|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:27 - |
 |
[85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
//Rora innen off, de a saját lakásuknál majd felbukkan:3// |
Csak csendben hallgattam Rorát és amíg beszélt, addig hang nélkül bólintottam egyet. Közben előszedtem a fekete bőr pénztárcámat, és a kosárba raktam. Sokszor csinálom ezt, szóval tudtam. hogy hogyan tegyem, hogy ne tudják ellopni azt.
- Értem... - szólaltam meg egyhén mosolyogva, amikor mondta, hogy egy megbeszélt időpont jobb lenne. Még arra is rábólintottam, hogy a kölyök széthányta a játékokat, ezért ne menjek. Hát ha káosz ahhoz képest rendszer, akkor megértettem akkor, hogy nem akar nagyon fogadni - Akkor majd máskor. De akkor majd láthatom a fiunkat? - kérdeztem továbbra is mosolyogva, aztán egy kis idő múlva hozzátettem - Ha nem akarod, nem feltétlen kell tudnia, hogy én vagyok az apja
Közben már a pénztároshoz felé fordult, akit ismertem is. Ahogy mindig, most befonott, szép hosszú vörös haja volt. Gretel volt a neve, és nagyszerű volt az ágyban, amikor együtt voltunk. Talán egyszer lesz ismétlés, talán már nem. Hirtelen eszembe is jutott az egyéjszakásunk, de mivel nem akartam most a kasszánál kanos hangulatba váltsak, ezért elhessegettem a gondolatokat. Ahogy rápillantottam a dús keblű csajra, már elkezdett velem szemezni. Hát igen, Gretel kicsit könnyűvérű nőcike.
- Akkor add át az üdvözletemet Magdának - a kérdés feltevésénél kicsit derűsebbnek hatottam, viszont most már éreztem, hogy valami nem stimmel. Csak még nem tudtam eldönteni, hogy mégis mi.
Amikor Ror pakolta vissza a kosarába a cuccait, akkor az enyéim már rég a futószalagon voltak. Csak arra vártam, hogy én is sorra kerüljek, vagyis csak úgy néztem ki. Aztán amikor elköszönt Greteltől, majd tőlem is, akkor én visszaköszöntem neki, majd hagytam hazasietni.
- Szép napot, Gretel! - a körülöttem lévők nem néztek rám furcsán, hgoy mégis mi a fészkes fenéből tudom a nevét, mert egyszerűen leolvashattam a melle fölé kitűzött dologról a nevét.
- Nálad van kupon? - kérdezte, de tudtam, hogy csak azért tette, hogy legtöbb párbeszédet letudjuk. Ismer annyira vásárlásügyileg, hogy nem szokott nálam kupon meg ilyesmi lószar lenni. Pontosan ezért nem mondtam neki semmit, csak letudtuk ezt a fizetési procedúrát, majd elköszöntem tőle a dolgaimat egy szatyorba pakolva.
Kifelé menet jöttem rá, hogy mégis miért éreztem azt, hogy valami nem stimmel. Bloody acting mother! Ez volt az első gondolatom, amikor rájöttem, hogy nem mondott igazat és színészkedett arról, hogy nem hagyta otthon a gyereket. Azt mondta, hogy azért ne menjek fel hozzá, mert úszik a ház játékoktól, de mindig is rendszerető volt és nem bírta, ha valahol egy fél decis rendetlenség volt. Akkor meg hogy a pokolba úszhat az az istenverte lakás a játékoktól? És most tértem vissza arra, hogy akkor mégis miért sietet annyira haza. Most a kezemet is adtam volna, azét hogy tényleg otthon hagyta a kölyköt egyedül, ami felelőtlen dolog volt. Magda meg Mag-gal kezdődik, amire egyből Magnolia-ra gondoltam, ami pedig a város neve. Pontosan ezért feszült lettem, hogy bevettem a frissen főzött hazugságdombját. Ha romlott kajád van, akkor önts rá finom szószt. Ha pedig hazudtál, akkor még hazudjál is rá, mert akkor nehezen derül ki az, hogy hazudtál.
Ebben a hangulatban rontottam ki az utcára, mire láttam is, hogy Rora pont fordul be sarkon. Először arra gondoltam, hogy netalántán utána futok. De aztán inkább a sunyi követő szerepét választottam. Szóval pontosan annyira siettem, hogy ne veszítsem el. Nem akartam most, hogy észrevegyen, mert most akartam ledönteni a hazugságvárát a legsunyibb módon. Nekem aztán ne hazudjon senki se. Ha valamit utálok, az az ilyen dolgokban való hazudás volt. Azzal még nincs bajom, ha a csaj bekamuzza, hogy már nem szűz. De olyanba ne kamuzzanak már nekem, hogy a gyerekemmel van egy dadus, amikor nem is. Mégis mi az Ördögöt csináljunk, ha közben betörtek a lakásába és elrabolta a gyereket valaki, aki ráadásul egy nálkunknál erőssebb isteverte lény? Mondjuk egy 3 méteres sárkány?
Pár perc múlva, amikor megérkezett az épülethez, akkor meglepődöttem és ördögi vigyorral vettem észre, hogy annak az épületnek a második emeletén lakik Sera is. Serával dugópajtik is vagyunk néhanapján, és annyira megosztott velem, hogy akár rendes belépési kódokkal meg kulcsokkal "be is törhetnék" hozzá és akár ott is aludhatnék a kanapéján, amikor dolgozik. De akkor meg hogy a fenébe nem futottam már össze Rorával? Ezekkel a gondolatokkal agyaltam ki, hogy mi legyen a következő lépés... |
Henry jelenléte vegyes érzelmekkel töltött el. Valahol örültem, hogy itt van, hogy jól van, és hogy nem kaparta ki a szemeit öt év alatt valami kiscsaj aki nem tudta elfogadni, hoyg egyetlen éjjel belőle elég volt. A nosztalgia íze is ott motoszkált még a számban. EMlékfoszlányok, apró, jelentéktelennek tűnő pillanatok bombázták elmémet az együtt töltött pillanataink tárházából. Jó volt ezekre emlékezni, az csak a kár, hogy magukkal hozták a szakítás keserűségét - amit egyébként nem hiszem, hogy meg tudnék élni mégegyszer.
Egy részem remélte, szinte kívánta, hogy Henry meghunyászkodjon, és egy család lehessünk, viszont ott motoszkált bennem a félelem, hogy nem akarom, hoyg egy ötéves gyerekkel az oldalamon megint kitegyenek.
Mondatára csak elmosolyodtam, de nem szóltam semmit. Jelezni akartam, hogy egy percem sincs, most nem tudok beszélgetésbe elegyedni. Még akkor sem, ha a fejemben csak a kérdések gyülekeztek, de egyetlen válasz sem akaródzott flebukkanni.
Aprót sóhajtottam, amikor meghallottam a hangját magam mögött. Éppen a futószalagra pakoltam fel a vásárolt árut, amikor beállt mögém.
- Jobb lenne inkább egy megebszélt időpont. - javasoltam érett hangon, és reméltem, hogy sikerült tökéletesen lepleznem az aggodalmamat. Nem tudhatja meg, hoyg egyedül hagytam otthon Bertie-t. Te jó isten, rosszabbkor össze sem futhattunk volna!
- Csak mert úszik a lakás.. - fáradtan sóhajtottam, mintha legalábbis úgy el lennék havazva, hogy semmire sincs időm, nem hoyg rendben tartsam a lakást. - ..gyerekjátékok, meg minden szét van hagyva. - a rendrakós mániám sajnos már akkor is jelen volt, amikor együtt voltunk, de reméltem, hogy most nicnsen elmei állapotának tetőpontján, és nem jut eszébe, milyen rendszerető ember vagyok.
Gombóccal a torkomban vártam, mit válaszol, és amikor a lényegre tapintott, én gyorsan a pénztároshoz fordultam, aki egyébként már üdvözölt.
- Jó napot. - biccentettem neki, majd eszembe jutottak a kuponok, amiket a napokban vágogattam ki az újságból. Hát igen; sajnos minden alkalmat meg kell ragadnom, hogy spóroljak kicsit.
- Van pár kuponom, remélem, ide is jók. - a városban, meg a környéken is több ugyanilyen üzlet is volt, és sajna nem mindenhol fogadták el ezeket akuponokat. Üzlet- és pénztárosfüggő. A csajszi elé terítettem vagy tíz kupont, az összes gyönyörűen körbevágva, egy gyűrődés nélkül. A lány rájuk pillantott, majd bólintva jelezte, hoyg jók lesznek, s gyorsan becsippantotta őket a rendszerbe. Óriási kő esett le ezt látva a szívemről, majd elkezdtem bepakolni a lehúzott árut a kosaramba.
- Nem, dehogy is hagytam őt otthon egyedül! - csattantam fel, de nem tudtam rá nézni. - Vele van a dadusa, Mag.. - majdnem Magnoliát mondtam, aztán eszembe jutott, hogy az a város neve, amiben vagyunk. - Magda. - nyögtem végül, majd gyorsan kiperkáltam az összeget, amit a kassza mögött ülő lányka kért.
- További szép napot! - köszöntem el tőle mosolyogva, majd Henryhez fordultam. - És neked is! |
Ahogy hallgattam és szemügyre vettem egy pillanatra, akkor láttam, hogy a szokásaival nem hagyott fel, csak máshogyan néz ki. Olyan, mintha csak megváltozott volna külsőleg, de mégis ugyanaz a személy maradt. Először a Jégkirálynő szóval jellemeztem volna, de aztán rájöttem, hogy okkal teszi. Én voltam a gyáva faszkalap, aki miatt így viselkedik velem. Ahogy észrevettem és visszaemlékeztem, azt a következtetést vontam le, hogy most aztán színészkedett és idegességét próbálja leplezni. Hirtelen azt gondoltam, hogy ha nem ismerném, akkor talán azt kellene gondolnom, hogy remekül el van magának és remekül van egyedülálló anyaként. De hát ismertem őt, és ha akkor készen lettem volna az apaságra, akkor még mindig élvezhetnénk egymás társaságát. Talán közelebbről is, már ha érthető mire gondolok. Pontosan ezért nem reagáltam a banános mondatára.
- A szavaidból ítélve a kiskrapek szerencsésnek érezheti magát - mosolyogtam már csak derűsen, ahogy meghallottam a keserűbb hangnemét. Már most tudtam még egy dolgot a gyerekemről: kisfiú. Akkor már tudom, hogy ha egy 5 éves kisfiút fogok látni Rorával, akkor az nagy valószínűséggel a kölyköm, akinek most már talán nem félek apja lenni. De lehet hogy most már késő, és a gyerek is megvan az apja nélkül. Nem, mindenkinek szüksége van mindkét szülőjének szeretetére, még ha nem is valllja be magának. Egy egyedülálló anya meg fantáziál néha arról, hogy mi lett volna, ha a gyereke apja szerves része lett volna a családnak. Nyugtattam magam rögtön utána ezekkel a gondolatokkal.
A következő pillanatokra nem tudtam rögtön reagálni, csak egy fáziskéséssel. A késésem alatt már a kasszánál volt, de szerencsémre én is beszereztem mindent, amit akartam és mögötte nem állt senki. Így gyorsan beálltam kezemben még a névjegykártyájával.
- Mivel én is végeztem a bevásárlással, ezért hadd kísérjelek haza. Esküszöm nem tartalak fel - itt feltartottam védekezően a szabad kezemet - Annyira nem s... - azt akartam mondani, hogy annyira nem siethet, de aztán hirtelen rájöttem, hogy talán miért siethet ennyire - Ugye nem hagytad a gyereket egyedül otthon?!! - ha erre igent mond, akkor az agyamtól elbúcsúzok. |
Magamban örömtáncot jártam, hogy sikerült ilyen higgadtan, és felnőttesen reagálnom a Henryvel való találkozásra, mikor újra meghallottam a hangját.
Ahogy szembe került velem, elkezdtem belül harapdálni a számat, de igyekeztem elrejteni az idegesség nyomait. Mert igen, ideges voltam. Amilyen tenyérbemászó, biztosan megkérdezi, hová sietek, de nem akarom bevallani, hogy egyedül hagytam Bertie-t, mert akkor nagyon felelőtlen anyának fog nézni. És nem akarom, hogy ezt higgye. Régen túl sokszor engedtem meg neki, hoyg kisegítsen apró cseprő szituációkból, mint például amikor nem tudom kinyitni a befőttesüveget, és társai. Tisztán emlékszem az önelégült arcára. "Mire mennél nélkülem, cica?"
Nem szeretném, hogy ez megismétlődjön. Erősnek, és tiszteletreméltónak akarok tűnni a szemében, aki jól megvan egyedül. És nem utolsó sorban nem felelőtlen. Mert nem vagyok az. Sir Puding is tudja!
- Akkor pont jó helyen vagy. - néztem fel rá mosolyogva - Ugyanis épp akciós a banán! - Attitűdöm egy jó bolti eladóét is hajazta, de ha jól ismert, láthatta rajtam, hogy csak színészkedem, és ideges vagyok.
A kérdésére a választ hosszú másodpercekig kerestem a fejemben. Hogy mi terelte el a figyelmem? Mit mondhatnék erre? Tudom, hogy mit hallana legszívesebben, hogy "Ó Henry a nagy farkad gondolata terelte el a figyelmemet, illetve a kecsegtető esély, hogy újra talaálkozhatok vele" ..meg a lótúrót. Persze lehet, hoyg egy csomót változott, sőt, felnőtt, csak én lettem rossz májú szipirtyó.
- Csak elgondolkoztam. - szakadtam ki a gondolataimból, hoyg megválaszoljam sürgős kérdését. - Gondolkoztam, hogy mit főzzek ma, amiből holnapr a is marad, hogy mostam-e kisgatyákat tegnap, vagy mára maradt a mosás is, hogy indul e vajon iskolai előkészítő félévkor is, vagy csak év közben. Nagyon sok minden van a fejemben mostanság. - az előbbi kedves mosoly már keserűbb volt, főleg ahogy a fejemben egy képzeletbeli óra kattogását hallottam: TIKK TAKK. Bertie akármelyik pillanatban felébredhet. TIKK TAKK. És én nem vagyok sehol.
TIKK.
TAKK.
Rövid hajamat hátratúrva néztem a férfi szemeibe.
- Nekem tényleg mennem kell. - mondtam azon a tipikus, ellenkezést nem tűrő anya-hangomon, amit az utóbbi évek alatt kifejlesztettem. - De látom, nagyon dumcsizni szeretnél, szóval elárulom, a számom még ugyanaz. - bátorító félmosoly jelent meg arcomon. - Tudod mit? - közben a pénztárcámat előkapva kutakodni kezdtem, és egy fehér kis kártyát húztam elő. - Itt névjegyem, és akor biztos nem lesz kavarodás. - azzal másodjára is hátat fordítottam neki, és sietősen a kasszához indultam. |
Ahogy szinpadiasan meghajolt és úgy mutatkozott be, szinte elkezdtem arra az állapotba terelődni, amikor köpni és nyelni se tudtam. A széles vigyorra nagyon olyan "Ezt kapd ki kiöcsög seggfej" hangulatot éreztem. Pontosan tudtam, hogy élvezi, hogy én most lefagytam, meg minden. És azt is tudom, hogy valószínűleg mégis mi volt az oka. Egyedül hagytam akkor őt és a még meg nem született kölykömet is, akiről még mindig nem tudtam semmit a korán kívül.
Amikor meg akartam volna szólalni, akkor közölte velem, hogy ő most lelép, mert siet. Én meg csak egy szó nélkül néztem utána, mint egy szerencsétlen. Konrétan úgy álltam ott a majdnem leejtett kosarammal, mint a sokat emlegetett szar a fűben. Vagy pikánsabban: fasz a lakodalomban. Bár nem tudom, hogy lakodalomban kinek állt fel először, hogy ezt szokják mondani. Talán a mennyasszony annyira szép és tüzes volt, hogy a helyiségben tartozkodóknak felállt, vagy mi volt akkor?
Távozása után annyi gondolat és kérdés vetődött fel bennem, amit megvitathattam volna Rorával. Habár akkor az agyi kapacitásom jelentősen csökkent volna a beszélgetés legvégére. Akkor most mégis mi a fészkes fenéért van az, hogy szinte fiúnak néz ki, akkor meg normális nőnek? Akkor most megtartotta a gyerekünket, annak ellenére hogy rosszul reagáltam 25 évesen? Ha igen a válasz - márpedig Rora megszólalása alapján igen -, akkor mégis milyen nemű és milyen kisgyerek? Mégis mit reagálna rá, ha most tudattam volna vele, hogy mégis érdekel a gyerek? Hogy bánom, amit tettem a múltban és bár vele maradtam volna, csak hagytam, hogy megijedjek az apaságtól? Ezek a kérdések és az ehhez hasonlók keringtek bennem, miközben még mindig teljesen lemeredten bámultam magam elé.
Amikor sikerült összekapnom magam, akkor rögtön a kosárkára pillantottam, hogy még mi kell. Ez után rájöttem, hogy levettem olyant is, ami igazából nem is kellett. Így visszasétáltam oda, hogy visszategyem a helyére. Mert ugye nem vagyok suttyó paraszt, aki csak odadobja egy véletlenszerű polcra, hogy majd az alkalmazottak visszateszik.
Aztán automatikusan a gyümölcsös részleghez vándoroltam, mert ugye eredetileg oda tartottam, amikor nekemjött Rora és majdnem fellökött. Ahogy odaértem először a banános részhez, volt szerencsém kiszúrni a gyerekem anyját.
- Megbocsátottam volna, és elfogadtam volna a sietségedet, ha nem kívántam volna meg... - kezdtem játékosan és már látszólagosan magabiztosan, amikor Ő is kiszúrt a banános tartály, tároló vagy hogy is mondjam túloldalán - ... a banánt - itt már kezdtem is pakolni a banánokat a zacskóba.
- Mi terelte el annyira a figyelmedet, hogy banánokat gyömöszöltél egyetlen egy zacskóba? - kérdeztem megint letörölhetetlen vigyorral, mert végül is nem övé volt az utolsó szó. De attól még egy csomó infó volt, amit még meg kellett emésztenem. |
Ahogy sikerült felidéznie a nevemet, én színpadiasan meghajoltam előtte.
- Miss Aurora Smith személyesen. - széles vigyor terült el az arcomon mert bizony őrülten élveztem a zavarát. Lehet, aljas vagyok, de nem én hagytam el egy terhes fiatal lányt, és hosszú évekig mégcsak fel sem hívtam. És akkor a gyerektartást már ne is említsem. De nem gond. Mindez már a múlté, és mi ketten Bertie-vel, meg persze Sir Pudinggal csak a mának élünk.
- Viszont ha most megbocsátasz.. - a kosaramhoz lépve hátráltam egy lépést, ezzel kitérvén az ő útjából. - én sietek. - A hirtelen találkozás valamiért teletöltött adrenalinnal, s úgy éreztem, még a lelkemben is ott pulzál. Győztes vigyor ücsörgött az arcomon, és a sok adrenalin hosszú pillanatok erejéig elhitette velem, hoyg enyém a világ. A világ, ami tökéletesnek tetszett, s amiben minden úgy történt, ahogyan annak lennie kellett.
Felkaptam pár narancsot, bezacskóztam őket, majd a géptől kapott címkét a zacskóra nyomtam.
Még magamnak sem mertem bevallani, de egy kicsit örültem Henrynek, és egy részem remélte, hogy meghív kávéra, hogy elmondhassa, mindent megbánt, és legyünk újra együtt. Pedig nem is tudom, adnék-e neki második esélyt. Hm, lehetséges, hogy nem. Pedig milyen család lennénk..
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy vagy két kiló banánt nyomorítottam bele egy kis átlátszó nejlonba.
- Basszameg. - sziszegtem, és gyorsan visszapakoltam a felelsleget. |
Felvontam a szemöldököm, amikor szinte hisztérikusan elkezdett nevetni, főleg amikor a könnycseppeket is megláttam. Nem tudtam, hogy mégis mi a tököm lehetett annyira vicces vagy nevetséges, de volt olyan érzésem, hogy majd megtudom. Szóval két dologra számíthattam: vagy tényleg nagyon nevetséges dologról lett volna szó, vagy a nem is tudom pontosan milyen neműnek lett volna pocsék humorérzéke. Vagy valamilyen humorérzéki hibásodásnak lettem volna a tanuja.
Aztán amikor visszakomolyodott, akkor én csak néztem, mint egy döglött hal. De mégis volt az arcomon egy mosoly, mert utólag meg nevetségesnek tartottam azt, hogy felnevetett a hipermarket közepén.
Ahogy elmosolyodtam, annyira hirtelen le is fagyott az egész az arcomról. Hirtlen majdnem elejtettem a kosaramat, és kikerekedett szemekkel néztem rá. Egy közös gyerek? Vele? Mi a rohadt élet? Egyetlen egy gyerekemről tudok, és annak az anyja Aurora. Ez a velem szemben álló, ezek szerint nőnemű személy pedig férfinak néz ki. Az én Rorámon pedig egyáltalán nem fedeztem fel transzi hajlamokat. Szóval egy gondolatolvasó csak ezt az egy kérdést hallhatta volna: WHAT THE F*CK?!
- Nem, nem, ez nem lehet. Te nem lehetsz Ő, máskülönben felismertelek volna. Ezen kívül egy férfinak kinéző személlyel soha nem feküdtem volna le, és nem is feküdnék le. Ez nem lehet... -próbáltam tagadni, de még én is éreztem, hogy ez bizony megtörtént. Tekintete idegesen cikázott az arcomon, de így is tudtam, hogy nem azért mert hazudott. Ő Aurora! - Rora? Tényleg te vagy? És nem ugratsz? - kérdeztem végül halkan, meglepődötten és már most lefagyva.
Hirtelen most kicsit feszült lettem, mert rámtört a bűntudat. Saját gyávaságom miatt, elhagytam valakit, akivel most kellett összefutnom. Mit mondjak? Megijedtem az apaságtól! |
"Honnan is ismerjük egymást?" A négy szó, aminél azt hittem, mentem elájulok. Az a pár pillanat, míg rám emelte a tekintetét egy kibaszott hullámvasút volt. Kislányos öröm, és izgalom futott végig a testemen, hogy vajon mi lesz, ha felismer, ha eszébe jut Bertie, ha újrakezdené... de ahogyan meghallottam a négy varázslatos szót, örömöm haragba csapott át. Majd szomorúságba. Hát persze. Persze, hoyg nem ismer fel.
A múltjának egy olyan darabja vagyok, amit régen le akart tudni, és most vagy az agyán ül egy köd, amiről lepattan minden velem kapcsolatos információ, és próbálja elfelejteni, hogy létezem, vagy tényleg ekkora fasz.
Annyira nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött érzelemáradattal, hogy miután visszakérdezett, hangos nevetésben törtem ki. Szemem sarkából pár csepp könny is kicsordult, és végigfolyt az arcomon. Hisztérikus nevetésem hangjára többen felkapták a fejüket, és rosszallóan ránk bámultak, de nem foglalkoztam vele. Rég túlléptem a gyötrődésen, hogy ki bámul meg épp. Azért van a szemük, hogy nézzenek.
Amilyen hirtelen jött a nevetés, olyan gyorsan el is múlt, és Henry kérdő tekintete biztosított engem, hogy a férfi nem színlel.
- Van egy közös gyerekünk, te szerencsétlen. - nyögtem végül ki, kicsit halkabban, hogy csak mi halljuk. Nem szerettem sem az utcán, se sehol parádézni, vagy hangosan vitázni. - De ha akarod, adok személyit, a sikeres azonosításhoz.
Tekintetem ezalatt idegesen cikázott arcának egyik pontjától a másikig. Próbáltam felmérni, vagy legalább az arcáról leolvasni mit gondol, vagy érez, de semmit nem sikerült megálapítanom. Sírni lett volna kedvem a hirtelen felgyülemlett feszültségtől, de egy hipermarket közepén nem fogok. |
Ahhoz, hogy a mai fáradtnak mondható hangulatomat megértse mindenki, ahhoz először tudnia kell mindenkinek, hogy néhány haverommal elmentünk szórakozni tegnap. Most meg kicsit másnaposan vágtam neki a napnak.
Szóval tegnap a nightclubban gyönyörködtünk a táncosokon, miközben iszogattunk. Én főleg Serát szuggeráltam, mert szerintem őneki volt a legjobb alakja. Aztán egyszer csak a szexuális élményeinkre terelődött a szó valamiért, amikor elhangzott a következő beszélgetés:
- ...első szerelmemmel csak egyszer voltam együtt. De akkor... - kezdte az egyik.
- Nem tudtad, hogy hova rakd be neki? - reagálta le rögtön a másik, mire a nem túl józan társaság egyből felröhögött.
Az este többi része is hasonlóképpen telt el. Legalábbis én úgy emlékszem, hogy csak a haverokkal beszélgettünk és vidám volt a hangulat. Illetve nem emlékszem, hogy valakinek akkor kedve és energiája lett volna egy egyéjszakára, szóval az akkor nem volt.
Ma kikelve az ágyból, csalódott fejjel döbbentem rá, hogy be kell vásárolnom. Hiszen például a kaják csak nem teremnek a hűtőben. Lehet, hogy a vérmacskák nyers hússal is táplálkozhatnak, de nekem már természetes az az emberi étrend.
Egy kis idő múlva már a hipermarketben voltam, kezemben egy kosárral. A sorok között vigyorogva sétáltam el az ismerőseim mellett. Azokat a hölgyeket, akikhez már volt szerencsém, azt pedig feltétlenül üdvözöltem. Ha elpirulva és lesütött szemmel kezdtek volna el sietve továbbsétálni, vagy ha elhaladva mellettem még visszapillantva is bámultak volna, akkor akárki láthatta volna azt a "Jóképű vagyok és tudom is magamról"-féle vigyort. Hiszen ördögien jóképű vagyok.
Egy epres joghurttal gazdagodva már mentem volna a gyümölcsös részleghez, de valaki miatt majdnem elvesztettem az egyensúlyom és elhasaltam. De csak majdnem! Amint végigfutott a tekintetem, egyből több gondolat vetődött fel róla. Vagy egy laza sráccal vagy pedig egy buival vagy pedig egy transzvesztita hajlamokkal küzdő csajjal volt dolgom. Amikor megláttam az arcát, akkor először arra tippeltem, hogy fiú. De utána, nőisebb vonásokat is felfedeztem, ami elbizonytalanított. Végül furcsa módon nagyon ismerősök kezdtek lenni a vonásai, csak nem bírtam rájönni, hogy honnan. Pontosan tudtam vagyis éreztem magamban, hogy ha egyáltalán találkoztunk valaha, akkor emlékeznem kellene rá. Ismeretlen okból, de ezt éreztem. Aztán amikor megszólalt, akkor nőies hangja volt, de egy mutálási problémákkal küzdő férfinak is lehet amolyan "kiherélt" hangja.
- Semmi gond, cimbora - szólaltam meg végül úgy, mintha férfi lenne, viszont a cimbora szó most halkabb és bizonytalanabb volt a szokásosnál. Amint találkozott a tekintetünk, akkor kiolvastam a szemeiből, hogy mintha ismerne engem.
- Tehát ismersz engem... - jegyeztem meg letörölhertetlen vigyorral - De honnan is ismerjük egymást? - én mondom, hogy felismernék egy ilyen nőies férfit, vagy férfinak kinéző nőt. |
Egy jól megtöltött bevásárlókocsit tolva magamelőtt száguldottam végig a sorokon. Mi kell még? A lábaim kérdés nélkül vittek, nem is láttam merre, hiszen a bevásárlólistámat bújtam. Bertie (így becézi Egbertet) már pár napja beteg, és nagyon sok alvásra van szüksége. Meghát napi huszonnégy órás jelenlétre, ami ugyan eléggé megdolgoztat mind testileg, és szellemileg is, de érte bármit megtenék. Szeretném, ha minnél előbb meggyógyulna. Az orvos azt mondta, ez csak egy kis téli megfázás. Minden gyereknél előjön, amikor nem lehetnek annyit a napon. C vitamint javasolt, és sok folyadékot. Bertie-t már csecsemőkora óta ehhez az orvoshoz járatom, és sose volt vele baj. Sok orvossal ellentétben ő nem akart sosem felesleges gyógyszereket ránktukmálni, és valahogy már a férfi kisugárzásában is annyi bölcsesség van, hogy meg sem merem kérdőjelezni a szavát. Vettem tehát gyerekeknek való C-vitamin tablettákat, meg beraktároztam minden oylan gyümölcsből, ami teli van C-vitaminnal. Bertie szerencsére nem aza finnyás fajta. Meg szokta kérdezni ugyan, hogy mondjuk a spenót gyümölcs-e vagy zöldség, meg hogy az erdőben is nől-e, de csupán azért, mert minden érdekli. Már ilyen fiatalon is olyan tudásszomja van.. ahj, hogy én mennyire szeretem őt.
Mielőtt elindultam sikerült ugyan ágyba dugnom, és most tuti nagyon fáradt, de nem akarom egyedül hagyni hosszú időre. Puding otthon van vele, és nagyon szereti is, de egy macska nem egyenlő egy emberi felvigyázóval.
Ahogyan végigfutott a szemem a bevásárlólistán, képzeletbeli pipákat tettem a kosaramban lévő termékek mellé. Boldogan konstatáltam, hogy egészen rövidke idő alatt egészen jó munkát végeztem. Már csak narancs kell, meg pár banán, és mehetünk.
Egy merész 180 fokos fordulatot követően már épp a gyümölcsök felé indultam volna, ha nem borítok fel majdnem egy férfit kosarastul.
- Úristen, elnézést! - szökkentem azonnal áldozatom mellé, és a pillanat törtrésze alatt futtattam végig az alak egészén szemeimet. Muszáj volt tudnom, hogy okoztam-e maradandó sérüléseket. Nem biztos, hogy bírna most a pénztárcám egy kórházi számlát.
Tekintetem az idegen lábától indult, és fejtetőig ment, de a cél előtt egy kicsivel elakadt; az a szempár! Olyan ismerős.
- Henry?! - nyögtem ki fájdalmas-nosztalgikus meglepettségemben. Vegyes érzések öntöttek el, és csak álltam ott földbegyökerezett lábakkal. Aki miatt elköltöztem, most megjelenik. Ha jobban belegondolok, ez túlzottan is rá vall. Túlzottan... |
/lezárt kör (bocsi, de azt mondtad, hétfőn jössz, csütörtök van ><)/ |
Mire való az őszi szünet, ha nem arra, hogy kis plusz pénzért kidplgozzam a belemet is? Tegnap 12 óráztam, mert az egyik csaj lebetegedett műszak közben. Kedvelem Christine-t, de ha szarul van, miért jön be melózni? Na mindegy, de idézem kedvenc főnökömet: "Bea, életem, tudom, hogy nehéz a suli, de nem tudnád átvállalni Chrostine műszakának a maradékát?". Mi mást mondhattam a 8. órám végén? " Persze Jason, maradok." Oké, hogy 200%, de akkor is... A 12 óra rohadt húzós...
Na de ma reggel felkeltem, összeszedtem a cuccomat, és elindultam a hipermarketbe kávéért meg kajáért. Kis séta után, miközben elszívtam vagy két szál cigit, beértem a hipermarketbe. A kosaramat telepakoltam gyümölccsel, pár zsemlével, egy csomag szeletelt szalámival, dobozos kávéval, energiaitallal, üdítővel meg minden egyébbel, ami a túléléshez elengedhetetlen.
Épp álltam volna be a kasszához, amikor egy idős néni fellökött. Na ezt utálom az öregekben...
- Kisasszony, vigyázzon már, majdnem elejtettem a kosaramat maga miatt! - rivallt rám a néni én meg csak néztem, mint borjú az újkaput. Inkább nem szóltam semmit, csak kinyögtem, hogy bocsánat és beálltam mögé a sorba. A néni odakerült a pénztároshoz, aki nekem egészen ledvesnek tűnt, de a néni őt is elkezdte leszidni.
- Hogy milyen modortalanok ezek a fiatalok! Meg se kérdezi, hogy segítsen-e bepakolni a táskámba és még rosszul is ad vissza! - házsártoskodott, holott tisztán láttam, hogy a pénztáros nem hibázott, én is pénzzel dolgozom, na meg remek matekos vagyok.
- De hölgyem, a pénztárosnak nem dolga ön helyett bepakolni és hibátlanul adott vissza, tudom, mert kiszámoltam. - keltem a lány védelmére nyugodtan. Ma egész jól indult a napom, csak az ilyen vén banyák tudják elrontani a kedvemet meg a dupla műszak. |
Ez a szemétláda, ez az utolsó féreg, nem elég, hogy a tiztelet legapróbb formáját sem mutatja a nők iránt, de még ok nélkül ítélkezik is! Ha tudom, hoy ekkora tapló vadbarmok mászkálnak Magnolia Valley-ben, el sem jövök ide. Bár végülis mindegy volt, csak el Portlandből...
Nora puffogva csámcsogott a pizzás csigáján, útban a munkahelye felé. A gondolattól is irtózott, hogy az egyetem után, a kipárnázott szék után egy ilyen mocskos helyen töltse el a napját. Persze ez attól is függ, hogy milyen állapotban van a hipermarket. Istenem, add, hogy ne valami koszfészek legyen...!
Szerencsére kellemesen csalódott, amikor beültették a kassza mögé, ugyanis makulátlan tisztaságot talált maga körül. Persze azért mikor egyik dolgozó sem figyelt, áttörölgette a kasszát. Nem akarta, hogy valami kényeskedő libának gondolják, mert nem volt az, de egyszerűen rühellte a koszt és a rendetlenséget. Néha előre sajtálta gyermekét... Már ha lesz neki egyáltalán.
Az első pár óra zökkenésmentesen telt. Húzogatta a termékeket, néha odaszólt Laylah-nak a másik kasszánál, hogy ez mi, meg hogy kéne beütni, de egyébként semmi gebasz nem volt.
Belegondolva, hogy a következő héten már délutánonként fog bejárni és este hatig itt fog ücsörögni, miután végzett az egyetemen... Persze, hogy visszamegy tanulni. Ez a bolti állás csak ideiglenes, csak egy kis pénzkeresés, hogy tudja fizetni az albérletet. Ha végre egyenesbe jön, jöhet a ház, a munka, esetleg egy férj, meg egy gyerek... Szeretne majd egy kisfiút. Ebben biztos volt. |
|
Előre engedve a lányt, még mindig azon gondolkoztam, hogy mennyire is hiányzott nekem. Tudom ilyet nem sokszor mondok, de ez volt a helyzet. Minden mozzanata hiányzott, a mosolya, amikor eltűri a haját a füle mögé és az még is megint előre jön. Szeretek minden kis részletet benne, a zavart pillantásait is szeretettel nézem, akármilyen kellemetlen lehet, engem nem zavar, sőt! Aranyosnak tartom. Bár én mit nem találok benne lenyűgözőnek? Komolyan... nagyon megszerettem ezt a lány és nem is tudom hogyan, mikor. Élveztem a társaságát, akármennyire nem akartam a közelebben látni. Mikor minden megvolt, el is indultunk haza és nagyon örültem, hogy Ebonyval tarthattam.
- Én is örülök és fájt volna, ha többet nem beszéltünk volna. Valószínűleg elmentem volna hozzád, ha már nem bírtam volna tovább - vakartam meg a tarkómat. - De örülök, hogy nem így lett. Nekem is rettenetesen hiányoztál, Ebony - öleltem át féloldalasan, mert mindkettőknél volt szatyor és máshogy, furán nézett volna ki. - Én is így vagyok, őszintén. Olyan fura volt nélküled, mintha hiányozna egy darab az életemből. Szóval, én is így érzek - mosolyodtam el. Messze volt a lakásom, hiszen a város szélén lakom, de a lány mellett hamar eltelt az idő. Mikor odaértünk, rögtön kinyitottam az ajtót. - Akkor, jössz? - kérdeztem meg, hátha meggondolta magát. - Zöldség levest akarok csinálni. Eredetileg csak magamnak akartam, de ha már itt vagy, két adag lesz. Persze csak ha kérsz!
/Emyr és Ebony a férfi lakásán/ |
Jól estek Emyr szavai és megmondom őszintén már nagyon is hiányozott az, hogy vele legyek. Ez a kínos dolog nem hiányzott szerintem egyikünk életébe se, de már mindegy is. Nem tudom visszafodítani az időt. Ami megtörént, az megtörtént..El kell felejteni és kész.
- Hát.. - néztem bele kosaramba, ami igazából már félig meg volt rakva, de gőzöm sem volt mit is akarok még venni. Maximum ha otthon rájövök, hogy valamit nem vettem meg holnap is beugrom. - ..szerintem mehetünk is. Azt hiszem meg van minden..ha pedig mégse, majd holap megveszem. - mondtam egy mosollyal az arcomon, végül pedig elindultunk a pulthoz, hogy kifizessük a termékeket. Emyr előre engedett, mire csak egy kedves mosolyt küldtem felé. Végezve pedig mát el is indultunt Emyr lakásához.
- Örülök, hogy ma találkoztunk..ugyanis azt hiszem..nem lett volna merszem felkeresni téged, hogy megbeszéljük azt a dolgot. Így viszont erőt vettem magamon..és örülük, hogy így alakult..de tényleg. - kotortam el zavartan egy kósza tincset fülem mögé, majd csak felpillantottam rá. - Már szörnyen..hiányoztál. Az utóbbi időben szinte mindig..együtt voltunk. Nagyon megszerettelek és nem tudnám nélküled elképzelni az életemet.. - nyögtem ki, ez viszont kissé vallomásnak tűnhetett. De tényleg így volt..iszonyatosan beleszerettem ebbe az emberbe - sárkányba. |
- Hát azt mindig jó időben vagy a szabadnapokon elintézni, mert könnyen elfelejtkezik róla az ember. Te soha nem zavarsz engem, Ebony. Bármikor eljöhetsz hozzám, ha csak akarsz, én nem kényszerítlek semmire. Én már mindent megvettem igazából, csak szeretek járkálni az üzletekben, hátha találok valami újat. Én igazából mindent megvettem, neked, kell még valami? Ha nem, akkor szerintem mehetnénk fizetni is.
Örültem volna, ha végre kettesben tölthetnénk egy kis időt. Megszerettem ezt a lány, ha még nem is akartam, először. Most itt vagyok azzal, akivel legjobban szeretnék lenni. Plusz még a munkára se gondolok közben, ami igazán egy nagy haladásnak számít! Van ilyen is. |
Örültem, hogy Emyr is lezárta a témát és végre nem kell ezen agyalnom nap, mint nap. Persze elfelejteni nem fogom, mekkora hülyeséget is csináltam, de legalább Em se csinált belőle nagy problémát. És ami még fontos, hogy nem gondol egy olcsó kis nőcskének, aki azért szétnyitja formás combjait, hogy közelebb tudja magához. Mert tényleg nem ez volt a célom..igazából nem tudom megmagyarázni mit is gondoltam ott akkor. De hagyjuk is ezt az egészet..lezártuk, kész vége. Szeretnék végre ugyanolyan felszabadultan beszélni vele, mint eddig.
- Örülök, hogy jól vagy.. - mosolyodtam el, majd mikor kijelentette, hogy levest szeretne csinálni a hideg ellen azonnal az jutott eszembe, hogy mivel amúgy sincs dolgom, segíthetnék neki..persze csak ha ő is akarja. - Én csak..erre jártam, gondoltam akkor elintézem a bevásárlást is. - vontam meg a vállamat továbbra is mosolyogva. Na igen, végre újra őszintén tudok mosolyogni, ami jó érzéssel töltött el.
- Esetleg..ha gondolod segíthetek. Mármint főzni..amúgy sincs..semmi dolgom. - mondtam kissé zavartan, azt viszont csak remélni tudtam, hogy ő is benne van. - Persze..csak ha nem zavarok. - ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy nem hiszek abban, hogy ő is megtudna főzni egy levest, egyszerűen csak vele akartam lenni. Mindennél jobban. Szörnye hiányozott már és szinte el sem tudom képzelni nélküle az életemet, ami lehet nem túl jó és megjárom majd, de ez van. Szerelmes vagyok belé, oda vagyok ezért a férfiért és mindent el fogok követni, persze tisztességes módon, hogy ő is ugyanígy érezzen. |
|
Tudom, hogy nem kéne ilyeneket kérdeznem, de már nagyon zavart ez az egész. Beszélni akartam hozzá már, mert hiányzott. Igen, hiányzott nekem. Talán picit nagyon is. Hamar le akartam zárni a dolgokat, azért is kérdeztem meg ezt rögtön. Látszott rajta, hogy zavarban van, amire én felsóhajtottam. Nekem nem kell magyarázkodnia, hogy miért is tette, amit tett. Tanár vagyok, tudom milyen, amikor meggondolatlanul cselekszik egy személy. Nem érdekelt nagyon miért tette csak azt akartam, hogy végre ne kerüljön engem, mert már rettentően hiányzott. Megszoktam, hogy mellettem van és ha nem is értünk egyet mindenben, jó vele lenni. Annyi a lényeg, hogy vissza akartam térni a normális kerékvágásba.
- Én is igazából, csak soha nem futottunk össze. Igaz, egy pillanatra megijedtem, hogy tényleg azt akarod, de rájöttem, hogy te nem vagy ilyen. Köszönöd? Ilyet is rég hallottam valakitől. De nem volt semmi olyan célom veled. Csak egy kis meggondolatlan cselekedett volt, ennyi. Téma lezárva, szerintem. Én is. Amúgy jól vagyok. Csak nem szeretem a hideget, így gondoltam csinálok levest. És te mi járatban vagy errefelé? |
Csak nagy szemekkel meredtem Emyrre, miközben ő is ugyanezt tette, pontosabban engem nézett, de nem tűnt meglepettnek. A kérdése viszont mégjobban ledöbbentett, nem beszéve arról, hogy ezzel sikerült elérnie azt, hogy csak még rosszabbul érezzem magam. A földre pillantva zavartan a fülem mögé kotortam egy kósza tincset, de az azonnal vissza is esett az előző pozíciójába. Még is mit mondhatnék? Hogy a kérdésének hála még kellemetlenebbül?
- Öhm..azthiszem igen.. - nyögtem ki végül, majd csak erőt véve magamon felpillantottam rá és folytattam. - Szerettem volna erről beszélni veled.. - sóhajtottam, miközben kicsit szorosabban markoltam rá kosaramra. - Nem tudom..mi is ütött belém akkor. De nagyon sajnálom..eszem ágában sem volt téged..elcsábítani..vagyis nem az volt a célom, hogy ezzel..szóval közelebb kerülj hozzám. - nyeltem egyet. Mégis miért itt magyarázkodom? Ez annyira kínos.. - Viszont..köszönöm, hogy elutasítottál.. - tettem még hozzá halkan, miközben halványan elmosolyodtam. - A legtöbb férfi..ezt már réges régen kihasználta volna..de te mégsem tetted.. - mondtam mosolyogva és azthiszem kezdtem kissé feloldódni újra mellette. Emyr volt számomra az az ember - vagy sárkány -, aki mellett önmagam tudok lenni. Nem számít milyen hülyeséget is tettem, ő nem néz le engem. Mellettem van ha szükségem van rá..tudom.
- Szeretném..ha elfelejtenénk a múltkorit.. - ezzel pedig lezártnak is tekintettem a témát. Remélhetőleg Em is lezárja és folytathatjuk ott, ahol elkezdtük. - Egyébként..köszönöm, jól vagyok. Veled minden oké? - kérdeztem kedvesen, tekintetem viszont egy percr sem vettem le róla. Örülök, hogy végre ennek is vége. Rettentően hiányozott már a férfi, most viszont újra ugyanúgy tudok vele beszélni, ahogyan eddig. |
[85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
