Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:35 - |
|
[142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
- Gőgös és elszállt embert bárhol találsz, nem kell hozzá az Eiffel-toronyig menned, itt a városban is akad egy pár olyan ember, akire ráillik. Mondjuk Franciaországgal kapcsolatban tényleg csak a művészeti értékeket tudnom felhozni példának, amire kíváncsi lennék, a nyelvük sem csúnya, bár nekem kicsit nyakatekert, de úgy összességében nem hiszem, hogy az emberek miatt mennék oda, hanem körülnézni, látni, tapasztalani. Ez azért nagyrészt minden helyre igaz, ami a bakancslistámon van. - Felpattintottam a kulacs tetejét, majd visszanyomtam, aztán ismételtem a folyamatot vagy egy tucatszor, míg rá nem jöttem, mennyire idegesítő ez a kattogás és inkább ledobtam a táskám mellé a földre.
Válaszra nyitottam a szám, aztán becsuktam. Egyszerű lett volna válaszolni, elmondani, hog még igen, de nem akartam elrontani a hangulatot, már pedig megeshet, ha valaki bevallja, hogy még nem is nagykorú. Így egy-két másodpercig még hallgattam, mérlegeltem és átgondoltam. Ha nem mondanám el, vagy elferdíteném az igazaságot, az sem lenne sokkal jobb, lebukás után tuti soha többé nem szól hozzám. De nem akartam bevallani a koromat, valahogy nem éreztem szükségesnek bevallani a gimivel együtt, mindkettőnknek jobb úgy, ha egyelőre ez az én titkom marad.
- Szeretnék hivatalosan is a hobbimmal foglalkozni, ehhez még kell egy-két év, meg némi felfedező út a világban. Ruhákat tervezek, meg néha mást is, ahogy éppen jön, de nagyon szeretem csinálni. - Nem tudom, mennyire lett meggyőző vagy elegendő a válasz, de ennél szebben körbejárni a kérdést anélkül, hogy bármi elszólásom lehetett volna, szerintem nem lehet. Viszont, ha már én válaszoltam erre a kérdésre, akkor némi átvariálással felteszem visszafelé is, közben ismét teljes mosollyal fürkészem David arcát, vagy a tekintetét, ha úgy alakul. - És te mivel foglalkozol a mindennapokban? |
Gyakorta támadta bölcs meg mély, meg a tököm se tudja, milyen gondolataim, csak éppenséggel azokat Deb halála óta elnyomtam magamban. Most meg újra lehetőségem akadt komolyan beszélgetni valakivel, akinek értelmes véleménye van a világról.
- Ha a művészetet és a kultúrát akarjuk nézni, akkor pont az olaszok és a görögök esetében kell visszamenni az ókorba. Hiszen nézzük a görögöket, az építészetük csodálatos volt. Az olimpiát is ők találták ki, fejlett politikai rendszerük volt emellett. Szépen kiépített fürdők, rengeteg tudós. A rómaiak őket másolták javarészt. Náluk nem volt köztársaság, nem volt szavazás, csak a császár és kész. Az isteneiket a görög istenekről mintázták, az építészetük meg szinte ugyanolyan volt. Amúgy az olasz nyelvet nem szeretem. A spanyol vagy a portugál szerintem sokkal szebb. - fejtettem ki a véleméyemet.
- Amúgy ha már Európa, akkor a franciákat kihagynám. Nekem túl gőgösek, fennhordják az orrukat. Nem hajlandóak angolul válaszolni akkor se, ha értik, amit mondasz nekik. Elvárják, hogy aki odamegy, azt beszélje a nyelvúket, vagy vigyen tolmácsot magával. - vontam vállat. Én ugyan ne! Voltam ott soha, de ismerőseim igen és ők mondták, hogy a franciák nem hajlandóak angolul beszélni.
- Amúgy te tanulsz még? - kérdeztem végül. |
Egy férfi, aki nem tanár és mégis képes három szép kerek mondatot alkotni egymás után. Tele volt bölcs gondolatokkal, de mégsem úgy adta elő, hogy az már sok legyen. Inkább... jó volt hallgatni.
- Igen, igaz, a történelem nem túl jó példa, mert mindenkinek a háborúk és a csaták ugranak be elsőre, de ha a kulturális fejlődésüket nézzük, akkor azért több a pozitív dolgot is fel lehet hozni. Vagy a művészeteket, a zenét, a festészetet, mindegyiket formálta a történelem és eljutott a kiindulási pontjáról idáig. Az olaszok, bár brutális módszereik voltak anno, mégis zseniálisak, ha a művészetet nézzük. És a nyelvük is szép. - Ittam egy újabb kortyot és a palackom tetejét kezdtem el piszkálni.
Nem tudtam hirtelen, milyen téma felé kanyarodjunk vagy, mennyit merjek még áradozni a világról, ami nem tűnik túl soknak, ezért részemről egy pici hallgatás következett, amit abban az esetben törtem meg, ha ő megszólalt vagy, ha nekem eszembe jutott valami.
|
- A környék is szép. Bár az tény, hogy ha itt nőttél fel, akkor egy idő után unalmassá válhat. Mondjuk azzal nem feltétlen értek egyet, hogy az Usa tele lenne kalandokkal, nekem kicsit unalmas néha. Bár azt nem tagadom, hogy Detroit érdekes hely. - fejtettem ki a véleményemet. Az me,g hogy kicsit túlpörgött, a témán, nem túlzottan zavart. Ha szeret valamit, akkor miért ne lehetne arról beszélni? Nem fogok neki elkezdeni kiselőadást tartani az itt élő lényekről meg a mindenféle szörnyekről. Hiszen elkergetni nem akarom.
- Őszintén szólva a japánokat annyiran em kedvelem, e Kína és India engem is lenyűgöz. - kezdtem. - Persze, európa is érdekes hely, de ha csak a németeket nézzük, akkor nem látunk mást, mint azt, hogy minden uralni akarnak. Ott van pl.: a német-római birodalom, aztán Hitler is próbált bekebelezni mindent, csak épp nem sikerült. Az olaszok meg a másik véglet. Az ókori rómában az volt a kedvenc szórakozás, hogy nézték, ahogy emberek egymást gyilkolják. Szerintem ez beteges. Persze ha már itt tartunk, akkor Amerika folytonos háborúit is emlegethetjük, az sem egészséges, de mit várunk egy olyan országtól, ahol valamit tenni kell a túlnépesedés ellen? - vontam vállat. Sosem értettem a történelmet. A legtönbb háború okát ép ésszel nem lehet felfogni, hacsak nem ássa magát nyakig a politikába.
Hátra dőltem, a bal karommal támasztottam meg magam a hátam mögött.
- Nem gond az, időnként kell valami, amiről szeretünk beszélni. És akkor miért ne ragadtathatnánk el magunkat? Úgyis rövid az élet ahhoz, hogy mindig visszafogjuk magunkat és érzelemmentesen beszélgessünk, vagy csak bezárkózzunk a szobába, nem? - kérdeztem teljesen komolyan. Miután a szemem előtt halt meg a saját húgom megváltozott a véleményem az életről. Hiszen nem tudhatjuk, mennyi ideig élünk még. Lehet, hogy holnap belefutok pár vámpírba és nem élem túl. Ki tudja? |
- Mi csak a környéket jártuk be a családommal, de egyszer messzebbre is el fogok jutni, még ha egyedül is, de akkor is irigylem azokat, akik bejárják legalább ezt a kontinenst. Tele van kalandokkal és új élményekkel, amiket vétek lenne kihagyni, nem? - Talán egy kicsit túl lelkes voltam, de ez még semmi volt ahhoz képest, amikor a barátnőimnek vagy Darry-nek áradozom és érvelek a felfedezés nagyszerűsége mellett.
- Japán kultúrája egyszerűen lenyűgöző, de egész Ázsia csodálatos, ezzel egyetértek. Azért Európát sem szabad alulbecsülni, ott is lehet igazi érdekességekre bukkanni, már a történelmük miatt is, de ha csak úgy összességében nézzük az egészet. - Ismét elindultam a lelkesedés lejtőjén, de még úgy a tizedik mondatnál észrevettem a problémát és gyorsan behúztam a kéziféket.
Ülési pozíciót váltottam, kibogóztam magam és felhúztam a két térdem.
- Ne haragudj, gyakran elszalad velem a hév, ha olyasmiről beszélek, ami nagyon érdekel. Azért általában képes vagyok úgy viselkedni, mint egy felnőtt, értelmes ember. - Széles mosolyom kikandikált a kezeim alól, amikkel eltakartam az arcom, mert egy kicsit zavarba kerültem és a magyarázkodással együtt egy némi arcpírt szokott eredményezni. |
- Igen, majdnem az egészet bejártam. Hát is-is. Na meg régen a családommal, főleg a húgommal, is sokat utaztunk. - válaszoltam őszintén. Persze Kanadában nem nagyon voltam, de az lényegtelen.
- Európa is érdekes lehet, de inkább Ázsiában néznék körül, ha már úgyis ott vagyok. Érdekel az ottani kultúra, minden ország sajátja önmagában egy csoda. - fejtettem ki q véleményemet. Régen Deb akart mindenhova elutazni, a halála után meg letettem erről az egészről. |
- Tényleg? Egész Amerikát? Munka vagy hobbi célból? Persze, csak ha nem túl személyes a kérdés. - Izgalmasan hangzik, beutazni az egész kontinenst, végig mindig nagyobb várost, néhány kisebbet is beleértve persze. Megismerni új embereket Kanadától a déli csücsökig mindent látni, ez egy nagyszerű életcél lehetne. Irigylem azokat, akiknek sikerül.
- Európában is szétnéznék, Párizs, Róma, Bécs, Budapest, és még sorolhatnám, ahová szívesen eljutnék. Talán majd egyszer. - Nem is tudom, mennyit álmodoztam már róla, hová is jutnék el szívesen. Persze, ahhoz sok pénz kellene meg mondjuk befejezni a gimit, de még összejöhet, ha igazán szeretném, lehet rá esélyem. |
Amint visszautastotta el is raktam a flaskát, nem fogok előtte inni. Bár mondta, hogy nyugodtan igyak, nem zavarja, de akkor sem ittam. Jobb lenne leállni a piával. Annyi éve csinálom már és még az orvos figyelmeztetése sem állított le, ez így nem jó.
- Nem, jobb, ha inkább én sem iszom mára többet. - mosolyodtam el halványan, bár még talán ez is kicsit erőltetettnek hathatott, hiszen az is volt.
- Egészségesebb is, nem kéne rossz példát mutatnom. - ráztam meg a fejem. Jól döntött Nia, nem is szabad ilyeneket inni, de hát mit tehetnék? Az elmúlt 16 évem nem alakult valami mesésen.
- Na igen, az biztos, hogy ez a hely sokkal jobb, mint mondjuk valamelyik nagyvárosban, pl NewYorkban ülni egész nap. - feleltem kis gondolkodás után.
- Attól függ, a világ melyik részére szeretnél menni. Ha úgy vesszük, Amerikát már bejártam, nem túl nagy szám, de esetleg Európába átugranék, érdekes lehet. - fejtettem ki a véleményemet. |
Hallgattam a válaszát, ami új gondolatokat szült a fejemben. Itt születtem, itt nőttem fel és annak dacára, amit mondanak róla, mégsem olyan kicsi, mert ha tényleg az lenne, tuti láttam volna már Davet valahol, elvégre elég sok helyen megfordulok. Főként a nekem való helyeken, de mondjuk az utcán vagy a boltban összefuthattunk volna. Nagyon jó az arcmemóriám, fix, hogy megjegyeztem volna.
- Nem, köszi - Bámi is volt a flaskában, nem nekem való, és nem azért, mert "Jaj, kiskorú vagy, ilyet nem szabad!" vagy ehhez hasonló intelmek miatt aggódnék. Egyszerűen csak nem érzem a késztetést rá, hogy jobban beleássam magam a különböző alkohol tartalmú italok világába. Még ráérek.
- De te igyál, nem zavar, komolyan - Szimpatikus volt, amikor visszautasítottam és ő sem kért belőle, de nem szerettem volna, ha emiatt a kedvét veszem el. Inkább igyon egy-két kortyot, ha ettől jobban érzi magát. Bízom benne, tudja, hol a határa. - Én ezzel is el leszek. - Mosolyogva emeltem feljebb a palackom, aztán felpattintottam a tetején lévő kis műanyagot és ittam egy keveset a citromos vízből.
- Én is a városban élek, nagyjából amióta az eszemet tudom. Nagyon szeretem, az embereket és azt, hogy kicsi, de mégis van benne élet. Meg persze a környék, mint például ez a hely is, minden pénzt megér. - Magyaráztam válaszul a kérdésére. - Azért, egyszer talán szétnézek a világban. Tapasztalatot meg ötleteket gyűjteni mindenhonnan, meg ilyesmi. |
Fura, hogy pont egy ilyen lánnyal hoz össze a sors ráadásul ezen a napon. Miért kell ennyire hasonlítania Debre?
- Igen, szerencsére pont nincs itt annyi turista. - vontam vállat.
- Persze. - mutattam a föld felé, hogy nyugodtan foglaljon helyet, majd miután ő helyet foglalt, én is leültem. Nem tudtam semmi témát felhozni, de szerencsére ő nem volt ilyen gondban.
- Itt lakom Magnoliában. Ugyan néha utazgatok, de az időm nagy részét is itt töltöm a városban, mondhatni minden ideköt. - válaszoltam, majd előszedtem a dzsekim belső zsebéből a jó öreg laposüvegemet. - Kérsz? - tartottam elé. Ha kért, akkor odaadtam, ha nem akkor inkább el is raktam, abba kéne hagynom az ivást.
- És te itt élsz vagy a környéken? - kérdeztem. |
A férfi, akinek a nevét bemutatkozásom viszonzásának dacára sem sikerült megtudnom, kicsit bizonytalannak látszott és még valamit éreztem, amit megfogalmazni sem tudtam. Minden esetre nem volt ijesztő, határozottan szimpatikusnak találtam a vonásait, már amennyire észrevétlenségre törekedve meg tudtam állapítani az arcát fürkészve.
- Ez egy kedvelt turista pihenőhely egyébként, de most csendes, szerencsére - Ha nincs hirtelen beszédtéma, amit fel tudnék vetni, kimondom az első dolgot, ami eszembe jut, legyen bármennyire gáz is. Többnyire azért jól szokott elsülni a dolog. Aztán mögé teszek még egy szót, majd egy mosollyal zárom az egészet. Mint most is.
- Szabad? - tekintetemmel mutatok le a földre és ha kapok bármilyen formában engedélyt, akkor ledobom a táskám és mellé telepszem a megnőtt fű és mindenféle növény közé. Lopva körbenéztem, láttam a növények közt foltokat, de nem néztem meg jobban, mit hozott még magával az italon kívül, nem is érdekelt igazán, ellenben ő maga annál inkább. Szeretek új embereket megismerni, ő pedig érdekesnek tűnik.
- A városban laksz vagy csak átutazóban vagy? - Ez jó kiindulási alap lehet, legalábbis ebben bízva tettem fel a kérdést. Közben törökülésbe helyezkedtem, ölembe vettem a táskám és kivettem belőle a vizespalackom. |
Amikor ő felállt, én is feltápászkodtam, de az üveget a földön hagytam. Ideje túllépnem a történteken. Csak egy pillantást vetettem a lányra, de nem úgy, mint pasi, hogy tetőtől talpig végigmértem, hanem csak egy laza pillantást, az arcára, termetére, semmi más. Hogy mit mondott? Ez az egyik kedvenc helye? Szinte a vér is meghűlt bennem. Olyan ez a lány, mint Deb, persze nem ő az, hiszen ő sok-sok évvel ezelőtt meghalt. De akkor is, olyan, mint amilyen Deb volt ilyen idősen.
- Semmi gond. Nem sajátíthatom ki a helyet, hiszen ez az erdő közepe. - vontam vállat. Kezet fogtam vele. - Örülök, hogy megismerhettelek Nia. - kaptam magam kicsit még jobban össze, hogy ne azt lássa, hogy egy alkoholista fasz vagyok. Bár ez annyira nem is áll messze az igazságtól. Lehet, ideje lenne továbblépni? Lehet, de nem megy.
Semmi témát nem tudtam felhozni, ami ne Debről szólt volna. Ilyenkor leginkább csak nyavalygok és, hogy ne hallja senki, elvonulok valahová egyedül. |
Pechemre vagy sem, a férfi észrevett és alighogy leültem, már utánam is fordult. A napsugarakban sütkérezés így rövidebbre sikeredett, mint terveztem, de nem biztos, hogy meg is bántam azonnal. Jobban megnézve, egészen másként gondoltam már a délutánomra és tetszettek a gondolataim.
Mosolyogva fordultam az ismeretlen felé, aztán talpra álltam, de még vártam egy kicsit, mielőtt elindultam volna felé.
- Nem szerettem volna zavarni - magyaráztam meg az elkerülésemet -, de ez az egyik kedvenc túra-pontom. Szeretek itt lenni. - vontam vállat mosolyogva és megálltam tőle egy-két lépésnyire. Felé nyújtottam a kezem. - Nia vagyok.
Ha a bátyám most látna, tuti nem dicsérne meg. Elvégre teljesen egyedül vagyok egy vadidegen férfivel a semmi közepén. Valahogy mégsem éreztem úgy, hogy el kellene rohannom. Ha sorozatgyilkos, tuti utánam jön, akkor meg minek rohangásszam? És egyelőre semmi olyat nem tett, amiért rosszat feltételezhetnék róla.
Jó, az üveg meg a hangja árulkodó jel, de na! Adjuk meg az esélyt mindenkinek. |
Csak gondolkodtam, felidéztem a múltat, a régi szép napokat, amikor feltűnt egy lány a tisztás szélén.
- Ne... menj... el, gyere ide. - mondtam kissé akadozó nyelvvel, hiszen mára nem ez volt az első üveg ital és még csak délután van. Feltápászkodtam és rá néztem.
- David vagyok. Téged, hogy hvnak? - kérdeztem és próbáltam nem mutatni, hogy taccson vagyok. |
Szóval minden úgy kezdődött, hogy bevállaltam azt a délutáni pár órát a nyári oviban, mert jó mókának tűnt és jól jön majd pár pluszpont őszre a suliba, de nem egészen erre gondoltam. Szinte érzem a foltokat a fejemen, ahol kihúzták a hajam és a karomon virító karmolások is látványosak lesznek még egy ideig. Be kellene szereznem egy macskát. Igen, egy cica határozottan jó ötletnek hangzik. Anyáéknak persze egy szót se!
Miután letudtam a délelőttöt, gondoltam van még pár órám egy kis kikapcsolódásra. Átöltöztem a barna térd fölöttig érő nadrágomba, felülre felvettem a fehér toppom, ami a legtöbb ötletem alapjául szolgál általában és felvettem a túrázós csizmám. Felkaptam a hátizsákom és irány a vadon!
Nem volt konkrét célom, csak szép lassan bontakozott ki előttem a terv, merre mehetnék. Valahol itt van egy tisztás, amit még a sulis kiránduláson fedeztünk fel. Azt hiszem. De lehet akkor volt, amikor néhányan kicsit eltévedtünk. Tulajdonképpen az is felfedezés nem?
Körbe sem nézve sétáltam ki a fák közül, felnéztem a kék égre és a látvány előcsalta a mosolyom. Mély levegőt vettem, beszívtam és kifújtam, ahogy a jógás videóban láttam.
- Ó - Lenézve az előttem elterülő tisztásra egy alakot fedeztem fel, aki tőlem nem messze ücsörgött. Ha eddig nem vett észre, igyekeztem észrevétlenül elosonni mögötte, aztán valamivel arrébb leültem én is. Nem hiszem, hogy örülne, ha megzavarnám. Látszólag teljesen elmerült a gondolataiban.
Háttal nekidőltem egy valaha szépen álldogáló fának, ami most vízszintesben benyúlva a tisztársa pont jó támaszként szolgált. Elővettem a mobilom és megnéztem az időt, aztán eltettem a táskámba és ismét hátrahajtottam a fejem, kényelmesen engedtem a napsugaraknak, hogy simogasság az arcom. Milyen találó kifejezés.
|
Általában a bárban lopom a napot, de ma nem. Ma van az évfordulója Deb halálának, biztos, hogy nem ma fogok csajozni. Mindig is szeretett a hegyekben mászkálni, így ide jöttem, természetesen hoztam magammal a fegyvereimet, meg egy üveg whiskeyt. Addig mentem, amíg meg nem találtam Deb kedvenc tisztását, ott a tisztás közepént leültem és csak a gondolataimmal foltam kettesben.
Felidéztem a régi szép napokat, amikor idejöttünk suli után, hogy kicsit lazítsunk, olykor itt tanultunk, rengeteget bohóckodtunk itt együtt, de csak én tudtam, hogy szeret ide jönni. Nem mondta senkinek, hogy nekem hogy hiányzik az egyetlen ember, aki megértett. |
Bár úgy tűnt, hogy itt mindenki meghal, nem így lett. Bár sokáig tartott, míg mindenki lenyugszik, elfárad igazából, azért sikerült. Én nem vártam meg az egészet, csak fentről láttam, hogy szét válnak az útjaik. Mert ja, nem volt kedvem, energiám megvárni az egészet. Elment tőlük távolabb, hogy legalább a túra ösvényig eltudjak repülni. Remélem nem vettek észre, de kétlem. Fontosabb dolguk is volt. Hazaérve, a hűtőbe költöztem, hogy megegyem az összes csoki fagyit. Ez az este sok volt nekem.
/lezárt kör/ |
Még megbánja hogy az életemre tört,esküszöm. Nem mintha most,hogy láttam hogy Ő lenne a vadászok szégyene félnék tőle - de ki tudja hogy nem-e egy szupermenő csoporthoz tartozik?Bárkétlem,talán ekkora idiótát nem vettek maguk közé.,d elehet hogy csak most tanulja. Mindegy is,mert legalább nem kell a tanításval szenvedni snekinek több,mert örömmel szedem le a fejét a testéről,és talán egy csepp vért se hagyok a testében. Ki tudja?
Sietősen rohantam ügyesen kacsázva afák között utána.Minden rezzenésre figyletem amit abból az írányból hallottam amerre futott.Egy ágreccsenésre, ahogy belerúg egy kis kőbe és legurul a hegyoldalon a bokrok közé. Előnyöm van, az is hogy hibátlanul látok még most is,míg ha szerencsém van vadászka belezuhan egy szakadékba,vagy kitöri a labát a nagy sietségben.
Nos,örömmel nyugtattam volna magamat ilyen gondolatokkal,de a következő pilanatban éles,szúró hasító fájdlamat éreztem a vállamban,és felordítottam. Magam előtt láttam a szellemlányt. Az éppen jó kezemmel már nyúltam is a nyakáért,amit vagy sikerült megfognom,vagy eltűnt ahogy aszellemek szokták,és belemarkoltam a levegőbe.Persze rögtön a földre is estem mivel még alábamat is kirúgta magam alól a kedvessége. Mi érdeke volt megvédeni a vadászt?,és egy újabb fájdalommal telt vicsor és nyöglődés kísérteében megszabadítottam a államat a benne lévő pengétől. -Lyla - sziszegtem a fogaim között,a betűket csak úgy forgatva,a lehető legtöbb utálattal kimondva.Az angyalkától vártam ilyesmit. |
Édes jó Istenem! Az elkövetkezendő perceknek lehetne az a címe, hogy: "A Vad aki vadászra vadászik". Általában ez fordítva szokott lenni, de ez van. Igazából tudtam, hogy a szavaim semmit sem fognak érni a vámpírkánk haragjával szemben, de egy próbát megért. Így először Bray után Ori ment, majd a dühös Katherine. Én meg szándékosan nem mentem rögtön a trió után, inkább a táskámhoz mentem és kiszedtem belőle a kirándulós késem. Az egy olyan volt, aminek a pengéjén volt egy műanyag tok. Így már két olyan dolog volt nálam, aminek volt éles pengéje. A sajátomat az nadrágövembe tűztem és a polómmal eltakartam. Bray kését a kezembe fogtam. A táskámmal a vállamon rohantam egy olyan helyre, ahol eldughatom a táskámat Bray feltételes menekülési útvonala közelében. Amint találtam, el is rejtettem, hogy majd visszajövök érte. Aztán láthatatlan és hallhatatlan módba kapcsoltam. Így eredtem utánuk. Lassan amint megláttam mindhármukat, próbáltam arra a pillanatra várni, amikor se nem Ori, se nem Bray nincs a gyilkos látóterében. Ekkor Brayjel párhuzamosan futottam előre. Aztán amikor elértem egy fát, akkor elbújtam mögé. Hogy a vadászt üldöző pszichopata beleessen a csapdámba. Ha a terv sikerült, akkor szemből leszúrtam Bray pengéjével, miközben ki is gáncsoltam. Aztán futottam Bray után a kihúzott pengével. Az utolsó pillanatban beledobtam a férfi előtti negyedik fába, amit remélem észrevesz. |
Vetek egy pillantást hátra, amikor Ori utánam kiabál, aminek majdnem az lesz a vége, hogy belefejelek egy fába, azonban még időben sikerül észrevennem a megátalkodott törzset, így elkerülhetem a végzetes találkát. Na de vissza az angyalkámra... Bájos, hogy azt hitte, nem akarna megölni máskülönben a szöszi. Ugyan, nem tűnik ő naiv lánykának, tényleg megbízna egy olyan féregben, aki az első horzsolásra a nyakának ugrott? Lehet, hogy nem ez volt a legokosabb döntésem, és nem is a legderekasabb, mégis úgy érzem, egyedül így van esélyem megérni a reggelt. Persze, a hozzájuk hasonló, valószínűleg örök életű lényeknek magyarázhatnám ezt, nekik, mi emberek csupán porszemek vagyunk a sivatagban, amire ha rátaposnak, még csak észre sem veszik.
Na mindegy, nyilvánvalóan nem fogok zokogni, amiért magamra kell számítanom ebben a küzdelemben, ez már csak így szokott lenni. Amúgy is nálam az előny, szöszke valószínűleg most elbízza magát, azt hiszi, hogy kés nélkül egy haja szálát sem tudom meggörbíteni, pedig... Amennyiben úgy fog adódni, hogy beér, én örömmel fogom várni. Addig viszont megkísérlek felszívódni, igyekszem cikk-cakkban haladni, és nem elbotlani a fák nyavalyás, kiálló gyökereiben. Nem mondom, hogy egyszerű dolgom van az egyre sötétedő erdőben, de nem először csinálok ilyet, csak általában én szoktam üldözni a prédát, és nem az engem. |
[142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|