Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:37 - |
|
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Nem lett könnyebb, mikor újra a lány állt előttem a tigris helyett, inkább csak újra emlékeztetett arra, milyen éhes vagyok. A fenyegetésére viszont nem tudtam megállni, hogy halkan fel ne horkantsak, elég abszurdnak tűnt, hogy ő akármikor a közeljövőben megkeressen bosszút állni. Ráadásul olyasmi miatt, amit nem is követtem el, ha azt vesszük. Azért meglepő volt a magabiztossága a szituációhoz képest, úgy tűnt, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg mégis megtámadhatom. Újra felé pillantottam, mikor pakolni kezdett a földön heverő táskája környékén, de nem lett nyilvánvalóbb, mégis mi a franc történik. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha legalább egy kicsit fél tőlem, vagy megpróbál valamivel távolabb kerülni.
- Mit csinálsz? - kérdeztem zavartan, mikor vetkőzni kezdett. Nyilván leesett, mire készül, de képtelen voltam felfogni, miért pont itt, az orrom előtt, mikor csak a jóindulatomon és a türelmemen múlik, mihez kezdek vele. Szerencséje, hogy van gyakorlatom az önmegtartóztatásban, bár már így is kezdem azt érezni, ki akarja provokálni, hogy mégis elássam valahol a hulláját az erdőben. Egyáltalán minek jött ide egyedül? Másra nem is igazán tudtam volna gondolni ezek után.
- Menned kéne. - Hátha van ennyi esze, bár nem ezt vettem le az előbbi fenyegetőzésből. |
Csak úgy állt velem szemben a vámpír miközben én véreztem. De nem mozdult, csak állt egyhelyben és nézett. Mikor elestem ő megszólelt, azonnal átváltoztam emberi alakomba és megpróbáltam felülni.
- Nem is kell bajlódnod a szőrrel. De figyelmeztetlek, megtalállak és azt nem éled túl. - mordultam rá és hangomból sütött az undor meg a megvetés. Nagyjából sikerült feltápászkodnom és odamentem a táskámhoz.
- Ha megbocsátasz. - mordultam fel ismét ha !ég nem kezsett el megcsapolni és elkezdtem a táskámból kiszedni a cuccokat amik kellenek ahhoz, hogy újra összevarrjam a sebet. Miután mindent előszedtem levettem a pólómat és leültem a földre, hogy rendbe szedhessem magam. Nem volt kedvem elvérezni. |
Elég sok mindent láttam már életem során, de most mégis a hatása alatt voltam annak, ahogy a csaj átváltozott előttem az előbb. Igazából fogalmam sem volt, hogy működnek a vérmacskák, farkasokon kívül még egy alakváltóval sem volt dolgom személyesen. Eszembe jutott az összes óra, amit régen gyakorlással töltöttem, és a tudás, amit évszázadok óta nem volt lehetőségem használni. Mondhatnám, hogy nem is akarom, de tudom, hogy magamnak is hazudnék vele. Vámpírnak születtem, ez pedig sokszor egyet jelent az agresszióval és a sötétséggel, ezen pedig valószínűleg sosem fogok tudni változtatni, akárhogy próbálom.
A meglepetést egészen más váltotta át az arcomon, mikor megláttam a tigris vállán felszakadt sebet. Esküdni mertem volna rá, hogy megkordult a gyomrom, miközben a frissen előtörő vércseppeket figyeltem, egyelőre viszont nem indultam újra az irányába. Semmi esélye sem lett volna, egyetlen másodpercbe telne csak, hogy eltörjem a nyakát. Talán akkor sem igazán sok, ha nincs megsérülve, bár engem is legyengített kicsit a napon töltött idő.
- ... Nem eszem szőrt - szólaltam meg halkan, miután elkaptam róla a tekintetem. Túl feltűnően látszott a fehér bundán terjedő vérfolt ahhoz, hogy elvessem annak a lehetőségét, a végén meggondolom magam. Valószínűleg sokáig tartana, mire rendbe tenném magam ezután, és tényleg nem állt szándékomban úgy vacsorázni, hogy az áldozat közben folyamatosan tiltakozik. |
Mintha nem számított volna arra, hogy nem ember lesz az, akivel összefut. Hát ezt megszívtad vérszopókám... Az első ütésem faszán betalált és végig is szántották karmaim a képét, amiből szivárgott a vér. Úgy tűnt tanácstalan, hátrált, mintha azt keresné, hogy van-e gyengepontom. Viszont baj volt.... a hitelen mozdulattól felszakadt a seb a vállamon. Bassza meg!
A vérem először a bundámat itatta át a vállamnál, majd elkezdet lefelé folyni a karomon egészen a mancsomig. Tudtam, hogy gyorsabb, mint én, hiszen járni is alig tudok, nem tudnék menekülni. Csak morogtam rá füleimet hátra húzva, próbáltam hátrálni, de megbicsaklott a lábam és elestem. |
Tényleg nem akartam bántani. Illetve persze tudtam, hogy muszáj, de még ennyi idő után is alaposan átgondolom, mielőtt ilyesmit csinálnék. Ha akkor nem cselekszem, a lány tovább sétál és nem tudom, mikor adódik ilyen lehetőségem legközelebb. Valószínűleg kivittem volna a város széléhez, hogy ne fagyjon meg az erdőben éjszaka, és hát valamilyen szinten arra is számítottam, hogy felkészülve indult el egyedül, sötétedés után. Arra már kevésbé, hogy macskává változik és ő támad meg engem.
A meglepetéstől először nem tudtam reagálni, így könnyen eltalált az első csapása. Nem izgultam nagyon amiatt a néhány csík miatt, amit a karmai hagytak az arcomon, viszont így már nem sok ötletem volt azzal kapcsolatban, mit kezdjek vele. Lehet, hogy rosszabbul járnék, ha nem próbálkoznék tovább, az utolsó, ami hiányzott aznap, hogy egy rohadt nagy tigris megkergessen. Azért hátráltam néhány métert, mielőtt megint túl közel kerülne hozzám, közben igyekeztem messziről megtalálni a gyengepontját. Még mindig éhes voltam, ha szerencsém van, még mindig megejthetem azt a vacsorát további sérülések nélkül. |
Nyugiban sétáltam, amikor valami vagy inkább valaki a hátam mögött landolt a földön. Viszonylag puha puffanás volt, tehát az illető egy ágról ugorhatott le. Gyorsan megpörültem és egy támadásra lendülő vámpírral találtam szembe magam. Azonnal ledobtam a táskámat és változtam át tigrissé. Nem tudtam mit tenni a fájó jobb karommal erőteljesen megcsaptam a mocskos hím vérszívót. Persze csak akkor, ha addig nem ért még el és nem mélyesztette a bundámba a hegyes fogait az az undorító valami. Ha pedig el is kezdett megcsapolni és küzdöttem. Próbáltam ellökni magamtól, megkarmolni megrúgni, megharapni vagy valami csak hagyjon békén. Ígyis van elég bajom... |
Az első félórában csak mókusokat meg nyulakat láttam, ilyesmiért pedig meg sem mozdultam volna, bár azt nem mondanám, hogy nem találtam még magamnak kényelmesebb helyet a pihenésre. Ha másra nem is igazán volt jó az utóbbi két évszázad, legalább leteszteltem a saját határaimat, most már pontosan tudom, mibe vághatok bele biztonsággal. Ez önbizalmat ad, ami pedig jól jön, ha véletlen mégis döntenem kéne valamiben.
Ahhoz talán nem eleget, hogy másodpercek alatt át tudjam gondolni, mihez kezdjek, mikor meghallottam az első igazi lépteket. Biztos voltam benne, hogy nem állat ér egyre közelebb, pedig úgy terveztem, ma este nem embert veszek majd célpontba. A lány viszont egyedül volt, habár puskával a vállán nem tűt kifejezetten törékenynek. Az egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy megölöm, viszont túlságosan éhes voltam ahhoz, hogy csak úgy hagyjam elsétálni. Az erdőben a legkönnyebb kivitelezni a rejtélyes állattámadásokat, ha szerencséje van, fogalma sem lesz, mi történik.
Mielőtt elszalasztanám a lehetőséget, leugrottam a fáról és valahol a háta mögött értem földet. Elég sötét volt ahhoz, hogy alattam áthaladva ne vegyen észre, na meg eddig teljesen csendben vártam, a tompa puffanást viszont már lehetetlen lett volna nem meghallania. Gyors akartam lenni, még azelőtt közel kerülni, hogy megfordulna. Vadászüzemmódba kapcsolva előbújtak a szemfogaim, miközben felegyenesedve előre vetődtem. |
Már egy hét eltelt azóta, hogy összefutottam Lunával, de még nem gyógyultam meg teljesen. Sőt.... alig gyógyultam valamit. Na ez azért nem igaz, a lőtt seb majdnem rendbe jött már. De a héten sehova nem mentem, boltba is alig. Inkább házhoz rendeltem a kaját. Bár már hiányzott egy jó kis szarvas, de beértem kínaival meg pizzával is. Na de amint jobban éreztem magam annyira, habár a hasam meg a karom még mindig rohadtul fájt és a lábammal sem volt sokkalta jobb a helyzet, hogy kimozduljak otthonról kaptam is az alkalmon. Lezuhanyoztam, átkötöttem a sebeimet, felöltöztem és már vágtam is neki az erdőnek a táskámban a sörétes puskámmal, hátha elkapok valami állatot.
Jó sokat kellett gyalogolnom és nagyon el is fáradtam, de végre mozogtam így nem érdekelt sem a fájdalom sem az, hogy úgy érzem, mintha egymás után kétszer futottam volna le a maratont. |
Az utóbbi néhány hét során rengeteget rengeteget haladtam előre, úgy terveztem, a keleti part mentén folytatom tovább az utam északra, lehetőleg olyan helyekre, ahol ezelőtt még sosem jártam. Én magam sem voltam benne biztos, mi a célom a folytonos helyváltoztatással, de legalább úgy éreztem, csinálok valamit, aminek van értelme. Valamivel jobban esett a lelkemnek, mint egész nap egyhelyben ülni, így legalább ráfoghattam valamire, miért nem találok semmilyen állandó pontot, ami mellett elköteleződhetnék valamilyen szinten. Amerika előbb-utóbb túl kicsi lesz ahhoz, hogy tovább maradjak, ezért talán mégsincs végtelen időm arra, hogy kitaláljam, mihez kezdjek magammal.
Egy végigsétált nap után értem csak a következő város széléhez, ahelyett viszont, hogy panzió után néztem volna, úgy döntöttem, az erdőben maradok éjszakára. Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor végre lehúzhattam magamról a szemembe lógó kapucnimat. Már nem sütött annyit a nap, mint az elmúlt hónapokban, de a hideg miatt ennek sem tudtam teljesen örülni. Ahhoz túl éhes voltam, hogy aludni próbáljak valahol, inkább feldobtam a hátizsákom az egyik fára, és én is kényelembe helyeztem magam az egyik vastag ágon. Nem terveztem a következő nap tovább menni, ezért belefért még ez a néhány óra ébrenlét egy vacsoráért cserébe. Arra számítottam, előbb-utóbb erre jön valamilyen állat, amivel esetleg beérhetem, amíg nem találok rendes kaját magamnak.
Fent ülve kinyújtóztam és az ölembe vettem a cuccaimat, a tőlem telhető legnagyobb csendben várva az első hangokra. Ez is felért egy kis pihenéssel, na meg a legtöbbször nincs szükségem túl sok időre, mire visszanyerem az energiám. |
Kb egyisősek voltunk, minek cseszekednék a magázódással? Amúgy se tanulom meg beszélem túl rég óta a nyelvet, Oroszországban csoda, hogy oroszul írni meg beszélni megtanultam. Mintha nem értette volna, hogy miért zavar a kérdezősködése, bár igazából nem is adtam rá okot. De most komolyan, mit mondjak egy pasinak? Kezdjek el nyafogni, hogy "Jajjj, megtütöttem a lábamat az egyik ugrásnál."! Mi vagyok én, valami hisztis picaa? Na azt nem!
Más vagyok, mint a többi, de kurvajó nekem! Ja nem! Nem érdekel a többi, azok unalmasak és semmirekellők, a negyedét nem élték volna túl annak, amin keresztül mentem.
- Ne sajnáld, csak ne faggass. Ha közölni akarok valamit veled, ígérem, megteszem. - mondtam rá sem nézve. Csak a kérdések, meg az, hogy próbál megfejteni... Hát ne tegye! Maradjon csendben és hallgassuk a madarakat.
- Lépjünk túl rajta. - vontam vállat. Tehát Felix... Érdekes név.
- Irina Romanova vagyok. - mondtam és ha eddig nem érződött az orosz akcentusom most biztos, hogy rendesen hallható volt. Nem udvariaskodok, minek azt? Örüljön, hogy a nevemet kinyögtem...
- Akkor hazakísérlek, nem hagyhatom, hogy meghalj csak mert nem tudtalak megölni. - ha ismerni akar meg kell szoknia, hogy nem sajnálok semmit max azt, hogy nem öltem meg. Persze ez nem fenyegetés, csak ilyen vagyok. Ha beleegyezett, felrángattam a földről és elindultunk hozzá.
*Xil és Irina a pasinál* |
- Rendben, ahogy te akarod - bólintottam egyet. Soha nem voltam jó abban, hogy mikor tegezhetem a társamat, bár most úgy tűnt nekem, hogy egy idősek vagyunk. Azt ki tudja, lehet csak a szemem. Megtette már, főleg, ha nincs se kontaktlencsém, se szemüvegem. Azt úgy nem szeretem, olyan zavaró tud lenni. Arcán láttam, hogy tényleg nem tetszik neki, hogy csak úgy kérdezősködtem. Pedig az egyetlen oka csak az volt, hogy meg akartam ismerni, a kíváncsiságom hajtott. Oly rossz ez? Úgy látszik, igen. Pedig én nem akartam semmi rosszat, csak társalogni akartam. - Sajnálom, de te más vagy, mint a többi, ezért jár ennyit a szám - még nem hagytam abba. Volt pár kérdésem hozzá és meglátásaim. Úgy látszik megint rosszul döntöttem. Megfenyegetett engem, hogy megöl? Igaz, van még kilenc életem, de nem szeretném azokat elveszíteni. Akárhogyan akarta leplezni, hogy nyugodt, megfigyeltem, hogy nem az volt. Még mindig az érzelmei irányították. -Sajnálom, többet nem fogok kérdezősködni, megígérem - mondtam ezt teljesen nyugodtan. Nem akart még kivégezni és nem látott hozzá, így nem féltem. Eddig se féltem, most se fogok. - Felix Moon vagyok, de jobban szeretem, ha csak Xilnek neveznek. Közelebb áll hozzám - nem kérdeztem meg a nevét, elárulja, ha akarja. - Otthon jobban el tudnám látni a sebet. |
Csak hallgattam, amit mondott és akaratom ellenére felment bennem a pumpa. Mi köze van ahhoz, hogy megsajnáltam-e vagy miért akartam megölni? Él és csak ez a lényeg! Na meg döntse már el, hogy tegez-e vagy magáz!
- Kezdjül azzal, hogy inkább tegeződjünk, ha nem gond. - mondtam még egész nyugodtan, bár sose voltam olyan, aki el tudta titkolni az érzéseit, tehát valószínűleg az arcomra volt írva, hogy sikerült felbaszni a kérdezősködéssel. - Ne faggatózz, örülj, hogy élsz! - mondtam immár tényleg ingerülten. Ne akarjon engem semmilyen férfi megismerni vagy megfejteni. Még mindig megölhetem.
Kis cukorbogár voltam és megnéztem a vallát, ehh... kénytelen leszek segíteni majd ellátni a sebét, nehogy beledögöljön nekem. De újra elkezdett pofázni... Hát én felkötöm magaz, az fix bassza meg! Nem képes befogni a pofáját?
- Igen, tudom, milyen következményekkel járt volna, ha nem engedem el a válladat, de ajánlom, hogy ne akard megtudni, hogy mi vezérelt, vagy miért változtattam meg a döntésemet. Amúgy is, ha nem akarnám, hogy élj, magadra hagynálak a picsába megdögleni, de csak, hogy lásd, hogy jószívű vagyok, segítek, csak ne faggass! Ja és tudom, hogy hogyan lehet valakit hatékonyan elhallgattatni akár ideiglenesen akár örökre. - mondam érzelemmentesen, szárazon, bár csak utaltam rá, hogy a gyilkolás művészetének élek. Nekem ha vannak is érzelmemi, valahol nagyon mélyen elásva több év fájdalom és szenvedés alá, tehat nekem csak ne szövegeljen. |
- Tény, hogy a harc nálam nem erősség. Mindig is utáltam, ha valami erről szól, de mások életét nem fogom megváltoztatni. Túl időigényes lenne és így sincs mindig időm mindenre. De úgy érzem, hogy van itt más is... esetleg megsajnál engem? De miért? Nekem úgy látszott, hogy nem akarod, hogy élve menjek el innen.
Lehet nem kéne annyit beszélnem, de most ez a nőszemély felkeltette az érdeklődésemet. Képtelen voltam megfejteni, semmit. Az arcán csak halvány jeleit láttam annak, hogy megbánta volna. Pedig más már sűrűn kérne bocsánat, amiért ezt tette. Már akkor is bocsánatot kérnek, ha rossz, helytelen szavat használtak.
- Nem olyan súlyos, de megnézheted, igen - húztam le még jobban a pólót. Bár nem akartam teljesen levetni. Egy részt, hasztalan az egész. Másik, pedig egy pillantással könnyen megláthatja a hegeket a hátamon, amik éktelenkednek ott. Nem akarnám, hogy kiderülne ez. - Látod? Ha kicsit erősebben harapsz meg, itt hagyhattam volna a kezem. Vagy elvéreztem volna. De ilyen nem történt szerencsére, vagy is inkább az én szerencsémre. Fogalmam sincs, hogy te, hogyan reagáltál volna, mert egyről a kettőre megváltoztattad a gondolkodás módodat. Én meg képtelen vagyok megérteni is miért... hiszen láttam, hogy az érzelmek irányítottak téged. Azok pedig makacsak tudnak lenni. |
Sose volt bajom azzal, hogy másnak fájdalmat okozzak, vagy megöljem, de most ez más volt. Valami megváltozott. Először apámat láttam benne, aztán megszántam. Mert ha csak arról lenne szó, hogy nem fizetnek a megöléséért, de máskor is öltem már ingyen, csak azért, mert úgy néztek rám vagy hozzámértek. A nyüszítése a nem létező szívemig hatolt.
Amikor enni kezdett, én is nekiláttam az állat elfogyasztásának, de közben nem néztem rá. Nem akartam ezt a leírhatatlan dolgot érezni. Mire abbahagyta én már rég eleget ettem. Vagyis nem volt elég, de nem akartam többet enni. Mihelyst átváltozott emberré én is azt tettem és leültem vele szemben. A kérdése nem lepett meg, tudtam, hogy nem érti, miért nem öltem meg, megtehettem volna, védekezni sem tudott volna rendesen.
- Nem tudom. - ráztam meg a fejemet. - Talán rájöttem, hogy felesleges megölni valakit, aki mégcsak védekezni se tud vagy akar rendesen. - sóhajtottam. Felemelkedtem a térdemre és odaaraszoltam mellé. Ha fizetnek se mondtam volna ki, hogy sajnálom, hiszen nem is tudom, mit éreztem épp.
- Had nézzem meg. - mondtam, és ha engedte, megnéztem a sebet. Nem volt túl vészes, legalábbis ahhoz képest, amilyen lehetett volna. Csak kicsit jobban rászorítok és eltöröm a vállát vagy a kulccsontját. Ha nincs szerencséje komolyabb eret is érhettem volna és elvérzik, de mázlija volt, nem történt ilyen. |
Sohasem szerettem a fájdalmat, elviseltem, de nem voltunk jó kapcsolatban. Bár nem tudom ki az, aki elviseli a testi sérelmeket. Talán az, akinek, még nálam is fordultabb viselkedése van. Nem tudom, mit is mondjak. Hogy felkészültem, hogy ilyen történhet velem? Fel voltam. Gondoltam, hogy egyszer azért újra megsérülök, hiszen nem vagyok ember mi pedig nagyobb veszélyben vagyunk minden egyes nap. Vadászok és gyanakvó emberek is veszélyeztethetik nem csak a vérmacskákat, hanem más fajokat is. Ha jól tudom, a vérfarkasokat többen üldözik, mint minket, ugyanis, azok még teliholdkor is átalakulnak és az irány öket. Nem mondom, nem lehet valami élvezetes, mondjuk ez a helyzet se az.
Amint belém harapott és éreztem a fogait a bőröm alatt, felnyüszítettem, mert fájt, így természetes volt nekem is, hogy így reagáltam. Azért én se tudok mindent magamban tartani. Mintha megbánta volna az egész dolgot, elengedett engem, de én rögtön le is feküdtem, hiszen sérült lábbal nem szerencsés tartani egy egész személy súlyát. Már azon gondolkoztam, hogy otthon, hogyan is fogom ellátni a sebemet, amit igen hamar kéne, hiszen akármilyen egészséges és rendezett személy lehet, még lehetséges, hogy kapok egy kisebb fertőzést és mit ne mondjak. Az nem a legkellemesebb dolog. Amiatt el kéne mennem orvoshoz - mindenki tudja, hogy rettegek olyan dolgoktól, ami kicsit is köze van a műtőasztalhoz. Ha csak megérem azt a különleges hideget a hátamon, sírhatnékom támad.
Közben azért észrevettem, hogy a másik macska odaadta nekem a szarvas lábát. Váratlan fordulat. Először csak kíváncsian néztem a másikra, majd el kezdtem belőle enni. Fekve tettem ezt mindet, hiszen nem akartam megerőltetni a lábamat, nem is lenne ajánlatos. Mikor éreztem, hogy teljesen tele vagyok, csak az orrommal odabökdöstem a másik tigrishez. Nyugodt körülmények voltak, így akkor átváltozhattam az emberi alakommá. Ülve, pedig lehúztam a jobb vállamról az inget, hogy jobban is megfigyeljem a sebemet.
- Miért? - tettem fel a kérdést, remélve érti mire is gondolok. |
Akármit várt vagy gondolt oké, hogy ő harapta el a szarvas torkát, az az ÉN zsákmányom! Miért kellett közbe ugrania? Ki a frász ez? Csak egy mocskos, alávaló hím, egy senki!
Ahogy elkezdtem püfölni, eleinte mintha várt volna valamire. Aztán elkezdett elhúzódni, védekezni. Na, legalább nem akar megvakulni, jó jel. Amint ellöktem a szarvastól még a vörös ködtől vezérelve nekiugrottam. Hegyes fogaim a pasas vállába fúródtak. De amint megéreztem a férfi vérét a számban, valami kattant a fejemben. Epengedtem a vállát és hátrálni kezdtem. Fejemet lehajtottam mondhatni nyüszítettem. Mit csinálsz Irina? Nem bántott, talán még meg is osztotta volna veled a húst. Ne legyél ennyire a múltad rabja.
Odaléptem a szarvashoz és letéptem az egyik lábát és odaadtam a másik macskának. Mimdeközben füleim hátra voltak csapva. Itt volt az ideje megalázkodnom. Addig nem ettem, amíg ő sem, ha elkezdett enni, akkor én is, de csak lassan. |
Tudom, hogy a macska alakomban képes lennék sokáig kibírni étel nélkül, de már éheztem és nem akartam még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Nem akartam gyengének látszani és érezni magamat. Elég volt abból! Már felnőtt férfi vagyok, tudok magamról gondoskodni és tudok döntéseket hozni, kockázatos helyzetekben. Én meg azt határoztam el, hogy kell nekem a hús. Bár a másik tigris se akarta feladni, vagy épp elengedni a zsákmányt. Amit éppenséggel én öltem meg, de úgy látszik most ez nem számít. Mindketten akartuk a szarvas és féltem, hogy rosszul fogok ebből kijönni. Nem minden vérmacska kedves és megosztó. Én megosztottam volna, ha nem tartotta volna olyan makacsan a prédát.
A gyanúm beigazolódott, ugyanis a másik nekem támadt. De ahogy észrevettem a mozdulataiból, ez nem csak a szarvas miatt van. Szinte éreztem, hogy más is bántja, de persze nem láttam a fejébe, hogy teljesen megbizonyosodjak ebben. Pedig azért jó lenne, mert nagyon kíváncsivá tett engem. Közben, muszáj volt védekeznem, mert amilyen heves volt, simán elveszíthettem volna az egyik, vagy mindkét szememet is. Amúgy is, nagyon rosszul látok, nem akarok még meg is vakulni. Mondjuk az egyik csapással elérte, hogy rendesen eltávolodjak a halott állattól. Ha még egy ilyet csapna nekem szerintem, eltörne valamim. |
Már majdnem elértem a menekülő szarvasokat, amikor valami balfék odapofátlankodott és pont amikor elkaptam a karmaimmal a szarvas farát ő áthatapta a torkát. Nincs az az Isten, hogy odaadjam a zsákmányomat! Éhes vagyok, ma még nem is ettem! Ahogy próbálta elhúzni a zsákmányát, amit tőlem lopott el éreztem, hogy én vagyok az erősebb, hiszen csak szenvedett vele. Rántottam egyet a mancsaimon és el is mozdult felém a szarvas. Ha kell neki, küzdjön meg velem. Hiszen a többi elmenekült, esélyem se lenne másikat elkapni oszt éhendöglenék... Inkábn ő dögöljön meg mert én nem fogok!
Na tehát magam felé rántottam az állatot ekkor valahogy megláttam, hogy még pasi is a rivális vérmacska, aki nem mellesleg szintén tigris. Ahogy megláttam elkattant valami bennem, apám jutott eszembe, aki velem ellentétben nem fehér volt. Elengedtem a szarvast és egy ugrással a másik tigris mellett termettem majd már lendítettem is a mancsomat kieresztett karmokkal a képe felé. Már nem a kaja volt a tét, ez ösztönös volt. Felszakadtak a régi sebek, tennem kellett valamit. Mivel az előbb még nem vetettem be minden erőmet, ezért ismét lecsaptam, immár erősebben, ez arra biztos elég volt, hogy ott hagyja a fenébe a szarvast. Ha védekezett, ha nem, én tovább ütöttem. |
Mit is lehetne elmondani a napomról? Azt, hogy unalmas volt, semmi izgalom nem volt benne. Bár az is jó kérdés nálam, hogy én mikor tartok valamit izgatónak? Általában, ha a mellettem lévő személyek nem átlagosak. A mindennapit megszoktam, tudom minden mozdulatokat, sejtem, hogy mit is fog szólni. Egy neveletlen vagy egy bunkó ember teljesen más, őket még képtelen vagyok megfejteni. Fogalmam sincs, hogy mire is gondolhattak vagy mit gondolnak egyáltalán rólam. Nem akarok én senkinek megfelelni, csak néha érdekel mások véleménye is. Sőt, örülnék, ha mondanának néha valamit, mert képes vagyok a testbeszédet valamihez kötni, nem vagyok egy gondolatolvasó férfi.
Ma megbeszélésen voltam, vagy is olyasmi volt. A nagyja abból állt, hogy az alkalmazottak próbálták elmondani, hogy mivel is lehet jobbá tenni a cikket, míg, szinte szó szerint be voltak szarva tőlem. Pedig nem vagyok olyan félelmetes, csak nem ül ki az arcomra az érzelmek. Tisztában vagyok, hogy ez van. De nem fogok senkit megölni egy félrebeszélés miatt. Vagy amiatt, mert túl rövid volt. Persze, volt olyan ma, hogy az egyik ott ülő kezéből kikaptam a telefont, mert játszott rajta, nem tudott átjutni egy szinten és szidni kezdte. Nem idegesít fel, csak nem tetszett. Addig nem adtam vissza neki, amíg én nem oldottam meg neki, ami volt olyan két perc. Akkor kicsit hűvösebb volt a légkör már.
Mai kikapcsolódásom az volt, hogy elmentem az erdőbe, csak járkálni. Azt hinnénk, hogy Magnolia lakosai alig járnak ki ide, mert ugye, ez veszély hely lenne. Itt csak merész tinédzserek és esetleges túrázok lehetnének. De nem. A városban veszélyesebbnél, veszélyesebb lények bújnak meg, mint a városon kívül. Tigris alakban mentem. Hogy miért? Mert egyszerűen élveztem, hogy más szemszögből is látom a világot. Teljesen más, mint az emberivel. Egyik pillanatról a másikra, éhes lettem. A vadászatban nem én vagyok a legjobb vérmacska, de azért egy szarvast azért mindig el tudtam ejteni. Szerencsém is volt, hiszen hallottam, hogy három pár állat az én irányomban fut. Megragadtam a lehetőséget és az egyiket a torkát ragadtam meg és haraptam is át. Tudom, hogy nem valami "tigrises", amit én műveltem, de a szükség, most nagy úr volt. Jó ízűen el akartam fogyasztani, ahol nem látnak, például egy bokor alatt, de nem tudtam, ugyan is egy másik állat a mancsaival. Még egyszer próbáltam elhúzni, de még mindig képtelen voltam. Ekkor tudtam csak jobban megnézni magamnak a másikat. Tigris volt, és mivel ebben a városban, csak nagyon kicsi az esély, hogy kiszökjön egy az állatkertből, azt gondoltam, hogy ő is vérmacska. Ha jól láttam, nagyobb is volt, egy átlag tigrisnél, így majdnem biztos voltam a dologban. Reméltem, hogy megértette, hogy csak éhes voltam és nem számítottam rá, hogy pont ő is azt a szarvast akarja, amelyiket én. |
Mondhatni laza napom volt. Délelőtt be kellett ugranom helyettesíteni az egyik kolléganőmet, mert a drága eltörte a lábát, így én tarthattam balett órát egy rakás 5 évesnek. Mit ne mondjak "remek" érzés volt hallagtni a nyafogást két órán át... Már tudom, miért nem akarok soha a büdös életben gyereket. Na de ezután jött csak a móka, óra után nekem volt próbám, de Isabell, akivel gyakoroltam volna, nem jött el, így egyedül edzettem kicsit, majd elindultam haza. De bárki elképzelheti egész könnyen, hogy milyen ideges voltam, mire hazaértem. Arra kellett hazamennem, hogy a szomszéd fájáról letört egy hatalmas ág és összetörte a kerítésemet. Azt hittem menten megölöm a hülye faszfejet, de nem, jó kislány voltam és csak bekopogtam hozzá, hogy kurvára remélem, hogy elviszi onnan azt a tetves ágat és megfizeti az okozott károkat. Persze nem a pénz a lényeg, de akkor is! Egy nyamvadt tölgyfa miatt tönkrement a kerítésem!
Na de ez már csak a hab volt a tortán. Otthon átöltöztem, legobtam a kosztümöt és normális, kényelmes ruhát vettem fel, majd irány az erdő. Amint beértem a fák közé átváltoztam és immár tigris alakban, eleinte céltalanul, bolyongtam az erdőben. Csak futkorásztam, sétálgattam, mígnem késő délután megkordult a gyomrom jelezvén, hogy egész nap semmit nem ettem és ebből rohadtul kórház lesz... Így lehunytam a szemem és vártam. Hogy mire? Egy hangra, a szélirány változására bármire, ami alapján megtudom, hogy van-e a közelben valami elejthető állat. Csak türelmesen vártam amíg meg nem hallottam, valami a közelembe jött. Lefeküdtem a földre, kinyitottam a szemem és körbenéztem. Amit láttam meglepett. Egy vagy két szarvasra vártam, helyette egy teljes csorda volt ott, pontosabban hat szarvas. Kinéztem az egyiket, hogy elkapom, így amikor közelebb értek én kiugrottam a bokorból és futva kezdtem megközelíteni az állatokat. |
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|