|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:37 - |
 |
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Nem telhetett el túl sok idő, mégis hosszas perceknek tűnt, míg farkaszemeztünk. Eleinte nem értettem, miért nem fut már égre el, de aztán farkas ésszel rájöttem, hogy kóbor kutya elől sem tanácsos a rohangálás, egy farkas pedig prédának nézheti a menekülőt. Felvetettem miféle lehetőségeink vannak. Át nem változhatok, jobb ha abban a tudatban marad, hogy csak egy nagyra nőtt vadállat vagyok. Az embereknek nem kell tudniuk rólunk, így ők és mi is biztonságban vagyunk. Elfutni nem futok, mert ijedtében - vagy gondoltában, hogy még láthatjuk egymást - kilőhet, és ha nem is halok bele, alaposan megsínylem, mert sérülten sokkal nehezebb az élet, arról nem is beszélve, hogy majd magyarázkodhatok a főnöknek. Ha neki támadok, szintén megsérülhetek, talán jobban is, mint ha menekülőre fognám. Bár a nyílvesszők a földön, nem tudhatom nincs e nála más fegyver. Itt a gyorsaságunk lesz döntő a győzelmet illetően. Nem akarok előre olyan jelet adni, amivel tudtára adhatom, hogy most rá foguk ugrani. Nem akarom bántani, csak rá hozni a frászt, hogy eliszkoljon, miután nagy nehezen kimászik alólam. S míg felkel, én is hamar tovább állok. Igen, ez lesz a megfelelő terv. Persze ez is sülhet el balul, illetve lehetséges, hogy hadonászása közben, véletlen megsérthetem. De az élet túl egyszerű lenne, ha nem kockáztatnánk. Szóval vettem egy is lendületett hátsó lábaimmal, és ugrottam egyet. A távolságot rosszul mérhettem ki, mert pont elé estem, de nem riadtam vissza, elkaptam az nyilakkal teli táskáját és amennyire gy farkas fejjel tudtam, elhajítottam, majd a bokája felé kaptam, hogy ellépjen, s talán futásra bírjam. |
Minden úgy ment, mint bármikor máskor, mindaddig amíg kilőttem azt a bizonyos nyílvesszőt, azt követően viszont egy pillanat alatt váratlan események sorozata játszódott volna le. Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor eleresztettem az íjamnak a húrját egy őz ugrott ki a bokrok közül és akart keresztben átszaladni a tisztáson, azonban pont rossz temben érkezett és éppen úgy keresztezte az általam kilőtt nyílvessző útját, hogy ez utóbbi telibe találta a nyakát. A döbbenettől néhány centivel lejjebb eresztettem az íjamat, teljesen véletlenül találtam el az állatot, pontosabban az futott a nyilam útjába. Némi bűntudat mardosta a szívemet, nem tagadom, hiszen nem volt okom megölni az állatot, az pedig minden bizonnyal sikerült, de ezt a bűntudatot hamar sikerült leküzdenem. A meglepetés viszont továbbra is megmaradt. Majdhogynem megszámlálhatatlan alkalommal jártam már ezen a tisztáson és még annál is jóval több nyilat lőttem ki, vagy kés hajítottam el (ennek a nyoma valószínűleg több fatörzsön is látható) de még egyetlen alkalommal sem volt arra példa, hogy valami erdei vad kimerészkedett volna a tisztásra. Felfigyetem már párszor arra, hogy zörög a bozót, láttam már a fák között itt-ott feltűnni állatokat, de amikor ott voltam még egy sem merészkedett ki a bokrok közül. Ez az őz viszont - ha lehet ilyet mondani - szinte hezitálás nélkül ugrott ki a bokrok közül, talán észre sem vette, hogy n is itt vagyok. Hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy mégis mi vehette rá erre. Leglábbis először...
Második pillantásra a szemem sarkából észrevettem a farkast, amelyik hamarosan, egyre lassuló lépteket követően megállt pár méterre az általam vélba vett fától. A másik állat jelenléte azonnal választ adott a kérdésemre, hiszen miért másért futott volna ki ide az őz, ha nem azért, hogy az éetét mentse. Talán valóban nem is vett észre és tényleg csak a véletlen műve volt, hogy végül az én nyílvesszőm végzett vele. Ugyanis végzett vele. Szándékosan nem akartam egyenesen a farkasra nézni, miután észrevettem, hanem inkább továbbra is a szemem sarkából figyeltem, mindaddig, amíg az őz össze nem csuklott. Csak akkor fordítottam lassan a ragadozó felé a tekintetemet és bár nem emeltem vissza a megfelelő magasságba az íjamat, az ujjaim megfeszültek annak markolatán. Pontosan tudtam, hogy nem kifizetődő hirtelen mozdulatokat tenni, így hát egyelőre csak megfigyeltem. Azt rögtön láttam, hogy nem egy átlagos farkassal van dolgom, hiszen nagyobb volt az átlagnál, de ebből még nem következtethettem semmi konkrétra. Egy tulajdonság alapján semmiről nem lehet megállapítani, hoogy mégis micsoda. Az ibolya kék, de ez nem azt jelenti, hogy minden, ami kék az ibolya. Jó, oké ez rossz példa volt, de akkor sem lankadhatott a figyelmem.
Azt rögtön tudtam, hogy nem szaladhatok el, akkor megérzi a félelmemet (mert hát tapasztalat ide vagy oda, ki az aki nem félne, még ha a távolság ekkora is) és amúgy is biztosan gyorsabban fut nálam és rögtön elkapna. Újabb nyílvessző után sem nyúlhattam, hiszen a tegez lenn volt a földön, le kellett volna hajolnom érte, akkor pedig nem elég nagy a valószínűsége, hogy megfelelő célt találok, ha pedigvéletlenül félre megy akkor rám is támadhat. Természetesen kés is volt nálam, ahogy mindig, de jelenleg az is bokatokban volt, nem pedig az övemen, szóval azt elérni sem volt a legegyszerűbb. Csak álltam ott és figyeltem az állat minden mozdulatát, miközben a felszín alatt borzasztó mérges voltam magamra, amiért ennyire leeresztettem a védelmemet. Már hetek óta nem voltam bevetésen és nem is nagyon foglalkoztam a vadászattal a tanulmányaim miatt, ezrt teljesen elkényelmesedtem. Mindennek a tetejébe, pedig alapértelmezettnek vettem, hogy itt nem találhat nagyon rám senki, szóval biztnságban vagyok. Hiba volt. Íme itt egy nem várt szituáció és nem tudok mit kezdeni vele. Szégyenletes hiba, amit egy Rosenberg nem engedhet meg magának.
Csak a szemeim mozgatásával szemügyre vettem mégegyszer a tisztást, amit ugyan ismertem, de nem volt szükségem még egy meglepetésre. Kellett, hogy legyen valami megoldás és rá kellett jönnöm minél hamarabb. Nem várhattam arra, hogy a farkas fusson el, ha pedig úgy dönt, hogy rám támad méha a lehető legjobban is működnek a reflexeim, akkor is csak egyszer tudok lőni, hiszen azért ilyen szempontból nem túl nagy a távolság köztünk. Kellett, hogy legyen valami megoldás... |
Már lassan besötétedik, s az első csillagok is megjelennek az égen. A munkám is véget ért, holnap pedig nem kell mennem. Úgy éreztem, itt az idő, hogy kicsit levegyem emberi mi voltom, mert attól tartok, ha túl sokszor elfojtom magamban a farkas ösztöneim, egy idő után elpuhányodom, és biztos vagyok benne, hogy ezt alaposan megsinyleném. Már csak azért is, mert nehezebben tartanám kordában kényszereim. Illetve ha netán egyszer... ki tudja, megtámadnának, nem fogok tudni védekezni.
Így azonban minden héten, de két hetente biztosan a napi programjai közé tartozik a sport mellett a vadászat is. Embereket a városban mégsem ölhetek. Így marad az erdő és lakói. Bemelegítésképp általában őzzel kezdek, később jöhet egy szarvas vagy akár vaddisznó. Elvégre nem csak menekülnek előlem, de a harci készségeimet is fejlesztenem kell.
Már egy órája farkasbőrben ólálkodtam az erdő sűrűjében, szimatolgatva és keresve a nyomokat. Kutatásom szerencsésen alakult, egy fiatalabb szarvas nyomaira bukkantam, s felkutatása sem volt különösebben nehezebb. Vártam kicsit a bokorban meglapulva, míg ő legelészet. A várakozásom nem pusztán a türelem játéka és időhúzása. Ilyenkor kell kockázatot számolni, illetve hogy a préda elejtése mennyire esélyes. Ugyanis a fák nem voltak túl sűrűn, a bokrok pedig nem elég erősek. Nagyobb kabicsok is allig alig, ami arra következtet, hogy fiatal mivoltából igen könnyen kergetőzésbe mehet át a vadászat. Ám ez így, hogy én nem egy átlagos farkas vagyok, aki a mindennapi élelmét próbálja pótolni, nem is baj. Sőt előnyőmre válik, hogy gyakorolhatok. A terep mindig változik, hiába ugyanaz az erdő. Lassan felemelkedtem hogy ugrásom könnyed és gyors legyen, majd mikor lehajolt hogy újabb adag fűcsomót tépjen, kiugrottam a bozotosból. Messze volt, így nem értem el egy ugrás alatt, és az macska egér játék megkezdődött. Ilyenkor nem pusztán a vadra kell figyelni, és tartani a tempót, de ügyelni, hogy a környezet se akadályozzon meg. Egyszerre többfelé figyelni. S ezt nem könnyítik meg a néha erre járó vadászok is, akik örömmel tesznek ki csapdákat az állatok számára. A tempó gyors volt, lassan kezdtem beérni, ám elé nézve láttam, hogyha nem vetem rá magam hamarosan, kiérünk egy tisztásra és hát az őzek igen jól változtatnak irányt, velem ellentétben. Ha pedig ez nem lenne elég, idegen szagot fogtam...
Belehúztam, ám igyekezetem ellenére is kitértünk a tisztásra. Nem tudtam épp hova kapjam a fejem, mert az sosem jó, ha az erdőben ember vagy akár valami terészetfeletti lény jár...rajtam kívűl természetesen. Ám nem mondhattam le a vadról. Ezt is pusztán gyakorlatnak vettem. Meg kell tanulnom egy felé koncentrálni. S ahogy elhatároztam magam, ismét gyorsabb tempóra váltottam. A lábát akár el is kaphattam volna, de nem vagyok egy ostoba farkas. Néhány rúgással meg is ölhetne. De nem így történt..
Ugyanis ahogy előlem menekült nem vette észre a már kilőtt nyilat, ami egyébként a fatörzsbe fúródott volna, ám így telibe találta a nyakát. A vékony nyílvessző, átszúrta a torkát, amitől rúgott egyet, ám össze neme sett egyből. Én ellenben hamar lassabbra fogtam és megálltam néhány méterre a célba vett fa törzs után. A fiatal őz is lassan megállt, majd visszanézett és akkor láttam, hogy a nyíl mellől elkezd csordogálni a pirosló vére, később pedig már úgy fojt, mint egy megáradt patak... Na jó..ez talán túlzás, de egyre jobban vérzett. Ahogy pedig testét elhagyta egy bizonyos mennyiség, egyre fáradékonyabb lett, ezt abból lehetett tudni, hogy nehézkesebben állt meg, míg végül botladozva, ügyetlenül össze csuklotta mellső lábai, majd ahogy előbb előre zuhant, még rúgdalózva kidőlt oldalra. Felsőbb lábai szinte az égnek meredtek, hátsóval néha rugott, de egyre gyengébbeket. Majd pillanatokkal később kilehelte életét. Én mély fejhajtásba figyeltem... Nem, nem a tetemet. Hát az eddig sem volt rám veszéllyel. Hanem a lányt, aki könnyű szerrel nyakon lőtte. Csakúgy nem fordítok hátat és futok el, simán utána lő és kinyír. Döntenem kellett, hogy el ijesztem e, vagy megvárom míg magától elfut.
 |
Aznapra már végeztem a tanulssal és úgy döntöttem egy kicsit kiszellőztetem a fejemet. Kezdett már nagyon elegem lenni az egész egyetemből, a zh-kból, a vizsgákból és még csak a szakdolgozatom sem volt sehol. Volt még hátra a jelenlegin kívül még egy félévem az államvizsgáig, de per pillanat fogalmam sem volt, hogy hogyan fogom addig túlélni. Az elmúlt időben ugyanis hajlamos voltam minden mást alárendelni a tanulásnak, ebbe természetesen beleszámítva az edzéseket, a munkát és az öcsémet is, ez pedig nem mehetett így tovább. A frusztráció kezdett teljesen eluralkodni rajtam és talán utat is tört volna magának, ha ezúttal nem teszem le a tollat és ne indulok útnak.
Szóval mikor már kezdtem teljesen begőzölni mára, lecsaptam az íróeszközömet és felpattantam. A vállamra kaptam a szobám sarkából az íjat meg egy tucat nyílvesszőt és a kertünkből nyíló kapun elindultam az erdőbe. Ott volt egy rejtettebb hely, ahova gyakran kijártam, hogy kiszellztessem a fejem és olyankor mindig a célbalövést gyakoroltam. Persze, hogy azért megőrizzem a "titkunkat" (leginkább a nem természetfeletti lények előtt, a természetfelettiek meg úgyis tudták, ha akarták) ezért egy egyszerűbb íjat használtam ilyenkor, hogy csak szimplán úgy tűnjön, mintha hobbiból csinálnám. Persze ezt simán el lehetett volna kerülni, ha minderre otthon kerítek sort, de én jobban szerettem az erdőt.
Nem is tartott sokáig, amíg a megszokott helyemre értem, egy kisebb tisztásra, ami tényleg rejtve van az erdőben. Minden oldalrl sűrű növényzet veszi körül, én is csak véletlenül bukkantam rá és öbbszöri próbálkozásra sikerült csak másodjára is eljutnom erre a helyre, így pedig azért viszonlyag biztonságban éreztem magam. Ahogy odaértem letettem magam mellé a tegezt és felajzottam az íjamat, majd miután mindent megfelelőnek találtam, egy nyílvesszőt a húrra helyeztem és kilőttem az egyik fának a törzsére. |
Sóhajtottam egy kicsit a további kérdezősködésére. Jajj nkem. Nem érdekel, akkor se fogom elmondani, hogy mi vagyok. A ribanc énjével valószínűleg nem kötöttünk egy életre szóló barátságot. Nem akarok az elől az idióta elől menekülni.
- Az nem lényeg. Rossz helyen kerested és valószínűleg a másik éned se akarta, hogy rátalálj a megoldásra. Szerintem ez egyértelmű.
Tovább skicceltem a gyíkot ám mikor meghallottam a papos dolgot elkapott a vidám nevetés. Persze a gyík már menekülni is akart, de én időben elkaptam egy "még nem végeztünk haver" tekintettel és visszatettem a helyére. Láttam rajta, hogy unja csóri a banánt, így elővettem a kérlelő kis boci szemeimet aminek azért már nem tudott ellenállni.
- Papok? Kérlek! Azok semmihez sem értenek, csak kántálják a Bibliának nevezett hülyeséget és veszik ki a zsebedből a pénzt ahol csak tudják. Ennyire ne vedd azért alapul a horrorfilmeket. Annál azért komplexebb a dolog, hogy el lehessen intézni a kamu latin kántálásukkal.
Ekkor meghallottam a következő kérdéshalmot is, mire ingattam a fejemet. Végülis ez a dolog nem meglepő ha úgy vesszük. De hány éves lehet a csaj? Körülbelül a huszas éveiben járhat...mondhatjuk, hogy elég sokáig kivárt a démon.
- Baleset után? Előfordulhat, hogy előtte erősebb volt a jellemed...vagy lelked, így el tudtad nyomni. Utána meg már zavaros lett minden, így gyengült a védelmed és előjött... - hogy elfoglalhassa a méltó helyét. Jah, persze. Nyomorék pióca. Vagy ribipióca. Hm, ez nem is rossz. Úgy tűnik egy új fajt fedeztem fel.
Pislogtam egy nagyot mikor kiderült, hogy van vibrije, hála a másik énjének. Okééé...én most fullosan kiégtem. Neki ennyi rajzolás bőőőven elég volt.
- Ez most komoly?! Azért jött ide, hogy elfeküdjön az egyik bokorba és maszturbáljon a vibrijével? Esetleg mást akart megvibrátorozni? Jesszusom, még szerencse, hogy visszajöttél. Bele se merek gondolni, hogy ha felhúztam volna akkor lehet nekem tolta volna fel azt maga után. Szent szar! - igen, egy kicsit kiakadtam. Jó pár éve itt tengetem a földön az életemet, de még olyannal soha a büdös életbe nem találkoztam aki megszállott és a táskájában egy cseszett vibrit hordoz.
- Nem elég neki a sima bré, még kell egy rezgő is? Jó oké, abbahagytam én kiégtem basszus... - lefotóztam neki a telómmal a gyíkocskát és megszólaltam végül lemondóan:
- Remélem a telefonodat azért nem dugta fel magának, mert hótziher, hogy úgy nem foglak felhívni... - szerencsére nem, így átküldhettem neki a képet. Eleve jó és éles képeket tudok készíteni a mobilommal, bár nem kevés pénzbe került, hogy essenek le a magas lóról.
- Semmi gond. Na de menjünk, nemsokára esteledik... - mosolyogtam rá halványan. Szabadon engedtem a gyíkot hálás mosolyt villantva neki és útnak is indultunk. Természetesen taxit hivattam magunknak és úgy jutottunk be a városba. Megvártam míg hazaérkezik, de mielőtt még kiszállt volna a kocsiból mondtam neki utólag:
- Ne feledd. Találj valamit...vagy valakit ami a felszínen tart. Ne hagyd magad semmiképp sem! - néztem rá szigorúan - Ha nem teszed ezt megtalállak és hátsón billentelek! Na menjél... - sóhajtottam halványan mosolyogva. Sejtem, hogy be fog depizni. Ilyenkor minden ember azt teszi. De nem hagyom, hogy ússzon benne. Előbb rángatom ki és pofozom fel, hogy helyrerázódjon az agya.
[ JULIE és SADIE OFF ] |
- Ó, de... De akkor is honnan tudsz ennyi mindent? Én próbáltam utána nézni, de semmi... Azt sem tudtam, hogy hol keressem. - sóhajtottam fel.
Erre Hope cinikusan benyögte, hogy a csaj sem ember. Mi van?! Habár a boszorkány téma is megmozgatta a fantáziámat. Végül társamat is elküldtem a jó fenébe, amiért ilyenekkel nem világosított fel.
- Boszorkányok? Vannak olyanok is? Azt hittem csak a mesében léteznek. - pillogtam értetlenül. - Meg úgy gondoltam, hogy a papok csinálnak ilyen űzéseket. - fűztem hozzá mellékesen a témához.
Azért elég ijesztő volt, hogy valami démonféle lény lakozik benne. Tejóságos ég! Biztos, hogy nem lesz senkim sem lassan. Most tényleg rettegjek, hogy átveszi a helyem és.... És gondol egyet, akkor ölni fog... Ez eddig nem volt annyira rémítő a számomra, viszont emiatt, hogy itt vagyok a nagy semmi közepén... Ilyen ruhákban... Megrémültem. Valamit nagyon akar, és attól félek, hogy megfogja szerezni.
- De... De nekem inkább a balesetem után jött elő. Akkor addig megbújt volna bennem vagy mi a fene? - vontam fel a szemöldökömet.
Összezavarodtam. Akkor örökre így maradok, viszont ez nem is zavarna... De attól félek, hogy ismét ilyen helyzetbe kerülök. Én ezt nem akarom!
Jobb is, hogy a végére témát tereltünk. Teljesen zavart lettem és fel is zaklattam magam a hallottak miatt. Sóhajtottam egyet, amikor mondta, hogy valóban jól pózol az állatka.
- Nincs itt a gépem, de lehet a társamnak hála van nálam vibrátor! - fintorogtam és mondtam kiábrándultan.
A magyarázatára, miszerint ékszerész csak elmosolyodtam halványan. Végül tömören, röviden ennyit böktem ki.
- Értem. Még egyszer elnézést! - vakargattam meg a tarkómat és közben csak gondolkoztam.
Egyre jobb! Lehet lett volna szerelmi életem, viszont persze, hogy jön Hope részéről a szarkavarás! Na ezért van az, hogy magányos maradok... De nemcsak a szerelemben. |
Nos csórika nem tudja. Hát az úgy szívás. Végül csak felsóhajtottam egy kicsit és megpörgettem könnyedén az ujjaim közt lévő ceruzát. Természetesen nem óhajtottam elárulni neki, hogy mégis mi vagyok. Na persze, még a végén előjön megint a ribanc énje aztán meg akar majd kínozni. Hagyjuk már! Tudom, hogy ő nem ilyen és a kíváncsiság miatt tette fel a kérdését, de semmiképp sem kockáztathatok. Az értetlenkedésére idővel válaszoltam kis gondolkozás után:
- Ha szimpla tudathasadásos lennél akkor szerencsétlen gyíkocska nem akart volna eszeveszettül menekülni a másik éned elől amíg őhm... - fintorogtam picit - ...eszmét cseréltünk. Az állatok félnek a sötét lényektől. Ez szinte beléjük van kódolva. Ráadásul már találkoztam a fajtáddal.
Tovább skicceltem de közben magyaráztam:
- Hétköznapi néven démonként ismerheted, de nem igazán az. Csak hasonló. Újszülöttként is már benned volt a másik éned. Ha nagyon horrorfilmeket vennék alapul akkor maximum csak az Ördögűzőt tudnám példának mondani. Nem az ördög van benned természetesen, inkább sötét léleknek nevezném talán. Ezt belőled kiűzheti boszorkány aki elég tapasztalt és született is, vagy a drágalátos másik feled úgy dönt, neki kell egy más test és eltűnik. Persze te utána már nem élheted tovább a szokásos életedet, hiszen vagy hamar meghalsz a távozása után, szimplán becsavarodsz agyilag és mentális problémákkal kell küzdened életed végéig... - sóhajtottam egy kicsit bosszúsan. Lehet, hogy sok az infó neki így egyszerre, de jobb ha megtudja a teljes igazságot. Lehet, sőt biztos, hogy eddig is sejtette valami nem oké. De gyakorlatilag csak a sötétben tapogatózhatott. Erősen kétlem, hogy a másik fele segített volna neki a kutakodásban.
Mikor bevédte a ribanc énjét csak fanyar mosolyra húztam a számat:
- Ne ringasd édes álmokba magadat. Nem azért tette mert annyira szeret és ezzel neked akar kedveskedni. Csak a saját bőrét akarja menteni. Pontosabban a tiédet, elvégre te számára gyakorlatilag csak egy gazdatest vagy. Neked már egy ideje csak az ellene való küzdéssel telhet az életed. Ha szerencsés vagy, talán tudsz vele szimbiózisban élni, de ha nem akkor teljesen ki is űzheti a tudatodat. Szóval javaslom maradj erős. Ezt pedig nem a kondiba járásra értem, hanem lelkileg. Ne hagyd, hogy összetörjön. Találj valami olyat ami éltet és a felszínen tart ameddig csak lehet.
A hálás mosolyára csak ingattam a fejemet. Kár érte, aranyos csaj lenne és mégis pont vele történt ilyen borzalom. Élhetné a teljesen hétköznapi és normális életét, de nem teheti. Ráadásul még a kiűzés sem jelentene számára megoldást. Kénytelen ebbe a dologba beletörődni. A fotózásra csak bólintottam és mondtam:
- Csak nyugodtan. Most úgyis bepózolt, szóval mindenképp javasolt kihasználni az alkalmat. Elvégre én is azt teszem - utaltam a skiccelésemre. A kérdésére megráztam egy kicsit a fejemet válaszolva:
- Nem, én ékszerész vagyok. Ez csak amolyan tanulmány számomra. Az egyik megrendelő gyíkos karkötőt akart, én meg pont találtam egyet itt. Éppen kergettem csórit mikor összetalálkoztam veled...vagyis vele.
Szívesen elárultam volna a nevemet, de ennek az infónak a tudatában nos eléggé kényes ügy lenne. Tudja a nevemet és a foglalkozásomat, simán megkereshet akármikor. Fene se akar egy ribikóka Megszállottal küzdeni, csak azért mert felvilágosítottam a testének az eredeti tudatát. Eleve nem bírom a fajtájukat. Egy cseszem piócák. Bár szeretem a természetet meg minden, de azokat mindig is undorítónak találtam. |
Őőő, nem nagyon értettem mi van. Megszállott? What? Értetlenül néztem rá, amikor ezt kibökte, majd félve rákérdeztem.
- Az mégis mi pontosan? Esküszöm nem értem mi van. Vagyis azt tudtam, hogy van egy másik énem, de ez a megszállott dolog... Őőő, váó. - vakargattam meg a tarkómat. - Tényleg nem tudom. - megszállott? Ez olyan mintha démon lenne benne. Az ördög szállt meg vagy mi a franc? Vagyis Hope valami ördögi izéke. Végülis érthető lenne. - Erről amúgy honnan tudsz? Mármint hihetnél szimplán tudathasadásosnak is. - pillogtam rá kíváncsian.
Végül félve, kissé visszahúzódóan leültem mellé, és amikor a paróka is lekerült rólam még jobban kiégtem. Még ilyen vacak is volt a fejemen? Ez most komoly? Mindegy, viszont valamelyest kiálltam társamért. Most jelenleg bedurcizott rám, mert visszavettem az irányítást! Ez van!
- Azért nem olyan rossz... Mindig. Néha segít nekem. - sóhajtottam fel. - Meg meg is szoktam. Lehet ezért sem érzékelem már úgy a jellemét. Amúgy tudom, hogy ribancos. - kuncogtam. - Elnézést érte! - túrtam bele barna fürtjeiben, és néztem rá bocsánatkérően.
Ezután néztem a lábán pihenő kisállatkát, majd azt is, ahogy rajzolni kezdett. Azért bevallom a mosolya megnyugtatott. Legalább most már minden rendben lesz.
- Rendben. Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan, és picit később megjegyeztem random. - Amúgy lefotóznám szívesen a gyíkocskát. - néztem rá a hüllőre. - Szépek a pikkelyei. - vettem jobban szemügyre. - Te mellesleg grafikus vagy valami ilyesmi vagy? Csak mert egész ügyesen skiccelsz. Gyakorlatod biztos van benne. - ingattam fejem.
Igazából eszembe jutott, hogy be sem mutatkoztam. De ezek után nem tudom ki lenne kíváncsi a nevemre. Gratulálok Hope! Jaj, Istenem... Ha egyszer újra találkozom Leanderrel, viszont akkor amikor társam garázdálkodik egy életre el lesz kergetve mellőlem. Pedig annyira awh... És homlokon csókolt... És... És... Jaj, miért gondolom már megint tovább?! |
Na jó. Ez a picsa nagyon kezd agyilag felcseszni. Viszont a megszólalására már emeltem is a karomat, hogy derékig a földbe süllyesszem, de ekkor megakadt. Mi a fene?! A fejéhez kapott és nem sokkal később már azt se tudta, hogy mi a fene van. A fura megszólalására csak prüszköltem egyet. Te jó ég! Jó én fullosan kiégtem:
- Hallod. Te nem szimplán fura vagy basszus. Remélem tisztában vagy azzal, hogy egy Megszállott vagy... - sóhajtottam egyet és inkább továbbra is simogattam a gyíkocskámat. Szerencsére nagyjából nyugodt volt most már. Úgy tűnik ez a csaj normálisabbnak mondható énje ami nem rémíszti meg. Nem csodálom, most tényleg kedvesebbnek és egy kicsit elveszettnek is tűnik. Leültem a fa tövébe most már végre, hogy a jegyzettömbömbe ügyködjek. Már eljött az ideje. Megpaskoltam magam mellett a földet, hogy nyugodtan üljön le ha akar. De tőlem aztán jót is állhat magáért és megpróbálhat egyedül kitalálni az erdőből. Nem igazán érdekel. Na jó, egy kicsit.
- Amúgy nagyon kurvás a másik éned öltözködési stílusa, bár nem csak az borzalmas... - fintorogtam el, majd lekaptam róla a parókát ha mellettem foglalt helyet - ...és ez a szar is felesleges neked.
Nos igen, találkoztam már sok lénnyel, így a fajtájával is. Nem szeretem őket, túlságosan sötét jellemű a többség. A vérszívók sem a kedvenceim, ahogyan a vérbolhások sem. A szirének azok jajj kategória, a vadászok meg végképp. Eddig azok mind idióták voltak akikkel találkoztam. Egytől-egyik gyilkoltak volna minden amiről tudták, hogy bizony természetfeletti. Némelyiknek még ékszert is kellett csinálnom eleinte. Jajj, előbb köptem volna arcon őket, de akkor nem tehettem. Most már azért megválogatom az egyéni megrendelőimet, elvégre megtehetem. A térdemre helyeztem közben a kis gyíkot aki most teljesen ledermedt hála égnek. Végre van egy kis nyugtom. Elkezdtem rajzolgatni, mindenféle tanulmányt felskiccelve. Bőr, pikkely, karom, szem meg a többi. Közben megjegyeztem csóri csajnak:
- Nyugi tudom a kiutat, ismerem az erdőt. Csak egy kis időt kérek amíg lerajzolom amit akarok. Sajnos a... - kerestem egy pillanat erejéig a megfelelő szavat - ...társad, már ha lehet így nevezni eléggé akadályozott a dolgomban - sóhajtottam egyet de azért rámosolyogtam a végén, hogy ne parázzon. Nem rá vagyok pipa, hanem a benne lévő ribanchalomra. |
Esküszöm kiégek! Egy kibaszott ledögözésből leszűri, hogy utálom az állatokat. Komolyan gratulálok. Azt meg már inkább meg sem jegyzem, hogy jött a többi szarságával. Egyszer akarom rendezni a dolgaim akkor is egy ilyen csajba botlok.
Végül ridegebben megszólaltam, mert kurvára nincs kedvem ezt hallgatni meg nyomja a hisztijét. Cseszett Sherlock Holmes, pls!
- Nézd, kurvára nem bántottalak és nem értem mi a francért kell így visszaszólni. Az egy dolog, hogy én nem tudom értékelni a gyíkfogdosást. Bocs.. - vontam vállat. - Nem... - végül megakadtam ismételten.
Erre fejemhez kaptam és hátráltam pár lépést. Ahh, faszom! Hallom őt! Ne már! Na igen, valóban akkor egyszerűbb a másik felett átvenni az irányítást, ha meginog. Gondolok az érzelmekre. Én lassan bepipulok és épp ezért tud kipaterolni az irányítószerepből.
***
Végül visszavettem az irányítást és értetlenül pillantottam körbe. Mi a fészkes fene?! Őőő, hogy kerültem egy erdőközepére? HOPE! Már megint milyen faszságot tervez?! Tudtam, hogy a rossz előérzetem jogos! Éreztem! Múltkor is csendesebb volt az átlagnál.. Nem csak a kiégés volt az oka.
Ekkor végignéztem magamon és kiégtem. Mi a jó ég?! Ez... Ez a ruha, mi? Annyira... Nem én! Kivágott póló, rövidnadrág meg bakancs és bőrszerkó? Mi frász?! Komolyan brainstorm.
- Őőő... Őőő... - néztem összevissza. - Hello! - köszöntem zavartan a lánynak. - Őőő, hogy jutok ki innét? - vakargattam meg a tarkóm.
Ahh, bakker... Leszarom! Kurvára nem tudom most leplezni magam! Ez van! Maximum idiótának talál. Nem érdekel! Én biztos, hogy itt döglök meg, ha nem segít valaki.
- Miről maradtam le? - néztem rá kérdően a lányra, és kissé elveszve. - Izé, figyelj! Ne pánikolj emiatt! Csak... Csak fura vagyok! Őőő, kérlek! Nem bántalak! - hadartam és makogtam összevissza. |
A szemforgatásra csak prüszköltem. Jesszusom, ez egy beképzelt picsa. Na, még csak az kell nekem. Franc aki egy levegőt szív egy ilyennel. Eleve mi a francot keres itt egy ilyen? Még a végén összekoszolja magát és elkezd rinyálni. Na nekiáll akkor biztosan faképnél hagyom gyorsan az fix! A pompás indokát csak gyanakodva hallgattam végig és végül megszólaltam enyhe szarkazmust használva:
- Elég nagy kitérőt tettetek egy hugyáláshoz...vagy recskázáshoz. Szóval ne etess hülyeséggel. Tőlem aztán mondhatod azt is, hogy helyrerakott valamelyik bokorban. Teljesen hidegen hagy... - vontam vállat lazán. Ne nézzen már hülyének fullosan csak azért mert nemrég egy gyíkot kergettem. Nagyon mélyen vagyok az erdőben, ez nem nevezhető holmi kitérőnek. Lehet sokszor bolond vagyok meg jókedélyű és vidám, de mindig is eszes voltam és hamar is tanulok. Nem véletlenül éltem túl eddig. Minden apró rezzenést és különbséget észreveszek. A kisdög jelzőre amit a gyíkra aggatott csak elfintorogtam magam. Totálisan idióta az biztos. Hogy lehet ilyet mondani egy ilyen mérhetetlenül aranyos állatra?
Egy biztos: amíg ez a zakkant nőszemély itt van addig biztos nem állok neki rajzolni. Zavaró a jelenléte számomra. Ráadásul utálom, hogy ha lenéznek, már pedig ő aztán nagyon azt teszi. Nagy hiba mert erre fújok. Lehet tünde vagyok, de könnyen meg tudom leckéztetni. Igaz ő is engem, de arra esélyt sem adnék neki. Viszont amíg nem akar nekem támadni addig nem csinálok semmit.
Folyamatosan szemmel tartottam, így az újabb megszólalását is ugyanúgy figyeltem. Mintha próbálna kedves lenni. Hahaha. Még mindig hülyének néz. Komolyan az agyamra megy:
- Ne nézz hülyének! Az előbb ledögöztél egy gyíkot, de szereted a természetet mi? Engem nem etetsz meg baromsággal... - most már gyanakvóan néztem rá, ráadásul a gyíkocska további ficánkolása se nyugtatott meg. Sőőt, egyre jobban azon gondolkoztam, hogy vagy lelépek a fenébe, vagy a bakancsos kis finnyás lábait a földbe süllyesztem. Közben nyugtatóan simogattam továbbra is a kis állatkát, hátha lenyugszik, de tudom jól, hogy esélytelen. Nem akarom, hogy egy ilyen hülye miatt elszaladjon. Hát honnan a fenéből szerzek referenciát? Tudom-tudom Google jó barátom, de nem ugyanolyan mint az élőben való tapizás. Elég hülyén hangzik de ez így van. |
Nem kell mondanom, de totálisan hülyének néztem a nőt. Egy gyíkot kergetett végig? Jó is, hogy nem hoztam gépfegyvert. Értelmetlen lett volna belé golyót pazarolni, ha meg veszélyt jelent kitöröm a nyakát... Esetleg megkéselem a bakancsomban megbújó bicskámmal. Ásót is keresek, ha úgy van. Engem aztán hidegen hagy! Úgy eltakarítom akkor, hogy mindenki elfelejti, hogy létezett ilyen nőszemély.
Nem szóltam egy árva mukkot sem csak felvont szemöldökkel és fapofával vizslattam mit le nem művel. Nos, amilyen ártalmatlan két dolog lehet: tündér vagy ember... Az angyalt is megcáfolnám, de azok közül is sok köcsög van. Szóval tök mindegy... Ártalmatlan és ez a lényeg!
Amikor utánzott csak szemeimet forgattam meg szarkasztikusan, majd egy sóhajtás keretein belül letudtam. A kisestélyis dolgot jobb, hogy nem reagáltam le. Mégis mit mondhatnék? Hamarosan vérenghez készülök? Ha nem is ma, de a közel jövőben. Sajnos ez van... Eljött az idő, hogy végre kamatoztassam a Mortem nevet. Egykor vadász család volt és tökéletesen megtudtam a múltat velük kapcsolatosan. Haha...
- Én mesésen vagyok! A szerkó meg nem lényeg. Egy haverom... - itt megakadtam, majd gyorsan kiböktem valamit. - Épp végzi a dolgát egy bokorban. Kitérő hála neki. Férfiak! - mondtam színpadiasan. - Szóval nem lényeg. Fura is lenne így túrázni. - néztem rá a gyíkra, ami mintha érezné, hogy korántsem vagyok olyan tiszta lény... Sőt, a sötétség bugyraiból is a legrosszabb. - Amúgy aranyos kisdög. - vontam vállat és próbáltam leplezni magam.
Végén muszáj leszek engedni Julienek. Ő vágja a gyökereket, mert olykor maga is gyökér. Lehet nem egy emberi testben bújtam meg, de annyira nem tudtam ilyen helyzetekben valami olyasmit produkálni, ami nem bizarr. Mint mondtam a sötétség bugyraiból jöttem. Az én terepem az ölés, dugás és további legális dolgok. Nem épp ilyenre lettem kitalálva, na... Rohadt nehéz szüzikét is játszanom. Már-már kihívás számomra a gazdám. Talán ezért is tudok jól szórakozni és nem pateroltam ki teljesen a testéből... Mint egykor Hope... A régi gazdám. Mindkettőjüknek jellegzetes temperamentuma van. Különbözőek, mégis...
Végül igyekeztem felvenni valamelyest Julie stílusát... Pfft, jó vicc. Maradjunk annál, hogy emberibben viselkedtem.. Normálisan. Leguggoltam és úgy néztem a gyíkot, majd lányt.
- Gondolom oda meg vissza vagy a természetért. Eléggé beleélted magad a gyík kergetésébe. - mosolyodtam el. - Ezt nem bántásból mondtam. - itt elgondolkoztam, és megint mondtam valamit. - Én is szeretem a természetet. Sokat szoktam fényképezni. - blöee, utálom amúgy. Unalmas és időpazarlás, de bakker. Julie nem pasikra nedvel, hanem természet fotókra. Szóval hja... Ez idő alatt kiismertem, szóval tökéletes téma. Valamit majd előkotrok tőle. |
Neem, nem hagytam abba a kergetőzést. Aminek persze meg is lett az eredménye. Rohadtul kifáradtam, de a gyíkocska még jobban. Szorosan a nyomában voltam, így idő kérdése volt mikor kapom el. Láttam, hogy valaki van itt, mert a bakancsa mellett haladt el az állatka. Azt hitte, hogy ez elrettent engem. Hahaha kishaver...mennyire elhitte! Sejthette volna, hogy ez nem fog eltántorítani. Sőt! Teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a csaj kérdését tovább kergettem a gyíkot. Engem holmi bakancsos nőszemély nem fog megakadályozni abban, hogy elkapjam a kis referencia alanyomat. Aztán egyszer csak megkaparintottam diadalittas vigyorral az egyik kezembe. Na most már el nem engedem az hótziher! Erre nem bevertem a fejemet az egyik közeli fába?!
- Ó, hogy az a... - dünnyögtem és közben az egyik kezemmel a homlokomat fogtam. Ah basszus! Ránéztem a gyíkra "ez is a te hibád!" fejjel, majd az idegenre emeltem a tekintetemet. Totálisan hidegen hagyott, hogy teljesen idiótának néz. Tehet egy szívességet. Végül én is kérdeztem kérdően felvont szemöldökkel, szinte tükörképként viselkedve:
- Minden rendben? - közben nyugtatóan simogattam a kis gyíkocskát, hogy nyugodjon már le, viszont az továbbra is ficánkolt. Mintha félne basszus! De hát tőlem nincs miért félnie...
Nem sokkal később le is esett, hogy nem miattam parázik, még annak ellenére sem, hogy kergettem idióta módjára. Ő csak a hülyét járatta velem akkor, nem is félt. Viszont az újdonsült társaságunkkal valami nem stimmel. Gyanakvóan méregettem egy kicsit, közben a táskámhoz vonultam.
- Csak azért mert mini bőr kisestélyiben és bakancsban jöttél túrázni... - vigyorogtam el egy kicsit magamat. Valami gyökér indokot kellett mondani basszus. Eleve fura ez na. |
/*UI.: Elfelejtettem írni, hogy nincs nála fegyver! :'D Ígyis regény lett és kifelejtettem ezt az apró infót! Max a köviben megírom! xD */ |
Jót beszélgettem Leanderral szombati napfolyamán. Ezt le sem tagadhatnám. Mindemellett örültem a képnek is... De a búcsúzóján meglepődtem. Homlokon csókolt? Nem kellett sok, hogy zavarba jöjjek és homlokomat fogva menjek végig a maradék utanom. Anyám meg nézett rá, mint valami dilisre. Az már részletkérdés, hogy le voltam némítva és volt egy pár hívásom tőle hol is vagyok egész pontosan. A sérülésemet is észrevette, de azt kimagyaráztam valahogy.
Erre kíváncsiskodni kezdett, hogy elmentem-e fényképezni és a többi. Ki is kapta a kezemből a ketyerét és nézegetni kezdte. Esélyem sem volt, hogy elvegyem... Ekkor meglátta a sráccal készült selfienket. Már-már felvisított és fejemben Hope is, hogy már megint jön az anyai agyfasz, amit imád. Jaj ne már... Én is hasonlóan gondoltam, mint társam... MIÉRT?!
Végül csak mesélésbe kezdtem, hogy a srácé a gép és úgy jött a selfie... Meg hogy semmi nincs köztünk. Nem sokkal később benyögte, hogy hozzam fel egy ebédre vagy vacsorára... Meg, ha lefekszem vele védekezzek. És felsorolt egy csomó érvet a nemi betegségekkel kapcsolatosan. Amúgyis szedek fogamzásgátlót az erős görcseim miatt... De nem... Anyám konkrétan elvárja, hogyha le is fekszem BÁRKIVEL IS egy rohadt karanténban legyen... Sterilizált környezetben. Ne legyen Pinamumus és a többi. Ezt kellett hallgatnom a korholása mellett, hogy sokáig voltam.
Hálát adtam az égnek, amikor végre mehettem lezuhanyozni és lefeküdni. Amint bedőltem az ágyba visszapörgettem fejemben a történéseket és elpirultam.. Főleg mert Hopenak hála tovább játszadoztam egy-egy gondolattal.
***
Hm, másnap kicsit kitúrtam a gazdámat a testéből. Muszáj volt. Beszélnem kellett társaimmal. Most az az első. Utána felőlem kaphat fangörcsöt Leakája miatt. Nem nagyon érdekelt, habár aláírom tényleg jó pasi, de az én agyikapacitásom kevés hozzá.
Julie muterjának odaszóltam, hogy megyek barátnőzni vagy valami ilyesmi. Felőlem azt is gondolhatja, hogy megy megdugatni magát a nemlétező palijával. Ugyan, pfft... Mire ezek smárolni fognak... Én agyérhugykő elmeszesedést fogok kapni. Egy normális pasi tuti lekapta volna. Lehet egyszerűbb lenne gazdám homlokára plakátolni: CSÓKOLJ MÁR MEG!
Mindegy, inkább mentem is felhúzott kapucnival a streaptease bárba. Intettem egyet Sophienak. Szintén megszálló volt ő is. Meg még egy-két vámpír spanom volt, aki benne van a buliban. Belépve egy kúrószobába átvedlettem valami jó kisszerkóba, ami nem ilyen kislányos. Tök ki van a stílusával. Nemcsoda, hogy senki nem akarja megdugni! Szerintem nála még a tangát sem találták fel! Hah...
Jó kisbőrszerkót felvéve és egy fekete parókát magamra kapva ki is léptem a szobából. Egy régi egyéjszakás kalandom várt rám, Jake. Természetesen le akart smárolni, amire kupán vágtam.
- Álmodj királylány! Ezt a testet nem hágod meg! - forgattam meg szemeimet. - Ha meg tovább próbálkozol letépem a karod és azt dugom fel neked! - mosolyodtam el angyalian.
Végül mentegetően emelte fel mancsait a mocskos vámpír. Mondta barátnőm, hogy kövessem őt. Megmutatja, hogy hova vannak elrejtve fegyverek és egyéb alkalmatosságok, amik nekem jól jöhetnek. Követtem is a pasast és felültem a hátamögé.
Pillanatokon belül már az erdőben voltunk és meg is találta hamarosan az elrejtett ládát. Felnyitotta egy feszítővassal, és vigyorogva néztem végig az arzenálon. Hm, kezembe is vettem egy gépfegyvert.
- Szerintem illeni fog a szüzike ridiküljéhez! - nevettem el magam.
Ekkor hangokra lettem figyelmes. Mi a franc? Elléptem Jaketől és biccentettem fejemmel, hogy nyugodtam leléphet én intézem. Mentem is a hangirányába, ahol egy csaj.. Őőő, erre nem ráléptem majdnem a gyíkra. Fhuuj, nem akarom, hogy a bakancsom talpára ragadjon.
- Őőő, minden rendben? - fontam össze melleim alatt karjaimat és néztem rá felvont szemöldökkel. |
Végre-végre hétvége! Mégis mit jelent ez? Nem kell dolgoznom. Na jó, kéne mert igazából vannak megrendeléseim, de hát na. Viszont inspirálódnom kell szóval egyszerűen MUSZÁJ kimozdulnom a természetbe. Az a lételemem szóval nincs mese. Úgyis most rág a hatalmas artblocknak nevezett undormány így le kell küzdenem azt. A friss levegő erre tökéletes. Fel is öltöztem egy totálisan átlagos szerelésbe, nagy táskámba be is pakoltam a noteszemet meg egyéb rajzos cumókat és már útnak is indultam. Persze pakoltam be kaját is meg ennivalót elvégre éhezni nem akarok. Kedvenc helyem a folyó, de most inkább az erdőbe mentem inkább. Nincs is jobb mint a fák tövében rajzolni. Kicsit mélyre keveredtem de egyáltalán nem bántam, elvégre ismerem az erdőt mint a tenyeremet. Eltévedni nem igazán tudok.
Természetesen megvalósítottam a tervemet, így lazán lehuppantam az egyik nagyobb fához és elmélyültem rajzoltam is, a nagy táskámat használva "asztalnak". Viszont egy kis neszre lettem figyelmes egy idő múlva. Egyből felkaptam a fejemet és alaposan körbe is néztem. Hm...vajon mi lehet? Feszülten figyeltem és láttam, hogy egy gyík mozdult meg egy pillanatra. Óóó! Pont ez kell nekem! Az egyik vevő ilyen karkötőt akar! Muszáj elkapnom, hogy alaposabban tanulmányozhassam részletesen lerajzolva. Egyszerűen muszáj és kész! Amint egy kigondoltam már lendültem is előre, hogy elkaphassam. Persze menekült, mire csak megszólaltam:
- Ne már gyíkocska! - természetesen nem hallgatott rám, csóri tovább szaladt én meg már kúszva kergettem lassan, teljesen fittyet hányva arra, hogy frankón összekoszolom, esetleg szétdörzsölöm a térdeimet. A karjaimról nem is beszélek inkább. Még szerencse, hogy feltűrtem a farmeringem ujjait. Nem igazán érdekelt most igazából, csak fürge kúszással követtem makacsul és kitartóan az állatkát és közben próbáltam jobb belátásra bírni:
- Ne már, nem akarlak bántani! Gyere vissza! - persze csak "futottam" a köröket itt a táskám környékén. Ez rosszabb mint egy idióta vígjáték. Persze lemondhatnék a dologról, de az nem én lennék ugye. Egy akaratos idióta vagyok igen. Főleg idióta. |
|
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
