|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:27 - |
 |
[85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
Miért tagadjam, hogy igen is hiányzott nekem Ebony? Tény, kínos volt a múltkori helyzet, de nem ezért eltávolodni tőle. Az ilyen mindenkivel megesik. Mondjuk felkereshettem volna, hiszen tudom, hogy hol lakik, de... nem volt időm. Semmi időm nem volt mostanában. Többi tanár buzerál, hogy írjam meg a gyerekeimmel az egyik témazárót, de könyörgöm, ha még semmit nem tudnak, akkor hogyan, cseszd meg? De már mindegy, ha ezt akarják, akkor ez lesz meg. Ezért belehúztam a srácokkal, hogy eleget tegyek mindenki óhajának. Persze, nem sokat nyávogtak nekem a srácok, hogy túl sok ez. Szerencsére megtudták érteni, hogy nem akartam ezt velük csinálni, kiengesztelésül pedig csak egy házit szoktak kapni.
Otthon voltam, mert péntek volt és úgy döntöttem, hogy forró levest akarok csinálni magamnak, ha már ősz van. Nem vagyok jégtörő, hogy szeressem ezt a hőmérsékletet. Szóval erre vágytam, forró ételre és hogy a laptopomnál dögöljek. Csak volt egy kis gond, hogy nem volt minden meg otthon, így el kellett mennem üzletbe. Nem szeretek ilyen helyekre járni, mert mindig meglátszik az ember szar, köcsög oldala. Meg az öregek, jesszus. Ötven éves vagyok, de én nem viselkedek úgy, mint ők. Szeretem megnézni a legolcsóbb dolgokat, meg körül is nézni és észre se vettem, hogy az a hölgy, aki a polcokhoz lapult, Ebony volt.
- Szia, Ebony. Hogy vagy? Még mindig kellemetlenül érzed magad? |
Már egy jó ideje, hogy nem találkoztunk Emyr-el. Azóta, hogy azt a hülyeség csináltam. Tegnap úgy terveztem, hogy meglátogatom őt az iskolában és viszek neki friss pékárut, ugyanis ott reggeliztem, de végül nem volt merszem bemenni. Tényleg nem tudom mi üthetett akkor belém, de jó lenne már végre elfelejteni. Ezen már nem tudok változtatni, ami megtörtént megörtént. Lehet Em már réges régen elfelejtette, csak én rágódom még mindig ezen.
Éppen a közelben jártam, pontosabban a hipermakert közelében, ezért is döntöttem úgy, hogy bemegyek. Amúgy is kellene vennem pár dolgot, mivel fogyóban van és ha már erre van utam, miért ne most tenném meg? Be is mentem, majd egy kosárral a kezembe elindultam a sorok között. Mivel oda vagyok a gyümölcsért, azt tettem először a kosaramba. A tejtermékek sorába fordultam le, mikor megpillantottam egy ismerős alakot. Szemeim elkerekedtek, és amilyen gyorsan csak tudtam, visszaléptem a polcok mögé. Komolya mégis mit csinálok? Természetesen Emyr volt az, aki valószínű, hogy nem is vett észre. Talán csak úgy kellene tennem, mint aki észre sem vette őt.. Vagy menjek oda elfelejtve a múltkorit? Nem, azt nem tudom megtenni. Ha rágondolok teljesen zavarba jövök. Ég a bőr az arcomról a hülyeségem miatt.
Viszont ameddig ezen a sok szarságon agyaltam, Emyr tűnt fel mellettem. Csak ledermedve álltam mellette, miközben nagy szemekkel merdtem rá. - Öhm..szi-szia.. - pillantottam le végül a földre, ugyanis nem tudtam a szemeibe nézni. Miért pont itt és most kellett találkoznunk? Meg akartam beszélni a dolgokat, csak még nem állok készen.. Fogalmam sem volt mit is mondhatnék..már az is csoda, hogy kitudtam nyögni egy szia-t. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.. |
- Eddig volt pár lány ismerősöm, de amilyen nyavalygást letoltak nekem a haverommal kapcsolatban. Nos, enyhén szólva fájdalmas volt - sóhajtottam. - Nem mintha olykor a pasik jobb lennének, ezt aláírom! - kuncogtam halkan.
Köszönetére csak rákacsintottam lazán. Nálam, khm, alap dolog, ha egy csajt fel akarok szedni. Így működik ez a fránya popszakma. Már amúgy is megszoktam ezt a procedurát. Nem nagy dolog a részemről.
Hallva válaszát elgondolkoztam. Azért fura, hogy a szülőkkel nem nagyon tartják a kapcsolatot, de ha azt vesszük... Én sem már. Lehet van valami a dologban, de egyelőre nem faggatom erről. Nekem kicsit bizarrul hangzott. Lehet én kezdek paranoiás lenni a sok idióta vadász miatt! Tököm ki van velük!
- Aha - bólintottam. - Na és mit fogsz főzni? Esetleg akkor is bejössz a marketbe, és a legmagasabban lévő alapanyagért fogsz ágaskodni? - vigyorogtam, és cukkoltam kicsit.
Nemsokára a kérdést én is megkaptam, amire felröhögtem. Igazából Tammy tökéletesen beletrafált a buli lényegében.
- Váó, te gondolatolvasó vagy - ingattam fejem. - Igen, pontosan. Az idióta haverok gondoltak egyet, és hja... Belerángattak engem is - húztam féloldalas mosolyt arcomra.
Konkréten az egész utat végigcseverésztem vele, és azt kell, hogy mondjam szimpatikus eddig. Ravennel is elvoltam azt aláírom, de kiégetett, hogy szűz még baszki! Mindegy, egyelőre meglátom, hogy mint lesz, hogy lesz ez az este.
Tamara házához érve átadtam a szatyort, és épp köszöntem volna el, amikor felhívott magához. Zavartan megvakartam a tarkómat, ami mellett kissé kisfiús pofit is bevágtam.
- Felmehetek, de csak, ha nemgond - mosolyogtam.
[TAMMY & Z A LÁNYNÁL] |
Nem tudom, hogy Zane-nél ez az egész kérdezősdi csak a csajozás dumája része, de megmondom őszintén nem is nagyon érdekel. Ameddig normális, addig nem kötök bele semmibe, hanem csak simán élvezem a beszélgetést. Az viszont tényleg jól esett, hogy érdeklődött felőlem.
- Vélemnyem szerint nem, de más lányok kitudja hogyan állnak ehhez az egész témához. - vontam meg a vállamat mosolyogva és ezt tényleg így is gondoltam. Miért féltékenykedjek ok nélkül? Abban még semmi sincs ha segít másnak. Jó, lehet a legtöbb nőnemű egyed azt gondolja, hogy ha most segített neki, biztosan telefonszámot cseréltek és már pakolhat is, ugyanis ezek ketten biztosan összejönnek. Hülyeség. Számomra ez elég röhejesnek hangzik - bár az is.
Miután Zane lepasszolta a cuccait én pedig rábólintottam arra, hogy hazakísérjen el is indultunk a lakásom felé. Egyenlőre semmit sem terveztem előre, majd minden alakul magától, úgy ahogyan lennie kell. Kissé elbambultam gondolataimnak hála, mikor feltűnt, hogy eltűnt a szatyor a kezemből. Csak lepillantottam kezemre, ezt követően Zane-re, végül elmosolyodtam ismét.
- Köszönöm. - fogadtam el a segítségét, még annak ellenére is, hogy nem volt túl nehéz a csomagom. De jól esett az újabb figyelmessége. Talán ez tényleg a csajozás része.. futott át agyamon, miközben felpillantottam a fiú arcára. Mindenesetre egész jól csinálja, nem tagadom. - Igazából semmi extra. Csak a bátyám és a nővérem lesz ott, na meg én. Régen találkoztunk és régen beszéltünk, ez minden. - mondtam mosolyogva. - A szüleink nem itt élnek. - tettem még hozzá, miközben magam elé pillantottam. Itt-ott persze felnéztem a srácra is, csak, hogy ne tűnjek bunkónak, aki csak saját magának beszél.
- Na és a buli? Ünnepeltek valamit? Vagy csak egy egyszerű régen buliztunk már, hát rúgjunk be jól buli lesz? - kérdeztem vissza mosolyogva. Szinte az egész utat végigbeszéltük, ami számomra furcsa volt, mert általában távolságtartó vagyok. Nem sokkal később elértük az épületet is, aminek ötödik emeletén volt a lakásom. Megállva Zane-re pillantottam, majd csak kissé bizonytalanul ugyan, de rákérdeztem.
- Esetleg..feljössz? - mosolyodtam el a választ várva. |
Azért vicces, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk a Rómeóval meg Júliával kapcsolatosan. Pedig véletlenül találtam telibe ezt a badarságot. Mindenesetre ahogy észrevettem kifejezetten tetszett neki, hogy érdeklődöm felőle. A nők többségének amúgyis ez jön be. Meghallgatod a nyavalyáit, és jöhet a jutalom!
- Váó - akadtam meg kicsit vigyorogva. - Az flörtölés, ha valakinek segítünk és köszönetet mondunk? - ingattam fejem. - Csak mert nekem olyan Júlia nem kell.. Végén házisárkány lesz a sok féltékenykedéstől - túrtam bele a hajamba.
Mosolyogva fogadtam, amikor mentegetőzve bemutatkozott nekem. Szóval Tammy? Hm, megmondom őszintén, mint minden nőnek ezt a nevet is ízlelgetni kezdtem. Igazából tökéletesen passzolt társaságomhoz. Kellően aranyos hozzá ez a becenév.
Ekkor toppant be haverom, aki amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is lépett le. Legalább ezt követően belement a csaj, hogy elkísérjem hazáig. Azért remélem felhív kicsit magához, ha már így alakult a dolog. Aztán elválik, hogy mi lesz!
- Persze. Van időm - válaszoltam neki lazán. - Akkor nem ajánlottam volna fel, hogy hazakísérlek, hidd el - mosolyogtam.
Végül elindultunk az otthona felé lassan, komótosan, és csak ekkor futott végig az agyamon, hogy talán nekem kéne cipekedni.
- Öhm.. - fogtam meg a szatyort. - Viszem én, ha neked is megfelel! - mondtam kedvesen.
Ha átadta akkor vittem, ha nem, akkor nem. Nem fogok erősködni. Az már túlságosan nyomulós lenne még az én részemről is.
- Na és a családi vacsora az milyen lesz? Mármint te, esetleg tesók és ősök? Milyen alkalomból lesz? - kérdezősködtem szolidan. Ha válaszról, akkor örülök neki, ha nem, akkor szintén nem fogok erősködni! Egyelőre ez fasza témának, és utána úgyis könnyebb lesz bármiről beszélgetni! |
Elmosolyodtam a fiú szavain, közben lassan a pénztárhoz értünk, ahol elkezdtük mind a ketten kipakolni a kosarunk tartalmát. - Igen, ez mindig így szokott lenni. Sajnos nekem sem jutott eszembe korábban, hogy néha be kellene vásárolnom is. - vontam meg a vállamat továbbra is mosolyogva, de tekintetem nem vettem le a srácról sem. Meglepődtem kissé, hogy érdeklődni kezdett mondhatni felőlem is, hiszen a legtöbb srác leszarja ezt és addig minden oké, míg róluk van szó.
- Jaj, egyik sem.. Vagyis hát valóban lesz egy családi kis összejövetel, de oda csak a bor készül. - válaszoltam kedvesen, kissé oldalra billentve a fejem. - Nem, nincs Rómeóm. De megmondom őszintén, pontosan ezen jártak az én gondolataim is. - húzódtak szélesebb mosolyra az ajkaim, majd csak hozzátettem. - Úgy értem..a sorok között arra vártam, mikor jelenik meg Júliád azzal megvádolva, hogy miért is flörtölök a pasijával. - bővítettem ki előző mondatomat, eközben elkezdtem bepakolni egy táskába a vásárolt termékeket. Miután kifizettük mind a ketten, egyenesen elindultunk a kijárat felé.
- Igaz is, neharagudj..Néha teljesen kimegy a fejemből, hogy illő lenne bemutatkozni is. - kotortam el egy kósza tincset a fülem mögé, majd csak szintén bemutatkoztam én is. - Tamara Vives, de maradjunk csak a Tammy-nál. - mosolyodtam el újra, eközben feltűnt kicsit arrébb egy másik idegen férfi. Úgy tűnt ők ketten ismerték egymást, ugyanis nem sokkal később csatlakozott is hozzánk. Biccentettem neki köszönésképpen, majd csak Zane átadta az előbb vásárolt holmikat neki. Én csak álltam bevallom kissé kellemetlenül érezve magam, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy most ezek után mi is lesz. Természetesen haza készülök, de nem akarok bunkó módon szó nélkül lelépni. Meglepetésemre viszont az anonym srác lelépett, Zane viszont felajánlotta, hogy hazakísér.
- Öhm..hát végülis csak fél órára lakom innen.. - kezdtem bele, de belegondolva miért is ne kísérhetne el? Legalább addig sem fogok unatkozni a hazavezető úton. - De ha te sem rohansz sehova sem..miért is ne.. - mosolyodtam el, végül pedig lassan elindultunk. |
Hirtelen azt hittem csak ennyi volt a csevej. A köszönetére elmosolyodtam, és letudtam az egészet egy „nincs mit”-tel. Ilyenkor nem jó nyomulósnak lenni. Kitapasztaltam már az évek során, hogy mi, merre, hány méter. Nőket konkrétan még nem értem, csak azt tudom, hogy hogyan kell róluk lecsalni a fránya ruhadarabokat.
Ekkor mégis csak visszafordult hozzám, és megjegyzésére féloldalas vigyort villantottam. Nem is kellett több, hogy további beszélgetést folytassak vele.
- Na igen! A haverok rám sózták ezt a részét – követtem őt a pénztárhoz. – Nekik is a legutolsó pillanatba jutott eszükbe, hogy pia is kéne – forgattam meg szememet.
A pénztárnál nyomban kipakoltam a szalagra, és ha kellett, akkor segítettem a csajnak is ezen téren. Közben én kezdtem el érdeklődni felőle.
- És te? – biccentettem fejemmel a holmijaira. – Randira készülődsz vagy családi vacsora? Épp ezen filóztam – ingattam fejem. – Rendesen vártam, hogy mikor jön a Rómeód féltékenykedve – túrtam bele a hajamba. – Ha pedig egyik opció sem, akkor elnézést – emeltem fel megadóan kezeimet.
Azért gyorsba telefonomat előkapva írtam egy SMS-t haveromnak, hogy tolja ki a belét a bolthoz, és segítsen elvinni a cuccokat. Miután mindketten kifizettük az árukat és a hipermarketből kifele tartottunk eszembe jutott, hogy egy röpke bemutatkozás sem ártana.
- Engem Zane Wrightnak hívnak, és neked mi a becses neved, ha szabad tudnom? – mosolyodtam el, és közben a haverom intett nekem, hogy ott van.
Én visszaintettem neki, hogy jöjjön ide. Rásóztam a sok vackerájt, amit vennem kellett, majd felvont szemöldökkel nézett hol engem, hol a társaságom. Fejemet fogtam, majd legyintettem egyet. Vette az adást, hogy húzzon el, így elköszönve tőlünk le is lépett.
- Hazakísérhetlek esetleg, vagy valami? – vakargattam meg a tarkómat, és néztem rá kisfiúsan a lányra. |
Fogalmam sincs mióta is szenvedhettem azzal, hogy azt a nyavajás bort levegyem, de már kezdtem feladni. Még arról is megfeledkeztem, hogy körbenézzek nincs e valaki a környéken, végül kérnem sem kellett, már jött is a segítség. Bár nem tagadom, meglepett hiszen nem vártam senkit, ráadásul nem egy ilyen jóképű pasit. Arcomról valószínű, hogy leírható volt a döbbenet, de ezt igyekeztem leplezni. Elvéve tőle a bort elmosolyodtam, majd a következő kérdésére csak megcsóváltam a fejem.
- Nem, köszönöm..már csak erre volt szükségem. - emeltem meg kicsit az üveget, amit később belehelyeztem a kosaramba. Igazából gőzöm sincs mit is mondhatnék még. Legtöbben csak simán megköszönnék és haladnának tovább, de a pasin sem tűnt úgy, hogy rohanna valahova. Mondjuk már csak azt vártam, hogy a barátnője megjelenik az egyik sor mögül és hiszti rohamot kap, amiért flörtölni kezdtem a pasijával. Ettől a gondolattól képzeletben megforgattam a szemeimet, majd csak feleszmélve elindultam újra a pénztár felé. Ekkor pillantottam meg a segítőm kosarát, amik csak alkoholt tartalmaztak. Szóval buli. futott át agyamon, miközben visszafordultam hozzá.
- Látom kemény bulira készülsz.. - mosolyodtam el ismét, közben ha ő is megindult bevártam és ha nem bánta ő sem együtt haladtunk tovább. Nem tagadom, nem bántam volna ha vele kellene eltöltenem a napom, hiszen rendes srásnak tűnik, bár ugye, mint mondani szokás ne a külső alapján ítéljünk meg egy embert. Legbelül lehet sokkal romlottabb és csak megjátsza ezt a segítőkészséget, de valahogy róla nem tudtam ezt még sem elképzelni. De aztán kitudja..sosem voltam valami jó emberismerő, ezt pedig sokan ki is használták. Talán ezért kellene óvatosabbnak lenem, de ilyen helyzetekben ez teljesen kimegy a fejemből. |
A masszőr csajos eset óta volt még jó pár gyors menetem. Azért ettől függetlenül írtam neki egy-két SMS-t. Gondoltam leszek olyan kedves, hogyha beadja a derekát nekem, akkor majd én elveszem tőle a szüzességét. Nem tehetek róla, hogy szeretem a szűk és nedves dolgokat... És nem, nem a csapra gondolok, haha...Azért annyira beteg nem vagyok!
A mai napra jó pár feladatot a nyakamba sóztak, hiszen holnap buli lesz. Muszáj feltankolni mindenből! Kell töményből a muníció, kérem szépen!
Szóval estefelé a hipermarketben kötöttem ki, és volt olyan mákom, hogy végre motorral jöhettem. Még a múlthéten megcsinálták és ma mentem érte. Szóval a bevásárlóközpontban egyből a piák felé vettem az irányt. Egy bevásárló kocsival már róttam is a részlegeket. Vettem dögivel Jacky bácsit, illetve egyéb töményt is. Likőrt, vodkát, pezsgőt, metaxa, abszint... Mindent. Francot se érdekelte, hogy a buli végére mindenki detoxban fog kikötni!
Épp ezen a soron lézengtem, amikor egy csaj nem tudta elérni a bort. Sóhajtottam egyet, és mellé lépve egyből én is a bor felé nyúltam. Levettem neki egy könnyed laza mozdulattal és kezébe adtam.
- Tessék! - mosolyodtam el kisfiúsan, mint mindig.
Közben kosarára szegeztem tekintetem, és rá kellett jönnöm, hogy randira főz, esetleg valami családi cumó van a dologban. Remélem az utóbbi igaz, hisz előzőleg, amikor még nem voltam ennyire közel hozzá és figyeltem kínlódását jobban szemügyre vettem. Egy nő csodás idomait másképp nem is lehetne igazán megfigyelni, ha nem épp nyújtózkodik. Ilyenkor minden jobban kidomborodik!
- Szükséged van még valamire? - tettem fel udvariasan kérdésem. |
Mint mindenkinek, nekem is vannak szükségleteim, ezt pedig most itt tudtam elintézni. Mielőtt elindultam volna a boltba, éppen enni készültem, de ekkor sikerült rájönnö, hogy rohadtul üres már a hűtőm. Először úgy terveztem, hogy átmegyek valamelyik tesómhoz - bár ebben a helyzetben Anxo lett volna, hiszen Gabbynak kitudja milyen tartalékai vannak a kollégiumban - és jól belakok, de aztán elvetettem az ötletet. Úgy jöttem ide a városba, hogy majd a saját lábamra állok. Nem függhetek állandóan másoktól. Ezért is maradtam végül annál az opciónál, hogy majd a saját kis jövedelmemből bevásárolok szépen.
Körülbelül fél óra séta után érkeztem meg a hipermarkethez, ugyanis a lakásomhoz legközelebb levő bolt is csak ez volt. Elvéve a rakásból egy kézi kosarat indultam neki a nagy bevásárlásomnak. Mivel fogalmam sem volt róla, hogy mit is vegyek, sorban haladtam. Előbb a szükségesebbek, ilyen volt például a pékáru, kenyér, zsemle vagy éppen valami péksütemény. Ezt követték a tejtermékek, sajt, vaj és persze a tej. De ha már itt vagyunk ne feletsük el az édességet sem. Egyszerűen oda voltam értük, a családban szerintem nálam édesebb szájú nincs is. Szóval elérve azt a részleget nézelődni kezdtem. Csoki. abból meg bírnék enni bármennyit. Szóval berakva pár darabot és félét a kosaramba sétáltam tovább. Ekkor értem csak el a zöldségekhez, ahol végül szedtem pár darab paradicsomot és paprikát is a zacskóba. Ezt követően almát is ugyanis akármennyire is szerettem a csokoládét, azért az egészéges ételeket is szeretem. Talán ez minden.. futottam át tekintetemmel a kosaram tartalmát, majd csak elindultam a pénztár felé. Ekkor esett le, hogy elfelejtettem valamit. Bor! Fordultam vissza az alkoholok felé. Venni szerettem volna valamit a bátyámnak. Igazából nincs különösebb oka, csak ha már tervezünk egy kis családi összejövetelt nem mehetek üres kézzel. Elérve a sorban a borok részét kezdtem el nézegetni, viszont amit megakartam venni elég magas polcon helyezkedett el.
- Most komolyan..miért kell ennyire magasra tenni? - kérdeztem halkan, miközben lebiggyesztettem az ajkaimat. Nyújtózkodni kezdtem, de nem volt szerencsém. Körbenéztem hátha erre jár valaki, aki még ha szerencsém van magasabb is, de egy lelket sem láttam. Most komolyan...pont most nincs itt senki? Bor nélkül viszont nem megyek el. |
 Meg kell hagyni, elég nehéz a szerepünkre koncentrálni, amikor ennyi hulla hever a lábunk előtt… Biztosan van valami varázslat, amivel kiszívhatnánk a megmaradt életerejüket vagy a lelküket, akármit, ám ehhez még nagyon kezdők vagyunk, hála Apunak. Nem tudok úgy őszintén haragudni rá, mert már rég volt az a videó kazettás eset, és amúgy is túlléptünk a múlton, de azért vannak dolgok, amiket nem felejthetünk el vele kapcsolatban.
Visszatérve a jelenre, azért csak megéri Farrah felé nézelődni, mert épp elkapom a pillanatot, amikor valami meghasítja a nadrágját, vélhetően a testét is, ám egy gyors odakapáson kívül még egy szisszenés sem bújik elő a szájából. Hát ez… eléggé furcsa. Mármint, bármennyire is érzéketlennek tűnünk a bátyámmal, azért az ilyesmi még nekünk is fáj.
- Mindegy, csak menjünk - motyogom neki, mert nem most kellene sarokba szorítanom ezzel a rendőr témával. Örülök, hogy végre sikerül rávennünk, hogy eljöjjön velünk valameddig, bár szerintem már nem lesz nehéz a lakásba is felcsalnunk. Basszus… a légfrissítő. Buta, buta Tommy… Na sebaj, majd neki is előadjuk a döglött patkányos dolgot, végtére is egy elárvult ikerpárnak hogyan juthatna jobb lakás, mint egy rothadó, patkánytetemektől bűzlő tetőtér? Szerintem hihető.
- Még az is… szerencse, hogy nem díszítettünk, meg ilyenek - nyöszörgöm, köhintve egyet néha-néha, hogy hihetőek maradjunk.
- U-ugye… segítesz felkísérni a bátyámat…? - pillantok a lányra. - Csak lépcső van… és tetőtéri a lakásunk - sóhajtok fel, aminek a vége kivételesen egy őszinte köhögés lesz. A fene, túl jól sikeredett a tervem.
/Vincent, Farrah, Tommy -> Ikrek kecója/ |
 Nekem is gyanúsak voltak azok a fickók s hogy ennyire menekült előlük. Ejnye, még a végén kiderül, hogy valóban, ő is valami sorozagyilkos, vagy segédje annak. Szép. Nem csodálom, hogy öcsi vonzódik hozzá. Na de hála égnek ez kapóra is jön és csibefalat végre velünk tart. Pedig még eljátszottam volna, hogy ó jaj az öcsém pánik roha ot fog kapni, gyere már, meg kell nyugodnia... De így marad a színjátékosság, elborzadva nézek a romok alól kikandikáló kezekre, vértócsákra. Majd még játsza a beteget kicsit, elindulunk. A leütösdi sem lett volna rossz ötlet, viszont akkor tutira nem dumcsizhat vele tovább, ha még szeretne. Mert gondolom ezek után nem csak megöljük és játszunk vele.
Na de elindultunk és most én támogattam Tommyt, mert hát most ő van "rosszabbul". - Majd felhívom őket, hogy későbbre tesszük a bulit... mert baleset történt... - szólaok meg. Ó bakker még nutellát sem vettünk és a légfrissítő... uram isten... Egy pillanatra le is sápadok, mert így mégis csak gyors halála lesz. |
Komolyan kezdem úgy érezni, követnek engem. És ez ijesztő, egészen addig, amíg nem emlékeztetem magam a történtekre és rá nem jövök, ez akár aggodalom is lehet, ami jó dolog. Elvégre semmi csúnyát nem mondtak vagy tettek, hanem sokkal inkább megmentették az életem. Ehhez ragaszkodva, már nem is bántam annyira, amikor megláttam őket.
A kábult állapotból hangjuk rántott helyre, és megdöbbentem attól, hogy törmelékeken állok. Besétáltam a hipermarket maradványai közé úgy, hogy észre sem vettem. Amilyen ügyesen csak tudok visszabotorkálok a szilárd talajra, de útközben az amúgy is elszakadt nadrágomon egy újabb vágás keletkezik. Reflexből elkapom, az anyag reccsen, én pedig, ha lenne rá lehetőségem most piszkosul nyavalyognék a fájdalomtól. Viszont mivel semmit sem érzek, sokkal könnyebben túlteszem magam rajta.
- A rendőr? Milyen rendőr? - Nem akarom még csak felidézni sem az előbbi pasast, aki tele volt kérdésekkel, a barátja szintén, bár ő inkább arról, miért nincs rajtam egyetlen kósza vágás sem. Mert sebezhetetlen szuperhős vagyok basszus, azért! Egy Supergirl vagy mit tudom én kicsoda!
- Menjünk, jó, rendben - Egyeztem bele, noha a továbbiakon még nem volt kapacitásom agyalni. Velük megyek és segítek vagy szépen elköszönök és hazamegyek? Vaagy harmadik opcióként velük megyek és ha meggyőződtem, hogy egyben hazaértek, akkor is én hazamegyek. Ez egész jó ötletnek tűnik. A lelkiismeretem is nyugton fog hagyni és ők sem mondhatják, hogy nem segítettem legalább egy kicsit.
Amúgy sem maradt volna itt a világ összes pénzéért sem. |
Meg kell hagyni, tanulhatánk Farrahtól, amennyiben a kifogásokról van szó, azonban én sem fogom hagyni magamat. Ha már eddig eljutottunk, muszáj végigcsinálnunk, amúgy is most éppen egy pánikoló testvért játszok, akinek minden joga megvan a hisztériára és a kétségbeesésre.
- Ők nem igazi barátok, te is tudod hogy megy ez... Mi csak próbálunk beilleszkedni valahogy, de nem is ez a lényeg... Rájuk nem számíthatunk - magyarázom, fogva közben a fejemet, és fel-le járok, akár egy búgócsiga, bár akkor inkább körbe-körbe kellene forognom. Részlet kérdése.
Amúgy azt hiszem, jól játszom a kétségbeesőt, látom rajta, hogy kezd megtörni, csupán egy pici kell ahhoz, hogy felajánlja a segítségét, erre pont most tud végezni az ápoló lányka Vincentnél, és hát jó áldozatként kénytelen vagyok hagyni magamat megvizsgálni. Még ez sem lenne világ tragédia, csakhogy Farrah közben jól olajra lép, s ahogy elpillantok oldalra, látom is az okát. Azért érdekelne, miért menekül egy rendőrtől, mert ilyesmit általában csak azok tesznek, akiknek nem tiszta a lelkiismeretük. Szeretném azt hinni, hogy ő is olyan, mint mi, egészen csodás lenne!
Na de nem merülhetek mélyre az ábrándozásban, mert meglátom, hogy a bátyám utána ered, és majdnem tényleg pánikrohamot kapok, amikor egyre távolabb megy tőlem. De szerencsére nem hagy egyedül, hanem visz magával.
- Már majdnem összejött... Játszd tovább a sérült báránykát - sutyorgom neki, miközben átkarolom a derekát, mintha csak én támogatnám. - Vagy szimplán üssük le...? Fel sem tűnne senkinek - magyarázom halkan, mert attól tartok kezd feltűnő lenni, hogy így követjük... Na jó, azt hiszem, egy utolsó próbát még megér. - Utolsó esély - figyelmeztetem a bátyámat, és szerencsére nem kell sokáig bénáznunk, kicsit odébb érve az emberektől, megpillantom a romok mellett Farraht.
- M-mit csinálsz itt? Még bajod esik... - motyogom neki halkan, mégis aggódóan, mert egy kupacnyi rom közelében tényleg nem egy életbiztosítás téblábolni. Aztán rájövök, hogy most szörnyet kellene halnom a látványtól, ami számunkra olyan megszokott, mint másnak egy csésze kávé reggelente. - Uram ég... - sutyorgom elhűlten, és miközben játszom a megrettentet, eszembe jut még valami. - A-amúgy az a rendőr rólad kérdezett... F-figyelj, bármit is csináltál, minket nem érdekel, csak lépjünk innét, nem bírom tovább ezt a vér szagot.. meg a... - szépen elcsuklik a hangom, mintha tényleg a sírás és az öklendezés vékonyka mezsgyéjén lavíroznék, elvégre nemrég azt mondtam, hogy még a hányást sem tudom elviselni. |
Mivel figyelmem lefoglalta az egyik fiatal hölgy ápoló, kevésbé tudtam rájuk figyelni. Csak félszemmel pillantottam oda néha, mert a lányka lefoglalt a folytonos ciripeléssel, amire ugyan nem figyeltem, de néha felkellett néznem rá a karomról, hogy lássan mennyire úri ember vagyok és érdekel a sok hülyesége. Sőt, hogy érezze milyen fontos, néha még hümmögtem is neki vagy bólogattam, éppen mit. Annyira jól sikerült a dolog, hogy a végén megadta a számát is, amit huncut módon a bőrdzsekim mellső zsebébe csúsztatta. Aztán átsétált az öcsémhez és őt is ellátta. Nem hallottam a győzködést, márcsak azt láttam, hogy Farrah kihátrált és elszaladt, a tömegben pedig hamar el is tűnt, hiába ugrottam fel. Hát nem hiszem el! Hálátlan! A drága öcsém megmenti - mégha mi is okoztuk a dolgot - most meg fogja magát és elfut. Na nem! Elkapom. Néhány lépés után azonban megállok, mintha csak egy kötél rándult volna meg a nyakamon, ahogy elértem a maximális távolságot Tomtól. Visszafordulok. Kicsit megsürgetem az ápolót, aztán felhúzom a kispadról Tommyt, hogy együtt eredjünk útnak a lány után. - Nagyon nem akar ez összejönni. Egyre kíváncsibb vagyok mi lesz ebből. - magyarázom miközben sietve haladunk a tömeg közt. Már ha nem történt másként. |
Mindenki hatalmas körmondatokkal mesélte el az eseményeket, legalább hatféle változatot hallottam, míg azt vártam, hogy Vincentet ellássák. Engem sem hagytak csak úgy elmenni, előbb végig akartak vizsgálni, aztán kifaggatni, s nem is tudtam hirtelen eldönteni, melyiktől voltam jobban bepánikolva.
Mit szeretnének megállapítani? Hogy szabályos-e a szívverésem, egekbe szökött-e a vérnyomásom? Igyekeztem meggyőzni őket, a helyzethez képest pompásan vagyok, de ha nagyon szorul a hurok, akkor elszaladok és eltűnök.
- Ha rosszul leszek, ígérem, bemegyek a kórházba, de jól vagyok, esküszöm! - Nem győztem ugyanazt hajtogatni újra és újra. Óvatosan egyre hátrébb húzódtam az ápolók kezétől, nem akartam feltünést kelteni a távozással és a srácokat se szívesen hagytam volna magukra.
- A... - és becsuktam a szám. Nem volt ötletem. Szívesen segítettem volna, de fogalmam sem votl róla, hogyan tehetném. Én nem értek az ápoláshoz és elbizonytalanít a gondolat, hogy csak úgy átmenjek valakikhez, akiket nem is ismerek. Megmentették az életem, látszólag, amiért nagyon hálás vagyok és talán... viszonoznom kellene valahogyan. Elbizonytalanodva haraptam az alsó akjamra. Mit csináljak? - Az egyetemen biztos van néhány barátotok, aki segítene, nem? Azt mondtátok bulit rendeztek, akkor sok barátotok van, vagy egy barátnő vagy ilyesmi. - Mivel egyre erősebben fontolgattam, hogy felajánljam magam, mint ideiglenes ápolónő és segítő, a vészjelzőim ezerrel bepörögtek és igyekeztek bármi mást kitalálni, mint ezt. Pedig eddig egészen jól kezeltem a helyzetet.
Eddig Tomot néztem, többnyire, de megláttam egy rendőrt és az egyik orvostan hallgatót, aki itt tevékenykedett és egyenesen felénk tartottak. Amikor rájöttem, minket néznek, pontosabban engem, megint rámtört a hátrálási kényszer.
- Én... mindjárt... csak egy... mindegy - A hátam mögé mutogattam, ám egyetlen épeszű magyarázat híján egyszerűen megfordultam és elindultam. El kell tűnnöm! Úgy, szó szerint értve, már csak találnom kell egy alkalmas helyet rá. Aztán, ha a srácok elindulnak haza, majd felbukkanok és előadom a véletlen egybeesést. Amivel kétségtelenül fel fogok sülni, de az nem számít.
Nem jártam orvos vagy rendőr közelében a szüleim elköltözése óta. Mielőtt végleg elhagyták volna a várost még bementek a rendőrségre és aláírták a maradék papírokat. Ez volt a mi búcsúnk, az övék és az enyém.
Mivel nem figyeltem, merre is megyek, egyszer csak megint a romok közelében találtam magam, megkerültem a hipermarketet. Még mindig káoszos hangulat uralkodott, a rendőrök idáig el sem értek, tökéletesen helynek látszott az eltűnésre. Valami mégis megakadályozott benne.
Nem tudom, mi ütött belém, de közelebb léptem az egyik törmelék kupachoz. Valaha ez a raktár fala lehetett, nem messze tőlünk targoncát is felfedeztem, enyhén kilapított állapotban. Mellette oldalt a maradványok alól egy kéz tűnt fel, nem mozdult, nem kiáltott segítségért a gazdája, egyszerűen csak ott volt. Előrébb léptem, a cipőm orra valamibe beleért. Lenézve megláttam a vért, ami a fekete anyagon is csillogott. Önkéntelenül hátra hőköltem, kezem a szám elé kapva. Itt emberek vannak, halottak! Ez az ő...
Újabb meggondolatlan cselekvésem következtében leengedtem a karom és megint közelebb mentem. Kikerültem a vért, figyeltem hova lépek, mert ha nem belelépek, hát beleakadok valamibe a cipőm sarkaival, és nincs még egy olyan rémes lehetőség, mint elesni a hulla-tengerben. Annyira lekötötte a figyelmem az elém táruló látvány, hogy meg sem hallottam elsőre a felém közeledő lépteket. |
Bár tudom, hogy minderre a bátyám is képes lett volna, nagyon büszkének érzem magamat, amiért így dicsérget. Majdhogy nem könnyek szöknek a szemeimbe az örömtől, de azért visszafogom a túlzott boldogságomat. - Én is téged... - sutyorgom neki vissza, mielőtt még előbújnánk az ideiglenes, láthatatlan buborék alól, ahova rajtunk kívül senki nem férkőzhet. Ott csak mi létezhetünk, senki más.
Viszont a nagy hű-hó Farrah-ért volt, így vele kell most foglalkoznunk. Meglepő, hogy szinte egy áldott karcolás sincsen rajta, pedig a robbanás helyéhez úgy egy fél méterrel közelebb is volt. Lehet, hogy ő is boszorkány...? Áhh, erre nem készülhetett fel, és még mi is megsérültünk...
- Nagyon úgy fest, hogy tényleg így van. Még csak be sem ütötted magadat? - kérdezem, aztán zavartan eltekintek oldalra, amikor sikerül rátapintania a lényegre. Ezek a metafórikus érintések is elég bosszantóak tudnak lenni.
- T-tényleg nem... csak aggódtam, és ez az egész baleset... De sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam - magyarázom neki, kitartva a viszonylag félénk srác álcája mellett, mert most elvileg sokkban is kellene lennem a történtek miatt. Komolyan mondom, nehezebb megjátszani magamat, mint majd' kétszáz embert megölni egy csettintésre.
- Én jól, Vincent miatt jobban aggódom - tekintek az említettre. - Hallod? Ne beszélj annyit, még megfulladsz itt nekem... - magyarázok a bátyámnak, miközben elkísérjük a legközelebbi orvosig, aki szépen kezelésbe is veszi, miután nos... ott hagyott egy elhunytat. Plusz egy, most már számolni fogom.
Na de, amíg a bátyámat leápolják, egy-két kisebb köhintés közepette a kiszemeltünkre pillantok.
- Nem tudom, mit tegyek... Aggódom érte, de kórházba a világért nem menne. Egyedül élünk otthon, és... én még attól is rosszul vagyok, ha valaki hányni kezd előttem, ez az egész is most... Nekem sok - fogom a fejemet, mint aki őszintén pánikba esett, bár fogalmam sincs, hogy ezzel meggyőzhetem-e, és legalább estig átugrik, vagy inkább hív egy pszichológust. |
Egyben... - válaszolom elmosolyodva, mert már a karcolás fáj, fáj, főleg mert ritkán sérülök meg, de azt hiszem, teljesen megérte... - Bizony, így van. Bár a te ötleted volt és a végrehajtásban is inkább te ügyeskedtél... Szóval most aztán igazán büszke vagyok... Oké tudom, már megint... de tényleg... Csalódni még nem csalódtam benned... soha... - ölelem meg én is, és ha már ő a fülemre, úgy én a nyakára nyomok egy aprócska puszit. - Szeretlek... - suttogom, még egy gyorsan szimatolva a nyakába, aztán elengedem.
Aztán útnak indulunk és szerencsére hamar rá is bukkanunk a kiszemeltünkre. Hagyom, hogy előbb Tom nézze át aggódva, lássa csak Farrah milyen jó emberek is vagyunk. Aztán én is alaposan szemügyre veszem... Igen igen, a karja szép selymes, bár elképesztő, hogy csak némi kosz tapadt rá... A feneke is szép formás, de ott sem látom sérülést és hátulról a haja is jobban tetszik. - Úgy látom, te tényleg nagy mázlista vagy... - lépek vissza Tom mellé. Persze néha néha ígyis köhörésztem, hogy úgy tűnjön mintha. És jaj szegény Vincent, haza kell támogatni... bár egy áltelefont majd intéznem kell, mert ma mégis csak bulit terveztünk... Fura látvány lenne ha most meg senki sem lenne ott. Szóval ha már ilyen aggodalmat váltottam ki Farrahbókl kicsit rá játszottam. - Hát... nem épp a legszebb sérülés... fáj is... talán por mehetett bele, de reméljük, elfertőződni nem fog... - magyarázom halkan, még pluszban köhögve is párat. - Nem is értem mi történt... igazán ellenőrizhetnék az évek során az ilyen épületeket... Szörnyű tragédia... - pillantok körbe, megszámolva, hogy úgy 200 emberből mégis hányan jutottak ki... Hát elismerésem Tominak, mert nem sokan. Aztán szinleltem egy újabb köhögési rohamot, amíg kerített egy doki a kislány. Ott le is ültettek minket, kaptunk vizet, és elkezdtek kikérdezni. S míg egyikünk beszélt a másik kettőt ellátták. Közben a sírók embereket figyeltem. És azt, hogy hátha látom a romok közt emberi testrészeket, vért... |
Bolyongásom nem marad eredménytelenül, bár az ismerős hangom nem a látóteremből erednek, hanem a hátam mögül. Hihetetlen, de örülök, hogy egyben látom őket, azonnal feléjük indulok, s valahol középtájon találkozunk.
- Ez kevés ahhoz, hogy bennem kárt tegyen - Mosolyom keserűséggel vegyül, miközben belül még egy nevetésre is futja hozzá. Kifelé elég érdekesen hangozna, még szerencse, hogy sikerült bent tartani. A másik nagy szerencsém néhány másodperccel később érkezik, amikor Tom a vállam érintése helyett valami sokkal merészebbre szánja el magát és megölel. Kezeim a kábultság hatása alatt lógnak magam mellett és csak a döbbent tekintetem az egyetlen reakció, amit kiváltott belőlem. Mivel senki sem kiáltott fel, gondolom láthatóan ott maradtam, ami újabb előrelépésnek számít a szellem-létemben.
- Azt hittem, nem szereted az ilyen érintkezést- Talán a bent átélt sokk hatása, de szép egybefüggő mondatokat tudtam képezni a számmal, amikhez hangom is akadt, tehát az egész úgy nézett ki, mintha normális, hétköznapi, kissé zavart ember lennék. Mesés!
Én is a romok irányába nézek, a halottak és a majdnem halottak számára gondolok, hallom a jajgatásokat minden irányból és elképzelni sem tudom, hogyan történt mindez, miért ilyen hirtelen. Mintha valaki pont így tervezte volna. Milyen abszurd feltételezés már ez? Ki tudná csak úgy felrobbantani az üzletet, miért tenne bárki ilyet?
- Jól vagytok? Megsérültél! - Nézek aggódó arccal Vincent karjára. Az talán a legszembetűnőbb és legcsúnyább sérülés, amit szerzett. Tom is kapott párat, és akik kijutottak, mindegyikük viseli a nyomát a katasztrófának, nekeg meg csupán némi kosz van az arcomon, meg mindenféle élelmiszermaradvány a ruhámon. - Keressünk egy orvost, állítólag több is ideért már. Meg kell mutatnod a karod! És neked is! - váltottam vissza Tomra, aztán tekintetemmel a legközelebbi orvost vagy ápolót kerestem. |
Miután megláttam Vincentet, és rádöbbentem, hogy voltaképpen eddig neki köszönhetően nem dőlt össze az épület, meg sem próbálom elráncigálni, nehogy kizökkenjen, aztán eltemessen minket is. Ahogy kiérek viszont, feszülten figyelem az utolsó, izgalmakkal teli pillanatokat, és amint szép lassan összeroppan az üzlet, akár egy rosszul elkészített muffin teteje, elönt a gyönyör. Micsoda délután! Kihúzhatjuk a listáról a tömeges katasztrófa okozását, feltéve, ha lenne listánk, de őszintén szólva az túlzottan beszabályozná a képzeletünket.
- Uhh, egyben vagy? - kérdezem aggódóan, miközben megpaskolom a bátyám hátát. Bár én is néha felköhintek, valahogy sikerült kevesebb füstöt nyelnem. Majd keresünk neki valami gyógyító bűbájt, nehogy komolyabb baja legyen, mert ha valakit, őt soha nem szeretném bántani.
Miután megvizsgált, hevesen át is ölelem a nyakát, bár ezt már nem az aggódás, sokkal inkább a felfokozott érzelmeim végett. Mások bizonyára azt látják, hogy egy testvérpár örül egymásnak, amiért nem vesztek oda, így könnyedén levezethetem az örömömet. - Vincent... ez volt az egyik legjobb alkotásunk... - suttogom a fülébe, amire nyomok egy puszit is, aztán lassacskán elengedem, és az arcomat is nyugalomra intem, mielőtt széles vigyorban s eszement nevetésben törnék ki... Na meg, Farrah-ról sem feledkeztem meg, ha nagyon szigorúan akarjuk venni, ez végtére is az ő műve. Ha nem adja magát olyan nehezen, ez a sok ember sem halt volna meg, én mosom kezeimet. Persze, anélkül sem érdekelnek.
- Farrah! - kiáltok én is oda a lánynak, miután Vincent kiszúrja a kisebb tömegben. A bátyám karját fogva, és mögötte haladva sietek oda hozzá, majd a vállaira simítom a kezeimet, hogy megnézhessem, nem esett-e komolyabb baja. - Jól vagy? Nem sérültél meg? - faggatózom, megrettenést mímelve, persze hamar elengedem, ha Vinnie is szemügyre szeretné venni. Máskülönben őt is átölelem egy röpke pillanat erejéig.
- Mégis mi a fene történt odabent? Ez... ez szörnyű... - kapkodom a levegőt, miközben aggódóan elnézek az összeomlott épület felé. Ilyen szépet eddig még csak filmekben láttam, de a valóság sokkalta jobb. - V-valahova le kell ülnünk, Vincent nincs jól... - fordulok vissza, annyira nem is hazudva nagyot, ám remélhetőleg a bátyám is rátesz egy lapáttal a köhögésére. Szépen át is karolom a derekát, hogy eltámogathassuk valami ülő alkalmatosságig. |
[85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
