A száznyolcvan centi körüli magasságával nem kifejezetten égimeszelő, de még így is van, hogy néha kitűnik a tömegből. A katonai kiképzésnek köszönhetően elég szépen felépített izomzattal rendelkezik. Bőre világos, szemei szürkéskékek, amelyeket a hajával hasonló színű szemöldöke keretez. Az írisze néha kék, máskor egészen szürke - ez nagyban függ a fényviszonyoktól. Sötétbarnás árnyalatú haját általában egy reggeli eligazgatással ( ami annyit tesz, hogy beletúr ) elrendezi, hogyha pedig esetleg hosszabbra hagyná a tincseit, akkor hátrafogja valami copf-konyt szerűségbe, egyiknek se igazán nevezhető. Arcát sokszor hagyja enyhe borostával, de van, mikor megválik tőle. "Előző" életében egy vonatról zuhant le, és az alá esett. A bal karját majdnem letépte a gépezet, de úgy tűnik, megelégedett pár eléggé csúnya, mély vágással, amit Bucky, amikor csak tud, kesztyűvel, hosszúujjú felsőkkel takar, habár már egészen elhalványodtak. Nem tudja, örökre ottmaradnak-e, minden esetre ha rövidujjúban van, így is számítania kell pár rökönyödött tekintetre. Sebhelyek ezen túl még egész sok helyen borítják a testét, de már csak kevésbé látszanak. Öltözködésére kitérve a sötétebb darabokból több van neki, de a színesekkel sincs nagyobb baja, egyedül a nagyon neon- vagy erős színektől tud dobni egy hátast. Lábán általában fekete bakancs díszeleg, kötetlen cipőfűzővel, fején pedig sokszor látni kapucnit, legyen akármilyen is az idő. Illetve elmaradhatatlanok nála a hadseregben kapott dögcédulái, mindig ott lógnak a nyakában.

Morcos és esetenként flegma viselkedése elnézhető neki, hiszen nem mindenki harcolt a második világháborúban. Bucky sokszor szótlan, és csak hümmög mindenre, ilyenkor olyan, mintha magán kívül minden létező dolgot semmibe venne, és tulajdonképpen az se érdekelné, hogy létezel. Bár ki tudja, lehet, hogy ez így is van. S habár eleinte biztosan, hogy nem fog többre méltatni annál, mint hogy gúnyt űzzön belőled, mégis érdemes megpróbálkozni jobban kiismerni a természetét. A grumpy külső mögött ugyanis egy igazi elveszett csupaszív ember lapul, csak a folyamatos borzalmak voltak kedvesek kissé eltemetni ezt a részét. A katonaságban is mindig próbált kiállni a kisebbek, a gyengébbek mellett, és sokszor volt, hogy egy jól irányzott fenékbe rúgással zavarta el a tahókat, akik midnenáron a velük nem egyenlő súlycsoportú emberekkel akartak kikezdeni. Akkoriban a bátorságáról volt híres, és a vakmerőségéről, habár őrnagyként meg is kellett felelni az efféle elvárásoknak. A németek ellen vonulni, akár a tengeren, akár a szilárd talajon a lábai alatt.. Egy egész csapatért felelősnek lenni, és elviselni az esetenként ezzel járó - sokszor nem is jogos - bűntudatot nem könnyű. Buckyban is talán itt tört el valami, habár nagyban próbálja eltemetni a múltat. Csak ha minden arra emlékeztet, hogy egy szellem vagy, ez kicsit sem könnyű folyamat. Sokszor feltudja húzni magát apróságokon, de a hozzá közelebb állókkal nagyon elnéző típus. Az idegenekkel nem éppen kedves, kissé talán távolságtartó. Ismerősök között ennek ellenére eléggé feltud pörögni, és tulajdonképpen úgy tudja osztani a hülyébbnél hülyébb beszólásokat, mint Rambo az özvegyi jutalékot. Illetve ha lazításról van szó, akkor abban ő természetesen mindig benne van, főleg ha jó kaja és/vagy sok-sok zene is társul hozzá. Innen jut eszembe, nem áll messze tőle a táncolás, és a kornyikálás sem - mert az éneklésnek ugyan nem nevezhető..

1909-ben látta meg a napvilágot egy borúsabb márciusi napon, a legnagyobb pontossággal tizedikén. Rajta kívül csupán még egy testvére volt, a nála pár évvel fiatalabb huga. Nem voltak túl pénzesek, és Bucky, ha tehette, inkább az utcán lédelgett, és sosem szeretett igazán hazamenni. Kiskorában folyton verekedésekbe keveredett, a legtöbb tejfoga nem magától, hanem egy jól irányzott öklöstől esett ki. Nyolc éves volt, mikor az apja meghalt mustárgáz-mérgezésben. Bucky utálta a mustárt. Az anyja ezek után próbálta a legjobbat adni neki, és a hugának, habár látszott rajta, hogy össze van törve. Bucky tinédzser korában hasonlóan élt, mint azelőtt, szeretett bajba keveredni, bárokba járni. Huga inkább az ivást, és a magába temetkezést választotta, a tanulást hanyagolta. Bucky abban az időben leveleket szállított, a posta hivatalánál dolgozott. Mondhatni ő tartotta el a családot, motorral szállította a leveleket. A híradóban látta a bombázásokról szóló híreket, és úgy döntött, önként bevonul a hadseregbe. Sokszor próbált az ereje helyett kicsit ésszel gondolkozni, és sokszor oldott meg így olyan feladatokat, amiket mások nem tudtak. Őrnaggyá tüntették, és inmár egy egész csapatért volt felelős. Negyvenkettőben is éppen bevetésre indultak, de onnan Bucky már nem jött vissza élve. A csapatával egy német vonaton voltak, és Buckytól elkerült a fegyver valaki máshoz. Az ellensége ezt kihasználva kilökte őt a vonatból, és habár megtudott kapaszkodni egy ideig, de utána a vonat alá esett, amit, mint tudjuk, nem nagy eséllyel él túl az ember. Hát, neki se kegyelmezett a sors. Vagy talán mégis, de ebben Bucky azóta se igazán biztos. Azt hitte, egy ilyen balesetet nem tud túlélni, de mégis ott volt. Nem fájtak a sérülései, pedig olyan volt, mintha egy vadálatt marcangolta volna szét a karját. Nem tudta, mit érezzen. Először tehetetlenségében persze segítségért kiáltozott, de rájött, hogy azzal sokra nem mehet. Náci katonák szaladtak át előtte a síneken, de láthatólag olyan volt, mintha levegőnek nézték volna. Nem értette, abban a pillanatban semmit sem értett. Nemsokára elindult, hisz tudta, hogy nem maradhat ezen a terepen. Próbálta bemérni, merre van az ő bázisa, és arra indult el. Egyre nehezebben fogta fel a dolgokat, több napon át gyalogolt, de se fáradt, se éhes nem volt. A bázisa előtt állt, a csapatjából való túlélők sebesülten feküdtek az orvosi sátorban, és láthatólag senki mégcsak rá se bagózott. "Láthatatlan vagyok. Ez egy rémálom." Később, habár kételkedve magában, de belátta, hogy vele semmi sincs rendben. Éjszaka, mikor már mindenki aludt, bevarrta a sebeit, és lekezelte őket. Érezte, hogy mi ő, de nem akarta bevallani magának. Sok lett volna neki, de ennek ellenére próbálta letesztelni. "Szellem lettem. A szarba." Nem látta senki, hisz láthatatlan volt. Idővel rájött. Idővel rájött arra, hogyan lehet látható, de emberek előtt sose lett az. Bűntudatot érzett; sebezhetetlen volt, átment a falon, s mégsem mert előjönni. Hiszen hogyan reagáltak volna rá? Mindenki láthatta, hogy ő bizony csúnyán megjárta azon a bevetésen. Nem tehetett mást, ott maradt. A csapatával, az övéivel, és láthatatlan kísérte őket a seregben. Próbálta kihasználni az előnyeit, megmenteni pár embere életét, észrevétlenül, pusztán a katonák szerencséjeként elmondhatóan. Védte őket, próbálta, de még így se sikerült az összeset. Ő volt értük a felelős, ezt jól tudta, és a halála után is ugyanúgy próbált érvényesülni közöttük, anélkül, hogy bárki is sejtett volna bármit is. Megszokásból aludt, enni nem evett, nem volt mit, számára nem. Minden reggel felébredt a földön, felette felhúzva a sátor, mellette az ágyakban a társai. Egyszerre már túl sokszor ébredt fel ahhoz, hogy a többiek éljenek. A kétezres évek elején már senki se volt életben, akit egykori életében ismert, és már nem volt kire felügyelnie. Már a huga se élt, még a katonaságban megtudta, hogy alkoholmérgezésben halt meg. Egy egyszerű lakásban tengeti a napjait most, és nem fél mutatkozni emberek előtt. Senki se tudja már felismerni. Nem dolgozik, néha vállal el pár maszek-melót, de azon kívül nincs szüksége semmire. Hiszen egy szellem, láthatatlan, átmegy a falon, akkor már nem könnyebb ez a módszer a boltba járáshoz? Dehogynem, és ezt Bucky teljes mértékben kihasználja. Magnolia Valleybe a kilencvenes évek elején költözött, és ott él azóta.