|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:22 - |
 |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Idegesített ez a sok kérdése. Általában ilyenkor csak gyorsan kinyírom őket ,hogy ne kelljen ezt hallgatom.De vele kivételt teszek, köszönje a szép kis pofikájának. Nem tudom ,hogy az igazi nevét mondta e, mindenesetre tetszett.
- Gyönyörű név, és az is gyönyörű aki viseli. súgom megint a füléhez hajolva.
Éreztem ahogy remegett és próbált kiszabadulni a kezeim közül. Nem sajnáltam meg, egy csöppet sem. Azt sem tudom mennyi embert öltem már meg. Bár ő tényleg sokkal szebb mint akikkel eddig dolgom volt. Sokáig nézegetném még...
- Nem kell félned. Nem bántalak amíg nem próbálsz meg ellenkezni.
Én magam sem értettem milyen értelemben mondtam ezt. Attól tartok a kelleténél is jobban megijesztettem. Viszont legalább tisztában van vele. Tényleg jól khm...azt csinálnám vele. Na de vissza veszek egy kicsit. Ilyen szívtelen még én sem lehetek. talán miután kicsikartam belőle egy kis vért...Ah nem. Várok még azzal. Hát ha magától is megpróbál a kegyeimbe férkőzni.
|
Oké, ha innét élve kijutok, akkor feladom az esti sulit. Fenének se kell, az, hogy valami hibbant vérszívó megcsapoljon. Bár még egyelőre nem vagyok abban biztos, hogy az-e, csak szó szerint tapogatóztam a sötétben, de sehol se találtam a kijáratot.
Hallottam a nevetését, ami nem tetszett. Túlságosan szadistának tűnt, ahogy azt figyeli, hogy milyen szerencsétlen vagyok a begipszelt lábammal. Bezzeg ha tudnék rendesen mozogni. Bottal ütni a nyomomat ez a fószert, de így… Semmi esélyem…
- Mi maga? – kérdeztem rá még mindig. Tudni akartam, hogy az-e. Ha igen, akkor óriási bajban vagyok. Nem mintha amúgy nem lennék már abban, de ez részlet kérdés.
Nem akartam visszaszólni neki, hogy nem érdekel a neve, de még mielőtt bármit is tehettem volna, hátra rántottam a karjaimat, mire mellkasának szorult a hátam. Lehunytam szemeimet és éreztem, hogy mindenem remeg.
- Kérem… engedjen el… - rángattam meg a karjaimat, de erősen tartott. Túl erősen ahhoz, hogy ez egy ember legyen. – Ne bántson… - hajtottam le a fejemet, majd válaszoltam neki. Hátha így időt nyerek.
- Az én… a nevem Arcana… - nyeltem. Hihetetlen volt számomra, hogy ilyen helyzetekbe keveredek. Eddig még azt se tudtam, hogy léteznek ezek a lények, most pedig nem is egy támad meg rövid időn belül. Miért történik meg ez velem? |
Olyan aranyos volt. De ami még jobban tetszett benne ,hogy gyönyörű volt és még ha ez nem is lenne elég, ínycsiklandozó illata volt. Szinte már éreztem a forró vérét végigcsúszni a torkomon. Alig várom ,hogy megízlelhessem. Bár talán másra is jó lenne ez a csaj. Félek azonban attól, ha ilyen jó illata van az összes erre bóklászó vámpír ide csódul. Azt pedig nem akarom, de nem ám. Ő az enyém.
- Ó, ne aggódj. Semmi olyat nem teszek veled amit ne élveznél.
Állok egy helyben és nevetve nézem a lányt ahogy a sötétben tapogatózik. Eléggé elvarázsol ezzel a természettel. Törött lábbal is ,,küzd" a kijutásért. Jobban szemügyre véve a lányt, talán sokkal csinosabb is mint a többi szajha akikkel találkozok nap, mint nap. A bőre hívogató volt. Annyira hófehér volt és sima. Ettől elég törékenynek látszott a lány. Szinte elképzelem magam előtt, ahogy ebbe a vékony bőrébe belemélyesztem a fogaimat. Persze biztosan nem szívnám ki belőle az összeset egyszerre. Ahhoz túl értékes és ritka vére van, emberhez képest. Végül csak maradtam a távolban és a lányt figyelve válaszoltam a kérdésére, a hideg falnak dőlve.
- Ha már ilyen kedves vagy és megkérdezel az én becses nevem Dante... mondom halkan majd egy szempillantás alatt mellette termek és hátraszorítom mind a két kezét.
-És kegyednek? kérdezem, hatalmas vigyorral az arcomon. |
Lassan, a telefonomat szorongatva lépkedtem, mert már tényleg sötét volt. Abban reménykedtem, hogy az a férfi eltűnt és nyugodtan haza tudok most már menni. Kezdtem viszont nem jó helyre keveredni, mert a sikátor belsejében voltam már, de mire észre vettem már a telefonom a földön hevert és én úgy megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam.
Gipszem miatt nem tudtam elfutni, pedig azt akartam. Elrohanni, hogy ne találhasson meg ez az idegen, de rettegtem, hogy ugyan az a vámpír az, aki megtámadott a temetőben. Nyeltem egyet, amint megéreztem, hogy fülembe suttogta a szavakat. Felé ütöttem, de eltűnt.
- Hagyjon békén! – fordultam körbe ijedten, azonban, amint végigsimított oldalamon megdermedtem.
– Mi maga? Mit akar tőlem? – kérdeztem félve és a telefonomat néztem, ahogy még kicsit világított, de teljesen tönkre ment. Nem tudok telefonálni és a sikátorban senki sem fog keresni. Senki!
Azonban, mikor ellépett tőlem, már fordultam is meg és a falhoz lapulva oldalaztam, a kijáratot keresve. Sötét volt, alig láttam, szinte vakon tapogatóztam a sötétben, miközben kezem folyamatosan remegett.
Sírni lett volna kedvem, ahogy itt voltam egyedül. Segítség nélkül, de még arra se voltam képes, hogy megvédjem magamat. Törött bokával? Ugyan! Ha már félig meg is van gyógyulva nem ugrálhatok vele túl sokat. |
Szerencsére elment az, az ökör akibe belebotlottam. Teljesen felbaszta az agyamat. Az idegességtől elég éhesnek éreztem magam, ezért úgy döntöttem szerzek egy kis nasit. Ahhoz képest még nincs olyan késő. Ilyenkor még hiábavaló lenne valakit letámadni mert még a végén a segítségére sietnének. Bár ez nekem csak jól jönne...na de mindegy is. Zsebre dugott kézzel indultam el a város sötétebb pontjába. Ennek a legmegfelelőbb pontot, az egyik kedvenc sikátoromat jelöltem ki. Ott már szürkületkor is vak sötét van és még az utca lámpák is csak ritkán pislákolnak egyet, kettőt. Ilyenkor szoktak a kurvák is ide jönni. Ez a hely is ki van adva párjuknak. Lehet ,hogy ma is basznom kell egyet és csak utána ehetek egy jót. A francba is! Már a tököm ki van ezzel a helyzettel! Bár legalább ezeken a csajokon van mit fogni és egy kis kenőpénzért már egyből terpeszre dobják magukat. Meglepetésemre nem egy elég hiányos öltözetű nőcske jelent meg hanem egy fiatal lány, akinek egy hatalmas gipsz volt a lábán. Elég csinos volt és viszonylag jó játéknak tűnik. Bár ez még kiderül. Lehet az a gipsz nehezíti egy kicsit a dolgomat. Láttam ,hogy egy telefon világit a fejébe. Vigyorogva követtem a tekintetemmel. Úgy tűnik beszari egy kisasszony ahogy reszketve szorongatja azt a kis mütyürt a kezében. Azt hiszi ezzel bármit is tudna tenni ellenem?! De jó humora van... Csendes léptekkel követtem a lányt de számítottam rá ,hogy megfordul ezért csak a falhoz lapulva. Amikor már a sikátor belsejében voltunk és vaksötét volt hirtelen gyorsítottam és kivertem a telefont a kezéből. A hangból ítélve, talán túl erősen tettem. Azt hiszem darabokra tört valahol a betonon. Tisztán láttam a lányt és a földön heverő telefont is. Hisz akkor is vámpír vagyok.
- Egy ilyen aranyos lánykas miért járkál egyedül az utcán? Nem félsz ,hogy valaki megtámad és neked esik? lépek hirtelen mögé és a fülébe súgtam, széles vigyorral az arcomon.
Elég távol voltunk már a kijárattól szóval nem is igazán tudott kiszaladni. Azt hiszem izgalmas pillanatoknak nézek elébe.
-Mint ahogy én is, nyuszi... folytatom, a fülébe súgva, gyengéden végig simítva a dereka vonalát majd hátrébb lépek ,hogy még tapintásból se tudja hol vagyok. |
Már eltelt egy hónap azóta, hogy Slade és Shiemi segített rajtam. Már egész jól beilleszkedtem az új otthonomba, de nem akartam nagyon sokáig a nyakukon lógni, mert mégis csak idegen vagyok számukra, ráadásul egy ember. Oké, hogy kedvesek meg minden, de nah. Nem akarok kullancs lenni a számukra.
A lábam még nem volt jól, a buzi gipsz még mindig rajtam volt, de már hozzá szoktam. Nem fogok otthon ülni és arra várni, hogy meggyógyuljak. Az esti sulit akkor is be fogom fejezni, így gipsszel rohangáltam minden hová, de persze lassan haladtam. A tankönyveimet elpakoltam és lassan hazafelé indultam bár még mindig féltem, hogy találkozok egy vámpírral, de nyugodt voltam. Bár már sötét volt és kissé késő és én lekéstem a buszt a lassúságom miatt, így gyalog mentem.
- Fenébe már, hogy csak keveset közlekedik a busz arra… - sóhajtottam fel, majd arra jutottam, hogy írnom kéne egy SMS-t Valencenak, hogy késni fogok otthonról. Azért nem akartam, hogy aggódjanak értem. Miközben lassan battyogtam a járda szélén és pötyögtem az SMS-t, felnéztem néha, hogy ne menjek neki senkinek se. Azonban láttam egy alakot ott állni az egyik sikátor mellett, mire kicsit megijedtem. Jó, sok ember van az utcán, de én mégis kiszúrtam valakit (Dantet).
Végül lassan elhaladtam a férfi mellett, de majd fel állt a szőr a hátamon úgy megijedtem tőle. Nyeltem egyet, majd a telefonomat szorongattam, hogy ha kell, akkor azonnal telefonálhassak. Most már minden idegenben és ijesztő alakban vámpírt látok. Nem értem, hogy miért, de ez van… Félek tőlük. Lehet, hogy kellene majd nekem valami önvédelmi oktatásra járnom, hogy ha meggyógyultam. A gipszet amúgy is nemsokára leveszik. |
/Dom és Dante köre zárva/ |
A farkasoknak kitűnő a szimatuk. És én bizony éreztem a levegőben az őt körül lengő bosszús illat. Az a kellemes meleg és kissé csípős illat. Már emlékszem, miért szeretek én úgy erőszakolni. Főleg fiúkat... A lányok nem magabiztosak, sokan ellen sem állnak, csak hagyják, hogy megtörténjen. De mikor találkozok egy hozzá hasonló kakassal, aki csak azért is megakarja mutatni. Na nekik van ilyen nyál beindító illatuk. Szeretem ezt az illatot. Most kb. pitizni tudnék, azért, hogy leálljon velem "harcoskodni". Szinte látom magam előtt a most még magabiztos csíkos cicát, aki prédaként tekint rám. És ezt én nagyon élvezem. Mármint a tudat, hogy azt hiszi én vagyok a gazella vagy tököm tudja, mit eszik egy tigris. A lényeg, hogy nem lát elég tisztán, és veszi észre, hogy az igazi préda őmaga, aki bizonyára egy farkas vacsorája lesz ma éjszaka. Alig bírom, hogy ne nyaljam meg a szám sarkait. Annyira elkapnám már... Amúgyis úgy hallottam, hogy az ilyen keleti fiúkák a legaktívabbak perverzségek terén. És az még vérpezsdítőbb, hogy tudom, mi lényegében ősi ellenségek vagyunk.
Meglepődtem, hogy az eddigi undora semmisé vált és próbált ő vezényelni. Eddigi nyugodt arcom, még megbékéltebbé vált, ahogy megjelent előttem a kellemesen bizsergető hangja hallatán a vörös köd. Szinte láttam magam előtt, ahogy egymásnak esünk. Ahogy letépjük egymásról a ruhát. Ahogy előbújnak azok a mármost izgató hegyes kis szemfogai, s miként ő, úgy én is a bőrébe marok a fogaimmal, hogy egymás vérét ontsuk, ki tudja ki milyen okból.
Érzem a forró lehelletét a nyakamon, libabőrös leszek, ő meg persze vár vagy csak tartózkodik a nézőktől. Nem bírom, és megnyalom az alsó ajkam, finoman rá is harapok, mert már nagyon viszket a tenyerem, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Ráadásul már most kezd szűkössé válni a nacim, bár nem olyan feltűnően. Majdnem felhorkantok, mint egy kis disznó, helyette azonban egy kedves, és célozgató gesztussal ajándékozom meg: Sima bőréhez simítom az enyém. - Indulhatunk? - duruzslom a fülébe, ezúttal is kicsit lábbujjhegyre állva, mert ő még mindig magasabban van, mint én. |
A rengeteg beszólástól úgy éreztem felrobbanok. Komolyan mondom itt és most pépessé verném az arcát de nem csinálok ilyet az utca közepén. Valami viszont mégis vonzó volt benne. Fogalmam sem volt micsoda. Most komolyan...talán mert aranyos. Olyan mint egy kisfiú aki egy játékot akar megvetetni anyukájával a kirakatból. De itt most más a helyzet. Azt akarja ,hogy megdugjam vagy fordítva! Minek néz ez engem?!
-Na ide figyelj...még egy szót szólsz és esküszöm ,hogy kinyírlak...Remélem megértetted...Súgom a fülébe az arcához hajolva.
Kéztetést éreztem ,hogy beleharapjak a nyakába. Az illata hívogatott. Selymes bőrébe egy szempllantás alatt bele tudnék harapni, csontjai ropogásának kellemes hangját hallhatnám. Viszont uralkodtam magamon. Valami mégis tetszett ebben a fiúban. Valami amit magam sem tudtam. Nem hajoltam el a nyakától egyszerűen nem voltam rá képes. Az illata rabul ejtett. Meg akartam ízlelni a vérét itt és most. Szemfogaim jubban kibújtak és már csak arra a pllanatra vártak ,hogy beleharaphassanak ennek a farkasnak a nyakába.
 |
Micsoda váratlan fordulat. A földön találom magam és hiába, az ing is felszakad és kicsit felhorzsolom a cuki kis könyököm. Ami persze még fel sem kelek, de már rendben is van. Azért persze fájt, és ezt viszont megjegyzem. Én itt tökre kedves vagyok, nagylelkű, még udvarias is, hogy nem támadom le egyből itt mindenki előtt és ez a hála??? Csak nyugalom Dom, légy nyugodt és türelmes. Még egyszer nem baszom el.
Faszfej? - vonom fel egyik szemöldököm még mindig a földön fetrengve. - Ugyan mááár... Gondolj csak bele az milyen vicces lenne, ha neked meg puncifejed lenne... Egy kuki ahhoz képest tökre komoly dolog... - vigyorgok tovább, mert sosem értettem ezt miért sértésnek szánják az emberek, ez esetben vámpírok, de mivel az, ezért annak veszem és erről sem fogok megfeledkezni a későbbiekben. - Gyáva kukac... - tápászkodok fel nagy lustaságomban lassacskán, majd leporolva a seggem felpillantok rá, miután ő kérdezett. Hát.... erre most mit válaszoljak? - Először is arra, hogy hűű, mentol illatot érzek, biztosan rágóztál vagy rágózol... De a mentol nem a kedvencem, ellenben az édességet szeretem, szóval legközelebb csokit majszolj ha lehet. Ja várj... Ja, hogy magamról...!! - csapom homlokon magam. - Az más... Hát... nem vagyok egy öntelt hülye gyerek, de ha már így megkérdezted, tulajdonképp sok szép jót. Például, hogy milyen kis cuki vagyok. Vagyok olyan kis cukimuki, hogy lehiggadj és ne mondj nemet nekem. Hé, hát a dugás mellett, szopást is vállalok... Nem vagyok én finnyás... - vonogatom a vállam, letojva, hogy a mellettünk elhaladók rossz pillantást vetnek ránk, gondolom a témázgatás miatt, vagy épp huhúú, a csúnya rossz fogacskái miatt. - Ejnye rosszfiúka, azt akarod, hogy elkapjanak a vadászok és megkorbácsoljanak? Te kis huncut, az tőlem is megkaphatod. Sőt puszta kedvességből még egy kis csengőt is kapsz az álló farkadra, hogy mikor hátulról megdöflek, mindig csilingeljen. Az annyira cukorfalat. Mintha azért csengenél, mert szeretnél még. De persze ha mellette könyörögsz, engem az sem zavar... Imádom, ha valaki könyörög... Legyen szó az életéről, egy csokis palacsintáról vagy hogy jól megtoljam... - mosolygok fel rá angyalian.
Figyeltem, ahogy hátrébb lép néhány lépést, és igazít a nyakiján. - Jaj te kis bucinudlit, ennyire kis türelmetlenke vagy...? Itt mindenki előtt akarsz torkozni? Nem mintha lenne ellene kivetésem, de gondoltam nálad összeszedhetném magam... És tisztán és illatosan mégis csak fincsibb a mocskos szex... - nevetem el magam. - Vagy mégis csak betojtál, kukackám? - vonogatom a szemöldökeim. Szándékosan hergelem. Azt akarom, hogy önteltségében, hogy védje férfiasságát, csak azért is elcibál magához, hogy jól megmutassa. Aztán mikor végre letolja a naciját, fordítok a helyzeten és... ahww... alig várom!! |
Minden nagyon váratlanul ért. Mi a faszról pofázik ez itt nekem?! Izmaim megfeszültek és kezeim ökölbe szorítottam. Mit képzel ez a kis szaros?! Itt ez a stílus? Vagy csak engem részesít ilyen bumatatkozással?Na jó hazudnék ha azt mondanám nem gondolkodtam el az ajánlatán... De nem nagyon szeretem az efféle fickókat. Kezét megszorítva lerántom magamról, ezzel a földre lökve őt. Magának kereste a bajt. Ha azt hiszi ezzel bármit is elért nagyon téved. Amúgy sem vagyok az a típus aki bárkinek is behódolna. Pont fordítva. Mindig tudtjára adom mindenkinek ,hogy én vagyok az úr a háznál.
-Kussolj faszfej! kiáltok rá és a dühtől metszőfogaim kibújnak az ínyemből.
Bazdmeg!Ez nagyon veszélyes lehet az utca közepén! Bár engem inkább az izgat ,hogy minden szem ránk mered ennek a hülyének az akciója után.
-Mégis mit gondolsz magadról? ordítok rá teljesen torkomból.
Az idegességtől úgy éreztem felrobbanok.Hátrébb léptem a csávótól és lazábra vettem a nyakkendőmet.
 |
Egy picit talán tévedtem. Pöckhendi fickó volt, amint megfordult láttam azon a húzott szemein. De mint már korábban is említettem, szeretem a cicákat. És neki elég cica szemei voltak, ahhoz, hogy megbocsássam neki ezt az aprócska kis botlását. Megbocsájtó típus vagyok, nem? DE! Viszont ha ennyire finnyás a tisztaságra, nos gondjai lesznek majd, mert egy kendő nem lesz elég, ha majd homlokon lövöm és onnan végig lefolyatom egészen az ágyékáig. Kicsit magasabb volt, mint én. Úgy egy fejjel, ami csak annyiból zavaróbb, hogy kettőnk közül nekem van jogom azt mondani, hogy alfa vagyok. Ő meg csak egy... ahogy apa hívta őket, vérszopó. Tetszik ez a szó... szopóó...
Nem fogok hazudni, az nem az én stílusom. Szóval megláttalak és úgy döntöttem te leszel az a ritka szerencsés, aki eltölthet velem egy éjszakát. Vagy netán többet, attól függ meddig bírod szusszal... És ne aggódj... Én durván szeretem... De tudok szelíd is lenni, mint egy kiscicus... - állok lábbujjhegyre, mert a magasság különbség megköveteli tőlem, és átkarolom a nyakát egyik kezemmel, hogy könnyebben tarthassam magam - már amennyiben nem lök el magától azonnal - míg másik praclimmal megsimogatom az arcát. - De a munkámért cserébe... nálad kell laknom. Ez a fizetség, azért, amiért nem hagyom, hogy kiszáradjon a segged likja... Szerintem tök fer a dolog... Vagy félsz, hogy erőszak áldozatául esnél egy ilyen kis csini pofinak, mint én? - vigyorodok el.
 |
Csendesen sétáltam az utcán kezemben a telefonommal. Nem egyszer mentem neki pár járókelőnek és elkezdtek puffogni. Kurvára ki nem álhatom az ilyen embereket. Az ilyenek születnek eleve vámpír zsákmánynak. Már egy idelye ,hogy nem ittam és kezdek kiszáradni. Ha nem csal az emlékezetem talán pár saroknyira van egy sikátor ott mindig találok játszó pajtást és nasit. Van olyan eset is ,hogy nem mennek bele egy kis kufircolásba de akkor csak simán előbb a szívást választom. Így hát elindultam a telefonomat nyomkodva. Zavaró volt ez a sok hangos beszélgetés. Körülöttem óriási tömeg volt nem nagyon vagyok hozzá szokva ehhez. Pontosabban utálom ha nagy a forgalom...Hirtelen egy meleg lehelletet éreztem a válamon. Telefonomat megszorítva gyorsan megfordulok és az illető feje fölé emelem, készen állva arra ,hogy jól fejbe kólintsam. De a szaga furcsa volt... Kicsit szimatoltam a levegőt és rájöttem miért is. Vérfarkassal van dolgom. Ez izgalmasnak igérkezik, vérfarkassal még sohasem volt dolgom. De jobban megszemlélve külsőleg sem olyan rosz. Csak hát....nem néz ki valami vagyonos csávónak. Nekem pedig eddig mindig is velem egy szinten lévő nőkkel és férfiakkal volt dolgom.
-Mit akarsz? majdnem koreaiul szólaltam meg, csak utána jutott eszembe ,hogy nem ott vagyok.
Fintorogva veszek ki a zakóm belső zsebéből egy törlőkendőt és letörlöm a vállam.Közben leengedem a telefont és a zsebembe csúsztatom.
 |
Nem mondom kellett némi idő, mert mint megtudtam képesek vagyunk a felgyógyulásra, így hogy konkrétan az agyam próbálták szétszadizni, igen, egy kis időre talán durva állapotban voltam, ám szerencsére nem soök mindenre emlékszem belőle. Ki tudja hol használtak ki ilyen állapotban... Néhány óra múlva azonban sikerült elmúlnia, bármi is volt az, és hallottam miről dumáltak. Megint kiakarnak túrni. Mindig kitúrnak. És harcolhatnék, mert Rick az én tesóm, de úgy tűnnik Rick is inkább őt választja... Őt.... Helyettem. Nem is tudom kivel töltött éveket... Kivel közös a vére, a fajtája... De mindegy. Ezt megjegyeztem. Nagyon. És nem felejtem el... Ha a szememet is verik is, akkor sem.
Így tehát elhúztam onnan, jó messzire... vagyis hát... Ilyen rövid mancsokkal a városig rohanni az erdőből... az rohadt messze van... Szóval kicsit égtek is a mancsaim és még csak egy pocsolya sem volt sehol, amiből lefetykélhettem volna. De még a szökőkutak is olyan magas szegélyüek voltak, hogy jó ha egy hülye gyerek rá tudott ülni. Na meg hát... Ahol volt biztonságiőr, jól el is kergetett onnan. Így kerültem a parkba, ahol egy fa mellett kicsit ledőltem. No nem azért mert olyan meleg lenne, mert nem, sőt, kezdett hűvös lenni, csak épp az eső nem esett. De pont emiatt nem is szívesen áznék még ha zuhéj lenne. Szóval néhány percet a fa árnyékában töltöttem és kifújtam magam. De nem esett, viszont nem is akartam megvárni míg meggondolják magukat azok a csúnya sötét felhők. Mert láttam, hogy azok. Helyette felkeltem és elindultam a legközelebb mosdóba. Nem vagyok hülye, nem változom át ott mindenki szeme láttára, hogy aztán rám küldjék a vadászokat... Dehogy! Ellenben a wc üres fülkéje lehetőséget adott rá, hogy szépen visszaváltozzak és kilépve a csapnál igazgassak a ruhámon, ami ugyan nem épp a legtisztább, és itt ott szakadt kopott, de mivel manapság a divat is őrültségeket diktál, igazán nem érdekel ki mit gondol. Meg amúgysem... Ha valami nem tetszik, megharapom és ennyi. Gondolom nem kell emlékeztetnem senkit se rá, hogy a városban nem ez lenne az első alkalom, hogy megharapjak valakit. De lássuk be... Ez falkán belül is így működik. Az embereket is így kell nevelni, erre már korán rájöttem. Túl sok a neveletlen bolond. És a rendőrök sem komplettek, szóval rám hárul a feladat, hogy megneveljem a világot, ami eddig mondjuk nem volt túl hálás, mármint... Én nagyon a jóra törekszem, de eddig nem kaptam értem jutalmat. Sőt... mindenki csak bánt. Na de majd évekkel később azt fogják emlegetni, hogy: Bezzeg ha DOm előbb harapott volna meg...
Kicsit eltértünk a dolgoktól, szóval átváltoztam, és így kicsit kapcán visszasétáltam a városba. Azért csak óvatosan, mert tudom, hogy még mindig köröznek és már csak az hiányzik, hogy elkapjanak, aztán éveket tölthessek egy olyan helyen, ahol még a wc csészébe is kamerát rejtenek. Szóval sétáltam és sétáltam... Így emberbőrben kicsit fáztam is, mert csak egy vékony piros, fekete kockás ing, meg egy fekete trikó volt rajtam, mikor is, megpillantottam életem szerelmét... Meg is torpantam, és nyeltem egy nagyot, aztán sietős léptekkel megindultam felé és végűl a kirakatra tapadva bámészkodtam befelé a hús üzletbe. Persze tudnék vadászni... miért is ne... De az fárasztó... Én pedig most túl éhes vagyok, hogy csakúgy neki álljak szarvasok után futkosni. Az éhségről pedig egyből eszembe jut még valami, amitől aztán furcsa, de már jól ismert érzés kucorodik...nem, nem a hasamba, annál sokkalta lejjebb. Mióta találkoztam a bátyámékkal, azóta senki sem adott puszit a muszimra. Pedig hát... már lassan ősz van... és hát... évzsakonként jól lenne valakit vagy valakiket megtöcskölni, hogy legyen egy-két alomravaló... De ezek a mai lányok... Arról nem is beszélve, hogy farkassal mással még azt hiszem nem is találkoztam.
Na de elhatároztam magam! Kerítek valami nedves lyukat magamnak, és házi kedvencé teszem, mert lusta vagyok folyton mászkálni utánuk. Elrugaszkodtam az üvegtől és zsebretett kézzel mászkeráltam az utcán, fenekeket figyelve, illetve néha a levegőbe szimatolva, mert hát a profi kanok kiszimatolják a jó fogásokat. Olyat akin nincs töménytelen parfüm szag, vagy más pasik szex szaga... pfuj... Szóval ezeket kizárva bármi jöhet. És lááám, a szerencse ma rám kacsint, kiszúrom jövendőbeli szexpartnerem, rabszolgám, vibrátor hordozóm. Igaz csak hátulról, de úgy igazából ennyi elég is, mert úgyis a kutyapóz a kedvencem. Éreztem a drága holmijai új szagát, a haja friss sampon illatát, a testétől áradó férfias, de ,,dugj meg" illatot. Imádom ezt az illatot... Már csak az a kérdés, hogy kapjam el és ráncigáljam valami kevésbé szexi helyre, hogy megtömhessem. Ám mielőtt rávetettem magam közelebb érve néhány szippantás után rá kell jönnöm, hogy ő sem ám ember. De nem ám... Bizony, hogy nem! A vérfarkasok ősellenségéhez tartozik. Ahh igen... már látom magam előtt, ahogy pucéran, szíjakkal kikötve egy szextől forró ágyon fekszik hassal és ott izeg mozog a seggében a vibrátor. Miközben én...
- Szióka... - szólítom meg hátulról vigyorogva, olyan közelről, hogy a forró, perverzségtől fűtött lehelletem a súrolja zakója vállát. |
- Na igen, és ez még szinte semmi, hiszen a világ többi részén még nem jártam. - mosolyogtam. Séta közben a hajamat az enyhe szellő az arcomba fújta, így félresöpörtem a zavaró kék tincseket.
Meglepett kicsit a hogy is mondjam... kirohanása, de egyetértettem vele.
- Semmi gond, nem vettem hisztizésnek, hiszen tulajdonképpen igazad van. Sosem értettem azokat, akik otthon ülnek és csak a tv-n meg ineterneten keresztül látják a világot. Én például szeretnék męg utazgatni, bejárni Európát, Ázsia többi részét, nacmeg ott van még Afrika is. Annyi érdekes hely, kultúra meg emberek. Nem lehet a világot megismerni az interneten keresztül. - fejtettem ki a véleményemet, mint mindig, most is mosolyogva.
Ez után egy sokkal érdekesebb témát hozott fel. Vagy tud valamit a lényekről illetve hisz a pletykákban, vagy ő maga sem ember. Hogy legyek úgy őszinte, hogy nem árulom el, mi vagyok?
- Igen, hallottam már róla, de hogy őszinte legyek, amíg nem bántanak, addig semmi bajom velük. - kezdtem. - De amúgy olyan pletykák is keringenek, hogy nem csak vámpírok meg vérfarkasok és boszorkányok vannak, hanem akadnak főnixek, sárkányok és még sok más lény, amikről leginkább a gyűrűk urábancés a hasonló történetekben lehet olvasni. Te mit gondolsz róluk? - kérdeztem és erőteljesen reménykedtem abban, hogy ő előbb fedi fel magát.
Mindeközben egyre jobban közeledtünk az otthonomhoz, kiértünk a belvárosból ée már a külváros utcáit róttuk.
*Alex és Miyako a főnixnél* |
Alexis Joanne Von Ulrich:
- Ejha. - nevettem el magam, s ujjaim átfuttattam rövid tincseim közt. - Az azért jó nagy táv. És nem csak földrajzilag; kultúrálisan sem nevezhető szomszédnak a két hely.
Pár másodperc gondolkodás után végül megszólaltam:
- Tudod, tisztellek ezért. Valamiért az emberek azt hiszik, hogy ha munkát kapnak valahol, és ott letelepszenek, akkor annyi a világ, amit a környéken elérnek, és kész. Nem tetszik ez a hozzáállás. Sokkal több a világ, mint amihez egyetlen helyről hozzáfér az ember, és habár ott az internet, persze, de.. - aprót sóhajtottam. - Bocsáss meg. nem akartam itt hisztizni, vagy ilyesmi.
Sietve az arcára pillantottam, hátha le tudom olvasni, mit gondol az iménti, hát nem kirohanásomról, de.. mondókámról. Igen, mondókámról.
Tényleg nem szerettem a begyepesedett embereket, akik az internet médiumát használva akarták felfedezi a világot. Mondván: "úgyis van videó mindenről".
Meg a szart.
- Amúgy ami a várost illeti.. - fogtam bele a finom terelésbe, ha estleg ő is ilyen "maradok a seggemen, és majd lesz valami"-féle lány lenne. A konfliktus az, amire nem volt szükségem. - ..tényleg gyönyörű, viszont a szóbeszéd szerint természeteletti lények bújkálnak az utcákon; vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok. Mit gondolsz erről? - a lehető legsemlegesebb hangomat próbáltam elővenni, hogy tényleg csak egy érdeklődőnek tűnjek, de a kíváncsiságomat nem rejtettem el.
A legtöbb vadász erre a kérdésre vagy előhozakodott a személyes tapasztalataival, és mindin "bestiát" nyíltan ócsárolni kezdett, vagy olyan erővel tagadott, ami már-már nevetségessé tette az egész beszélgetést. |
Ha tudná, hogy az igazi hajszínem sötét barna, de lehet, hogy az már inkább fekete, akkor mit mondana? Na de az tény, higy a sötétkéket sokkal jobban szeretem, úgy illik hozzám.
- Japánban születtem. Ott is éltem egy pár évig, aztán átköltöztünk Oroszországba és onnan jöttem ide néhány évvel ezelőtt. Tehát, ha úgy vesszük a fél világon jártam már. - kuncogtam. Hát igen, lerövidítve tényleg ennyi volt az életem, pontosabban életeim.
- Egyáltalán nem, sőt, hogy őszinte legyek még tetszik is. Kevés embernek tűnik fel, hogy nem vagyok idevalósi. Talán túl jól alkalmazkodtam a helyi dolgokhoz. - nevettem halkan. Na meg, ha ki akarja deríteni, hogy mi vagyok, akkor előbb meg kell tudnom, hogy nem vadász-e véletlenül, hiszen a harc nem nekem való, de meg sem öletem magam. |
Alexis Joanne Von Ulrich:
Az éj gyermeke? Sötétkék hajjal? Két tippem van: vagy ő is része a Magnoliát lakó természetfeletti rétegnek, vagy csak nagyon szeretne. Persze nagyon varázslatosan is hangzik.. Ez pont az a név, amire ezernyi csodálatos rímbe szedett bókot tudnék mondani, ha részeg és kanos lennék, vagy ha mocskosul szerelmes.
- Gondoltam, hogy keletebbről való. - jegyeztem meg hümmögve. - Esetleg ott is születtél? Vagy csak felvett név? - reméltem, hogy nem érzi kényelmetlenül magát a kérdésáradatom miatt. Nagyon békés és szimpatikus teremtménynek tűnt, és tudom, hogy én ezektől a kérdésektől falramásznék.
Na nem mintha ne lenne éppen ezekre az alkalmakra egy már előre megalkotott profilom.
- Remélem, nem érzed tolakodónak az érdeklődésem. - tettem hozzá kurtán. |
Csak hallgattam, hogy önállóságra vágyot, stb. Vagyok annyira jó emberismerő, hála a majdnem három évszázados tapasztalatomnak, hogy lássam, ha valaki nem mond igazat. Márpedig Jane nem volt őszinte. De nem baj, majd ha akarja, elmesélni mi a helyzet, ha nem, akkor én ezt is elfogadom. Hiszen mi is lenne, ha egy főnix nem kedves, türelmes, jóságos lény lenne?
- Na igen, tényleg varázslatos kis város. Megvan a maga bája, szeretek itt élni. - fejtettem ki a véleményemet mosolyogva. A nevem? Hmmmm... Hogy mondjam el, úgy, hogy ne áruljam el magam?
- Köszönöm, de nem virág. Japánul azt jelenti, hogy az éj gyermeke. - feleltem mosolyogva. Szeretem a japán nyelvet, olyan szép, na meg az orosznak is megvan a maga varázsa. Mondhatni annyi nyelven beszélek, hogy számon tartsni nem tudom.
|
Alexis Joanne Von Ulrich:
Szépen kértem? Szeeeemtelen.
Elvigyorodtam magamban, de elindultam mellette. Nagyon jól ki tudtam ismerni magam mindig, és ha egy városnak párszor láttam a térképét, sikerült is memorizálnom nagyjából. Sajnos nem tökéletesen, de hát ez van.
Meséljek magamról. Durvább kérdés, mint azt gondolhatná akárki is.
- Nem is tudom.. - mondtam elgondolkodva, s utoljára is szívtam egyet a cigarettából, majd a cigit elnyomva beledobtam a csikket egy kuka hamutartójába, ami mellett éppen elhaladtunk.
- Igazából semmi érdekes. - vázoltam egy útvarosan nagy kamu alapjait. - Önállósodni akartam, és azért jöttem ide. Barátságos helynek tűnt, plusz, ha valamit egy virág után neveznek el, az már rossz nem lehet. - mosolyogtam rá. - Jut is eszembe, a neved nem valami virágnak is a neve?
Gőzöm sem volt a neve eredetéről vagy jelentéséről, csupán terelni akartam, és bókolni. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
