|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:37 - |
 |
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
Engem is teljesen meglepett, ahogyan viselkedtem. Mint egy kiskutya, aki most látja sok idő után a gazdiját. De itt másról van szó, nem igaz? Nem is tudom micsodáról, de mégis olyan kusza volt ez az egész. És úgy akartam megoldani, mint az ügyemet. Pedig ez nem a munkám volt, hanem a saját magánéletem. Igazából így könnyebb, hogy nem választom szét a kettőt. Hiszen tudnám kezelni ezt is teljes nyugodtsággal, vagyis azt hittem, hogy erre képes vagyok. Hogy képes vagyok kikapcsolni az érzelmeimet, de még se, nem tudom, akárhányszor megpillantom vagy eszembe jut Carrie... igazából nem tudom leírni, de furcsa, még is jól eső érzés volt.
Jó volt látni, hogy mosolyog. Ha nem rám, vagyis nem az emberi Anxora, De még így is jó volt nekem, talán túlságosan is. Talán felébredek és minden a régi. Nem mentettem meg, soha nem is történt meg ilyen. Talán úgy könnyebb lenne, ha ez az egész nem történt volna meg, mert akkor egyikünk se szenvedne, ennyire. Én vigyáztam, de még is az lett belőle, hogy eldőlt. Mondom, eddig csak más farkasokkal játszottal, az emberek törékenyek. Jól esett, ahogy simogatott, de le kellett másznom róla, mert azért egy hatalmas farkas vagyok, azért na, nem akartam összenyomni.
Szavai csak megint meglepett engem, örültem és egy picit el is szomorított, mert ő nem tudja, hogy Anxo vagyok, ő csak a farkast kedveli. Azt az alakomat, amibe ritkán bújok. Viszont a fülvakarásnak tényleg nem tudok nemet mondani igazából, mert élveztem. Lassan lefeküdtem és élveztem, ahogy Ő simogat engem. Csak néha nyitottam ki a szemem, akkor is csak azért, hogy lássam az arcát. Mert akármelyik alakomban látom, farkas vagy ember, így is gyönyörű egy lány. Ha tudnék, akkor elmosolyodnék, de sajna nem tudok. Ezért beértem azzal, hogy néha megcsóváltam a farkam, hogy kimutassam tényleg örülök neki, hogy ezt csinálja, de komolyan.
Kérdésére újra elkezdtem nagyon figyelni, még fel is ültem, hogy lássa figyelek. Bár nem tudom, mit fog ez az egész mutatni, talán azt fogja hinni, hogy megőrült, mert azt hiszi, hogy egy állat figyel rá. Újabb kérdésére, csak magamban bólintottam, mert én is így voltam, szerintem nem is tudja mennyire. Hiszen így... titkolóznom kell. Előtte pedig nem szeretnék. Hát igen, Carrie, én is ugyanazt érzem. Kommentáltam a fejemben. Bár aggasztott ez az egész, mert ez... csak egyet jelenthet, de félek rá gondolni. De tudom, hogy igaz. Újabb monológjára én csak nyüszítettem. Carrie, kérlek ne tedd ezt, kérlek, könyörgöm. Bár nem tudtam kiről beszélt először, de sejtettem, hogy rólam . Itt van veled, Carrie. Itt ül és hallgat téged. Nem tudtam megállni, hogy ne közelítsem meg. Lassan az ölébe hajtottam a fejem. Megint egy megválaszolatlan mondat. Amit te is velem, Carrie. Bár boldogabb voltam, bűntudatom volt, hogy én tudom, hogy mit érez, elvégre azt hiszi, hogy a farkas csak nem mondja el a nyomozónak. Egy picit kényelmetlen volt, így megint mellette foglaltam helyet, a hasamat is mutatva. Hát ha kapnák egy kis hasvakarást. Már csak a gondolattól is megcsóváltam a farkas. Ejnye, egy picit önző vagyok, nem? Ha tudnám... én is megtenném ezt érte. |
Meglepett, hogy emlékezett rám, hiszen első alkalommal nem voltunk túl sok időt együtt. Bár mivel egy farkasról beszélünk, aki már messziről kiszúrja a szagokat illetve illatokat, nem lehetett túl nehéz rámismernie. Azonban én is felismertem..hogy csak a kedves gesztusa miatt, nem tudom..de ha megpillantottam volna azokat a gyönyörű szemeket, biztos vagyok benne, hogy rájöttem volna, Ő az.
Amint letérdeltem már rohanni is kezdett felém, mire akaratom ellenére is elmosolyodtam. De mikor elért hozzám, időm sem volt reagálni, ugyanis a két hatalmas tappancsát vállamra helyezte, aminek hatására hátra estem, ő pedig rám. Nem tagadom, nem volt könnyű, de mintha tudta volna, hogy ártana nekem súlyával, vigyázott rám. Én csak továbbra is mosolyogva simogatni kezdtem, ám nem tartott túl sokáig, ugyanis mondhatni lemászott rólam, én pedig felülve újra rápillantottam.
- Hiányoztál.. - mondtam kedvesen, miközben kezem megindult felé. A füle tövét kezdtem el vakargatni, miközben ő leült és jólesően lehunyta a szemeit. Én csak mosolyogva folytattam, miközben újra eszembe jutott Anxo. Mosolyom azonnal eltűnt arcomról, majd csak bizsergő gyomromra eszméltem fel. Jézusom, mégis mi a franc van velem? Már csak a gondolattól is..? kerekedtek el kissé szemeim, de igyekeztem kiverni fejemből a fiút. Nem szabadna, nem kellene rá gondolnom. Felesleges, hiszen..a kapcsolat közüttünk nagyon..furcsa. Alig hallhatóan felsóhajtottam, de a farkas simogatását egy percre sem hagytam abba.
- Mi változhatott meg? - kérdeztem, mintha értené is az állat, bár valami oknál fogva késztetést éreztem, hogy neki beszéljek. Hiszen ő biztosan meghallgat, ám választ nem kapok szerencsére. Vagy nem arra? Lehet tényleg válasz kellene, ugyanis saját magam nem fogok rájönni mi ez az egész.
- Miért érzem azt, hogy hiányzik ha nincs mellettem? - néztem a farkas szemeit, amit időközben kinyitott, mintha tényleg értené mondataim. - Ha..rá gondolok bizseregni kezd a gyomrom..ahogyan most is. - sóhajtottam fel, majd csak erőtlenül elmosolyodtam. Újra kavarogni kezdtek bennem az érzelmek, ahogyan a gondolatok is. - El kell felejtenem őt, igaz? El kell érnem, hogy megutáljon..ez lenne a helyes. - sóhajtottam, majd csak hátamat a mögöttem levő fának döntöttem. - De akkor miért fáj csak maga a gondolat is, hogy soha többé nem látom, vagy nem..szólok hozzá? - kérdeztem, de választ továbbra sem vártam, hiszen mégis csak egy állathoz beszéltem. Ha valaki most látna, teljesen hülyének nézne. - Annyira hiányzik..Vajon..hol lehet most? Mit csinálhat?...Anxo. - nyögtem ki a nevét egy újabb sóhaj közepette. - Mit tettél velem? |
|
Miután úgy kikeltem magamból, rosszul éreztem magam. Csak azért, mert nem akartam ezt csinálni, főleg ezzel a lánnyal. Semmi, de egyáltalán nincs köztünk, de még is, fájt ez az egész dolog. Pedig utálnom kéne, mindenhol ez van és néha én is elmondom magamnak, de képtelen vagyok rá. Nem is tudom miért lett ez, de én nap, mint nap megküzdöttem vele. Hiszen Carrie valósan el akar lökni magától és ez nagyon is fájt nekem. Eh, nem tudom mi volt velem, csak azt tudom, hogy látni akartam Őt. Őt aki, ennyire összekuszálta a gondolataimat. Talán képesek lennénk végre valamin megállapodni úgy, hogy nem lesz belőle veszekedés. Megint.
Lassan visszament munkába. Fura volt az egész, már az is, hogy ilyen sokáig távol voltam megint, de beleástam magam a munkába. Persze Carrie ügyet, ahogy csak tudtam kerültem. Nem tudtam vele foglalkozni, fáj, ha rá kell gondolnom, mert állandóan az a szóváltásunk jut eszembe. Bár megnyugodtam a végére, de akkor, ő nem ezt érdemelte, nem tőlem meg úgy senkitől se. Eleget szenvedett már, én meg adok még egyet a vállára nem akartam ezt az egészet. Talán jobb lett volna, ha otthagy elvérezni, mert akkor nem kéne egyikünk se ezzel foglalkozni. De abban még mindig biztos vagyok, hogy megvédem mindenáron.
Megint farkas alakban mászkáltam, mert ez úgy megnyugtatott engem. Jobban tudtam gondolkozni, nem tudom, hogy a többi vérfarkas is csinál ilyet, de én most ezt tettem. Bár a szagokat ignoráltam, mert nem tudom mit csinálnék, ha megint találkoznék vele. Egyre éhesebb voltam, nem tudtam, hogy most menjek egy kajáldába vagy vadásszak le egy nyuszit, mondjuk sajnálnám az állatot, de na, üres a bendőm. Lassan lépdeltem, hogy teljen az idő, nem akartam otthon se az ügyön, se semmin gondolkozni. Egyszer felemeltem a fejem, de nem tudom, hogy kellett volna, ugyanis megláttam Carrie Lauren Doyle-t. Megtorpantam, vártam, hogy ő reagáljon először, de nem bírtam megállni, hogy ne csóváljam a farkam. De amikor letérdelt, úgy futottam hozzá, mint amikor fél órája elveszetten bolyongtam a Walmartban és végre megláttam aput. Ahogyan odaértem, nem is vártam meg, hogy a lány tegyen valamit a két első tappancsomat vállára helyeztem, igyekezve nem a súlyomat ránehezíteni, de két lábon, farkasként, nem könnyű. A szavainak nagyon örültem, nem is lehet elmondani, hogy mennyire. |
Hogy mit is kerestem kint egymagam az erdőben, azt magam sem tudtam. Lehet csak simán abban reménykedtem, hogy találkozom a farkassal. Fogalmam sincs miért, de mellette úgy éreztem magam, mintha önmagam lehetek. Pedig csak egy állatról beszélünk. Lehet ezért, mert ő meghallgat..legyen bármi. Azóta viszont, hogy először találkoztunk, nem futottunk össze. Még csak a közelben sem láttam, egy farkast sem.
Akkor ott van még Anxo is..hetek óta, pontosabban lassan két hete, hogy még csak nem is láttam. Furcsa, de olyan érzésem van, mintha hiányozna. Lehetséges ez? De miért? Eddig ki nem állhattuk egymást, sőt még menekültem is előle, most pedig legszívesebben én magam futnék elé. Szánalmas vagyok..
Egy fa tövében üldögéltem, mikor ajkaim közül feltört egy nagyobb sóhaj. Haza kellene már mennem, ugyanis kezd lemenni a nap is. Az öcsém pedig egyedül van otthon, biztosan már vár. Az idő sem a régi már, a meleg nyárnak vége..kezdődik az ősz, ami már felismerhető a levegő miatt is. Persze nem azt mondom, hogy hideg lenne, de már nem olyan kellemes egy szál felsőben kint üldögélni így késő délutánra.
Végül felébredve gondolataimból álltam fel, majd leporolva a fenekemet el is indultam hazafelé. Ekkor viszont zajra lettem figyelmes..nem tagadom megijedtem, hiszen mégis csak egy erdőben vagyok. Mondjuk ez történt múltkor is, mikor találkoztam azzal a farkassal. Ám most nem biztos, hogy ő az..ha pedig nem, nekem végem van. Csak körbepillantottam, végül tekintetem megakadt egy szőrös alakon, ami valóban egy farkas volt. Kissé ledermedtem, és mozdulni sem mertem. Próbáltam jobban szemügyre venni a jószágot, de egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy melyik farkas is állhat előttem. Bár nem támadt meg..Ő lenne az? futott át agyamon, ekkor viszont az eb mozgatni kezdte a farkát, mire csak elmosolyodtam. Szó nélkül letérdeltem, ezzel magamhoz hívva az álatot.
- Hát..mégis csak összefutottunk...újra! - mondtam kedvesen. |
 Hát ezt most félrenéztem, mert egyből kitért felfelé a csávesz a támadásom elől, de mivel ő nem volt áldozatom, ezért nem érdekelt, ha most én maradok alul. A hátba rugása ugyan fájt, de nem olyan intenzíven, mint ahogy számított volna rá. Ha sz embernek a munkájához tartozik mások bántalmazása és sebhelyek szerzése, akkor egy hátba rúgás az lószarral egyenlő értékű lesz. Viszont mivel nem vagyok amatőr kis sárkányka, aki még sohase harcolt, ezért ezúttal kitértem az alulról való támadása alól, mert azért annyira tudok gyors lenni, még akkor is, ha hátbarúgott előtte.
Remek, ennél klisésebb dolgott nem tudtál volna csinálni? Gondoltam én, amikor láthatatlanná vált a sötétségben. Nem ez az első, hogy egy éjfúriával való harcom során az ellenfelem ezt a képességét alkalmazza. Például Éjribanc is kedveli ezt a dolgot, szóval valamennyire immunis vagyok az efféle támadásokra. Szóval ugyan nem láttam a Grumpy Cat barátunkat, de éreztem a jelenlétét. Mielőtt elkapta volna vállamat sikeresen megfordultam, és kitértem előle. Az édes jó anyja fog a hátára esni.
- Nem volt rossz próbálkozás - ha már mondta rám, hogy bizarr vagyok, akkor most morbidan is vigyorogtam rá. Mivel nem akartam felfedni magam ilyen téren, ezért nem a torkát kaptam el, és mélyesztettem bele a karmom. Helyette behúztam neki töbször is, amennyiben az utóbbiak elől ki nem tért, és ha esetleg nem figyelt, akkor mögé kerültem. A sárkányfarkánál fogba rángattam le, majd amikor elértem a megfelelő lendületet, elengedtem. Szinte azonnal felé repültem, majd egy kicsit arrébb. Végül amikor megfelelő távolságban voltam, amolyan keress meg, ha tudsz elven most én olvadtam bele a sötétségbe. Végül az utolsó pillanatban, ha még nem talált meg, akkor úgy döntöttem, hogy megkeresem még láthatatlanul. Végül amikor megtaláltam, akkor löktem lefelé a lendületemet felhasználva. |
Nem úgy tűnt, mintha sikerült volna felbosszantanom, ne! Is reagált semmit, csak megindult felém. Felfelé kitértem a támadása elől, majd egy szalt közben sikeresen hátba rúgtam. Ezután, ha ő nem volt gyorsabb, alulról rámadtam, persze nem állt szándékomban halálos sérülést okozni, mert miért? A méreggel nem is próbálkoztam, hiszen immunis rá ő pont úgy, mint én magam. Na tehát alá kerültem és egybeolvadtam a sötétséggel. Elkaptam a vállát és hátra rántottam, ha emiatt zuhanni kezdett, csak hagytam, hagy essen a hátára a kicsike, miért lennék kedves az ellenfelemmel? |
Nem csak flegma, de nem is beszél sokat, és valamilyen szinten komoly is. Szóval nagyjából felmértem a terepet ezidáig, és nagyjából már tudtam, hogy hogy viszonyuljak hozzá. A kérdésemen látszott, hogy egy kicsit elgondolkodott, de amikor mondta, hogy döntsem el én, akkor majdnem mondtam valamit. A kacsintását meg már figyelmen kívül hagytam, mert minek tartsam észbe, ha nem tudom, hogy valójában mit akar. Viszont már éreztem, hogy direkt akarja, hogy kétértelmű legyen, és inkább gondoljak a szenvedélyesebb tevékenységre. Nem mintha nem lehetne szendvedélyesen kiütni valaki fogát a helyéről. Csak én nem vagyok már képes bármi intenzívet érezni, a haragon és a bosszúvágyon kívül.
A nyers végső megszólalására alapból nem lettem volna olyan dühös, hogy letámadjam. De a gondolatra, hogy pont azt akarja, hogy nekitámadjak, elindított bennem egy kényszert, hogy megpróbáljam a fajtársamat szétnyúzni, szó szerint. Azt hiszem a "vadidegen, bizarr, ellenséges sárkánycsajjal" rátapintott a lényegre, mert valóban az tudok lenni. Ami pedig az önkielégítést illeti, abban nem volt igaza, mert az áldozataimat szoktam ágyba csalni. Múltkor is lefeküdtem egy fazonnal az erdőben, mert hát úgy alakult. Aztán álmában megfojtottam, és kiraboltam. Aztán meztelenül eltemettem, a ruháit meg úgy 10 méterrel odébb. De ezt a tényt ugye nem fogom megemlíteni a sárkányfinak.
Így hát nekitámadtam, és az összes érzékszervemmel mindenre koncentráltam. Amint láttam, hogy egy picit is visszatámadásra mozdul az egyik testrésze, akkor készültem is a megfelelő védekezésre. Szóval elkezdődött a levegőben lévő repülő sárkányharc, ami alulról vicces lehetett volna valakinek. Amennyiben ugye lett volna lentről közönségünk, amit egyelőre nem szúrtam ki. De ki tudja.
Ha harolni akar, akkor megadom neki az örömöt, hogy mind a ketten szerezzünk valamilyen sérülést. Leszarom, legalább gyakorolom a sárkánnyal való bunyót. Felőlem akár felváltva is harolhatunk ember és srákány alakban, talajon és levegőben. |
Hmmm... Nagy szájú, úgy látszik, tudja, mit akar. Nem egy unalmas kis védtelen leányka, ez már jó pont, de ugye nem olyan, mint a vámpír volt?
Nem mondtam semmit, csak lassan bólintottam. Védekező mechanizmus? Nem rossz. A kérdésen elgondolkodtam.
- Döntsd el te, hogy mi legyen. - kacsintottam, direkt a kétértelműségre játszva. - Amúgy nem szokásom vadidegenekkel ágyba bújni, pláne, ha az illető egy bizarr, ellenséges, sárkánycsaj, akire ráférne egy kiadós maszturbálás. - mondtam szokásos nyers stílusomban végül, éw vártam, hogy nekem támad-e. Ha erre sem, akkor menten tojást rakok, és igen! Nem vagyok nő! De megoldom, ha így is full nyigodt marad. Komolyan mondom! De lehet, élből három tojást fogok rakni, nem csak egyet! |
Ahogy megszólalt, már tudtam, hogy egy tipikus flegmával van dolgom, aki valószínűleg nem szereti a cuki, aranyos, nyavalygó dolgokat. Remek, mert én se. Legalábbis jelenleg nem. Ha nem szeretne egy szende szűzet, akkor nem is fog kapni. Amúgy se vagyok se szende, se szűz. Különben nem jutottam volna el idáig. Elméletileg még szültem is, szóval végképp nem vagyok egy cuki szűz kislány. Általában ezt a létet rendesen kihasználom, de ha ez a csávó falra mászik a szende szűzektől, akkor csak magamat adom. Vagyis majdnem.
- Unalmas? Talán az vagyok. Cuki, aranyos és szende? Az kevésbé. Az egyetlen jelző, ami legkevésbé illik rám, az a szende szűz - itt szünetet tartottam a mondandómban, mert nem akartam kihangsúlyozni, hogy szó szerint is értheti azt, hogy nem vagyok szende szűz. Amikor közelebb repült, akkor reflexszerűen közénk helyeztem a sárkányfarkamat, ami inkább szólgált önvédelmi mechanizmust, mint szűzies lépést. Éreztem rajtam a tekintetét, mintha csak megnézett volna magának, mint egy bolti kirakatban lévő cuccot. Erre nem reagáltam semmit, mintha nem is vettem volna észre, de azért belül azért növelte az önbizalmamat, de ezen kívül nem éreztem semmit.
- Szórakoztatóra? Most sárkánybunyóra gondolsz, vagy csak egyszerűen szaporodási kényszered lett? - kérdeztem vissza csak ennyit, "a szaporodási kényszer" résznél kicsit (neg)édesen, miközben a sárkányfarkammal a lábai közé mutattam. Alapból sem vagyok az a sokat dumálós típus, szóval csak akkor játszom meg magam, ha látszik, hogy a másik imádja, ha egy cukinak kinéző csaj sokat beszél. A mostani éjfúriánál pedig szinte gondoltam, hogy ne dumáljak túl sokat. Naivnak pedig nem vagyok az, hogy egy kétértelmű mondatnál a perverzebbik részét fogjam csak fel, hogy a szó szerinti faszi azt akarja. Illetve egy olcsó picsa se vagyok, hogy egyből egy álló faszra akarjak trónolni. |
Muszáj voltam másodjára is felbömbölni, hiszen semmi meg sem mozdult csak pár vaddisznő meg szarvas, de azok unalmasak. Viszont nem sokkal a második bömbölés után meghallottam egy másik sárkány hangját is. Repüljön fel ő, ha akar valamit.
Végül meg is láttam a felém közeledő éjfúriát. Fasza, egy fajtárs.
- Remek. - morogtam. - Ha egy unalmas kis cuki sárkányka vagy, húzhatsz is haza. Nem bírom az aranyos, szende kiscsajokat. - mondtam szokásos flegma stílusomban, de azért megnéztem magamnak a fekete sárkánylányt és közelebb is repültem hozzá.
- Persze, ha valami szórakoztatóra vágysz, talán benne vagyok. - mondtam direkt kétértelműen. Ha harcolni akar benne vagyok, ha valami mást, abban is, ha nem nagy a szája, mint a múltkori vámpírnak. |
Már az ötödik menetnél tartottam, amikor valamit meghallottam a távolból. Elsőre nem esett le, hogy mi a mennydörgös anyja volt az, szóval először figyelem nélkül hagytam. De a hatodik menetet már nem kezdtem el. Én már tökéletesen nyugodt voltam, most szinte az se okozna semmit se, ha valaki egy kardot helyezne a mellkasom elé. Előbb szúrnék a nyakába egy nyílat a két szép kezemmel.
Aztán amikor másodszorra is felbömbölt a vadbarom, akkor esett le, hogy az egyik fajtársam próbál szórakozni. Ha szórakozni akarsz, akkor megkapod, édes. Gondoltam magamba, miközben elrejtettem egy rejtekhelynek használható helyre a nyílamat. Majd egy önelégült vigyorral alakultam át az éjfúria alakomba. Mivel most volt ehhez hangulatom, ezért miután átalakultam én is felbömböltem és vártam a reakcióját. Aztán ha nem szállt le, akkor én szálltam fel hozzá. Lassan meg is láttam a repülő fekete alakot, aki valószínűleg férfi sárkány volt. Ha láthatatlan volt, akkor viszont éreztem a jelenlétét.
- Ha a bömböléseddel azt akartad elérni, hogy valaki észrevegyen, akkor elérted. Szóval kaptál társaságot - szólaltam meg "sárkánnyelven", kedvesnek szánt hangsúllyal. A lényeg, hogy emberek számára egy érthetetlen valami, de sárkányok megértik, hisz' így kommunikálnak egymással. Közben meg azt gondoltam, hogy leszarom ha egy sárkány tudja, hogy sárkány vagyok. Sőt ha egy éjfúria szét akar tépni engem, akkor az bizony döntetlen lesz, vagy én fogok nyerni. Kac-kac. De a biztonság kedvéért tartottam a tisztes távolságot, hogy ne lógjak bele az aurájába, meg hogy felkészült legyek, ha szét akar barmolni. |
Jó ideje nem mentem máshová, csak a melóhelyre és onnan haza. Kicsit őrítő ez a mókuskerék. Ráadásul a stúdióban elég sok idióta van, akik hobbiból próbálnak hangmérnökösködni, oszt kurvára nem értenek hozzá. Most is a nyakamba varrtak valami gyakornok csajszit. Bár ő sokkal jobb, mint bármelyik másik idióta, csak épp túl sokat beszél. Miután ma is sikerült őt kiakasztanom a némaságommal és a csak azért sem fogok válaszolni hozzáállásommal otthon bevágtam egy liter kávét, és útnak indultam.
Repülve tettem meg az utat a házamtól jócskán bent voltam az erdőben már, amikor egyszer csak gondoltam egyet és felbömböltem. Hátha van valaki a közelben, unatkozom. És amúgy is szar hetem volt, kell valami móka. Széttépni valakit meg pont a legjobb szórakozás. Közben persze figyeltem, van-e valami mozgás alattam, ha nem volt, akkor kis idő múltán, miközben persze ugyanazon a területen köröztem újra felbömböltem. Ha nem mozdult semmi sehova, arrébb mentem. |
Már majdnem fél évszázada vagyok itt Magnoliában, de eddig nem jutottam sehova. Mármint van egy bünözői banda, aminek én vagyok az egyik vezetője a hat közül. Illetve az egyik kémem kiszagolta, hogy itt legalább két maffia van, aminek nem akarunk nagyon a lábtörlője lenni, de ha minden kötél szakad, akkor legalább az egyiket talán meg tudjuk győzni egy szövetségre. Az meg a jövő zenéje.
A két balfácánt még keresem, vagyis kerestetem, de úgy látszik, hogy direkt kerülnek engem. Két bandatagot, már rájuk állítottam, de úgy látszik, hogy annyira elrejtőztek előlünk , hogy nem tudtuk még megtalálni őket. Remélem, hogy azóta már feldobták a talpukat, ha már olyan gyávák, hogy nem dugják ki a pofájukat, hogy vállalják a tettük következményeit. Azt még megbocsátottam volna nekik, hogy engem csesztettek kiskoromban, de hogy a férjemet és az édes kis teremtésemet kinyírják, az már olyan dolog, amit semelyik anyuka nem bocsátaná meg. Boldog anyuka lehettem volna, de ehelyett ilyen lettem, aki nem érez semmit, szó szerint.
Ma az alapító sárkányokkal volt egy kis beszélgetésem itt az erdőben. Megbeszéltük a dolgokat, hogy például az Éjribanc kit ölt meg az elmúlt időszakban, vagy a Pokoltűz mit csempészett be Magnolia területére, vagy milyen illegális fegyverekhez kereskedett. Miután az egésznek vége lett, mindenki ment a maga dolgára, különböző irányokba, és úgy hogy ha többen a belvárosba tartottak, akkor ne ugyanakkor érjenek oda.
Én még itt maradtam, és mivel nálam volt az íjam és nyílam, ezért elkezdtem gyakorolgatni, hogy ne rozsdásodja be ezen a téren. Kiválasztottam egy fát, és egy bizonyos távolságba egy kijelölt célpontra löttem a nyílakat a fa törzsére. Ez ilyen stresszlevezető dolog volt nálam, amikor is pokerface-szel lövögetem sorjában a nyílakat. Amikor viszont elfogyott, akkor a fából kezdtem kihúzigálni határozottam, mint aki ideges lenne. Határozottan nem voltam ideges, inkább leadtam azt a kis idegességet okozó ingert, ami még bennem volt. Ez után jöhet a további színjáték, ami lassan talán nem is annyira színjáték. |
- Tudom, hogy tudtok gyógyítani, ahogy azt is, hogy erre csak madár alakjában vagytok képesek, ez viszont azt jelenti, hogy valaki onnan tudja, hogy mi vagy és biztosítja, hogy senki ne lásson meg ugye. - fejtettem ki értetlenkedésem okát. A következő kijelentésében hogy úszinte legyek, kételkedtem egy kicsit, de ezt nem mutattam.
- Ha te mondod. - hagytam rá, nem volt kedvem kötözködni meg semmi hasonló. |
A lány csak kuncogott a férfi meglepettségén. Végül megsajnálta, s felfedte a "titkot"-A főnixek gyógyiró erővel rendelkeznek.-mondta.-És ne hidd, hogy nem vigyázok magamra. Bármi támadjon is rám,meg tudom magam védeni.-felelte magabiztosan. |
- Ez igaz, hiszen nekik a vérükben van, amíg mi mind csak tanuljuk. - feleltem elgondolkodva.
- Örülök, hogy megismerhettelek Corey. - mondtwm. Hmmm, egy virágboltos, aki amúgy hegedű művész, mondjuk, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Megkérni, hogy segítsen az áállatkórházban? Mi van? Csak nekem nem világis, hogy ennek mi köze van ahhoz, hogy főnix? Próbáltam leplezni a meglepettségemet, de nem tudom, mennyire sikerült.
- Nem szeretnélek megbántani, de lehet, óvatosabban kéne lenned. Nem biztos, hogy mondjuk másik sárkány ennyire rendes lesz és nem támad rád, amint megtudja, hogy érted mit mond sárkányként. - intettem óvatosságra. Ugyan nem mondhatom meg, mitvtegyen, de nem nézhetem jó szemmel, amintcfejjel rohan a falba mert óvatlan. |
-Igen, ez igy igaz. Bár e három faj közül biztos, hogy a szirének értenek hozzá legjobban.-felelte nevetve.Majd kezet fogott Chris-el, s ő is bemutatkozott.-Az én nevem Cora Dawson. De a barátoknak csak Corey.Van egy virágüzletem, és előadóművésznek is jó vagyok.- viccelődött. -Igen,eltaláltad. Főnix vagyok.Ezért szoktak megkérni,hogy néha segitsek be az állatkórházban.- |
Azon, hogy értette, mit mondok, meglepődtem. Ha nem sárkány, akkor csak egyvalami lehet. A főnixek alapból is megértenek ilyenkor minket. Legalább biztos nem vadász.
- Ennek örülök. - feleltem, nem volt kedvem egy szívbajos főnixhez.
- Nem feltétlen igaz, amit a sárkanyokról mondanak. Én például zenetanár vagyok. - kezdtem, majd átváltoztam emberi alakomba. - Amúgy is, mi is szerethetjük a zenét nem csak axszirének vagy főnixek, ugye? - kérdeztem mosolyogva.
- Még be sem mutatkoztam: Christian Bane vagyok. - nyújtottam neki kezet mellę lępve.
- Jól sejtem, hogy főnix vagy? - érdeklődtem. |
-Nem, nem ijesztettél meg!-felelte mosolyogva. Hegedűjét a földre tette.
Két kezére támaszkodva nézett fel a piros sárkányra.-Nem hittem voln, hogy egy sárkánynak tetszik,ahogy megszólaltatom a hangszerem.-mondta töprengő hangon. -Bár most bebizonyosodott, hogy ilyen is létezik.-
|
[157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
