|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:31 - |
 |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- Jogos - bólintottam. - Máskor így gondolkozom! - vigyorogtam.
Tovább agymenésére halántékomat kezdtem el masszírozni. Ahh, te jó ég! Ez fájdalmas! Sóhajtottam egyet én is, majd fejemet csóválva mondtam.
- Nekem is idomíthatsz egyet! - hümmögtem.
Majdnem benyögtem, hogy vérkutyám már van, szóval el kell egy láma is... De inkább nem! Végén Aylin járná meg, amit nagyon nem akarok. Nem tudom mit csinálnék, ha két tűz közé kerülnék. Semmiképp nem akarnám, hogy bármelyiküknek baja essen. Akkor szinte biztos, hogy én érezném magam szarul, amiért hagytam így elfajulni a dolgokat!
- Ezek a... - tűnődtem el, majd ujjaimmal idézőjelet formáltam. - ...veteránok - vontam vállat a végére. - Ők már magasról leszarják, és a nyugdíjat várják! - forgattam meg szemeimet. - Hidd el, hogy hamarább lehetnél zsaru, mint ők... - zártam le ennyivel
A szivarhoz hozzáfűzött gondolatmenetével helyeseltem. Valóban ütősebb anyag, mint a cigi. Eddig jobb döntésnek tűnik ez az átállás, de lehet a menyasszonyom nem épp tolerálná, mert a cigire is haragszik. Aylin is harap rá szó szerint... Nők...
Amikor mondta, hogy ő is kocsival van csak elindultam sajátom felé, majd elindultunk a bárhoz. Ezután jött a kérdésem, hogy mit tervez, és amikor a box mellett döntött csak kiválasztottunk egyet, és leültünk lazán. Gúnyos megjegyzését eleinte nem értettem. Szóval itt lények vannak? Na az szép! Végén agyon leszünk verve! Ha ezt tudom bakker...
- Legalább híres vagy - vigyorogtam, és könyököltem fel az asztalra, majd intettem egyet a pultosnak, hogy rendeljünk.
Esküszöm megáll az eszem! Kikaptunk egy eléggé... Hogy is mondjam... Könnyűvérű nőcit. Nagyon akart tetszelegni, de inkább maradtam a rendelésnél. Én biztos nem húzom meg! Eleve van valakim... Nem fogom megcsalni holmi egyéjszakás nőszeméllyel.
- Felőlem bevállalhatod... - biccentettem fejemmel a lány felé. - Nem az én fogamra való... - azt nem tettem hozzá, hogy ugye van valakim.
Azt már most kikötöttem magamnak fejben, hogy nem akarok sokat inni! Lehet egyesek számára röhejes, de nem bírom nagyon a töményt. Eleve nem szokásom az ivás. Kamaszkoromban rendesen szlapáltam meg füveztem, de az mikor volt már... Nagyon régen. Mostanra meg időm sincs, hogy kirúgjak a hámból. Ritka pillanatok egyike, hogy engedek a csábításnak. Igaz, józan akarok maradni, hisz még haza is kell vezetni!
Nemsokára visszatért a nő a whiskeyvel, de még mindig illegette-billegette magát. Én mindenesetre figyelmen kívül hagytam, és a két poharat tele töltöttem. Szerencsére lelépett idővel idegesítő társaságunk, majd ennyit kérdeztem:
- Mégis mire igyunk? A vérlámákra? - vigyorogtam szórakozottan. |
Sóhajtottam kicsit a mondatára és meg is indokoltam:
- Minél többet kérnek egy bűnözőért, annál jobb - hát kérem. Ez tök logikus nem? Ha több száz meg ezer dollárt kérnek a fejedért akkor már csak nem vagy valami piti alja tolvaj nemde?! Már pedig én határozottan nem vagyok az. Sértő számomra ha annak néznek. Lehet fiatal vagyok, de vadászként úgy vélem tökéletes.
Csak megadóan felemeltem a kezeimet mikor kijelentette, hogy nem vagyok normális. Szerintem ezzel a ténnyel eddig is tisztában volt basszus. A vérlámán elgondolkoztam egy kicsit és sóhajtottam:
- Akkor nincs mese. Be kell őket idomítani és háziállatnak tökéletesek lesznek. Leköpik a vérkutyákat és még jól meg is rugdalják. Kell ennél jobb? A pitbullokat is szétcincálják cseszem - vontam vállat lazán. Szerencsére ilyen faj egyelőre még nincsen, így nem kell agyfasz dolgokon komolyan elgondolkoznom. Ilyen reggeli kelés után amúgy sem csoda ha dől belőlem a baromság.
Mikor meghallottam, hogy a fánkzabálók neki passzolják át az ügyeket ráadásul mivaaan?
- Nem tudnak helyesen írni?! - akadtam ki egy kicsit - Akkor mégis hogy a fenébe végezték el az iskolát? Hieroglifával kanyarintották le a válaszokat és túl okosnak találták őket ezért? - de most komolyan. Mi a faszom? Tudtam, hogy sík hülyék, na de ennyire? - Ennyi erővel én is mehetek oda gyakorlatilag nulla rendőrtudással, de pszichológiai tanulmányokkal. Ki tudja, még lehet túlképzett is lennék basszus!
Jó én most kiégtem cseszem, de totálisan. Ilyen fogyatékosokat mégis, hogy lehet rendőrnek beállítani? Tisztelet a kivételnek. Bár nekem ez igazából jó, nem kapnak el könnyen. Belegondolnék, hogy minden zsernyák egy kibaszott Sherlock lenne akkor nem lenne bűnözés sehol. Mondom ezt úgy, hogy én majdnem rablóból pandúr vagyok már lassan. Csak még nem hivatalos. Ingattam a fejemet a szivaros dologra ahogy ecsetelte és hozzáfűztem:
- Jó ideje ezen élek. Jobb mint egy-két doboz cigit elszívni, ráadásul ez egy fokkal egészségesebb is. Mármint természetesebb dohánylevelekből van sodorva, de ettől függetlenül ugye még mindig káros... - valamilyen szinten biztosan.
Nagy nehezen végül feltápászkodtam és elnyomtam a földön a szivart, majd a fejbiccentésére csak megráztam a fejem:
- Bocs, de én is kocsival vagyok. Anélkül többet kellett volna várnod mire megérkezem, elvégre teleportálni még mindig nem tudok - vontam vállat lazán - ...a bárban ütközünk - intettem neki és már pattantam be a járgányomba. Követtem, de nem túl szorosan. Igazából tudtam az utat, de jól esett néha kibambulni a fejemből. Csomó idióta gondolat kergetett, de amint elmerültem volna benne már meg is érkeztem a piálásunk helyszínére. Talán jobb is.
Mégis mit szeretnék? Hát majdnem válaszoltam élből egy jó szexet egy nem farönkkel, de végül inkább Jackyt választottam és a boxot. Nem volt kedvem a többi ember pofáját is nézegetni. Főleg úgy, hogy tudom jól, hogy a tulaj egy elcseszett vérkutya, ráadásul alfa baszki. Meg tudnám ölni, de nem akarom a kis bolhások hordáját magamra uszítani. Viszont azt elismerem, hogy itt jó piákat szoktak beszerezni, nem úgy mint az alja kocsmában. Éreztem pár szúró tekintetet magamon mire csak megforgattam a szemeimet gúnyosan megjegyeztem:
- Úgy csinálnak mintha egy kibaszott terrorista lennék aki bombával felszerelkezve sétált be... - persze direkt úgy jegyeztem meg, hogy hallják is az élesfülűek. Nem hiszem el komolyan. Elegem van a nyomorékokból, este bőven elég volt a szarságuk, ma nem akarok semmit csak kibaszott nyugalmat. Megérdemlek néha én is egy kis szabadságot, ha már a söpredék fajtájuk után én takarítok, meg őket is elteszem az útból. |
 A srác megérkezésére eltettem a telefonom, mivel én -sok más emberrel ellentétbe- nem részesítettem előnyben a társaság figyelmen kívül hagyását.
- Nem, nem, még véletlenül sem. - emeltem fel a kezeimet szinte védekezően. Na jó, értékeltem a kedvességét, csak nem rajongtam az alkoholért. Sőt, nagyon ritkán ittam, akkor is maximum Ser kedvéért, aki meg remekül bírta az alkoholt, szóval általában én húztam a rövidebbet. Még szerencse, hogy egy-egy pohárnál sosem akart többet lenyomni a torkomon.
Kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, ugyanis nem szerettem ha bámulnak. Jobban szerettem elveszni a tömegbe, megbújni a figyelő tekintetek elő. Most azonban nem igazán volt hová elbújnom, tehát igyekeztem úgy tenni, mintha az égvilágon semmi bajom nem lenne.
- Ceithin vagyok - kúszott apró mosoly az ajkaimra. - Téged hogy hívnak? - érdeklődtem meg én is. Igyekeztem elengedni az izmaimat, nem hiányzott, hogy itt görcsöljek, elvégre megenni biztosan nem fog. |
Láttam rajta ,hogy nem értette mit csinálok.Igazából még én magam sem.Ez röhejes......
-Netán kérsz? kérdezem a tálcára mutatva.
Észrevettem ,hogy azt nézi de igazából nem értettem miért.Remélem nem veszi úgy mintha leakarnám itatni.Szép lányról van szó és szívesen khm...Perverz gondolatok ki fejemből...Csak a lányt néztem és nem is érdekelt ,hogy látta.
-Már ha nem veszed tolakodásnak, mi a neved? kérdezem őt szemlélve.
Sikerült, igaz nehezen, de elűztem a rossz gondolataimat.De mégis mit tehetnék.Ilyen vagyok. |
Csöndben ücsörgés közben a telefon a legjobb barátod. Éppen ezért is vettem elő, amint itt hagytak a többiek. Az ital kortyolgatását nem találtam jó alibinek a magányos üldögélésre, ám a mobilom nyomkodását már annál inkább. Teendőm rajta mindig volt, és nem én voltam az egyetlen a környéken, aki a technika ezen vívmányát részesítette előnyben a társaság helyet. Én itt is simán tudtam dolgozni, nem zavart sem a zaj, sem a megszokottól eltérő fény. Nem ez tartozott életem legszebb pillanatai közé, de elviselhető volt.
Bár relatíve mélyen elmerültem abban, amit csináltam, mégis felnéztem a közeledő léptek neszére. Már éppen nyilatkozni akartam, hogy köszönöm nem kérem semmit, amikor egy férfi vágódott le elém, egy hatalmas tálcával. Előtte még behúzta a függönyt, amivel sikerült alaposan meglepnie. Lehunyt szemmel sóhajtott, miközben én nagy szemekkel bámultam rá. Vagy nem érdekeltem, vagy észre sem vett, ezt nem tudtam eldönteni, hiszen semmi hivalkodó nem volt rajtam. Sötét árnyalatú felsőm, ugyan elegáns volt, de színe segített beleolvadni az alattam lévő ülőalkalmatosság úgyszint mély tónusába. Nyikkanni sem mertem, nehogy megzavarjam merengését. Nem sokkal később azonban regisztrálta a jelenlétemet.
- Öhm… nem, nem zavartál meg semmiben. - Társaságom szemmel láthatólag nem túlságosan zaklatta fel. Meghajlására értetlenül pislogtam, nem igazán tudtam hova tenni a figurát. Óvatosan a szemem sarkából szemügyre vettem, hiszen nyíltan bámulnom tiszteletlenség lett volna, majd szemeim az előtte lévő tálcára vándoroltak. Na az ő társaságát sem fogom túl sokáig élvezni, ha azt mind megissza... |
Egyre csak özönlöttek az emberek.Annyira azért nem kedvelem ezeket a lényeket ,hogy ne bánjam ahogy körülvesznek.Idegesítő ez a zsivaj.Nem szoktam ehhez hozzá.Még a konyhában is viszonylag csendet tudok tartani.Úgy érzem kiszakad a dobhártyám.Folyamatosan csak jöttek és jöttek.Amikor leült elém egy csapat csaj nem bírtam tovább.Bányarémek voltak és beszéltek hozzám.Azt hittem felrobbanok az idegtől.Hirtelen minden poharat felpakoltam egy tálcára és felálltam.Figyelembe sem vettem a lányokat akik előttem ültek.Próbáltam keresni egy nyugodt helyet de nem volt.Csak álltam egy tálcával a kezemben, fapofával mint egy rakás szerencsétlen.Végül a bár végében megpillantottam egy boxot.Megörőültem felfedezésemnek és egyből oda siettem.Be se néztem milyen belülről csak sebesen behúztam magam mögött a vörös függönyt és lepattantam a kanapéra.Letettem magam melé a tálcát és behunyt szemmel felsóhajtottam megkönnyebülten.Egy kis idő után rá vettem magam ,hogy kinyissam a szemem, azt is csak azért ,hogy igyak.Ahogy kinyitottam hirtelen elállt a lélegzetem.Egy lány ült előttem.Csak halványan világította meg a fény ami a függönyök közül szűrődött be.Na igen....Mielőtt bármit is teszek szét kéne nézni alaposan.De jobban szemügyre vettem a lányt és végül arra jutottam ,hogy nem is olyan rossz.
-Elnézést a zavarásért.Kegyedet ugye nem zavartam meg semmiben? húzódik hatalmas vigyor az arcomra és illedelmesen meghajolok.Csak úgy viccből.
Szép nő nézett velem szembe.Fogalmam sem volt még mit mondhatnék neki.Az arcvonásai különlegesek voltak.Telt ajkaival szinte egyből hívogatott.kedved kaptam hozzá ,hogy lefessem.Az árnyékok az arcán és a kissé megcsillanó szemei gyönyörűek lennének egy lapon.Egész nap eltudnám nézegetni.Felveszek a tucat pohár közül egyet és beleiszok.Édes aromája volt és enyhén karamellás utóíze. |
Az utóbbi időben bűntudatom volt. Kellemetlen, de sajnáltam, hogy kidobtam szegény Domot a lakásomból, ha egy kicsit erőlködöm biztosan megértettük volna egymást… még úgyis, hogy megpróbált kizavarni a saját lakásomból, amit azért egy csöppet durvának találtam. Mindenesetre a fránya jó szívem nem hagyott nyugodni… elvégre a bátyja is elpártolt mellőle. Hát… azt is tegyük hozzá, hogy érthető okokból tette. Nem nagyon tudom én hogyan reagáltam volna le Nerth elvesztését, de feltehetőleg hasonlóan.
Talán a bűntudatnak hála engedtem, hogy egyetemista csoporttársaim elrángassanak “bulizni”. Nem igazán tudtam mit vártam, hiszen mindig ott hagytak a francba, de én mindig voltam olyan hülye, hogy elkísérjem őket. Oda felé menet találkoztunk egy nagy csapat fiatallal, akik kicsit sem tűntek józannak, sőt annyira részegek voltak, hogy nem voltak képesek egyenesen menni, még két lépés erejéig sem. Magam sem tudtam eldönteni, mikor jöhettek ki, ugyanis a bár nem volt túl messze, de amilyen csigatempóban haladtak, akár húsz perce is elhagyhatták a helyet.
Igazából végig imádkoztam, hogy a barátnőim mégis meggondolják magukat, nekem pedig nem kell bemennem oda, de nem volt szerencsém. Célegyenesen belőtték az ajtót, és nem tágítottak, hiába tettem még egy elkeseredett próbálkozást a belépés ellen. Szóval berángattak, ám nem kis szomorúságukra -viszont az én nagy örömömre- alig lézengtek bent. Gondolom az előbb kiáramlott tömeg hatására nincs most bent szinte senki. Talán valami ünnepség volt itt. Azonban az emberek kezdtek újra szállingózni, s a boxokat, amiket a “rendezvény” részvevőinek foglalhattak le, most kezdték kinyitogatni. A barátnőim rögvest le is csaptak az egyikre. Leültünk, majd elkezdtünk beszélgetni, amin igazán meglepődtem.
Sajnos azonban ez az idilli hangulat kb öt percig tartott, akkor ugyanis belépett egy csapat srác, a barátnőim pedig agyukat eldobva rájuk repültek. Ott maradtam hát egyedül -megint- és az alkoholmentes koktélomat iszogattam. Az egyetlen, aminek örülni tudtam, hogy talán a bár legcsendesebb és nyugisabb részét fogtam ki, ugyanis megint fellángolt a jó hangulat és kezdett megtelni a bár. |
Késő este volt azt hiszem úgy 10:30 lehetett.Meggyőződésem ,hogy én elég jól bírom a hideget épp ezért egyáltalán nem éreztem hűvösnek a levegőt.Már régóta sétálgatok a sötét utcán a kirakatokat szemlélve, hátha találok valamit amire nagyjából szükségem lehet otthon.De ha találnék is kétlem ,hogy megvenném.Először is például ilyenkor már bezárt az összes bolt,másodszorra pedig nem kacatokra tettem el magamnak pénzt hanem egy kis piára.Nem igazán tudtam ,hogy hol találok valami kocsma félét épp ezért elidőztem a keresésével még vagy egy órát.A faszom sem tudja hol vagyok pontosan.Valami kurva büdös és retkes helyen.Nem igazán csípem az ilyeneket.De végülis megtaláltam amit amit akartam.Egy bárt ami nyitva volt ,igaz elég kihalt környéken bukkantam rá és azt is rohadt nehezen.Nem tudom ,hogy nem ment még csődbe egy ilyen környéken.De ki nem szarja le?Az a lényeg ,hogy legyen benne pia és csajok.Ahogy beléptem elállt a szavam.Na ezt jól elcsesztem...Csajok nuku.Igazából senki sincs itt rajtam és a pultoson kívül.Legszívesebben visszafordultam volna de szembe jutott ,hogy akkor a semmiért vonszoltam el idáig magamat.Csak azért akartam annyira alkoholt inni mert már egy jó ideje nem éreztem azt a csodás világot amibe akkor csöppenek ha hót részeg vagyok.Bezony, ilyen vagyok én.Ennél nagyobb ökörséget rajtam kívül csak kevesen tudnak.Leültem a pulthoz közeli egyik asztalhoz,mármint az egyetlen asztalhoz.Intettem a pultosnak és kértem egy pohár kóstolót szinte minden piából ami ott volt.Pénzt azt hoztam bőven és eleve ezzel a céllal jöttem ide.Akkor meg mi a baj? |
 Tény és való. A szüleim börtöne, amiben élnem kellett egészen 20 éves koromig nem hozott túl sok barátot a környékemre. Sőt, nem is igazán volt esélyem átélni, hogy milyen lehet ha van az embernek barátja, egy olyan ember, akire a családjától eltekintve számíthat mindenben. Talán ezért is nem igénylem. Sőt, talán ezt akarták elérni a szüleim.. hogy egyedül legyek, s öljek ki magamból mindenféle érzést. Pozítiv irányú érzést. Ugyanis, szerintünk az gyengít.. ha van valaki számodra olyan fontos, már is egy gyengepont, amivel az ellenség visszaélhet. Legalábbis, én megtenném, ha tudnám hogy Neki van ilyen. Aljas vagyok, egy rossz ember, aki talán még e vámpírnál is romlottabb. Pontosan tudom én is, ezért is esett a vadászi hatásköröm csak Kimre. Engem más nem érdekel, csak akkor avatkozok közbe talán ha abban valami előnyöm származik. Az örökség is véges, s nekem pedig valahogy meg kell élnem. Kissé talán hasonlítanám magam egy zsoldos bérgyilkoshoz. Csak.. természetfeletti lényekre irányulva. - Elvetted tőlem azokat az embereket. - Felsóhajtok, és elitélve tekintek vissza rá. Nincs értelme hazudnom, szerintem egyértelmű hogy nem vagyok valami társasági ember, ráadásul, ezen kijelentésemmel emlékeztetem magamat is a valódi célomra.. hiszen, valahogy.. ha ránézek, a gondolataim egy teljesen más irányba vonulnak, amiből folyamatosan próbálok visszatérni a valóságba.. egyszerűen nem értem. Nem értem magamat, hogy.. egyáltalán a szüleim gyilkosával miért fantáziálok arról.. hogy az ajkaim az övét érjék. Gondolataimba zuhanok, a számhoz emelem kezemet, s egyszerűen meg sem hallom, amit mond, egyáltalán nem figyelek rá. Olyan erősen próbálok küzdeni ellene, s egyszerűen mégsem megy. Fáj bevallani, de nem tudok parancsolni az érzéseimnek, s egyszerűen.. kívánom őt. Minden porcikámmal. A szüleim gyilkosát.. milyen ironikus, és mennyire.. szánalmas vagyok. Kim ezt.. nem tudhatja meg.. sőt, mielőtt elveszíteném a maradék eszemet véget kell vetnem az életének.. mellette.. elveszítem a józanságom, megőrjít.. már csak a nézésével. A szüleim biztos vagyok benne, hogy forognak a sírjukban.
 - Nézzük csak.. a csinos kis fejemben.. - Minden egyes kimondott szavamnál lassan közelítek felé, s a szája felé hajolok.- a halálod pillanata forog újra, és újra - Mikor egy fogpiszkáló sem fért volna el az ajkaink között, elhajolok mellette, arcommal hozzá érve a lányéhoz, s egyenesen füléhez hajolok, és ott fejezem be a mondanóm. Bár a fejemben nagyon nem ez jár, nem adhatom a tudtára, hogy mennyire megakarom csókolni, hogy mennyire magamévá akarom tenni, hanem pontosan az ennek ellenkezőjét. Talán mégsem vagyok olyan erős mint hittem, ha ilyen egyszerűen eltudta venni az eszemet pont Ő. Nem hittem volna, hogy bármi féle akadályba is fogok ütkozni.. erre konkrétan egy gátat építettem a szívemmel a célom elé, amit nem egyszerű áttörni.. ha az emberbe elindulnak valamiféle érzések nem könnyű ellenállni neki, nekem pedig mégis sikerül, hiába vágyom rá, eltudom húzni, pedig.. meglehetett volna az alkalom. De tudom, hogy csak tovább fajulna én pedig nem fogok az ellenségem bugyijába mászni. Olyan nem történhet meg, bármennyire is szeretném. - Talán direkt vétettem el.. vagy csak valami rám emlékeztetőt szerettem volna rajtad. Nem tudhatod. - Suttogom érzékien továbbra is, majd a szilánkkal könnyedén felszabom ruháját, hogy elém táruljon a heg.. amit én okoztam, azon az estén, tényleg csak centikre a szívétől. Már azon is csodálkozom hogy ehhez volt erőm, hogy egyáltalán eltaláltam.. próbálja ki bárki.. egy a halálközeli pillanatban pontos találatot összehozni. Nekem majdnem sikerült.
Ahogy combomra húzom kezét, s látva, hogy egyáltalán nem áll ellen, sőt, kap az alkalom, érezve az érintését halkan felsóhajtok. Igen, számomra új ha valaki.. így nyúl hozzám, s nem erőszakkal telve, vagy ölési szándékkal.. ezért is lep meg ennyire, ezért sem volt elég a motozása, ezért is húztam vissza a kezét.. jól eső érzés, amit nem akarok, hogy abba maradjon és láthatóan, hallhatóan élvezem a pillanatot.
Tudtam, hogy nem fogja megtenni, ezért is voltam ennyire magabiztos, és bátor. Nyilván nekem sem hiányzik hogy igyon, főleg nem belőlem, és még erősebb legyen.. de tudtam hogy bízhatok a helyszínben. A bőrömön már éreztem ajkait, mégsem tette meg. Helyette inkább hevesebben válaszolt a tetteimre, s a szívénél szorongattam azt a szúróeszközt. Ő is előkapott egyet, s egyenesen a torkomhoz szegezte meg, felsértve a nyakamon a bőrt, ami szintúgy vérzésbe kezdett. Mielőtt bármivel is viszonozhattam volna kedves tetteit egy férfi lépett mellénk s egyenesen kitessékelt minket a bárból. Az utcára kerültünk, végre, csak kettesben, ahol azt tehetek vele amit csak szeretnék. Viszont, láthatóan elvette a vérem illata az eszét.. közelebb lép hozzám, és ahogy megragadja sebesült kezem ösztönösen rántom ki azt a karjai közül.
 Teljes testtel felé fordulok, és önelégült mosolyra húzom ajkaimat, ahogy gyengéden végigsimítom vérző kezemmel arcát, amit ezáltal el is lep vörösen fénylő vérem.- A véremet szeretnéd, ugye? - Aggódva figyelem a lányt, nyilván újabb színjátékból. Mit érdekel engem, hogy mennyire éhezik, hogy mennyire vér kell neki.. én csak tovább húzom az agyát tetteimmel. - Én pedig a tiédet- Egy pillanat alatt megváltozik a hozzáállásom, s kihasználva a vér iránti nyáladzását szépen kicsavarom kezéből a tőrét, amivel megsebezte nyakamat, és felé fordítom azt. - Befejezhetnénk a játszadozást. - Nyögöm ki nehezen, nézve felváltva szemeibe s ajkára egyaránt. Magam sem tudom mire értettem, hogy mit fejezhetnénk be.. az egymás iránti vágyakozást, vagy megölhetnénk már a másikat, véget vetve ezzel mindennek.
// Folyt. köv. az utcán |
Szinte már fáj az az öröm, hogy végre teljes bosszút tudok állni a testvéreim haláláért. Tudtam, hogy ő is keresni fog, és előbb-utóbb találkozunk. De vajon, én miért nem kutattam őt mindent eldobva? Talán tartottam a találkozástól? Nem akartam, hogy megtörténjen? Nem, az nem lehet. Nem logikus, hogy ne akarjam megölni.
Minden bizonnyal csak a játék miatt halogatom a dolgot, hogy szevedjen, és hogy élvezetesebb legyen..nekem. Más indokom nincsen, hisz nem fűznek hozzá semmilyen szálak. Gyűlölöm, és meg fogom ölni, úgy ahogyan a szüleit. Ebben biztos vagyok.
-Van egyeltalán olyan akit meghívhatsz egy italra? - kérdeztem vissza. Nem olyannak tűnt, mint akinek rengeteg barátja van, a szülei meg nem élnek, nekem köszönhetően...Persze, nekem sincsennek barátaim. De ha nagyon akarom legalább az ügyfeleket meghívhatom egy italra, bár ezt sokszor ők teszik meg.Elmosolyodom ahogyan megszólít. Drága...még soha senki nem mondta ezt nekem, még ha ő is most csak színjátékból teszi...mindenesetre, tetszik. Tetszik a nézése, a hanghordozása, mindene. Mindjárt felpofozom magam, hogy ilyeneket gondolok... - gyorsan el is terelem a gondolataimat, és arra figyelek, amit mond.
-Jó, ezzel csak én járok jobban - vonom meg a vállam. Pedig én aztán ezzel most mindent akartam, csak rosszat nem. De ha neki nem kell, akkor nem erőltetem. Ennyire nem fontos, hogy ki leyen fizetve, főleg ha "tele van szeretettel".
-Feltételezés volt. Ki tudja mi jár abban a csinos kis fejedben - folytatom a színjátékot, és én is hasonlóan érzéki hangon szólalok meg, mint ő előtte. Játszunk így akkor. Nekem még kifejzetten tetszik is. És ahogyan látom, neki is. Elakad a lélegzetem, mikor a sebhelyemet érinti. Próbálom nem mutatni, hogy érzékeny pontra tapintott. - Az nem olyan biztos...nem lesz több olyan alkalmad, és akkor is elhibáztad... - nézek rá kihívóan. Biztos nagyon nagyon ügyesnek érzi magát. De nem is tudja, hogy attól mé, hogy vámpít vagyok nem a fogaim az egyetlen fegyvereim. Elvigyrodom, ahogyan a földre szegezi a tekintetét. Csak egy pillanatra is, de zavarba jött, Ez tetszik... Várom, hogy hitetlenkedni kezdjen, de helyette csak megfogja a kezem..és a comjára teszi. Örülök ennek, hogy újra megérinthetem...ráadásul ilyen helyen. - Ohh igen...itt kihagytam. - végisimítom a combját, majd a másikat is, jó lassan, hogy húzzam még egy kicsit az agyát.
Nyelek egyet, hogy megálljam, hogy ott helyben beleharapjak a nyakába. Valószínű a bár tulaja nem igazán díjazná az ötletet, miszerint mindenki előtt vérengzésbe kezdünk. Ehelyett csak még közelebb hajoltam a nyakához, ajkaim szinte súrolták a bőrét. - Nem úszod meg.
Ezután ellép előllem, és olyat tesz, amire rohadtul nem számítottam. A vére szaga mindent beleng, legalábbis én biztosan érzem. Összehúzom a szemem, és hatalmas önuralom kell nekem, hogy nem nyaljam le a kezről a vért...A következő pillanatban pedig már érzem, ahogyan egy üvegcserép a szívemnek nyomódik. Ügyesen elterelte a figyelmemet. De nagy hiba volt, hogy engem nem motozott meg. Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen helyzetekben nem érek sokat a fogammal, így fel vagyok készülve. Egy pillanat alatt előrántottam az egyik kedvenc tőrömet, és a nyakához szegeztem, talán még egy kis vágást is ejtettem rajta. A szemébe néztem, és felvontam a szemöldököm. Valószínű ebben a  pillanatban megölnénk egymást, mégsem teszek semmit. Ebben a pillanatban egy férfi lép mellénk. Kicsit mérgesnek tűnik, és hitetlenkedve néz ránk. Többen lóérdeklődve figyelnek, van aki felsikít.
-Azokat tegyétek le, és húzzatok inenn! Ez a hely nem erre való. Nyomás! - a vállunknál fogva széthúz minket, és látszólag nem igazán érdekli, hogy mit zavart meg. Viszont én még mindig nem mozdulok, csak bámulom a lányt. Bánt, hogy véget vetettek a közelségnem, ami kettőnk között volt, de valamilyen szinten örültem is, hogy nem lett öldöklés a vége. Végül a pasi, - gondolom a bár tulaja, vagy egy alkalmazott - nagyot taszít rajtunk, és konkrétan elráncigál az ajtóig. Kirántom a kezem az övéből, és kilököm az ajtót a lánnyal a nyomomban.
-Na, már a hely sem akadályoz - megnyalom az ajkam, és felé léek. Szemfogaim kibújnak a helyükről, és köelebb lépek hozzá. Megragadom a kezét, amit megvágott, és ámulva nézem ahogyan lefolyik rajta a vér. |
Szörnyeteg. A gyűlölet.. amit érzek a szívemben, már csak ha rá gondolok is felemészt. Mérhetetlen vágyam iránta, hogy megöljem teljességgel megállíthatatlan. Megannyi álmatlan éjszaka gyötört, a képzelgés, az álmodozás arról, hogy végre jöjjön el a találkozásunk napja.. azt hiszem, bevallhatom hogy megszállottan üldözöm ezt a nőt, s most hogy itt áll előttem végre, mégis oly távolinak érzem a bosszú beteljesülését. Bár a fantáziálásban gyors halált halt, mégis, talán még a bosszúnál is nagyobb vágyat érzek az iránt, hogy eljátszadozzak vele előtte, hiszen.. mégis csak erre tettem fel az életem, és nem lehet hogy ilyen gyorsan vége legyen. S látszólag neki se lenne ellenére a dolog.. a tekintet, ahogy rám néz.. felfal vele.. bár meg sem lep. Vámpírból van, s ráadásul a rosszabbik fajtából. Biztos vagyok benne, hogy eljátszadozott a gondolattal, hogy én leszek a mai napi áldozata. Legszívesebben letudnám köpni, de nem teszem. Próbálom a jó oldalát nézni, s addig is, míg velem foglalkozik, nem szegezi a fogát másra.. bár nem szokott érdekelni más emberek sorsa, s valószínűleg most próbálom bemagyarázni hogy ezúttal igen is érdekel, de lehet, hogy valójában a szívem mélyén kiakarom sajátítani, hogy csak rám koncentráljon. Már magam sem tudom.. úgy érzem, hogy kezdek kicsit összezavarodni.. a tekintetünk találkozásától kezdve. Hisz', ahelyett hogy megölném itt vagyunk, egy karnyújtásnyira egymástól, s semmi veszélyes nem történik. Egyelőre.
- Elhiheted, nem mindenkit hívok meg. Érezd magad megtisztelve. - Bár nyilván az ellenségtől én sem fogadtam volna el a meghívást helyében, már csak a büszkeségem miatt is. Mégis, szavaim ezúttal komolyak, ahogy tekintetem is sugallja.. nem szoktam kedveskedni senkinek sem. Még ha rejtett célom is volt mögötte, de immár az mellékes. - Drága.. - Játszok ugyanúgy gyengéden ezen szóval, ahogy tette ő is, s nem csak hangom kihívő, a tekintetem, igazából minden megrezdülésem. Igyekszem közelebb hajolni hozzá, amennyire csak lehet. - Nem kell a mocskos pénzed. Tartsd meg. - Suttogom a fülébe ugyanolyan gyengédséggel, ahogy az imént még becézgettem. Nem. Nem vagyunk a legjobb barátnők, ellenségek vagyunk, mégsem viselkedünk úgy.
Sikeresen közelebb csalom magamhoz. Tetszik ez a felállás, ahogy csettintek, ő úgy ugrik. Nem is tudom mi lenne számára a nagyobb kínzás.. ha megölném, vagy hagynám
élete végéig szenvedni a csicskásomként,.. elgondolkodtató tény.- Megbocsájtani? - Kérdezek vissza ledöbbenve, mégis, már feltételezés is mosolyra bírja ajkaim. - Ne aggódj.. -Suttogom érzékien szavaimat, s kezem elindult egyenesen a szíve irányába, pontosan oda, ahol egy éve sikeresen tőrömmel megsebeztem. Végig siklik ártalmatlanul a kezem sebhelyénél. - Ezúttal nem hibázom el. - Suttogom végül fülébe fenyegető szavaimat. Bár egyelőre csak a számat jártatom, de nem hátrálok a tettektől sem.. az ölés számomra már minden napossá vált. Kicsit.. talán hasonlítok rá.
Bár kissé meglepődve fogadom hogy belemenve játékomba közelít hozzám, s gyengéd keze érintésével, ahogy végig simít testemen abban az irányban bizseregető érzés is fog el. Végig próbálom tartani a szemkontaktust vele, ám, kissé zavarba hoz ez az újfajta közelség, s tekintetem e pillanat erejéig földre szegezem, egészen addig, míg újra a régi leszek s eltűnik az arcomra kerekedett pirosság. - Felületes munka. Itt kihagytad. - Ajkaimba harapok, s keze után nyúlok, hogy egyenesen combomra helyezzem kezét, ahol javarészt szokott lenni fegyverem. Ám ezúttal, nincs ott. Talán ürügy.. az újabb érintésére? Inkább bele sem gondolok.
Ahogy a nyakam felé közelít egyáltalán, még az arcom se rezzen, sőt, rájátszok, és még a hajam és elveszem az útból szabad utat adva a vámpírnak. Tudom, hogy a helyszín ha nekem hátrány, akkor neki is , s ezért is húzom kicsit az agyát. - Én nem állítalak meg. - Széles mosoly jelenik meg arcomon, majd elállok tőle, és egyenesen az immár üres pohárhoz nyúlok, amit magam elé emelve minden féle rezzenés nélkül szétroppantok kezeimben. A szilánkok szétvágják a kezemet, ömlik a vér belőle. De ezzel nem csak magamnak okoztam kárt, éles fegyver is lett belőle, amit egyenesen a szívéhez nyomok úgy, hogy szinte hozzásimulok testemmel, ezáltal eltakarva a kis ügyködésemet. - De figyelmeztetlek.. velem is vigyázz. -Csak egy döfés.. egyetlen egy döfés és vége mindennek.
|
Biztos finom vére lehet emnnek a lánynak...és izgalmas lenne becserkészni is. Lehet, hogy megvan a mai esti áldozatom. Akkor lerendeznénk a bosszút és az éhséget is egyben. Úgyis csak ehhez értek. Az öldökléshez, a gyilkoláshoz, és az infóserzéshez. Valóban ennyi lennék? Egy vámpír, aki ölni tud? Más fajtársaimnak van valami normális munkája. De ez van, talán nem is kéne megváltoznom. Akkor talán nem lennék ilyen magányos. De meg tudnék változtatni 100 év nevelését? Nem hiszem, de szerintem ezen nem most kéne agyalnom. Vannak itt fontosabb dolgok is, mint például ez a lány is. Őszintén szólva kíváncsi voltam. Vajon tudja, hogy nekem köszönheti, hogy él? És vajon, ez jó? Talán gyenge voltam, de most itt van a lehetőség. Használjuk ki. Szórakozzunk el vele egy kicsit, elvégre ne legyen unalmas az életünk. Vajon mióta keres engem? Vajon tudja, miért végeztem a családjával? Vagy csak a testvéreim csak kettő volt a sok közül, akiket megölt. Ő nem tudja kik voltak, nem tudja az arcukat felidézni, nem tudja milyenek voltak. Csak annyit látott, hogy vámpírok, és halniuk kell. Mi csak élni akarunk azzal, hogy eszünk.
-Képzelem te aztán mennyire szerethetsz - horkanok fel, a whiskeys dologra, majd eltolom magam előll a poharat. Gyanús ez nekem, én ha lenne egy halálos ellenségem nem kínálnám Whiskeyvel, maximum mérgezettel...a kis sunyi. De lehet, hogy csak én vagyok túlzottan paranoiás? - De nyugi, kifizetem drága. Sokba kerül itt a whiskey. - ajánlom fel nagylalkűen, mert nem vagyok ám önző, ingyenélő barom.
Közelebb hajolok hozzá, mikor int. Látszólag nem csak én szeretnék szórakozni. Izgalmas lesz, de nem is kérdés ki lesz a győztes. Egyértelmű. Ha a szüleivel elbántam, ő nem lesz kihívás nekem. Most biztos nem fog az történni, ami egy éve. Én nem lesze leszúrva, ő meg nem lesz megentve. Tiszta sor. A mondatára elvigyorodok.
-Szerintem egyértelmű, mit szeretnél tőlem. Vagy, rosszul gondolom? Esetleg megbocsájtani akarsz? - vontam fel félig a szemöldököm. - Én is szeretnék szórakozni. Kérdés, ez melyikünknek lesz  szórakozás. Ha rajtam múlik, csak nekem. - hasolóan hozzá én is beleiszom az italomban, majd kérdőn figyelem, hogyan feláll. - Nézzük... - vigyordom el, mjd mint a rendőrök mikor végigmotozzák az embereket, én is így teszek, csak kicsit lassabban. Nem mondom, hogy nem élvezem a dolgot, kíváncsi vagyok, zavarba jön - e. Végigsimítok a derakán is, és meg kell állapítanom, hogy nincs nála fegyver. - Hmm..úgy látszik igazad van. Egyel több előny nekem - most én intem közelebb magamhoz, és amennyiben megteszi a fülébe súgom: - Vigyázz velem. Nem tart vissza semmi, főleg, ha éhes vagyok. - Egy kicsit a nyaka felé fordítom a fejem. Szemfogaim maguktól kpattannak, de még nem harapom meg. Főleg nem ennyi ember előtt. Ehhez meghitt hely kell. Egy üres sikátor, vagy ilyesmi. |
Őszintén szólva soha nem érdekelt, hogy hogyan kerültem kórházba hisz' azon estéről utolsó emlékem, ahogy sikerül tőrömmel megsebesíteni a családom gyilkosát.. Éreztem, ahogy életveszélyesen mély sebeimből távozik a tömérdek vér, ahogy lábaimból ugyanilyen sebességgel távozik az erő is.. az alvás.. Abban a pillanatban talán nem kívántam mást, mégis, a látványtól való adrenalin, ahogy lemészárolja szeretteimet... adott egy löketet, amit a támadó bánt, s a következő pillanatban már a földön is voltam. Igazság szerint soha nem érdekelt, nem foglalkoztatott, hogy ki volt a megmentőm, hogy egyáltalan hogy élek még.. konkrétan, egy robotnak érzem magam, kit öldöklésre, s a bosszúra programoztak be. Soha nem foglalkoztatott a szerelem, a szex , a barátkozás, a kapcsolatok.. Minden olyan hétköznapi dolog, ami másokat éltet... Engem, csakis Ő, hogy megtaláljam s lám, itt ül velem szemben, egy karnyújtásnyira attól, hogy beteljesítsem bosszúmat. Abba viszont soha nem gondoltam bele, hogy .. mi lesz velem utána? Hisz.. Mondhatni én csak Miatta élek. De nem.. ennyi nem állíthat meg a bosszú beteljesülésében. S látva tekintetét, ő is pontosan tudja, hogy mire készülök, hogy egyáltalán.. mit várhat tőlem, mire számítson.. egy biztos. Hogy r*hadtul elővigyázatosnak kell lennie. Soha nem tudhatja, hogy hol, és miként fogok lecsapni rá. Már pedig, így vagy úgy megteszem. Csak először.. nem ártana elcsalnom innen. Talán.. ha megpróbálnék másféleképpen közeledni hozzá.. de ahhoz elkell dobnom magamtól a nem kicsi büszkeségem. Nem lesz egyszerű. De azt vallom, hogy mindent a célomért. - Késő. - Bár a látszat mást mutat, örülök, hogy nem kapott rá ilyen könnyedén a horogra. Forr a vérem azért, hogy eljátszadozhassak vele.. lassú halál vár rá, efelől biztosíthatom.. - Pedig.. elhiheted, az nem szokványos whiskey lett volna. - Próbálom rábeszélni mégis csak? Sose lehet tudni. Kissé titokzatos ember vagyok, s ezt szeretem is tartani, nem világgá kürtölni a dolgaim. Maximum, rejtetten. - Tele szeretettel. - Mutatok az alholollal teli pohárra. Nos, szeretet vagy altató.. ezen esetben egyre megy.
Felnevetek hirtelen feltételezése hallatán. Hát ennyire nyilvánvaló szándékom? Mindenesetre, ettől függetlenül tartom magam a tervhez, a szórakozáshoz. Ujjaimmal közelebb hívom magamhoz a lányt, ha jön a fülébe suttogok, ha nem.. csak simán a levegőbe. - Kis naív. Azt hiszed minden körülötted forog? - A fájó igazság.. de tényleg ő az életem középpontja, de gondolom ezzel ő is tisztában van, feltéve, ha figyelte az életemet. - Talán csak szórakozni jöttem. - Kihívóan felhúztam szemöldököm kijelentésem közben, majd fogtam a piát, ne vesszen legalább ez kárban, s szépen egy húzásra megittam a pohár tartalmát, maj felálltam s kitártam karjaimat, várva a lányra. - De nyugodtan nézd meg magad. - Vártam arra, hogy megmotozzon.. fegyver bár nálam nincs, legalábbis.. rejtetten.. de persze hülye sem vagyok, hogy az nélkül jöttem. Pusztán elrejtettem már valahol, a helyszínen.. |
Mint mindig, ma is volt egy "megrendelőm", egy cuki kis szellemke, aki - mint körübelül minden szellem itt - bosszút akart állni, és én pont tudtam, hogy hol is van a szirén, aki megölte őt. Micsoda véletlen...A bárba kérte a találkozót, amit amúgy annyira nem szeretek, túl sok ott az ebmer, meg úgy mindenki. Túlságosan feltűnő vagyok. De, úgy voltam vele, hogy úgyis éhes vagyok, a bárban meg sok részeg fiatal van, akiknek finom a vére, és könnyen kaphatóak. Felvettem valami elfogadható ruhát, mert hát mégis csak bálba megyünk. Legalább öszekötjük a kellemeset a hasznossal, és eszek is valamit. Viszont nem gondoltam volna, hogy mi fog rám várni....A szellemke szerencsére nem késett el, mert attól a falra tudok mászni, és szerencsére szép kis summát fizetett az infókért. Még próbált egy kicsit jópofizni, és elkezdte mesélni, hogy hogyan halt meg. Valahogy, minden szellemnek ez a kedvenc története. Amúgy pont leszartam, úgyhogy elküldtem volna a fenébe, mikor valaki leült mellénk. Ez alapjáraton nem igazán izgatott volna, annyira nem érdekel, hogy ki is van ott, hacsak nem egy frissvérű lányka. És ő pont ilyen volt. Viszont, nem emiatt figyeltem fel rá. Először fel sem tűnt, mikor belépett, hogy ki ő, hisz csak futólag pillantottam rá. Leült mögém, és szinte éreztem magamon a tekinetét. Leráztam a szellemkét, aki sértődötten elvonult, és a lány felé fordultam. Abban a pillanatban felismertem...nem tudtam eldönteni, hogy mit is érzek. A bosszúvágy feltámadt bennem, de bevillantak annak a bizonyos éjszakának az emlékei. Ahogyan látom elájulni, aztán pedig...ott vagyok felette és bár csöpög belőllem a vér, élek. Ott volt az alkalom, hogy megöljem, pikk-pakk megtehettem volna. Ehelyett megmentettem az életét. Ránéztem, szótlanul, majd nyeltem egyet, és féloldalas moslyra húztam a számat.  -Bocsi, nem szeretem a whiskeyt, - ráztam meg a fejem cseppet sem sajnálkozva. Szuperhallás, hallottam, hogy kotyvasztott a hátam mögött...legalábbis valam - de,csak, hogy ne legyél megbántva, iszok veled - a csaposhoz fordultam, és rendeltem tőle egy koktélt. Jó öreg bloody mary...bár az íze mindenhez hasonlít, csak a vérhez nem.
-Rég találkoztunk. Miért jöttél? Mert, ha meg akarsz ölni, akkor nem lesz az olyan könnyű, amilyennek hiszed. Lehet a te vesztedet okozná - biggyesztettem le az ajkamat, és közben végigvizslattam őt. Hát meg kell hagyni nem egy csúnya valaki, sőt kifejezetten szép...kár, hogy meg kell ölnöm. Köze volt a tesvéreim halálához. Talán még elszórakázok vele egy kicsit, hogy élvezetesebb legyen. Remélem nem nyilvános balhét akar, nem szeretnék bekerülni a tévébe. - Ha csetepatét akarsz, szerintem rendezzük el négyszemközt. De ha akarod, tőlem most is nekem ugorhatsz, csak igyuk meg ezeket előtte. - villantok rá egy vámpírfogas mosolyt. Úgy tettem, mintha hidegen hagyna a dolog, és csak futó kalandnak élném meg, pedig nem így volt. Zavart voltam, talán életemben másodszor. Az elsó akkor volt, mikor élni hagytam...
|
Nem régóta tartózkodom itt, mégis, már kezdem kiismerni ezt a várost. Bár vannak bizonyos pontok ahova nem járok, s ilyen lenne a helyi egyik szórakozásnak megfelelő bár is, ahova igazság szerint nem szívesen teszem be a lábam, mégis.. muszáj. Meg kell tennem. Kaptam egy fülest, miszerint, ott tartózkodik Ő is. És nem titkolom, hogy az én életem mennyire körülötte forog. Bár sokan félreértik, én pusztán csak meg akarom találni..hogy aztán megölhessem. De azóta a nap óta csak álom, képzelgés hogy én valaha is előtte állhatok, ugyanis olyan, mintha mindig egy lépéssel előttem járna.. mintha szemmel tartana, és nem engedné, hogy találkozzunk. Ezért sem fűzök sok reményt már a bárhoz sem. Olyan.. túl egyszerűnek tűnik.. hogy egy év után, csak így.. találkozzak Vele. Bár aztán soha nem lehet tudni. Én az a típus vagyok, ki nem adja fel soha sem, ki addig nem nyugszik, még el nem éri a célját. És az én célom.. hogy kezemben tarthassam testét.. mármint, javítanám.. élettelen testét. Erre tettem fel mindent.. szóval, számomra ismeretlen a bukás esélye.
Ezúttal, bárhoz illő öltözetet választok, bár, igyekszem nem túl figyelem felketőre venni most sem, hisz nem ismerkedés céljából keresem fel a helyet. Ahogy betérek, a pultnál egyszerre szembetűnik hosszú ideje keresett prédám aranyló hosszú, göndör haja. Biztos vagyok benne, hogy szándékkal jött ide.. véres szándékkal. Este van, s talán itt a legkönnyebb éhségét csillapítani, az alkoholtól mámoros fiatalok között. Leülök kissé távolabb tőle a pulthoz, és kikérve a hely legöregebb whiskyjét, egy kis altatót keverek a piába, hogy aztán Neki adhassam jószívűen a találkozásunk alkamára. Elé csúsztatva a pohár piát nézek rá, keresem, várom, hogy találkozhassunk tekintetünk, s mikor megtörténik, egy szinészkedés céljából ártatlan mosollyal fogadom, kezemben egy másik piával teli pohárral, amit emelek felé, hogy megigyuk. - A találkozásra. - Suttogom halkan irányába. Tudom hogy hallja, hisz természetfeletti hallással rendelkezik, s biztos vagyok benne, hogy a hangzavar ellenére is ki tudja szűrni hangomat. |
 Ahogy számítottam rá, Tamara halvány mosollyal üdvözölt is, meg minden. De már korábbról tudtam, hogy a fiataloknak van jobb dolguk, minthogy nyáron talán kis tanulás után kimozdulva a saját tanárukkal csevegjenek, szóval én se terveztem sokáig lopni az idejét. Viszont ha Ő még beszélgetne velem, amit én egy kicsit kétlek, akkor nekem nem gond, hiszen időm annyi van, mint a tenger. Tekintve, hogy nem halok meg 11 nap alvás nélkül, mert már halott vagyok. Szóval míg a többi ember aludni, addig vagy én is alszok megszokásból vagy pedig más szellemekkel csevegem el az estét, mert igen van szellem ismerősöm. Néhányukat még hús-vér élő emberi formában is ismertem.
- Civilben Lyla Geyer, vagy ha az kellemetlen neked, akkor Ms. Geyer - javítottam ki a köszönését, mert egyetemen kívül nem nagyon szerettem, ha Tanárnőnek szólítanak. Bárminek szólíthat, akár Lady Geyernek is, de azt ma már nem szokás.
- Hát nekem nem annyira, mert én néha betévedek ide, a fiatalabbik generáció pedig még szép, hogy megfordul errefelé - fejtettem ki azt, amit gondoltam. Aztán jött az a klisés kérdés, amiről én is éreztem, hogy csak udvariasságból teszi fel. De az udvariatlanság lenne, ha nem válaszolnék rá - Köszönöm, jól vagyok. És ön? - fülleltettem egy kicsit, mert egyrészt nem rá tartozik az elmúlt időszak, másrészt pedig tanárnőnek nem magyarázkodik a mgaánéletéről a tanítványának. Mármint a mai világban. De nem is terveztem elmondani neki, hogy rátaláltam a vámpír életmódot folytató öcsémre, aki le akarta vadászni a vadászokat, de a fagyi visszanyalt. Utána meg miután rátaláltam a rothadásban lévő testére, akkor kinyírtam egy vadászt, aki egy (vér)farkast akart vadászni. Na igen, ki tudhatja, hogy a Vives család miféle élőlényekből áll. Lehet vadász is akár, vagy vámpír vagy megszálló, de még vérfarkas is. Jobb vigyázni mindenkivel, amíg biztosan nem tudunk róluk dolgokat.
Hamarosan megrezzent a mobilom, és udvariassan Tamara tudatára hoztam, hogy ezt meg kell néznem. Egy számomra ismeretlen szám írt nekem, hogy részvételét nyílvánítja John halála miatt, de Mirandát azért segíthet nekem megkeresni.
- Bocsánat, de nekem most mennem kell. Egy rokokonom bekerült a kórházba - fülleltettem idegesen, majd kifizettem az italomat és el is húztam a csíkot. Út közben visszaírtam neki, hogy honnan tud Mirandáról, és hogy kicsoda Ő. Mire azt választ kaptam, hogy John haverja volt, és az öcsém mesélt még neki a húgunkról...
/ Lezárt kör, legalábbis Lyla részéről;még írhatsz ha szeretnél. Illetve köszi a kört! :) / |
Csak továbbra is kissé elbambulva ültem és vártam az italomat. Valóban teljesen lefárasztott a mai nap, meg a tegnapi és az előtti. Igaza van anyámnak, néha nem ártana pihennem is. Igen, teljesen egyet értek ezzel, de valahogyan sosem bírom magam rászedni, hogy de tedd már le végre azt a rohadt könyvet. Hogy megszokásból-e vagy sem, már magam sem tudom. Miközben ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, megkaptam az italomat is, amiért nem nyúltam hozzá azonnal. Csak később ütötte meg fülemet a nevem, pontosabban az, hogy valaki kiejtette. Homlokomat ráncolva pillantottam a hang irányába, ahol egy nő ült. Igen, elsőre felismertem csak nem gondoltam volna, hogy pont itt futunk össze. Hát tényleg ez a sorsom? A történelem..? futott át agyamon, majd csak alig hallhatóan felsóhajtottam.
- Jó napot, tanárnő. - köszöntem egy halvány mosollyal, miközben az előttem levő pohár felé nyúltam, amit ezt követően az ajkaimhoz emeltem és beleittam. Nem tagadom meglepett, hogy leszólítottam, ugyanis általában ilyen esetekben még el is kerül az illető, nem, hogy megszólítson. Nem mondom, hogy zavart..csak egyszerűen jó lett volna egy kis magány. Meg hát mit is mondhatnék neki? A történelmet felhozhatnám, de nem teszem, hiszen azért szabadult ki kicsit, hogy elfelejtsem egy kis időre.
- Meglepő, hogy pont itt találkozunk. - mosolyodtam el, közben újra a nőre emeltem tekintetem. Persze ezt nem úgy értettem, hogy tanár létére nem lehet itt, inkább az a meglepő, hogy én mit is keresek itt. Nem szokásom bárokba futkosni, főleg nem egyedül. Nem vagyok egy prűd kislány aki fut az alkohol elől, csak egyszerűen nem vagyok hozzászokva. Mindig is a tanulással voltam elfoglalva, és azzal, hogy a legjobbat nyújtsam. Ilyenkor pedig nem gonodoltam a szórakozásra, a bulizásra..pedig egy fiatalnak ez is hozzá tartozik az életéhez. De úgy tűnik nekem ez nem fog összejönni. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem. Na de viszsatérve a jelenbe, mondhatni éppen beszélgetésbe kezdtem, így nem illő a partneremet csak úgy faképnél hagyni. - Hogy van ma? - tettem fel egy újabb unalmas kérdést, amiről annyira lerí, hogy csak udvariasságból teszi fel az ember, vagy vérfarkas. |
Hamarosan megkaptam az italomat, amibe rögtön bele is ittam. Néha elgondolkozok azon, hogy szellem létemre ez lehet, hogy csak pocsékolás, mert inkább az élettel telibb embereknek kéne tartogatni az alkoholt, de hát egy szellemnek is vannak emberi igényei, akkor is, ha már három évszázada halott. Illetve szellem létemre örülhetek annak, hogy igen magas az alkoholmércém, szóval senki nem tud egykönnyen átverni ilyen módon. Fordítva meg nem szoktam, mert nem vagyok olyan személyiség, hogy embereket ittassak le, aztán kihasználjam őket. Én egy tisztességes asszony vagyok már vagy 355 éve, hiába nem tartottak annak a halálom napján. Nem is én tehetek arról, hogy abban az időben rühellték a boszorkányokat, mert azt gondolták, hogy az Ördög szolgái. Nem, nem voltak azok. Hiába volt néhány, mai szóval élve sátánista boszorkány, nem mindenki volt az! Mary Hale se volt az, sőt ő azt próbálta megfejteni, hogy lehetséges-e az embereket úgy visszahozni a halálból, mintha mi sem történt volna. Csak az emberek életén akart a puritánok szemében nem tisztességes módon segíteni. Mit kapott érte? Azt, hogy soha többé nem térhetett vissza a szülőföldjére, mert akkor azon nyomban felakasztották volna. Én mit kaptam? Felakasztást, és a családom gyűlöletét.
Na de vissza a valóságba. Miután megrendeltem egy Black Russian-t is, egy ismerős lányt pillantottam meg a pulthoz leülni. Egy ideig észrevétlenül figyeltem a lány, míg eszembe jutott, hogy miért is volt annyira ismerős. Tamara Vives volt, az egyik egyetemista tanítványom. Nem voltam biztos benne, hogy megszólítsam-e, mert hát nem is tudtam miért. De végül mivel most egyetemen kívül hivatkozhatok arra, hogy most nincs az a szigorú diák-tanár kapcsolat, ezért végül megszólítottam.
- Tamara? - szólítottam meg halkan egy kicsit távolabbról, hogy még véletlenül se ijesszem meg, mintha semmiből jöttem volna, mert végül megtehettem volna. |
Pár napja mást sem teszek, mint, hogy a könyveim felett üljek. Valóban az volt az oka, hogy ide jöttem bátyámmal és Gabbyval, hogy tanuljak de kezdek kicsit besokalni. Amennyire oda voltam a történelemért, most úgy kezd elmenni a kedvem az egésztől. Remélhetőleg ez most csak egy hiszti roham kezdete és nem gondolom komolyan, hiszen amióta az eszemet tudom rajongok a történelmi dolgokért. Vagy már nem is önmagamért teszem, amit teszek..csak mert mások ezt várják el tőlem? Én pedig vagyok annyira bolond, hogy pontosan megakarok felelni másoknak. Jó érzés ha büszkék rád, főleg akkor ha azt az illetőt szereted is. Velem is pont ez a helyzet, hiszen büszke rám a családom. Viszont, hogy egy kicsit kimozduljak már ebből az egészből úgy döntöttem lelépek bizonytalan ideig otthonról. Nem, nem megszökni akarok csak simán elszakadni a könyvektől és maga a tanulás gondolatától. Gondolkoztam azon is, hogy felhívom Anxo-t vagy csak, hogy simán berontok hozzá, mint általában mindig..de őt is állandóan leköti a munkája. Nem sok ideje marad a szórakozásra ami eléggé aggaszt engem. Akkor ott van még a nővérem is, Gabby..vele is elég régen találkoztunk már és természetesen őt is nagyon hiányolom. De aztán maradtam a magánynál és a fejem kiszellőztetésénél amit jobb egyedül végezni. Mindig is jól kijöttem a testvéreimmel, de félek most megbántanám őket a hülyeségeim miatt. Általában nem vagyok depressziós, szinte mindig a boldog és mosolygós énem mutatom, de a napokban valahogy sikerült megváltoznom.
Éppen a városban mászkáltam, miközben azon tűnődtem mit is kellene csinálnom. Valahogyan semmihez sem volt túl sok kedvem, valószínű, hogy ezért is lehettem már kint lassan két és fél órája. Elsétálva egy nem túl ismerős hely előtt félszemmel rápillantottam, de nem igazán nyerte el a tetszésemet. Tovább is haladtam, viszont pár lépést téve előre úgy gondoltam elég lesz ebből, így visszasétálva a bejárathoz beléptem az épületbe. Arra sikeült rájönnöm, hogy valami bárféleség lehet, hiszen asztalok, székek..na meg persze bárpult is volt a helységben. Unottan és magam elé bámbulva odasétáltam az előbb említett dologhoz, majd csak felülve az egyik székre körbenéztem. Egy harmincas évei közepén járó férfi lépett oda hozzám, afelől érdeklődve, hogy mit is szeretnék fogyasztani.
- Egy gin tonicot. - böktem oda, bár gőzöm sem volt arról, hogy miért is ezt kértem. Sosem voltam az a nagy piás, de most lehet mégis csak jól esne egy kis alkohol. |
(morbid reag...) Hogy én az elmúlt időszakban rég találkoztam az ép eszemmel azt a szomszéd idős néni is aláírhatja. A történet a következő...
Néhány hete rátaláltam a drágalátos kisöcsémre, vagyis inkább a a város szélén lévő borászatára. Így egy párszor láttam, és nyugtáztam, hogy az tényleg az a John Geyer, aki elment katonának legalább három évtizede. Én hülye meg azt gondoltam, hogy még egy csomó időm van, hogy beszélgessek vele, így láthatatlan szellemként figyeltem távolról. A bökkenő az volt, hogy John fivéremnek nem volt annyira sok ideje, hogy még találkozhassunk. Mert mint utólag megtudtam, egy régi jó ismerőse volt veszélyben, Ő meg volt olyan személyiség, hogy követett két jómadár vadászt. A vadászok meg egy kis idő után megölték. Én meg amikor meghallottam egy Sharyn nevű vámpírtól, és el is vezetett a helyszínre, akkor abban a pillanatban elszakadt valami az agyamban. Az elmém elborult, amikor nagy nehezen megtaláltam a már nem nagyon ép testét. Leginkább pár jellegzetes dologról ismertem még meg. Így egy kis részt letéptem a ruhájából és betettem a zsebembe, majd eltemettem egy olyan helyre, ahol még megtalálom. Ez után ráordítottam Sharyn-ra, hogy takarodjon el innét, mert most már nincs szükségem rá, így el is takarodott. Én meg megfogadtam, hogy ha egyszer az életben is megtalálom az öcsém gyilkosát, akkor kicsinálom akármennyire szadista állat is legyen az a személy. Engem úgy se tud elküldeni a melegebb éghajlatra egyhamar, kivéve ha lesz mellette egy boszorkány, aminek a legkevesebb esélyét láttam.
Egész éjszakát a patak közelében töltöttem, a folyamatosan járkálva a gyásztól és dühtől keletkező feszültségtől. Két napra rá már olyan agresszív lettem, hogy azt egy vadász bánta. Nem ártott nekem semmit, de olyan csúnya halált halt, hogy azt részletezni is morbid. Az történt, hogy egy fiatal (vér)farkast üldözött egy húsz év körüli férfi vadász, amikor én egészen egyszerűen belevágtam egy tőrt a lábába, így elesett. Majd különösebb hezitálás és gondolat nélkül megöltem. De nem hagytam annyiban, mert azon nyomban le is vetkőztettem - mielőtt azt hinné valaki, hogy nekrofil vagyok, nem azt tettem - és elkezdtem játszani a horror filmekben és játékokban látható pszichopata doki szerepét, aki felvagdossa az embereket, mert tényleg valami hasonlót tettem. Először jó szélesre vágtam a száját, hogy ha legszívesebben sírna is, ha élne, akkor is mosolyogjon, majd megfordítottam és latinul a következő mondatot véstem a tőrömmel a hátára: "Levadászom azokat, akik vadásznak ránk!". Akkor még nem tudtam, hogy mit értek ez alatt, de ma már felfogtam. Meg fogok ölni minden olyan vadászt, aki ártatan (vagy legalábbis félig ártatlan) természetfeletti lényekre vadászik. Végül a pedig levágtam a nemi szervét és feldugtam a seggébe, ezzel jelképesen megdugva magát. Ezek után 1664-et véstem a karjába és eltemettem ott, ahol volt. Ez volt az első szándékos ölésem...
Azóta már megnyugodtam és visszatértem a régi kerékvágásba, de azért néha-néha visszatértem arra a helyre, ahol eltemettem Johnt. A gyász és az agresszív gyilkos énem lassan kezdett felszívódni az életemből. Most pedig délutáni órákban betértem Magnolia belvárosában található egyik bárba, és rögtön le is ültem a pult előtti egyik székre.
- Egy White Russian lenne - adtam le a rendelésem, és míg az italomra várakoztam lassan körbenéztem hátha kiszúrok egy ismerős arcot. Mivel főként gimnáziumban, de egyetemben is tanítok, ezért arra számítottam, hogy ha esetleg én nem, akkor az egyik tanítványom kiszúr. Vagy inkább nem... |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
