|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.20. 17:27 - |
 |
[85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
-Ne aggódj, tudom hogy értetted.-kuncogtam mentegetőzése hallatán.- Oh ugyan.-legyintettem hanyagul. Igazából túl nagy kárt nem tett az egoizmusomban, szóval nem pattogtam a dolgon, de kihasználtam az alkalmat és egy sokat mondó mosollyal még hozzá tettem:
-Vígasztal engem a tudat, hogy ha a főzésben nem is, de máshol egész jól teljesítek.-mondtam ártatlan fejjel, de a moslly továbbra is ott volt az arcomon. Veheti flörtnek is akár, igazából mindegy. Biztos jól elszórakoznánk ketten, ha belemenne, vagy belém... haha.
Halakan kuncogtam a nyelvbotlásán, majd körülnéztem még egyszera fűszerek között.
-Tejszínes csirkés penne, azt szeretem.-feleltem, majd félrebillentettem a fejemet kérdése hallatán.
Hm, egyenlőre nem megyek bele a játékba.
-Hát nem is tudom, olyan tehetetlennek érezném a mester mellett magam.-vigyorodtam el.-Na meg nem akarok a terhedre lenni.-vontam vállat, játszott zavartsággal nézve félre róla.
Hah hát akkor ma szűz kurva leszek.
Örültem, mikor nem egy macsós, na én megmutatom mekkora erőm van kézfogással üdvözölt, na meg az idióta bókokat is hanyagolta. Olyan fárasztóak tudtak lenni azok a benyögések.
Főleg amikor az illető még zavarban is volt és nekiállt nekem ott össze-vissza makogni. Ah fúj.
Eleinte még szórakoztatott a dolog, de hamar ráuntam az ember férfiak határozatlanságára. Amelyiknek meg volt is önbizalma, az túlszárnyalt engem, ami szintén meglehetősen bosszantott.
-Ahh, értem, akkor nem csak én vagyok ezzel így, megnyugtato.-válaszoltam halovány mosollyal.
A gyengéd utalgatásra felvontam a szemöldököm ismét, majd úgy tettem mint aki elgondolkodik.
-Igen, társaságban biztos sokkal jobb.-értettem egyet vele. Ah nem fogom ilyen könnyen adni magam, ha szeretné, hogyfelmenjek kérdezzen rá, addig eljátszom vele.
-Én is jobb szeretek tásaságban enni, de hát sokszor nem akad senki.-hazudtam, de még mekkorát. |
- Hááát, én csak a konyhára gondoltam. - mentegetőztem. - Elnézést, ha esetleg az egódba léptem! Nem volt szándékomban. - vakargattam meg a tarkóm.
Pillogtam, amikor kissé értetlenkedett. Őőő, ez csak felvetés volt meg ugye mondta is, hogy neki mindegy. Mindenesetre nemsokára jött a határozott bólintás, amire elmosolyodtam. Akkor olasz lesz.
- Van kedvenc olasz kajád? Akkor csináljunk azt, mármint te. - köszörültem meg a torkom a helyesbítésnél. - Ha csak nem akarsz a nagy szakácsmesterrel együtt dolgozni. - jegyeztem meg én is szórakozottan, mint ahogy ő is tette az elébb.
Nem véletlen, hogy figyelmeztetését egy vigyorral és fejcsóválással nyugtáztam... Mindemellett az sem véletlen, hogy ezt vetettem be "csajozásnak"!
Ezt követően jött random bemutatkozásom, amire nemcsoda, hogy meglepődött. Gondoltam, hogy már felfedem magam és ne éppenséggel mesterszakácsnak hívjon... Az ágyban elég fura lenne, ha ezt nyögdécselné: Ahh, nagy szakácsmester! Brr...
A kezét, amit felém nyújtott elfogadtam, viszont alap, hogy lágyan markoltam rá és ráztam meg kecses, törékeny kezét. Bemutatkozására bólintottam egyet, és közben magamban ízlelgettem nevét. Tolhattam volna klisés: de szép neved van! cuccost de kihagytam.
Kérdésére elgondolkoztam, míg végül nem válaszoltam teljesen őszintén. Elcseszném a pillanatot, ha azt nyögném be, hogy épp randira készültem.
- Nos, kedvet kaptam a főzéshez és szintén ráuntam a mirellit szarokra. - vontam vállat hanyagul. - Hétvége van, és ki tud kapcsolni azért a főzőcske... Főleg, ha van társaságom is. - sóhajtottam fel, és utalgattam kicsit. |
Bosszankodva néztem rá,kezdő! Hah! Ez olyan lekicsinylő, vagy inkább csak nekem túl nagy az egóm, igazából mindegy, gondoltam megvédem magam, mert hát nem kezdő vagyok, csak nagyon béna.
-Ahh, annyira kezdő nem vagyok.-tiltakoztam.-Csak éppen a konyhában nem mozgok otthonosan. A kettő nem ugyan az.-vigyorodtam el. Jobban meggondolva régebben ment afőzés, de aztán leszoktam róla és sikeresen vissza fejlődtem. Mostanra már az egyszerűbb dolgok is kifogtak rajtam.
-Igazából nekem teljesen mindegy.-vontam vállat, mivel tényleg így volt.
-A lényeg, hogy ehető legyen és ne gyorsfgyasztott meg mirelitt szarság.-magyaráztam, eléggé nehéz eset tudok lenni, ezt aláírom. Arról nem is beszélve, hogy válogatós is vagyok.
-Olasz kaja?-billentettem félre a fejem és megálltam, hogy ne vágjak csufondáros fintort. Akaratlanul is az exem jutott eszembe róla, de 30 év után, nem fogok már miatta siránkozni.
-Legyen akkor olasz.-mondtam határozottan bólintva. Tudom eléggé gyerekes húzás, de hát ha ettől kicsit jobban érzem magam.
-De figyelmeztetlek oh nagy szakács mester, hogy én a legegyszerűbb kaját is képes vagyok pillanatok alatt tönkrevágni.-mosolyodtam el szórakozottan vissze emlékezve alegutóbbi mutatványomra.
Meglepett a hirtelen bemutatkozósdi, mivel nem igen vágott a témába és hirtelen hozakodott elő vele, de ennek ellenére oda léptem hozzá és kezet nyújtottam.
-Szintén örvendek..-feleltem.-Nyra Falcon.-mutatkoztam be, a második nevemet feleslegesnek találtam elmondani.
-Mellesleg te mijáratban vagy erre?-érdeklődtem felvonva a szemöldököm. Volt egy olyan érzésem, hogy ő is hasonló okból keveredett ide. Sőt egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy esetleg fogom magam és meghívatom szerény személyem kajálni hozzá. Végülis nem kéne sokat tennem annak érdekében, hogy rá vegyem. |
- Ó, vagy úgy! - böktem ki egyből. - Hát, meglátom, hogy mit tehetek. - ingattam fejem.
Valóban fura volt számomra, hogy ennyire elveszett. Mindenesetre ha valóban tudok neki segíteni, akkor segítek. Saját maga ócsárlását viszont nem kommentáltam. Egyelőre sok lenne, hogyha nyomban bókokkal vagy egyébbel lepném el. Fokozatosan kell, én már csak tudom, hogy kell csajozni!
Hallva, hogy curryt akart főzni csak felszaladt a szemöldököm. Azért kezdésnek elég merész próbálkozás! Vajon máshol is merész? Hm... Mindegyis.
- Nos, a curry elég macerás lehet egy kezdőnek, és curryn belül is többfajta van. - gondolkoztam el. - Habár aláírom, ha jól megcsinálják isteni. - vakargattam meg a tarkóm. - Mindenképp ehhez ragaszkodsz? Mert nagyjából végülis tudom, hogy mi kell hozzá. - mosolyodtam el.
Na igen, feleségem és anyám mellett megtanultam főzni. Az agglegény korszakomról nem is beszélve. Ettől függetlenül nem egy cseszett Gordon Ramsay veszett el bennem.
- Ha könnyed konyhát kéne ajánlanom, ami finom is, akkor az olasz konyhát tudnám mondani. - jegyeztem meg neki.
Amúgyis közkedvelt konyha, és könnyen elkészíthető némelyik fogás. Spagetthi, carbonara és sorolhatnám. Én könnyedén össze tudom dobni, pedig mint említettem nem vagyok nagy konyhatündér!
- Uhh, basszus... - nevettem el magam. - Be sem mutatkoztam! - korholtam magam. - Shane Cole. Örvendek! - mutatkoztam be. - Benned kit tisztelhetek? - mosolyogtam rá kisfiúsan. |
Bele se mertem gondolni, milyen kis szánalmas lehetek a polcok előtt állva, mikor meghallottam, hogy valaki felajánlja segítségét, szegény nem tudhatta mire válalkozik.
Fejemet érdeklődve fordítottam a hang irányába, majd kissé meglepetten pislogtam, mert nem éppen egy ilyen kaliberű pasira számítottam.
Na nem mintha ellenemre lett volna a látványa..
-Szia.-köszöntöttem én is feléfordulva. -Nos... talán tudsz, bár ha sikerül, akkor esküszöm kezet fogok veled, aztán te is kezetfoghatsz magaddal.-válaszoltam lemondóan sóhajtva.
-Kérlek, ha akarnám se tudnám annak venni, mert aki rám néz láthatja, hogy annyira értek a főzéshez, mint egy majom. Na jó, még azok is profibbak...-ismertem el lebiggyesztett ajkakkal.
Nem szoktam besimerni, ha nem értek valamihez, de hát a főzés más kategória, nagyon nagyon más.
-Őszintén megvallva Curryt akartam csinálni és itt meg is rekedt az elképzelés.-mondtam vállat vonva. Nem hittem benne, hogy fejből ő is tudná mi kell hozzá, szóval eldöntöttem már magamban, hogy zabpelyhet fogok enni, azt legalább tudok venni, vagy zacskós leves. Elvileg azt még én se tudom elrontani. Elvileg.
Időközben, amíg válaszára vártam gyorsan megengedtem magamnak, hogy alaposabban is végigmérjem. Magas pasi volt nem akár milyen pofival és le mertem volna fogadni, hogy a teste se lehet rossz., viszont volt benne valami fura, ami nem hagyott nyugodni, bár nem tudtam rá jönni mi lehet. Az ujjait ellenőrizve nem láttam gyűrűt, de még csak a helyét se, szóval tényleg nem tudtam, hogy mi lehet a gond.
Mondjuk nem is nagyon érdekel, végülis befolyásolni bármikor tudom, akkor meg minek aggódjak? Persze amennyiben nem vadász, de hát nem tűnt annak. |
Mertem remélni, hogy Hazel mostanság jól van és valóban megfogadta tanácsaimat. Nagyon tudtam sajnálni az ilyen embereket. Nem ők tehetnek erről a sorsról, és sokszor érdemesebb elfogadni az egészet és együtt élni vele. Így a legegyszerűbb kontrollálni önmagunkat és a másik felünket is. Igaz, én korántsem vagyok megszálló, de mégis én küszködök problémákkal. Ilyen a vérszomjam. Az idő elteltével már tudom tűrtőztetni magam, viszont eleinte teljesen kifordultam önmagamból. Nem tudtam megállni és mindig több áldozatra vágytam. Hogy öltem-e már? Nem, még nem.. Csak egyszer, viszont az az elején volt. Akkor kegyetlenül magam alatt voltam és gyűlöltem magam. Visszagondolva a feleségemmel való összeveszés és "megcsalás" óta nem sírtam... Csak akkor még, amikor majdnem öltem. Szerencsére már kiegyensúlyozott életet tudok élni és vérszomjamat is eltudom nyomni. Ezt köszönhetem annak egyrészt, hogy összehaverkodtam egy hasonló helyzetű vámpírral. Szintén megszívta és hiába volt eleinte gyökér majom csak barátok lettünk. Mellette kezdtem magam újra embernek érezni magam, és ahogy észrevettem ő sem volt másképp! Könnyebben elvonatkoztatott attól, hogy ő már vámpír.
Mivel egész hetem káosz volt pont ezért is gondolkoztam azon, hogy elhívom barmulni Seth drágámat, viszont nem vette fel a telefont. Őőő, what?! Lehet végre űrítene egy csajba, esetleg szocializálódik? A kajálást sem zárom ki, ezt bevallom. Na jó, ha ő nem elérhető, akkor megyek csajt felszedni és lehet kajálok is belőle. Természetesen úgy, hogy ne haljon szörnyet!
El is hívtam egy nőcit egy vacsorára hozzám, amibe bele is ment. Nem kell mondanom, viszont egy kollegám volt az áldozat. Egy szexi nővérke. Grr, remélem hozza a szerkóját is. Jó kis vágykorbácsoló combfix és társai.
Végül a boltban kötöttem ki, hogy vegyek hozzávalókat a vacsorához. Ő ember, szóval muszáj neki valamit alkotni még mielőtt ágyban kötünk ki! Fogtam is egy kosarat, és haladtam a sorok, polcok között. Olasz kaja mellett döntöttem, hisz könnyű is megcsinálni mindemellett egykor imádtam ezt a konyhát... Egykor.
Megérkezve a fűszerekhez vettem le sorra a mediterrán fűszereket. Majoranna, bazsalikom, kakukkfű, viszont ekkor kiszúrtam egy nőt, aki eléggé el volt veszve mit ne mondjak!
- Öhm, szia! - köszöntem neki oda. - Tudok valamit segíteni? - vontam fel a szemöldökömet, majd halványan elmosolyodtam. - Csak azért kérdem, mert eléggé elveszettnek tűnsz, és ezt ne vedd sértésnek! - emeltem fel mentegetően kezeimet.
Félszemmel azért végigmértem. Kifejezetten jó bulának tűnt, szóval lehet változtatok a terven, és őt viszem fel a lakásomra, ha úgy van.. Esetleg én keveredem ki hozzá. Nekem az is fasza. Ha ez ígyis van merem remélni, hogyha már a konyhában egy nulla, akkor az ágyban fergetes! |
Őszintén megvallva nem voltam valami házias nőszemély, egyáltalán nem, ha tehettem az emberek egézségtelen kajáit ettem éttermekben, de főzésre csak ritkán szántam el magam, úgy kb félévente egyszer. Ez nem azért volt, mert olyan borzalmasan főztem, na jó... azért is, de eleve a lustaságom sokat dobott rajta, na meg nem tudtam kiismerni magam az alapanyagoknál. Egyszerűen képtelen voltam össze rakni magamban, hogy mi kell mihez, pedig nem vagyok hülye... csak éppen a főzésben annyira vagyok jártas, mint egy újszülött csimpánz.
Ezért is volt az, hogy délutána lehető legkevesebb örömmel öltöztem fel, azzal a feltett szándékkal, hogy na akkor most én megyek bevásárolni. Kb úgy festhettem, mint akinek a fogát húzzák, de nem volt választásom, untam már az éttermi kaját, szóval gondoltam nem árt egy kis változatosság.
Igazából megtehettem volna, hogy elmegyek egy másik helyre, de ez kis város volt, ezért a legtöbb étterem szakácsa olyan szintet ütött meg, amit jómagam is képes vagyok produkálni, ha kellően megerőltetem főzőtudományom.
Tehát így kerültem a hipermarketbe, és azon belül is a fűszerek közé. Biztos voltam abban, hogy náam szerencsétlenebb látványt csak kevesen nyújthatnak, mivel totál üveges szemekkel meredtem a polcokra, mert nekem a nevek nem sokat mondtak.
Bosszúsan összepréseltem ajkaimat és erősen eltűnődtem azon, hogy tényleg megérie nekem ez a fáradtságot. Egyáltalán mi a francért nem írtam fel, hogy mi kell nekem?
Ahh micsoda zseni vagyok, még jó, hogy csak magamat kell eltartanom. |
- Igen, valóban csak ez számít igazán. - mosolyodtam el. - Ettől függetlenül nyugtalanít, hogy talán az öcsém keze van ebbe benne. - húztam el a számat fanyaran. - Szerinted hazudott vagy tényleg ez az igazság? - néztem rá tancsátalanul Valencere.
Egyre jobb ez. Zavar ez a tehetetlenség és kuszaság, amit nem tudok figyelemmel követni. Vajon tényleg miért tehetette? Mindegy, majd kiderül. Inkább élveztem végre a boszim közelségét.
Ezután jött a bemosás, amire pillogtam. Ó, váó, szép volt! Mondjuk rendesen nekem is fájt, ahogy kiköpte fogát Markus. Azért nem épp így terveztem.
- Vicces, hogy vele akartam randizni... Még azt is bemesélte nekem, hogy dugtam vele. - forgattam meg a szemeim. - Mondjuk eddig barátként tekintettem rá, mégis csak a kollegám volt és sokat lógtam vele... Ezek után kétlem. - húztam el a számat, de a végére elkuncogtam magam, mert eszembe jutott Valence harciassága.
Bólintottam egyet, amikor meghívott magához, de előtte megköszörültem a torkomat, és úgy válaszoltam neki rendesen.
- Ez alap, viszont előtte a cuccokat, amiket megakartam venni azt megveszem. Megcsinálhatjuk azt is akár. - mosolyodtam el. - Majd eldöntjük. - ezzel meg is fogtam a kezét és húztam magam után.
Amint visszakeveredtünk ki is fizettem az élelmiszereket. Lehet kívül tényleg nyugodtnak és végre felszabadultnak tűntem, viszont belül öcsém hülyesége őrölt.
- Mehetünk! - jegyeztem meg mosolyogva megint. - Remélhetőleg anyám nem fog megjelenni még nálad is! - nevettem el magam.
[VALENCE & CASSIDIE A FÉRFINÉL] |
Azt hittem nem működött az emlék visszaküldése és direkt baszta el a faszi. Majdnem rámordultam, hogy ne szórakozzon, de nem sokkal később már kapta is az öklöst. Ó, király akkor mégis megcsinálta. Csendben hallgattam a dolgokat és felvontam a szemöldökömet. Az öccse? Váó! De engem az öcsike miért utálna?! Hiszen nem is ismer könyörgöm!
Nem sokáig gondolkozhattam ezen, hiszen végre odajött hozzám és átölelt. Természetesen viszonoztam is, megkönnyebbült sóhajjal.
- Semmi gond, az a lényeg, hogy minden rendben - mosolyogtam el magamat. Nem gázolt nagyon a lelkembe, bár tényleg szar volt hallani tőle. De tudom jól, hogy azért mondta mert törölték az emlékeit. A pillantására csak bólintottam mondva:
- Sejtettem, nem gond. Bár nem értem miért folyamodott ehhez... - a kérdésére csak rápillantottam a férfira majd elvigyorogtam magamat:
- Naná... - erre én is bemostam neki egyet, mire kiköpte a fogát - ...kotródj innen és a közelébe ne merészkedj te gyökér, mert velem gyűlik meg a bajod! - szerencsére hamarnyúlcipőt vett fel és már futott is. Nagyon helyes. Szerintem sejtette, hogy azért van köztünk erőkülönbség. Legalábbis varázserőt tekintve. Ingattam kicsit a fejemet és végül megkérdeztem:
- Szeretnél feljönni? Itt lakom a közelbe... - felmutattam a szatyromat - ...vettem kajának valót is, szóval nem fogunk éhezni - mosolyogtam rá halványan.
|
Erre csak követett a dilis pasi. Pillanatokon belül fordult a kocka, és végre elszabadultam tőle. Te jó ég! Az emlékes dologra pillogtam értetlenül, viszont akkor úgy néz ki valóban viszonyom van a férfivel. Egy boszorkánnyal. De... Én... Őket utálom, nem? Habár már gőzöm sincs!
Ekkor vissza is adta az emlékeimet. Hirtelen így totál offon voltam, és mintha loadingolt volna az agyam, de visszatért minden. Azért amint felfogtam mi van és mivel közel volt még hozzám behúztam neki egyet.
- Rohadj meg! - sziszegtem mérgesen. - Te kiiiiis.... - azt hittem menten megfojtom, de végül reszketegen felsóhajtottam. - Ki a franc kért meg rá? - fontam össze mellkasom előtt karjaimat.
- Öcséd, Mike. - bökte ki lazán.
- Öcsém? Mégis miért? Ezt nem értem. - ezen konkrétan kiégtem. - Ő nem folyamodna ilyenhez és mindig is leszarta kivel vagyok. - ingattam fejem, viszont ha Valence tényleg meghókuszpókuszálta, akkor igazat kell mondania.
- Nem tudom. Erről nem volt szó, de jól megfizetett. Talán félne az újdonsült pasidtól? - tette fel költőien a kérdést.
Igazából nem erre számítottam, viszont édesanyám ilyen szempontból ki van húzva. Végül odamentem Valencehez, és átöleltem őt.
- Sajnálom! Én... Én nem tettem volna ezt veled, ha nincs ez az egész! Ne haragudj! - bújtam jobban oda hozzá, és haraptam be alsó ajkaim. - Viszont öcsém után kénytelen leszek kutatni, ha valóban ez az igazság. - pillantottam fel rá félve. - Akarsz még tőle valamit? - biccentettem fejemmel a boszi felé. |
A beteges rajongó jelzőre csak mérgesen prüszköltem, főleg mikor jött a csajozás szöveggel.
- Higyjél nekem basszus, igazat mondok! - erre faképnél hagyott, egy fenyegetéssel. Mivel nem akartam, hogy egy díjnyertes dobással fejen találjon egy konzervvel, így inkább annyiban hagytam a dolgot. Bár a randi eléggé szíven szúrt és kurvára szarul esett. Tudtam jól, hogy valami bűzlik, de akkor is pocsék érzés volt.
De nem adtam fel, elvégre rohadtul makacs vagyok. Jó ideig követtem, majd egy idő múlva elég érdekes helyre keveredett. Bár nem féltettem, elvégre mégis vadász, de nem sokkal később észrevettem, hogy egy boszorkánnyal beszélget. Ó, nocsak-nocsak! Talán nem az emléktörlő? Visított róla, hogy sötét...
Nem sok mindent hallottam, de arra egyből felfigyeltem mikor mondta, hogy belevési az agyába, hogy szerelmes belé. Na persze, meg a fenéket!
Előbújtam a rejtekhelyemről és le is "fagyasztottam" a testét. Igazából csak megbénítottam az izmait, hogy mozdulni se tudjon. Az agya felfogja mi történik körülötte, látni is lát, de moccanni nem bír:
- Hm...elő is került a drágalátos emléktörlő... - elhallgattam egy kicsit és folytattam - ...most pedig vissza fogod adni az emlékeit ha tetszik ha nem, ó és arra is kényszerítelek, hogy megmondd, ki bérelt fel téged. Bár sejtem az illető személyét - vontam vállat, majd egy manipuláló varázslattal már azt is csinálta amit mondtam. Ha valami ilyesmivel próbálkozott volna velem szemben is akkor mindhiába. Van talizmánom ami ezek ellen véd. Elmekontroll meg a többi. Nagyon rég szereztem, de még mindig hű hozzám. |
Elmerengtem gondolataimba, amikor megszólított egy pasi... Vagyis a pasi, mert a hangjából ítélve ez a zaklatóm volt. Fhuuu... Ezt nem hiszem el.
- Szia! - morogtam. - Ennyire beteges rajongóval még nem találkoztam! - forgattam meg a szemeimet. - Mellesleg honnan a francból ismersz? Anyám uszítótt rám vagy mi? - fintorogtam.
Amint tovább rizsázott elnevettem magam. Ettől gázabb csajozós szöveget esküszöm nem hallottam. Ez ilyen back to the future cucc?
- Valence? - néztem végig rajta. - Nem, nem rémlik semmi! Mindenesetre ennyire borzalmas és röhejes csajozós szöveget ne süss el! - paskoltam meg az arcát. - Hamarább visznek gyogyóba, mintsem a csaj megy fel a lakásodra. - ingattam fejem. - Most pedig, ha megbocsájtasz megyek és készülődöm a RANDIMRA! - tettem a hangsúlyt a "randi" szóra és otthagytam... Vagyis próbáltam. - Ha továbbra is ilyen marhaságokkal próbálkozol ne csodálkozz, ha egy konzerv fog a fejedhez csapódni! - vontam vállat.
Nehezen csak összevásároltam, amit kell, majd mentem volna a vissza a pénztárhoz, amikor megpillantottam randipartnerem. A kocsit, amit tele pakoltam kajával otthagytam és kipillantottam az ablakon. Höhö, minek megy a kinti raktárba? A traumatológia ennyire kihat még ide is? Persze, hogy nem. Valamiért amúgyis furcsa volt ez a helyzet. Oké, oké, nem jó a jövendőbeli után kukkolni, viszont nem érdekelt. Megtettem.
Nos, mindenre számítottam csak erre nem. Hókuszpókuszált. Mi van?! Ahogy elnéztem sötét boszi lehet. De... Ez...
Amilyen szerencsém volt sikeresen belerúgtam egy kartondobozba és felfigyelt rám. Jajne, anyám megint ki fog akadni, hogy vadászosat játszom. Viszont tudtam, hogy valami nem stimmel.
- Cassie, hát te? Fene se gondolta, hogy ennyire nem bízol bennem! - mosolyodott el.
- Mi a szart csináltál velem? - morogtam.
- Nos... - közben levitációs akármivel neki dobott a falnak. Faszom! - Egy személy kért meg, hogy megváltoztassam a jövőd... Hogy megmentselek a biztos haláltól! - sóhajtott fel színpadiasan.
- Ahha, persze... És mi a francot ke-keresel itt? - kaptam mellkasomhoz.
- Én? Éppen üzletet bonyolítok. Szellemet küldenék a túlvilágra. - rántotta meg a vállát. - Mondhatni törzshelyem... Sok olyan ismerősöm járkál errefelé, akinek szüksége van a szolgáltatásaimra. - mosolygott angyalian. - Viszont erre te nem nagyon járkálsz, ezért is lepődtem meg rajtad. - sóhajtott fel megint. - Fene essen bele. Megint törölnöm kell az emlékeid! - jött felém és én meg hátráltam. - Esetleg azt is belevéssem az elmédbe, hogy szerelmes vagy belém? - ragadta meg a kezem. - Pár menetre bevállalnálak, Cas...sie... - súgta fülembe, és én meg nem bírtam megmozdulni.
Úristen, talán a dilis palikának igaza volt? De... Én nem értem... Anyám is zizinek nézett. Ő nem kérhette. Jó, meg lassan mindenki más bizarrnak talált. Össze vagyok zavarodva. |
A napok folyamán kicsit elfoglalt voltam de ettől függetlenül tartottam a kapcsolatot Cassievel. Egy ideig minden rendben volt, viszont egyik nap rohadtul furcsán viselkedett a telefonban. Mintha nem is ismerne. Pedig basszus, ismer engem! Persze nem hagytam annyiban, többet kerestem de a végén ma már le is baszott a lábamról.
Oké, valami nagyon de nagyon nem stimmel. Viszont rátörni nem akartam az ajtót. A közeli utcákat róttam és nagyon megéheztem, így úgy döntöttem beugrok a hiperbe. Felkaptam pár ehető dolgot és ekkor megláttam a lányt. Lassan felé közeledtem és végül megszólítottam:
- Szia Cassie! - valószínűleg értetlen fejet vághatott, mire csak bosszúsan sóhajtottam. Na ne már! Jó persze számítottam rá, de rohadtul szíven ütött ez is. Lehet látszódott is az arcomon. Kicsit gondolkoztam, hogy mégis mi lehet és ekkor eszembe jutott. Basszus, egy boszorkány törölte az emlékeit? Ráadásul valószínűleg csak rólam? Akarva akaratlanul is az anyjára gondoltam egyből. Nagyon nem tetszett neki a bimbózó kapcsolatunk, így gondolom csírájában akarta elfojtani.
- Én vagyok az, Valence...kérlek emlékezz már rám! Anyud nem akarta a kapcsolatunkat, mert kicsit ittunk, bár a kicsi neked megárt, de akkor még azt nem tudtam. Ő meg pont akkor jött fel és nem örült nekünk... - tudom ettől nem fog semmi sem megjavulni, de sajnos nem tudom visszavonni az emléktörlést. Azt csak az tudja, aki csinálta. Basszus, nem hiszem el! Végre találok egy normális nőt, erre beüt a szar. |
Nagyon örültem, hogy végre van valami kapcsolatnak nevezhető, kezdetleges izéke. Nem mondanám se párkapcsolatnak még, se barátságnak... Az utóbbinál kiderült, hogy többről van szó, hisz mindketten vonzódunk egymáshoz. Barátok tudtommal nem gerjednek egymásra, haha...
Anyám pedig végképp kiakadt rajtam és le is vezette a dühét, amint kijózanodtam. Hallgathattam sipákolását, míg végül megint az lett a vége, hogy összekaptunk. Mindegy, kezdem megszokni, hogy mindennapos nálunk a veszekedés. Közben Valence-szel igyekeztem tartani a kapcsolatot. Természetesen nem úgy, hogy megfojtom a közelségemmel vagy bármi. Hülyeségnek a pórázon való tartást... Ez van! Ám egy nemsokára feje tetejére állt minden...
Mivel a férfi nem vette fel a telefont, így egyedül voltam otthon meló után. Igazából nincs ezzel semmi baj. Elvagyok én magamnak, de amikor hirtelen vendéget kaptam. Kicsit kihűltem. Mivel eleinte tényleg azt hittem, hogy öcsémről van szó, ezért felengedtem. Mégis csak felismerem a hangját! Viszont tévednem kellett. Nem pillantottam ki a kukucskálón, és lazán kinyitottam az ajtót, viszont akivel szembe találtam magam...
Nyomban elkapta a torkomat, viszont érdekes mód nem fojtogatott. Inkább csak mozgásképtelenné próbált tenni fokozatosan. Ami végül sikerült is. Jobbra-balra rángattam a fejem, mert valami hókuszpókuszt akart. Na abból nem eszik! Vagyis jó is lett volna... Elkapott az álkapcsomnál és homlokomra tette mutató- és középsőujját. Jajne! Most kajak...?! Ezt követően elájultam.
***
Teljesen kimaradt ebből a napból szinte minden. Találtam az éjjeliszekrényemen egy üzentet egy munkatársamtól. Markustól. "Köszönöm a mai estét! Máskor óvatosabban bánunk a piával! ;)" Mi?! Én lefeküdtem vele?! Eléggé hitetlenül álltam hozzá, de nem érdekelt. Előfordulhat. Rég voltam férfival és szingli is vagyok.
Közben anyámmal is találkoztam, aki értetlenül nézett rám. Most haragudnom kéne rá? Ekkor felhozott valami boszorkányt és elnevettem magam. Pfft, én meg egy boszorkány?! Ugyan! Pont azzal a fajjal jönnék össze, aki megölte a férjemet? Hagyjuk! Utálom őket, és örülök, ha nem látom őket! Anyám még mindig értetlenül pillogott rám, viszont inkább rám hagyta és elráncigált vásárkázni. Őőő, ne már!
Mondhatni ment minden a maga rendjén, viszont egy telefonbetyár kezdett irritáló lenni. Mai napfolyamán már le is basztam szóban, hogy szálljon le rólam. Nem vagyok kíváncsi a hülyeségeire! Idióta pöcs! Legalább ezt kitaláltam a hangneméből ítélve... Habár aláírom ismerős volt.
Asszisztensem is elkezdett kérdezősködni egy pasiról, amire felvontam a szemöldökömet... Hogy régen annyira lestem a telefont meg meséltem a részeges estét. Mi van?! Most nem tudja, hogy Markus van a képben?! Hagyjuk... Mindenesetre úgy néz ki randim van vele, és célozgatott is. Nem tudom mikor melegedtünk így össze, de biztos! Kevesebbet kéne innom!
Szóval mivel nálam lesz a randi ismételten most végre normálisan felkészülök. El is mentem a hipermarketbe, hogy megvegyem a hozzávalókat a vacsorához. Hamarább leléptem, és így könnyedén belefér a napomba. Ám miközben nézegettem, és igyekeztem improvizálni eltűnődtem azon a görbe estés napon. Valami nem az igazi... Mintha... Nem is az én életem lenne! |
 Én tényleg nem tudtam mit kezdeni ezzel a gyerekkel. Háromnegyed tizenegyre haza kéne érnem, mert nekem eltart a főzés. Meg biztos, hogy valamit elszúrók és újra kell csinálnom. A főzés nem volt az én világom. Értettem a kardokhoz, a mesterlövész puskához, de az, hogy valamiből finom ízletes dolgot csináljak, hát az nem az tehetségeim közé tartoztak. Ezért rendeltem mindig készített kajákat, de a nőhöz ugyebár nem rakhatok olyat, amit más készített, ugye? Bár én az embereknél gyorsabban gyógyulok, az ingem ujja véres lett és ha jól tudom, azt gyorsan ki kell szedni belőle. 100 év alatt csak tanultam valamit a testvéreimtől. Szóval az a lényeg, hogy vissza kellett mennem. Bármilyen jószívűnek is tartanak a barátaim, faképnél hagytam a srácot. Fájt a hátam, álmos voltam, nem akartam még ezt is hallgatni
(lezárt kör) |
 Érdeklődve hallgattam, ám nem azt a választ kaptam, amire vártam. Megszokhattam volna, hogy az emberek sosem azt mondják, amire gondolok. Az csak az én fejemben van. És ezen töprengve, míg beszélt, illetve gondolkodtam a válaszon... vagyis úgy tettem, halk suttogás, duruzsló hang kezdődött mögülem. Vagyis nem, hiszem hogy áll mögöttem valaki: Inkább, hogy az agyam és a testem külön vált, vagy mindig is külön dolgozott, és néha beleszólnak egymás dolgába... Nem tudom. Néha olyan sokan beszélnek, hogy azt sem tudom mit akarnak. Most is ez volt a helyzet. Össze is vontam a szemöldököm, és jó ideig válaszolni is elfelejtettem. - Öööhm... Szóóvaal... bekötöd a cipőfűzöm? - próbáltam kipuhatolni, hogy most én kérdezek, vagy ő vár valamire választ. És persze az sem lenne rossz, ha végre masni kerülne a cipőmre, minthogy szanaszét legyenek a kis kötélkék rajta. Nincs is nehezebb mint hangzavarban társalogni, de igyekesztem normális hangnemben beszélgetni vele. - Nem emlékszem, hogy mondtad volna a neved... - nyújtottam kezet. - Dommiel vagyok... |
Megkönnyebbültem, hogy nem kéri a pénzem. De a lakásom nem adom. Még ha vele élhetek is. Nem rég harapott meg, ellopta a tárcám s azt gondolja, hogy még én teszek meg neki szívességet. Ez még az én logikámnál is furább. Nem volt fura, hogy mivel fizet. Háborúban - vagyis az én társaim - elég sokszor szopták le a másikat cigiért. Na igen, mint egy igazi nagy család, ugye? Felhúztam a szemöldökömet és a tipikusan azt "eszednél vagy, gyerek?" arcot vettem fel. nem voltam az a személy, aki nemet mond egy jó kis szexnek. Az orgazmust még mindig a legjobb dolognak tartom, de na. Nem akarom egy olyan személyben találni a farkam, aki így bánt velem.
- Én se gondolkozom, úgy mint egy normális ember, de ez picit nem ment messzire? Nem gondolod? - vetettem fel a kérdést.
Ezután száz százalék, hogy megint megtámad. Így hátra tettem a kezeimet. A sebemet, elszorítottam. |
Elég sokat gondolkodott, hogy mi legyen. Kezdtem azt hinni, hogy inkább a kezét áldozza be. Mintha csak a keze bánnám. De mikor kijelentette, hogy elővenné a pénzét, gondolkodás nélkül elengedtem. Mert hát... értékelni kell az emberek kedvességét. Felkeltem a földről és megtöröltem a szám a ruhám ujjával, mert mág mindegy volt a ruhadarabnak. Közben azért füleltem és nézelődtem, mert nem szabad megfeledkeznem róla, hogy még mindig szökevény vagyok. S ahogy töprengtem az emberi nagylelkűségen, megfogtam a még ép karját és ránéztem. - Meggondoltam magam. Inkább a házad kell. A pénzed megtarthatod... A házadért cserébe pedig... - gondolkodtam el mivel is hálálhatnám meg. Elvégre hát, ez nem olyan kis dolog, de a seggem szűzességét azért nem elég nagy. - Cserébe lecuppantalak. Mármint ott lent... tudod... hogy a kukid a számba teheted pár percre, de aztán annyi... - vontam vállat. De még ez sem hangoztt igazán kedvezőnek. Mármint... lehet a harapás után félne bármijét is a számba tenni. - Jól van figyelj, kezdjük előről jó? Nem akartalak bántani. Megijedtem... Ha kértem volna úgyse adnád a kezembe, mert az emberek ilyenek és fizikai fájdalommal kell rájuk hatni, hogy egyáltalán valami jel eljusson az agyukhoz. - magyaráztam. - Szóval megengeded, hogy nálad maradjak egy napra? - kérdeztem végül és hé, én tökre büszke voltam magamra. A végére csak összeszedtem magam és valami normális és még kedves dolgot is beletettem. Büszke vagyok magamra... |
Nem mondom, hogy nem számítottam rá, de nem lepett meg. Ugyan már. Mindkét világháborút megéltem és nem attól volt híresek a civilek, hogy nagyon gazdagok lennének ezek alatt. Persze nem akartam a kezem adni, köszönöm szépen, de még kellett. Főleg azért, mert az a domináns kezem. Nem kezdtem el rángatni, mivel azzal csak még nagyobb sebet ejtenék rajta és még jobban vérezne. És nem akarom Ceciliát, úgy felhívni, hogy: "Szia Ce! A kórházban vagyok, mert nem adtam pénzt egy gyereknek!". Szegény barátom még szörnyet halna, ha meghallaná, hogy megint fájdalomban vagyok. Az egyértelmű volt, hogy döntenem kell, a kezem, vagy a pénzem. Nálam volt bankkártyám, vagyis ha jól emlékeztem. Sóhajtottam. Vér átment ingujjamra. Remek, dobhatom a kukába. Nem akartam még a kezem is a szemetesbe dobni. Bár szerintem menő lenne egy szintetikus kéz, de nem vagyok gazdag, így talán csak egy kampóra jutna pénz. A tárcámért nyúltam. Meg fogom még ezt bánni, de valamiért, úgy döntöttem, hogy ne csak halálom után legyen pokol az életem, hanem előtte is.
- Kivehetem belőle a pénzt? - kérdeztem rá. |
Na jó, talán a sejhajam megütöttem kicsit, de komolyabb bajom nem lett. Azt gondoltam amilyen kis nem törödöm, nem is fogja érdekelni, hogy elloptam a tárcáját. Már-már kezdtem elbizonytalanodni, hogy egyáltalán van e pénze. Ám a visszapattanásom után, csak utánam jött.
Úgy éreztem, most komoly küzdelem jön a pénzért. Elkapta a karom, és bár a tárcát sikerült kivennie belőle - noha én erősen fogtam - ösztönből tudtam, hogy mit kell tenni, hogy vissza kapjam. Sok állatos filmet láttam már a szanatóriumban. A krodokil például elkapva áldozatát, forogni kezd, amíg ki nem töri vagy tépi prédája végtagját. A kutyák pedig erőszeretettel viaskodnak fogaikkal. Szóval ahogy elkapta a kezem és elvette a tárcát, én a karjába haraptam. De nem úgy mint egy könnyű kis patkány harapás. Hanem mint egy pitbull, akik innentől kedzve el sem ereszti ellenfelét. Ebből kifolyólag fogaimat a bőrébe mélyesztette, bizonyára vérezni kezdett. Úgy haraptám rá, hogy ne tudja kirántani könnyedén, legfeljebb ha beáldozza karját. Nem ütő eret haraptam át, a csuklója fölött érte a támadás. De addig nem vagyok hajlandó elereszteni, amíg nem adja vissza. Ugyan már... a pénzt értelmes dolgokra kell költeni, nem pedig... arra a zöld, fa izére ami a kosárkájába van. Meg hal?? Na ne röhögtess! Menjen horgászni! Édesség nem terem fán, ehhez sajnos pénz kell. Hogy a dolog hatásosabb legyen, még morogtam is hozzá, így megeshet, hogy a hangomat hallatva, néha kibugyogott a szám szélén a vére, ami amúgy felgyűlve, lefolyt a szám szélén, végig a nyakamon és szépen átszínezte a pastel kék felsőm. Egyik kezemmel most is a csomagot szorongattam, nehogy a véletlen ott hagyjam. A másikkal viszont megpróbálkoztam elérni a zsebét, ahová a tárcáját is száműzte. |
[85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én tényleg nem tudtam mit kezdeni ezzel a gyerekkel. Háromnegyed tizenegyre haza kéne érnem, mert nekem eltart a főzés. Meg biztos, hogy valamit elszúrók és újra kell csinálnom. A főzés nem volt az én világom. Értettem a kardokhoz, a mesterlövész puskához, de az, hogy valamiből finom ízletes dolgot csináljak, hát az nem az tehetségeim közé tartoztak. Ezért rendeltem mindig készített kajákat, de a nőhöz ugyebár nem rakhatok olyat, amit más készített, ugye? Bár én az embereknél gyorsabban gyógyulok, az ingem ujja véres lett és ha jól tudom, azt gyorsan ki kell szedni belőle. 100 év alatt csak tanultam valamit a testvéreimtől. Szóval az a lényeg, hogy vissza kellett mennem. Bármilyen jószívűnek is tartanak a barátaim, faképnél hagytam a srácot. Fájt a hátam, álmos voltam, nem akartam még ezt is hallgatni
Érdeklődve hallgattam, ám nem azt a választ kaptam, amire vártam. Megszokhattam volna, hogy az emberek sosem azt mondják, amire gondolok. Az csak az én fejemben van. És ezen töprengve, míg beszélt, illetve gondolkodtam a válaszon... vagyis úgy tettem, halk suttogás, duruzsló hang kezdődött mögülem. Vagyis nem, hiszem hogy áll mögöttem valaki: Inkább, hogy az agyam és a testem külön vált, vagy mindig is külön dolgozott, és néha beleszólnak egymás dolgába... Nem tudom. Néha olyan sokan beszélnek, hogy azt sem tudom mit akarnak. Most is ez volt a helyzet. Össze is vontam a szemöldököm, és jó ideig válaszolni is elfelejtettem. - Öööhm... Szóóvaal... bekötöd a cipőfűzöm? - próbáltam kipuhatolni, hogy most én kérdezek, vagy ő vár valamire választ. És persze az sem lenne rossz, ha végre masni kerülne a cipőmre, minthogy szanaszét legyenek a kis kötélkék rajta. Nincs is nehezebb mint hangzavarban társalogni, de igyekesztem normális hangnemben beszélgetni vele. - Nem emlékszem, hogy mondtad volna a neved... - nyújtottam kezet. - Dommiel vagyok... 
