|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:29 - |
 |
[45-26] [25-6] [5-1]
|
- Ne mondj ilyet, még meghallja - mosolyogtam. - Csak unatkozik. A többiek nem olyan rosszak.
Persze hogy, Ori. Neked nem, hiszen a volt férjed is az. Akivel olyan ötven éve nem is találkoztál, de szereted még. Logika. Ezek a hangok visszhangoztak a fejemben. Tudok ám én is kemény lenni magammal....pont amikor közeleg a házassági évfordulónk. Amikor kialudtak a fények én ott mondtam fel. Nem volt kedvem tovább maradni. Amikor visszajöttek a fények, én bocsánatot kértem Jefftől és kisétáltam az ajtón.
/Ori balra el/ |
Már azt hittem lelépett a szellem, amikor kialudtak a fények. Ezekszerint még mindig itt van. Sóhajtottam magamban. Épp az utolsó pillanatban kaptam el a tányért, ami önálló életet kezdett el élni, s az asztal villámgyors elhagyásán fáradozott. Nem hiányzott a cipőm talpáról egyetlen szilánkja sem, s a reflexeimnek hála sikerült is elkapnom. Nem tettem vissza az asztalra, hanem a kezemben tartottam. Azt hittem feltett szándéka volt összetörni, de mint később kiderült, nem ezen mesterkedett. Csendben figyeltem az asztalon kirajzolódó szavakat, amelyeket -a rúzs miatt- gyaníthatólag női szellem rótt fel. Alig tudtam visszafolytani a kuncogásom. Ezekszerint ő tartozni akar valakihez… nekem nem volt ilyesmire szükségem. Én csak bizonyos szinten kívántam közösködni az emberekkel, nem kívántam a szeretetüket, vagy ilyesmijüket…
Az írottakon mélyen elgondolkoztam. Kíváncsi voltam ki lehetett a szellem, amikor még élt. Talán nem is lenne olyan uncsi, mint a legtöbb ember. Ezután azonban inkább a távozás mellett döntöttem, nem kellett nekem több feltűnés, így amikor visszatértek az eddig durmoló fények, távoztam.
[Ayred el] |
Meglepődtem elég rendesen, amikor elkapta a kezemet a fószer. Ám szavai sokkalta jobban izgattak. Éreztem, ahogy agyam elborul. Számomra pont kényes pontra tapintott. Megmaradt lelkemet, ami által élek a világban szarrá taposta. Mindent elviselek, de aminek kicsi köze van cselekedeteimhez és a múltamhoz... Na azt nem! Ennyit arról, hogy finom kakaós csigát fogok majszolni eldugott helyen.
Visszasunnyogtam a csaj táskájához, aki valószínűleg a mellékhelyiségben volt. Kihalásztam rúzsát a nőnek. Ezt követően benti fényeket kioltottam. A villanykört pukkant egyet, és sötétségbe borult a hely. Az emberek megrémültek.
Tudtam, hogy az aki hozzám pofázott nem éppen ember... Esetleg valami tudatlan lény. Talán ezért is lettem zabos... Lehet tudja, hogy szellem vagyok, de engem személy szerint nem ismer. Lehet gyerekes vagyok... Felelőtlen... Ilyen voltam, és maradok... Nincsenek barátaim... Nincsen semmim! Számomra csak ez maradt, hogy valamennyire embernek érezzem magam. Látom őket mindennap... Beolvadok... Játszadozom velük...!
Az asztalához érve a tányérát lelöktem. Az asztalra vérvörös rúzzsal kezdtem írni. Nem fogok egy senkiházinak lelkizni... Elégedjen meg ennyivel!
Ez állt szerény "levelemben", amit neki szántam nagy szeretettel. Az emberek ez idő alatt kisunnyogtak. Rettegtek ismeretlentől, aki jelenleg én voltam.
"Nem ismersz! Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Isten mondta... Emellett, ha te itt vagy és tudsz rólam... Akkor épp te vagy az, aki senkinek sem kellett! Van egy olyan meglátásom. Szóval, shh, és ne akard, hogy felfedjem magam!"
Hagytam, hogy elolvassa ezt. Miután meg volt szétkentem a vörös sminket. Tiszta, makulátlan ujjammal írtam most bele a vörös felületbe.
"Egyelőre nem fogok eltűnni! Nem véletlenül létezem még és nem Lucika és Isten miatt, hogy nem fogadott be... Nyugodj meg!"
Ekkor a fények visszatértek. Kilétemet nem szándékoztam felfedni. A csávó asztalán hagytam a nő rúzsát. Nem fogok azzal a szarral szaladgálni.
Lezser mozdulattal kinyitottam az ajtót. Mindenki azt kezdte el nézni, hogy mégis mi vagy épp ki által nyílt ki. A terepen csend és hullaszag kezdett honolni. Ennyit a poénkodásomról. Ez kurvára nem kellett most nekem. Egy okoskodó idióta.
Végül felfedtem magam az utcán, és zsebre vágott kezekkel haladtam előre. Az eső is eleredt. Még egy olyan dolog, ami miatt embernek érezhetem magam. Közben szemeimben is könny gyűlt. Pár csepp arcomon is végiggördült, ám a földet nem érte el. A levegőben semmivé vált, mintahogy egyszer én is el fogok tűnni!
Háborogtam. Megint a hangulatingadozásom. Egyik pillanatban nevettem rajtuk... Most meg eltűnnék... Valakin leverném a fájdalmamat! Az utcákat róttam céltalan, és tervezgettem fejben. Minél hamarább meg akarom találni gyilkosom, hogy végre eltűnjek... Végre vége legyen!
[SHIEMI OFF] |
 - Köszönöm, bár aztóa már sok-sok év eltelt és mind felnőttünk. - mondtam és visszaraktam egy mosolyt az arcomra. - Attól függ, mikor és hogyan válik azzá az ember. Ha 16 évesen úgy, hogy neki kell eltartani a kisebb tesóit, úgy nehéz, de ha azért lesz valaki családfő, mert megházasodik és gyerekei születnek, akkor már nem olyan megoldhatatlan a helyzet. - fejtettem ki a véleményemet. Bár gyerekem és feleségem nincs, szerintem örök agglegény maradok.
Na jó, kezdtem kijönni a béketűrésből. Először levarázsolja valaki rólam a nadrágot, aztán most meg meglehetősen kellemetlen helyre relpü egy szelet forró pizza, és ennek tetejébe még alám is került Ori telefonja, amiből mondjuk úgy, hogy nem épp ilyen helyre való hangok jönnek ki. Na de ugorjunk vissza arra a részre, amikor az ölembe pottyan a foró pizza.
- Hogy az a rohadt.... - morogtam félhangosan és gyorsan lesöpörtem magmaról a kaját, hiszen elég kellemetlen volt.
- Persze. - feleltem és lehajoltam a telefonért. Épp láttam, amint a mellettünk ülő pasi nadrágjának a szára felemelkedik és valaki egy százlábút próbál becsempészni oda. Remek... tényleg egy unatkozó szellem... - Tessék. - tettem az asztalra a hangoskodó készüléket. Elvettem a zsebkendőt és próbáltam eltüntetni a foltokat a nadrágomról, de nem nagyon sikerült. Kezd rohadtul elegem lenni...
- Menj csak. - mondtam, de amikor azt morogta, hogy azért megy ki, hogy ne ugorjon neki valakinek, akkor csak elmosolyodtam. Én is pont ezt a gyilkolási vágyat éreztem, pedig még csak telihold sincs épp.
- Nem hiszem, sőt, tudom, hogy nem. A melletünk ülő pasast is megtréfálta az illető, vagyis csak próbálta. Láttam, amint rajta kapta, hogy egy százlábút akar a nadrágja szárán felcsempészni. - mondtam félig nevetve. Kínos helyzet. - Utálom a szellemeket. - mondtam ki véletlenül, perszen em túl hangosan, csak úgy, hogy Ori halhassa. |
|
-Oh, részvétem - nem tudtam átérezni, de gondolom szülő elvesztése súlyos dolog. - Nehéz családfőnek lenni, ugye?
Ha úgy vesszük akkor én is az voltam még fent a Mennyekben. Meg itt is, de itt annyira nem terrorizáltak, hogy tanítsam őket, inkább én mentem hozzájuk. Szóval az itteni munkát inkább jobban bírtam.
Oké ez a pár perc mozgalmas volt. Gatya lehúzás és most ez. Komolyan mondom, ha azt akarja, hogy itt smároljunk a pékség közepén, hát az nem éppen fog megtörténni. Egy, rohadtul nem az esetem. Már bocsánat. Kettő, már van akiket szeretek és imádok. Most éppen nem kell több.
Nem tudtam először honnan jön ez a hang, de belenyúltam a táskámba és rájöttem, hogy a drága telefonom adja ki ezeket a hangokat. Szegény pasast is sajnáltam, meleg pizza a nem épp kellemes helyre. Hát igen. Megtapicskoltam a székemet, hát ha ott van a mobilom. Oh nem, Jeffnél volt, pontosan alatta. Legszívesebben földhöz csaptam volna, viszont ez a munkához kellet, szóval sajna nem tehettem meg.
- Jeff, légyszíves odaadnád a telefonomat? - kérdeztem rá. - Ott van nálad.
Ha volt olyan szívesen, akkor én elemeltem és kikapcsoltam a zajokat. Nem értem, aki pornót néz. Nekem még mindig ott van a barátnőm, amivel mindent megcsinálhatunk, amit akarunk.
A táskámból, zsebit emeltem ki, hogy azért valamivel letörölhesse magáról a pizzát.
- Bocsánat, de kimegyek a mellékhelyiségbe - mondtam. - Mielőtt valakit megfojtok - tettem hozzá morogva.
Szóval kimásztam oda, írtam Vivnek, hogy ne haragudjon, de talán később megyek haza. Persze, egy kicsit szerintem szomorú volt emígy is, de azt mondta nyugodtan maradhatok. Ezt az egészet azért csináltam, ne kezdjek el tombolni és kitaláljak valamit. Szóval, visszamásztam a férfihoz. Előtte viszont elment egy másik mellet, aki magának beszélt. Oké, nem tudom mi lelte, talán a szellemünkkel kommunikál.
- Remélem nem hiszed, hogy én voltam - ültem vissza hozzá. - Valaki nagyon jó kedvében van. |
A pártól, akik gyaníthatólag mégsem alkottak egy párt, egyre furcsább hangok szűrődtek felém. Nem néztem feléjük, mivel nem voltam kíváncsi, hogy mivel ütik el az idejüket, bár gyanús volt, nem annyira hülyék, hogy mindenki szeme láttára dorbézoljanak.
Amint megemelkedett a nadrágom szára rögtön odakaptam. Azért a földön töltött csöpp hétszáz évem alatt sokat fejlődtek a reflexeim. Egy százlábút akart becsempészni a drága szellem a nadrágomba. Elkaptam, mielőtt bárhova is szökhetett volna. Na tessék! Még egy teremtmény, ami tökéletesen fölösleges volt ide. Bár, tény és való, hogy illik hozzá. Fáradtan sóhajtottam egy aprót.
- Fuh, te aztán unatkozhatsz. Kibasztak a mennyből és a pokolból is. - jegyeztem meg gúnyosan. - Nagyon csúnya lehetsz, ha még Lucifernek sem kellesz… pedig úgy hallottam az utóbbi időben nagy kéjenc lett... - de kitudja? Egyesek még az ő ízlésén is túlra eshetnek. - Ajánlom figyelmedbe a boszorkányokat - morogtam még mellékesen, majd utána nem érdekelt a továbbiakban, ennyit szántam neki, nem többet. A szellemek is uncsik... Persze a szavakat úgy ejtettem ki, hogy csak ő hallja, ha még a közelben van egyáltalán, más ne. - Vicces milyen könnyű megoldani a szellemek ügyeit, hisz a sértett fél képes elmondani, hogy mi történt vele. - ezt csakúgy magam elé suttogtam, elmélkedve. Biztos voltam benne, hogy már régen messze jár. - Az ügyvédek álma… persze egy ember ezt nem foghatja fel ésszel. - vigyorogtam. |
Komolyan nem akartam elhinni, hogy ilyen lazán kezelik az ügyet. Ennyire unalmas párocska lenne vagy esetleg olyan sokat maratonoztak, hogy semmi újat nem látnak a másikból? Amint ezek átmentek az agyacskámon tudtam, hogy jobban be kell vetnem magam! Szórakozni akartam. Ennyire egyszerű, és az embereken biza lehetett.
Ekkor ment el csajszi mellettük jó meleg süteményekkel.Trollkodás ON! Egy lezser mozdulattal a forró péksüteményt a faszi ágyékához sepertem. A zacskóból ki is esett a finomság és jó meleg pizzával találkozott az ágyéka. Ejej, valaki vöröslik alulról? Mintha megjött volna neki... Annyi a vicc még az egészben, hogy pont a sliccénél - és valszeg a péniszénél - ott díszelget a gomba. Hm, kéne egy löket a csajócának, akivel randevúzik. Talán lesz olyan kedves és leeszi?
Táskájához érve kihalásztam a telefonját óvatosan, hogy még véletlenül se vegye észre. Végül össze-visszanyomkodtam neki, míg végül valami nyekere megszólalt. Pontosabban egy jó kis hardcore pornó. Olyan nyögéseket rég hallott az ember, ha csak nem ezen él! Telefon net szeretlek! Természetesen a készüléket az asztal alá helyeztem. Hadd hajoljon be a faszikájának! Kicsit se félreérthető!
Közben kiszúrtam egy másik fazont is. Nagyon nézte a presztrált párocskámat. Vele is kénytelen leszek elszórakozni! Nehogy már unatkozzon végig!
Kisurrantam egy emberke után ki az utcára. A földről felkaptam egy százlábút. Természet lágy öle, haha... Szóval lassan visszamentem megint csak egy emberke után. Bemásztam az asztal alá, és kicsit megemeltem a nadrágjának a szárát. A drágalátos haverom nyomban be is mászott, és remélhetőleg icipicit megfogja csipdesni az unott pofájú egyént.
Ezután engedtem hedonizmusomnak. Beslisszoltam a sütés helyszínére. Jól tele volt pékekkel mi tagadás! A friss édességek közül egy finom kakaós csigát fújtam meg. Egy eldugott helyre bújdosoltam, és ott elmajszoltam, miközben néha kikukucskáltam mi folyik kint. Mi sem jobb, mint édességet eszegetni, és nézni az idiótákat. |
- Hát igen, de mindegy, azóta eltelt pár év és engem ajánlanak az ismerősöknek és szomszédoknak, hogy hozzám vigyék a gyereküket. - ezzel nagyjából le is zártam a témát.
- Az a jó, Néha az is kell, nem csak midig a felnőttekkel foglalkozni, abba belebolondul az ember. - jegyeztem meg.
- Mi is talán csak azért jövünk ki ilyen jól, met miután elvesztettük a szüleinket nekem kellett átvennem a családfő szerepét, így én lettem a mindenük. - vontam vállat szomorkásan.
Kár, hogy nincs szegénynek testvére, de az viszont meglepő, hogy így is szereti a gyerekekt, sok egyke van, aki hallani nem akar arról, hogy bébiszitterkedjen vagy valami. Válaszképp csak bólintottam egyet, erre előbb róla került le a nadrág, majd rólam. Hogy az a rohadt unatkozó szellem tűnne el innét! Megemelkedtem kicsit és visszahúztam a leszedett ruhadarabot.
- Én se tudom. - játszottam az ártatlan báránykát. - Nem az, maradok, egy két gyerekcsíny nem tud elüldözni. - jelentettem ki, de belül fortyogtam és azon törtem a fejem, hogy fedjem fel a szellemet, ami velünk szórakozik. |
|
- Ez szörnyű! Ugh, az emberek olyan előítéletesek tudnak lenni. Pedig, nekem, kedvesnek és elővigyázatosnak tűnsz, ami jó ha csemetékkel dolgozol. Nem értem - ráztam meg a fejem. - Gondoltam. Én azt tapasztaltam, hogy férfi tanítók és óvóbácsik sokkal jobban el vannak a gyerekekkel - mosolyogtam. - Ühümm, néha az ügyfelek beszokták hozni az apróságaikat és én nem nagyon tudok mással foglalkozni csak velük.
Szerettem a kölyköket, Eric fiával is jól elvoltunk és vele jó sokáig éltem. De a kisemberek, nem a tizenévesekről beszélek, olyan ártatlanok tudnak le, hogy csak na. Persze, mindennél van kivétel. Szar ügy volt, hogy én nekem nem lehet saját gyerekem. Viszont az örökbefogadás még mindig ott van.
- Az remek! Mindenki azt gondolja, hogy a kisebbek nem jönnek ki a bátyjukkal, de szerintem te ezt megcáfolod - húztam a számat egy fél mosolyra. Aztán jött az, hogy nekem van-e a testvérem. Hát biológiailag nincs, viszont ha máshogy vesszük, akkor ki tudja mennyi. - Nem nincsen. Egyke lennék.
Bár jó néhány angyallal megegyezik a születési időm, még nem tartom őket a rokonaimnak. Még az kéne, Isten tudja mennyi lenne a nyakamon. Jó ez nekem így a családom sok fajból áll - boszorkány, szellem, vámpír és sok angyal. Így jó nekem.
Másodpercek alatt tűnt el rólam a nadrágom, egy picit meghűltem, pont annyira, hogy lássam ahogy Jeff gatyája is lekerült. Nem volt kedvem idegeskedni ezen, így is szar napom volt, szóval háromig elszámoltam, kifújtam a levegőt. Felemeltem a formás popsimat, nem álltam fel, csak annyira emeltem fel, hogy feltudjam magamra rángatni a fekete gatyámat.
- Fogalmam sincs mi volt ez - játszottam meg, mert volt egy, két tippem. - Ha ez túl kínos én nem sértődök meg, ha máshova indulsz el.
Egy szellem vagy esetleg egy boszorkány nagyon unatkozhatott. Most gondoltam, hogy nagyon jól szórakozik. Az emberek pillantásait, mint mindig viszonoztam. |
Mit is mondhatnék? Az emberek élete uncsi. Az arkangyal azt hinné, legalább volt értelme valaminek, amit a mennyben csinált, de ide leérkezve nagy pofára esés fogadja. Most komolyan, minek ezekhez ennyi angyal? Lopnak, csalnak, hazudnak, s mégcsak a szemük se rebben. Isten meg minek erőlködik feleslegesen? Van bárki, aki nem a Pokolra jutott? Lucifer tesóm meg gondolom a buksiját masszírozza az íróasztalánál, mert fogalma sincs, hogy melyik bugyorba tegye őket, mert már egyikben sincs hely. Most komolyan, én tök jól jártam! Leküldtek ide, jó egy kicsit fájt, de túlélhető, és aztán most cirka 1300 évig királyság van. Semmi feladat, aztán meg bulizhatok a bratyóval a Pokolba. Mindig is nagy haverok voltunk, szal elleszünk. Biztos nagyon boldog lesz, hogy újra látjuk egymást.
No de most fontosabb dologgal voltam elfoglalva. Legalábbis félig, ugyanis elmerengve is tudtam azt a rém egészségtelen cukros szart -ahogy az emberek nevezik- fánkot rágcsálni. Most ne mondja nekem Isten, hogy nem akart kibaszni a teremtményeivel, amikor hagyta nekik, hogy ilyesmivel mérgezzék magukat?! Mindemellett azonban imádtam a fánkot, mellette mindig kellemesen “istenfélő” gondolataim támadtak. Röviden és velősen ennek a fogyasztása közben tudtam a legjobban szidni a fatert.
Csak fél szemmel figyeltem fel a mellettem lévő asztalhoz leülő párra. Nem érdekeltek túlságosan -pontosabban egyáltalán nem- ám arra kénytelen voltam rájönni, hogy ismerkedést folytatnak, szóval első randijuk lehet. Azonban azon eléggé elcsodálkoztam, amikor a csajsziról, majd a pasasról is lekerült a gatya. Hmm… gyorsan belelendülnek. Állapítottam meg magamban, miközben azt az ismeretlen anomáliát kerestem, akinek ezt köszönhették. Merthogy az alsó ruházat nem tagadja meg a viselőjét -pedig olykor komoly oka lenne rá- az tuti biztos. |
Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy pink csaj, akit majdnem megerőszakoltak, és végül bekattant... Ennek következtébe öngyit játszott, és sikerrel is járt. Lelke nem nyugodott, ezért kicseszték a a túlvilági Hawaiiról. Ez lenne az én történetem röviden.
Poénos, hogy azért öltem meg magam, hogy végre ne szenvedjek és ne lássam szeretteim arcát, amikor rám néznek szánakozva és fejben már el is temettek lelki kínok közt. Erre mit ad a sors? Láthattam, ahogy édesanyám pszichiátrián köt ki. Apám magába fordul. Nagyszüleim a kis "szentélyem" előtt rostokoll naphosszat. Barátok, akik síromnál imádkoznak. Párom, aki már mással kavar és igyekszik elnyomni veszteségem. Pont ezeket nem akartam látni, de nem menekülhettem démonaim elől.
Azóta eltelt kemény három év. Lelkem bosszúra vágyott. Rá kellett jönnöm, hogy Mark - az a vérkutyuli aki elcsábított - konkrétan kurvát akart belőlem faragni. A sok kutakodásnak hála kiderítettem, hogy emberkereskedők és lányokat kaptak el, akikből pénzkereső pipiket csináltak. Aznap éjjel, amikor azt a férget bugyim közelébe engedtem nem hittem volna, hogy ilyen szándékkal közeledett felém. A féltékenységem nagyobb volt, hiszen párommal akkoribban megromlott a kapcsolatom. Úgy éreztem, hogy megcsal ezer nővel, holott nem igaz... Talán ez tartott vissza attól, hogy lefeküdjek azzal a farkassal... És okozta végül nyomorékságom, majd halálom.
Mindenesetre bosszút akarok állni ezen az emberen. Ki tudja hány nő került a csapdájába... Vagy akár kamasz, esetleg gyerek? Ám nem ilyen egyszerű a dolog. Legfrissebb információm szerint van neki is feljebb valója. Őt kéne kiderítenem, de informátoromnak perkálni is kell... És mivel szellemként fura lenne melózni, illetve amúgysem akarok rostokolni, ezért a lopás mellett maradtam.
Ezzel az indítatással indultam el szellemeskedni, haha... Az utakat róttam, és kerestem áldozataim. Egy-két párocskától benyeltem telefont. Néhány embertől bankkártyát, és pénzt. Ezért jó szellemnek lenni! Senki nem lát, ha úgy akarom és szétlophatom őket. Na meg nincs lakásom... Minek? Mindig más embernél lakom. Néha őket is megviccelem, főleg, ha párocskákat fogtam ki és épp kuffirc maratont tartanak. Én teszek róla, hogy ne nyögdécseljenek, és hagyjanak kockulni a lopott lapimon.
Kajával sem volt gondom. Alvással dettó. Nincs szükségem egyikre sem, hisz eleve halott vagyok, ám néha élek velük. Eszem-iszom és pihenek. Talán, hogy kicsit érezzem még emberségemet. Emellett nincs mensim se. Talán ennyi pozitívuma van, ha optimistán és pozitívan nézzük a dolgokat.
A nap végére a pékségnél kötöttem ki. Szerettem, ha orromat átjárja a friss, forró péksütemény illata. Fel is ültem a pultra, de még mindig nem tettem magam láthatóvá. Lábamat lóbáltam, és figyeltem a párocska unalmas beszélgetését. Ásítottam egy jókorát, majd lemásztam.
- Na nézzük mivel tehetnénk izgalmasabbá? - dünnyögtem magamban, és vágtam be gondolkodó fejet.
Pillanatokon belül a csajszival szórakoztam, kac-kac... Alsóruhazatától megszabadultam. Konkrétan lehúztam. Eltűnődve szemeztem a fekete tangájával, amin rojtos csipkék díszelegtek. Na van egy jó napja a hapsikának hála nekem!
Nyomban felnevettem. Az eladó is pillázott. Erre én jobban beindultam. Ne csak ő nudizzon! A paliról is lehúztam a gatyeszt. Menő szürke boxer a javából. Kuncogva leültem az asztalhoz, és vigyorogva figyeltem a körülöttem lévők reakcióit. |
- Hát, tudod, vannak olyanok, akok eleinte nem akarták, hogy a gyerekük az én csoportomba járjon, mert azt hitték, valami perverz állat vagyok, aki majd molesztálja az óvodásokat. - ráztam meg a fejemet. - De úgyis rájöttek, hogy ez nem így van és már az oviban majdnem mindenki hozzám akarja átíratni a gyerekét. - tettem hozzá.
- Igen, jó dolog gyerekekkel foglalkozni, és jó, hogy te is megpróbáltad. Amúgy is, szerintem, aki elvan a gyerekekkel, az soha nem tudja megunni őket. - fejtettem ki mosolyogva a véleményemet.
Megkaptuk a sütinket és mindent, amit kértünk, majd Ori betámadta az utolsó üres asztalok egyikét. És jött a mesélj magadról kezdetű kérdés.
- Igen, itt születtem, és itt nőttem fel a tesóimmal együtt. Hárman vannak, két öcsém és egy húgom van, a mai napig jóban vagyunk és tartjuk a kapcsolatot. - válaszoltam. - Neked van testvéred? - kérdeztem vissza. |
|
- Miért mondanám azt? Az ember olyan munkát választ, amilyet akar. Az a lényeg, hogy szeressük, nem? Amúgy is szép a gyerekekkel foglalkoztam. Anno... - akadtam meg, mert nem tudtam, hogyan elmondani, hogy több foglalkozást is kipróbáltam. - bocsánat, csak hirtelen nem jutott eszembe a bébiszitter szó - mosolyogtam. - Szóval, igen én is dolgoztam gyerekekkel. Szerintem szép foglalkozás.
Hát az tény, hogy szerintem anyukák nem is gyerekük miatt mennek hamarabb az óvodába, hanem az óvóbácsi miatt. Nem hibáztatom őket, ami jó, azt meg kell nézni. Szerintem. De nem értettem miért baj az, hogy egy férfi ilyen munkát vállal. Csak az idióták mondanák, hogy azért csinálja, mert pedofil.
Amint beértünk, rögtön előre engedtek, amin én elmosolyodtam. Jó volt látni az emberek udvariasságát Amikor sorra kerültem megkérdeztem Jeff, mit kér. Én akartam megvenni, mert na, tartoztam neki. Én egy pizza kalácsot vettem, magamnak és három csokis kalácsot elvitelre. Ülőhely nem volt sok, de én betámadtam az utolsókat.
- Mesélj még magadról. Itt születtél? Említetted, hogy van testvéred, jól ki jössz vele? |
Magányomozó? Hmmm... érdekes állás egy ilyen nőnek, de ő tudja. Mondjuk én sem panaszkodhatok óvóbácsiként.
- Nem egy lightos állás, az biztos. - mondtam, majd jött a kérdés, hogy én mivel foglalkozom.
- Nos... ki fogsz röhögni, hiszen ritka az olyan pasi, akinek ez a munkája. - kezdtem. - De óvóbácsi vagyok. És mielőtt jönnél azzal, hogy pedomaci meg a tököm tudja, nem, nem érdekelnek úgy a gyerekek, csak a testvérem miatt kezdtem el ezt. - mondtam, bár talán kicsit hülyén jött ki, de hát mt tehetnék, én választottam.
Valami nem kóser ezzel a lánnyal, az tuti, hogy nem egyszerű ember, de nem érzem, hogy pontosan mi lehet, olyan fura a szaga, meg úgy az egész. De amíg nem akar megölni, addig semmi bajom vele. Persze nyilvánvaló, hogy nem tudja, hogy mi lehetek, de kivételesen ezzel nincs egyedül.
Végre megérkeztünk, kinyitottam neki az ajtót és azonnal megéreztem a levegőben nem csak a finom sütemények és friss kávé illatát, hanem volt ott pár büdös vérszopó is, mert miért ne... lépten nyomon a rohadt vámpírokba botlok. De mindegy, nem hagytam, hogy az arcomra kiüljön az undorodó fintor, inkább csak követtem Orit a sorba, hiszen akadt valaki, aki előre engedte.
- Csak egy kávét és egy túrós táskát. - feleltem, persze az önbecsülésemnek nem tetszett, hogy egy nő hív meg valamire, de muszáj volt elfogadnom a döntését, hiszen valószínűleg úgy érzi jön nekem ezzel a megmentéséért. |
|
- Magánnyomozó vagyok. Bár nekem valahogy mindig a nehezebbik jut - vontam meg a vállam. - De nem bánom, hiszen szeretem a munkámat. Nem aggódom, hogy bajba kerülök, tudok nagyjából vigyázni magamra. És te mivel foglalkozol?
Kérdés elsőre felére nem feleltem - "mesélj magadról". Nem vagyok olyan sztorizós személy, aki az élete minden szösszenetét elárulja, főleg nem egy idegennek. Meg nem tudom, hogyan reagálna arra, hogy én egy igazi angyal vagyok, aki már jó ideje itt bóklászik a Földön. Fogalmam sincsen, hogy reagálna. Nem vagyok vérfarkas, hogy kiszimatoljam hogy ő most micsoda. Lehet vadász vagy valami, ami nem lenne kedves hozzám, ha kiderülne mi vagyok.
Útközben éreztem a hátamon a szemeket, vagyis inkább a lábamon. Tudom, tudom paranoiás vagyok, de túl sokszor kaptam el a különbözők egyének bámulását. Amikor én a szemükbe nézek általában gyorsan más irányba kezdenek el nézelődni. Vannak a furábbak, akik nos...szó szerint leugatnak, ha rájuk nézek. Ez ritkán történik, meg életemben, csak olyan 5-ször volt.
Már az ajtóban éreztem a finomabbnál finomabb péksüteményeket és rögtön el kezdett folyni a nyálam. A sor hatalmas volt, mint mindig, de pár ember előrébb engedett. Vannak még úriemberek és hölgyek.
- Kérsz valamit, Jeff? Én fizetem! |
Ori ötletére, hogy inkább a pékségbe menjünk, csak bólintottam. Összeszedtem a cuccaimat, gyorsan átöltöztem, hiszen így mégsem mehetek emberek közé, majd el is indultunk.
- Mesélj magadról, mivel foglalkozol? - kérdeztem amikor elidnultunk, hátha lehet kicsit beszélgetni vele és nem némán fogjuk megtenni az utat. |
|
Ahogy észrevettem, Gwen azután, hogy azt mondtam, előttem nem tud leégni, összeszedte magát. Legalábbis mindenképp összeszedettebbnek tűnt, és még el is mosolyodott. Mindezek után végre haladt a sor, így előrébb jutottunk mi is. Bár nem volt semmi dolgom, így nem is voltam késésben sehonnan, azért örültem, hogy nem tökölnek túl sokat. Néhányan imádnak látványosan időt húzni, mikor nem kellene.
Amint Gwen leellenőrizte a kínálatot, és visszafordult az irányomba, kinyílt a pult mögötti ajtó, és egy nagy tálca vaníliás csigával lépett ki rajta az egyik itt dolgozó. Ha eddig nem csorgott eléggé a nyálam, na, most sikerült összehoznom.
- Jesszusom, ennek valami mennyei illata van! - állapítottam meg, miközben elkezdték kipakolni a pultba az újonnan hozott finomságokat. Ezzel számomra el is volt döntve, mit is fogok venni.
( Sajnálom, hogy ennyire szörnyű vagyok per pillanat, nem nagyon jön össze D: ) |
Úgy tűnt végre Gwennek is sikerült lenyugodnia és összeszedne magát, összekaparnia azt a kevéske önbizalmát, ami van. Ahogy Giselle szinte legyintésszerűen mondta, hogy előtte nem tudja senki sem leégetni magát, akkor Gwennek muszáj volt elmosolyodnia. Ezúttal sokkal több energiával. Végül pedig, mikor a vörös boszorkány végre teljesen megnyugodott, be is mutatkoztak egymásnak.
- Örvendek, Giselle. - mosolygtt beszélgetőpartnerére, mjd előrébb lépett három lépést, ugyanis újabb két vásárló végzett a sor elején. Mindketten közelebb kerültek a választáshoz és Gwen még mindig nem tudta mit is szeretne vásárolni. Hirteen a pult felé fordult és elkezdett gondolkozni. Totálisan úgy viselkedett, mint valami kisgyerek.Közben rájött, hogy megint ostobaságot csinál... vagy inkább udvariatlanság amit tesz. Hiszen épp beszélgetett aztán most meg... még mindig nincs tejesen hozzászokva az idegenekhez. Régen a kisvárosukban mindenki ismert mindenkit. Most meg itt áll felnőtt fejjel, évek óta ebben a városban él és még mindig le van ragadva gyermeki énjénél. De nem szeretné ezt. Visszafordul a korábbi irányba, viszont fogalma sincs, hogy mit mondhatna. |
|
Asszem egyre jobban összekavarom szegényt, futott át az agyamon. Pedig tőlem aztán nagyon nem kellett félni. Na jó, néha, de az meg pont nem jelen pillanatban volt, általánosságban meg csak nem vagyok olyan ijesztő. Vagy de?
- Jaj, drága, előttem nem tudod leégetni magad, nem kell félni - mondtam, utalva arra, hogy engem az ég világon semmi ilyesmi nem zavar, akkor se fogok valakire emiatt kevesebbként tekinteni. Mindenkinek vannak olyan pillanatai, mikor rosszul csinál valamit. Sőt, szerintem alapvetően nincs is olyan, hogy valaki csak úgy rosszul csináljon valamit, ha már a jószándék megvan. - Örvendek, Gwen! - feleltem a bemutatkozására, amit ezúttal már sikerült összeszedetten kimondania. - Giselle Cosby a nevem - ejtettem meg a bemutatkozást magam is. |
A mögötte... vagy konréten akkor épp előtte, tekintve, hogy megfordult... álló nő elmosolyodott (nagy valószínűséggel Gwen szerencsétlenkedésén) majd ismét megszólalt. Gwen számára végül fény derült arra, hogy valóban hozzá szólt az ismeretlen, ezzel kicsit sikerült összeszednie magát, így legalább nem volt olyan gáz, hogy egyáltalán megszólalt.
- Huh.. ezt jó tudni. - mondta megkönnyebbülésében. - Már azt hittem teljesen leégettem magam. - magyarázta, majd rájött, hogy igazából ez esetben nem azzal sült fel, hogy nem vette észre hogy hozzá beszélnek és habozott válaszolni. Szóval bármi is volt, így igy is, úgy is benézte. - Ami végül is sikerült is mi? - nézett újdonsült beszélgető partnerére és érezte, hogy a pír ismét az arcára kúszik. Végül csak megrázta a fejét és felsóhajtott. - Ez sehogy se lesz jó, mi? - kérdezte behunyt szemmel, majd kinyitotta a szemét, nagy levegőt vett és megpróbálta újból kezdeni. - Gwen Neas vagyok. - mutatkozott be. |
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
