Aleksander Nils 1267 (40) férfi tisztavérű vámpír Régiségkereskedő heteroszexuális
	Hayle // -

Külső tulajdonságok

Első ránézésre senki se mondaná olyan férfinak aki észbontóan nézne ki. Inkább furcsa és a bizarr szó ami a többség eszébe jut. Viszont mégis van valami benne ami jobb esetben megfogja az embereket. Talán a különös, szinte az ember lelkébe látó tekintete és az érdekes sötét kisugárzása. Barna szemei nem éppen bociszemek, hiszen nem olyan durván sötét színű, inkább keveredik kicsit a zölddel. Sok titok és veszély árulkodik benne, ez nem véletlen. Hajszíne szintén barna, szóval ha eddig nem volt szőkeherceg kategória, akkor ezután végképp nem az. Természetesen igyekszik gondosan elrendezni a kicsit hosszú de természetesen nem vállig érő hajkoronáját, amit legtöbbször hátrafele igazít. Ügyel arra, hogy totálisan átlagosnak tűnjön, hiszen mindig tökéletesen jelenik meg még akkor is ha csak kimozdul az utcára. Sajnos ez nem mindig elég, hiszen valamiért mégis érdekesnek tűnik néhány figyelmes szem kereszttüzében. Persze nagyon okos és nem fedi fel magát, inkább hagyja, hogy találgassanak. Főleg az öltönyöket és ingeket részesíti előnyben az öltözködés terén (nyakkendő szinte kötelező!), otthonra hagyja inkább magának a pólót és a többi lazább szerelést. 183 centijével igazából átlagos magasságot képvisel, viszont a testalkata is teljesen rendben van, hiszen picit szálkás izomzattal rendelkezik. Nem kell neki kigyúrt állatnak lenni, hiszen fajtájából adódóan bőven van annyi ereje, hogy bárkivel el tudjon bánni. Ráadásul ha a korát nézzük akkor egyáltalán nem egyszerű vele csak úgy leállni, nem is érdemes.

Belső tulajdonságok

Először az érdekes akcentusa tűnik fel mindenkinek, hiszen hiába van itt a Földön már jó ideje, valahogy sosem tudja ezt magáról levakarni...igazából nem is akarja. Inkább a hűvös eleganciával lehetne őt jellemezni nem csak a külsőségekre kell itt gondolni. Számára eleinte kötelező dolog a magázódás, hiszen ügyfeleivel is így kommunikál, meg úgy bárkivel is. Természetesen ha valaki mondja azt neki, hogy nyugodtan tegezheti akkor megteszi. Magától amúgy nem hajlamos erre. Mondani sem kell, hogy sok nyelven tud és beszéli azt rendesen, de nem mindig fedi fel ezt a tudását. Imádja mikor olaszul szidják mint a bokrot, hiszen csak mosolyog rajta és úgy tesz mintha nem értené, majd a megfelelő pillanatban visszaszól nekik egy epéset. Ha valaki bosszantja akkor eleinte illedelmesen adja a tudtára, hogy igazán abbahagyhatná az agyának a leépítését, viszont ha nem veszik a lapot akkor jön nála a szakasztikusabb és durvább utalgatás. Nem egyszerű kihozni a sodrából, de nem is lehetetlen feladat, viszont akkor meneküljön az illető. Senki se akarja az ő haragját megtapasztalni, maradjunk ennyiben. Bár alapvetően vicces és kifejezetten érdekes lényeknek tartja az embereket tudja jól, hogy vannak untató kivéletek akiket kerül ahogy csak tud. Nagyon jó emberismerő, hiszen bőven volt ideje kiismerni a dolgokat, így lazán elmehetne pszichológusnak is, de semmiképp sem akar. Nem óhajtja hallgatni az apró-cseprő számára érdektelen dolgokat. Ridegnek tűnhet, főleg ha a külső alapján ítélik meg, de szórakoztató beszélgetőpartner is tud lenni...természetesen ez társaságfüggő is nála. Értékeli, ha valaki tud neki új dolgokat mutatni, legyen szó tárgyról, vagy személyes történetről, érzésről akármiről. Amolyan újdonság örömeként hat rá, amit halvány mosollyal jutalmaz meg. Viszont ez nehéz feladat, hiszen elég idős így ilyen téren kicsit belefásult az életbe de tény, hogy ez neki villanyozó erővel ér fel. Szerencsére teljesen nem ragadt benne a régi időkben, hiszen folyamatosan követte a dolgok változását, így elmondható róla, hogy valamilyen szinten kompromisszumképes. A vadászatban viszont egyáltalán nem. Itt jön képbe a munka melletti kis hobbija: a saját fajtájának és az embereknek ártó fajok öldöklése. Kegyetlen és brutális is tud lenni, rezzenéstelen arccal ontja ki bárki életét. Talán ezért van a jellegzetes sötét aurája amiért betegesnek jellemezhető. Elvégre már-már a kannibalizmus határát is súrolja annak ellenére, hogy nem tápláló. Mondhatjuk, hogy vámpírvadász, hiszen főleg azokat öldököl, de a keze által halt már meg boszorkány, vérfarkas és a többi. Némelyik vérét előszeretettel meg is itta, hiszen csak annyi emberi vért iszik amennyit nagyon muszáj. Nem öli meg őket, sőt még a harapás nyomát is begyógyítja.

Történet

Dániából számazik, de igazából nagyon sok helyen megfordult már különböző korokban. Nem egy háborúnak aktív tagja is volt, ahol bőven kiélhette a vérontási vágyait. Igen, eleinte az embereket ölte és egyáltalán nem érdekelte melyik oldalon áll. Csak az lebegett a szemei előtt, hogy legyen neki elég táplálék és még erősebbé váljon. Később azonban megváltozott benne valami. Az első világháború előtt beleszeretett egy emberbe és vele akarta leélni az életét. Számára ez nagyon új dolog volt, hiszen eddig megvetette és lenézte az esendő lényeket, viszont ő volt olyan különleges, hogy meglágyította a szívét. Már pont átváltoztatta volna, mikor az apja rájuk tört és megölte a nőt. Innentől kezdődött el a saját fajtájának lekaszabolása. Egyértelmű, hogy neki támadt az ellenfelének és kivégezte brutálisan. Nem állt meg, hiszen a családja többi tagját is lemészárolta és előszeretettel evett is a húsukból amíg azok levágott fejjel szenvedtek. Amint mondhatni jóllakott, karóba is tűzte őket szépen egyesével. Persze ez nem oltotta a mérhetetlen vérszomját, elvégre ez nem rendes táplálék, így a világháborúk során volt alkalma nem egy lénnyel szembeszállni és sokszor került ki győztesen a harcokból. Viszont ekkor már nem bántotta az embereket, csak a látszat kedvéért kiütötte azokat, de csak annyira, hogy elájuljanak. Más talán azt mondaná, hogy puhány lett, de ő ezzel vitába szállna, hiszen most vele egyenrangú ellenfelekkel tud megküzdeni, ami számára sokkal élvezetesebb. Hiszen minek feleslegesen bántani a jóval gyengébbeket? Ezért is öli meg azokat a vámpírokat akik szimplán csak vértasakoknak tekintik a táplálékukat. Tudja jól, hogy más fajok sem ártatlanok, így őket sem kíméli. Nem kivételez senkivel sem, viszont az emberek harcaiba nem szólt bele annak ellenére, hogy szánalmasnak tartotta, hogy egymást öldöklik feleslegesen. Amint végetért a harc és nagyjából lenyugodtak a viszonyok, be kellett illeszkednie újból, ahogy eleinte régebben is tette. Nem okozott számára ez nagy nehézséget, hiszen a családjának nagyon sok antik és régebbi tárgyai voltak, így kipattant a fejéből az ötlet, hogy miért ne lehetne régiségkereskedő?! Tudja jól, hogy a gazdagok busás összegeket megfizetnek egy-egy értékes festményért, akármiért. Szóval járta továbbra is a világot, különféle dolgokat összegyűjtve és mindig más telephellyel. Főleg mozgalmasabb nagyvárosokban vetette le a lábát, ahol volt pezsgő élet és úri réteg is. Bár a többséget beképzelt pöffeszkedő alaknak gondolta, de nem a társaságukra volt kíváncsi, csakis a pénzükre. Nem keltett nagy feltűnést sosem és ügyelt arra, hogy hírverése se legyen, hiszen ő nem öregszik, nem élhet rivaldafényben. Inkább a felszín alatt intézte el az üzleteit és az évek folyamán bővült és folyamatosan cserélődött a felhalmozott készlete. Közben haladt a változó korral és az emberi szokásokkal is valamennyire. Bár a mai világot nem igazán érti, hiszen annyi régi szokás eltűnt és az emberek is megváltoztak. Nincs gerince némelyiknek. Nem mintha régen nem lett volna erre példa, de mostanában már elburjánzott ez a dolog. Manapság viszont úgy döntött, hogy Új-Zélandról a világ másik végébe utazik egy kis városkába. Magnolia név számára érdekesen hangzott, ráadásul az a hír is megcsapta a fülét, hogy sok lény éldegél ott. Kíváncsi volt rá, hogy mennyire békés a helyzet. Nyitott egy kis üzletet név nélkül és várta is a vevőket az antikváriumában. Jó pár napig csak elhaladtak a kirakat előtt az emberek, de idővel a gazdagok körében megint beindult a forgalom. Közben idővel rájött, hogy itt sem annyira mesés a helyzet, így nem egyszer móresre kellett már tanítania a fajtáját és másokat is. Persze mondanom se kell, hogy fegyvereket is gyűjt, csak azok nincsenek szem előtt és külön helyiségben tárolja a kis üzletében egy titkos ajtón vezet oda az út. Régi korok karjai, dárdái, puskái, íjak mostani lőfegyverek és karók is különféle fákból készítve. Egész múzeumot lehetne ebből is nyitni, ahogy a vevők számára látható dolgokból is, de ő ezt egyértelműen nem akarja. Így éldegéli manapság az életét.