|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:28 - |
 |
[60-41] [40-21] [20-1]
És, témába értünk. Természetesen nem azért jöttem hogy ki tárgyaljam az élet nagy dolgait, sőt, sokkalta jobban szívlelném ha a száját a beszéd helyett egy sokkalta számomra élvezetesebb módon használná, viszont, valamiért e szerencsétlen lékek kezdi felkelteni a kíváncsiságom, és tudni akarom, hogy miért lett ilyen kis morcos, tudni akarom a történetét. Ha így nem megy, a gyökereknél kell megváltoztatnom, hogy célba érhessek. El kell érnem, hogy legalább fele annyira akarjon, mint ahogy én őt. - Dr. Lucian Morningstar rendelkezésére áll! - Adom a pszichológust, ha lenne nálam szemüveg még azt is feltenném, hogy okosabbnak tűnjek. - Helyezze magát kényelembe, kedves.. - Nyitom ki az egyik wc ajtót, s mutatok rá, hogy üljön le oda, közben igyekezve megtudni a nevét. hiszen, még azt sem igazán sikerült az eddigiek folyamán.
- Értem már! - Összecsapom tenyeremet ismételten, megvilágosodtam. - Nem tudja hogy kell, igaz?- Teszek úgy mintha bele láttam volna a lányba.. mondjuk nem tűnik életvidámnak, amivel semmi gond nincs, de látni akarom a mosolyát jelenleg mindennél jobban, s ha kell, akkor megtanítom neki, hogyan is kell. Mutató ujjamat gyengéden ajkaira helyezem, épp hogy csak hozzáérek, majd végig simítok rajtuk, hogy két oldalt, a mutató és középső ujjammal mosolyt formáljak kezeim segítsével a lányra. - Én szívesen megtanítom.. bármire. - Szándékkal fogalmazok így. Bár sejtéseim szerint, erre is elutasítóan fog válaszolni, de nem érdekes, számítok rá!
Őszintén, láthatóan gondolkodóba estem, ám, a következő szavai minden magamban felvetett kérdésre választ adtak, hiszen, ki ne szeretné a közeledésem, a szexet.. ha csak nem valami rossz emléke van a közelmúltból, s láthatóan ahogy beszél róla, s ahogy hozzáér a nyakához számára még túl friss a seb, mármint lelkileg, mégha testileg be is gyógyultak azok. - Láthatóan apám is belátta, hogy egy ilyen gyönyörű teremtést csak úgy nem emelhet magához. Nem mintha engedném! - Kacsintok a lányra jókedvűen. Hirtelen túl.. szürke lett a légkör, én pedig szeretek színesen élni ,s ezért is csinálok belőle viccet. Félig. Mert tényleg nem hagynám, hogy meghaljon. - Viszont.. nem érzem magát a bosszú kellemes ízét.. talán fél szembenézni vele újra? - Nézek végig rajta, s egy nagyot szagolok a levegőbe beszédem közben. |
- Igen - húztam el a számat. - Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá. - jegyeztem még meg. Nem, egyáltalán nem vele kívánom kitárgyalni a lelki bajaimat. No persze őt ez mit érdekli, néha még abban is kételkedem, hogy hallja-e egyáltalán, amit mások mondanak neki? Mert az biztos, hogyha hallja, akkor elengedi a füle mellett… avagy egyik fülén be, a másikon ki effekt lép életbe. - Minek mosolyogjak? Főleg most, hogy a nyakamba lógsz? - nem, istennek sem kúszik fel mosoly az arcomra. Most egyszerűen nincs hozzá hangulatom.
- Azért nem kötelessége ám mindenkinek rád másznia… - jegyeztem meg szarkasztikusan. Mindezek mellett pedig semmi kedvem sincs nyilatkozni a szüzesség kérdéséről… nyilvánvalóan nem vagyok az, de ezt semmiképpen se vele kívánom megosztani.
- Nem, most erre a legkevésbé sincs szükségem! - utasítom el a férfi közeledését. Édes Istenem, csak az apám ne legyen ilyen bájgúnár! Mert akkor rögtön főbe lövöm magam! Na meg ne legyen kegyetlen gyilkos se, mert akkor meg őt lövöm fejbe… Egyáltalán nem rajongtam az ilyen pasikért. Az rendben, hogy meg akar hódítani, na de a francnak sem hiányzik, hogy ennyire nyomuljon!
- Nincs különösebb, leszámítva, hogy utoljára amikor ezt éreztem, rögtön utána feltépte a nyakam egy vámpír… gondolom nem kell részleteznem, mennyire nem esett jól. Ráadásul majdnem megfulladtam a saját véremtől… - morogtam rosszkedvűen… elvégre ki beszél örömmel a halálközeli élményeiről? Közben futólag megérintettem az említett részt, mintha azt akarnám ellenőrizni, hogy most rendben van-e… berögzült mozdulat volt ez részemről, amolyan a trauma utáni kellemetlen berögződés. Érdekes azonban, mintha Lucian valamennyire visszavett volna magából… na így már határozottan kellemesebb társaság. |
- Keményen bánt az élet magácskával, igaz? Rossz nézni, ahogy szenved, gyönyörűm! - Kis homlokráncolós hölgyemény, aki nem túl szívélyesen bánik közeledésem miatt, mégis, nem tesz ellene csak vágja a cukibbnál cukibb pofikat, amik nekem igazából nagyon is tetszenek! - Legalább egy mosolyt hadd lássak magától.. bár szépsége már így is az egekben jár.. de a mosolya.. mernék rá fogadni, ha mosolyogna, még annál inkább sem tudná lerázni a férfiakat.. ahogy engem sem! - Továbbra sem engedek a közelségünkből, továbbra is a füle környékén legyeskedem kívánatos ajkaimmal. Egyszerűen, nincs szívem elszakadni ettől a lánytól, egyszerűen, képtelen vagyok rá.. annyira gyönyörű, és annyira kívánom! - Ó. Szóval az ilyesfajta hölgyek sem vonják meg maguktól a jót? Már kezdtem azt érezni, hogy magácska szűz! Ami.. lássuk be, a mai világban felettébb.. meglepő! - Elgondolkodtad a tény.. gondolataim azonnal Chloe irányában terelődnek.. ami hatalmas hiba, hiszen most itt van ez a hölgy, és csak rá kellene koncentrálnom , nem másra.. mégis.. Chloe.. valahogy ő kitűnik az összes közül, és nincs olyan nap, óra, perc, hogy ne gondolnék rá, mégha csak egy pillanatra is.. felettébb furcsa.
- Én megváltoztathatom erről a véleményét.. csak.. engedje. - Nem vagyok az erőszak híve.. soha nem erőszakoltam meg egy nőt, és nem is fogok. Ha nem akar, hát nem akar, felfogtam. Nem fogok ennél jobban erőszakoskodni.. és nem csak a jelenlegi helyszín miatt. Az nem én lennék. De mielőtt elléphetnék, megteszi ezen lépést ő is.. nem kell hozzá beszéd, érzem rajta, hogy tettem miatt félelmet keltettem benne.. pont az ellenkezőjét, mint szerettem volna. - Talán.. valami baj van? - Kérdezem immár az eddigiektől aggódóan, kedvesebben, és annál kevésbé nyomúlósan. Tényleg aggódom érte. |
Szomorú, de nem sikerül lekennem neki egyet, bár talán jobb is így. Azt azonban nem díjazom, hogy magához ránt.
- Az is vagyok. - morogtam. - De, bőven túl sok is. - kérdését direkt értettem félre. Egész nap bunkó férfiakkal van dolgom, akik azt hiszik csak mert nő vagyok, esélytelen, hogy bármit is tudok kezdeni magammal terepen. Ugyan a munkatársaimat már sikerült meggyőznöm ennek ellenkezőjéről -nem egynek az életét mentettem már meg- a bűnözők viszont mindig megjegyzik, és nem verhetem mindegyiket a földbe érte. Hamar ki is lyukadunk Lucian kedvenc témájához. Eddig azt hittem csak Chloét akarja megfektetni, de úgy látszik tévedtem… bármelyik nővel lefeküdne. Így mondjuk már megértem Chloét miért nem kíván vele semmiképpen sem lefeküdni… persze a volt férjének problémáját leszámítva. Ki akarna bármit is egy ilyen szélkakastól? - Nem, sajnos egyáltalán nem jó mindenre! - húzom össze a szemem, tekintve, hogy ez most pont úgy hangzott, mintha azt mondta volna, feküdjek össze az apámmal… még úgyis, hogy tudom, ő nem erre gondolt. Sóhajtottam egyet az “ismeri a fogalmát” megjegyzésre. Na megint kezdődik… miért hiszi azt minden férfi, hogy pótolhatatlan az ágyban? - Igen, volt. - és tényleg… bár őszintén szólva nem vágom, mi alapján választanak ki egyes férfi egyedek meghódítandó célnak. Vadász létemre eléggé sok lénnyel feküdtem össze, s volt néhány meglepő történet is. Például amikor egy szirénnek sikerült az uralma alá vonnia. Hiába is élveztem nagyon a szexet, de azóta is kellemetlen érzés, hogy befolyásolt, s a ködtől, amely akkor elborította az agyamat még azóta is irtózom. A hangszereket kerülöm, s nem szeretem ha a nyakamba másznak, ami azért azt hiszem érthető. Az, hogy közel hajol a nyakamhoz, és belesuttogja a szavait, no az meg aztán végképp nem a megfelelő emléket hozza elő. Hanem egy vámpírharapásét, ami után szinte kézen fogva jön anyám halála. Kiráz a hideg, és kezeimet kitépve az övéből lépek el tőle. |
Nagyon nem veszi a poénokat.. bár, ezzel csak egy a baj.. hogy én egyáltalán nem viccelek, minden egyes szavamat komolyan szánok felé! Szándékaim komolyak. Tényleg azt akarom, hogy ő és én, itt és most egymásé legyünk. Csodás teste, kinézete iránt olyan fajta vágyat, szenvedélyt érzek aminek igazából nem hogy nem akarok, de egy könnyen nem tudok ellenállni, szóval miért is kínoznám magam? Egy próbát minden megér.. az pedig hogy erősen hasonlít minden téren Chloe-ra csak hab a tortán, amibe szívesen belenyalnék, szó szerint értelmezve is. Viszont, nem túl meglepően, az imént említett személyhez hasonlítva várható módon közeledésemet egyáltalán nem díjazza. Látva ahogy kezét indítja arcom felé több sem kell, gyengéden megragadom a tettlegesséig fajult kezét, és közel rántom magamhoz a nőt, mielőtt bármit is tehetett volna. Angyali mivoltomból eredően reflexeim átlagon felüliek, szóval cseppet sem esett nehezemre kikerülni az arcomba belerondító csapást. - Nagyon feszültnek tűník! - Suttogom a lánynak szavaim, egyáltalán nem érdekelve fenyegetése. - Nem mostanában volt dolga férfival, ugye? - Terelek.. egy a későbbiekben nekem kedvező irányban. Én könnyedén tudok segíteni.. a problémáin. Hatékony tudok lenni.. minden téren. - Egy jó szex.. mindenre a megoldás. - Kezdem magam szexuálpszichológusnak érezni... de nem bánom! Az ő kegyeiért, bármit megtennék..- Feltéve.. ha ismeri a fogalmát. - Szororsan a füléhez hajolok, továbbra is fogva kezét, amivel nem túl rég még bántani akart, és a mellkasomra helyezem azt. - Volt már része ilyenben? Amibe.. nem csak a hangja, de még a teste, minden porcikája beleremeg? - Füléről áttérek a nyakára s oda lehelem szavaimat, arra az erogénzónára, amitől a nők többsége beleborsózik, ha ott játszadozom. Bár igazából, bárhol játszadozom, az érintésemtől mind beleborsózik. |
Kicsit meglepett, hogy Lucian most engem támadott be Chloé helyett. Ám amikor elkezdett terelgetni a wc felé, gyanússá vált, hogy ezt bizony ő se így tervezte be. Eddigre azonban már sikerült felhúznia, elvégre elég nekem az apám baja, nem hiányzik még ő is hozzá. Talán ha elenged a wc-ben és bocsánatot kér még megúszhatta volna ám így… Komolyan azt hitte, hogy amint elenged, én rávetem magam és megcsókolom? Csak mert nagyon úgy tűnt. Vidámságára s kérdésére küldök felé egy bosszús és lemondó pillantást, amolyan “kurvára nem vagy vicces” fejjel. Ennek ellenére ő még azért rátett egy lapáttal. Én igazán empatikus lélek vagyok, ráadásul türelmes is, na de mindennek van ám határa! Ó, ha pedig mindez még nem lenne elég, végig simít az oldalamon, és szorosan hozzám is préselődik. A sok munkától már ígyis kimerült, na meg fáradt vagyok, ráadásul apám esete is fusztrált… ezekután egyértelműen kijár az említett pofon. Villámgyorsan pördülök meg, kezem pedig már úton is van az arca irányába.
Nem is kísérlem meg palástolni a dühömet, miközben lehajolok a bilincsért, illetve a hozzá tartozó kulcsért. Talán ha nem lennék ilyen zaklatott, feltűnne, nem véletlenül villogtatja az egóját, ám sehogy sem tudom apámat kiverni a fejemből. Válaszom éppen ezért zord, és rendkívül nyers.
- Meggondoltam. Még egy ilyen, és lenyisszantom a szárnyaidat a helyéről! - meredek rá barátságtalanul. Még csoda, hogy itt a wc-ben rögvest nem tesz magáévá… Nem kell hozzá sok ész, vagy ismeret, hogy az ember, jelen esetben a vadász rájöjjön, mivel is áll szemben. Szinte kiírja a homlokára micsoda… és mégis, békén hagyják. Elvégre ki lenne olyan idióta, hogy fennhangon hirdesse másságát? Éppen emiatt el is kell gondolkodnom egy pillanatra, vajon melyikkel állok szemben? Egy reménytelen öngyilkos jelölttel, avagy egy agyafúrt lénnyel? Kellemetlen, de az utóbbi a valószínűbb. |
Igazából.. megesz a bűntudat. Mégis hogy követhettem el ekkora hibát, hogy összetévesszek valakit az én gyönyörű Chloe-mmal? Gondolotaim csak ezen vétkem körül forognak, az pedig egyáltalán nem tud izgatni, hogy ő most mit gondolhat rólam, hogy így letámadtam. Hiszen úgyis tudom, hogy mi lesz ennek a "hibának" a következménye, mint ahogy az történni szokott minden nővel való találkozásom végén, elején, közepén, ez váltakozó, hiszen ha talán látszatra néha hasonlóan is néznek ki a hölgyek, belsőleg mind egytől egyig más, mind egytől egyig más értéket hordoz magában, én pedig nem győzőm felfedezni eme kincseket, és kiélvezni azokat. Viszont, e hölgy ahogy megszólal.. nem csak a külsőségek egyeznek meg majdnem, de a hangnem, és a stílus is.. ezek után csak egy kérdés merül fel bennem; klónozták volna Chloe-t? Mondjuk, tény és való, hogy belőle egy nem elég.. szóval ha így történt, csodálatos ötlet volt! Szívesen megismerném azt, aki ezt tette! Ahogy még szívesebben is mennék bele egy hármasba ezzel a lánnyal, és Chloe-val egyaránt.. maga lenne a menyország.. vagy, a pokol? Ez kérdéses marad egészen addig, míg meg nem történik immár legfőbb álmom, és célom. De egyelőre beérem azzal is, ha csak kettesben leszünk vele, és kiismerhetem minden gyenge pontját. Ezért is közelítem meg a mellékhelyiséget. Tudom, hogy engem nem zavarnának a ránk érdeklődően tekintő szempárok, nem vagyok szégyenlős, viszont .. Ő más. Egyáltalán nem ismerem, azt pedig nem fogom megengedni hogy közszemlére bocsássam, ha azt ő egyáltalán nem szívleli. Nem lehet mindenki olyan tökéletesen nyitott, mint én. Ezt tanúsítom. Ahogy beérünk a mosdóba kezemet elveszem szája takarásából, hiszen, lerí róla hogy mennyire tenni, mondani akar valamit.. én pedig nem fogom megakadályozni ebben! A közeledését természetesen lemoshatatlan mosollyal az arcomon fogadom, s ahogy egyenesen ajkaimra leheli szavait játékosan, én ugyanolyan játékosan nyalom körbe számat közelsége, tettei hatására, kifejezve ezzel tetszésemet iránta.Valahogy a tettei és amit nekem címez, teljesen ellentmondanak egymásnak. - Érdekes! - Jólelkűen mosolyogva csapom össze tenyeremet, egyáltalán nem véve komolyan helyzetemet, amit persze egyáltalán nem takargatok.. hát miért is tenném? Soha nem voltam az a típus. - Hát mire vár még? - Teszem fel kérdésem ugyanannyira lelkesen ahogy azt az imént is tettem. A bocsánatkérés lehetősége meg sem fordul a fejemben, hiszen hiszem azt, hogy nincs mit sajnálnia egyikünknek sem. - Ja, hogy meg van bilincselve? - Teszem a hülyét, mint aki most kapott észbe, és szépen a háta mögé lépek, hogy elengedjem, de mielőtt megtennem, úgy érzem hogy ki kell használnom ezt a nekem kedvező helyzetet. - Szóval maga is keményen szereti? - Hajolok a lány füléhez, és neki szorítom a testét sajátommal, hogy a fülébe suttoghassak. Kezeimet a válla irányából indítom szabad útjukra, követve formás kis testének vonalait, de szigorúan nem tapintok olyan helyre, ami már soknak számítana. Nem könnyű, de egyelőre be kell érnem ennyivel! Kezeim elérnek céljukhoz, az oldalán helyezkedő kulcsokhoz, amiket megfogok. - Ez tetszik.. - Láthatóan, és érezhetően is fejezem ki tetszésemet, nem csak szavakkal. Majd végül fogom az imént megszerzett kulcsokat, és már csak a bilincs szétkapcsolásának csattanását hallani, ahogy leesnek a keze fogságából a földre. - Én a helyében meggondolnám ezt a nem mindennapi ajánlatot .. - Csábítom a jóra. Velem nem veszíthet semmit sem, sőt, annál inkább nyerhet vele.. Engem. Én bele mennék a helyében. |
Eléggé furcsán éreztem magam, mióta anyám elárulta nekem, ki az apám. Így persze, kép és pontos név alapján már messze nem volt olyan nehéz rátalálni. Most mégis válságban vagyok. Meglátogassam-e, vagy sem? Már számtalanszor magam elé képzeltem a jelenetet, amiben boldogan a karjába ölel, hogy annyira örül nekem, mindig is titokban figyelt, csak félt a nevelőapámtól, s együtt egy szivárványon messzire szökünk a nevelőapám karmaiból, ám az a gyanúm nem teljesen ez történne. És nem csak a szivárványos részre értendő mindez. Az élet sajnálatos módon sosem ilyen egyszerű. Nyilván volt annak valamilyen oka, hogy az apám egyáltalán nem keresett. És az ok feltehetőleg egyáltalán nem olyan prózai, mint amilyen az előbb eldarált mesében volt. Pont ez a probléma. Mi van ha nem azért hagyott ott minket, mert anya félrelépett, hanem mert soha nem is akart gyereket? Nem hiányzik anyám elvesztése után, hogy az igazi apám, akibe kapaszkodni kívánok egyszerűen ellökjön magától. Amúgy is hihetetlen, hogy ezen filózok anya halála után… annyira vártam, hogy megtaláljam most meg… olyan mintha elvesztettem volna, ami eddig éltetett. Anyámmal együtt odaveszett a régi célom is. Megtaláltam az apám, erre vártam már mióta, de egyenlőre félek vele találkozni. Ez kész röhej!
No és mi lenne erre, s saját magam marcangolásának megoldására, mint hogy beletemetkezek a munkámba? Egymás után oldottam meg az ügyeket, hála a tudásnak, amivel vadászként rendelkeztem. Már kivívtam főnököm tiszteletét, ami azért, elsősorban nőként, igazán szép teljesítmény. Sikerült megismerkednem a munkatársaimmal, s a legtöbbjükkel jóban is voltam. Persze nem mindegyik hagyta, de aki nem tud mégcsak fél órát sem szájhúzogatás nélkül a társaságomban, az forduljon fel, én igazán rendes ember vagyok, de jópofizni egészen biztosan nem fogok vele. A legjobb viszonyt mégis Chloéval ápoltam, aki azonkívül, hogy hozzám hasonlóan nő volt, már a megérkezésem pillanata óta állandóan a segítségemre volt, s tette ezt úgy, hogy nem tűntem tőle valami béna kezdőnek. Elvégre azt ki szereti, ha úgy istápolják, mint egy óvodást? Erős gyanúm, hogy senki. Chloe mellett természetesen szemet szúrt Lucian. Mindenképpen érdekes kapcsolat volt az övéké, elvégre szerintem Lucian direkt nehezítette szegény nyomozótársam életét. Időnként azonban felbecsülhetetlen információkkal tudott szolgálni… nem irigyeltem Chloet, annyi szent. Visszatérve azonban a gondolataimból, s érzékelve a koncentrációm hiányát, elsétálok a kávéautomatához, hogy utána újult erővel temetkezhessek bele a papírmunkába. A hajam -nyár vége révén- egészen világos, majdnem szőkés barna, s kibontva omlik a hátamra. Reggel pedig össze is nevettünk Chloéval, milyen hasonlóan tudunk néha felöltözni… nem elég a farmer, a póló is hasonló szabású és árnyalatú volt.
A hirtelen megszólításra nagyon meglepődök, de még hátrafordulni sincs időm, megzavaróm máris folytatja a beszédet. Mereven szemezek az automatával, így ugyanis senki nem láthatja a csodálkozástól tágra nyílt szemeimet. Érzem, ahogy közelebb hajol, az arcom pedig hevesen megrándul, nem tetszésem jeleként. Mindez azonban még csak hagyján volna, ám a tőlem előzőleg elcsórt bilinccsel lakat alá helyezi a kezeimet, majd a számra csúsztatja a kezét. Ellenkezés nélkül hagyom, hogy a wc felé rángasson, elvégre most hál’istennek nincsen senki a közelben, s nem kívánom, hogy mások is szemtanúi legyenek ennek a kis közjátéknak. A sok edzés ellenére is, esélytelennek látszik, hogy kiszabaduljak a kezei közül. Amint beértünk a wcbe és elengedett, rögvest szembefordultam vele.
- Tudod mire vágyok? - hajoltam hozzá egészen közel, s finoman ráfújva az ajkaira. Jószerivel meg sem várom a válaszát, szolgálok neki én ilyesmivel. - Arra, hogy egy akkorát lekenjek neked az előzőért, hogy három hétig csengjen utána a füled! - és most még jófej is voltam. |
Megmerném kockáztatni azon kijelentést, hogy a földi életem talán legizgalmakkal telibb pillanatait élem meg. Igen! Hiszen Chloe amilyen erősen próbál magától ellökni, bennem annál erősebben élik a vágy az iránt, hogy végre megfektethessem.. de vajon részemről tényleg csak ennyiről lenne szó? Mindegy, inkább bele sem próbálok mélyebben gondolni a dolgokban.. számomra új az, hogy egy nő ennyire ellentmondjon nekem.. vagy, hogy egyáltalán egy nő ellent tudjon mondani az Isten adta csodálatos lényemnek! Talán ezért is találom ennyire érdekesnek, talán ezért is emeltem egy pillanat alatt a top 10-be a hölgyeményt, az elsők közé úgy, hogy még semmi sem történt közöttünk. Ami pedig lássuk be, nálam hatalmas szó.. számtalan nővel volt már dolgom hála az angyali mivoltomból eredő tömérdek éveimnek köszönhetően a földön. Viszont, én úriembernek tartom magam, a legtöbb puhány hímegyeddel ellentétben, kiknek addig él egy nővel a kapcsolatuk, míg ágyba nem viszik őket, és kidobják őket utána, mint ahogy a szemetet szokták a kukába..sőt, talán még azt is óvatosabban, gyengédebben teszik.. Egy nővel nem lehet így bánni.. számomra.. ők jelentenek mindent, én úgy bánok velük, ahogy azt meg érdemlik.. ahogy ez fordítva is történik, ha megízlelnek egy csodálatos együttlét után.. egyszerűen nem tudnak leakadni rólam, én pedig nem vagyok olyan szívtelen hogy megtagadjam tőlük a jót, azaz engem. Számukra már - már drognak számítok, függnek tőlem szóval miért lennék olyan szívtelen, hogy mindezt megtagadjam tőlük? Vállalom tetteim következményeit, főleg, ha egy gyönyörű nőről van szó. Már pedig az én szememben minden nő gyönyörű.. a maga sajátos kis módján. De Chloe.. ő kiemelkedik a többi közül. Mióta megismertem, nehezemre esik a szokásos kis világomat élni, s egyhelyben maradni..Tulajdonképpen most is arra eszméltem fel, hogy a kocsimmal úton vagyok a rendőrségre, hogy végre találkozhassak vele. Ahogy oda érek, kiugorva az autómból rohanok az őrsre, hozzá. Elirányítást kérek az infopulttól, hogy merre találom, hiszen nála soha nem lehet tudni hogy éppen hol leledzik. Elindulok a cél irányában, ám, a kávégépes automatánál találom a hölgyet, háttal nekem. Szépen mögé sunnyogok úgy, hogy ne vegyen észre semmit a kis magánakciómból, azért hogy szorosan mögé léphessek,de előtte jól megnézhessem csodálnivalóan kézbe való formás fenekét. .- Helló, Detektív! - Szólalok fel a bugyit nedvesítő akcentusommal, és kiiélvezem az Isten adta nem mindennapos közelségét, még a bilincsét is elcsenem észrevétlenül, és lóbálni kezdem előtte. - Ez a rossz fiú a látványától nem bír magával, szóval erősen ajánlom a megbilincselését. - Ahogy közelebb hajolok a nő füléhez, és látom oldalról az eddig hajától takart arcát szembesülök a ténnyel, hogy ezt rohadtul benéztem, és eltévesztettem a cél személyt! Nincs mit tenni, a bocsánat kéréssel látva arcát, reakcióját nem sokra megyek, szóval fogom azt a bilincset, és szépen vele teszem azt, amit szerettem volna ha velem tesznek, megbilincselem, és szépen óvatosan szájára csúsztatom kezemet úgy, hogy ne fojtsam, kapjon levegőt, csak kiabálni vagy megszólalni ne tudjon. - Én érzem, tudom, hogy mélyen legbelül erre vágyott.. higgye el, én beteljesíthetem minden kívánságát.. - Igyekszem úgy formálni a helyzetet, hogy még jól is jöjjek ki belőle, bár valószínűleg tetteimmel csak még jobban súlyosbítok rajta, hisz azzal hogy hozzá simulok, és a fülébe lehelem szavaimat, ráerőszakolom magam igazából még le is zárhatnak.. ezért is próbálom magunkkal célba venni a mosdót, hogy ott.. nekem eshessen, remélhetőleg az én általam elképzeld módon! |
Kacsintására zavartan pilláztam, majd hagytam az egészet a fenébe. Végén félreértem! Habár tudom, hogy a nők többsége olvadozik értem. Nem véletlen egybeesés, hogy jó ideig nőről nőre szálltam. Tipikus méhecske-effekt volt nálam. Hát, tizenhat évesen kezdtem meg szexuális életemet... Szóval igen, kihasználtam, hogy jóképű vagyok. Mostanra már megkomolyodtam!
- Jesszusom - röhögtem fel. - Minden vérfarkas... - akadtam meg. - ...ennyire farkasként viselkedik? - villantottam féloldalas mosolyt. - Mégsem normális azért, hogy valaki mindent a hátsókertben ás el! - ingattam a fejem. - Mindesetre tőled a cigim félteni fogom! - kuncogtam.
A lénylexikonos benyögésére bólintottam egyet. Most egyelőre nem kell több infó! Ígyis dolgozom még fel a nagyjából elmagyarázott helyzetet. Nem könnyű azért megemészteni ezeket, illetve én is valamelyest utána néztem ahogy tudtam!
Eközben átadtam az aktát, hogy szintén áttanulmányozza, hogy neki megfelel-e. Mivel beleegyezett, így mosolyogva átvettem tőle, majd... Öhm, kissé nyálas bőrdzsekimet letisztítottam, és magamra kaptam.
- Ahogy olvastam otthoni droglaborról van szó, emellett utolsó füles szerint a gettóban van valahol - magyaráztam eltűnődve. - Szóval oda kéne mennünk! - húztam ki az íróasztal fiókját ahonnan kivettem egy stukkert na meg a jelvényemet. - Mehetünk? - pillantottam rá kíváncsian.
Ha neki is megfelelt, akkor mentünk a rendőrkocsihoz. Kinyitottam neki az ajtót, ahogy illik, majd megvártam, hogy beüljön mellém.
- Remélem hamar átesünk rajta! Úgyis ezen a héten kéne letudni ezt az ügyet - sóhajtottam, és bekötöttem magam.
Nem is kellett több, hogy beindítsam a motort. Végül száguldottunk az utcákon, míg nehezen megérkeztünk a terepre. Remek, pont besötétedett és esőre is áll az idő!
Kiszálltam a kocsiból, és a zsebem mélyéről előhalásztam az anyagot, és ha átváltozott Aylin, akkor orra alá tartottam. Tényleg jobb lenne letudni, mert ha elkezd esni az eső, akkor benéztük és gondok lesznek!
[NOEL & AYLIN A GETTÓBAN] |
- Okés - vigyorodtam el. - Majd nem felejtelek el emlékeztetni rá. - kacsintottam rá. - Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan. Juj, hát én odavagyok ezért a pasiért! Persze ezt magamba fojtottam, de valahol mélyen ott motoszkált bennem.
Noelt meglepte a kislány dolog, így megfogadtam magamban, hacsak direktben rá nem kérdez a koromra, nem árulom el neki a fiatalságom. Nem hiányzott, hogy gyereknek nézzen… már rég nem voltam az. Na jó, néha úgy viselkedtem, főleg farkasként, de akkor is na, közlebb álltam egy felnőtt emberhez. Legalábbis általában...
- Jaj, hát nem szoktam én őket bántani… - vigyorogtam. - Mint ahogy a cigarettákat sem… csak néha elásom a nevelőapámét a kertben… mindig panaszkodik nekem, hogy milyen hamar elfogy. Csak egyszer ásná fel a kertet… - kacsintottam rá cinkosan. Igeen… ő is dohányzik. Fene esne a bagóba, elviszi, vagy elveszi, ez opcionális az értelmes emberek józan eszét. Én pedig mindenkit, aki fontos nekem, hát nem valami nagy tömeg, de ez van, szóval mindannyiukat le fogom szoktatni erről a borzalomról. Még nincs rá konkrét tervem, hogyan is akarom csinálni, de megteszem.
- Jaj, csak nyugodtan! - mosolyodtam el. - Nyugodtan kérdezz meg, ha valami nem okés. Kétlábon sétáló lénylexikon vagyok. - nevettem el magam. Apámnak minden ilyesmivel fogalkozó könyv a tulajdonában volt, én pedig már kisebb koromban is szerettem olvasni. Azt mondjuk sosem értettem miért gyűjti őket ilyen mániákusan, de ez végülis az ő dolga volt. Kinek a fantasyhoz, kinek a sci-fihez, kinek az anyámkínjához… neki ehhez húzott a szíve. Kutya gusztus, az egyszer biztos. Persze én is voltam olyan mazochista, hogy elolvassam őket.
Aztán a kezembe nyomott egy aktát, én pedig érdeklődve tanulmányoztam át.
- Persze, hogy megfelel - motyogtam elgondolkozva. - Nagyjából be van határolva, hogy hol keressük? - érdeklődtem. Még soha életemben nem volt közöm droghoz, de pont így kell kezdeni! Nos az ügy kapcsán kicsit tanácstalannak éreztem magam, de az volt az érzésem, hogy Noel számára az elsődleges segítség úgyis a szaglásom. |
- Még szoknom kell, hogy te is más vagy - nevettem el magam. - Máskor nem felejtem el! - húztam halvány mosolyra szám.
Kissé kikerekedtek szemeim, hogy először kislánynak hívja magát, majd jött a tömör csonttal. Jaj... Belegondolni is fájdalmas, hogy az aki így jár mit élhet át. Mondjuk a múltkori tökön térdelés is aucs volt a részemről. Nem tehettem róla, hogy Asher kihozta belőlem ennyire az állatot!
- Szegény tollak - ingattam meg fejemet.
Egyből észrevettem örömét, amikor magyaráztam a fontosságról és a többi. Én ezt tényleg alap dolognak találtam férfi létemre. Ám ha ő ennek örül, akkor én is örülök... Habár nem tudom mit mondtam, hogy ez így felcsigázta.
- Értettem társam - emeltem fel megadóan kezeim. - Egyelőre még tanulom, hogy miként is működik ez a faj meg lény dolog - sóhajtottam fel.
Aylin nyomban ezek után az akták felé nyúlt, amire kuncogtam. Ejej, valaki tényleg nagyon izgatott. Végül én keresgéltem az akták között, míg találtam egy kezdésnek megfelelőt.
- Ezt nézd! - adtam át neki.
Egy droglaborról lenne szó. Azt kéne megtalálni. Az egyik emberük köpött, hogy mentse a bőrét, illetve az anyagból is adott. Na igen, így mégis csak könnyebb kutyák segítségével nyomra bukkanni.
- Nos? Kezdésnek megfelel? - lehet nincs benne semmi misztikus, se semmilyen lény, de remélem most ezzel is beéri Kell egy kis összekovácsolódás! |
- Ezen nem csodálkozom. - nevettem el magam. Gyakran nekem is kiment a fejemből, hogy a legtöbb körülöttem lévő nem olyan, mint én, így megesett (nem is kevésszer), hogy az emberek szemében furcsa dolgokat műveltem. Akár farkas, akár ember alakban. Például amikor emberként vicsorogtam nemtetszésem jeleként, vagy amikor farkasként próbáltam emberi dolgokat művelni… gondolom mondanom sem kell milyen sikerekkel. Bár ha valaki fordított rá energiát, azzal egészen jól meg tudtam magam értetni.
- Ehh… igen, van egy csomó kislányos tulajdonságom. - motyogtam. Belegondolva, hogy mit is mondtam mélyen elgondolkoztam… elvégre még “kislány” vagyok, bár ez nézőpont kérdése. Most meg nem is tűnök annak… éljen a smink. - Simán el tudom harapni a tömör csontot is… hidd el, egy toll nem akadály. - vigyorgok rá. Hát igen, a farkasfog nagy előny. - Azért a tintát nem szoktam nyalogatni. - jegyeztem meg. Ja és nehezen viselem, ha nem az enyém az utolsó szó! Ezt azonban már nem kötöttem az orrára.
- Áhh értem… - nevettem el magam. Egy picit elgondolkoztam azon, hogy milyen erős is ez a szövetség. Persze tudom, túl spilázom, de akkor is… most olyan, mintha egy falkába tartoznánk? Mármint számomra ez volt a legerősebb összefogás.
Jajj, de cuki! Szóval fontos vagyok neki? Nagyon kis boldog voltam a hír hallatára. - De azért ha ránk lőnek én ugrom eléd. Kicsit gyorsabban gyógyulok, mint te. - nem akartam belekötni, de azért csak az ésszerűség határain belül legyen hősies.
- No és, most van valami, amiben tudok segíteni? - nyúltam el egy kupac akta felé. A mozdulat felénél azonban megálltam, elvégre mégiscsak az ő dolga és nem biztos, hogy örült volna neki, ha beletúrok a halomba, így a kezemet visszaejtettem az ölembe, és várakozóan néztem rá. |
- Huuh, tényleg sajnálom. Komolyan kiment a fejemből, hogy na... Te mégis csak farkas vagy - szólaltam meg zavartan.
Az egészségtelenségre elmosolyodtam halványan, majd ezzel egyúttal legyintettem is egyet. Minden egészségtelen, ha azt vesszük. Legalább is én így fogom fel. Sosem vontam meg magamtól a dolgokat. Igaz, azért nem vagyok már a kicsappongó élet híve. Sokat változtam azóta! Ha ugyanazt az életvitelt folytatnám, akkor nem nagyon lehetnék zsaru úgy vélem.
- Toll rágcsálás? - húztam fel a szemöldökömet. - Az is egészségtelen, hisz a fogaknak nem tesz épp jót, főleg, ha a tinta is kifolyik közben - ingattam meg fejemet szórakozottan.
Végülis jogos volt a felvetésem. Egyszer amikor még tini voltam témazáró alatt a tollat kezdtem rágni, és mindenem merő tinta lett. A fogaim meg kékek. Brr, borzalmas volt... Pláne az íze!
További magyarázatára csak felsóhajtottam. Na igen, valahogy sejtettem. Én voltam baromállat, hogy nem gondoltam erre! Azért mégis csak szoknom kell, hogy mik ezek a lények és vele járóik.
Amint érdeklődtem, hogy jól van-e, mintha a lepettség mellett el is merengett volna. Lehet csak én beszélem bele, viszont ahogy válaszolt visszaültem a székembe.
Eleinte nem értettem, hogy mit köszön meg, de csak folytatta tovább, és leesett. Szóval, hogy a bizalmamba fogadtam és azt. Azért ez aranyos gesztus, valljuk!
- Szerintem ez természetes, ha egyszer szövetségre jutottunk - magyaráztam. - Csak így működhet jól a csapatmunka. Tapasztalat - zártam le ezzel tömören.
Nyugtatására ismételten egy halvány mosolyt engedtem meg magamnak, majd amikor aranyosnak nevezett csak tarkómat vakartam meg. Öhm, oké, aranyos vagyok...
- Nos, mivel mellettem vagy, és nő is... Gondolom nekem kéne megvédeni téged. Ez... Alap úgy vélem egy férfinél, hogy ő lép előre, hogy megvédje a számára fontos személyt - nah jó, igyekeztem valahogy megmagyarázni, mert tényleg marhaságnak találtam a köszönetét. |
Szerencsémre Noel elég gyorsan kapcsolt, és száműzte csikket, meg a füstjét is a helyiségből.
- Áhh, nem baj… - legyintettem. - Bár továbbra is fenntartom, hogy egészségtelen és, hogy nem kéne. - küldtem felé egy lemondó vigyort. Azért a kertjében még mindig eláshatom… - Én valamit rágcsálni szoktam, ha gondolkozom - osztottam meg vele. - Hű, ha látnád a tollaimat! - nevettem el magam. Mindegyiknek szétrágott volt a vége. Addig nem is volt igazán nagy baj, amíg emberként rágcsáltam, de amikor elfelejtkeztem magamról és a farkasfogaimmal csócsáltam… volt olyan toll, ami nem bírta a kiképzést és széttört. - Persze, persze, csak vérfarkas létem miatt nehezebben viselem, mintha ember lennék. - magyaráztam neki. Érdeklődve pislogtam, miközben leguggolt elém. Most meg mit csinál? Ennyire aggódna? De édes! Jó-jó a hölgy felem teljesen elragadtatta magát. Basszus kulcs azok a zöld szemek… bármit megtennék értük… na várjunk csak, miket nem gondolok én itt?!
Biccentettem a szavaira. Igen, rám mindenképp számíthat rám!
- Értem - mosolyodtam el. - Köszönöm, hogy megosztottad velem! - hálás voltam, hogy a bizalmába avatott. Elvégre a vadászok és mi nem igazán kedveltük egymást. - Nem tépem meg, vagy ilyesmi, ne aggódj. Már rég félretettem a vadászok iránti gyűlöletemet. - igyekeztem megnyugtatni. - Úgy sem engedném magam bántani! - nevettem el magam. - De azért aranyos vagy, hogy aggódsz értem. - mosolyogtam rá hálásan. |
Hupsz, teljesen kiment a fejemből, hogy társam valószínűleg nem tolerálja a bagót. Ezt múltkor is észrevettem, de nem gondoltam volna, hogy a füstje ennyire kiakasztja. Oké, vérfarkas, az érzékszervei sokkalta kifinomultabbak. Végül felálltam és kinyitottam az ablakot és a csikket is eloltottam. Drága cigim... Azért nem vagyok akkora milliomos, hogy állandó jelleggel csikket dobáljak ki az ablakon. Mindegy, most megtettem.
- Elnézést, rossz szokásom! - emeltem fel megadóan kezeimet. - Ha gondolkozom valamin jól jön. Sokkal könnyebben megy a megoldás keresése - mentegetőztem. - Ugye azért jól vagy? - néztem bele szemeibe, miközben leguggoltam elé.
Ám amikor meg szerettem volna simogatni jött egy feledtébb érdekes kijelentése. Az agyaraival vigyázzak? Öhm, furán hangzott, de nem veszem fenyegetésnek. Lehet csak óvatosságra int. Erre tudok csak következtetni, hisz a lány nem olyan, hogy megtámadna ok nélkül! Ezt jó maga mondta... Hogy szimpatikus vagyok neki meg... Jó illatom van, vagy mi a szösz.
- Akkor ezt megbeszéltük! - mosolyodtam el halványan.
Lepettségét látva majdnem nevettem rajta, de tűrtőztettem magam. A kézrázás után, viszont jött egy érdékes kérdés a részéről.
- Elméletileg ő is segít nekem... - azt nem tettem hozzá, hogy kénytelen, mert másképp a börtönben rohadna meg többször gyilkosság és lopás vádjával. - Szóval úgy szeretném csinálni, hogy ti ketten ne találkozzatok. Megpróbálok esetleg beszélni vele... Nem tudom - sóhajtottam. - Mindenesetre rá is szükségem lesz egyes ügyek miatt - vakartam meg tarkómat zavartan. - Úgy sem engedném, hogy bántson téged! - jelentettem ki. |
Azt hiszem egy kicsit sikerült elbizonytalanítanom Noelt, aminek annyira nem örültem, elvégre jobb őt magabiztosnak látni, mindemellett én nem voltam a megoldások farkasa, szóval külön örültem, hogy nem kérdezte meg, hogy én mit tennék az ő helyébe… a válaszom gyaníthatólag kísértetiesen egyszerű lett volna: nem tudom (jobbik esetbe), vagy valami orbitális baromság, ami harciasságomról adott volna ékes tanúbizonyságot.
Valahonnan előszedett egy szál cigit, és még mielőtt egyáltalán megnyikkanhattam volna, rá is gyújtott. Automatikuson hátralöktem magam a székben, igyekezvén minél távolabb kerülni attól a borzalomtól, miközben roppant büszke voltam magamra, hogy nem ütöttem ki a kezéből azonnal. Nem bírtam a cigi szagát, most is elkezdtem köhögni, meg könnyezni a füstjétől… basszus nem csak magát, de engem is mérgez azzal a szarral! Bár szerettem volna felülemelkedni ezen a “kis” kellemetlenségen, egyre jobban köhögtem, így a szám elé szorítottam a kezem.
- Noel, csinálnál vele valamit? Eléggé gallyra tesz. - nyöszörögtem továbbra is köhögve. Az én orromat nagyon birizgálta, hisz mégiscsak sokkal érzékenyebb volt, mint az övé. Ráadásul zárt térben...? Uuutálom a cigit!
Egy picit feszengtem, ahogy végigmért, nem gyakran legeltették rajtam a szemüket az emberek… illetve nem nagyon hagytam. Vagy lekentem nekik, mert mit bámulnak rám, nem vagyok valami útszéli lány, vagy lenézéssel pillantottak rám, hogy mit ugrálok itt nekik, ilyenkor meg is ruháztam őket.
Boldog mosollyal hallgattam a szavait.
- Örülnék neki - bátorítottam. Kíváncsian figyelve a kezét, ami közelített felém. Végülis nem csinált vele semmit, de erős gyanúm volt, hogy meg akarta simogatni a fejem. - Csak az agyaraimmal vigyázz - tettem még hozzá. Nem, nem akartam megharapni, csak gondolom el szeretnénk kerülni a nem kívánatos balesetet… nem hiszem, hogy vérfarkassá kíván válni.
- Ígen, szívesen - pislogtam egy kicsit meglepetten a kezére. Ritkán akartak velem kezetfogni. Most azonban mosolyogva csúsztattam bele az övébe az enyém.
- No és a vadász?- csak nem bírtam a kíváncsi oldalammal. Elég nyilvánvaló volt, hogy békében váltak el, ezüst kést pedig még nem kaptam, szóval nagyon érdekelt mi lett vele. |
Elhallgattam, amikor Aylin őszintén válaszolni kezdett minden egyes kérdésemre, és megnyilvánulásomra. Eléggé ledermedtem a sok-sok beszédre. Igazából elbizonytalanodtam monológját hallva, hogy mégis mi lenne a helyes.
Emellett nálam az is bezavart, hogy igencsak az intimszférámba lépett. Nyeltem egyet zavartan, majd ahogy eltávolodott tőlem elgondolkoztam. Mi lenne a helyes? Világot megváltani emberként képtelenség!
Kabát zsebemből elővettem a cigit közben, hogy rágyújtsak. Általában ilyenkor jobban megy a gondolkozás. El is kezdtem bagózni, majd hümmögések és dünnyögések közepette rápillantottam a nőre. Azok a csillogó szemek... Izgatottság táncol íriszeiben. Azért jobban szemügyre is vettem őt, és rá kellett döbbennem, hogy kifejezetten csinos farkassal hozott össze a sors. Ám nem akarom megcsalni menyasszonyomat... Sem férfival, sem nővel! Ezt eltökéltem, és merem remélni, hogy sikerül is ehhez tartani magam.
Végül sóhajtva egyet már nem csak félszemmel figyeltem őt, hanem egész testemmel felé fordultam, és mindkét szememet rászegeztem.
- Egyelőre nekem az is elég lenne, hogy a nyomozásban tudnál segíteni - mosolyodtam el. - Nem tervezek világ megváltó hadműveletet, hisz emberként valóban képtelenség - jegyeztem meg, miközben fejemet csóváltam meg. - Ettől függetlenül örülnék, ha veled dolgozhatnék együtt - már majdnem megsimogattam a fejét, de leesett, hogy nem farkas... Basszus, ez a fáradtság! Tiszta bolond vagyok ilyenkor.
Mindenesetre arra ügyelnem kell, hogy Aylin és Asher ne találkozzon! Mindkettőjük segítségére szükségem lesz. Ezt tudtam. Csak nehogy a végén két ágy közé essek, és rossz vége legyen az egésznek!
- Neked így megfelel? Leszel a rendőr... Öhm, farkasom? - nyújtottam felé a kezem, hogyha belemegy, akkor kezet tudjunk rázni. |
Nagy mosollyal nyugtáztam a szavait. Sejtettem, kicsit nehezen indul majd a beszélgetés, de örültem, hogy pozitívan fordul felém, még az emberi alakomban is.
Nem teljesen értettem a zavarának okát, azonban mivel ő erre nem tért ki, én se firtattam.
- Nem hiszem, hogy képes lennél megérteni… - meredtem rá üres tekintettel. - Sokszor csak a gyűlölet van, az “ellenség” által elkövetett borzalmak miatt. Tudod hány évig akartam végezni minden egyes vadásszal? - bicsaklott meg a hangom. - Végül ugyan sikerült megértenem, hogy a bosszútól nem lesz jobb, és nem hozza vissza azokat, akik meghaltak, de ezt még gyerekfejjel is nehéz volt átértékelni… mit gondolsz, begyöpösödött felnőttként...? - nyeltem egyet, mielőtt itt helyben bőgtem volna el magam. Igyekeztem mélyeket lélegezni és messzire űzni a múlt borús árnyait. Amint sikerült folytattam.
- Egyensúly? - egy pillanatra elgondolkoztam, vajon miképp lehetne elérni az általa vágyott célt. - Megölnéd az összes olyan lényt és vadászt, akik egymás és mások gyilkolására tették fel az életüket? Csakmert nem nagyon hiszem, hogy az általad kívánt egyensúly máshogy létrejöhetne. Mit akarnál tenni azokkal, akiknek a másik fél legyilkolta a családját és bosszúra szomjaznak? Hogyan akarod őket letéríteni az útról, amelyet maguknak választottak? - kíváncsian közelebb hajoltam hozzá. - Milyen sorsra ítélnéd azokat, akik nem önön hibájukból váltak azzá, ami? Aki mondjuk nem ura az elméjének? Esztelenül gyilkol, s mikor újra észhez tér bánja a “bűneit”? - fürkész tekintettel bámultam rá. - És ami a legfontosabb, hogyan akarsz elbánni ezekkel a lényekkel? Akár egy vadász? - egészen köze hajoltam az arcához, szinte összeért az orrunk. - Ugye tudod, hogy azelőtt ölhetnélek meg, mielőtt rájönnél, hogy mire készülök? - visszazöttyentem a székbe. - Szerencséd, hogy nem akarok neked ártani. Mindezek mellett, azok, akik elkötelezik magukat a gyilkolás mellett, már korántsem így gondolkoznak. És nemcsak a mindenféle “különleges” lény. Egy vadász is ugyanúgy lepuffantana, csupán járulékos veszteség lennél, egy nagyobb jó érdekében. Nem hiszem, hogy érdekelné az életed bármelyik felet is. - kíváncsian vártam, mi lesz a hatása nála a monológomnak. Fel akartam neki ajánlani a segítségemet, ha tényleg vállalkozik erre az őrültségre, azonban azt semmiképpen sem akartam, hogy csak ezért vágjon bele.
- Ha komolyan gondolod ezt az egyensúly dolgot, és minden egyebet, amit mondtál, akkor segítek, ha hajlandó vagy elfogadni. - néztem rá, várva a válaszát. Alig tudtam palástolni az izgatottságom, a szemem is veszettül csilloghatott. Olyan, mintha rendőrku… khm...farkas lennék. Sokat küzdhetnék, mindezt pedig Noelért… hát legalábbis érte is. |
Mosolyogva vizslattam, ahogy helyetfoglal mellettem. Ám amikor feldobtam az első kérdésem már is jött a részéről a lepettség és az összeráncolt szemöldök. Talán rosszul tettem volna fel a kérdésem? Esetleg bunkó lettem volna? Remélem egyiksem.
- Hát, örülök, hogy szimpatikus vagyok számodra... - inkább az illatos dologt nem reagáltam le. Mindenki jobban jár. Nekem azért bizarr, hogy valakit az illata alapján ítélnek meg. Habár nem is vagyok vérfarkas, szóval érthető, hogy emberi aggyal gondolkozom.
Egyből leszűrte, hogy vadász világasított fel, amire zavartan felnevettem. Valahogy sejtettem, hogy igazam lesz... Vannak normális lények is, és a vadászok többsége nem tesz különbséget ártatlan és bűnös között. Hiába pofáztam Ashernek a balanszról, de fel sem fogta! Hátha lesz olyan szerencsém, és nézeteit valahogy megváltoztatom... Nem jó mindent feketén és fehéren látni! Az életünk tele van színekkel, és úgy kell látni a világunkat! Ez most is megmutatkozott!
Jött is gondolatmenetének tovább vitele, amire fanyaran elhúztam a számat. Eléggé érzéketlenre sikeredett. Igaz, én sem az érzésekről vagyok híres, de ha életről van szó... Én másképp vélekedek!
- Megértem - sóhajtottam fel. - Én mindkétfél oldalát értem, de... Meg kéne találni az egyensúlyt szerintem. Nem tudom, hogy miként, de én arra fogok menni! Nem véletlenül akartam megtudni az igazságot - vakargattam meg a tarkómat.
Remélem tudja, hogy miről beszélek. Én nem teszek különbséget ember és lény között. Aki bűnös, az bűnös... Aki ártatlan, az pedig az! Egyszerűen nem szeretnék igazságtalan lenni bárkivel is! Aylin az élő példa, hogy békés és barátságos... Vannak még lények, akik rendesen élni szeretnének köztünk... Erre merem fogadni, hogy pont azokat ölik ki a vadászok, akik ártatlanok. Ezt fogom megakadályozni!
Az is lehet csak én vagyok ilyen naiv fiatalon és túl buzgón? Nem tudom, de egyelőre maradok a tervemnél... |
[60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
