|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:31 - |
 |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Miután ledöntöttem a vodkanarancsom csak jobbra-balra tologattam a poharam, esetleg a pohárszáján kalandoztak el ujjaim. Közben felkönyököltem a pultra, és tenyeremet állam alá helyeztem, hogy megtámasszam azt. Várakozás során pár sóhajtás hagyta el számat, és néha beszéltem pár szót a pultossal. Inkább jobb volt most elmélkednem... Olykor ezt sem árt meg!
Ám nemsokára csak befutott Rhea. Halványan mosolyogva néztem rá, ahogy leült mellém, és cukkolódására szemeimet forgattam meg.
- Tudod, én ekkora alkoholista vagyok - ingattam fejem. - Amúgy végre nem kell melóznom! Nagyon el lettem lepve, és jaj... - vakargattam meg a tarkóm. - Pont ezért gondoltam, hogy elhívlak kicsit iszogatni. A férfiak már csak ilyenek... - adtam elő magam színpadiasan. - ...alap, hogy le akarlak itatni! - vigyorogtam.
Természetesen ez nem állt szándékomban. Ha nagyon szeretnék tőle valamit azt inkább józanul érném el, mintsem ilyen szánalmas módon. Azért a nőket többre tartom, mint a hímsoviniszta gyökerek, akik egy házi asszonyt meg egy lyukat látnak bennük.
- Na és merre jártál? - kérdeztem tőle kedvesen, és ezután én kértem egy whiskeyt a pultostól. - Csak azért kérdem, mert... - pillantottam rá remegő kezére. - ...mert nagyon átfagyhattál - húztam el a számat fanyaran.
Közben ki is hozták a rendeléseinket. Most sem egyből húztam le a töményem, hanem lassan kortyolgattam. Jó volt, ahogy melegség önt el az erős szesz miatt. Ilyen hidegbe pláne, hogy jól esik az embernek. Igaz, ettől függetlenül eszem ágában sincs alkesznek állni.
- Mi a helyzet amúgy veled? Volt valami a kollégáddal, akit annyira szeretsz? - utaltam a múltkori nőcskére, aki eléggé... Könnyűvérű volt, és igencsak látványosan bepróbálkozott nálam.
Csendben maradtam, és bólogatások és hümmögések közepette megittam piámat. Fel sem tűnt, hogy elfogyott. Na fene! Lehet még kérek valami könnyedebb italt, de nem szándékozom magam talajrészegre inni. Még a spicces talán oké, de a részegség?! Nos, az nem igazán. Egyszer-kétszer, ha voltam teljesen benyomva, de ami utána jött.. Francos másnaposság! Körülbelül egy egész napot budiba lógó fejjel töltöttem.
- Mellesleg talán tudok segíteni a hangszeredet illetően - jegyeztem meg mellékesen miután befejezte az élmény beszámolót. - Ha gondolod megnézhetjük majd valamikor - mosolyogtam. |
Múltkori találkozásom Arminnal eléggé feldobott, hiszen jó volt, hogy találkoztam egy velem egy szinten lévő idiótával. Természetesen pozitív értelemben értve. Illetve még lehet túl is szárnyal az idiotizmusban. Ezen még annyira nem gondolkoztam, de nem is érdekel, hiszen az a lényeg, hogy jól elvoltunk. Totális shit és brainstorm volt, de totálisan megérte az agyrohadás is a végén. Viszont ezután következtek az unalmas hétköznapok. Persze én mindig imádok zenélni, azzal nincs is nagy baj. De igazából, ha lehet ilyen hülyén fogalmazni inkább magányos farkas vagyok. Jobban szeretek egyedül alkotni, viszont sajnos erre most rá vagyok kényszerítve. Pedig régen is fent a mennyben mindig egyedül pengettem a húrokat és mennyire élveztem. Teljesen bele tudtam merülni, senki sem zargatott, maximum akkor mikor kis szünetet tartottam...milyen jó is volt! Sajnos ezeknek az időknek vége, így bele kell törődnöm, hogy másokkal együtt kell működnöm, hogy egy jó szerzemény összejöjjön.
Ez van amikor könnyen megy, van amikor vért kell izzadnom érte. A múltkori kis libával is kész szenvedés volt együtt dolgozni, ráadásul rontott is ami nálam különösen érzékeny téma. Ma meló utána úgy döntöttem, hogy kicsit kimegyek a szabadba és kieresztem a szárnyaimat. Egyszerűen muszáj néha, mert megőrülök. Legalább érezzem magam egy kis ideig normálisnak, ne pedig olyan idiótának aki csak megpróbál megilleszkedni az emberek közé. Szerencsére eddig egész jó az álcám és senki sem gyanakszik. Amíg ezen tűnődtem addig az erdőbe keveredtem és a hegy lábához közel érve végül csak kibontottam a szárnyaimat. Igen, direkt olyan felsőt vettem fel, hogy hátul nyitott és ne akadályozzon semmiben sem. Viszont egyszerűen már vágytam a repülésre és nem érdekelt, hogy hideg van mint a fene. Kicsit remegtem és teljesen libabőrös voltam, de erőt vettem magamon és már el is rugaszkodtam a földtől. Végre szabadnak éreztem magamat és ez mindennél fontosabb volt. Bár a hideg szembeszél szinte jeges karomként vájta a bőrömet de nem zavartattam magamat. Végre most egy picit élek. Szárnyalás közben berezgett a zsebem mire összeráncoltam a szemöldökömet. Gyorsan kikaptam a telómat és kicsit meg is lepődtem, hogy Armin írt, hogy találkozzunk a bárban. Nos, nem sok időm volt arra, hogy összekészülődjek, nem mintha ebbe egy randit képzeltem volna bele. Szóval nem érdekel, úgy esek be ahogy vagyok. Persze nem mintha úgy néznék ki mint egy tróger, de ha nagyon akarom akkor jobban is ki tudom magamat csípni. Nagy nehezen leszálltam végül, hiszen egyáltalán nem fűlött hozzá a fogam, de muszáj mennem. Nem azért mert nem szeretnék a férfivel találkozni, csak mindig ezt érzem a repülésnél. Egészen addig csinálnám, míg minden erő el nem száll belőlem és a földre zuhanok.
Sietősen értem be kis idő múlva a bárba és szinte teljesen átfagytam basszus. Angyal mivoltom miatt ez eleve nem nehéz, de úgy hogy jóval magasabban voltam az elmúlt pár órában...nos ez nem meglepő.
Egyből kiszúrtam a múltkori sötétbarna szénakazalt így halványan mosolyogva le is tottyantam mellé:
- Szia! Már ilyen korán piálgatsz? Mi lelt téged? - cukkoltam egy kicsit. Levettem a kabátom és a mellettem lévő székre dobtam könnyedén és intettem picit remegő karral a pultosnak:
- Egy gintonikot kérek, kösz! - fú cseszem, remélem hamar átmelegszem mert kiidegel ez a didergés. Lehet nem a legjobb ötlet volt ez a repülés de nem érdekelt, akkor sem bántam meg. |
Nagyon rég volt időm magamra. Azóta a játéktermes kikapcsolódás után megint el lettem lepve melóval. Mindenesetre örültem, hogy Rhea megdobott a számával. Szimpatikus volt a számomra, és sosem ártanak a kapcsolatokat!
Ám ha már kapcsolatok... Legmerészebb álmaiban sem gondoltam volna, hogy egyszer a főnököm megházasodik. Amikor felhívtam Katarinát, hogy mégis mi van vele és miért sóz a nyakamba ennyi munkát a barátnője vette fel, és ő mondta el az egészet. Házasodik a főnök. Azt hittem abban a pillanatban kiköpöm a kávét, amit szürcsöltem közben. Te jóságos ég!
Mivel ment a felhajtás az esküvő miatt a munka rendesen rám hárult. Egyre több megbízást kaptam, hogy hallgassam ki ezt, hallgassam ki azt. Totálisan bevoltam táblázva! Emellett a legjobb, hogy ehhez Kata is kéne, mert hát... Az információk mellett el is kéne tenni lábalól az illetőt. Na igen, ezért is akadtam ki, amikor lefújtak egy-egy küldetést. Mindegy, ettől függetlenül ugyanúgy kifizette, sőt... Még többet is perkált nekem! Habár ez a minimum, ha már ennyi güriztem úgy vélem!
Végül ahogy lement az esküvő már vártam, hogy visszatérjen, de egyelőre semmi. Mondjuk örültem, hogy nem keresett, és mivel munkám most nem adódott végre tudok lazítani is!
***
Épp ezért döntöttem ma a bár mellett. Viszont egyedül sosem szerettem igazán lenni, és a múltkor olyan jól összemelegedtem Rheával, így gondoltam egyet, és írtam neki egy gyors SMS-t. Igaz, hallottam egy-két dolgot egy régiségkereskedőről. Érdemes lenne őt is felkeresni, ha már annyira nagy szíve vágya a lánynak az a hangszer. Biztos nem mostani darab lehet, és ha különlegeségeket szereti, akkor tökéletes hely a számára.
Nekem az sem baj, ha félreérti. Nem egy nőt hívtam el randizni. Igaz, komolyabb kapcsolatom sosem volt, de ez nem azt jelenti, hogy megvetném! Ha valóban megtalálnám az ideális partnert, akkor simán belemennék.
Ezeken tűnődtem el magamban, és ha a pultos hozzám szólt mit is szeretnék, akkor kezdésnek egy vodkanarancsot dünnyögtem orrom alatt. Értelemszerűen a röpke csevej után újból elmélyedtem gondolataimban, és türelmesen vártam Rheára, hogy felbukkanjon. |
//Migathe off. Remélhetőleg Miyako-nál majd összefutnak az ígért vacsira;3// |
Az arcom ha lehet mégjobban felvidult, mikor megemlítette, hogy a ma neki jó lehet. A puszinál, amit felém dobott, kicsit megakadt az agyam. Beszélgetésünk során most először kezdtem azon agyalni, hogy Miyako milyen beállítottságú lehet. Felmerült bennem, mint lehetőség... hiszen van rá esély, hogy csak a nőkhöz vonzódik. Párizsban, akármilyne szabadnak és fiatalosnak tűnik a város, még mindig prűden kezelik ezt a témát. Kevesen merik felvállalni magukat, és sokan inkább magukra erőszakolják a családos anyuka sémát, csakhogy biztosan ne lógjanak ki a sorból. Nekem a lelkem halna bele, ha valami olyasmibe kéne kényszerítenem magam hosszú-hosszú évekig, sőt, életem végéig, ami nem én vagyok. Nem menne.
Magabiztos mosollyal reagáltam a puszira, de ennl többet nem mertem meglépni.
- Tényleg van időd? Az nagyszerű lenne! - kezeim közben már automatikusan mozdultak a táskám irányába. Mehetnékem volt.
Ezt érzést csak erősítette a dolog, hogy felbukkant két pasi. Észre sem vettem, hoyg bejöttek, egyszerűen megjelentek, és további italra invitáltak minket. Ha egyedül lettem volna, nem zavar a dolog, sőt meg is próbáltam volna kikérdezni őket az eddigi tapasztalataikról a várossal kapcsolatban, de mára már Miyakonak ígértem magam.
Mielőtt megszólalhattam volna, Miyako már terelte is őket lefelé, amit nem tudtam mire vélni. Leszbikus lenne, és nem szereti a férfiak társaságát? Annyira hirtelen cselekedett, hogy szinte megijedtem.
Gyorsan belesöpörtem a dolgaimat a táskámba, majd egy pillantással végigmértem a két férfit. Aránylag jól öltözöttnek tűntek, tiszták voltak, nem tűntek olyan problémás, "bunyózós" típusnak.
- Sajnálom, uraim, de tényleg dolgunk van. - azzal felálltam, és a vállamra kaptam a táskámat. - Talán egy alkalmasabb időpontban. - Nem kockáztathattam meg, hogy akárki is emlékezzen rám, és rossz benyomást keltsek. Valaki, akiről körbemegy a hír, hogy bunkó, vagy szemét módon leterelt két úriembert, már nem kap olyan hamar érdekes interjút, mint egy mindig kedves, mosolygós személy.
Miyako után siettem, és a bár előtt értetlen pillantást vetettem rá. Nagyon érdekelt, miért nem akart maradni, de nem akartam belefolyni egy esetleg kínos beszélgetésbe, szóval inkább hagytam a dolgot.
- Persze! Csak előbb hazaugranék, ha nem gond. - mosolyogtam rá. - Meg még bort is kell vennem. A csokiról nem is beszélve. - a táskámban kezdtem matatni, majd előrántottam a határidőnaplómat, és hátul a címek, és telefonszámok fülnél nyitottam ki. Szegény napló már eléggé saláta volt, amit nem is csodálok. Január óta minden fontos időpontot, jegyzetet, gondolatot ebben rögzítek, velem volt jóban, rosszban, és hát párszor le is borítottam kávéval meeeeg levessel... No mindegy.
- Ha leírod a pontos címed, akkor taxival könnyen eltalálok hozzád. - a mosoly most sem maradhatott el. |
Csak hallgattam, ahogy szabadkozni kezdett majd viccelődött. Én is nevettem vele. A kacsintására csak dobtam egy puszit. Ha ő így játszik, én miért ne?
- Ne butáskodj. Van időm, a gimiben csak heti két napot tanítok, azt se azért, mert én szerettem volna. Eredetileg magán énektanár vagxok ďgy viszont pont elég időm van megmutatni neked a várost. - mosolyogtam rá kedvesen.
Hmmmm... Milyen kis rámenős lett valaki! Azt reméltem megleoem egy vacsival, de így? Hát, végülis átjöhet, ki tudja mi lesz.
Viszont mielőtt megszólalhattam volna megjelent kęt pasi. Már akkor éreztem, amikor a közelbe jöttek, hogy vámpírok.
- Hölgyek, igyanak még egyet! Mi álljuk. Vagy esetleg nem tartanának velünk? - kérdezte az egyik, mire csak !egforgattam a szemeimet. De ekkor kiszúrtam valamit, a másiknak kibújtak a szemfogai.
- Bocsássanak meg uraim, de jobb dolgunk van. - vágtam rá azonnal és előkapva oénzt csak leraktam annyit, amennyi mindkettőnk italát fedezi és Agathe felé fordultam.
- Gyere, jobb lesz, ha megyünk. - mondtam és ha kérdezősködött, akkor csak az ajtó felé intettem, hogy majd elmagyarázom. Nem állt szándékomban fegyvert használni, persze mint mindig most is felkészülten jöttem el, de azért még sem. Ennek ellenére próbáltam nyugodt maradni, hiszen nem tudhatja, hogy ezek vámpírok voltak.
- Amúgy most akartalak meghívni vacsorára hozzám. Jössz? - kérdeztem mosolyogva mihelyst kiértünk a bárból. De a két pióca csak nem adta fel, jöttek utánunk. |
Amikor a gimis tiniket említette, kicsit elgondolkodtam. Nekem tökre hisztimentes tinikorom volt, mondjuk én mindent megbeszéltem anyáékkal, és egy normális tininél ez nem így van. Normális, mi?
- Viszont ha nincs időd... - szabadkoztam, s két tenyeremet védekezően kettőnk közé emeltem. - A munka sokkal előbbre való! Hiszen az fizet is. - nevettem el magam.
- Én pedig csak a megfizethetetlen társaságomat tudom felajánlani. - mondtam színpaiasan, vicceskedve. Mondandóm végére mosoly húzódott arcomra, és kacsintottam is egyet. Éreztetni akartam vele, hogy nem vagyok ilyen öntelt, nem érzem magam többnek senkinél, mindenki egyenlő. Kivéve ha ő mondjuk vámpír, mert akkor egyértelműen fölöttem áll.
- Tulajdonképpen, - gondolkoztam el államat megdörzsölve. - ha neked most van időd, én most is ráérek! Ma még nem ettem semmit, és hát a várostörténei múzeum még várhat. - izgatottan kezdtem fészkelődni a bárszéken. - Meg igazából nagyon érdekel, hogy mit tudsz a városról, meg mit tapasztaltál. |
- Ne is mondd! Bedobtak a gimibe helyettesíteni én meg megőrülök a sok hisztis tinitől. Bár elvileg én is ilyen voltam. - nevettem és belekortyoltam az italomba. - Azt se tudom lassan, hol áll a fejem. - ráztam meg a fejemet nevetve. Csak mosolyogva hallgattam, ahogy fellelkesedett.
- Rendben, akkor ilyen sorban és tényleg szívesen segítek. Akárhány kérdésed van vagy meg kell mutatni valami, állok rendelkezésedre. - ajánlottam fel. A wikipédiásra nem mondtam semmit, csak bólintottam.
- Semmi gond, engem aztán nem zavar. Én se mindig bírom ki elkalandozás nélkül. - mondtam.
Már most megkedveltem, pedig nem is nagyon ismerem, de ahogy a vacsora mrghívásra reagált, azt hittem meghalok itt menten olyan aranyos volt.
- Szeretem a bort, de azt hozol amit szeretnél én meg majd összedobok valami finomat. De a csoki a legjobb választás meg egy kis bor. - mosolyogtam és mar el is képzeltem egy romantikus vacsorát. Valahogy nem tűnt olyannak, mint aki csak a férfiakhoz vonzódna.
- Én is örülök. - mosolyogtam. Ezután megittam az italomat, hiszen már alig volt belőle. Amúgy nem szokásom sokat vedelni, de bírom én az italt rendesen. |
Halkan felnevettem, ahogy szabadkozott. Ahhoz képest, apám mennyire rámijesztett, hogy itt majd keresztben lenyel a sok vámpír, szinte elsőre sikerült belebotlanom egy meglehetősen üdítő társaságot nyújtó személybe! Alig várom, hogy ezt elmesélhessem neki! Biztosan figyelmeztetni fog, hogy azért legyek résen, és ne elgyek naiv, de ezen a lányon, vagy nőn... szinte látszik a kedvesség. Még a szeme is nevet, ahogyan beszél.
- Semmi baj. Valakinek a mai tényleg hosszú nap volt. - mondtam mosolyogva, és a kávémba kortyoltam. Vagyis inkább a csészényi cukor és tej keverékébe, amibe véletlen került pár csepp kávé is.
Ahogy vázolta a lehetőségeket, egyre lelkesebb lettem. Csillogó szemekkel ittam minden szavát, s közben fejben köszönetet mondtam Fortunának, Athénének, vagy lehet, hogy Erósznak, hogy elém terelte cikkem egyik fő forrását illetve születésének segítőjét.
- Így sorban! A legjobb lenne ebben a sorrendben; kezdve a Várostörténeti múzeummal, hogy a bevezető meglegyen, aztán hallani szeretném a te tapasztalataidat, érzéseidet, gondolataidat. Az emberek, tudod, jobban szeretik, ha valaki szívből mesél nekik, hogy ő hogyan látja a dolgokat, esetleg leírja, hogy mások mit meséltek, és hogy érzik magukat adott helyzetben, mint száraz tényeket olvasgatni. - mégegyet kortyoltam a kávéból. Na nem mintha kívántam volna, egyszerűen aki ennyit és ilyen gyorsan beszél, hozzá kell szoknia, hogy sokat és folyamatosan igyon, különben se perc alatt kiszárad. - Ámbár biztosan vannak, akik mondjuk egy wikipédia cikket szívesebben elolvasnak, mert ők többre tartják az információt, mint a kusza érzéseket éd gondolatokat. - ekkor a kávéról visszapillantottam beszélgetőpartneremre. - Jaj, párdon, elkalandoztam. - rántottam az egyik kezem a szám elé.
- Vacsorára? Hát az pazar lenne! - a mosolygást alig sikerült visszatartanom. Tényleg hihetetlenül örültem, hogy pont egy olyan valakivel futottam először össze, aki ennyire segítőkész. - Akkor majd viszek bort! Vagy pezsgőt. Szereted a bort? - néztem szemeibe őszinte érdeklődéssel, ám izgatottságomban meg sem tudtam várni a válaszát:
- Tudod mit? Viszek mindkettőt! Meg csokit!
- Ó, igen-igen. - kezetnyújtottam neki. - Én pedig Agathe Margoux. Őszintétn örvendek a találkozásnak! |
Kicsit meglepett, hogy azonnal tegeződött, de nem zavart. Nem vagyok én annyira öreg a 275, évemmek.
- De neveletlen vagyok! Nem is köszöntem, szia. - nevettem kicsit zavartan. Látszik, hogy szét vagyok esve. Ezután csak hallgattam, mi mond. Tehát valamit ír, így mar a jegyzetfüzet is érthető. Amupígy a randis dologgal le nem zárta csak figyeltem majd a végén elnevettem magam. De azért kár, hogy nem randira gondolt. De hát honnan tudhatnám, higy ez a nő kikhez vonzódik.
- Szívesen segítek és ne aggódj nem gondoltam semmi rosszra. - kezdtem mosolyogva. - Kezdjük ott, hogy mivel szeretnéd indítani? Ha mindjuk a város története érdekel, akkor arra ott van a várostörténeti múzeum, ahova ha szeretnéd, szívesen elkísérlek. De a lakókról én is tudik mesélni ugyan csak néhány éve élek itt. - ajánlottam fel a segítségemet.
- És ne érezd kötelezőnek az utal meghívast vagy valami. Ezer örömmel segítek anélkül is, de ha gondolod egyszer eljöhetnél hozzám vacsorára, akkor is fogok tudni mesélni a városról. - mondtam. Persze nem állt szándékomban nyomulni vagy valami, hiszen a barátait is meghívja vacsorára az ember, nem?
- Amúgy Miyako Tanaka vagyok. - mutatkoztam be kezet nyújtva. |
Periférikus látásom miatt ugyebár felnézés nélkül észleltem, hogy leült mellém valaki. A kék tincseket odanézés nélkül is kiszúrtam, és magamban azonnal morfondírozni kezdtem.
Vajon ő is egy közülük? És ez a természetes hajszíne? Vagy ez csak valami mutáció? Festék? Már a nő megjelenése így felpörgetett, és furcsa módon nem féltem. Nem hittem, hogy ezek a lények ártani akarnának nekem, vagy akárki másnak, hiszen valahány százalékban ők is emberek, nem? Bennük is megvan az emberség, hogy tiszteljük a másikat, és nem csak vacsorának nézzük. Ha olyanok lenének, amitől apám annyira félt, akkor már a bárba jövet megöltek volna, hiszen érzik rajtam, hogy ember vagyok, de mégsem tették. Ezt pozitív jelnek fogom elkönyvelni.
Egy csomó cukrot és kávétejszínt lötyköltem a kávéba, hogy iható legyen. Imádtam a kávét bármilyen formában, még az instant por-kávénak is tudtam örülni, ha már ízében egy cseppnyit visszaköszönt az az igazi kávéíz. Lehetett ez egy három csepp kávéból, és egy deci tejből álló tejeskávé, vagy egy mesterséges szirupokkal telnyomott frappucino, esetleg egy kávés fánk, ami annyiból éllt, hogy instant kávéport kevertek a tetjén csillámló mázba... én már örültem neki.
- Ó, szia! - mosolyogtam az idegenre, de a jegyzetfüzetmet nem csuktam be. Nem akartam, hogy úgyérezze, titkolózom előtte. Talán a fiatal arca, és megjelenése miatt, de valamiért azonnal elkezdtem tegezni. Ha most egy hivatalos interjún lennék, nagyon meg tudnám szívni emiatt.
- Iagzából számomra a nap még csak most kezdődik. - nevettem halkan. - Egy kissebb esszé-szerű írományt kénye összehoznom a városról, a történelméről, az itt lakókról... - soroltam, közben egy apró sóhaj szökött kia számon. - de azt sem tudom, hol kezdjem. Lenne esetleg valami ötleted, vagy instrukcióid hozzá? Nagyon hálás lennék érte! - elbűvölö mosolyt villantottam felé, majd gyorsan még hozzátettem:
- Meghívlak cserébe vacsizni, vagy nem is tudom, fizetek pár italt, esetleg egy színház.. nem tudom. - hadartam kicsit zavartan. - Mármint nem randira gondolok! - jelentettem ki, mielőtt megijed, és azt hiszi, fullra rástartoltam. |
Kezd kicsit elegem lenni. Két hete telefonáltak a gimnáziumból, hogy hosszú időre lebetegedett az ének tanáruk és nem tudnék-e beugrani helyette. Természetesen elfogadtam, mert miért ne tenném, de én nem így akartam, hogy alakuljon az életem. Másnao már bent is voltam egy csomó kamasszal körbevéve és így oróbáljak órát tartani. Na de ezzel végül nem lett gond, kicsit bekeményítettem és a diákok rájöttek, hogy nem vicces ha velem szórakoznak.
Ma a gimi után mentem a magán órámra és mondjuk úgy, higy eléggé elfáradtam. Nem való nekem ez az állandó rohangálás. Nem véletlenül szerveztem ennyire nyugisra az életemet és lettem magán tanár, hogy ne kelljen napi 5-6 órákat az iskolában rohadnom. Na de mielőtt hazamentem volna beugrottam a bárba, muszáj egy kis lazítás.
Leültem a pulthoz és kértem egy dupla whiskeyt jéggel. Nem épp nőies ital, de japánban smem épp azt csináltam, amit egy nőnek kellene. Helyette apám harcolni tanított meg repülni. Na de megkaotam az italomat és bele is kortyoltam, csak ezután néztem körbe.
Mellettem egy nő ült, aki épp kávézott. Na ezt sem gyakori itt látni... Hiszen aki kávézni akar, az elmegy a kávézóba mert itt nagyjából olyan, mint a mosogató lé.
- Csak nem egy fárasztó nap vége? - fordultam felé mosolyogva. Akármilyen fáradt voltam sose bírom ki mosolygás nélkül. |
Tegnap érkeztem Magnoliába, pontosabban este. Az út hosszú volt, és fárasztó, többek közt azért, mert utálok repülni. Lehet, régimódi vagyok, de én a földön történő közelkedéshez vagyok szokva, és inkább azt is preferálom. Nem érzem magam biztonságban a levegőben, és kész.
Szerencsére tizenegykor magamhoz tértem, de azt is csak azért, mert hívott édesanyám, hogy hogy vagyok. Hát igen, ő is tudja, hogy szarul viselem a repülést.
- Asszem jó. - nyöszörögtema telefonba ásítva. Körülpislogtam a szobában és kicsit fura volt minden. Többek közt hiányzott a cicám, Coccinelle, meg hát olyan... mániákus rend volt. Nálam nem szokott ez lenni.
Váltottam még pár szót anyával, majd összeszedtem magam. Tusoltam, majd magamra kaptam egy ruhát, fekete cipővel, és hozzá passzoló táskával, tettem föl egy minimális sminket, majd a közeli bárba vettem az irányt. Főleg azért, mert jobb ötletem nem volt. Hátha lesz itt egy már részeg fazon, aki szívesen elhadarja nekem a város titkait, vagy csak valaki, aki útbaigazítást ad.
A legkisebb morzsányi információ is már sokkal több mint a semmi, szóval megpróbálom.
A bárban nem voltak sokan. Furcsa alakok ültek a sarkokban, néhányan mindenkit méregettek - köztük engem is, de ez nem zavart. Nyugodtan ültem le a pulthoz, kértem egy eszpresszót, és gyorsan feljegyeztem, hogy milyen itt a hangulat, és eddig kiket láttam itt.
|
Azért mégegyszer végigfuttattam a tekintetemet a báron, és próbáltam kiszűrni azt a pár embert, aki benn volt. Sima, köznapi életunt, többnyire alkoholisták ücsörögtek a sötét bokszok biztonságában. Végigvártam Shyvon csipkelődését a pultossal. Magamhoz képest elég türelmes is voltam. Ez azért kiemelendő, mert világ életemben ilyen csendes és visszahúzódó voltam. Nem szerettem, ha a társaságomban valaki nagyon feltűnösködik, vagy spanoskodik a szórakozóhelyek/bárok alkalmazottaival. Feszélyezve érzem magam, ha rám irányul minden figyelem. Vagy csak több a kelleténél.
Azt, hogy várok-e valakit, vagy sem, mostmár szó nélkül hagytam. Ha túlmagyarázom, egyértelmű leszek, de így szerintem viszonylag biztos távban tudhatom magam a dologtól.
- Hm, park. - simítottam az arcomra elgondolkodva. - Persze, nekem jó.
Úriember módjára tartottam neki az ajtót, majd csendben követtem. A park szinte egy köpésre volt, és egy lelket sem lehetett látni. Hiába a játszótér, se gyerekek, se senki. Kicsit ijesztő is talán. Mondjuk a napnak ezen a részén nem szoktam itt flangálni, szóval nem angyon tudom, mi itt megszokott.
Amíg ő egy hintába ült, én a hinta korlátjának támaszkodva nézelődtem. Próbáltam legalább fejben megfogalmazni a kérdésem, hogyen összevissza marhaságot beszéljek, de meglőzött.
Türelmesen hallgattam válaszát, s mondandója végére csak kicsusszant az őszinten reakcióm:
- Egy boszorkánytól, mi? Gondolhattam volna...- aprót sóhajtottam. Mindig is tisztában voltam azzal, mi vagyok, de soha, senki nem mondta, hogylehtnek mások is. Persze vámpírokra mindig gondoltam, esetleg vérfarkasokra, ezek olyan ismertek, és mainstreamek, de vérmacskák?
- Figyu - nyögtem ki végül. - nekem most mennem kéne, de tök egyértelmű, hogy további magyarázatra fogok szorulni az itteni dolgokkal kapcsolatban. - szavaim teljesen őszinték voltak. - Szóval öm... meg tudnád adni a számod? - míg beszéltem, előkaptam a telfonomat, és diktálta is a számát, mentettem, majd megcsörgettem, hogyneki is meglegyek én.
- Akkor később beszélünk. - intettem neki mosolyogva, majd hosszú léptekkle hagytam el a játszóteret.
|
Ingattam a fejemet mikor mondta, hogy semmi baj. Tőlem aztán. Nekem amúgyis mindegy, igazából nemsokára lépek. A zene unalmas, a körülöttem lévő pár ember lassan kinéz azért mert van tetoválásom szóval jah. Boldogság van hiszen amúgyis telibe tojom a véleményüket és amúgyis szeretem pukkasztani az átlag polgárokat különböző baromságokkal. Bár a mellem lévő sárkány biztosan érdekes figura lehet mert kicsit furcsa, de ez igazából lényegtelen ugye. A fagyos megszólalására csak felnevettem mondva:
- Nos, ebben határozottan igazat adok - tényleg nincs még egy olyan fagyos mint ő. Nem sok sárkány vagy itt, pláne jeges. Azt a keveset meg ismerem látásból, szóval csak Baako volt új a szememben ilyen téren. Mikor felállt és kijelentette, hogy nem vár senkit, kicsit megvontam a vállamat. Oké, bár az előbb nagyon nézegette az óráját, ám legyen. Ráhagyom. Ekkor inkább afelől érdeklődött, hogy én merre tartok. Elvigyorogtam magamat mondva:
- Ó, szóval már nem vársz senkit sem. Értem! - kicsit gondolkoztam és végül a fejemet ingattam csak - Hm, kifejezetten pontos úticélom nincsen, de a közelben van egy kis park, ha gondolod elsétálhatunk oda - ha beleegyezett akkor útnak is indultam vele, persze előtte lehúztam a kiérdemelt italomat amiért nem fizettem. A felháborodott fejét látva Vincenek csak intettem neki jelezve, hogy bocs haver én megmondtam! Ez van kérem.
Mire odaértünk egy játszótérhez én lazán bele is tottyantam az egyik hintába és a csávó tekintetét próbáltam megfejteni. Hm, mintha valamire kíváncsi lenne...rám esetleg? Nem, úgy vélem egyelőre nem. Végül leesett, hogy azon akadt fenn amiért felismertem. Nagy lengedezések közepedte végül válaszoltam a fel nem tett kérdésée:
- Amúgy az energiádból jöttem rá, hogy mi vagy. Minden lénynek különböző a...hülyén fogalmazva kisugárzása. Vagy egy boszorkány haverom és ő tanított meg erre a technikára amit amúgyis tudtam, csak finomítani kellett kicsit rajta. Amúgy jó magam vérmacska vagyok... - semmi extra. Gondoltam mondom mielőtt még érdeklődne efelől. Egyébként is, így fairplay. Én is tudom micsoda ő és most már ő is tisztában van vele. |
Lopva pillantottam a bár órájára. Huszonhat perce késik.
Minden egyes másodperc egyre idegesebbé tett. No nem a késés miatt, hanem mert bármikor lebukhatok. Lehet, tényleg kamu megrendelés volt, és amint nyélbe ütjük az üzletet, zsaruk ugranak a nyakamnak. Mondjuk errefelé elég nyugisnak tűnnek, gondolom enm akarják beleverni az orrukat a náluk erősebbek dolgába. Valszeg egyikőjüknek se tetszene, ha egy sárkány lefagyasztaná az őrsöt az ott dolgozókkal együtt.
- Semmi baj. - mondtam halványan mosolyogva. Még mindig nehezemre esett ez a "megnyugtató mosoly", amivel azt kéne jeleznem a bezsélgetőpartnerem felé, hogy nem utálom őt, egyszerűen.. jégből avgyok. Mostmár úgylátszik tagadnom sem kell.
- Nem mindenki olyan fagyos mint én. - most talán egy fokkal jobb mosolyt produkáltam, majd lehúztam a kólámat, mintha legalábbis valami feles lenne, és kicsaptam egy bankjegyet a pultra.
- Egyébként nem várok senkit. - álltam fel a pulttól lassan, és megigazítottama ruhámat. Mndig odafigyeltem, hogy szépen vasaltak legyenek a ruháim, és sose hagytam el mosdatlanul a házat. - Sőt, épp azon gondolkoztam, hogy vajon te merre tartasz, hátha egy felé visz az utunk. - mostmár viszont őszintébben elmosolyodtam, de csak egy rövidke pillanatra. Érdekelt, honnan tudta, mi vagyok. |
A pasas válaszára csak felvontam a szemöldökömet és vállat vontam. Nem értem mit izél ezen, de ha neki így jobb. Úgy csinál mintha azt kértem volna tőle, hogy változzon át egy bazinagy sárkánnyá. Na mindegy nem érdekel akkor. Elmosolyodtam széles vigyorral és mondtam:
- Ó, boccs. Bár nekem nem elég hideg szóval... - sandítottam Vincentre aki egyből értette a célzást és készítette a következőt én meg fintorgó fejjel visszalöktem neki a piát. Szerencsére láttam, hogy a hűtőből vette elő a tonikot, szóval ez már jó lesz. Nagyon helyes! Talán először is így kellett volna basszus. Körmeimmel szórakozottan doboltam a pulton és vártam az italomat ami már végre jó lesz. Ha lenne most macskafarkincám, még simán csóválnám is, ráadásul a füleimet is picit hátra csapnám. Viszont egyelőre a karmaimat nem meresztem ki amit amúgy tudnék, de na. Nem gondoltam volna, hogy ezután még szóba fog állni velem, de úgy tűnik egy bemutatkozást megkaptam. Viszonoztam a biccentését mosolyogva és bemutatkoztam én is ha már úgy illik:
- Shyvon, üdv. Bocs az előbbi tolakodásért, én ilyen vagyok - de tényleg. Talán egyik legnagyobb erősségem és gyengeségem is egyben, hogy nagyon közvetlen vagyok mindenkivel szemben. Múltkor szerencsétlen Hannah is kiégett ahogy nudiztam, de szerencsére túltette magát rajta. Úgy vélem nem az én meztelen testem fogja őt kísérteni álmaiban, hanem inkább a faszija. Micsoda nedves álmok lehetnek az agyában baszki...a múltkori áradozás után szerintem elfolyik mindig.
- Amúgy ha vársz valakit csak nyugodtan, nem foglak zavarni. Nem sokáig terveztem Vincet szórakoztatni- - vontam vállat lazán. Totálisan megértem szóval nem gond ez számomra. Amúgyis látom rajta, hogy valakit vár, akinek valószínűleg már itt kéne lennie. Honnan gondolom ezt? Basszus szórakozóhelyen dolgozom, már ismerem régóta ezeket az apró jeleket. Izgatott felnézés meg a többi. |
Végre valahára nyílik az ajtó, és egy csaj jön be rajta. Ennek nem is tanúsítanék nagyobb figyelmet, de pont mellém ül. Ekkor mocorogni kezdek a széken.
Ő lenne az ügyfél? Vagy csak véletlen?
Ahogy fennhangon a pultossal kezd beszélgetni, lemondok arról, hogy ő lehet a vevő. Mondjuk erről az üzletről is lemondhattam volna már akkor, amikor nem kaptam fotót az átvevőről. Mert az oké, hogy név nélkül nyomjuk, de ez így kicsit húzós.
A kólát kezdtem lötykölgetni a poharamban, próbáltam kizárni az elmémből a szőke meg a pultos hangoskodását, amikor a lány hirtelenjében felém fordult. Szavai agyamig pár másodperces késéssel jutottak el, de ahogy felfogtam, mit mond, ujjaim a pohár köré szorultak. Soha, senkinek nem fedtem fel a kilétemet, anyámék is mindketten Jégtörők, de velük sem beszéltünk erről egyszer sem. Úgy voltam vele, hogy ők is okkal nem emlegetik, hát akkor én minek hozzam elő? Ez csaj meg most..
Próbáltam kedves msolyt csalni az arcomra, hiszen mielőtt idejöttem, én is hallottam a Magnoliáról szóló mendemondákat: vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok vertek itt tanyát, és most a szerencsétlen halandók húsán lakomáznak. Lazán mondhatnám a hideg szkepticizmusommal, hogy kamu, mitöbb, ha nem lennék én is egy ezen természetfelettiek közül, gond nélkül rá is vágnám, viszont így nem tudom. Ezekszerint itt tök okés a jelenlétünk?
De akkor sem akarom felfedni magam. Addig oké, hogy ő tudja - mármint miket gondolok; nem, az sem oké. Faszom.
- Nem tudom, mire gondolsz. - ragadtam meg a poharát, s ahol ujjaim hozzáértek az üveghez, jégvirágok vertek bimbót. - Szerintem ez elég hideg. - tettem hozzá jelezvén, hogy nem nagyon szeretném, ha a képességeimet esetleg a fajomat boncolgatnánk. A poharat elengedvén azonnal visszahúzódtam a saját térfelemre, és az órámra pillantottam. Huszonöt perc késés. Még öt perc, és húzok.
- Amúgy Baako vagyok. - biccentettem a lánynak. Ha it végeztem muszáj lesz megkérdeznem, honnan a rossebből tudja ki/mi vagyok, mert ha tényleg ennyire egyértelmű vagyok, jobb lesz kiépíteni valami álcafélét. |
Hannahval való találkozásom óta nem igazán mentem másfele, hiszen a munkám rendesen lekötött de igazából nem bántam. Imádom a pörgést és a szórakozást, elvégre ez a munkám velejárója. Egyik nagy hátránya viszont, hogy éjszakázom állandóan és a napfényt alig látom. Jó tudom már ősz van mégis mit akarok, de azért mégis. Szóval most megint ott tartottam, hogy szabadnapos vagyok végre és kicsit kimozdulhatok. Eleinte nem bárba terveztem kiruccanni, de gondoltam megnévem, hogy javult-e valamit az unalmas konkurencia. Ha-ha-ha! Széles mosollyal léptem be az ajtón egyik kicsit kihívóbb de egyáltalán nem kurvás ruháim egyikébe. Könnyedén jártam a magassarkúmban kecsesen és magabiztosan ahogy illik, majd helyet is foglaltam egy faszi mellett. Persze nem pasizni jöttem, még ha esetleg sokan azt is gondolják. Inkább egy ismerős arcot figyeltem aki bizony a pultos volt. Csak somolyogva néztem ahogy szinte remegő kézzel bénázik, majd mikor feltekintett egyből meghökkent. Diadalittas vigyorral közöltem vele:
- Basszus Vincent, még mindig borzalmasan töltöd a piát. Egy gintonicot kérek, de ha azzal is így fogsz bénázni akkor inkább átlendül a másik oldalra és megcsinálom saját magam. Még a teljes árat se fogom kifizetni, sőt a borravalóról csak álmodozhatsz! - ó, igen. Nem szokásom köcsög lenni, ez nálam amúgyis csak apró csipkelődés, hiszen a miheztartás végett mondtam ezeket neki. Amíg vártam a piát körbenéztem a terepen és meg kellett állapítanom, hogy rohadtul unalmas bagázs jött össze. Mégis mit várhattam. Viszont ahogy figyeltem az energiákat észre kellett vennem, hogy bizony egy jeges sárkányka van közvetlen mellettem. Na szép! Úgy kössön belé bárki is, hogy meg fogja bánni. Csak vigyorogtam egyet és ekkor kaptam meg a piámat. Egyből beleittam de hamar fintorgás lett a vége. Baszki, ez nem is hideg! Dühös pillantást vetettem a semmirekellő pultosra és inkább az ismeretlen tag felé fordultam:
- Helló, bocs lehűtenéd ezt nekem? Sajnos itt az emberek nem tudnak normális kevertet csinálni, legalábbis úgy tűnik... - persze ezen már meg se lepődöm, csak azért reménykedtem, hátha talán jobb lett a helyzet. |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
