|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:22 - |
 |
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 - Igazából erre nincs normális magyarázatom. Talán annyi, hogy tök mindegy, hogy otthon cseszem el az időt a semmivel, vagy már a helyszínen, utóbbi meg mindenképp érdekesebb - válaszoltam a talán legésszerűbb magyarázattal. Otthon dettó ugyanezt csinálnám, úgyhogy ha már volt választási lehetőségem, inkább már kint csináltam, mint a négy fal között. Legalább addig sem készítettem ki senkit a hülyeségeimmel.
- Jajj, nálam is ez ment - nevettem. - A családom eddig is tudta, hogy nem vagyok teljesen normális, de már tuti arra a következtetésre jutottak, hogy súlyosan károsult vagyok szellemileg, és abból is a már teljesen a menthetetlen kategória - vigyorodtam el.
Bár általánosságban se tudtam leállni teljesen, azért máskor valamivel nyugodtabbnak hatottam, mint az utóbbi kábé másfél napban, amikor is gyakorlatilag a hiperaktivitás szintjét súroltam. Vagy már meg is ütöttem, kinek hogy jött le ugyebár. Viszonylag ritkán csinálok ilyet, úgyhogy türelmesebbek is lehettek volna, bah. Nem baj, ez van.
- Igazán? - kérdeztem vigyorogva. - Annak nagyon örülök - mondtam továbbra is vigyorral a képemen.
Nos, úgy tűnik, durvább "képességeim" vannak, mint gondoltam. Ezt legalábbis soha nem mondta még nekem senki, pedig elég sok emberrel találkoztam már az elmúlt tizenkilenc évem során. De az élet mindig tartogat meglepetéseket, az ilyeneknek pedig mindig örülök. Mondjuk én már annak örültem, hogy Quinn egyáltalán elviselte a pofámat, nemhogy szimpatizáljon vagy ilyeneket mondjon, bár tény, hogy nekem is volt már pár beköpésem, hiába csak alig ismertük egymást. Őszintén, én rajta voltam az ügyön, hogy talán még ettől is továbbmenjünk, próbálkozni csak szabad.
- Nagyon kedves, komolyan. Szerencsétlen "értelmiségi" professzorok akkora seggarcok tudnak néha lenni, hogy csak csodálni tudom, miért nem esett már a torkuknak egy-egy agresszívabb tanítványuk, mikor bevágtak egy hasonlót... Mintha elfelejtenék, hogy valamikor ők is voltak diákok, és nekik is kellett mindenféle projekteken dolgozniuk meg tanulniuk, hogy a hozzájuk hasonló gyökerek legalább adjanak egy nyomorult kettest - fintorogtam. Mondjuk az az "életbölcsesség" is igaz volt, amit régebben nem igazán értettem, ha idősebb haverjaim poénkodtak vele: fősulin nincs jobb jegy a kettesnél, csak szebb. - De sok sikert, hátha majd az új változat elnyeri a kis drága tetszését is, vagy lesz annyi esze, hogy legalább a próbálkozást értékelje - mosolyogtam. - Amúgy nekem akármennyit dumálhatsz, nem fog zavarni. Szeretem hallgatni, mikor beszélsz, úgyhogy csak nyugodtan csináld bármeddig, én annak még örülök is - nevettem fel.
Alapból szerettem beszélgetni mindenféle emberrel, akivel összefutottam... de ő más volt. Valahogy minden egyes részlet érdekelt a személyiségéből. Minden egyes darabka. Lehet, hogy tök gáz, és ez olyan volt, mint egynéhány tizenhárom éves kiscsaj, aki egyből "szerelembe" esik, ha valaki ránéz, de igazából ez nem is érdekelt. Külön poén, hogy ez az érzés fel sem tűnt a múltkori beszélgetésünk alatt, de ami késik, nem múlik alapon, így néhány nappal később elérkezett, és meg kell hagyni, tetszett. Csak aztán nehogy az legyen belőle, hogy pofára esek.
- Igazán nincs mit - válaszoltam. - Főleg, hogy utálnám is magam érte, ha nem hívtalak volna el - villantottam meg a mosolyom ismételten. - De ha már itt vagyunk, ne csak álldogáljunk... elég nagy ez a park ahhoz, hogy egy kis túlzással órákig is lehessen sétálgatni - ajánlottam fel, hogy akár el is indulhatnánk, nem kell nekünk lecövekelni a kerítás mellett. |
 A magyarázatára nem mondtam semmit, csak megnyugodtam, hogy nem késtem. Igazából, szó szerint mindenhova pontosan érkezek, de így is stresszelem magam, hogy nem, nem Quinn, elkéstél a francba. Most viszont megnyugtattak, hogy csak ő érkezett korán.
- Őszintén, hogy tudsz vagy miért jössz korábban? Én igazából megőrülnék, ha korábban érkeznék, mert attól félek, hogy a partnerem, társaságom elfelejtkezett a találkozóról. Megint egy furcsaságom - vontam meg a vállam.
Igen, még sem tudtam a számát befogni, de hát ez már megszokható volt. Meg a francba is, szívesen elhallgatom, ha ez a srác beszél. El tudnám viselni igazán, sőt szerintem még egész napokat is el tudnám hallgatni.
- Ó! - csodálkoztam. - Akkor nem vagyok egyedül - mondtam pici mosollyal a számon. - Én meg nem tudtam mi a bajom van. Igazából nem tudtam a seggemen ülni, annyira vártam ezt a találkozót és ez nálam nagy szó.
Ha már így kerek-perec kimondta az igazságot, akkor én miért ne? Teljesen bele kelett temetnem magam a munkámban, de még akkor néha-néha eszembe jutott, amikor rajzoltam és ahhoz már nagy tehetség kell. A testvéreim se tudnak ilyenkor elrángatni a rajzok elől, talán csak az ebéd, kaja, vacsora szóval tudnak kicsalni a birtokomból és egyáltalán, hogy más járjon az eszemben, nem a projektjeim.
- Sőt, Darry, még a rajzolás közben eszembe jutott, hogy van találkozóm, amihez már nagyon, nagyon különleges képesség kell, szóval ja, te, úgy látszik, rendelkezel ezzel
Igen, fényeztem, de megérdemli. Ha fogom látni a mosolyát, akkor teljesen megéri. Igen, tudom túlságosan kedveltem a mosolyát, nekem is lehet kedvencem az apró dolgok. Amúgy is imádtam az embereket jókedvre deríteni és ez még duplán öröm volt csinálni.
- Hát igazából olyan érdekfeszítő nem történt velem se - rántottam meg a vállam - Azon kívül, hogy egy professzor kész munkámat visszaküldte, azzal, hogy az egész rossz. Pedig én százszor átküldtem minden vonalnál, hogy nem szartam-e el. De neem. Most mondja meg a hátidő előtt egy héttel. Nem baj a jövőhetem elég sok dolgom lesz, remélem nem fogok ki pusztulni vagy összerogyni a munkában. Talán a szobám falát el kell vetnem, pedig azt már vagy négy vagy öt éve csinálom? Úgy gondoltam, hogy 2016 van, végre befejezem, de nem úgy látszik - sóhajtottam. - Sajnálom, túl sokat dumáltam, néha nem tudom befogni.
Ha feloldódom, akkor szokásom egy levegővel elmondani mindent, ami eszembe jutott. Sok, nagyon sok türelem kellett, hogy megértsék mit mondok, meg ahhoz, hogy kivárják a végét. Mert valamikor se kezdete, se vége nem volt. De most eljutottam odáig, hogy Darry megértse, talán. Remélem azért ki tudott venni valamit az egészből. Vagy legalább rákérdez, ha nem értette.
- Amúgy, köszi, hogy elhívtál. Nekem ujjnyi merszem se lett volna, hogy megcsináljam. Szóval, köszönöm - mosolyogtam. |
Annak, hogy mindig korábban érkezek mindenhova a tervezettnél, minden egyes alkalommal az a vége, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Ahhoz nem elég idő, hogy valakivel beszélgetésbe elegyedjek, de ahhoz igen, hogy mindig megfogadjam, máskor normális időpontban jövök, mert így kiakasztom magam a semmittevéssel. Annál jobbat meg nem tudtam kitalálni, minthogy sétálgatok, és néha-néha megállok, ezzel együtt az időt is ellenőrizve.
Az agyam természetesen most is ezerrel pörgött, mint tegnap és ma is szinte egész végig. Hiába voltam ilyen állandó jelleggel, ennyire tűkön ülve várni egy találkozót csak ritkán szoktam. De akkor tényleg nagyon. Ez van, amikor tetszik valaki. Mert igen, tényleg az első perctől kezdve szimpatikus volt nekem Quinn, aztán ahogy beszélgetni kezdtünk, ez az érzés egynéhány fokkal elkezdett erősödni bennem. Nem volt véletlen, hogy ismét látni akartam, ráadásul minél hamarabb. Jó, még az is előfordulhatott, hogy amúgy tök egyoldalúak voltak az érzéseim, de mivel a remény hal meg utoljára meg ilyenek, én azért reméltem, hogy nem.
Mikor meghallottam a hangját a hátam mögül és megérintette a vállamat, azonnal széles mosoly szökött az arcomra, és szembefordultam vele.
- Szia - köszöntem vissza továbbra is vigyorral az arcomon. - Jaj, dehogy, az én hibám, hogy folyton sokkal hamarabb ott vagyok mindenhol, mint kellene - mondtam. - Hát, azon kívül, hogy az utóbbi találkozásunk óta képtelen voltam rá, hogy kiverjelek a fejemből? Nos, azon kívül nem sok minden, úgy konkrétan semmi - válaszoltam a kérdésre őszintén. - Veled? - kérdeztem vissza. |
Tegnap szokásosan a szobámban munkálkodtam. Kivételesen nem a tabletemen vagy a papírok felett görnyedtem, hanem épp a szobám falán dolgoztam. Már a a mennyezet két éve már megcsináltam galaktikusra, igen ez is mutatta most csillag őrült voltam, de kellett nekem ez. Picit nehéz volt megcsinálnom az egészet, mert hát nem vagyok óriás, hogy az elérjek odáig, szóval létráról kellett megoldani az egészet, amihez nekem kellett még egy ember biztonsági okok miatt. Nem akartam a francba lezuhanni. Tegnap viszont az ajtókeret mellett díszítettem a falamat. Jobb oldalon úgy terveztem, hogy flamingóvirág lesz. A baloldalon pedig hóvirág. Nem ezek a kedvenc virágaim, de tőlük kaptam ihletett. A nagy rajzolás közben, miközben a üvöltött a zene, megcsörrent a telefonom. Nagyon meglepetésemre, örömömre Darry volt az. Szélesen mosolyogtam, majd kieresztettem egy sóhajt. Összeszedetnek kellett látszanom, vagyis hallatszanom, most az egyszer. Találkozni akart. Én gondolkozás nélkül beleegyeztem, mert ezt a srácot megéri még egyszer látni. Iszonyatosan aranyos, cuki a mosolya és...Ideje volt visszaszállnom a földre. Másnapra terveztük meg találkozót, pontosabban délutánra. Kitalálható, hogy nagyon vártam a találkozást, sőt izgatott voltam. Szóval perszehogy a rajzolásba temettem magam. Mert az olyan röviddé teszi a pillanatokat, mint nekem semmi más. Na jó, talán még az olvasás, meg a tanulás, viszont ezt élveztem a leges legjobban.
Aztán következett a másik nap. Gondolható, hogy nem lehetett rólam levakarni a mosolyt. Pedig elég szarul kezdtem a napot. A tabletem jelzet, hogy üzenetet kaptam, zombi módra a párnák közül próbáltam elérni, de rá kellet jönnöm, hogy nem lehetséges, mert ha tovább nyújtózkodok leesek a picsába. Emeletes ágya volt, alul meg a tanuló/szórakozó kuckóm. Nem ott rajzoltam, mert ahhoz túl sötét volt és nekem látnom kell mit csinálok. Szóval lemásztam és megnéztem, hogy ki küldött nekem e-mail-t. Egyik prof volt, azt írta, hogy rossz a munkám és egészet át kell csinálnom. Egy hetem volt még a határidőig. Többször átküldtem neki, hogy mondja meg jó vagy sem. Erre a készre írja, hogy szar. Jól volt, de akkor rájöttem, hogy Darry-val találkozóm lesz, így nem engedtem, hogy ez elvegye a kedvem. Egyszerűen a levél felé hajoltam és azt mondtam, hogy rohadjon meg. Nem, nem fogom engedni, hogy rossz hangulatom legyen. Nem, amikor vele találkoztam. Egész nap energikus voltam és mosolygós. Sőt még a húgom duettjába is beszálltam. Xavier ekkor vette az adást és tudta, hogy az ő szavaimmal éljek, valaki különlegest fogok ma látni. Hát nagyjából igaza volt. Én persze nem tudtam befogni és elkezdtem mesélni. Szófosásom volt. Isa és Xavier türelmesen végig hallgatták és néha-néha kérdést is tettek fel. Charles néha bevetette az apai humort, amire mind a hárman csak fintorogtunk. Csodás apa lesz, én mondom.
Eljött a délután és én villámsebességgel készültem el, nem akartam váratni Darry-t. A kapunál állt és én egy picit megijedtem, hogy későn érkeztem.
- Szia - mosolyogtam, miközben vállára helyeztem a kezem, mert épp háttál volt nekem. - Remélem nem várattalak meg! Mi újság? |
Mindössze három nap telt el azóta, hogy elsőre (vagyis másodjára, de mivel marhára nem emlékszik egyikünk se az első találkozásra, ez nézőpont kérdése) találkoztunk Quinnel, én viszont nem bírtam ki már tegnap se, hogy ne hívjam fel. Még jó, hogy számot cseréltünk a múltkor és el tudtam rángatni valahova, különben tuti utálnám magam érte, ha nem látnám többet. Jó, mondjuk nem lett volna kizárt, hogy csak úgy összefutunk a városban, de mégiscsak egyszerűbb volt célirányosan elhívni, mint várni a csodát.
Miután tegnap sikeresen lebeszéltük ezt a találkozót, le sem lehetett ütni, folyton szórakoztatnom kellett magamat meg másokat, hogy elrepüljön az idő, és jöjjön a másnap. Mondjuk amúgy se tudtam magammal hosszútávon mit kezdeni, de elég feltűnő volt, hogy most még jobban nem, konkrétan a családom - akik amúgy nyilván megszokták már, hogy nem vagyok teljesen normális - is rákérdezett, hogy mi bajom van amúgy. Én meg őszinteségi rohamomban elkezdtem sztorizni. Na, ez az, amit szerintem nem akartak, mert ilyenkor mindent ezer éven keresztül mesélek, még akkor is, ha amúgy annak nincsen információ értéke. Végül csak anyám volt az, aki ezt végighallgatta, Nia angolosan távozott a nappaliból, apa pedig telefonálni kezdett, és hogy ne zavarjon, ő is elment. Mivel a telefonja mindig rezgőn van a zsebében, azt már sosem fogom megtudni, hogy tényleg felhívta-e valaki, vagy csak megunta és lelépett telefonálást szimulálva. Bár szerintem az utóbbi. Egy ideig mind lelkesen szokták hallgatni a történeteimet, csak nem győzik kivárni a végét, úgyhogy inkább ilyen udvarias megoldásokhoz folyamodnak. Tudom én, hogy szeretnek. Nem baj, Casanova később legalább végighallgatott egy kis kaja ellenében.
De most itt voltam. Arról volt szó, hogy ma délután a városligetben találkozunk, én meg a megbeszélt időpont előtt néhány perccel érkeztem, hogy teljesen biztosra menjek. Még mindig jobb, mintha késnék. A főbejárathoz közel császkáltam és nézegettem az időt a telefonomon úgy nagyjából fél percenként. |
/*Fáziskésés agyilag: Írok kieget! :'D Bocsesz! xD*/
El is indultunk végül kifele a ligetből. Közben nézelődtem zavartan jobbra-balra, és Hope meg bökdösött lelkileg, hogy szólaljak már meg. Végül csak elbeszélgettem vele. Igaz, rohadtul zavarban voltam... Meglepő, mi?
Amint útjaink elváltak volna még társam utolsó hülyeségét mindenképp véghez akarta vinni. Hagytam hadd irányítson megint félig-meddig. Megfogom ezt még bánni!
- Várj! - szóltam utána, majd ha megállt megfogtam zakója ujját és úgy húztam le magamhoz. - Köszönök mindent! - pusziltam meg az arcát.
Ahh, te jó ég! De legalább nem bokorba rántottam. Yaaaay! Szóval intettem még párat neki, és akaratom ellenére halkan megszólaltam. Valószínűleg ezt már nem hallotta... Legnagyobb szerencsémre.
- Nem fogsz mellettem unatkozni! - kuncogtam el magam, majd hirtelen a szám elé kaptam. - Hope! - pirultam el és dünnyögtem halkan orrom alatt.
Mit mondhatnék? Élvezet egy másik egyénnel osztozni egy testen. Úgyis van egy érzésem, hogy a gépet visszaadom és ennyi volt. Mégis kitudna engem elviselni így? Nem véletlenül vagyok furcsa és különc. Nem nekem való az ismerkedés... És erre most is rájöttem!
[JULIE & LEANDER OFF] |
Ahogy átadtam a telefont ujjaink kicsit összeértek, amire rám mordult Hope, hogy ne merjek erre elvörösödni meg a többi. Basszus... Mindenesetre lepleztem zavarom, de közben egy-két kép is beugrott. Őőő, ilyen már nagyon rég volt. Annyit láttam, hogy Hope meg egy csávó eléggé.. Összemelegedtek. Na jó, imádom, amikor random előjön. Szóval az is kiderült, hogy volt valakije a társamnak, akivel talán nem csak... Szexelni akart. Csodás!
Ismét igyekeztem leplezni érzéseimet a látottakkal kapcsolatban, majd elmosolyodtam, amikor jó maga is megjegyezte.
Végül lehet fura lehetett neki, hogy hirtelen váltottam vagy valami ilyesmi. Őőő, szerintem érthető, ha egyszer zavartan nyilvánult meg. Mégse fogja az ember ugyanúgy lereagálni. Főleg úgy nem, hogy más és más nyilvánul meg olykor.
- Ugyan. - legyintettem egyet. - Enyémnél úgysem lehet borzalmasabb. Megtapasztalhattad mennyire a szavak embere tudok lenni. - kuncogtam el magam.
A hazakísérős megszólalására megint előjött Hope, és annyira el tudtam képzelni az arcán a vigyort. Jajne... Megint elkezd valami eszement baromságot kiégek! Remélem nem szándékozi berántani a bokorba szerencsétlent.
Legjobb ötlet emiatt az lett volna, ha azt mondom egyedül is megoldom, viszont megint fűzőgetni kezdett társam. Oké, belemegyek, viszont előre félek.
- Persze, én is hazafele akarok már menni. Már pont oda is tartottam volna, ha az a két idióta belém nem jött volna. - morgolódtam orrom alatt. - Szóval megköszönném. - mosolyodtam el. |
Az hittem, hogy a telómba pötyögte be a sajátját, de úgy tűnt nem. Elfogadtam a cetlit és óvatosan kivettem a mobilomat is a kezéből, bár akaratlanul is összeértek egy kicsit az ujjaink. Nem kértem elnézést érte, mert hát ez mégse zaklatás meg ilyenek. Legalábbis azt hiszem. Eddig még olyat nem tapasztaltam, hogy emiatt bárkire is ráhívták volna a rendőrséget. Meg amúgyis: véletlen volt könyörgöm.
Beírtam a számát és a cetlit kidobtam a kukába:
- Köszönöm... - nem jegyeztem meg, hogy majd hívni fogom. Nem szeretek üres ígérgetéseket mondani.
Bólintottam a sóhajtás utáni megjegyzésére, hiszen ez tényleg így van. Bár nekem bőven volt tanulási időm. Nem kevés ideje élek itt a Földön. De ugye ezt nem hangoztatom. Ekkor viszont totálisan elmerengett, így nem zavartam meg. Bár egy kicsit mintha sokáig tartott volna, de nem tettem szóvá. Idővel persze csak észbe kapott, mire csak ingattam a fejemet:
- Semmi gond, érthető. Nem egyszerű téma, de még ráérsz rajta gondolkozni... - előbb végezze el ugye az egyetemet meg a többi. Utána eldöntheti mennyire akar híres lenni. Meg egyáltalán befut-e a képeivel.
Utána furcsálltam a visszakozását, hiszen az előbb annyira felspanolta magát rajta. Mi a fene?! Kicsit furcsának hatott ez az egész. Felsóhajtottam végül és megszólaltam:
- Nem gond igazából, csak mondtam, hogy jobb ha sok dolgot inkább magadtól tanulsz meg. Viszont előre is közlöm, hogy nem igazán jó a magyarázó készségem, szóval nagy csodára és megvilágosodásra ne nagyon számíts...
Hát na, én inkább a tettek híve vagyok, nem tehetek róla igazából. Ahogy arról sem, hogy jobban szeretek csendben lenni és figyelni a dolgokat. Én már csak ilyen vagyok, ez van. Visszamentem a gitáromhoz és beletettem a tokjába, elvégre ma már úgysem fogom használni. A képek fele amit készítettem amúgyis a kukába ment, szóval megint egy olyan estét tudhattam magam mögött aminek nem sok eredménye volt. Na mindegy is:
- Viszont én lassan megyek. Ha szeretnéd egy ideig elkísérhetlek ha te is hazafele tartasz esetleg - semmi hátsó szándékom nem volt ezzel kapcsolatban. Ha akar társaságot akkor oké, ha nem akkor azt is elfogadom természetesen. |
Mivel nem válaszolt konkrétan, hogy megadjam-e telefonszámom, így arra a cetlinek a másik oldalára írtam fel, amit adott. Félve átnyújtottam neki, majd elmosolyodtam.
- Tessék! Csak a biztonság kedvéért. - vakargattam a tarkóm.
A szerénykedésre csak felsóhajtottam. Végül meg is jegyeztem a véleményemet neki. Valóban így gondoltam és őszintén ezt is vallottam.
- Fejlődni mindig van hova. - mosolyogtam.
A hírneves témára egyetértően bólintottam egyet. Habár lehet engem icipicit vonzana a dolog. Mégis csak jó, ha elismerik az embert úgyahogy van. Szerintem legalábbis.
Nem firtattam tovább ezt, és inkább jött Hope felvetése. Nos, érezhető volt, hogy zavarban van, amire rámordultam társamra fejben:
- Tudtam, hogy a hajba túrás rámenős lesz! - mondtam neki korholóan.
- Pfft, nem tehetek róla, hogy antiszoc, mint te! Neked is ilyen jófiúka kell és amúgyis ki pasizik szarrá ment kamerával?! - szinte sugárzott az irónia hangjában.
- Haha, ki akart pasizni?! - szóltam vissza.
Mondhatni jól vitázni kezdtem vele és el is merenghettem emiatt. Szerintem úgy tűnhetett neki. Szóval egy veszekedést követően saját magammal vissza is tértem.
- Huh? Őőő, izé, elnézést! Csak elgondolkoztam azon, amit mondtál. - hirtelen jobb nem jutott eszembe.
Esküszöm szüzen fogok meghalni! De ezt beadni a barátnőimnek: Gyerekek! Van még egy énem, és nem hagy élni! Haha... Most pikkeltem kicsit Hope-ra, de ahogy észrevettem ő is és sértődőtten elkussolt. Jól tette! Elég lesz a szarságaiból! Felidegesít, amikor önkényesen dönt. Jó, igaz, ha lenne bennem kurázsi én is lehet megpróbáltam volna valahogy "ismerkedni". Valóban jóképű és normális. Nem olyan, mint az átlag... De akkoris! Mindenesetre értékeltem valamelyeset másik énem gesztusát meg mégse volt olyan ribancos. Haladás!
- De tényleg csak akkor, ha nemgond neked. Erőltetni semmit se akarok. - motyogtam orrom alatt. |
Alig tudtam reagálni a kérdésére, már pötyögte is be a számát a telómba. Ó, váó. Hát, jó legyen nekem mindegy. Nem sokkal később megint jött egy kérdéscunami, mire zavartan a gitárom felé néztem egy kicsit. Végül azért készséggel válaszoltam:
- Igen, meg tudok belőle élni. A gitározás viszont számomra csak hobbi, semmi több - meg feszültséglevezetés is ugye. Bár az úszás meg a futás ilyen téren még jobb nálam, de legalább elterelem a húrok pengetésével a gondolataimat. Az újabb dícséretre csak ingattam a fejemet, de azért megköszöntem természetesen. A határozott kijelentésére sóhajtottam és megvakartam kicsit a tarkómat megszólalva:
- Azért van még hova fejlődnöm... - ezt tényleg így gondoltam, nem álszerénykedésből mondtam. A hírneves témát egyenlőre nem kommentáltam. Nem véletlenül nem vállalom az arcomat ugye a halhatatlanságom miatt. Érdekes lenne ha mindig fotóznának és hatvan év elteltével is ugyanúgy néznék ki. Eleinte talán ráfognák a plasztikára. Később meg ugye vámpírnak is titulálnának.
Természetesen meg is magyaráztam:
- Nem érdekel a hírnév nagyon. Inkább taszít és tudom jól, hogy vannak árnyoldali is... - húztam el a számat fanyaran. Persze nem ismertem ezeket a negatívumokat hála égnek, de hallottam róla és tényleg nem vonz a rivaldafény, semmilyen téren sem. A bíztatásom után már egyből jött egy következő "bravúros" ötlettel amire csak pislogtam nagyokat. Olyan furcsa néha. Eleinte normális kicsit visszahúzódó, néha meg szinte már-már nyíltan próbál flörtőlni. Legalábbis totálisan úgy tűnt számomra. De lehet, hogy beképzelem. Ah, basszus. Na mindegy, inkább reagáltam zavartan:
- Nem is tudom, igazából az jobb ha önerőből csinálod és találod meg az egyéni stílusodat. Persze tudok pár dolgot magyarázni, de igazából nem abból tanulsz majd a legtöbbet.
Nem lebeszélni akartam erről, csak próbáltam ésszerű lenni. Elvégre azzal a tudással amiért megküzdött meg saját maga sajátította el sokkal többet ér. Felsóhajtottam egy kicsit hozzátéve:
- Az egyetem az csak alapozó a dolgokhoz, semmi több igazából. A körítést az évek során tapasztalod majd ki. Nem fogom minden trükkömet elárulni, de egy kicsit segíthetek ha szeretnéd.
Ha ez minden vágya ám legyen. Bár eléggé szar a magyarázókám, elvégre nem is vagyok olyan hű de nagyon beszédes típus. |
Meg-Megkapom a telefonszámát? Lelkem mélyén eléggé fel lettem spannolva, főleg Hope. A hangsúlyából ítélve elégedett volt... Egyelőre ennyivel. Meg annyit hozzátett, hogy nem hitte volna pont a fényképezés lesz, amit egyszer életében értelmesnek fog találni. Szerintem a fejbeli noteszbe fel is írta pasizási módszernek. Mondjuk drága mulatság lenne minden pasinál egy kamerát tönkretenni. Szerintem meg is őrülnék. Ezért is fáj a szívem, de még hogy!
- Izé, rendben. - vettem el tőle. - Enyémet esetleg megadjam, hogy tudjad kikeres? - kérdeztem tőle, miközben elővettem saját telefonom és bepötyögtem a számot.
További kérdéseimre felhúzta a szemöldökét, amit nem csodálok. Lehet váratlanul érte, sőt...! Amikor mondta, hogy szabadúszó megmosolyogtam. Viszont valami még érdekelt ezzel kapcsolatban.
- Megtudsz belőle élni? Esetleg még zenélgetsz mellette? - biccentettem fejemmel a gitárja felé. - Mellesleg szépen játszol rajta. - mosolyodtam el.
Nem tehetek róla, hogy zavarban vagyok még picit, viszont csoda ígyis, hogy beszélek vele normálisan... És még Hope is olyan kedves, hogy enged kibontakozni.
A zavart mosolygásra fejem ingattam. A köszönetre legyintettem egyet, és hangot is adtam gondolataimnak... Ami természetesen nem társamtól származott! Elég volt az indításnál!
- Ezen nincs mit köszönni! Tehetséges vagy! - jelentettem ki határozottan. - Azért figyelemre méltó, hogy nem a hírnévre mész. - jegyeztem meg mellékesen.
A biztatásra elmosolyodtam. Jó volt hallani a szájából, hogy egyszer lehetek én is nagy fotográfus. Erre Hope-nak megjelenhetett a képzeletbeli villanykörte, és megint irányítgatni kezdett. NE MÁR!
- Na és tanítanál? Mégis több tapasztalatod van és hátha elleshetnék tőled pár dolgot! - mondtam kislányosan. - Érdekelne, hogy egy profi miként is dolgozik és látja a dolgokat. - túrtam bele a hajamba szolidan, mégis csábosan a hajamba. - De csak, ha neked is jó. - emeltem fel végül mentegetően kezeim.
Ó, váó, ez nem is olyan rossz ötlet... Meg legalább nem ribanckodósan adta be. Azért tényleg jó, hogy egymásra tudunk hangolódni helyzetfüggően. Viszont nem tudom mennyire jó ötlet kikezdeni vele, viszont Hope nem nagyon akar tágítani. Én elég hamar feltudom adni, ha pasikról van szó, viszont Ő! Jaj... |
A kísérletezésre csak beleegyezően bólintottam. Tényleg nem kéne feszegetni a dolgokat. Így is kiégetős volt az előző megmozdulása ami akaratlanul is félreérthető volt. Pedig aztán én nem olyan típus vagyok aki egyből ráharap az ilyenekre. Ekkor jött a kérdése amire észbe is kaptam. Ó, bakker ezt totál elfelejtettem! Előkaptam a zakóm belsejéből a jegyzettömbömet amibe általában kottákat, dallamokat jegyeztem fel és felírtam az egyik lapra a számomat. Kitéptem a fecnit és át is nyújtottam neki hozzátéve:
- Itt a számom, nyugodtan hívj ezen.
Lehet meglepődött az amúgy tömör válaszomon, de nem óhajtottam ezt részletezni. Mármint, elbuktam és a földre kerülve ez tetszett meg? Aha, totálisan hihető. Nem akadna ki, ugyan kérem. Főleg ha még részletezném, hogy egy rakás művésznevem volt már itteni életem során.
Csak felvontam szemöldökömet a kérdésére és mondtam:
- Nem igazán. Szabadúszó vagyok ha lehet így fogalmazni. Néha megkeresnek felkérésekkel, amiket változó, hogy bevállalok-e vagy sem.
Ha rá is kapok a csalira akkor sem beszélek le személyes találkozót meg ilyeneket. Nem akarok pletyka szinten sem olyanokat meghallani, hogy nem öregszem, vámpír vagyok. Ez nekem hatalmas sértés, hogy ilyet feltételeznek rólam basszus. Nem szeretem a vérszívókat, valahogy irritáló a fajtájuk. De a vérpudlik is idegesítőek. Azt hiszik ők szarták a spanyolviaszt.
Figyelve a változó arckifejezését, nos...egyértelmű volt, hogy maradt pár ismert képem. Jajj basszus. Na mindegy. Ingattam a fejemet egy kicsit a látszólag őszinte megnyílvánulásán és zavartan motyogtam:
- Nos, köszönöm, örülök neki... - mosolyodtam el egy picit és hozzátettem - ...amúgy igen, én vagyok. Csak inkább művésznéven tevékenykedek.
Ezzel végülis nem hazudtam, csak arról nem kell tudnia, hogy szám szerint mennyi. Még nem kértem vissza a telómat, ha akarja nézegesse csak. Nekem mindegy. De legalább nem ütött be nála valami borzalmas fangirl-görcs. Ezt azért értékelem, hogy csak szimplán normális.
- Amúgy idővel te is rájössz majd, hogy kapd el a dolgokat. Csak idő kérdése... - jegyeztem meg bíztatóan |
Ó, izé, szóval kiérdemeltem egy mosolyt tőle? Mit ne mondjak, váó. Eléggé aranyos meg jól áll a mosoly neki. Mondhatni bugyirohasztó? Bakker, sok hülyeséget eltanulok Hopetól. Megköszörültem a torkom, majd le is reagáltam megszólalását.
- Én azért nem akarok kísérletezni, ez tény! - kuncogtam el magam.
További magyarázatára bólintottam egyet és eltűnődve nézegettem a gépet. Valóban nem olyan, mint az én tönkrement Cannonom, de egy jó fotós bármilyen fényképezővel képes mesterművet kiadni kezei közül. Tartja a mondás!
- Őő, még egyszer köszönöm! - húztam kissé féloldalas mosolyra ajkaim. - Ha netán vissza akarom adni mégis hol találhatlak meg? - tettem fel kérdésem pillogva, és közben belső énem már megint jött a szarkasztikus, perverz megjegyzéseivel. Pedig azt hittem hibernálta magát picit!
A tömör válaszra, amit a fotográfiával kapcsolatosan tettem fel elgondolkoztam megint kicsikét. Hm, én leginkább azért akartam fényképész lenni, amit mondtam is. Valahogy a depresszió meg a látszólagos tudathasadás mellett ez pont megfelelő. Meg nem értett művészek amúgyis különcek. Nekem való!
- Valami studiónál most dolgozol? - vontam fel a szemöldökömet.
Igazából a nagy zavarban el is felejtettem, hogy macerás lehet neki a képek mutogatása. Mindesetre eleget tett kérésemnek és telefonját átvéve elkezdtem nézegetni a képeket. Kedvenceim általában mint a természethez köthetők, esetleg az állatokhoz. Az utóbbi eléggé nehéz. Számomra mindenképp. Mindig elmozdulnak vagy épp mással vannak elfoglalva... Illetve vannak olyan állatok is, mintha megéreznék én más vagyok. De komolyan... Egyszer barátnőm kutyája totál bekattant. Ennyire bizarr aurám lenne olykor? Mindegyis... Ez nem idetartozik!
Miközben nézegettem elmerengve az alkotásokat lassítottam jó párnál és szemezni kezdtem vele. Némelyik hasonlított valakiére. Hm, kombinálok... Viszont egy kép biztos, hogy az övé volt! Az életem tenném rá!
- E-E-Ez...? - tartottam felé a képet, ahol végképp megálltam. - Te most komolyan...? - te jóságos ég!
Ez tuti Ő! Haha, Ő! Borzasztóan örültem, viszont visszagondolva ez gáz... Mármint ahogy beszéltem vele. Egyik kedvenc fotósomat invitáltam egyéjszakára. Uramisten... Nem akarom elásni magam?!
- Mindenre számítottam csak erre nem. Imádom a képeidet egytől-egyig. - böktem ki őszintén. - Annyira természetesek, és nem szétphotoshopolt. Sok fényképész megirigyelhetné! - ingattam fejem. |
A zavart nevetésére csak halványan elmosolyodtam, de végül megszólaltam:
- Ugyan kérlek, biztosan lehet még annál kínosabb szituáció is.
Természetesen ezzel nem utalni akartam arra, hogy szívesen megtapasztalnám. Csak sose mondja, hogy soha. Ennyire egyszerű. A megszólalására csak bólintottam:
- Ahogy érzed. Ameddig szükséged van rá, addig nyugodtan használd. Sok idő egy jó gépre gyűjteni - sóhajtottam egy kicsit.
Inkább nem kommentáltam a jellegzetes vonásokat amik nem is annyira azok ugye. Nem szeretek hazudni, de már megszoktam ezt. Legalábbis ezzel kapcsolatban. Meg ugye nem szoktam felfedni a titkomat sem. Ekkor jött az érdekes kérdése mire tömören válaszoltam:
- Megtetszett és a fejembe vettem, hogy ezzel fogok foglalkozni. Sikerült is.
Ekkor jött a képes témája. Jajj nekem, akkor nem lehetett volna mikor a kártyám még bent volt a gépben? Jó mindegy. Kicseréltem a telefonomban az SD-t és megnyitottam neki az albumot majd átnyújtottam a mobilomat.
- Természetesen nem gond... - viszont arra már nem emlékszem, hogy milyen képek vannak rajta. Lehet, hogy közismertebbek is akadnak. Na akkor viszont elég gáz lenne a téma. Bár úgyis kihúznám magamat a szituációból. A terelés mindenre jó megoldás. |
Azt a rohadt! Legalább kitudtam magam magyarázni. Nem sok kellett szerintem, hogy inkább itthagyjon a fenébe. Nyugodtan felsóhajtottam, amikor tisztáztam magam. Remélem ezek után csendben marad Hope, és nem akar megint önkényesen részlegesen irányítani. Mondjuk mostanra csak magyarázott, hogy mit csináljak meg biztatott, hogy smároljam le. Ilyen hamar?! Haha, hányszor is játszotta ezt be nálam társam drágam? Ezerszer! Úgyse engedek a csábításnak. Örömmel szeret belevinni a rosszba. Itt gondolok például arra, ha felidegesítenek. Volt olyan, hogy anyám felhúzott a múltbeli tragédiánkkal és konkrétan majdnem hozzávágtam egy vázát. Szerencsére csak a falhoz vágtam, de utána úgy összezuhantam és utáltam magam. Pont ezért nem szeretek rá hallgatni! Átesik mindig a ló túloldalára! Olykor viszont kegyetlenül nehéz. Mintha meg hipnotizálna, de tudatomnál vagyok. Az rosszabb, ha átveszi teljesen a helyemet és elkussoltatt. Az utóbbi időben ilyen eset nem volt... Szerencsére!
A bólintására elmosolyodtam. Azért valamilyen szinten örültem, hogy nem ment bele a vacsorába. Az egyik az, hogy... Hogy egy pasi és egy csaj... kettesben... egy étteremben... Kombinálnék és randinak venném. A másik, hogy nincs egy vasam se, szóval ha belement volna. Besültem volna elég durván! Mást hirtelen nem tudtam kitalálni, szóval hálát adtam az égnek, hogy elutasította.
- Ó, érthető. Habár az előző szituációnál szerintem semminél se lehetne kellemetlenebb! - nevettem fel zavartan.
Azon viszont meglepődtem és pillogtam kicsit zavartan, ahogy nekem akarta adni a gépét. Na erre sem számítottam. Már épp meg akartam volna csóválni a fejemet, hogy nemleges választ adjak neki... Ekkor kitért a saját tanulmányaira. O-Oké.
- Köszönöm. Már tényleg sokkal jövök! - sóhajtottam fel. - Jövőhéten visszaadom. - mosolyodtam el ismételten.
Ekkor a fejembe Hope feltámadt poraiból és nagy hangosan beszól a fejembe, hogy: MONDTAM, HOGY VIKING! Ahh, Istenem. Ezekkel a kommentárokkal agyamra megy. Végül inkább kiscsend után megszólaltam.
- Valahogy sejtettem. - jegyeztem meg. - Arcvonásaid jellegzetesek. - szórakoztam közben zavaromban ujjaimmal, és témát terelve áttértem a... - Te miért döntöttél a fényképezés mellett? - kérdeztem tőle elgondolkozva. - Meg most már érdekelnének a képeid. Természetesen, ha neked ez nem gond. - túrtam bele a hajamba.
Másik énemet biztos, hogy ez érdekelni fogja! Szintén két dologgal lehet kiakasztani őt. Anyámmal és azokkal a dolgokkal, amik érdekelnek. Könyvek, fotográfia, játékok és sorolhatnám. Ezekre nagyon harap és egyből elcsendesül. Viszont a szex, pasizás, buli, meg saját magam fényezése az egytől-egyig jaj. Meg ha belém is kötnek, mint egy anyatigris túr ki a helyemről és billenti fenéken az adott személyt. Az elején sokszor durvult is és nem tudtam visszafogni. Utalok fojtogatásra akár. Ölni még nem ölt, de néha megrémít, hogy tudok ilyen is lenni általa, és ha nem tudnám visszavenni a helyem képes lenne ölni is... Vannak pillanatok, amikor olyan sötétnek érzem őt. Ezz idő alatt, mégis a hülyeségeivel megszoktam és őszintén szólva meg is kedveltem. Talán mert megismertem előző gazdáját fokozatosan.
Nem is tudom igazából. Annyira misztikus és rejtélyes. Gyerekkorom óta éreztem, hogy más vagyok, viszont sosem gondoltam arra, hogy ennyire. Néha el is merengek azon miért vagyok különc. Egyáltalán más emberek is éltek meg ehhez hasonlót? Vajon nemcsak én vagyok rejtélyes? A világban más lények is lennének egyaránt? Amióta felfedte magát Hope sokat foglalkoztam ezzel... Viszont annyira hihetetlennek tűnik... Még most is...! Dehogy léteznek-e más lények egyelőre nem tudom. Amíg nem látok egyet sem, szerintem nem is fogok hinni benne teljesen! |
Alig bírtam követni a hadarását, de csak sikerült. Jesszusom, még egy nálam is antiszociálisabb emberrel futottam volna össze? Ahhoz azért már tehetség kell. Ráadásul még totál el is vörösödött, lassan már attól félhetek, hogy kijön a gőz a két fülén át és sípolni kezd, mint egy rossz teáskanna. Végül a mentegetőzésére csak felsóhajtottam mondva:
- Jól van, nyugi, semmi gond - valóban gáz volt az előző szituáció ez kétségtelen, de azért nem vettem a szívemre. Pusztán csak kiégtem rajta és egyáltalán nem tudtam hova tenni. Bár tény, hogy zavarban voltam mindez mellett de hát na. Legalább addig nem folytatta amíg a kártyát vizslattam.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nyugodtan fogja fogadni a kritikámat, elvégre a többség felhúzott orral közli velem, hogy már pedig én ne szóljak bele, hiszen nem is értek hozzá. Aha, csak hiszik. De én ezt meg velük nem közlöm, meghagyom őket kellemes tudatlanságban. Tőlem aztán éldegéljék átlagos fotósként az életüket. Csak azzal az a legnagyobb gond, hogy nem lehet belőle megélni. Feltolja a blogjára a szarjait, várja pár ember visszajelzését és kész.
Amint meghallottam, hogy tanulja egyből felvontam a szemöldökömet. Ó, nocsak-nocsak. A további magyarázatára bólintottam és kis idő múlva megszólaltam:
- Most már értem. Bocs, hogy beszóltam emiatt, csak hát na... - vontam vállat és hozzátettem - ...de azért nem vettem nagyon a szívemre. Amúgy ez meg alap dolog, felesleges vacsorát köríteni ennek, ami eleve nekem lenne kellemetlen.
Hát na. Előbb hívom meg őt és fizetem. Nem pedig ő engem, csak azért mert megmentettem a fotóit. Ráadásul számomra tény, hogy engem mással sokkal jobban meg lehet bántani. Na mindegy is végül. Legalább a kártyája működik, a képek pedig megmenekültek. Sovány vígasz. Viszont ha egyetemen tanulja ezt, akkor bizony sürgősen szüksége lesz egy új gépre, ami diákként nagyon nehéz. Valamiért nem nézem ki belőle, hogy pénzes családból származik és egy csettintésre kap másikat. Felsóhajtottam végül mondva:
- Nos, tekintve, hogy neked égetően szükséged van egy másik masinára a tanuláshoz, odaadom egyenlőre az enyémet, amíg nem lesz másik. Nekem úgyis van még jó pár darab. Bár tény, ez nem a legprofibb, de a középkategória felső szintjét így is megüti - vontam meg a vállamat.
Tőlem akár be is csórhatja a gépemet, hiszen ez nem a legkedvencebb nálam, de akkor egy életre elásta magát a szememben az már biztos. Persze megmagyaráztam azért, hogy ne legyen oka visszakozni:
- Amúgy én is tanultam... - közben kiszedtem a gépemből megint a kártyát és átnyújtottam neki - ...Svédországban az egyik ottani egyetemen és most ezzel is foglalkozom.
Végülis nem hazudtam, hiszen tényleg ott tanultam, elvégre oda is buktam le és értem földet...pontosabban vizet először. Bár azt is szoktam mondani, hogy ott születtem, ami egyáltalán nem igaz. De mégis hihetőbb mint a menny, nemde? |
Inkább nem kommentáltam, amikor mondta, hogy lehet mégse jó a gépem. Ne rontsa már el a kedvemet! Esküszöm kiégek, ha netán az is kuka. Mindent kezdhetek előről, de már jövőhét hétfőre kéne. Az nagyon sok meló lenne és a képszerkesztés, esszé meg sincs.
A kézrázásra elmosolyodtam, majd a nevét igyekeztem megjegyezni. Leander? Érdekes. Mármint fura. Másik énem meg szexinek találta. Remek!
Viszont a következő megjegyzésem, hát.. Konkrétan facepalmet toltam. Istenem... Ha nem bennem lenne Hope esküszöm agyonverném!
- Nem.. Nem úgy értettem! Vacsora vagy valami... - hadartam el és próbáltam menteni a menthetőt. - Nem pont arra gondoltam! - vörösödtem el. - Nem, amúgy nem nézel ki annak. Tényleg furán fogalmaztam. Csak zavarban vagyok. Ennyi. Nem nagyon tudom ilyenkor... Megtalálni a kellő szavakat. Elnézést! - mentegetőztem.
Ó, Istenem. Ez borzalmas! Na ezért nincs pasim! Melyik férfi nem akadna ki ezen? Jó, aki tényleg olyan. De én úgy gondolom egy dugásnál többet érek. Bezzeg a társam!
Ezután követtem Leandert a gépéhez, és feszülten vártam, hogy működik-e még. Most annyi nyugalmam volt, hogy kis időre elhallgatott Hope. Én már ezért is hálás voltam.
Végül csak működött a kártya, amire elmosolyodtam. Ezaz! El is vettem tőle, amit el is raktam a táskámba. Ekkor előjött megint csacsogni a fejembe a drágalátos énem. Mondta, hogy látszik a pasin a zavar még mindig, amit mondtam. Kösz, ha nem mondja nem is tudom.
Viszont még mielőtt kezdtem volna bármit is ezzel a kínos helyzettel inkább lepetten fogadtam kérdését meg a kritikáját.
- Hát, igyekszem. - köszörültem meg a torkom. - És tanulom. Egyetemre járok még. - válaszoltam tömören. - Pont azért is találtam tökéletesnek ezt az ágat, mert.. Mert érdekel, és külső szemlélőként jobban szeretem látni a világot. Épp ezért nem nagyon szeretek a központban lenni és nem mindig tudom úgy lereagálni a dolgokat, hogy jó is legyen. Itt utalok az előző megszólalásomra. - sóhajtottam fel.
Közben fejben hallottam az ásítozást. Olyan jó reakciói vannak, de komolyan! Ki tud akasztani! Mindegy, nyugalom Julie! Ne akadj fent ezen! Ha eddig eltudtad viselni, most is el fogod tudni! |
Szerencsére nem makacskodott a kártyával kapcsolatban. Sajnos minden perc számít ilyenkor, főleg ha nem vízálló a masina. A köszönetére csak ingattam a fejemet és végül röviden megszólaltam:
- Szívesen... - már pont mondtam volna tovább, de erre ő szólalt meg. Furcsálltam, hogy egy sóhajtással elintézte a dolgot. Végülis jobb ha hamar beletörődik ez tény.
Kicsit sóhajtottam és mondtam:
- Ne igyál előre a medve bőrére. Lehet, hogy a kártya is roncsolódott a géppel együtt - ez könnyen előfordulhat bizony. Ha annak is baja esett akkor vághatja a kukába a rajta lévő képekkel együtt. A kéznyújtását elfogadtam egy rövid de határozott kézfogással, így én is bemutatkoztam:
- Leander... - nem sokkal később már jött a hálálkodással ami még talán nem is lett volna gond. Viszont a helyesbítésére csak pislogtam nagyokat. Őhm, ezt nem értem miért kellett hozzátennie, így kissé hűvösen de megjegyeztem:
- Az oké, hogy hálás vagy emiatt, de ennyire egy perverz fasznak nézek ki, hogy cserébe egy éjszakát várnék el? - na ne nevettessen már. Ez még viccnek is rossz. Lehet, hogy egy ideje nem voltam nővel de az nem azt jelenti, hogy normális viselkedésért cserébe ilyet is várnék el bárkitől is. Illetve van elég önkontrollom, úgy vélem a sok év alatt már rendelkezek nagy tűréshatárral.
Inkább visszasétáltam a gépemhez és kiszedtem belőle a kártyámat. Na most ugrik a majom a vízbe kiderül, hogy vajon az övé túlélte-e a mélyvízi búvárkodást. Amint benyomtam a másik kártyát, már kapcsoltam is be a fényképezőt és kis idő múlva csak meg tudtam nézni. Nem rossz képek voltak, de sokáig nem nézegettem azokat.
- Szerencséd van, működik - sóhajtottam kicsit és átnyújtottam neki a tulajdonát. Nem tudom mi a fene volt ez az előbbi, de kiégtem rajta ez biztosan állíthatom. Ilyet se feltételeztek rólam. Igen, még mindig ezen vagyok fennakadva. Inkább visszatettem a tokjába a masinámat és megjegyeztem kurtán:
- Amúgy nem voltak rosszak a képeid, de javaslom legközelebb inkább más szemszögből próbáld elkapni... - vontam meg egy kicsit a vállamat - ...amúgy hobbiból csinálod, vagy ezt is tanulod? - vontam fel a szemöldökeimet kérdően. |
Próbáltam kiszedni morgolódva, de közben még Hope is szólogatott be, hogy hagyjam a kamerát, mert a pali el fog menni. Természetesen én visszaszóltam, hogy a gép az első... Erre le lettem apácázva meg, hogy szüzen halok meg. Istenem... Szemeimet forgattam kínomba és már kezdtem elfelejteni, hogy Hope korántsincs mellettem. Nem kéne gesztikulálnom meg, ha úgy van orrom alatt dünnyögnöm.
Legnagyobb meglepetésem... Lepetésünkre hozzám jött a hapsi, akit eleve kinéztem... Mármint megnéztem. Hirtelen megszólalni se tudtam, de gyorsba csak segített reagálni társaim.
- Öhm, persze. - nyújtottam át neki, és akaratom ellenére elmosolyodtam kislányosan. Jajne, már megint kezdi!
Szerencsére a srác feszegetések árán ki tudta szedni a kártyát, aminek megörültem. Merem remélni, hogy a kártya működőképes.
- Köszönöm. - jegyeztem meg kissé zavartan.
Mit mondhatnék? Nem nagyon voltam bőbeszédű! Viszont Hope csak nem nyugodott, és egyre inkább kezdett az agyamra menni szó szerint. Ez annyit tesz igazából, hogy magamnál vagyok, de mintha némi tulajdonságot kapnék tőle? Furán hangzik bevallom, viszont egyfajta megfűzésnek mondanám. Addig mondogatja megpróbál irányítgatni, hogy fokozatosan jellemileg olyasmi leszek kisidőre, mint ő. Utalok arra, hogy bátrabb leszek, egoista stb. Igaz, nem olyan mértékben, mintha teljesen uralna. Nagyon fura ez az egész, és amikor én ezzel szembesültem. Legalább tudom kezelni.
- Úgy néz ki az SD-kártya az ép. - sóhajtottam. - Szegény Cannon. - utaltam a gépemre. - Amúgy öhm... - túrtam bele a hajamba. - Julie. - mutatkoztam be reflexszerűen és nyújtottam felé a kezem. - Ha már segítettél gondoltam... - nem fejeztem be végül, majd legyintettem egyet. - Jövök eggyel! - mosolyodtam el, majd olyat mondtam, amire nem számítottam. - Netán valamivel megtudnám hálálni? Mondjuk a ma este folyamán? - mosolyodtam el bájosan, csábosan. HOPE! - Mármint... Nem úgy csak... Mindegy.. - vakargattam meg a tarkóm. Istenem... |
Jó ideje bambultam ki a fejemből, mikor elhaladt a keskeny ösvényen egy rakat biciklis. Mi a fenét tekernek ilyenkor éjszaka közepén? Jó, nem keresem a logikát inkább. Ha valakinek ilyenkor kilométerhiánya van akkor egészségére. A biciklizés jó meg a többi. Aha, én inkább előbb választom az úszást. Kinek a pap és kinek a papné ugye.
Viszont nem sokáig tudtam ezen elmélkedni hiszen egy kiáltásra rezzentem össze. Összeráncolt szemöldökkel szemtanúja is lehettem egy fényképezőgép halálának. Egyből felálltam a padról és próbáltam segíteni, de a csaj gyorsabb volt. Ami végülis érthető. Én is megelezőném még a nyomorék kengyelfutó gyalogkakukk sebességét is, ha bármelyik gépem szétvágódna ilyen hülyeség miatt. De utána a bringást is lerángatnám a szaráról és bedobnám a vízbe. Sajnos ha felkapom a szart akkor én ilyen vagyok.
Csodálkoztam, hogy a lány csak egy hogy a jó-val intézte el a dolgot bár tény, hogy láthatóan pipának tűnik. Nekem is főne a fejem és káromkodnék ezerrel mint egy rossz kocsis. Néztem, ahogy próbálta legalább a kártyát megmenteni, így nyújtottam a kezemet a gépért:
- Megpróbálhatom? - ha átadta a tárgyat akkor kis feszegetés árán, de végül sikerült kiszednem. Viszont ha makacskodott inkább akkor vállat vontam lazán. Nekem aztán mindegy, szenvedjen vele ha ez minden vágya.
Közben kicsit megnéztem a csajt, persze nem nyálcsorgatva bambulva ez ugye egyértelmű. Valamiért furcsának találtam, de hirtelen nem értettem ezt. Viszont a szerencsétlen vízben úszó és algában tocsogó gép már annál inkább lekötötte a figyelmemet. Próbáltam esélyt latolgatni, hogy vajon épségben maradt-e. Talán hajszárítóval meglehetne menteni...talán. De így messziről nézve nagyjából tudtam a típusát, így könnyedén rájöttem, hogy ez a kamera bizony nem bírja a vizes kirándulásokat. |
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Igazából erre nincs normális magyarázatom. Talán annyi, hogy tök mindegy, hogy otthon cseszem el az időt a semmivel, vagy már a helyszínen, utóbbi meg mindenképp érdekesebb - válaszoltam a talán legésszerűbb magyarázattal. Otthon dettó ugyanezt csinálnám, úgyhogy ha már volt választási lehetőségem, inkább már kint csináltam, mint a négy fal között. Legalább addig sem készítettem ki senkit a hülyeségeimmel.
A magyarázatára nem mondtam semmit, csak megnyugodtam, hogy nem késtem. Igazából, szó szerint mindenhova pontosan érkezek, de így is stresszelem magam, hogy nem, nem Quinn, elkéstél a francba. Most viszont megnyugtattak, hogy csak ő érkezett korán.
