|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:37 - |
 |
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
Nálam alap az, hogy mindenkivel kedves vagyok, akivel csak tudok, az más, ha az egyén egy igazi vadbarom, akkor én is bunkó vagyok. Lehetne rizsázni, hogy nem szabadna így bánni a többi emberrel, de mikor képesek engem nagyon felhúzni, abban tényleg nem lesz könyörület. Azokat a pácienseket imádom a legjobban, akik úgy várják el a gyógyítást, hogy ne is érjek hozzájuk. Baszkikám, hát nem vagyok egy kibebaszott varázsló, hogy ezt el tudjam én intézni. Mondjuk, ha jól tudom, akkor még a boszorkányoknak is kell testi kapcsolat, szóval jah, senki sem egy csodatevő, ezt így jó tudni. Bár ezt már eddig is tudtam.
- A stresszeléssel nem oldunk meg semmit, csak rosszabbítsuk a helyezettet. Nem mintha én nem csinálnám... - komolyan néha a hozzátartozók nagyobb gondot jelentenek, mint maga a sérült. Nem egyszer azzal mentek az agyamra, hogy ott könyörögtek, hogy mentsem meg a szerettük életét, de úgy nagyon. Tudom, nehéz, hiszen azt hittem elveszítem Paris-t, anno, viszont ez a túlzott aggódás nem fog senkin sem segíteni. Tudom, rengeteget panaszkodok és azt lehetne mondani, hogy akkor ne csináljam ezt a munkát, de imádom ezt csinálni, attól eltekintve, hogy van azért pár dolog, ami mit nem tudok elengedni kommentár nélkül azért sem. - Hát én már attól meghalok, ha egy egészségügyi dolgozó nem visel kesztyűt vagy nem most kezet, ha a pácienssel foglalkozik, így szeretem engem nagyon kiakasztana, ha sportos cuccban műtenének - még én is viselek egyenruhát, pedig én aztán nem szeretem azokat. Meg basszus, ügyeljünk azért a higiéniára, ha lehet. - Hát akkor lehetséges, hogy picit hasonlítok a főnöködre - kuncogtam. - Én is képes vagyok a kollégáim fejét leszedni, ha még csak öt másodpercet is késtek. Szóval lehet én nagyon szar főnök lennék. Hát ha jól végzed a munkád, akkor minek ordítaná le a fejed? Szerintem csak a nagyon hülyék akarják felhúzni a munkatársaikat - innen is szeretlek, Vera.
- Hát az úgy volt, hogy anyámék egyszerűen el kezdtek minket mindenért okolni, a rokonokat is ellenünk fordították. Csupán azért, mert azt hiszik, hogy a bátyám miattunk és saját maga miatt bénult le derektől lefelé. Pedig az istenit, orvosok. Senki nem gondolta volna, hogy egy fasz a kocsijába rohan - szép dolog is volt. Azt hittem, hogy ott tizennégy évesen elkap az infarktus. Azt hittem elveszítem a szerettemet, de ehelyett ők veszítettek el engem egy kis időre. Bizarr élmény volt a saját temetésemen lenni, de muszáj volt megmondani nekik, nem bírtam a szomorúságot az arcukon.
A könyvmolyos beszédére én csak mosolyogni tudtam. Soha nem voltam az a pasi, aki a könyvek felett ült. Inkább építettem várat a párnákból és bútordarabokból, később pedig videójátékoztam. Ah, milyen jó is volt, senki nem tudja, hogy én már harminc felett vagyok. Fura lesz, ha már 200 felett leszek, hiszen mindig is tudományosan próbáltam megközelíteni a dolgokat, de ugyan már néha az emberek meg se élik a hetvenedik életévüket. Én meg megfogom talán a ezrediket is. Fura a természetfelettiség. Még mindig az izgat engem, hogy hogyan lehet nekünk merevedésünk, hiszen gyakorlatilag halottak vagyunk, mégis megtörténik.
- Oh, részvétem. Egyszer olyan srácot vittem a kórházba, akinek beledöftek a szemébe a körzőt. Fincsi látvány volt, elhiheted. Hogy ne pánikoljon annyira beszéltettem, amennyi szükséges volt és a végén kiderült, hogy a padtársa szúrta belé, mert nem engedte, hogy lemásolja a házit. Ha jól céloz a srác, akkor a sérültem még meg is halhatott volna - húztam el a szám.
- Akkor lehetne mondani, hogy valós tündér vagy - lehetséges, hogy pont az és Kai tudatlanul is beletalált a dologba. Szép dolog. - Még jó, hogy én mentőtiszt vagyok, ha baj van csak ugrok - mosolyodtam el. - Tényleg, nem bánod? Hát jó.. - majd csak félénken leültem mellé. Most komolyan, Kai? Még mindig szarsz? - Alszanak, én meg nem vagyok fáradt, így nem akarom őket zavarni a motoszkálásommal. A diszpécser úgyis fel tudja őket kelteni, ha kell valahova mennünk. Amúgy, ha szabad kérdeznem, miért jöttél ebbe a városba? |
Az hogy mind a ketten jó kedvünkben voltuk, és Kai is visszamosolygott rám, az sokkal jobb hangulatú beszélgetést eredményezett. Nem volt olyan, amikor a viszonylag közömbös Thobias Franklin főnökömmel beszélgetek. De ő fönököm, mit várhatok el tőle? Szóval ha úgy állok hozzá az egészhez, hogy Toby az Thobias Franklin, Thobias Franklin pedig Toby, akkor a napom is máris más. Kai viszont sokkal közvetlenebb és nem nézném ki belőle, hogy egy agresszív állat lenne. Szóval ha én is jobban megnyílok, akkor nem lehet belőle gond. Maximum elrepülök, mint egy megrémült rovar. Egy apró odúba csak nem tud követni, de végül is ki tudhatja. Mindezek ellenére, én inkább azt nézném ki belőle, hogy ugyanolyan jó szíve van, mint a legtöbb tündének. Ha nem is tünde, akkor is elfogadóan és meglepődötten reagálna, ha megtudná mi vagyok. Lehet Ő sem halandó ember, lehet mégis, bármi lehetséges. Na de most mindegy is.
- Mondjuk van amin tényleg érdemes stresszelni... - jegyeztem meg halkan. Ha bejelentenék, hogy anyámék haldoklanak, akkor itt nyomban kicsapnám a hisztit. Idegesen, akár régről fennmaradt tünde nyelven megkérdezném azonnal faggatni az illetőt, hol a Halla seggében vannak akkor? Ha meg visszakérdeznének, hogy mi az a Halla, akkor vagy otthagynám őket vagy elmagyaráznám nekik, hogy az egyfajta kitalált fehér szarvas - Ha már öltözködésnél tartunk, akkor én azt mondom azt vegyen fel mindenki, amit szeretne. Nem pedig olyat, amit elvárnak tőle, ezért veszik fel. Ez alól kivétel az egyenruha, meg az ilyenek. Például egy kórházi sebészt nehezen képzelnék el sportos, melegítőben - fú az de bizarr látvány lenne. Elképzeltem, hogy valakit műtenek egy pamut melegítőben. Vagy amikor szülni fogok, akkor esetleges császármetszésemkor ne egy kabátos csávó vágjon már fel. Na de nem tudom, hogy fejben hogy jutott el a szülés témájáig, bár tudom, hogy egyszer szeretnék családot és gyeremekeket.
- Az én fönököm egyszerűen rideg, köcsög és távolságtartó. Meg annyira forrófejű, hogy az egyik társam késett és szinte leordította a fejét a helyről. Legalábbis ezt mesélték nekem - aucs, vizuális alkat vagyok - De velem valamiért kedvesem, mint a többieknél. Legalábbis a hangstódiós pletykák alapján ezt vettem le. Viszont ennek ellenére nem szeretném kihúzni nála a gyufát.
- Ha megkérdezhetem, akkor mégis mi az oka annak? - kérdőjeleztem meg azt a kijelentését, hogy a testvérein kívül megtanult nem törődni a rokonaival. A kérdezési módom meg a szokásommá vált, de mégis hogy máshogy kérdezzem visszafogottan?
- Amennyiben rossz a könyv, én is úgy vagyok. De vannak olyanok, amik annyira lekötnek, hogy az időérzékedet is elveszted. Nekem már volt olyan, hogy kihívtak a szüleim enni, miközben olvastam, mire mondtam, hogy tíz perc. Aha, fél múlva se voltam az asztalnál - nevettem fel halkan az emlékre. Régi, szép ídők is jók voltak, amikor Gunnar bácsi, Erna néni és legfőképpen Jonathan öcsikém is élt. Emlékszem is arra, amikor öt évesen a két éves öcsikémmel játszottam. E képpel a fejemben alig tudtam felfogni, amikor hirtelen idősebbnek nézett ki nálam. A végére már nagybátyámnak, majd nagyapámnak kellett kamuznom. Még most se tudom kiverni a fejemből öcsém utolsó perceit a halálos ágyán legyengülve. Ahogy az utolsó szavaira is emlékszem: "Örökké a szívedben fogsz hordozni, ezáltal örökké fogok élni általad. Ezt nevezhetjük halhatatlanságnak". Aztán mellettem távozott el az élők közül, és mivel nem láttam még szellemként, ezért remélem békére lelt odaát.
- Végül is igazad lehet, mert anyám két testvérét is megmérgezte egy máig ismeretlen személy, amibe belehaltak. Fogalma sincs az egész családnak, hogy miért lettek egyáltalán megmérgezve, amikor ők voltak a hely legtündéribb teremtései. Szóval csak reméljük, hogy ha előkerül az a személy, akkor nem valami hülye indokott fog benyögni nekünk. Mert akkor édesanyámat biztos fel fogja idegesíteni, ha addig nem volt ideges - húztam el a számat. Már most megjelent a lelki szemeim előtt a tomboló édesanyám, akit apám fog le. Hozzám hasonlóan anyut is nehéz felidegesíteni, de ha ideges lesz, akkor akár egy óráig is képes lenne valakivel veszekedni. De mivel apámmal van a legtöbbször, ezért apámnak meg elege van lassan a szófosásból. Szóval ilyen szempontból jó is, hogy nem lakok már velük. Vagyis gyakran látogatom őket, de az mégsem ugyanaz, mintha velük laknék.
A továbbiakat, amit mondott, azt guggolva folytatta. A kérdésére csak csak elmosolyodtam megint, mert hogy gyakran megkapom.
- Hát nem, Izlandban születtem. Már egészen pici koromban megkedveltem a természetet és a zenét. Így azóta imádok a szüleimmel vagy most már nélkülük a természetben sétálni, függetlenül az éghajlattól. Vagy jobb időben a réten élvezni a napfényt. A zenével és jó zenei hallással kapcsolatban pedig nem véletlenül akarok hangmérnök lenni. Ha már zenetanár meg ilyeneket nem képzelném el munkámnak - válaszoltam egy kicsit eltérve a tárgytól - De visszatérve a kérdésre, nem vagyok fázós alkat. De ha elkezdek fázni, akkor elkedek hazasétálni vagy átmozgatni magam. Hipotermiát azért nem akarok kapni - itt végignéztem a rajta, majd a szemein állapodott meg a tekintetem - Ha gondolod, leülhetsz ide mellém, a farönkre - pillantottam a mellettem lévő üres helyekre.
- Amúgy mondtad, hogy munka közben vagy, gondolom nem vagy egyedül. Hol vannak a többiek? - érdeklődtem. Ha alszanak, akkor ő miért nem? Talán nem fáradt? Ha nem fáradt, akkor lehet nem ember? Ez meg a következő kérdéssorozat lenne. Azért feltételeztem, hogy többen vannak, mert a mentősök többen szoktak lenni. |
|
Több lehetőség van, ha én elkezdem a szófosást; Első - elmenekülnek a faszba, második - nem szólnak hozzám, a harmadik, amit legjobban bírok az, hogy rákontráznak az egészre. Csak ráállnak az én stílusomra. Ami a legjobb és így nem kell visszafognom magam , azt utálom a legjobban a Földön. Brüh, magam akarok lenni! Ha már annyi éven át szó szerint megvertek, mert az én véleményemet hangoztattam. Igen, most el lehet mondani, hogy szar nővel voltam, már rájöttem, igaz, hogy a halálom után, de ez teljesen mindegy, legalább tudom milyen. És, hé, kaptam a hasra egy harci sebet, nézzük már a pozitív oldalát is. A lány szófosására csak mosolyogni tudtam.
- Nem értem, miért stresszel mindenki, mindenen! Egyszer élünk - jó az én esetemben kétszer, viszont azt neki nem kell tudnia. - Vegyük az öltözködést, ha már megemlítetted, én mai napig rajzfilmes cuccokban járok és leszarom mit mondanak - engem úgy lehet, csak zavarba hozni, ha elkezdenek velem flörtölni, de akkor durván. - Szivatós főnök? Akkor üdv a klubban. Bár ő szerintem tudatlanul hülye, mert olyan szarul oszt be minket, mentősöket, hogy az hihetetlen. Bár ha én szájalnék vissza, akkor szerintem páros lábbal rúgna ki engem. Hát én megtanultam még a rokonaimmal se törődni, csak a húgommal meg a bátyámmal, meg annak a családjával, azt jól van - szeretem őket. Mondjuk lassan Nináék is a testvér kategóriába fognak kerülni. - Nem mintha nem szeretném a könyveket, de úgy fél óra múlva leraknám azt. Nem tudok rá összpontosítani - csak ha vészhelyzetek vannak.
- Tudom, hogy költői kérdés, mégis, az emberek mindig talán okot az ölésre, még ha az hülye ok is - hát igen, én papolok, akit azért gyilkoltak meg, mert féltek, hogy elhagyom őket. Mintha lett volna merszem, hja. - Ismerős, nagyon is - cseszettül ki fogok nyuvadni a mosolya miatt, én ezt most itt kijelentem. - Szintúgy Thalia. Gondolom nem innen vagy - guggoltam le végre hozzá. - Tudom, semmi közöm hozzá, de Magnolia tele irtó hideg, miért pont az erdőt választottad olvasásnak? |
Ahogy megszólalt, már tudtam azt a tényt, hogy egy extrovertált fiúval van dolgom. Más szavával élve egészen ráillett már most a "szófosó" jelző. Ahhoz képest, hogy csak most találkoztunk, már elárult sok mindent. Például nem mondta ki konkrétan, de elárulta mondataival, hogy az egészségügyi ágon dolgozik. Ebből kiindulva simán kinéztem belőle az ápolói szakmát, de mivel szavai alapján most is munka közben van, ezért inkább valami mentősnek tippeltem be. Lehet ez utóbbi talált és süllyedt, viszont lehet más is. De végül is ez jelen pillanatban nem volt lényeg, maximum ha törékeny tünde testalkatommal lesérülök valami nagyon hülye hiba miatt.
- Ez valószínűleg a mai felgyorsult, stresszes világtól, amikor az emberek nagy része siet mindenhova és idegeskedik mindenféle miatt. Még olyan triviális dolog miatt is, mint hogy nyakkendő illik-e az inghez vagy a ruha a cipőhöz. Engem meg nehezen lehet kihozni a béketűrésből, de mondjuk köcsög, szívatós fönökkel jó is ez. Ha valami nem tetszik, akkor kultúráltan mondja meg az ember, nem pedig a másikkal ordítva. Nem is értem, hogy ha a rokonuk egészsége forog kockán, akkor miért nem tudják nyugodtan megmondani azt, hogy halvány lila dunsztjuk sincsen róla. Én ha például ismerném a nagyanyám másodunokatestvérének az unokáját, akkor vele is törődnék - fejtettem ki kicsit hosszasan a véleményemet. Hát igen, szófosásra néha szófosással reagálok - Nekem egy ismerősöm már lassan h árom hónapja ajánlotta a könyvet, ha már akkora könyvmoly vagyok - itt szélesebb mosolyra húztam a számat, talán halkan fel is nevettem - A halálát pedig senki sem érti igazán. Egy írónőt mégis miért öletne meg valaki?
Mint korábban említettem, van néhány tippem. Csak azokat nem nagyon hangoztatom. Vele még nem, ki tudja mégis milyen fajú. Talán amikor jobban megismerem, akkor megosztom vele, ha érdekli.
- Ja vagy úgy, velem is megesik néha. Csak reggel teljesen kómásan, amikor valami hülye álmomról gondolkodok - mosolyogtam rá továbbra is, amikor meghallottam a nevét - Örülök, hogy találkoztunk Kai. Az én nevem Thalia Bjorgsdóttir - mutatkoztam be teljes nevemen, kissé izlandi akcentussan. Izlandi nevet, izlandi stílusban kell. Végül is a vezetéknév nálunk nem árul el semmit, lehet más Thalia is, akinek apja Bjorg. |
|
Lehet nem túl jó, hogy én itt random eltűnök, pár pillanat múlva viszont újra láthatóvá válok, de amikor olyan ember vagy, mint én, akkor igyekszel elkerülni a félelmedet. Perszer, nekem van a legnevetségesebb a félelmem a világon, mert nem tudok úgy a nőkhöz szólni, hogy ne rettegjek attól, hogy valamelyik élve felzabál engem. Haha. Mintha egy szellemet meglehetne enni, jól van Kai, okos fiú vagy, nincs is egészségügyi diplomád, az mítosz, amilyen hülye dolgokat mondasz, néha annak tűnik. Csodás, most meg második személyben beszélek saját magamról, ha én nem leszek tudathasadásos, akkor senki se. Végül azért megszólítottam a lányt, aki egész kedvesnek tűnt, túl kedvesnek. Ritka.
- Ó, ritkán mondanak ilyet, mármint ha megszólítom őket olvasás közben, már tépik is le a fejem. Pedig olykor még beszélgetni se akarok velük, csak apróságot kérdezni, mint hogy a rokonuk allergiás valamilyen gyógyszere, ők meg visszaugatnak, hogy nem tudják és nem is érdeklik. Csodatévő meg én nem vagyok - ráztam meg a fejem. Oké, megint csak jönnek a szavak. Remélem nem ég ki, nagyon. Ha meg igen, a menekülési lehetőséget meg hagyom neki. - Everhart? Hallottam már a nevét, de a könyveit mg nem olvastam. De haláláról hallottam, mai napig megemlíti valaki a kollégáim közül.
Mondjuk volt ennél rejtélyesebb halálesetünk is, mikor egy sárkány mérgezett meg egy embert. Az is csodás dolog volt, akkor találkoztam újra Anxoval. a kis sunyi csak hármat szívott a levegőbe és már ki is derítette, hogy szellem vagyok. Az ilyen nem ér. A vérkutyáknak túl könnyű a dolguk.
- Nos inkább az a kérdés, hogy milyen gondolatok nincsenek a fejembe? De amúgy semmi komoly, csak néha a hülyeségeken kezdek el gondolkodni, aztán átcsap valami full komolyba. Ezek után meg csak úgy szar kedvem lesz és ezt nem engedhetem meg munka közben - meg azt se, hogy más felé nézzek, de ez most mellékes. - Szabad megkérdeznem, hogy mi a neved? Én Kai vagyok. |
Már egy ideje olvastam a regényemet, amit csak tegnap kezdtem el. Eddig jónak ígérkezett, de mivel valaki már lelőtte nekem poént, ezért tudtam, hogy nem a legjobb. Általában nem zavarnak a spoilerek, de jelen esetben sokat rontott az élményeken. Miközben olvastam valamiért azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, de aztán rájöttem, hogy ez egy erdő. Itt soha se lehetek egyedül. Ha már egy fél centis hangya mászkál, akkor már mondhatom, hogy nem vagyok egyedül. Az előbbi pille pedig bizonyította, hogy mindenféle élőlények is megfordulhatnak itt. Viszont olvasás közben furcsa módon egy nagyobb termetű valakit vagy valamit éreztem. De amikor hátra pillantottam, akkor nem láttam semmit. Szóval csak folytattam az olvasást. Már ott tartottam, amikor kiderült számomra, hogy miért az a címe könyvnek ami.
Egyszer csak egy férfi hangját hallottam meg mögülem. Legutóbb még nem érzékeltem semmit, akkor hirtelen hogy tudott itt lenni tőlem pár méterre? Gondoltam magamban. De aztán mivel nem vagyok ember, ezért rögtön rávágtam: repült, lebegett vagy szellem. Közben azt az oldalt megjelöltem, ahol tartottam, majd becsuktam és az ölembe lerakva rákönyököltem. Úgy tekintettem hátra, mire a téli szél belefújt hajamba. Először a magassága tűnt fel nekem, és csendesen nyugtáztam magamban, hogy legalább egy deciméterrel magasabb lehet nálam.
- Nem zavarsz. Nem harapok, ha olvasás közben zavarnak meg, meg amúgy sem - mosolyogtam barátságosan, amit talán fokozott a szó szerinti tündéri kisugárzásom is - Sophie Everharttól a fantasy zsánerű Őszi szellőt olvasom. Nem kortárs könyv, de itt játszódik Magnoliában mivel Sophie itt született - ennél többet nem mondtam, mert aki otthon van a könyvekben, az Magnolia egy ismert könyveként könyveli el magában. Ugyan nincs sok köze, de a címe az intertextulitás egy bizonyos Petőfi Sándor egy művével. Az itteni természetfelettiekről szól egy boszorkány szemszögéből, de senki se tudja, hogy Sophie fantázia alapján vagy tapasztalatból írta. Úgy látszik, hogy ezt a titkot megtartotta magának és magával vitte a sírba. Ugyanis két éve hunyt el, állítólag megölte egy bérgyilkos. Az oka máig is ismeretlen a nép számára, és feltételezések csak a közeli ismerősei és további szűk réteg tudja. Én a titkolózás miatt többre is tippelek, de ezeket megtartom magamnak, mert az ismerőseim nagy részéről nem tudom, hogy ember-e vagy sem. Ha pedig nem, akkor pedig azt nem tudom, hogy Sophie-t ismerte-e, mert nem mindenki olyan könyvmoly, mint én.
- Tudom nincs sok közöm hozzá, de ha nem gond a rákérdezésem, akkor miféle gondolatok emésztenek fel? De ha nem akarsz rá válaszolni, akkor megértem - hangnemem még mindifg nyugodt és barátságos volt. Ugyanis a társaságnak mindig örülök. Olvasni mindig tudok, másokkal beszélgetni nem nagyon. Szóval ha valaki vevő a társaságomra, akkor könyv becsuk, beszélgetőpartner mód be. |
|
Jó ideje nem találkoztam Claes-szel, de igazából nem nagyon bánom, remek társaság, viszont ha sokáig vagyok vele, akkor az agyam úgy ötvenszer leáll. Abban biztos vagyok, hogy azért dobni fogok neki egy sms-t, hogy a telefonszámom azért meglegyen neki, még az kéne, hogy nekem itt felhívja a 911-et azzal, hogy Kai Hades Meyer mentőtisztet keresi. Lehet abszurdnak tűnik most, de már semmiben nem vagyok biztos a nyelves csókja után. Eh, mindegy, ahogy ismerem a sorsot, lehetséges, hogy még találkozunk, igazából tényleg remélem, mert azért a kis szócsatáinkat hiányoltam, nem mintha Ninával nem csináljuk ezt mindennap. Vagy akár a jó öreg Anxoval, akinek a mennyekig ér az egója, csak nem mutatja ki.
Szerencsétlen fejem végig autózta egész Magnolia Valleyt, csak azért, mert a diszpécser azt mondta, hogy ne álljunk csak egy helyben, hanem figyeljük a várost is. A leghülyébb ötlet valaha, baszki. Hugyozni sincs időnk. Jó nekem nem kell, viszont a többieknek igen. Ezért is imádom a cseszett szellem létet! Jó, igaz, még mindig zabálok, mint egy hülye gyerek a McDonald's-ban, viszont nem hízok, ami valami csodálatos dolog! Meg nem vagyok soha álmos! Mi ez, ha nem jó dolog az én munkámhoz?! Mondom én, a drágalátos exem, Lilith szívességet tett nekem.
Az országút szélén álltunk meg, hogy a kollégáim tudjanak aludni, viszont én csöndesen kiléptem az autóból és bevándoroltam az erdőbe, unatkoztam és jó volt azért egy kis friss levegőt szívni. Meghalni úgy sem tudok, még egyszer, szóval nem szartam semmitől. Igen, ám viszont belebotlottam, jobban mondva megláttam egy nőt, aki cseszett gyönyörű volt, hogy a francba. Kai az istenit, miért félsz tőlük? Miért?! Egy darabig csak figyeltem, közben eltűntem, hogy nos ne gondolja azt, hogy egy hibbant zaklató vagyok. Talán nem is olyan rossz ember, ha így rászállt egy szép lepke, erre a jelenetre csak elmosolyodtam, igaz nem láthatta. Ideje volt ijesztő szellemet leváltani és a szófosó Kainak előlépnie, bár nem tudom mennyire fog annak örülni, ha az olvasás közben megzavarom. Eh mindegy, max nem szól hozzám.
- Szia, remélem nem zavarlak! Csak gondoltam megszólítlak, mert... mert egyedül nos, felemésztenek a gondolataim. Mit olvasol? |
Ma korábban hazaértem, mint számítottam. Így egy kis pihenés után úgy döntöttem, hogy könyv társaságában elindulok arra a helyre, ahol a fajtám legjobban érzi magát. Ahogy Rousseau egyik leghíresebb idézete is mondja; "Vissza a természetbe!" Pontosan ezt terveztem én is tenni, hiszen a természetben jobban önmagam lehetek, mint a városon belül. Ott vannak olyan elhagyatott részek, ahová csak egy természetfeletti merné betenni a lábát, mint a sárkányok. Érdekes tény, hogy az angyalok nagy része fél a többi lényektől - igaz okkal -, de én nem szoktam csak azért bezárkozni és sehová se menni, mert hátha széttép egy vérfarkas. Ha meg Murphy viccet űz velem, akkor pedig repülni fogok, mint egy pillangó és berepülni egy kicsi odúba. Gondolom például egy vérfarkas vagy vámpír nem tud majd bebújni hozzám, és akkor kő irányításával kiüthetem Gaia szerelmére is.
Szóval fontosabb dolgaimmal indultam az erdő felé. Ahogy egyre beljebb haladtam és már nem érzékeltem a felgyorsult modern világot, beszívtam a friss faszürte levegőt. Egyszerűen imádtam ezt az érintetlen, kipuffogógáz nem szennyezte világot. Bár melyik tünde állítaná az ellenkezőjét? De lehet, hogy ez csak azért van, mert erdei és falusi tünde vagyok. Ahogy sétáltam, egy pillangó valahogy megérezte, hogy nem ártanék neki, így rámszállt. Mire csak elmosolyodtam, és csak óvatosan tereltem a kezem mutatujjára.
- Mi a helyzet kis pille? - kérdeztem olyan halkan és lágyan, mint ahogy egy anya beszélne a kisbabájával. Ha most lett volna itt valaki, akkor biztos csak nézett volna nagyokat. Azt hitte volna, hogy beragadtam a Disney hercegnők szintjére, vagy tévedek? Nem ők szoktak ilyen ártatlan, állatokkal kommunikálók lenni? Na mindegy.
Lassan a törékeny lepke elszállt, én meg továbbálltam. Kabátomat jobban magamra húzva, és kezemet a a zsebébe rakva kerestem egy helyet, ahová leülhetek és élvezhetem a környezetem. Egy idő után találtam egy helyet, ami körül úgy álltak a fák, hogy kuckót alkotott. Leültem hát a hely közepén lévő farönkre és szinte mesébe illő módon elkezdtem olvasni az erdő kellős közepén. |
Újra felordítottam a fájdalomtól, bár az elején még próbáltam tartani magam. Mást viszont már nem igazán tudtam volna csinálni, gyakorlatilag egy karomra csökkent azon testrészeim része, amiket még használni tudtam volna Irina ellen. Ember alakjában talán más lenne a helyzet, de ez most felkészületlenül ért, főleg azután, hogy először én kíméltem meg az ő életét egy gyengébb pillanatomban. Talán túlságosan próbálok mindent ellenkezőképp csinálni, mint amire tanítottak, pedig tudnom kéne, hogy sosem alakíthatom át a sorsom teljesen. Legalábbis az ilyen helyzeteket biztosan elkerülném, ha nem követném ennyire a saját elveimet.
Vártam, mi fog történni, széttép-e élve, vagy inkább gyorsan átharapja a torkomat. Meglepődtem, hogy egyik sem történt meg, és már nem látom a tigrist magam felett. Számíthattam volna rá, hogy nincs még vége, de megint meglepetésként ért, mikor visszafelé menet a gyomromba lépett. Az oldalamra fordultam, hogy feljebb húzhassam a lábaimat, de persze így sem lett sokkal jobb, a frissen berepedt alsó bordáimat szinte már meg sem éreztem a többi sérülés miatt. Fogalmam sincs, mennyi időt töltöttem a földön fekve, de emlékeztetnem kellett magam arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül muszáj felkaparnom magam és fedezéket keresni valahol.
* Jamie off * |
Nem jött fel utánam bár a vállával nem is csodálom. Így tehát én ugrottam rá és elkezdtem szétmarcangolni a lábát. Próbált az oldalamhoz férközni, hogy belekarmolhasson vagy tudom is én, de azért van annyira dús bundám meg vastag bőröm, hogy nem nagyon érzékeltem. Inkább csak kieresztettem a karmaimat és ahol voltak a mancsaim belemélyesztettem. Ez azt jelentette, hogy a bal mancsom a hobb combjánál volt míg a másik a mellette a földön. Nem vagyok én kőtéltáncos tigris, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyomat egy ilyen vzna kis izén!
Miután úgy gondoltam épp elég használhatatlanná tettem csak megfordultam és kicsit távolodni kezdtem tőle. Számba vettem a táskámat és szépen ráugrottam a pasi hasára. Igen, teljes súllyal, kis ajándék. Ezek után fogtam magam és kocogva iráncst változtattam. Jó val arrébb belefutottam pár szarvasba, egyet el is kaptam és megettem majd ezek után hazamentem ahol lezuhanyoztam és elmentem aludni.
* Irina off* |
Újra át kellett volna gondolnom ezt az egészet - realizálódott benne még egyszer utoljára, mikor felállva észrevettem, hogy a tigris már a fáról néz le rám. A cuccaim a mellettünk lévőn voltak, ahhoz túl messze, hogy keressek magamnak valami rendes fegyvert. Bár ha eddig nem sikerült kinyírnom, kétlem, hogy sokat számítana, ha rálőnék pisztollyal. Talán összeszedhetnék egy kis előnyt, ha az ágak között harcolnánk tovább, kisebb helyet foglalok és így valamivel gyorsabb lennék nála. A szétharapott vállam miatt pedig kétlem, hogy tudnék fáramászni, így ettől a lehetőségtől is elbúcsúztam.
Hiába vártam, hogy gyógyulni kezdjek, nem sokkal lett jobb az egész napos fényben gyaloglás és az éhség miatt, de egyelőre még nem estem kétségbe. Akkor viszont már annál inkább, mikor Irina újra rajtam landolt, az egyik mancsával teljesen ránehezedve a vállamra. Most lerúgni sem tudtam, mert a lábamba harapott, az egyetlen ötletem az volt, hogy megpróbálom valahogy leszedni magamról a használható kezemmel. A macskákból kiindulva az oldalába markoltam, minden maradék erőmmel azon voltam, hogy megajándékozzam legalább egy nyílt sebbel. Ha elrántja magát, egyszerűen csak kitépem a szőrét, végül is azzal is nyerhetek magamnak néhány másodpercet. |
Hogy ez még így is ennyire harcias! Mihelyst ismét elrúgott és csak pördültem és már a fán voltam. Ha utánam jön innen a legkönnyebb lelökni úgy, hogy erőfölénybe kerüljek. Túl szívós ez a pasas, de csak egy vámpír, nem hagyhatom, hogy belém harapjon.
Ha feljött utánam a fára csak megharaptam a karját és leugrottam. Mint minden egészséses macska, én is talpra érkeztem, de ezt róla nem tudnám elmondani. Háton landolt. Ráléptem a vállára majd beleharaptam a lábába, hátha kicsit nehezebben kap el.
Bááár... Elég csak rám nézni! Pár napja lábraállni se tudtam most meg itt bunyózok egy két lábon járó piócával. |
Annyira nem vagyok jártas az anatómiában, de most biztos voltam benne, hogy a kulccsontom és még néhány dolog apró darabokra tört a vállamban, mikor megpróbáltam megszabadítani magam Irinától. Eddig bírtam, most már nem tudtam megállni, hogy ne ordítsak fel a fájdalomtól, mikor éreztem, hogy még szorosabbá válik a harapása. Végül mégis elértem valahogy, hogy elengedjen egy pillanatra, ez pedig épp elég is volt ahhoz, hogy lerúghassam magamról.
Épp akkor csapott felém, mikor sikerült felkaparnom magam a földről, de még így is volt annyi időm, hogy elkapjam a felém száguldó karmos mancsot. Most én kezdtem szorítani, hátha megint nyerhetek egy kis időt, a vállam miatt viszont nem tudtam túl sokáig tartani, muszáj volt gyorsan cselekednem. A másik kezemmel a nyakánál kaptam el a bundáját, távolabb tartva magamtól, amíg újra meg nem rúgom. Reméltem, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy a földön tudjam tartani néhány másodperc erejéig, akkor már biztosan felé kerülhetnék valahogy. Nem hiszem, hogy most bármi is megállít majd, ha megteszem. |
Egyre érdekesebb ez a helyzet. Túl ügyes... Nincs olyan könnyű dolgom, mint hittem pedig finomnak tűnik, de annyita, hogy talán tényleg hajlandó lenmék megenni, nem csal elásni valahova mélyre.
Ahogy el akarta tolni a fejemet csak szorítottam a harapáson, roppant a csont a vérével teel volt a szám és mondhatmi még jól is esett. De csak sikerült ellöknie a fejemet majd engem is de amimt landoltam már azonnal fordultam is talpra és ismét támadtam nem hagyva, hogy fölém kerekedjen. Mégis csak tigris vagyok ez meg csak vámpír. Vártam, hogy mit reagál, ha támadásba lendült akkor nem törődve a minden porcikámban égő fájdalommal ismét megpofoztam. Egyre jobban lezdett kikapcsolni minden gondolatom és visszaváltottam gyilkos üzemmódba. Amíg mozogni tud addig nem nyugszom. |
Talán nem az a helyes szó rá, hogy aggódni kezdtem, de egy kicsit biztosabb lettem benne, hogy nem teljesen százas a csaj. Valószínűleg végig ez volt a célja, és mégsem arra várt, mikor veszítem el a türelmem és nyírom ki azonnal. Így érthetőbbnek tűnt az egész, de ma egyszerűen nem arra készültem, hogy verekedni fogok a Macskanővel, ez volt a másik előnye a jószívűségem mellett. Addig kellett volna elintéznem, míg nem volt kedve védekezni, és most teli hassal pihenhetnék tovább.
Sosem én voltam a legerősebb a testvéreim közül, pedig a nővérem kivételével mind fiatalabbak nálam. Egy kicsit gyorsabb talán viszont igen, a legtöbbször előre gondolkodtam és ez alapján terveztem meg a támadásokat a közös gyakorlásaink során. Volt, hogy egy teljes éjszakán át tartottak, nappal pedig szintén akadt dolgunk a ház körül, azokban az első években szinte semmi mást nem csinálhattunk, mikor a család tekintélyesebb tagjai a közelben voltak. Sokszor úgy érzem, a kitartás ellenére sem érte meg. Szörnynek születtünk és még több hatalmat kaptunk a kezünkbe, ez pedig olyasmi, amivel sosem lett volna szabad visszaélni.
Irina megint átváltozott, a fehér tigrissel pedig már nem bántam olyan könnyen, mint a lánnyal néhány másodperccel ezelőtt. Mire észbe kaptam, már a hátamon voltam, és nem tudtam megakadályozni, hogy a vállamba harapjon. Minden maradék erőmet beleadva eltoltam a fejét, majd gyomorszájon rúgtam, mielőtt újra nekem eshetne, majd alulról megpróbáltam ledobni magam mellé a földre, hogy aztán valahogy fölé kerekedhessek. Nehezebb dolgom volt, mint gondoltam, de legalább még tudtam, mit kell csinálnom. |
Mintha meg sem lepődött volna azon, hogy fél ugrás alatt mögötte voltam késsel a kezemben. Örül? Minek? Most akarom kicsinálni csak mert pasi! Válasz helyett csak röhögni kezdtem. Ha tudná, hogy mi jár a fejemben. De amúgy tök jó játszadozni a gondolattal, hogy cuki rituális gyilkosságnak álcázom.
Ez hozzám ért.... Hogy merészeli? Ahogy kicsavarta a karomat valami bekattant, mint múltkor Xilnél. Fél pillanat alatt pördültem egyet ezzel kirántva a karomat a szorításából és már át is változtam. Ha még a két lábán állt ráugrottam a mellkasára ezzel hanyatt döntve és már mélyítettem is fogaimat a vállába. Csak nem megvan a vacsim? |
Egyre inkább kezdtem biztos lenni benne, hogy szándékosan csinálja, az nem lehet, hogy ne vegye észre, mi történik. Annyira azért nincs fölényes helyzetben, mint amennyire állítja, legalább háromszor meg tudtam volna ölni két mozdulatból, mióta ott heverészik a földön előttem. Nem is értem, miért gondoltam az elején, hogy jobb lesz, ha inkább békén hagyom.
Nos, azt az egyet be kell ismernem, nem kifejezetten számítottam arra, hogy késsel a kezében akar majd a hátam mögé kerülni, pedig tudhattam volna, hogy előbb-utóbb bepróbálkozik majd valamivel. Egy darabig még mozdulatlan maradtam, mert érdekelt a történet folyatása. Nincs olyan hónap, hogy ne futnék össze valami hozzá hasonló félőrülttel, szóval annyira nem estem kétségbe, mint az elvárható lett volna egy ilyen szituációban.
- Örülök, hogy találkoztunk, Irina Fjodorovna - sóhajtottam néhány pillanatra megint a gondolataimba merülve. Igazság szerint egyáltalán nem hangzott ismerősen a neve, de hát nem csoda, ha azt vesszük, hogy szinte nem is maradt semmi az egykori kapcsolataimból. Legalább így biztos lehettem benne, hogy eltaláltam a származását, az akcentusa és a neve alapján is orosznak tippeltem volna. Meglepően illik a személyiségéhez... Talán az enyém nem árulja el ilyen könnyen, merről jövök, ha nem is beszélek olyan sokat, sikerült valamennyit finomítanom rajta az elmúlt néhány évszázad során.
A kést tartó karjáért nyúltam, majd lejjebb nyomtam, egészen a mellkasomig. Így könnyen ki tudtam csavarni a kezét, miközben átbújok alatta, hogy végre a háta mögé kerülhessek. Nem tehetek róla, de meguntam a tétlenkedést, ráadásul így hihetetlen közel kerültem az előbb felszakadó sebéhez, a nyakáról már ne is beszéljünk. Megint megcsapott kicsit az éhségérzet, ő is érezhette, hogy most mélyebben szívom be a levegőt. Egyelőre viszont még mindig nem akartam megtámadni, úgy éreztem, még mindig nem végeztünk. |
Nem értettem mit nem lehet felfogni ezen.... Oké, meg vagyok sérülve, de ez nem a világ. Az előbb estem össze? Persze, mert a vállamat kb mozdítani nem bírom a kurva seb !eg a roncsolódott izmok miatt.
- Ha egy sárkány vállon szúrt volna te is összeesnél négy lábon.... - morogtam, de amint befejeztem a seb bekötését a táskámban turkálva, észrevétlenül megfogtam egy kést. Visszavettem a felsőmet, majd felugrottam és már a vámpír mögött voltam kést szegezve a nyakának.
- Gondolom nem vagy jártam se a színházban se az alvilági dolgokban... Akkor tudnád, hogy Irina Fjodorovnával nem éremes packázni. - sziszegtem és nekinyomtam a kést a torkának. Mindenem fájt? Igen. Zavart? Kellett volna? Na ugye, hogy nem! Balettáncos vagyok, nem valami kiscserkész! |
A következő néhány percet nagyjából ugyanabban a pozícióban töltöttem, féltem, hogy mégis elvesztem az önuralmam, ha tovább nyomatja a csaj a szöveget. Úgy látszott, tényleg nem érti, hogy nem sok köze volt a saját megmeneküléséhez, én pedig még mindig elég éhes voltam. Észre sem vettem, mennyire, amíg nem utasítottam vissza a felkínálkozó lehetőséget. Nem vagyok benne biztos, miért, de úgy éreztem, nem lenne teljesen igazságos. Főleg nem úgy, hogy nem tudom, milyen íze lehet egy tigrisnek.
- Épp az előbb estél össze - emlékeztetem erre az apróságra, mielőtt tovább fényezné magát. Bérgyilkos, persze. Sokkal inkább a veszélyérzet nélküli mazochista jelző illene rá az eddigiek alapján. Azt azért csak érzi, hogy nincs túl jó állapotban...
Az egyik kezemmel az arcomhoz nyúltam ellenőrízni, begyógyultak-e már a karmolások. Egy kicsit több idő kellett így, hogy teljesen kimerültem, de már nem is igazán éreztem semmit a néhány csík véren kívül. Most megint felé léptem néhányat, de amúgy sem voltunk túlságosan messze egymástól. Nem úgy tűnt, mintha különösebben érdekelné a jelenlétem, eddig legalábbis eléggé lekötötte a sebe összevarrása. |
Ez a hím nem ismer engem, nem tudja, hogy csak egy faággal legalább 5 különböző módon tudnám megölni. Ha megtámad eltöröm a nyakát, mit számít nekem az?
- Mit értetlenkedsz? Be kell varrni a felszakadt sebet. Amúgy csak nyugodtan támadj meg, kezdjük úgy, hogy felteszem sose láttál még ezelőtt vérmacskát. Na meg egy bérgyilkost nehezen tudnál kicsinálni. - nevettem lenézően.
- Minek menjek? Vacsoráért jöttem, amígy nem fogok valamilyen állatot addig maradok. - mondtam rá sem nézve, mikor már a sebet varrtam. Ha kell hajnalig itt ülök, de nekem végre rendes húsra van szükségem. |
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
