a sárkányok megölésére specializálódott. Nem akartam elhinni, hogy ő az. Hátráltam a patak felé, teljesen meg voltam rémülve, annyira, hogy menekülési utat kerestem magamnak, de nem tudtam, hogy merre mehetnék. Folyamatosan őt néztem és vártam, hogy most mi fog történni. Ha megtámad és nem akarok ellenkezni. Nem akarom őt véletlenül megsebezni még akkor se, hogy ha én megsebesülök, vagy meg is halok. Damine fontos számomra, nem akarom, hogy baja essen. Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, nem is kell, hogy megtudja soha sem! Mától nem beszélek vele, hogy ha ezt túlélem. Ha túlélem… |
Úgy igazából semmit sem terveztem már mára, csak leheveredni a tv elé és kipihenni a hét fáradalmát. Elég sok dolgom volt, rengeteg kocsi várt arra, hogy megbütyköljem. Rosanna elutazott pár napra, így egyedül vittem a műhelyt, ami nem esett nehezemre, csak hozzá szoktam, hogy van valaki aki mellettem van.
Szóval visszatérve az előző terveimhez, már éppen készültem elfoglalni a helyem, mikor kaptam egy hívást, miszerint a pataknál tartózkodik egy sárkány, aki ráadásul egyedül is van. Nem is kellett nekem több, már szedtem is össze a cuccaimat, hogy én magam nézzem meg. Egyenlőre nem terveztem azt, hogy végzek vele. Csak szemügyre akartam venni. Ha értékesnek találom, akkor esetleg. Bár ha azt tenném, amire gyerekkorom óta tanítanak, nem is gondolkoznék egy percig sem.
Körülbelül fél óra múlva már a helyszínen is voltam. Nem tudtam kire, illetve mire számítsak, így óvatos voltam. Tekintetemmel a sárkányt kerestem, de egyenlőre semmit sem láttam. Vajon itt van még? Szemeimet kissé összeszűkített, közben haladtam tovább. Alig pár lépés után meg is pillantottam. Nem tagadom nem erre számítottam. Sokkal kisebb és békésebbnek tűnt, mint a legtöbb, akikkel eddig találkoztam. Fiatalnak nézki, bár nem voltam tisztában a korával. Egyre közelebb merészkedtem hozzá, de óvatos voltam. A kis szörnyeget nem vett észre, vagy legalábbis eddig még nem. Én pedig nem terveztem azonnal lecsapni rá, ugyanis az nem az én módszerem. Szeretek mindent lassan csinálni..úgy még élvezetesebb a dolog. |
Apám a napokban felhívott, hogy ideje lenne gyakorolnom egy kicsit a sárkány alakomban is, mert nagyon tapasztalatlan vagyok a repülésben és minden olyanban, amit egy sárkánynak már rég el kellett volna sajátítania születése után. Én nem tettem, mert egész életemben egy nyamvadt szobában voltam bezárva, teljesen egyedül.
Amióta egyedül vagyok, minden olyan más. Damienre gondoltam, és arra, hogy megcsókolt és vele aludtam. Azóta eltelt jó bő egy hét, szinte nem találkoztunk, de nekem nyugi kellett. Egész héten gyakoroltam, így nem hívhattam fel őt. Nem mertem, mert az erőmet kellett koordinálnom.
Már sárkány alakomban voltam, mikor az erdőből kiértem. Testméretemet tekintve nem lehettem nagyobb, mint egy autó, de nem is bántam, hogy a kisebb fajok közé tartozom, legalább könnyebb volt mozognom. A patakhoz indultam, hogy tudjak inni egy keveset a vízből. Eléggé kimerített a gyakorlás, folyamatosan a repülést és a villámgömbök szórását gyakoroltam. Tudtam, hogy este, későn már nem jár ember erre, így nem féltem. Sárkány vagyok, vagy mi a fene. Egy félelmetes… gyáva sárkány, aki minden kis fareccsenésre megrémül. Apám ha látna, akkor kitagadna. A nagy és erős sárkány… Anyám bölcs volt, ő tanított volna, de ő már nincs. Apám pedig engem okok a halála miatt, így magamra maradtam. Egyedül vagyok, de talán most már Damienre számíthatok a leginkább. Damien itt van nekem, de még kérdéses, hogy hogyan fogadná ezt az egész sárkányos dolgot. Nem tudom…
Letelepedtem egy fa alá, majd elfeküdtem és lehunytam aranysárga szemeimet, amivel éjszaka is látok szerencsére. Nem tudom, hogy mennyit pihenhettem így, de neszezésre lettem figyelmet. Kinyitottam a szemeimet, de nem láttam semmit se. Ismét lehunytam a pilláimat, hogy aztán újra pihenhessek. remélem, hogy a nesz forrása elment. |
Miután Emme lelépett a helyszínről, lelkesedésem azonnal alábbhagyott. Ráadásul itt maradtam ezzel a Jeremy fickóval, akivel bár nagyobb problémám nem volt, de mégsem akartam kettesben maradni vele. Még ha az esetem lett volna, akkor talán nem kéne vígsztalás a kicsikémnek, de így? Így sajnos tovább kell állnom, hogy találjak magamnak egy vállalkozó szellemű hölgyeményt, vagy férfit, aki amellett hogy elszórakoztat, még fedelet is nyújt nekem a fejem felé.
- Nos Jeremy - nyújtottam felé a kezemet, egy kézfogás gyanánt - Akkor azt hiszem én is lépek - Felkaptam a földre dobott pólómat, majd útnak indultam. Talán a belvárosban kellene keresgélnem, arra felé sok embert találni akik megfelelnének a céljaimnak.
// Noah el //
|
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
