|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:22 - |
 |
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Elmosolyodtam, mikor emlékezett a nevemre, így már biztosan tudtam, hogy ő Damarion, akinek olyan állati volt a kaszája, meg maga a jelmeze is. Bezzeg az enyém még el is szakadt… Fene vinnél el a szellemet. Szórakozzon mással legközelebb!
Ekkor nyúlt a telefonjáért, mire csak mosolyogva figyeltem az ügyködését. Persze azonnal meg is találta a tököt, mire felnevettem.
- Tényleg te vagy az. Valóban kicsi a város… - mosolyogtam rá halványan, mert eszembe jutott, hogy azt mondta, hogy még biztosan találkozunk. Így is lett, bár nem sejtettem, hogy a smink alatt pont egy ilyen srác lesz. Meglepetések napja van ma.
- Hát… - sóhajtottam fel, mikor rákérdezett a ruhámra. Ekkor villant be, hogy mennyire zavarban voltam attól, hogy tőle kell segítséget kérnem azon az estén. Bénán és hülyén éreztem magamat, de így visszagondolva poénos volt.
- Ami azt illeti mondhattam én bármit, akkor is ki kellett fizetnem… - sóhajtottam fel és fürtjeim közé túrtam. – De mindegy, nem érdekes annyira már – legyintettem kissé. Ekkor lépett el tőlem és állt vissza oda, ahonnét lőtt. Persze érdeklődve néztem, hogy hogyan csinálja. Nem mintha amúgy ne néztem volna akkor, mikor ideértem, de ő erről nem tud.
Lehuppantam egy nagyobb sziklára, majd onnét néztem őt, ahogy ellőttem a nyilat.
- Mióta csinálod ezt? – kérdeztem, bár kissé klisésnek tűnt a kérdés, de hát nah… Ekkor ugrott be, hogy főnix, ami azt jelenti, hogy sokáig él. Lehet, hogy már több száz éves, ami annyira klassz!
- Tudsz olyat, hogy ha mondjuk, valaki a fejére teszi az almát, akkor te eltalálod? – kíváncsiskodtam kicsit tovább felőle, majd törökülésbe húztam a lábaimat és úgy ültem tovább a sziklán. |
Ingattam a fejemet mikor mondta, hogy csak emlékezne rám, végül vállat vontam:
- Annyira azért nem vagyok felejthetetlen úgy vélem - aztán a rák se tudja. Igazából nem akadok fenn ilyeneken, pláne hogy az én agyam néha olyan mint egy elcseszett tésztaszűrő. Az infók jó része kifolyik, a maradék meg bent marad. Ami ugye kétséges, hogy mennyire fontos és nem valami idiótaság. Így könnyen előfordul olyan eset is, hogy valami nagyon homályosan dereng, de igazából visszaemlékezni teljesen akkor tudok rá ha egyszer felemlegetik. Ezért is vagyok jó titoktartó. Meghallgatom és egy idő múlva már nem megy a visszaidézés.
Viszont úgy tűnik a Halloweenes tippem bejött, hiszen kicsit mintha beállt volna nála a kékhalál, bár gőzöm sincs miért. Bólintottam amint a nevemet is megmondta, így elmosolyodtam halványan:
- Oké akkor Shaelyn vagy... - ha jól emlékszem. Bár ez is kétséges szokott lenni ugye. Részletkérdés. Ekkor jött a szabadkozása amin néha pislogtam, ráadásul a hányós tökös kép az ismertetőjegyem is úgy tűnik. Bár tény, hogy elég rendesen ki voltam maszkírozva, szóval semmi alapján nehéz felismerni. Aláírom, hogy azért az erős spanyol akcentusom kicsit jellegzetesnek mondható, de mégis...vannak még rajtam kívül otthoniak, szóval ez annyira nem egyedi. Sóhajtva előkaptam a mobilomat gyorsan kikeresve a képet és vigyorogva megmutattam:
- Asszem lebuktam - persze ez baromság. Ha nagyon akartam volna akkor simán mondhattam volna azt is, hogy nem vagyok Damarion és hülyének is nézem ennek tetejébe a hányós tök miatt. De ez baromság lenne ugye, meg eleve nem szokásom hazudozni. Előbb mondom nyíltan bárkinek is a szemébe, hogy bocs, de veled csak akkor szívok egy levegőt ha nagyon muszáj. Sajnos vannak ilyen típusú emberek, de ezen túl kell lendülni. Szórakozottan megpörgettem az ujjaim közt az íjat kérdezve:
- Mi lett végül a ruháddal? Ugye nem kellett kifizetned? - érdeklődtem kedvesen.
Visszabattyogtam távolabbra ahonnan lőttem, hiszen még gyakorolni akartam azért, de közben tudok rá is figyelni. Nem, nem vagyok nő. Általános baromság, hogy a pasik csak egy dologra képesek koncentrálni. Amíg ő esetleg mesélt addig nem is untam szét az agyamat hiszen kis fókuszálás után már lőttem amint tökéletes volt a pillanat. |
Valahogy sejtettem, hogy jobb volt a pillanat, mint ha épp lőtt volna. Mondjuk, azért én se vagyok hülye, tudom, hogy ez egy veszélyes dolog, így azért is vártam meg a „legjobb” pillanatot arra, hogy megszólítsam. Ha maximum zavarja, akkor szól érte, én nem vagyok sértődékeny típus.
- Hát, igyekeztem nem rossz pillanatot kifogni arra, hogy megszólaljak – ingattam meg kissé a fejemet.
Valamiért túl ismerős volt, de leginkább a hangja. Az arcát marhára nem tudtam beazonosítani, de úgy látszik, hogy ő is így volt ezzel, mert rá is kérdezett.
Érdeklődve figyeltem azt, hogy mit fog mondani, majd elgondolkodtam kicsit. Ekkor mondta, hogy ismerős neki a hajam és a hangom, mire két oldalról felemeltem a vörös göndör fürtjeimet, amit hamar el is engedtem.
- Hát… nem tudom, azért csak emlékeznék rá, hogy ha láttalak volna valahol – nevettem fel halkan. Viszont már engem is érdekelt, hogy miért vagyok olyan ismerős neki. Aztán rákérdezett a halloweeni cuccra, mire azonnal észbe kaptam, de azért féltem rákérdezni.
- Őőőő… - fagytam le kissé, mert hát nah.
– Damarion? – pilláztam rá, mint ha nem hinnék a szememnek. Bár… ő is magas, de nah, nem láttam a kimaszkírozott srác arcát aznap este, szóval akár az is lehet, hogy ő az.
- Bocs, ha tévedek, csak… - túrtam bele a hajamba, mert rájöttem, hogy nem szerencsés csak úgy rákérdezni ilyenre, mert akár tévedhetek is, ami meg nagy pofára esés lenne.
- A hangod nekem is ismerős – kuncogtam. Azt nem akartam mondani, hogy a magassága is, mert akkor tuti, hogy hülyének fog nézni.
– Jah, és ha tényleg te vagy az, akkor van egy hányós tök a telefonodban – rugdostam a leveleket a földön kissé szórakozottan. Érdekelt ez a dolog. Ha tényleg ő az, akkor tudja, hogy miről hadoválok. Ha meg nem, akkor meg… ismét hülyét csináltam magamból. Ez már nem nagy szám nálam. Hamar megtörténik. |
Miközben kihúztam a nyílvesszőket furcsán ismerős energiára figyeltem fel és nem sokkal később megszólított egy lány aki arc alapján annyira nem rémlett. A hangját és a haját még talán-talán kapisgálom de, hogy miért ismerős?! Ráadásul miért nem jut eszembe a neve. Összeráncoltam egy kicsit a szemöldökömet elgondolkozva majd mélázva azért csak válaszoltam:
- Nem...annyira nem. Akarom mondani inkább jobb pillanatban zavartál meg. Nem lett volna túl szerencsés akkor mikor lövök - ingattam kicsit a fejemet.
Még mindig próbáltam kideríteni fejben, hogy mégis kicsoda lehet végül csak kiböktem idővel mert már nem bírtam magammal:
- Ne haragudj de... - tartottam kis szünetet - ...ismerjük mi egymást? - ekkor jutott eszembe, hogy ez akár egy béna csajozós szöveg is lehetne így hozzátettem helyesbítve - Csak mert ismerős a hangod és a hajad is, de hirtelen nem ugrik be, hogy mégis miért - sóhajtottam végül. Furcsa ez, hiszen nem régóta élek itt, de tartós kapcsolatokat nem alakítottam ki. Se barátit, se szerelmit. Néha sikerül összeismerkednek egy-két emberrel, de olyan furcsák néha az itteniek. Őszintén szólva én nem csinálok abból ügyet, hogy valaki vámpír vérfarkas meg a többi. Amíg nem akar megenni és nem csirkefalatnak tekint addig úgy vélem nincs nagy gond. Szerencsére ilyen incidensem nem volt, így eddig kifejezetten békés az életem, annak ellenére, hogy néha magányos, de ez sosem árt meg igazából.
Persze szünet nélkül kattogott az agyam, hogy mégis honnan a büdös fenéből ismerhetném, hiszen na...egész jó memóriám van és mégse emlékszem rá tisztán. Visszatekertem a napjaimat mikor kimozdultam és beszélgettem az emberekkel:
- Hm...voltál a halloweeni buliban? -onnan ismerős, bár ugye a smink és a ruha sok változtat az összképen.Meglepődnék ha Shae lenne, bár ugyanúgy törpe. |
Eléggé szarul jártam a Halloweenes dolog miatt, mert hát csak ki kellett fizetnek a ruhát, amit darabokban vittem vissza a kölcsönzőbe. végül is mindegy, a parókát egyben visszavittem, de azóta nem is foglalkoztam azzal, hogy ki vagy épp mi volt az, aki ezt tette. Persze tudni jó lett volna, de hát meh… Ez van!
Eléggé jókedvemben voltam most, így nem voltam rest olykor kiszúrni az emberekkel. Ezt szerettem a szellem létben, bár fogalmam sincs, hogy miért maradtam itt. Lehet, hogy a halálom miatt ért trauma miatt ragadtam itt, de ez van. Néha még visszagondolok arra a pillanatra, azokra az érzésekre és a fájdalomra, de már amúgy se érzem. Csak a halántékomra teszem a kezemet, ahol a fejemet érte a halálos ütés.
Mivel nincs lakásom, így szellemként csövelek valakinek a lakásában és szórakoztatom magamat azzal, hogy egy-két edényt megmozgatok, leverek valamit, vagy pusztán csak a macskát, ha van, akkor azt ijesztgetem. Unalmas egy idő után, de ez van. Ma például egy boltban kötöttem ki és néhány cuccot lenyúltam, ami megtetszett. Az meg, hogy a kamerán látnak egy lebegő szatyrot, tele ruhával az már nem izgat.
Átöltöztem a cuccokba, majd útnak is indultam valamerre. Az emberek hülyének néztek a városligetben, ahogy a fázós kacsákhoz beszéltem, de nem izgatott. Viszont egyre beljebb merészkedtem, hiszen imádtam a természetben sétálni.
Viszont meghallottam valamit. Mint ha ellőttek volna valamit és az suhogott volna. Nem is kellett több, hogy meglássak egy magas srácot, aki épp a nyilakat szedegette ki a fából. Elbújtam az egyik fa mögé, majd szinte beleolvadva tűntem el. Közelebb merészkedtem hozzá kicsit, de olyan ismerős volt. Mint ha már találkoztam volna vele, de hát az lehetetlen. Emlékeznék rá… Erre a pasira meg főleg. Ott álltam mellette, de persze láthatatlanul és az arcát tanulmányoztam kissé, majd mikor megmozdult, akkor odébb léptem. Viszont láttam a nyilakat és azoknak a helyét. Ügyes.
Azon gondolkodtam, hogy láthatóvá tegyem-e magamat, vagy se. Lehet, hogy kapna egy instant szívrohamot, ha mellette jelennék meg, így azonnal el is vetettem az ötletet. Viszont féltem megjelenni. Szellem vagyok, az istenit neki! Nekem már tökre mindegy, de nah. Végül is előbújhatok, ha nagyon akarok, de el tudnám nézni órákig, ahogy az íjjal bánik. Magamban felsóhajtottam és távolabb mentem, majd a fa mögött láthatóvá váltam és onnan indultam meg felé elgondolkodva.
- Öhm… Helló idegen! – álltam meg pár méterrel előtte a béke jelét mutogatva, mint egy hülye, miközben mosolyogtam. – Megzavartalak? – kérdeztem azért rá, mert baszki… mégis csak épp egyedül gyakorolt az ösvénytől távolabb. |
Nos, megint itt vagyok.
Miután lecsengett a Halloween nem sok mindent csináltam őszintén szólva ami értékelhető igazából. Lementem az edzőterembe levezetni az energiáimat de tudtam jól, hogy ez nekem nem elég. Megpróbáltam az uszodát is hátha, ami ideig bevált, viszont tudtam, hogy igazából az íjászat hiányzott nekem, szóval el is döntöttem, hogy reggel a városligetben kezdek. A múltkor se néztek meg azért amiért ott gyakoroltam. Úgy tűnik ez hétköznapi jelenség vagy a rák se tudja. Nem is érdekelt, hiszen gyors fürdés után amint felöltöztem már kaptam is a hátamra a csigás íjamat és már mentem is előre a liget mélyébe. Nem akartam emberek közelébe menni, egyrészt mert veszélyes, másrészt meg pampogást se vagyok most hajlandó hallgatni. Maximum majd akkor állok le szócsatázni ha kiíjászkodtam magamat. Addig engem hagyjanak békén a picsába.
Amint találtam egy megfelelő terepet és fát is a célra, krétával felrajzoltam egy céltáblát a törzsére és jó messzire sétálva attól már lőttem is amint megfelelő helyzetbe pozicionáltam magamat. Persze ez nem csak úgy megy, hogy lesz ami lesz lövök és kész. Ilyet az amatőrök csinálnak. A profik kivárják a megfelelő pillanatot és addig koncentrálnak. Ezt szeretem ebben, hogy eléggé lefárasztja az agyat. Pár darabot ellőttem, így meg is néztem az eredményét annak amit csináltam. Szinte az összes beletalált a közepébe, kivéve egy, ami icipicit mellé ment, hiszen pont ott volt a határánál. Hm, érdekes...
Elgondolkozva szedtem ki a nyilakat és közben eltűnődtem fejben. Legutoljára mikor itt voltam akkor egy régi téglafón Nokia halálának szemtanúja. Kicsit vicces belegondolva, de ettől függetlenül természetesen RIP. |
Nyaksimogatásomra szinte látványosan megremegett. Olyan jó, hogy ezt én váltom ki belőle. Igazából önbizalmat is növel, hogy valaki számára vonzó vagyok. Mitagadás, nekem is vonzó Hawke, de ez nem kérdéses, hiszen elégszer kihangsúlyoztam már!
Barátnőim hülyeségét felhozva mindkettőnk részéről jött a szórakozottság. Visszagondolva eszméletlenül cikis szitu volt. Ettől függetlenül nem bánom, hogy ennyire borzalmas helyzet során keveredtünk össze. Habár biztos, hogy nem fogom barátnőim orrára kötni ezt a kapcsolatot!
Élveztem, ahogy lágyan simogatta a hátamat. Kényes témát hoztam fel velem kapcsolatban, ám érintése megnyugtott. Nem egyből pánikoltam, hanem nyugodtan hallgattam végig Hawke véleményét ezzel az egésszel kapcsolatosan.
- Szerintem a barátnőim nem is fognak rá emlékezni. Nagyon részegek voltak, ahogy elnéztem őket - ingattam meg fejemet.
Nem hiszem, hogy számukra sok minden meg fog maradni a mai estéből. Mindenesetre abban maradtam, amit ő is mondott. Majd idővel ráérünk. Nem hiányzik egyikünknek sem, hogy Rómeó és Júliásat játsszunk. Valahogy nem vonz ennek a gondolata még, ha romantikus is!
Miután kitárgyaltuk ezt azon agyaltam, hogy milyen jó lenne megint megcsókolni, és igazából össze is szedtem magam rá. Épp közeledtem volna szája felé, hogy betapasszam érzékien azokat, de megszólalt a telefonom. Egyből idegesen elővettem, és a szüleim voltak azok.
- A-Apa? - makogtam zavartan.
Egyből csomó kérdést nekem szegezett, hogy mégis merre járok. Késő van és ideje lenne hazamenni. Sóhajtottam egyet morcosan, majd mondtam neki, hogy megyek azonnal. Ám amikor barátnőim felől is érdeklődött... Nos, tanácstalan voltam egy ideig. Végül mondtam, hogy elég rendesen berúgtak, és inkább sétáltam egy picit a parkban, hogy kiszellőztessem a fejem. Szülőm ugyanúgy morgolódott, ám arra tette a hangsúlyt, hogy menjek haza! Bólintottam párat, habár nagy értelme nem volt, hisz úgy sem látja. Megszokás...
Letette a telefont, és visszasüllyesztettem táskám zsebébe. Elhúztam fanyaran a számat, és Hawkera emeltem tekintetem.
- Sajnálom, de mennem kell! Most! - kaptam le magamról a kabátot, és vállaira helyeztem. - Jó éjszakát! Aludj jók és Szép álmokat! Köszönöm az estét! - simogattam meg arcát, majd leheltem is egy csókot rá.
Intettem neki párat, és az első taxit, amit tudtam lestoppoltam. A kocsiban még suttyomban telefonoztam, és írtam egy SMS-t: " Nemsokára találkozunk! ^///^ "
Nem tehetek róla, hogy örült a fejem, viszont ahogy hazaértem jött a többi kérdés a nyakamban. Nos, elnéztem az időt, és félórával tovább voltam. Istenem, most éjfél vagy félegy... Nem is mindegy?! Ám ez a kis veszekedés sem tudta kedvemet szegni... Bementem a szobámba, és vigyorogtam, mint egy vadalma...
[HANNAH & HAWKE OFF] |
Nem firtattam már tovább az anyagi dolgokat elvégre ez ellen nem tudok mit tenni és igazából még egyelőre nem nagy probléma úgy vélem. Viszont ahogy elvörösödött a bókomra az már sokkal jobb volt, hiszen aranyos ahogy ettől egy kicsit zavarba jött. Nem értem, hogy mégis hogyan nem volt eddig barátja? Jó tudom a mostani fiúk inkább csak szexelni akarnak és nem óhajtják lekötni magukat hosszútávra, de azért mégis...csak akad valaki normális nem? Jó, végülis már nem érdekel, mert velem van, így más ne tegye rá a mancsát.
Csókunk közben belemosolyogtam ahogy egy kicsit felnyögött, hiszen tudtam jól, hogy milyen jól esik az ilyen apró dolog is és örülök még ennek is, hogy így örömet tudok neki okozni. Ráadásul a szívverését szinte tisztán éreztem, szóval nagyon izgatott lehet, de még semmiképp sem fogok továbblépni, még ha nagyon is vágyok rá akkor sem. Nem csak egy menetre kell és nem használnám ki. A nyaksimogatására kicsit megremegtem hiszen még ez is jól esik, de közben igyekszem visszafogni magamat. Inkább belesimultam macska módjára ahogy érintette az arcomat. Ekkor jött az élménybeszámoló is mire elkuncogtam magamat:
- Kész csoda, hogy együtt vagyunk. Gyakorlatilag a bolond barátnőidnek köszönhető igazából mindez. Ha nem hangoskodtak volna, biztosan nem mentem volna oda hozzátok - ingattam picit a fejemet. Ez tényleg így van. A másik dolog amire harapok az még az, ha rongálják a könyveket. Sajnos túl jól is hallok, így hamar kiszúrom azt is - ...de azok a könyvek basszus - sóhajtottam lemondóan. Valóban nem csókolóznák ha azok az idióták nem olvasnak fel a szürkéből meg a másik szennyből.
Lágyan simogattam a hátát és közben elgondolkoztam, hogy mi lenne a legjobb ami a szüleit illeti. Biztosan eltiltanák tőlem ha most mondja meg. Ha később...nos akkor is. Kérdés, hogy vajon számít-e náluk, hogy mennyi ideje leszünk majd együtt és a többi? Talááán...
- Szerintem egyelőre jobb ha nem mondod el, amiket elmondtál nos az alapján egyből az lesz, hogy nem találkozhatunk - sóhajtottam lemondóan - ...később visszont mindenképp muszáj lesz. A barátnőid meg csak nem fogják elpletykálni nekik. |
- Ezt sajnos én is nagyon jól tudom - sóhajtottam fel bosszúsan, amikor a vagyon került szóba és annak fontossága.
A pénzre azért harapnak rá a szüleim, mert tudnák, hogy jó helyem van, és mindent meg tud adni az adott férfi. Nem akarják, hogy lejjebb menjek színvonal terén, de igazán tudhatnák, hogy engem nem érdekel... Hidegen hagy! Mégis mi baj származhatna abból, ha Hawke-kal vagyok? Szerintem semmi sem. Megértjük egymást, és emellett ő is főnix. A kor, az idő meg annyira relatív. Akkor megérteném, ha megbotránkoznának, ha tegyük fel 12-14 éves lennék, de jó ideje elmúltam tudtommal, és lassan 19 leszek. Hol itt a probléma? Igaz, ha a rendest kort nézzük hatalmas a különbség közöttünk, de nem rágódom ezen. Apám és anyám közt is van egy laza 200 év. Nem csoda, hiszen apám nagy nőcsábász volt. Hogy erről is honnan tudok? Természetesen féltestvéremtől. Igaz, ezt nem kötöttem szüleim orrára... Mármint a kapcsolatukat és apám életvitelét, amiben egykor volt.
Ahogy kijelentette nem vagyok mindennapi csak elvörösödtem. Most bóknak vettem, ám általában cukkolásnak szokták szánni. Mindig azt teszik még hozzá, hogy olyan vagyok, mint egy apáca. Miért is? Mindegy... Most van jobb dolgom úgy vélem!
Mindketten elvesztünk a csókba, és meglepődtem Hawke apró nyögésén. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, viszont nem hátráltam! Megérzéseimre hagyatkozva folytattam tovább csókunkat. Elmosolyodtam megérezve ujjait tincseim között. Halk nyögés én ajkaimat is elhagyta. Nem csoda, hogy képzeletemet megmozgatta ez a csók! Pusztán ettől felhevült a bőröm. Emelkedett meg hirtelen pulzusom. Forróság öntött el, és kezdtem úgy érezni ez a kabát felesleges rajtam.
Olyan jó volt csókunk után, hogy magamhoz ölelhettem, és karjaiban lehettem. Végre nemcsak álmodozom erről a pillanatról, hanem benne vagyok! Mondjuk még valamennyire hihetetlen ez számomra!
Rekedtes súgására megsimogattam nyakát, és arcát. Vajon, ha nem kínozták volna meg és nem kapják el, miként alakult volna az egész? Inkább nem gondolok bele!
Ezután tártam fel titkomat, amire jött zavart reakciója. Elkuncogtam magam, mert azért vicces volt nekem. Talán ezért is mertem őt nézni, mert tudtam figyelmen kívül hagy. Fura egy logika, ami van nekem, tudom jól!
- Ugyan! - legyintettem egyet. - Én is jobb szerettem a csigaházamba megbújva elmélyedni a könyvekben, illetve néha felpillantva belőle nézelődni! - sóhajtottam. - Ha a barátnőim nem lettek volna, akkor nem lenne ez... Talán ennyit köszönhetek nekik! - túrtam bele a hajamba én is. - Idióták! Ha nem olvasnak azokból a borzalmas könyvekből fel, akkor szinte biztos, hogy nem beszélnénk... Pláne nem.. Csókolóznánk! - motyogtam.
Érdekes páros vagyunk! Mindketten visszahúzódóak vagyunk, mégis összeboronált a sors. Ám én magamtól biztos, hogy nem mentem volna oda hozzá. Régebben is ritkán kértem a segítségét, de amikor jött ez a baromkodás barátnőim részéről... Mondjuk tény, hogy féltestvérem is betett. Egyre jobban beleültette a bogarat a fülemben a főnixekkel kapcsolatban, és az a kisugárzás Hawke-ot illetően... Vonzott, és amikor meg volt végre a kellő indok és bátorság... Nehezen csak elbeszélgettem vele. Jó összetett, ahogy sikerült eddig eljutunk!
- Mindenesetre az a lényeg, hogy együtt vagyunk! Azt viszont nem tudom, miként tálaljam a szüleimnek. Lehet egyelőre jobb lenne titkolni előlük - húztam el a számat fanyaran. - Szerinted? - néztem rá tanácstalanul. |
Láttam, hogy megijedt a reakciómra és egyből gondoltam, hogy azt hiszi elutasítom. Ó, basszus. Már megint hülyén fogalmazok, de muszáj azért elmondanom, hogy mik a rizikók. Tényleg jó lenne amúgy, de amíg nincsen tisztában azzal, hogy mivel jár addig...akkor is vele lennék. Jajj, nekem. A dünnyögésére ingattam a fejemet és lehet van benne valami. A szüleinek végülis tök mindegy kicsoda, mindig lenne vele probléma.
- Van benne valami, de hidd el könnyebben kötélnek állnának ha kőgazdag lennék - sóhajtottam picit szemforgatva. Nem vele van bajom, hanem amiket hallottam a családról már az is sok nekem, na mindegy. Egyelőre még nem is gondolok inkább rá, talán jobb is. A kérdésére csak sóhajtottam mondva:
- Perszehogy megéri, hiszen tudom, hogy te azért nem mindennapi vagy - főleg a mai világban ugye. Teljesen másabb a viselkedése mint a korabeli társainak ami végülis érthető nála. Szerencsére többi kérdése nem volt miután megcsókoltam amivel azért jeleztem neki, hogy ne aggodalmaskodjon, most már végképp nem fogok visszatáncolni. Lesz ami lesz, nem érdekel, hányan szólnak majd meg. Belevesztem újból az érezhetően bátrabb csókjába és kicsit bele is nyögtem ahogy a hajamba túrt. Persze én se voltam rest, hiszen a derekát is átkaroltam majd szintén a hajkoronájába szántottam finoman, hogy elmélyítsem a csókunkat. A finom remegése csak még jobban vonzott, de idővel muszáj voltam elszakadni egyrészt a levegőhiány miatt, másrészt pedig azért mert nem akarom, hogy felizguljak. Mert most simán menne az is basszus. Már évek óta nem volt semmi ilyen élményben részem, pláne nem szexuális kapcsolatban. Nem mintha most azonnal azt akarnék, de sejtem azért, hogy még szűz, szóval mindenképp vissza kell majd fognom magam, semmiképp sem lehetek heves majd az elején. Nem mintha amúgy durván vagy állatiasan csinálnám vagy ilyesmi.
Átkaroltam ahogy átölelt, majd elmosolyodtam az örömén és súgtam kicsit rekedtesen:
- Nos ebben az életemben te vagy az első normális barátnőm szóval... - jah, de ez nem azt jelenti, hogy tapasztalatlan vagyok, csak így alakult. Sajnos korán elkaptak és túl sokáig kínoztak - ...de mindenképp örülök, hogy boldog vagy, mert én is az vagyok - ezért nem kell nekem kabát basszus mert majd kiugrok a bőrömből. Nem sokkal később kicsit pillogtam mikor mondta, hogy van még valami titka. Jajj, féljek?! Ekkor kiderült, hogy régóta tetszek már neki és figyelt. Te jó ég, totálisan belém volt zúgva sokáig, csak én meg antiszoc vagyok és hm...nem gondoltam volna, hogy bárkinek is tetszenék? Elmosolyodtam halványan és zavartan a hajamba túrtam:
- Sajnálom, de nem igazán vettem észre, elvégre inkább a könyveket bújtam és durván antiszociális voltam. Bár még most is az vagyok, de egy fokkal már jobb a helyzet azóta - sóhajtottam picit a végére. Ez van, olyan szerencsétlen barom vagyok, hogy észre se veszem, hogy egy lány oda meg vissza van értem, azért mert nem gondolom azt magamról, hogy hű de jó pasas vagyok, pláne nem bugyirohasztó...ahogy Alaric mondaná. Előbb javasolnám őt erre a pozícióra, hiszen amilyen magabiztos simán találhatna minden ujjára nőt. De ugye most már az összes ujja foglalt hiszen mégis rendesen elvannak Katarinával. |
Amikor meghallottam, és egyben láttam sóhajtását őszintén szólva megijedtem. Lehet azért is, mert amikor a szüleimmel veszekedésbe elegyedek, akkor általban ezzel kezdődik. Szigorú tekintet, és egy fáradt sóhaj. Mindegy, próbáltam pozitívan hozzáállni... Annak ellenére, hogy belül féltem, és izgultam is egyben.
Lehajtott fejjel hallgattam Hawket. Talán most voltam eddig a legbizonytalanabb. Mi lesz, ha...?! Csak ez járt a fejemben, és néha úgy éreztem eléggé szelektívvé vált hallásom. Próbáltam felfogni mit mond, de mégse ment igazán!
- Akárkim lenne mindegyiket megszólnák! - dünnyögtem végül valamit az orrom alatt.
Szerencsére makogásomba vágott, így kevésbé éreztem magam idiótának. Annyira nem jöttek most ki ajkaimon a szavak! Nem mintha amúgy nagy dumagép lennék, és annyira jól fogalmaznék, viszont a maradék nyelvi képességem is elszállt! Mint egy kisgyerek, aki beszélni tanul... Ez szánalmas!
Eszméletlenül jól esett, hogy ezek után megszorította biztatóan kezem. Lehajtott fejemet végre felemeltem, és először arcára néztem, majd pedig szemeibe.
- Neked tényleg ennyit megér? - kérdeztem tőle félve, de eddig úgy nézett ki, hogy valóban nem akarja ennek a kapcsolatnak a végét.
Ezután tértem ki teljesen a lényegre. Amikor mondta, hogy: Hát, nem egyértelmű? Legszívesebben fejem csóváltam volna meg zavaromban. Kissé szétestem, és most olyan soknak tűnnek az információk. Lehet csak az idegesség miatt van mindez.... Sőt! Szinte biztos.
Ám válaszát ezek után tettekben is kinyilvánította. Hagytam, hogy lágyan magához vonjon, és birtokba vegyem ajkait. Kicsit bátrabban csókoltam őt vissza, mint mondjuk a bárban. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban tudjam csókolni Hawke-ot. Egyik kezemmel nyakát átkaroltam, míg másikkal hajába markoltam. Megint minden porcikám beleremegett. Kellemes borzongás járta át a testemet. Nos, kicsit megmozgatta a fantáziám... Vajon mi lehet az első? Milyen maga a szex, ha már a csókolózás is ilyen észveszejtő? Félreértés ne essék! Nem most azonnal akarom... Csak... Már eleve egy ideje foglalkoztatott, és ismételten átfutott ez az agyamon. Borzalmas vagyok.
Elszakadva tőle csak csillogó szemekkel néztem őt. Mivel kicsit ziháltam, ezért igyekeztem légzésemet normalizálni.
- Most boldog vagyok! - öleltem át, és bújtam mellkasához. - Nekem eleve nagy mérföldkő az életemben, hogy végre elmondhatom van barátom - kuncogtam.
Levakarhatatlan vigyor jelent meg arcomon. Valóban nagyon, de nagyon örültem ennek! Lehet nem egyből tálalom a szüleimnek, viszont az nem amiatt van, hogy szégyellném! Ugyan!
- Amúgy... - kezdtem bele szórakozottan. - Van egy titkom! - tettem szám elé mutatóujjam egyfajta nyomatékként. - Én mindig is megakartalak ismerni... És valóban tetszettél! Az más dolog, hogy a könyvek közt megbújva figyeltelek! - ingattam fejem.
Ezzel is azt akartam sugallni, hogy legmerészebb álmaiban sem gondoltam ezt a helyzetet. Azt, hogy egyszer vele fogok csókolózni, és kijelenthetem: Na igen, ő a barátom! |
Kint hűvös volt már de semmit se éreztem belőle viszont érzékeltem, hogy Hannah keze kicsit remeg, így ráadtam a kabátomat, hogy nyugodtan bújjon bele. Kész vicc azért, hogy egy vékony ingben nem fázom, meg eleve ilyen...hogy is szokta mondani Alaric? Khm, pingvin szerelésben. Szóval valljuk be nem a legmelegebb összeállítás, de semmi ilyesmi gondom nincsen.
Megérkeztünk végül a városligetbe ahol már kérdőre is vont, hogy min agyalok. Jajj, min nem? Végighallgattam séta közben a zavart mondatait mire sóhajtottam:
- Igen, kicsit zavar a korkülönbség, de ha te neked nem gond akkor nem csinálok belőle ügye. Viszont a szüleid biztosan megszólnának téged is, de főleg engem. Nem vagyok egy kőgazdag fazon bár tény, hogy szegény se vagyok. Csak annyit keresek, hogy kényelmesen meg tudjak élni. Viszont ők biztosan azt fogják nézni és azonnal levonják a következtetést - hogy nem elég, hogy "pedo" vagyok de még csóró is. Legalábbis szerintük. A makogására csak ingattam a fejemet és zavartan a hajamba túrtam. Nos legalább kiderült most már biztosan, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak:
- Én se akarom, hogy így érjen véget. Nem szórakozásból csókoltalak meg - húztam el a számat fanyaran majd picit bíztatóan megszorítottam a kezét. A befolyásolós kérdésére csak sóhajtottam mondva:
- Engem nem befolyásol, hiszen nem tehetek róla, hogy én is vonzódok hozzád. Viszont így is gubancos a családi életed nem biztos, hogy jó lenne ha rátennék egy lapáttal. Legalábbis ez lenne a reális gondolkodás, ami mit sem ér... - végre lenne társam akivel hasonlóak vagyunk és nem kell titkolóznunk sem. Ez igazából bőven megéri, hogy kivédjünk egy csomó támadást majd amit kapni fogunk a környezetünktől. Az biztos, hogy Alaric meg fog lepődni mikor kijelentem, hogy van valakim, azon meg pláne, ha kiderül, hogy eléggé fiatal, de úgy vélem örülne neki, hiszen végre nem antiszoculok teljesen.
Pislogtam egy kicsit mikor kérte, hogy mit szeretnék:
- Hát nem egyértelmű? Veled szeretnék lenni. Nehogy azt hidd, hogy valami hülye indokkal képes lennék téged elereszteni - túrtam bele a hajamba zavartan, hiszen rég beszéltem ennyit, ráadásul ilyen nyíltan. Végül, hogy ne aggodalmaskodjon tovább inkább lágyan magamhoz húztam és újból megcsókoltam. Remélem most már elhiszi, hogy komolyak a szándékaim csak aggodalmaskodom néha, de idővel biztosan az is el fog múlni. Ráadásul úgy vélem nem is lehet érte hibáztatni, hiszen amiket keresztülmentem kész csoda, hogy ennyire kibújok a csigaházamból. |
Érezhető volt, hogy valami azért zavarja. Nem igazán értettem mi az, amin ennyire fennakadt... Vagyis volt egy sejtésem, de én nem rágódtam ezen. Az viszont megnyugtatott, hogy látszólag élvezte a simogatást. Zavart tekintetére elmosolyodtam. További szavaira megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat. Legalább nem bánta meg, pedig tartottam attól, hogy esetleg semmisé tenné.
Barátnőimmel ezután nem foglalkoztam. Minden figyelmemet inkább Hawke-nak szenteltem. Hagytam, hogy megfogja a kezem, és ezzel egyúttal vezessen. Ellentétben vele én nagyon is fáztam. Remélhetőleg megáldott valami meleg cuccal a férfi, és ha ez valóban összejött, akkor hálásan néztem rá.
- Mégis min agyalsz? - tettem fel kérdésem óvatosan. - Ha a korkülönbségen kattogsz... Engem nem zavar! - válaszoltam lehajtott fejjel. - Sosem vonzottak a velem egyidős férfiak, ha lehet őket annak nevezni. Szerintem ezt te is leszűrhetted ezt. Mások véleménye meg nem igazán érdekel... - motyogtam. - Az embert mindenért megszólják... Nem akarom, hogy... Ez az alakuló... Kapcsolat így érjen véget, mert én tényleg... Izé.. - makogtam, és vörösödtem el közben.
Szimpatikus férfi. Mondhatni zsánerem, de ezt magamban már jó múltkor is megtárgyaltam. Ennél a csóknál is kiderült, hogy tökéletes számomra. Annyira romantikus volt, és meghit. Egyszerűen mindig ilyen vágytam, de sehol sem találtam!
- Vagy talán téged ez nagyon befolyásol? - néztem rá félve.
Igaz, ezen a ponton szüleimre nem gondoltam, ám ha bármiféle kapcsolatom lenne... Akkor is titkolnom kéne! Kiakadnának, ha rájönnének, hogy egy férfivel van viszonyom. Beleköpne a levesükbe, hiszen az egész életemet szinte eltervezték, és mostanság egyre jobban pánikolnak, mert minden amit elterveztek... Amit felépítettek velem kapcsolatosan most kezd romokba dőlni!
- Mondd, te mit szeretnél? - tértem ki a lényegre. Így lesz a legegyszerűbb, ám egyre inkább rettegtem a választól. Mi van, ha az alkoholra fogja valóban? Bele se merek gondolni, de akkor eszméletlenül csalódott lennék! |
Bunkó lettem volna? Lehet. Szar napom van? Nagyon is. Ez az oka a bunkóságnak? Lehet. Ha nem tetszik neki, el lehet menni, elég nagy ez a park, nem kell itt ácsorognia. Debby is gyakran vágta a fejemhez, hogy egy utolsó szemétláda vagyok, egy bunkó paraszt. Van ami sosem változik.
- Ha menni akarsz menj, úgyis látom, hogy túl gőgös vagy ahhoz, hogy szóba állj egy ilyen taplóval mint én. - vontam vállat. Ezután csak figyeltem ahogy tovasiet. Minek tartanék fel egy ilyen libát? Ugyan már!
/lezárt kör, köszönöm a játékot, legközelebb normálisabb karaktert adok :D/ |
Ez egy utolsó... Norát teljes mértékben meglepte a srác stílusa. Ő próbált normális lenni. Szavamra, ő próbált, és megütötte a kedves hangnemet is, úgy, hogy ma még egyetlen csésze kávét sem zúdított magába. De ennek a tökkelütöttnek olyan közömbös volt a hangja, hogy Nora teljes mértékben felidegelte rajta magát. Persze nem mindenkinek kezdődik könnyen a napja, és nem tudta a srác milyen tulajdonsággokkal rendelkezik, de ez... ez már parasztság.
- Nem, köszönöm - szűrte a fogai között. - Nem tartanálak föl italozás közben - szúrta még oda, és amennyiben a férfi válaszolt, azt még megvárta, de már nagyon érik benne, hogy induljon. |
- A lábamnak semmi baja. - válaszoltam nyugodtan. Egyrészt magas a fájdalomküszöböm, másrészt egy ilyen miatt nem fogok rinyálni mint egy fürdős kurva. Mintha nem tetszett volna neki, hogy ülve maradtam. Hát.... Így járt. Nem érdekel. Ha nem tetszik neki vagy nyissa ki a száját és szóljon vagy üljön le, van hely mellettem, könyörögni meg nem fogok.
- Ha szeretnél ülj le. - böktem végül fejemmel a pad üres része felé. Ha akar leül, ha nem tovább megy. Mit érdekel engem! Ez csak egy látszólag ártalmatlan nő. |
(Ha nem baj, mostantól inkább E/3.-ban írok, az valahogy közelebb áll hozzám)
Hogy lehetek ekkorra... Ekkora idióta...
Nora összehúzott szemekkel méregette a srácot. Észrevette ugyan, hogy furcsállotta, hogy képes volt nekimenni egy padon ülő srácnak, de hát na.
- Igen, persze. Nem nagyon sérültem meg attól, hogy nekimentem a lábadnak - mosolyodott el. - És a lábad? - kérdezett vissza, és próbált nem tudomást venni róla, hogy az ismeretlen férfi még arra sem méltatta, hogy felálljon. Kicsit fusztráló volt számára, hogy ő állt, a srác pedig ült, és nem mellesleg italozott, de mindegy is. Talán ha a férfi normális, akkor leül mellé; kilencig úgy sincs semmi tennivalója. Azért remélem nem valami iszákossal hozott össze a sors. Bár nem valószínű. |
Épp nyugisan ülök a padon, iszogatok, amikor valaki nekem jön. Hogy lehet annyira figyelmetlen valaki, hogy nem vesz észre egy padot, amit egy pasi ül? Na de amint nekem 7tközött a valaki ránéztem. Egy csaj volt, mily meglepő... Mostanság csak csajokba botlok... Múltkor a lépcsőm leesős csaj, előtte meg Nia... Na mindegy.
- Nem gáz. Jól vagy? - kérdeztem reflexből viszonylag normálisan. Lehet fel kellett volna allnom, de minek? Ha akar leül, ha nem, akkor tovább megy, mit érxekel engem egy vadidegen csaj?
Na de azért próbáltam felmérni a terepet, hogy veszélyes lehet-e, de tök átlagosnak tűnt. Figyelmetlen, oszt kész, nincs ezen mit ragozni. |
Kinyitottam a Mercedes ajtaját, majd be is vágtam. Sajnálatos vagy nem sajnálatos módon a mai nap lesz az első, hogy munkába állok, mégpedig bolti eladóként délelőtti műszakban. Kilencre kell majd beérnem, de én előbb eljöttem otthonról, azért is, hogy vegyek valami ennivalót, meg azért is, mert - miért ne. Talán teszek egy sétát a városligetben, hátha az jót tesz.
Efféle gondolatokkal löktem be a pékség ajtaját, orromat rögtön megcsapta a frissen sütött pékáru illata, ami rögtön mosolyra fakasztott. Beálltam a sorba - nos igen, a hosszú sorba -, amíg sorra nem kerültem, nézelődtem a sütemények között. Mire az eladó elé kerültem, el is döntöttem, mit szeretnék. Egy pizzás csigára és egy muffinra esett a választásom, majd miután fizettem, szapora léptekkel mentem ki a boltból. A kocsiba bedobtam a két süteményt, majd összébb húztam a kabátomat, amit csak azért vettem föl, mert reggelente hideg van. Sóhajtva indultam el a park felé, céltalanul, a tájat fürkészve, egészen addig nyugodtan, amíg bele nem ütköztem valakinek. Meglepettségemben hátrébb lépkedtem, tekintetem pedig a valószínűleg meglepődött férfiéba kapcsolódott.
- Öhm... bocs - sziszegtem. |
Egy szar nap, még szarabb reggelén kezdődött minden... Ez a szar nap a mai. Hajnali négykor, mert mikor máskor, kaptam egy hívást, hogy vámoírtámadásra utaló nyomokat találtak a parkban. Fasza mondhatom. Mi mást tehettem volna, mondtam, hogy amint tudok, megyek. Összeszedtem a cuccomat, felkészültem arra is, hogy mi van, ha nem csak vámpírokba batolunk így a táskám, mint mindig, most is tele volt arannyal, ezüsttel, alkohollal, csak, hogy jól égjenek a vámpírok és minden mással is. Jó... Kardom nem volt, nemesacél meg pláne nem, de nem hiszem, hogy angyalok vagy sárkányok kavarnák a szart ott. Így hát bepakoltam a kocsiba és hamarosan oda is értem. Mindezt hajnali ötkor! Ki a fasz vadászik hajnali ötkor?! Jaaaa! Én! Ki más? Csak én vagyok ekkora balfasz, hogy rávehetnek egy ilyenre! Odaértem, vázolták mi a hejzet, majd megindult a hajtóvadászat, a dög még a közelben volt. Másfél óra elteltével kideült, hogy nem rgyedül van... Remek!
Ment a hajsza, a csapatból elkaptunk hármat, de megkezdődött a városban az élet, eljött a reggel 7 óra. Sok az ember, nem tanácsos nyílt téren vámpírokat öldösni, mert ránk hívjál a zsarukat, így a dögöket, amiket elkaptak elvitték a többiek, hogy valahol elégessék őket és meg néhány sráccal maradtam a parkban. Szétszóródtunk és figyeltünk. Vagyis ők figyeltek, én elővettem a lapos üvegemet, erre inni kell! Így hát letelepedtem egy padra, leraktam a táskámat és vártam, higy felbukkan-e valaki gyanús. |
[203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
