|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:22 - |
 |
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Eléggé fura módon reagálta le a köszönet mondásom, amit annak tudtam be, hogy valósznüleg nem várt volna tőlem semmi ilyesmit. Vágülis valahol mag tudtam érteni, de úgy voltam vele, hogy ennyi a minimum, hisz mégis csak segtett, na meg az is figyelembe kell venni, hogy bizony sok ember semmi ilyesmire nem lett volna hajlandó.
Vagy leléptek volna a cuccaimmal, vagy pedig otthagytak volna a francba. Éljen soká a fasza társadalom. Még éppen időben állítottam le magam, mivel gondolatmenetemmel párhuzamosan még a fejemet is megakartam rázni, de hát az eléggé furán vette volna ki magát.
Inkább hosszasan beszívtam a levegőt, majd kifújtam.
Csigalassusággal hatolt el az agyamig, hogy valami furát, de ismerőst érzek. Először próbáltam értelmezni, majd nemsokára rájöttem, hogy a srácot érzem.
ezúttal is vissza kellett magam fogni, nehogy meglepett képet vágjak. Szóval ő se sima ember, mi?
-Ó, igen azt ismerem.-bólintottam.-Régen olyat akartam, de aztán nem jött össze, igazából nem is számít, nekem tökéletes ez a kis semmi is.-mosolyodtam el vállamat vonogatva. Nem votak ilyentéren nagy igényeim. A kocsikat valahogy többre tudtam tartnai.
-Na igen, az aksik átka. Egyszer lecseréltem ezt atelót, de annak is az aksija szarta össze magát, szóval vissza tértem az én drágaságomhoz.-vigyorodtam el. Néha úgy voltam vele, hogy olyan régóta meg van, hogy lassan ideje lenne hozzá mennem.
-Azta, az elpusztíthatatlan teló, mi?-kérdeztem szórakozottan.-Jól hangzik, bár még egy ilyet se láttam, jók lehetnek az ilyen telefonok, nem is értem nekem miért nincs, nekem mindenből olyan kéne, amit nem lehet könnyen tacsra vágni.-csóváltam meg a fejemet.
-Rendbes tőled, de szerintem megoldom valahogy. Nem fogadhatok el ilyesmit, persze ha megengeded, hogy fizessek érte, akkor no problem.-tűnődtem el. Igazából ez elvi kérdés volt nálam, vagy kifizetem, vagy felejtős.
-Érdekes név.-pislogtam, mivel még életembe nem hallottam.-Szóval Dam, nekem ez jobban tetszik. Ne haragudj, de a másikba beletörik a nyelvem szerintem.-kuncogtam.
Eltűnődve néztem a dzsekijét.
-Vaagy eljösz hozzám és megvárod még gyorsan kimosom. Van ruhaszárító gépem is meg minden, szóval nem lesz annyira időigényes dolog.-tettem még hozzá.
Nem szívesen adtam ki pénz a ruhaszárítóra, de a melóm miatt muszáj volt, mivel pillanatok alatt lettem koszos, így gyorsan fogytak a cuccaim, ha nem száradtak meg időben. |
Csak legyintettem a köszönetére, elvégre ez semmi extra. Ha mondjuk az életét mentettem volna meg és azért hálálkodik az már okés, de így? Na mindegy, nem zavar igazából.
- Szívesen, semmiség - azért hozzáfűztem ennyit, nehogy már valami bunkó hülyének nézzen, hogy csak legyintgetek, mintha csak el akarom hessegetni akár az idegesítő piaci legyet. Mikor meghallottam a melóhelyes dolgát csak ingattam a fejemet:
- Hát akinek van pénze egy kalap trágyát sem érő Iphonera költeni, annak egészségére. Én speciel nagyon sokáig nem akartam behódolni ennek az okostelefonos trendnek. Sok-gombos Nokiám volt, az is elég hosszú ideig hű társam volt, kicsit hajazott a Blacberryre, azt hiszem E63-as típus... - tűnődtem el - ...könnyű volt vele sms-t írni az biztos. Csak aztán behányt az akksija és muszáj volt váltanom sajnos - sóhajtottam végül.
Elmosolyodtam halványan az okostelós kijelentésére miután megmagyaráztam a vigyorgásomat és ingattam kicsit a fejemet:
- Jogos, bár a Motorola Defy+ egy jól összerakott teló ilyen téren. Víz alatt is bírja, lehet hívni közben meg a többi. Nekem két emeletet is esett és csak lejött a hátlap meg a sarkán lett egy karc, de a képernyőnek semmi baja nem történt. Illetve simán bekapcsolt és még működött is utána jó pár évig. Még most is bírná csak új akksit kéne bele vennem. Ha esetleg a Nokiád nem kapcsolna be akkor neked adhatom, igazából már van másik telóm, így sok hasznát nem veszem - vontam vállat lazán. A fintorgására csak kuncogtam, de valóban igaza volt. Szerencsére az újabb szarom még nem hányt be, de vigyázok is rá az igaz.
Miután átvette a darabokat elmosolyodtam halványan, de nem mondtam még egyszer, hogy szívesen. Totálisan felesleges és bár szeretek sokat beszélni, de papagáj még nem vagyok, hogy ismételgessem önmagam. Viszonoztam a kéznyújtást egy határozott de nem túl erős kézfogással és bólintottam a bemutatkozásra:
- Üdv, Damarion... - elgondolkoztam, hogy mégis hogyan lehetne ezt becézni de végül nem érdekelt - ...nem nagyon szokták lerövidíteni, de gondolom a Dam kézenfekvő opció.
Mikor elengedtem a kezét, lazán felkaptam a vállamhoz az íjat meg a tegezt nyilakkal. A megszólalására esett le, hogy jah még mindig rajta van a dzsekim. Ránéztem az övére és ingattam a fejemet mondva:
- Nyugodtan hagyhatod még magadon, elvégre a tiéd túl vékony és könnyen megfázhatsz benne - van ezer kabátom úgyis, engem az se érdekelne ha megtartaná. |
Miután kikászálódtam és vázósan megdörzsöltem a karom, hálásan pislogva figyeltem, ahogy átnyújtja a dzsekit. Nem vártam volna el tőle, na meg itt volt az én vékonyka kabátom is, de hát egye kavics, miért is ne alapon elfogadtam, ha már egyszer ilyen kis rendes volt.
-Ja persze, sok sárt nem tudsz benne tenni, szóval csak nyugodtan.-válaszoltam szórakozott mosollyal. hajszárító, mi? Itt sokra nem ment vola vele, de azért szépelgondolás volt.
Próbáltam nem dideregve magamra venni a dzsekit, ami kb kétszer akkora volt, mint az enyém, vagy csak úgytűnt, igazából mindegy.
-Köszi..mindent.-mondtam figyelve ahogy szét szereli az ezeréves telómet. Nos a nomád életmód hátránya, hogy a büdös életben nem kaparsz össze annyi pénzt, hogy azt még telóra is elköltögethesd, ez van.Mivel melóba szoktam vinni magammal törcsit, ki tudja minek, előhalásztam a táskámból, hogy a nedves hajammal kezdjek valamit és esetleg ne fázzak meg, bár lehet késő bánat.
-Tudom jól, a melóhelyemen nem győzik az orromalá dörgölni az enyémnél százszor jobb telefonjaikat és hozzá tartozó faszságokat.-húztam el a szám fintorogva.
Na nem mintha szívemre vettem volna a gyökerek cukkolását, mert igazából ez a régi kis fos is tökéletes volt nekem, csak néha már bosszantott, viszont legalább okodt adtak rá, amiért a fejükhöz vághattam a csavarkulcsot és társait.
A hajamat dörzsölgetve lestem, ahogy vigyorogva elpepecsel a telómmal, amit nemsokára meg is magyarázott, gondolom én azért, hogy ne nézzem teljesen hülyenék.
Nos erre aligha került volna sor, mivel külső szemlélőnek eléggé komikusan hathatott ez a szerencsétlen elyzet, éppen ezért lepődtem meg, mikor közölte, hogy szimplán csak nosztalgiázott egyet, hüm..oké.
-Na igen, de figyelj, vígasztaljon a tudat, hogy manapság az okostelefonok töbsége már attól eltörik, ha a zsebedbe teszed és leülsz.-vontam vállat mosolyogva.
-Ritka fosokat tudnak mostanság kreálni, és ha nem vigyáz az ember, akkor temetheti a drága telefont.-fintorodtam el ismételten, miközben eltettem a törcsimet, és kezemmel végigfutottam kócos hajamon. Nos sokkal jobb nem lett, de nem néztem ki úgy, mint egy oroszlánkirály.
-Rendben és köszi, tényleg.-mondtam átvéve tőle a csomagot, amit aztán ezúttal a táskám kiszsebébe tettem, majd felegyenesedve rá mosolyogtam.
-Amúgy Margaret.-nyújtottam kezet.-De elég a Maggie.-tettem még hozzá kíváncsian fürkészve az arcát.
-Ja amúgy a dzseki....-néztem magamra, mivel nem tudtam eldönteni, hogy most paszoljam át, vagy esetleg vigyem haza mossam ki aztán keresem meg. |
Pislogtam nagyokat a kijelentésére, mikor mondta, hogy bizony az a teló igazi túlélő, ő pedig hajlandó érte a vízbe is menni. Őőő...oké?! Nem sokkal később már parancsba is kaptam, hogy vigyázzak a cuccára. Csak vigyorogva szalutáltam és mondtam:
- Igenis! - hát basszus, ha már ennyire akarta. Úgy vélem ő egy nagyon makacs természet lehet, így hiába tépném a számat, hogy felesleges ezért a vízbe mennie ami nem mellesleg valószínűleg jó hideg lehet. Hiába van nyár vége, estefele már bőven lehűl a levegő, közeledik az ősz. Természetesen vigyáztam a dolgaira de közben figyeltem az ügyködését. Láttam, hogy azért fázik a vízben, de nem cukkoltam vele inkább. Úgyis valószínűleg én húznám azzal a rövidebbiket. Hozzám vágja a gyilkos téglafónt aztán leshetek. Újjászületni meg így nem akarok elvégre örülök, hogy még megvannak a képességeim.
Elmosolyodtam halványan mikor hősiesen megszerezte a mobilt és kikecmergett a vízből, így segítettem neki. Átnyújtottam a dzsekimet mondva:
- Tessék, nehogy megfázz. Ha gondolod segítek addig a telóval, bár egyenlőre csak szárazra tudom törölni, mivel hajszárító nos...nincsen kéznél - illetve ha lenne is, akkor sem tudnám hova dugni. Maximum a seggembe, ami rohadtul undorító és egyben felesleges is, hiszen nem tudok beleadni áramot.
Ha engedte akkor szívesen szétszedtem a drágaságot, kirázva belőle a vizet. Gyorsan kimenekítettem a sim kártyát megtörölve és hozzáfűztem:
- Csak reménykedj, hogy nem ment szét. Mostanában már csak nano simek vannak...bár nálam asszem van még egy ilyen elfekvőben - igen, ha jól emlékszem van. Régebben nem cseréltem ki a régit nanora, hogy betörjék, inkább vettem újat. Pár papírzsepi elment mire szárazra töröltem a belsejét és a külsejét is. Előlapját is lekaptam, faszán kitörölve, illetve a kis gumis billentyűzetet is alaposan megtisztítottam. Kicsit vigyorogva csináltam végig mindezt, de azért megszólaltam mielőtt teljesen idiótának nézne:
- Bocs, csak elkapott most a nosztalgikus érzés. Rég volt ilyen telefonom, eleinte egy Siemens A...tökömtudja mivel kezdtem, aztán később jött ez a Nokia. Milyen kár, hogy azóta a cég nem csinál ilyen elpusztíthatatlan telefonokat. Bezzeg a Siemensem kijelzője attól elcsesződött, hogy leesett a csempére nem is olyan magasról - sóhajtottam egy nagyot. Basszus, mintha ezer éve lett volna, pedig nem is. Maximum 10-15 éve lehetett, az nem igazán sok idő. Főleg főnixléptékkel számolva.
Becsomagoltam papírzsebkendőkbe a darabokat és átnyújtottam:
- Tessék, otthon még egy kis szárítás és ha minden oké, akkor remélhetőleg jó lesz. Na meg a SIM is... - az meg szerintem érthető, hogy miért nem szereltem össze. Amíg szét van szedve és darabokban van, addig a papír fel tudja szívni a felesleges vizet amit nem tudtam esetleg kitörölni, illetve tud párologni is. |
Már éppen azon voltam, hogy hangosan adom a világ tudtára, hogy megbaszhatná, de tényleg, mikor először pár közeledő lépés zaja, majd egy ismeretlen férfihang is megütötte a fülem.
Nem voltam beszélgetős állapotban és már fordultam is volna oda, hogy elküldjem a francba, mikor lassan eljutott a tudatomig, hogy se a világ, se ő nem tehet arról, hogy ilyen elcseszett szerencsével rendelkezem.
Halkan sóhajtottam, majd a srác felé fordulva rá néztem.
-Kikérem magamnak, az a telefon egy igazi túlélő, én pedig elég elvetemült ahhoz, hogy kihozzam és bebizonyítsam.-vágtam rá, mivel nem tetszett, hogy a régi szaromat fikázzák, azt csak én fikázhatom.
-Szóval mardj itt, vigyázz a cuccomra egy perc és érkezem.-tettem még hozzá, majd ledobáltam magamról a kabátom, az órám és hasonló kisebb dolgokat. Azért fehérneműben nem akartam már ilyenkor csobbani.
Mielőtt még bárki hívhatta volna a diliházat, hogy bevigyenek, már a vízben is voltam, ami meglepően mély volt és nem mellesleg cefettül hideg, pedig éppen csak kezdett lemenni a nap.
Nem tudtam mik úszkálhatnak itt a hullákon kívül, szóval viszonylag gyorsan igyekeztem le az aljára, hogy tapogatózzak.
Elsőre nem jártam sikerrel, szóval fl kellett jönnöm levegőért, majd vissza lebukni. Ezúttal már nagyobb területett tudtam átmatatni. Talán, ha még világos is lett volna többre megyek, viszont így is alig akartam elhinni, mikor kezembe akadt a telefonom.
Vissza vonok minden szidalmat, imádok mindenkit!
Nem tudom mennyi volt az ennek az esélye, mindenesetre büszkén vigyorogva bukkantam fel újra telefonomat a magasba tartva.
-Háh! Már csak ki kell szárítani ezt a retket és talán működni fog.-mondtam továbbra is teljesen elégedette magammal.-Most pedig kimászok, mielőtt még egy vizihulla úgydöntene, szüksége van egy élő társaságára...-motyogtam, kikecmeregve a vízből. |
Jó ideje tengetem itt Magnoliában a napjaimat, hol edzéssel, hol alkotással töltve, de egy a lényeg: sosem unatkozom. Viszont az emberekkel annyira még nem nagyon ismerkedtem és igazából ők sem akartak annyira, így ami nem megy azt nem kell erőltetni alapon inkább elvoltam magamban. Hát kérem, néha ilyen is kell.
Mai nap inkább a lakhelyemen voltam és festettem, elvégre volt egy nagyobb művem amit lassan de biztosan be kéne fejezni. Sajnos nem sokáig bírtam egy helyben megmaradni, csak fél napig, így végül az edzés mellett tettem le a voksomat, hiszen ez amúgy sem árt. Felkaptam a csigás sportíjamat és hozzá a nyílvesszőket, majd kimentem a városligetbe gyakorolni.
Amúgy el is felejtettem: rá kellett jönnöm, hogy mi a legjobb ebben a városban. Na vajon mi? Hát persze, hogy az, hogy nem nézik teljesen elvetemült idiótának az embert, ha nekiáll íjászkodni a fák között. Egy tag se jött oda hozzám olyan megszólalással, hogy: "hé tesa, arrébb kéne másznod, mondjuk úgy egy pár kilóméterrel ki a fenébe a természetbe". Bla-bla-bla...
Nem, itt igazából csak megnézik és ennyi, kész-passz! Jó ideje lőttem a nyilakat, illetve sétáltam érte, hogy kihúzzam az almából amit a fa törzsére raktam. Egy se ment félre, szóval nagyon tudok basszus. A következő egy szőlőszem lesz amire majd lövök cseszem. De az nem ma lesz, hiszen kezd lassan sötétedni. Felkaptam lazán a vállamhoz csapva a fegyveremet és már indultam is kifele, mikor a tóhoz érve láttam egy csaj szerencsétlenkedését a telefonjával. Nem sokkal később már a vízcsobbanást is hallhattam láthattam mire hozzá érve megszólaltam:
- Mondanám, hogy túlélte...de hiába Nokia, a vizet nem győzi le - húztam el fanyaran a számat. Miért szóltam hozzá? A fene se tudja, pláne nem én. Talán már unom a kusst és a magányt, próbálkozni meg csak nem bűn...lehet képes valaki elviselni huzamosabb ideig. |
Maggie
Sötétedett már, mikor készültem átmenni a városligeten, igazából nem volt sietős a dolgom, ugyanis szabadságot vettem ki, csak hogy egy kis időre élvezhessem a békém, távol a hülye emberektől, bár ez így nem éppen helytálló, mivel a szomszédom is egy idióta, ha úgyvesszük, de otthon más egy idiótával kardoskodni, mint pl melóhlyen egy nap néggyel.
Eléggé elvoltam gondolkodva, mikor megszólalt a mobilom.
Bosszúsan és kapkodva igyekeztem előcibálni a sporttáskám mélyéről, miközben ezredszerre is elátkoztam magam, amiért nem a kiszsebbe csúsztattam bele a készüléket, ami nem mellesleg már eléggé a végét járta.
Morrantam egyet, mikor sokadik próbálkozásra se sikerült elkapnom, de amint a kezembe kaparintottam felcsillant a szemem.
-Meg vagy te szar!-kiáltottam fel minden gátlás nélkül, nem foglalkozva a többi emberrel, akik eléggé fura pillantásokkal méltattak. Az az a kisrészük furával, a többit inkább nem próbáltam meg kielemezni a saját érdekemben.
Ki tudja mibe, de beleakadt a régi kis Nokiám, mire ismét dühösen fújtam egyet, mielőtt még nagyot rántottam volna rajta.
Nos e percben sok minden történt. A világ másik felén lekölykezett egy kutya, felavattak egy szobrot, valahol most kelt fel a nap, a körülöttem lévő emberek felszisszentek, a telefonom bedig a vízben csobbant.
Hitetlenkedve meredtem arra a pontra, ahol még láttam eltűnni a régi kis zsaromat és ahol még mindig fodrozódott a víz felszine.
Lassan ledobtam a táskám és a parthoz lépve gyászos kifejezéssel meredtem a saját tükörképemre.
-Bassza meg.-motyogtam igencsak kifejezően. |
Hálás voltam azért, amiért nem erőlködik tovább Anxo, hogy bízzak benne. De mellette fogalmam sincs miért, kissé csalódott is voltam, ugyanis tesz az ellen is, hogy ne is bízzak meg benne. Vagy legalábbis gondolom ezek után, nem fog törtetni. Én sem tenném mondjuk, ha előtte szóltak, hogy felesleges az erőfeszítésem, nem fogok akkor sem változtatni ezen.
- Rendben.. - csak ennyit mondtam. Megköszönni azért nem fogom, mert feleslegesnek tartom. Ha netán mégis úgyalakulna, hogy megbízom benne..akkor annak úgy kellell történnie, de azért próbálok továbbra is távol maradni tőle.
- Akkor pedig legyél neki hálás..hogy annak ellenére, hogy elhagyott, tanított is valamit. Legalább most már látod, megismered, hogy kiben szabad megbíznod és kiben nem.. - vontam meg a vállamat. Ilyen egyszerű, ezen már tényleg nem érdemes gondolkoznia. Nem tudom, hogyan is érezhet, hiszen az én helyzetem teljesen más. Az én anyám nem hagyott el csecsemőként, bár azt is lehet úgy értelmezni. Hiszen nem foglalkozott velem, ahogyan az öcsémmel sem.
- Akkor érezzem magam megtisztelve? - kérdeztem rápillantva, miközben elmosolyodtam, majd csak hozzátettem. - Szerintem hanyagoljuk ezt a témát mára, vagy akár..végleg. - ezzel pedig lezártnak tekintettem a dolgokat.
[CARRIE & ANXO OFF] |
|
Meg kellett volna tennem. Le kellett volna csuknom már réges, régen. Ehelyett itt veszekdek vele, mintha valami elbaszott párkapcsolatban lennénk. it láthatnak a kívül állok? Azt, hogy egy tényleg szenvedélyes pár vagyunk. Nevetséges, nem azok vagyunk. Mármint gondoltam már arra, hogy megcsókoljam, érezzem az ajkait az enyémen. Vives, kapd össze magad. Tilos erre gondolnod, többet ne csináld! Nem azoknak kéne lennük. A törvény tilt egymástól. Az lenne az én dolgom, hogy eltávolítsam a mindennapokból. Megakadályozzam, hogy ne lopjon többet az emberektől, ehelyett az akarom, hogy bízon meg bennem. Röhejes vagyok már. Nem csodálom, ha mások is így vélekednének róla, tényleg.
- Én... én nem erőlködök tovább. Bocsánat - szóltam és feltartottam a kezeimet.
Semmi haszna volt annak, hogy itt helyben leszedem a fejét. Ezt inkáb ki kellenne érdemelnem, de helyett próbálom meggyőzni bármilyen érvvel ami eszembe jut és mellesleg igazak is. Hragudtam magamra valamiért, de azt nem tudom miért. Talán azért, mert Carrie egyáltalán nem tud megbízni bennem? Ezt nem hiszem, hogy tényleg ezért akarok ennyit fáradozni? Miért csinálom ez magammal? Miért, miért, miért? Bárcsak megérteném, megtudnám a válaszokat, de nem. Egyre több jött és jött. Egyikre se tudtam válaszolni. Vagy inkább nem mertem megadni rá a megfelelő válaszokat, ez lehet.
- Miért kéne? Tegyek úgy, hogy semmi se történt? Hogy nem láttam azt a hamis mosolyt azon a nőszemélyen? Ha ő nem lett volna talán, soha nem tanultam volna meg felismerni az emberek álarcait. Nem küzdöttem volna azért, hogy azt csináljam amit. Én mindig a pozitív oldalát néztem.
- Értem - bólintottam. - Nem sok mindenki tud az én anyámról se. |
Komolyan rosszabbak vagyunk, mint egy házaspár. Olyan dolgokon veszekszünk, aminek semmi értelme. Jó, mondjuk ezt nem is hívnám veszekedésnek, csak egyszerűen egymáshoz vágunk dolgokat, amikről a másik nem is tehet. Nem beszélve arról, hogy miatta újabb dolgot árultam el magamról, amit eddig még senkinek. Igaz, szerencsére még időben megállítottam magam, de nem sokon múllott, hogy ne fakadjak ki jobban. Anxo szavai jól estek..de ennek ellenére sem tudtam megbízni benne. Hányan mondták már ugyanezt, úgy értem, hogy nem hagynak magamra..mégis egyedül végeztem. Mondjuk abban valóban van valami, hogy miért nem vitt már be a sittre? Hiszen lett volna rá esélye..helyette még segített is. Megmondom őszintén szeretnék hinni neki, de egyszerűen nem megy.
- Sajnálom..de nem megy. - értettem ezt arra, hogy nem tudok megbízni benne. - Őszintén szeretnék, de nem tudok bízni benned, Anxo.. - tettem még hozzá, de közben a földet bámultam végig. Ezt követően mégis megpróbálom vígasztalni őt. Mégis miért teszem? Magam sem tudom..de egyszerűen késztetést éreztem. Bántott volna ha csak úgy itt hagyom..Régebben nem érdekelt volna. Sőt, még csak jobban bele is rúgtam volna, de most nem tettem. Vagy csa azért, mert Anxorol van szó? Meglehet.
- Akkor meg nem értelek..el kellene felejtened a múltat. Azon már nem lehet változtatni.. - mondtam, bár pont én mondom? Aki a mai napig gyűlöli a szüleit? Én már elengedtem a múltat, de mégis..egy részem még ott ragadt. Sosem fogom elfelejteni mit tettek, ahogyan megbocsájtani sem fogok. Mikor észrevettem, hogy Anxo felállt és követni kezdett, normál tempóban haladtam tovább.
- Ezt én is mondhatnám.. - mondtam alig hallhatóan, közben csak haladtam tovább. - Te is többet tudsz rólam, mint kellene..soha senkinek nem meséltem magamról. Ráadásul még az öcsémről is tudsz.. - tettem még hozzá, végül egy sóhaj után felnéztem magam elé. Te pedig ezt belőlem.. |
|
Káromkodás, céltalan, megválaszolatlan kérdések. Ezekkel ostromoljuk egymást. De azt nem tudom, miért csináljuk ezt az egészet. Mert ennek nem lesz semmi haszna, semmi. Nem csillapítjuk azokat az érzelmeket, amik felgyümlettek bennük. Pedig szeretnénk azt hinni, hogy valamit elérni. Valamit, amire jól lesz visszagondolni. A kívülállóknak furcsának tűnhet, hogy min veszekszünk... nem ez nem veszekedés. Egyszerűen kifakadtunk, ennyi volt a nagy történet. De az nem jó és nem is rossz. Egyszerűen meg kellett ennek is történie, mint sok mindennek. De fogalmam sincs milyen következménye lesz ennek az egésznek, de féltem - nagyon rossz lesz. Pedig nem akartam elveszíteni ezt a lányt.
- Szerinted, ha készülnék eldobni téged a francba, törném magam, hogy ne kerülj börtönbe?! - mondtam ki az igazságot. Az lenne a munkám, hogy őt elkapja és dutyiba vágjam, de soha nem tudnám ezt megtenni vele. Mindig is tudtam, hogy van valami hatalmas oka, hogy lop. Másképp mondva, rákényszerült az egészre. És tenni akartam mindig is valamit, amivel megtudom akadályozni. Viszont mire eljutottam oda, hogy tudjak is beszélni vele, eltűnt. Talán igaza van, nem kéne ezt csinálnom, nem kéne annyira törnöm magam, hogy végre normális legyen ez a szar köztünk. De most a szívem erősebb volt, mint az agyam és azt mondja, tegyek érte.
- Talán, de én nem így érzem - mondtam halkabban. - Nem kell vigasztalni engem, Carrie. Ami megtörtént, megtörtént. Beatrix... az anyám úgy is már meghalt.
Nem kellet engem, sajnálni. Picit ültem a padon, végül úgy döntöttem, hogy vele tartok.
- Látod, megint olyan részemet láttad meg, amit nem is láttak sokan. Ezt hozod ki belőlem - szóltam, már nyugodtan. |
Miért gondolom azt, hogy mindenki elhagy? Komolyan ilyen faszságot tud kérdezni? Szerinte mégis miért? - Mert rohadtul nem tapasztaltam mást? Felesleges közel engednem magamhoz bárkit is..a vége ugyanaz, hiába mondasz mást Anxo. - néztem rá dühösen, majd csak sóhajtottam egyet. Most a körülöttünk levők biztosan nem normálisnak gondolnak. Hiszen mégis csak nyilvánosan veszekszünk. Vagy egyáltalán ez veszekedés? Abban mondjuk van valami, hogy megmentett..Miért tette? Érdekelném? Egyszerűen nem tudom elhinni..valami oknál fogva nem megy. Csak bámultam magam elé miközben egyfolytában kattogott az agyam. Mégis miért kezdtünk mi most ebbe az egészbe bele? Nem kellett volna idehívni sem..most is ahelyett, hogy itt ücsörögnék elhúzhatnék a francba.
Anxo szavai újra csak meglepni tudtak. Nagy szemekkel pislogtam rá, miként fakad ki újra. Hihetetlen mennyi minden lejátszódik most mindkettőnkben. Amit elmondtam, eddig még soha senkinek nem tettem. Most pedig itt van Anxo..beszámol nekem a múltjáról. Mégis miért? Csak hogy tudassa velem nem csak az én életem elbaszott? Tisztában vagyok vele, hogy nem. Igazából nem tudtam mit is mondhatnék. Sosem voltam még ilyen helyzetben. Nem vagyok az a vígasztalós típus és nem is fogom megtenni. Csak sóhajtva egyet elpillantottam róla, végül halkan, de érthetően megszólaltam.
- Jobban jártál így, elhiheted.. - mondtam, ami talán egy kicsit erősre sikerült. Ebben a helyzetben nem éppen ezt kellett volna mondanom. Így csak jobban kihúzom nála a gyufát, de valami miatt nem tudott érdekelni. - Ha egyszer eldobott magától..ne várd, hogy később más lesz. - tettem még hozzá és ezt így is gondoltam. Elhiszem, hogy nehéz lehet neki, de ilyen miatt már nem érdemes szomorkodni. Én sem teszem, nem érdekel ki szült meg, az sem érdekel mi lett vele. Ahogyan az apám sem, bár nem érdemli meg, hogy így nevezzem őt. Rohadjon meg ott, ahol van. Jobb is ha elfelejtem, mert csak még idegesebb leszek tőle. - Ilyenen már kár mérgelődni, Anxo. Gondolj arra, hogy van két húgod, akiknek rád van szüksége. Nem az anyádra, aki eldobott magától..hanem rád. - pillantottam vissza rá. Igazából megnyugtatni akartam Anxo, amit nem értettem miért..és lehet az én módszerem kicsit más, mint az átlag emberé, de csoda, hogy ennyire képes vagyok. - Tudom milyen érzés, ne aggódj. - erőltettem magamra egy mosolyt, majd csak felálltam. Persze, hogy tudom..
Közben lassan csak elindultam, de olyan tempóban, hogy ha Anxo is jönni akar, be tudjon érni. Már egyszerűen nem bírtam egyhelyben ülni. Sétálnom kellett, hogy lenyugodjak. Bár hazafelé kellene már, nem pedig itt lelkizni vele. Pont vele, akit nem tudok hova rakni. |
|
Akkor jöttem rá, hogy Carrie soha nem látott ilyennek. Mindig a lovagias és kedves visélkedés. Néha a szarkazmus és a kérdezősködés, de soha sem látott engem ennyire... érzelmesnek, ha lehetne azt mondani igazából. Igazából kevés emberrel viselkedtem így az életemben, de amikor annyi érzelem gyülemlet fel bennem, hogy meg se tudom számolni vagy megkülönbözetni az érzelmeket. Nem tudom mi zajlott bennem, de a mondatai egy fajta idézítő volt számomra és nem tudtam ezt az egész lavinát megállítani bennem, mert ez az volt és remegtem a dühtől, mert főleg az gyűlt bennem össze. Egy bennem lévő hang pedig azt mondta, hogy ezeket nem hagyhatom szónélkül.
- Igen akarom tudni! - vágtam rá újra dühösen és meg lepően érdeklődve. Nem tudom mi volt bennem ez a méreg, de volt rengeteg bennem, amit nem tudtam magamban tartani, szerencsétlenségemre. - Szerinted azért feláldozam volna az életemet, aki egyáltalán nem érdekel? Ennyire hülyének tartasz? Mondd meg! Szerinted jó móka volt, hogy majdnem kibaszottul elvéreztem? Hogy egy kibaszott undorító mazochista vagyok, aki szereti a fájdalmat? Szerinted feláldoznám a időmet azért, aki egyáltalán érdekel? Simán mondhattam volna, hogy pá most megyek! És ott hagylak azokkal a pszichopatákkal? Mert igen, megehettem volna, a rohadt életbe is! - majd halkabban megkérdeztem. - Miért csinálod ezt magaddal, Carrie? Miért gondolod, hogy mindenki elhagyna?
- Nem tudom! Kibaszottul fogalmam sincs, érted? De szerintem ez a legkisebb gondom, azt a kurva! Szerintem nem is tudod mi megy végbe bennem! Egy baszott kavarodás! És miért akarod ott hagyni az elbaszott múltadat? Erősebb lehetsz tőle! De nem helyett azt mondod, hogy mindenki egy geci! Tudod... - szívtam be a levegőt. - Nem csak neked van szar múltad! Nem te vagy az egyetlen kibaszott ember! Tudod kinek volt szar múltja? Nekem - mutattam magamra. - Biztos azt gondoltad, hogy én simán bekerültem ide. Minden ott csesződött el, hogy megfogantam! Mert tudod mi volt?! Tudod?! Anyám ott hagyott, a születésem után! Rám nézett és semmit nem érzett! És amikor másodszor megjelent... vagyis először láttam, csak arra kellettem, hogy helyetesítsek egy halott kisbabát! Nekem mindig erősnek kellett lennem, mindenki miatt - gombóc nőtt a torkomban. - De rohadtul unom ezt az egészet! |
Folytatta, persze, hogy nem hagyja ennyiben. Mégis miért kérdezget tőlem ilyet? Csak megvan az oka, amiért nem akarom, hogy kedveljen. Amiért nem akarom, hogy a közelemben legyen. Amiért azt akarom, hogy utáljon. Mindennek van oka..ezeknek a dolgoknak is, az istenit. Mikor Anxo a szokásosnál erősebb hangot ütött meg és szinte kikelt magából, csak szemeim elkerekedtek és úgy bámultam rá. Még soha sem beszélt velem így. Mármint nem úgy értem, hogy annyira bántana, csak nagyon meglepett. Mintha..aggódna értem. De miért?
Csak továbbra is nagy szemekkel figyeltem őt, a végére viszont lenyugodott és még ő kért bocsánatot. Részben igaza van, ha most engem az a kettő ott felnégyelt volna, ki lett volna Jake-el? Egy kibaszott otthonba csukták volna, azt pedig soha sem bocsátanám meg magamnak. Bár akkor nekem már mindegy is lenne a föld alatt, csak Jake-nek nem.
- Tényleg tudni akarod, miért nem akarom, hogy a közelembe legyél? - kérdeztem rá végül, bár kezdtek bennem is az indulatok feléledni. Nem éppen Anxora voltam mérges, csak egyszerűen maga a helyzetre. - Kurvára nincs szükségem arra, hogy bedőljek neked..hogy elhigyjem, tényleg bízhatok benned..majd a végén csak úgy eldobasz magadról, mint egy ócska játékot. - néztem rá, ezeket a szavakat pedig kissé hangosabban mondtam, mint terveztem.
- Az istenit, Anxo..szerinted ennek van értelme? Hiszen neked el kellene engem kapnod..nem pedig a barátkozni velem.. Mi a francot fogsz tenni, ha ez kiderül? - kérdeztem idegesen, majd csak megcsóváltam a fejem. - Mégha változtatnék is ezen az egészen..azt már nem tudom visszafordítani, hogy loptam. - tettem még hozzá, de ezt már kiggadtabb hangon. - De tudod mit? Nem bánom, hogy megtettem..tudod miért? - kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna folytattam. - Mert rohadtul nem magamért tettem. Semmit sem tennék másképp..mert nincs rá lehetőségem. Ez vagyok én..ez az én elbaszott életem..amit annak a két nyomorultnak köszönhetek. - fakadtam ki, amit tudom jól, hogy meg fogok bánni. - Engem nem érdekelt volna, ha velem teszik..de egy kisfiú életét miért kellett elbaszni? Miért? - kérdeztem vissza alig hallhatóan, majd csak könnyes szemekkel elfordultam, de gyorsan vissza is pislogtam őket. Nem, nem fogok bőgni..újra. Anxo többé nem láthat olyannak.. |
|
Perszehogy nem akart a múltjáról beszélni, ki akarna egyáltalán, most tényleg. Én se kürtölöm szét, hogy a biológiai anyám egy igazi tuskó volt és csak azért vett volna vissza, mert az édes fia holtan született. Igen, teljesen megértetem, hogy miért csinálja ezt az egészet, mi áll az egész tuskózás mögött. Abba ne menjünk megint bele, hogy miért érdekel megint engem ez a lány, mert én magam is meg fogok őrülni. Egyszerűen minden érdekelt, ami a lány maga és talán ez bűn, mert törvényszegőt kedvelek meg. Nem tudom mit szólnának, ha esetleh kiderülne, de azt tudom, hogy semmi jót, az is biztos.
- Ne hazudj nekem, Carrie - sóhajtottam fel. - Teljesen el akarsz taszítani magadtól! - kelek ki magamból. - Most hagytam volna, hogy az két semmire kellő megöljön? Hagyjam, hogy egy fiatal nő meghaljon, aki előtt ott áll az élet? Ennyire eldobnád magadtól az életet? Jakera kivigyázott volna, ha meghalsz, ki csoda, mondd meg Nekem! Nem! Válaszolj végre a kérdéseimre és ne a válladat rázd! - teljesen kifordultam magamból, de igen felcseszett, amit mondott. De tudtam, hogy amit ezért fogok kapni az rossz lesz. Annyira össze voltam zavarodva és még ez is. De megbántam azonnal, amit mondtam, hülye lettem volna, ha nem. - Sajnálom.. |
Ettől féltem, hogy rájön nem csak az öcsémről beszéltem. Persze konkrétan nem kédezett rá mi is történt, de mégis szinte hallható volt a mondatából, hogy érdekli miért. Csak bámultam magam elé, azon gondolkodva, vajon mondanom kellene erre valamit? Vagy csak engedjem el a fülem mellett?
- Talán. - vontam meg a vállamat, ezzel pedig én lezártnak tekintettem a témát. Csak remélni tudtam, hogy ő is és nem kezd itt bele a kérdezgetésbe. Még senkinek sem beszéltem erről és nem is tervezem, hogy elmondom. Nem tartozik senkire sem, ez az én életem, illetve volt. Arra, hogy ő is érzi, valami megváltozott köztünk, csak elmosolyodtam, bár ez amolyan hát kurvajó mosoly volt. Persze, hogy érzi..hiszen ő is másképp áll hozzám. Csak nem értem miért. Nem akarom, hogy közelebb kerüljön hozzám, mert..egyszer úgyis másképp lesz. Majd megun és elhagy. Most nem éppen úgy értem ezt, mint egy kapcsolatot, csak simán kerülni fog. Minek kedveljek meg valakit, ha később már nem lesznek mellettem?
Miután Anxo is leült mellém és belekezdett a kis mondanivalójába, kissé ridegen felnevettem. Hát persze, hogy tudom..Hogyne tudnám csessze meg, mikor van, hogy arra kelek fel, az öcsém sír mellettem, mert éhes. Mégis mit tehetnék? Lopok. Nem magamért teszem, hanem érte. Ha nem lenne Jake, biztos vagyok benne, hogy már réges régen éhen haltam volna, mert nem érdekelt volna az sem. Kissé meglepetten fordultam Anxo felé, mikor jött azzal, hogy neki lenne egy kérdése. Már előre féltem, hogy mi a francot is akar, de azért kíváncsivá is tett, így csak bólintottam. A kérdését hallva csak halkan felsóhajtottam. Ennél már rosszabbat nem is kérdezhetne. Csak felpillantva meredtem a semmibe nézve, végül halkan megszólaltam.
- Nem tudom miről beszélsz..nem akarom, hogy megutálj..Ha utálsz, azt magadtól teszed. - vontam meg a vállamat, persze igaza volt. Átlát rajtam, ami nem túl jó. Nem kellene így lennie. - Tisztában vagyok ezzel, Anxo.. - nlztem vissza rá, majd folytattam. - Csak hagynod kellett volna, hogy felnyársaljon az a rohadék..és nem tartanánk itt. - vontam meg a vállamat, majd csak sóhajtottam egyet. Szóval ő is tudja..érzi, hogy minden ott kezdődött. - Jobb lesz mind a kettőnknek, ha ezt itt és most befejezzük. Szerintem te is megvoltál nélkülem és a beszélgetés nélkül.. - nem engedhetem közelebb magamhoz. Csak erre tudok gondolni. |
|
- Gondoltam. Valami csak kíváltotta azt, hogy ilyen zárkózott vagy - nyögtem ki hirtelen a gondolataimat. Nem tudom, hogy erre mit fog válaszolni, de szerintem bízttos, hogy egyáltalán nem fog neki örülni. Hiszen ki szereti, ha analizálják? Na, ugye. És állok vele szemben, aki még a létemet is utálja, meg talán az összes többi embert is, sajna ez ellen tényleg nem tudok mit tenni, csak tűrni, azokat a sértéseket, amiket rám szórt. Zárójeles megjegyzésként, örölük, hogy nem rúgott tökön.De mindig is ezt csináltam, tűrtem, de néha kifakadtam. De most bírtam, mert ami fortyogott bennem az valami rettenetes volt, félek, hogy nem lesz ennek jó vége.
- Hogy, érted Carrie? - lepődtem meg a kérdése miatt. - Jó kérdés miért csináljuk ezt, ugye? De én is érzem, hogy megváltozott valami.
Ó, de még mennyi. Ha tudná, hogy én voltam az a farkas, aki olyan barátság volt hozzá. Aki úgy igényelte a simogatását, mint más élőlény a vizet. Telhetetlen voltam ezzel az egésszel, de féltem is tőle, nem az lenne a dolgom, hogy egy tolvajjal kedveskedjek. De még is itt voltam, it mindketten megzavarodtunk és most mindenki döntse el, hogy lelkileg vagy mentálisan. Mert én már azt se tudom igazán, hogy hol van a fejem.
- Nem tudom, az a helyzet - ültem le a mellé. - A nagy nyomozó, aki nem tudja a választ - nevettem fel. - Tudom, hogy az vagy és úgy látszik, te is tisztában van vele. De legyen nekem, most egy kérdésem hozzád, Carrie. Már ha megengedett - álltam meg egy percre és ha bólintott folytattam a mondani valómat. - Miért akarod, hogy ennyire utáljalak? Más réges-régen örvendezne, hogy a zsaru nem csukja le. De te? Magad ellen fordítasz, minden áron és ne mondd nekem, hogy nincs így - fejeztem be a kis monológom egy részét. - De tudom hol változott meg az egész és mikor. Az erdőben, amikor úgy döntöttem megmentelek. És amikor te is úgy döntöttél, hogy nem hagyod, hogy meghaljak. Itt vett egy jókora nagy fordulatot az életünk. De gondolom tudod ezt. |
Csak bólintottam egyet a kijelentésére, miközben lassan felpillantottam rá. - Érte már nagyobb trauma is.. - jelentettem ki, de azonnal meg is bántam. Még az hiányzik nekem, hogy Anxo kérdezősködni kezdjen. Nem akarok magamról és a múltamról beszélni. Nem mintha nem bíznék még benne, csak egyszerűen nem megy. Azt csak elfelejteni akarom, de ezt az egyet nem tudom. Kissé elkalandoztam , de Anxonak sikerült visszahoznia a jelenbe.
- Ennek..örülök. - nyögtem ki kissé zavartan, majd csak elkotortam egy kósza tincset a fülem mögé. Most meg mégis mit csinálunk? Oké, besélgetünk..mint két notmális ember. Mert ugye ezt szokták csinálni, ez a normális. Nekem mégis annyira furcsa volt. - Egyébként..mi a francot csinálunk? - kérdeztem rá, majd csak hozzátettem. - Eddig kishíján kikapartuk egymás szemét, most pedig itt bájcsevegünk? - kérdeztem, de nem bunkó hangnemben. Sőt még el is mosolyodtam, ugyanis nem bántásnak szántam, csupán rákérdeztem. Gondolom neki is feltűnt, mennyire másképp állunk egymáshoz. Nem tagadom, egyébként nem rossz érzés, hiszem egész életemben egyedül voltam. De mégis annyira furcsa..a földre pillantottam, majd hátrálva leültem a padra.
- Miért vagy velem ilyen, Anxo? - kérdeztem halkan, de egyfolytában a földet bámultam. - Csak egy..rohadt kis tolvaj vagyok..semmi több. Akkor meg miért állsz le velem beszélni? Ráadásul pont te..te, akinek az lenne a dolga, hogy elkapj engem. - sóhajtottam egyet, miközben megcsóváltam a fejem. Mit csinálsz, Carrie? Mi a jó francot...? kérdezte belső énem, mire csak képzeletben megvontam a vállamat. Magam sem tudom..egyálalán nem azt akarom ezzel elérni, hogy sajnálkozzon. Nem sajnáltatom magam, csak érdekelt az egész. Mi változott meg? Mégis mi? |
|
Frusztált voltam, itt voltam azzal, aki mind ezt kiváltotta belőlem. És őszintén féltem mi voltam ez az egész dolog, mert felé nem éreztem ilyet soha, pedig évek óta ismerem őt. Francokat, nem ismertem, csak a nevét. Évekig azt kibáltam utána - Carrie Lauren Doyle. Sok éven át ez a név teljes undorral töltött el engem, jobban utáltam, mint bármit és bárkit. Mert azt láttam, amit mutat felém a teljes utálatot, szintén. Én meg nem viseltem el azt, hogy állandóan megszökik tőlem. Ez ment végig... addig a napig. Addig a napig, mikor eldöntöttem, hogy feláldozom magam érte. Láttam az emberi oldalát és ő is az enyémet. Aztán megint végbe ment, amikor elveszett az öccse. Én.. én úgy örültem, hogy megvigasztalhattam. Nem... vagyis de tudom. Sejtem, mi okozza ezt az egészet, de félek magamnak bevallani. Hiszen két ellentét vagyunk... nyomozó és tolvaj. A kettő sehogy se illik össze. Még is újra, újra találkozunk és bajba keverjük egymást.
Ettől féltem, megint provokáltuk egymás, mint az évek alatt túl sokszor és ez engem őszintén elszomorított engem. Nem akartam ezt, de azt se, hogy meg tudja, megpuhultam. Puhultam iránta, ha lehet ezt mondta igazából. És nem is tudom miért nem akartam, hogy lelépjen tőlem, igazából.
- Az remek, remélem egyszer sikerül elfelejtenie ezt a traumát - húztam el a szám. - Ó, hogy én? Ha a sebre gondolsz - simítottam meg a hasam. - Megvan. Jól összevarrtál, szóval nincs gond, bár még gyógyulgat. |
Annyira furcsán érzem magam a napokban, és kezd olyan érzésem lenni, hogy ez Anxo miatt van. Azon a napon kezdődött, mikor miattam megsérült az erdőben, én pedig hazavittem, hogy segítsek neki. Utána ő segített nekem, most pedig így állunk. Rohadtul bzonytalan vagyok, és pont őt nem kellene közel engednem magamhoz. Mind a kettőnknek ez lenne a legjobb, hiszen ő nyomozó én pedig egy tolvaj vagyok. A kettő nem jön egybe, akármit is csinálnák, nem. Mikor Anxo magyarázkodni kezdett, kicsit felhúztam a szemöldököm. Ez a reakció azért jött, mert meglepett. Soha sem magyarázkodott még nekem, így furcsa ezt hallani.
- Nincs okod magyarázkodni..neked is megvan a saját életed, ahogyan nekem is. - mondtam egy vállrántással, és egyre kevesebb alkalommal néztem rá. Már csak ettől is kikészültem, hiszen eddig mindent leszartam vele kapcsolatban. Most pedig?..Végül csak megköszöntem és már terveztem is menni. Egy dolog viszont kicsit feljebb vitte bennem a pumpát. Homlokomat ráncolva pillantottam rá, majd csak kissé gúnyosan elmosolyodtam. Ez most mi volt, Vives?
- Nem is kértem, hogy miattam mászkálj ki egy szál.. - de itt újra befejeztem. A miattam szót kicsit megnyomtam, de ez minden. Nincs kedvem az újabb veszekedéshez, ugyanis ebből az lenne, hiszen mind a ketten provokáljuk egymást. Ezért is van itt az ideje, hogy lelépjek. Mentem volna, ha Anxo enged. Meglepetésemre megragadta a kezem és megállított. Csak lepillantottam kezére, majd csak kérdőn rá. Feltett egy kérdést, de biztos voltam benne, hogy nem ezt akarta. Miért nem engedsz el, Anxo? kérdeztem gondolatban, majd végül csak elhúzva tőle a kezem válaszoltam.
- Sokkal jobban. Sikerült megnyugodnia. - mondtam, közben újra csak elpillantottam róla. - Na és..te hogy vagy? - kérdeztem bizonytalanul és egyben kissé halkan is, de mégis érthetően. Igen, a sebre gondoltam..ez már aggasztott egy ideje, viszont nem gondoltam volna, hogy meg is kérdezem. |
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
