|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:36 - |
 |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
- Hát nem csodálom. Mi ilyen páros vagyunk. A cukiságunkkal kiakasztjuk egymást - vigyorogtam, mint a bamba. De most komolyan. Mindenen kiégünk, pedig nem most beszélünk először. Bár az a gyerek telefonon keresztül is képes engem zavarba hozni. Fantasztikusok vagyunk, de én imádom ezt az egészet, minden furaságunkkal együtt. - Öhm... álom pasi? Én? Láttál már más pasit? - jah nem tudtam elhinni, milyen meglepő dolog, ugyebár. De basszus ez mondani nekem? Lassan azon gondolkozom, hogy elvitetem szemészhez, hogy biztos jól lát-e. Vagy a tükreim torzítana, mert én nem látok magamban semmit, ami miatt ilyen dolgokat ki tudnék jelenteni, basszus.
- Én grafikusként se vagyok képes másként látni a világot. Csak, ami igazából, de persze a félelmeim, persze ezt torzítják - forgattam meg a szemeim. Abba belegondolni néha, hogy én több száz évig élhetek, míg három testvérem nem, szar érzés. Látni fogom, hogy egyszer megöregednek, míg én, fiatal leszek. Basszus lehet, hogy már akkor beüt az nálam, hogy nem öregszem, mikor már húsz éves leszek és az hamarosan itt lesz. Tudjátok mi a legszarabb? Hogy túl fogom élni Darryt talán. Az a nagy szar. - Áh, ha tudnád, hogy én mi minden stresszelek. Ez csak egy a rengetegnyi közül - sóhajtottam fel. - Darry... ilyet ne mondj, még egyszer vissza fogod vonni - csóváltam meg a fejem. Pesszimista vagyok, hát sajnálom ez van.
A vízben tényleg sok minden történt, amiről azt hittem nem is fog megtörténni, hiszen csak nem voltam bent olyan sokáig, talán. Ha jól tudom, még nem volt este, szóval csak nem.
- Basszus, Darius, tudom. Te egy légynek se tudnál ártani, esetleg megölöd a mosolyoddal - mosolyogtam szelíden. Aztán úgy döntött az agyam, hogy el kell bőgnöm magam. Pedig semmi nagy dolog nem volt. Csak nem vagyok képes ennyi szeretett feldolgozni, úgy látszik. A srác tettére, én csak halványan elmosolyodtam. Hogy lehet valaki ilyen kibaszott aranyos? - Csak úgy szólok neked, hogy engem rengetegszer fogsz látni sírni, istentelenül sokat bőgök, az az igazság. Képes vagyok mindenen. D majd, talán megszokod. |
|
- Ha így fogod folytatni, akkor én is ki fogok akadni, nem csak te, aztán meg jól nézünk ki... - jegyeztem meg, természetesen még mindig vigyorogva. Jól van, szerintem nekem itt lesz végem. Lehet a boldogság miatt meghalni? Ha igen, akkor nekem tényleg hamarosan kampec. - Akkor különösen örülök a képességeimnek. De asszem' ezt már mondtam, de mindegy, mert azóta se változott. Abszolút hálás lehetek nekik azért, hogy megismerhettem álmaim pasiját - villantottam be a fogkrém-reklámokból tanult mosolyomat. Nagyon jól tudtam, hogy ettől is ki fog akadni, de nincs mit tenni, képtelen vagyok rá, hogy megunjam. Egyrészt tényleg hihetetlenül cuki, másrészt meg a francba is, nem hiszem el, hogy ezt tényleg én hozom ki belőle. Még mindig hihetetlen egy kicsit. Meg amúgy is ez volt az igazság.
- Szeretem másképp megközelíteni a dolgokat - mondtam. Ez néha bejött, néha nem. Sokszor jónak tűnt a megközelítésem, de volt, hogy nem. Mondtam már, hogy néha egy kicsit nagyon túl pozitívnak néznek? - Van, ahol tényleg csak az számít, például állásinterjú meg ilyenek, ahol egy esélyt adnak mindenre... de általános és normális emberi kapcsolatoknál ennek nem így kéne lennie, és akinek van egy kis esze, az úgysem azonnal a rossz következtetéseket vonja le. Mármint, szerintem hülyeség első látásra ítélni valakit, mert még változhat az egész bármilyen irányba. Úgyhogy semmi értelme rajta stresszelni - fejtettem ki a véleményemet. Láttam én már példát szinte mindenre, úgyhogy tényleg így is gondoltam. Ismertem embereket a gimiből, akik jóformán utálták egymást és folyton versengtek, aztán valamilyen oknál fogva elkezdtek beszelgetni, kiderült, hogy mindig is volt egy csomó közös témájuk, most meg az esküvőjüket tervezik... Van ilyen. - Lehet, hogy te nem így látod, de én nagyon is igen. Az én szememben ennél tökéletesebb már nem is nagyon lehetnél - jelentettem ki.
Sőt. Nekem baromira több volt ennél, de arra már nem találtam meg a megfelelő szavakat. De teljes mértékben rajta voltam az ügyön, hogy minél inkább éreztessem vele, és a jövőben sem akarom, hogy kétségei legyenek felőle, hogy tényleg nagyon imádom.
- Persze, hogy elvárom! - vágtam rá vigyorogva. Ha meg már így megfogta a kezem, azzal a lendülettel közelebb is húztam magamhoz. Persze ezzel együtt annak a lehetőségét sem szalasztottam el, hogy megint megcsókoljam.
Az egy dolog, hogy azt mondta, ne sajnáljam. De akkor is borzalmasnak éreztem, hogy ugyan akaratomon kívül, de fájdalmat okoztam neki. Egyébként ez lenne az utolsó dolog, amit valaha megtennék, a fenébe is.
- Remélem, tudod, hogy magamtól sosem bántanálak... - mondtam azért, hogy biztosra menjek. Valószínűleg tisztában volt vele, hogy tényleg soha, de soha nem lennék rá képes. De összeszorul a szívem, ha csak erre gondolok... Mire pedig - részben - elengedtem, és újra az arcára néztem, már kezdtem megijedni az újra legördülő könnycseppeken, de még időben megkaptam rájuk a magyarázatot, úgyhogy csak elmosolyodtam. - Tudod mit? Vedd úgy, hogy ez az összes eddigiért szól - mondtam, aztán finom mozdulatokkal, mintha attól félnék, bármelyik pillanatban összetörhetem, letöröltem az arcát. |
|
- Az én egyetlen szőke hercegem - tartottam minden szó között egy kis szünetet, mosolyogva. A vigyora tényleg minden pénzt megért nekem, mert nagyon édes volt, bár az egész srác az, de ez az egyik dolog, amit különösen imádok benne és mindig szívesen megnézem és örülök neki, hogy én okozom ezt neki. - Á, szóval mágikus képességed van. Mindig is tudtam, hogy különleges vagy. Nehéz ám engem megszólaltatni - nevettem, megint.
Hát na, dicsérem ahol csak tudom, mert teljesen megérdemli és mert nagyon, de nagyon imádom. Ezt már elmondtam már jó pár százszor, viszont tényleg nem bánom, most már félelem nélkül ki tudom mondani.
- Uh, ez új megközelítés - szóltam. - Mindenki azt mondja, hogy az a legfontosabb, de a te véleményed más. Ami talán rajtam tud segíteni - mondtam ki őszintén. - Én se vagyok tökéletes, Darry.
Oh, ha tudná, jesszusom. Tele vagyok jobbnál jobb dolgokkal, amik sok ember már teljesen kiégett és elhagyott a francba engem, egy részt tényleg megértem, másrészt, érem, hogy Darry más. Minden kis szarságommal elbírálna engem és egy percre se utálna meg engem. Csak tartson ki ez és legyen tényleg igazam és ne a pesszimista felem győzzön, mert általában az szokott, jó... mindig.
Imádatos mondatra nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy megcsókoljon. Komolyan, lehetek ennél szerencsésebb? Ha igen... akkor még is hogyan lehetséges? Nem hiszem el, de tényleg, hogy egyáltalán lehetséges, Viszont ha igen, tuti, hogy meg fogok halni. Persze nem hagytam csak úgy az egészet, hanem viszonoztam is. Mert na, megtehetem.
Komolyan semmi nem fog megállítani, hogy ne imádjam ezt a srácot. Még ha rengetegszer is bénázik nekem. Én biztos hogy úgy fogom szeretni, ahogy van.
- Rendesen elvárja a kis cukorfalat - jegyeztem meg mosolyogva, de azért eleget tettem az egésznek és szorosan megfogtam a kezét.
Minek mondtam el, hogy sírtam? Az én hülye fejem.
- Ajj, ez csak az én hülye fejem, tényleg nem kell sajnálni - ráztam meg a fejem. Basszus úgy elérzékenyültem, amikor átölelt, hogy még a könnyeim folyni kezdtek. Hát ez komoly, ilyenen bőgök! Ez most, komoly? - Nem ez nem víz, hanem én bőgtem el magam - magyaráztam a másiknak. - Nem kell aggódnod, öröm könnyek ezek. |
|
- Herceg? - kérdeztem vissza széles mosollyal, totálisan megfogva a lényeget. Ezen az elnevezésen kedvem lett volna tényleg elolvadni, de mivel ilyen képességekkel nem rendelkeztem, ezért csak vigyorogni tudtam, mint egy félőrült. Ami azt illeti, lassan kezdett fájni az arcom, de a legkevésbé sem érdekelt. Jesszusom, hercegnek hívott, ennyi, kész, szívem szerint itt és most felzabálnám. - Amúgy nem keresem a kincseket. A legnagyobbakra úgyis teljesen véletlenül bukkanok rá - mondtam. Oh, és hogy mennyire is tudtam örülni az ilyeneknek... De Ő volt számomra a legkedvesebb mind közül. Nem is lehetne más. Egyszerűen imádom, a végtelen mértékéig és még annál is tovább.
- Örülök neki, igazán - nyugtáztam mosolyogva. Lassan ugyan kezdtem ezt az egészet elhinni, de attól még jól jött egy kis bizonygatás, és mivel láthatóan neki is, ezért ha úgy jött ki, nem fogtam vissza magam. - Az első benyomás sokszor elveszti az értelmét. Oké, általában számít, de a későbbiek fontosabbak - mondtam el a véleményemet. Mert tényleg, hány olyan embert ismerek, akik elsőre egyáltalán nem szimpatizáltak, aztán meg legjobb barátok lettek, vagy össze is jöttek... De az ellenkezője sem lehetetlen. Semmi se az. - Mellesleg, te több vagy, mint fantasztikus, úgyhogy aki nem bír, annál vannak a problémák, de nálad véletlenül sem - fűztem hozzá az őszintét. De tényleg, annyira imádnivaló személyiség. Igaz, hogy sosem lehet megfelelni mindenkinek, de akkor sem tudom megérteni, hogy létezhet olyan, aki ne kedvelné.
- Én is nagyon-nagyon imádlak - mondtam halkan, aztán gyengéden megcsókoltam. Azt hiszem, ezt nem fogom tudni csak úgy befejezni. Mindenképpen a tudtára akartam adni, mennyire szeretem, a szavaimmal és a tetteimmel is egyaránt. Bár erre lesz bőven alkalmam, úgy gondoltam, sosem árt akár most is minél többször megtenni.
Ezután perszehogy be kellett mutatnom egy darabot a szerencsétlen oldalamból is. Jó, ezelőtt is látott tőlem hasonló alakításokat, de kellett még egy. Az a minimum.
- Fogd nyugodtan, én csak örülni fogok neki - nyújtottam felé a kezem ténylegesen, miközben elnevettem magam. A gyökérségemtől függetlenül is nyugodtan megteheti. Mindent imádok, amit csinál, szóval akkor taperolja a kezem, amikor csak akarja, tuti nem lesz ellenvetésem.
- Ez csak természetes - mondtam mosolyogva. - Várj... Te sírtál miattam? - kérdeztem vissza a szemébe nézve. Basszus, nem hiszem el, hogy miattam képes volt sírni, és a megfogalmazás szerint nem is keveset. - Kis butus, hát persze, hogy szeretlek. Sajnálom, ha szomorú voltál emiatt, tényleg... - mondtam. Ezután nagyon megölelgettem, hogy biztosan érezze, hogy komolyan gondolom. Egy jó ideig csak szorongatni akartam, és legszívesebben az időben is visszamentem volna, hogy letörölhessem a könnyeit és megvigasztalhassam. |
|
Darius Chase nem tudja megállni, hogy ilyeneket mondjon. Szerintem azt akarja, hogy én végleg kiégjek. De annyira imádom, ha lehetek őszinte. Olyan istentelenül aranyos és mindig várja az én reakciómat. Próbáltam azért visszafogni magam, mert én még akartam hozzászólni az egészhez.
- Akkor te kincskereső herceg vagy? Ilyen fajtával se találkoztam még - vigyorodtam el.
Hát kérem, már a fejemben rég elneveztem őt a szőke hercegnek, ideje volt ki is mondani. De azt se hagytam figyelmen kívül, hogy kincsnek tart. Hát basszus, ilyet se mondtak még nekem. Mondom, egyszer annyira ki fog kapcsolni az agyam miattam hogy három óra fog kelleni, hogy újra normálisan működjön
- Ez kölcsönös, csak kiemelt ezt az egyet - hm, ki tudok ilyet mondani, anélkül, hogy meghaljak, hát már ideje. Gondolom, azért, mert rájöttem, hogy nem bánja, inkább imádja ezt a helyzetet. Meg fogok őrülni, nem tudok betelni ezzel az egésszel, akár hogy akarom, nem megy. - Megpróbálok, tényleg... csak néha eszembe jut, hogy mi van, ha később leállnak velem beszélni, és már is elszúrtam az első benyomást, valami hülyeség miatt. Néha túl gondolok minden szart.
Ha baszki tudja, hogy mennyit bőgtem amiatt, mert féltem, hogy egy ponton teljesen megutál, de már tudom, ez soha nem fog megtörténni.
Aztán jött az, hogy csóri létemre teljesen kiégtem, két egyszerű dolog miatt, igen ez Quinn Kool. A hercegemtől megkaptam egy kis hajborzolást, meg egy puszit. Oké, tényleg ki akar engem nyírni.
- Hogy én mennyire imádlak - suttogtam, hatalmas mosollyal az arcomon.
Komolyan értékelem az ilyen pillanatokat. Bár én melyiket, nem? Örülök, hogy vagyok és ez a csodálatos pasi az enyém. Igaz, rengetegszer gondoltam, hogy végzek magammal, hogy ne szenvedjek tovább, de megérte várnom. Büszke vagyok magamra, hogy nem tettem meg, mert akkor soha nem találkoztam volna ezzel a cukorbogárral ittende, mellettem.
A vízben perszehogy elkezdtük a hülyéskedést, vagyis csak én, Darry folytatta. A kis szerencsétlenem, meg úgy döntött, hogy elmerül pár másodperce. Szóval nem csak Kool család szakavatott idióták, jó tudni.
- Ajjaj - csóváltam meg a fejem, szórakozottan. - Fognom kéne a kezedet, ha már ilyen kis szerencsétlen vagy, de nem baj, még mindig imádlak - nevettem fel.
Hát na, minden kis hibájával fogom szeretni, semmi nem fog engem megakadályozni.
A csend nem volt kellemetlen (komolyan, mikor lenne az, ha vele vagyok?). Jó volt azért csak úgy megfigyelni ezt a srácot és pont ekkor döbbentem rá, hogy én kibaszott szerencsés vagyok, aminek hangot is adtam.
- Akkor jó - mosolyodtam el és a rohadt csókja se tudta elnyomni a vigyoromat. - Azt hittem, hogy képes lettem, nem meghalni, a tényen, hogy szeretsz, de úgy látszik, még mindig nem sikerült. Már nem tudom kifejezni, hogy milyen jó érzés, hogy te is így érzel.. Pedig mennyit bőgtem, mert azt hittem, hogy nem fog szeretni, ajj... |
|
- Ki másról beszélnék? - tettem fel a költői kérdés. - Hm, ez még mindig meg tud lepni... de nem is a népszerűség a fontos - mosolyodtam el halványan. - Hát, van egy különleges képességem. Tudod, mindig rátalálok a kincsekre. - Mosolyom a mondandóm végeztével fülig érő vigyorrá szélesedett. Nem tudtam kihagyni. Az tuti, hogy mellettem el lesz halmozva hasonló bókokkal. De nincs olyan dolog, ami miatt ne tudnék rá egy jó szót mondani, és szinte természetesnek érzem, hogy mondjak valamit. Bár eddig is gyakran elejtettem ilyesmiket, úgyhogy már tekinthetjük szokásnak is.
- Én meg mindent imádok benned - mondtam ki egyszerűen az igazságot. Az pedig külön jó érzést váltott ki belőlem, hogy tényleg őszintén kimondhatom, és nem kell utalások mögött "bujkálnom". Persze a flörtös beköpéseimet is megtartom, de ha már egyenesen is kimondhatom a dolgokat, akkor én azt ki is használom teljes mértékben. - Legalább az ismeretlenekkel próbálj meg ne törődni - vettem fel egy picit komolyabb ábrázatot -, mert aki meg szeret, annak mindenhogy meg fogsz felelni. A rosszakarókkal meg egy percig sincs értelme foglalkozni.
Sosem tudtam felfogni, hogy miért van az, hogy mindig a legcsodálatosabb emberek legyenek önbizalomhiányosak. Pont azok, akik egyébként baromi sok jó tulajdonsággal rendelkeznek, nem mindig értékelik magukban pont ezeket... Persze, még mindig jobb annál, hogy valaki beképzelt legyen a nagy, büdös semmire. Én azért mindig próbálkozom, hogy legalább minimálisan segítsek, ha tudok.
Mosolyogva néztem végig, ahogy megpróbál nem kiakadni azon a tényen, hogy megszabadultam a pólómtól, de szemmel még a vaknak is láthatóan, nem ment neki. Végül csak egy picit összeborzoltam a haját, aztán közelebb léptem, hogy puszit nyomhassak a homlokára.
- Az lehet, de én akkor is bírom - mondtam vigyorral a képemen, csupán néhány centi távolságra az arcától. Nem is tudom, hányszor mondtam már ezt ki, de tényleg így volt. Egyszer még cseppfolyóssá válok és beleolvadok miatta a padlóba.
Végül mindketten belekerültünk a vízbe, úgyhogy kezdődhetett is a móka.
- Szerintem mindenre emlékszem, amit mondtál. Nem tudom elfelejteni, bármit is mondasz nekem. Vagyis... a rejtélyes első találkozásunk kivétel, de az örökre kérdőjeles marad - nevettem fel. - Szerintem mindenkinek volt egy "vad" korszaka, csak valakinek rövidebb, valakinek hosszabb ideig. Vagy máskor - állapítottam meg. Öm, ja. Ismerek pár embert, akikből simán harminc-negyven körül tört ki az adrenalinfüggő, vagy több, és néha elég érdekesen is tudtak kinézni.
- Hé! - fröcsköltem vissza a vizet, miközben hátrébb léptem egyet, és sikeresen találtam egy hirtelen mélyülő részt, aminek hála teljesen elmerültem. És sikerült nem csak nyelnem, de egy picit fel is szívnom a vizet, aminek hála prüszkölve jöttem fel. Volt egy olyan érzésem, hogy a három méteres körzetünkben lévő egyetlen gödörben sikerült egyet vágódnom. - Oké, ez nem is én lennék... - állapítottam meg nevetve, ahogy újra stabilan álltam, és kisimítottam a homlokomból az összevizezett hajamat.
- Hát az biztos, hogy nem foglak benne megakadályozni - mondtam őszintén. - De hasonló tervekkel rendelkezem mára - tettem hozzá mosolyogva.
Egy icipici időre csend lett közöttünk (de még véletlenül sem kínos), amit aztán Quinn tört meg először, és azon, amit mondott, muszáj voltam újra elmosolyodni. Egyáltalán csináltam mást az utóbbi akármennyi időben...? Így belegondolva, nem nagyon, de nem is akartam mást csinálni. Meg egyébként sem tudtam kontrollálni a vigyorgás-szintemet a közelében.
- Elhiheted, hogy én is. El sem tudom mondani, hogy mennyire - mondtam, miközben a szemébe néztem és teljesen elvesztem a tekintetében. Ezután újra csókot nyomtam az ajkaira. - ... és abban is biztos lehetsz, hogy még legalább ezerszer is bizonyítani fogom - fűztem hozzá az előzőhöz mosolyogva. |
|
- Te most rólam beszélsz, Darry? - pislogtam, mint a hülye gyerek. Meg fog engem ölni az ilyen kijelentésekkel. De túlságosan cuki, hogy azt mondjam neki, hogy elég. - Csak azért kérdezem, mert nem hiszem el, hogy ezt mondod, mert nem vagyok olyan népszerű egyik nemnél se - vontam meg a vállam. - De tojok rá most már, mert egy csodálatos srác szeret engem és imádom ezt.
De most tényleg azt volt a nagy aggodalma, hogy lecsapnak rám? Pff... még az is szerencse, hogy vele le álltam beszélni, mondom, hogy a mosolyában van valami, mert rohadtul megbabonázott az nap engem.
- Imádom az ilyenekhez a hozzáállásod - mosolyodtam el újra. Most egy kérdést teszek fel: Én mikor nem vigyorgok, mint a vadalma emellett a gyerek mellett? Már nem tudom, hogy kifejezni, hogy mennyire imádom az egész srácot. El se hiszem, hogy igazából szeret engem viszont. Kész katasztrófa vagyok. - Én így is pánikolok mindenen, meghalnék, ha az emberek állandóan engem bámul. Sajna rohadtul meg akarok mindenkinek felelni.
Kis cukit elképzeltem, hogy csuromvizesen mászik át a városon, az emberek meg bámulják, de Darry meg teljesen leszarná az egészet. Komolyan néhány dolgot kölcsönöznék tőle pár dolgot. Persze nem vennék el semmit, mert így jó, ahogy van.
Tudtam, hogy ha lubickolni fogunk, akkor valamit le kell vetnie, de én akkor is teljesen kiégek ettől. Magamtól is, meg a hercegtől is. És még mosolygott is a drága. Teljesen meghaltam. Az arcomat a kezeimbe temettem, majd pármásodperc múlva újra indult az agyam, így tudtam már működni rendesen.
- Tudom, tudom.... lehetetlen vagyok - mosolyodtam el.
Normálisan is viselkedhetnék, de nem... kurvára szende szüzet kell játszanom. Komolyan, később is ilyen leszek? Mert akkor már tolni fogom azt, hogy a fejemet belevágom a falba. De végül is rólam is lekerült végre a felső és mehettünk a vízbe. Most szerencsére nem tétováztam, hanem rögtön másztam is bele, utána nem vártam meg, hogy Darry reagáljon, hanem azonnal húztam be. Megérte, hiszen az a vigyor tényleg megér mindent. Legalább is nekem.
- Áh, szóval emlékszel. Jupp. Előtte jó ötlet volt veszélyes dolgokat csinálni, most már nem az - nevettem. Kész debil voltam akkor, szerintem nem tudtam, hogy képes a tünde meghalni. Sőt, könnyebben, mint az ember. De túl éltem az egészet és ez a lényeg. Ha nem tettem volna, most nem lennék azzal az emberrel, akit kibaszottul imádok és nem tudok betelni vele. Kár, hogy el kell mennem, de hát ez van.
A mondatára csak halványan elmosolyodtam, majd ráfröcsköltem a vizet. Most itt vagyok, egyszer ne kelljen gondolnom a jövőre.
- Nem örökre megyek el, csak pár napra. Igaz szar lesz, mert nem ölelhetlek meg, de ki kell bírnunk valahogy. Mondjuk agyon foglak ölelgetni ma.
Pár másodpercig csak bámultam az előttem állót és kibaszottul nem tudtam fel fogni, hogy szeret engem. Csak azt hittem, hogy fel tudom dolgozni, de úgy látszik nem sikerült.
- Darry... én rohadt szerencsésnek érzem magam. |
|
- Most önző leszek - vigyorogtam -, én azért örülök, hogy senki nem csapott le a kezemről még idő előtt. - És hogy teljesen őszinte legyek, nem is értettem, hogy egy ilyen fantasztikus és aranyos srác hogy lehetett még szingli. De jelenleg, és nagy valószínűséggel még egy jó ideig a világ legjobb dolgának fogom tartani, hogy ezen pont nekem sikerült változtatnom.
A kijelentésére, miszerint nagyon-nagyon örülne a további csókjaimnak, csak halkan elnevettem magam. Még mindig képtelen voltam túltenni magam azon, hogy mennyire hihetetlenül édes tud lenni, és még mindig minden egyes alkalommal muszáj voltam legalább mosolyogni ezen. Teljesen kikészít minden egyes megszólalásával, ez tény. Sőt, még beszélnie sem kell hozzá. Teljesen természetes volt, hogy teljesítem a kérését, és az biztos, hogy tutira akkor is rajta fogok lógni, amikor nem kell.
- Én is így gondoltam ám - válaszoltam a letörölhetetlen vigyorom társaságában.
Ezután kézen fogva indultunk el a stég felé, hogy megünnepelhessük... ezt az egészet. Magunkat. Ha meg már itt vagyunk, miért ne tehetnénk meg ezt így?
- Ja - válaszoltam nevetve. - De hidd el, járattam én már le magam utcán, meg se kottyan az ilyesmi - tettem hozzá még mindig mosolyogva. Hát, ja. Szoktak lenni ehhez hasonló, fél pillanat alatt jött ötleteim és terv-változásaim, amiket azonnal meg kellett valósítanom, akkor is, ha a körülmények nem úgy állnak. Aki ismer, az már megszokta, az ismeretlenek meg maximum nevetnek majd egy jót, hogy a hülyegyerek csuromvizesen vonul végig a városon. Ez van.
Valamiért azt gondoltam, hogy egy olyan egyszer dologtól, mint hogy levegyem a felsőmet, Quinn nem fog kikészülni. De úgy nézett ki, hogy mégis, amire én csak szelíd mosollyal rápillantottam. Igazából nem is értem, hogy gondoltam, ha még én is kiakadok akár attól is, hogy egyáltalán rámnéz. De nem bántam, viszont megfordult a kérdés a fejemben, hogy vajon később is hasonlóan fogjuk csinálni? Volt egy olyan érzésem, hogy igen, még hónapok, sőt, akár évek múltán is egymás - normális emberek számára, azaz nem nekünk - teljesen átlagos dolgain fogunk haldokolni. De lehet, hogy ez így van jól.
Néhány másodpercnyi fáziskéséssel ő is megszabadult a pólójától, ami annyit jelentett, hogy immár teljesen készen állunk a csobbanásra. Ebben pedig ő volt a gyorsabb, így az lett belőle, hogy a feltett kérdés után be lettem húzva a vízbe. Nem tudtam mást produkálni, csak vigyorogni, mint a vadalma, miközben azt is megállapítottam magamban, hogy a víz hőmérséklete még pont kellemes.
- Ez a híres gyerekkori sztori eredménye? - kérdeztem rá a hasán lévő hegre. Tisztán emlékeztem rá, amikor mesélte, így nem is azért tettem fel a kérdést, mert ne tudtam volna. Csak hallani akartam a hangját, minél többször, mert képtelen vagyok betelni vele, hogy hallgathatom, vagy... bármi. Már annak is örülök, hogy egyáltalán itt van velem. Már majdnem el is felejtettem, hogy ez hamarosan változni fog néhány napra, de aztán (megint) tudatosult bennem, hogy de, ez fog történni, így minden időt igyekeztem kihasználni.
- Aah, hiányozni fogsz - állapítottam meg, úgy, mintha nem tárgyaltuk volna meg az imént. |
(+ 16- 18)
Hasonló válaszokat vártam. Az emberek több részt a külsőségekre mennek rá, hiába vallja mindenki, hogy nem a külső a lényeg.. de ha egyszer ez az, ami először benyomást tesz a másik félre, hiszen.. nem lát belé a másikba senki sem.. valószínűleg Kim ha megkérdezte volna tőlem ugyanezt persze tagadtam volna, de valójában hasonló válaszokkal tudtam volna szolgálni. Igazából esetünkben, ez az egész másik iránti erős érzés hiába jött hirtelen, úgy érzem, hogy ha nem engednénk neki elkísérne az egész nyomorúságos életünkön át. Szóval, válaszára csak megértően bólintok. Így is az.. szenvedés, hiszen olyan ellenállhatatlan vágyat kelt bennem, aminek az ellenállás nem megoldás, annál inkább olaj a nem sokára lobbanó tűzre. Túl sok dolog van az immár számomra túl mozgó, hangos világban ami vonz, mégis, Kim az aki a leginkább, és el tudja velem felejtetni a gondokat. Legalábbis a jelenlegi helyzetünkben semmi másra nem tudok gondolni csak ránk.. és arra, ami történik, amit tesz velem.. érezni akarom, és át is adom magam teljesen ezen érzéseknek. Fülig érő vigyorral fogadom, ahogy tetteim célba érnek.. lerí róla az élvezet, pedig, még konkrétan semmit nem csináltam. Egy dolgot tudok biztosan.. hogy megakarom ismerni a testét.. minden egyes gyenge, s érzékeny pontját kiakarom tapasztalni, örömet akarok neki okozni ebben a sok rossz dolog mellett, ami sújtott minket mostanság. De egyszerűen nem hagy kibontakozni, hiszen kényeztetése a földbe döngöl szó szerint, és képtelen vagyok arra, hogy az élvezet felett amit okoz uralkodjak. Teljesen átadom magam neki, immár nem fogom vissza magam a sóhajokkal. A lány dereka köré csavarom mindket lábam, és kezeimet a hátán húzom végig hála az agyam húzásának ahogy izgat ujjaival odalent. - ..khikészítesz - nyögöm fel szavaim, a lánynak majd nem sokkal később hüvelyembe érzem a behatolást, ahogy lassan, óvatosan teljesíti be vágyaimat, mégis, úgy érzem nem elég. Többet akarok. Szó szerint. És azt akarom, hogy egyszerre élvezzük ezt a pillanatot, ne csak az egyikünk, így hát ismét az ajkaimba harapva próbálom terelni a gondolatokat, kénytelen vagyok ehhez folyamodni hogy véget vethessek a köztünk történő kis akciónak. A kezéhez nyúlok, és kihúzom magamból őket, de lábaimmal nem engedem el a lányt - Kim. azt akarom , hogy te is élvezzed. Hogy mindketten, egyszerre.. - Most tárom szét a lábaimat, de maradok ugyanúgy fekvő helyzetbe. - Azt akarom.. hogy felém ülj. -Mutatok az arcomra, majd szép lassan húzni kezdem a lányt felém. Egy női 69-et szeretnék véghez vinni.. kérdés, hogy belemegy -e ebbe a kicsit zavarbaejtő kérésbe. Csak tőle függ.. hiszen semmi nem kényszer. |
Konkrétan nem értem már magam, nekem idegenek ezek az összetett érzések, így nem is igazán tudom, hogy mit kéne rá reagálnom. Lehet, hogy teljesen értelmetlen, hogy mit miért teszek, de teljesen szét vagyok esve. Szavai kis reményt éresztenek bennem, hogy esetleg valahol mélyen megbújik egy igazi Anigie, és bevallja, hogy szeret, és eddig csak csak szórakozott. Bár tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Jó lenne, ha többet nem forgatnám meg bennem azt a bizonyos kést. "Jobbat érdemelsz nálam... szerintem nála jobbat keresve sem találnék, egyetlen egy hiba van benne: Az elvei, az elveink, a múlt tiltja, hogy együtt legyünk. -Hát...erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy mert csak, így hozta a sors, mert ez az igazság. De persze azért is mert gyönyörű vagy, és vonzó. Legalábbis számomra...ez van. - Megvontam a vállam. Nem is tudom miért áltatom magam azzal, hogy érdeli, amit mondok róla. Kíváncsi vagyok vajon ő miért szeretett belém...Mit látott bennem, miért pont engem választott. De talán neki is ugyanaz lenne a válasza mint nekem. A kérdésére csak bólinotottam, nem volt kedvem feszegetni a témát. Persze látom szenvedős arckifejezését, talán ez az egész neki is fáj. De úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, hogy ő is szenved, és ő is ugyanúgy a földbe van döngölve, mint én. Csak egy nagy sóhaj hagyja el az ajkaimat...
(18+)
Tetteivel csak mégjobban fokozza a vágyamat iránta, pedig nem is csinált még igazán semmit. Elveszi az eszem, az érintésétől bizsereg a testem, ott, ahol a bőrünk összeér. Felemelő érzés, eddig semmihez sem fogható dolog ez, de a lehető legjobb értelemben. Amikor a fülembe súg, és ajkai megérintenek végigfut rajtam az a semmihez sem fogható kellemes borzongás. Szavaira elvigyorodom, és számat égignyalva "vákaszolok". Csak egy szavába kerül, és teljeítem kívánságát. Sóhaja csak megerősítenek abban, hogy ő is ugyanúgy élvezi, mint én. Viszont mikor megragadja a kezem azt hiszem egy pillanatra, hogy megállít, de nem. Ahogyan felfedezem szándékait körmeimmel finoman végigszántom a hasát, és hagyon, hogy vezessen. Több sóhajt szeretnék hallani a szájából, tudni, hogy élvezi. -Aingie, ez kölcsönös... - suttogom érzékien, majd újra megcsókolom, miközben ujjaim elérnek a legérzékenyebb pontjához. Csiklóját kezdem izgatni, simogatni, eleinte csak finoman, semmi durvasággal köröztem az ujjaimmal. Közben persze éreztem, tudtam, hogy élvezi, nem csak a sóhaj miatt, hanem éreztem, hogy kezd nedvesedni odalent. Egy kis idő után magára hagyom a csiklóját, és lejebb merészkedem...Egyenlőre itt is csak simogatom a vágatát, kényeztetem, és húzom kicsit az agyát, hagy "szenvedjen" egy kicsit. Azért megszánom, mikor már érzem, hogy elég nedves, és biztos nem lesz semmi kellemetlen. Először csak egy ujjammal hatolok bele, lassa, majd gyorsítok kicsit a tempón. Közben folyamatosan csókolgatom a nyakát, vagy simogatom a melleit. Azért remélem ő sem hagy engem szárazon, nem csak ő szeretne már egy jó kis kényeztetést. Minden idegszálam rá van kapcsolódva, minden egyes porcikám őt kívánja. És ez most nem csak szexuális vonzalom, több annl. Talán ilyen szeretni valakit.... |
Kimberly Powell.. ha tényleg erős lennék, s ha tényleg nem szerettem volna bele, pusztán csak játszadoztam volna végig az érzéseivel, ahogy azt a legelején is tettem, ez lenne a tökéletes végkifejlet a bosszúm beteljesülésének, hiszen, játsszi könnyedséggel tudnám elvenni az életét. De szavait hallván, a bosszú mint cél mindkettőnk számára megszűnt létezni, helyét a megszűnhetetlen vágyakozás vette át. Meg persze a szökőkútszerűen feltörő érzések.. ez a nő.. akár az életem szerelme is lehetne, ha nem venném el magamtól az életet.- Hihetetlen. Ahogy te magad is az vagy. Jobbat érdemelsz nálam. Egyáltalán, tudod hogy miért szerettél belém? - Faggatom..hogyne faggatnám, hiszen.. azzal, hogy mindezeket nekem mondja, hogy ezt mind érzi irántam, soha nem érzett melegség tölti tele a szívemet, ami engem mosolyra késztet.. végre, van akinek fontos vagyok, aki szeret, s nem utolsó sorban aki aggódik értem. Talán mindig is erre vágytam szívem mélyén.. hogy legyen valaki. Annak ellenére is, hogy az ellenkezőjére neveltek, tudva, hogy akár lehet gyenge pont is.
Bár én mondtam ki hogy gyűlölöm, s én mutatom hogy lemondtam róla, mégis..talán én vagyok az a személy is, akinek ezek rosszabbul esnek. Látva Kim reakcióját nem vette észre, hogy én ezt milyen lemondással ejtettem ki, kényszerből.. ahogy azt sem, hogy nem veszi észre rajtam, hogy mennyire az ellenkezője van minden szavamnak, tettemnek. Talán nem ismer még eléggé, vagy csak szimplán túl jól játszom életem szerepét, mindegy is.. ez most nem lényeges. - Végre sikerült felfogni mindent? - Kérdezem lenéző hangnemben, s lehunyom szemeimet, hogy az összegyűlött könnycseppek ne merészkedjen előtörni, s egy félmosolyt eresztek irányában. Nagyon nehéz hazudni nem hogy önmagamnak, hanem neki is.. nem akarom, hogy higgyen nekem, hogy fájdalmat okozzak neki.. mégis az teszem.. minden egyes tettemmel, szavammal megbántom őt, és ez rohadtul fáj. Legalábbis, a tetteknél sokkalta jobban.. nem akarom egyszerűen összetörni a szívét, mégis, úgy érzem, hogy jó úton haladok efelé.
Szavaira pusztán egy csábító kacsintás a válaszom, s nemis kell több, a földre nyom. Ahogy érzékien végig nyal ajkaimon, tetteivel csak még jobban elveszi az eszemet. Beleharapok ajkaimba, talán még egy kis vér is kifakad, s hevesen válaszolok a csókjára. Nyelvünk véget nem érőnek látszó pár harcot vív egymással.. minden érintésével, tettével bizsereg a testem minden egyes porcikája, akarom őt, rohadtul akarom! Azzal ahogy kezével vállamat simítja , majd végül a mellemre téved a keze, kiborsózik mindenem. Olyan annyira akarom őt, hogy azt már büntetni kéne, s erre, ő még játszik az érzéseimmel.. a füléhez hajolok válaszol a lánynak, s érzékien végig nyalok rajta, majd gyengéden nyomok rá egy csókot, hogy aztán a fülébe suttogjak. - Mire vársz még? Tegyél magadévá. - Suttogom a fülébe lehelve szavaim, majd elszakadok tőle. A nyakam , de igazából az egész testem megfeszül, ahogy csókolni való ajkai érintik azon részem. Akaratlanul egy sóhaj is elhagyja a számat.. tetszik, amit csinál, de már nem elég! Megragadom a kezét ami mellemen pihen, majd végig húzom testemen lassan azt, s egyenesen a vágyaim forrásához helyezem.. nem, nem bírok magammal, és minden egyes másodperccel jobban és jobban akarom őt! Már - már kínzó ez a vágyakozás.. ezért is fejezem be a játszadozást azzal, hogy kezét azon testrészemhez helyezem. - Akarlak, Kim.. - Szó szerint nyögöm ki vággyal teli szavaim. Tekintetem szinte már üveges heves érzéseimtől, elrészegített, s egyáltalán nem tudok mással foglalkozni csak hogy teljesítse már be ezen kínzó érzéseket. |
Meglepődöm a szavain, úgy látszik mindketten máshogyan látjuk a hekyzetet, máshogyan fogjuk fel az érzelmeket....
-Erős? Én...nem vagyok erős. Egyszerűen csak nem tudok magamnak megálljt parancsolni, pedig azt kéne. De nem megy... - mély sóhaj tör fel ajkaim közül, úgy nézek rá a lányra. Még mindig gyönyörűnek látom. Engem mindig arra tanítottak, hogy az érzéseket el kell nyomni, és így talán nem is értem meg ezeket, de tudom, hogy vannak, és egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy ki ne mutassam őket, pedig tudom, hogy felesleges, és csak elrontok vele mindent. Csak rosszabb lesz így az elválás, de nem tudok mást tenni, egyszerűen csak jönnek a szavak.
-Hát...jó neked. Egyszrűbb lesz... - Persze egyszerűen csak nem veszem tudomásuk, hogy nagyon is nehezére esett kinyögni ezeket a szavakat. Mégis fájnak, és mintha kést forgatnának a szívemben. Soha nem gondoltam volna, hogy vannak ilyen nehéz dolgok is az életben. És, lám vannak. Például ellentmondani ennek a lánynak, aki miatt meg is halnék. Szörnyű hallani ezeket a szájából. De nem állítom le, bármennyire is szeretném, és nem azért, mert mazhoista lennék...csak mert tudom, hogy önző dolog lenne. Bármi is lesz, ez a sztori szinte biztos, hogy tragédiával végződik. Talán..esetleg egy másik univerzumban egymáséi lehetünk, de ez nem az. Ez a kőkemény igazság, ahol el kell engednünk a másikat.
De mégsem így történtek a dolgok, és be kell valljam, elég ostobának éreztem magamat. Simán megelőzhettem volna mindent, azt, hogy öngyilkosságot kíséreljen meg, hogy átváltoztassam, de önző voltam, és csak a saját érzéseimmel törődtem, mintsem azt figyeljem, hogy mit gondol, vagy érez a másik fél. Pedig szeretem, jobban mint bármi mást. Félek, hogy megutál azért amit tettem, hisz már semmi nem lesz a régi...valamilyen szinten az én hibámból, és ez a rossz érzés. Félek, hogy annyira elveszi az eszét a vér iránti áhítozás, hogy beleőrül...nem tudom, hogy megy ez, de szinte biztos vagyok abban, hogy volt már ilyenre példa. De én nem hagyom, hogy ez megtörténjen, viselnem kell a döntéseim következmélnyeit. Bármilyen nehéz is, tartozom ennyivel neki, hogy nem csak örülök, hogy él, de segítek is neki élni. Az ölelésembe mindent belesűrítek amit tudok, a szeretetemet, a fájdalmat, az aggódalmat, a megbocséjtást. Mindent. Kezdjünk tiszta lappal. Megkönnyebbülést érzek, mintha minden porcikám erre vált volna évtizedek óta. Lehetséges ez egyeltalán? Szavaiból ítélve ez mind.,..olyan mint egy álom.
- Milyen kis mohó vagy Aingel... - vigyorodom el, és leteperem a földre úgy, hogy felette térdeljek. Így nézek le a gyönyörű arcára, majd közel hajolva hozzá végignyalom ajkait, csak egy kis agyhúzás képpen...majd tényleg megcsókolom, hevesen, és közben kezemmel végigsimítom csupasz vállát, majd a mellkasára, melleire téved a kezem. Simogatni kezdem, egyelőre nem csinálok semmi extrát...figyelek, hogy még életlenül se bántsam a sebet, és környékét, hisz még nem gyógyult be teljesen. A vágy egyre inkább fokozódik bennem iránta, és merem remélni, hogy ez az ő részéről is így van. Egy idő után elszakadok az ajkaitól, és a nyakára tévednek forró ajkaim. Néha meg is szívom, de nem hiszem, hogy nyomot hagyna rajta. |
- Kim.. hogy lehetsz.. ennyire erős? Hogy ezt mind ilyen szabadon ki tudod mondani? - Megtörni látszok. Nem is kérdés. Bár én próbálom erősnek mutatni magam, és tagadni érzéseim.. és ez az, amiért én vagyok a gyengébb.. mert ő nem tagadja az érzéseit. Én pedig még csak arra sem lennék képes, hogy kimondjam azon szót.. hogy szeretlek. Valamiért, egyáltalán nem jön a számra... illetve nem is jöhet.. hiszen ha kimondom, ha mutatom, hogy az érzéseink kölcsönösek azzal csak még jobban rontanék a helyzetünkön.. viszont ha sokáig húzódik ez az egész, képtelen leszek megtenni mindazt, amit elterveztem.. de nincs választási lehetőségem.. s ennek tudatában.. nem tehetem meg vele. - Igen.. gyűlöllek. - Épphogy préselődik ki számon hang, talán még számára is érthetetlen módon.. fáj, hogy ő ezt gondolja hogy gyűlölöm.. mégsem teszek ellene semmit.. nem tehetek ellene semmit. Ezért is vagyok ilyen lemondó.. nem tudhatja meg, hogy az érzéseim miatt akartam elhagyni a várost.. mert túl erősek.. és igazából, félek tőle.. félek, hiszen számomra ismeretlen érzéseket keltett bennem.. pont ő. Ahogyan az átváltoztatással is. Olyan vágyat érzek a vér iránt is, ami már - már fájó számomra, ahogy próbálok ellenállni az ölés csábításának. Úgy érzem, hogy amint emberek közé teszem a lábam, átveszi ezen vágy felettem az irányítást úgy, ahogy Kim is megtette.. amikor megtörtént az a bizonyos csók.. aminek a gondolatától már bizseregni kezd minden egyes porcikám. Erre pedig még megis ölel.. ahogy a teste az enyémhez préselődik.. nyugodtságot érzek, s mindeközben, ugyanazt a megszűnhetetlen vágyat, sőt, talán immár nagyobbat is iránta , s úgy érzem, ha továbbra sem enged el.. nem fogom beérni pusztán egyetlen egy csókkal. Közelségével mégha csak az ölelés pillanatáig is, de eltudja velem felejtetni velem a vér iránti vágyakozásom.. hiszen, a Kim iránti vágyam nagyobb. - Én.. - Remeg a lábam, ahogy szorítom magamhoz a lányt. - Félő.. hogy nem fogom beérni.. - Hajolok a lány füléhez. - Mármint.. az öleléseddel. És a csókkal... többet akarok. - Suttogom a lány fülébe. Teljesen elrészegített a közelségével.. kívánom őt. S talán össze is zavart. Hiszen.. eddig a vér miatt siránkoztam, de ahogy megölelt.. ahogy érzem a testét.. mintha minden bajom megszűnt volna, s egy dologra tudok koncentrálni.. az iránta érzett vágyamra. |
A kérdésére elgondolkozom. Igazából nem tudom, hogy milyen az igauzi szerelem, hogy ez nem csak egy egyszerű fellángolás, de megint ugyanarra a következtetésre jutok; hogy ez annál erősebb, és én tudom, hogy ez így van, szerelmes vagyok, halálosan. Szó szerint halálosan. -Nem, tudod te vagy az egyetlen akibe eddig "beleestem". Pedig nem kevés emberrel találkoztam már. - hangom most inkább kissé szarkasztikus, és szemrehányó, persze megspékelve nem kevés lemondással. Pedig ezzel azt bizonygatom neki, hogy igenis komolyak az érzéseim, és aszándékaim. Teljes káosznak érzem magam, nem tudom eldönteni mit érzek, vagy mit akarok...lehet, hogy csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy magamat sem értem meg, nem hogy másokat. Bár, lehet hogy ez a szituáció magától is ilyen katyvasz, és bonyolult dolog...Valószínű njincs bennem elég akarat, és erő, hogy megoldjam a problémát, azzal, hogy elengedem őt. Ezt kéne tennem, nem itt bizonygatni neki, hogy szeretem. De..most már mindegy, a nap úgyis teszi a dolgát, csak idő kérdése.
A következő szavaira kissé meglepődöm, de belegondolva egy részén igazat adok neki. -Most már teljesen mndegy kik kezdték ezt az egészet...hisz mégis it állunk - tárom szét a karom, amolyan most már kurvára mindegy arckifejezéssel az arcomon - Azt hiszed nem próbállak gyűlölni? Neked sikerül, de nekem nem. Gyenge vagyok hozzá - közlöm vele az igazságot, nem érdekel,hogy mit szól hozzá. Talán az egyetlen része nem volt igaz, hogy próbálom gyűlölnbi. Volt, mikor azt kívántam bár úgy elnne, és próbálkoztamis, de mára már feladtam, mert tudom, hogy úgysem menne. Nem tudom gyűlölni.
Még akkor sem, mikor kegyetlen, vérengző vámpírrá változott. Egyrészt mert igazságtalansáfg lenne, hisz miattam lett ilyen...másrészt ez nem váéltotat az érzésewimen, és azért is mert ennyi erővel ő is gyűlölhetne. Egész életemben kegyetleneül öldöstem embereket, és vadászok, még ma is, igaz, hogy csak szükségből. Teljesen megértenéám ha undorodna tőlem, de nem teszi...vagy csak nem mutatja ki, és lám, már ő is ilyen...megint belém hasít a lekiismeret furdalás, de elhatározom, hogy nem engedem neki, hogy "elvaduljon", és bármit megteszek, hogy segítsek neki.
-De..de igen. Élek már egy ideje, és megtanulod megállni. Képes leszel rá te is, csak eleinte nehéz - Próbálom megnyugtatni, de hangom néha elcsuklik, hisz elkeserít a szenvedése. Soha nem éltem át átváltozást, így nem tudhatom mi játszódhat le benne. Olyan vagyok mint egy anuyka, aki nem tud mit tenni a gyerekkel. Segítségkérésére próbálom összesedni magam, közelebb megyek hozzá. -Itt vagyok AIngel..és nem hagylak el. Segíteni fogok oké? - magamhoz húzom a lányt, megölelem, és ebbe belesűrítek mindent, minden szeretetemet. -Talán...ha meszebb megyünk a vértől, az segít. Fel tudsz állni? - igazából semmi ötletem sincsen, hogy mit kéne tennem, de ezt neki nem kell feltétlenül tudnia. Gondolkodom, hogy ova is mehetnénk, ahol kiheverheti a mai nap fáradalmait...minden szempontból a lakásomat tartom a legjobb ötletnek, de előtte még me kell bizonyosodnom, hogy Aingel jól van -e. Az is lehet, hogy egyszerűen csak kell még neki egy kis vér. Vér...én már természetes táplálékként gondolok rá, de lehet, neki ez más... |
Annyira de annyira jó érézés érezni ezt iránta.. mégsem engedhetem meg magamnak, hogy bármit is kimutassak afelől, hogy kölcsönösek érzéseink, vagy, hogy egyáltalán célba értek szavai.. egy pillanatra mondjuk sikerül elgyengítenie érzelmei bevallásával, s azzal, hogy ilyen erősen próbál meggyőzni afelől, hogy igen is szerelmes belém! De nem engedhetem, hogy tovább törje a hirtelen felhúzott maszkomat.. - Nevetséges vagy. Mindenkibe ilyen könnyedén belezúgsz? -Érdeklődöm lenézéssel arcomon. Bár, kérdésem mögött több is rejlik, mint ahogy azt gondolná. Csak csupán tudni akarom.. hogy mások iránt is ilyen könnyedén kezd el érezni, vagy tényleg igaziak az érzései.. az ami lefolyik most bennem, s az, amit felé mutatok ki.. ehhez mind hatalmas akarat, erő kell, és nekem ez mind megvan, hiszen, alapjáraton ezt is belém nevelték a szüleim.
- Butaságokat beszélsz Kim.. ha mi nem kezdjük ezt el, bosszút állni sem akarsz. És most nem állnál itt előttem.. talán sokkal békésebb életed is lenne. Gyűlölned kellene, nem szeretni, b*ssza meg! -Akaratlanul is kifakadnak belőlem szavaim eléggé hevesen, s felemelem a hangomat. Igazából már rohadtul nem értem, hogy egyáltalán hogy sikerült ezt elérni a másikban. a sors keze elég bőkezűen lecsapott ránk, de nem is baj, ha már így alakult, akár sajnáljuk akár nem , tenni igazából sok mindent nem lehet az érzéseink ellen, csak azzal, ha egyikünk véget vetne életének. Én vállaltam volna eme nemes célt, de Kim drágám elvette tőlem ezen lehetőséget, és visszahozott az élők sorába, még hozzá úgy, hogy hiába ölte ki belőlem emberi oldalamat, sokkal élőbbnek érzem magam, mint szimpla emberként. Legalábbis azután, miután a hozott kis áldozat fejét sikerült letépni akaratlanul is a helyéről csupán annyival, hogy egy kicsit megszorítottam kezemmel.. nem gondoltam volna, hogy ekkora ereje is lehet egy vámpírnak, ahogy azt sem, hogy a vérszomj rohadtul kínzó, és hiába iszok, eszek, nem akar megszűnni , egyre csak erőteljesebb lesz bennem. Nem tudom hogy Kim ennek hogy tud ellenállni, hogy egyáltalán vámpírként hogy tudta megtartani a józaneszét, és nem ölt meg minden jött ment embert.. mert én, most erre vágyom semmi másra - Te.. hogy tudsz ennek ellenállni Kim? Téged nem hívogat a .. vér? - Azt hiszem kezdek becsavarodni.. a torkom kapar, a szemfogaim nem akarnak eltűnni, mindenem arra utal hogy nekem ennyi egyáltalán nem volt elég, ismétlést akarok, és nem tehetek róla.. de .. nem bírok ellenállni.. hiába jutnak el agyamig, szívemig Kim szavai úgy érzem én ehhez nem vagyok elég erős.. hogy a vérszomjamat le tudjam állítani.. térdre borulok, kezemmel megtámasztom magamat a földön. - S- segíts.. - Nézek a lányra segélytkiáltva, s úgy érzem, ha itt és most nem kötöz le, vagy csinál valamit, elfogom veszíteni a józan eszem teljesen, ezzel pedig Őt is.. azt pedig nagyon nem akarom.. csak ezért küzdök minden egyes porcikámmal a vámpíri átkom ellen. |
Mikor kimondom mit is érzek látom, hogy valami elgyengül benne...mintha újra a régi, nem utálatos Aingie lenne, de csak egy pillanatra...vagy talán csak egy kicsit többre. Jó lenne hallani tőle is hasonló szavakatm, és látom, hallom, hogy már a nyelve hegyén vannak, de csak nem mondja ki. Rossz, hopgy magában tartja, mintha csak ezzel is kínozni akarna engem.
Legszebb álmaimban lenne az, hogy kimondja, pedig annyira nem is lehetetlen, én is megtettem. Persze az is számít, hogy már a minden mindegy kategóriában vagyok. -Ez nem az. Tudom, hogy nem csak ennyi, bármit is mondasz. De igazad van azzal, hogy színt vittél a napjaimba. - hangom meglepően határozott, pedig egyeltalán nem érzem magam annak. De ebben biztos vayok: ez több mint egyszerű fellángolás, és bár sosem voltam szerelmes, tudom, hogy ez az. Hogy hoann, nem tudom. Egyszerűen csak annyira erős ez a vonzalom, amit másként nem lehet megfogalmazni, csak így. Mélységesen elszomnorítana, ha ő csak ennyit érezne irántam, és nem lennék több egyszerű fellángolásnál.
Vajon a sors istenei, vagy az, aki ezt az egészet így tervezte most kárörvendően röhög a fejünk felett, és élvezi, hogy ez, és így történik velünk? Vagy éppen a fejét veri a falba, amiért ez mind így történt? Nem tudom, de nem érdekes, ezen már nehéz lenne változtatni. Ez az állapot már visszafordíthatatlan, és ezt mindketten tudjuk, csak épp máshogyan dolgozzuk fel, és máshogyan muitatjuk ki. Kettőnk közül mégis Aingie az erősebb, ő az aki nem engedi, hogy elárasszák az érzések, és tenni akar az egész ellen. Talán nekem is így kéne viselkednem, és nem halál lenne a vége..de jobb, hogy így alakult. Legalább nem lesz szenvedés...
-Nem, de én folytattam...ha nem lettem volna olyan bosszúszomjas talán nem történik meg mindez - mutatok magunkra, a szívem melletti hegre, de el kell ismernem, könnyít a lelkiismeretemen, hogy ő nem engem hibáztat. De a csókja egy ideig mindent elfeledtet velem. Csak az érzelmek áramlása... Legszívesebben egész életemben így maradnék, ha az már nem is tart olyan sokáig. Egy kis ideig minden csodálatos, békés, és szép. Talán ilyen lehet meghalni is. Semmi gondod nincsen már az életben. De ez sajnos abbamarad, elszakadunk egymástól. Nyelek egyet, és legszívesebben azonnal visszahúznám egy újabb csókra...de nem teszem. Szavaira elgondolkozom, és elképzelem, ahogyan Aingie a testvéreim teste felett térdel...egyszerűen nem tudok rá haragudni, ha nagyon szeretnék sem. Ha elém dobtak volna egy random embert, hogy meg kell ölnöm, mert ez a kötelesséágem, akkor megteszem. Nem hiszem, hogy Aingie szórakozásból gyilkolt. Vajon nagyon szenvedtek? Vagy hamar, de kegyetlenül haltak meg? Már nem tudom meg, de nem is akarom. Elengedtem őket, és már nem fáj...rosszabb, hogy Aingiet kellett majdnem elvesztenem. De gyaorlatilag egy része odaveszett miattam. Az élő, emberi része. Vajon így vámpírkén mennyire fog megváltozni? És vajon szeret még? Vajon tud szeretni miután ezt tettem vele?
Szavaira elkerekedik a szemem, meglepődöm, hogy ilyen...kegyetlen lett. Amit mond,,pont olyan nem szeretnék lenni, olyannak neveltek a szüleim - Aingel, nem kell ezt tenned...csak egy vámpír vagy, nem egy gyilkológép. Miért akarod ezt? - értetlenmkedve rázom a fejem, nem értem, honann jöttek ezek a kegyetlen gondolatai. Persze... -A szüleim is ilyenek voltak, és én is egykor. És szörnyű volt. Aingel te nem legyél ilyen kérlek...Tanulj meg uralkodni magadon. Nehéz lesz, tudom...De oktalanul ne száradjon a lelkeden az emberek halála... -vajon azért lett ilyen, mert ártváltozozz, vagy mindig is ilyen volt, és csak én nem vettem észre? Elvakíított a szerelem?
|
Szeretlek Aingel.. A szavai..számtalanszor visszhangzanak fejemben. Valamiért.. megzuhanok e "kikényszerített" érzések hallatán. Azt hittem, ha hallom könnyebb lesz.. hogy lépni tudok ellene.. de nem. Csak azt tudom.. hogy soha nem akarom elengedni ezt a lányt. Legszívesebben saját magamhoz láncolnám, de nem tehetem ezt meg. Mi nem lehetünk egymásé, ez ellen pedig tennem kell. Nem sokára.. de olyan nehéz..és egyszerűen.. nem túl könnyű, annak ellenére sem, hogy megvan az elhatározás. - Kim én.. szere-- Mintha hangszálaim felrobbantak volna, ahogy kiakarom mondani a szeretlek szót. Egyszerűen, nem megy. Megköszörülöm torkomat, mielőtt bármit is mondanék. - Szerintem ez csak egy hirtelen fellángolás. Végre van aki megszínezze a hétköznapjaid. Semmi több. -Helyette is megmagyarázom. Illetve próbálom ezt bemagyarázni neki.. Hiszen azzal mit ér el, ha engem szeret? Mellettem..én.. félő, de nem tudom neki megadni azt a boldogságot, amit érdemelne. Meg aztán.. ha én most viszonoztam volna szavaimmal érzéséit, még nehezebben engedne el. Ennyire nem vagyok szívtelen, hogy így törjem össze a szívét. Főleg nem azok után, hogy neki köszönhetem az életemet.. ezt az iróniát. Ki gondolta volna, hogy a megmentőm valójában az ellenségem, aki aztán szerelmemmé formálódik. Kész szappanopera az életem.. de lassan kezdem azt érezni, hogy nem bánom, míg ő mellettem van. Ezért is próbálom tőlem szokatlan módon megköszönni ezen tettét.. soha senki elé nem térdeltem le, soha senkinek nem mondtam ilyeneket. Megtehetné, hogy visszaél ezzel.. de ehelyett.. a bocsánatomat kéri. - Tudtommal nem te indítottad el ezt a háborút. - Csupán ennyit felelek a lánynak, jóformán vállat rántok. Olyan annyira szívén hordozza ezt az egészet, mintha ő tehetne mindenről közben nem. Kérésére ajkaimat lágyan az övére tapasztom. Illetve.. viszonozom csókját. Ami legelső csók teljes ellentétje ez ..gyengéd, lágy, törődő, benne minden jelenleg magunkon átfutó érzelmekkel. Igazából, nem is kellenének szavak hogy megértsük egymást.- Én is ugyanennyire bűnös vagyok mint te.. az én kezem is mocskos a vértől. A testvéreid vérétől! - Megnyomom szavaimat. Mondandóm után felemelem kezemet, és lenézek rá. Már majdnem hogy látom rajta testévrei csöpögő vérét. Ami az átváltoztatásom után már nem csak képzelgés.. és nem a testvérei vérétől mocskos.. és nem csak a kezem, az egész testem, mindenem befedi a vörös nedű már - már felismerhetetlenségig. Amilyen  rideg a külsőm, olyan tekintettel is nézek a lányra. Nem hatnak meg sajnálkozó szavai.. karnyújtására szimplán felemelem kezem, ezzel elutasítva őt. - Én élveztem, Kim. -Olyan érzésem van, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről.. bár fáj, nem akartam ártatlan embert ölni, megtettem, késő bánkódni ez miatt.. a lelkemet immár végleg felemésztette a sötétség azzal, hogy átváltoztatott. - És nem volt elég.. még.. még akarok ölni.. enni..veled együtt. Élvezni akarom. Veled. - Csábítom a sötét oldalra szavaimmal, és most én nyújtom felé kezemet. Ha elfogadja, beleegyez, ha nem, azzal egyértelművé teszi, hogy ő ezt nem akarja. A szívem mélyén én sem szeretném, és még nehezebb út lenne az, ha megtanítana uralkodni e vágyak felett. |
Meglep a kérdése, de örülök hogy feltette. Tisztázni kell, hogy ne kétségek közt hagyjuk el egymást, aztán meg, jólesik kiengedni magamból azt, amit érzek, és végre bevallani. -Szeretlek Aingel. - olyan egyszerű két szó, de engeteg bonyolult érzést takar, amik több bonyodalmat okoznak, esetleg valakinek a halálát, vagy rosszabbat. -Lehet, hogy nem viszonzod Megkönnyebbülök mégis, hisz végre kiadhatom magamból a érzéseimt, de nem jövök rá, hogy miért kérdezi, hogy ő tényleg tudni akarja -e, vagy csak eg újabb gyenge pontomat akarja kideríteni...én már semmit, de semmit nem értek, és az érzések lassan szétrepesztenek.
Nekem teljesen új ez így kimondani, nem is tudom, hogy hogyan kéne kezelnem ezt az érzést, baj lesz -e abból, hogyha felválallom. Bár, ahogyan elnézem, ebből bárhogyan baj lenne. Szóval mindegy. Már nem érdekelnek a köetkezmények.
Azt hittem, hogy nem fogja megértni az indokomat. Talán itt tudatosult bennem, hogy neki ez mennyivel nehezebb lehet, mint nekem. Nekem...ha jobban belegondolok nincs konkrét bizonyítékom, hogy ő is benne volt a testvéreim meggyilkolásában. Biztos voltam benne eddig, de most, hogy rájöttem, hogy mit érzek iránta meggondolom, hogy van -e okom a meggyilkolására gondolni. Persze eddig sem gondoltam rá, de oktalanul legalább nem rágódom ezen.
Mikor elkezd kifelé rángatni meglepődök, és majdnem elhasalok a vízben, de szerencsére még időben mgállok. Értetlenkedésemet és meglepődöttségemet az is fokozza, mikor letérdel elém a vízbe. Főleg miután meg is szólal. Egy pillanatig csak meglepetten nézek rá, majd finoman felhúzom, hogy álljon fel, miután megteszi közelebb lépek hozzá. - Aingie...bocsáss meg nekem. Csak ennyit kérek...Ha tehetném visszafordítanám az időt, hogy ne kelljen átélned ezt miattam. - minden egyes szavammal közelebb lépek hozzá -Csókolj meg... - suttogom,majd megcsókolom. Talán életemben utoljára, de most nem foglalkozom semmivel, kizárom a gondlatokat, és a külvilágot. Néhány könnycsepp most is lecsordul az arcomon, de nem érdekel. Nem vártam hálát semmiért, hiszen..megöltem a szüleit, el tudom, hogy milyen érzés lehet ez. Hogy mekkora fájdalom. Lelkiismeret furdalás gyötör. Talán ha akkor nem történik úgy ahogy, és meghalunk...ezt érdemeltem volna, mert ez az igazság: Egy szörnyeteg vagyok. Nem csak vámpír, de olyan, akinek nem szabadna a közelébe engednie senkit. Mert ha megteszi, annak halál lesz a vége. Talán ebben igazuk volt a szüleimnek. A gyilkoláshoz értek, semmi máshoz. Talán ezért is mentettem meg, mikor meg akart halni. Azt hittem ezzel végre valai érdemlegeset is tehetek az életben. -Shhh... - csitítom el a sajnálkozását. Nem kéne ezt mondania, elvégre nem az ő hibája. Most ne is beszéljen. Látom, hogy nehezére esik feldolgozni a dolgokat, és majdnem elsírom magam, olyan lekiismeret furdallásom van. De legalább él szerencsére. Mikor a fához érünk már nagyon félájultan néz ki, ami nem olyan jó jel. A csókjában is érezni, hogy egyre gyengül, ami pedig arra késztet, hogy siessek a vadászattal...Most az a legfontosabb, hogy ő jól legyen, és ez csakis idő kérdése. Kevés időm van, de a szerencse mellém állt. Újabb elkiismeretfurdallást okoz szerencsétlen fiú, de most jobban érdekel Aingel állapota, mint bárki másé.
Furcsa őt vámpírfogakkal látni, és még furcsább így látni, ahogyan valakinek a vérét szívja. Mondhatnák, hogy de én már megszoktam ezt, de igazából csak annyi, hogy nem tartom visszataszítónak a táplálkozás folyamatát, de azt, hogy ezzel emberek halhatnak meg, már igen. Mégis...elengedhetetlen, ha élni akarunk. Szörnyetegek vagyunk, és ezzel ő is azzá vált. Sosem láttam még átáltozott vámpírt először enni, de ez durvább volt, mint amit eddig láttam, vagy átéltem, ennek ellenére ottmaradtam vele, nem törődve a vérrel, vagy egyéb mellékes dolgokkal. Viszont a bűntudat ott motoszkált bennem, és tudtam, hogy megint bebizonyosodott, hogy nem vagyok más, csak egy szörnyeteg. És...ezzel őt is azzá tettem.
-Tudom Aingie...tudom milyen - Kinyújtom felé a kezem, mintha csak egy támaszt akarnék nyújtani neki, de talán én akarok megbizonyosodni arról, hogy még megengedi, hogy a két méteres kmörzetébe legyek. Mondjuk teljes mértékben megérteném, főleg a következő szavai után - Én..én csak segíteni akartam...azt hittem...én csak meg akartalak menteni - Kínzó lelkiismeret furdalásom van, és legszívesebben most befutnék a tóba, és megfulladnék. De nem hagyhatom így itt, még ha tudom is, hogy egy életre megutált. - Annyira sajnálom...Azt hittem végre tehetek egy dolgot, amit nem rontok el, de én mindig csak szenvedést okozok minenkinek...Hagynod kellett volna hogy én haljak meg...Azzal mindenki jobban járt volna - nem kéne sajnáltatnom magam, elvégre nem én vagyok szar helyzetben, hanem Aingie. Mégis szinte remegni kezdek, mikor ránézek, az elitélő, és ijedt pillantásával találom szembe magam. Nem bírok a szemébe nézni így, és bánt, hogy ilyet tettem azzal az emberrel, akit szeretek. Már kezdek magamtól is félni, attól, hogy újból elcseszek valamit, valakit. Inkább feltápászkodom, és felszedem a ruhákat, és a táskákját, majd vissza viszem az árnyékba, ahol valamennyire védettek vagyunk a naptól. Ez is emlékeztet engem arra, hogy miattam nem mehet ki többet oda, hogy miattam olyan lett, amilyenek ellen egész életében harcolt. - Annyira sajnálom. Tudom, hogy ezzel nem érek el sokat...csak hogy tudd. És, nem várom el, hogy megbocsájtsd...De nem hagyhattalak meghalni. Most sem. |
- Mondd ki, Kim. Hogy érzel? -Hallani akarom ezúttal már, nem csak a fejemben találgatni az érzései felől. Hiába érzem, hiába tudom, hogy hogyan érez, hallani akarom tőle.. az valahogy megnyugvást adna a lelkemnek.. jól esne.. ezért erőltetem ennyire. Hiszen egész eddig fedetten mertünk róla beszélni, nem adtuk igazán a másik tudtára az érzéseket.. szóval, ideje lenne már lépni ez ügyben valamit. És ha nem teszi meg magától, kénytelen vagyok én kihúzni belőle, annak ellenére is, ha megteszi nem tudom hogy hogy fogok rá válaszolni, reagálni hiszen soha nem tapasztaltam még ezt, ez számomra teljesen új hogy valaki szeressen, vagy, hogy valakit én szeressek. Így igazából fogalmam sincs hogy ezek után hogyan kéne hozzáállnom, vagy hogy egyáltalán mitől változik, miben változik minden, ha bevalljuk egymás iránt az érzelmeket. - Sejtettem. - Nagyot sóhajtok, és nyelek egy nagyot mielőtt bármit is mondanék. Tudtam hogy valami ilyesmi lesz mindennek a háta mögött, mégis.. a földbe döngöl a válasza. Igazából, ha pontosan megkéne fogalmaznom, az amit jelenleg érzek nem más mint a szégyen. Hát ezért üldöztem egész életem során, mert próbálta enyhíteni a fájdalmát szüleim meggyilkolásával? Hiába teremtett ezen tettével egy ördögi kört, tudom hogy helyében én is ugyanezt tettem volna. Bár, én a helyében magamat is megöltem volna, nem hogy segítettem volna. Mielőtt mondanék bármit is megragadom a kezét a lánynak, és kijjebb viszem őt magammal addig, hogy maximum térdig érjen a víz. - Kim.. tudod.. túl kedves vagy. És félő, de egyszer ez lesz a veszted. De tudod mit? Hálás vagyok.. tartozom neked.. szóval mondj bármit, és megteszem neked. - Beszédem közben végig a szemébe  nézek a lánynak, és letérdelek előtte, végig fogva a kezét. Igen. Tényleg bármit megtennék érte, kérhet bármit tőlem.. úgy érzem, tartozom neki ennyivel. Igazából az életemmel. Hiszen ha ő nem lenne, már én sem. Ezért is gyötör a szégyen érzet, hogy egész eddig a megmentőm fejére pályáztam, ahelyett, hogy megköszöntem volna neki rendesen tetteit. Ezért is hódolok be neki igazából, mindenféle túlgondolás nélkül. Túl sok mindent köszönhetek neki.. Ő az, aki immár tényleg mindentéren a feje tetejére állította az életemet.. a megmentésemmel, a szerelmével, azzal, amit sikerült kiváltania belőlem, és azért mert képes voltam mindezt eldobni magamtól, megölni magam, de ő.. ismét nem hagyta , és megmentett mégegyszeresen. Bár ez a megmentés.. nem teljesen a helyes kijelentés, hiszen egy részem meghalt a tetteimmel. Az emberi mivoltam ,oldalam. Egy szörnyeteggé változtatott, olyanná, aki megállíthatatlan vágyat érez a megállás nélküli öldöklés iránt, én ezt pedig nem akarom, de mégsem tudom megakadályozni.. úgy érzem magam , mint aki egy hónap folyamatosan piálás után próbálja átvészelni a többszörös másnaposságát. Széthasad a fejem a felturbózott hangoktól, olyan, mintha egy mélynyomónak szorítnák a fülemet, és beleremeg mindenem a madarak csicsergésébe, a halak úszkálásba a tóban.. abba, hogy hozzám szól.. a fülemhez kapok, hiszen kikészít a környéken lévő hangzavar. Olyan sebezhetőnek érzem magam, mint még soha sem.. hiába lettem feljebbvaló egy embernél.. harmat gyenge vagyok.. a sebem a vér hiányától még nem gyógyult be teljesen, és segítség kell ahhoz is, hogy felálljak. - Sajnálom.. - Csupán ennyi csusszan ki a számon, s amint egy fa árnyékba érünk én összeesek a gyengeségtől. Az átváltozásom addig, míg nem ittam egy emberből nem fejeződött be teljesen. Ahogy a hátammal a fát támasztom, a sebemhez nyúlok, fogom, hiszen még ha nem is életveszélyesen, de szivárog ki belőle a vér.. automatikusan viszonozom Kim csókját. Nem vagyok teljesen észnél, nem vagyok beszámítható kategóriában, de erőm sincs ahhoz, hogy én innen most bárhova is menjek. Tudom hogy Kim nem hagyna itt meghalni, főleg, hogy már ennyiszer megmentette a hátsó felem. De egy örökkévalóságnak tűnik ez a várakozás.. a másodpercek mintha órák lennének.. legszívesebben felöltöznék addig míg nincs itt, de egyszerűen ahhoz sincs erőm hogy én most a kisujjamat megmozdítsam.. egészen addig, míg a sajátomtól sokkalta csábítóbb illatot kezdek érezni egyre - egyre erősebben. A maradék nyál összefut a számban, egy hatalmas nyelek, és akaratlanul előcsússzannak vámpíri mivoltomból eredő éles szemfogaim. - Köszönöm. Tényleg. Mindent. - Hálálkodom annak ellenére is hogy tudom hogy mindez miatta van.. de a vér illata teljesen elvette az eszem, s ahogy a fiú csuklóját közelebb húzza számhoz Kim , egyszerre belemélyesztem fogaimat a bőrébe, és mohón kezdem falni a fiú vérét. Ahogy a piros nedű végig fut torokomon érzem hogy egyre csak erősebb leszek, hogy az eddigiektől gyorsabban gyógyul sebem, viszont, kezdem úgy érezni hogy nekem ennyi rohadtul nem elég! A fiút kezét elengedem, és megállíthatatlanul a nyakára állok át de úgy, hogy végül letépem a fiú helyéről azt kezeim segítségével. Egyszerűen összeroppantom az erőmmel, és a benne lévő maradék vér mindkettőnket beterít, ahogy távozik a szabadba véreső formájában az ütőereiből. Mosolyom kissé már egy őrültéhez hasonlít, ahogy a hangos felnevetésem is. Viszont, amint eláll ez az általam kerekedett véreső, úgy azonnal a földre ereszkedek hiszen én nem akartam ezt, de az ösztöneimnek nem tudtam ellenállni.. - K- Kim.. én.. nem.. én nem akartam ezt.. - Soha nem akartam megölni egy ártatlan embert, mégsem tudtam tisztán gondolkodni a megfékezhetetlen szomjam miatt. - Mit tettél velem? - Elitélő tekintettel figyelek rá, s próbálok ráhárítani mindent, miközben én öltem meg a fiút, és nem ő.. egy szörnyeteg vagyok.. |
Sosem voltam szerelmes, egyrészt mert az én családomban az, hogy valaki nem az ellenkező emhez vonzódik hatalmas bűnnek számított, így még magamnak sem vallottam be, nem hogy a szüleimnek. Eleve úgy gondoltam, hogy bárki, aki kicsit is kötődik hozzám,vagy akihez kötődöm egy idő után szenvedni fog, és szar sorsa lesz, mind ezt miattam. Itt van az élő példa előttem: Aingie is többszörösen szenvedett miattam, pedig nem sokszor találkztunk. Bűntudatom van, és félek, hogy ez a jöőben is így lesz, ha együtt maradunk. Ha továbbra is folytatjuk ezt a "kapcsolatot" akkor annak a másik fél issza meg a levét. Mert hát, engem nem igazán tanítottak meg érezni. A szerelem elfgogadott volt a családban, de csak szűk körben lévő személyek felé. Ha vámpír volt, mint mi, vagy esetleg szirén, sárkány, főnix,az ellenkező nemből származott, és még pénze éés hírneve is volt, akkor jöhetett. Minden másért nagyon csúnyán viselkedtek veled. Évszázadok óta ez ment a családban, és bár úgy döntöttem, hogy nem kérek belőllük még mindig nem tudtam szabadjára engedni az érzéseimet. Talán nem a megfelelő személybe szerettem bele...Nem talán. Nem kéne semmit sem éreznem Aingie iránt, s neki sem irántam. Már ha érez valamit egyeltalán. Idegen nekem ez az érzés eleve a szerelem fogalma számomra sokáig elérhetetlennek tűnt. És most itt áll előttem, mesztelenül, egy tóban, és azon igyekszik, hogy eltaszítson magától. Én pedig hagyom, mert tudom hogy ez a helyes....A kérdésére felkapom a fejejm, és a szemébe nézek. -Nem tudom miért pont irántad érzek úgy, ahogy... - A szülei meggyilkolásáról El kell mondanom neki az igazat. -Bosszúból... - sütöm le a szemem. Még nem igazán beszéltem senkinek erről- megöltetétek a testvéreimet. Ők voltak az egyetlen személyek akiket szerettem. Ezért öltem meg a szüleid. De...sajnálom - tudom, hogy ezzel nem sokra megyek, megértem, ha nem fogja megérteni miért tettem. Talán emlékszik rájuk. De lehet, hogy csak kettő volt a sok közül, és már nem is tudja. Nem ítélem el. Valószínű őt is ilyennek nevelték. Jólesne, ha nem ítélne el ezért...bár én is elítélem magam. Akkor a szüleim tanítása ütközött ki rajtam. Azóta is
szégyellem. De ha ez nem történik meg, akkor nem találkozunk. Lehet az lett volna a jobb... - Igen, én...Szörnyeteg voltam egész életemben, annak neveltek, de ott...láttalak téged. Gyönyörű voltál, és olyan sebezhető. Nem tudtalak volna csak úgy megölni - remeg a hangom, és gyorsan, szenvedélyesen beszélek. Talán azért sietek, hogy mindent megtudjon mielőtt meghal. Nem. Nem fog meghalni - magamat sem értettem, de megmentettelek. És nem bántam meg. Mert megismerhettelek. Mert végre szerethettem valakit. Nem számít mit akartál. Én is meg akartalak ölni - kiöntöm neki a szívemet, nem érdekel, hogy lesz -e köetkezménye, vagy sem. Nem érdekel, tudnia kell mindent. Hogy mit miért tettem, hogy hogyan érzek, hogy mit csináltam. Aznap este a mentő engem nem vitt el, elmentem, mielőtt kiértek volna. Hamar meg is gyógyultam, de a heg ott maradt. Örökké emlékezni fogok rá. Végignézem ahogyan meghal...újra. Küzdök az ellen, hogy ez ne így legen, azért, hoy ez nem történjen meg. Annyi minden történhetne még velünk, ennek nem kéne így végződnie. Nem vagyok sem angyal, sem főnix, hogy meg tudjam gyógyítani, ennyit tudok érte tenni. Lehet, hogy megbánom, és megutál. Lehet, hogy szenvedni fog...Csak ne haljon meg így. Felemésztene a bűntudat, és tudom, hogy iszonyatosan önző dolgot tettem, de nem fordítanám vissza. Lehet, hogy később nagyon meg fogom bánni.Lehet, hogy neki szenvedés lesz az élet. Addig amíg nem kap vért biztosan. -Igen...tudom. Gyere, fel kell állnunk - a hóna alá nyúlok, és segítek neki felállni. A sebe mári kezd begyógyulini, de addig nem lesz jól, amíg nem kap vért. nem mellesleg az rám is rám férne. Gondolkodom, hogy hol találhatnánk vért, mert az állati vér nem igazán segít. - Tudom Aingie...szomjas vagy. Az ilyen. Annyira sajnálom hogy ilyenné kellett vállnod -Az utolsó mondatot már csak magamnban mondtam ki. Nem ezzel kellett most foglalkoznom. Eltámogattam egy hatalmas fa árnyékába. - Maradj itt - néztem rá, és mielőtt elmentem volna apró csókot lehelltem az ajkaira, majd elindultam egy forgalmasabb ösvényt keresni. Ebben az időszakban sokan járnak erre. Próbáltam az árnyékban maradni, és féltem, nem leszek olan erős ahhoz, hogy levaddásszak egy embert. Viszont az ég, vagy az istenek, vagy fene tudja mi, de mellénk állt, mert nem messze megpillantottam egy fiút. Gimis lehetett, és látszólag egyedül volt. Nem tűnt eltévednek, vagy semmi. Bűntudatom volt, mikor a háta mögé lopóztam és ráugrottam, kieresztett fogakkal, amiket azonnal a nyakába vájtam, és befogtam a száját, hogy ne sikítson. Mikor már biztos voltam abban, hoyg eszméletlen, felszakítottam a csuklóját, mint korábban a sajátomat, és visszahurcoltam Aingiehez, aki remélhetőleg még élt, és ott is maradt a helyén arra a maximum 15 percre amíg otthagytam. Mikor megharaptam az áldozatot ittam egy keveset, így valamennyire erőre kaptam. Most a lány volt a legfontosabb, és hogy túlélje. Biztos nagyon nehéz lehet így neki, de mivel én sosem változtam át, nem tuodm milyen érzés. Biztos nem a legjobb. - Tessék, remélem jó lesz - mosolyodtam el halványan, és Angie elé helyeztem, a csuklót, amit az belőbb felsértettem, hogy könnyebb legyen neki enni.
|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
